Eger Megyei Jogú Város önkormányzata Közgy
|
|
- Gábor Horváth
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Eger Megyei Jogú Város önkormányzata Közgyűlésének 14/2007. (III. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint a gyermekjóléti alapellátásokról és azok térítési díjairól A rendelet célja, hogy a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (sztv.) és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (gyvt.) által előirt és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosított személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokra és a gyermekjóléti alapellátásokra való jogosultságot és azok térítési díjait megállapítsa a kérelmezők rászorultságának figyelembe vételével. A rendelet hatálya 1.. (1) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokat az sztv. 3. -ában meghatározottak szerint azok vehetik igénybe, akik egri lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek, kivéve az sztv ában meghatározott személyeket. (2) A gyermekjóléti alapellátásokat a gyvt. 4 -ában meghatározottak szerint azok vehetik igénybe, akik egri lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek, illetve akik az önkormányzat által fenntartott intézményekben veszik igénybe a szolgáltatásokat. 2.. E rendelet szabályait az önkormányzat által fenntartott szociális és gyermekjóléti intézményekben, valamint a gyermekjóléti alapellátást nyújtó közoktatási intézményekben igénybe vett ellátások esetében kell alkalmazni. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások 3.. Az önkormányzat által fenntartott intézményben nyújtott ellátások: a) Szociális alapszolgáltatások - az étkeztetés, - a házi segítségnyújtás, - a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, - a családsegítés, - a támogató szolgáltatás, - az utcai szociális munka, - a nappali ellátás: idősek klubjai, fogyatékosok nappali intézménye és hajléktalanok nappali melegedője. b) Szakosított szociális ellátások - átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény: hajléktalanok éjjeli menedékhelye és átmeneti szállása
2 - ápolást, gondozást nyújtó intézmény: idősek és hajléktalanok otthona c) Gyermekjóléti alapellátások - gyermekjóléti szolgáltatás: gyermekjóléti központ, - gyermekek napközbeni ellátása: bölcsőde, óvoda, általános iskolai napközi, menza, kollégium, házi gyermekfelügyelet. 4.. Az Egri Többcélú Kistérségi Társulás útján nyújtott szociális és gyermekjóléti szolgáltatások: - külön megállapodás alapján a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, - szenvedélybetegek közösségi ellátása, - szenvedélybetegek nappali ellátása, - fogyatékos személyek rehabilitációs lakóotthona, - gyermekek napközbeni ellátása: családi napközi, - gyermekek átmeneti gondozása: gyermekek átmeneti otthona, családok átmeneti otthona, helyettes szülői hálózat. Szociális szolgáltatások 5.. (1) Az étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, az idősek nappali ellátása szociális alapszolgáltatásokat az ellátást igénybevevő lakóhelye szerint illetékes gondozási központban írásban kell kérelmezni. (2) A támogató szolgáltatást, a fogyatékosok nappali ellátását, a hajléktalanok átmeneti szállását és az ápolást-gondozást nyújtó intézményi ellátást a szolgáltatást nyújtó szervezeti egységnél, írásban kell kérelmezni. (3) A