KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓK I.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓK I."

Átírás

1 KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓK I. TALAJAINK ÁLTALÁNOS JELLEMZİI Talajaink minısége, elsısorban termékenysége mindig fontos kérdés volt a talajmővelı gazdálkodók, a talajjal foglalkozó szakemberek számára. A huszadik század végére azonban egyértelmővé vált, hogy a talajok állapota meghatározó az emberi élet minısége, sıt fennmaradása szempontjából is. A talajoknak a mezıgazdasági és erdészeti mővelésen túli sokoldalú környezeti szerepe (például a tápanyag- és szerves szénraktározó, környezeti tompító és szőrı szerepe, a biológia sokféleség megırzésében betöltött vagy az emberiség és Földünk történeti emlékeinek ırzésében betöltött szerepe) nem csupán tudományos, hanem a társadalmi és politikai megfogalmazást is kapott az Európai Közösségek Bizottságának A talajvédelemrıl szóló tematikus stratégia címő dokumentumában. A közlemény a talajok fontosságának és jelentıs funkcióinak megfogalmazása mellett felhívja a figyelmet, az azokat fenyegetı pusztulási folyamatokra is és kiemeli a talajvédelemmel kapcsolatos ismereti hiányok pótlásának sürgısségét. Nem is lehetne idıszerőbb, egy a településünk talaj állapotát összefoglaló tájékoztató elkészítésére, mely a Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer (TIM) adatain alapul. A TIM célja a talajkészletek jellemzése és a talajállapot idıbeni változásainak nyomon követése. A TIM az ország egész területére kiterjed, mővelési ágak, tulajdonjog és egyéb szempontok szerinti korlátozások nélkül. A mérıhálózat 1236 pontot foglal magába, ebbıl 865 pont található mezıgazdasági területen, 183 erdıvel borított területen, 189 pont degradálódott területen, ivóvízbázisok hidrogeológiai védıterületein, tavak, tározók vízgyőjtıjén, erısen szennyezett ipari és agglomerációs körzetekben, hulladék és veszélyes hulladék lerakó helyek környékén, közlekedés által érintett területeken, katonai létesítmények környékén, környezeti szempontból érzékeny területeken. Valamennyi mérési ponton meghatározták a talajszelvény genetikai szintjeinek jellemzıit. A kémiai, fizikai és biológiai talajtulajdonságok laboratóriumi vizsgálata genetikai szintenként történt. A talajszelvények helyét GPS készülékkel határozták meg. A különbözı paraméterek egy részét csak egyetlen alkalommal, kiinduláskor határozták meg, a paraméterek másik része évenként, három évenként vagy hat évenként kerül megvizsgálásra a talajtulajdonságok idıbeni változékonyságától függıen. A pontokat kisebb természetföldrajzi egységek reprezentatív területein jelölték ki

2 Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer mérıpontjainak elhelyezkedése A talajszennyezettség értékelése szempontjából legfontosabb vizsgálatok a TIM rendszerben: kiinduláskor (ill. 6 évente) évente 3 évente egyedi vizsgálatok humusztartalom %; Arany-féle kötöttségi szám; részletes mechanikai összetétel adszorpciós kapacitás; ph (H2O és KCl); nitrit-nitrát tartalom tápanyag vizsgálatok; talajok "összes" toxikus elem tartalmának meghatározása talajok "oldható" elem tartalma (Lakanen-Erviı féle oldószerrel) részletes mechanikai összetétel meghatározás biológiai aktivitás vizsgálatok (cellulóz teszt, dehidrogenáz aktivitás, CO2-produkció) természetes és mesterséges radioaktív izotópok szénsavas mész, Ca CO3 %; ph ; nitrit-nitrát tartalom humusztartalom %; tápanyag vizsgálatok: talajok "oldható" elem tartalma (Lakanen-Erviı féle oldószerrel) növényvédıszer maradékok; szerves mikroszennyezık; erózió A vizsgálatokhoz szükséges talaj és talajvíz minták begyőjtésének idıpontja minden év szeptember 15-tıl október 15-ig terjedı idıszak, mivel a vizsgálandó paraméterek közül néhány jellegzetes szezon-dinamikát mutat. Ezért, ha a mintavétel nem az év azonos idıszakában történik, úgy a mért értékek összehasonlításra, megalapozott következtetések levonására alkalmatlanok. A vizsgálatok egy része helyszínen elvégzendı (pl. talajszelvény leírás), más része akkreditált laboratóriumokban történik. A vizsgálati eredmények több tematikus térkép elkészítésére is lehetıséget adott.

3 Talajaink genetikai térképe:

4 A termıhelyi adottságokat meghatározó talajtani tényezık megoszlását mutatja be a következı táblázat: Magyarország termıhelyi adottságait meghatározó talajtani tényezık megoszlása a terület százalékában. Kategória Borsod-Abaúj- Ország száma Zemplén megye Talajképzı kızet 1 25,5 37,8 Kémhatás és mészállapot Fizikai talajféleség Szervesanyag készlet Termıréteg vastagsága 2 23,6 47,8 3 23,6 7,3 4 10,9 1,7 5 7,0 2,9 6-0,1 7 0,9 0,3 8-0,1 9 8,4 2,0 1 43,7 13,3 2 44,2 42,5 3 8,4 38,3 4 3,7 4,2 5-1,7 1 0,7 16,0 2 1,2 9,5 3 27,1 42,8 4 54,3 19,0 5 9,2 6,6 6 0,8 1,4 7 6,8 4,7 1 1,7 5,0 2 27,4 21,1 3 27,1 29,5 4 28,7 21,2 5 14,4 19,9 6 0,8 3,3 1 0,6 0,3 2 6,1 4,9 3 11,8 5,3 4-4,0 5 81,5 85,5

