K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 1/54

Átírás

1 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 1/54 1. Az írás elızményei, kialakulása és jelentısége. Az írás típusai (fajtái) Az írás kb évre tehetı, kb. kr. e tól vannak leletek. Az írás létrejöttének okai: gazdasági tevékenység kialakulása; vallási tevékenység; állami tevékenység. Az írás fogalma: Nyelvileg kifejezett gondolatok maradandó rögzítésére szolgáló, emberi közösségektıl elfogadott, egyezményes grafikai jelek rendszere. Az írás, látási ingerek útján felfoghatóvá teszi az elröppenı szót, lehetıvé teszi ismereteink átörökítését késıbbi nemzedékekre. Az írás elızményei, kialakulása: Az emberi közlésben már igen fejlett az írás. Nem tudni, hogy mi volt az elsı emberi közlés (mimika, gesztus), de a beszéd kialakulása nagyon jelentıs. Az írás elızményei: Tulajdonjegy (billog): állattenyésztı népek alkalmazták jószágaik megjelölésére, ezzel jelezték a tulajdonos kilétét. Rováspálca: Az emlékeztetés legelterjedtebb eszköze volt világszerte, kölcsönadott értékek nyilvántartására használták. Csomóírás: A kínai hagyomány szerint a csomójelek az emlékeztetés legısibb jelei, zsinegre csomókat kötöttek, számadatok rögzítésére használták. Kagylóírás: nyugat-afrikai négerek üzenetváltás céljára használták a kagylófüzéreket, arokónak nevezik, a kagylók számából és helyzetébıl olvasható ki az arokó tartalma. Az észak-amerikai indiánok is használták (ez a vampum). Barlangrajzok: Az ısember a barlang falára rajzolt már kr. e ezer évvel, itt örökítette meg a vadászatokat, és amit fontosnak tartott. Elıször Franciaország. területén találtak ısember rajzokat ben Marcelino de Sautuola spanyol régész (altamirai barlang), az 1890-es években más barlangokban is találtak rajzokat, a tudományos világ is elismerte azok valódiságát. (1940-ben is tártak fel Lascaux-ban.) A fejlıdés következı foka: A barlang fala helyett kıre, fára, csontra kezdték rögzíteni az ábrázolásokat, ezek már nem voltak olyan részletesek és természethőek, csak a legjellemzıbbeket ábrázolták, kevés vonallal, vázlatosan. A jeleket egyre gyakrabban használták, jelentésük állandósult, kialakult a képírás (piktográfia). Legtöbb nép a más népeknél bevált írásjeleket vette át, és ezt módosították saját céljaikra. Az írás jelentısége: A biológiai fejlıdés, a munka és a társadalmi együttélés mozdította elı az emberi intellektus kibontakozását, ezek hatása vezetett a gondolkodás és a beszéd kialakulásához (ezek különböztetik meg az embert az állattól). A fejlıdés harmadik láncszeme az írás, összefonódik az elızıekkel. Az írás fajtái: Képírás piktográfia: Az átmeneti kıkor sziklaképein feltőntek a többszínő festmények, már mozgásban ábrázoltak embert és állatot, a barlangrajzok egyre stilizáltabb formában, a lényegre szorítkozva, pár vonással utalnak az ábrázolt tárgyra, ez a jelképes ábrázolás vezetett a képírás jeleinek kialakulásához, az újkıkor festészete tovább mélyítette ezt a haladást. A képírás legfıbb jellemzıje: konkrét tárgyakat ábrázol, melyek hol egy szót, hol egy egész mondatot jelentenek, de nem egy nyelv szókincséhez kötve; ki-ki a saját nyelvén olvashatja és értelmezheti a képírás stilizált ábráit. A képírás képi ábrázolásból alakult ki, végsıkig leegyszerősített ábrákból áll, célja a gondolatközlés. Képírásos emlékek: Észak-Amerika keleti partján lakó indián törzsek nomád életmódot folytattak, állatbırökkel borított kúp alakú sátrakban laktak, a keleten élı törzsek alakították ki az észak-amerikai indiánok képírását, a feljegyzéseket bölénybırre írták. Az indián képírás legnevesebb emlékei: Téli Krónikák, az év legfıbb eseményeire emlékeztetı feljegyzéseket tartalmazták, jelentısek a Húsvét-szigeti írásos fatáblák is, a bennszülöttek kohau rongo-rongonak nevezték, ezen nem tiszta képírás van, a fogalom-, és a szóírás elemei is megtalálhatók benne. 20 fatábla maradt fenn, jelet véstek rájuk, 700 különbözı jel ismétlıdik. Fogalomírás - ideográfia (a fogalomírás egyes jelei az ideogrammák). A képírás jelei konkrét tárgyakat ábrázolnak, látási ingerek útján érzékelhetıek, a fejlıdés során szükséges lett a képírás jeleit más összefüggésben is használni: kép által jelölték a fogalmakat (két egymás mellé rajzolt láb: a végtagot jelenti és a menés, a járás fogalmát is). Ekkor beszélünk fogalomírásról, jeleinek értelmezése társadalmi közmegegyezést feltételez, a jeleknek nincs rögzített hangértékük.

2 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 2/54 Szó- és szótagírás: A beszédünket alkotó szavak kettısek minden szónak körülírható jelentése van és van a hangalak vagy hangtest; a jelentés és a hangalak szétválasztása döntı szerepet játszott az írás fejlıdésében. Az idı múlásával a képírás és a fogalomírás jelei nemcsak a szavak értelméhez kapcsolódtak, a szavak hangalakjával is összefonódtak. A jelek egy-egy hangsort, hangzócsoportot képviseltek, így jutott el a fejlıdés a szóíráshoz. Fontos jelenség volt: a szavakat szótagokra bontották és minden szótagot megfelelı jellel érzékeltettek, az írásjelek mennyisége jelentısen csökkent, a kínaiaknál és japánoknál jellemzı fıleg a szó és szótagírás. Betőírás: A szavak itt beszédhangokból állnak, a szavakat alkotóelemeire, hangokra bontották. Volt ahol a szóírás jeleinek kezdıjelét használták a szó leírására, ez az akrofónia, így jutott el az ember az egyes hangokat jelölı betőíráshoz. Az írásmód a beszédhangokat, a szavak hangalakját rögzíti, közömbös számára a leírt szavak tartalma. Van ahol csak a mássalhangzókat jelölték az írásban a magánhangzókat hozzá kellett olvasni. 2. Az ókori írások (ékírás; egyiptomi írás; kínai írás; betőírás; görög írás; latin írás) Az ékírás: megteremtıi a sumérok voltak, kr. e ból vannak leletek, égetett agyagtáblákból már könyveket is készítettek, a sumér ékírás a képírásból alakult ki, késıbb fogalomírás lett, majd szóírás és végül kevert szó- és szótagírás sok értelmezı jellel. Az írásjelek ékalakúak voltak, egy-egy hangot, szótagot vagy szót ék alakú jelek kombinált csoportja jelölt. Az ékírás elterjedt Elı-Ázsiában és Babiloniában is (kr. e ben már sokszorosítottak itt szövegeket). Asszíriában kr. e. 650-ben könyvtárat is alapítottak, itt minden könyv ékírással íródott égetett agyagtáblára, sokat fel is tártak. Nehéz volt az ékírás megfejtése, 1802-ben Georg Friedrich Grotefendnek részben sikerült, 1840-ben volt csak teljes eredmény Henry Creswicke Rawlinson kutatása nyomán. Az ékírást kr. u. 31-ig használták. Az egyiptomi írás: Kb. kr. e évvel ezelıtt alakultak ki az egyiptomi mőveltség csírái, fokozatosan kifejlıdött az egyiptomi írásrendszer is kr. e körül, már igen fejlettnek mondható. Egyiptomi írásfajták: hieroglif, hieratikus, démotikus, ezek egymás mellett is léteztek! Az írásjeleket kezdetben felülrıllefelé, az írás hasábjait jobbról-balra haladva rótták, kr. e táján megváltoztatták az irányt, már vízszintes sorokba, jobbról-balra írtak. Hieroglif írás: képjeles írás, az egyiptomiak reprezentáló írása volt (monumentális díszítés), fıleg emlékoszlopokon, sírfeliratokon használták. Meghaladta a képírást, bonyolult rendszerő szó- és szótagírás és mássalhangzó írás is (nem jelölték a magánhangzókat). Használtak értelmezı jeleket (determinatívomokat) is. Az egyiptomi írásban ezer jel volt, ebbıl kb at mindig használtak, 24 mássalhangzó jel volt. Az írás megfejtésére véletlenül jöttek rá: ben Napóleon egyiptomi hadjáratán Rosette városában találtak egy fekete bazalttáblát, háromféle írással volt rajta szöveg (hieroglif, démotikus, görög) ben sikerült megfejteni a hieroglif írást (Jean Francois Champollion). Hieratikus írás (vagy papi írás): Ez a hieroglif egyszerősített változata, köznapi életben, levelezésben, feljegyzésekben használták, a jelek egyszerőbbek, képszerőségüket elvesztették. A hieratikus írás úgy viszonyul a hieroglif íráshoz, mint írott bető a nyomtatott betőhöz. Démotikus írás (vagy népi írás): dılt kézírásra hasonlít, itt már nincs képszerőség, kr. e. VII. században vezették be Egyiptomban, ez a hieratikus írás további egyszerősítése, gyorsírás jellegő, 1000 éven keresztül használták, a kereszténység elterjedéséig, ekkor az egyiptomiak is átvették a görög abc-t. Papirusztekercs: Az egyiptomiak kıbe, fába, elefántcsontba vésték írásukat eleinte, a Nílus mentén sok nád és papirusz sás volt, ezt kihasználták és ez terjedt el a mindennapi életben az íráshoz. Csak itt termett a papirusznövény ezért világ-monopólium volt Egyiptom, igen megkérték a papirusz árát. A könyveket is tekercsekre írták, a legnagyobb papirusztekercs könyvtár Alexandriában volt, Ptolemaiosz alapította, a görög mőveltség minden irodalmi és tudományos értéke együtt volt itt, több százezer tekercsbıl állt a könyv-tár, ez volt az ókori világ legnagyobb könyvtára. Az állomány 250 éven át gyarapodott, kr. e. 43- ban kigyulladt, még sok értékes könyv megmaradt, késıbb ezek is elpusztultak a keresztények elpusztították. Az ásatások alkalmával (1750-tıl) sok papirusztekercset találtak.

