Tisztelt Képviselı Úr!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Képviselı Úr!"

Átírás

1 Font Sándor úr A Házszabály 91. -a alapján K/7270. számon hozzám benyújtott, Tokaji vagy Tokajsky? címő A Tokaji eredetmegjelölés (amely kollektív jellegébıl adódóan nem márkanév) szlovák nyelvi változatát a Szlovák Köztársaság területén tevékenykedı borászatok jelenleg a Csatlakozási szerzıdés alapján használják. E gyakorlat jogalapjaként a Szlovák Köztársaság a Magyar Királyság évi XX. törvényének V. cikkét jelöli meg. A magyar - szlovák tokaji borral kapcsolatos tárgyalások június 10-én megszakadtak, amikor a szlovák fél kijelentette, hogy a korábbi megállapodáshoz képest nagyobb területet tekint a Tokaji bor termelésére elismert területnek (908, illetve 1474 hektáros alternatívák ismertek eddig). Magyarország ezzel kapcsolatosan kompromisszumos javaslatot tett, amit a szlovák fél elutasított, és kijelentette, hogy nem ragaszkodik az egységes borvidékhez. Elképzelhetınek tartják tehát a Tokaji és a Tokajská/ské/sky jelöléső borok párhuzamos piaci jelenlétét annak ellenére, hogy az eredetmegjelölés használatának feltételei mások a két országban. Hivatalos levélben érdeklıdtem Mariann Fischer-Boel mezıgazdasági és Charlie McCreevy belsı piaci biztosoknál, hogy az Európai Bizottság, - különös tekintettel az ezt megtiltó TRIPsegyezményben foglaltakra - elképzelhetınek tartja-e a jövıben két borvidék egymás mellett létezését eltérı szabályozási kerettel, de azonos (hiszen a Tokajská/ské/sky a Tokaji -nak csak egy másik nyelvi változata) névvel. A Bizottság kitérı választ adott, sürgette Magyarországot a Szlovákiával történı megegyezésre január végén szakértıi szintő tárgyalásokra kerül sor a kérdésben az Európai Bizottság, valamint a szlovák és a magyar fél képviselıi között. Minisztériumunk szakértıi a karácsonyi ünnepek alatt is folyamatosan dolgoznak a minél jobb felkészülés érdekében. Munkánk során rendszeresen egyeztetünk a Tokaji Albizottság tagjaival, köztük a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsával, egyetértésük nélkül nem teszünk semmit. 20

2 Bodó Imre úr 38060/1/2008. A Házszabály 91. -a alapján K/7351. számon hozzám benyújtott, Igaz-e, hogy a külföldi kereskedıláncok 81 féle díjfizetési jogcímen kérnek pénzt a termelıktıl és a beszállítóktól? címő A hazai piacon élelmiszer-kiskereskedelmi tevékenységet folytató áruházláncok és beszállítóik közötti üzleti kapcsolatokra Magyarországon hangsúlyosan jellemzı, hogy ezen áruházláncok költségeik egy részét úgynevezett másodlagos kondíciós eszközökkel a beszállítókra (mezıgazdasági termelık, élelmiszeripari feldolgozók) hárítják át. Felmérések szerint az élelmiszer-kiskereskedelmi áruházláncok túlnyomó többsége kér termékcsoportonként eltérı mértékő, de ágazati becslések szerint 10-40% között szóródó visszatérítést üzleti partnerüktıl az általuk kínált árból. A beszállítók termékeik adott élelmiszerkereskedelmi áruházláncba való bekerülése érdekében pedig kénytelenek ezeket az azonnali vagy utólagos kedvezményeket, visszatérítéseket biztosítani. Nem teljes körő felmérés szerint valóban több mint 80, igen változatos jogcímen igényelnek visszatérítést az élelmiszer-kiskereskedelmi áruházláncok a beszállítóktól. Ilyen jogcím például teljességre nem törekedve - a bonusz, a fix bonusz, a listázási díj, a logisztikai, marketing, boltnyitási vagy az átalakítási hozzájárulás, a polcfeltöltési pénz, a születésnapi hozzájárulás, az euró felzárkóztatási díj, az expanzív szolgáltatás, a fizetési határidı betartásának díja és a koordinációs szervezési díj. Teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk ezek közül mindazokat, amelyek esetében az élelmiszer-kiskereskedelmi áruházláncok részérıl semmilyen ellenszolgáltatás nem történik a beszállító részére. A kormányzat számára kiemelt fontossággal bír az élelmiszer termékpályák normális mőködése, ahol minden szereplı számára kiszámítható, tisztességes játékszabályok mentén zajlik az üzleti tevékenység. Nemzetgazdasági érdeknek tekintjük a hazai beszállítói kör helyzetének javítását, a termékpályákon keletkezı jövedelmek szereplık közötti, általuk hozzáadott érték arányában történı felosztásának elısegítését. Ennek érdekében folytat tárgyalásokat a Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium mind az élelmiszer-kiskereskedelmi áruházláncok, mind a beszállítók képviselıivel. Ezt segíti elı az Ön által is megszavazott, a mezıgazdasági és élelmiszeripari termékekkel kapcsolatos etikus kereskedıi magatartás kidolgozásáról szóló 129/2008. (XII. 17.) OGY határozat, mely felkérte a Kormányt ezen tárgyalások lefolytatására, illetve ezek sikertelensége esetén törvényjavaslat benyújtására az Országgyőlés elé, melyben tételesen meghatározásra kerülnének a mezıgazdasági és élelmiszeripari termékek forgalmazásával kapcsolatos tiltott magatartások és ezek megsértése esetén alkalmazásra kerülı jogkövetkezmények. Kérem tájékoztatásom szíves elfogadását. 49

