Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda"

Átírás

1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: /2008. Javaslat együttmőködési megállapodás megkötésére audiológiai szőrés és utánkövetés céljából Tisztelt Közgyőlés! A statisztikák szerint az emberiség több mint 10%-a halláskárosult vagy legalább is valamilyen szintő hallásproblémával küzd. A halláskárosult embernek rengeteg problémával kell megküzdenie, betegsége komoly pszichés megterhelést jelent számára. A mai civilizált világ a kommunikáción alapul, emiatt az egyén, aki halláscsökkenésben, illetve ennek hatásaként következményes beszédkárosodásban szenved, az egészséges embertársaival szemben hátrányos helyzetbe kerül. A napjainkra jellemzı, információcserén alapuló egyre erısödı versenyhelyzetbıl a halláskárosodásban szenvedık többsége megfelelı orvosi és társadalmi segítség nélkül vélelmezhetıen csak vesztesként kerülhet ki. A probléma nagyságát és jelentıségét támasztják alá azok a megdöbbentı adatok, amelyek szerint a civilizált világ 10,7 %-ának un. idegi jellegő halláskárosodása, 1,15 %-ának teljes süketsége van. E gyakori elıfordulás miatt az idegi jellegő belsıfül betegségek a leggyakoribb krónikus betegségek közé sorolhatók. Statisztikai adatok alapján e betegek száma, sajnos, progresszíven növekszik újszülöttbıl egy gyermek halláskárosodással születik. Késıbb az idegi jellegő halláscsökkenés a 18 év alatti gyerekek közül 1000-bôl 17-et, a 65 év feletti korosztályból pedig már 314 beteget érint. Jelenleg a gazdaságilag fejlett országokban a lakosság 2,3 %-a visel hallókészüléket, és becslések szerint további 5,8 %-nak lenne szüksége hallókészülékre.

2 2 A civilizált populáció 18%-ának van fülzúgása, és a népesség 2,4 %-ának a fülzúgása már olyan fokú, hogy e betegek élete csak kezeléssel tehetı elviselhetıbbé. A statisztikai adatok szerint Magyarországon hasonlóan a nemzetközi átlaghoz a populáció több mint 10 %-a küzd valamilyen jellegő hallásproblémával. A háziorvosi szolgálathoz bejelentkezett 19 évesek és idısebbek egyes betegségei alapján készült évre vonatkozó statisztikai adatok szerint a vezetékes típusú, idegi eredető és egyéb hallásvesztésben szenvedık száma az alábbiak szerint alakul: Korcsoport Tízezer lakosra jutó megbetegedés nemek szerinti megoszlásban férfiak nık év 14, év 15, év 27, év 58, év 116, év 226, év felett 458, Összesen: 87, Az egyre nagyobb mértékben jelentkezı probléma felderítése, ellenırzése, kezelése céljából hallásgondozási program, programok indultak el Magyarországon is. Ennek kapcsán keresett meg a Dán Királyi Nagykövetség kereskedelmi fıtanácsadója és egy dán tulajdonú cég, a WIDEX-H Kft. ügyvezetı helyettese április második felében, azzal, hogy szeretnék Salgótarján lakosait is bevonni a hallásgondozási programba. A szőrést és utánkövetést az Audiofon Kft., mint a WIDEX-H Kft. leányvállalata végezné. A hallásgondozási program önkéntes alapon lenne igénybe vehetı. A program kiterjedhetne az önkormányzat közoktatási intézményeibe járó gyermekekre, fiatalkorúakra, amennyiben a szülı/törvényes képviselı ahhoz hozzájárul, továbbá az idıskorúakra, akik igénybe veszik az önkormányzat feladatellátási körébe tartozó nappali ellátásokat, valamint az önkormányzat hivatalában és intézményeiben dolgozókra. A hallásgondozási programba a célcsoportok bevonására fokozatosan kerülne sor.