5 Talajképzı kızet Glaciális, alluviális üledékek Kémhatás és mészállapot 2 Löszös üledékek Gyengén savanyú 3 Harmadkori és idısebb üledékek 4 Nyirok 5 Mészkı, dolomit Fizikai talajféleség Víznyelı (IR) Vízvezetı (K) Vízgazdálkodási tulajdonságok Vízraktározó (FC) Víztartó (WR) Szerves anyag készlet (t/ha) Termıréteg vastagsága (cm) Erısen savanyú Homok Igen nagy Igen nagy Gyenge Igen gyenge < 50 <20 Felszíntıl karbonátos Nem felszíntıl karbonátos, szikes Felszíntıl karbonátos szikes Homokos vályog Nagy Nagy Közepes Gyenge Vályog Jó Jó Jó Jó Agyagos vályog Közepes Közepes Nagy Jó Agyag Közepes Gyenge Nagy Erıs > Homokkı Tızeg, kotu Gyenge Igen gyenge Korlátozott Erıs Kedvezıtlen vízgazdálkodás > Agyagpala, fillit Nem vagy részben mállott durva vázrészek Igen gyenge Szélsıségesen gyenge Igen korlátozott Igen kedvezıtlen vízgazdálkodás Igen erıs 8 Gránit, porfirit Jó Jó Igen nagy Igen nagy 9 andezit, bazalt, riolit Sekély termıréteg miatt szélsıséges vízgazdálkodás

6 Talajaink kémhatását és mészállapotát az alábbi térkép szemlélteti: A talajok minısége összetett fogalom, mely magába foglalja a talajok termékenységét, a talajok fizikai, kémiai, vízgazdálkodási, biológiai tulajdonságait, esetleges toxikus elem tartalmát. A talajok termékenységét több tényezı határozza meg, melyek közül a legfontosabb a talajok tápanyag- és vízgazdálkodása. A talajok kémhatását az alapkızet minısége és a talajképzıdési folyamatok határozzák meg. A talajok kémhatása ph értékkel jellemezhetı. A talajokat a ph alapján az alábbi csoportokba osztjuk:

7 A növények az erısen savanyú kémhatású talajban rosszul fejlıdnek. A rozs, burgonya, zab viszonylag széles kémhatástartományban termeszthetı, de ph optimumuk a savanyú tartományba esik. A búza kevésbé érzékeny a kémhatásra, a ph optimuma viszont a semleges és gyengén savanyú kémhatás határán van. Az árpa, a cukorrépa és a vörös here a semlegeshez közeli tartományban fejlıdik jobban. A lucerna a gyengén lúgos talajokon hozza a legjobb termést. A humusz az elhalt gyökérmaradványokból és a talajlakó mikro- és makroszervezetek maradványaiból képzıdött szerves anyag, nagyobb része növényi eredető. A humusz fontos szerepet játszik a jó talajszerkezet kialakításában. A termékeny talajokra a jó minıségő humusz- és a jó tápanyagellátottság a jellemzı. Talajaink humusztartalma: Hazánkban a növénytermelés legfıbb korlátozó tényezıje a csapadékszegénységbıl adódó nem megfelelı vízellátottság. A talajok vízgazdálkodását víznyelı és víztartó képességük határozza meg.

8 Talajaink vízgazdálkodási kategóriái: A tájékoztató a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézete valamint a Növény- és Talajvédelmi Központi Szolgálat munkatársai által készített Magyarország talajainak állapota c. kiadvány felhasználásával készült. A kiadvány megtekinthetı Onga Nagyközség Polgármesteri Hivatalában (3562 Onga, Rózsa u. 18.)

Alkalmazott talajtan I.

Alkalmazott talajtan I. Alkalmazott talajtan I. Tematika, a teljesítés feltételei A kurzus teljesítése két részbıl tevıdik össze: Elmélet Febr-márc: elıadás + márc. végén zárthelyi dolgozat Projektmunka 4 fıs csoportokban: Adott

Részletesebben

A MEZİGAZDASÁGI TALAJÉRTÉKELÉSI RENDSZER ERDÉSZETI ADAPTÁLÁSA. Dr. Führer Ernı - Dr. Járó Zoltán

A MEZİGAZDASÁGI TALAJÉRTÉKELÉSI RENDSZER ERDÉSZETI ADAPTÁLÁSA. Dr. Führer Ernı - Dr. Járó Zoltán 1 A MEZİGAZDASÁGI TALAJÉRTÉKELÉSI RENDSZER ERDÉSZETI ADAPTÁLÁSA Dr. Führer Ernı - Dr. Járó Zoltán A gazdaságtalan, gyenge és rossz termelékenységő szántók erdıként való hasznosítása a mezıgazdaságnak és

Részletesebben

Talaj - talajvédelem

Talaj - talajvédelem Talaj - talajvédelem A Talaj: - a levegıvel és a vízzel egyenértékő elem - a természeti és mővi környezet eleme - az anyag és energiaáramlások közege - három v. négy fázisú összetett rendszer A talaj,

Részletesebben

A D-e-METER FÖLDMINŐSÍTÉSI VISZONYSZÁMOK ELMÉLETI HÁTTERE ÉS INFORMÁCIÓTARTALMA

A D-e-METER FÖLDMINŐSÍTÉSI VISZONYSZÁMOK ELMÉLETI HÁTTERE ÉS INFORMÁCIÓTARTALMA A D-e-METER FÖLDMINŐSÍTÉSI VISZONYSZÁMOK ELMÉLETI HÁTTERE ÉS INFORMÁCIÓTARTALMA Debreczeni Béláné 1, Kuti László 2, Makó András 1, Máté Ferenc 1, Szabóné Kele Gabriella 3, Tóth Gergely 4 és Várallyay György

Részletesebben

A talaj szerves anyagai

A talaj szerves anyagai A talaj szerves anyagai a talajban elıfordul forduló összes szerves eredető anyagok a talaj élılényei (élı biomassza), a talajban élı növények nyek gyökérzete rzete, az elhalt növényi n nyi és állati maradványok

Részletesebben

Savanyú talajok javítása. Dr. Blaskó Lajos

Savanyú talajok javítása. Dr. Blaskó Lajos Savanyú talajok javítása Dr. Blaskó Lajos A talaj védelme A talajvédelem célja 58. A talajvédelem célja a termıföld termékenységének és minıségének megóvása, fizikai, kémiai és biológiai romlásának megelızése,

