Budapest, szeptember

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budapest, szeptember"

Átírás

1 KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/922/2009. MUNKAANYAG A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ ÉVI CXL. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ÉVI CXI. TÖRVÉNY HATÁLYBALÉPÉSÉVEL, VALAMINT A BELSİ PIACI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL SZÓLÓ 2006/123/EK IRÁNYELV ÁTÜLTETÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN EGYES KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI TÁRGYÚ MINISZTERI RENDELETEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSÉRİL SZÓLÓ KVVM RENDELETRİL ÉS A VESZÉLYES ÁLLATOKRÓL ÉS TARTÁSUK ENGEDÉLYEZÉSÉNEK RÉSZLETES SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 8/1999. (VIII. 13.) KÖM-FVM-NKÖM-BM EGYÜTTES RENDELET, VALAMINT AZ ÁLLATKERT ÉS ÁLLATOTTHON LÉTESÍTÉSÉNEK, MŐKÖDÉSÉNEK ÉS FENNTARTÁSÁNAK RÉSZLETES SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 3/2001. (II. 23.) KÖM-FVM-NKÖM-BM EGYÜTTES RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ KVVM-FVM-OKM-IRM EGYÜTTES RENDELETRİL (KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS) Budapest, szeptember készítette: látta: jóváhagyta: dr. Gosztonyi Ádám dr. Bársony Balázs Szabó Imre miniszter dr. Erdey György

2 1. A döntési javaslat fı tartalmi elemei készítette: látta: jóváhagyta: dr. Gosztonyi Ádám dr. Bársony Balázs dr. Kling István államtitkár dr. Erdey György 2 VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) a évi CXI. törvénnyel módosításra került, amely október 1-jén lép hatályba. Ugyancsak e napon lép hatályba a belsıpiaci szolgáltatásokról szóló, december12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: szolgáltatási irányelv) hazai átültetését tartalmazó, a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Sztv.) A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény módosításával összefüggı kormányzati feladatokról szóló 2154/2008. (XI. 5.) Korm. határozat az egész kormányzatot érintı feladatként tőzte ki a törvényi szabályok áttekintése mellett a kormány- és miniszteri rendeleti szinten található hatósági eljárási szabályok felülvizsgálatát is. A október 1-jei hatályba lépésére tekintettel ugyancsak szükséges a szolgáltatási tevékenységek folytatását szabályozó jogszabályok összhangjának megteremtése az Sztv.-vel. A Ket. módosításával és az Sztv.-vel összefüggésben a környezetvédelmi és vízügyi miniszter jogszabály-elıkészítési felelısségi körébe tartozó, hatósági eljárási szabályokat és a szolgáltatási tevékenység folytatásával kapcsolatos elıírásokat tartalmazó kormányrendeletek felülvizsgálata az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium koordinálásával jelenleg folyamatban van. Az érintett kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabály tervezetét az érintett tárcák közremőködésével az IRM 2009 nyarán elıkészítette és az 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendeletként a Magyar közlönyben szeptember 10-én kihirdetésre került. A miniszteri rendeletek módosításáról szintén az IRM koordinációja mellett az adott ágazatért felelıs miniszternek kell gondoskodnia. Ez okból szükséges a környezetvédelmi és vízügyi miniszter jogszabály-elıkészítési felelısségi körébe tartozó, hatósági eljárási szabályokat és a szolgáltatási tevékenység folytatásával kapcsolatos elıírásokat tartalmazó miniszteri rendeletek felülvizsgálata is, és azok módosítása a Ket., valamint az Sztv. rendelkezéseivel való összhang megteremtése érdekében. A jelen munkaanyag két mellékletét képezı jogszabályok e módosításokat célozzák. E módosítások szolgálják továbbá az összhang megteremtését a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi tárgyú miniszteri rendeletekben a büntetett elıéletre vonatkozó rendelkezésekre vonatkozó elıírások és a bőnügyi nyilvántartási rendszerrıl, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bőnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló a évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) között. A fentieken túl az 1. számú mellékletben szereplı jogszabály keretében pontosításra kerülnek azok a jogszabályok, amelyek az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet Közhasznú Társasággal kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaznak. A Kormány az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet Közhasznú Társaság végelszámolással történı megszüntetésének elızetes engedélyezésérıl szóló 2039/2007. (III. 13.) Korm. határozatban (a továbbiakban: 2039/2007. Korm. határozat) ugyanis e szervezet megszüntetését határozta el. A