3 3 A program végrehajtása során az önkormányzat részérıl elsısorban koordináló szervezı feladatok merülnének fel. A program tárgyi, személyi feltételeit a cég biztosítaná. A hallásgondozási program a Dán Királyi Nagykövetség támogatásával valósulna meg. Kérem a Tisztelt Közgyőlést, hogy a fentiek alapján az alábbi határozati javaslatot fogadja el. Határozati javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlése a városban élı lakosság egészségmegırzése, életminıségének javítása érdekében részt kíván venni az Audiofon hallásgondozási programban. A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert a jelen határozat melléklete szerinti együttmőködési megállapodás aláírására. Felelıs: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Határidı: május 31. Salgótarján, április 14. H á r i I l d i k ó irodavezetı

4

5 A /2008. (V.27.) Öh. sz. határozat melléklete Együttmőködési megállapodás (tervezet) amely létrejött egyrészrıl Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviselıje Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, székhelye: 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.) a továbbiakban: Önkormányzat-, másrészrıl az Audiofon Kft. (képviseletére jogosult: Pankotay Tamás ügyvezetı igazgató, székhelye: 1196 Budapest Petıfi S. u. 81. Cg ) a továbbiakban: Kft. - között a Dán Királyi Nagykövetség támogatásával (képviseletére jogosult:.., székhelye: 1122 Budapest, XII. Határır út 37.) az országos hallásgondozási program megvalósításában való együttmőködés céljából az alábbi feltételekkel. 1. A felek rögzítik, hogy Magyarországon a lakosság legalább 10%-a szenved valamilyen hallásproblémával. Az életkor elırehaladtával ez az arány jelentısen romlik, 60 éves kor felett már elérheti a 40 %-ot is. Az érintett embereknek rengeteg gondot jelent a hallás romlása, annak ellenére, hogy ma már ez az érzékszervi veszteség nagyon jól rehabilitálható. Mindezekre figyelemmel a felek közös célként fogalmazzák meg a hallássérültek társadalomba való minél jobb visszailleszkedését, a mindennapi életvitelben a lehetı legkevesebb hátránnyal történı szembesülését, valamint az életminıségük javítását. 2. A felek megállapítják, hogy az 1. pontban írt célok érdekében a Kft., mint a WIDEX- H KFT. leányvállalata - a Dán Királyi Nagykövetség támogatásával -, folyamatosan részt vállal a hallásgondozás ellátási feladatokban. 3. A fentiek elırebocsátása után a Kft. az együttmőködési megállapodásban az alábbi feladatok ellátását vállalja: a) Tájékoztatás, oktatás o Hallásproblémák jelentısége, felismerésük, életminıségre gyakorolt hatása. Ezek szakmai hátterének ismertetése, publikációk válogatása megjelentetése. Rehabilitáció jelentısége, ennek módjai. A hallásgondozás jelentısége, módja. o Az orvos-szakmai és a gondozott oldal részére ismertetés, speciális ismeretek nyújtása. Részvétel szakmai továbbképzéseken, ezek támogatása. Bekapcsolódás a háziorvosi és egészségügyi továbbképzésekbe. b) Hallásproblémák felismerése o Diagnosztikai szőrések végzése szervezett formában, önkormányzattal együttmőködve, elsısorban a leginkább érintett korosztályok szerinti sorrendiséget figyelembe véve. Idıskori ellátásban résztvevık szőrése. Kiemelt kör az életkori sajátosságok miatt érintettek köre. Elızetes felmérés a már ellátottakról, ellátást igénylıkrıl, illetve az ellátásra rászorulókról. Gyermekkori szőrések. Lakossági szőrések szervezése, lebonyolítása.