Részletesebben

Városi talajok jellemzésének lehetőségei Sopron példáján

Városi talajok jellemzésének lehetőségei Sopron példáján Városi talajok jellemzésének lehetőségei Sopron példáján Horváth Adrienn Szűcs Péter Kámán Orsolya Németh Eszter Bidló András NymE-EMK-KFI Termőhelyismerettani Intézeti Tanszék 2012. augusztus 31. Városi

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV 2-11. TARNA. közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság,

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV 2-11. TARNA. közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV 2-11. TARNA közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

A szikes talajok javításának története

A szikes talajok javításának története TALAJVÉDELEM A szikes talajok javításának története Az 1950-es1960 években a szikes talajú gyepek feltörése A jelen : 1985-ben még 2700 ha-n végeztek szikes talajjavítást, 1995 óta megjavított szikes talaj

Részletesebben

Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból *

Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból * Az árajánlat érvényes: 2014. október 9től visszavonásig Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített

Részletesebben

Láptalajok. telkesített láptalajok

Láptalajok. telkesített láptalajok Nyugat-Magyarorsz Magyarországi gi Egyetem, Erdımérn rnöki Kar Termıhelyismerettani Intézeti Tanszék Láptalajok felláp síkláp telkesített láptalajok Láptalajokról általában Az ország legkisebb elterjedéső

Részletesebben

A szervesanyag-gazdálkodás jelentsége a mezgazdaságban

A szervesanyag-gazdálkodás jelentsége a mezgazdaságban A szervesanyag-gazdálkodás jelentsége a mezgazdaságban Az agrár környezetvédelemben rejl megújuló energiaforrások A biogáz a jöv egyik megújuló energiaforrása Mosonmagyaróvár, 2003. február 25. Dr. Schmidt

Részletesebben

A magyarországi termőhely-osztályozásról

A magyarországi termőhely-osztályozásról A magyarországi termőhely-osztályozásról dr. Bidló András 1 dr. Heil Bálint 1 Illés Gábor 2 dr. Kovács Gábor 1 1. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék 2. Erdészeti Tudományos Intézet

Részletesebben

2-6. SAJÓ A BÓDVÁVAL

2-6. SAJÓ A BÓDVÁVAL A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV 2-6. SAJÓ A BÓDVÁVAL közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

Szikes talajok javítása. Dr. Blaskó Lajos

Szikes talajok javítása. Dr. Blaskó Lajos Szikes talajok javítása Dr. Blaskó Lajos A talajjavítás fogalma Talajjavításon, azoknak az eljárásoknak az összességét értjük, amelyek a talaj termékenységét tartósan növelik valamely talajhiba kiküszöbölésével,

Részletesebben

A nitrogén (N) A nitrogén jelentısége, hiánytünetei

A nitrogén (N) A nitrogén jelentısége, hiánytünetei Elıszó Az eredményes növénytermesztés egyik alapvetı feltétele a termıhelyi viszonyokhoz és a növény igényeihez alkalmazkodó okszerő tápanyagellátás. Ehhez egyfelıl ismernünk kell a legfontosabb makro-

Részletesebben

97/2009. (VII. 30.) FVM rendelet Hatályos: 2009.07.31 -

97/2009. (VII. 30.) FVM rendelet Hatályos: 2009.07.31 - 97/2009. (VII. 30.) FVM rendelet Hatályos: 2009.07.31-97/2009. (VII. 30.) FVM rendelet a borszőlő termőhelyi kataszterének felvételezéséről, kiegészítéséről és módosításáról A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról

Részletesebben

Pásztor László: Talajinformációs Rendszerek Birtokrendező MSc kurzus. 2. Hazai talajinformációs rendszerek

Pásztor László: Talajinformációs Rendszerek Birtokrendező MSc kurzus. 2. Hazai talajinformációs rendszerek Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet Környezetinformatikai Osztály, GIS Labor Pásztor László: Talajinformációs Rendszerek Birtokrendező MSc kurzus 2. Hazai talajinformációs

Részletesebben

A talaj termékenységét gátló földtani tényezők

A talaj termékenységét gátló földtani tényezők A talaj termékenységét gátló földtani tényezők Kerék Barbara és Kuti László Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Környezetföldtani osztály kerek.barbara@mfgi.hu környezetföldtan Budapest, 2012. november

Részletesebben

Magyarország 1:100 000 méretarányú agrotopográfiai térképe

Magyarország 1:100 000 méretarányú agrotopográfiai térképe Magyarország :00 000 méretarányú agrotopográfiai térképe Magyarországon a gazdaság fejlődésének egyik meghatározó tényezője a mezőgazdaság. A mezőgazdaság fejlesztésének lehetőségeit és korlátait elsősorban

Részletesebben

AZ ELSŐDLEGES KÖRNYEZETI KOCKÁZATBECSLÉST MEGALAPOZÓ TALAJVIZSGÁLATOK

AZ ELSŐDLEGES KÖRNYEZETI KOCKÁZATBECSLÉST MEGALAPOZÓ TALAJVIZSGÁLATOK 2011. március 1. Budapest AZ ELSŐDLEGES KÖRNYEZETI KOCKÁZATBECSLÉST MEGALAPOZÓ TALAJVIZSGÁLATOK Anton Attila, Gruiz Katalin, Marth Péter, Németh Tamás, Szabó József VIZSGÁLATOK CÉLJA Kormányzati Koordinációs

Részletesebben

A talajvizsgálati eredmények értelmezése

A talajvizsgálati eredmények értelmezése A talajvizsgálati eredmények értelmezése A piaci verseny és a folyamatosan dráguló mezıgazdasági inputok következtében egyre több gazdálkodó látja be a tudatos, tudományos alapokon nyugvó gazdálkodásban

Részletesebben

97/2009. (VII. 30.) FVM rendelet. a borszőlő termőhelyi kataszterének felvételezéséről, kiegészítéséről és módosításáról

97/2009. (VII. 30.) FVM rendelet. a borszőlő termőhelyi kataszterének felvételezéséről, kiegészítéséről és módosításáról 97/2009. (VII. 30.) FVM rendelet a borszőlő termőhelyi kataszterének felvételezéséről, kiegészítéséről és módosításáról A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. -a

Részletesebben

5. melléklet a 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelethez

5. melléklet a 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelethez 5. melléklet a 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelethez Ellenőrző vizsgálatokat tartalmazó talajvédelmi tervek részletes tartalmi és szakmai követelményei típusonként az 1. (1) bekezdés g h j valamint az 1.

