Tárgy: Szám: Mősz. ea.: Jogi ea.:

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tárgy: Szám: Mősz. ea.: Jogi ea.:"

Átírás

1 Szám: Mősz. ea.: Jogi ea.: VAV/KTF/4761-6/2015. Vargáné Kovács Krisztina dr. Bodorkós Erzsébet Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VAV/KTF/4761-5/2015. számú határozat Szeleste-Pósfa-Hegyfalu Községek Körjegyzısége 9622 Szeleste Berzsenyi D. u. 46. Tisztelt Cím! Felkérem, hogy a csatolt hirdetményt ezen megkeresésem kézhezvételét követı napon 15 napra tegyék közszemlére, illetve tegyék közzé a helyben szokásos módon úgy, hogy az érintett ingatlanok tulajdonosai döntésemrıl tudomást szerezzenek. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, módosított évi CXL. törvény 78. (10) bekezdése értelmében a hirdetmény útján közölt döntést a hirdetmény kifüggesztését követı tizenötödik napon közöltnek kell tekinteni. A hirdetményezés megtörténtérıl, illetve az észrevételekrıl hatóságom felé kérem visszajelzés megtételét. Szombathely, december 21. Harangozó Bertalan kormánymegbízott nevében és megbízásából: Balaton Tihamér osztályvezetı Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıosztály 9700 Szombathely, Vörösmarty Mihály u Szombathely, Pf.: 183 Telefon: (06 94) Fax: (06 94)

2 2 H I R D E T M É N Y A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, módosított évi CXL. törvény 80. (3) bekezdése alapján tájékoztatom, hogy az UBM Agro Zrt Pilisvörösvár, Fı u (KÜJ száma: ) - mint üzemeltetı részére, a Szeleste, Kossuth u. 24/b. szám alatti telephelyén (KTJ száma: ) lévı, helyhez kötött légszennyezı pontforrásai mőködtetésére, a VAV/KTF/4761-5/2015. számon a Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıosztálya levegıtisztaság-védelmi mőködési engedélyt adott. A létesítmény hatásterülete: A P15 és P16 jelő pontforrások üzemeltetése során, a kibocsátott légszennyezı anyagok legnagyobb hatásterülete a forrásoktól számított 109 m sugarú körben határozható meg. A mőködési engedélyhatározat Szeleste-Pósfa-Hegyfalu Községek Körjegyzıségén és a Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıosztályán (Szombathely, Vörösmarty u. 2. szám alatt a 117. szobában) ügyfélfogadási idı alatt tekinthetı meg. Ügyfélfogadási rend: Hétfı: Szerda: , Péntek A határozat ellen a kézbesítéstıl hirdetmény útján értesítettek esetén Hatóságom hirdetıtábláján a 15 napra kifüggesztett hirdetmény levételétıl számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıfelügyelıséghez (Budapest) címzett, de a Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıosztályához (Szombathely, Vörösmarty u. 2.) benyújtható fellebbezésnek van helye. A jogorvoslati eljárás díja a közigazgatási alapeljárás igazgatási szolgáltatási díjának 50 %-a, azaz ,- Ft. A díj a Vas Megyei Kormányhivatal Magyar Államkincstár által vezetett számlájára történı átutalással, illetve a fizetési számlára történı készpénz-befizetéssel is teljesíthetı (banki készpénz-befizetés, belföldi postautalvány). A díj befizetését igazoló bizonylatot a jogorvoslati kérelemhez csatolni kell. A megbízás közlemény rovatában fel kell tüntetni az ügyiratszámunkat és az ügyfél adószámát vagy adóazonosító jelét. Szombathely, december.. Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıosztály - Szombathely - A hatóság hirdetıtábláján történı kifüggesztés napja: A hirdetmény levételének napja: Az önkormányzat hirdetıtábláján történı kifüggesztés napja: A hirdetmény levételének napja:

