Összefoglalás A 6-19 éves diákok terhelés hatására bekövetkező vérnyomás és pulzus változásának követését tűztük ki célul.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Összefoglalás A 6-19 éves diákok terhelés hatására bekövetkező vérnyomás és pulzus változásának követését tűztük ki célul."

Átírás

1 Eredeti közlemény Testnevelés órai terhelésre adott kardiovaszkuláris válasz populáció szintű elemzése, és gyakorlati jelentősége Dr. Havasi Katalin 1 és Dr. Katona Márta 2 1 Hódemezővásárhely, Ifjúság-egészségügyi tanácsnok, Dr. Havasi Eü. Bt ügyvezető 2 SZTE, Gyermekklinika, Kardiológiai Osztály vezetője, Igazgató: Dr. Bereczki Csaba Levelező szerző: Dr. Havasi Katalin Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy u havasi.katalin.eva@gmail.com Összefoglalás A 6-19 éves diákok terhelés hatására bekövetkező vérnyomás és pulzus változásának követését tűztük ki célul. Betegek és módszerek 2005 és 2011között közel mérést végeztünk a HUNGAROFIT ajánlásaiból kiindulva, a terhelés előtt, majd utána az 1., 5., és 10. percben. Eredmények A pulzus megnyugvását vizsgálva azt találtuk, hogy pihenés után a pulzusszám nem csökkent a kívánatos mértékben. Ezzel szemben a vérnyomás értéke jelentősen csökken, vagyis még a megterhelő fizikai munka is pozitív hatással volt a vérnyomásukra. Következtetések A vérnyomás és a pulzus megnyugvás különböző dinamikája felveti a lehetőségét olyan érzékeny szűrővizsgálat kidolgozásának, amely populációsszinten alkalmas a prehipertóniás, a maszkírozott hipertóniás, esetleg kezdeti stádiumú szívbetegek korai felismerésére. Kulcsszavak terhelés, pulzus, pulzus restitúció, vérnyomás, vérnyomás restitúció, prehipertónia,

2 Szöveg Van valami sajátos ellentmondás abban, hogy amíg a legerősebb, legedzettebb sportoló gyermekeket rendszeresen sportorvosi, szív- és érrendszeri vizsgálatnak vetjük alá, és komoly terhelést csak akkor engedünk számukra, ha minden eredményük jó, addig az iskolai testnevelés órán minden gyermeket, előzetes felmérés nélkül a lehető legnagyobb terhelésnek igyekszünk kitenni, azon cél érdekében, hogy minél erősebb, edzettebb legyen. Eközben fogalmunk sincs arról, mi történik az egyes gyermek szervezetében, hogyan reagál az adott terhelésre. Lehet, hogy az utolsóként befutó, vagy a feladatot el nem végző gyermekek nem lusták, hanem valami más, esetleg egészségi oka van a fáradékonyságnak, ami idejekorán orvosolható? A teljes gyermekpopuláció sportorvosi terheléses vizsgálatára sajnos nincs elegendő kapacitás, pedig érdemes megvizsgálni a fizikai terhelés hatásait, és megfontolni azok tanulságait. Hódmezővásárhely általános és középiskoláiban 2005 óta, a mindennapos testnevelés bevezetése óta végezzük fizikai terheléshez kötötten a tanulók egészségi állapotának, valamint edzettségi állapotának szűrő jellegű vizsgálatát. Jelen tanulmány célja, az iskoláskorú gyermekek terhelésre bekövetkező pulzus- és vérnyomásváltozásának populációs szintű bemutatása, valamint az eredmények könnyen kivitelezhető és jól reprodukálható szűrővizsgálatra való felhasználhatóságának vizsgálata volt. Módszerek Iskolaorvosok, védőnők és testnevelő tanárok a HUNGAROFIT ajánlásának megfelelő futáspróbához kapcsolódtak; 1-4. osztályig 1000 méter, 5. osztálytól 13. osztályig 2000 méter futás volt a feladat. A mérések városi egészségprogram keretében történtek így az egyes adatcsoportokban kismértékben különböző esetszámot elemzünk, de ez a normalitás szignifikancia vizsgálatok szerint az eredményeket nem befolyásolja. A következő paramétereket mértük minden egyes tanulónál: testarányokat (n:=30409), futás előtt (n:28639), futás után (n=26963) és 5 perc (n=:26966) és 10 perc pihenés után (n:=26976): pulzus, vérnyomás OMRON M2 és M3 típusú, validált digitális vérnyomásmérővel. A mérésekre a tanév elején és a tanév végén került sor. A felmérésben nem vettek részt a testnevelésből felmentettek, és a 150 Hgmm fölötti nyugalmi szisztolés vérnyomású diákok. Vizsgáltuk a terhelés hatására bekövetkező pulzusszám és vérnyomásváltozásokat, majd azok visszaállását, elemeztük a gyermekek nemével, testarányaival, egyéb sport aktivitásával és

3 fizikai teljesítményével összefüggésben. Az elemző eljárásokhoz szükséges normáleloszlás vizsgálatát vizuális megtekintéssel (hisztogram), végeztük. A statisztikai vizsgálatok R- statistics programmal készültek. Eredmények Eredményeinket táblázatokban foglaltuk össze. Az 1. ábra a futás hatására bekövetkező pulzus változás megoszlását szemlélteti, a futás utáni 1. percben mérve 1. ábra pulzusváltozás A vízszintes tengely a pulzusszám változását mutatja, melyet a futás előtti és a futás utáni 1. percben mért pulzusszámok különbségeként határoztunk meg, míg a függőleges tengely azon gyermekek számát szemlélteti, akiknek pulzusa a vízszintes tengelyen feltüntetett mértékben emelkedett. Az egyes gyermekek terhelés hatására tapasztalt pulzusszám változása között jelentős a különbség, de összességében azok normális eloszlást mutatnak. A diákok 90%-nak pulzus emelkedése 11 és 79 közé esett. Átlag 44,9 (SD 21,8) n=

4 A csökkenő, vagy nagyon alacsony, valamint a túlzottan magas pulzusszám emelkedés hátterében egyaránt állhat mérési hiba, kevéssé vagy túl intenzív terhelés, esetleg egészségi ok. A kérdés megválaszolásához egyazon tanuló korábbi eredményeivel történő összehasonlítását, és a pulzusváltozás további értékelését tervezzük a teljesítményváltozásának függvényében. Ezek elemzését a későbbiekben fontosnak tartjuk elvégezni, és amennyiben rejtett betegség gyanúja felmerül, a szükséges vizsgálatokra irányítani az érintetteket. A 2. ábra az életkor szerinti kívánatos munkapulzushoz viszonyítva mutatja a futáspróba során elért pulzusszámokat 2. ábra Saját méréseinket összevetve a HUNGAROFIT (1,2,3) ajánlásaival, azt találtuk, hogy a gyermekek közel 90%-a elérte legalább a nem sportolók számára ajánlott munkapulzust (maximális pulzus 55-70%-a), 25%-uk pulzusszáma pedig a sportolók számára ajánlott célzónában van (max. P 75-80%-a) az állóképességi próba után. Közel 6%-uk értéke ezt meghaladta, számukra túlzott terhelést jelentett a próba. Ez esetben is további elemzés adhat támpontot annak elkülönítésére, hogy az erőn felüli teljesítmény okozta túlzott terhelés vajon a gyenge edzettségből, a gyenge egészségből, vagy túlzott motivációból ered.