3 34057/1/2008. Font Sándor úr A Házszabály 91. -a alapján K/8042. számon hozzám benyújtott, Mit kívánnak tenni a nagy mennyiségő olasz import bor visszafordítása érdekében, amely tönkreteszi a magyar asztali bor piacot? címő A minisztérium a Szılı és Bor Termékpálya Bizottság ülésein, és az ágazati szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetésein kiemelt figyelmet fordít az olcsó, lédig kiszerelésében hazánkba érkezı importborok hatásának vizsgálatára, a behozott importborokkal kapcsolatos tényadatok megismerésére, tisztázására. A szakmai szervezetekkel közösen a minisztériumnak az a célja, hogy a magyar piacra csak a jogszabályoknak megfelelıen elıállított, az adminisztrációs és adózási kötelezettségek betartásával beérkezı borok kerülhessenek forgalomba. Ennek érdekében a Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Borminısítési Igazgatósága ellenırzései során folyamatosan, kiemelt figyelemmel kíséri az Olaszországból származó lédig, asztali minıségő borokat, amely az importált borok közül a statisztikai adatok szerint a legnagyobb mennyiségben érkezik be Magyarország területére. Az ellenırzések eddigi eredményei semmilyen olyan feltételezésre nem adtak bizonyítékot, amely alapján kijelenthetı volna, hogy az Olaszországból származó, lédig kiszereléső borok nem felelnek meg a közösségi jogszabályokban lefektetett minıségi követelményeknek, vagy az adminisztrációs kötelezettségek megszegésével történt volna felhasználásuk. Az ellenırzések néhány esetben jelöléssel kapcsolatos problémákat találtak a palackozott olasz borok esetén. Mindannyiunk közös érdeke, hogy az importborok ellenırzése eredményes és hatékony legyen. Ennek érdekében folyamatosan kértük és kérjük a szakmai szervezeteket, az ágazat szereplıit, hogy a gyanús esetekrıl birtokukba jutott információikat osszák meg a hatóságokkal vagy a minisztériummal. A vizsgálatok megindításához nem a bejelentı személye, hanem a bejelentés tartalma fontos számunkra. Fontos azonban hangsúlyoznom, hogy a beérkezı lédig importborok a vörös asztali borok piacán okoztak zavarokat, ahol a konkurens országok éghajlati adottságaik miatt versenyelınyben vannak. Magyarország éghajlati adottságaiból adódóan a fehér asztali borok piacán továbbra is a hazai kínálat bizonyul versenyképesebbnek. 44

4 31.860/1/2008. Font Sándor úr A Házszabály 91. -a alapján K/8046. számon hozzám benyújtott, Szándékozik-e a kormány a cukor és cukortermékek szoros nyomon követését bevezetni, hogy megakadályozzák a szesz-, bor- és élelmiszerhamisítást? címő A hamisítások elleni küzdelem az utóbbi idıben egységes és összehangolt formában védi a fogyasztók egészségét és gazdasági érdekeit. A hamisítási lehetıségek sokszínősége követelte meg a probléma komplex kezelését. Az élelmiszer ellenırzés szervezetének egységesítése hatékony fellépést tesz lehetıvé a hamisítások visszaszorítása érdekében. Emellett az egy-két évtizeddel ezelıtti lehetıségekhez képest hatékonyabb vizsgálati módszerek és eszközök is rendelkezésre állnak. Mindezek eredményeképpen megnövekedett a felderített esetek száma. Ahogyan Képviselı úr is írta levelében, Szinte minden héten találnak a hatóságok hamis vagy kétes eredető élelmiszer elıállító üzemet. Ez jelzi hatóságunk hatékony mőködését. Egyes termékpályák szabályozása az Európai Unóhoz való csatlakozásunkkal is meghatározottá vált. A szılıfeldolgozás és a borkészítés során keletkezı melléktermékek kivonására vonatkozó kötelezettségrıl szóló 123/2008. (IX. 16.) FVM rendelet a hagyományos borvizsgálatokon alapuló ellenırzés mellett, szintén a hamisítások megelızését segíti elı. Az es évek közepe óta az élelmiszerjog is lényegesen megváltozott. Az élelmiszerjog általános elveirıl és követelményeirıl, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról az Európai Parlament és a Tanács 178/2002/EK rendelete a 18. cikkében rendelkezik a már kötelezıen alkalmazandó nyomon követhetıségrıl, ami az élelmiszerek esetében hatékonyan segíti a hamisítások elleni küzdelmet. 47

