Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium"

Átírás

1 Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KvVM/KJKF/1895/2007. TERVEZET Magyarországnak a Földmegfigyelési Csoporthoz (Group on Earth Observation, GEO) történı csatlakozásáról szóló 2039/2006. (III.10.) Korm. határozat módosításáról Budapest, január

2 I. Tartalmi összefoglaló TERVEZET VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ ÉS ELİTERJESZTÉS Az elıterjesztés mellékletét képezı tervezet a nemzetközi Földmegfigyelési Csoportban Magyarország képviseletét a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hatáskörébıl a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hatáskörébe utalja, és az ezzel összefüggı magyarországi koordináció feladatait a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak adja át. A fent említett nemzetközi együttmőködéshez hazánk április 20-án csatlakozott. A GEO tagjai között jelenleg 71 ország, az Európai Bizottság, valamint 46 nemzetközi szervezet szerepel, amelyek mindegyike a környezet, légkör, óceánok, éghajlat, élıvilág állapotának megfigyelését, védelmét, és az emberi egészség, élelmiszer-, energia-, és környezeti biztonság javítását tőzte ki céljául. A Földmegfigyelési Csoport 2006-ban indította el nagyszabású 10 éves megvalósítási tervét, amelyben célként egy olyan globális földmegfigyelési rendszert kiépítése szerepel, amely mind a jövıbeli politikai döntések, mind a közvélemény számára megbízható információkat szolgáltat Földünk állapotáról. A Kormány a 2039/2006 (III.10.) Korm. határozatában egyetértett a Magyar Köztársaságnak a GEO-hoz való csatlakozásával, és az ebbıl fakadó feladatok koordinációjával az akkori informatikai és hírközlési minisztert bízta meg. A koordináció az IHM megszőnése után a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hatáskörébe került. A GEO együttmőködés szakmai tartalma és célkitőzései a KvVM által ellátott feladatokhoz sokkal inkább kapcsolódnak. Ezért indokolt, hogy a GEO tagságunkból következı feladatok ellátása a KvVM hatáskörébe kerüljön. A GEO nemzetközi együttmőködésben való magyar részvételt hatáskörénél fogva a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tudja legjobban ellátni. A tárca rendelkezik azokkal a háttérintézményekkel, amelyek a Földmegfigyelési Csoport által érintett területeken a magyar feladatokat ellátják. A GEO által kiemelt kilenc társadalmi hasznosságú terület: 1) természeti és ember okozta katasztrófák halálos áldozatainak és anyagi veszteségeinek csökkentése; 2) az emberi egészséget és közérzetet befolyásoló környezeti tényezık megértése; 3) energiaforrások felhasználásának javítása; 4) a klímaváltozás és a klíma változékonyságának megértése, felmérése, elırejelzése; a megelızés és alkalmazkodás módszereinek kidolgozása; 5) a vízciklus jobb megértése és a vízgazdálkodás javítása; 6) idıjárási információk, elırejelzés és vészjelzés (warning); 7) a földi tengerparti és tengeri ökológiai rendszerek jobb kezelése és védelme; 8) fenntartható mezıgazdaság és az elsivatagosodás elleni küzdelem; 9) a biodiverzitás megértése, ellenırzése (monitoring) és megırzése. A felsoroltak alapján indokolt a GEO-képviselet és az ezzel összefüggı feladatok koordinálásának átadása a környezetvédelmi és vízügyi tárcának. II. Kapcsolódás a kormányprogramhoz A GEO-tagság koordinációjának a KvVM-hez való kerülése a Kormány programjának hatékonyabb megvalósítását teszi lehetıvé. A tisztább és egészségesebb környezet programpontban megfogalmazottakkal amely feladatok nagy része a KvVM-et terheli - a GEO célkitőzései összhangban vannak. 2