3 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 3/54 Kínai írás: képi ábrázolásra vezethetı vissza, képírás jellegő, az írásjelek idırıl-idıre elvesztették képszerőségüket, már minden szó vagy szótag írására külön jelet használnak, a kínai írás igen szép, szinte mővészi. Az idık folyamán gyorsan nıtt a jelek száma, szimbolikussá váltak, több, mint jelet használnak. még ma is, de a mindennapokban csak 3-5 ezret, az írásreformmal (1955) egyszerősítették az írást. Papír: A kínaiak kezdetben csontokat, bambuszrudakat használták az íráshoz, majd selymet. Igen nagy jelentıségő: kr. u. 105-ben faháncsból, kenderbıl, rongyból papírt kezdtek készíteni. A papír rövid idı alatt kiszorított minden más írásra használt anyagot, sok idı telt el, míg más népek is tudomást szereztek a papír feltalálásáról. 750 körül a mongolok és az arabok ellesték a papírgyártást, ettıl kezdve terjedt tovább más népekhez is (1272. Olaszország; XIV. század Franciaország; Németország és a többi nyugati állam; Magyarországon csak 1520 körül van hiteles adat, ismert a nagyszebeni, a brassói és a kolozsvári papírmalom). Sokáig kézzel készítették a papírt, rongyokból, lepréselték, majd kiteregették száradni, száradás után enyvvel vagy keményítıvel kezelték. Az európaiak elıször kételkedtek a papír tartósságában. A papírszükséglet emelkedett, hulladékrongy egyre kevesebb volt, pótanyagot kellett kitalálni, 1840-ben jutottak el a fához (cellulóz elıállítása), mely a papír legfontosabb nyersanyaga lett. A papírgyártást is gépesítették, az elsı síkszitás papírgyártó gépet 1799-ben találták fel, ezzel már vég nélküli papír jön létre, 1820-ban szárítóhengert is építettek, ma meg már gépóriások készítik a papírt. Betőírás kezdetei: (föníciai-, arameus-, héber írás) A föníciaiak kr. e. XIII. században kivívták függetlenségüket és kr. e. VIII. századig meg is tartották azt. Az egyiptomi hieratikus írást használták, majd kialakították kr. e. XIV-XIII. században saját abc-jüket, jelentıs, hogy megismertették a világot írásmódjukkal, arámi közvetítéssel sok helyre elkerült a föníciai írás, szinte mindenhol elterjedt a Közép-Keleten. A föníciai írás: Az ósemiták írásából, a protosínai írásból alakult ki a föníciai írás, majd ebbıl alakult ki a görög írás, késıbb a latin és közvetve az egész európai írás. A föníciai írás, mint minden keleti írás, jobbról balra haladt, elıször folyamatosan írtak nem hagytak ki szóközöket, késıbb vonalakkal, majd pontokkal jelölték azokat, az abc-jük minden betőjének adtak nevet. Csak a mássalhangzókat jelölték, az olvasónak kellett hozzátenni a megfelelı magánhangzókat olvasáskor. A föníciai írás legnevezetesebb emléke a moabita kı, francia kutatók találták meg a Holt-tenger környékén 1868-ban, a kı kr. e. IX. századból származik, ma a párizsi Louvre-ban van. Az arameus írások: Az arámiak (arameusok) a föníciaiaktól vették át a betőírást, jobbról balra haladnak ık is az írásban, kr. e. VII. századtól eltávolodtak az eredeti mintától, a szögletes betők lekerekedtek, mővészi hatású, kurzív írás lépett a helyükbe. Az arámi betőformákat átvették a héberek, az arabok és az iráni népek is. A héber írás: Kr. e. XIV-XII. században a héber törzsek bevándoroltak Palesztinába, kr. e. XI. században önálló állammá szervezıdtek, ez késıbb felbomlott, kr. e. 142-ben jött létre a második önálló zsidó állam, majd Róma provinciája lettek és nagy távolságokra szóródtak szét a zsidók. Régen egész Palesztinában ékírást használtak, aztán áttértek a föníciai íráshoz hasonló betőírásra. A föníciai betők neveit szó szerint átvették; a héber írás is jobbról balra haladt az írásban. A kánaánita héber írásnak legrégibb emléke a gezeri naptár kr. e. 900-ból származik. A héber írás történetében nagy fordulat volt a babiloni fogság, átvették az arámi betőírást, kr. e. VI. századtól már a gömbölyded, hajlékony vonalú arámi betőkkel írták a héber szövegeket. Késıbb, úgy 200 év alatt kialakították sajátos, máig megırzött betőtípusukat, a kvadrátát, ez mássalhangzóírás volt. A zsidóságot szétszórták nyelvük holt nyelv lett. Késıbb kialakult az V-VI. században az írásmódjuk két változata: palesztinai, babiloni. A VIII. század végén bevezették a tibériási gyakorlatot, betők alá és fölé tett pontokkal, vonásokkal jelölték a magánhangzókat. A kvadráta használata évszázadokon át csak a templomi szolgálatra korlátozódott, de ban Palesztina egy részén új izraeli állam született, ekkor ismét a héber lett a hivatalos államnyelv, a szókincse a mai élet körülményeinek megfelelıen bıvül.

4 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 4/54 Görög írás: Délkelet-Európában magas színvonalú mőveltség volt, a fénykor kr. e közzé esett, ez a Mükéné korszak. Görög törzsek építették Mükénét, késıbb bukását is ık idézték elı, pusztításaik miatt a kulturális szint nagyon mélyre zuhant, csak kr. e. VIII. századtól kezdve indult meg újból a fejlıdés. Az ókori görög írás: A föníciai király fia (Kadmosz) bejárta a görög szigeteket, és megajándékozta a görögöket a betőírás ismeretével, tehát a föníciaiaktól vették át a görögök az abc-t (16 betőjelet) kr. e. VIII. században. Kiegészítették az abc-t, 24 bető lett (alpha, béta, gamma stb.), az írás iránya jobbról balra haladt, csak késıbb tértek át a balról jobbra haladó írásra, közben volt átmenet is, a busztrofedon (ökörszántás). Kr. e. VII. századtól a sorok váltogatva, egyszer jobbról balra, egyszer balról jobbra haladtak, csak kr. e. 500-tól vezették be általánosan a balról jobbra haladó írásmódot. Legbecsesebb görög írásos emlék, a Dipülon-kancsó kr. e. VIII. századból. A görög írásnak a századok folyamán több változata alakult ki, nagyobb részen a nyugati (dór) abc volt elfogadott, Kis-Ázsia Égei-tengerre nézı partján és a szigeteken a keleti (ion) abc. Kr. e. V. századtól nıtt az ion befolyás, tért hódított az ion nyelvjárás és betőik használata, az ion írást hivatalos írássá minısítését: kialakult az ógörög abc kr. e. 403-ra. A latin írásban kr. u. IX. században alakult ki a kétféle betőalak (latin kisbető - karoling minuscula), ezt vették át a görögök, kialakult náluk is a kisbető, azaz a minuscula. Az ógörög írásban nem hagytak szóközt a szavak között, de a fejlıdés folyamán ez a hiányosság is eltőnt. Az ókori görög nép a betőket is a maga képére, a maga irodalmi igényeinek és szükségletének megfelelıen alakította, finomította és tovább adta az utókornak. Az ókori Görögországban az írni és olvasni tudás már nem kiváltság volt, ez már követelmény. Pergamen: A papirusz mellett kr. e. 2. században feltőnt az írás újabb anyaga a pergamen. II. Eumenész könyvtárat alapított Pergamon városban és versengeni kezdett a könyvgyőjtésben Alexandriával. A görög városok és a Közel-Kelet kereskedelmének nagy része ekkor Pergamonon keresztül bonyolódott le, gyorsan meggazdagodott a város és az uralkodó nagy hévvel győjtötte a kéziratokat, úgy akart felülkerekedni, hogy több pénzt kínált egy mőért, mint az alexandriai könyvtár, erre az egyiptomi kormány betiltotta a papiruszkivitelt. Amikor elmaradtak a papiruszszállítmányok, pergament kezdtek az íráshoz használni. A kikészítés módját nem ık találták ki, viszont a pergament ık alkalmazták elıször nagyobb mennyiségben az írás anyagául (juh- és kecskebırbıl készítették). Latin írás: Az etruszkok és a görögök írása egyidejőleg hatott a latin bető kialakulására, tılük vették át az abc-t kr. e. VII. századtól. Kr. e. 312-ben rögzült a latin abc, 23 betőbıl állt (A B C D E F G H I K L M N O P Q R S T V Z X Y). Eleinte merev és szögletes volt a latin betők alakja, késıbb jelentıs változások jöttek, világos és tiszta vonalvezetéső, határozott rajzú, finom hajlatú betők alakultak ki, ezek díszítıelemek is az emlékmőveken. Capitalis: A római bető mővészi tökéletességő megnyilvánulása, nem írott, hanem tervezett, rajzolt képet nyújtanak; alkalmazták épületeken, szobrokon; papiruszon és pergamenen is. A capitalis mai fogalmaink szerint nagybetős írás, kr. e. III. században tőntek fel a szóközöket jelölı pontok, elıtte megszakítás nélkül folyt az írás. Capitalis quadrata: Ez a capitalis írás átalakított változata, az írnokok és másolók írásmódja, vagyis a könyvírás betője volt. Rustica: Könyvírásra használt másik betőfajta (rusticus = parasztos, goromba, faragatlan), mely kr. e. I. században alakult ki, keskeny, nyújtott írás volt, esztétikai szempontból messze elmaradt a capitalis írás mögött. Unciális írás: A latin bető kifejlıdésének újabb állomása, kr. u. 170 körül alakult ki, egyszerőbbé és kerekdeddé váltak a betők, kiszorították a capitalis quadratát és a rusticát is. Félunciális betőtípus: Az V. század elejétıl alakult ki, ettıl a betőtípustól kezdve különbözı a betők magassága, egyes betőknek alsó (f, g, p, q) és felsı száruk (b, d, h, k, l, t) van. Az unciális és félunciális betőtípus századokon keresztül élt egymás mellett.