6 2 Szükség esetén az audiológiai berendezések beszerzésében támogatást nyújt a WIDEX-H Kft., illetve biztosítja a szőrésekhez az eszközöket. c) Rehabilitáció o Audiológiai vizsgálat a szőrések alapján. o Szükség esetén hallókészülék ellátás. d) Hallásgondozás o Folyamatos gondozás. Az OEP támogatási listán szereplı termékekbıl minél szélesebb körbıl történı ellátás, ideértve a Közgyógyellátásra jogosultak körét is. Minden kapcsolódó szolgáltatás biztosítása: tartozék ellátás, javítások, szaktanácsadás, szakorvosi kontroll. e) Kommunikáció o A közös program teljes idıtartama alatt kapcsolattartás a helyi médiával. o Folyamatos kommunikáció a program aktuális státuszáról. o Egyeztetések. o Eredmények értékelése, elemzése. o Új elemek beépítése szükség esetén. o Közös rendezvények szervezése. 4. A felek kölcsönösen megállapodnak abban, hogy jelen program önkéntes igénybevétel mellett kiterjed az Önkormányzat fenntartásában mőködı óvodákban ellátásban részesülı, illetve az általános iskolákban és középiskolákban tanulmányokat folytató személyeknek, valamint az önkormányzat szociális feladatai keretében ellátott idıskorúaknak, továbbá az Önkormányzat intézményeiben és a polgármesteri hivatalban dolgozóknak a hallásgondozási programban megfogalmazott ellátására, szőrésére és utógondozására. 5. A Kft. vállalja a jelen együttmőködési megállapodás keretében megvalósuló hallásgondozási programhoz kapcsolódó valamennyi személyi és tárgyi feltételt, illetve azok anyagi fedezetét biztosítja. 6. Az Önkormányzat gondoskodik a helyszíni munkához megfelelı helyiség Kft. részére történı biztosításáról. 7. Az Önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy intézményei, valamint az önkormányzati feladatellátást biztosító intézmény(ek) útján tájékoztatja a jelen együttmőködési megállapodásban meghatározott céllakosságot az ellátás igénybevételének lehetıségérıl, módjáról. 8. A felek megállapodnak a program végrehajtásában közremőködı kapcsolattartók személyérıl. Kapcsolattartó az Önkormányzat részérıl a Szociális és Egészségügyi Iroda Vezetıje (elérhetısége: 32/ ), a Kft. részérıl Meskó Csaba ügyvezetı

7 3 helyettes (elérhetısége: ), a Dán Királyi Nagykövetség részérıl... (elérhetısége:.. ). 9. Az együttmőködési megállapodás aláírásának napján lép hatályba, határozatlan idıre szól, a szerzıdı felek közös akaratával módosítható, bármelyik fél írásosos nyilatkozatával 60 napos felmondási idıvel felmondható. 10. A jelen együttmőködési megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvrıl szóló - többször módosított évi IV. törvény vonatkozó rendelkezései az irányadók. Jelen együttmőködési megállapodást a felek annak elolvasása és kölcsönös értelmezése után, mint akaratukkal mindenben megegyezıt, jóváhagyólag aláírták május Szerzıdı felek: Salgótarján Megyei Jogú Város Audiofon Kft. Önkormányzata ügyvezetı igazgató polgármester Támogató:. Dán Királyi Nagykövetség

hirdetési lehetıséget Városi Televízióval civil szervezet bejelentett székhelyéül iratszekrényt számítástechnikai képzés munkerı-piaci

hirdetési lehetıséget Városi Televízióval civil szervezet bejelentett székhelyéül iratszekrényt számítástechnikai képzés munkerı-piaci Salgótarján Megyei Jogú Város A l p o l g á r m e s t e r é tıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 314-668 Szám: 14945/2009. Javaslat a Nógrád Megyei Civil Szolgáltató Központot mőködtetı Mozgáskorlátozottak

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 8. MELLÉKLET : 3 db TÁRGY: Javaslat az Újra Dolgozni Tolnában Egyesülettel együttmőködési megállapodás megkötésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Ikt. szám: 47.374/2006.

Ikt. szám: 47.374/2006. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 47.374/2006. Javaslat Somoskıújfalu Község Önkormányzata fogorvosi feladatai ellátásának átvételére, és a

Részletesebben

kutatás -fejlesztési tevékenység elvégzésére

kutatás -fejlesztési tevékenység elvégzésére EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS kutatás -fejlesztési tevékenység elvégzésére (költségvetési gazdálkodási rendszerben mőködı felsıoktatási intézmény és innovációs járulék fizetésére kötelezett gazdálkodó szervezet

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda JAVASLAT

POLGÁRMESTERI HIVATAL Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda JAVASLAT Szám: 22113-2/2007 SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/310-750; Fax: 32/310-838; E-mail: vfenn@salgotarjan.hu JAVASLAT

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S E L İ T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2014. szeptember 10 - i nyilvános testületi ülésére a 7. sz. napirendi ponthoz Tárgy: Feladat ellátási szerzıdés

