A Szolnoki Sportcentrum Kft. részvétele, szerepe a környezettudatos szemlélet kialakításában a szolnoki óvodákban és általános iskolákban.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Szolnoki Sportcentrum Kft. részvétele, szerepe a környezettudatos szemlélet kialakításában a szolnoki óvodákban és általános iskolákban."

Átírás

1 A természet hatalmas, az ember parányi.ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára. Szent-Györgyi Albert A Szolnoki Sportcentrum Kft. részvétele, szerepe a környezettudatos szemlélet kialakításában a szolnoki óvodákban és általános iskolákban. Készítette: Pocsai Imréné év

2 Az ember a természet része, csak akkor van esélye a boldogulásra, ha együttműködik környezetével, és nem uralkodni akar felette, ami a természet törvényeinek megértését, az élet minden formájának elismerését feltételezi. Fel kell fedeztetni, hogy biológiai sokféleség nélkül nincs emberi létezés sem. A környezeti nevelés során a gyerekeket/tanulókat fel kell készíteni a környezetük megismerésére, tapasztalataik feldolgozására, valamint az élő és élettelen természet érdekeit is figyelembe vevő cselekvésre. Ezért a környezeti nevelés: - megfelelően stabil és megújulásra képes érzelmi kapcsolatot alapoz és erősít meg az élő illetve élettelen környezettel; - kifejleszti a szándékot és képességet a környezet aktív megismerésére; - felkelti az igényt, és képessé tesz a környezet változásainak, jelzéseinek felfogására és összefüggő rendszerben történő értelmezésére; - a rendszerben felismerhető kapcsolatok megértésére; - a problémák megkeresésére, okainak megértésére; - kritikai és kreatív gondolkodás kialakítására, és a lehetséges megoldások megkeresése - az egyéni és közösségi döntések felelősségének megértésére, vállalására környezeti kérdésekben; - a környezet érdekeit figyelembe vevő cselekvésre. Fontos, hogy az óvoda és az általános iskola is hozzájáruljon a gyermekek/ tanulók természet- és környezetbarát szemléletének megalapozásához, a természettel és környezettel szembeni felelős magatartásuk kialakításához. Környezettudatosságra történő folyamatos nevelés A környezettudatosságra való nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni Az iskolába lépő kisgyerek az óvodából sok olyan hasznos tapasztalatot, élményt és érzelmi alapvetést vihet, amelyik megalapozza az alsó tagozat tudatosító, formáló, szokásalakító tevékenységét a környezettudatos és felelős magatartás formálásához. A kisiskolásoknak a természet értékei és problémái iránti fogékonyságának, környezetkímélő magatartásának továbbfejlesztésében kiemelt szerepe van a személyes tapasztalatoknak és az ismételten átélt élethelyzeteknek. Ezek többféle nézőpontból történő megbeszélésének, értékelésének, a vélemények ütköztetésének és a pozitív magatartásformák folyamatos gyakorlásának. Különösen fejlesztő hatásúak a gyermekek környezetében megfigyelhető és jól érzékelhető környezeti problémaszituációk, válságjelenségek megoldására szervezett - a gyerekek öntevékenységére, ötleteire építő - kreatív feladatok és projekt-jellegű tevékenységek. A diákok más-más személyes élménnyel, tudással, tapasztalattal rendelkeznek a környezettudatos magatartás, életvitel területén. Ezek megbeszélése, feltárása lehetőséget teremt arra, hogy a témában minél alaposabban elmélyüljenek a tanulók úgy, hogy azt ne elméletnek, hanem a hétköznapi élet szerves részének tekintsék. Változatos tevékenységek