3 3 szervezet megszüntetésére végelszámolással sor került, annak feladatait a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok vették át. Az érintett jogszabályok ennek megfelelıen kerülnek módosításra. A KvVM álláspontja szerint az Sztv.-vel összefüggésben a hulladékolajok kezelésének részletes szabályairól szóló 4/2001. (II. 23.) KöM rendelet, a környezetvédelmi felülvizsgálat végzéséhez szükséges szakmai feltételekrıl, és a felülvizsgálat módjáról, valamint a felülvizsgálat módjának tartalmi követelményeirıl szóló 12/1996. (VII. 4.) KTM rendelet, valamint a környezetvédelmi állapotvizsgáló szakértıi tevékenységrıl szóló 15/1997. (V. 28.) KTM rendelet módosítása nem szükséges. A 4/2001. (II. 23.) KöM rendelet tekintetében a szabályozás csak indoklási kötelezettséget von maga után, azonban annak fenntartása a szolgáltatási irányelvbıl következıen a hulladékolajok ártalmatlanításáról szóló 75/439/EGK irányelv alapján lehetséges. A 12/1996. (VII. 4.) KTM rendelet, valamint a 15/1997. (V. 28.) KTM rendelet azon rendelkezései pedig, amelyek az Sztv. rendelkezéseivel ellentétesek, január 1. napján hatályukat vesztették, tekintettel a környezetvédelmi, természetvédelmi és tájvédelmi szakértıi tevékenységrıl szóló 378/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet elıírásaira. 2. A tervezet viszonya a kormányprogramhoz A tervezet közvetetten a Ket. módosítására vonatkozó kormányzati célkitőzésekhez kapcsolódik, amelyek a korszerő és elsısorban elektronikus úton végzett hatósági ügyintézés megteremtését, az eljárások határidejének rövidítését és az ügyfelek adminisztrációs terheinek csökkentését szolgálják. 3. A kezdeményezés indokai A Ket október 1-jével hatályba lépı új rendelkezései, az Sztv október 1-jei hatályba lépése, a 2039/2007. Korm. határozatból adódó feladatok végrehajtása, illetve a Bnytv.-ben foglalt rendelkezések alapján szükséges módosítások végrehajtása. 4. Várható gazdasági, szakmai, társadalmi, költségvetési hatások A módosítások megteremtik az összhangot a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi tárgyú miniszteri rendeletek és a Ket. új rendelkezései, valamint az Sztv. között. A mellékelt miniszteri rendeletben szereplı elıírások elsısorban technikai jellegőek, az azok végrehajtásához szükséges személyi, tárgyi feltételek rendelkezésre állnak. A rendelet kihirdetésével a KvVM költségvetési keretén belül igény többlet forrásra nem keletkezik. készítette: látta: jóváhagyta: dr. Gosztonyi Ádám dr. Bársony Balázs dr. Kling István államtitkár dr. Erdey György

4 1. számú melléklet a KvVM/KJFK/922/2009. számú munkaanyaghoz A környezetvédelmi és vízügyi miniszter /2009. ( ) KvVM rendelete a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény módosításáról szóló évi CXI. törvény hatálybalépésével, valamint a belsı piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggésben egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezésérıl A környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 110. (8) bekezdésének g) és m) pontjában, a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény 45. (8) bekezdésének a), d) és f) pontjában, a természet védelmérıl szóló évi LIII. törvény 85. (2) bekezdésének és 27. pontjában, a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény 59. (2) bekezdésének a), cb) és cf) pontjában kapott felhatalmazás alapján a hadköteleseknek a rendkívüli állapot idejére szóló ideiglenes meghagyásának követelményeirıl szóló 9/2003. (VII. 9.) KvVM rendelet vonatkozásában a honvédelemrıl és a honvédségrıl szóló évi CV. törvény 207. (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a honvédelemért felelıs miniszterrel egyetértésben a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatáskörérıl szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. a)-c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következıket rendelem el: A vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemrıl és mellékleteirıl szóló 18/1996. (VI. 13.) KHVM rendelet módosítása 1. (1) A vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemrıl és mellékleteirıl szóló 18/1996. (VI. 13.) KHVM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. -ának h) pontja helyébe a következı rendelkezés lép: (A vízjogi létesítési engedély iránti kérelem tartalmazza, illetıleg ahhoz mellékelni kell:) h) a tervezett vízhasználattal, vízimunka elvégzésével, a vízilétesítmény megépítésével érintett ingatlanra vonatkozó tulajdonjog igazolását; (2) Az R. 2. -a a következı (4) bekezdéssel egészül ki: (4) Ha a kérelmezı az (1) bekezdés szerint csatolandó, bíróság vagy más hatóság által nyilvántartott jogosultságot igazoló okiratot nem csatolja, a vízügyi hatóság adatszolgáltatási kérelemmel fordul a szükséges adatokról nyilvántartást vezetı hatósághoz vagy bírósághoz. (1) Az R. 4. (1) bekezdésének b) pontja helyébe a következı rendelkezés lép: 2. (Ha a vízjogi engedélyezési eljárás során védıidomot, védıterületet vagy védısávot kell kijelölni, a vízjogi létesítési engedély iránti kérelemhez csatolni kell, illetıleg a kijelölést elrendelı határozat teljesítése érdekében be kell nyújtani:) 4

