SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT"

Átírás

1 8. számú melléklet az SZMSZ-hez NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT NAGYOROSZI 2012.

2 1. BEVEZETŐ (1) Az egyesület azon eszközeit, melyek a Számviteli törvény értelmében eredeti rendeltetése, hogy a tevékenységet, a működést tartósan, legalább egy éven túl szolgálják, azonban a tevékenység folytatása során elhasználódnak, korszerűtlenné, használatra alkalmatlanná válnak, a gazdálkodásból ki kell vonni. A felesleges vagyontárgyak hasznosításával és selejtezésével kapcsolatos tennivalókat a Számviteli Törvény nem szabályozza, ezáltal az egyesületnek magának kell kialakítania az ezzel a feladattal kapcsolatos szabályait. A felesleges vagyontárgyak feltárása, hasznosításának meghatározása, illetve selejtezése az egyesület hatáskörébe tartozik. A feladat a gazdasági év során folyamatos tevékenység, de legkésőbb a leltározás megkezdése előtt végre kell hajtani. (2) E szabályzat az egyesület tulajdonában levő, feleslegessé vált vagyontárgyak folyamatos feltárásával, hasznosításával és selejtezésével kapcsolatos eljárások szabályait tartalmazza. (3) A szabályzat hatálya az egyesület kezelésében lévő tárgyi eszközökre és készletekre terjed ki. (4) A szabályzatban leírtak alkalmazása szempontjából vagyontárgynak minősül minden olyan tárgyi eszköz és készlet, melynek nyilvántartását mennyiségi és értékbeni, vagy mennyiségi nyilvántartás keretében biztosítja az egyesület, értékhatárra való tekintet nélkül, működését. (5) Nem vonatkoznak a szabályzat előírásai az iratok selejtezésére, melyeket külön eljárások szabályoznak. (6) Eltérő eljárási rendet kell alkalmazni, illetve külön jogszabályokat is figyelembe kell venni: Épületekre és építményekre; Gépjárművek esetébe; Tűzoltó berendezésekre vonatkozóan; Különlegesen kezelt eszközök: Műemlékek, védett műtárgyak; Könyvtári állomány. 2. HATÁSKÖRÖK. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS SZABÁLYAI 2.1 A selejtezési hatáskör (1) A selejtezési hatáskör az egyesület elnökét illeti, aki azt a munkamegosztás keretében az általa megbízott elnökségi tagra átruházhatja. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 2 / 15

3 2.2 A Selejtezési Bizottság (1) A selejtezésre javasolt eszközök véleményezését a Selejtezési Bizottság végzi. A selejtezési javaslatok elbírálásában, selejtezési jegyzőkönyv kialakításában a bizottság tagjai együttesen kötelesek részt venni. (2) A Selejtezési Bizottság tagjait az éves selejtezés megkezdése előtt ideiglenes jelleggel az elnökség jelöli ki (elnökkel együtt 3 fő) egy évre. (3) A Selejtezési Bizottság tagjainak jogai és kötelezettségei: a felesleges vagyontárgyak közül a hasznosításra és selejtezésre javasolt eszközök állapotának kontrollálása; a hasznosítás módjára tett javaslat értékelése (értékesítés, bérbeadás, térítésmentes átadás); annak megállapítása, hogy a dolog alkatrésze, tartozéka megvan-e; javaslattétel a használható tartozékok, alkatrészek további sorsát illetően; a jegyzőkönyv és mellékleteinek elkészítése, az egyes oldalak aláírása, valamint ezek eljuttatása gazdasági titkárhoz Felesleges vagyontárgyak folyamatos feltárási rendje (1) A folyamatos, rendszeres feltárási munkát egyesületi szinten a gazdasági titkár irányítja és ellenőrzi. Feladata a feltárást követő intézkedések végrehajtásának ellenőrzése is. (2) Az egyesület használatában, kezelésében levő vagyontárgyakat a a gazdasági titkár - a kötelezően előirt leltározáson felül - a nyilvántartás alapján évente legalább egy alkalommal felülvizsgálni és a feleslegessé válás szempontjából minősíteni köteles Feleslegessé válás ismérvei (1) Általában feleslegesnek kell tekinteni azokat a vagyontárgyakat, amelyeket: az egyesület elnöksége feleslegesnek minősít; az egyesület a feladatához huzamosabb ideig nem használ. (2) A szabályzatban leírtak alkalmazása szempontjából felesleges vagyontárgyaknak kell tekinteni mindazokat a tárgyi eszközöket és készleteket, amelyek: az egyesület tevékenységéhez, működéséhez már nem szükségesek; eredeti rendeltetésüknek már nem felelnek meg; a normalizált készletek mennyiségét lényegesen meghaladják; rongálás, természetes elhasználódás, vagy erkölcsi avulás miatt rendeltetésszerűen már nem használhatóak; szavatossági idejük lejárt. (3) Nem minősülnek feleslegesnek a huzamosabb időn keresztül felhasználásra nem kerülő anyagok és alkatrészek, amennyiben azok az üzemelő berendezések hibaelhárításához szükségessé válhatnak. Ugyanez vonatkozik a tartalékként beszerzett berendezésekre is. (4) Az elemi kár miatt megsemmisült eszközöket a kárfelvételi jegyzőkönyv alapján a vagyonnyilvántartásból törölni kell. (5) A hiányzó vagy megrongálódott vagyontárgyak miatt kártérítési felelősség áll fenn az anyagkezelőkkel szemben. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 3 / 15