5 A 3. ábrán a pulzusszám 10 perc pihenés alatti visszaállásának eloszlását mutatjuk be 3. ábra pulzusváltozás Még érdekesebbé válik a kép, ha a pulzus terhelés utáni megnyugvását vizsgáljuk. Úgy gondoljuk, hogy a futás utáni átlagértékeknél a gyakorlat számára hasznosabb, ha azt nézzük meg, hogy futás után 10 perccel hány gyermek szívműködése állt vissza a futás előttihez közeli szintre, ami a HUNGAROFIT ajánlása szerint a futás előtti érték+10%. Ebbe a csoportba a vizsgált iskolás populációnak csak 16.5%-a esik. A futás előttinél alacsonyabb pulzusszámot látunk 4.5%-nál. Számukra kevésbé volt megterhelő a próba, mint amekkora terhelést a napi rutin jelent. 83.5% pulzusszáma magasabb maradt a kívánt értéknél. A terhelés szignifikáns mértékben emelte a pulzusszámot még 10 perc pihenés után is, p < 0,001. Átlag:22,4 (SD.13,5) n= Ezt úgy értelmezhetjük, hogy a diákok többsége, 83.5%-a számára, a pulzusszámok tanulsága szerint, nagyobb terhelést jelentett ez a próba, mint ami aktuális edzettsége alapján számára kívánatos lenne. Ennek a mértéke is vizsgálandó, hiszen a tanulók néhány százalékánál egészen magas pulzusértékeket találtunk, ami első jele lehet valamely akut vagy akár krónikus betegségnek. Hipotézisünk szerint ebben a csoportban fordulhat elő legnagyobb valószínűséggel rejtett légzőszervi betegség, mint

6 terhelés által provokált bronchokonstrikció, aszthma bronchiále, vagy akár kezdődő szív-, érrendszeri betegség, mint pulmonális hipertenzió, vagy CMP. A továbbiakban pulzoximetriás és spirometriás mérésekkel tervezzük kiegészíteni a vizsgálatainkat. A 4. ábrán a szisztolés vérnyomás változásának megoszlása látható a futást követő 1. percben mérve 4. ábra (Hgmm) Vizsgáltuk a terhelés hatását a gyermekek vérnyomására is. Az első mérés, egyúttal szűrővizsgálat, futás előtt történt. Amennyiben kórosan magas vérnyomás értéket találtunk, a gyermeket nem engedtük futni, és a háziorvosához irányítottuk. Míg a pulzusváltozások elemzéséhez rendelkeztünk referencia értékekkel, a normál populáció testnevelés órai vérnyomás változására nincsenek publikált életkori normálértékek, nem történtek ilyen jellegű

7 vizsgálatok. Az általunk talált megoszlások elemzésére most nem célunk, csupán a változások legfőbb jellemzőit emelem ki. Futás után, a pulzus változás irányához hasonlóan, a kiinduló értéknél magasabb értékeket mértünk a gyermekek többségénél. Átlagos szisztolés vérnyomás emelkedés 20,8 Hgmm, (SD: 16), p < 0,001, n= Ugyanezen mérésekre nézve az átlagos diasztolés emelkedés 1,86 (SD:12,14) Hgmm. A gyermekek kis részénél azonban itt is olyan mértékű vérnyomás emelkedést észleltünk, melyek ellenőrző vizsgálatot indokolnak, esetleg hipertónia korai vagy előzetes jelei lehetnek. A gyermekek 65%-nak vérnyomása tartós terhelés hatására Hgmm közötti emelkedést mutatott. Ez megfelel a terheléses EKG vizsgálatok során tapasztalt vérnyomás emelkedések mértékének.

8 Az 5. ábrán a szisztolés vérnyomás futás utáni 10 perc pihenést követő visszaállásának eloszlása látható 5. ábra (Hgmm) A futás után 10 perccel és futás előtt mért vérnyomás különbség értékek átlaga -5.8, (SD: 12.2) mediánja p < 0,001. A várt hatásnak megfelelően, a mérések 61%-ában a szisztolés vérnyomás érték csökkenése tapasztalható a futás előtt mért értékhez viszonyítva, 17%-ban pedig a 10 perc utáni érték lényegében egyezik a kiinduló értékkel (az eltérés 2 Hgmm-en belüli), és csupán 22%-ban mértünk a kezdetinél magasabb értékeket. A várható rebound effektus, fizikai terhelés által kiváltott perifériás rezisztencia csökkenés, ellenére is emelkedő vérnyomású fiataloknál a jelenséget okozhatja a vérnyomás reguláció zavara. Megbeszélés Napjainkban az iskoláskorú gyermekek mozgásszegény életmódja és az ezt kísérő elhízás, egyre inkább hozzájárul a felnőttkori kardiovaszkuláris betegségek korai kialakulásához.(4,5,). A televízió és a számítógép előtt töltött napi több óra üldögélés és a nem megfelelő táplálkozás eredményeképpen rohamosan nő a gyermekkori elhízás és a magas vérnyomás. A hipertónia előfordulása serdülőkorig 1% alatt van, ezt követően gyakorisága

9 akár 10-20%-ot is elérheti a fejlett országokban az obezitás terjedésével. A fiatal korban emelkedett vérnyomásértékek általában később is magasabbak maradnak, hozzájárulva a későbbi szív és érrendszeri morbiditás és mortalitás (myocardiális infarktus, stroke) emelkedéséhez. (6,7). A WHO 2006 évi adatai szerint Európában több mint 5 millió gyermek volt elhízott, csaknem 22 millióan pedig túlsúlyosak, és ezek a számok gyorsan emelkednek. A túlsúly, az elhízás, a táplálkozással és mozgáshiánnyal kapcsolatos betegségek egyre nagyobb léptéket öltő, járványszerű jelenséggé válnak, és nagymértékben hozzájárulnak a halálozások és a megbetegedések vezető okaihoz. (9) Ez az oka annak, hogy a WHO az elhízás elleni európai chartában azt jelölte meg célként, hogy a következő négy vagy öt évben látható előrehaladást kell elérni a gyermekek elhízása elleni küzdelemben, hogy ezt a tendenciát legkésőbb 2015-ig megfordítsák. A 21. században kiemelkedő jelentősége van az egészséges életre való nevelésnek, beleértve a fiatalok egészségtudatosságának kialakítását, az egészséges magatartásformák életmóddá formálását, részvételt a korai szűréseken, amelyekkel a szerzett szív és érrendszeri betegségek jelentős része megelőzhető. A probléma súlyát mutatja, hogy ezen célok mentén az Európai Unió is konkrét cselekvési tervet dolgozott ki, melyben prioritásként kezeli a gyermekekre irányuló egészségmegőrző programokat (9). Mindez indokolja azt, hogy világszerte folynak a kutatások a primer és a korai szekunder prevenció lehetőségeinek fejlesztésére. A vérnyomás emelkedését az örökletes hajlam mellett, a testarányok változása és az elhízás befolyásolja legjelentősebb mértékben, (4,10,11) ami kockázati faktora a metabolikus szindróma kialakulásának is (13 ). Számos kutatás igazolja, hogy lehetséges az érrendszeri elváltozások korai felismerése, és ezzel a betegségek előrejelzése még a panaszok és a nyilvánvaló tünetek megjelenése előtt, például az erek rugalmasságának vagy a véráramlás sebességének vizsgálatával (14), esetleg annak detektálásával, hogy a vérnyomás napi ritmusa, dinamikája megváltozik (12 ). A hipertónia rendelői körülmények közötti szűrését nehezíti a prehipertónia, a fehérköpeny hipertónia és a maszkírozott hipertónia jelensége, valamint indokolja az érzékeny gyermekkori szűrővizsgálatok alkalmazását a tracking effektus is (a gyermekkorban magas tartományban fekvő vérnyomás általában később is magas marad) (5,15). Feltételezésünk szerint a terhelés által kiváltott vérnyomás változás dinamikája is összefüggésben van a vérnyomás szabályozásával, az érrendszer alkalmazkodó képességével, így ennek elemzése alkalmas lehet populáció méretű szűrővizsgálat kifejlesztésére.