5 b) a tervezett védıidommal, védıterülettel érintett ingatlanoknak az ingatlan-nyilvántartás által tartalmazott adatait; (2) Az R. 4. (2) bekezdésének helyébe a következı rendelkezés lép: (2) A kérelemhez mellékelni kell a tervezett védıidommal, védıterülettel érintett ingatlanok ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lapjáról készített hiteles másolatot, továbbá helyszínrajzot, valamint térképet. (3) Az R. 4. -a a következı (3) bekezdéssel egészül ki: (3) Ha a kérelmezı az (1) bekezdés szerint csatolandó, bíróság vagy más hatóság által nyilvántartott jogosultságot igazoló okiratot nem csatolja, a vízügyi hatóság adatszolgáltatási kérelemmel fordul a szükséges adatokról nyilvántartást vezetı hatósághoz vagy bírósághoz. Hatályba léptetı és hatályukat vesztı és módosuló rendelkezések 3. (1) Ez a rendelet október 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépést követıen indult eljárásokban kell alkalmazni. (2) E rendelet hatályba lépésével egyidejőleg a) az R. 10. (1) bekezdésében a vízügyi közigazgatási ügyben szövegrész helyébe a vízügyi hatósági eljárásban szöveg és a vízügyi közigazgatási eljárásra szövegrész helyébe a vízügyi hatósági eljárásra szöveg, b) a termelt és szolgáltatott vizek gázmentesítésérıl szóló 12/1997. (VIII. 29.) KHVM rendelet 4. -ának (3) bekezdésében a vízügyi felügyeletnek szövegrész helyébe a vízügyi hatóságnak, 4. -ának (7) bekezdésében és 5. -ának (4) bekezdésében a vízügyi felügyelet szövegrész helyébe a vízügyi hatóság szöveg, c) a barlangok nyilvántartásáról, a barlangok látogatásának és kutatásának egyes feltételeirıl, valamint a barlangok kiépítésérıl szóló 13/1998. (V. 6.) KTM rendelet 7. (4) bekezdésében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 78. -ának (1) bekezdésében szövegrész helyébe a köigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény (a továbbiakban: Ket.) szerinti szöveg, d) a vízügyi igazgatási szervezet vízgazdálkodási nyilvántartásáról szóló 23/1998. (XI. 6.) KHVM rendelet 8. -ának (2) bekezdésében az érvényességi idıtartamáig szövegrész helyébe hatályának lejártáig szöveg, 10. (1) bekezdésének d) pontjában az az érvényességi idıt szövegrész helyébe az a határozat hatályát szöveg, 15. -ában a díj szövegrész helyébe a költségtérítés szöveg, e) a vízkészletjárulék kiszámításáról szóló 43/1999. (XII. 26.) KHVM rendelet 2. -ának (2) bekezdésében a 30 napon belül szövegrész helyébe 22 munkanapon belül szöveg, f) a víziközmővek üzemeltetésérıl szóló 21/2002. (IV. 25.) KöViM rendelet (a továbbiakban: KöViM rendelet) 3. -ának (2) bekezdésében, 6. -ának (6) bekezdésében, 13. -ának (1)- (2) bekezdésében a vízügyi felügyelet szövegrész helyébe vízügyi hatóság szöveg, 5. - ának (2) bekezdésében az az üzemeltetés további feltételeirıl határoz szövegrész helyébe a dönt az üzemeltetés további feltételeirıl szöveg és a vízügyi felügyeletet szövegrész helyébe a vízügyi hatóságot szöveg, 11. -ának (2) bekezdésében a vízügyi 5