3 III. Elızmények Az elmúlt évek során egyre nagyobb figyelmet kap a különbözı globális hatásokkal járó természeti okokra és az emberi tevékenység következményeire visszavezethetı környezeti változások, folyamatok kölcsönhatásainak vizsgálata. A sok évtizedes megfigyeléseken túl új megfigyelırendszerek épültek ki, és átfogó nemzetközi vizsgálati programok indultak. E folyamat logikus folytatásaként eljött az idı a specifikus célokat szolgáló, különbözı tudományterületekhez tartozó globális rendszerek összehangolására és összekapcsolására. Ennek eredményeként az országok egy csoportja kezdeményezte a nemzetközi és interdiszciplináris együttmőködésre alapozott Globális földmegfigyelı rendszerek rendszere (Global Earth Observation System of Systems, a továbbiakban GEOSS) programot. A GEOSS megvalósításának tízéves akciótervét a Földmegfigyelési Csúcsértekezlet február 16-án tartott brüsszeli ülésén hagyta jóvá. A Magyar Köztársaság a GEO Földmegfigyelési Csoporthoz, a GEOSS rendszer kiépítését irányító nemzetközi együttmőködéshez április 20- án csatlakozott. Magyar részrıl fıképviselınek az akkori IHM fıosztályvezetıjét jelölték, helyettesének pedig az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét. Ezen felül levelezıi megbízatást kapott a Földmérési és Távérzékelési Intézet, a KvVM, a Magyar Őrkutatási Iroda (MŐI), valamint a Magyar Térinformatikai Társaság (HUNAGI) magas rangú képviselıje. Az Informatikai Minisztérium akkor vállalta a képviseletet, az érintett hazai szervezetekkel való kapcsolattartást és a koordinációt, megszőnése óta azonban nem tisztázott a GEO szervezetekben, és az értekezleteken való magyar képviselet. A GKM-mel egyetértésben a jelenlegi javaslat az, hogy a GEO ügyek felügyeletét a jövıben a környezetvédelmi tárca lássa el. Mindezt az is indokolja, hogy a GEO-csatlakozáskor a kormány által kijelölt magyar kapcsolattartók a környezetvédelmi tárcához tartozó szakmai háttérintézmények (OMSZ és MŐI) képviselıi. Mind az OMSZ, mind pedig a Magyar Őrkutatási Iroda tevékenysége szorosan kapcsolódik a Földmegfigyelési Csoport által felvállalt feladatokhoz. IV. Várható szakmai hatások A GEO együttmőködés a földmegfigyeléshez kapcsolódó kutatások élvonalában folytatott tevékenységek összehangolását is célul tőzi ki. Eredményei jelentısen hozzájárulnak a gazdaságban is hasznosítható ismeretekhez, fejlesztésekhez. Magyarország és a hazai tudományos élet számára az ehhez való hozzáférés és széles körő részvétel elengedhetetlen. A GEO együttmőködés egy összefogó ernyıprogram. Szinte minden tudományterületre, -ágazatra kiterjed. Sok különbözı programhoz, mint például a GMES-hez vagy a meteorológiai, illetve agrármegfigyelésekhez szoros kapcsolat főzi, ezek fejlesztését ösztönzi. A GEO-ban jelentıs szerepet kap az őrbıl történı megfigyelés és értékelés, az idıjárási, éghajlati folyamatok irányának elemzése, és a környezeti monitoring. V. Várható gazdasági hatások A GEO-ban való magyar részvétel, egyre több hazai intézet és kutatócsoport, vállalkozás bevonása és a nemzetközi eredmények itthoni hasznosítása hozzájárul a gazdaság hosszú távon is fenntartható fejlıdéséhez. 3

4 A képviselet és az azzal összefüggı feladatok átadásának közvetlen költségvetési vonzata nincs, a képviselet ellátásával kapcsolatos költségeket továbbra is a képviselıket delegáló szervek viselik. A Magyarország által 2006-ban befizetett 10 millió forintos éves önkéntes hozzájárulás fenntartására vonatkozóan 2007-ben kötelezettségünk nincs. VI. Várható társadalmi hatások A Földmegfigyelési Csoport hatáskörébe tartozó feladatok rendkívül összetettek, a társadalom számos területét érintik. A várható hatások között szerepel - a természeti és ember okozta katasztrófák következményeként elıforduló áldozatok és vagyoni veszteségek csökkentése, - az emberi egészség és jólét környezeti tényezıinek megismerése, - az energiaforrások használatának javítása, - az éghajlatváltozások okainak megismerése, kezelése, elırejelzése, a vízgazdálkodás javítása a vízkörforgás törvényszerőségeinek jobb megértése révén, - az idıjárás-elırejelzés, figyelmeztetés és információszolgáltatás javítása, a fenntartható mezıgazdaság, biodiverzitás (biológiai sokféleség) kutatása. VII. Kapcsolódások VIII. Fennmaradó vitás kérdések IX. Javaslat a sajtó tájékoztatására Az elıterjesztés kommunikációja igen nem Javasolt-e kommunikáció x Kormányülést követı szóvivıi tájékoztató Tárcaközlemény Tárca által szervezett sajtótájékoztató További szakmai programok szervezése További lakossági tájékoztatás X. Megjegyzések Nincs megjegyzés. A fentiekre tekintettel kérem az elıterjesztéshez melléklet határozati javaslat elfogadását. Budapest, január Dr. Fodor Gábor 4

