Budapest, szeptember

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budapest, szeptember"

Átírás

1 KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1029/2009. TERVEZET A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ ÉVI CXL. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ÉVI CXI. TÖRVÉNY HATÁLYBALÉPÉSÉVEL, VALAMINT A BELSİ PIACI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL SZÓLÓ 2006/123/EK IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN A A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN AZ ENSZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI KERETEGYEZMÉNYE KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ EGYÜTTES VÉGREHAJTÁS HITELESÍTİIRE VONATKOZÓ SZAKMAI ÉS SZEMÉLYI KÖVETELMÉNYEKRİL, VALAMINT A HITELESÍTÉS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 1/2009. (II. 10.) KVVM RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL (KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS) Budapest, szeptember

2 1. A döntési javaslat fı tartalmi elemei 2 VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) a évi CXI. törvénnyel módosításra került, amely október 1-jén lép hatályba. Ugyancsak e napon lép hatályba a belsıpiaci szolgáltatásokról szóló, december12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hazai átültetését tartalmazó, a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Sztv.) és az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzıkönyve végrehajtási keretrendszerérıl szóló évi LX. törvény (a továbbiakban Éhvtv.) módosítása. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény módosításával összefüggı kormányzati feladatokról szóló 2154/2008. (XI. 5.) Korm. határozat az egész kormányzatot érintı feladatként tőzte ki a törvényi szabályok áttekintése mellett a kormány- és i rendeleti szinten található hatósági eljárási szabályok felülvizsgálatát is. A október 1-jei hatályba lépésére tekintettel ugyancsak szükséges a szolgáltatási tevékenységek folytatását szabályozó jogszabályok összhangjának megteremtése az Sztv.-vel, és az Éhvtv. hitelesítıkre vonatkozó új rendelkezéseivel. A Ket. módosításával és az Sztv.-vel összefüggésben a környezetvédelmi és vízügyi jogszabály-elıkészítési felelısségi körébe tartozó, hatósági eljárási szabályokat és a szolgáltatási tevékenység folytatásával kapcsolatos elıírásokat tartalmazó kormányrendeletek felülvizsgálata az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium koordinálásával megtörtént. Az érintett kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabály tervezetét az érintett tárcák közremőködésével az IRM 2009 nyarán elıkészítette és az 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendeletként a Magyar Közlönyben szeptember 10-én kihirdetésre került. A i rendeletek módosításáról szintén az IRM koordinációja mellett az adott ágazatért felelıs nek kell gondoskodnia. Ez okból szükséges a környezetvédelmi és vízügyi jogszabály-elıkészítési felelısségi körébe tartozó i rendeletek felülvizsgálata is, és azok módosítása a Ket., az Sztv., valamint az Éhvtv. rendelkezéseivel való összhang megteremtése érdekében. A jelen munkaanyag mellékletét képezı jogszabály e módosítást célozza. 2. A tervezet viszonya a kormányprogramhoz A tervezet közvetetten a Ket. módosítására vonatkozó kormányzati célkitőzésekhez kapcsolódik, amelyek a jogharmonizációt, a korszerő ügyintézés megteremtését, az ügyfelek adminisztrációs terheinek csökkentését szolgálják. 3. A kezdeményezés indokai A Ket. és az Éhvtv október 1-jével hatályba lépı új rendelkezései, az Sztv október 1-jei hatályba lépése. 4. Várható gazdasági, szakmai, társadalmi, költségvetési hatások

3 3 A módosítások megteremtik az összhangot a módosítandó rendelet és a Ket. és az Éhvtv. új rendelkezései, valamint az Sztv. között. A mellékelt i rendeletben szereplı elıírások elsısorban technikai jellegőek, az azok végrehajtásához szükséges személyi, tárgyi feltételek rendelkezésre állnak. A rendelet kihirdetésével a KvVM költségvetési keretén belül igény többlet forrásra nem keletkezik.