Részletesebben

Hazai talajosztályozási rendszerünk korszerűsítésének alapelvei, módszerei és javasolt felépítése. Kőzethatású talajok

Hazai talajosztályozási rendszerünk korszerűsítésének alapelvei, módszerei és javasolt felépítése. Kőzethatású talajok Hazai talajosztályozási rendszerünk korszerűsítésének alapelvei, módszerei és javasolt felépítése Kőzethatású Főtípusok és talajtípusok a hazai genetikai szemléletű talajosztályozásban (9 főtípus, 39 talajtípus)

Részletesebben

A talaj fogalma, funkciói

A talaj fogalma, funkciói A talaj fogalma, funkciói Bioszféra az ember fizikai környezete A bioszféra elemei: az atmoszféra a hidroszféra a litoszféra A bioszféra a biológiai szervezıdés legmagasabb szintje; kb. 3,5 milliárd évvel

Részletesebben

A talaj vízforgalma és hatása a mezőgazdasági termelésre

A talaj vízforgalma és hatása a mezőgazdasági termelésre ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapja 2015. június 17. A talaj vízforgalma és hatása a mezőgazdasági termelésre Koltai Gábor 1 Rajkai Kálmán 2 Schmidt Rezső

Részletesebben

Alkalmazott talajtan IV. Histosols Anthrosols Technosols Leptosols Vertisols Fluvisols

Alkalmazott talajtan IV. Histosols Anthrosols Technosols Leptosols Vertisols Fluvisols Alkalmazott talajtan IV. Histosols Anthrosols Technosols Leptosols Vertisols Fluvisols Histosol (Szerves talajok) Szerves talaj anyag (organic material) Az alábbi két követelménybıl legalább egyet kielégít

Részletesebben

MAGYARORSZÁG VÍZGYŐJTİ- GAZDÁLKODÁSI TERVE

MAGYARORSZÁG VÍZGYŐJTİ- GAZDÁLKODÁSI TERVE A víz élet, gondozzuk közösen! MAGYARORSZÁG VÍZGYŐJTİ- GAZDÁLKODÁSI TERVE A 2009. december 22-én közétett A Duna-vízgyőjtı magyarországi része VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV dokumentumának összefoglaló, rövidített

Részletesebben

Módszertani útmutatás az erdıtelepítésre alkalmas övezetek a lehatárolásához

Módszertani útmutatás az erdıtelepítésre alkalmas övezetek a lehatárolásához KÖRTÁJ Tervezı Iroda Kft. 1037 Budapest, Jablonka u. 96. Módszertani útmutatás az erdıtelepítésre alkalmas övezetek a lehatárolásához Készült: Az MgSzH Erdészeti Igazgatóság felkérésére Budapest 2009 TARTALOM

Részletesebben

Berente közigazgatási területének környezeti potenciál elemzésének elvégzése

Berente közigazgatási területének környezeti potenciál elemzésének elvégzése Berente közigazgatási területének környezeti potenciál elemzésének elvégzése Berente község területe igen változatos természetföldrajzi és gazdasági környezetben helyezkedik el. Talajtani és domborzati

Részletesebben

HOMOKTALAJOK. Hazai talajosztályozási rendszerünk korszerűsítésének alapelvei, módszerei és javasolt felépítése

HOMOKTALAJOK. Hazai talajosztályozási rendszerünk korszerűsítésének alapelvei, módszerei és javasolt felépítése Hazai talajosztályozási rendszerünk korszerűsítésének alapelvei, módszerei és javasolt felépítése HOMOKTALAJOK Gödöllő, 2015.03.02. Szabóné Kele Gabriella Főtípusok és talajtípusok a hazai genetikai szemléletű

Részletesebben

TALAJTAN I. Cziráki László 1014.

TALAJTAN I. Cziráki László 1014. TALAJTAN I. Cziráki László 1014. A TALAJ FOGALMA A föld növények termesztésére alkalmas laza takarórétege Feltételesen megújuló erőforrás A talaj kialakulása Belső erők: Földrengés és vulkáni működés következtében

Részletesebben

A talajok kémhatása. ph = -log [H + ] a talaj nedvesség tartalmának változásával. a talajoldat hígul vagy töményedik,

A talajok kémhatása. ph = -log [H + ] a talaj nedvesség tartalmának változásával. a talajoldat hígul vagy töményedik, A talajok kémhatása ph = -log [H + ] a talajoldat H + -ion koncentrációja a talaj nedvesség tartalmának változásával a talajoldat hígul vagy töményedik, a talaj ph-ja így a függene a nedvességtartalomtól

Részletesebben

Földmővek, földmunkák II.

Földmővek, földmunkák II. Földmővek, földmunkák II. Földanyagok tervezése, kiválasztása Földmővek anyagának minısítése A földmőanyagok általános osztályozása A talajok (új) szabványos osztályozása A talajok minısítése a fölmőanyagként

Részletesebben

TÁJHASZNÁLAT VIZSGÁLATA A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI KISTÉRSÉGBEN

TÁJHASZNÁLAT VIZSGÁLATA A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI KISTÉRSÉGBEN TÁJHASZNÁLAT VIZSGÁLATA A HÓDMEZİVÁSÁRHELYI KISTÉRSÉGBEN A TANULMÁNYT KÉSZÍTETTE: KIS KRISZTIÁN HÓDMEZİVÁSÁRHELY 2009 Tartalomjegyzék I. BEVEZETÉS... 2 II. ANYAG ÉS MÓDSZER... 6 III. A TALAJJELLEMZİK VIZSGÁLATA...

