TERVEZET. /Közigazgatási egyeztetés/

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TERVEZET. /Közigazgatási egyeztetés/"

Átírás

1 KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1899/2007. TERVEZET a levegı védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról /Közigazgatási egyeztetés/ Budapest, december 1

2 Vezetıi összefoglaló I. Elızmények A levegı védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendeletben (továbbiakban: LR.) megállapított átmeneti idıszak vége október 30. napja, amely idıpontra a légszennyezı forrásoknak a kibocsátási határértéket meghaladó légszennyezésüket meg kell szüntetniük, s a levegıvédelmi követelményeknek eleget kell tenniük. Azonban az LR további egy évet biztosít arra, hogy az LR.-ben meghatározott követelmények teljesüljenek, ezen év leteltét követıen kell megtiltani a mőködést, amennyiben az üzemeltetı nem tesz eleget a határértékre vonatkozó követelményeknek. Így a korszerősítésre október 30. napjáig van lehetısége az üzemeknek bírságolás terhe mellett. A fenti átmeneti határidı közelgı lejártára tekintettel a Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (továbbiakban: FVM) a 7925/1/2007 számú levelében jelezte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak, hogy a teljes hazai takarmány- és terményszárító kapacitás közel fele olyan elavult mőszaki berendezéssel rendelkezik, amelyek a levegıvédelemmel kapcsolatos követelményeknek nem felelnek meg. Azonban nem áll rendelkezésükre azon tıke, amellyel az üzemeket korszerősíteni tudnák. Az FVM a fenti levelében jelezte, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (továbbiakban: ÚMVP) keretében, támogatásokat tervez biztosítani a szükséges fejlesztésekhez az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló az Európai Tanács 1698/2005/EK rendelet (2005. szeptember 20.) (továbbiakban: EMVA rendelet) alapján igényelhetı uniós források felhasználásával. Tekintettel arra, hogy a támogatás igénybevételéhez a pályázat benyújtásának várható idıpontja I. negyedéve és az LR. szerinti követelményeknek való megfelelés határideje október 30. napja, -mely közösségi elıírástól függetlenül került meghatározásraszükségessé vált a rendelet módosítása, azért hogy a támogatást csak az LR.-ben rögzített határidıt követıen megkapó, s így a követelményeket csak legkorábban 2008-ban teljesíteni tudó légszennyezı források mentesüljenek az LR.-ben rögzített jogkövetkezmények alól. II. Tartalmi összefoglaló A fentiekre tekintettel a kormányrendelet az alábbi két pont vonatkozásában kerül módosításra: 1. Az agráripar takarmány- és terményszárítók légszennyezésének elıírt mértékő csökkentését a meglévı gépállomány lecserélésével, illetve korszerősítésével tudja elérni, ez jelentıs tıkét igényel, mely jelenleg nem áll a mezıgazdasági üzemek rendelkezésére. Ezt figyelembe véve került felülvizsgáltra az LR-ben elıírt átmeneti idıszak. Az LR. követelményeinek való megfelelésre elıírt határidı a jelen munkaanyagban szereplı módosítással lesz kiterjesztve október 30.-napjáig azon meglévı légszennyezı források esetén, amelyek az ÚMVPbıl támogatást igényelnek és a támogatás iránti kérelmüket június 30. napjáig a mezıgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv befogadja. 2