3 Iktatószám: VAV/KTF/4761-5/2015. Mősz. ea.: Vargáné Kovács Krisztina Jogi ea.: dr. Bodorkós Erzsébet Telefon: (94) Tárgy: Levegıtisztaság-védelmi mőködési engedély határozat Melléklet: Helyhez kötött légszennyezı pontforrások kibocsátási határértékei Levegıtisztaság-védelmi alapadatok HATÁROZAT Az UBM Agro Zrt. Pilisvörösvár, Fı u (KÜJ száma: ), mint üzemeltetı részére, a Szeleste, Kossuth u. 24/b. szám alatti telephelyén (KTJ száma: ) lévı, helyhez kötött légszennyezı pontforrásainak mőködtetését engedélyezı 151-3/1/2015. számon kiadott levegıtisztaság-védelmi mőködési engedély határozatomat módosítom, és egyúttal egységes szerkezetbe foglalom az alábbiakban rögzített feltételek betartása mellett. I. Engedélyem a következı jelő és megnevezéső pontforrásokra, berendezésekre vonatkozik: Pontforrás jele Megnevezése Kapcsolódó berendezés P2 P3 P5 P6 P11 P12 P14 P15 P16 Granuláló berendezés kidobó kürtıje I. Kibocsátási magasság (m) L1 Porleválasztó ciklon I. 20 Daráló berendezés kidobó kürtıje I. L2 Zsákos szőrı I. 11 Kazánkémény I. T5 Gázkazán I. (teljesítménye 383 kw) 8 Kazánkémény II. T6 Gázkazán II. (teljesítménye 383 kw) 8 Kazánkémény V. T7 Gázkazán III. (teljesítménye 600 kw) 12 Kazánkémény VI. T8 Gázkazán IV. (teljesítménye 600 kw) 12 Kazánkémény VIII. Daráló berendezés kidobó kürtıje III. Granuláló berendezés kidobó kürtıje III. T10 Certus Universal 1500 EG gázkazán (teljesítménye 1093 kw) E1 Kalapácsos daráló V1 Elszívó ventilátor I. (8000 m 3 /h) L5 Zsákos szőrı III. E2 Granuláló I. V2 Elszívó ventilátor II. ( m 3 /h) L6 Porleválasztó ciklon III Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıosztály 9700 Szombathely, Vörösmarty Mihály u Szombathely, Pf.: 183 Telefon: (06 94) Fax: (06 94)

4 2 1.) A pontforrásokon kibocsátott légszennyezı anyagok kibocsátási határértékeit a határozat mellékletét képezı táblázatban rögzítettek szerint állapítom meg. Az 1. számú (állati takarmány elıállítása) technológiához tartozó, mg/m 3 -ben kifejezett koncentrációk száraz (vízmentes), 273 K hımérséklető, 101,3 kpa nyomású véggázra vonatkoznak. A 2. számú technológiára (gız-, és melegvíz elıállítás) vonatkozó táblázatban mg/m 3 -ben kifejezett koncentrációk száraz (vízmentes), 273 K hımérséklető, 101,3 kpa nyomású, 3 % oxigéntartalmú füstgázra vonatkoznak. 2.) A légszennyezı pontforrások üzemeltetését a légszennyezı anyagok kibocsátásának minimalizálása érdekében a mindenkori elérhetı legjobb technika alkalmazásával kell végezni. 3.) A pontforrásokon kibocsátott légszennyezı anyagok mennyiségét ötévente méréssel kell meghatározni. A pontforrásokon kibocsátott légszennyezı anyagok mennyiségét meghatározó mérést a feladatai szerinti akkreditálással rendelkezı szervezettel kell elvégeztetni az utolsó mérés idıpontjától számított öt éven belül. A mérésrıl készített jegyzıkönyvet 5 évig szükséges megırizni. 4.) Az üzemeltetı a légszennyezı forrásokra köteles a megfelelı formanyomtatványon (LM lap) légszennyezés mértéke éves bejelentést tenni a hatóság felé. A bejelentést minden év március 31-ig kell teljesíteni. Az adatszolgáltatás elektronikus úton teljesítendı. Az adatlap (alapbejelentés) adatainak megváltozása esetén alapbejelentı lapon (LAL lap) változásjelentést kell tenni a változást követı 30 napon belül. 5.) Rendkívüli üzemállapot bekövetkeztét azonnal jelezni kell Hatóságunk felé, és haladéktalanul intézkedni kell a rendkívüli állapot megszüntetésére. A rendkívüli légszennyezést okozó technológia, pontforrás mőködtetését a hiba elhárításáig szüneteltetni kell. Engedélyem a P14 jelő pontforrásra vonatkozóan június 30. napjáig, a P2, P3, P5, P6, P11 és P12 jelő pontforrások esetében március 31. napjáig, a P15 és P16 jelő pontforrások tekintetében december 31. napjáig érvényes. II. III. A határozat ellen a kézbesítéstıl számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıfelügyelıséghez (továbbiakban OKTF, Budapest, Mészáros u. 58/a.) címzett, de a Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıosztályához (Szombathely, Vörösmarty u. 2.) benyújtható fellebbezésnek van helye. A levegıtisztaság-védelmi mőködési engedélyezési eljárás 2 db pontforrásának ,- Ft összegő igazgatási szolgáltatási díja megfizetésre került. A jogorvoslati eljárás díja a közigazgatási alapeljárás igazgatási szolgáltatási díjának 50 %-a, azaz ,- Ft. A díj a Vas Megyei Kormányhivatal számú számlájára történı átutalással, illetve a fizetési számlára történı készpénz-befizetéssel is teljesíthetı (banki készpénz-befizetés, belföldi postautalvány). A díj befizetését igazoló bizonylatot a jogorvoslati kérelemhez csatolni kell. A megbízás közlemény rovatában fel kell tüntetni az ügyiratszámunkat és az ügyfél adószámát vagy adóazonosító jelét. Indokolás Az UBM Agro Zrt. (Pilisvörösvár) a Szeleste, Kossuth u. 24/b. szám alatti telephelyen lévı, 2 db légszennyezı pontforrás levegıtisztaság-védelmi mőködési engedélyének kiadására vonatkozóan kérelmet, elektronikus úton LAL változásjelentést, valamint a pontforrásokon kibocsátott légszennyezı anyagok mennyiségének meghatározására mérési jegyzıkönyvet nyújtott be Fıosztályomra.

