DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS. Mészáros Ágnes

Átírás

1 DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS Mészáros Ágnes Veszprém 2010.

2

3 DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS Mészáros Ágnes Veszprém A magyar egészségbiztosítási szakszókincs diakrón vizsgálata Témavezető: Dr. habil. Révay Valéria Pannon Egyetem (Veszprém) Nyelvtudományi Doktori Iskola Szaknyelvi kommunikáció: társadalom, politika, gazdaság, kultúra alprogram

4 A magyar egészségbiztosítási szakszókincs diakrón vizsgálata Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében Írta: Mészáros Ágnes Készült a Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolája, Szaknyelvi kommunikáció: társadalom, politika, gazdaság, kultúra alprogramja keretében Témavezető: Dr. habil. Révay Valéria Elfogadásra javaslom (igen / nem) (aláírás) A jelölt a doktori szigorlaton... % -ot ért el, Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom: Bíráló neve: igen /nem Bíráló neve: igen /nem. (aláírás). (aláírás) A jelölt az értekezés nyilvános vitáján...% - ot ért el. Veszprém, A doktori (PhD) oklevél minősítése.... a Bíráló Bizottság elnöke Az EDT elnöke

5 Tartalomjegyzék Abstracts The diachronic research of Hungarian health insurance vocabulary Die diachronische Untersuchung des ungarischen Fachwortschatzes der Gesundheitsversicherung Bevezetés 1. Az egészségbiztosítási szaknyelv helye a mai magyar nyelvváltozatok között Egészségbiztosítási szakszókincs, terminus, terminológia A magyar egészségbiztosítási szakszókincs diakrón vizsgálatához szükséges korpusz összeállítása A korpusz kiválasztása az egészségbiztosítás kommunikációs színtereinek elemzése alapján A korpusz korszakolása a társadalombiztosítás története alapján A kutatás célja Vizsgálati szempontok és módszerek a szakirodalmi ismeretek függvényében 4.1 Az egészségbiztosítási szakszókincs keletkezéstörténete A leggyakoribb szóalkotási és szókincsbővülési módok korszakonként A nyelvi változás mozgatórugói korszakonként Az egészségbiztosítási szakszókincs jellemzőire vonatkozó hipotézisek A társadalombiztosítás és az egészségbiztosítás terminus eredete A társadalombiztosítás alapterminus elemzése Az egészségbiztosítás alapterminus elemzése Eredmények Általános és korlátozott használatú elemek az egészségbiztosítási szakszókincsben Korlátozott használatú elemek: archaizmusok Általános használatú elemek Korlátozott használatú elemek: neologizmusok Eredmények Az egészségbiztosítási szakszókincs vizsgálata tudományterületenkénti rétegződése alapján 7. Az egészségbiztosítási ellátások szakszókincsének kialakulása és módosulása Az egészségbiztosítási ellátások fogalmi rendszerének kiépülése A pénzbeli ellátások szakszókincsének kialakulása Az egészségügyi szolgáltatások (természetbeni ellátások) szókincsének kialakulása A gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök szakkifejezéseinek módosulása Összesített eredmények értékelése: az egészségbiztosítási ellátások szókincse Az egészségbiztosítás (gazdasági) pénzügyi tevékenységét kifejező terminusok kialakulása Az egészségbiztosítás pénzügyi alapjait kifejező terminusok kialakulása A járulékok és a pénzbeli juttatások összegének megállapítását kifejező

6 terminusok alakulása A járulék szó szócsaládja Járadék Finanszírozás Kapacitásszabályozás Eredmények összefoglalása: a pénzügyi tevékenységek szakszókincse Az egészségbiztosítás közigazgatási szakszókincsének kialakulása A biztosító intézetek neveinek megjelenése a törvényekben A pénztár szó egészségbiztosítással kapcsolatos jelentéseinek kialakulása és módosulása Az egészségbiztosítást szabályozó és felügyelő intézmények elnevezései A pénztárak szervezeti felépítésének szakkifejezései Eredmények összefoglalása: közigazgatási szakszókincs Az egészségbiztosítás jogi szakszókincsének kialakulása Jogosultság Rend Igény, igénybevétel Kötelezettség, köteles Szerződéses kapcsolatok, szerződés Felelősség, felelős Méltányosság Eredmények összefoglalása: jogi szakszókincs Összesített eredmények összefoglalása Az egészségbiztosítási szakszókincs keletkezéstörténete A leggyakoribb szóalkotási és szókincsbővülési módok korszakonként A nyelvi változás mozgatórugói korszakonként A felgyorsult terminusalkotás jellemzői az egészségbiztosítási szakszókincsben Tézisek/Theses Szakirodalom A korpuszt alkotó jogszabályok