4 2.4. A felesleges tárgyi eszközök kezelési rendje Egyesületen belüli átadások (1) Az egyesület egyes helyein feleslegesnek minősített vagyontárgyak az egyesületen belül a felelősök között átadhatók tárgyi eszköz áthelyezési bizonylattal (B r. sz.), melyek eredeti példányát a gazdasági titkárnak kell átadni. A bizonylatolást leltárfelelősök végzik el Raktározási rend (1) A raktározásra kijelölt helyen a feleslegesként leadott eszközök döntésig az új eszközöktől elkülönítve, változatlan állapotban tárolandók az alábbiak szerint: (2) Selejt raktár: egyedileg nyilvántartott tárgyi eszközök; bútorok és az ebbe a csoportba tartozó berendezési tárgyak; bontásból kikerült, használható építési anyagok és szerelvények, gép-, műszer alkatrészek, A feleslegesnek minősített eszközök hasznosítása (1) A hasznosítás történhet az egyesületen belül és kívül egyaránt Egyesületen belüli hasznosítás (1) A gazdasági titkár, az anyagkezelők és a raktárak által leadott jelentések alapján megkísérli a felesleges vagyontárgyak egyesületen belüli hasznosítását, figyelembe véve a beérkezett igényeket és a takarékossági szempontokat is Külső hasznosítás (1) A külső hasznosítás a vagyontárgyak egyesületen kívülre történő bérbeadását, térítésmentes átadását, valamint értékesítését jelenti Bérbeadás (1) Felesleges tárgyi eszköz más vállalkozás, intézmény, valamint - ha azt jogszabály nem tiltja - magánszemély részére bérbe adható. (2) A bérbeadáshoz az elnök engedélye szükséges. (3) Az engedélyezéshez Tárgyi eszköz kölcsönzési jegyet (2. sz. melléklet) kell kiállítani. (4) A bérletről szerződést kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell a bérbe adott eszközre vonatkozó jellemző adatokat, a bérbevevő kötelezettségeit, a bérleti díj összegét, esedékességét, a fizetés módját, a bérlet megszűnése utáni teendőket. A szerződés aláírására az elnök jogosult. A bérleti díjat - annak megállapítására vonatkozó gazdaságossági számítások alapján - a gazdasági titkár állapítja meg. (5) A bérbe adott tárgyi eszköz a nyilvántartásból nem törölhető. Ezekről az eszközökről külön nyilvántartást kell vezetni. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 4 / 15

5 Térítésmentes átadás (1) Az ideiglenesen vagy véglegesen feleslegessé vált tárgyi eszközöket az egyesület térítésmentesen csak tartós kooperációs kapcsolat, huzamosabb ideje fennálló szerződéses kapcsolat keretében, a szerződések teljesítése érdekében; oktatási vagy múzeumi célra; állami költségvetési intézménynek; külön rendelet szerint előírt esetekben adhat át, figyelembe véve a mindenkor érvényes ÁFA előírásokat. (2) A térítésmentes átadást az elnök engedélyezheti. (3) Térítés nélküli átadás a tárgyi eszközök egyedi nyilvántartási lapja figyelembe vételével kiállított jegyzőkönyv szerint történik Értékesítés (1) A felesleges vagyontárgyak külső értékesítésének engedélyezésére a gazdasági titkár javaslata alapján, az elnök jogosul. (2) Az értékesítés történhet más egyesület, vállalkozás, intézmény, valamint - ha azt jogszabály nem tiltja - magánszemély részére. Az értékesítés lebonyolítása a gazdasági titkár feladata. (3) Ha az eladni kívánt felesleges vagyontárgy eladási ára, egy darabra (vagy mennyiségi egységre), meghaladja a Ft-ot, a termék mennyiségének és a versenytárgyalás időpontjának megjelölésével a helyi vagy országos lapban, illetve más módon nyilvánosan meg kell hirdetni, és azt hirdetmény útján az egyesület tagjainak is tudomására kell hozni. (4) Az értékesítésre jóváhagyott vagyontárgyak eladási árát a gazdasági titkár határozza meg. (5) Abban az esetben, ha az értékesítendő eszközök egyedi árára vonatkozóan döntés nem történt, az árakat minimum az alábbiak szerint kell megállapítani: tárgyi eszközök esetében a nettó nyilvántartási érték; 0 -ra leírt eszközök esetében a legkedvezőbb árajánlatot kell figyelembe venni; készleteket a tényleges beszerzési áron kell értékesíteni. (6) Az ezeknél alacsonyabb áron történő értékesítéshez az elnök külön engedélye szükséges. (7) Az átadás időpontjában, a fizetés módjában és határidejében - az általános pénzforgalmi előírások keretében - a felek állapodnak meg. Az értékesítés csak számla ellenében és maximum 15 naptári nap fizetési határidő mellett lehetséges. Részletfizetési kedvezményt és hitelt az egyesület nem adhat. (8) Az értékesített felesleges vagyontárgy számlázása, a jóváhagyott ár és az átadási bizonylat alapján a gazdasági titkár feladata. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 5 / 15

6 3. SELEJTEZÉS, MEGSEMMISÍTÉS (1) Selejtezni azokat a vagyontárgyakat lehet, amelyek természetes elhasználódás, korszerűtlenség, elavultság, rongálás következtében rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná váltak, hasznosításuk térítés ellenében vagy térítés nélküli formában nem járt eredménnyel. Selejtezési eljárás alá vonni csak a meglevő, a helyszínen megtekinthető, számba vehető vagyontárgyat szabad Selejtezési javaslat (1) Selejtezési javaslat (Tárgyi eszközök, Készletek, szoftver, stb.) 1. sz. melléklet Selejtezés végrehajtása Előkészítés (1) Az előkészítésről a raktár (selejt tárolást végző) vezetője gondoskodik. A selejtezési eljárásba vont vagyontárgyakat annak érdekében, hogy a többi vagyontárggyal ne legyenek felcserélhetők, elkülönítetten, jelöléssel ellátottan kell tárolni. (2) A selejtezéshez szükséges dokumentumok: selejtezési javaslat (analitikusan egyeztetve, aláírva); feleslegessé válásra vagy selejtezésre vonatkozó bizonyító iratok (jegyzőkönyv, szerviz javaslat, minőségi igazolás stb.). (3) Minőségi romlás (élelmiszer, üdítő, stb.) esetében a selejtezésre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni. (4) Állagromlás esetén vizsgálni kell, hogy annak oka nem vezethető-e vissza hanyagságra, mulasztásra. Ilyen esetekben az egységek által kiállított kárfelvételi jegyzőkönyv 1 példányát mellékelni kell Selejtezés lefolytatása (1) A Selejtezési Bizottság összehívásáról meghatározott időközönként vagy szükség szerint esetenként, annak elnöke gondoskodik. Selejtezést kezdeményezhet az eszköz tárolásában érdekelt is. (2) A Selejtezési Bizottság a selejtezés során állást foglal abban, hogy a selejtezendő tárgyi eszközök, készletek selejtezhetőek-e, illetve mely alkatrészei, tartozékai hasznosíthatók a későbbiek során Selejtezési jegyzőkönyv kiállítása (1) A selejtezési eljárás lefolytatásáról a Selejtezési Bizottság jegyzőkönyvet köteles felvenni. (2) A selejtezési eljárásról készült jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell: a selejtezés helyét, idejét; a kiselejtezett tárgyak tételes és összegszerű felsorolását, nyilvántartási adatait; a kiselejtezett eszköz további kezelésére vonatkozó előírásokat; a felelős személyek aláírását (selejtezési bizottság, stb). Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 6 / 15