10 Kutatásaink legérdekesebb, leginkább meglepő eredményét minden bizonnyal a futást követő pihenés után mért vérnyomásértékek futás előtti értékekkel való összevetése jelenti. A futás után 10 perccel magasan maradt pulzusszámok gyakoriságából azt a következtetést vontuk le, hogy a terhelés túlméretezett volt, és a szív-és érrendszere a gyermekek jelentős részének még 10 perc pihenés után sem tudott visszatérni a számára normális értékekre. Azt gondolhatnánk, hogy a vérnyomás értékek is ezt a túlzott terhelést tükrözik, és hasonló irányú változásokra számíthatunk a vérnyomás értékeknél is. Ezzel szemben azt tapasztaltuk, hogy a vérnyomás értékek a diákok nagy többségénél alacsonyabbak voltak 10 perccel a futás után, mint terhelés előtt.* Mindezek tükrében azt valószínűsíthetjük, hogy az átlagos, napi stressz, melyet a mindennapok váltanak ki már iskolás korban is, csekély mértékben, de megemeli a vérnyomás értékét. Ezzel hosszú távon hozzájárulhat az arra hajlamos személyeknél a hipertónia kialakulását. Ezt a kedvezőtlen hatást megszakítja egy erőteljes fizikai terhelés, még akkor is, ha annak mértéke nem ideális az adott személy számára. Ez a jelenség indokolhatja és magyarázhatja azt az ismert tényt, hogy a rendszeres testmozgás jelentős csökkenést eredményez a leggyakoribb népbetegségek, így a hipertónia kialakulásában is. Ezzel nem csak a hatás megismeréséhez, az okok feltárásához kerülhetünk közelebb. Igazi jelentősége annak a lehetőségében rejlik, hogy ez a jelenség mérhető prediktív faktora, és ezzel könnyen használható indikátora lehet az egyes testedzéssel járó programok hosszú távú hatásának. A vérnyomás értékek további elemzését tervezzük nemek, életkor, BMI szerinti megoszlás szerint, valamint iskolán kívül sporttal töltött idő függvényében. Az egészségpolitika világszerte a betegségek megelőzésének irányában keresi a népegészségügyi problémák megoldását. Hatalmas erőforrások mozdultak meg, és rendkívül nagyszámú program valósul meg a népbetegségek megelőzése érdekében. Ezek értékelését, hatékonyságának mérését nehezíti, hogy a népbetegségek csoportjába tartozó kórállapotok évtizedek alatt alakulnak ki, ezért a preventív programok populáció szintű hatékonysága is csak évtizedek távlatában számszerűsíthető, valamint azokat nagyszámú külső faktor is befolyásolhatja. Mindezek tükrében különös jelentősége van a prediktív, vagy rövidtávon élettani hatást igazoló paraméterek felismerésének.

11 Összegezve Amennyiben hipotézisünk helytálló, akkor egy populáció szinten alkalmazható szűrővizsgálattal egyidőben, egy könnyen mérhető indikátorhoz jutottunk, amely széleskörű alkalmazása segíti a preventív mozgásprogramok hosszú távú hatékonyságának korai előrejelzését. Összegezve az elmondottakat, fizikai terhelés hatására észlelt pulzusszám és vérnyomás emelkedés ismert fiziológiai jelenség, melynek mértékét terheléses vizsgálatok során rendszeresen használjuk az egészségi állapot, vagy az edzettség vizsgálatára az orvosi és a sportolói gyakorlatban is. Megállapíthatjuk, hogy a teljes populációs szűrővizsgálat eredményei számszerűségükben és irányukban is hasonlóan alakulnak, mint a csak szűkebb körben alkalmazható, magasabb erőforrás igényű eszközös vizsgálatok mérés tanulsága szerint még a pulzusszám alapján túlzottnak látszó fizikai terhelés is jelentős pozitív hatással van a vérnyomásra. Míg a gyerekek csupán 16.5%-ának csökkent a pulzusszáma az induló pulzus +10% értékre, addig 61 %-nál tapasztaltuk a vérnyomás terhelés előtti értékéhez viszonyított csökkenését! A terhelést követő pulzusrestitúció és a vérnyomásrestitúció, a pulzus és vérnyomás változás dinamikájának különbözősége fontos tényezője lehet az egyén hipertónia kockázatának korai felismerésében, a változások elemzése pedig megadhatja a kulcsot a pozitív népegészségügyi hatás megértéséhez, ilyen módon az egyes mozgásprogramok népegészségügyi hatásának előzetes prognosztizálásához. Take home message Még a megterhelő fizikai terhelés is pozitív hatással lehet a vérnyomásra. A szív-érrendszer fizikai terhelés utáni vizsgálata alkalmas lehet prehipertóniás, maszkírozott hipertóniás, esetleg kezdeti stádiumú szívbetegség korai felismerésére.

12 Tesztkérdések: 1, Mennyi a gyermekkori hipertónia előfordulásának gyakorisága? - 0,1% - 0,4% - 1% - 3% - 5% 2, Mi a "tracking effektus? - Elhízás miatti vérnyomás emelkedés - Diabetes okozta hipertónia - Túlzott étkezést követő hipertónia - Gyermekkori vérnyomás emelkedést követő felnőttkori emelkedett vérnyomás - Futás utáni vérnyomás emelkedés Megoldások: 1: 1% 2: Gyermekkori vérnyomás emelkedést követő felnőttkori emelkedett vérnyomás A most megjelent kézirat *-al megjelölt része júniusában a Magyar Gyermekorvosok Társaságának tudományos ülésén, és Londonban, a 17. biennial EUSUHM Kongresszuson elhangzott. Cardiovascular response given to exercise at physical education: a population-level analysis and it s practical significance Katalin Havasi, M.D 1. and Marta Katona, M.D. PhD. 2 1 Youth health advisor of Hódmezővásárhely, Hungary, Director of Dr. Havasi LP 2 Cardiovascular Ward, Department of Pediatrics, University of Szeged, Hungary

13 Summary Pupils cardiovascular response to exercise - a population-based study AIMS: The purpose of this study was to examine the fitness of the cardiovascular system of 6-19 year-old students. METHODS: About measurements were performed including blood pressure (BP), and heart rate (HR) before and after exercise. RESULTS: Measuring the HR and BP after rest, we found that only 4,5% of pupil s HR decreased to the initial value or below (it was an overload for most), however the 80% of the student s BP decreased to the initial level or below. Even an excessive physical exertion may have positive effect on BP. CONCLUSION: Because of the different dynamics of cardiovascular parameters, the HR recovery investigated in association with BP restitution may give us a unique opportunity to screen risk of hypertension, masked or prehypertension. Keywords systolic blood pressure (SBP), diastolic bood ressure (DBP), heart rate (HR), target heart rate resting heart rate (HRrest), recovery heart rate, blood pressure restitution