4 Melléklet a KvVM/KJFK/1029/2009. számú munkaanyaghoz A környezetvédelmi és vízügyi /2009. ( ) rendelete A Magyar Köztársaság területén az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye keretében megvalósuló együttes végrehajtás hitelesítıire vonatkozó szakmai és személyi követelményekrıl, valamint a hitelesítés szabályairól szóló 1/2009. (II. 10.) KvVM rendelet módosításáról Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzıkönyve végrehajtási keretrendszerérıl szóló évi LX. törvény 14. (6) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a környezetvédelmi és vízügyi feladat- és hatáskörérıl szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következıket rendelem el: 1. A Magyar Köztársaság területén az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye keretében megvalósuló együttes végrehajtás hitelesítıire vonatkozó szakmai és személyi követelményekrıl, valamint a hitelesítés szabályairól szóló 1/2009. (II. 10.) KvVM rendelet (a továbbiakban KvVM rendelet) 4. -át megelızı alcíme és 4. -a helyébe a következı rendelkezés lép: Az együttes végrehajtás hitelesítı, valamint az akkreditált független hitelesítı és a más EGTállamban feljogosított hitelesítı nyilvántartása 4. (1) A Fıfelügyelıség az együttes végrehajtás hitelesítıkrıl (a továbbiakban: hitelesítı), valamint az akkreditált független hitelesítıkrıl és a más EGT-államban feljogosított hitelesítıkrıl (a továbbiakban együtt: külföldi együttes végrehajtás hitelesítı) külön-külön nyilvántartást vezet. (2) A együttes végrehajtás hitelesítı nyilvántartás a következı adatokat tartalmazza: a) a hitelesítı azonosító adatai (cégnév, székhely, cégjegyzékszám, adószám); b) a hitelesítı nyilvántartási száma és az együttes végrehajtás hitelesítıi tevékenység folytatása iránti engedély (a továbbiakban: engedély) kiadásának dátuma; c) az engedéllyel rendelkezı gazdasági társaság vagy külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe (a továbbiakban együtt: együttes végrehajtás hitelesítı szervezet) által foglalkoztatott együttes végrehajtás hitelesítı szakértık (a továbbiakban: hitelesítı szakértı) neve, levelezési címe, telefonszáma, faxszáma, elektronikus levelezési címe és végzettsége; d) a hitelesítı ágazati besorolása; e) a felfüggesztésre és az engedély visszavonására (törlésre) vonatkozó bejegyzés. (3) A külföldi együttes végrehajtás hitelesítı nyilvántartás a következı adatokat tartalmazza: a) a hitelesítı azonosító adatai (cégnév, székhely, cégjegyzékszám, adószám); b) a hitelesítı nyilvántartási száma és az akkreditált független hitelesítı esetén az engedély kiadásának dátuma; c) a hitelesítı ágazati besorolása; 4

5 d) az akkreditált független hitelesítı esetén a felfüggesztésre és az engedély visszavonására (törlésre) vonatkozó bejegyzés, a más EGT-államban feljogosított hitelesítı esetén a tevékenység megtiltására (törlésre) vonatkozó bejegyzés. (4) A Fıfelügyelıség a hitelesítı számára nyilvántartási számot állapít meg. Ugyanazon hitelesítı számára újabb nyilvántartási szám nem állapítható meg ugyanazon a nyilvántartáson belül. (5) Az együttes végrehajtás hitelesítı köteles az együttes végrehajtás hitelesítıi jogosultság (a továbbiakban: hitelesítıi jogosultság) feltételeit megalapozó, valamint a nyilvántartásban szereplı adatainak változását tizenöt napon belül a Fıfelügyelıségnek bejelenteni, kivéve ha e rendelet a bejelentésre más határidıt állapít meg. (6) Az együttes végrehajtás hitelesítı nyilvántartást, továbbá a külföldi együttes végrehajtás hitelesítı nyilvántartást a Fıfelügyelıség a saját honlapján folyamatosan, a környezetvédelmi és vízügyi a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenı Hivatalos Értesítıben félévente közzéteszi. A KvVM rendelet 5. -át megelızı alcíme és 5. -ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következı alcím és rendelkezés lép: 2. Együttes végrehajtás hitelesítı szervezet 5. (1) Az együttes végrehajtás hitelesítıi tevékenység annak az együttes végrehajtás hitelesítı szervezetnek engedélyezhetı, amely a kérelem benyújtásának idıpontjában megfelel az Éhtv-ben meghatározott feltételeknek, valamint a) nem áll csıdeljárás, végelszámolás vagy felszámolás alatt, b) az adózás rendjérıl szóló évi XCII. törvény pontja szerint köztartozásmentes adózónak minısül és ba) ezt 30 napnál nem régebbi közokirattal igazolja, bb) szerepel a köztartozás mentes adatbázisban, c) rendelkezik a 27. szerinti biztosítékkal. (2) A kérelmet az 1. mellékletben meghatározott tartalommal kell a Fıfelügyelıséghez benyújtani. 3. A KvVM rendelet 6. -át megelızı alcíme és 6. -a helyébe a következı alcím és rendelkezés lép: Akkreditált független hitelesítı, más EGT-államban feljogosított hitelesítı 6. (1) Az akkreditált független hitelesítıi tevékenység akkor engedélyezhetı, ha folytatója a kérelem benyújtásának idıpontjában megfelel az Éhtv-ben meghatározott feltételeknek és a) nem áll csıdeljárásnak, végelszámolásnak, felszámolásnak megfelelı eljárás alatt; b) rendelkezik a 27. szerinti biztosítékkal. (2) A kérelmet az 1. mellékletben meghatározott tartalommal kell a Fıfelügyelıséghez benyújtani. (3) A rendelet rendelkezései az 5. kivételével a más EGT-államban feljogosított hitelesítıre megfelelıen alkalmazandók. (4) Nem kell biztosítékot képeznie annak az akkreditált független hitelesítınek vagy más EGTállamban feljogosított hitelesítınek, aki a Magyar Köztársaság területén végzett hitelesítési tevékenységre is kiterjedı hatályú felelısségbiztosítással vagy egyéb megfelelı biztosítékkal rendelkezik. 5