5 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 5/54 3. A középkori írások (indián-; székely-magyar-; arab-; japán-; latin-; glagolita-, cirill írás) A közép-amerikai indián kultúrák írásai: Mexikó indián népei szarvasbırre és növényi rostokra írtak (fügefa háncsára, az agavé levelére). Általában mindent oldalnézetben ábrázoltak, az írást iskolákban oktatták, de ismerete nem vált közkinccsé, nem terjedt el a néprétegek körében. Miszték írás: İk jártak elıl az írásrendszer kialakításában, írásuk a fejlıdés során ideografikus (fogalomírás) jelleget öltött. A miszték képírás megfejtésében nagy jelentıségő Alfonso Caso mexikói régész, 1951-ben közreadta egy miszték kódex értelmezését angol fordításban. Azték írás: A misztékektıl vették át az írást, az azték írás ırzi a képírás jellegét, már állandósult hangértékő szójeleket használtak. Kézírásuk úgy készült, hogy meghúzták az ember, az állat vagy a tárgy körvonalait, majd a kész rajzot kiszínezték. Maják írása: A misztékektıl vették át az írást, a maja írásjelek már erıs stilizáltságot mutatnak, minden írásjegyük kis négyzetet tölt ki, állandósult hangértékő szójeleket használtak. A székely-magyar rovásírás: A magyarság egy részének, a székelyeknek saját írásuk volt, ezt a XV. századi történetírók is megerısítik, vannak fennmaradt rovásírásos emlékek is: nikolsburgi ábécé ; templomokon (Derzs, Bögöz, Enlaka, Karácsonfalva); Marsigli-féle naptár (csak másolata van meg, Luigi Ferdinandó Marsigli másolta le 1690-ben, a névnapokat és az egyházi ünnepeket tartalmazza). A székely-magyar rovásírás a türk írás családjához tartozik, a türk írás az arámi írásból származik, szogd közvetítéssel. A magyarokat az Ural-vidéki ıshazájukban érte a türk írás hatása, így vettük át a rovásírást, melynek 16 betője hasonlít a türk betőkre, egyes jelek a görög abc-bıl származnak, a sorvezetés jobbról balra halad. A székely rovásírás a pogány magyarság általánosan használt írása volt, a kereszténység semmisítette meg, a magyarság a kereszténység felvételével vallást cserélt és átvette a latin abc-t. A betők többsége alkalmazható volt a magyar nyelvre, kis részüknél voltak nehézségek, ezekre fokozatosan alakult ki a megfelelı jelölés, századokba telt, míg kialakult az egységes írásuk. A latin betős magyar írás legelsı emlékei a latin nyelvő kancelláriai oklevelek, I. István király által szervezett kancellária készítette ezeket. A gyakorlatban lassan, sok változáson keresztül menve alakult ki a magyar helyesírás rendszere. Arab írások: között létrejött a muszlin állam, mely vallási és politikai egységbe fogta össze az arab törzseket, diadalmaskodott az iszlám vallás. A nomád arab törzsek élénk kapcsolatba kerültek az arámiakkal és átvették tılük a betőírást. (Ennek bizonyítéka a 328-ból fennmaradt namárai sírkı.) Az arabok is jobbról balra haladva írnak. Kúfi írás: Az arab írás önálló fejlıdésének eredménye a VII. században elterjedt kúfi írás, ez igen dekoratív írás, Kúfa városáról kapta a nevét. Nagy számban készültek a Korán másolatai, ennek nagy szerepe volt a kúfi írás elterjedésében, a pénzeket is kúfi írással ékesítették. A muszlin vallás tiltja az emberek és az állatok ábrázolását, így a díszítıelemek növényi jelek, geometrikus jelek, vagy részletek a Koránból. Az iszlám térhódításával együtt járt az arab írás széleskörő elterjedése, minden muszlin hitre áttért nép átvette az arab írást. Az írás fejlıdésében eltérések alakultak ki (más fajta írással rögzítették a Karán szövegét), differenciálódtak az arab írások: 1. földrajzi tényezık miatt: nagy különbségek vannak, kialakultak a regionális vagy helyi változatok az írásban; 2. funkcionális eltérés is kialakult, mást használtak: a karán írására és a hivatali írásra. Naszkhi írás: Ez az arab írás hajlékony vonalvezetéső kurzív típusa, századokon át egymás mellett élt az arab írás két változata, míg a XI. században a naszkhi kiszorította a kúfit. Az arab írásban 28 mássalhangzó van és erre csak 17 grafikus jelet használnak, az egyes betők hangértékét egy, kettı vagy három ponttal különböztetik meg, így oldják meg a hiányzó betők problémáját között megoldást kerestek a magánhangzók jelölésére is, csak három alapmagánhangzót (a, i, u) jelölnek az írásban (kettıt a betőjegyek fölé húzott jellel, egyet pedig a betők alá tett vonással fejezik ki). Japán írás: Az elsı európai ember 1543-ban szállt partra elıször Japánban, ezután sok misszionárius és kereskedı látogatott el hozzájuk, de japán részrıl szakítás történt, a XI. századtól sógunok uralkodtak, a XVII. századtól elzárkóztak a külföldtıl, 1612-ben kiőzték az európaiakat, a japánoknak megtiltották hazájuk elhagyását, mindennel akadályozták, hogy európai könyvek bejuthassanak Japánba. Ezt az elzárkózó politikát 1868-ban számolták fel, amikor megbuktatták a sógunokat.

6 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 6/54 A IV. századtól szoros kapcsolat állt fenn Japán és Kína között, a japánok szinte mindenben kínai példát követtek, a IV-V. században vették át a kínai írásjeleket, saját nyelvükre igazították és kialakult a japán írás - két szótagírás: hiragana: a VIII-IX. században alakították ki kínai írásjelek egy csoportjából, kurzív jellegő szótagírás (71 jelbıl áll), ezzel írják a ragokat, a névutókat és az igekötıket katakana: a XI. század végén hozták létre, a hiragana továbbfejlesztése, szögletesebb jelekbıl áll (71 jel), ezzel írják a külföldi földrajzi és személyneveket, a hangutánzó és az indulatszavakat. Ezek mellett megtartották a kínaiaktól átvett írásjegyet is, jórészük feledésbe merült, a XIX. század végére már csak 3-4 ezer jelet használtak, ez a kanji, ezzel a fogalmakat írják ban részleges írásreformot hajtottak végre, a kanjik számát 1853-ra csökkentették, 1942-ben elrendelte a kormány, hogy az írásnak vízszintesen kell haladni jobbról balra. Latin írás a középkorban: A latin írás kisbetője - karoling minuscula: Alkuin szerzetes minta-iskolát rendezett be Tours-ban és munka közben kialakította a karoling minuscula nevő új betőformát, itt már kialakult a latin írás kisbetője a VIII. század végére. (Nálunk és más latin betőkkel író országokban ma is ezeket használják.) Betői világosak, könnyen és gyorsan írhatók. A Római Birodalomban államvallás lett a kereszténység, ez terjedt tovább és a kereszténységgel együtt a latin írás is terjedt, míg a középkorban világírás lett (Amerikában is ez terjedt el). A gót bető: A karoling minusculát a XI. században felváltották a gót betők, melyek keskeny, szögletes betőformák, a gömbölyő vonalak megtörtek. A XIII-XIV. században Európa-szerte elterjedt a gót betős írás, ezt a betőt nem lehetett gyorsan írni, így rövid idın belül kialakult a folyóírás, a gót kurzív. Ez megteremtette a betők olyan egybeírását, mely mai kézírásunkat is jellemzi. A humanista írás: A XIV. században a firenzei humanista tudósok másolni kezdték az antik szerzık mőveit és felújították a karoling minuscula formáit. A latin bető térhódítása: A latin betős írást átvették az újlatin nyelveket beszélı népek (kiv.: román nép), a germán, a magyar, a finn nép, a szlávok (lengyelek, csehek, szlovákok, horvátok, szlovénok és vendek), az Észak- és Dél-Amerikaiak és Ausztrália is, a múlt század közepén a vietnamiak, 1863-ban a románok, 1908-ban az albánok, 1928-ban a törökök. Glagolita írás: A IX. században a bizánci császár két papi képzettségő embere Morva-országba ment a kereszténységet hirdetni, Konstantin és Metód testvérek voltak. Metód a bizánci birodalom egyik tartományának volt kormányzója, idısebb korára lett szerzetes, Konstantin a bizánci császári udvarban nevelkedett, Római útja során lett szerzetes (Cirill). Konstantin és Metód a Bibliát és egy kánonjogi könyvet fordított és ekkor Konstantin szláv abc-t szerkesztett, a görög kisbetőbıl, a minusculából, ezt nevezik glagolita írásnak, ezt vitték magukkal 864-ben Morvaországba. (Tehát nem a cirill írás, hanem a glagolita írás származik Konstantintól, azaz Cirilltıl.) A glagolita abc 40 betőbıl állt, olyan betőket is tartalmazott, melyek nem képviseltek külön hangértéket és új betőket is bevezettek. Késıbb a glagolita írás átalakult, betőformái szögletessé váltak, a szavak betőit nem kapcsolták össze, csak szorosan egymás mellé írták. Ezt az írást a csehek, a lengyelek, a horvátok, a szerbek, a bolgárok is átvették. VI. István pápa 896-ban megtiltotta a szláv nyelvet és írást, volt ahol még ezután is használták, de a XVII. században végleg elsorvadt, kiszorította a cirill írás, illetve a latin. Cirill írás: Kliment szerkesztette meg a görög unciális betők felhasználásával a cirill írást, mely a glagolitánál egyszerőbb vonalvezetéső, 43 betőbıl álló abc. Átvettek 24 görög betőt, 5 betőt a glagolitából, a többi bető saját ötlet volt. A hittérítés szolgálatába állították a cirill írást és így terjedt tovább széles körben. A cirill nyomdabetőket többször megreformálták, 1710-ben adott ki rendeletet I. Péter, majd jelentıs írásreform volt 1918-ban is. A XVII. században megteremtették a román nyelv sajátosságaihoz alkalmazott cirill abc-t, aztán 1800 után egyre gyakrabban merült fel az a gondolat, hogy áttérnek a latin betőkre, majd 1863-ban hivatalosan is áttértek a latin betős írásra, egy ideig egymás mellett élt párhuzamosan a kétféle írás a románoknál, majd végleg áttértek a latin betőkkel való írásra.