kérelemről az ellátást nyújtó intézmény igazgatója dönt. (4) Amennyiben az igénylő az alapszolgáltatás nyújtásának felfüggesztését kéri - és azt 3 hónapon belül újból nem igényli a szolgáltatás megszüntethető. Étkeztetés 6.. (1) 1 (2) A kérelem teljesítése előtt az étkeztetés indokoltságáról család-látogatás során kell meggyőződni. (3) Az étkeztetést általában ebéd formájában - orvosi javaslatra diétás ebéddel - kell biztosítani. Az ellátást igénylő kérelemére az intézmény vezetője dönt az étkezés vacsora formájában történő nyújtásáról. A gyvt. szerinti kedvezményes gyermekétkezést igénybe vevők szociális étkeztetésben nem részesíthetők. (4) Az étkeztetést heti 5 alkalommal hétköznapokon kell nyújtani, munkaszüneti napokon és hétvégén - külön kérelemre azok számára kell biztosítani, akik azt más módon nem tudják megoldani. 7.. (1) Az étkeztetést az igénybevevő lakóhelye szerinti legközelebbi ellátóhelyről kell biztosítani, elsősorban - a hajléktalanok étkeztetése kivételével saját elvitellel. (2) Az étel házhozszállítását a háziorvos javaslatára az egészségi állapotra vonatkozó adatok igazolásával lehet kérni. (3) hatályon kívül helyezve 1 Hatályon kívül helyezte
3 Házi segítségnyújtás 8.. (1) A házi segítségnyújtást nem veheti igénybe az a személy, akinek a magatartása - egészségi állapotából adódóan másokra veszélyes. (2) A kérelem teljesítésére átmeneti jelleggel azonnal az egészségügyi indokoltság és a család-látogatás során tapasztaltak alapján kerülhet sor, ennek hiányában szolgáltatás nyújtását a jelentkezés sorrendje határozza meg. (3) A szolgáltatást naponta legfeljebb két részletben és összesen 4 órában lehet igénybe venni. (4) A házi segítségnyújtás heti 5 alkalommal hétköznapokon vehető igénybe. Munkaszüneti napokon és hétvégén azon ellátottak részére nyújtható térítésmentes - ügyeleti szolgáltatás, akiknek a városban nincs a szakszerű gondozását vállaló közeli hozzátartozójuk. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 9.. A kérelem teljesítésére a 8.. (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy elsődlegesen az egészségügyi indokoltság a meghatározó (1) A szolgáltatás megkezdése előtt az ellátást igénybe vevővel a szolgáltatást nyújtó intézmény igazgatója a szolgáltatás tartalmáról és a kihelyezett eszközök használatáról megállapodást köt. (2) Aki a megállapodásban foglalt szabályokat megszegi, az okozott kárt köteles megtéríteni. A szabályok többszöri figyelmeztetés utáni megszegése a szolgáltatásból történő kizárással jár. Családsegítés 11.. (1) A szolgáltatás a területileg illetékes családsegítő csoportban a nem foglalkoztatottak rendszeres szociális segélyében részesülők kivételével önkéntesen vehető igénybe. (2) A szolgáltatás az igénybe vevőnek a családgondozó szakemberekkel történő kölcsönös együttműködésén alapszik, ennek hiányában a szolgáltatás megszüntethető. Támogató szolgáltatás 12.. (1) A támogató szolgáltatás keretében igényelt személyi segítés esetében a 8. -ban foglaltakat kell alkalmazni. (2) A rendszeres szállításra vonatkozó igényeket előnyben kell részesíteni az eseti és a közigazgatási határokon kívüli szállításokkal szemben. Utcai szociális munka 13.. Az utcai szociális gondozó a feladatát a városban tevékenykedő karitatív szervezetekkel összehangoltan végzi. Nappali ellátások 14..