5 Hörcsik Richárd úr 8993/1/2008. A Házszabály 91. -a alapján K/8237. számon hozzám benyújtott, Szlovák tokaji: újabb fejezet? címő A tokaji borral kapcsolatos magyar-szlovák tárgyalások június 10-én megszakadtak, amikor a szlovák fél kijelentette, hogy a korábbi megállapodáshoz képest nagyobb területet tekint a Tokaji bor termelésére elismert területnek (908, illetve 1474 hektáros alternatívák ismertek eddig). Magyarország ezzel kapcsolatosan kompromisszumos javaslatot tett, amit a szlovák fél elutasított, és kijelentette, hogy nem ragaszkodik az egységes borvidékhez. Elképzelhetınek tartják tehát a Tokaji és a Tokajská/ské/sky jelöléső borok párhuzamos piaci jelenlétét annak ellenére, hogy az eredetmegjelölés használatának feltételei mások a két országban. Hivatalos levélben érdeklıdtem Mariann Fischer-Boel mezıgazdasági és Charlie McCreevy belsı piaci biztosoknál, hogy az Európai Bizottság, különös tekintettel az ezt megtiltó TRIPs-egyezményben foglaltakra elképzelhetınek tartja-e a jövıben két borvidék egymás mellett létezését eltérı szabályozási kerettel, de azonos (hiszen a Tokajská/ské/sky a Tokaji -nak csak egy másik nyelvi változata) névvel. A Bizottság kitérı választ adott, sürgette Magyarországot a Szlovákiával történı megegyezésre január végén szakértıi szintő tárgyalásokra kerül sor a kérdésben az Európai Bizottság, valamint a szlovák és a magyar fél képviselıi között. Minisztériumunk szakértıi a karácsonyi ünnepek alatt is folyamatosan dolgoznak a minél jobb felkészülés érdekében. Munkánk során rendszeresen egyeztetünk a Tokaji Albizottság tagjaival köztük a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsával, egyetértésük nélkül nem teszünk semmit. A Szlovák Köztársaság agrárminisztériuma magyar tokaji borok szlovákiai vizsgálatával kapcsolatos kifogásait annak a sajtóban való megjelenését követıen juttatta csak el minisztériumunkhoz hivatalosan, úgy, hogy munkatársaink a sajtóhírekhez képest jelentıs késéssel december 15-én ismerhették meg annak tartalmát. Felhívom figyelmét, hogy e válaszomban a hivatalos szlovák levélben foglaltak alapján tájékoztatom Önt. A szlovákiai hatóság (a Szlovák Köztársaság Állami Állategészségügyi és Élelmiszeripari Igazgatósága) október 15. és november 7. között végzett ellenırzést, melynek keretében összesen 32, Magyarországon forgalomba hozott bort vizsgált meg. Az érintett borok listáját (rajta a vizsgálat eredményével) minisztériumunk megkapta. A mintavétel módjáról részletes információt nem kaptunk, az feltehetıleg a kereskedelemben történt. Az ellenırzés az alábbi kérdésekre terjedt ki: címkézés, minıség, egészségügyi hatások és a földrajzi eredet megállapíthatósága. A megvizsgált 32 tétel közül valójában 22 esetében talált a hatóság valamilyen hiányosságot. A legtöbb kifogást a jelöléssel kapcsolatban tette a szlovák hatóság, 17 esetben találtak a jogszabályoknak nem megfelelı borcímkét. A magyar fél hivatalos válasz útján kíván reagálni a szlovák megkeresésre. A válaszlevél elkészítéséhez minisztériumunk felkérte a Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Borminısítı Igazgatóságát (MgSzH-KBI), hogy a szlovákiai hatóság által vizsgált borokat maga is vizsgálja meg, és ennek eredményét, valamint a forgalombahozatali engedély kiadásakor elkészült vizsgálati jegyzıkönyvben foglaltakat vesse össze a szlovák hatóság állításaival. A levél szövege alapján a szlovák hatóságok által elvégzett vizsgálat több hiányosságára is következtetni lehet. Tekintettel azonban az ügy rendkívül kényes voltára, írásbeli kérdésére részletesebb választ csak az említett konzultációt követıen, a hivatkozott vizsgálatok eredményének tudatában adhatok. 82

Az ellenırzések helyszínei:

Az ellenırzések helyszínei: Az ellenırzések helyszínei: I. Általános területi ellenırzések ÚTMUTATÓ a NAPSUGÁR 2008 akció Élelmiszerlánc-felügyeleti nyári kiemelt ellenőrzés végrehajtásához I./1. Élelmiszerforgalmazó és vendéglátóhelyek,

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0097/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselıcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0097/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselıcsoport nevében 9.2.2015 B8-0097/1 1 D preambulumbekezdés D. mivel a becslések szerint az adott tagállamtól függıen a levágott állatok húsa teljes mennyiségének 30 50%-át élelmiszer-összetevık elsısorban darált hús, húskészítmények

Részletesebben

Az élelmiszer hatósági ellenırzés rendszerének új feladatmegosztása

Az élelmiszer hatósági ellenırzés rendszerének új feladatmegosztása Az élelmiszer hatósági ellenırzés rendszerének új feladatmegosztása Deák Ferenc osztályvezetı Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-biztonsági, Állat- és Növényegészségügyi Fıosztály

Részletesebben

Borpiaci információk. V. évfolyam / 15. szám augusztus hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák

Borpiaci információk. V. évfolyam / 15. szám augusztus hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 15. szám 27. augusztus 15. 3-31. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. A magyar bortermékek importjának alakulása 27 elsı négy hónapjában 1-2.

Részletesebben

NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI STRATÉGIA PROGRAM. Dr. Nemes Csaba. főosztályvezető Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI STRATÉGIA PROGRAM. Dr. Nemes Csaba. főosztályvezető Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI STRATÉGIA NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI PROGRAM Dr. Nemes Csaba főosztályvezető Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Nemzetközi háttér 1992 ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény

Részletesebben

A célok megvalósítása érdekében létrejövı beruházások:

A célok megvalósítása érdekében létrejövı beruházások: Miközben a fogyasztói oldalon tapasztalható a termék és terményváltás iránti növekvı igény (eredetigazolt, minıségi, egészséges termékek), az ehhez szükséges minıségi termelés és elıállítás szervezeti

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 8.2.2012 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (20/2012) Tárgy: a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának a közérdeklıdésre számot tartó jogalanyok jog szerinti könyvvizsgálatára

Részletesebben

/2010. ( ) FVM rendelete

/2010. ( ) FVM rendelete A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) FVM rendelete az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint elıállításának engedélyezési, illetve bejelentési szabályairól Az élelmiszerláncról

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet 78/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó részletes szabályokról 2005. november 1-jétől hatályos szöveg A védjegyek és a földrajzi

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 30.9.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (74/2011) Tárgy: Az Olasz Köztársaság Szenátusának indokolással ellátott véleménye a csecsemık és kisgyermekek számára

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 10.3.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (27/2011) Tárgy: A Lengyel Köztársaság Szenátusának indokolással ellátott véleménye a mezıgazdasági piacok közös szervezésének