3 2. Az LR. szerinti légszennyezési bírság, amelyet a bírságtényezı tízszeres figyelembevételével állapítanak meg az átmeneti idıszak lejártát követıen a módosítással kikerül a rendeletbıl. Ezen módosítást az indokolja, hogy a határértékek betartásának érdekében szükséges és a légszennyezı források üzemeltetıi által már megkezdett, vagy tervezett beruházások költségvonzatának elvonása ellentétes a jogalkotó által eredetileg meghatározott céllal, vagyis a környezeti levegı minıségének és a környezet állapotának hatékony javításával. A tízszeres bírság megszüntetésébıl eredı bírságkiesést jelenleg megbecsülni nem lehet, mivel a légszennyezı vállalatoknak 6 hónap áll rendelkezésre, hogy a megengedett kibocsátási határérték betartását a hatóság részére igazolja. Ennek megfelelıen, csak II. negyedévében lesz információnk arról, hány légszennyezı nem tudja teljesíteni az elıírásokat és az mekkora bírságtételt fog jelenteni. III. A kormányprogramhoz való viszony A tervezett módosítás a Kormányprogram Fejlıdı vidék- sikeres mezıgazdaság részben foglaltak teljesítéséhez járul hozzá. IV. Kapcsolódások Közvetlen kapcsolódás más szabályozáshoz nincs. V. Várható társadalmi hatások A levegıminıségi helyzet folyamatos javulását eredményezi és hozzájárul a lakosság életkörülményeinek javulásához. VI. Várható gazdasági hatások A türelmi idı bevezetésével a takarmány és terményszárítóknak lehetısége nyílik arra, hogy az EMVA alapból igényelhetı vidékfejlesztési támogatás segítségével az üzemüket korszerősítsék az LR.-ben rögzített határidı elteltével, úgy hogy a határidı mulasztás ellenére ne legyenek kötelezhetık az üzem bezárására. Az agrárgazdaságban ezen módosítás hiánya hatalmas károkat okozhatna, lévén a takarmány és terményszárító üzemek bezárásával akár mrd. értékő termény tárolása válna lehetetlenné, s menne tönkre egy-egy csapadékosabb évben, mely esemény a mezıgazdaság fejlıdését évekkel is visszavethetné. VII. Várható szakmai hatások A takarmány- és terményszárítók által okozott diffúz porterhelés az elérhetı legkisebb mértékőre csökken, ezáltal a környezet igénybevétele, terhelése jelentısen csökkenni, javulni fog. A módosítás a telephely hatásterületén élı és dolgozó emberek egészségvédelmét, életminıségük környezeti feltételeinek javulását szolgálja. IX. Fennmaradt vitás kérdések X. Az Európai Unió jogi aktusaihoz való viszony XI. Javaslat a sajtó tájékoztatására 3

4 Az elıterjesztés kommunikációja Igen Nem Javasolt-e a kommunikáció Kormányülést követı kommunikáció Tárcaközlemény Tárca által szervezett sajtótájékoztató További szakmai programok szervezése Részletezve: További lakossági tájékoztatás: Részletezve (célcsoport-bontásban) IX. Megjegyzések Az elıterjesztés mellékletében szereplı tervezet kapcsán a mőszaki tartalmú jogszabálytervezeteknek az Európai Bizottsággal és az Európai Unió tagállamaival való egyeztetésérıl szóló 94/2004. (IV. 27.) Korm. rendelet szerinti notifikáció nem szükséges. A tervezet ugyanis a 94/2004. (IV. 27.) Korm. rendelet értelmében sem termékre vonatkozó mőszaki leírást vagy egyéb követelményt, sem pedig az információs társadalommal összefüggı szolgáltatásra vonatkozó olyan szabályt nem tartalmaz, amely megalapozná a bejelentési kötelezettséget. 4

5 1. számú melléklet a KvVM/KJKF/1899/2007. számú tervezethez /2007. ( ) Korm. rendelet a levegı védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 36. -ában és a 110. (7) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következıket rendeli el: 1. (1) A levegı védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet ( a továbbiakban: R.) 25. -ának (4) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (4) Az (1) bekezdés szerinti légszennyezı források, tevékenységek e rendelet hatálybalépésétıl érvényes kibocsátási határértéket meghaladó légszennyezését az átmeneti idıszak végéig meg kell szüntetni. Ha jogszabály vagy hatósági határozat másként nem rendelkezik, az átmeneti idıszak -az (5) bekezdésben foglalt kivétellel október 30-ig terjed. (2) Az R a az alábbi (5)-(6) bekezdéssel egészül ki, ezzel egyidejőleg az eredeti (5)-(6) bekezdés számozása (7)-(8) bekezdésre változik: (5) Az átmeneti idıszak október 30. napjáig terjed azon meglévı légszennyezı források esetében, amelyek kibocsátási határértéket meghaladó légszennyezésüknek megszüntetésére az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, szeptember 20-i 1698/2005/EK rendelet (továbbiakban: EMVA rendelet) alapján támogatást igényelnek és a támogatás iránti kérelmüket június 30. napjáig a mezıgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv befogadja. (6) Hatósági határozat a (4) bekezdésben meghatározott idıszaknál csak rövidebb idıszakot állapíthat meg. Ha a (4)-(5) bekezdésben meghatározott átmeneti idıszak leteltével a kibocsátási határértékek vagy a levegıvédelmi követelmények nem teljesülnek, a környezetvédelmi hatóság kötelezi a légszennyezıt tevékenységének megszüntetésére. 2. Az R a az alábbi (2) bekezdéssel egészül ki, ezzel egyidejőleg az eredeti (2)-(5) bekezdés számozása (3)-(6) bekezdésre változik: (2) Azon meglévı légszennyezı forrás, amelynek június 30. napjáig az EMVA rendelet alapján, a mezıgazdasági üzem korszerősítésére nyújtandó támogatás iránti kérelmét a mezıgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv befogadja, úgy számára a 3. i) pontja 5