7 (3) Az immateriális javak, és a tárgyi eszközök selejtezése során a következő szabvány nyomtatványokat kell használni: B r.sz. Immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezési jegyzőkönyve B r.sz. Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek) tárgyi eszközök jegyzéke B r.sz. Tárgyi eszközök selejtezéséből visszanyert tartozékok, alkatrészek, hulladék anyagok jegyzéke B r.sz. Megsemmisítési jegyzőkönyv (4) A készletek selejtezése során a következő szabvány nyomtatványokat kell használni: B r.sz. Készletek selejtezési, leértékelési jegyzőkönyve B r.sz. Selejtezett készletek jegyzéke B r.sz. A készletek selejtezéséből visszanyert hulladék anyagok jegyzéke B r.sz. Leértékelt készletek jegyzéke B r.sz. Megsemmisítési jegyzőkönyv Alkatrészek, tartozékok bontása, hulladék anyagok visszanyerése (1) A selejtezett vagyontárgyakról leszerelt tartozékokat, anyagokat az erre vonatkozó előírások szerint be kell vételezni a raktárba. (B.sz.ny ) (2) Az értékesíthető hulladék anyagok illetékes begyűjtőhelyre való szállításáról a gazdasági titkár köteles gondoskodni. (3) A selejtezett, de hulladékérték felett hasznosítható anyagok és eszközök értékesítése e szabályzat pontja alapján történhet Selejtezett vagyontárgyak tárolása (1) A selejtezett vagyontárgyakat, azok értékesítéséig, elszállításáig vagy megsemmisítéséig a többi raktári eszköztől elkülönítetten kell kezelni. 3.3 Megsemmisítési eljárás (1) A selejtezett vagyontárgyakat meg kell semmisíteni vagy használhatatlanná tenni. (2) Szükségessé válhat a megsemmisítés, ha a selejtezett vagyontárgy: még hulladékként sem hasznosítható; raktározása tárolóhely hiányában nem lehetséges. (3) A megsemmisítést a Selejtezési Bizottság rendeli el. (4) A helyben történő megsemmisítés végrehajtásnál a Selejtezési Bizottságnak kell jelen lenni. (5) A külső cég által végzett megsemmisítés esetében is jegyzőkönyvet kell felvenni a munka elvégzéséről. (6) A saját hatáskörbe végrehajtott megsemmisítésről a B.sz.ny sz. jegyzőkönyvet kell felvenni 1 példányban, amelyet a gazdasági titkár irattároz. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 7 / 15

8 (7) A kiselejtezett eszközök megsemmisítése esetén jegyzőkönyvet kell felvenni, melynek tartalmaznia kell: a vagyontárgyak azonosító adatait; a selejtezés helyét és idejét, a résztvevők nevét; a megsemmisítés módját; a felelős személyek aláírását (bizottsági tagok, stb). (8) Elemi kár miatt megsemmisült eszközöknek az egyesület vagyonnyilvántartásából való leírásának alapbizonylata a kár felvételéről szóló jegyzőkönyv, melyet a kár bekövetkezte után 48 órán belül fel kell venni. A kárfelvételre meg kell hívni az Ellenőrző Bizottság elnökét is. A jegyzőkönyvet haladéktalanul el kell jutatni a gazdasági titkárnak. 4. SELEJTEZÉSSEL, HASZNOSÍTÁSSAL KAPCSOLATOS PÉNZÜGYI, SZÁMVITELI ELSZÁMOLÁSOK (1) A felesleges vagyontárgyak hasznosításával, selejtezésével kapcsolatos pénzügyi és számviteli elszámolásokat, előírásokat a hatályos Számlakezelési Szabályzat tartalmazza. (2) Az ott nem szabályozott esetekre vonatkozóan a Számviteli törvény előírásait kell alkalmazni. 5. ELLENŐRZÉS (1) A gazdasági titkár a lebonyolítást teljes mélységben ellenőrzi. 6. KÜLÖN RENDELKEZÉSEK (1) Egyes vagyontárgyak hasznosítására és selejtezésére vonatkozóan minden esetben figyelembe kell venni a jelen szabályzat 1. fejezetében felsorolt előírásokat, különös tekintettel arra, hogy, a könyvtári állományok vonatkozásában a 3/1975. (VIII. 17.) KM-PM együttes rendelet az irányadó; műemléket, műemléknek minősülő vagyontárgyat, képzőművészeti alkotásokat csak a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal egyetértése esetén lehet hasznosítani, selejtezni; hatósági rendelkezés alapján üzemeltetett vagy kezelt vagyontárgy és eszköz hasznosítása, selejtezése csak a rendelkező hatóság írásbeli engedélye alapján lehetséges; ha a vagyontárgy vagy eszköz felvásárlását, begyűjtését erre a célra létesített állami vállalat, szövetkezet vagy egyéb jogi személy végzi, a hasznosítást ennek útján kell végrehajtani. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 8 / 15

9 7. SZOFTVEREK SELEJTEZÉSE (1) A szoftverek selejtezése az azt működtető tárgyi eszközről történő eltávolítással és amennyiben rendelkezésre áll - a telepítéshez szükséges adathordozó megsemmisítésével történik. Szoftverek nyilvántartásból való kivezetéséhez a titkár előzetes hozzájárulása szükséges. (2) Szoftverek selejtezését külön, a B.sz.ny számú nyomtatványhoz hasonló tartalommal rendelkező jegyzőkönyvbe kell rögzíteni. (3) A szabályzatban szereplő bizonylatok kezelésének részletes rendelkezéseit a Bizonylati Szabályzat tartalmazza. 8. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK (1) Az Egyesület Selejtezési Szabályzatát a 22/2012 (07.05.) számú Egyesület Elnökségi Határozatával fogadta el. Az új szabályzat mellékletével együtt július 05.- én lép hatályba, és a Szervezési és Működési Szabályzat mellékleteként kell kezelni. (2) A Szabályzat előírásait az Egyesület tagjainak kötelező betartani. (3) A Szabályzat aktualizálásáról a gazdasági titkár köteles gondoskodni. Csallóközi József sk. elnök Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 9 / 15