7 Abstracts The diachronic research of Hungarian health insurance vocabulary Linguistic research has left the area of health insurance quite untouched up to now. Language change in health insurance vocabulary has been induced by the fast developing system of health insurance since The present research intends to describe the roots of health insurance terms, and how their forms and meanings have changed over 120 years. Another aim is to explore and understand the reasons of language change in health insurance vocabulary. Legal regulation of health insurance has preserved the adequate language use of each era, consequently the corpus consisting of laws and decrees is suitable for diachronic research. Health insurance terms are analysed in four separate chapters such as health care, economic, public administration and legal vocabulary of health insurance. Based on the facts of the research the following conclusions as some of the most important results can be stated: The most characteristic layer of the present health insurance vocabulary belongs to economics (37% of all terms), the second biggest group represents legal terminology (28%), and the third component includes health care terms (25%). Consequently health insurance can be also called health care economics or health care law. The specific language use of this relatively young area enriches standard Hungarian with plenty of health insurance terms such as visit fee (vizitdíj), contribution (járulék), child care allowance (gyes), etc. In the field of etymology one of the findings is the creation date of such well-known terms like social security (társadalombiztosítás, 1928), health insurance (egészségbiztosítás, 1991), sick pay (táppénz, 1891), drug subsidization (gyógyszertámogatás, 2006), etc. The number of multiword terms is the highest in the vocabulary. The rate of compound words has risen during the last 20 years in the analysed vocabulary. The most frequent type of compound words is the possessive construction. This research developed a new set of motives for linguistic change to be able to better understand the mechanism of the inner and outer causes of language change and to describe more features of the accelerated term-formation: The creation of neologisms and the analogy in word-formation have speeded up. Multiword terms consist of more and more words. The fast specialization produces the largest type of new terms called supplementary neologisms.

8 Die diachrone Untersuchung des ungarischen Fachwortschatzes der Gesundheitsversicherung Der fachliche Sprachgebrauch der Gesundheitsversicherung ist ein noch wenig untersuchter Bereich der Sprachwissenschaft. Die sprachlichen Veränderungen innerhalb des Wortschatzes der Gesundheitsversicherung wurden von dem sich seit 1891 schnell entwickelnden System der Gesundheitsversicherung ausgelöst. Zu den Zielsetzungen der Forschung gehören die Beschreibung der Entstehung von ungarischen Gesundheitsversicherungstermini, der unterschiedlichen Wortbildungsmethoden und der Veränderung von Termini während der letzten 120 Jahre. Ein weiteres Forschungsziel war die Aufklärung der Ursachen, die zur sprachlichen Veränderung innerhalb des Wortschatzes der Gesundheitsversicherung führten. Da die rechtlichen Regelungen der Gesundheitsversicherung den charakteristischen Fachsprachgebrauch jeder Epoche bewahrten, ist der Korpus von Gesetzen und Verordnungen für eine sprachhistorische Forschung geeignet. Der Gesundheitsversicherungswortschatz, nämlich die Gesundheitswesens-, die Volkswirtschafts-, die Verwaltungs- und die Rechtstermini werden in vier Kapiteln untersucht. Auf Grund der Forschungsdaten können folgende Schlussfolgerungen aus den wichtigsten Ergebnissen gezogen werden: Die charakteristischste Schicht des heutigen Gesundheitsversicherungswortschatzes gehört zu der Ökonomie (37% der gesamten Termini), der juristische Wortschatz bildet die zweitgrößte Gruppe (28%) und die dritte enthält Ausdrücke aus dem Bereich Gesundheitswesen (25%). Dementsprechend könnte die Gesundheitsversicherung auch als Gesundheitswirtschaft oder als Gesundheitsrecht bezeichnet werden. Der Fachsprachgebrauch dieses jungen Wissenschaftsbereichs bereichert den Wortschatz der standardisierten ungarischen Sprache mit zahlreichen Gesundheitsversicherungsausdrücken, wie z.b.: Praxisgebühr, Beiträge, Muttergeld usw. Das wichtigste Ergebnis auf dem Gebiet der Etymologie ist die Bestimmung der Entstehungszeit von solchen allbekannten Fachwörtern, wie z.b.: SV, Krankenversicherung, Krankengeld, Medikamentenzuschuss usw. Die häufigste Art der Wortbildung ist das Wortgefüge von Lexemcharakter. Der Anteil an zusammengesetzten Wörtern hat in dem untersuchten Fachwortschatz in den letzten 20 Jahren zugenommen. Am häufigsten findet man Komposita mit einem Genitivattribut. Die Forschung hat ein neues Grundsystem für die Erforschung der sprachlichen Veränderungen ausgearbeitet, mit dessen Hilfe der Mechanismus durch äußere und innere