5 3 A benyújtott változásjelentés alapján megállapítottam, hogy a telephelyen megszüntetésre került a P7 és P8 jelő légszennyezı pontforrás, valamint 2 db új pontforrás (P15, P16) került kialakításra. Az engedélykérelmet megvizsgálva megállapítottam, hogy az megfelel a levegı védelmérıl szóló, 306/2010. (XII. 23.) Kormányrendeletben - továbbiakban: Kormányrendelet - foglalt tartalmi követelményeknek. A benyújtott mérési jegyzıkönyv (készítette: Blautech Kft. Veszprém, száma: V, mérés idıpontja: ) alapján megállapítottam, hogy a tárgyi pontforrások mőködése megfelel a vonatkozó levegıtisztaság-védelmi elıírásoknak. Fentiekre tekintettel, korábban a tárgyban 151-3/1/2015. számon kiadott határozatot módosítottam és az áttekinthetıség érdekében szükségesnek ítéltem az egységes szerkezetben történı megjelenítést, a rendelkezı részben foglalt kikötések megtartása mellett. Az 1. számú technológiához (állati takarmány elıállítása) tartozó határértékek megállapítása a levegıterheltségi szint határértékeirıl és a helyhez kötött légszennyezı pontforrások kibocsátási határértékeirıl szóló, 4/2011. (I. 14.) VM rendelet 7. (1) bekezdése alapján, a 6. számú mellékletben foglaltak figyelembe vételével történt. A 2. számú (gız- és melegvíz elıállítása) technológiára vonatkozóan a határértékek megállapítása a 140 kwth és az ennél nagyobb, de 50 MWth -nál kisebb névleges bemenı hıteljesítményő tüzelıberendezések légszennyezı anyagainak technológiai kibocsátási határértékeirıl szóló, többször módosított 23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet 3. számú melléklete alapján történt. Határozatomat a Kormányrendelet 22. (1) bekezdés, 25. (1)-(2) bekezdése, valamint a 6. számú mellékletében foglalt tartalmi követelmények figyelembe vételével adtam ki. Az engedély érvényességi idejét a Kormányrendelet 25. (5) bekezdésében rögzítettek alapján állapítottam meg. A pontforrásokon távozó légszennyezı anyagokra vonatkozó mérési kötelezettséget a levegıterheltségi szint és a helyhez kötött légszennyezı források kibocsátásának vizsgálatával, ellenırzésével, értékelésével kapcsolatos szabályokról szóló 6/2011. (I. 14.) VM rendelet - továbbiakban: VM rendelet (1) és (3) bekezdései alapján, a 14. számú mellékletében foglaltak figyelembevételével, valamint a Kormányrendelet 25. (2) bekezdése alapján írtam elı. Felhívom az üzemeltetı figyelmét, hogy a mérést kizárólag a VM rendelet 12. (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelı szervezet végezheti, a VM rendelet 6. (1) bekezdésére figyelemmel. Az adatszolgáltatásra, valamint az oldószermérleg elkészítésére vonatkozó követelményeket a Kormányrendelet 31. és 32. -a, valamint a Rendelet 10. (1) és (2) bekezdése alapján állapítottam meg, az adatszolgáltatást a 4. számú (LAL alapbejelentés) és 7. számú (LM lap) melléklet szerinti adattartalommal kell benyújtani. Az eljárás igazgatási szolgáltatási díja a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 14/2015. (III. 31.) FM rendelet a továbbiakban: FM rendelet - 1. sz. melléklet 14. pontjában meghatározott díjtételnek megfelelıen megfizetésre került. Döntésemet a hatóságom által nem ismert érintett ügyfelekkel a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, módosított évi törvény továbbiakban Ket 80. (3) bekezdésére figyelemmel hirdetményi úton közöltem. Határozatom elleni fellebbezési jogot a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, módosított évi CXL. törvény 98. (1) bekezdése alapján, a 99. (1) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével biztosítottam. A jogorvoslati eljárás díjáról az FM rendelet 2. (5) bekezdése, és 1. számú melléklet 14. pontja rendelkezik.