Részletesebben

Környezetkímélı technológiák

Környezetkímélı technológiák Környezetkímélı technológiák A talajok állapotát veszélyeztetı leromlási (degradációs) folyamatok 1. Fizikai degradáció szerkezetleromlás talajtömörödés cserepesedés felszíni eliszapolódás 2. Kémiai degradáció

Részletesebben

1456 MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 17. szám

1456 MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 17. szám 1456 MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 17. szám A vidékfejlesztési miniszter 3/2013. (II. 1.) VM rendelete a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól szóló 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet és a szõlõtermelési

Részletesebben

A Ca és Zn növénytáplálási jelentısége hazai talajaink tápanyagellátottságának függvényében

A Ca és Zn növénytáplálási jelentısége hazai talajaink tápanyagellátottságának függvényében A Ca és Zn növénytáplálási jelentısége hazai talajaink tápanyagellátottságának függvényében A kalcium és a cink a növények számára létfontosságú tápelemek. Együttes tárgyalásukat sajátságos antagonisztikus

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV vízgyőjtı közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010.

Részletesebben

Talajroml{si folyamatok {ltal{ban és a kock{zatok Magyarorsz{gon

Talajroml{si folyamatok {ltal{ban és a kock{zatok Magyarorsz{gon Talajroml{si folyamatok {ltal{ban és a kock{zatok Magyarorsz{gon Szabó József, Anton Attila Soilutil Konferencia; Talajromlás, fenntartható talajhasználat ; Budapest, 2013. november 14. 1 Talaj- Mezőgazdas{g

Részletesebben

A talaj funkciói. A talajnak az élet fennmaradásában és az élhető környezet megőrzésében játszott szerepe.

A talaj funkciói. A talajnak az élet fennmaradásában és az élhető környezet megőrzésében játszott szerepe. www.kvvm.hu/szakmai/karmentes/kiadvanyok/talaj_tajekoztato/talaj_tajek-t.htm A talaj funkciói A talajnak az élet fennmaradásában és az élhető környezet megőrzésében játszott szerepe. (a) (b) (c) Feltételesen

Részletesebben

I. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny Feladatlap

I. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny Feladatlap I. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny Feladatlap Második forduló 4. feladat 2012. február. 24. 1 Kedves Versenyzık! Fontos információk a feladat végrehajtásához: A megoldásra rendelkezésetekre

Részletesebben

TALAJVIZSGÁLAT Miért szükséges?

TALAJVIZSGÁLAT Miért szükséges? TALAJVIZSGÁLAT Miért szükséges? TALAJVIZSGÁLAT Alap talajvizsgálatot kell végezni azokon a területeken, ahol nincs korábbi talajvizsgálati eredmény. Alapvizsgálatkor a tápanyagvizsgálatok (NPK) mellett

Részletesebben

Összefüggések a különböző talaj-kivonószerekkel kivont mikroelemtartalom és a fontosabb talajtulajdonságok között. Összefoglalás. Summary.

Összefüggések a különböző talaj-kivonószerekkel kivont mikroelemtartalom és a fontosabb talajtulajdonságok között. Összefoglalás. Summary. Összefüggések a különböző talaj-kivonószerekkel kivont mikroelemtartalom és a fontosabb talajtulajdonságok között Kremper Rita Berényi Sándor Nagy Péter Tamás Balláné Kovács Andrea Loch Jakab Debreceni

Részletesebben

MONITOROZÁS VI. TALAJVÉDELMI MONITORING RENDSZEREK BEMUTATÁSA, TALAJ KÁRMENTESÍTÉSI MONITORING

MONITOROZÁS VI. TALAJVÉDELMI MONITORING RENDSZEREK BEMUTATÁSA, TALAJ KÁRMENTESÍTÉSI MONITORING MONITOROZÁS VI. TALAJVÉDELMI MONITORING RENDSZEREK BEMUTATÁSA, TALAJ KÁRMENTESÍTÉSI MONITORING A TALAJMONITORING FELADATAI: 1. a talajtulajdonságok térbeni eloszlásának és időbeni változásainak szisztematikus

Részletesebben

ALKALMAZOTT TALAJTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

ALKALMAZOTT TALAJTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A ALKALMAZOTT TALAJTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A talajvédelmi információs monitoring rendszer és gyakorlati alkalmazása Talajmonitoring célja TIM rendszer

Részletesebben

Nagyméretarányú talajtérképek digitalizálása az MgSzH NTI-nél

Nagyméretarányú talajtérképek digitalizálása az MgSzH NTI-nél Nagyméretarányú talajtérképek digitalizálása az MgSzH NTI-nél Pallagné Ruszkabányai Ágnes Hajdú-Bihar Megyei MgSzH Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 2010. szeptember 8. Agrárinformatikai Nyári Egyetem

Részletesebben

A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: A különböző kémhatású talajok eltérő termőképességének megismertetése

A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: A különböző kémhatású talajok eltérő termőképességének megismertetése A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: A különböző kémhatású talajok eltérő termőképességének megismertetése Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: homoktalaj, erdőtalaj, desztillált víz, 0,02 m/m %-os

Részletesebben

Tápanyaggazdálkodásszámítás. mkk.szie.hu/dep/ntti

Tápanyaggazdálkodásszámítás. mkk.szie.hu/dep/ntti Tápanyaggazdálkodásszámítás mkk.szie.hu/dep/ntti Mi az a műtrágya? A műtrágyák a talajban keletkezett tápanyaghiányokat pótló anyagok, amelyek segítik a növényzet fejlődését. műtrágya növényvédőszer Műtrágya

Részletesebben

Dr. Berényi Üveges Judit Növény- Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Talajvédelmi Hatósági Osztály október 26.

Dr. Berényi Üveges Judit Növény- Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Talajvédelmi Hatósági Osztály október 26. A szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználása talajvédelmi hatósági engedély alapján és a szennyvíziszap felhasználásával készült termékek piacfelügyelete Dr. Berényi Üveges Judit Növény- Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi

Részletesebben

Tervszám: 07-1065-08 Tervrész száma: 6.1.