9 Faktoren, der die sprachliche Veränderung verursacht, leichter zu verstehen ist, und es wird auch möglich, die weiteren Merkmale der Bildung von Termini zu bestimmen: Die Entstehung der Neologismen und die Analogie in Wortbildungen haben sich beschleunigt. Die Zahl der Wörter in Wortgefügen hat zugenommen. Die schnelle Spezialisierung hat die größte Gruppe der neuen Termini, die komplementäre Neologismen genannt werden, zustande gebracht.

10 Bevezetés A különböző tudományterületek részekre tagozódása egyre speciálisabb szakirányok és szaknyelvek kialakulását eredményezi. Korunk egyik jellegzetes, viszonylag fiatal és sokrétű tudományterülete az egészségbiztosítás, amely a társadalombiztosítás egyik rohamosan fejlődő ágává nőtte ki magát a rendszerváltás után. A társadalombiztosítás és az egészségbiztosítás területén a szolgáltatások kiépülése és az intézkedések módosulása az elmúlt 120 év alatt folyamatos nyelvi változást idéz elő az egészségbiztosítás szakmai nyelvhasználatában. A leglátványosabban kimutatható változás a szakszókincsben keletkezik. Az egészségbiztosítási szakszókincs rendszerváltás utáni robbanásszerű fejlődése mindennapi életünkre is hatással van (a médián keresztül) olyan terminusok köztudatba kerülésével, mint például a vizitdíj, finanszírozás, kórházi kapacitás, OEP, taj-szám, gyógyszertámogatás, gyes, gyed, egészségpénztár, egészségbiztosítási járulék és még sorolhatnánk tovább. Ezeknek a köznevesült szakkifejezéseknek és a kevésbé közismert egészségbiztosítási terminusoknak az eredetéről és fejlődéséről keveset tudunk, hiszen az egészségbiztosítás jellegzetes szakszókincse a nyelvtudomány számára még felderítetlen terület. A társadalom életében bekövetkező változások következményeként folyamatosan módosuló szókészletünk vizsgálatáról már készült kiváló tanulmány (MINYA, 2003), amely a rendszerváltástól az ezredfordulóig tematikus csoportosításban a társadalmi lét szinte minden területét érinti. Jelen kutatás témája csak az egészségbiztosítás tárgykörén belül szorítkozik a szakszókincs kialakulásának és módosulásának elemzésére, azonban a vizsgált időintervallum lényegesen szélesebb. Az egészségbiztosítás törvényi szabályozásának kezdete óta eltelt csaknem 120 év alatt a rendszer kialakulásával, a szolgáltatások fejlődésével, a biztosítottak körének kiszélesítésével, a finanszírozás átalakulásával egyidejűleg nyomon követhető a szókincs bővülése és módosulása is. A szakterület sajátos szaknyelvi tartalmát az egészségtudomány és a közgazdaságtudomány ötvözete adja. Az egészségügyi és a közgazdasági terminusokon kívül a jogi szakkifejezések is kimutathatók a szakszókincsben (MÉSZÁROS, 2008c: 91). A főként egészségügyi, közgazdasági és jogi terminusokból álló szakszókincs kialakulásának és fejlődésének vizsgálatára alkalmas korpusz kiválasztását a kommunikációs színterek elemzése segíti elő.

