5.3. Önkormányzati reform

Átírás

1 5.3. Önkormányzati reform Az 1990-ben létrejött önkormányzati modell ellentmondásai A rendszerváltás után létrejött magyar önkormányzati modellben az önkormányzati jogok településekhez telepítése szükségszerű elaprózottságot eredményezett a feladatellátásban. Az elaprózott településszerkezetben a majd 3200 helyhatóság költségvetési szervet tartott fenn. A községgé nyilvánítás feltételeként meghatározott 300 fős lakosságszám következtében számos olyan község jött létre, amely önállóan nem képes a közszolgáltatások biztosítására. Az elaprózott, egyenetlen községi szervezet kialakítása mellett az egyes települések feladat- és hatásköreit rendkívül széles körben határozták meg, ráadásul nem alakult ki kötelező társulási rendszer. A szabad társuláshoz való jogot önkormányzati alapjogként határozta meg az Alkotmány. A kezdeti időszakban így a társulásos együttműködés iránti hajlandóság csekély volt, amely csak a pénzügyi ösztönzők (többlettámogatások) megjelenésével erősödött. Ezt az elaprózottságot próbálta csökkenteni a évi törvény után létrejött többcélú társulásokra vonatkozó ösztönzés. Az önkormányzati rendszer működésében egyre súlyosabb problémákat okozott, hogy az az elmúlt évtizedekben ún. konfliktuskonténerként működött. A szakpolitikai területek feladatainak az önkormányzati szintre történő leadása, valójában problémaáthárítást jelentett, melyet alapvetően a politikai racionalitás motivált. Így az állami szerepvállalás visszafogása nem nyíltan, hanem a lényeget elkendőzve ment végbe, hiszen a feladatok növekedése mellett, az azokhoz történő állami hozzájárulások súlya és reálértéke folyamatosan csökkent. A 2008-as válság idejére a konfliktus decentralizációban rejlő rövid távú politikai előnyszerzés lehetőségei kifulladtak. A rendszerváltást követő húsz évben folyamatosan szűkült az önkormányzatok mozgástere, a helyi közszolgáltatások biztosítása egyre nagyobb erőfeszítéseket igényelt. Ehhez az ellátórendszerek elmaradt reformja is hozzájárult. A hatáskörök telepítését az ágazati törvények végezték, a feladatok ellátásához szükséges források telepítése gyakran elmaradt. A modell további sajátossága a tulajdonosi jogok erőssége volt. A rendszerváltást követően az önkormányzatok jelentős vagyonhoz jutottak, a finanszírozási rendszer viszont sem forrást, sem ösztönzést nem teremtett a törzsvagyon állagának a megóvására. A normatív állami támogatások a kötelező feladatok folyó költségeinek bizonyos hányadára nyújtottak fedezetet, az eszközpótlásra nem. Jóllehet e vagyon túlnyomó része a kötelező feladatok ellátását szolgálta. A modellből adódó kockázatokat növelte az önkormányzatok forrásszerkezete ben a bevételek között a saját bevételek 28 százalékot tettek ki. Ezen belül a legnagyobb részt a helyi adók képviselték, melynek a 85 százaléka a helyi iparűzési adóból származott. Az iparűzési adó alapvető hátránya, hogy túlságosan konjunktúra érzékeny: egy vállalati kitelepülés végletesen felboríthatja egyes települések költségvetését. Az adónem hátránya továbbá, hogy a nagy hálózattal rendelkező vállalatok befizetései a vállalati központnak helyet adó települést illetik. A forrásrendszerből adódó kockázatok másik része a forrásszabályozás változékonyságából és áttekinthetetlenségéből származott. Az állami hozzájárulások rendszere az ágazati minisztériumok nyomására egyre elaprózottabbá vált. A rendszer működését egyre inkább szétfeszítette az alkotmányos önállóság és a központi (kézi vezérelt) forrásszabályozástól való növekvő függés ellentmondása. További jelentős kockázati forrást jelentett az önkormányzatok beruházási tevékenységével kapcsolatos