6 (5) Az akkreditált független hitelesítı a bejegyzés iránti kérelemhez, a más EGT-államban feljogosított hitelesítı a bejelentéshez csatolja a (4) bekezdés szerinti felelısségbiztosítás vagy egyéb biztosíték meglétét igazoló okirat magyar fordítását, és írásbeli nyilatkozatban elızetesen hozzájárul ahhoz, hogy a Fıfelügyelıség megkeresésére a biztosító a felelısségbiztosítás vagy egyéb biztosíték fennállásának tényérıl tájékoztatást adjon ki. A Fıfelügyelıség az igazolás ismeretében kiegészítı biztosíték megkötését írja elı, ha a biztosítékra vonatkozó szerzıdés a szerzıdési feltételek és a biztosíték összege tekintetében nem felel meg az e rendeletben elıírt követelményeknek. 4. A KvVM rendelet 8. -át megelızı alcíme és 8. -a helyébe a következı alcím és rendelkezés lép: Az engedély visszavonása és a tevékenység felfüggesztése, megtiltása 8. (1) A Fıfelügyelıség visszavonja az engedélyt, illetve a más-egt államban feljogosított hitelesítıre vonatkozóan a b)-f) pont szerinti esetben megtiltja a tevékenység folytatását, a) ha a törlést a hitelesítı kérelmezi; b) ha az együttes végrehajtás hitelesítı szervezet megszőnik, ellene csıdeljárás, végelszámolás, felszámolási eljárás, valamint az akkreditált független hitelesítı vagy más EGT-államban feljogosított hitelesítı esetén ezeknek megfelelı eljárás indul a székhely szerinti államban; c) a 9. (4) bekezdése szerinti esetben; d) a 10. (8) bekezdése szerinti esetben; e) a 26. (3) bekezdése szerinti esetben; f) a 27. (4) bekezdése szerinti esetben. (2) A Fıfelügyelıség felfüggeszti a hitelesítıi jogosultságot a jogosult egyidejő írásbeli értesítése mellett, a) ha a felfüggesztést a hitelesítı kérelmezi; b) ha a 10. (2) vagy (8) bekezdése szerint a felfüggesztés haladéktalan elrendelésének van helye; c) a 9. (5) bekezdése szerinti esetben. (3) A Fıfelügyelıség az (1) bekezdés a) pontja alapján akkor vonja vissza az engedélyt, valamint a (2) bekezdés a) pontja alapján akkor függeszti fel a hitelesítıi jogosultságot, ha a kérelmezı nem áll a szerinti ellenırzés vagy felülvizsgálat alatt, és a kérelemben nyilatkozik arról, hogy hitelesítési tevékenységével összefüggésben ellene kártérítés megállapítására irányuló peres eljárás nincs folyamatban. (4) A Fıfelügyelıség az engedély visszavonásával, a tevékenység megtiltásával és a hitelesítıi jogosultság felfüggesztésével egyidejőleg törli a hitelesítıt a nyilvántartásból. (5) A hitelesítı az engedély visszavonásáról és a hitelesítıi jogosultság felfüggesztésérıl szóló értesítés kézhezvételétıl nem végezhet hitelesítési tevékenységet. (6) A felfüggesztés megszüntetését - amennyiben annak feltételei fennállnak - a hitelesítı a Fıfelügyelıséghez intézett nyilatkozatával kérheti, a 27. szerinti biztosíték meglétének egyidejő igazolása mellett. (7) A Fıfelügyelıség a nyilvántartásban szereplı adatokat a törléstıl számított három évig kezeli. 5. A KvVM rendelet 10. -ának (9) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: 6