10 MELLÉKLETEK: 1. számú BIZONYLATOK JEGYZÉKE 2. számú SELEJTEZÉSI JAVASLAT 3. számú KÓDJEGYZÉK a feleslegessé válás okairól 4. számú TÁRGYI ESZKÖZÖK KÖLCSÖNZÉSI JEGYE 5. számú TANÚSÍTVÁNY SELEJTEZENDŐ SZÁMÍTÓGÉP MEREVLEMEZÉNEK ÁLLAPOTÁRÓL Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 10 / 15

11 1. számú melléklet BIZONYLATOK JEGYZÉKE Bizonylat száma B r.sz B r.sz. B r.sz B r.sz. B r.sz. B r.sz. B r.sz. B r.sz. Megnevezése Immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezési jegyzőkönyve Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek) tárgyi eszközök jegyzéke Tárgyi eszközök selejtezéséből visszanyert tartozékok, alkatrészek, hulladék anyagok jegyzéke Készletek selejtezési, leértékelési jegyzőkönyve Selejtezett készletek jegyzéke A készletek selejtezéséből visszanyert hulladék anyagok jegyzéke Leértékelt készletek jegyzéke Megsemmisítési jegyzőkönyv Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 11 / 15

12 2. számú melléklet SELEJTEZÉSI JAVASLAT Sorszám Nyilvántartási szám Megnevezés M.e. Mennyiség Feleslegessé válás oka 1. db Nagyoroszi, év... hó... nap gazdasági titkár leltárfelelős raktáros Megjegyzés: Kiállítandó 2 példányban. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 12 / 15

13 3. számú melléklet KÓDJEGYZÉK a feleslegessé válás okairól Eredeti rendeltetésének már nem felel meg 101 Működéshez már nem szükségesek 102 Rendeltetésszerű használatra alkalmatlan 103 Korszerűtlenség miatt 104 Természetes erkölcsi elavultság miatt 105 Természetes fizikai elhasználódás miatt 106 Rongálás miatt (személyhez kötött) 107 Rongálódás miatt (személytől független) 108 Szavatossági idő lejárása miatt 109 Javítása gazdaságtalan 110 Munkavédelmi előírásoknak nem felel meg 111 Balesetveszélyesek 112 Egyéb okból 113 A felesleges vagyontárgy jegyzékéhez csatolni kell: a 107 kódszámmal jelzett tételeknél mellékelni kell a kártérítési eljárás anyagát, a 110 kódszám alkalmazásakor az egyedi műszaki cikkek esetében a javíthatatlanságról, vagy gazdaságtalan javíthatóságról szóló szakcég által kibocsátott írásos nyilatkozatot. Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 13 / 15

14 4. számú melléklet TÁRGYI ESZKÖZÖK KÖLCSÖNZÉSI JEGYE Kérem a csatolt megkeresés alapján annak engedélyezését, hogy az egyesület tulajdonát képező vonalkódú gyártási számú megnevezésű tárgyi eszközt. forint/hó bérleti díj ellenében részére -tól -ig kölcsönadhassuk. A kölcsönadás az egyesületi munkát nem befolyásolja. Nagyoroszi,... év hó. nap... gazdasági titkár A fenti kölcsönzést engedélyezem. Nagyoroszi,... év hó. nap... elnök Megjegyzés: Az átadásra kerülő tartozékokat a túloldalon kell részletezni! Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 14 / 15

15 5. számú melléklet TANÚSÍTVÁNY SELEJTEZENDŐ SZÁMÍTÓGÉP MEREVLEMEZÉNEK ÁLLAPOTÁRÓL Aláírásommal igazolom, hogy a.. nevű leltárhely leltári számú számítógép, notebook, egyéb adathordozó merevlemezéről az összes egyetemi információt, adatot, szoftvert letöröltem. Nagyoroszi,... év hó. nap... gazdasági titkár Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete Oldal 15 / 15

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2002. február 27.

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2002. február 27. Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2002. február 27. 1) A használhatatlannak minősítés és egyéb fogalmak: Vagyontárgyak: minden

Részletesebben

Hatályos: 2011. május 26-tól

Hatályos: 2011. május 26-tól GYULA ÉS KÖRNYÉKE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS FELESLEGES VAGYONTÁRGY HASZNOSÍTÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2011. május 26-tól A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Iroda

Részletesebben

SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁRGYAK ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA (továbbiakban: Selejtezési Szabályzat) A Szent Imre Katolikus Általános Iskola felesleges vagyontárgyainak hasznosításával

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 31-től Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK

Részletesebben

V. sz. melléklet 22. pontja APOR VILMOS KATOLIKUS FİISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

V. sz. melléklet 22. pontja APOR VILMOS KATOLIKUS FİISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA V. sz. melléklet 22. pontja APOR VILMOS KATOLIKUS FİISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Az Apor Vilmos Katolikus Fıiskola (Fıiskola) kezelésében lévı felesleges

Részletesebben

I. Általános rész. A szabályzat hatálya

I. Általános rész. A szabályzat hatálya Budakeszi Város Polgármesterének és Jegyzőjének 12/1012.(VIII.31.) számú intézkedése Felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzata A polgármesteri hivatal kezelésében lévő felesleges

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatal 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályos: 2010. július 1. napjától FELESLEGES

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata és a Csanyteleki Polgármesteri Hivatal FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

Csanytelek Község Önkormányzata és a Csanyteleki Polgármesteri Hivatal FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Polgármesteri Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata 2) melléklete 1/b) függeléke Csanytelek Község Önkormányzata és a Csanyteleki Polgármesteri Hivatal FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK

Részletesebben

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 1051 Budapest, Arany János utca 1.