3 (projektek, csoportmunkák, vita stb.) segítségével komplex módon lehet a környezettudatos magatartás fontosságát tudatosítani. A környezeti nevelés során fontos, hogy a gyerekek ismerjék meg azokat a jelenlegi folyamatokat, amelyek következményeként bolygónkon környezeti váltságjelenségek mutatkoznak. Konkrét hazai példákon ismerjék fel a társadalmi gazdasági modernizáció egyénre gyakorolt pozitív és negatív hatásait a környezeti következmények tükrében. Értsék a fogyasztás és a környezeti erőforrások kapcsolatát, a fenntartható fogyasztás elvét. Kapcsolódjanak be közvetlen környezetük értékeinek megőrzésébe, gyarapításába. Életmódjukban a természet tisztelete, a felelősség, a környezeti károk megelőzése váljék meghatározóvá. Szerezzenek személyes tapasztalatot a környezeti konfliktusok közös kezelése és megoldása terén. Környezeti nevelésünk célja a környezettudatos magatartás, a környezetért felelős életvitel kialakítása. Távolabbról nézve a környezeti nevelés a természet - s benne az emberi társadalom - harmóniájának megőrzését, fenntartását célozza. A környezeti nevelésünk tartalma napjainkban kiszélesedett, a fenntarthatóságra, az emberiség jövőjének biztosítására irányul. Nagy gondot kell fordítani arra, hogy a város óvodásai, általános iskolás tanulói a mindennapi életvitelükben képesek legyenek a bonyolultabb természeti, társadalmi, gazdasági és politikai konfliktusokat kezelni, megoldani. Céljaink a hatékony személyiségformálást, az önszabályozás és egyben a társas együttműködés és konfliktuskezelés készségeinek erősítését igénylik. A fenntarthatóság területén a környezetért felelős aktív kiscsoportok és tágabb közösségek kialakítására törekszünk, előtérbe emelve azokat a tanulásszervezési módszereket (városi parkok, erdei iskola, témanap, múzeumi, állatkerti órák,), amelyekben felerősödhet a társas részvétel, felértékelődhet a felelős együttműködés. A környezeti nevelését kiemelt feladatunknak tekintjük, hiszen a környezettudatos szemléletformálást egészen kisgyermek korban el kell kezdeni. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek olyan környezetben töltsék szabadidejüket, olyan mintával találkozzanak, amit később a nagybetűs életben felhasználhatnak, illetve tovább adhatnak. Bízunk benne, hogy a ma felnövő nemzedék már tudatosan, ennek szem előtt tartásával, az óvodában, iskolában kapott értékek felhasználásával alakítja, tervezi életét Gyermekünk elsősorban, a családból, azaz tőlünk vesz át magatartásmintákat, minket kérdez meg először, ha nem ért valamit. Nekünk kell nagyon odafigyelni, milyen példával járunk előttük, és mit válaszolunk feltett kérdéseire. Mindazt az értéket és szépséget, amit évmilliókon át a természet ránk hagyott, feladatunk megőrizni, védeni. Eközben kötelességünk fejlődni, az életünket jobbá tenni, a gazdálkodásunkat, a környezetünk védelmét és a másokért érzett felelősségünket egyszerre megvalósítani. Ez a fenntartható fejlődés. Ezt azonban magunknak is nap, mint nap tanulnunk kell, és annak érdekében, hogy a jövőben is így legyen, meg kell tanítanunk erre a gyermekeinket is. Minél előbb, annál jobb, és annál eredményesebb ez a törekvésünk. Most