4 A nappali ellátások igénybevétele előtt a nappali melegedő kivételével - az ellátottal, vagy törvényes képviselőjével a szolgáltatást nyújtó intézmény igazgatója a szolgáltatás tartalmáról megállapodást köt. Idősek klubja 15.. Az idősek klubjába nem vehető fel a másokat veszélyeztető, a közösségi életet súlyosan zavaró magatartást tanúsító pszichiátriai vagy szenvedélybeteg személy. Fogyatékosok nappali intézménye 16.. (1) Az ellátást az értelmileg akadályozott, önmaga ellátására legalább részben képes személy, legkorábban a tankötelezettsége megszűnését követően veheti igénybe. (2) A felvételről szóló döntés 3 hónap próbaidő után véglegesíthető. (3) Az intézményben - külön jogszabályban foglaltak alapján a szociális foglalkoztatásra alkalmas személy munka-rehabilitációs foglalkoztatásban vehet részt. Hajléktalanok nappali melegedője, éjjeli menedékhelye 17.. (1) A nappali melegedő és az éjjeli menedékhely szolgáltatásait az a hajléktalan személy veheti igénybe, aki vállalja, hogy a közösségi együttélés szabályait betartja. (2) Az éjjeli menedékhely 3 napon túli igénybevételére csak a fertőzőbetegséget kizáró egészségi vizsgálat után van lehetőség. (3) Aki a házirendben foglaltakat súlyosan megsérti, másokat veszélyeztető magatartást tanúsít, az a személy az adott napon, többszöri előfordulás esetén meghatározott időtartamra, rendkívüli esetben az intézményből végleg kitiltható. Hajléktalanok átmeneti szállása 18.. Aki az intézményt nem a jogszabályokban szabályozott módon hagyja el, a távozást követő 8. nap elteltével az intézményi jogviszonyát az intézmény igazgatója megszüntetheti. Ápolást-gondozást nyújtó intézmények 19.. (1) (2) hatályát veszti (3) Aki az intézményt nem a jogszabályokban szabályozott módon hagyja el, a távozást követő 15. nap elteltével az intézményi jogviszonyát az intézmény igazgatója megszüntetheti. Gyermekjóléti alapellátások 20.. (1) A gyermekjóléti szolgáltatások igénybevétele a védelembe vétel során előírt gyermekjóléti szolgáltatás kivételével - önkéntes, az igényt a szolgáltatás nyújtó szervezeti egység vezetőjénél kell bejelenteni. Gyermekjóléti szolgáltatás 21.. (1) A gyermekjóléti szolgáltatást a gyermekjóléti központ nyújtja. (2) A szolgáltatás kivéve, ha ezt a hatóság előírja - az igénybe vevőnek a családgondozó szakemberekkel történő kölcsönös együttműködésén alapszik, ennek hiányában a szolgáltatás megszüntethető.
5 Gyermekek napközbeni ellátása Bölcsőde 22.. (1) A bölcsődébe történő felvétel az indokoltság sorrendjében történik. (2) A felvételnél előnyt élveznek azok, akiknek a gyermeke elhelyezése igazoltan - a munkába állásuk miatt szükséges, és a szülők egyike sem jogosult gyermekgondozási támogatásra, illetve a 3 vagy többgyermeket nevelő családok. (3) Ha a felvételt követően a szülő a gyermeke részére a bölcsődei ellátást egybefüggően 15 napon át, bejelentés nélkül (igazolatlanul) nem veszi igénybe, a bölcsődei ellátást az intézmény igazgatója megszüntetheti. Házi gyermekfelügyelet 23.. (1) Az ellátás iránti igényt írásban kell kérelmezni, - a sürgős, előre nem látható eset kivételével - legalább 3 munkanappal a szolgáltatás nyújtása előtt. (2) Az igény indokoltságáról család-látogatás során kell meggyőződni. (3) A szolgáltatást naponta legfeljebb két részletben és összesen 4 órában lehet igénybe venni. (4) A házi gyermekfelügyelet heti 5 alkalommal hétköznapokon vehető igénybe. Térítési díj A szociális szolgáltatások térítési díjai 24.. (1) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások intézményi térítési díjait a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza. (2) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokért, -ápoló -gondozó otthoni, az átmeneti elhelyezést nyújtó ellátások és a támogató szolgáltatás kivételével- a rendelet 2. sz. melléklete szerinti térítési díj táblázatban szereplő mértékű személyi térítési díjakat kell fizetni. (3) A támogató szolgálat keretében végzett személyi segítés és szállítás díját - a rendszeres szolgáltatást igénybe vevők esetében szociális körülményeikre való tekintettel- a szolgáltatást nyújtó intézmény vezetője, legfeljebb 20%-kal csökkentheti." (4) A személyi térítési díjat az intézményvezető az ápolást, gondozást nyújtó intézmények kivételével - a jogosult szociális körülményeire való tekintettel egy kategóriával mérsékelheti. (5) A hajléktalanok átmeneti szállásán az intézményvezető a jogosult szociális körülményeire tekintettel 10 %-kal csökkentheti a személyi térítési díjat. (6) Az alapszolgáltatások esetében a 3 hónapot meghaladó térítési díj hátralék a szolgáltatásból történő kizárással jár. A nem közoktatási intézményben nyújtott gyermekjóléti alapellátások térítési díjai 25.. (1) A bölcsődei ellátás és a házi gyermekfelügyelet intézményi térítési díját a rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza. (2) A házi gyermekfelügyeletért a rendelet 2. sz. melléklete szerinti térítési díj táblázatban szereplő mértékű személyi térítési díjakat kell fizetni. A közoktatási intézményekben nyújtott gyermekjóléti alapellátások (étkezés) térítési díjai 26..