14 Irodalom 1. F. Mérey I. Se többet, se kevesebbet Hungarofit, Mérd magad. Útmutató Tanácsadó és Kiadó Kft F. Mérey I. Mérd magad! Egészség, Fittség tudatosan Mini Hungarofit. Budapest: Józan Élet Szövetség; F. Mérey I. Mozgás és egészség. HUNGAROFIT, mérd magad! Budapest: Press Publica; Túri S, Reusz Gy, és Szabó L. A hypertoniabetegség csecsemő és gyermekkori kezelésének szakmai irányelvei. A Magyar Hypertonia Társaság Állásfoglalása és Ajánlása 2009; 5. Reusz Gy, és Túri S. Hipertónia gyermekkorban. Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium Irányelvek. Gyermekgyógyászati Útmutató 2004; 6.Tulassay T, Reusz Gy. A gyermekkori hypertonia. (In: Farsang Cs. A hypertonia kézikönyve. Budapest, Medintel), pp.: 2000; Reusz Gy, Tulassay T, Fekete Farkas P. Hypertonia a gyermekkorban. Budapest: Golden Book; Túri S, Baráth Á, Boda K, és mtsai. Blood pressure reference tables for Hungarian adolescents aged years Kidney Blood Press. Res. 31(1):63-9. Epub 2008; 9. Európai Fehér Könyv Baráth Á, Boda K, Tichy M, és mtsai. International comparison of blood pressure and BMI values in schoolchildren aged years. Acta Paediatr. 2010; 99 (2) : Epub Páll D, Katona É, Paragh Gy, és mtsai. A serdülőkori vérnyomást befolyásoló tényezők Debrecen Hypertension Study. Lege Artis Medicinae 2004; 14(8-9): Reusz GS, Hóbor M, Tulassay T at al: 24 hour blood pressure monitoring in healthy and hypertensive children. Arch Dis Child 1994; 70 (2) : Reusz Gy. Gyermek és serdülőkori hypertonia. Orv Hetilap 2006; 147 (6) :

15 14. Reusz Gy, Cseprekal O, Temmar M. et al. Reference values of pulse wave velocity in healthy children and teenagers. Hypertension 2010; 56(2): Epub Papadopoulos D.P, Makris T.K. Masked hypertension definition, impact, outcomes: a critical review. J Clin Hypertension (Greenwich) 2007;9(12): F. H. Messerli, D. Cotiga. Masked Hypertension and White-Coat Hypertension J Am Coll Cardiol. 2005;46(3): doi: /j.jacc

Testnevelés órai terhelésre adott cardiovascularis válasz populációs szintû elemzése és gyakorlati jelentõsége

Testnevelés órai terhelésre adott cardiovascularis válasz populációs szintû elemzése és gyakorlati jelentõsége EREDETI KÖZLEMÉNY GYERMEKGYÓGYÁSZAT 2014; 65. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Testnevelés órai terhelésre adott cardiovascularis válasz populációs szintû elemzése és gyakorlati jelentõsége Havasi Katalin dr. 1, Katona

Részletesebben

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15 A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző

Részletesebben

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei Dr. Barna István Vérnyomás A szűrésben részvevők 29 százalékának normális a vérnyomása; 23 százalék az emelkedett

Részletesebben

Hogyan mérjünk vérnyomást? Ki a hypertoniás? Dr. Kis Éva I.Sz. Gyermekklinika

Hogyan mérjünk vérnyomást? Ki a hypertoniás? Dr. Kis Éva I.Sz. Gyermekklinika Hogyan mérjünk vérnyomást? Ki a hypertoniás? Dr. Kis Éva I.Sz. Gyermekklinika Mikor mérjünk vérnyomást? >3 évnél idısebb gyermekek vérnyomását a fizikális vizsgálat során meg kell mérni Csak megfelelı

Részletesebben

V. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia évi eredmények, összefüggések. Dr.habil Barna István MAESZ Programbizottság

V. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia évi eredmények, összefüggések. Dr.habil Barna István MAESZ Programbizottság V. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia 2010-2011-2012-2013.évi eredmények, összefüggések Dr.habil Barna István MAESZ Programbizottság 2014.02.20. Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja (MÁESZ)

Részletesebben

Kardiovaszkuláris betegek ellátása az alapellátásban. Dr. Balogh Sándor

Kardiovaszkuláris betegek ellátása az alapellátásban. Dr. Balogh Sándor Kardiovaszkuláris betegek ellátása az alapellátásban Dr. Balogh Sándor A betegségfőcsoportokra jutó halálozás alakulása Magyarországon KSH 2004 Általános prevenciós útmutató az összes átlagos kockázatú

Részletesebben

Fizikai aktivitás hatása a koronária betegségben kezelt és egészséges férfiak és nők körében

Fizikai aktivitás hatása a koronária betegségben kezelt és egészséges férfiak és nők körében KÓSA LILI 1 Fizikai aktivitás hatása a koronária betegségben kezelt és egészséges férfiak és nők körében 1. BEVEZETÉS Számos ember végez rendszeres fizikai aktivitást annak érdekében, hogy megőrizze a

Részletesebben

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata Dr. Kiss István Fıv. Önk. Szent Imre Kórház, Belgyógyászati Mátrix Intézet, Nephrologia-Hypertonia Profil 1 2 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI KOCKÁZAT ÉS BETEGSÉG

Részletesebben

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / 2010-2011-2012-2013-2014. évi eredmények, összefüggések bemutatása II. Dr. habil Barna

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó A év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó A év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Dr. Barna István A részvevők nemek szerinti megoszlása (n=19865) 11755 nő 8110 férfi 41% Férfi Nő 59% A felnőtt

Részletesebben

A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között

A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között Prof. Dr. Kiss István Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége SZÉNP Programtanácsának elnöke 1 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI

Részletesebben

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS STRESSZ ÉS FELTÖLTŐDÉS - ÁTTEKINTÉS 1 (2) Mérési információk: Életkor (év) 41 Nyugalmi pulzusszám 66 Testmagasság (cm) 170 Maximális pulzusszám 183 Testsúly (kg) 82 Body Mass

Részletesebben

Dr. Szabó Eszter1, Dr. Gáspár Krisztina1, Dr. Kovács Viktória2, Dr. Pál Zsuzsanna2, Dr. Simonyi Gábor2, Dr. Kolossváry Endre1, Dr.