4 kell elkezdeni, hogy tudásunkat, félelmeinket, vágyainkat, akár a legkisebbeknek is átadva, környezettudatos felnőttekké neveljük őket. Célunk továbbá az, hogy a gyerekek váljanak érzékennyé környezetük állapota iránt. Legyenek képesek a környezet sajátosságainak, minőségi változásainak megismerésére és értékelésére, a természet és ember alkotta értékek megőrzésére, a környezettel kapcsolatos állampolgári kötelességeik felismerésére, jogaik gyakorlására, alakuljon ki bennük vonzó jövőkép, amely elősegíti a környezeti harmónia létrejöttéhez szükséges életvitel, szokások kialakulását és a környezet iránti pozitív érzelmi viszonyulások megerősödését. A környezet ismeretén, személyes felelősségen alapuló környezetkímélő magatartás egyéni és közösségi szinten is legyen a tanulók életvitelét meghatározó erkölcsi alapelv. Harcolunk azért is, hogy a kisiskolások órarendjében szerepeljen a természetismeret tantárgy, ahol tovább folytathatják a pedagógusok a természetes és épített környezet iránti felelősségérzet kialakítását, az ismeretek elmélyítésével, valamint sok-sok gyakorlati példa és tevékenység segítségével a kisdiákok körében. Rendezzenek rajzversenyeket, ahol pl. a gyermekek, bemutatják lakókörnyezetüket, gyümölcsöt, zöldséget visznek az órára, ahol megbeszélik mikor, hol terem, milyen fajta termés milyen vitamint tartalmaz, milyen formában fogyasztható. Az egészséges életmódhoz is adjanak tanácsot a nevelők. Amennyiben lehetséges, úgy minden iskola szervezzen nyári táborokat, a tanévben pedig erdei iskolát.. A diákok környezetvédelmi vetélkedőkön is részt vehetnek. Ezek az alkalmak a természeti környezet játékos megismerésén túl erősítik az osztályközösséget is. Az iskolák építsék be az egyes tantárgyakba a környezetvédelmet és az egészséges életmódra nevelést. A környezettudatosabb szemlélet kialakítására az alábbi módszerek kialakítását javasoljuk: - Tanári és nevelői munkaközösség felkészítése a környezeti nevelés megvalósítására. - Sok tanórán kívüli szabadidős program szervezése a természetben. - Törekedés az ökoiskola, ökoóvoda cím elnyerésére - A foglalkozásokon, tanórákon érintsék a természet, és a környezet egyes elemeit. - Lombot komposztáljanak, madáretetőket helyezzenek ki. - Önkéntes tevékenységeket vállalása a környezetvédelemben - A papírfelhasználás csökkentése számítógépes adatfeldolgozással. - Megemlékezés a környezetvédelmi világnapokról. - Parkrendezésben való részvétel. - A környezeti problémák megoldásába a szülőkkel együttesen kapcsolódjanak be a tanulók. - Rendszeresen mérjék a levegő és a víz minőségét környezetükben. - Az iskola egészségnapoknak is adjon helyt.. - Környezetvédelmi versenyeket rendezzenek a környék általános iskolásai, valamint óvodásai részére, ezzel is a környezet iránti felelősségre nevelve a gyerekeket. - Kis lépésekben megtanítani hogyan kell tudatosan együtt élni környezetünkkel, hogyan kell védeni azt, miközben nem mondunk le a csodálatos emberi felfedezések nyújtotta lehetőségről.

5 - Környezet- és természetvédelem oktatási eszközökkel való elősegítése, a fenntartható környezet fejlődésének elősegítése végett. Az intézményeket (óvodákat és iskolákat) szolgáltató intézménynek tekintjük, amely a gyermekekért van. A gyermek nem kicsinyített felnőtt! A gyermek saját életkorát megélni engedő intézményi légkört szeretnénk, ahol egyaránt jól érzi magát a gyermek és a felnőtt, ahol a társas kapcsolatok a kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapulnak; ahol a műveltség módszeres és irányított elsajátítása által kiformálódik a teljes ember. Arra vállalkozunk, hogy az intézmény alapfunkcióit figyelembe véve (személyiségformálás, értékközvetítés, képességfejlesztés) segítsük a gyermekkorukat boldoggá tenni. Olyan intézmény kialakításához szeretnénk hozzájárulni, ahol a gyermek is alkotó részese a tanítás - tanulás folyamatának, képes helyesen és okosan tanulni, felkeltik benne a tudás iránti vágyat, és hozzásegítik ahhoz, hogy megtalálja azt, amit felnőttként csinálni szeretne. Olyan személyiségek kialakulásának szeretnénk megvetni az alapjait, akik a társadalom javára közéleti tevékenységre, a nemzet számára hasznos munkára, elkötelezett, felelősségteljes gondolkodásra, a családjukban önzetlen, megértésen és szereteten alapuló szolgálatra képesek. Szolnok, Pocsai Imréné

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

A természetismeret munkaközösség munkaterve

A természetismeret munkaközösség munkaterve A természetismeret munkaközösség munkaterve A munkaközösség tagjai: Stankovicsné Soós Mária biológia-technika szakos nevelő, intézményvezetőhelyettes Csiszár Attila földrajz-testnevelés szakos nevelő Györéné

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013/2014 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014/2015 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM OSZTÁLYFŐNÖKI 607 CÉLOK ÉS FELADATOK - Az osztályfőnöki munka célja a személyiségfejlesztés, az osztályközösség formálása, a különböző nevelési hatások integrálása.