intézményes gyengeségek. A beruházások fontos forrásának számító állami támogatások allokációs mechanizmusa a pályázati rendszer. A központilag kiírt pályázatok sokszor nem feleltek meg a helyi igényeknek. A helyi politikusok sikereinek azonban fontos fokmérője, hogy mennyi ilyen támogatást sikerült megszerezni a település számára. Így egyszerre valósult meg a pazarlás és a hiány ugyanott, hiszen fölösleges és sokszor finanszírozhatatlan kapacitások létesülnek, miközben szükséges fejlesztések nem valósulnak meg. Ugyanez sokszor igaz az uniós támogatásokra is, amelyeket csak nagyon kötött célokra

2 lehet elkölteni, és ezen pénzek felhasználóinak is ki kell egészíteniük saját önrészükkel. Viszont egy-egy rosszul kiválasztott projekt, forrásokat von el más értelmes fejlesztésektől. Arról nem is beszélve, hogy az így létrejövő beruházásoknak hosszú távú működési költségei is jelentkeznek. Az 1990-es szabályozási keret, a helyi önkormányzatokról szóló törvény alapvető reformjának igénye már az 1990-es évek elején felmerült, azonban a minősített többség hiánya, valamint a minősített többséggel rendelkező koalíciós partnerek közötti koncepcionális viták miatt az új helyi önkormányzatokról szóló évi CLXXXIX. törvényig (MÖTV) nem került sor jelentős átalakításra. Átalakuló feladatellátás Megmaradó tisztán önkormányzati feladatcsoportok Ebbe a csoportba olyan helyi közügyek tartoznak, amelyek kizárólag helyben oldhatóak meg gazdaságosan. Idesorolhatóak: településüzemeltetés (közvilágítás, köztemető, közutak, parkolás, közparkok fenntartása stb.), településrendezés (közterek, parkok, utak kialakítása elnevezése, övezeti besorolások meghatározása stb.), településfejlesztés, helyi adó ügyek helyi gazdaságszervezés, helyi szociális ügyek közfoglalkoztatás, helyi sport és kulturális ügyek, közfoglalkoztatás. Oktatással kapcsolatos feladatok Az egységes színvonalú oktatás érdekében a pedagógusok bérét az állami szervek finanszírozzák. Így elérhető, hogy ne a források hiánya legyen az akadálya a megfelelő szakképzettségű és megfelelő számú pedagógus foglalkoztatásának januárjától a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átvett 2670 iskolát az önkormányzatoktól, de az iskolákban úgynevezett társbérlet alakult ki: az oktatással kapcsolatos kiadásokat és a tanárok bérét az állam állja, az épület működtetését és a technikai dolgozókat az önkormányzatok fizetik. Az állami fenntartást a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ koordinálja a járásokban kinevezett tankerületi igazgatókon keresztül. Ezzel a forrás orientált (normatív) támogatásoktól a feladat orientált támogatások irányába történt jelentős elmozdulás. Egészségügyi ellátással kapcsolatos feladatok Az egészségügyi alapellátások, illetve a járóbeteg-ellátás (amennyiben nem kórházzal integrált) önkormányzati fenntartásban maradt, míg a fekvőbeteg-ellátás kifejezetten az állam kötelezettsége. Szociális ellátások A szociális ellátások központi vagy decentralizált (önkormányzati) szervezése és finanszírozása komoly dilemmát jelent, mert mindkét megoldás mellett szólnak érvek. A központi szabályozás, finanszírozás és szolgáltatás előnye az egységes ellátási szint megvalósulása az egyének, családok által igénybe vehető ellátás nem függ az önkormányzat pénzügyi helyzetétől. Ugyanakkor az egyéni helyzet ismerete és az ahhoz kapcsolódó támogatás biztosítása csak települési szinten lehetséges. A két szempont összeegyeztetése a központi és a helyi hatalom közötti feladatmegosztás révén valósul meg. Az alanyi jogú ellátások forrásait általában a központi költségvetés tartalmazza, így a teherviselő egyedül a központi állam.