Részletesebben

J a v a s l a t. a Tourinform Salgótarján Iroda Névhasználati szerzıdésének kiegészítésére

J a v a s l a t. a Tourinform Salgótarján Iroda Névhasználati szerzıdésének kiegészítésére Szám: 31437/2008. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Telefon: (32) 312-570; (32) 417-255 J a v a s l a t a Tourinform

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek Közmővelıdési Megállapodás

Részletesebben

Szociális és Egészségügyi Iroda

Szociális és Egészségügyi Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Pf.: 85. Tel.: 06 (32) 311-057 Ikt.szám: 47246/2005. J a v a s l a t a három éves szociális

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2015. február 04-i ülésére

E L İ T E R J E S Z T É S Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2015. február 04-i ülésére E L İ T E R J E S Z T É S Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2015. február 04-i ülésére a Helyi TDM szervezettel kötendı ingatlanhasználati szerzıdés tárgyában Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 9275-4/2013 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat Somoskőújfalu Község Önkormányzat iskolaépületére vonatkozó használati szerződés megszüntetésére, és az ingatlan Hibó Tamás Művészeti

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS P O L G Á R M E S T E R É T

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS P O L G Á R M E S T E R É T SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS P O L G Á R M E S T E R É T İ L 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/312-250; Fax: 32/422-386; E-mail: polgarmester@salgotarjan.hu Szám:45429/2007. Javaslat a 21. sz. országos

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 52. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Mészöly hagyaték kezelésére vonatkozó együttmőködési megállapodás elfogadására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

V Á L L A L K O Z Ó I S Z E R ZİDÉS

V Á L L A L K O Z Ó I S Z E R ZİDÉS V Á L L A L K O Z Ó I S Z E R ZİDÉS amely létrejött egyrészrıl Sárospatak Város Önkormányzat (3950 Sárospatak, Kossuth L. u. 44.) képviseletében Aros János polgármester mint Megbízó, másrészrıl az ATALA

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13330/2011 Elıterjesztés - a Képviselı- testületnek- a Sárospatak címő

Részletesebben

Sárospatak, 2011. szeptember 15.

Sárospatak, 2011. szeptember 15. MISKOLCI EGYETEM COMENIUS FİISKOLAI KAR DÉKÁNI HIVATAL 3950 Sárospatak, Eötvös u. 7. Tel.: (47) 513-000 Fax: (47) 312-329 E-mail: siposne@ctif.hu, nagyorgy@ctif.hu, titk@ctif.hu Iktatószám: Co/000649/2011.

Részletesebben

Muhariné Mayer Piroska sk. aljegyzı

Muhariné Mayer Piroska sk. aljegyzı Elıterjesztés 3. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. február 1-i ülésére Tárgy: Közösségi ellátások és pszichiátriai betegek, illetve szenvedélybetegek nappali ellátásának biztosítására

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szent Erzsébet Caritas Alapítvánnyal kötendı együttmőködési megállapodás jóváhagyása E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Lırinci Város Önkormányzata Képviselı-testületének 86/2010. (V. 27.) önkormányzati határozata

Lırinci Város Önkormányzata Képviselı-testületének 86/2010. (V. 27.) önkormányzati határozata Lırinci Város Önkormányzata Képviselı-testületének 86/2010. (V. 27.) önkormányzati határozata Dr. Vida Sándor Ügyvédi Irodával kötendı megbízási keretszerzıdésrıl Lırinci Város Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 21374/2014. J a v a s l a t a Startmunka és az önkormányzati hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási megvalósításához szükséges visszatérítendő

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 97. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A IV. sz. vegyes fogászati körzet feladat ellátási kérdésének tisztázása E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 196. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Hozzájárulás telki szolgalmi jog földhivatali bejegyzéséhez E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012.