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET Osztályközösség-építő Program tantárgy 9. évfolyam Tanítási hetek száma: 36 Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 36 Jóváhagyta: Boros

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31.

Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 2014 Ökoiskolai munkaterv Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 1. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Tápai Zsuzsanna Tamás Emilia Élő Márta Jobbágy Miklósné Felker Fruzsina Lecsek

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12.

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra EGÉSZSÉGNAP 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 EGÉSZSÉGNAP

Részletesebben

Együtt az élő környezetért munkaközösség

Együtt az élő környezetért munkaközösség Jászkiséri Városi Óvoda 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.hu Együtt az élő környezetért munkaközösség Éves terv 2013/2014 Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni haladás.

Részletesebben

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi

Részletesebben

Természetismereti munkaközösség munkaterve

Természetismereti munkaközösség munkaterve Természetismereti munkaközösség munkaterve 2013/2014-es tanév Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette: Gyuranecz Károly munkaközösség vezet 1 - Személyi feltételek: -2- A munkaközösség tagjai: Tantárgy:

Részletesebben

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás

Részletesebben

ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév

ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév Szentlőrinc, 2014. 09. 24. Készítette: Tóth Beáta Iskolánk, a Szentlőrinci Általános Iskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye pályázati úton, a 2012/2013-as

Részletesebben

Környezeti nevelés munkaközösség. munkaterv. 2014 /2015. nevelési év

Környezeti nevelés munkaközösség. munkaterv. 2014 /2015. nevelési év Környezeti nevelés munkaterv 2014 /2015. nevelési év Készítette: vezető Környezeti nevelés környezeti nevelés et vezeti: ben 14 fő vesz részt. 1. 2. Ökrösné Kara Judit 3. Molnárné Oros Csilla 4. Háló Éva

Részletesebben

A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila

A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila Debreceni Egyetem, Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék Cím: 4010 Debrecen, Pf. 9., Tel: (52)

Részletesebben

KÉPZÉS ÉS TUDOMÁNY KAPCSOLATA

KÉPZÉS ÉS TUDOMÁNY KAPCSOLATA Tudomány az iskola, tudományos a tanítás ott, de csakis ott, ahol tudósok tanítanak. Hozzátehetem, hogy tudósnak nem a sokat tudót, hanem a tudomány kutatóját nevezem.. Eötvös Loránd KÉPZÉS ÉS TUDOMÁNY

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

Lakosságfelkészítés. Kirendeltség-vezetői tapasztalatok

Lakosságfelkészítés. Kirendeltség-vezetői tapasztalatok Lakosságfelkészítés Kirendeltség-vezetői tapasztalatok Lakosságfelkészítés, lakosság tájékoztatás Megelőzés Beavatkozás (Veszélyhelyzeti kommunikáció) Újjáépítés felkészítés tájékoztatás Felkészítés, tájékoztatás

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz

Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz A Humusz Szövetség 20 éve a hulladékcsökkentést, a fenntartható fogyasztást és termelést

Részletesebben

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK Tantárgyi fejlesztések Ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amilyenekről álmodni sem mertünk volna. Kristine Barnett

Részletesebben

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből

Részletesebben

Természetismereti munkaközösség munkaterve

Természetismereti munkaközösség munkaterve Természetismereti munkaközösség munkaterve 2014/2015-ös tanév Zalaszentgrót, 2014. augusztus 26. Készítette: Gyuranecz Károly munkaközösség vezető 1 - Személyi feltételek: -2- A munkaközösség tagjai: Tantárgy:

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2011/2012. TANÉV

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2011/2012. TANÉV ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2011/2012. TANÉV I. CÉL A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal,

Részletesebben

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes

Részletesebben

Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás

Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás Projekt első hete Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás Napjaink környezeti kihívásai arra hívják fel a figyelmet, hogy ha nem változtatunk a szemléletünkön, ha nem valósítjuk meg cselekedeteinkben

Részletesebben

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

A WALLA JÓZSEF ÓVODA

A WALLA JÓZSEF ÓVODA A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla

Részletesebben

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014.