7 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 7/54 4. A könyvkultúra a középkorban Elızmények: A görögök, a rómaiak, az egyiptomiak "könyvei" a papirusztekercsek, Afrikában termı papirusznövénybıl állították elı. A papiruszlapok törékenyek és merevek voltak, nehezen lehetett hajtogatni, nehéz volt a használatuk és tárolásuk is, más anyagra volt tehát szükség, mely helyettesítheti a papiruszt. Rövid idı múlva megtalálták ezt az anyagot, ez volt a pergamen, (valószínőleg kr. u. IV. században keletkezett és a középkorban uralkodó volt). Borjú-, kecske- és juhbırbıl vékony, hajlékony, sárgásfehér színő lapokat állítottak elı, a lehúzott bırt meszes vízben áztatták, majd a megpuhult szırzetet és húst lehúzták. Ezután a bırt egy kereten kifeszítették és száradás után éles késsel mindkét oldalon lekaparták és habkıvel csiszolták. Késıbb egymásra rakták és egyformára vágták a lapokat, két fatábla közzé fogták és bevonták a fatáblát bırrel. A pergamenrıl kiderült, hogy sokkal jobban megfelel a könyvkészítésre, mint a papirusz. Elıször a pergament is tekercsekbe göngyölítették, aztán ráébredtek, hogy hajtogatva sokkal célszerőbb a használata. A kéziratos könyv, a kódex: Az új könyvanyag - a pergamen célszerősége hozta létre a kódexeket, jelentıségük óriási, ezek már hasonlítanak a mai könyvtesthez. A kódexeket a középkorban nagyritkán papiruszra írták, de fıleg pergamenre és késıbb inkább papírra. A kódexnek igen nagy elınyei vannak a tekercsekkel szemben: a pergamen mindkét oldalára írhattak, anyagot és helyet takarítottak meg, tartósabbak és ellenállóbbak voltak. A kódexek kr. u. I. században tőntek fel és a IV. században már világszerte általánossá váltak. A kódexek írása a középkorban a kolostortokban élı szerzetesek feladata volt, de késıbb világi emberek is foglalkoztak ezzel. Az elsı kolostori másolómőhelyek Itáliában létesültek, ahol a Benedek-rendi szerzetesek reggeltıl-estig másolták a Bibliát és más szent könyveket. Innen átterjedt a kódexírás Írországba, majd elterjedt az egész kontinensen. Kódexek készítése: másolómőhelyekben (scriptoriumokban) készültek a kódexek; a másolást a scriptorok végezték; nagyobb másolómőhelyekben volt aki a scriptor munkáját javította (rublikátor), voltak akik a könyvkötészetre specializálódtak (könyvkötık) kialakult a kódexek díszítése, kis képek készítıje a miniator, egész oldalas képeké az illuminator volt; legismertebb megmaradt kép az iniciálé. Kódexek formája: A lapszámozás még ismeretlen volt, nem volt még címlap, helyette a kódex elején incipit liber (kezdıdik), a végén pedig explicit liber (végzıdik) volt. A kolofon adatai: hol, mikor és ki másolta a kódexet és a mőhely neve. Egy kódex általában több mővet tartalmazott, nagyrészt hármat. A nagy gonddal és mővészettel kiállított kódexlapokhoz megfelelı mővészi kötés is kellett, a könyvkötı szerzetesek arra törekedtek, hogy a legszebb és legtökéletesebb kötésekkel lássák el a kódexeket. Az odaadó munkának köszönhetıen a kódex valóságos mőtárgy lett. Jelentısebb magyar kódexek: Anonymus históriája (1200 körül latin nyelven íródott), a Pray-kódex misekönyv (1228 körül), Kézai Simon krónikája, melyet latinul írt (1284 körül), a magyar kódexmővészet legnagyszerőbb darabja a Bécsi Képes Krónika (Kálti Márk-1358), és igen jelentısek a Mátyás könyvtárában lévı kódexek: Corvin-kódexek (Philostratos-kódex). A középkori könyvkultúrák: Bizánci kultúrkör: fı célja keresztény szemléletben átmenteni a görög-római kultúrát, az egyházi mővek voltak fontosak, a bizánci kódexek díszítése sematikus, arany színezéső. Arab kultúrkör: közvetítı jellegő volt, a pogány örökségbıl sok mindent megmentettek, ami egyébként megsemmisült volna, itt a fejedelmi mővek voltak fontosak. Nyugati vagy római kultúrkör: sok mindent megsemmisített, de egy sajátos kereszténykultúra jött létre és ez terjedt el Európában, majd szerte a világon. Mindegyik kultúrkörben ismerték és használták a kódexet, az arab és a keresztény kódexek sokkal színesebbek, érdekesebbek és értékesebbek, mint a bizánci kódexek. A kódex fénykora a XVI. század elsı feléig tartott (könyvnyomtatás kialakulásáig). A XV. században sok egyházi és világi hatalmasság győjtötte a kódexeket (pl.: Lorenzo de Medici és Mátyás király). Index: A VI. század elején megszületett az elsı index is, a római egyház által ajánlott listát tartalmazta, amit nem ajánlottak az tiltott is volt és arra törekedtek, hogy meg is semmisítsék azokat. Ezzel szemben Cassiodorus létesített egy kolostort és azt a feladatot adta a szerzeteseknek, hogy idejük egy részét az ókori irodalom másolásával töltsék, ezáltal sok mővet sikerült megmenteniük az utókor számára.

8 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 8/54 Másolás: Az egyetemek létrejöttével fontossá vált az egyházi mővek mellett a világi mővek megjelenése is, kialakult a másolás. Világi vállalkozók végezték a másolást (stationariusok), kézzel sokszorosították az egyetemi jegyzeteket és minden mást, amire igény volt, ez a tevékenység a könyvnyomtatás kialakulásáig virágzott. 5. A könyvnyomtatás feltalálása és jelentısége, az ısnyomtatványok Elızmények: A könyvnyomtatással kapcsolatban az elsı eredmények a kínaiaknál ismertek, már az I. századtól, képeket, szövegeket állítottak elı úgy, hogy formát véstek kıbe, tükörvéséssel, azt befestékezték és levonatokat készítettek róluk. A VIII. században már fatáblákról nyomtattak könyveket, a XI. században már feltalálták a mozgatható betőkkel való nyomtatást is, de ez a találmány Kínában nem vált be, a kínai írásjelek sokfélesége miatt nehézkes volt a szedés. A XIV-XV. században a koreaiak homokformába, fémbıl öntötték a jeleket. Ezeknek a módszereknek az volt a hátrányuk, hogy minden jelet külön ki kellett vésni. Ezek az ismeretek arab közvetítéssel Európába is eljutottak, már itt is készítettek táblanyomatokat, melyeknek az volt a hátránya, hogy csak egyoldalasak voltak (játékkártyák, szentképek készítése; rövid szövegek; majd könyvek készítése). Ez volt az utolsó lépés a könyv-nyomtatás feltalálása felé. A könyvnyomtatás jelentısége: A XII-XIII. század szellemi fellendülése szükségessé tette az újat, idı és munkaigényes volt a könyvek kézzel való másolása, emiatt nagyon drágák voltak és csak a királyok, a könyvtárak és a gazdagabbak tudtak hozzájutni. Egyre nagyobb igény volt a könyvekre, ez szükségessé tette, hogy megvalósítsák, hogy könnyen és olcsóbban hozzáférhetıek legyenek azok. Abban az idıben a Biblia volt a legkeresettebb könyv. A nyomtatott könyvek ugyanazt akarták produkálni, mint a kéziratos könyvek, csak más technikával és több példányban. Döntı feladat volt: a betők mozgathatósága, variálhatósága, egyöntetősége. A könyvnyomtatás feltalálása: Gutenberg János több mesterséggel foglalkozott (aranymőves, ötvös), ismerte a táblanyomatokat, 1430 körül már foglalkoztatta az új találmánya, ismerte a nyomdász mesterséget is. Felszerelése még igen kezdetleges volt, késıbb továbbfejlesztette azokat és körül kidolgozta a cserélhetı ólombetőkkel való nyomtatás technológiáját (Mainz). Teljesen egyforma, azonos betőket tudott már elıállítani. A táblanyomatok módszerével csak kis terjedelmő könyveket tudtak készíteni, Gutenberg találmánya a táblanyomatoktól teljesen eltérı, más technikai problémát oldott meg. Gutenberg és valamennyi ısnyomdász törekvése az volt, hogy a nyomtatott betők a kézzel írott betőkhöz hasonlítsanak. Nem maradt ránk adat Gutenberg nyomdai berendezésérıl, a nyomdászat elsı negyven évébıl sem írás, sem kép nincs. A könyvnyomtatás kialakulása technikai vívmány volt, Gutenberg találmánya óriási jelentıséggel bírt, hiszen sokkal gyorsabb lett a könyvek elıállítása és olcsóbb is, így többen hozzájuthattak a könyvekhez, ezáltal fejlıdött a mőveltség is. Gutenberg a könyvnyomtatás feltalálásával messze meghaladta korának technikai szintjét, találmányának kiválóságát bizonyítja, hogy 350 éven át semmi lényegeset nem változtattak rajta. A könyvnyomtatás elterjedése: A könyvnyomtatás feltalálásának jelentıségét bizonyítja, hogy rövid idın belül Európa valamennyi civilizált országában elterjedt a könyvnyomtatás és hamarosan nyomdák alakultak és mőködtek. Gutenberg kölcsönökbıl indította meg nyomdáját Mainzban, elkészítette a 36 soros Bibliát, a 42 soros Bibliát és más mőveket is, alkalmazott segédeket is, majd Johann Fust-tal közösködött, de kifosztották mindenébıl és súlyos körülmények közzé került. Késıbb Fust vezette a nyomdát, de leégett az épület és a nyomdászok szétszéledtek a jelentısebb európai városokba, nyomdákat állítottak fel. Gutenberg alkalmazottai is önálló nyomdászok lettek.

9 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 9/54 Jelentısebb nyomdák a XV. században: Németország: (a könyvnyomtatás hazája) - Bamberg: Albert Pfister - Köln: Ulrich Zell (1462) - Beromünster: Ulrich Gering (1470) - Basel: 1470-tıl 26 nyomda mőködöt, legjelentısebbek: Bartholdus de Basilea; Johannes Bergmann von Olpe; Johannes Ammerbach ( ); Michael Furter; Johannes Frobenius - Ulm:: Ludvig Hohenbang; Johannes Zainer; ( ), Leonhard Holl ( ); Conrad Dinckmuth ( ) - Nürnberg: Johann Sensenschmidt ( ); Regiomontanus (Johannes Müller) ( ); Anthon Koberger ( ) - Augsburg: Günther Zainer ( ); Johann Bamler ( ); Anthon Sorg Olaszország: 1480-ban már 40 városban volt nyomda - Subiacó: Conrad Sweynheym; Arnold Pannartz (1464) - Róma: Sweynheym és Pannartz; Georg Lauer (1469); Ulrich Hahn - Velence: Johannes de Spyra ( ); Nicolas Jenson ( ); Erhard Ratdolt ( ); Giovanni és Gregori de Gregoriis testvérpár Franciaország: - Párizs: a XV. század végén már 66 nyomda mőködött, nyomdászat kezdı éve 1470; Ulrich Gering; Michael Friburger; Martin Kranz; Pasquier Bonhomme - Lyon: a XV. század végére már 50 nyomda mőködött Bartholomeus Buyer; Antoine Vérard; Philippe Pigouchet; Simon Vostre Németalföld: a nyomdászat kezdı éve Aals: Dirk Martens (1473) - Utrecht: Nicolaus Ketelaer; Gerhard de Leempt; Richard Paffroet - Löwen és Culenburg: Johannes Veldener ( ) - Haarlem: Jakob Bellaert (1483) - Brügge: Colard Mansion ( ) Anglia: - London: William Caxton (1476); Wynkyn de Worde (1491); Richard Pynson Magyarország: - Buda: Hess András (1471 március) Mátyás birodalmában Hess András nyomdáján kívül más nyomdák is mőködtek. İsnyomtatványok: Külsı megjelenését tekintve az ısnyomtatvány közel áll a kéziratos kódexhez. Eleinte nem volt címlap, az elsı 1481-ben volt, de csak 1500 táján kezdett általánossá válni. A legkorábbi ısnyomtatványok általában gót betőkkel készültek, késıbb Itáliában alakították ki az antikvát, a humanista írás betőjét. Az ısnyomtatványok szövegében sok rövidítés és ikerbető volt, az iniciálék helyét kihagyták vagy kis nyomtatott betővel (reprezentánssal) jelezték az illuminátor számára, aki aztán kézzel festette azt. Néha az illuminálás elmaradt és ma is ott láthatók a reprezentánsok. Az ısnyomtatványokat általában bekötetlenül árusították, maga a vásárló készítette el a kötést saját ízlése szerint. Az ısnyomtatvány ívfüzetekbıl épül fel, ezt egymásba helyezett ívek képezik, nem volt lapszámozás. Az ısnyomtatványok győjtése, kutatása és számbavétele már a XVII. században megkezdıdött és tovább folyt a századok alatt között jelent meg Ludwig Hain munkája, melyben több, mint 16 ezer ısnyomtatványt írt le, szerzıi betőrendben, tipográfiai sajátosságokkal együtt. Máig ez a legteljesebb ısnyomtatvány-bibliográfia, készültek kiegészítések is ehhez: W. A. Copinger; D. Reichling. Az összes fennmaradt ısnyomtatvány kb ezer darab. A leggazdagabb magyarországii ısnyomtatvány-győjtemény az OSZK-ban van, 1748 darab.