Tervszám: 07-1065-08 Tervrész száma: 6.1. KEVITERV PLUSZ KOMPLEX VÁLLALKOZÁSI kft. 3527 Miskolc, Katalin u. 1. Telefon/Fax: (46) 412-646 Tervszám: 07-1065-08 Tervrész száma: 6.1. T I S Z A N Á N A Talajmechanikai, talajfeltárási szakvélemény Miskolc,

Részletesebben

A TALAJ. Talajökológia, 1. előadás

A TALAJ. Talajökológia, 1. előadás A TALAJ Talaj fogalma, fontosabb tulajdonságai Talajökológia, 1. előadás A talaj jfogalma A talaj a szilárd földkéreg legfelső (pedoszféra, 5 m vastagság), laza, termékeny takarója. Háromfázisú, heterogén,

Részletesebben

NAGYMÉRETARÁNYÚ TALAJTÉRKÉPEK DIGITÁLIS FELDOLGOZÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEIK A NÖVÉNY- ÉS TALAJVÉDELEMBEN

NAGYMÉRETARÁNYÚ TALAJTÉRKÉPEK DIGITÁLIS FELDOLGOZÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEIK A NÖVÉNY- ÉS TALAJVÉDELEMBEN SZABÓ LEVENTE ORSZÁGOS NÖVÉNY- ÉS TALAJVÉDELMI SZOLGÁLAT TÉRINFORMATIKAI LABORHÁLÓZAT NAGYMÉRETARÁNYÚ TALAJTÉRKÉPEK DIGITÁLIS FELDOLGOZÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEIK A NÖVÉNY- ÉS TALAJVÉDELEMBEN FÖLDMINŐSÍTÉS

Részletesebben

Függelék a 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet 2. és 3. mellékletéhez

Függelék a 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet 2. és 3. mellékletéhez Függelék a 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet 2. és 3. mellékletéhez A 2. (3) bekezdésében hivatkozott szabványok listája Tartalom 1. Talajvizsgálatok... 2 2. Felszíni, felszín alatti és öntözővizek vizsgálata...

Részletesebben

Talajvédelem. 7. modul

Talajvédelem. 7. modul 9700 Szombathely Kisfaludy S. 57. T/F: 94/500-354, regiofokusz@limexnet.hu www.regiofokusz.hu Talajvédelem 7. modul készítette: Törkenczi Arnold 1 7. modul Tartalomjegyzék 7. TALAJVÉDELEM... HIBA! A KÖNYVJELZİ

Részletesebben

VIZSGÁLATI JEGYZİKÖNYV TALAJVIZSGÁLAT

VIZSGÁLATI JEGYZİKÖNYV TALAJVIZSGÁLAT í á ő á é ö é é é é é í é ő á á ö é é é ó á á é é é é ő á á ő é ő í é é ü ő é é á é é ő á é ö é ü á ó ű é é é ő é é ü ö ö á á ó é á é á ó é ü á á é é ő á é é ó á á í á ö ü é ö ö á á ő é á á á á á á é ó

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület

Nemzeti Akkreditáló Testület Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1497/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A AGROLABOR-Z Agrokémiai és Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

Talajtan. Mirıl lesz szó: A talajok kialakulása: Talajtípus kialakulása: Fı talajtípusok Mo-on: 1. Fizikai mállás. 2.

Talajtan. Mirıl lesz szó: A talajok kialakulása: Talajtípus kialakulása: Fı talajtípusok Mo-on: 1. Fizikai mállás. 2. Talajtani ismeretek Mirıl lesz szó: A talajok kialakulása: 1. Fizikai mállás 2. Kémiai mállás 3. Biológiai talajképzıdés Talajtípus kialakulása: 1. Kızetek 2. Éghajlati tényezık 3. Domborzat 4. Növényzet

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek emelt szint 1021 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul Környezeti elemek védelme

Részletesebben

ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben

ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben A könyv összefoglalja a gyümölcstermő növények környezeti igényeire vonatkozó ismereteket, segítséget nyújtva evvel az adott gyümölcsfaj számára alkalmas terület kiválasztásához,

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-0996/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az AGROLABOR Kft. Mezõgazdasági Vizsgáló és Termékminõsítõ Laboratórium (5000

Részletesebben

A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése

A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése 1. A környezet védelemében: Hatékony oltóanyagok biztosítása a környezeti károk helyreállítása érdekében Szennyezett talajok mentesítési

Részletesebben

Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata

Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Kocsisné Jobbágy Katalin Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 2016 Vizsgált terület

Részletesebben

Domborzat jellemzése. A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása. Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella

Domborzat jellemzése. A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása. Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella Domborzat jellemzése A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella Osztályozási rendszer elemei Domborzati jelleg Domborzati helyzet/fekvés Völgyforma Lejtőszakasz

Részletesebben

Kedvezıtlen adottságú, szélsıségesen könnyő mechanikai összetételő talaj homoktalaj

Kedvezıtlen adottságú, szélsıségesen könnyő mechanikai összetételő talaj homoktalaj Kedvezıtlen adottságú, szélsıségesen könnyő mechanikai összetételő talaj homoktalaj Elméleti áttekintés Készítette: Vaszita Emese 2013 Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tartalom a. Mit jelent

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV vízgyőjtı közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2009.

Részletesebben

Az erdészeti hasznosítás határterületeire jellemzı termıhelytípusok (paraméterek) meghatározása. Dr. Führer Ernı

Az erdészeti hasznosítás határterületeire jellemzı termıhelytípusok (paraméterek) meghatározása. Dr. Führer Ernı Az erdészeti hasznosítás határterületeire jellemzı termıhelytípusok (paraméterek) meghatározása Dr. Führer Ernı 1. A fatermesztés ökológiai alapjai Ökológiai szempontból a szárazföldi ökoszisztémák legfontosabb

Részletesebben

A Tisza vízgyőjtı helyzetértékelése 2007

A Tisza vízgyőjtı helyzetértékelése 2007 A Tisza vízgyőjtı helyzetértékelése 2007 Kovács Péter P fıosztályvezetı-helyettes Vízgyőjtı-gazdálkod lkodási és s VízvV zvédelmi Fıosztály Szolnok, 2008. június 26. Az ICPDR létrehozta a Tisza Csoportot,