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. Heti óraszám: 1 óra Éves óraszám: 36 óra Készítette: 2013. szeptember 1. ------------------------------------- Dr. Halász Mátyásné Ellenőrizte:.. munkaközösség-vezető

Részletesebben

A tartalmi szabályozás változásai

A tartalmi szabályozás változásai A tartalmi szabályozás változásai Technika, életvitel és gyakorlat Kovács Október A tanév itt kezdődik! 2012. augusztus 31. NAT Műveltségi területek 1. Magyar nyelv és irodalom 2. Idegen nyelvek 3. Matematika

Részletesebben

ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014

ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 Készítette: Mujzer Richárd ÖKOiskola vezető Győr, 2013. szeptember 5. Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz,

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda Egregyi Tagintézménye, Hévíz, Zrínyi út 151 IDŐPONT 2011-2012 tanév, 2012. 08. 31. Az idei tanévben

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

Az intézmény környezeti, és fenntarthatóságra nevelési programja. Intézményünk értelmileg akadályozott és autista gyermekek neveléséveloktatásával

Az intézmény környezeti, és fenntarthatóságra nevelési programja. Intézményünk értelmileg akadályozott és autista gyermekek neveléséveloktatásával Az intézmény környezeti, és fenntarthatóságra nevelési programja Intézményünk értelmileg akadályozott és autista gyermekek neveléséveloktatásával foglalkozik. 47 szakképzett, többségében gyógypedagógus

Részletesebben

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136 Pályázat címe: Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázó neve: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Pályázó címe:

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032)

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) Kedvezményezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A projekt

Részletesebben

AZ ÖKO MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre

AZ ÖKO MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre AZ ÖKO MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre A munkaközösség tagjai Molnár Rózsa Ábriné Nagy Judit Salzer Gabriella Lovasné Virányi Zsuzsa Tóbiás Rita Enyedyné Horváth Réka Kiss Brigitta Fazekas

Részletesebben

Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése. Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10.

Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése. Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10. Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10. évfolyam Programcsomag: Felkészülés a felnőtt szerepekre A modul szerzője:

Részletesebben

A Krúdy Gyula Általános Iskola ökoiskolai tevékenységének bemutatása

A Krúdy Gyula Általános Iskola ökoiskolai tevékenységének bemutatása A Krúdy Gyula Általános Iskola ökoiskolai tevékenységének bemutatása 1. Az intézmény bemutatása Iskolánk nyolc évfolyamos általános iskola, amelyben általános műveltséget megalapozó alapfokú nevelés és

Részletesebben

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A program megvalósításának helyszíne: Than Károly Ökoiskola Nyelvi előkészítő gimnázium

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

1 tanóra hetente, összesen 33 óra

1 tanóra hetente, összesen 33 óra Művelődési terület Tantárgy Óraszám Évfolyam Ember és társadalom Regionális nevelés 1 tanóra hetente, összesen 33 óra nyolcadik Iskolai végzettség ISCED 2 Tanítási nyelv Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Ökomunkaközösség E g e r, 2011. szeptember 01. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

PROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat

PROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat PROJEKTTERV 1. A projekt adatai: A projekt címe: A projekttervet készítette: A projekt megvalósításának helye: Tantárgy: Tantárgyi koncentráció: A víz szerepe az ember életében Víztakarékos megoldások

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET 11. évfolyam 2014/2015 Osztályfőnök: Osztály: Nyíregyháza, 2014. szeptember 01. Készítette: Salamonné Bíró Beáta (OFMK. vez.) Engedélyezte:. intézményvezető helyettes SZEPTEMBER

Részletesebben

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik. 2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M

D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M 1. A fogyasztóvédelmi oktatás feladatrendszere 61 2. A fogyasztóvédelmi oktatás tartalmi elemei 61 3. A fogyasztóvédelmi oktatás célja 62 4. A fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Témahét, témanap EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDRA NEVELÉS EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS. Szeresd egészségedet, mert ez a jelen Védd a kisgyermeket, mert ez a jövő.