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 1051 Budapest, Arany János utca 1. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 1051 Budapest, Arany János utca 1. Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és a hasznosíthatatlan eszközök selejtezésének szabályzata Érvényes:

Részletesebben

Felesleges vagyontárgyak Hasznosításának és selejtezésének szabályzata

Felesleges vagyontárgyak Hasznosításának és selejtezésének szabályzata Jászladány Nagyközségi Önkormányzat és intézményei, valamint a Jászsági Szociális Szolgáltató Társulás és intézményei Felesleges vagyontárgyak Hasznosításának és selejtezésének szabályzata Hatályos: 2016.

Részletesebben

Ügyiratszám: 639-2/2014. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

Ügyiratszám: 639-2/2014. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Ügyiratszám: 639-2/2014. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

Részletesebben

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Martonvásár 2012. május 16. Bedő Zoltán főigazgató 1. A selejtezés általános tudnivalói A felesleges vagyontárgyak csoportosítása: - immateriális javak, - tárgyi eszközök, - anyagok,

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 02. Aktualizálva: 2012. január 02. Készítette: Újhelyiné Bukta Mónika

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Készítette: Gazdasági Főigazgatóság Hatályos: 2007. május 24. napjától

DEBRECENI EGYETEM SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Készítette: Gazdasági Főigazgatóság Hatályos: 2007. május 24. napjától DEBRECENI EGYETEM SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Gazdasági Főigazgatóság Hatályos: 2007. május 24. napjától TARTALOMJEGYZÉK 1. A szabályzat hatálya... 3 2. Selejtezési hatáskör... 3 3. Selejtezési

Részletesebben

Magyar Ügyvédi Kamara Adószám: 19025788-1-41 Székhely: 1054 Budapest, Szemere u. 8. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2010.

Magyar Ügyvédi Kamara Adószám: 19025788-1-41 Székhely: 1054 Budapest, Szemere u. 8. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2010. Magyar Ügyvédi Kamara Adószám: 19025788-1-41 Székhely: 1054 Budapest, Szemere u. 8. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2010. TARTALOMJEGYZÉK: 1. A selejtezés általános tudnivalói 2. A felesleges vagyontárgyak feltárása,

Részletesebben

VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA 2018. 05. 01. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA 12. számú függelék SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési szerv

Részletesebben

Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és a selejtezésnek szabályzata

Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és a selejtezésnek szabályzata Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és a selejtezésnek szabályzata A szabályzat előírásait a Gazdasági Ellátó Szervezethez kapcsolt önállóan működő intézményeknek

Részletesebben

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA 2012. Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont

Részletesebben

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2013

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2013 SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2013 Szervezet neve: Egyenlő Esélyért Egyesület 2007 Címe: 2840 Oroszlány, Táncsics Mihály út 39. Adószáma: 18616909-1-11 Képviseletre jogosult személyneve: Kiss Csilla Klára Jelen

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Iktatószám: 08-8/2029/2017. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, mint önállóan

Részletesebben

Rudabánya Város Önkormányzat. Polgármesteri Hivatal. 3733 Rudabánya,Gvadányi J.u.47. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK,

Rudabánya Város Önkormányzat. Polgármesteri Hivatal. 3733 Rudabánya,Gvadányi J.u.47. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, Rudabánya Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 3733 Rudabánya,Gvadányi J.u.47. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Érvényes: 2008.szeptember 1 -től Jóváhagyva:Dr. Sallai

Részletesebben

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Selejtezési és hasznosítási szabályzata

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Selejtezési és hasznosítási szabályzata Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Selejtezési és hasznosítási szabályzata A selejtezés részletes szabályait az Államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési

Részletesebben

E) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI

E) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI E) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezési jegyzőkönyve 2. Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek),

Részletesebben

I. RÉSZ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

I. RÉSZ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 9/2009. (III. 30.) számú rektori utasítás a Magyar Állam tulajdonában és az Eötvös Loránd Tudományegyetem vagyonkezelésében lévő ingó vagyon feleslegesnek minősítése, hasznosítása és selejtezése szabályairól

Részletesebben

Eszközök selejtezési, hasznosítási szabályzata

Eszközök selejtezési, hasznosítási szabályzata ... (társaság neve)... (adószám) Eszközök selejtezési, hasznosítási szabályzata Érvényes:...-tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. Társaság bemutatása...3 2. A Selejtezési szabályzat célja...4 3.

Részletesebben

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2012. január 01. Dr. Ari Lajos elnök 1 A selejtezési szabályzat az Egyesület tulajdonában lévő feleslegessé vált vagyontárgyak hasznosításával, leértékelésével és selejtezésével

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Pécs M J Város Polgármesteri Hivatala Felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének Szabályzata 2014. Iktatószám: 05-5/82/2014. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA A Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezet költségvetési

Részletesebben

1. Bevezetés... 2 2. A szabályzat célja... 3 2.1. A szabályzat hatálya... 3 2.2. A szabályozásba bevont eszközök köre... 3 3. Felesleges eszközök

1. Bevezetés... 2 2. A szabályzat célja... 3 2.1. A szabályzat hatálya... 3 2.2. A szabályozásba bevont eszközök köre... 3 3. Felesleges eszközök 1. Bevezetés... 2 2. A szabályzat célja... 3 2.1. A szabályzat hatálya... 3 2.2. A szabályozásba bevont eszközök köre... 3 3. Felesleges eszközök felszámolásának fázisai... 4 3.1. A hasznosítás során szükséges

Részletesebben

Selejtezés. Kedves Partnereink!

Selejtezés. Kedves Partnereink! Selejtezés Kedves Partnereink! A vállalkozásnál selejtezni ritkább esetben az immateriális javakat, gyakrabban a tárgyi eszközöket és a készletet kell. A selejtezés értelemszerűen nem jelent fizikai megsemmisítést

Részletesebben

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Szervezet neve: Fejér Megyei Építészek Kamarája Címe: Adószáma: 18482911-1-07 Képviseletre jogosult személy neve: Németh László elnök Jelen szabályzatban nem szabályozott kérdésekben

Részletesebben

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA Budapest, 2017.09.30. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A SZABÁLYZAT CÉLJA, FELADATA, HATÁLYA... 3 II. A FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁNAK,

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZET 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Készítette: Borgulya

Részletesebben

KANCELLÁR EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

KANCELLÁR EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 3/2019. (II.21.) számú kancellári utasítás a Magyar Állam tulajdonában és az Eötvös Loránd Tudományegyetem vagyonkezelésében lévő ingó vagyon feleslegesnek minősítése,

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA BUDAPEST 2015. (Hatályos: 2015. június 27. napjától) Tartalom Bevezetés...