3 A rászorultsági típusú ellátásoknál a pénzügyi tehervállalás megoszlik a központi állami és a helyi önkormányzatok között. A szükséges forrásokat az önkormányzati költségvetésben tervezik, amelyhez az állami költségvetés támogatást nyújt. Az ellátások igénylése és folyósítása települési szinten valósul meg. Hazánkban 2010 után átalakult a szociális ellátások, juttatások rendszere is. A pénzbeli kifizetéseket a központi költségvetés a jogosult számlájára utalja, a jogosultságot viszont helyi szinten állapítják meg. A természetbeni juttatások helyi szinten, az önkormányzat hatáskörén belül maradnak. Államigazgatási ügyek A feladatátrendezés fontos részét képezte az államigazgatási hatósági ügyek döntő részének állami szervekhez (megyei kormányhivatalok, járási hivatalok) történő telepítése. Ezt a feladatokhoz kapcsolódó jelentős technikai háttér, és a szakmai felkészültség igénye indokolta. A területi közigazgatás ilyen irányú újjászervezésének egyik alapgondolata az egyszerűsítés és az átláthatóság erősítése, azaz az államigazgatás járási szintű szerveinek az integrálása volt. A járási hivatalok jelentős feladatokat vállaltak át a településektől. Elsősorban az okmányirodai feladatokat, gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek intézését. A helyi szabályozókhoz kapcsolódó ügyek a jegyzőnél maradnak, ahol viszont az állam átvette a feladatot, ott a járási hivatal intézkedik. A jegyzőktől átkerülő ügyek közel évi 5 millió államigazgatási ügy intézését jelenti. Vidéken 175 járást hoztak létre, ami kiegészül a fővárosban 23 kerülettel, azaz összesen 198 járás jött létre. Ebben a struktúrában a járásszékhely és a legtávolabbi település közötti távolság legfeljebb 30 km lehet. Ezek államigazgatási egységek, legfontosabb feladatuk a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása. A járások nem rendelkeznek önkormányzatisággal. A járási hivatalokban hasonlóan a fővárosi és megyei kormányhivatalokhoz elkülönül a törzshivatal és szakigazgatási szervek. Ennek megfelelően a járási hivatal szervezete magában foglalja: a megyei kormányhivatal addig meglévő szakigazgatási szerveinek kirendeltségeit, melyek a következők: járási gyámhivatal járási építésügyi hivatalokban járási hivatal állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szakigazgatási szerve járási földhivatal járási hivatal munkaügyi kirendeltsége járási népegészségügyi intézet a járásszékhely polgármesteri hivatalának államigazgatási feladatokat ellátó részét, a nem járásszékhelyen működő okmányirodát, a nem járásszékhelyen működő polgármesteri hivatalokban a járási hivatalhoz kerülő államigazgatási feladatokat ellátó ügyintézőket, Az okmányirodák mellé integrálásra kerülnek a járási hivatal szakigazgatási szerveinek ügyfélszolgálati kirendeltségei is. A járási hivatalhoz kerülnek a jegyzői feladatok közül: okmányirodai feladatok (lakcím-nyilvántartás, útlevél-igazgatás, gépjármű-nyilvántartás), egyes gyám- és gyermekvédelmi ügyek, egyes szociális igazgatási ügyek, családtámogatási ügyek, köznevelési feladatok, menedékjogi ügyek,