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 145. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat köznevelési megállapodás kötésére a Négy Évszak Waldorf-pedagógiai Alapítvánnyal E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

304-5/2008 szám E l ı t e r j e s z t é s

304-5/2008 szám E l ı t e r j e s z t é s Aszód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Címzetes Fıjegyzıjétıl 2170 Aszód, Szabadság tér 9. Tel: 28/500-666 fax: 28/400-575 Email:jegyzı.aszod@invitel.hu 304-5/2008 szám E l ı t e r j e s z t é

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 172. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A nevelési és oktatási intézmények, valamint a Városi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat között létrejövı feladat-ellátási megállapodások

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 21. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Lisztesvölgyi lıtér ingatlanhasználati szerzıdésének módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TEL.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TEL.: FAX.: Tisztelt Képviselı-testület! DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Elıterjesztés Dorog Város Képviselı testületének

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat az általános iskolai tanulók napközbeni felügyeletének biztosítására az iskolai nyári szünetben E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 9341/2012. Elıterjesztés - a képviselı-testületneka Tiszáninneni Református

Részletesebben

S a l g ó t a r j á n M e g y e i J o g ú V á r o s P o l g á r m e s t e r e

S a l g ó t a r j á n M e g y e i J o g ú V á r o s P o l g á r m e s t e r e S a l g ó t a r j á n M e g y e i J o g ú V á r o s P o l g á r m e s t e r e Ikt.szám. 3211/2007. Javaslat az önkormányzat által kötelezıen megszervezendı idısek nappali ellátása kistérségi intézményben

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat feladat-ellátási megállapodás megkötésére a Szekszárdi Városfejlesztési Kft-vel

TÁRGY: Javaslat feladat-ellátási megállapodás megkötésére a Szekszárdi Városfejlesztési Kft-vel AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 51. MELLÉKLET : - db TÁRGY: Javaslat feladat-ellátási megállapodás megkötésére a Szekszárdi Városfejlesztési Kft-vel E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

J a v a s l a t Parkolók létesítésére és használatára, valamint ezt biztosító szolgalmi jog alapítására

J a v a s l a t Parkolók létesítésére és használatára, valamint ezt biztosító szolgalmi jog alapítására 102-10/2006. J a v a s l a t Parkolók létesítésére és használatára, valamint ezt biztosító szolgalmi jog alapítására Tisztelt Közgyőlés! Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 99/2002.(V.30.)Öh. sz.

Részletesebben

Együttmőködési megállapodás

Együttmőködési megállapodás PE iktatószám: Kórház iktatószám: Együttmőködési megállapodás Melyet a Pannon Egyetem (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.; adószáma: 15308816-2-19; OM száma: FI 80554) képviseletében: Dr. Friedler Ferenc rektor

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 300. MELLÉKLET: 2 TÁRGY: Javaslat a Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítı Szolgálattal megkötött ellátási szerzıdés meghosszabbítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 235. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Javaslat a légimentı bázis létrehozására vonatkozó megállapodás módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 11707/2014. J a v a s l a t a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft. részére visszatérítendő támogatás nyújtására Tisztelt Közgyűlés! 1. A Salgótarján

Részletesebben

a köztemetési szolgáltatásra vonatkozó megállapodás megkötésérıl

a köztemetési szolgáltatásra vonatkozó megállapodás megkötésérıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 e-mail: sarospatak@sarospatak.hu Levelezési cím: 3950 Sárospatak. Pf.:218 E l ı t e r j e s z t é s a

Részletesebben

Projektszerzıdés. és a..

Projektszerzıdés. és a.. Projektszerzıdés Mely létrejött egyrészrıl a Zalai Falvakért Egyesület, 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10., adószám: 19269830-1-20, képviseli Guitprechtné Molnár Erzsébet, a továbbiakban szolgáltató

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 73 MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Tulajdonosi hozzájárulás tárgyi eszköz (földkábel) térítésmentes átadás-átvételéhez E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

/2012. Megállapodás közérdekő kötelezettségvállalásra

/2012. Megállapodás közérdekő kötelezettségvállalásra 08-8-1486/2012 Megállapodás közérdekő kötelezettségvállalásra Amely létrejött egyrészrıl Pannon Hıerımő Zrt. székhelye: 7630 Pécs, Edison u. 1. adószáma: 10740013-2-02 mint a közérdekő kötelezettségvállalást

Részletesebben

Javaslat. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Általános Mővelıdési Központ átszervezésére és alapító okiratának módosítására