10 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 10/54 6. A nyomdászat és a könyvkiadás a XVI-XVIII. században A századra a kézmőipari nyomdászat jellemzı, a 16. század új korszak kezdete az európai nyomdászat történetében; ez a század. a reneszánsz kiteljesedésének ideje, a könyvmővészet kibontakozását is magával hozta; sok nyomda alakult. A reformáció hatására megszaporodtak a magas példányszámú, nemzeti nyelvő kiadványok; visszaesés volt a könyvmővészetben. Jelentek meg kisebb számban szép, reprezentatív kiadványok, de a népnek szánt, magas példányszámú munkák olcsón, gyorsan, gyengébb kiállításban láttak napvilágot. Megjelent a könyveken a címlap és a lapszámozás; fametszeteket használtak illusztráláshoz. A legtöbb európai ország nyomdászatában és könyvkultúrájában hanyatlás volt a 17. században; a kapitalista jelleg került elıtérbe; a nyomdászok általában üzletemberek voltak; az üzleti megfontolások domináltak; fontos lett a nagyobb haszon elérése a mővészi kiállítás rovására is. Új tipográfiai és könyvstílus alakult ki; barokk, túlzsúfolt rajzok, agyondíszítés, hosszú címek, dagályos ajánlás jellemzı; új illusztrációs eljárás a rézkarc és a rézmetszet; a barokk idıszak egészére jellemzı a tipográfiai és mővészi hanyatlás. A 18. századra tehetı a francia forradalom, az ipari forradalom ideje és a felvilágosodás térhódítása. A polgárság megerısödése, elıretörése jellemzı; nagy változások voltak a kor könyvkultúrájában is. A vallási tárgyú mővekkel szemben megnıtt a világi témájú kiadványok száma; elıtérbe kerültek a nemzeti irodalmak termékei; megszaporodnak a nemzeti nyelvő munkák. A klasszicista könyvstílus vált jellemzıvé; a zsúfolt díszek helyét egyszerő, antik díszítıelemek foglalták el; eltőntek a hosszú címek és megjelentek a modern címlapok; az illusztrált könyvek száma csökkent, egyre több csak tipográfiailag felépített munka jelent meg; a klasszicista könyvmővészet megteremtıi angol nyomdászok voltak. Németország: Miksa császár felkarolta a könyvnyomtatást és Luther tanai is hatottak a könyv-nyomtatásra, nagy cél volt a Biblia megjelentetése. Jelentıs augsburgi nyomdász volt Johann Schönsperger között mőködött, összefonódik a neve Albrecht Dürer könyvillusztrátor, betőmetszı nevével; fametszetei igen jelentısek. Strasbourgban sok kiváló nyomdász mőködött, a legnevezetesebb Johann Grüninger. A német reformáció legnevezetesebb nyomdászvárosa Wittenberg volt, Luther mőveinek jelentısebb közreadói Melchior Lotter és Hans Lufft nyomdászok voltak. Más városokban kifejezetten ellenreformációs törekvések voltak tapasztalhatók a nyomdászat terén is. Svájc: Bázel igen fontos hely volt a nyomdászatban, itt dolgozott Johannes Frobenius 1491-tıl; jelentetett meg Bibliát; a nyomda virágkora 1514-ben volt; késıbb fia Hieronymus Frobenius vezette a nyomdát. Baselben élt Hans Holbein, festı és könyvillusztrátor is; a legtehetségesebb fametszımester Hans Schützelburger volt ekkor. Bázelben megjelentek Luther mőveinek utánnyomásai Adam Petrinél és Thomas Wolfnál. Zürichben Christoph Froschauer nyomtatta az elsı svájci bibliát 1524-ben. Itália: Velencében 1488-ban nyitott nyomdát Aldus Manutius, nagy humanista nyomdász és kiadó volt; a kurzív és az újabb antiqua betők megteremtıje. Könyveit kis alakban jelentette meg (aldinák), ezeket magukkal vihették az emberek, kelendı volt; új utat nyitott a könyv-nyomtatásban. Késıbb fia, Paolo Manutius vezette a nyomdát, késıbb testvérei, majd II. Aldus is közremőködött a kiadásban, aki ben feladta a nyomdát. Velencében és Firenzében mőködött a másik kiváló olasz nyomdászcsalád a Giunta család; utánuk Olaszországban a 17. században hanyatlás következett be a nyomdászatban; egyetlen jelentıs esemény a máig fennálló és mőködı pápai propagandanyomda alapítása volt 1626-ban Rómában. A 18. századi európai nyomdászat legmagasabb színvonalú képviselıje az olasz Gianbattista Bodoni; nyomtatványai mővészileg kiemelkedıek, bár sok a sajtóhiba szövegeiben. Franciaország: Itt mőködött a legtöbb nyomda a 16. században. I. Ferenc francia király támogatta a könyvnyomtatást és a nyomdászatot is. Negyven nyomda mőködöt; a nyomdák száma késıbb királyi rendelet következtében 24-re csökkent. A királyi szabadalmak miatt sok nyomdászcsalád vert gyökeret; apáról fiúra szállt a nyomdász mesterség. Itt munkálkodott Geoffroy Tory betőmővész; döntı szerepe volt a francia könyv és helyesírás reformálásában, a francia bető kialakításában; I. Ferenc 1530-ban kinevezte királyi tipográfusának. Jelentıs volt Jodocus Badius is; nyomdáját fia örökölte, de menekülnie kellett Párizsból, Genfben telepedett le és ott nyitott nyomdát. E(s)tienne család: A család feje Henry Estienne volt, az 1490-es évek végén kezdte meg mőködését, több, mint száz könyvet nyomtatott. Fia Robert folytatta a nyomdászatot; a király 1539-ben kinevezte udvari tipográfusának; késıbb el kellett hagynia Párizst, Genfben telepedett le, nyomdát rendezett be és folytatta bibliakiadásait.

11 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 11/54 A család utolsó sarja 1674-ben halt meg; érdemük a gót betők kiküszöbölése, a nemzeti jellegő betők bevezetése, a kis alakú könyvek meghonosítása és az olcsó könyvek forgalomba hozatala. A francia könyvkultúra fejlıdését erısen gátolta a 17. században a Bourbonok szigorú ellenırzése és a katolikus egyház szigorú cenzúrája; kiemelkedı esemény volt a Királyi Nyomda megnyitása Párizsban 1640-ben; XIII. Lajos nevéhez főzıdik, a Louvre-ban rendezték be; betőöntödét is állítottak fel; eleinte imádságos könyveket nyomtattak, majd áttértek a bibliofil és mővészi jellegő kiadványok nyomására. Lyoni nyomdász volt Estienne Dolet, azzal vádolták, hogy eretnek könyveket nyomtat, így Párizsba hurcolták, halálra ítélték és 13 kiadványát nyilvánosan elégették. A 18. században a Didot család volt kiemelkedı Franciaországban; Francois Didot alapított nyomdát 1713-ban Párizsban; több generáción át alkottak jelentıs dolgokat. Németalföld: A németalföldi nyomtató mesterség a 16. századra egyenrangú lett az olasz és a francia nyomdászattal. Antwerpen hírnevét Christophe Plantin, a világhírő Plantin nyomda alapítója is növelte. Elıször könyvkötészeti mőhelyt nyitott, majd 1555-ben nyomdászatot is; rövidesen a nyomdászat középpontjává fejlesztette a várost; II. Fülöp udvari nyomdásznak nevezte ki; kiadta a Polyglott Bibliát (öt nyelvő Biblia) között. Több, mint ezer könyvet nyomtatott; utódaira három nyomdát hagyott. Az antwerpeni nyomda Johannes Moretus vezetése alatt továbbra is fennmaradt, jelentıs munkája a Vulgata volt. A nyomda jelentısége a 17. századtól csökkent; Antwerpen városa 1875-ben megvette a nyomdát és múzeummá alakították; a Nyomdamúzeum ma is fennáll. A 17. században Németalföldnek kiemelkedı szerepe volt a könyvkultúrában; Leyden volt a legnagyobb jelentıségő nyomdászváros Európában, itt mőködött az Elzevir család. Louis Elzevir, Leydenbe könyvkereskedı lett; fia Matthys már nyomdászként dolgozott és az unokái is; könyveik elegáns alakúak voltak, tökéletes szedéssel és nyomással, szép papírral; hamar szétkapkodták könyveiket; az Elvezir nyomda hatalmas üzleti szervezetté fejlıdött. Nagy nyomdászcsalád volt a Blaeu család is; nyomdájukban töltötte tanulóidejét Misztótfalusi Kis Miklós; az alapító Williem Blaeu, majd fia, Jansson Blaeu vezette a nyomdát, mely Európa elsı üzemei közé tartozott, míg 1673-ban le nem égett. Az országban széleskörő sajtószabadság érvényesült, mód volt olyan munkák közzétételére, melyek másutt nem jelenhettek meg. A 18. században jelentıs nyomdászcsalád volt az Enschedé család Haarlemben mőködtek; a nyomdát Isaak Enschedé nyitotta meg 1703-ban; fiával együtt dolgozott; elsırendő üzem volt és a könyvnyomdászat múzeuma lett, vásárolt betőöntödét is; világhírő betőmintakönyvet adott ki; az Enschedé nyomda ma is fennáll. Orosz nyomdászat: A 16. században még virágzott a kéziratos könyvkultúra, az elsı orosz nyomdászok könyvei is a kéziratos könyvhöz hasonlítottak; sajátos orosz nyomdatechnikai eljárás volt a kétszínnyomás. Az elsı ismert orosz nyomdász Ivan Fjodorov volt; egyéni stílust teremtett, mely erısen hatott az ıt követı orosz nyomdászokra. Az orosz könyvnyomtatás vezetı mőhelye a 17. században a moszkvai udvari nyomda volt; de máshol is alakultak fejlett nyomdászmőhelyek. A világi tárgyú kiadványok száma nıtt; itt is megjelentek a rézmetszetek, visszaszorították a fametszetet; jeles moszkvai nyomdász volt Simeon Polockij. I.(Nagy) Péter cár reformpolitikája a nyomdászat területén is új korszakot eredményezett; ban orosz könyvek nyomtatására adott megbízást; 1702-ben rendeletet adott ki orosz újságok nyomtatására; 1711-ben nyomdát állított fel Szentpéterváron. Moszkva az egyházi könyvkiadás centruma maradt, Péterváron fıleg világi, tudományos és politikai munkákat adtak ki és itt folyt az újságkiadást is. Nagy Péter nevéhez fontos írásreform is főzıdik; a 18. század közepére alakult ki az új írás mai formája; a könyvek tipográfiai színvonala emelkedett. Tudományos Akadémiát is alapítottak és hozzá nyomdát; a században Európa egyik legjelentısebb nyomdájává vált ben alapítottak Moszkvában egyetemet és hozzá nyomdát; a 18. század vége felé keletkeztek az elsı oroszországi magánnyomdák. Amerikai nyomdászat: Az elsı nyomdát 1539-ben állították fel Mexikó egyik városában; Dél- Amerikában az elsı nyomda 1584-ben jött létre Limában. Az ország más városaiban is nyíltak nyomdák; de csak a 18. században terjed el igazán a nyomdászat, ekkor már szinte minden dél-amerikai ország rendelkezett nyomdával. Észak-Amerika elsı nyomdája Cambridge-ben volt 1638-ban alapította Stephen Daye. más fontosabb nyomdák a 17. században: Maryland; New York; Philadelphia. A 18. század végén Észak-Amerika legjelentékenyebb nyomdászegyénisége William Bradford volt. Az amerikai nyomdászat 18. századi fellendülésében nagy szerepük volt Pennsylvania államban a német pietistáknak; legkiemelkedıbb könyvnyomtatók a Sauer-család tagjai voltak. Benjamin Franklin az amerikai nyomdászat leghíresebb alakja.