4 egyéni vállalkozói tevékenység engedélyezése, egyes kommunális típusú ügyek (pl. temetőengedélyezés), egyes állat-egészségügyi feladatok (pl. állatotthon engedélyezés), a fővárosi és a megyei kormányhivatalok által átvett szabálysértési feladatok, a helyi védelmi bizottságok vezetése, egyes vízügyi, környezetvédelmi hatáskörök. A járásszékhelyek mellett 2013-ban kialakításra kerültek a járási hivatalok integrált ügyfélszolgálatai, azaz a járási kormányablakok. Az integrált ügyfélszolgálatként működő kormányablakok célja, hogy a lehető legtöbb államigazgatási ügy elintézhető legyen egy helyen. Az országban 2013 végéig 300 helyen jött létre kormányablak, melyekben közel 2500 ügyet lehet egy helyszínen elintézni. Átalakult bevételszerkezet A reform során átalakult az önkormányzatok bevételi szerkezete is. Legkevésbé a saját bevételekhez nyúltak hozzá: itt csupán annyi a változtatás, hogy bizonyos bevétel fölött az iparűzési adót területfejlesztésre kell fordítani. Az önkormányzatok kivethetnek vagyoni típusú adókat, idetartozik az építményadó és a telekadó. A kommunális jellegű adók közé sorolható a magánszemélyek kommunális adója és az idegenforgalmi adó. Megosztott és átengedett bevételeknél történt a legnagyobb változtatás. A személyi jövedelemadó, melynek átengedett része korábban a helyi önkormányzatok közötti jövedelemkülönbség mérséklését szolgálta, 100%-ban a központi költségvetésnél marad. Mivel a kiegyenlítő rendszer fenntartása továbbra is indokolt, ez működési támogatássá alakult át. Amíg korábban a gépjárműadó 100%-a illette meg az önkormányzatokat, 2013-tól csupán a 40%-a, és a maradék 60% a központi költségvetésben marad. A kormányzati támogatásoknál a normatív finanszírozást a feladatfinanszírozás váltotta fel. Míg korábban az egyes támogatások (normatívák) feladathoz kapcsolódóan, de felhasználási kötöttség nélkül illették meg az önkormányzatokat, az új rendszerben a kapott támogatásokat az adott önkormányzati kötelező feladat ellátására kell fordítani. A feladatfinanszírozási rendszerre való áttérés így a központi források felhasználásának szigorítását jelenti, az önkormányzatok ugyanis immár nem mérlegelhetik, hogy a kapott támogatást mely feladat finanszírozására fordítják. Adósságátvállalás Az önkormányzatok eladósodása a 2000-es években A helyi önkormányzatok 2011 végéig 1200 milliárd forintnyi adósságot halmoztak fel. A tartozások 2005 és 2008 között ugrottak meg jelentősen, amikor azok összege 400 milliárdról közel megháromszorozódott. Az 1200 milliárdos adósságban nagyságrendileg fele-fele arányt képviseltek a bankkölcsönök és a kötvénykibocsátások. A látványos eladósodás mögött több tényező állt. Egyrészt a magyar önkormányzati rendszer létrejötte óta konfliktuskonténerként működött. Ennek lényege a feladatok leadása helyi szintre, célja pedig a konfliktus decentralizáció volt. A 2000-es évek közepétől a megszorítások keretében egyre több feladatot utaltak a települési önkormányzatok hatáskörébe, miközben az önkormányzati támogatások keretszámai változatlanok maradtak. A másik ok, hogy így új beruházások jöhettek létre anélkül, hogy ehhez költségvetési forrásokat biztosítottak volna. Hitelek nélkül az önkormányzatok nem tudtak volna fejleszteni. Az önkormányzatok is hittek abban, hogy az elkövetkező évek gyors növekedéséből kitermelhetik a törlesztő részleteket. Hozzá kell tenni, hogy az önkormányzatok a kölcsönökből sokszor olyan látványos beruházásokat finanszíroztak, amelyek nem sokat lendítettek a települések életén. Mivel az önkormányzatok is jórészt devizában adósodtak el, a helyzetet tovább súlyosbította a svájci frank árfolyamának a szárnyalása 2008-tól, de különösen 2010-től. A vállalt kötelezettségeket néhány év alatt 70 százalékkal növelte az árfolyamváltozás. Az önkormányzatok a hiteleket sokszor nem olyan fejlesztésekre fordították, amelyek segítették volna a törlesztéshez szükséges források előteremtését. Bár azt sem szabad elfelejteni, hogy számos önkormányzati