Javaslat. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Általános Mővelıdési Központ átszervezésére és alapító okiratának módosítására Szám: 45951/2006. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Javaslat Salgótarján Megyei Jogú

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Szám: 15355/2009. Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Javaslat a 252/2005.(X.27.) Öh. sz. határozattal jóváhagyott Salgótarján

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ikt. szám: 1811/2011. Javaslat a Salgótarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére térítésmentes helyiséghasználat biztosítására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarjáni

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 19-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 19-i ülésére 5. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. május 19-i ülésére Tárgy: Gyermekek nyári napközbeni ellátásának megszervezése Az elıterjesztést készítette: Rostásné Rapcsák

Részletesebben

Ikt. szám: /2007. Javaslat a Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaság ügyvezetı igazgatója évi prémiumfeladatai értékelésére

Ikt. szám: /2007. Javaslat a Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaság ügyvezetı igazgatója évi prémiumfeladatai értékelésére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt. szám: 13.184/2007. Javaslat a Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaság ügyvezetı igazgatója 2006. évi prémiumfeladatai értékelésére Tisztelt Közgyőlés!

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S

M E G Á L L A P O D Á S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Tel.: 417-255 Ikt.szám: 49195/2005. Javaslat a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása által igényelhetı normatív támogatások

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek a Rendelıintézet számára eszközök

Részletesebben

J a v a s l a t. Ikt. szám: 26.065/2007. a szociális ellátások rendjérıl szóló önkormányzati rendelet módosítására. Tisztelt Közgyőlés!

J a v a s l a t. Ikt. szám: 26.065/2007. a szociális ellátások rendjérıl szóló önkormányzati rendelet módosítására. Tisztelt Közgyőlés! Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 26.065/2007. J a v a s l a t a szociális ellátások rendjérıl szóló önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 2025/2014. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS amely létrejött egyrészrıl Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Cím : 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Adószám: 15450494-2-12 Számlaszám: Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10402142-49565051-57501001

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek - a háziorvosi és fogorvosi mőködtetési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám:1292/2010. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Női és a Férfi Átmeneti Szálló akadálymentesítésére vonatkozó hatósági

Részletesebben

Szociális étkeztetés

Szociális étkeztetés MAGYARGÉC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Rákóczi út 75. Szociális étkeztetés Szakmai programja Ellátási terület: Magyargéc Készítette: Jandala Tiborné szociális ügyintézı 2 Étkeztetés Magyargéc Község Önkormányzata

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I.2-6/2009. Üi.: dr. Nemes Adrienn Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete MAKÓ Tisztelt Képviselı-testület! ELİTERJESZTÉS Tárgy: Tagi kölcsön

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény szakmai programjának módosítása Iktatószám: 3-83/2012.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 6747/2010.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 6747/2010. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 6747/2010. Tisztelt Közgyűlés! J a v a s l a t a gázszolgáltatóval együttműködési megállapodás megkötésére

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ı j é t ı l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. tel.:32/311-683 Fax:32/310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ı j é t ı l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. tel.:32/311-683 Fax:32/310-838 Szám: 31.223 /2008. Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ı j é t ı l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. tel.:32/311-683 Fax:32/310-838 Javaslat a 252/2005.(X.27.) Öh. sz. határozattal jóváhagyott Salgótarján

Részletesebben

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Szám: 27983/2007. Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda,

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Önkormányzata és

Részletesebben

Elıterjesztés a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda mőködtetésére vonatkozó intézményfenntartói társulási megállapodás módosítására

Elıterjesztés a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda mőködtetésére vonatkozó intézményfenntartói társulási megállapodás módosítására Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina osztályvezetı Elıterjesztés a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda mőködtetésére vonatkozó intézményfenntartói társulási

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Alsóvárosi körút 39/A. szám alatt működő Tompa Mihály Református Általános Iskola

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 4106/2012. Sorszám: 14. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. december 6.

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM: 2-7/2012. MELLÉKLET: 1 DB TÁRGY: Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat és a Kodolányi János Fıiskola között Együttmőködési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város P o l g á r m e s t e r é tıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/312-250 E-mail: stpmhiv@profinter.