Dr. Szabó Eszter1, Dr. Gáspár Krisztina1, Dr. Kovács Viktória2, Dr. Pál Zsuzsanna2, Dr. Simonyi Gábor2, Dr. Kolossváry Endre1, Dr. Dr. Szabó Eszter 1, Dr. Gáspár Krisztina 1, Dr. Kovács Viktória 2, Dr. Pál Zsuzsanna 2, Dr. Simonyi Gábor 2, Dr. Kolossváry Endre 1, Dr. Farkas Katalin 1,3 1 Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Angiológia

Részletesebben

Az Arteriográfról mindenkinek, nem csak orvosoknak

Az Arteriográfról mindenkinek, nem csak orvosoknak Az Arteriográfról mindenkinek, nem csak orvosoknak Kíváncsi, mit takar az "artériás stiffness" kifejezés? Tudni szeretné, miért érdemes mérni az artériáinak életkorát? Foglalkoztatja az egészsége, és többet

Részletesebben

A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Dr. Páll Dénes egyetemi docens Debreceni Egyetem OEC Belgyógyászati Intézet A HYPERTONIA SZÖVŐDMÉNYEI Stroke (agykárosodás) Szívizom infarktus

Részletesebben

Új-Generációs Kardiológiai Szűrésprogram. Őrizze meg szíve egészségét a legmodernebb szív- és érrendszeri szűrésprogram segítségével.

Új-Generációs Kardiológiai Szűrésprogram. Őrizze meg szíve egészségét a legmodernebb szív- és érrendszeri szűrésprogram segítségével. Új-Generációs Kardiológiai Szűrésprogram Őrizze meg szíve egészségét a legmodernebb szív- és érrendszeri szűrésprogram segítségével. Őrizze meg szíve egészségét A CardioMobile szűrésprogram célja, hogy

Részletesebben

Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia. A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése

Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia. A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése Pszichológia BA gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték:............

Részletesebben

Mitől kritériumorientált a NETFIT tesztrendszer?

Mitől kritériumorientált a NETFIT tesztrendszer? NETFIT 2017-2018. Mi a NETFIT? A Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT ) egy olyan diagnosztikus értékelő rendszer, amely segítségével a tanulók egészségközpontú fizikai fittségi állapota országosan

Részletesebben

Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása

Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása Vincze Ferenc, Bárdos-Csenteri Orsolya, Kovács Nóra, Nagy Attila, Poráczkiné Pálinkás Anita, Szőllősi Gergő József, Vinczéné Sipos Valéria,

Részletesebben

Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság évi Kongresszusa AZ ALSÓVÉGTAGI PERIFÉRIÁS VERŐÉRBETEGSÉG ELŐFORDULÁSA HEVENY MYOCARDIALIS INFARCTUSS

Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság évi Kongresszusa AZ ALSÓVÉGTAGI PERIFÉRIÁS VERŐÉRBETEGSÉG ELŐFORDULÁSA HEVENY MYOCARDIALIS INFARCTUSS Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság 2017. évi Kongresszusa AZ ALSÓVÉGTAGI PERIFÉRIÁS VERŐÉRBETEGSÉG ELŐFORDULÁSA HEVENY MYOCARDIALIS INFARCTUSSAL KÓRHÁZUNKBAN KEZELT BETEGEKBEN: A NEMZETI INFARKTUS

Részletesebben

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-8/1/A-29-11 Az orvosi biotechnológiai

Részletesebben

Szívstresszmérés (VIPORT - EKG-bázisú szívstresszmérő készülék)

Szívstresszmérés (VIPORT - EKG-bázisú szívstresszmérő készülék) Szívstresszmérés (VIPORT - EKG-bázisú szívstresszmérő készülék) A stressz hatása a szívre A túlzott mértékű stressz a szívbetegségek egyik rizikófaktora. Nyugalmi állapotban, átlagosan a felnőtt szív percenként

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI Az erekben keringő vér nyomást fejt ki az erek falára: ez a vérnyomás. Szabályozásában részt vesz a szív, az erek, az agy, a vesék és

Részletesebben

Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia. A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre.

Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia. A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. Állati Struktúra és Funkció II. gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték:............ Gyakorlatvezető:...

Részletesebben

A hypertonia legfıbb okai. Még mindig a nephrológia és az endokrinológia?

A hypertonia legfıbb okai. Még mindig a nephrológia és az endokrinológia? A hypertonia legfıbb okai. Még mindig a nephrológia és az endokrinológia? Szabó Attila Semmelweis Egyetem, Bókay Gyermekklinika Bókay Délután 2012.05.03. Szavazás IGEN NEM Gyermekkori hipertónia leggyakoribb

Részletesebben

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / Anyagcsere változások Prof dr Kékes Ede Az anyagcsereváltozások elemzésének koncepciója

Részletesebben

Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor. Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft.

Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor. Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft. Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft. Pécs Kardiológia ????? Miért??? Lehet, hogy külön utakon járunk?! Együtt könnyebb?

Részletesebben

Polyák J., Moser Gy. A centralis támadáspontú antihipertenzív terápia elméleti alapjai Háziorvos Továbbképző Szemle 1998.(3):6; 384-391.

Polyák J., Moser Gy. A centralis támadáspontú antihipertenzív terápia elméleti alapjai Háziorvos Továbbképző Szemle 1998.(3):6; 384-391. Dr. Polyák József Egyetem:1980-86 Szegedi Orvostudományi Egyetem Szakdolgozat: az immunreaktív gastrointestinális peptidek ( gastrin, CCK és CCK analógok ) szerepe a stress intracerebrális mediációjában

Részletesebben

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Sajtóközlemény 2011. Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 144 helyszín, közel fél millió vizsgálat, elkeserítő szűrési adatok, ez a 2010 év statisztikája. Tovább folytatódik

Részletesebben

Átalakul a társadalom, t. módosulnak nyezők. Bakai Judit. Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet

Átalakul a társadalom, t. módosulnak nyezők. Bakai Judit. Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet Átalakul a társadalom, t módosulnak m a kockázati tényezt nyezők Bakai Judit Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet dr. Bucsányi Gyula Az elkényeztetett nyeztetett, agyonevett, önfegyelem nélkülili nép rövidéletű.

Részletesebben

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé.

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé. Test-elemzés Bioelektromos impedancia mérés 5 különböző pályán kerül mérésre (lábtól-lábig, kéztől-kézig, bal kéztől a jobb lábig, jobb kéztől a bal lábig, bal kéztől a bal lábig). Ezzel 100%-os lefedettséget

Részletesebben

Az országos átlaghoz viszonyítva: szignifikánsan nem különbözik eredményünk 6. és 8. évfolyamon sem.

Az országos átlaghoz viszonyítva: szignifikánsan nem különbözik eredményünk 6. és 8. évfolyamon sem. Mérések-értékelések tapasztalatai Az első évfolyamon az osztálytanítók elvégezték a DIFER mérést 2015. október 22-ig megtörtént a KIR rendszerben való lejelentése. A felmérés során az iskolában szerzett

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 www.egeszsegprogram.eu EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A Programban résztvevők egészségi állapotára irányuló statisztikai jelentés Projekt:

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017.

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. Pécsvárady Zsolt Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Központi Rizikófelmérési Kérdőív 2012-2016. évi eredmények, és a visszérbetegség kockázat összefüggésének

Részletesebben

A vérnyomás értelmezése és mérése

A vérnyomás értelmezése és mérése Orvosbiológiai méréstechnika A vérnyomás értelmezése és mérése Csordás Péter csordas@mit.bme.hu Jegyzet: (15. fejezet) http://home.mit.bme.hu/~jobbagy/obmtseged2.pdf Tartalom Definíció mit mérünk, minek?