7 (9) Ha a Fıfelügyelıség a (6)-(8) bekezdés alapján a hitelesítı engedélyét visszavonja, illetve a más EGT-államban feljogosított hitelesítı esetén megtiltja a tevékenység folytatását, a hitelesítı a határozat jogerıre emelkedésétıl számított három éven belül hitelesítıi tevékenység folytatására nem jogosult. (1) A KvVM rendelet 1. mellékletének I. pontjának címe helyébe a következı rendelkezés lép: Az akkreditált független hitelesítıi tevékenység engedélyezése iránti kérelem (2) A KvVM rendelet 1. mellékletének II. pontjának címe helyébe a következı rendelkezés lép: Az együttes végrehajtás hitelesítıi tevékenység engedélyezése iránti kérelem E rendelet hatályba lépésével egyidejőleg a KvVM rendelet 9. -ának (1) bekezdésében a névjegyzékbe szövegrész helyébe a nyilvántartásba szöveg, 9. -ának (4) bekezdésében a törli a hitelesítıt a hitelesítıi névjegyzékbıl szövegrész helyébe az engedélyt visszavonja, illetve a más EGT-államban feljogosított hitelesítı esetén megtiltja a tevékenység folytatását szöveg, ának (6) bekezdésében a hitelesítıt törölheti a hitelesítıi névjegyzékbıl szövegrész helyébe az engedélyt visszavonhatja, illetve a más EGT-államban feljogosított hitelesítı esetén megtilthatja a tevékenység folytatását szöveg, 10. -ának (7) bekezdésében a más államban szövegrész helyébe a a más EGT-államban szöveg, 10. -ának (8) bekezdésében a a hitelesítıt törli a névjegyzékbıl szövegrész helyébe a hitelesítı engedélyét visszavonja, illetve a más EGTállamban feljogosított hitelesítı esetén megtiltja a tevékenység folytatását szöveg, 11. -ának (2) bekezdésében a Az együttes végrehajtás hitelesítıi névjegyzékbe bejegyzett gazdasági társasággal szövegrész helyébe Az együttes végrehajtás hitelesítı szervezet a vele szöveg, 25. -ának (1) bekezdésének a) pontjában a hitelesítı gazdasági társaságban vagy egyéb gazdálkodó szervezetben szövegrész helyébe az együttes végrehajtás hitelesítı szervezetben szöveg, e) pontjában a hitelesítı gazdasági társaságban szövegrész helyébe az együttes végrehajtás hitelesítı szervezetben szöveg, (2) bekezdésének a) pontjában a hitelesítı gazdasági társaságban szövegrész helyébe az együttes végrehajtás hitelesítı szervezetben szöveg, 26. -ának (3) bekezdésében a a törli a hitelesítıi névjegyzékbıl szövegrész helyébe a az engedélyt visszavonja, illetve a más EGT-államban feljogosított hitelesítı esetén megtiltja a tevékenység folytatását szöveg, 27. -ának (4) bekezdésében a a törli a hitelesítıt a hitelesítıi névjegyzékbıl szövegrész helyébe a a hitelesítı engedélyét visszavonja, illetve a más EGT-államban feljogosított hitelesítı esetén megtiltja a tevékenység folytatását szöveg, az 1. mellékletének címében a A hitelesítıi névjegyzékbe való bejegyzés szövegrész helyébe a Az együttes végrehajtás hitelesítıi tevékenység engedélyezése szöveg, 1. mellékletének II. pontjának A) alpontjának 8. alpontjában a hitelesítı gazdasági társaság szövegrész helyébe az együttes végrehajtás hitelesítı szervezet szöveg lép. 8. E rendelet hatályba lépésével egyidejőleg hatályát veszti a KvVM rendelet 2. -ának a), c), e), g) és j) pontja, a 3. -a, 7. -a, 9. -ának (1) bekezdésében a bejegyzéshez és szövegrész helyébe szöveg, (3) bekezdésében bejegyzéshez és szövegrész helyébe szöveg, a 11. (1) bekezdésének 7

8 elsı mondata, 1. mellékletének I. pontjának A) és B) alpontjaiban, II. pontjának A) és B) alpontjaiban a bejegyzési szöveg. 9. (1) Ez a rendelet október 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépést követıen indult eljárásokban kell alkalmazni. (2) E rendelet október 2. napján hatályát veszti. 8

Budapest, szeptember

Budapest, szeptember KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/922/2009. MUNKAANYAG A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 2004. ÉVI CXL. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 2008. ÉVI

Részletesebben

47/2012. (XII. 11.) EMMI rendelet. a rehabilitációs orvosszakértıi névjegyzékrıl

47/2012. (XII. 11.) EMMI rendelet. a rehabilitációs orvosszakértıi névjegyzékrıl 47/2012. (XII. 11.) EMMI rendelet a rehabilitációs orvosszakértıi névjegyzékrıl hatályos: 2012.12.14-2012.12.14 A megváltozott munkaképességő személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló

Részletesebben

Budapest, szeptember

Budapest, szeptember KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/785/2009. TERVEZET a Természetvédelmi İrszolgálat Szolgálati Szabályzatáról szóló 9/2000. (V. 19.) KöM rendelet módosításáról szóló miniszteri rendeletrıl

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9545 Jánosháza Batthyány u. 2. ELİTERJESZTÉS

Polgármesteri Hivatal 9545 Jánosháza Batthyány u. 2. ELİTERJESZTÉS Polgármesteri Hivatal 9545 Jánosháza Batthyány u. 2. Tisztelt Képviselı-testület! ELİTERJESZTÉS Jánosháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 2010. augusztus 3-i ülésére 3. számú napirendi

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM JKH-180/6/2008. Tervezet a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek fontos és bizalmas munkaköreinek megállapításáról

Részletesebben

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítıjére és tartalmára vonatkozó szabályokról A természet védelmérıl szóló 1996. évi LIII. törvény 36. (4) bekezdésében

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS Az egyéni vállalkozói tevékenységhez kapcsolódó bejelentésekhez rendszeresített űrlapokról szóló 65/2009. (XII. 17.) IRM rendelet és az egyéni vállalkozói

Részletesebben

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter... /2006. (..) ÖTM rendelete ingatlan-értékbecslés területén az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege

Részletesebben

TERVEZET. Tervezet. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, december

TERVEZET. Tervezet. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, december KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/ /2008. Tervezet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a környezetvédelmi szóló 11/2005. (V. 19.) KvVM rendelet módosításáról

Részletesebben

112/2011. (XI. 24.) VM rendelet

112/2011. (XI. 24.) VM rendelet http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=141630.573350 112/2011. (XI. 24.) VM rendelet Hatályos: 2011.11.25-2011.11.25 Jogszabálykeresı Szolgáltatja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-13/2012. Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló

Részletesebben

183/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet. az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos hitelesítési tevékenység személyi és szakmai feltételeiről

183/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet. az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos hitelesítési tevékenység személyi és szakmai feltételeiről 183/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos hitelesítési tevékenység személyi és szakmai feltételeiről Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről

Részletesebben

Tájékoztató. A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeirıl

Tájékoztató. A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeirıl Tájékoztató A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeirıl A kereskedelmi tevékenység végzésére irányuló szándékot a kereskedınek be kell jelentenie a kereskedelmi hatóságnál. A bejelentést követıen,

Részletesebben

57/2011. (IX. 29.) NEFMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

57/2011. (IX. 29.) NEFMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 57/2011. (IX. 29.) NEFMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 (hatályos: 2011.10.04-2011.10.05) Tartalom: - orvosi pecsét formai követelményei - mentés tárgyi feltételei

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének február 25-i ülésére. vezetıi referens

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének február 25-i ülésére. vezetıi referens E L İ T E R J E S Z T É S 5. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. február 25-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére 2. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére Tárgy: I. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KVVM/KJKF/32/2010. Tervezet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes

Részletesebben

BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében

BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthetı bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról Az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény 175. (7) bekezdésében

Részletesebben

27/2009. (X. 29.) ÖM rendelet

27/2009. (X. 29.) ÖM rendelet A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 27/2009. (X. 29.) ÖM rendelet a tőzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökrıl, a tőzvédelmi szakvizsgával összefüggı oktatásszervezésrıl

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat kiírója: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat kiírója: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázati felhívás a környezetvédelmi és vízügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai vizsgáinak szervezésére történı jogosultság elnyerésére A Környezetvédelmi és Vízügyi

Részletesebben

26/2004. (VI. 11.) BM rendelet

26/2004. (VI. 11.) BM rendelet A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 26/2004. (VI. 11.) BM rendelet az egyes mőszaki termékek tőzvédelmi megfelelıségét vizsgáló, ellenırzı és tanúsító szervezetek kijelölésérıl A mőszaki

Részletesebben

I. A kamarai vizsgabizottsági képviselık kiválasztása:

I. A kamarai vizsgabizottsági képviselık kiválasztása: Az SzVMSzK Pest Megyei Szervezete pályázatot hirdet szakmai vizsgabizottsági képviselıi feladatok ellátására. A pályázatok folyamatosan benyújthatók, elbírálásuk minden év április hónapjában, április 30-ig

Részletesebben

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/A Tel.: 76/508-750 Web: www.eccconsulting.hu Fax: 76/508-751 E-mail: info@eccconsulting.hu

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/A Tel.: 76/508-750 Web: www.eccconsulting.hu Fax: 76/508-751 E-mail: info@eccconsulting.hu Az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alapból egyes jogcímek esetében technológiai berendezések korszerősítés céljából történı beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeirıl A támogatás

Részletesebben

18/2005. (X.26) számú R E N D E L E T E. a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésrıl.

18/2005. (X.26) számú R E N D E L E T E. a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésrıl. LAD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 18/2005. (X.26) számú R E N D E L E T E a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésrıl. Lad Község Önkormányzat Képviselı-testülete a közigazgatási

Részletesebben

Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 24/2005. (IX. 16.) Kt. számú rendelete a helyi iparőzési adóról

Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 24/2005. (IX. 16.) Kt. számú rendelete a helyi iparőzési adóról Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 24/2005. (IX. 16.) Kt. számú rendelete a helyi iparőzési adóról Páty Önkormányzat Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

Budapest, január

Budapest, január GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/1325/1/2008. A gazdasági és közlekedési miniszter /2008. ( ) GKM rendelete a közlekedési és az ipari területeken végzett igazságügyi szakértői tevékenység

Részletesebben

51/2011. (XII. 23.) NGM rendelet. egyes foglalkozás-egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

51/2011. (XII. 23.) NGM rendelet. egyes foglalkozás-egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 51/2011. (XII. 23.) NGM rendelet egyes foglalkozás-egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 hatályos: 2011.12.24-2011.12.25 A munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés

Részletesebben

Változnak a vizsgakövetelmények

Változnak a vizsgakövetelmények Változnak a vizsgakövetelmények Az NGM társadalmi egyeztetésre bocsátja a szakképzési és felnőttképzési vizsgakövetelményekre vonatkozó rendeletmódosítást. A tervezet a szakképesítéshez kapcsolódó, újonnan

Részletesebben

TERVEZET. a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló.../.. (..) KvVM rendeletről

TERVEZET. a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló.../.. (..) KvVM rendeletről KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/865/2008 TERVEZET a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló../.. (..) KvVM rendeletről /közigazgatási egyeztetés/

Részletesebben

a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 88. (3) bekezdés a) pontjában,

a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 88. (3) bekezdés a) pontjában, A Kormány 136/2014. (IV. 24.) Korm. rendelete az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 58. szám A Kormány a szakképzési hozzájárulásról

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye intézményvezetıi

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Rendelıintézete

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/68/2009. Tervezet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 45/2006. (XII. 8.) KvVM

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1948/2007. Tervezet a Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 10/1992. (III. 25.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés)

Részletesebben

1. A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

1. A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása A Kormány 420/2016. (XII. 14.) Korm. rendelete a kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet és a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet a Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggı közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentıségő üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

164/2012. (VII. 19.) Korm. rendelet

164/2012. (VII. 19.) Korm. rendelet 164/2012. (VII. 19.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történı finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet és az egészségügyi