5 Melléklet a KvVM/KJKF/1895 /2007./ számú kormány-elıterjesztéshez A Kormány../2008. ( ) Korm. határozata a Magyarországnak a Földmegfigyelési Csoporthoz (Group on Earth Observation, GEO) történı csatlakozásáról szóló 2039/2006. (III.10.) Korm. határozat módosításáról 1. Magyarországnak a Földmegfigyelési Csoporthoz (Group on Earth Observation, GEO) történı csatlakozásáról szóló 2039/2006. (III.10.) Korm. határozat 2. pontjának felvezetı szövegében az informatikai és hírközlési miniszter szövegrész helyébe a környezetvédelmi és vízügyi minisztert szöveg lép. 2. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba és a hatályba lépését követı napon hatályát veszti. 5

6 HATÁROZATI JAVASLAT A Kormány megtárgyalta és elfogadta a Magyarországnak a Földmegfigyelési Csoporthoz (Group on Earth Observation, GEO) történı csatlakozásáról szóló 2039/2006. (III.10.) Korm. határozat módosításáról szóló kormány-elıterjesztés tervezetét, és elrendeli az elıterjesztés mellékletét képezı határozatnak, a Kormány határozataként, a Határozatok Tárában történı közzétételét. 6

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

TERVEZET. A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról

TERVEZET. A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1204/2007. TERVEZET A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról Budapest, 2008. január 1 I. Tartalmi összefoglaló VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ ÉS EGYBEN ELİTERJESZTÉS

Részletesebben

Az EU 7. Keretprogram környezetvédelmi pályázati lehetıségei

Az EU 7. Keretprogram környezetvédelmi pályázati lehetıségei Az EU 7. Keretprogram környezetvédelmi pályázati lehetıségei Czippán Katalin, osztályvezetı Tudományszervezési Pályázati és Innovációs Központ Budapest, 2007. február 28. Fenntartható fejlıdés globális

Részletesebben

Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink

Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink Szabó Imre miniszter Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Tartalom 1. A feladatok és végrehajtásuk szükségessége,

Részletesebben

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KVVM/KJKF/32/2010. Tervezet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER FEJLESZTÉSPOLITIKÁÉRT FELELŐS K O R M Á N Y B I Z T O S E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához

Részletesebben

Munkaanyag. a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint

Munkaanyag. a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1414/2007. Munkaanyag a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER III-3TK/137/1/2006. TERVEZET! E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az Ipari Park címről és az ipari parkok fejlesztését szolgáló rendszer működéséről szóló 186/2005.

Részletesebben

TERVEZET. /Közigazgatási egyeztetés/

TERVEZET. /Közigazgatási egyeztetés/ KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1899/2007. TERVEZET a levegı védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról /Közigazgatási egyeztetés/

Részletesebben

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 14352 - /2008-SzMM ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Magyar Köztársaság által a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező átmeneti szabályokról szóló

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5435-4/2006-SZMM TERVEZET ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról Budapest, 2006. november Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5109-1/2007-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatkörének

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag E l ő t e r j e s z t é s (közigazgatási egyeztetés anyaga) a Bernben 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés EZ A A KORMÁNY Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: Elő terjesztés a párizsi 23. Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián való részvételről szóló kormányhatározatra Budapest, 2007. szeptember

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER TERVEZET III-3TK/19/3/2006. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről Budapest, 2006. március 2 E G Y E Z

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVEZET MINISZTER Szám: 2690-3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos

Részletesebben

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM GKM/23617/6/2007. Tervezet a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények és a légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának szabályairól szóló 123/2005.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER../../BM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011....-án. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati

Részletesebben

NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI STRATÉGIA PROGRAM. Dr. Nemes Csaba. főosztályvezető Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI STRATÉGIA PROGRAM. Dr. Nemes Csaba. főosztályvezető Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI STRATÉGIA NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI PROGRAM Dr. Nemes Csaba főosztályvezető Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Nemzetközi háttér 1992 ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szám: 22.616-3/2007-SZMM. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási

Részletesebben

Budapest, szeptember

Budapest, szeptember KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/785/2009. TERVEZET a Természetvédelmi İrszolgálat Szolgálati Szabályzatáról szóló 9/2000. (V. 19.) KöM rendelet módosításáról szóló miniszteri rendeletrıl

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM JKH-180/6/2008. Tervezet a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek fontos és bizalmas munkaköreinek megállapításáról

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. ( ) GKM rendelete. a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. ( ) GKM rendelete. a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. ( ) GKM rendelete a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló (jogszabály-módosítások

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/ /2008 A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter /2008.

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/ /2007 az ipari szakterületek körébe tartozó, továbbá az egyes épületnek nem minősülő építményekre (sajátos építményfajtákra) vonatkozó önálló műszaki szakértői

Részletesebben

Budapest, január

Budapest, január GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/1325/1/2008. A gazdasági és közlekedési miniszter /2008. ( ) GKM rendelete a közlekedési és az ipari területeken végzett igazságügyi szakértői tevékenység

Részletesebben

A területfejlesztés intézményrendszere

A területfejlesztés intézményrendszere A területfejlesztés intézményrendszere 10. elıadás Regionális politika egyetemi tanár Törvény a területfejlesztésrıl és rendezésrıl (1996. XXI: tv. (III.20.)) Alapelvek és feladatok Alapelv: felkészülni

Részletesebben

TERVEZET. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, október E G Y E Z T E T É S I L A P. készítette: látta: jóváhagyta: Horváth Szabolcs.

TERVEZET. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, október E G Y E Z T E T É S I L A P. készítette: látta: jóváhagyta: Horváth Szabolcs. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: KJKF/1043/2009. TERVEZET a fémhigany és egyes higanyvegyületek és keverékek kiviteli tilalmáról, valamint a fémhigany biztonságos tárolásáról szóló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány "Az 1992. évi LXIII. tv. 19/A. (1) bek. alapján NEM NYILVÁNOS 2006. december 1-jétől 10 évig." T E R V E Z E T ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ /2009. ELŐTERJESZTÉS az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Budapest, 2009. augusztus 2 EGYEZTETÉSI LAP 1. Az egyeztetés alapadatai

Részletesebben

k) 23. (5) bekezdésében az az agrárpolitikáért felelős szövegrész helyébe az a szöveg, 22.

k) 23. (5) bekezdésében az az agrárpolitikáért felelős szövegrész helyébe az a szöveg, 22. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 2. (T/14.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

TERVEZET. egyes jogszabályoknak az üvegházhatású gázok kibocsátásának szabályozásával összefüggő módosításáról

TERVEZET. egyes jogszabályoknak az üvegházhatású gázok kibocsátásának szabályozásával összefüggő módosításáról KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/672/2008. TERVEZET egyes jogszabályoknak az üvegházhatású gázok kibocsátásának szabályozásával összefüggő módosításáról Budapest, 2008. április 1 VEZETŐ

Részletesebben

Budapest, szeptember

Budapest, szeptember KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1029/2009. TERVEZET A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 2004. ÉVI CXL. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 2008. ÉVI

Részletesebben

TERVEZET. Tervezet. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, december

TERVEZET. Tervezet. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, december KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/ /2008. Tervezet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a környezetvédelmi szóló 11/2005. (V. 19.) KvVM rendelet módosításáról

Részletesebben

Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései. Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály

Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései. Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály MAGYARORSZÁG ERDŐTERÜLETE NAPJAINKBAN Területi adatok Erdőgazdálkodás alá vont terület: -

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/68/2009. Tervezet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 45/2006. (XII. 8.) KvVM

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, 2009. január 2 Vezetői összefoglaló

Részletesebben

Agrometeorológiai mérések Debrecenben, az alapéghajlati mérıhálózat kismacsi mérıállomása

Agrometeorológiai mérések Debrecenben, az alapéghajlati mérıhálózat kismacsi mérıállomása 1 Agrometeorológiai mérések Debrecenben, az alapéghajlati mérıhálózat kismacsi mérıállomása Dr. Szász Gábor Nagy Zoltán Weidinger Tamás Debreceni Egyetem ATC OMSZ ELTE Agrometeorológiai Obszervatórium

Részletesebben

TERVEZET! MUNKAANYAG. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. /KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS/ Budapest, 2009.