6 felügyeletnek szövegrész helyébe a vízügyi hatóságnak szöveg, 12. -ának (5) bekezdésében az államigazgatási eljárást szövegrész helyébe közigazgatási hatósági eljárást szöveg, g) az 50 MW th és annál nagyobb névleges bemenı hıteljesítményő tüzelıberendezések mőködési feltételeirıl és légszennyezı anyagainak kibocsátási határértékeirıl szóló 10/2003. (VII. 11.) KvVM rendelet 2. (1) bekezdésének i) pontjában, 10. -ának (2) és (4) bekezdésében a határozatban szövegrész helyébe a döntésben szöveg, 7. -ának (1) és (9) bekezdésében, 11. -ának (3) bekezdésében a határozatában szövegrész helyébe a döntésében szöveg, 10. -ának (5) bekezdésében a határozat szövegrész helyébe döntés és a határozatával szövegrész helyébe a döntésével szöveg, 10. -ának (4) bekezdésében a gazdasági ügyekért szövegrész helyébe az iparügyekért és a környezetvédelmi feladatok ellátásáért szöveg helyébe a környezetvédelemért szöveg, h) az elektromos és elektronikai berendezések hulladékai kezelésének részletes szabályairól szóló 15/2004. (X. 8.) KvVM rendelet 4. -ának (1) bekezdésében az Országos Környezetés Vízügyi Fıfelügyelıség szövegrész helyébe az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fıfelügyelıség szöveg, i) a használt és szennyvizek kibocsátásának ellenırzésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 27/2005. (XII. 6.) KvVM rendelet 3. -ának (4) bekezdésében és 12. -ának (3) bekezdésében és 13. -ának (3) bekezdésében a 30 napon belül szövegrész helyébe 22 munkanapon belül szöveg, 12. -ának (4) bekezdésében, 13. -ának (1) és (2) bekezdésében, 15. -ának (2) bekezdésében és 16. -ának (2) bekezdésében a 15 napon belül szövegrész helyébe a 15 munkanapon belül szöveg, 13. -ának (4) bekezdésében a 90 napon belül szövegrész helyébe a 3 hónapon belül szöveg lép. (3) E rendelet hatályba lépésével egyidejőleg hatályát veszti a) a víz- és környezeti károk elleni védekezésnél foglalkoztatottak járandóságáról szóló 6/1989. (V. 13.) KVM rendelet 1. (1) bekezdésében az az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezetre, szövegrész; b) az R. 2. -ának a) pontja; c) az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet megszőnésével, az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet Közhasznú Társaság alapításával összefüggı jogutódlásokról szóló 21/1996. (X. 4.) KHVM rendelet; d) az árvíz- és a belvízvédekezésrıl szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet 7. (8) bekezdésében a valamint az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet Közhasznú Társaság (a továbbiakban: ÁBKSZ Kht.), 8. (1) bekezdésében az,az ÁBKSZ Kht.-nél pedig központi, valamint 8. (4) bekezdésében az ÁBKSZ Kht. és szövegrész; e) az egyes környezetvédelmi nemzeti szabványok kötelezıvé nyilvánításáról szóló 12/1999. (XII. 25.) KöM rendelet; f) a poliklórozott bifenilek és a poliklórozott terfenilek és az azokat tartalmazó berendezések kezelésének részletes szabályairól szóló 5/2001. (II. 23.) KöM rendelet 10. -ának elsı mondata; g) a KöViM rendelet 13. -ának (2) bekezdése; h) a hadköteleseknek a rendkívüli állapot idejére szóló ideiglenes meghagyásának követelményeirıl szóló 9/2003. (VII. 9.) KvVM rendelet 1. számú mellékletében a III. kategóriához tartozó 5. pont; i) a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekrıl szóló 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet 7. -a (3) bekezdésének a) pontja. 6

7 (4) Hatályát veszti január 1. napján a környezetvédelmi megbízott alkalmazási és képesítési feltételeirıl szóló 11/1996. (VII. 4.) KTM rendelet 1. -ának b) pontja, valamint a polgári természetırökrıl szóló 33/1997. (XI. 20.) KTM rendelet 4. -ának (1) bekezdésében a büntetlen elıélető szövegrész. (5) E rendelet január 2. napján hatályát veszti. 7

8 2. számú melléklet a KvVM/KJFK/922/2009. számú munkaanyaghoz A környezetvédelmi és vízügyi miniszter, földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a oktatási és kulturális miniszter és az igazságügyi és rendészeti miniszter /2009. ( ) KvVM-FVM-OKM-IRM együttes rendelete a veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól szóló 8/1999. (VIII. 13.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet, valamint az állatkert és állatotthon létesítésének, mőködésének és fenntartásának részletes szabályairól szóló 3/2001. (II. 23.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet módosításáról Az állatok védelmérıl és kíméletérıl szóló évi XXVIII. törvény 49. (4) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatáskörérıl szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. b) pontjában, a földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörérıl szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. c) pontjában, az oktatási és kulturális miniszter feladat- és hatáskörérıl szóló 167/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. d) pontjában, valamint az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatáskörérıl szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. n) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva a következıket rendeljük el: 1. (1) Az állatkert és állatotthon létesítésének, mőködésének és fenntartásának részletes szabályairól szóló 3/2001. (II. 23.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 6. -ának (1) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: (1) Az állatkert mőködési engedélye akkor adható ki, ha az engedélyezı hatóság és a szakhatóságok helyszíni ellenırzése megállapítja, hogy az Átv.-ben és az e rendeletben, valamint a létesítı által az engedélykérelemmel benyújtott szabályzatokban elıírtak gyakorlati feltételei biztosítottak, és ennek alapján a 2. -ban meghatározott rendeltetést és feladatok ellátását az állatkert mőködése folyamatában teljesíteni tudja. (2) Az R ának (5) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: (5) Az állatotthon mőködését a jegyzı a szakhatóságok részvételével a folyamatos ellenırzés mellett, 4 évenként köteles felülvizsgálni. A felülvizsgálat eredményétıl függıen a jegyzı az állatotthont bezárathatja, illetıleg azonnali bezárást nem indokoló hiányosságok esetén határidı tőzésével a hiányosságok teljesítését rendelheti el. 2. (1) Ez a rendelet október 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépést követıen indult eljárásokban kell alkalmazni. (2) A veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól szóló 8/1999. (VIII. 13.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet 2. -a (1) bekezdésének a) pontjában január 1. napján hatályát veszti az és büntetlen elıélető szövegrész. (3) E rendelet január 2. napján hatályát veszti. 8