11 1. Az egészségbiztosítási szaknyelv helye a mai magyar nyelvváltozatok között A nyelv osztályozása rétegződés szempontjából többféle gondolatmenet alapján is lehetséges. A szakirodalom megkülönbözteti a nyelvhasználat vízszintes és függőleges tagolódását. Az előbbihez a területi, utóbbihoz a társadalmi rétegek szerinti nyelvhasználati differenciálódás tartozik (KISS, 1995: 14). A regionális és társadalmi dialektusok (nyelvváltozatok) között WARDHAUGH is különbséget tesz (2005: 45). A területi és a társadalmi nyelvváltozatok mellett léteznek a köznyelvi változatok is a standardizált nyelvekben, amely alapján a mai magyar nyelv nyelvváltozattípusai a köznyelvi változatok (beszélt és írott köznyelv), a társadalmi változatok (csoportnyelvek és szaknyelvek) és a területi változatok (nyelvjárások) (KISS, 1995: 74). A csoportnyelv és a szaknyelv megnevezés félreérthető lehet, mert nem önálló nyelvekre kell gondolnunk. A szaknyelvek jellemzője a logikailag és nyelvileg rendezett, definiált, kodifikált szakszókincs, amely a tudományos és technikai fejlődés hatására példátlan gyarapodásnak indult. A közszókészletnél gyorsabban gyarapodó szakszókincs ma már a magyar szókészletnek a nagyobbik részét teszi ki (KISS, 1995: 83). A csoportnyelvek jellemzője, hogy nem kötődnek foglalkozásokhoz és inkább magánérdekűek, mint például az érdeklődési alapon elkülönülő hobbinyelvek. A szaknyelvek és a csoportnyelvek bizonyos szakszavak köznyelvivé válását segítik elő, amely lehet lassabb, illetve gyorsabb folyamat. (KISS, 1995: 75). Hasonlóképpen vélekedik a csoportnyelvekről BÁRCZI GÉZA, amikor azt írja 40 évvel korábban, hogy a csoportnyelvekből az eredetileg nem szakemberek számára érthetetlen terminusok a 20. századtól kezdődően a szaknyelvekből beáramlanak a köznyelvbe. Ez a jelenség a korábbi korszakokban is ismert volt, de a technika fejlődésével a szavak száma megnőtt: az ismeretterjesztő könyvek, a szélesebb körű iskolázás, a kiterjedt kórházi ápolás népszerűsíti az új műszavakat: turbina, tébécé, logarléc. (1966: 366). A nyelvhasználók társadalmisága annyira összetett és többsíkú, hogy a nyelvrétegek osztályozása egyáltalán nem egyértelmű, hiszen a társadalmak különböző csoportjai nem különülnek el egymástól, hanem gyakoriak közöttük az átfedések. Például tartozhat valakinek a nyelvhasználata jogász foglakozása révén a jogi szaknyelvhez, hobbija miatt valamely csoportnyelvhez, életkora alapján az időskori nyelvváltozatokhoz stb. A nyelvhasználat kategorizálásának nehézségeit felszínre hozza SEBESTYÉN és WACHA nyelvréteg-osztályozása is. SEBESTYÉN megkülönbözteti a normatív, a területi és a társadalmi nyelvváltozatokat (csoportnyelveket). Az utóbbi kategóriába kerültek a szaknyelvek, a hobbinyelvek, az életkori 1