6 Az óvodai, általános iskolai menza, általános iskolai napközi, középiskolai menza, középiskolai kollégium és szakmunkás tanuló kollégium intézményi térítési díjait a rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza. Szociálpolitikai kerekasztal 27.. A helyi szociálpolitikai kerekasztal tagjai - EMJV polgármestere - EMJV illetékes ágazati bizottságának elnöke - EMJV PH illetékes ágazati irodájának vezetője - az önkormányzat által fenntartott szociális és gyermekjóléti intézmények vezetői - Civil Kerekasztal delegált tagok (4 fő) - Egri Többcélú Kistérségi Társulás képviselője 28.. A kerekasztal szükség szerint, évente legalább egyszer ülésezik (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. (2) Ezzel egyidejűleg Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint a gyermekvédelmi ellátásokról és azok térítési díjairól szóló 20/1993.(VIII.11.) önk. számú rendelete hatályát veszti. Habis László polgármester dr. Estefán Géza jegyző
7 Szociális szolgáltatások térítési díjai 1. sz. melléklet Megnevezés Nyersanyagnorma Ft/étkezés/fő Reggeli Ebéd Vacsora Diétás ebéd 740 Ápoló-gondozó Térítési díj Nyersanyagnorma+rezsi+ÁFA Ft/étkezés/fő Megnevezés Sztv. szerinti intézményi térítési díj Helyi legmagasabb térítési díj Meleg étel házhoz szállítása 140 Ft/háztartás 110 Ft/háztartás Házi segítségnyújtás 1208 Ft/óra 610 Ft/óra Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Ft/hó 520 Ft/hó Támogató szolgálat keretében végzett személyi 321 Ft/óra 320 Ft/óra segítés Támogató szolgálat keretében végzett személyi 64 Ft/kilométer 60 Ft/km szállítás kilométerdíja Hajléktalanok átmeneti szállása Ft /nap; Ft /hó 420 Ft/nap; Ft/hó Hajléktalanok ápoló-gondozó otthona Ft/nap; Ft/hó Ft/nap; Ft/hó Idősek ápoló-gondozó otthona, alapszintű elhelyezés Ft/ nap; Ft/hó Ft/nap; Ft/hó Idősek ápoló-gondozó otthona demens ellátás Ft/nap; Ft/hó Ft/nap; Ft/hó Idősek ápoló-gondozó otthona, emelt szintű elhelyezés Egyszeri belépési díj Ft/nap; Ft/hó Ft Ft/nap; Ft/hó Ft
8 Étkeztetés Személyi térítési díj táblázat 2. SZ. MELLÉKLET Gyermekfelügyelet Jövedelem határok Ft felett Tér. díj %-a ÉNO Ft/adag Ebéd Ft/adag Vacsora Ft/adag Étel szállítása Ft/háztartás H.S.Ny 1 gyermek 1,25 2 gyermek Nettó Áfa Bruttó Nettó Áfa Bruttó Nettó Áfa Bruttó Nettó Áfa Bruttó Ft/ó Ft/ó Ft/ó 1,50 3 gyermek 100% % % % % % % % % % %
9 3. sz. melléklet A bölcsődei ellátás és a házi gyermekfelügyelet intézményi térítési díjai Megnevezés Nyersanyagköltség Ft/nap/fő Intézményi térítési díj Nyersanyag + ÁFA Bölcsődei étkezés Időszakos gyermekfelügyelet Házi gyermekfelügyelet Időszakos gyermekfelügyelet 610 Ft/óra 170 Ft/óra Megnevezés 4. sz. melléklet A gyermekek, tanulók napközbeni ellátását biztosító önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények étkezési nyersanyagköltségei és intézményi térítési díjai Nyersanyagköltség Ft/nap/fő Intézményi térítési díj (nyersanyagköltség + 25 %-os ÁFA) Ft/nap/fő Óvodai 3xi étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) Általános iskolai menza (csak ebéd) Általános iskolai napközi (3xi étkezés) ebből: - ebéd: - tízórai, uzsonna: Középiskolai menza (csak ebéd Középiskolai kollégiumi ellátás (3xi étkezés) ebből: - reggeli: - ebéd: - vacsora: Szakmunkástanuló kollégiumi ellátott (4xi étkezés) Ebből: - reggeli, tízórai, vacsora: - ebéd:
7.. 1 Hatályon kívül helyezve: 12/2010. (III.26.) önk. rendelettel
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 14/2007. (III. 30.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint a gyermekjóléti alapellátásokról és azok térítési díjairól A rendelet célja, hogy