6 4 A Vas Megyei Kormányhivatal hatásköre a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérıl szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 9. (1) c) pontján és 9. (2) bekezdésén, illetékessége ugyanezen jogszabály 8. (1) bekezdésén, valamint a 2. sz. melléklet 3. pontján alapul. A határozatot kapja UBM Agro Zrt Pilisvörösvár, Fı u Szombathely, december 21. Harangozó Bertalan kormánymegbízott nevében és megbízásából: Bencsics Attila fıosztályvezetı

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 844-2/3/2014.II. Tárgy: a HOTEL

Részletesebben

Szám: /3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet

Szám: /3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1467-1/3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság-

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3879-1/1/2014.I. Tárgy: a Magyar

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5601-4/2/2013. II.

Részletesebben

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Sárvár Város Jegyzıje Sárvár Várkerület 2-3. Tisztelt Cím!

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Sárvár Város Jegyzıje Sárvár Várkerület 2-3. Tisztelt Cím! Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi létesítési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/66-12/2016.

Részletesebben

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/3040-8/2016. Katavics Eszter Ágota. Melléklet: Szombathely MJV Önkormányzat Jegyzıje Szombathely Kossuth L. u. 1-3.

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/3040-8/2016. Katavics Eszter Ágota. Melléklet: Szombathely MJV Önkormányzat Jegyzıje Szombathely Kossuth L. u. 1-3. Szám: Ea.: VA/KTF02/3040-8/2016. Katavics Eszter Ágota Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi létesítési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/3040-7/2016.

Részletesebben

Tárgy: Szám: Ea.: VAV/KTF/2670-7/2015. Spiegler Mihály. Melléklet: Zalaegerszeg Város Polgármesteri Hivatal 8900 Zalaegerszeg Kossuth Lajos u

Tárgy: Szám: Ea.: VAV/KTF/2670-7/2015. Spiegler Mihály. Melléklet: Zalaegerszeg Város Polgármesteri Hivatal 8900 Zalaegerszeg Kossuth Lajos u Szám: Ea.: VAV/KTF/2670-7/2015. Spiegler Mihály Tárgy: Melléklet: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VAV/KTF/2670-6/2015. számú

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 2810-4/1/2013. Törkenczi

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2589-5/1/2013.II. Paksa Tibor

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 2644-2/2/2014.I. dr. Bodorkós

Részletesebben

Tárgy: Melléklet: HATÁROZAT

Tárgy: Melléklet: HATÁROZAT Szám: Ea.: VAV/KTF/4925-3/2015 Katavics Eszter Ágota dr. Bodorkós Erzsébet Tárgy: Melléklet: Levegőtisztaság-védelmi működési engedély határozat Helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékei

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 5776-3/1/2012./II. Tárgy:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 4018-3/1/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3415-3/1/2014./I. Tárgy: a Szakály

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 6658-1/1/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 3500-1/2/2013. Törkenczi

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1890-2/1/2014.II. Tárgy: A Pölöskei

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 219-8/2/2014.I. Tárgy: a Vasi Volán

Részletesebben

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/122-35/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Szombathely MJV Önkormányzat Jegyzıje Szombathely Kossuth L. u. 1-3.