6 szerinti, az elérhetı legjobb technikának megfelelı módszerek, eljárások, termelı-, illetıleg tisztítóberendezések megvalósítására, illetıleg a 8. (1)-(2) bekezdések szerinti követelmények betartására nyitva álló határidı október A R ának (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (5) Nem létesíthetı olyan diffúz légszennyezı forrás, amely nem az elérhetı legjobb technikának megfelelı technológia alapján létesül (figyelembe véve a telephely területi elhelyezkedését és a hatásterületen található védendı objektumokat), illetve amelynek mőködése a légszennyezettségi határérték túllépését okozza a védıterület határán. 4. A R ának (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (2) A légszennyezı pontforrás üzemeltetıje köteles mérésekkel igazolni, hogy a rendeletben, más jogszabályban vagy hatósági határozatban megállapított kibocsátási határértékek legkésıbb a 25. (4) bekezdés szerinti átmeneti idıszak leteltével teljesülnek. Amennyiben a kibocsátási határértékek nem teljesülnek, a környezetvédelmi hatóság köteles felszólítani az üzemeltetıt, hogy határérték feletti kibocsátását legkésıbb a határidı lejártát követı egy éven belül szüntesse meg. Amennyiben mérések azt igazolják, hogy a kibocsátási határértékek továbbra sem teljesülnek, a környezetvédelmi hatóság az átmeneti idıszak lejártát követı egy év után köteles a légszennyezı forrás mőködését megtiltani. 5. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követı 8. napon lép hatályba, és a hatályba lépését követı napon hatályát veszti. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejőleg a R ának (3) bekezdése hatályát veszti. 6

7 I. ELİTERJESZTÉS A levegı védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendeletben (továbbiakban: LR.) megállapított átmeneti idıszak vége október 30. napja, amely idıpontra a légszennyezı forrásoknak a kibocsátási határértéket meghaladó légszennyezésüket meg kell szüntetniük, s a levegıvédelmi követelményeknek eleget kell tenniük. Azonban az LR további egy évet biztosít arra, hogy az LR.-ben meghatározott követelmények teljesüljenek, ezen év leteltét követıen kell megtiltani a mőködést, amennyiben az üzemeltetı nem tesz eleget a határértékre vonatkozó követelményeknek. Így a korszerősítésre október 30. napjáig van lehetısége az üzemeknek bírságolás terhe mellett. A fenti átmeneti határidı közelgı lejártára tekintettel a Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (továbbiakban: FVM) a 7925/1/2007 számú levelében jelezte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak, hogy a teljes hazai takarmány- és terményszárító kapacitás közel fele olyan elavult mőszaki berendezéssel rendelkezik, amelyek a levegıvédelemmel kapcsolatos követelményeknek nem felelnek meg. Azonban nem áll rendelkezésükre azon tıke, amellyel az üzemeket korszerősíteni tudnák. Az FVM a fenti levelében jelezte, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (továbbiakban: ÚMVP) keretében, támogatásokat tervez biztosítani a szükséges fejlesztésekhez az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló az Európai Tanács 1698/2005/EK rendelet (2005. szeptember 20.) (továbbiakban: EMVA rendelet) alapján igényelhetı uniós források felhasználásával. Tekintettel arra, hogy a támogatás igénybevételéhez a pályázat benyújtásának várható idıpontja I. negyedéve és az LR. szerinti követelményeknek való megfelelés határideje október 30. napja, -mely közösségi elıírástól függetlenül került meghatározásraszükségessé vált a rendelet módosítása, azért hogy a támogatást csak az LR.-ben rögzített határidıt követıen megkapó, s így a követelményeket csak legkorábban 2008-ban teljesíteni tudó légszennyezı források mentesüljenek az LR.-ben rögzített jogkövetkezmények alól. A türelmi idı bevezetésével a takarmány és terményszárítóknak lehetısége nyílik arra, hogy az EMVA alapból igényelhetı vidékfejlesztési támogatás segítségével az üzemüket korszerősítsék az LR.-ben rögzített határidı elteltével, úgy hogy a határidı mulasztás ellenére ne legyenek kötelezhetık az üzem bezárására. Az agrárgazdaságban ezen módosítás hiánya hatalmas károkat okozhatna, lévén a takarmány és terményszárító üzemek bezárásával akár mrd. értékő termény tárolása válna lehetetlenné, s menne tönkre egy-egy csapadékosabb évben, mely esemény a mezıgazdaság fejlıdését évekkel is visszavethetné. A fentiekre tekintettel a kormányrendelet az alábbi két pont vonatkozásában kerül módosításra: 1. Az agráripar takarmány- és terményszárítók légszennyezésének elıírt mértékő csökkentését a meglévı gépállomány lecserélésével, illetve korszerősítésével tudja elérni, ez jelentıs tıkét igényel, mely jelenleg nem áll a mezıgazdasági üzemek rendelkezésére. Ezt figyelembe véve került felülvizsgáltra az LR-ben elıírt átmeneti idıszak. Az LR. követelményeinek való megfelelésre elıírt határidı a jelen munkaanyagban szereplı módosítással lesz kiterjesztve október 30.-napjáig azon meglévı légszennyezı források esetén, amelyek az ÚMVP- 7