5 fejlesztés eleve nem mérhető gazdasági szempontok szerint: soha nem térül meg egy szociális épület, de még a díszburkolat sem. Mégis fontos részét képezik a helyiek jó közérzetének, ráadásul uniós támogatást is lehetett erre kapni. Ám sokszor előfordult az is, hogy az unió által támogatott fejlesztések önrészéhez felvett hiteleket számviteli bűvészkedéssel a működési kiadások fedezésére fordították. Az önkormányzati adósságok átvállalása Az adósságátvállalás keretében először a megyék konszolidálására került sor. A megyék zöme 2010 tavaszára a pénzügyi csőd szélére jutott. Egyharmaduk lényegében működésképtelen volt, egyharmaduk éppen csak vegetált. A nehézségeket főképp az okozta, hogy a rosszul működő normatív finanszírozás miatt nem tudták működtetni az intézményeket. A kritikus helyzet drasztikus változásokhoz vezetett: megszűnt a megyei önkormányzatok intézményfenntartói feladata, így a 2014 utáni területfejlesztési feladatukra tudnak koncentrálni. A 2014-ben kezdődő uniós költségvetési ciklusban minden, a megyéket érintő forrást ők készítenek elő. A helyi önkormányzatok nagy részének 2010-ben komoly működési hiánya volt, amit kiegészítő kormányzati támogatásokkal sikerült kezelni, majd nekiláttak a teljes rendszer átalakításának. Mint láttuk 2013-tól több önkormányzati feladat is átkerült az államhoz, így az iskolák és a szakrendelők működtetése. Az önkormányzati feladatok egy részének állami átvétele miatt, mintegy 40 százalékkal csökkent a települések állami támogatása. Az átvett feladatok után korábban kapott normatívákra már nem számíthatnak a települések. Ráadásul 2013-tól az állam részt kér a gépjárműadó-bevételekből, és kevesebb lett a visszajuttatott szja mértéke is. Nagymértékű eladósodottság, a feladat- és finanszírozási rendszer hibáiból eredt, a feladat és finanszírozási rendszer átalakításával indokolttá vált az önkormányzatoktól elkerülő feladatok arányában az adósságot is átvenni. A rendszerszintű eladósodás az ország önkormányzatainak kétharmadát, vagyis több millió ember lakóhelyét érintette. Az állami adósságátvállalás eleinte részleges volt. Azok a települések például, ahol az egy főre jutó helyi adóbevétel elérte, vagy meghaladta az országos átlag 100 százalékát, csupán 40 százalékos átvállalást teljesített az állam. Ha a bevételek az országos átlagnak 75 százalékára rúgtak, az állami hitelátvállalás 50 százalékra nőtt. 50 százalékos bevételnél a támogatás 60 százalék, ennél is kisebb bevételszint esetén pedig 70 százalékra nőtt. A törvény gondoskodik arról is, hogy az önkormányzatok még egyszer ne adósodhassanak el. Nem engedi, hogy működési hiányt tervezzenek be a költségvetésbe, így minden önkormányzat csak annyit költhet, amennyi pénze van. Ezután fejlesztési hitelekhez tízmillió forint felett, kormányzati engedélyt kell kérni. A kormány 2013 év végi döntése értelmében az önkormányzatok maradék 420 milliárd forintnyi adósságát is átvállalta. Az adósságátvállalás 2014 elejére technikailag is lezárult, így a 2014-es költségvetési évet minden magyar önkormányzat adósságmentesen kezdheti meg. Az átvállalt hitelekért cserébe a kormány azt várja a településektől, hogy szervezőként kapcsolódjanak be a helyi gazdaság élénkítésébe. Gazdaságfejlesztési és -növekedési tervet kell készíteniük, amelynek tartalmaznia kell a települési önkormányzatok szervező és támogató szerepét a helyi kis- és közepes vállalkozások helyzetbe hozása érdekében.