Részletesebben

GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ

GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ A Generali modern, új-generációs diagnosztikai berendezésekkel felszerelt szűrőbuszai hétről hétre más és más városba látogatnak el, hogy az érintett páciensek gyorsan, szakszerűen

Részletesebben

A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke

A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke dr. Nagy Attila, Csenteri Orsolya, Szabó Edit, Ungvári Tímea, dr. Sándor János DE OEC Népegészségügyi Kar DEBRECENI

Részletesebben

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Vezető betegségek Magyarországon Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Megválaszolandó Kérdések Melyek azok a betegségek amelyek a ranglistát vezetik? Mennyire vagyunk felelősek

Részletesebben

Vizsgálataink. EKG (Elektrokardiogramm) A míg az lész, a mi vagy. (Goethe)

Vizsgálataink. EKG (Elektrokardiogramm) A míg az lész, a mi vagy. (Goethe) Kardiológiai Szakrendelés Dr. Füsi Gabriella Kardiológus Főorvos Élni való minden élet, Csak magadhoz hű maradj. Veszteség nem érhet téged, A míg az lész, a mi vagy. (Goethe) Vizsgálataink EKG (Elektrokardiogramm)

Részletesebben

Fusion Vital Program riport

Fusion Vital Program riport 370916 Fusion Vital Program riport Cs 10.09.2015 17:21 6ó 46perc 58 / 82 / 6 Stressz reakció Feltöltődés Fizikai aktivitás Napi fizikai aktivitás Pulzusszám Hiányzó pulzusszám 5% Napközben nincs feltöltődés.

Részletesebben

Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek

Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek Gyermekegészségügyi indikátorok, morbiditás, gyermekbalesetek Dr. Páll Gabriella Országos Gyermekegészségügyi Intézet Budapest, 2011. február 6. Vázlat Intikátorokról általában Morbiditási adatforrások

Részletesebben

EGYETEMI DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS

EGYETEMI DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS EGYETEMI DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS A SERDÜLŐKORI HIPERTÓNIA NÉHÁNY BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐJÉNEK VIZSGÁLATA Dr. Juhász Mária Témavezető: Dr. Páll Dénes, egyetemi docens, Ph.D. DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYOK

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

Egészséges (?) ifjúság Egészséges (?) nemzet. Prof. Dr. Oroszlán György Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ

Egészséges (?) ifjúság Egészséges (?) nemzet. Prof. Dr. Oroszlán György Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Egészséges (?) ifjúság Egészséges (?) nemzet Prof. Dr. Oroszlán György Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Felnttkori kóros állapotok megelzése gyermekkorban Elhízás Hypertonia Szív-

Részletesebben

Cukorbetegek hypertoniájának korszerű kezelése. Dr. Balogh Sándor OALI Főigazgató főorvos Budapest

Cukorbetegek hypertoniájának korszerű kezelése. Dr. Balogh Sándor OALI Főigazgató főorvos Budapest Cukorbetegek hypertoniájának korszerű kezelése Dr. Balogh Sándor OALI Főigazgató főorvos Budapest Hypertonia diabetesben 1-es típusú diabetes 2-es típusú diabetes Nephropathia diabetica albuminuria (intermittáló

Részletesebben

Jenei Tibor, Szabó Edit, Janka Eszter Anna, Dr. Nagy Attila Csaba Debreceni Egyetem OEC NK Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet

Jenei Tibor, Szabó Edit, Janka Eszter Anna, Dr. Nagy Attila Csaba Debreceni Egyetem OEC NK Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet HIPERTÓNIA GYAKORISÁGÁNAK BECSLÉSE KÜLÖNBÖZŐ EPIDEMIOLÓGIAI TECHNIKÁK ALKALMAZÁSÁVAL A MAGYARORSZÁGI FELNŐTTEK ÉS A MAGYARORSZÁGI FELNŐTT DIABETESES BETEGEK KÖZÖTT ÉS ENNEK KÖLTSÉGHATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

Ajánlások a Fizikai Aktivitás témakörében

Ajánlások a Fizikai Aktivitás témakörében Ajánlások a Fizikai Aktivitás témakörében S Z A K G Y Ó G Y S Z E R É S Z T O V Á B B K É P Z É S 2 0 1 5. 1 0. 1 0. D R. L A C Z A G Y Ö N G Y V É R R E K R E Á C I Ó S S Z A K É R T Ő N E M Z E T I E

Részletesebben

Az egészség definíciója. Társadalmi kihívások. Társadalmi kihívások útkeresések megoldási javaslatok az egészségmegőrzésben

Az egészség definíciója. Társadalmi kihívások. Társadalmi kihívások útkeresések megoldási javaslatok az egészségmegőrzésben Társadalmi kihívások útkeresések megoldási javaslatok az egészségmegőrzésben Urbanizáció Globalizáció Ihász Ferenc 2014. április 30. Pécs 1. ábra Társadalmi kihívások 1. Demográfiai változások ellentmondásai

Részletesebben

Terheléses vizsgálat krónikus pulmonális embóliában

Terheléses vizsgálat krónikus pulmonális embóliában Terheléses vizsgálat krónikus pulmonális embóliában Csósza Györgyi Karlócai Kristóf Semmelweis Egyetem Pulmonológia Klinika Nógrádgárdony, 2012.02.10-11. Pulmonalis hypertonia CTEPH CTEPH - Incidencia

Részletesebben

vagy tudomány? Jobbágy Ákos

vagy tudomány? Jobbágy Ákos Vérnyomásmérés: s: játék j vagy tudomány? Jobbágy Ákos I G É N Y Magas vérnyomás rizikófaktorok Az alábbiak közül három együttes megléte kockázatos: életkor 50 fölött, nem = férfi, elhízás (BMI > 30),

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2005. június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 TÁJÉKOZTATÓ FELJEGYZÉS Küldi: a Főtitkárság Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 9181/05 SAN 67 Tárgy: A Tanács következtetései

Részletesebben

Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében

Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében Király Gábor Czirfusz Márton Koós Bálint Tagai Gergő Uzzoli Annamária: Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében

Részletesebben

A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán

A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán Kiss Gábor BMF, Mechatronikai és Autótechnikai Intézet kiss.gabor@bgk.bmf.hu

Részletesebben

A szűrővizsgálatok változó koncepciója

A szűrővizsgálatok változó koncepciója A szűrővizsgálatok változó koncepciója Magyar Tudomány Ünnepe 2010. Vályi Péter dr. 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről Szűrővizsgálat: olyan vizsgálat, amelynek célja a betegség tüneteit nem mutató

Részletesebben

Alacsony iskolázottság hatása szívinfarktus, vagy ACBG utáni rehabilitációra, adverz kardiovaszkuláris eseményekre.

Alacsony iskolázottság hatása szívinfarktus, vagy ACBG utáni rehabilitációra, adverz kardiovaszkuláris eseményekre. dr. Simon Attila 1, dr. Tiringer István 2, dr. Berényi István 1, dr. Gelesz Éva 1, Prof. dr. Veress Gábor 1 1: Állami Szívkórház, Balatonfüred 2: PTE ÁOK Magatartástudományi Intézet Alacsony iskolázottság

Részletesebben

Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia. A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése

Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia. A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése Biológia Bsc. gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték:............

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. dolgozói egészségmegırzı programja

Az Allianz Hungária Zrt. dolgozói egészségmegırzı programja Az Allianz Hungária Zrt. dolgozói egészségmegırzı programja ADEP 2003-2009 / Kántor Emília, Dr. Sonkodi Balázs 2009.02.27.Dátum 1 Összegzés 6 fıs munkacsoport koordinálja a projektet a menedzsment saját

Részletesebben

Hogyan mentsd meg a szíved?