Részletesebben

94/2013. (III. 29.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 1 hatályos: 2013.03.30-2013.03.31

94/2013. (III. 29.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 1 hatályos: 2013.03.30-2013.03.31 94/2013. (III. 29.) Korm. rendelet egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról 1 hatályos: 2013.03.30-2013.03.31 Tartalom (módositott rendeletek): Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésérıl

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

A Kormány 391/2015. (XII. 11.) Korm. rendelete egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról

A Kormány 391/2015. (XII. 11.) Korm. rendelete egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány 391/2015. (XII. 11.) Korm. rendelete egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. (1) bekezdés 29. pontjában,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI: 1.1. NEVE: 1.2. ALAPÍTÁS IDİPONTJA: (év, hó, nap) 1.3. SZÉKHELY: 1.4. TELEPHELY: 1.5.

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI: 1.1. NEVE: 1.2. ALAPÍTÁS IDİPONTJA: (év, hó, nap) 1.3. SZÉKHELY: 1.4. TELEPHELY: 1.5. PÁLYÁZATI ADATLAP Tata Város Képviselı-testülete által a helyi mikro-, kis- és középvállalkozások, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, családi gazdálkodók és családi gazdaságok számára, a helyi vállalkozások

Részletesebben

Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól

Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól A 36/2013. (IV. 23.) önkormányzati határozat melléklete Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység engedélyezéséhez

FORMANYOMTATVÁNY utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység engedélyezéséhez FORMANYOMTATVÁNY utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység engedélyezéséhez Pecsét, vagy személyi ig. szám Benyújtandó személyesen: MKEH 1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39. Postai úton: MKEH Kereskedelmi

Részletesebben

2009. ıszén módosított, a földmérést, a kamarát, az építésügyet érintı jogszabályok listája

2009. ıszén módosított, a földmérést, a kamarát, az építésügyet érintı jogszabályok listája 2009. ıszén módosított, a földmérést, a kamarát, az építésügyet érintı jogszabályok listája 2009. évi LVI. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 3/2012.(II.15.)

Részletesebben

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Pályázatkezelı Rendszere (NCSSZI-PR) Általános Szerzıdési Feltételek (ÁSZF)

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Pályázatkezelı Rendszere (NCSSZI-PR) Általános Szerzıdési Feltételek (ÁSZF) Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Pályázatkezelı Rendszere (NCSSZI-PR) Általános Szerzıdési Feltételek (ÁSZF) 1) Fogalmak: a) Pályázatkezelı: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet b) Felhasználó:

Részletesebben

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának A fogyasztóvédelemrıl szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 56. -ának a) pontjában kapott felhatalmazás alapján

Részletesebben

19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet. egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet. egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról hatályos: 2012.03.30-2012.03.30 Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységrıl szóló 1991. évi XI.

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 117 MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Pályázati felhívás üres háziorvosi állás betöltésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. április 28-i

Részletesebben

1.2. Rövid neve:... 1.3. Neve:...

1.2. Rövid neve:... 1.3. Neve:... Keszthely Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Igazgatási Osztály Okmányiroda 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 42. Tel.: 83/505-573; Fax.: 83/505-575 E-mail:okmanyiroda@keszthely.hu Üzletszerően végzett

Részletesebben

Az igazságügyi és rendészeti miniszter pályázati felhívása szakmai vizsgaelnöki névjegyzékbe történı felvételre

Az igazságügyi és rendészeti miniszter pályázati felhívása szakmai vizsgaelnöki névjegyzékbe történı felvételre Az igazságügyi és rendészeti miniszter pályázati felhívása szakmai vizsgaelnöki névjegyzékbe történı felvételre Az igazságügyi és rendészeti miniszter a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 101.

Részletesebben

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről 354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a munkabiztonsági szakértői tevékenységről A Kormány a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (2) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

TERVEZET. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, október E G Y E Z T E T É S I L A P. készítette: látta: jóváhagyta: Horváth Szabolcs.

TERVEZET. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, október E G Y E Z T E T É S I L A P. készítette: látta: jóváhagyta: Horváth Szabolcs. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: KJKF/1043/2009. TERVEZET a fémhigany és egyes higanyvegyületek és keverékek kiviteli tilalmáról, valamint a fémhigany biztonságos tárolásáról szóló

Részletesebben

40/2010. (V. 12.) KHEM rendelet

40/2010. (V. 12.) KHEM rendelet A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. (2) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter feladat- és hatáskörérıl szóló 133/2008. (V.

Részletesebben

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar

Részletesebben

10/2006. (III. 7.) IM rendelet. az igazságügyi szakértıi tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról

10/2006. (III. 7.) IM rendelet. az igazságügyi szakértıi tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról A jogszabály mai napon hatályos állapota 10/2006. (III. 7.) IM rendelet az igazságügyi szakértıi tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról Az igazságügyi szakértıi tevékenységrıl

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Annavölgy Község Önkormányzat Képviselı-testületének 7/2006. (IX.4.) rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól (A módosításokkal egységes szerkezetben) Annavölgy Község Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

A rendelet hatálya 1..