12 nyelvváltozatok és az argó. Ebben az osztályozásban a normativitás kizárólag az irodalmi és a köznyelvre vonatkozik, amely a szaknyelvek szempontjából azért kifogásolható, mert a szaknyelveknek is szabályozott szakszókincsük van. WACHA különbséget tesz a nyelv igényszint szerinti, területi földrajzi rétegződés szerinti, foglakozás szerinti és társadalmi csoportok szerinti rétegződése között (WACHA, 1992: 89 91). A szaknyelvek, így az egészségbiztosítási szaknyelv is elsősorban a foglalkozás szerinti rétegződéshez kerül akár a jogi, akár a közgazdasági szaknyelv egyik típusaként. Ugyanakkor a vizsgált szaknyelv hivatali használata is jelentős, így a társadalmi csoportok szerinti hivatali-hivatalos nyelvi rétegződését sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ezt a kettősséget kifejezi az a megállapítás is, hogy a szaknyelvek egyszerre felhasználói és használati változatok. A szaknyelv egyfajta szociolektusként (szociális / társadalmi dialektus) használók szerinti változata is lehet a nyelvváltozatoknak (CSERESNYÉSI, 2004: 64). A szociolektus olyan nyelvváltozat, amely a beszélők társadalmi hátterével kapcsolatos. A magyar nyelvészeti irodalomban a szociolektus megfelelője a csoportnyelv vagy a vele összemosódó jelentésű rétegnyelv (TRUDGILL, 1997: 74). A csoportnyelv szakszót a szociolongvisztika terminusai közül a regiszternek is meg szokták feleltetni. A regiszter annak a nyelvváltozatnak a neve, amely egy meghatározott témához vagy cselekvéshez kötődik. A regisztereket eltérő grammatikai jegyeik és szókincsük jellemzik, és gyakran zsargonnak is nevezik. Jól elkülöníthető regisztere van például a jognak és az orvostudománynak (TRUDGILL, 1997: 67). WARDHAUGH értelmezésében a regiszter olyan szótári egységekből álló kollekció, amely különböző foglakozási vagy társadalmi csoportokhoz kapcsolható, példaként említve a sebészek és a pilóták eltérő szókincsét (2005: 48). WARDHAUGH értelmezése alapján a szakmai kommunikáció területére korlátozódó szaknyelv alárendelt szerepet játszik a regisztereken belül. A szaknyelv mint alnyelv terminus bevezetése Zellig HARRIS a nyelv matematikai szerkezetéről 1968-ban írt művéhez (Mathematical Structure of Language) kötődik. Az alnyelvek sajátos nyelvtannal rendelkeznek, amelynek jellemzője, hogy bizonyos igék mindig ugyanazokhoz a főnevekhez kapcsolódnak, más szóval gyakori az olyan állandósult szókapcsolatok előfordulása, amelyek a standard nyelvben nem fordulnak elő. Tágabb értelemben az alnyelvek olyan nyelvi változatok, amelyek a standard nyelvtől abban különböznek, hogy a nyelvhasználók milyen társadalmi csoporthoz tartoznak koruk, nemük vagy foglalkozásuk alapján. Az alnyelvek legfőképpen szókincsükben térnek el a standard nyelvtől. Az alnyelvek szókincse az egyes csoportok érdeklődése és szükséglete szerint alakul 2

13 ki, ami nyilvánvaló a halászok, vadászok, bányászok, diákok, koldusok, tolvajok beszédében. Másrészről az alnyelvek az anyanyelvi szókincsben korábban is létező kifejezéseket egyedi értelemben használják, miközben hozzájárulnak az anyanyelvi szókincs gazdagodásához, amikor a standard nyelv átveszi az alnyelv bizonyos elemeit (BUSSMANN TRAUTH KAZZAZI, 1998: 462). Az alnyelvek további kutatásával a 80-as években LEHRBERGER (1986), KITTREDGE (1982), HIRSHMAN (1982) és SAGER (1982) is foglakozott. A szaknyelvet funkcionális stílusként értelmező kutatási irányzat nem korlátozódik a szókincs vizsgálatára, hanem valamennyi nyelvi elem meghatározott célból történő felhasználását is lényegesnek tartja (KURTÁN, 2003: 41). Ehhez a felfogáshoz áll legközelebb KARCSAY SÁNDOR szaknyelv-definíciója, amely megállapítja, hogy a szaknyelv az emberi munkamegosztás valamely területén a gazdasági-műszaki és kulturális fejlődés során kialakult fogalmak és rendszerek kifejezésére szolgáló nyelvi kommunikációs eszközök együttese (1981: 329), és objektív módon valamilyen társadalmi valósághoz, mesterséghez, foglalkozáshoz vagy tudományhoz kapcsolódik. Kiemeli, hogy a szaknyelv nem szubjektív alapú csoportnyelv, zsargon vagy tolvajnyelv. A szaknyelv célja egy behatárolható szakmai területen a kommunikáció és a megértés pontos és félreérthetetlen biztosítása. SZABÓ MIKLÓS hasonlóképpen gondolkodik a szaknyelv meghatározásáról, amely alapján a szaknyelv az emberi munkamegosztás eredményeként elkülönült szakmai, foglalkozási, tudományos területek művelőinek egymás közti kommunikációját szolgáló nyelvi eszköz (2002: 115). A szaknyelveket SEBESTYÉN nyelvréteg-osztályozása szerint sorolja be a szociolektusok (társadalmi nyelvváltozatok) közé. Megjegyzi, hogy a köznyelv és a szaknyelv közötti különbség egyik jellemzőjét az adja, hogy a szaknyelvet felnőttként, tudatosan sajátítjuk el, a további eltérések a szókincsben, a jellegzetes stílusban és a szövegszerkesztésben mutatkoznak meg. A nyelvészet és társtudományainak fejlődése sokféle felfogását és értelmezését alakította ki a szaknyelv fogalmának. A szaknyelv helyett a szakmai nyelvhasználat kifejezést előnyben részesítő meghatározás többféle szemlélet összefoglalását tartalmazza: a szakmai nyelvhasználat valamely szakmai beszélőközösség specifikus célú nyelvhasználata, amely egyértelműen tükrözi a valóságnak azt a részét, amellyel az adott terület közössége foglalkozik, és ezen keretek között a szóbeli és írásbeli kommunikáció jellegzetes megnyilvánulása (KURTÁN, 2003: 50). A Kiss-féle nyelvréteg-osztályozás alapján az egészségbiztosítási szaknyelvet a mai magyar nyelv társadalmi változatai közé, ezen belül is a szaknyelvek csoportjába soroljuk. Jelen 3