Témahét, témanap EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDRA NEVELÉS EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS. Szeresd egészségedet, mert ez a jelen Védd a kisgyermeket, mert ez a jövő. Témahét, témanap EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDRA NEVELÉS EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS Szeresd egészségedet, mert ez a jelen Védd a kisgyermeket, mert ez a jövő. Őrizd szüleid egészségét!- mert A múlton épül fel a jelen

Részletesebben

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018 A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor

Részletesebben

Német nyelv évfolyam

Német nyelv évfolyam Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem

Részletesebben

Zöld Suli, avagy. a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban. - a BIOKOM Kft. gyakorlatában

Zöld Suli, avagy. a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban. - a BIOKOM Kft. gyakorlatában Zöld Suli, avagy a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban és általános iskolákban - a BIOKOM Kft. gyakorlatában Készítette: Rácz Henriett Tünde marketingvezető BIOKOM Pécsi Környezetgazdálkodási

Részletesebben

Helyi tanterv a Gondozástan tantárgy oktatásához

Helyi tanterv a Gondozástan tantárgy oktatásához Helyi tanterv a Gondozástan tantárgy oktatásához 1. A tanterv szerzıi: Dr. Molnárné Béres Marianna 2. Óraszámok: 9. osztály.. óra 10. osztály óra 11. osztály.óra 12. osztály 96 óra SZAKKÖZÉPISKOLA 9 12.

Részletesebben

IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk. a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban

IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk. a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban Röviden rólunk 1989.szeptember 2. Kertvárosi környezet Tág, világos terek, Nagy park, szabadtéri pályák 20 osztály- 650 tanuló

Részletesebben

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék PROGRAMTERV Ismeretanyag Módszerek Eszközök 1. Bevezetés, tervismertetés, foglalkozások célja STOP Közlekedj okosan! 1-3. rész Átkelés az úttesten 2. A gyalogos közlekedéssel összefüggő legfontosabb rendőri

Részletesebben

Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze.

Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze. INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

Élet a városban. tananyagfejlesztés

Élet a városban. tananyagfejlesztés Belvárosi Általános Iskola Szolnok Élet a városban A környezettudatos szemléletmód fejlesztése, a környezetvédelem népszerűsítése, környezeti nevelés támogatására, és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságának

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

2014-2015 és. 2015-2016-os tanév. intézmény egység vezető helyettes. felsős munkaközösség vezető

2014-2015 és. 2015-2016-os tanév. intézmény egység vezető helyettes. felsős munkaközösség vezető Csornai Általános Iskola És Alapfokú Művészeti Iskola ÖKO iskolai munkaterve 2014-2015 és 2015-2016-os tanév Az ÖKO iskolai munkacsoport tagjai: - tanító intézmény egység vezető helyettes Szabóné Varga

Részletesebben

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge 9/A 1. Milyen elvárásai vannak iskolánkkal kapcsolatban? Kérjük, állítson fel fontossági sorrendet az 1-5 skála felhasználásával. Vigyázzon arra, hogy az 1. és 2. helyre maximum két területet jelölhet!

Részletesebben

ÖNKÉNTESSÉG ÉS FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

ÖNKÉNTESSÉG ÉS FELELŐSSÉGVÁLLALÁS A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 ÖNKÉNTESSÉG ÉS FELELŐSSÉGVÁLLALÁS Karlowits-Juhász Orchidea Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézet Korunk

Részletesebben

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon

Részletesebben

Kompetencia alapú óvodai programcsomag. Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21.