A rendelet hatálya 1.. Páty Község Önkormányzata Képviselı-testületének 22/2005. (IX. 16.) számú rendelete a talajterhelési díjról, valamint a talajterhelési díjjal kapcsolatos adatszolgáltatási és eljárási szabályokról Páty

Részletesebben

Újra szabályozzák az egyéni vállalkozók és az egyéni cégek mőködését (2009. évi CXV. törvény)

Újra szabályozzák az egyéni vállalkozók és az egyéni cégek mőködését (2009. évi CXV. törvény) Újra szabályozzák az egyéni vállalkozók és az egyéni cégek mőködését (2009. évi CXV. törvény) 2010. január 1.-tıl több ponton változnak az egyéni vállalkozókra vonatkozó elıírások, illetve teljesen új

Részletesebben

3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax.: 47/ J A V A S L A T

3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax.: 47/ J A V A S L A T SÁROSPATAK VÁROS JEGYZİJÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/513-273 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T a Képviselı-testületnek rendjérıl szóló 8/2013. (IV.03.)

Részletesebben

306/2011. (XII. 23.) Korm. Rendelet Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól. Dr. Kugler Tibor. 2012. március 27.

306/2011. (XII. 23.) Korm. Rendelet Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól. Dr. Kugler Tibor. 2012. március 27. 306/2011. (XII. 23.) Korm. Rendelet Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól Dr. Kugler Tibor f ő o s z t á l y v e z e t ő K ö z b e s z e r z é s i H a t ó s á g A Rendelet hatálya

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Hatósági közvetítők nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Hatósági közvetítők nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 26/2009.(XII.22.) rendelete a helyi iparőzési adóról * a módosításokkal egységes szerkezetben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 26/2009.(XII.22.) rendelete a helyi iparőzési adóról * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 26/2009.(XII.22.) rendelete a helyi iparőzési adóról * a módosításokkal egységes szerkezetben A helyi adókról szóló többször módosított 1990. évi

Részletesebben

EKAER Kockázati biztosíték

EKAER Kockázati biztosíték EKAER _ A kockázati biztosíték EKAER Kockázati biztosíték Vörös Attila Szakmai Főigazgató-helyettes NAV KMRAFI Jogszabályi háttér Art 22/E. (5) Amennyiben az adózó az (1) bekezdés a) és c) alpontja szerinti

Részletesebben

BÉRSZÁMFEJTİK KLUBJA

BÉRSZÁMFEJTİK KLUBJA BÉRSZÁMFEJTİK KLUBJA 2015. december 8-i alkalom kiemelt témái 1 2015. november 17-én elfogadott törvényi változások áttekintése bérügyviteli szempontból 1 oldal 1.1 2016. január 1-jétıl hatályos kiemelt

Részletesebben

A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete. Együttmőködési megállapodás. mely létrejött egyrészrıl

A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete. Együttmőködési megállapodás. mely létrejött egyrészrıl A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete Együttmőködési megállapodás mely létrejött egyrészrıl másrészrıl Sajószentpéter Városi Önkormányzat székhely: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. adószám: 15726085-2-05

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére 1. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete az egyes

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. - 1 -

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. - 1 - - 1 - Technikai jellegű pontosításokat tartalmaz a módosítás, amely elősegíti, hogy a családok támogatásával kapcsolatos a jövő év első napján hatályba lépő törvényi változások végrehajtása zökkenőmentes

Részletesebben

41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet. egyes foglalkozás-egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet. egyes foglalkozás-egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet egyes foglalkozás-egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 hatályos: 2013.01.01-2013.01.02 A munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés

Részletesebben

TERVEZET! MUNKAANYAG. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. /KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS/ Budapest, 2009.

TERVEZET! MUNKAANYAG. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. /KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS/ Budapest, 2009. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. TERVEZET! MUNKAANYAG az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikai berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 16/2004. (X.

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A7-0277/84. Módosítás. Struan Stevenson, Konrad Szymański az ECR képviselıcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A7-0277/84. Módosítás. Struan Stevenson, Konrad Szymański az ECR képviselıcsoport nevében 10.9.2013 A7-0277/84 84 23 a preambulumbekezdés (új) (23a) A I. mellékletében a hagyományos energiaforrásokból származó kıolaj és földgáz vonatkozásában elıírt termelési küszöbértékek nem veszik figyelembe

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e. a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl

SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e. a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete a helyi

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Ez a rendelet 2007. január l-jén lép hatályba. Kihirdetése 2006. december l5. napján megtörtént. Dr. Szántó Mária jegyzı Mórahalom város Képviselı-testületének 29/2006. (XII. 15.) Ör. rendelete az elektronikusan

Részletesebben

3. A Civil Információs Portál

3. A Civil Információs Portál Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mőködésérıl és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 73. (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 20.

Részletesebben

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM GKM/23617/6/2007. Tervezet a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények és a légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának szabályairól szóló 123/2005.

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 32/2014. (XI. 28.) Önkormányzati Rendelete

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 32/2014. (XI. 28.) Önkormányzati Rendelete Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 32/2014. (XI. 28.) Önkormányzati Rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról-átvételérıl Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Hogyan juthatunk magunk is hasznos piaci információhoz a cégjegyzék és kapcsolódó nyilvántartások alapján?