TERVEZET! MUNKAANYAG. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. /KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS/ Budapest, 2009. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. TERVEZET! MUNKAANYAG az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikai berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 16/2004. (X.

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által alapítványoknak nyújtandó támogatás Kormány általi engedélyezéséről Budapest, 2008. június I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az államháztartásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Budapest, június

ELŐTERJESZTÉS. Budapest, június IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTER IRM/RKFO/11/2009. ELŐTERJESZTÉS az elővezetés végrehajtásával, valamint a terhelt elfogatóparancs alapján történő elfogásával és előállításával felmerült költség mértékéről,

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM./2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS a 2001. évi C. törvény III. részének hatálya alá

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1948/2007. Tervezet a Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 10/1992. (III. 25.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés)

Részletesebben

Az Országgyűlés... 2009./ (...) OGY határozata. az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítéséről. (javaslat)

Az Országgyűlés... 2009./ (...) OGY határozata. az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítéséről. (javaslat) Az Országgyűlés... 2009./ (...) OGY határozata az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítéséről (javaslat) Az Országgyűlés tekintettel arra, hogy a) az emberi tevékenység által a légkörbe juttatott üvegházhatású

Részletesebben

Tervezet. a 2009 2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról. /közigazgatási egyeztetés/

Tervezet. a 2009 2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról. /közigazgatási egyeztetés/ KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/377/2009. Tervezet a 2009 2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról /közigazgatási egyeztetés/ Budapest, 2009. március I. VEZETŐI

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090, E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090, E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-206/2011. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090, E-mail: phkiszombor@vnet.hu Tárgy: Kiszombor és térségének színpadtechnika beszerzése

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti célú támogatási rendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti célú támogatási rendeletek módosításáról VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Ikt.szám: XXIV1514/3/2010 Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2010. november 16-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a nemzeti hatáskörben

Részletesebben

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítıjére és tartalmára vonatkozó szabályokról A természet védelmérıl szóló 1996. évi LIII. törvény 36. (4) bekezdésében

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. április 28-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról

Részletesebben

Láng István. A Környezet és Fejlıdés Világbizottság (Brundtland Bizottság) jelentése húsz év távlatából

Láng István. A Környezet és Fejlıdés Világbizottság (Brundtland Bizottság) jelentése húsz év távlatából Fenntartható fejlıdés: a XXI. század globális kihívása konferencia Láng István A Környezet és Fejlıdés Világbizottság (Brundtland Bizottság) jelentése húsz év távlatából Budapest, 2007. február 15. Római

Részletesebben

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az EIONET hálózat

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az EIONET hálózat Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az EIONET hálózat Dr. Makai Martina, főosztályvezető FM Környezetfejlesztési Főosztály Budapest 2015. június 1. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European

Részletesebben

Natura 2000 területek hatékonyabb kezelésének megvalósítása

Natura 2000 területek hatékonyabb kezelésének megvalósítása Natura 2000 területek hatékonyabb kezelésének megvalósítása (BEtter management and implementation of NATURa 2000 sites) Lenhoffer Andrea, Egerszegi Zita Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. Debrecen,

Részletesebben

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ 326 /2010 A tervezet a minisztérium álláspontját nem tükrözi 1 Tervezet A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER E L İ T E R J E S Z T É S az Országos Érdekegyeztetı Tanács részére a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetıségének meghosszabbításáról Budapest, 2009. október 2 Ö S S

Részletesebben

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok IV. LIFE Klímapolitikai Tréning 2017. február 16. Kovács Barbara LIFE Éghajlat-politika alprogram Nemzeti kapcsolattartó I. A LIFE program

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET Gazdasági és közlekedési miniszter TERVEZET az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007 (VI. 13.) Korm.

Részletesebben

Szervezeti és jogszabályi változások a felszín alatti vizek területén. XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről Siófok 2014.04.