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1548/2007 számú akkreditált státuszhoz A Kecskeméti Fõiskola Kertészeti Fõiskolai Kar Környezettudományi Intézet - és Növényvizsgáló Laboratórium

Részletesebben

Információtartalom vázlata: Mezőgazdasági hulladékok definíciója. Folyékony, szilárd, iszapszerű mezőgazdasági hulladékok ismertetése

Információtartalom vázlata: Mezőgazdasági hulladékok definíciója. Folyékony, szilárd, iszapszerű mezőgazdasági hulladékok ismertetése 1. Jellemezze és csoportosítsa a mezőgazdasági hulladékokat és melléktermékeket eredet és hasznosítási lehetőségek szempontjából, illetve vázolja fel talajra, felszíni-, felszín alatti vizekre és levegőre

Részletesebben

A szõlõtõkét anyagcseréje és életfunkciói környezetéhez kapcsolják.

A szõlõtõkét anyagcseréje és életfunkciói környezetéhez kapcsolják. A szõlõtõkét anyagcseréje és életfunkciói környezetéhez kapcsolják. Az élettanilag hatékony környezeti tényezõk összessége az ökológiai környezetet alkotják. Fény, hõ, víz, oxigén, széndioxid, ásványi

Részletesebben

Vörösiszappal elárasztott szántóterületek hasznosítása energianövényekkel

Vörösiszappal elárasztott szántóterületek hasznosítása energianövényekkel Vörösiszappal elárasztott szántóterületek hasznosítása energianövényekkel Dr. Gyuricza Csaba SzIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Növénytermesztési Intézet, Gödöllő Dr. László Péter MTA Talajtani

Részletesebben

A MÉLYMŰVELÉS SZÜKSÉGESSÉGE MÓDJA ÉS ESZKÖZEI

A MÉLYMŰVELÉS SZÜKSÉGESSÉGE MÓDJA ÉS ESZKÖZEI A MÉLYMŰVELÉS SZÜKSÉGESSÉGE MÓDJA ÉS ESZKÖZEI Mélylazítás célja és szükségessége Célja: a talaj fejlődési folyamatainak eredményeként vagy egyéb talajtani és agrotechnikai okokból a talaj mélyebb rétegeiben

Részletesebben

Tavak folyóvizek üledékeinek, valamint lejtıhordalékok talajai

Tavak folyóvizek üledékeinek, valamint lejtıhordalékok talajai Nyugat-Magyarorsz Magyarországi gi Egyetem, Erdımérn rnöki Kar Termıhelyismerettani Intézeti Tanszék Tavak folyóvizek üledékeinek, valamint lejtıhordalékok talajai Nyers öntés talaj Humuszos öntés talaj

Részletesebben

Nagyatád. Környezetvédelmi Programjának Felülvizsgálata 2009.

Nagyatád. Környezetvédelmi Programjának Felülvizsgálata 2009. Nagyatád Környezetvédelmi Programjának Felülvizsgálata 2009. Nagyatád Település Környezetvédelmi Programjának Felülvizsgálata 2009. Megbízó: Rinyamenti Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulása 7500 Nagyatád,

Részletesebben

Környezetállapot-értékelés I. (KM018_1)

Környezetállapot-értékelés I. (KM018_1) Környezetállapot-értékelés I. (KM018_1) Talaj adatok 2016/2017-es tanév I. félév Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, AHJK, Környezetmérnöki Tanszék Talajtérképezés története 1778-1858: Szarvasi

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek középszint 1621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 17. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1498/2006 számú akkreditálási ügyirathoz A Károly Róbert Kutató-Oktató Kht. Laboratóriuma (3213 Atkár, Tass-puszta hrsz. 0165.) akkreditált mûszaki területe

Részletesebben

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓK III.

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓK III. KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓK III. A HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÁLTALÁNOS JELLEMZİI Magyarországon évente közel 104 millió tonna hulladék képzıdik, melybıl kb. 4 millió tonna a települési szilárd hulladék, és kb. 20

Részletesebben

Dr. Tóth Árpád. Az öntözés és a talaj kapcsolata. 2015. február 23.

Dr. Tóth Árpád. Az öntözés és a talaj kapcsolata. 2015. február 23. Dr. Tóth Árpád Az öntözés és a talaj kapcsolata 2015. február 23. A talaj Földtani (építész) értelemben a talajöv az atmo-, hidro-és litoszféra kölcsönhatása, átszövődése következtében kialakult ún. kontakt

Részletesebben

A HASZNÁLT HÉVÍZ SZIKKADÁS HATÁSAI

A HASZNÁLT HÉVÍZ SZIKKADÁS HATÁSAI SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi és Informatikai Kar Földtudományok Doktori Iskola Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék A HASZNÁLT HÉVÍZ SZIKKADÁS HATÁSAI A TALAJ-TALAJVÍZ RENDSZERRE,

Részletesebben

A TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS NÉHÁNY TALAJFÖLDRAJZI SZEMPONTJA TOKAJ-HEGYALJA TÉRSÉGÉBEN

A TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS NÉHÁNY TALAJFÖLDRAJZI SZEMPONTJA TOKAJ-HEGYALJA TÉRSÉGÉBEN Földrajzi Konferencia, Szeged 21. A TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS NÉHÁNY TALAJFÖLDRAJZI SZEMPONTJA TOKAJ-HEGYALJA TÉRSÉGÉBEN Szabó Lajos 1 R. Gretzmacher 2 T. Surányi Klára 3 Balogh István 4 A Zemplén-Tokaji hegység

Részletesebben

Fémmel szennyezett talaj stabilizálása hulladékokkal

Fémmel szennyezett talaj stabilizálása hulladékokkal Fémmel szennyezett talaj stabilizálása hulladékokkal Feigl Viktória 1 Uzinger Nikolett 2, Anton Attila 2, Gruiz Katalin 1 1 Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2 Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi

Részletesebben

A TALAJ A TALAJ. TALAJPUSZTULÁS, TALAJSZENNYEZÉS A talaj szerepe: Talajdegradáció