Hogyan juthatunk magunk is hasznos piaci információhoz a cégjegyzék és kapcsolódó nyilvántartások alapján? Hogyan juthatunk magunk is hasznos piaci információhoz a cégjegyzék és kapcsolódó nyilvántartások alapján? Gazdasági információnyerés társasági adatokból dr. Pázmány Annamária Cégkivonat Ellenırzött adatok

Részletesebben

2. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékbe vétele

2. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékbe vétele 85412 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 220. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelete a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 14/2016.

Részletesebben

/2007. ( ) FVM rendelete. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról

/2007. ( ) FVM rendelete. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról A mezıgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET Gazdasági és közlekedési miniszter TERVEZET az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007 (VI. 13.) Korm.

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG H A T Á R O Z A T

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG H A T Á R O Z A T KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG Ügyszámunk: 14452/2013. Iktatószámunk: 80384/2013. Ügyintézınk: Marcsek Balázs Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R

Részletesebben

79/2009. (VI. 30.) FVM rendelet

79/2009. (VI. 30.) FVM rendelet 79/2009. (VI. 30.) FVM rendelet a mezıgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításának, elıállításának, forgalmazásának, jelölésének és ellenırzésének részletes

Részletesebben

208/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet

208/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 208/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet szükséges szakhatósági állásfoglalás kiadásának eljárási szabályairól A Kormány a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi

Részletesebben

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA TÁRSASHÁZKEZELŐI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSE 1. Az ügy rövid leírása A társasházkezelői tevékenység olyan, a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és

Részletesebben

az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján Nyáregyháza önkormányzat adóhatóságához

az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján Nyáregyháza önkormányzat adóhatóságához BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján Nyáregyháza önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege

Részletesebben

2017. évi törvény. 1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény módosítása

2017. évi törvény. 1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény módosítása Jelen tervezet közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért a tervezet jelen formájában nem

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ Mellékletek: - képviselıtestületi határozat - áttekintı térképmásolat - tulajdoni lap másolat 1 Pályázati Felhívás Kadarkút Város Önkormányzata (székhelye:7530. Kadarkút, Petıfi

Részletesebben

Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról

Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról 1 Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Sárospatak Város Jegyzıjétıl Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek - a helyi iparőzési adóról

Részletesebben

A válság következtében munkahelyüket elvesztı személyek foglalkoztatásának elısegítését célzó támogatás általános szerzıdési feltételei 1

A válság következtében munkahelyüket elvesztı személyek foglalkoztatásának elısegítését célzó támogatás általános szerzıdési feltételei 1 A válság következtében munkahelyüket elvesztı személyek foglalkoztatásának elısegítését célzó támogatás általános szerzıdési feltételei 1 I. A támogatás nyújtásának alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések

Részletesebben

M A G YA R K Ö Z LÖ N Y 2013.évi 225.szám

M A G YA R K Ö Z LÖ N Y 2013.évi 225.szám A Kormány 562/2013. (XII. 31.) Korm. rendelete a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítésekről,

Részletesebben

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól A fogyasztóvédelemrıl

Részletesebben

A szakmagyakorlási kódex

A szakmagyakorlási kódex A szakmagyakorlási kódex Hajdú György VIII. MÉRNÖKNAP Szolnok 2013. szeptember 14. 266/2013. (VII. 11.) Kormány rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggı szakmagyakorlási tevékenységekrıl Hatályos:

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 6/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól és díjairól * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 21. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Lisztesvölgyi lıtér ingatlanhasználati szerzıdésének módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

2. A gondozási szükséglet, valamint az egészségi állapoton alapuló szociális rászorultság

2. A gondozási szükséglet, valamint az egészségi állapoton alapuló szociális rászorultság 8/2010. (IX. 3.) NEFMI rendelet egyes szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Hatályosság: 2010.09.03 - A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132.

Részletesebben

Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal.

Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal. A nem állami költségvetési szerv, vagy települési önkormányzat beleértve a helyi önkormányzatok társulását is által alapított intézmények (egyházi és magán köznevelési intézmények) működési engedélye Ügyleírás:

Részletesebben

hatályos: 2012.01.13-2012.01.14

hatályos: 2012.01.13-2012.01.14 4/2012. (I. 12.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseirıl szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról 1 hatályos: 2012.01.13-2012.01.14

Részletesebben

ADATLAP külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez

ADATLAP külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez Szerv EAK eseményazonosító: I. Kérelmezı(k) adatai ADATLAP külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez Kérelmezı 1 anya/apa/érintett/egyéb kérelmezı Családi és utóneve: Lakcíme: Elérhetısége: @

Részletesebben

78/2007. (IV. 24.) Korm. rendelet. a környezeti alapnyilvántartásról. Értelmezı rendelkezések

78/2007. (IV. 24.) Korm. rendelet. a környezeti alapnyilvántartásról. Értelmezı rendelkezések 78/2007 (IV 24) Korm rendelet A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995 évi LIII törvény (a továbbiakban: Kvt) 110 (7) bekezdés r) pontjában kapott felhatalmazás aján a következıket

Részletesebben