14 kutatás a szaknyelvek többféle besorolása és meghatározása közül KISS JENŐ értelmezése mellett foglal állást. 2. Egészségbiztosítási szakszókincs, terminus, terminológia A szaknyelveket logikailag és nyelvileg rendezett, definiált, kodifikált szakszókincs jellemzi (KISS, 1995: 75). A szakszókincs (KURTÁN, 2003: 155) köznyelvi elemekből, közös szakszókincsből és specifikus szakszókincsből áll. A közös szakszókincset a köznyelvből ismert szavaknak egy bizonyos szakterületen, vagy többféle szakterületen új jelentéssel vagy más-más jelentéssel való megjelenése alkotja, például a kapacitás, amelynek más a jelentése a fizikában és az egészségbiztosításban. A közös szakszókincsbe tartozó poliszém jelentésű szavakból viszonylag kevés van a tárgykörben. A specifikus szakszókincs a terminusok halmazával azonos, amelyek egyértelműen definiált jelentéssel bírnak, és főként főnevek, például a társadalombiztosítás, táppénz, ágykihasználtság, gyógyszertámogatás, egészségbiztosítási járulék, egészségügyi kapacitás, BNO-10, HBCs-súlyszám. A terminus egy meghatározott tárgykörön belüli fogalmat jelölő lexéma, szám, jel vagy ezek kombinációja (FÓRIS, 2005: 37). Fél évszázaddal korábban a terminus helyett a szakszó, műszó, szaknyelvi szó kifejezéseket használták a szaknyelvek szókincsének elemzésére. A műszavakat különféle foglalkozási ágak képviselői szakmájukkal kapcsolatban ismernek és használnak, vagyis amelyek egy-egy tudományterület, szakma sajátos szavainak tekinthetők. Ilyen sajátos szókincse van a bányásznak, az orvosnak és még sok száz más foglalkozási ág képviselőjének. Persze, ezek a szakszavak nem teljesen ismeretlenek egyéb foglalkozású emberek előtt (GRÉTSY, 1964: 52). A nyelvművelő célokat betöltő könyv megadja a jó műszó követelményeit is: egyértelműség, rövidség, magyarosság (1964: 55). A terminusok szűkebb jelentésmezővel rendelkeznek, mint a közszavak (FÓRIS, 2005: 37). A szakszavak szűkebb használati körét BENKŐ is megemlíti (1998: 231). A lexéma (szótári szó) a nyelv elemkészletének része, másképpen a nyelv egysége, amely nem azonos a beszéd egységét képező szó terminussal. A szó ezek alapján összefoglaló szakkifejezés, amely jelentheti a szóelőfordulást a beszéd egységeként, a nyelv egységeként pedig a lexémát, amelyhez elvont jelentések tartoznak. A szóalak fogalma vonatkozhat a szóelőfordulásra és a lexémára is. A szóelőforduláshoz a konkrét szóalak tartozik, ahogyan az adott mondatban szerepel. A lexémához a ragozhatóságtól függően egy vagy több szóalak is tartozhat (KESZLER, 2003: 26-27). A lexéma fogalmát a mondatban aktualizálódott szóalaktól ugyanezen az elven különbözteti meg az angol grammatika is (BAUER, 2003: 11). A szó 4