Hatályon kívül helyezve: 12/2010. (III.26.) önk. rendelettel
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 14/2007. (III. 30.) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint a gyermekjóléti alapellátásokról és azok térítési díjairól módosította: 6/2016
Hatályon kívül helyezve a 29/2016. (IX.30.) önk. rendelettel 2. Hatályon kívül helyezve a 12/2010. (III.26.) önk. rendelettel
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2007. (III. 30.) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint a gyermekjóléti alapellátásokról és azok térítési díjairól (módosításokkal
A R. 7. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati rendelet
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak
Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. június 29. Hatályos 2015. július 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati
(1d) A Szücs és Társa Kft. a 3. melléklet 2. pontja szerinti rezsiköltséget számláz az étkezést igénybe vevő költségvetési szerv számára.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 9/2016. (III. 11.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról szóló 36/2001. (XII. 21.) önkormányzati rendelet
Általános rendelkezések 1.
Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete a i Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
Szakosított ellátás: bentlakásos szociális intézmény: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ
Dorog Város Önkormányzatának 6/2006. (I.3.) sz. rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételéről (Egységes szerkezetben
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (..) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete egyes szociális és gyermekjóléti szolgáltatások térítési díjával összefüggő önkormányzati
Helyi joganyagok - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2 2. oldal ai) hajléktalan személyek nappali melegedője, b) Szociális s
Helyi joganyagok - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2 1. oldal Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2014. (III. 27.) önkormányzati rendelete a Salgótarján
Általános rendelkezések
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 9/2014.(III.27.) önkormányzati rendelete a Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes szerkezetben a 14/2015.(VI.25.), valamint a 28/2015.(XII.17.),
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek személyes gondoskodást nyújtó ellátásról szóló 24/2004. (IV. ) ÖKT rendelet módosításáról
(Egységes szerkezetben a 15/2014. (VI. 30.), a 23/2014. (VIII. 27.) a 4/2015.(III. 27.) a 16/2015.(VI. 29.) önkormányzati rendelettel)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól (Egységes
2. Az R. 2. melléklete helyébe jelen rendelet 2. melléklete lép. 3. Ez a rendelet 2015. szeptember 1-jén lép hatályba. Kihirdetési záradék:
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 20/2015. (VII. 8.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról szóló 36/2001. (XII. 21.) önkormányzati rendelet
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete Budaörs Kistérség Többcélú Társulása, valamint Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Gyermekjóléti
Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE
SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2014. márciusi ülésére Tárgy:
Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV. 27.) Önk. rendelete
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2009. április 23-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az intézményi térítési díjakról szóló. 32/2013. (XII. 17.) sz.