8 bıl támogatást igényelnek és a támogatás iránti kérelmüket június 30. napjáig a mezıgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv befogadja. 2. Az LR. szerinti légszennyezési bírság, amelyet a bírságtényezı tízszeres figyelembevételével állapítanak meg az átmeneti idıszak lejártát követıen a módosítással kikerül a rendeletbıl. Ezen módosítást az indokolja, hogy a határértékek betartásának érdekében szükséges és a légszennyezı források üzemeltetıi által már megkezdett, vagy tervezett beruházások költségvonzatának elvonása ellentétes a jogalkotó által eredetileg meghatározott céllal, vagyis a környezeti levegı minıségének és a környezet állapotának hatékony javításával. A tízszeres bírság megszüntetésébıl eredı bírságkiesést jelenleg megbecsülni nem lehet, mivel a légszennyezı vállalatoknak 6 hónap áll rendelkezésre, hogy a megengedett kibocsátási határérték betartását a hatóság részére igazolja. Ennek megfelelıen, csak II. negyedévében lesz információnk arról, hány légszennyezı nem tudja teljesíteni az elıírásokat és az mekkora bírságtételt fog jelenteni. A tervezett módosítás várhatóan a takarmány- és terményszárítók által okozott diffúz porterhelés az elérhetı legkisebb mértékőre csökkenését eredményezi, és ezáltal a környezet igénybevétele, terhelése jelentısen csökkenni, javulni fog. Kérem a Kormányt, hogy az elıterjesztést és a mellékelt határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen. Budapest, december dr. Fodor Gábor 8

9 II. HATÁROZATI JAVASLAT A Kormány megtárgyalta és elfogadta a levegı védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról szóló elıterjesztést és elrendeli az elıterjesztés mellékletét képezı kormányrendeletnek a Magyar Közlönyben történı kihirdetését. 9

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

TERVEZET. A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról

TERVEZET. A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1204/2007. TERVEZET A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról Budapest, 2008. január 1 I. Tartalmi összefoglaló VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ ÉS EGYBEN ELİTERJESZTÉS

Részletesebben

TERVEZET. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, október E G Y E Z T E T É S I L A P. készítette: látta: jóváhagyta: Horváth Szabolcs.

TERVEZET. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, október E G Y E Z T E T É S I L A P. készítette: látta: jóváhagyta: Horváth Szabolcs. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: KJKF/1043/2009. TERVEZET a fémhigany és egyes higanyvegyületek és keverékek kiviteli tilalmáról, valamint a fémhigany biztonságos tárolásáról szóló

Részletesebben

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KVVM/KJKF/32/2010. Tervezet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes

Részletesebben

TERVEZET! MUNKAANYAG. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. /KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS/ Budapest, 2009.

TERVEZET! MUNKAANYAG. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. /KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS/ Budapest, 2009. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. TERVEZET! MUNKAANYAG az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikai berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 16/2004. (X.

Részletesebben

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 14352 - /2008-SzMM ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Magyar Köztársaság által a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező átmeneti szabályokról szóló

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag E l ő t e r j e s z t é s (közigazgatási egyeztetés anyaga) a Bernben 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5601-4/2/2013. II.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3879-1/1/2014.I. Tárgy: a Magyar

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/ /2007 az ipari szakterületek körébe tartozó, továbbá az egyes épületnek nem minősülő építményekre (sajátos építményfajtákra) vonatkozó önálló műszaki szakértői

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER E L İ T E R J E S Z T É S az Országos Érdekegyeztetı Tanács részére a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetıségének meghosszabbításáról Budapest, 2009. október 2 Ö S S

Részletesebben

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KvVM/KJKF/1895/2007. TERVEZET Magyarországnak a Földmegfigyelési Csoporthoz (Group on Earth Observation, GEO) történı csatlakozásáról szóló 2039/2006. (III.10.)