Részletesebben

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2014

SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2014 SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2014 Szervezet neve: Ráckevei - Soroksári Dunaág Víziközmű Társulat Címe: 2338. Áporka, Petőfi S. u. 32. Adószáma: 23544226-1-13 Képviseletre jogosult személy neve: Dr. Kovács Tibor

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYMŰKÖDTETŐ ÉS FENNTATÓ KÖZPONT 1139 Budapest, XIII., Hajdú utca 29. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA HATÁLYBA

Részletesebben

Számviteli Politikája

Számviteli Politikája TESTNEVELÉSI EGYETEM Számviteli Politikája Felesleges vagyontárgyak hasznosítási és selejtezési szabályzata Jóváhagyta a Testnevelési Egyetem Szenátusa 35/2015. sz. határozatával TARTALOM I. Általános

Részletesebben

BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY 7150 Bonyhád Fay ltp. 34. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Intézmény székhelye, címe: 7150 Bonyhád Fay ltp. 34.

BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY 7150 Bonyhád Fay ltp. 34. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Intézmény székhelye, címe: 7150 Bonyhád Fay ltp. 34. Intézmény neve: Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény Szabályzat típusa: Selejtezési szabályzat Intézmény székhelye, címe: Intézmény OM-azonosítója: 036263 Intézmény fenntartója: Bonyhád Város Önkormányzata

Részletesebben

1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 26. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁNAK, HASZNOSÍTÁSÁNAK és SELEJTEZÉSÉNEK

Részletesebben

Tárgy: Javaslat feleslegessé vált vagyontárgyak selejtezésére. Dr. Herczeg Tibor

Tárgy: Javaslat feleslegessé vált vagyontárgyak selejtezésére. Dr. Herczeg Tibor ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. JÚNIUS 27-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 935-5/2016/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB IV. NAPIREND Tárgy: Javaslat feleslegessé

Részletesebben

D) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI

D) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI D) SELEJTEZÉS NYOMTATVÁNYAI Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezési jegyzőkönyve 2. Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek),

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hajmáskér Község Önkormányzata Sóly Község Önkormányzata Hajmáskér Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat Hajmáskéri Közös Önkormányzati Hivatal Lurkó Óvoda FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK,

Részletesebben

Selejtezési szabályzat TARTALOMJEGYZÉK

Selejtezési szabályzat TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. A szabályzat hatálya... 3 2. Felesleges vagyontárgyak fajtái... 3 3. A szabályzatban hivatkozott személyek... 4 II. FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSA...

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA BMF SZMSZ 41. melléklet A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA FELESLEGES VANYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁNAK, HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPEST 2003. november TARTALOMJEGYZÉK A szabályozás hatálya...

Részletesebben

Kazincbarcika és Vidéke Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Társulási Iroda

Kazincbarcika és Vidéke Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Társulási Iroda Kazincbarcika és Vidéke Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Érvényes: 2010. január 1-tıl TARTALOMJEGYZÉK I. Á L T A L Á N O S

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK, SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. január 1-től Jóváhagyom: Készítette: Megoldás 2006. Kft. 9082 Nyúl, Árpád u. 17.

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA SOPRON 2013 TARTALOMJEGYZÉK A szabályzat hatálya... 3 A felesleges vagyontárgyak fajtái... 3 A vagyonértékesítés

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA ... költségvetési szerv megnevezése FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályos: 2017.január 01-től

Részletesebben

Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata

Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Jóváhagyta: Dudás Tibor- főigazgató Készítette: Debreceniné Csőke Krisztina-gazdasági főigazgató helyettes Készült:2017.01.01. Hatályos:

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA SOPRON 2010 TARTALOMJEGYZÉK A szabályzat hatálya... 3 A felesleges vagyontárgyak fajtái... 3 A vagyonértékesítés

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA MTA Nyelvtudományi Intézet FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. január 1-tıl 2 FELESLEGES

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA BUDAPEST 2015 (Hatályos: 2016. június 25. napjától) H-1149 Budapest,

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Készítette: Kancellária Hatályos: 2015. október 3. napjától

DEBRECENI EGYETEM SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Készítette: Kancellária Hatályos: 2015. október 3. napjától DEBRECENI EGYETEM SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Kancellária Hatályos: 2015. október 3. napjától Tartalomjegyzék I. Általános rész... 3 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Fogalmak... 3 3. A Szabályzat

Részletesebben

Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 2016 A felesleges vagyontárgyak hasznosításával és selejtezésével összefüggő feladatokat a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. és az államháztartás

Részletesebben

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzata

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzata Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzata Jóváhagyta: Pelle József igazgató Hatályos: az aláírás napjától. Érvényes visszavonásig.

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁSA

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁSA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK/KÉSZLETEK FELTÁRÁSA MEGNEVEZÉSŰ MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁSA 2019 Oldal 0 / 7 1. A folyamat leírása: A felesleges vagyontárgyak/készletek feltárása, hasznosítása és selejtezése 2.

Részletesebben

BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA

BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETEME BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK, KÉSZLETEK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA BUDAPEST 2016.

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA SZABÁLYZAT A FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE (Elfogadva a Szenátus 63/2012. (XI. 7.) sz. határozatával) (MS3202) 2012 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

3/2015. (VII. 31.) OBH elnöki ajánlás

3/2015. (VII. 31.) OBH elnöki ajánlás 3/2015. (VII. 31.) OBH elnöki ajánlás a Kúriának, az ítélőtábláknak és a törvényszékeknek, valamint az Országos Bírósági Hivatalnak a felesleges vagyontárgyak hasznosítására és a selejtezésre vonatkozó

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

DEBRECENI EGYETEM SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT DEBRECENI EGYETEM SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Kancellária Hatályos: 2015. október 3. napjától 2018. december 14-től hatályos módosításokkal egységes szerkezetben Tartalomjegyzék I. Általános rész...