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/122-35/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Szombathely MJV Önkormányzat Jegyzıje Szombathely Kossuth L. u. 1-3. Szám: Ea.: VA/KTF02/122-35/2016. Törkenczi Arnold Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi létesítési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/122-34/2016.

Részletesebben

dr. Kovács Györgyi hivatalvezetı nevében és megbízásából:

dr. Kovács Györgyi hivatalvezetı nevében és megbízásából: Iktatószám: VA-06/AKF05/399-3/2017. Jogi ügyintézı: dr. Monostori Veronika Mőszaki ügyintézı: Törkenczi Arnold Telefon: (94) 506-718 Tárgy: Levegıtisztaság-védelmi mőködési engedély határozat Melléklet:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 793-2/2/2014./II. Tárgy: a Derula

Részletesebben

Szám: 644-1/1/2014 II. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet

Szám: 644-1/1/2014 II. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 644-1/1/2014 II. Tárgy: Levegőtisztaság-

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 223-1/2/2014.II. Spiegler Mihály

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 2858-2/1/2013. Törkenczi

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1676-1/1/2014. II. Tárgy: A Naturholztechnik

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 3412-2/2/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 7078-2/1/2014.I. Spiegler

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1001-4/5/2014./I. Tárgy: a STRABAG

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 577-5/2/2014.I. Tárgy: a Salesianer

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2681-2/4/2013./II. Tárgy:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2348-2/2/2014./I. Paksa Tibor

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 410-1/2/2014.II. Paksa Tibor

Részletesebben

Szám: 479-1/2/2014 II. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet

Szám: 479-1/2/2014 II. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 479-1/2/2014 II. Tárgy: Levegőtisztaság-

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 2667-2/5/2014/I.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 1053-2/2/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 2368-2/2/2014.I.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 977-7/1/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1459-1/3/2014.II. Jogi ea: dr.

Részletesebben

Iktatószám: VA/KTF02/2672-3/2016. Műsz. ea.: Törkenczi Arnold Telefon: (94)

Iktatószám: VA/KTF02/2672-3/2016. Műsz. ea.: Törkenczi Arnold Telefon: (94) Iktatószám: VA/KTF02/2672-3/2016. Műsz. ea.: Törkenczi Arnold Telefon: (94) 506-717 Tárgy: Levegőtisztaság-védelmi működési engedély határozat Melléklet: Helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 6018-4/2/2014.I. Paksa Tibor

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 3363-3/1/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5-6/2/2013. Paksa

Részletesebben

HATÁROZAT. engedélyezem.

HATÁROZAT. engedélyezem. Iktatószám: VA/KTF02/1026-2/2016. Tárgy: A Rába-Grain Kft. kérelmére indult P1 jelű helyhez kötött légszennyező pontforrás levegőtisztaság-védelmi működési engedély határozata Jogi ügyintéző: dr. Bodorkós

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2254-3/1/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 3838-1/1/2013. Törkenczi

Részletesebben

HATÁROZAT. engedélyezem.

HATÁROZAT. engedélyezem. Iktatószám: VA/KTF02/2416-3/2016. Jogi ügyintéző: dr. Bodorkós Erzsébet Műszaki ügyintéző: Katavics Eszter Ágota Telefon: (94) 506-720 Tárgy: Levegőtisztaság-védelmi működési engedély határozat Melléklet:

Részletesebben

Iktatószám: VA/KTF02/3041-2/2016. Jogi ea.: Dr. Monostori Veronika Műsz. ea.: Törkenczi Arnold Telefon: (94)