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az intézményi térítési díjakról szóló 32/2013. (XII. 17.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 4/2014. (IV. 01.), 12/2014.
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a térítési díjakról Mezőnyárád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
a) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása - bölcsődében - időszakos gyermekfelügyelet - játszócsoport (játszóház)
Kazincbarcika Város Önkormányzatának 7/1998. (II. 27.) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról 1 Kazincbarcika
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 68/2013.(XII.13.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Az intézményi élelmezési nyersanyagköltségről és azok térítési
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 32/2009. (VI.1.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló többször módosított 13/2000. (III. 17.)
3. A gyermekétkeztetési térítési díj napi összegét a 2. melléklet tartalmazza.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (lll. 31) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete Az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ által biztosított személyes gondoskodást nyújtó
Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Egységes szerkezetbe a 6/2016. (III.31.) önkormányzati rendelettel Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya 1. 1
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól (Egységes
1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2017. (lll.27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
Szakosított ellátás: bentlakásos szociális intézmény: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ
Dorog Város Önkormányzatának 6/2006. (I.3.) sz. rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételér l (Egységes szerkezetben
Fehérgyarmat Város Önkormányzat. 8/2004.(IV.1.) Önk. r e n d e l e t e
Fehérgyarmat Város Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) Önk. r e n d e l e t e a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Fehérgyarmat
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Az ellátások formái
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2011.(IV.14.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2011.(IV.14.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról ( a 17/2011. (V.26.) Önk., 21/2011. (VIII.12.) Önk.,
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
(A 39/2015. (Xl.24.) módosító rendelettel, valamint a 16/2016. (lll.22.) módosító rendelettel egységes szerkezetben.)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (lll.31) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (VI. 15.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, az igénybevétel feltételeiről és a fizetendő térítési díjakról Jánossomorja
I. fejezet Általános rendelkezések
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 Siófok, Fő tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére Tárgy: Siófok Város Önkormányzata által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátásokról,
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást
(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.
Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének
(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézmények címét és elérhetőségét az 1. függelék tartalmazza.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 46/2018. (XII.15.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak
1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2016. (lll.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 25/2012. (VIII.3.) Önkormányzati rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012. (VIII.3.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési
ONGA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2015. (VIII. 26.) önkormányzati rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
ONGA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (VIII. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról (egységes szerkezetben a 4/2016. (III. 18.) önkormányzati rendelettel)
1.7.4. PRESIDIUM Közhasznú Egyesület Dombóvár, Kinizsi u. 37. 3. (1) Hatályát veszti a Rendelet 7/D. (4) bekezdése.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a szociális szolgáltatásokról szóló 22/2003. (VIII.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Dombóvár Város
ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 18/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelete (A 2015. március 1-től hatályos, egységes szerkezet) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
3. egységes Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)
KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (III. 30.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2004.(IV. 28.) sz. rendelete. a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról
Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004.(IV. 28.) sz. rendelete a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Nyékládháza
TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól
TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól Tisztelt Felhasználók! 2015. január 1-től több jogszabály tételesen rendelkezik arról, hogy az egyes szociális, és gyermekjóléti szolgáltatások, valamint
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 37/2007. (VI. 29.) rendelete 1
Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2007. (VI. 29.) rendelete 1 a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Csákvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete,
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a
Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete
Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda
Ikt.szám: 5293/2014. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda J a v a s l a t a Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint
[Egységes szerkezetben a 6/2015. (IV. 24.) és a 10/2016. (V. 23.) önkormányzati rendelettel] I. Fejezet. Általános rendelkezések
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (VII. 18.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások formáiról, igénybevételéről és térítési díjáról
1. Általános rendelkezések
Tiszakécske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Tiszakécske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez
MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701. Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358 Fax: (44) 501-360 e-mail: polgarmester@mateszalka.hu Száma: 57-2/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2017. (II.28.), a 9/2017. (VII.26.), a 4/2018. (II.21.) és a 10/2018. (VII.27.) önkormányzati rendeletekkel módosított 15/2016. (XII.30.) önkormányzati rendelete
ALPOLGÁRMESTERE. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és hozza meg döntését!