Hogyan mentsd meg a szíved? Hogyan mentsd meg a szíved? Mivel minden második haláleset oka szív- és érrendszeri betegségbõl adódik, a statisztikán sokat javíthatunk, ha tudjuk, hogyan is küzdjünk e probléma ellen. Pl. már minimális

Részletesebben

A szív- és érrendszeri megbetegedések

A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.

Részletesebben

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Testmozgással az egészségért Rendszeres mozgás az egészséges szervezetért Kiadó: Gönc

Részletesebben

Dr. Mezei Éva, Tóthné Juhász Magdolna Iskolaegészségügyi Szolgálat, Mediprakt Bt 1, Keviko Prevenció Kft 2, Eger

Dr. Mezei Éva, Tóthné Juhász Magdolna Iskolaegészségügyi Szolgálat, Mediprakt Bt 1, Keviko Prevenció Kft 2, Eger Dr. Mezei Éva, Tóthné Juhász Magdolna Iskolaegészségügyi Szolgálat, Mediprakt Bt 1, Keviko Prevenció Kft 2, Eger Iskola-egészségügyi Továbbképző Tanfolyam Budapest, 2018.03.05. Saját tapasztalataink, valamint

Részletesebben

Outdoor sportterápia alkalmazása és hatékonyságának felmérése II. típusú diabetes mellitusban szenvedő pácienseknél

Outdoor sportterápia alkalmazása és hatékonyságának felmérése II. típusú diabetes mellitusban szenvedő pácienseknél Outdoor sportterápia alkalmazása és hatékonyságának felmérése II. típusú diabetes mellitusban szenvedő pácienseknél Szilágyi Brigitta, gyógytornász Dr. Járomi Melinda, Makai Alexandra Problémafelvetés

Részletesebben

Doktori tézisek Dr. Cseprekál Orsolya. Semmelweis Egyetem Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola

Doktori tézisek Dr. Cseprekál Orsolya. Semmelweis Egyetem Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola Az érfalrugalmasság mérése egészséges és vesetranszplantált gyermekeknél Pulzushullám terjedési sebesség gyermekkori normál értékeinek meghatározása Doktori tézisek Dr. Cseprekál Orsolya Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Az edzett szív. Prof. Dr. Pavlik Gábor az MTA Doktora. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék

Az edzett szív. Prof. Dr. Pavlik Gábor az MTA Doktora. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék Az edzett szív Prof. Dr. Pavlik Gábor az MTA Doktora Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék pavlik@tf.hu PÉCS, 2013. február 28. Magyar vízilabda

Részletesebben

V Á L A S Z. 1. A szív és érrendszeri betegségek és az összhalálozás 30%-a, évente 17 millió ember. Ez milyen populációra vonatkozik?

V Á L A S Z. 1. A szív és érrendszeri betegségek és az összhalálozás 30%-a, évente 17 millió ember. Ez milyen populációra vonatkozik? V Á L A S Z Prof. Dr. Túri Sándor egyetemi tanárnak, az MTA Doktorának A serdülőkori hypertonia jellegzetességei Magyarországon, különös tekintettel a célszerv-károsodásokra című MTA doktori értekezés

Részletesebben

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai

Részletesebben

2017. december 1. Budapest, november

2017. december 1. Budapest, november A VII. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára (ez alkalommal ismét a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében is) 2017. december 1-én 10.00-16.00 óra között Budapesten a Hotel Hungaria City

Részletesebben

Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során

Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során Dr.Homoródi Nóra 1, Szuromi Lilla 2, Szabó Szandra

Részletesebben

Miért kell foglalkoznunk a környezeti zajjal? A zaj élettani hatásai

Miért kell foglalkoznunk a környezeti zajjal? A zaj élettani hatásai Miért kell foglalkoznunk a környezeti zajjal? A zaj élettani hatásai Megújuló zajtérképek a városok szolgálatában projektindító konferencia 2018. június 12. dr. Román Zsuzsa BFKH Népegészségügyi Főosztály

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001

TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001 TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001 EFI kialakítása a Rétsági Kistérségben a Előzmények A magyar lakosság egészségi állapota nem tükrözi az egészségügy fejlettségét A magyar gazdaság fejlettsége nem indokolja a

Részletesebben

DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST RESULTS

DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST RESULTS Műszaki Földtudományi Közlemények, 83. kötet, 1. szám (2012), pp. 271 276. HULLADÉKOK TEHERBÍRÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSA CPT-EREDMÉNYEK ALAPJÁN DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST

Részletesebben

A FITNESZ SZEKTOR szerepe az egészségfejlesztésben. Dr Zopcsák László

A FITNESZ SZEKTOR szerepe az egészségfejlesztésben. Dr Zopcsák László A FITNESZ SZEKTOR szerepe az egészségfejlesztésben Dr Zopcsák László 2013 Bemutatkozás Dr. Zopcsák László PhD Magyar Fitnesz és Egészségfejlesztési Szövetség (MHESZ) Elnök Európai Egészségfejlesztési és

Részletesebben

Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév

Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév A FERTŐZŐ BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSE A KÜLÖNBÖZŐ SZERVRENDSZEREK BETEGSÉGEINEK MEGELŐZÉSE BALESET MEGELŐZÉS, MÉRGEZÉSEK MEGELŐZÉSE A GYERMEK ÉS SERDÜLŐKORBAN

Részletesebben

Szív- és érrendszeri megbetegedések. megelőzésének egészségpolitikai. Dr. Kökény Mihály

Szív- és érrendszeri megbetegedések. megelőzésének egészségpolitikai. Dr. Kökény Mihály Szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésének é hazai és nemzetközi megelőzésének egészségpolitikai lehetőségei Dr. Kökény Mihály az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának elnöke A szív- és érbetegség

Részletesebben

IX. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2018.

IX. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2018. IX. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2018. 2014-2017. évi eredmények A FIZIKAI AKTIVITÁSI szintek felmérése SZŐTS GÁBOR Magyar Sporttudományi Társaság Bevezetés FIZIKAI AKTIVITÁSI SZINT FELMÉRÉSÉNEK

Részletesebben

A praxisközösségi működés eredményei Romák körében

A praxisközösségi működés eredményei Romák körében A praxisközösségi működés eredményei Romák körében Bárdos-Csenteri Orsolya, Földvári Anett, Kovács Nóra, oráczkiné álinkás Anita, Szabó Edit, Szőllősi Gergő József, Vinczéné Sipos Valéria, Vincze Ferenc

Részletesebben

Fókuszban a Megelőzés éve A SZŰRŐVIZSGÁLAT ÉLETET MENTHET!