Iktatószám: VA/KTF02/3041-2/2016. Jogi ea.: Dr. Monostori Veronika Műsz. ea.: Törkenczi Arnold Telefon: (94) Iktatószám: VA/KTF02/3041-2/2016. Jogi ea.: Dr. Monostori Veronika Műsz. ea.: Törkenczi Arnold Telefon: (94) 506-717 Tárgy: Levegőtisztaság-védelmi működési engedély határozat Melléklet: Helyhez kötött

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 4319-2/1/2014./I.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2698-2/2/2014. Tárgy: a Femat Hungária

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1108-1/4/2013./II. Tárgy:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 3180-4/1/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5513-2/2/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 627-4/2/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 2973-3/1/2014.I.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5125-2/2/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 425-1/2/2014/II. Paksa Tibor

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 3550-5/3/2014.I.

Részletesebben

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 841-3/6/2013. Törkenczi

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 768-1/8/2013. Paksa

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea.: Műszaki ea.: 316-3/2/2014./I.

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3234-2/1/2012.II. Tárgy:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 H A T Á R O Z A T

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 H A T Á R O Z A T NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1090-10/3/2012./I. Jogi

Részletesebben

Iktatószám: VA/KTF02/1414-2/2016. Jogi ea.: Dr. Bodorkós Erzsébet Műsz. ea.: Törkenczi Arnold Telefon: (94)

Iktatószám: VA/KTF02/1414-2/2016. Jogi ea.: Dr. Bodorkós Erzsébet Műsz. ea.: Törkenczi Arnold Telefon: (94) Iktatószám: VA/KTF02/1414-2/2016. Jogi ea.: Dr. Bodorkós Erzsébet Műsz. ea.: Törkenczi Arnold Telefon: (94) 506-718 Tárgy: Levegőtisztaság-védelmi működési engedélyhatározat Melléklet: Helyhez kötött légszennyező

Részletesebben

HATÁROZAT. módosítom és egyúttal egységes szerkezetbe foglalom. 2. sz. technológia: elektronikai összeszerelés / hullámforrasztás / felülettisztítás

HATÁROZAT. módosítom és egyúttal egységes szerkezetbe foglalom. 2. sz. technológia: elektronikai összeszerelés / hullámforrasztás / felülettisztítás Iktatószám: VA/KTF02/837-8/2016. Jogi ügyintéző: dr. Bodorkós Erzsébet Műszaki ügyintéző: Paksa Tibor Telefon: (94) 506-719 Tárgy: Levegőtisztaság-védelmi működési engedély határozat Melléklet: Helyhez

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1912-4/6/2013.I. Tárgy:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 4938-2/1/2014./I.

Részletesebben

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2843-2/3/2013. Tárgy:

Részletesebben

Melléklet: 1 pld. hirdetmény

Melléklet: 1 pld. hirdetmény NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 50-4/2/2014 I. Tárgy: Levegőtisztaság-védelmi

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3969-1/1/2013./II. Tárgy:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Gyöngyi Imréné egyéni vállalkozó (6647 Csanytelek, Jókai u. 11.; KÜJ: 100 309 120) részére. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. Gyöngyi Imréné egyéni vállalkozó (6647 Csanytelek, Jókai u. 11.; KÜJ: 100 309 120) részére. engedélyezem, CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105792-1-3/2015. Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál Miklós Péter Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: Gyöngyi Imréné, Csanytelek leveg tisztaság-védelmi engedély H A

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 921 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 92 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-, Ügyfélszolgálat: 96/524-1 Fax: 96/524-24 web: http://edktvf.zoldhatosag.hu

Részletesebben

HATÁROZAT. engedélyezem. Kapcsolódó berendezések. RIELLO 555 T1 típusú kombi kazán 140 kw teljesítményű gázégője (T4) Kapcsolódó berendezések

HATÁROZAT. engedélyezem. Kapcsolódó berendezések. RIELLO 555 T1 típusú kombi kazán 140 kw teljesítményű gázégője (T4) Kapcsolódó berendezések Iktatószám: VA/KTF02/849-6/2016. Jogi ügyintéző: dr. Bodorkós Erzsébet Műszaki ügyintéző: Paksa Tibor Telefon: (94) 506-719 Tárgy: Levegőtisztaság-védelmi működési engedély határozat Melléklet: Helyhez

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 7250-1/5/2013. II.