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ALPOLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZATÁNAK Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Javaslat a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális szolgáltatásokról,
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2007. (II. 28.) rendelete
Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2007. (II. 28.) rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló
(1) A Gyvt-ben meghatározott egyes ellátási formák közül az önkormányzat képviselőtestülete
Bocskaikerti Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (VII. 01.) KT. számú rendelete a gyermekek védelmével összefüggő pénzbeli és természetben nyújtott ellátások, valamint a személyes gondoskodást
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (IV. 24.) önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a Paks Kistérségi Szociális Központban személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a
Tárgy: Szociális intézményi térítési díjak megállapítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet számítási anyagok
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér. 6. U-8353-6/2017. Témafelelős: Lencséné Szalontai Mária Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Tárgy: Szociális intézményi térítési díjak
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
Szakosított ellátások. Idősek otthona. egy ellátottra jutó havi önköltség 131 628 Ft ellátottak száma 84 fő
2.sz. melléklet 21. tábla 132 681 000 Ft Szakosított ellátások Idősek otthona egy ellátottra jutó havi önköltség 131 628 Ft ellátottak száma 84 fő 2007-ben már részesült ellátásban Intézményi idősek otthona
Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet
Szentes Város Polgármesterétõl 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 01-24426-4/2006. Lencséné Szalontai Mária tel.: 63-510-323 e-mail: lencsene@szentes.hu Tárgy: Szociális rendeletek módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,
Ebéd Uzsonna Össz.: Napközi gyermek. Alkalma zottak. Szoc.
Dejtár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2010.(VI.9.) számú rendelete a nyersanyagnormák és térítési díjak megállapításáról valamint az étkezési hozzájárulásról Dejtár Község Önkormányzata
Az országos jelentési és férőhelyfigyelő rendszerben nyilvántartott adatok
5. számú melléklet a /2006. ( ) Korm. rendelethez Az országos jelentési és férőhelyfigyelő rendszerben nyilvántartott adatok 1. Alapszolgáltatások 1.1. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás kivételével
I. fejezet Általános rendelkezések
Vác Város Önkormányzat 5/2008. (II. 22.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Vác Város Önkormányzat a helyi
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4//2010. (IV. 1.) rendelete
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselőtestületének 4//2010. (IV. 1.) rendelete a szociális és gyermekjóléti ellátást biztosító intézményekben az ellátás igénybevételének rendjéről és a fizetendő térítési
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011. (IX.26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról Budapest Főváros
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 10/1996. (III. 1.) számú. r e n d e l e t e. az intézményi térítési díjak megállapításáról
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 10/1996. (III. 1.) számú r e n d e l e t e az intézményi térítési díjak megállapításáról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyûlése a helyi önkormányzatokról szóló
Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011. (IX.26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról Budapest Főváros
a.) Házi segítségnyújtás: Berzék, Bőcs, Köröm, Emőd, Nyékládháza, Ónod, Sajóhídvég, Mályi, Sajólád, Muhi, Kistokaj, települések vonatkozásában
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 11/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról és azok igénybevételéről szóló 21/2010. (VI.30.) önkormányzati
[Egységes szerkezetben a 6/2015. (IV. 24), a 10/2016. (V. 23.) és a 8/2017. (V. 19.) önkormányzati rendeletekkel] I. Fejezet. Általános rendelkezések
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (VII. 18.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások formáiról, igénybevételéről és térítési díjáról
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 2. oldal 1. melléklet az 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez1
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 1. oldal Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelete 1 az étkeztetésről
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról 2 Homokbödöge Község Önkormányzat
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Kiskunmajsa Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2011. (IV.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások formáiról, igénybevételéről és térítési díjáról [egységes szerkezetben]
2. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátások formái 2.
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2017. (VI.27.) önkormányzati rendelete A Dabasi Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ által nyújtott család és gyermekjóléti szolgáltatásról Dabas