Részletesebben

Tájékoztató az üzemi létesítmények környezeti zajkibocsátási határérték megállapításáról

Tájékoztató az üzemi létesítmények környezeti zajkibocsátási határérték megállapításáról Tájékoztató az üzemi létesítmények környezeti zajkibocsátási határérték megállapításáról A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban:

Részletesebben

Munkaanyag. a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint

Munkaanyag. a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1414/2007. Munkaanyag a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVEZET MINISZTER Szám: 2690-3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos

Részletesebben

Szám: /3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet

Szám: /3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1467-1/3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság-

Részletesebben

112/2011. (XI. 24.) VM rendelet

112/2011. (XI. 24.) VM rendelet http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=141630.573350 112/2011. (XI. 24.) VM rendelet Hatályos: 2011.11.25-2011.11.25 Jogszabálykeresı Szolgáltatja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER III-3TK/137/1/2006. TERVEZET! E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az Ipari Park címről és az ipari parkok fejlesztését szolgáló rendszer működéséről szóló 186/2005.

Részletesebben

TERVEZET. a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet módosításáról

TERVEZET. a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet módosításáról Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Iktatószám: KvVM/KJKF/1879/2007 TERVEZET a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet módosításáról Budapest, 2007. október VEZETŐI

Részletesebben

Budapest, november

Budapest, november A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthetı a Kormány álláspontjának. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/825/2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 844-2/3/2014.II. Tárgy: a HOTEL

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 10-1/1/2014.II. Tárgy: a Praktiker

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés EZ A A KORMÁNY Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: Elő terjesztés a párizsi 23. Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián való részvételről szóló kormányhatározatra Budapest, 2007. szeptember

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-25/2012. Tárgy: A Vagyonrendelet felülvizsgálata Mell.: 1 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

Tárgy: Pályázat benyújtása játszótér felújítására az ÚMVP Falumegújítás és fejlesztés keretébıl

Tárgy: Pályázat benyújtása játszótér felújítására az ÚMVP Falumegújítás és fejlesztés keretébıl 5. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2008. november 26-i ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása játszótér felújítására az ÚMVP Falumegújítás és fejlesztés keretébıl Az elıterjesztést

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ /2009. ELŐTERJESZTÉS az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Budapest, 2009. augusztus 2 EGYEZTETÉSI LAP 1. Az egyeztetés alapadatai

Részletesebben

Az új levegıminıségi szabályozás és az EU elıírások

Az új levegıminıségi szabályozás és az EU elıírások Az új levegıminıségi szabályozás és az EU elıírások Bibók Zsuzsanna fıovh. 2010 Tartalom Az EU levegıminıségi tematikus stratégiája; A 2008/50/EK irányelv a környezeti levegı minıségérıl; A magyar szabályozásban

Részletesebben

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/A Tel.: 76/508-750 Web: www.eccconsulting.hu Fax: 76/508-751 E-mail: info@eccconsulting.hu

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/A Tel.: 76/508-750 Web: www.eccconsulting.hu Fax: 76/508-751 E-mail: info@eccconsulting.hu Az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alapból egyes jogcímek esetében technológiai berendezések korszerősítés céljából történı beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeirıl A támogatás

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 4018-3/1/2013. Paksa

Részletesebben

A HA-VER Hajdúsági Versenyképesség LEADER Helyi Akciócsoport a következı célterületeket határozta meg:

A HA-VER Hajdúsági Versenyképesség LEADER Helyi Akciócsoport a következı célterületeket határozta meg: Hajdúnánás Városi Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T İ L 21. Száma: 21419-19/2011. Elıkészítık: dr. Dráviczky Gyöngyi önkormányzati és szervezési ügyintézı, Szabó István megbízott Az elıterjesztés

Részletesebben

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar

Részletesebben

A Visegrádi Önkormányzat 3/2004. (VI. 29.) ör. rendelete a helyi zaj- és rezgésvédelmi szabályozásról

A Visegrádi Önkormányzat 3/2004. (VI. 29.) ör. rendelete a helyi zaj- és rezgésvédelmi szabályozásról A Visegrádi Önkormányzat 3/2004. (VI. 29.) ör. rendelete a helyi zaj- és rezgésvédelmi szabályozásról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1. -ában foglaltak, továbbá az 1991. évi XX.