Budapest, szeptember

Budapest, szeptember KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1029/2009. TERVEZET A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 2004. ÉVI CXL. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 2008. ÉVI

Részletesebben

Budapest, szeptember

Budapest, szeptember KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/785/2009. TERVEZET a Természetvédelmi İrszolgálat Szolgálati Szabályzatáról szóló 9/2000. (V. 19.) KöM rendelet módosításáról szóló miniszteri rendeletrıl

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM JKH-180/6/2008. Tervezet a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek fontos és bizalmas munkaköreinek megállapításáról

Részletesebben

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítıjére és tartalmára vonatkozó szabályokról A természet védelmérıl szóló 1996. évi LIII. törvény 36. (4) bekezdésében

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1948/2007. Tervezet a Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 10/1992. (III. 25.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés)

Részletesebben

Tervezet. egyes védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szervének kijelöléséről. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. egyes védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szervének kijelöléséről. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/480/2008. Tervezet egyes védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szervének kijelöléséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest,

Részletesebben

Hatályos jogszabályok elektronikus győjteménye. A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény

Hatályos jogszabályok elektronikus győjteménye. A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 1. Hatályos Jogszabályok Elektronikus Győjteménye Az elektronikus információszabadságról szóló törvény alapján a Kormányzati Portálon 2005. december 1-jétıl elérhetı a Hatályos jogszabályok elektronikus

Részletesebben

47/2012. (XII. 11.) EMMI rendelet. a rehabilitációs orvosszakértıi névjegyzékrıl

47/2012. (XII. 11.) EMMI rendelet. a rehabilitációs orvosszakértıi névjegyzékrıl 47/2012. (XII. 11.) EMMI rendelet a rehabilitációs orvosszakértıi névjegyzékrıl hatályos: 2012.12.14-2012.12.14 A megváltozott munkaképességő személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló

Részletesebben

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet

267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet a Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggı közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentıségő üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

TERVEZET. Tervezet. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, december

TERVEZET. Tervezet. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, december KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/ /2008. Tervezet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a környezetvédelmi szóló 11/2005. (V. 19.) KvVM rendelet módosításáról

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 98 MELLÉKLET: - TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a helyi környezetvédelmi alap létrehozásáról, az alappal való

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/68/2009. Tervezet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 45/2006. (XII. 8.) KvVM

Részletesebben

TERVEZET. a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény módosításáról. Budapest, szeptember

TERVEZET. a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény módosításáról. Budapest, szeptember KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/825/2009. TERVEZET a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2009.

Részletesebben

2009. ıszén módosított, a földmérést, a kamarát, az építésügyet érintı jogszabályok listája

2009. ıszén módosított, a földmérést, a kamarát, az építésügyet érintı jogszabályok listája 2009. ıszén módosított, a földmérést, a kamarát, az építésügyet érintı jogszabályok listája 2009. évi LVI. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi

Részletesebben

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nevében a köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése

Részletesebben

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának A fogyasztóvédelemrıl szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 56. -ának a) pontjában kapott felhatalmazás alapján

Részletesebben

57/2011. (IX. 29.) NEFMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

57/2011. (IX. 29.) NEFMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 57/2011. (IX. 29.) NEFMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 (hatályos: 2011.10.04-2011.10.05) Tartalom: - orvosi pecsét formai követelményei - mentés tárgyi feltételei

Részletesebben

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet. az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya

45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet. az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. -a (3) bekezdésének d) pontjában

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-13/2012. Tárgy: Az egyes pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló

Részletesebben

TERVEZET. a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló.../.. (..) KvVM rendeletről

TERVEZET. a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló.../.. (..) KvVM rendeletről KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/865/2008 TERVEZET a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló../.. (..) KvVM rendeletről /közigazgatási egyeztetés/

Részletesebben

TERVEZET! MUNKAANYAG. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. /KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS/ Budapest, 2009.

TERVEZET! MUNKAANYAG. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. /KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS/ Budapest, 2009. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. TERVEZET! MUNKAANYAG az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikai berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 16/2004. (X.