Kompetencia alapú óvodai programcsomag. Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21. Kompetencia alapú óvodai programcsomag Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21. Kompetencia alapú képzés fogalma Kompetencia alapú képzésen az ismereteken alapuló, de a készségek,

Részletesebben

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN Almássy Zsuzsanna

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. melléklet a 152013. (II. 26.) EMMI rendelethez SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:

Részletesebben

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Gyulaffy László Általános Iskola 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Vízi u. 24 OM azonosító: 037040 Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Készítette: Fodorné Szöllősi

Részletesebben

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188 Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

Öko munkaterv 2015-2016. tanév

Öko munkaterv 2015-2016. tanév Öko munkaterv 2015-2016. tanév Az Ökoiskola munkacsoport tagjai: Nagy Sándor, földrajz-történelem tanár, a munkacsoport vezetője Szűcsné Csontos Katalin, földrajz-német tanár, intézményvezető-helyettes

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. Lakcíme/tartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely:

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. Lakcíme/tartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely: SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely: Anyja neve: Lakcímetartózkodási

Részletesebben

A víz szerepe a történelemben

A víz szerepe a történelemben Projektterv A víz szerepe a történelemben Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 7. és 8. évfolyam Készítette: Gerőcsné Berkes Judit Katalin Tiszaújváros, 2015. november 23. A projekt leírása:

Részletesebben

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES

Részletesebben

Anyanyelvi nevelés az óvodában, a Montessori pedagógia eszközrendszerével

Anyanyelvi nevelés az óvodában, a Montessori pedagógia eszközrendszerével Anyanyelvi nevelés az óvodában, a Montessori pedagógia eszközrendszerével Konzulens tanár: Dr. Szinger Veronika Készítette: Zsideiné de Jonge Kinga Mottó: Az emberiség csak akkor lesz képes problémáit

Részletesebben

Honnan? Hová? Dobóné Tarai Éva PhD Pannónia Általános Iskola Budapest. "A jövőútjai... 14." Országos Szakmai Konferencia Kiskőrös 2010. 11. 16-17.

Honnan? Hová? Dobóné Tarai Éva PhD Pannónia Általános Iskola Budapest. A jövőútjai... 14. Országos Szakmai Konferencia Kiskőrös 2010. 11. 16-17. Honnan? Hová? Dobóné Tarai Éva PhD Pannónia Általános Iskola Budapest 1 2 Ahonnan indultunk Filozófiánk: Az iskola mindenkié, mindenki találja meg az érdeklıdésének megfelelı területet, az önmegvalósítás

Részletesebben

Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele?

Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele? Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele? Kérdések elitista megközelítés egyenlőség elv? ritka, mint a fehér holló nekem minden tanítványom tehetséges valamiben mi legyen a fejlesztés iránya? vertikális

Részletesebben

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre Az ÖKO-munkacsoport tagjai: Ligay Csilla Nagy Ivánné Víg Balázsné Török Renáta Barcza László Róna Csilla Frick Judit Págyiné Milfai

Részletesebben

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A környezettudatosságra épülő intézményfejlesztés lehetőségei és megvalósításának tapasztalatai egy fővárosi, összetett képzésű profilú öko-középiskolában Házlinger György, igazgató 1 2 Than Károly Ökoiskola

Részletesebben

Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam

Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam Az osztályfőnöki óra az emberi élet olyan területeivel foglalkozik, mint a helyes, erkölcsös magatartás, udvarias viselkedés, konfliktusmegoldás, környezettudatos

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási

Részletesebben

Óra-megfigyelési szempontok

Óra-megfigyelési szempontok Óra-megfigyelési szempontok Pedagógus kompetenciaterületekre épülő megfigyelési szempont gyűjtemény óralátogatáshoz Pedagógus kompetenciaterületek Megfigyelési szempontok (tanár munkakör) A pedagógus alapos,

Részletesebben

Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban

Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni foglalkozások egyszerre csak egy gyerek mindig egyénre szabott egyéni értelmi és érzelmi szint dominál a személyesség, a meghittség

Részletesebben