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. ( ) GKM rendelete. a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. ( ) GKM rendelete. a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. ( ) GKM rendelete a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló (jogszabály-módosítások

Részletesebben

TERVEZET. a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény módosításáról. Budapest, szeptember

TERVEZET. a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény módosításáról. Budapest, szeptember KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/825/2009. TERVEZET a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2009.

Részletesebben

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól A fogyasztóvédelemrıl

Részletesebben

Budapest, szeptember

Budapest, szeptember KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1029/2009. TERVEZET A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 2004. ÉVI CXL. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 2008. ÉVI

Részletesebben

3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax.: 47/ J A V A S L A T

3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax.: 47/ J A V A S L A T SÁROSPATAK VÁROS JEGYZİJÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/513-273 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T a Képviselı-testületnek rendjérıl szóló 8/2013. (IV.03.)

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 6658-1/1/2013. Paksa

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló, többször módosított 6/2011(IV.1.) önkormányzati rendelet módosításáról

ELİTERJESZTÉS. a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló, többször módosított 6/2011(IV.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Pomáz Város Önkormányzat Jegyzıje ELİTERJESZTÉS a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló, többször módosított 6/2011(IV.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2589-5/1/2013.II. Paksa Tibor

Részletesebben

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére 2. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére Tárgy: I. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Budapest, június

ELŐTERJESZTÉS. Budapest, június IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTER IRM/RKFO/11/2009. ELŐTERJESZTÉS az elővezetés végrehajtásával, valamint a terhelt elfogatóparancs alapján történő elfogásával és előállításával felmerült költség mértékéről,

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés március 29-ei ü l é s é r e

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés március 29-ei ü l é s é r e KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS A L E L N Ö K E VI. 533 / 2007. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. március 29-ei ü l é s é r e Tárgy: Létszámleépítés a Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 117 MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Pályázati felhívás üres háziorvosi állás betöltésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. április 28-i

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének február 25-i ülésére. vezetıi referens

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének február 25-i ülésére. vezetıi referens E L İ T E R J E S Z T É S 5. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. február 25-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Környezeti célú fejlesztések

Környezeti célú fejlesztések A pályázat címe Környezeti célú fejlesztések Pályázat kódja: GOP-2011-2.1.4 Benyújtás: 2011.07.01. 2012.12.31. Pályázó cég mérete: kettıs könyvvitelt vezetı jogi személyiségő gazdasági társaságok, kettıs

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 59/2011. (IX. 20.) CsKTT. 16-5633-4/2011 Tárgy: Csanytelek, Baross Gábor u. 2. sz. alatti ingatlan használatba vétele Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa megtárgyalta Csanytelek, Baross

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 5102-1/1/2013. Füleki

Részletesebben

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KOLLÉGIUM

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KOLLÉGIUM 7. 6. verzió BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KOLLÉGIUM A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJE Budapest, 2009. február november A Budapesti Mőszaki Fıiskola Szervezeti és Mőködési

Részletesebben

Százezer forintig terjedı helyszíni bírság a szmogriadó megsértıinek - részletes levegıminıség-védelmi szabályozás a lakosság egészségéért -

Százezer forintig terjedı helyszíni bírság a szmogriadó megsértıinek - részletes levegıminıség-védelmi szabályozás a lakosság egészségéért - Százezer forintig terjedı helyszíni bírság a szmogriadó megsértıinek - részletes levegıminıség-védelmi szabályozás a lakosság egészségéért - A zöldtárca javaslatára a kormány kiegészítette a levegı védelmérıl

Részletesebben

Budapest, szeptember

Budapest, szeptember KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/785/2009. TERVEZET a Természetvédelmi İrszolgálat Szolgálati Szabályzatáról szóló 9/2000. (V. 19.) KöM rendelet módosításáról szóló miniszteri rendeletrıl

Részletesebben

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítıjére és tartalmára vonatkozó szabályokról A természet védelmérıl szóló 1996. évi LIII. törvény 36. (4) bekezdésében

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye intézményvezetıi

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM JKH-180/6/2008. Tervezet a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek fontos és bizalmas munkaköreinek megállapításáról

Részletesebben

Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. november 28-i ülésére

Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. november 28-i ülésére 1. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. november 28-i ülésére Tárgy: Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzati

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 208. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat fennmaradó folyószámla hitelkeret átütemezésérıl E L İ T E R J E S Z T É S A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2013. július

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e. a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl

SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e. a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete a helyi

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM./2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS a 2001. évi C. törvény III. részének hatálya alá

Részletesebben

Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselı-testület!

Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselı-testület! Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselı-testület! A Mővelıdés Háza és Könyvtára nevében azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy a 39/2012.(II.24.) KT. sz. határozattal intézményünkhöz átadott Vízikapui

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Sárospatak Város Jegyzıjétıl Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/513-264 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalában

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A7-0277/84. Módosítás. Struan Stevenson, Konrad Szymański az ECR képviselıcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A7-0277/84. Módosítás. Struan Stevenson, Konrad Szymański az ECR képviselıcsoport nevében 10.9.2013 A7-0277/84 84 23 a preambulumbekezdés (új) (23a) A I. mellékletében a hagyományos energiaforrásokból származó kıolaj és földgáz vonatkozásában elıírt termelési küszöbértékek nem veszik figyelembe

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 235. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Javaslat a légimentı bázis létrehozására vonatkozó megállapodás módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 61. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Beszámoló a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács 2010. évi munkájáról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

KÁLLÓSEMJÉN NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2/2009. (II. 13.) rendelete A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL ÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI ALAPRÓL

KÁLLÓSEMJÉN NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2/2009. (II. 13.) rendelete A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL ÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI ALAPRÓL KÁLLÓSEMJÉN NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2/2009. (II. 13.) rendelete A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL ÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI ALAPRÓL Kállósemjén Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

M E G H Í V Ó november 18. (csütörtök) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

M E G H Í V Ó november 18. (csütörtök) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Tárgy: Szám: Mősz. ea.: Jogi ea.:

Tárgy: Szám: Mősz. ea.: Jogi ea.: Szám: Mősz. ea.: Jogi ea.: VAV/KTF/4761-6/2015. Vargáné Kovács Krisztina dr. Bodorkós Erzsébet Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából

Részletesebben

EMVA-ból a mezıgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatás. 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet. -Ügyféltájékoztató-

EMVA-ból a mezıgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatás. 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet. -Ügyféltájékoztató- EMVA-ból a mezıgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatás 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet -Ügyféltájékoztató- I. TÁMOGATÁS CÉLJA A támogatás célja, hogy a mezıgazdasági termékek feldolgozásának,

Részletesebben

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ...

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ... Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás...... HATÁROZAT Szám: 7/2009. (III.16.) BTT határozat Tárgy: A Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanács Közbeszerzési szabályzatának elfogadása A Bakonyi

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG H A T Á R O Z A T

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG H A T Á R O Z A T KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG Ügyszámunk: 14452/2013. Iktatószámunk: 80384/2013. Ügyintézınk: Marcsek Balázs Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R

Részletesebben

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 18/2007. (V. 10.) KvVM r e n d e l e t e

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 18/2007. (V. 10.) KvVM r e n d e l e t e A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 18/2007. (V. 10.) KvVM r e n d e l e t e a felszín alatti víz és a földtani közeg környezetvédelmi nyilvántartási rendszer (FAVI) adatszolgáltatásáról A környezet

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére Elıterjesztés 13. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési tervének módosítása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

Környezetvédelmi hatósági tevékenység

Környezetvédelmi hatósági tevékenység Környezetvédelmi hatósági tevékenység A cikk bemutatja a környezethasználat feltételeit, valamint az ahhoz kapcsolódó hatósági engedélyezési eljárások fı szabályait. A rendelkezések elsısorban a környezet

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI MINISZTER Szám: 6162-1/2006. TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok

Részletesebben

Problémák a légi közlekedés zajának jogimőszaki szabályozásában

Problémák a légi közlekedés zajának jogimőszaki szabályozásában Problémák a légi közlekedés zajának jogimőszaki szabályozásában Hirka Ferenc Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség 159/2010. (V. 6.) Korm. rendelet a repülıtér létesítésének,

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Intézményeinek Gazdasági Szervezete költségvetési szerv vezetı

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 312 MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Költségvetési Elszámoló Szervezet alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testületének

ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testületének ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testületének 32/2008.(XII.15.) ÖR-el módosított 14/2004.(VII.1.) RENDELETE A talajterhelési díjról I. Fejezet Általános rendelkezések Az önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szám: 22.616-3/2007-SZMM. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 410-3/2/2013. Paksa

Részletesebben

Tárgy: Levegıtisztaság-védelmi mőködési engedély megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/3397-3/2016. sz.