Szervezeti és jogszabályi változások a felszín alatti vizek területén. XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről Siófok 2014.04. Szervezeti és jogszabályi változások a felszín alatti vizek területén Jelinek Gabriella főosztályvezető-helyettes Belügyminisztérium Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály 2013. november 27: A Kormány a vízügyi

Részletesebben

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére . Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: GKM/4326/7/2008. az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 2/2008. (II. 18.) GKM rendelet módosításáról Budapest,

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/827/2008. Tervezet a Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Terület 24/1997. (VIII. 1.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés) Budapest,

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 261. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a klímakoordinátori feladatok ellátására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2009. december 17-i

Részletesebben

8-1. melléklet: A felszíni vízvédelmi szabályozás felülvizsgálatának tervezete

8-1. melléklet: A felszíni vízvédelmi szabályozás felülvizsgálatának tervezete 8-1. melléklet: A felszíni vízvédelmi szabályozás felülvizsgálatának tervezete A felszíni vízvédelmi szabályozási struktúra hazánkban (a vízgyűjtő-gazdálkodásról szóló átfogó 221/2004. (VII.21.) kormány

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 8. MELLÉKLET : 3 db TÁRGY: Javaslat az Újra Dolgozni Tolnában Egyesülettel együttmőködési megállapodás megkötésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 312 MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Költségvetési Elszámoló Szervezet alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1

c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1 Az Információs Társadalom fogalma, kialakulása Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1 Az információs társadalom fogalma Az információs és kommunikációs technológiák

Részletesebben

A Duna stratégia természetvédelmi aspektusai

A Duna stratégia természetvédelmi aspektusai A Duna stratégia természetvédelmi aspektusai A magyar EU Elnökség klíma-energiaügyi és vízügyi mőhelymunka 2010. november 16. Gruber Tamás Horizontális szempontok a Duna természeti adottságainak megırzése,

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 248. MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének /2014. ( ) önkormányzati rendelete a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevételérıl szóló

Részletesebben

Tervezet. egyes védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szervének kijelöléséről. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. egyes védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szervének kijelöléséről. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/480/2008. Tervezet egyes védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szervének kijelöléséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest,

Részletesebben

E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S I M E G Á L L A P O D Á S

E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S I M E G Á L L A P O D Á S E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S I M E G Á L L A P O D Á S a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia között környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi komplex kutatások elvégzésére

Részletesebben

Magyar Tudomány 2007/5. Meskó Attila. az MTA rendes tagja, az MTA főtitkára

Magyar Tudomány 2007/5. Meskó Attila. az MTA rendes tagja, az MTA főtitkára GEOSS a rendszer Meskó Attila az MTA rendes tagja, az MTA főtitkára Bevezetés Az elmúlt évtizedek során számos megfigyelőrendszer épült ki különböző földi szférákban lezajló folyamatok kölcsönhatásainak

Részletesebben

LIFE Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz LIFE - Climate Change Adaptation

LIFE Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz LIFE - Climate Change Adaptation LIFE Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz LIFE - Climate Change Adaptation Nyitrai Emese Klímapolitikai referens III. LIFE Klímapolitikai Tréning 2016. Szeptember 1. Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz

Részletesebben

Projekt címe: LIFE TreeCheck:

Projekt címe: LIFE TreeCheck: Projekt címe: LIFE TreeCheck: A városi hőszigetek hatásainak minimalizálása zöld területekkel PROJEKT HELYSZÍNEK: Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia, valamint: Ausztria, Belgium és Németország

Részletesebben

Dr. Botka László polgármester. Iktatószám: 10569/2010. Szeged és Temesvár közös projektjei

Dr. Botka László polgármester. Iktatószám: 10569/2010. Szeged és Temesvár közös projektjei Elıterjesztı: polgármester Iktatószám: 10569/2010. Tárgy: Szeged és Temesvár közös projektjei Melléklet: 1 határozat-tervezet 1 közös nyilatkozat tervezet Készítette: Fejlesztési Iroda Törvényességi véleményezésre

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének november 26-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének november 26-i ülésére 2. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. november 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzat

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI FİISKOLA TANGAZDASÁGÁNAK MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA. I. Bevezetés

A NYÍREGYHÁZI FİISKOLA TANGAZDASÁGÁNAK MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA. I. Bevezetés A NYÍREGYHÁZI FİISKOLA TANGAZDASÁGÁNAK MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Bevezetés A Nyíregyházi Fıiskola Tangazdasága 1994-ben 271 ha földterülettel alakult. Mőködtetésének feltételeit a pénzügyi alapjainak átcsoportosításával