Salgótarján Megyei Jogú Város P o l g á r m e s t e r é tıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/312-250 E-mail: stpmhiv@profinter. Salgótarján Megyei Jogú Város P o l g á r m e s t e r é tıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/312-250 E-mail: stpmhiv@profinter.hu Szám: 7861/2007. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete. Együttmőködési megállapodás. mely létrejött egyrészrıl

A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete. Együttmőködési megállapodás. mely létrejött egyrészrıl A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete Együttmőködési megállapodás mely létrejött egyrészrıl másrészrıl Sajószentpéter Városi Önkormányzat székhely: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. adószám: 15726085-2-05

Részletesebben

Elıterjesztés. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

Elıterjesztés. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester Elıterjesztés Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: Közoktatási feladatok ellátását szolgáló térítésmentes használatra átadott ingatlanokra vonatkozó megállapodás

Részletesebben

KÁL NAGYKÖZSÉG SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

KÁL NAGYKÖZSÉG SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA 1. melléklet a Személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 16/2013.(.01.) önkormányzati rendelethez KÁL NAGYKÖZSÉG SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Készítette: Molnár Józsefné

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám:6746/2010. J a v a s l a t a villamos energia szolgáltatóval együttműködési megállapodás megkötésére Tisztelt

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Alsóvárosi körút 39/A. szám alatt működő Tompa Mihály Református Általános Iskola

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 200. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat a Garay téri volt általános iskola épületének iskolai célú hasznosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.

KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. XIX. évfolyam 8. szám 2009. október 21. H NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2009. X. 21.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI NÓGRÁD MEGYEI

Részletesebben

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére 2. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 29-i ülésére Tárgy: I. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 8-i ülésére

Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 8-i ülésére Elıterjesztés 4. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 8-i ülésére Tárgy: VIGA Egészségügyi Szolgáltató Bt-vel házi gyermekorvosi feladatok területi ellátási kötelezettséggel

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZİDÉS. Preambulum

MEGBÍZÁSI SZERZİDÉS. Preambulum MEGBÍZÁSI SZERZİDÉS amely létrejött egyrészrıl Szécsény Város Önkormányzata Cím : 3170. Szécsény, Rákóczi út 84. Adószám : 15451244-2-12 Számlaszáma : Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10402142-21424304-00000000

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Levelezési cím: 3950 Sárospatak Pf.:218 J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS amely létrejött egyrészrıl Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Cím: 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Adószám: 15450494-2-12 Számlaszám: Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10402142-49565051-57501001

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a gyermekvédelmi szakellátással kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a gyermekvédelmi szakellátással kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötésére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ikt.szám: 30.989/2012 Javaslat a gyermekvédelmi szakellátással kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A gyermekek védelméről

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! 1,5.- Ft. 3.- Ft

Tisztelt Bizottság! 1,5.- Ft. 3.- Ft Elıterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére Tárgy: Javaslat a bel- és külterületi ingatlanok 2015. évi bérleti díjára Tisztelt Bizottság! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Tolnatáj Televízió Zrt-vel kötendı mősorszolgáltatási megállapodás jóváhagyására E L İ T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Tolnatáj Televízió Zrt-vel kötendı mősorszolgáltatási megállapodás jóváhagyására E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 54. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Tolnatáj Televízió Zrt-vel kötendı mősorszolgáltatási megállapodás jóváhagyására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (2800 Tatabánya, Fő tér 6., bankszámlaszám: OTP Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága 11740009-15384481-00000000, adószám:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány a Megváltozott Fejlődésmenetű Gyermekek Fejlesztéséért szervezettel kötendő együttműködési megállapodásról

ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány a Megváltozott Fejlődésmenetű Gyermekek Fejlesztéséért szervezettel kötendő együttműködési megállapodásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére Tárgy: Finanszírozási szerzıdés kötése a Váci Egyházmegyével Elıterjesztı: dr. Völner

Részletesebben

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2010. január 28-i ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2010. január 28-i ülésére Tárgy: A Békés Városi Önkéntes Tőzoltó Egyesület elhelyezése Elıkészítette: dr. Farkas László jogi munkatárs Nagy József Gazdálkodási Osztály Véleményezı bizottság: Pénzügyi Bizottság, Ügyrendi, Lakásügyi