Részletesebben

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére 2. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére Tárgy: I. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére 1. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete az egyes

Részletesebben

14/2013. (II. 15.) EMMI rendelet

14/2013. (II. 15.) EMMI rendelet 14/2013. (II. 15.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról hatályos: 2013.02.16 - - 2014.05.01 A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény

Részletesebben

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól

91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet. a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 91/2006. (XII. 26.) GKM rendelet a csomagolás környezetvédelmi követelményeknek való megfelelısége igazolásának részletes szabályairól A fogyasztóvédelemrıl

Részletesebben

TERVEZET. /Közigazgatási egyeztetés/

TERVEZET. /Közigazgatási egyeztetés/ KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1899/2007. TERVEZET a levegı védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról /Közigazgatási egyeztetés/

Részletesebben

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KVVM/KJKF/32/2010. Tervezet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes

Részletesebben

Változnak a vizsgakövetelmények

Változnak a vizsgakövetelmények Változnak a vizsgakövetelmények Az NGM társadalmi egyeztetésre bocsátja a szakképzési és felnőttképzési vizsgakövetelményekre vonatkozó rendeletmódosítást. A tervezet a szakképesítéshez kapcsolódó, újonnan

Részletesebben

változás: november 1-tıl január 1-tıl évi XLVIII. törvény a bányászatról jelenleg hatályos tartalommal:

változás: november 1-tıl január 1-tıl évi XLVIII. törvény a bányászatról jelenleg hatályos tartalommal: A Magyar Közlöny és a Hivatalos Értesítı innen 1, hiteles elektronikus változata innen 2 érhetı el. A jogszabályok mindenkor hatályos változata legegyszerőbben pedig innen 3 érhetık el. törvények 1987.

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Részletesebben

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 18/2007. (V. 10.) KvVM r e n d e l e t e

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 18/2007. (V. 10.) KvVM r e n d e l e t e A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 18/2007. (V. 10.) KvVM r e n d e l e t e a felszín alatti víz és a földtani közeg környezetvédelmi nyilvántartási rendszer (FAVI) adatszolgáltatásáról A környezet

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

Budapest, január

Budapest, január GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/1325/1/2008. A gazdasági és közlekedési miniszter /2008. ( ) GKM rendelete a közlekedési és az ipari területeken végzett igazságügyi szakértői tevékenység

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/827/2008. Tervezet a Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Terület 24/1997. (VIII. 1.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés) Budapest,

Részletesebben

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM GKM/23617/6/2007. Tervezet a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények és a légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának szabályairól szóló 123/2005.

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3879-1/1/2014.I. Tárgy: a Magyar

Részletesebben

TERVEZET. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, október E G Y E Z T E T É S I L A P. készítette: látta: jóváhagyta: Horváth Szabolcs.

TERVEZET. (közigazgatási egyeztetés) Budapest, október E G Y E Z T E T É S I L A P. készítette: látta: jóváhagyta: Horváth Szabolcs. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: KJKF/1043/2009. TERVEZET a fémhigany és egyes higanyvegyületek és keverékek kiviteli tilalmáról, valamint a fémhigany biztonságos tárolásáról szóló

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. április 28-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról

Részletesebben

alapvető eljárási szabályok az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) ügyfélfogad ás ideje

alapvető eljárási szabályok az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) ügyfélfogad ás ideje i ügy fajtája/eljárás típusa Hatáskörrel rendelkező szerv Hatáskör átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv Az eljáró szerv területe az ügyintézéshez dokumentumok, okmányok eljárási illetékek (igazgatási

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye intézményvezetıi

Részletesebben

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Sárvár Város Jegyzıje Sárvár Várkerület 2-3. Tisztelt Cím!

Tárgy: Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold. Melléklet: Sárvár Város Jegyzıje Sárvár Várkerület 2-3. Tisztelt Cím! Szám: Ea.: VA/KTF02/66-13/2016. Törkenczi Arnold Tárgy: Melléklet: Levegıtisztaság- védelmi létesítési engedély határozat megküldése hirdetményezés céljából 1 pld. hirdetmény 1 pld. VA/KTF02/66-12/2016.

Részletesebben

19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet. egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet. egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról hatályos: 2012.03.30-2012.03.30 Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységrıl szóló 1991. évi XI.

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 24-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 24-i ülésére Elıterjesztés 16. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Belvízvédelmi rendszer fejlesztésével kapcsolatos pályázat lezárása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 7250-1/5/2013. II.

Részletesebben

18/2005. (X.26) számú R E N D E L E T E. a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésrıl.