15 terminust viszont a szóalak és a lexéma között szándékosan meghatározatlanul használja az English Word-formation tankönyv (BAUER, 2003: 13). A lexéma konkrét szóalakja lehet írott (orthographic word) vagy szóbeli (phonological word) (KATAMBA, 2005: 20). KIEFER a lexémákat olyan lexikalizálódott szavaknak nevezi, amelyek a nyelvi közösség által használt vagy ismert létező szavak (2003: 188). A terminológia többértelmű szó (SAGER, 1990: 3), amely jelenti: 1. a terminusokkal foglalkozó elméletet: a terminusok, fogalmak és azok viszonyának vizsgálatát, 2. a gyakorlatot: gyakorlati eljárások, módszerek, amelyek a terminusok összegyűjtésére, leírására és bemutatására irányulnak, 3. a gyakorlat eredményét: egy szakterület szókincsét. A terminológia műszó 2. jelentése kiegészül a terminusok osztályozására és képzésére alkalmazott eljárások és módszerek összességével (FÓRIS, 2005: 37). A terminológia fogalmát is a Fóris-féle értelmezésben használjuk, amely szerint a terminológia (harmadik jelentés) egy meghatározott tárgykör logikai rendszeréhez illeszkedő rendszerezett terminusok összessége. Az egészségbiztosítási terminológia fogalmán tehát az egészségbiztosítási terminusokat vagy másképp a specifikus szakszókincset, azaz a terminusok rendszerezett összességét értjük. A szaknyelvek változásának jellemző tendenciája az erős szakosodás és az egyes szaknyelvek egymásba fonódása, valamint a lexikai készlet gyors ütemű változása (FÓRIS, 2005: 59). A terminológia mai vonásai közé tartozik, hogy a korábbiaknál sokkal nagyobb tömegben és gyorsabban keletkeznek új fogalmak jelölésére kialakult terminusok (FÓRIS, 2005: 107). Ezek a változások az egészségbiztosítási szaknyelvet is látványosan jellemzik. PEARSON érvelése (1998: 13) alapján egy szakterület szakszókincsében vannak olyan terminusok is, amelyek egy másik szakterület terminológiájához is tartoznak, például a statisztikai szakkifejezések a számítástechnikai szakszókincsbe is beépültek. Az egészségbiztosítási szakszókincs is átvette más tudományterületek terminusainak egy részét, gondoljunk csak néhány jogi vagy közgazdasági szakkifejezésre. Ezeket a terminusokat is a közös szakszókincs csoportjába is sorolhatjuk függetlenül attól, hogy van-e új jelentésük a vizsgált tárgykörben. A terminusok osztályozása történhet többféle szempont alapján is (FÓRIS, 2005: 35): Szociolingvisztikai szempontból a terminusokat megkülönböztethetjük a nyelvi rétegekhez való tartozásuk szerint, például tájnyelvi, szaknyelvi terminusok. Morfológiai szempontból: összetett szavak, frazémák stb. 5

16 Eredetük szerint: latin, angol stb. A nyelvbe történő beépülésük ideje alapján: jövevényszó, idegen szó stb. Ettől eltérően a vizsgált tárgykör terminusait másféle szempontok szerint vizsgáljuk. Az egészségbiztosítási szakszókincs tudományterületenkénti rétegződése alapján négy csoportba sorolható: egészségügyi, pénzügyi, jogi és közigazgatási terminusok. Keletkezési idejük alapján három csoportba kerülnek: 1950 előtt keletkeztek, a szocializmus idején vagy a rendszerváltás után jöttek létre. A társadalmi érvényesség három részre osztja a terminusokat: archaizmusok, neologizmusok, általános használatú elemek. Keletkezési módjuk alapján megkülönböztetjük az összetett szavakat és ezek típusait, a szószerkezetes szakkifejezéseket, amelyeket a szavak száma szerint további alcsoportokba oszthatunk, a mozaikszavakat, idegen szavakat stb. Különböző csoportba kerülhetnek az őket létrehozó okok alapján is, például szükségszerű neologizmusok, fajfogalmak, nemfogalmak, szinonimák stb. A fentiek alapján az egészségbiztosítási terminusokhoz legalább négy adatot, tulajdonságot rendelünk a kutatás során: 1. keletkezési idő 2. társadalmi érvényesség 3. terminusalkotási mód 4. a létrejöttében szerepet játszó ok 6