A TALAJ A TALAJ. TALAJPUSZTULÁS, TALAJSZENNYEZÉS A talaj szerepe: Talajdegradáció A TALAJ A TALAJ a földkéreg legfelső, laza, termékeny takarója kőzetek + elhalt szerves maradékok mállási folyamatok legértékesebb rész: humusz jellemzők: szemcsézettség, pórusméret, vízfelvevő képesség,

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozásában megvalósuló támogatások esetében a kedvezőtlen adottságú

Részletesebben

Fontos társulástani fogalmak

Fontos társulástani fogalmak Fontos társulástani fogalmak Növényzet (növénytakaró, vegetáció) Az ideális növénytársulás olyan növényközösség, amely - térben és idıben ismétlıdik, - fajkészlete hasonló, - meghatározott termıhelyi körülmények

Részletesebben

1. A talaj fogalma, funkciói, tulajdonságai (A)

1. A talaj fogalma, funkciói, tulajdonságai (A) Talajtan Az itt látható tematika sajnos még nem véglegesített, az oldal teljes feltöltésére jelenleg nincs lehetőségünk. Amennyiben rendelkezel olyan anyaggal, amelyet megosztanál másokkal is, küldd el

Részletesebben

Növénytáplálási stratégiák a modern, költség- és környezetkímélő földhasználat szolgálatában

Növénytáplálási stratégiák a modern, költség- és környezetkímélő földhasználat szolgálatában Földminősítés és földhasználati információ a környezetkímélő gazdálkodás versenyképességének javításáért Növénytáplálási stratégiák a modern, költség- és környezetkímélő földhasználat szolgálatában Csathó

Részletesebben

Tesztkérdések az Ásványtani és kızettani alapismeretek tárgyhoz

Tesztkérdések az Ásványtani és kızettani alapismeretek tárgyhoz Tesztkérdések az Ásványtani és kızettani alapismeretek tárgyhoz 1. Mi a drágakı? a. ásványváltozat b. biogén eredető anyag lehet 2. Mit nevezünk ércnek? a. ásvány, amibıl fémet nyerhetünk ki b. kızet,

Részletesebben

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a lápok védelmének egyes jogi és ökológiai kérdéseirıl

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a lápok védelmének egyes jogi és ökológiai kérdéseirıl JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a lápok védelmének egyes

Részletesebben

6. Az 5. (1) bekezdésében felsoroltaktól eltérő esetekben a termőhelytípus-változatot elegendő termőhelyleírással vagy közvetett módon meghatározni.

6. Az 5. (1) bekezdésében felsoroltaktól eltérő esetekben a termőhelytípus-változatot elegendő termőhelyleírással vagy közvetett módon meghatározni. - 1-36/2010. (IV. 13.) FVM rendelet Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) 112. (2) bekezdése 6. és 18. pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Talajvizsgálat! eredmények gyakorlati hasznosítása

Talajvizsgálat! eredmények gyakorlati hasznosítása a legszebb koronájú törzsekben. Sok, virággal túlterhelt fának koronáját láttam mér kettéhasadva, letörve lógni a csonka törzsön. A hasznos rovarok közül a méhek jelentőségét kívánom befejezésül megemlíteni.

Részletesebben

Mezıgazdasági növénytermesztés alapjai Fıiskolai jegyzet. Készítette: Dr. Komonyi Éva

Mezıgazdasági növénytermesztés alapjai Fıiskolai jegyzet. Készítette: Dr. Komonyi Éva Mezıgazdasági növénytermesztés alapjai Fıiskolai jegyzet Készítette: Dr. Komonyi Éva 2013 Tartalomjegyzék Bevezetés. A mezıgazdaság jelentısége és fejlıdésének rövid áttekintése 4 1. A növénytermesztés

Részletesebben

Minta MELLÉKLETEK. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint

Minta MELLÉKLETEK. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint MELLÉKLETEK MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint Teszt-jellegű minta kérdéssor Négyféle asszociáció Fogalmak és az ítéletek közötti kapcsolatokat kell felismerni. Két

Részletesebben

Az erdı és az éghajlat közötti kölcsönhatás számszerősítése tekintettel az éghajlatváltozás érvényesülésére

Az erdı és az éghajlat közötti kölcsönhatás számszerősítése tekintettel az éghajlatváltozás érvényesülésére Az erdı és az éghajlat közötti kölcsönhatás számszerősítése tekintettel az éghajlatváltozás érvényesülésére Führer Ernı 1, Horváth László 2, Jagodics Anikó 1, Juhász István 1, Machon Attila 2, Marosi György

Részletesebben

Állati eredetű veszélyes hulladékok feldolgozása és hasznosítása

Állati eredetű veszélyes hulladékok feldolgozása és hasznosítása Állati eredetű veszélyes hulladékok feldolgozása és hasznosítása Dr. Kiss Jenő 1, Dr. Simon Miklós 2, Dr. Kádár Imre 3 Dr. Kriszt Balázs 4, Morvai Balázs 3, Horváth Zoltán 1 1 ATEVSZOLG Innovációs és Szolgáltató

Részletesebben

15. Növények vízleadása, vízhasznosulása és az azt befolyásoló tényezők 16. A tápanyagellátás és a termés mennyiségének kapcsolata (Liebig és

15. Növények vízleadása, vízhasznosulása és az azt befolyásoló tényezők 16. A tápanyagellátás és a termés mennyiségének kapcsolata (Liebig és A jegymegajánló dolgozatban három tétel és 10 kiskérdés lesz. A tételek a pontoknak kb. 70%-át a kiskérdések pedig 30%-át teszik ki. Az elégséges jegyhez 50% -os teljesítményt el kell érni a két jegymegajánló

Részletesebben

Szabályszerségek a talajásványok területi eloszlásában

Szabályszerségek a talajásványok területi eloszlásában Szabályszerségek a talajásványok területi eloszlásában Szabályszerségek a talajásványok területi eloszlásában Stefanovits Pál * A talajtani vizsgálatok mindennapos gyakorlatára a fizikai, kémiai és kolloidikai

Részletesebben