12 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 12/54 7. A nyomdászat technikai fejlıdése, a könyvkiadás jellemzıi a XIX-XX. században. A könyvmővészeti mozgalom Általános jellemzık: A polgárosodás országonként nem egy idıben és nem egyenlı mértékben ment végbe; a polgárság szellemi, irodalmi téren pótolni akarta hiányait; egyre többen végeztek felsıbb iskolákat. A munkásrétegeknek is több ismeretre lett szükségük ahhoz, hogy a korszerően felszerelt üzemekben minél jobban tudjanak dolgozni; fokozódott a szakismeretek iránti igény. Kialakult a polgári iskolarendszer, különbözı iskolatípusok jöttek létre, kötelezıvé tették az általános iskola elvégzését; a középfokú iskolák és a felsıfokú oktatás differenciáltabbá vált, szakegyetemek, szakfıiskolák alakultak. Egyre nagyobb érdeklıdés lett a könyvek és kiadványok iránt; minden területen megnıtt a tájékozódás iránti igény; így szükségessé vált a nyomdaipar megújítása, gépesítése. A technikai haladás ezt lehetıvé is tette, új találmányok jöttek létre; a könyv elıállítását szinte teljesen gépesítették; a könyv tömegcikk lett, a tartalmi és mővészi kiállítása másodlagossá vált. Az ipari forradalom következtében modern nagyipar, gyáripar alakult ki; ennek követelményeként képzettebb, tanultabb munkásrétegekre volt szükség. A nyomdászat technikai fejlıdésének következményeként alacsonyabbak lettek a könyvárak, így szélesebb rétegek váltak könyvvásárlóvá. Differenciáltabb lett a könyvanyag; egyre több nemzeti nyelvő kiadvány jelent meg; tudományos és szakirodalomi, ismeretterjesztı olvasmányok, szépirodalmi mővek jelentek meg és kifejlıdött az ifjúsági és nıi irodalom is. Elterjednek az idıszaki sajtótermékek; a folyóiratok és a hírlapok. A nyomdatechnika fejlıdése 1880-ig: nagy fordulat volt, teljesen átalakult a nyomdaipar; találmányok születtek, a kézmőipari könyvnyomtatást a nagyipari nyomdászat váltotta fel. Papírgyártó gép: feltalálója a francia Nicolas Louis Robert 1799-ben. A papír ára az 1840-es évekre a felére csökkent; Gottfried Keller szász takács faköszörületbıl kivont cellulózból készített papírt; így már olcsóbb lett az elıállítás és sokkal többet tudtak elıállítani, ez is hozzájárul, hogy a kiadványok tömegcikké váltak. Sztereotípia: feltalálója az angol Lord Charles Stanhope; 1804-ben a cambridge-i egyetemi nyomdában vezette be; ez olyan eljárás, mellyel a mozgatható betőkbıl összeállított szedésrıl egybefüggı matrica, majd errıl nyomólemez készíthetı. Az elsı teljesen vasból készült sajtó elkészítése is Stanhope nevéhez főzıdik (1800). Gyorssajtó: feltalálója Friedrich König volt 1810-ben Thomas Bensley könyvkereskedı és kiadó támogatásával és tıkéjével. Rotációs gép: a gyorssajtóval elért nyomási teljesítményt még tovább fokozta; a gép összes mozgó alkatrészét henger alakúvá alakították és ezek összehangolt forgó mozgást végeztek. A tömeggyártásra is alkalmas elsı rotációs gépet Augustus Applegath építette meg 1846-ban a Times számára; késıbb többen tökéletesítették. Betőöntıgép: 1862-ben J. R. Johnson és S. Atkinson találta fel a nagy teljesítményő, automatikusan mőködı betőöntı gépet; késıbb a francia Foucher tökéletesítette. Szedıgép: az elsı széles körben alkalmazott szedıgépet Charles Kastenbein találta fel (1869). Képsokszorosítási eljárások: A 18. század végén a fametszetnek új virágkora kezdıdött, megjelentek a tónusos fametszetek; elıállításuk olcsóbb volt; jelentıs Thomas Bewick. Litográfia (kınyomtatás): feltalálója Alois Senefelder volt 1799-ben; igen fontos, hogy ezzel mővészi alkotásokat, kottákat, térképeket is lehetett sokszorosítani. Igen nagy hatással volt a fejlıdésre: a Braille-írás feltalálása (6 pont kombinációja); az írógép feltalálása (1870); a hangrögzítés terén a fonográf (Edison-1877) és a gramofon (Berliner-1887) feltalálása; a technikai információhordozók terén a filmgyártás megindulása stb. A nyomdaipar technikai fejlıdése között: Szedıgép: Joseph Thome fejlesztette ki 1880-ra; Ottmar Mergenthaler tökéletesítette 1883-ra a Linotype-szedıgép elsı modelljét ban Tolbert Lanston elkészítette a Monotype-gépet. Magasnyomásos illusztrációk gyors és olcsó nagyüzemi elıállítására a fényképezés feltalálása után került sor. Jelentıs volt a fényképezés feltalálása; Daguerre 1839-tıl alkalmazta az egy példányos fényképezést; majd Talbot 1841-tıl a sokszorosított fényképezési technikát. A 19. század közepétıl használták a fotocinkográfiát; mely fametszetek és rézmetszetes illusztrációk készítésére volt alkalmas, Georg Meisenbach szabadalmaztatta az eljárást (1882).

13 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 13/54 Ofszetnyomás: teljesen kiszorította a litográfiát; feltalálója William Rubel (1904). Rakel-mélynyomás: ma is az egyik legolcsóbb és legnépszerőbb tömegsokszorosító eljárás. Kötések: Elterjed a kiadói kötés; vászon-, félvászon-, papírkötés, és megjelent a főzött könyv. A kézi kötést felváltotta a gépi kötés; elterjed a könyvborító vagy védıborító használata is. A könyvkiadás jellemzıi: A kapitalista idıszakban minden ország nyomdaiparának fı jellemzıje, hogy kevés volt a modern nagyüzem és igen sok a kis nyomda. A nyomdák minden munkát elvállaltak a profit érdekében; késıbb bekövetkezett a könyvkiadás és a könyvkereskedelem specializálódása; központosulási folyamat volt jellemzı; nagy nyomdai és kiadói rész-vénytársaságok alakultak; ezek a könyv elıállításának minden munkafolyamatát egyesítették; hamarosan a banktıke is bekapcsolódott tevékenységükbe és segítette fejlıdésüket. Nagy francia kiadóvállalat volt pl. a Larousse, 1854-tıl számos lexikont jelentetett meg, ez tette világhírővé. Németországban 1871-tıl Lipcsének és Berlinnek volt vezetı szerepe a könyvkiadásban; Rt-k jöttek itt is létre, megkezdıdött a szakkiadók kialakulása. Németország könyvtermelése a 20. század elsı negyedének a végére a világ élvonalába emelkedett, megelızte minden más ország könyvkiadását; a német könyv világszerte elterjedt, fıleg Közép-Európában volt monopolhelyzetben. Angliai eredető a vasúti könyvárusítás; a Smith-cég állította fel az elsı pályaudvari könyvesboltokat. Konkurenciaharc folyt a nagy cégek között és a kis cégek ellen; a kisebb magánnyomdák és kiadók általában nem bírták a versenyt; egy részük szőkebb területre specializálta magát. Mővészi téren a kisebb magánnyomdák kiemelkedıek; ápolták a könyv-mővészeti hagyományokat; tılük indult ki a 19. század végén az új könyvmővészeti mozgalom. Szerzıi jog rendezése: Egyre több nem hivatásos kiadó (akadémiák, múzeumok, könyvtárak stb.) és állami nyomda jött létre; megváltozott a kiadók és a szerzık viszonya. A kiadók a sikeres írókat kedvezı szerzıdésekkel akarták magukhoz kapcsolni. Igen jelentıs volt a szerzıi jog nemzeti szabályozása: Anglia 1709; Franciao. 1793; Németo. egy része 1839-ben; Magyaro. 1867; igen fontos a nemzetközi szabályozás is; ban a berni konvenció megállapította a nemzetközi kölcsönösség alapelveit a szerzıi jogvédelem terén. A szerzık szerzıdéses viszonyba léptek a kiadókkal; a szerzıdés feltételeit általában a kiadó szabta meg. Cenzúra megszőnése: A polgári államokban megszőnt a feudális jellegő, elızetes cenzúra. A polgári sajtótörvények kimondták a cenzúra eltörlését és a sajtószabadságot; mindig tartalmaztak olyan megkötéseket, elıírásokat, melyek révén az állam biztosította a felügyeletet a nyomdatermékek felett; a felelısségre vonás utólag, megjelenés után történt polgári bíróságok elıtt. Kiadványok minısége: A könyvkiadás olvasóit elsısorban a polgári és a polgárság alatti társadalmi rétegek jelentették; a kapitalista kiadók e rétegek megnyeréséért is mindent megtettek; irodalmilag értéktelen ponyvák, bestsellerek, giccses olvasmányok tömegét gyártották filléres áron. Visszaesés jelentkezett a könyv külsejében, tipográfiai, mővészi kivitelében; a 19. század fıleg a második fele, mélypont volt a könyvmővészet történetében. A modern könyvmővészeti mozgalom: A müncheni reneszánsz-mozgalom az 1870-es években bontakozott ki és Németország számos nyomdájának tevékenységén éreztette hatását. Feladatának és céljának a 16. századi reneszánsz könyvstílus másolását, utánzását tekintette az új technika eszközeivel és eljárásaival. A mozgalom eredményeként szép kiadványok születtek, de nem jött létre új modern könyvmővészet; a stílusirányzat megteremtıje Max Hutler volt. A könyvmővészet fellendülése az angol William Morris ( ) nevéhez főzıdik. Angliában már a 19. század elsı felében is voltak törekvések magánnyomdák részérıl a modern könyvmővészet kialakítására; Morris 1891-ben bibliofil nyomdát alapított, kézmőipari eljárással dolgozott: maga tervezte a betőket és reneszánsz díszeket, maga végezte a szedést, a nyomást kézi erıvel és felügyelt a kötésre is. 53 nyomtatványa jelent meg; mind szép, harmonikus munka; könyv-díszként csak a fametszetet használta. Magánnyomdák egész sora követte Morris példáját. Németországban a Jugendstílus jellemzı; minden mővészeti ágban éreztette hatását, a könyvekben is megjelentek az újszerő, sokszor erıltetetten modern díszítıelemek; ez csak próbálkozásnak bizonyult a könyvmővészet terén, nem vált be. Nagyobb jelentısége és eredménye volt az új német könyvmővészet megteremtésében az 1895-ben Berlinben megindított Pan és az 1899-tıl Lipcsében megjelenı Insel címő lapnak. Az Insel új korszakot hozott a német és európai könyvmővészetben; az elsıdleges cél nem reprezentatív díszmővek kibocsátása volt, hanem a tömegkiadványok mővészi szintő megvalósítása, olcsón, gyorsan, magas példány-számban, a legmodernebb technikai eszközök és eljárások alkalmazásával.