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető Előzmények 1990- BSE Reformok az Európai Unió élelmiszer politikájában egyik alappillér a

Részletesebben

2003. évi LXXXII. törvény. az élelmiszerekrıl. Általános rendelkezések

2003. évi LXXXII. törvény. az élelmiszerekrıl. Általános rendelkezések 2003. évi LXXXII. törvény az élelmiszerekrıl Az Országgyőlés annak érdekében, hogy meghatározza az élelmiszer-vállalkozások mőködésének feltételeit, biztosítva ezzel a fogyasztók egészségének, érdekeinek,

Részletesebben

Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink

Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink Szabó Imre miniszter Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Tartalom 1. A feladatok és végrehajtásuk szükségessége,

Részletesebben

2009. évi XCV. törvény

2009. évi XCV. törvény 2009. évi XCV. törvény a mezıgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról 1 A magyarországi élelmiszer termékpálya

Részletesebben

Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI))

Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI)) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 27.2.2013 2012/2322(INI) JELENTÉSTERVEZET az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI)) Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

A termıföldkérdés vidékfejlesztési összefüggései

A termıföldkérdés vidékfejlesztési összefüggései A termıföldkérdés vidékfejlesztési összefüggései Varga Péter Stratégia Kft. 2011. február 3. Kelebia Egy kis bevezetés - A közlegelık tragédiája (Hardin, 1968) Adva van egy közlegelı, amelyen a faluban

Részletesebben

A Régiók Bizottsága tagjainak kinevezési folyamata. A tagállamokban alkalmazott eljárás

A Régiók Bizottsága tagjainak kinevezési folyamata. A tagállamokban alkalmazott eljárás A Régiók Bizottsága tagjainak kinevezési folyamata A tagállamokban alkalmazott eljárás ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Unióról szóló szerzıdés célkitőzései között szerepel az, hogy a szerzıdı felek tovább viszik

Részletesebben

A hatósági géphigiéniai minısítési eljárás

A hatósági géphigiéniai minısítési eljárás A hatósági géphigiéniai minısítési eljárás Egy gép, berendezés vagy eszköz higiéniailag akkor felel meg a jogszabályi követelményeknek, ha azonosítható, ha rendelkezik a megfelelıségét tanúsító dokumentummal,

Részletesebben

A borpiac közös szervezése A támogatási programról szóló jelentés

A borpiac közös szervezése A támogatási programról szóló jelentés Tagállam: HU Idıszak: 2008/2009. A benyújtás idıpontja: 2010. március 1. Felülvizsgálat száma: 2 A borpiac közös szervezése A támogatási programról szóló jelentés A. Átfogó értékelés: A nemzeti támogatási

Részletesebben

/2007. ( ) FVM rendelete. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról

/2007. ( ) FVM rendelete. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról A mezıgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz

Részletesebben

AZ ÁTI DEPO KÖZRAKTÁROZÁSI ZRT. ÁRUMINİSÍTÉSI, ÉS ÁRUÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

AZ ÁTI DEPO KÖZRAKTÁROZÁSI ZRT. ÁRUMINİSÍTÉSI, ÉS ÁRUÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ ÁTI DEPO KÖZRAKTÁROZÁSI ZRT. ÁRUMINİSÍTÉSI, ÉS ÁRUÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2008. december 10-tıl 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A jelen szabályzat a ÁTI DEPO Közraktározási Zrt. (továbbiakban: Közraktár)

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A L A P S Z A B Á L Y (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) amely a hegyközségekrıl szóló 1994. évi CII. törvény alapján készült az alábbiak szerint I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1) A hegyközségi

Részletesebben

EMVA-ból a mezıgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatás. 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet. -Ügyféltájékoztató-

EMVA-ból a mezıgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatás. 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet. -Ügyféltájékoztató- EMVA-ból a mezıgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatás 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet -Ügyféltájékoztató- I. TÁMOGATÁS CÉLJA A támogatás célja, hogy a mezıgazdasági termékek feldolgozásának,

Részletesebben

Az egészségügyi miniszter. /2009. ( ) EüM rendelete

Az egészségügyi miniszter. /2009. ( ) EüM rendelete Az egészségügyi miniszter /2009. ( ) EüM rendelete a vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez történı hozzáadásának egyes kérdéseirıl Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletérıl

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S. AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 125. MELLÉKLET: 1 db

E L İ T E R J E S Z T É S. AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 125. MELLÉKLET: 1 db AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 125. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a közterületi parkolók üzemeltetésérıl és a parkolási díjakról

Részletesebben

Területi kohézió a fejlesztéspolitikában

Területi kohézió a fejlesztéspolitikában Területi kohézió a fejlesztéspolitikában Dr. Szaló Péter szakállamtitkár 2008. Március 20.. Lisszaboni szerzıdés az EU-ról 2007 december 13 aláírják az Európai Alkotmányt Az Európai Unióról és az Európai

Részletesebben

Projektmenedzsment Szervezet Szervezeti és Mőködési Szabályzat

Projektmenedzsment Szervezet Szervezeti és Mőködési Szabályzat SAJÓSZENTPÉTER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Projektmenedzsment Szervezet Szervezeti és Mőködési Szabályzat 2009 Tartalomjegyzék 1. A szervezet feladat- és hatásköre... 3 2. Szervezet felépítése... 4 3. A tagok

Részletesebben

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2740-09 Környezetvédelmi termékdíj feladatok A vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: A környezetvédelmi

Részletesebben

A területfejlesztés intézményrendszere

A területfejlesztés intézményrendszere A területfejlesztés intézményrendszere 10. elıadás Regionális politika egyetemi tanár Törvény a területfejlesztésrıl és rendezésrıl (1996. XXI: tv. (III.20.)) Alapelvek és feladatok Alapelv: felkészülni