Fókuszban a Megelőzés éve A SZŰRŐVIZSGÁLAT ÉLETET MENTHET! Fókuszban a Megelőzés éve 2018-2019 A SZŰRŐVIZSGÁLAT ÉLETET MENTHET! Az elmúlt esztendők nagyszabású munkája és sikerei után 2018- ban ismételten országjáró körútjára indul Magyarország átfogó egészségvédelmi

Részletesebben

Általános lelet. A vizsgálatot kérő orvos: 70 30 38 59 29 37 11 1 2 0 0 0 [mmhg*h]

Általános lelet. A vizsgálatot kérő orvos: 70 30 38 59 29 37 11 1 2 0 0 0 [mmhg*h] Általános lelet Páciens: Neme: férfi Megjegyzés: Vizsgálat paraméterei Magasság: 18 Súly: 125 kg cm BMI 38.58 Mérési terv 15/3 (24h), Standard 1 A vizsgálatot kérő orvos: Eredmények SBPao HR Általános

Részletesebben

Dr. Sándor János DE NK, Megelőző Orvostani Intézet. Különböző indikátorrendszerek összehangolásának lehetőségei. Debrecen, 2010

Dr. Sándor János DE NK, Megelőző Orvostani Intézet. Különböző indikátorrendszerek összehangolásának lehetőségei. Debrecen, 2010 Dr. Sándor János DE NK, Megelőző Orvostani Intézet Különböző indikátorrendszerek összehangolásának lehetőségei Debrecen, 2010 Születéskor várható átlagos élettartam Magyarországon 80 78 76 Hungary Hungary,

Részletesebben

Magas Vérnyomás Pilot Gyógyszerészi Gondozási Vizsgálat Magyarországon (PIPHACH) 2006. 02. 2007. 04.

Magas Vérnyomás Pilot Gyógyszerészi Gondozási Vizsgálat Magyarországon (PIPHACH) 2006. 02. 2007. 04. Magas Vérnyomás Pilot Gyógyszerészi Gondozási Vizsgálat Magyarországon (PIPHACH) 2006. 02. 2007. 04. Záróeredmények 2007. június A PIPHACH vizsgálatban résztvevő gyógyszertárak, valamint Dobson Szabolcs,

Részletesebben

Eredmények és lehetőségek a háziorvosi kardiovaszkuláris prevencióban. Dr. Papp Renáta (Országos Alapellátási Intézet)

Eredmények és lehetőségek a háziorvosi kardiovaszkuláris prevencióban. Dr. Papp Renáta (Országos Alapellátási Intézet) Eredmények és lehetőségek a háziorvosi kardiovaszkuláris prevencióban. Dr. Papp Renáta (Országos Alapellátási Intézet) Háttér Hazánkban a születéskor várható élettartam bár 6,05 évvel (férfiak), illetve

Részletesebben

HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE

HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő

Részletesebben

Összefüggés a több műszakban végzett munka és a metabolikus szindróma között

Összefüggés a több műszakban végzett munka és a metabolikus szindróma között MUNKAVÉDELEM 1.4 Összefüggés a több műszakban végzett munka és a metabolikus szindróma között Tárgyszavak: váltott műszakos munka; nappali műszak; metabolikus szindróma; szérumlipid; vércukor; elhízás;

Részletesebben

Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe a népegészségügyben

Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe a népegészségügyben MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA 2010-2020 IV. Népegészségügyi Konferencia, 2013. február 27., Aesculap Akadémia, Budapest Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe

Részletesebben

A koszorúérbetegség (agyi érbetegség és perifériás érbetegség) prevenciós stratégiája a családorvosi gyakorlatban

A koszorúérbetegség (agyi érbetegség és perifériás érbetegség) prevenciós stratégiája a családorvosi gyakorlatban Szűcs József dr. Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő A koszorúérbetegség (agyi érbetegség és perifériás érbetegség) prevenciós stratégiája a családorvosi gyakorlatban Atherothrombosis mint globális betegség

Részletesebben

Szűrőprogram

Szűrőprogram Bp. XV. Önkormányzat Dr. Vass László Eü. Intézmény Főigazgató főorvos: Dr. Sólyom Olimpia Szűrőprogram 2013-2017 Kampányvezető: Dr. Wallner Éva XX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XV. Országos

Részletesebben

Caronax - 4 féle gombakivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő

Caronax - 4 féle gombakivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő Caronax - 4 féle gombakivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő Tisztelettel köszöntöm a kedves érdeklődőt! A Max-Immun Kft. 2013 júliusában bízta meg cégünket az angliai székhelyű Bujtar Medical Ltd.-t (Company

Részletesebben

A Magyar Sportorvos Társaság 50. Éves Jubileumi Kongresszusa június 9-11., Budapest

A Magyar Sportorvos Társaság 50. Éves Jubileumi Kongresszusa június 9-11., Budapest Csajági Eszter 1,2, Feßl Reinhard 2, Pavlik Gábor, 1 Bachl Norbert 2 1 Testnevelési Egyetem, Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék 2 Österreichisches Institut für Sportmedizin A Magyar Sportorvos Társaság

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Homonnai Balázs ACNIELSEN Programstatisztika 2010-2011-2012 Összesen 528 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 191 o 2012:

Részletesebben

A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila

A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre Dr. Kovács Attila 1 Elsődleges megelőzés /primer prevenció/: a betegség biológiai létrejöttének megakadályozását célozza meg

Részletesebben

2. A 2016.évi Országos kompetencia mérés eredményeinek feldolgozása

2. A 2016.évi Országos kompetencia mérés eredményeinek feldolgozása 2. A 2016.évi Országos kompetencia mérés eredményeinek feldolgozása A 2016.évi Országos kompetenciamérésen résztvevő 10 évfolyamos osztályok osztályfőnökei; a könnyebb beazonosíthatóság végett: 10.A: Ányosné

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)

Részletesebben

Közétkeztetés a Nemzeti Táplálkozáspolitika Cselekvési Tervben. Dr. Biró Krisztina osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Közétkeztetés a Nemzeti Táplálkozáspolitika Cselekvési Tervben. Dr. Biró Krisztina osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közétkeztetés a Nemzeti Táplálkozáspolitika Cselekvési Tervben Dr. Biró Krisztina osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium Nemzetközi előzmények (WHO, EU) Európai Elhízás-ellenes Charta WHO Európai

Részletesebben

Mindennapi testmozgás-egészséges élet

Mindennapi testmozgás-egészséges élet Mindennapi testmozgás-egészséges élet Dr. Vass Zoltán Ph.D. Magyar Diáksport Szövetség 1948-as megalakulásakor a World Health Organization (WHO) az egészséget a következőképpen definiálta: Az egészség

Részletesebben

Újonnan felfedezett cukoranyagcsere eltérések előfordulása korai kardiológiai rehabilitációban

Újonnan felfedezett cukoranyagcsere eltérések előfordulása korai kardiológiai rehabilitációban Dr. Simon Attila, Dr. Gelesz Éva, Dr. Szentendrei Teodóra, Dr. Körmendi Krisztina, Dr. Veress Gábor Újonnan felfedezett cukoranyagcsere eltérések előfordulása korai kardiológiai rehabilitációban Balatonfüredi

Részletesebben

MOBIL SZŰRÉSEK AZ ELLÁTÓ HELYEKTŐL LEGTÁVOLABBRA ESŐ TELEPÜLÉSEKEN

MOBIL SZŰRÉSEK AZ ELLÁTÓ HELYEKTŐL LEGTÁVOLABBRA ESŐ TELEPÜLÉSEKEN MOBIL SZŰRÉSEK AZ ELLÁTÓ HELYEKTŐL LEGTÁVOLABBRA ESŐ TELEPÜLÉSEKEN DR. KOROM TÍMEA DR. BERECZ ZSUZSANNA POCSAI NIKOLETT VASÚTEGÉSZSÉGÜGYI NK KFT. SZEGEDI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT BEVEZETÉS A Vasútegészségügyi

Részletesebben