Részletesebben

FELESLEGES ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA ALAPFOKÚ KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKET MŰKÖDTETŐ KÖZPONT FELESLEGES ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA ( a Számviteli Politika 3. számú melléklete) Érvényes: 2015. április 01-től Tartalomjegyzék

Részletesebben

3/2013. számú A FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁRGYAK SELEJTEZÉSÉRŐL A SZUHAKÁLLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN. Jegyzői Polgármesteri együttes utasítás

3/2013. számú A FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁRGYAK SELEJTEZÉSÉRŐL A SZUHAKÁLLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN. Jegyzői Polgármesteri együttes utasítás Ikt.sz: 3003-18/2013/Sz. 3/2013. számú Jegyzői Polgármesteri együttes utasítás A SZUHAKÁLLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN A FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁRGYAK SELEJTEZÉSÉRŐL Érvényes: 2013. március 1-jétől

Részletesebben

Selejtezési Szabályzat

Selejtezési Szabályzat BUDAPEST FŐVÁROS III. KER. ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKET KISZOLGÁLÓ INTÉZMÉNY (a továbbiakban: KSZKI) Budapest, 1033 Folyamőr u. 22. Selejtezési Szabályzat Preambulum A Költségvetési

Részletesebben

SZABÁLYZAT A FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE

SZABÁLYZAT A FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA SZABÁLYZAT A FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE (Elfogadva a Szenátus 155/2015. (XII.09.) sz. határozatával) 2015. 2 Tartalomjegyzék PREAMBULUM...

Részletesebben

TÖRÖK-MAGYAR KULTURÁLIS, INFORMÁCIÓS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

TÖRÖK-MAGYAR KULTURÁLIS, INFORMÁCIÓS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT TÖRÖK-MAGYAR KULTURÁLIS, INFORMÁCIÓS ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Kücükcoban-Tengeri Dalma kuratóriumi tag Hatályos: 205 szeptember 5 Jóváhagyta: Demirkan Mehmet

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEM HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁRÓL, HASZNOSÍTÁSÁRÓL ÉS SELEJTEZÉSÉRŐL

A MISKOLCI EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEM HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁRÓL, HASZNOSÍTÁSÁRÓL ÉS SELEJTEZÉSÉRŐL A MISKOLCI EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEM HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁRÓL, HASZNOSÍTÁSÁRÓL ÉS SELEJTEZÉSÉRŐL Miskolc 2014. 6.12. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM SZABÁLYZATA

Részletesebben

Tárgyi eszközök leltározása és megszűnése, könyvekből kivezetése

Tárgyi eszközök leltározása és megszűnése, könyvekből kivezetése Tárgyi eszközök leltározása és megszűnése, könyvekből kivezetése Adótanácsadók Egyesülete 2016. november 18. Gottgeisl Rita Beszámoló tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a vállalkozásnak a mérleg

Részletesebben

ADATLAP Azonosító: A10

ADATLAP Azonosító: A10 BIZONYLAT MEGNEVEZÉSE: ADATLAP Azonosító: A10 Tárgyi eszközök naplója Bizonylat száma: B. 11-52/új.r.sz. Bizonylat kitöltésére, kezelésére vonatkozó információk: A tárgyi eszközök naplója elnevezésű nyomtatványt

Részletesebben

A FŐISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAI FELTÁRÁSÁNAK, HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

A FŐISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAI FELTÁRÁSÁNAK, HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA N Y Í R E G Y H Á Z A A FŐISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAI FELTÁRÁSÁNAK, HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA (a Gazdálkodási szabályzat 10. sz. melléklete) Elfogadva: 2009.

Részletesebben

LELTÁRKÉSZÍTÉSI, LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

LELTÁRKÉSZÍTÉSI, LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Oldal: 1 / 8 A leltározási szabályzat célja A számviteli törvény valódiság elve szerint a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak,

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályos: 2012..-től 1 BEVEZETÉS A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban Sztv.) hangsúlyozza

Részletesebben

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA Készült: Előterjesztve: Elfogadva: 2009. július 15-én 2009. szeptember 24-i elnökségi ülésre A Magyar Curling Szövetség (a továbbiakban: Szakszövetség)

Részletesebben

A szombathelyi Kutyamenhely Alapítvány BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA

A szombathelyi Kutyamenhely Alapítvány BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA A szombathelyi Kutyamenhely Alapítvány BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA ( módosításokkal együtt, egységes szerkezetben) Utolsó módosítás dátuma: 2010. november 10. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.A szabályzat

Részletesebben

SZELLEMI ÉS ANYAGI INFRASTRUKTÚRA MAGÁNCÉLÚ IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

SZELLEMI ÉS ANYAGI INFRASTRUKTÚRA MAGÁNCÉLÚ IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYZATA Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény SZELLEMI ÉS ANYAGI INFRASTRUKTÚRA MAGÁNCÉLÚ IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYZATA igazgató P.H. 1 A SZELLEMI ÉS ANYAGI INFRASTRUKTÚRA MAGÁNCÉLÚ IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

Részletesebben

Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület

Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület Székhely: 6725 Szeged, Kolozsvári tér 1-2. Adószám: mint fenntartó és intézményei, a Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (OM 102731) Székhely: 6725 Szeged,

Részletesebben

Belső Ellenőrök Társasága IV. SZAKMAI KONFERENCIA

Belső Ellenőrök Társasága IV. SZAKMAI KONFERENCIA A leltár az egy nagyon fontos csinovnyik feladat. Csinálják is csak szorgalmasan, minél pontosabban és persze precízebben. Valakiknek tudniuk kell, hogy hogyan állnak a dolgok. Belső Ellenőrök Társasága

Részletesebben

Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet

Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet ELSZÁMOLÓH Z Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet Felesleges vagyontárgyak hasznosítási és selejtezési szabályzata Hatályos: 2014. április 1. 1 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A szabályzat a Pécs Városi

Részletesebben

1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Budapesti Gazdasági Egyetem. leltározási és leltárkészítési munkáiról

1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Budapesti Gazdasági Egyetem. leltározási és leltárkészítési munkáiról 1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás a Budapesti Gazdasági Egyetem leltározási és leltárkészítési munkáiról Budapest, 2016. június 30. (2016. július 1. napjától hatályos változat) A Budapesti Gazdasági

Részletesebben

ANYAGGAZDÁLKODÁSI, LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

ANYAGGAZDÁLKODÁSI, LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Dél-kelet Magyarországon működő M E N T Á L H I G I É N É S E G Y E S Ü L E T 5601 Békéscsaba, Pf. 303. Fenntartó székhelye és telephelye: 5630 Békés, Borosgyán u. 1/1. T/Fax: 06/66/643-991 E-mail: menta@internet-x.hu