Tárgy: Levegıtisztaság-védelmi mőködési engedély megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/3397-3/2016. sz. Szám: Jogi ea.: Mősz. ea.: VA/KTF02/3397-4/2016. dr. Monostori Veronika Paksa Tibor Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság-védelmi mőködési engedély megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld.

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Rendelıintézete

Részletesebben

/2007. ( ) FVM rendelete. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról

/2007. ( ) FVM rendelete. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról A mezıgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-13/2012. Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány "Az 1992. évi LXIII. tv. 19/A. (1) bek. alapján NEM NYILVÁNOS 2006. december 1-jétől 10 évig." T E R V E Z E T ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER../../BM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011....-án. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati

Részletesebben

1. A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet módosítása

1. A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet módosítása A Kormány 427/2015. (XII. 23.) Korm. rendelete a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet, valamint a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 36. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 8/2009.(III.30.)

Részletesebben

Az Országos Tisztifıorvosi Hivatal pályázati felhívásai közforgalmú gyógyszertár létesítésére

Az Országos Tisztifıorvosi Hivatal pályázati felhívásai közforgalmú gyógyszertár létesítésére Az Országos Tisztifıorvosi Hivatal pályázati felhívásai közforgalmú gyógyszertár létesítésére 2013. EüK. 3. szám OTFOH pályázati felhívás (hatályos: 2013.03.01 - ) Az Országos Tisztifıorvosi Hivatal (1097

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/ /2008 A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter /2008.

Részletesebben

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/3040-8/2016. Katavics Eszter Ágota. Melléklet: Szombathely MJV Önkormányzat Jegyzıje Szombathely Kossuth L. u. 1-3.

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/3040-8/2016. Katavics Eszter Ágota. Melléklet: Szombathely MJV Önkormányzat Jegyzıje Szombathely Kossuth L. u. 1-3. Szám: Ea.: VA/KTF02/3040-8/2016. Katavics Eszter Ágota Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi létesítési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/3040-7/2016.

Részletesebben

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Sárvár Város Jegyzıje Sárvár Várkerület 2-3. Tisztelt Cím!

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Sárvár Város Jegyzıje Sárvár Várkerület 2-3. Tisztelt Cím! Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi létesítési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/66-12/2016.

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SOSZÁMA: 204. MELLÉKLET: -1 db TÁRGY: Javaslat az Egészségügyi Gondnokság vezetıi állására pályázat kiírására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Sajókápolna Község Önkormányzata Képviselő -testületének

Részletesebben

Medgyesbodzás Község Polgármesterétıl. Medgyesbodzás Széchenyi u. 38.

Medgyesbodzás Község Polgármesterétıl. Medgyesbodzás Széchenyi u. 38. Medgyesbodzás Község Polgármesterétıl Medgyesbodzás Széchenyi u. 38. Elıterjesztés Medgyesbodzás Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. január 13-án tartandó ülésére a szociális célú tőzifa

Részletesebben

Budapest, június

Budapest, június VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER XIX/898/2/2010. TERVEZET! Készült: 2010. június 24-én ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról

Részletesebben

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának A fogyasztóvédelemrıl szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 56. -ának a) pontjában kapott felhatalmazás alapján

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER FEJLESZTÉSPOLITIKÁÉRT FELELŐS K O R M Á N Y B I Z T O S E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához

Részletesebben

Elıterjesztés. a Kormány részére

Elıterjesztés. a Kormány részére FÖLDMŐVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Elıterjesztés a Kormány részére a mezıgazdasági és élelmiszeripari termékek exportjával összefüggı intézkedések végrehajtásának általános szabályairól szóló

Részletesebben

Referatúra Fıosztály Pécs, Széchenyi tér 1.

Referatúra Fıosztály Pécs, Széchenyi tér 1. Referatúra Fıosztály 7601 Pécs, Széchenyi tér 1. Ügyszám: 08-8/1268/2011. Ügyintézı: dr. Halmosné Czigelédi Judit Tárgy: Keszthelyi Gyula közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése Elıterjesztés az Oktatási

Részletesebben

ISPM 15. Magyarország a követelményeket a 62/2005. (VII. 8) FVM rendelettel módosított 7/2001. (I.17.) FVM rendeletben építette be.

ISPM 15. Magyarország a követelményeket a 62/2005. (VII. 8) FVM rendelettel módosított 7/2001. (I.17.) FVM rendeletben építette be. ISPM 15 62/2005. (VII. 8.) FVM rendelet a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet módosításáról A zárlati károsítók fa csomagolóanyaggal

Részletesebben