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére TERVEZET GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER III-3TK/77/3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az Ipari Hulladékhasznosító Közhasznú Társaság végelszámolásáról, és feladatainak a Közlekedéstudományi

Részletesebben

1/2013. (IV. 15.) OEP utasítás

1/2013. (IV. 15.) OEP utasítás 1/2013. (IV. 15.) OEP utasítás az Országos Egészségbiztosítási Pénztár normatív utasításai, valamint egyéb szabályozó eszközei elıkészítésének és kiadásának eljárási rendjérıl hatályos: 2013.04.16 - A

Részletesebben

A Tisza vízgyőjtı helyzetértékelése 2007

A Tisza vízgyőjtı helyzetértékelése 2007 A Tisza vízgyőjtı helyzetértékelése 2007 Kovács Péter P fıosztályvezetı-helyettes Vízgyőjtı-gazdálkod lkodási és s VízvV zvédelmi Fıosztály Szolnok, 2008. június 26. Az ICPDR létrehozta a Tisza Csoportot,

Részletesebben

A Fıcze Lajos Alapítvány a Munkavédelmi Képviselıkért Konzultatív Fórumának január 20-i ülése.

A Fıcze Lajos Alapítvány a Munkavédelmi Képviselıkért Konzultatív Fórumának január 20-i ülése. A Fıcze Lajos Alapítvány a Munkavédelmi Képviselıkért Konzultatív Fórumának 2010. január 20-i ülése. A Konzultatív Fórum ülésén 150 fı munkavédelmi képviselı, munkavédelmi szakember vett részt. Az ülést

Részletesebben

Magyarország részvétele az Európai Területi Együttmőködési programokban 2007-2013 között

Magyarország részvétele az Európai Területi Együttmőködési programokban 2007-2013 között Magyarország részvétele az Európai Területi Együttmőködési programokban 2007-2013 között 2009 Aug Hegyesi Béla, VÁTI Kht SEE-CE-IVC információs pont hegyesi@vati.hu 06 30 475 85 73 1 Tartalom Határmenti

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (..) GKM rendelete

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (..) GKM rendelete III3R/61/2/2006. TERVEZET A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. (..) GKM rendelete az Útpénztár fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 22-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Vincent Auditor Számviteli Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 2011.

Részletesebben

VÍZÜGYI STRATÉGIÁK SZEREPE AZ ASZÁLYKEZELÉSBEN. Dr. Váradi József A Vízügyi Tudományos Tanács elnöke Budapest 2015 június 17.

VÍZÜGYI STRATÉGIÁK SZEREPE AZ ASZÁLYKEZELÉSBEN. Dr. Váradi József A Vízügyi Tudományos Tanács elnöke Budapest 2015 június 17. VÍZÜGYI STRATÉGIÁK SZEREPE AZ ASZÁLYKEZELÉSBEN Dr. Váradi József A Vízügyi Tudományos Tanács elnöke Budapest 2015 június 17. AZ ASZÁLY FOGALMA Az aszály jelenségét sokféleképpen lehet értelmezni, az irodalomban

Részletesebben

A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete. Együttmőködési megállapodás. mely létrejött egyrészrıl

A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete. Együttmőködési megállapodás. mely létrejött egyrészrıl A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete Együttmőködési megállapodás mely létrejött egyrészrıl másrészrıl Sajószentpéter Városi Önkormányzat székhely: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. adószám: 15726085-2-05

Részletesebben

Elıterjesztés 7. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 31-i ülésére

Elıterjesztés 7. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 31-i ülésére Elıterjesztés 7. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 31-i ülésére Tárgy: A járóbeteg-szakellátási feladatok 2013. május 1. napjától történı biztosítása Az elıterjesztést

Részletesebben

A túzok védelme Magyarországon LIFE04 NAT/HU/000109. Záró sajtóesemény, Kecskemét, 2008. szeptember 26.