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. felesleges vagyontárgyak hasznosításáról és selejtezéséről szóló szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. felesleges vagyontárgyak hasznosításáról és selejtezéséről szóló szabályzata A Pécsi Tudományegyetem felesleges vagyontárgyak hasznosításáról és selejtezéséről szóló szabályzata Pécs 2012. 2013. december 19. napjától hatályos Tartalom Preambulum... 3 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEM HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁRÓL, HASZNOSÍTÁSÁRÓL ÉS SELEJTEZÉSÉRŐL

A MISKOLCI EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEM HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁRÓL, HASZNOSÍTÁSÁRÓL ÉS SELEJTEZÉSÉRŐL A MISKOLCI EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEM HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁRÓL, HASZNOSÍTÁSÁRÓL ÉS SELEJTEZÉSÉRŐL Miskolc 2015 6.12. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM SZABÁLYZATA

Részletesebben

SZÁMLAKEZELÉSI SZABÁLYZAT

SZÁMLAKEZELÉSI SZABÁLYZAT 9. számú melléklet az SZMSZ-hez NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE SZÁMLAKEZELÉSI SZABÁLYZAT NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) Jelen szabályozás célja, hogy az Egyesület által kibocsátott,

Részletesebben

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT MAGYAR RÁDIÓAMATŐR SZÖVETSÉG LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Rendelet: 1995. évi CXVII. törvény 5. számú melléklet (II. 13. pont) Érvényes: 2004. Február 09.-től Leltározás A mérleg bizonylati alátámasztásául,

Részletesebben

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Ikt.sz.: 12/46301/2012. Ikt.k.: 2012.08.08. BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZET 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK

Részletesebben

Bérleti díjból megvalósuló beszerzések beruházási szabályzata. A bérleti díjból megvalósuló beruházások az Önkormányzat tulajdonába kerülnek.

Bérleti díjból megvalósuló beszerzések beruházási szabályzata. A bérleti díjból megvalósuló beruházások az Önkormányzat tulajdonába kerülnek. Bérleti díjból megvalósuló beszerzések beruházási szabályzata 2. sz. melléklet A szabályzat az Önkormányzattal a fürdővagyon használatba adására és annak működtetésére kötött szerződés 13. pontjában kapott

Részletesebben

Selejtezési szabályzat

Selejtezési szabályzat ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu J ó v á h a g y o m: Budapest, 2015.

Részletesebben

inközponti Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZÁMVITELI POLITIKA Jóváhagyva: 2003. április 17.

inközponti Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZÁMVITELI POLITIKA Jóváhagyva: 2003. április 17. inközponti Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZÁMVITELI POLITIKA Jóváhagyva: 2003. április 17. A Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület számviteli politikáját a számvitelről

Részletesebben

... Intézmény Leltározási és leltárkészítési szabályzata

... Intézmény Leltározási és leltárkészítési szabályzata ... Intézmény Leltározási és leltárkészítési szabályzata 1. A Szabályzat 3. számú melléklete következő 3. számú mellékletre változik: "3. számú melléklet Leltározási ütemterv a 2016. évre 1. A leltározás

Részletesebben

Az Informatikai Kar Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzata

Az Informatikai Kar Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzata Az Informatikai Kar Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzata 1. Az Informatikai Kar Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzata megegyezik az Egyetem Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzatával. A Szabályzathoz

Részletesebben

B) KÉSZLETEK BIZONYLATAI

B) KÉSZLETEK BIZONYLATAI B) KÉSZLETEK BIZONYLATAI Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Készlet-bevételezési bizonylat B. 12-111/V.r.sz. B01. 2. Készlet kivételezési bizonylat B. 12-114/V.r.sz. B02. 3. Azonnali

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK 7. 362/2015. (VIII. 5.) OBHE számú határozat munkacsoport működésének meghosszabbításáról

TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK 7. 362/2015. (VIII. 5.) OBHE számú határozat munkacsoport működésének meghosszabbításáról 2015/7. SZÁM 2015/7. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK 7 362/2015. (VIII. 5.) OBHE számú határozat munkacsoport működésének meghosszabbításáról 366/2015. (VIII. 10.) OBHE számú határozat

Részletesebben

I. SZÁMÚ GAZDASÁGI MŰKÖDTETŐ KÖZPONT BESZERZÉSI SZABÁLYZATA

I. SZÁMÚ GAZDASÁGI MŰKÖDTETŐ KÖZPONT BESZERZÉSI SZABÁLYZATA I. SZÁMÚ GAZDASÁGI MŰKÖDTETŐ KÖZPONT BESZERZÉSI SZABÁLYZATA Győr, 2015. 03.02 1 E L Ő S Z Ó Az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII:31) kormányrendelet 13. (2) bekezdésében foglalt

Részletesebben

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Nyt. szám: /2012 1. számú példány NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) A Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete

Részletesebben

II. számú melléklet A Justh Zsigmond Városi Könyvtár Nyilvántartási szabályzata

II. számú melléklet A Justh Zsigmond Városi Könyvtár Nyilvántartási szabályzata II. számú melléklet A Justh Zsigmond Városi Könyvtár Nyilvántartási szabályzata Orosháza, 2017. július 01. A könyvtár feladatainak ellátásához szükség van a megfelelően gondozott, jól feltárt gyűjteményre,

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága Elnöke

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága Elnöke SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága Elnöke Ikt. sz.: 01/59494/2016 Tárgy: Az önkormányzati képviselők és a nem képviselő bizottság tagjaira vonatkozó vagyonnyilatkozat-tételi

Részletesebben

SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT

SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT 2015. október 1 Az Eszköz Bérbeadási Szabályzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara (székhely: 4400 Nyíregyháza, Kálvin

Részletesebben

DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET

DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2009. ÁPRILIS 1-TŐL Készült a Közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény előírásai alapján 1. oldal, összesen: 10 DEBRECENI KÖZTERÜLET FELÜGYELET

Részletesebben

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 1/2010.

Részletesebben

MTA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA

MTA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA MTA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I.ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 2. AZ BÉLYEGZŐK HASZNÁLATÁRA JOGOSULTAK KÖRE... 3 3. A BÉLYEGZŐK HASZNÁLATA...

Részletesebben