Részletesebben

Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata

Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata Merkantil Bank Zrt. Merkantil Car Zrt. Merkantil csoport Panaszkezelési szabályzata 2011. július 1. Bevezetı (1) A Merkantil Bank és pénzügyi szolgáltatást nyújtó érdekeltségei (továbbiakban: Merkantil

Részletesebben

Szépmővészeti Múzeum térszint alatti bıvítése: A projekt idıt befolyásoló kockázatok értékelése. Készítette: Kassai Eszter Rónafalvi György

Szépmővészeti Múzeum térszint alatti bıvítése: A projekt idıt befolyásoló kockázatok értékelése. Készítette: Kassai Eszter Rónafalvi György Szépmővészeti Múzeum térszint alatti bıvítése: A projekt idıt befolyásoló kockázatok értékelése Készítette: Kassai Eszter Rónafalvi György Tartalom A kockázatról általában A kockázatelemzés folyamata Az

Részletesebben

Ipar. Szent Korona Értékrend

Ipar. Szent Korona Értékrend Ipar Az ipar anyagi kincseink embert szolgáló átalakítása, vagy környezetromboló szakbarbarizmus? Úgy használjuk, hogy megmaradjon, vagy úgy, hogy felégetjük a jövıt? Miért? Mit? Hogyan? Az EU belsı piaca

Részletesebben

SEPA Direct Debit. alkalmazásának. fizetési forgalomban.

SEPA Direct Debit. alkalmazásának. fizetési forgalomban. SEPA Direct Debit és az e-sepa alkalmazásának lehetısége a belföldi fizetési forgalomban. SDD munkacsoport SDD paradoxon Az SDD alapkonstrukció többet nyújt a fizetı félnek, az SDD sokkal kényelmesebb

Részletesebben

/2009. ( ) FVM rendelete. a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezı elıírásairól

/2009. ( ) FVM rendelete. a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezı elıírásairól A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2009. ( ) FVM rendelete a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezı elıírásairól Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletérıl szóló 2008. évi XLVI. törvény 76.

Részletesebben

TERVEZET. A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról

TERVEZET. A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1204/2007. TERVEZET A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról Budapest, 2008. január 1 I. Tartalmi összefoglaló VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ ÉS EGYBEN ELİTERJESZTÉS

Részletesebben

Czelleng Arnold Ph.D. 30/2503-523 arnold.czelleng@tqconsulting.hu

Czelleng Arnold Ph.D. 30/2503-523 arnold.czelleng@tqconsulting.hu Élelmiszer-biztonsági és irányítási rendszerek az élelmiszer-innovációban innovációban Czelleng Arnold Ph.D. Élelmiszer-biztonsági és irányítási rendszerek de facto de jure HACCP QS (zöldség-gyümölcs)

Részletesebben

FELISMERVE, hogy az innováció és a gazdasági növekedés ösztönzésével kapcsolatos kihívások mindkét Felet kölcsönös aggodalommal töltik el;

FELISMERVE, hogy az innováció és a gazdasági növekedés ösztönzésével kapcsolatos kihívások mindkét Felet kölcsönös aggodalommal töltik el; MEGÁLLAPODÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ÉS IZRAEL ÁLLAM KORMÁNYA KÖZÖTT A MAGÁNSZEKTORBAN MEGVALÓSULÓ IPARI KUTATÁSBAN ÉS FEJLESZTÉSBEN TÖRTÉNİ KÉTOLDALÚ EGYÜTTMŐKÖDÉSRİL A Magyar Köztársaság Kormánya

Részletesebben

A Fıcze Lajos Alapítvány a Munkavédelmi Képviselıkért Konzultatív Fórumának január 20-i ülése.

A Fıcze Lajos Alapítvány a Munkavédelmi Képviselıkért Konzultatív Fórumának január 20-i ülése. A Fıcze Lajos Alapítvány a Munkavédelmi Képviselıkért Konzultatív Fórumának 2010. január 20-i ülése. A Konzultatív Fórum ülésén 150 fı munkavédelmi képviselı, munkavédelmi szakember vett részt. Az ülést

Részletesebben

11.6.2010 A7-0109/ 001-249. MÓDOSÍTÁSOK 001-249 elıterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság

11.6.2010 A7-0109/ 001-249. MÓDOSÍTÁSOK 001-249 elıterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 11.6.2010 A7-0109/ 001-249 MÓDOSÍTÁSOK 001-249 elıterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság Jelentés Renate Sommer A fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatása

Részletesebben

Az alkoholtartalom-növelésre, az édesítésre, a savtartalom-növelésre és a savtompításra vonatkozó új Európai Uniós elıírások

Az alkoholtartalom-növelésre, az édesítésre, a savtartalom-növelésre és a savtompításra vonatkozó új Európai Uniós elıírások Az alkoholtartalom-növelésre, az édesítésre, a savtartalom-növelésre és a savtompításra vonatkozó új Európai Uniós elıírások A közös borpiaci szabályozás második ütemében, 2009. augusztus 1-tıl léptek

Részletesebben

Borellenőrzés tapasztalatai es évben.

Borellenőrzés tapasztalatai es évben. Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Borászati Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi u. 141-145. Levelezési cím: 1508 Budapest, Postafiók 47. 1/346-0930; Fax: 1/212-4978 e-mail: bormin@t-online.hu Borellenőrzés

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2012. március 01.-tıl A szabályzat hatálybalépésével egyidejőleg, a 2009. 04. 01.-i Közbeszerzési szabályzat a 2010. 01. 01.-i Közbeszerzési szabályzat 1. sz. kiegészítése

Részletesebben

Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76.

Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 23-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S E L İ T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2014. szeptember 10 - i nyilvános testületi ülésére a 7. sz. napirendi ponthoz Tárgy: Feladat ellátási szerzıdés

Részletesebben

Ügyszám: JNO-279-4/2011. Tárgy: Javaslatok a parlagfőhelyzet kezeléséhez. Dr. Réthelyi Miklós részére Miniszter

Ügyszám: JNO-279-4/2011. Tárgy: Javaslatok a parlagfőhelyzet kezeléséhez. Dr. Réthelyi Miklós részére Miniszter JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK IRODÁJA Ügyszám: JNO-279-4/2011 Tárgy: Javaslatok a parlagfőhelyzet kezeléséhez Dr. Réthelyi Miklós részére Miniszter Nemzeti Erıforrás Minisztérium Minisztérium

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. március 14-én 13 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán,

Részletesebben

TERVEZET. /Közigazgatási egyeztetés/

TERVEZET. /Közigazgatási egyeztetés/ KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1899/2007. TERVEZET a levegı védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról /Közigazgatási egyeztetés/

Részletesebben

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának A fogyasztóvédelemrıl szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 56. -ának a) pontjában kapott felhatalmazás alapján

Részletesebben

Minıségbiztosítás az élelmiszeriparban A-tól Z-ig. IFS & FSSC 22000 Certifications

Minıségbiztosítás az élelmiszeriparban A-tól Z-ig. IFS & FSSC 22000 Certifications Minıségbiztosítás az élelmiszeriparban A-tól Z-ig IFS & FSSC 22000 Certifications Az élelmiszergyártás és forgalmazás a minıség és biztonság szempontjából nézve jelentıs potenciális kockázattal járó tevékenység.

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról. Fogalommeghatározások

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról. Fogalommeghatározások A mezıgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirıl szóló 2007. évi XVII. törvény 81. (4) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól

Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól A 36/2013. (IV. 23.) önkormányzati határozat melléklete Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól

Részletesebben

A belsı kontrollok szerepe az önkormányzati ellenırzésekben. a Magyar Könyvvizsgálói Kamara és az Állami Számvevıszék szemináriuma 2013. március 7.

A belsı kontrollok szerepe az önkormányzati ellenırzésekben. a Magyar Könyvvizsgálói Kamara és az Állami Számvevıszék szemináriuma 2013. március 7. A belsı kontrollok szerepe az önkormányzati ellenırzésekben a Magyar Könyvvizsgálói Kamara és az Állami Számvevıszék szemináriuma 2013. március 7. Az Állami Számvevıszék küldetése 2 Szilárd szakmai alapon

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 240-10/2012. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

Az ellenırz. Statisztika

Az ellenırz. Statisztika Civil SzámAdó Konferencia Civil SzámAd madó Konferencia Az Állami Számvevıszéki ellenırzések tapasztalatai Jakab Éva Az ellenırz rzés s céljac Döntéshozókhoz, kezelı szervhez kapcsolódó az NCA-ból nyújtott

Részletesebben

Jászszentandrás: közösségi helyiség kialakítása falusi szálláshelyen

Jászszentandrás: közösségi helyiség kialakítása falusi szálláshelyen Jászszentandrás: közösségi helyiség kialakítása falusi szálláshelyen Családias légkörre, tiszta levegıre, minıségi szolgáltatásokra, barátságos emberekre vágyik? Ha ilyen elképzelései vannak a nyugodt

Részletesebben

Borpiaci információk. Bor piaci jelentés. Hazai borpiaci információk. Borimport alakulása Magyarországon. 9. ábra: Borimport alakulása Magyarországon

Borpiaci információk. Bor piaci jelentés. Hazai borpiaci információk. Borimport alakulása Magyarországon. 9. ábra: Borimport alakulása Magyarországon A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 1. szám 27. január 31. 2-3. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk Borimport alakulása Magyarországon 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési

Részletesebben

ÉLELMISZER TERMÉKPÁLYA KÓDEX

ÉLELMISZER TERMÉKPÁLYA KÓDEX 301-4274 332-8948 sajtougyelet@posta.fvm.hu www.fvm.hu SAJTÓANYAG ÉLELMISZER TERMÉKPÁLYA KÓDEX Preambulum Az Élelmiszer Termékpálya Kódex azzal a céllal készült, hogy a Magyar Köztársaság területén mezıgazdasági

Részletesebben

Pálinkák élelmiszerbiztonsági-, hatósági kontrollja

Pálinkák élelmiszerbiztonsági-, hatósági kontrollja Pálinkák élelmiszerbiztonsági-, hatósági kontrollja Barátossy Gábor Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóság igazgatóhelyettes 2014. május 21. 1881- óta borászati

Részletesebben

A TISZAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A TISZAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A TISZAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2010.május 12. A Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet (továbbiakban: Takarékszövetkezet) az ügyfelek panaszainak kezelése

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének január 10-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének január 10-i rendkívüli ülésére Elıterjesztés 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: Együttmőködési megállapodás megkötése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával a TIOP-1.2.1/A-12/1

Részletesebben

NEMZETI STRATÉGIA ISKOLAGYÜMÖLCS-PROGRAM 2012/2013. (1234/2007/EK tanácsi rendelet 103ga. cikke és 288/2009/EK bizottsági rendelet 3.

NEMZETI STRATÉGIA ISKOLAGYÜMÖLCS-PROGRAM 2012/2013. (1234/2007/EK tanácsi rendelet 103ga. cikke és 288/2009/EK bizottsági rendelet 3. Ügyiratszám: ApF/8-3/2012. NEMZETI STRATÉGIA ISKOLAGYÜMÖLCS-PROGRAM 2012/2013. (1234/2007/EK tanácsi rendelet 103ga. cikke és 288/2009/EK bizottsági rendelet 3. cikke alapján) 1. Célok Magyarországon az

Részletesebben

A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva:

A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva: A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva: 2001. 07. 01.) 1995. évi XC. törvény az élelmiszerekrõl ÉLELMISZER 40/1995.