A túzok védelme Magyarországon LIFE04 NAT/HU/000109. Záró sajtóesemény, Kecskemét, 2008. szeptember 26. Miért pont a túzok? Világszerte veszélyeztetett faj, hazánkban a századfordulón 10-12 ezer példány élt 1969-re állománya 2700-ra csökkent A faj 1969-tıl fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról

ELİTERJESZTÉS. Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról Pomáz Város Önkormányzat Polgármestere ELİTERJESZTÉS Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

ugyanakkor: egy megoldás(?):

ugyanakkor: egy megoldás(?): Fidesz-KDNP Vidékfejlesztési és Környezetvédelmi Kabinet FideszFenntartható fejlıdés Munkacsoport A 2000-es évekre bebizonyosodott, hogy a fenntartható növekedés egy oximoron, azaz önmagának ellentmondó

Részletesebben

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása! Biodiverzitás stratégia 2020 CÉLOK és ESZKÖZÖK Források: http://www.biodiv.hu/convention/f1117799202; http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/2020.htm; FELADAT A stratégiai célok közül

Részletesebben

A Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) projekt szakmai háttere, előzmények, feladatok, jövőkép. Zboray Zoltán

A Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) projekt szakmai háttere, előzmények, feladatok, jövőkép. Zboray Zoltán A Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) projekt szakmai háttere, előzmények, feladatok, jövőkép Zboray Zoltán szakmai tanácsadó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Infokommunikációért Felelős Helyettes

Részletesebben

TENDENCIÁK A TÉRINFORMATIKÁBAN ?

TENDENCIÁK A TÉRINFORMATIKÁBAN ? TENDENCIÁK A TÉRINFORMATIKÁBAN 1997 2011 -.? Detrekői Ákos 15. GISopen 2011. 03. 16. 1. BEVEZETÉS A címben: 1997-2011 egyértelműen a mai konferencia ünnepi jellegére utal. A számokat követő kérdőjel a

Részletesebben

Az éghajlati modellek eredményeinek felhasználási lehetıségei

Az éghajlati modellek eredményeinek felhasználási lehetıségei Az éghajlati modellek eredményeinek felhasználási lehetıségei Szépszó Gabriella (szepszo( szepszo.g@.g@met.hu), Kovács Mária, Krüzselyi Ilona, Szabó Péter Éghajlati Osztály, Klímamodellezı Csoport Magyar

Részletesebben

és s kommunikáci Szépszó Gabriella (szepszo.g@met.hu), Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Zsebeházi Gabriella Klímamodellezı Csoport Éghajlati Osztály

és s kommunikáci Szépszó Gabriella (szepszo.g@met.hu), Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Zsebeházi Gabriella Klímamodellezı Csoport Éghajlati Osztály A jövıbeli j éghajlati projekciók bizonytalanságai és s kommunikáci ciójuk Szépszó Gabriella (szepszo.g@met.hu), Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Zsebeházi Gabriella Klímamodellezı Csoport Éghajlati Osztály

Részletesebben

A LIFE Program és a LIFE Éghajlat-politikai Alprogram bemutatása

A LIFE Program és a LIFE Éghajlat-politikai Alprogram bemutatása A LIFE Program és a LIFE Éghajlat-politikai Alprogram bemutatása Olti Máté osztályvezető I. LIFE Klímapolitikai Tréning 2016. április 28. I. A LIFE Program A LIFE az Európai Unió pénzügyi finanszírozási

Részletesebben

TERVEZET. a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló.../.. (..) KvVM rendeletről

TERVEZET. a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló.../.. (..) KvVM rendeletről KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/865/2008 TERVEZET a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló../.. (..) KvVM rendeletről /közigazgatási egyeztetés/

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat feladat-ellátási megállapodás megkötésére a Szekszárdi Városfejlesztési Kft-vel

TÁRGY: Javaslat feladat-ellátási megállapodás megkötésére a Szekszárdi Városfejlesztési Kft-vel AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 51. MELLÉKLET : - db TÁRGY: Javaslat feladat-ellátási megállapodás megkötésére a Szekszárdi Városfejlesztési Kft-vel E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter./2006. ( ) GKM rendelete az M6 autóút Szekszárd - Bóly közötti szakasza nyomvonalának kijelöléséről

A gazdasági és közlekedési miniszter./2006. ( ) GKM rendelete az M6 autóút Szekszárd - Bóly közötti szakasza nyomvonalának kijelöléséről 1 TERVEZET A gazdasági és közlekedési miniszter./2006. ( ) GKM rendelete az M6 autóút Szekszárd - Bóly közötti szakasza nyomvonalának kijelöléséről A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER BM/8122/2012. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdéseinek rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2012. július 3-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a helyi önkormányzatok adósságrendezési

Részletesebben