14 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 14/54 Más német kiadók is bekapcsolódtak a könyvmővészeti mozgalomba és keletkeztek jelentıs magánnyomdák is. Az új könyvmővészeti mozgalom támogatói közé tartoztak a bibliofil társaságok is, melyek Németországban terjedtek el elıször és feladatuknak a modern bibliofil könyv népszerősítését tekintették. Jelentékeny új könyvmővészeti alkotások keletkeztek Németalföldön, a skandináv országokban, Csehországban, Lengyelországban és a cári Oroszországban is. A fejlıdés nem jellemzi a kapitalista könyvkiadás egészét, sıt a könyvtermés mennyiségét tekintve csak kis részét. Mőködtek a nagy, üzleti érdekeket elıtérbe helyezı kapitalista vállalatok, Rt-k; ezek produkálták a könyvtermés túlnyomó részét, sok silány kiadványt is. A könyvmővészet új eredményei azért rájuk is hatottak tartalmi és mővészi vonatkozásban is; a könyv tipográfiai színvonala emelkedett. A magyar könyvmővészetben is megmutatkozott kezdetben a modernség (Nyugat-kiadó), majd kialakult a két fıirány: a tipográfiai (Kner I.) és az illusztráció és tipográfia összhangján alapuló irányzat (Tevan A.). 8. Az idıszaki sajtó fejlıdése a XVII-XIX. században Az idıszaki sajtó jellemzıi: idıszerőség (aktualitás); idıszakosság (periodicitás); nyilvánosság Az idıszaki sajtó kialakulása: 1609-ben látott napvilágot az elsı két, heti rendszereséggel megjelenı hírlap Németországban: az Aviso Ausburgban és a Relatio Strassburgban. Az elsı két angol nyelvő nyomtatott újságot Amszterdamban állították elı; 1626-ban a Corantót, késıbb a News Bookot. Az 1640-es évektıl már minden párt és irányzat megalapította újságját: 1643-ban indult Oxfordban az udvar lapja, a Mercurius Aulius, majd folytatásaként a Mercurius Civicus tól jelent meg a forradalmi szellemő Mercurius Britannicus, mely négy év után átpártolt az udvarhoz és királypárti lap lett tıl jelent meg a Mercurius Politicus, Cromwell hivatalos lapja. Az elsı francia hírlap a Gazette de France volt, 1631-ben alapították; ellenlapot is adtak ki között, ez volt a Courriere Francaise. Az elsı lapok tartalma és beosztása még kezdetleges volt; kommentár és véleménynyilvánítás nélkül közölték a híreket a városok sorrendjében; rovatok még nem voltak. Nyelvük a kiadó ország, nép nyelve; a hírlapok általában nemzeti nyelven jelentek meg. Az olvasók száma nagyon alacsony volt, az elıfizetık nagy része magasabb társadalmi állású ember. A sajtó megújulása a 17. században az elszórtan jelentkezı folyóiratok érdeme; tevékenységüket a polgárság szolgálatába állították, széles rétegek körében terjesztették a polgári ideológiát, eredményeiket vették át késıbb a 18. századi hírlapok is. A 17. századi folyóiratoknak két típusuk van: tudományos folyóiratok és a társasági, színházi lapok. A sajtótörvény kimondta az elızetes cenzúra és a hírközlés királyi joggá nyilvánítását; nagy viták voltak a törvény körül. A polgári forradalom után hatályon kívül helyezték ezt a sajtótörvény és törvénybe iktatták a polgári sajtószabadságot; Anglia megelızte a többi európai országot; itt volt 1695-ben az elsı polgári sajtótörvény. Az idıszaki sajtó a 18. században: Az elsı napilap a Daily Courant volt Angliában jelent meg 1702-ben. A polgári igényeket igazán kielégítı új folyóirattípus a 18. században alakult ki; a sajtótermékeken keresztül jutottak el a felvilágosult eszmék az emberekhez. Morális hetilapok az ide tartozó folyóiratokat; ezek már magyaráztak, rábeszéltek, kommentáltak, irodalmi stílusban vagy gúnyos hangon csúfolódtak és ítélkeztek az elavult dolgok felett (pl.: Angliában a The Review; Németországban a Teutscher Merkur; Magyarországon, az Ungarisches Magazin). A 18. század végén három tipikusan polgári lap indult Angliában, a Morning Chronicle; a Morning Post és a Times. Összesen négy lapból állt az újság az 1. és 4. lapon hirdetéseket közölt, a 2. és 3. lapon rovatokban közölte a híreket; szinte minden számban volt vezércikk. Franciaországban a 18. században még virágzott a feudális abszolutizmus; sajtópolitikája akadályozta, lassította az idıszaki sajtó fejlıdését; a cenzúra miatt fiktív megjelenési hellyel jelentek meg a lapok; ezek voltak a forradalom elıkészítıi (pl. Journal de Verdun stb). A forradalom hivatalos lapja a Moniteur volt, szinte egész Európában elterjed és jelentıs lap volt a Journal des Débats is ban kerül hatalomra a jakobinus diktatúra, mely törvénybe iktatta a sajtószabadságot.

15 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 15/54 Németországban az abszolutista politika akadályozta a sajtó fejlıdését; ennek következményeként egy sajátos újságfajta keletkezett, az Intelligenzblatt, azaz hirdetési újság. II. Frigyes elvben eltörölte a cenzúrát, de rendeletileg megszabta, hogy az újságoknak mirıl szabad írni, ilyen szellemben jelent meg a Vossische Zeitung és a Spenersche Zeitung. Az osztrák sajtó (kivéve a Bécs-ellenes Mercurius Hungaricust) a 18. század nagy részében jellegzetesen feudális képzıdmény; fontos lap volt a Wienerisches Diarium, késıbbi címén Wiener Zeitung, a bécsi udvar hivatalos lapja; csak II. József uralma idején ( ) enyhül a cenzúra szigora; aztán 1790 után I. Ferenc még a korábbinál is szigorúbb ellenırzést vezetett be. Oroszországban I.(Nagy) Péter cár rendelete nyomán indul 1703-ban a Vedomosti (Hírek) címő hírlap. Az üzleti jellegő idıszaki sajtó létrejötte a 19. században: A 19. század elsı felében szinte minden országban a sajtószabadságért folyt a küzdelem. A polgári sajtónak a 19. század második felében át kellett alakulnia, hogy kielégíthesse a megnövekedett érdeklıdést. A nagy kereslet nagyobb példányszámú lapkiadást követelt, ennek feltétele volt az új technikai találmányok és eljárások bevezetése. A korszerősítéshez több pénzre volt szüksége a lapkiadóknak; a gazdasági alapot a hirdetések adták; a hirdetık fizették meg a fejlesztéshez szükséges költségeket ban alapította Émile de Girardin francia szerkesztı a La Presse címő lapot; ı volt az elsı, aki az elıállítási, terjesztési költségeket és nyereségét hirdetésekre alapozta. A lap alacsonyabb ára miatt megnıtt az elıfizetık száma, ezzel együtt a lap példányszáma is; a megnövekedett olvasóközönség jobban vonzotta a hirdetıket, így emelkedett a hirdetések száma. A La Presse és a Siecle már tipikusan kapitalista lapok voltak; ezek a késıbbi üzleti sajtó elıfutárai. Szerkesztıik már az olvasók kiszolgálását, érdeklıdésük kielégítését tartották szem elıtt; elsekélyesedett a lap tartalma; a komoly politikai cikkeket szenzációs hírekkel helyettesítették és a tárcarovatban helyet adtak az izgalmas, kalandos rémregényeknek. Az USA-ban az elsı hirdetésen alapuló lap, a Sun volt; 1833-ban indult; majd a Morning Herald 1835-tıl. A kapitalista amerikai lapok mindent megtettek a nagyobb haszon érdekében, hirdetési rovataikban is gátlástalanul reklámoztak mindent, amiért pénzt kapnak. Angliában az 1850-es években eltörölték a hírlapadókat; ezután került sor az olcsó tömegsajtó megteremtésére; jelentıs a Daily Telegraph 1855-tıl. A 19. század második felében Európa minden polgári államában létrejöttek kapitalista lapok, valamenynyi mögött hirdetı cégek voltak, melyek a lap alacsony árát biztosították hirdetéseikkel (pl.: a francia Petit Journal; a német Berliner Zeitung am Mittag; az osztrák Neue Freie Presse stb.) A kapitalista sajtót a hirdetı nagy cégek és szervek tartották fenn; a lapkiadók eladták nekik az újság nyilvánosságát; a hirdetık érdekei a lapok tartalmát is megszabták, az újságnak érdeke volt, hogy a hirdetıkhöz alkalmazkodjék. 9. Az idıszaki sajtó fejlıdése a XIX. század végétıl napjainkig Az angol nagy példányszámú sajtó jelentıs képviselıje az 1896-ban indult Daily Mail címő lap; Lord Northcliff indította; fél pennybe került és példány-száma öt év után egymillióra emelkedett. Az angol imperializmust támogatta, ezért a kormány is rokonszenvezett vele, a magas példányszám pedig a hirdetıket vonzotta. A tömegeket leginkább érdeklı híreket a lap elején, vastag betős címekkel kiemelve közölték és a folytatásos regényeket mindig a legizgalmasabb résznél szakították meg. Már illusztrált lapot is lehetett fél pennyért venni, ez volt a Daily Mirror. A másik angol újságfejedelem, Lord Beaverbrook is indított tömeglapokat: Daily Express; Sunday Express; Evening Standard. A 19. század utolsó évtizedeitıl a tıkeerıs nagyvállalatok kartellekbe, trösztökbe tömörülnek; a sajtónál is létrejöttek a nagy újságvállalatok, monopóliumok; nyomdát, papírgyártást, kiadót és a terjesztést is kézben tartották; a nagy lapkiadók a napi-, heti-, vidéki és illusztrált lapok egész sorát adták ki. Az USA-ban a 19. század végén két nagy konszern, a Scripps és a McRae közt folyt erıs konkurencia harc; késıbb egyesültek és Nyugat-Amerika sajtójának majdnem az egészét birtokolták. Nagy lapkiadó vállalattal rendelkezett a magyar származású George Pulitzer is; legnevezetesebb lapja a New York World 1883-ban indult. Legnagyobb ellenfele William Randolph Hearst, a New York-i Morning Journal alapítója volt.