18/2005. (X.26) számú R E N D E L E T E. a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésrıl. LAD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 18/2005. (X.26) számú R E N D E L E T E a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésrıl. Lad Község Önkormányzat Képviselı-testülete a közigazgatási

Részletesebben

41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet. egyes foglalkozás-egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet. egyes foglalkozás-egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 41/2012. (XII. 20.) NGM rendelet egyes foglalkozás-egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 hatályos: 2013.01.01-2013.01.02 A munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. május 6., kedd Tartalomjegyzék 149/2014. (V. 6.) Korm. rendelet Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.)

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 844-2/3/2014.II. Tárgy: a HOTEL

Részletesebben

Szám: /3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet

Szám: /3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság- védelmi mőködési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1467-1/3/2014.I. Tárgy: Levegıtisztaság-

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S. AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 125. MELLÉKLET: 1 db

E L İ T E R J E S Z T É S. AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 125. MELLÉKLET: 1 db AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 125. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a közterületi parkolók üzemeltetésérıl és a parkolási díjakról

Részletesebben

Tájékoztató. A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeirıl

Tájékoztató. A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeirıl Tájékoztató A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeirıl A kereskedelmi tevékenység végzésére irányuló szándékot a kereskedınek be kell jelentenie a kereskedelmi hatóságnál. A bejelentést követıen,

Részletesebben

1. A betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló 209/2005. (X. 5.) Korm. rendelet módosítása

1. A betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló 209/2005. (X. 5.) Korm. rendelet módosítása A Kormány 368/2014. (XII. 30.) Korm. rendelete egyes kormányrendeleteknek az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság állami feladatellátásának központi költségvetési

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 36. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 8/2009.(III.30.)

Részletesebben

112/2011. (XI. 24.) VM rendelet

112/2011. (XI. 24.) VM rendelet http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=141630.573350 112/2011. (XI. 24.) VM rendelet Hatályos: 2011.11.25-2011.11.25 Jogszabálykeresı Szolgáltatja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 15., szerda Tartalomjegyzék 33/2017. (II. 15.) Korm. rendelet A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális,

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 117 MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Pályázati felhívás üres háziorvosi állás betöltésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. április 28-i

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1518/2008. Tervezet természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november természetvédelmi kezelési tervéről szóló KvVM

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: a Képviselıtestület 2012. április 24 i ülése ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Budapest Airport Zrt. kérelme építési tilalom elrendelésérıl a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi

Részletesebben

21/2012. (IX. 4.) EMMI rendelet. egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról

21/2012. (IX. 4.) EMMI rendelet. egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról 21/2012. (IX. 4.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról hatályos: 2012.09.05-2012.09.05 A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 34.

Részletesebben

Elıterjesztés a december 13-án tartandó Képviselı-testületi ülésére

Elıterjesztés a december 13-án tartandó Képviselı-testületi ülésére Elıterjesztés a 2012. december 13-án tartandó Képviselı-testületi ülésére Tárgy: A települési szilárdhulladék, hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételi díjának megállapításáról Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag E l ő t e r j e s z t é s (közigazgatási egyeztetés anyaga) a Bernben 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének november 26-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének november 26-i ülésére 2. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. november 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzat

Részletesebben

164/2012. (VII. 19.) Korm. rendelet

164/2012. (VII. 19.) Korm. rendelet 164/2012. (VII. 19.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történı finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet és az egészségügyi

Részletesebben

A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete. Együttmőködési megállapodás. mely létrejött egyrészrıl

A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete. Együttmőködési megállapodás. mely létrejött egyrészrıl A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete Együttmőködési megállapodás mely létrejött egyrészrıl másrészrıl Sajószentpéter Városi Önkormányzat székhely: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. adószám: 15726085-2-05

Részletesebben

Tervezet. a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról. (közigazgatási egyeztetés) A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/986/2007. Tervezet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25 Ügyfélfogadás: hétfı

Részletesebben

Kivonat. 2009. evi LVI. torveny

Kivonat. 2009. evi LVI. torveny 2009. evi LVI. torveny (a kozigazgatasi hatosagi eljaras es szolgaltatas altalanos szabalyairol szolo 2004. evi CXL. torveny modositasarol szolo 2008. evi CXI. torveny hatalybalepesevel es a belso piaci

Részletesebben

Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testületének. 12/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete

Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testületének. 12/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelıanyag támogatás helyi szabályairól Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A Kormány /2007. (...) Korm. r e n d e l e t e az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5601-4/2/2013. II.