Részletesebben

Iktatószám: VAV/KTF/3070-4/2015. Jogi ügyintéző: dr. Bodorkós Erzsébet Műszaki ügyintéző: Paksa Tibor Telefon: (94) 506-719

Iktatószám: VAV/KTF/3070-4/2015. Jogi ügyintéző: dr. Bodorkós Erzsébet Műszaki ügyintéző: Paksa Tibor Telefon: (94) 506-719 Iktatószám: VAV/KTF/3070-4/2015. Jogi ügyintéző: dr. Bodorkós Erzsébet Műszaki ügyintéző: Paksa Tibor Telefon: (94) 506-719 Tárgy: a Pannon Mechanika Mérnöki és Szolgáltató Kft. (Kisrécse, Rákóczi u. 15.)

Részletesebben

Melléklet: HATÁROZAT I.

Melléklet: HATÁROZAT I. ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda -Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 É R T E S Í T É S

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 É R T E S Í T É S NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 1-2/14/2015. Mőszaki ea.:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Az Univer Product Zrt. (6000 Kecskemét, Szolnoki út 35., KÜJ: ) továbbiakban engedélyes részére engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. Az Univer Product Zrt. (6000 Kecskemét, Szolnoki út 35., KÜJ: ) továbbiakban engedélyes részére engedélyezem, CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 14888-3-15/2015. Tárgy: leveg tisztaság-védelmi engedély Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 553-060/44255 H A T Á R O Z A T Az Univer

Részletesebben

Szám: /20/2014./I. Tárgy: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat Ea: dr. Bodorkós Erzsébet Melléklet: 1 pld.

Szám: /20/2014./I. Tárgy: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat Ea: dr. Bodorkós Erzsébet Melléklet: 1 pld. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3464-8/20/2014./I. Tárgy: Levegıtisztaság-

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Márki 91 Vegytisztító-Mosoda Szolgáltató Kft. (6640 Csongrád F u. 11-17.) továbbiakban engedélyes részére.

H A T Á R O Z A T. A Márki 91 Vegytisztító-Mosoda Szolgáltató Kft. (6640 Csongrád F u. 11-17.) továbbiakban engedélyes részére. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 14703-7-3/2015. Ügyintéz : dr. Séra Judit Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: leveg tisztaság-védelmi engedély H A T Á R O Z A T A Márki 91 Vegytisztító-Mosoda

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 3499-1/2/2013. Törkenczi

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 244-4/1/2013. Paksa

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 106989-1-3/2015. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál / dr. Valastyán Réka Miklós Péter Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: KERAMAX Kft., Hódmezővásárhely, levegőtisztaság-védelmi

Részletesebben

Tárgy: a Dél-balatoni Mezőgazdasági Zrt. (Balatonszentgyörgy)

Tárgy: a Dél-balatoni Mezőgazdasági Zrt. (Balatonszentgyörgy) NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Ea.: 984-3/1/2014.I. dr.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1608-8/2011. Tárgy: Az Omninvest Kft. Pilisborosjenő, Fő u.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107549-1-3/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: CE GLASS Zrt. Szatymaz zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1280-5/8/2012./II. Tárgy:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3784-1/2/2014. I. Tárgy: a Kőszegi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105918-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: D.H. INTERTRADE Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 2977-27/2010. Tárgy: A GE Hungary Kft. Budapest, Váci út 77.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A technológiához tartozó engedélyeztetni kívánt pontforrás adatai:

H A T Á R O Z A T. A technológiához tartozó engedélyeztetni kívánt pontforrás adatai: CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Ügyiratszám: 16077-9-4/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Hollós Zita Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. levegőtisztaság-védelmi engedélyt

H A T Á R O Z A T. levegőtisztaság-védelmi engedélyt ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Környezet- és Természetvédelmi Iroda Levegő- és Zajvédelmi

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 465-10/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Rábaszentmihály, Németh Csaba egyéni vállalkozó,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma

H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 112648-1-6/2017. Ügyiratszám: CSZ/01/16626-8/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Euro-Chicken

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 12801-9/2015. Hiv. szám: - Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia/ Orosvári Tamás Melléklet: 1 db Nagycenk, Unser Lagerhaus Agrárkereskedelmi

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 2249-4/2/2013. Paksa

Részletesebben