17 3. A magyar egészségbiztosítási szakszókincs diakrón vizsgálatához szükséges korpusz összeállítása A kutatás célja a magyar egészségbiztosítási szakszókincsben bekövetkező változás leírása és magyarázata. Az egészségbiztosítási szaknyelv kommunikációs színtereinek vizsgálata segítséget nyújt a kitűzött cél megvalósítására alkalmas korpusz összeállításához. Olyan kommunikációs színtér és tevékenység kiválasztására van szükség, amely a tárgykör szakszókincsének létrejöttében és módosulásában lényeges szerepet tölt be A korpusz kiválasztása az egészségbiztosítás kommunikációs színtereinek elemzése alapján A kommunikációs színterek fontos szerepére DELL HYMES hívta fel a figyelmet (1972: 41), amelynek kutatásával sokan foglalkoznak azóta is. Egy meghatározás alapján a kommunikációs (nyelvhasználati) színtér az azonos nyelvhasználatot kiváltó beszédhelyzetek összessége (KISS, 1995: 68). A definíciót figyelembe véve az azonos nyelvhasználatot előidéző beszédhelyzetek ugyanabba a kommunikációs színtérbe kerülnek (1. ábra). a legmagasabb szakmaiságot tartalmazó kommunikáció A szakmai tartalom erősödése a kommunikációban szakember kutató (5) kommunikációs színterek szakember szakember (4) laikus (diák) szakember (oktató) (3) laikus szakember (2) laikus laikus (1) a legalacsonyabb szakmaiságot tartalmazó kommunikáció A szaktudás megszerzésének folyamata 1. ábra: A kommunikációs színterek csoportosítása 7

18 A színterek egymástól a kommunikáció növekvő szakmai tartalma alapján is különböznek, és többféle szempontból is jellemezhetők (MÉSZÁROS, 2008c: 88). Az öt színtér közül a szakember és a szakmáját kutató szakember kommunikációja rendelkezik a legmagasabb szakmai tartalommal. A kommunikáció sokféle helyszínen történhet, például: konferenciákon, továbbképzéseken, szakintézményekben: egészségbiztosítóknál, az OEP négy főosztályán, valamint az Egészségügyi Minisztériumban és a Parlamentben az egészségbiztosítási törvények előterjesztése esetén. A színteret jellemző tipikus tevékenységek közül lényeges kiemelni a törvényi szabályozást, ugyanis az egészségbiztosítási ágazat tevékenységének összehangolásában és működésében központi szerepet tölt be a törvények előkészítése, vitája és előterjesztése. A törvényi szabályozás a szakszókincs kialakulását és fejlődését alapvetően befolyásoló és meghatározó tevékenység, amely felülről jövő, tudatos nyelvi változást indít el. A tudatos nyelvi változás a magasabb társadalmi réteg tagjainak köréből indul ki (WARDHAUGH, 2005: 182), jelen esetben a szakma legjelesebb művelőinek, kutatóinak csoportjából, akiket nyelvi újítóknak is nevez a szakirodalom (KISS, 2005: 42). A jogszabályok szakszókincse egyfajta presztízsmodell az alacsonyabb szakmai tartalommal rendelkező kommunikációs színterek szereplőinek, az átvevőknek. Egy-egy új szakkifejezés útja az alacsonyabb szakmaiságú színterekhez a törvények szövegén keresztül vezet: a törvény előkészítésében résztvevő szakemberek, jogalkotók megfogalmazzák a jogszabály szövegét, a jogalkalmazás során az egészségbiztosítás intézményrendszere az OEP (Országos Egészségbiztosítási Pénztár), REP (Regionális Egészségbiztosítási Pénztárak), az egészségügyi ellátórendszer, gyógyszertárak, stb. átveszi a terminusok használatát, amely eljuthat az ügyfelekhez, betegekhez is. Ezen a módon az eredetileg csak szűk szakmai körben ismert neologizmusok a köznyelvbe is bekerülhetnek. Szemléletes példa erre a folyamatra a vizitdíj köznyelvbe kerülése a törvény jogerőre emelkedése után, majd archaizálódásának kezdete az intézkedés hatályon kívül helyezésével. A nyelvi változások egyik megválaszolatlan kérdése, hogy bizonyos nyelvi újítások fényes karriert futnak be, míg mások nem terjednek el (KISS, 1999: 191). Az egészségbiztosítás jogszabályi szakszókincsében kimutatható nyelvi újítások esetében erre a kérdésre könnyen lehet választ adni: az egészségbiztosítási jogszabályokban leírt nyelvi újítások sikere abban áll, hogy társadalmi funkcióra tesznek szert a törvények, rendelkezések kötelező betartásával. A kommunikációs színterek vizsgálata során belátható, hogy az erősebb szakmai tartalommal jellemezhető színterek befolyásolják az alacsonyabb szakmaiságú beszédhelyzetek nyelvhasználatát. Nyilvánvalóan egy-egy új szakkifejezés legutoljára a laikusok szakszókincsét fogja gazdagítani. Megállapítható, hogy a szakemberek kommunikációjában a 8