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési

Részletesebben

338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet

338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól A Kormány az Alkotmány

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat kiírója: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat kiírója: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázati felhívás a környezetvédelmi és vízügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai vizsgáinak szervezésére történı jogosultság elnyerésére A Környezetvédelmi és Vízügyi

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi

Részletesebben

Tervezett üzemidő lejártát követő üzemeltetés a Paksi Atomerőmű 2. számú blokkján

Tervezett üzemidő lejártát követő üzemeltetés a Paksi Atomerőmű 2. számú blokkján 3. melléklet Az OAH-2013-01505-0012/2014 számú jegyzőkönyvhöz Tervezett üzemidő lejártát követő üzemeltetés a Paksi Atomerőmű 2. számú blokkján Az engedélyezési eljárás összefoglaló ismertetése Közmeghallgatás,

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére. Önkormányzati Iroda

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére. Önkormányzati Iroda Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Intézményei Gazdasági Szervezete gazdasági vezetı beosztására

Részletesebben

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter... /2006. (..) ÖTM rendelete ingatlan-értékbecslés területén az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 52. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. május 18., szerda. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 52. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. május 18., szerda. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 52. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. május 18., szerda Tartalomjegyzék 82/2011. (V. 18.) Korm. rendelet 23/2011. (V. 18.) NEFMI rendelet 24/2011. (V. 18.) NEFMI rendelet 25/2011.

Részletesebben

(2) Az R. 3. -a a következı (6) bekezdéssel egészül ki:

(2) Az R. 3. -a a következı (6) bekezdéssel egészül ki: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 11/2012. (III. 6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 31/2004. (XII. 1) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Sárospatak Város Jegyzıjétıl Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Tisztelt Képviselı-testület! A Képviselı-testület

Részletesebben

Balatonlelle Város Önkormányzata 17/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete az ideiglenes külföldi kiküldetés rendjérıl

Balatonlelle Város Önkormányzata 17/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete az ideiglenes külföldi kiküldetés rendjérıl 1 Balatonlelle Város Önkormányzata 17/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete az ideiglenes külföldi kiküldetés rendjérıl Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének február 25-i ülésére. vezetıi referens

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének február 25-i ülésére. vezetıi referens E L İ T E R J E S Z T É S 5. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. február 25-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete

Részletesebben

(4) 5 A gyermek átmeneti gondozása az annak alapjául szolgálók fennállásáig, de legfeljebb 12 hónapig tart.

(4) 5 A gyermek átmeneti gondozása az annak alapjául szolgálók fennállásáig, de legfeljebb 12 hónapig tart. Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2000. (I. 30.) számú rendelete a gyermekek átmeneti gondozása keretében megvalósítandó helyettes szülıi tevékenységrıl 1 (az idıközbeni módosításokkal

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1364/2008. Tervezet a Szarvasi Történelmi Emlékpark Természetvédelmi Terület létesítéséről és a természetvédelmi kezelő megnevezéséről szóló 8/1991. (IV.26.)

Részletesebben

12/1990. (VI. 13.) IM rendelet. az alapítványok nyilvántartásának ügyviteli szabályairól

12/1990. (VI. 13.) IM rendelet. az alapítványok nyilvántartásának ügyviteli szabályairól 12/1990. (VI. 13.) IM rendelet az alapítványok nyilvántartásának ügyviteli szabályairól A bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 51. -a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - a

Részletesebben

Kormányrendeletek. 4. Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.

Kormányrendeletek. 4. Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 137. szám 32755 III. Kormányrendeletek A Kormány 243/2011. (XI. 22.) Korm. rendelete az Országos Statisztikai Adatgyûjtési Program adatgyûjtéseirõl és adatátvételeirõl

Részletesebben

ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:

ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 764-2/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről,

Részletesebben

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e. a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl

SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e. a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl SÁROSPATAK VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2007. (V.31.) r e n d e l e t e a jármővek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjérıl Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete a helyi

Részletesebben

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı 8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának felülvizsgálata Az elıterjesztést

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Intézményeinek Gazdasági Szervezete költségvetési szerv vezetı

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 248. MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének /2014. ( ) önkormányzati rendelete a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevételérıl szóló

Részletesebben

Dunabogdány Község Önkormányzatának 2/1997 (I.6. ) rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl

Dunabogdány Község Önkormányzatának 2/1997 (I.6. ) rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl Dunabogdány Község Önkormányzatának 2/1997 (I.6. ) rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl (Egységes szerkezetben a 3/1998. (II. 9.), 18/2005. (XII 9.), 15/2007. (XII.

Részletesebben

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P I. Költségvetési hatások: Az előterjesztésben foglalt módosítás kizárólag az új tűzoltólaktanyák létrehozását és fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő

Részletesebben

c) egyéb önkormányzati célra (egyéb önkormányzati lakás)

c) egyéb önkormányzati célra (egyéb önkormányzati lakás) Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 22/2011. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a lakásokról és helyiségekrıl szóló 17/2009. (XI. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról Lajosmizse Város

Részletesebben

Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség

Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség XVI. Környzetvédelmi Minisztérium Fejezet / felügyeleti szerv Költségvetési Alapokmány 2009. évre a 217/1998. (XII.30) Korm. sz. rendelet 10. (7) bekezdése és 21.sz. melléklete szerint Tiszántúli Környezetvédelmi,

Részletesebben