Részletesebben

- a Képviselı-testületnek -

- a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 E lıterjesztés - a Képviselı-testületnek - önkormányzati tulajdonú bérlakás hasznosításáról Tisztelt

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Dr. Vass Miklós

Részletesebben

Medina község Önkormányzati Képviselı-testületének. 9/2007. /XII.12./ számu. Rendelete

Medina község Önkormányzati Képviselı-testületének. 9/2007. /XII.12./ számu. Rendelete Medina község Önkormányzati Képviselı-testületének 9/2007. /XII.12./ számu Rendelete A TANYAGONDNOKI SZOLGÁLATRÓL 2 MEDINA község Önkormányzati képviselı-testülete /a továbbiakban: Önkormányzat/ a helyi

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2013

Közhasznúsági melléklet 2013 Adószám: 21886171-2-42 Cégbíróság: Fıvárosi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 01-09-921653 Kıbányai Szivárvány Szociális Gondoskodást Nyújtó Közhasznú Nonprofit Kft 1108 Budapest, Sütöde utca 4.

Részletesebben

Hulladékgazdálkodási társulási megállapodás

Hulladékgazdálkodási társulási megállapodás Hulladékgazdálkodási társulási megállapodás amely létrejött, egyrészrıl Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) képviselıje: Horváth István, másrészrıl

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 299 MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Mentálhigiénés Mőhellyel megkötött ellátási szerzıdés meghosszabbítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t

Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t Iktatószám: 2-8/2013. Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t Készült: Társulási Tanácsának 2013. október 24. napján 14.11 órakor a Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Tanácskozó

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Ikt. szám: IV. 24-23/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Jogi és Ügyrendi Bizottságának,

Részletesebben

33/2009. (X. 20.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatáról

33/2009. (X. 20.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatáról 33/2009. (X. 20.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatáról Az egészségügyrıl szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés k) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - az egészségügyi

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK NAPPALI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSI ELLÁTÁSÁRÓL /T E R V E Z E T/

MEGÁLLAPODÁS FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK NAPPALI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSI ELLÁTÁSÁRÓL /T E R V E Z E T/ MEGÁLLAPODÁS FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK NAPPALI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSI ELLÁTÁSÁRÓL /T E R V E Z E T/ A többcélú kistérségi társulásokról szóló 2004. évi CVII. törvény 2. -a alapján, valamint a Budaörs Kistérség

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS amely létrejött Egyrészrıl a: GYİRI NEMZETI SZÍNHÁZ Székhely: 9022 Gyır, Czuczor G. u. 07. Adószám: 15467012-2-08 Számlaszám: OTP 11737007-15467012 Képviseli: Nagy Viktor igazgató

Részletesebben

Intézményfenntartó társulási megállapodás

Intézményfenntartó társulási megállapodás Intézményfenntartó társulási megállapodás Sajószentpéter Város Önkormányzata (székhelye: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4., képviseli: Dr. Faragó ), - gesztor önkormányzat Alacska Község Önkormányzata

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Polgármesteri Hivatal 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Pf.: 85., Tel.: 06-32/417-255 Ikt.szám: 40215/2005. J a v a s l a t háziorvosi ügyelet átszervezésére

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA:133. MELLÉKLET: 1 db. TÁRGY: Javaslat a Magyar Alkotómővészeti Közhasznú Nonprofit Kft-vel kötendı megállapodás jóváhagyására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Oktatási, Kulturális és Sport Iroda. J a v a s l a t. az önkormányzati tulajdonban lévı 3876 helyrajzi számú ingatlan használatba adására

Oktatási, Kulturális és Sport Iroda. J a v a s l a t. az önkormányzati tulajdonban lévı 3876 helyrajzi számú ingatlan használatba adására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarjáni Önkormányzati Vagyonhasznosító és Ipari Park Üzemeltetı Kft. Szám: 15629/2006 J a v a s l a t az önkormányzati

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés december 20-ai ülésére

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés december 20-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. december 20-ai ülésére Tárgy: Ellátási szerzıdés kötése az Esıemberekért Egyesülettel Elıterjesztı: Dr.

Részletesebben