Részletesebben

Sárospatak Város Alpolgármesterétıl

Sárospatak Város Alpolgármesterétıl Sárospatak Város Alpolgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu T á j é k o z t a t ó - a Képviselı-testületnek - A Tokaj-Hegyalja

Részletesebben

A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2008. (VI. 16.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2008. (VI. 16.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2008. (VI. 16.) MVH KÖZLEMÉNYE az EU Élelmiszersegély programban történı részvételhez kapcsolódó tájékoztató információk a települések részére a 2008-as költségvetési

Részletesebben

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 34/2014. (IX.15.) számú határozata

Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 34/2014. (IX.15.) számú határozata Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Fejér Megyei Területi Választási Bizottság 34/2014. (IX.15.) számú határozata A Fejér Megyei Területi Választási Bizottság

Részletesebben

Borpiaci információk. V. évfolyam / 18. szám szeptember hét. Borpiaci jelentés

Borpiaci információk. V. évfolyam / 18. szám szeptember hét. Borpiaci jelentés A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 18. szám 27. 26. 36-37. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák Jó évjárat lesz az idei szılıbıl 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt vörös asztali

Részletesebben

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól A fogyasztóvédelemrıl

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek Közmővelıdési Megállapodás

Részletesebben

Borpiaci információk. V. évfolyam / 12. szám július hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák

Borpiaci információk. V. évfolyam / 12. szám július hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 12. szám 2007. 4. 24-25. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt vörös és rozé borok értékesített mennyisége

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 31-i ülésére

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 31-i ülésére E L İ T E R J E S Z T É S 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 31-i ülésére Tárgy: Az elıterjesztést készítette: Dömötör Klára Edit adó- és pénzügyi irodavezetı Véleményezésre

Részletesebben

I. Mezıgazdasági termékek értéknövelése (feldolgozóipar)

I. Mezıgazdasági termékek értéknövelése (feldolgozóipar) I. Mezıgazdasági termékek értéknövelése (feldolgozóipar) Támogatás összege: 1.,2. célterület: 8.000 1.600.000 euró, 3. célterület: 8.000 480.000 euró (szoftverfejlesztés: max 200.000 euró) Támogatási arány:

Részletesebben

GARANTÁLT SZOLGÁLTATÁSOK

GARANTÁLT SZOLGÁLTATÁSOK GARANTÁLT SZOLGÁLTATÁSOK A. A villamos energia kereskedelmi tevékenység folytatásának az egyedi felhasználókat érintı minimális minıségi követelményei 1.1 Fogalmak A jelen mellékletben használt fogalmakon

Részletesebben

Szabálytalanságok kezelése

Szabálytalanságok kezelése II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár A folyamatba épített, elızetes és utólagos vezetıi ellenırzés (FEUVE) szabályzatához kapcsolódó Szabálytalanságok kezelése (SZMSZ melléklet) Jóváhagyta: -.... Jóváhagyás

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 15.6.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (49/2011) Tárgy: Az Olasz Köztársaság szenátusának indokolással ellátott véleménye a házassági vagyonjogi rendszerekkel

Részletesebben

BKIK Tagcsoport Kollégiumi Elnök Budapest Fıvárosi Önkormányzati képviselı

BKIK Tagcsoport Kollégiumi Elnök Budapest Fıvárosi Önkormányzati képviselı Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara A Fıváros Önkormányzata és a kerületi Önkormányzatok együttmőködése a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával SZATMÁRYN RYNÉ JÄHL ANGÉLA BKIK Tagcsoport Kollégiumi

Részletesebben

A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a

Részletesebben

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KvVM/KJKF/1895/2007. TERVEZET Magyarországnak a Földmegfigyelési Csoporthoz (Group on Earth Observation, GEO) történı csatlakozásáról szóló 2039/2006. (III.10.)

Részletesebben

Közbeszerzési Útmutató Pályázók/kedvezményezettek részére

Közbeszerzési Útmutató Pályázók/kedvezményezettek részére Közbeszerzési Útmutató Pályázók/kedvezményezettek részére Közbeszerzési kötelezettség A támogatás megítélése esetén a Projekt megvalósításába bevonandó kivitelezıt, szállítót, tanácsadót, szolgáltatót,

Részletesebben

3. sz. ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ

3. sz. ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ 3. sz. ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ Kiadja: Záhony-Port Zrt. Marketing és kommunikáció Záhony, 2010. május 7. Bemutatkozott a Záhony-Port Zrt. a Transrussián Sikeres megjelenés, reménykeltı tárgyalások A Záhony-Port

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 261. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a klímakoordinátori feladatok ellátására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2009. december 17-i

Részletesebben

Éves ellenırzési terv 2014. évre

Éves ellenırzési terv 2014. évre A 208/2013.(XI.21.) határozat melléklete SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Ikt. szám: 80 /2013. Éves ellenırzési terv 2014. évre A hivatal a költségvetési szervek belsı kontrollrendszerérıl és belsı ellenırzésérıl

Részletesebben

Új Magyarország Kishitel Termékleírás

Új Magyarország Kishitel Termékleírás Új Magyarország Kishitel Termékleírás Támogatásban részesíthetı Kedvezményezettek A GOP 4 Kishitel Program keretében a Közvetítı útján Támogatásra jogosultak a devizabelföldinek minısülı, a Magyar Köztársaság

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Plenárisülés-dokumentum B6-0587/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY. a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen

EURÓPAI PARLAMENT. Plenárisülés-dokumentum B6-0587/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY. a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen EURÓPAI PARLAMENT 2004 Plenárisülés-dokumentum 2009 12.11.2008 B6-0587/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen az eljárási szabályzat 103. cikkének (2) bekezdése

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város. emihaly@salgotarjan.hu JAVASLAT

Salgótarján Megyei Jogú Város. emihaly@salgotarjan.hu JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármesterétıl emihaly@salgotarjan.hu Szám: 81317/02/09. JAVASLAT az Észak-magyarországi Operatív Program Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezet támogatására vonatkozó

Részletesebben

Konzorciumi megállapodás

Konzorciumi megállapodás Konzorciumi megállapodás Preambulum Felek jelen megállapodás aláírásával konzorciumot hoznak létre abból a célból, hogy a földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által meghirdetett, a magyar borvidékek/borrégiók

Részletesebben

Piac és tényezıi. Ár = az áru ellenértéke pénzben kifejezve..

Piac és tényezıi. Ár = az áru ellenértéke pénzben kifejezve.. Piac és tényezıi TÉMAKÖR TARTALMA - Piac és tényezıi - Piacok csoportosítása - Piaci verseny, versenyképesség - Nemzetgazdaság - Gazdasági élet szereplıi PIAC A piac a kereslet és a kínálat találkozási

Részletesebben

Elıterjesztés Sajószentpéter Városi Önkormányzat Minıségirányítási Programjának 2009/2010-es tanévben történı végrehajtásáról

Elıterjesztés Sajószentpéter Városi Önkormányzat Minıségirányítási Programjának 2009/2010-es tanévben történı végrehajtásáról Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina Osztályvezetı Elıterjesztés Sajószentpéter Városi Önkormányzat Minıségirányítási Programjának 2009/2010-es tanévben történı

Részletesebben

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31.

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31. Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: 2017. december 1-31. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által koordinált téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Részletesebben

Borturisztikai szolgáltat

Borturisztikai szolgáltat Borturisztikai szolgáltat ltatások minısítési si rendszere Mi a borút? Összetett turisztikai termék: Sajátos, egyedi kínálattal rendelkezik Szervezett egységben (hálózatban) mőködik Piacra jutását közösségi

Részletesebben

A7-0342/ Jelentés Agustín Díaz de Mera García Consuegra A bevándorlási összekötı tisztviselık hálózatának létrehozása

A7-0342/ Jelentés Agustín Díaz de Mera García Consuegra A bevándorlási összekötı tisztviselık hálózatának létrehozása 0.2.200 A7-0342/ 00-00 MÓDOSÍTÁSOK 00-00 elıterjesztette: Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság Jelentés Agustín Díaz de Mera García Consuegra A bevándorlási összekötı tisztviselık hálózatának

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 10.2.2010 EP-PE_TC1-COD(2009)0105 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely elsı olvasatban 2010. február 10-én került

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI: 1.1. NEVE: 1.2. ALAPÍTÁS IDİPONTJA: (év, hó, nap) 1.3. SZÉKHELY: 1.4. TELEPHELY: 1.5.

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI: 1.1. NEVE: 1.2. ALAPÍTÁS IDİPONTJA: (év, hó, nap) 1.3. SZÉKHELY: 1.4. TELEPHELY: 1.5. PÁLYÁZATI ADATLAP Tata Város Képviselı-testülete által a helyi mikro-, kis- és középvállalkozások, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, családi gazdálkodók és családi gazdaságok számára, a helyi vállalkozások

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-063/2008/027. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa dr. H. P. jogtanácsos által képviselt Raiffeisen Bank Zrt. (Budapest) ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés miatt

Részletesebben

5. A FÉT nem helyettesíti a szakszervezet és a közalkalmazotti tanács tevékenységét.

5. A FÉT nem helyettesíti a szakszervezet és a közalkalmazotti tanács tevékenységét. A Nyíregyházi Fıiskola Érdekegyeztetı Tanácsának mőködési rendje I. Az Érdekegyeztetı Tanács megalakulása, célja, hatásköre 1.1. A többszörösen módosított 1993. évi LXXX. felsıoktatási törvény (Ftv.) 112..

Részletesebben

szervezeti teljesítményértékelı mutatószámrendszer 1. oldal

szervezeti teljesítményértékelı mutatószámrendszer 1. oldal ----------------------- Page 1----------------------- Szervezeti teljesítményértékelı mutatószámrendszer Eredményességi mutatószámok Mutatószám megnevezése Célérték Akció A Képviselı Testület elvárásaihoz

Részletesebben

Gyakran ismétlıdı kérdések, válaszok

Gyakran ismétlıdı kérdések, válaszok Gyakran ismétlıdı kérdések, válaszok 1. Tájékoztatást kérı levelükben annak megállapítását kérték, hogy a gazdasági társaság, amely egy külföldi cég 100 százalékos tulajdonában van és kizárólag az anyacége

Részletesebben

A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések

A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Martonvásár, 2012. szeptember 25. Az agrár- és élelmiszergazdaságstratégiai

Részletesebben

106/2009. (XII. 21.) OGY határozat. a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról

106/2009. (XII. 21.) OGY határozat. a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról 106/2009. (XII. 21.) OGY határozat a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról Az Országgyőlés abból a felismerésbıl kiindulva, hogy a kábítószer-használat és -kereskedelem

Részletesebben

Az ügyvédek szerepe a bírósági közvetítıi eljárásban

Az ügyvédek szerepe a bírósági közvetítıi eljárásban Az ügyvédek szerepe a bírósági közvetítıi eljárásban Az ügyvédekrıl szóló tv. 1. -a kimondja, hogy az ügyvéd közremőködik abban, hogy az ellenérdekő felek a jogvitájukat megegyezéssel intézzék el. Az ügyvédek

Részletesebben