16 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 16/54 Magyarországon a dualizmus korának legnagyobb lapkiadói a Légrády-testvérek (Pesti Hírlap), az Est-Lapok konszern (Pesti Napló, Az Est, Magyarország) és a katolikus egyház újságkiadója, a Központi Sajtóvállalat volt (Nemzeti Újság, Új Nemzedék, Új Lap). Németország két sajtótrösztje, a Hugo Stinnes- és a Hugenberg-féle vállalat a két világháború között nagy szerepet játszott a nemzeti szocializmus hatalomra jutásában és kiszolgálta a hitleri uralmat. A sajtómonopóliumok létrejötte után racionalizálási intézkedések jöttek; csak a jövedelmezı lapokat tartották meg a vállalatok, összevontak vagy megszüntettek újságokat. A sajtótermékek terjesztése és a hírek beszerzése és továbbítása terén nagy jelentısége van a közlekedés és a távközlés fejlıdésének. Modernizálódásuk hatékonyan segítette a sajtó és a hírszolgálat alakulását; kezdetben a megjelenés idıszakosságát a postajáratok gyakorisága határozta meg, ezért jelentek meg pl. a 17. században hetente a lapok. A postajáratok elterjedését és gyorsaságát segítette az utak kiépülése; eleinte a napilapokat is postakocsik szállították. Angliában szállították elıször vasúton a sajtót 1840 körül; egy ideig a híreket is vasúton továbbították. A távíró feltalálása igen meggyorsította a híradást; Morning Chronicle használta elıször 1845-ben. Hírügynökségek: Hírszolgálati és távirati irodák alakultak; ezek látták el hírekkel a lapokat. A 19. század második felétıl ezek már nagy tıkével mőködı, nemzetközileg szervezett vállalkozások voltak; egy vagy több ország híranyagát szolgáltatták a szerkesztıségeknek (pl.: a francia Havas (1832; 1944-tıl Agence France Press, rövidítve AFP); a német Wolff (1849); az angol Reuter (1851); a Magyar Távirati Iroda stb.). Idıszaki sajtó a 20. században: A könyv és a lapelıállítás fejlıdése új távlatokat nyitott; a modern közlekedési eszközök és távközlési berendezések rendkívüli fejlıdést tettek lehetıvé (repülı, telefon, rádió, televízió, képtávíró, telex, mőholdak). A technikai fejlıdés a nyomtatás, a szedés, az illusztrációsokszorosítás stb. terén is folytatódott, még napjainkban is; a modern technikai forradalom elıre nem látható eredményekhez vezethet a lapkiadás és terjesztés terén is. Napjainkban a különbözı sajtótermékek és egyéb audiovizuális ismerethordozók hatalmas számban jelennek meg; nem az információhoz való hozzájutás, hanem a köztük való eligazodás a gond. A folyóiratok számottevı része ma még nyomtatott formában jelenik meg, de egyre gyakrabban már párhuzamosan adják ki a nyomtatott és az elektronikus verziót és egyre több olyan folyóirat van, melyek már csak az interneten jelennek meg. 10. Az információrögzítés és -közvetítés új eszközei a XIX-XX. században A 19. század jellemzıi: Igen nagy hatással voltak a fejlıdésre az alábbiak: a Braille-írás feltalálása (6 pont kombi-nációja) az írógép feltalálása (1870) a fényképezés megjelenése (Daguerre-1839; Talbot-1841) a hangrögzítés terén a fonográf (Edison-1877) és a gramofon (Berliner-1887) feltalálása a távíró feltalálása igen meggyorsította a híradást; Morning Chronicle használta elıször 1845-ben drót nélküli távírót használtak 1894-tıl kiemelkedıen fontos a telefon feltalálása is; Graham Bell (1876); ill. a telefonközpontok kiépülése 1878-tól (Puskás Tivadar) megjelentek a néma filmek is 1895-tıl a vasút hatása is fontos - gyorsabb volt az újságok eljuttatása A 20. század jellemzıi: A könyv és a lapelıállítás fejlıdése új távlatokat nyitott; a modern közlekedési eszközök és távközlési berendezések rendkívüli fejlıdést tettek lehetıvé (repülı, telefon, rádió, televízió, képtávíró, telex, mőholdak stb.). A technikai fejlıdés a nyomtatás, a szedés, az illusztrációsokszorosítás stb. terén is folytatódott, még napjainkban is; a modern technikai forradalom elıre nem látható eredményekhez vezethet a lapkiadás és terjesztés terén is. Új technikai információhordozóként jelent meg a film; eleinte állományvédelmi célokra használták; késıbb az adatokat már mikrofilmre írták. A mozgóképbıl kialakult a hangosfilm is. Fontos a magnó megjelenése (szalagos-1935; kazettás-1963; video ).

17 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 17/54 Elırelépést hoztak a hangdokumentumok tekintetében a bakelitlemezek (elektromechanikus); a magnószalagok; a videoszalagok (elektromágneses); az 1990-es évektıl pedig az optikai információhordozók megjelenése hozott újítást, a CD-k, a CD-ROM-ok elterjedése. A videodokumentumok terén a videojelek lemezre rögzítésével elıször Baird végzett sikeres kísérleteket 1927-ben; a következı fontos állomás 1965-ben a mágneslemezes megoldás volt, az Ampex cég gyártotta; az igazi megoldást a videolemezek terén is a lézertechnika jelentette; a mai videolemezeken már audiofelvételeket és digitális információkat is lehet tárolni. Nagyon nagy jelentıségő 1920-tól a rádiós mősorszórás megindítása (USA) - hazánkban Igen fontos az 1930-as évektıl a televíziózás; 1949-tıl színes TV; 1962-tıl mőholdas TV-zés (Magyarországon 1980-tól); kábel TV 1972-tıl. A rádió és a TV megjelenése igazi tömegkommunikációs forradalom volt; igencsak felgyorsult a hírközlés. Jelentıs a telefax 1971-tıl (pillanatok alatt továbbítja a képet és a szöveget) és a telex 1980-tól (szövegtovábbításnál jelentıs). Kiemelkedı fontosságú a számítástechnika térhódítása (1948-tól); a számítógépes szövegszerkesztés elterjedése; a fényszedés; a fénymásolás stb. Nyomtatott dokumentumok hatalmas mértékő elszaporodása jellemzı; napilapok elıretörése. Gyakorlatilag lehetetlenné vált akár egy tudományterület, akár a világ szépirodalmának áttekintése. A szak- és a tényközlı irodalom iránti igény egyre nı; a népesség egyre nagyobb hányada vesz részt a közép- és felsıfokú oktatásban, egyre több szakma van, mely megköveteli az egész életen át tartó tanulást; a mindennapi élethez is egyre több információra van szükség. A tudományos ismeretszerzés forrásaként elsı helyen már régóta nem a könyv áll, hanem a jóval gyakrabban megjelenı folyóirat és az utóbbi években mindinkább elıtérbe kerülnek a számítógépes hálózatok. Az internet használata dinamikusan tör elıre; a számítógép igen gyorsan fejlıdik és mobilizálódik. Jelentıs az elektronikus dokumentumok megjelenése; a folyóiratok nagy része nyomtatott formában jelenik meg, de egyre gyakrabban már párhuzamosan adják ki a nyomtatott és az elektronikus verziót és egyre több folyóirat már csak az interneten van jelen. 11. Az ókori könyvtárak Az emberiség elsı könyvtárainak alapjait az ókori Kelet és a Földközi-tenger medencéjének népei rakták le; hamar felismerték a dokumentumok összegyőjtésének és megırzésének fontosságát. Kezdetben ezek a tárak egyszerre voltak levéltárak, könyvtárak és múzeumok is; együtt ırizték az igazgatási, gazdasági okmányokat az irodalmi mővekkel. Az elsı könyvtárak templomokhoz, templomok mellett létrehozott papés írnokképzı iskolákhoz csatlakozva jöttek létre; a tanítás segéd-, ill. tananyagának győjtıhelyei voltak. Könyvtár és levéltár csak a kr.e. 3. évezredben kezdett különválni. A megszaporodott okmányok miatt szükségessé vált a raktározáshoz külön szoba építése; a 3. évezred második felétıl már önálló épületet szántak az iratok elhelyezésére; az elévülési idı 150 év volt, eddig ırizték az iratokat. Az irodalmi mőveket témák szerint csoportosították; a polcon a keresést ovális táblák segítették. A katalógus a könyvtári tevékenység fejlettségére utal; a címek sorrendje a polcon lévı táblák sorrendjét követte. Könyvtáros vagy levéltáros nem volt; a könyvtárak gondozása az írnok feladata volt. Eblai könyvtár: Az emberiség eddig feltárt legrégibb agyagtábla-könyvtára az eblai könyvtár kr. e ban keletkezett. Valószínőleg kr. e táján égett le, a lángok kemény cseréppé égették az agyagtáblákat, így maradhattak meg az utókor számára. A könyveket fapolcokon tárolták két teremben; az egyikben kb. ezer gazdasági okmányt, a másikban kb. 15 ezer táblát; a kettı között egy katalógusra emlékeztetı győjtemény állt. Igen nagy mérető (50x50 cm-es) táblák is elıkerültek. A könyvtári anyag szövegei mitológiai jellegő elbeszélések, istenhez szóló himnuszok, varázsszövegek és közmondásgyőjtemények voltak. Nagy számban találhatók lexikális szövegek; állatok listái; személynevek és foglalkozások felsorolása; helynévgyőjtemények; szótárak.

18 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 18/54 Ninivei könyvtár: Ninive (Asszíria fıvárosa) romjai között találták meg a legkorábbi cserépkönyvtárat; az ebben tárolt könyvek agyaggá égetett táblák voltak. Kr. e. 650 körül jött létre a könyvtár; ékírásos táblákból állt; felállítását Assurbanipálnak (Kr. e. 650) tulajdonítják. (A könyvtár töredéke 1850 óta a British Museumban van, több mint 20 ezer agyagtáblát találtak meg.) A ninivei könyvtár is, nemcsak győjtötte, hanem másolta is a könyveket; a könyvtár rendelkezett személyzettel, többnyire írnokok voltak. A könyvtár állománya szakrendi felállítású volt; erre utalnak azok az agyagtáblák, amelyeken történelem, mennyiségtan, törvények stb. feliratok találhatók. Katalógusok is megkönnyítették a használatot; a mő kezdı szavai és a sorok száma volt feltüntetve. Állományában iratok; oklevelek; levelek; vallásos szövegek; történeti feljegyzések; csillagászati, matematikai, történelmi, gyógyászattal kapcsolatos mővek voltak. A könyvtár feladata az államvezetés kiszolgálása és a kultusz biztosítása volt; a könyvtár bizonyos mértékig közkönyvtár jellegő volt. Egyiptomi könyvtárak: Egyiptom esetében is az írnok szó két értelemben használatos: tekercsek írója és könyvtárosi teendıket ellátó személy. A könyvanyag, ill. tekercsek nagysága szerint késıbb az írnoki és könyvtárosi munka specializálódott. Az elıkelıségeknek házi-, magánkönyvtárai voltak; az elsı helyen a fáraó udvari könyvtára állt, ezt követték a fejedelmek könyvtárai. A templom, az iskola és a könyvtár öszszefüggı szervezetet alkotott, közös épületben helyezkedtek el; a templomi iskolák a könyvtárra támaszkodtak, a tudomány legerısebb támaszai voltak; vallásos, teológiai, filozófiai mővek mellett a többi tudományt is írásba foglalták; asztrológiai, földrajzi, orvosi irodalom is megtalálható volt. A könyvtárak az állami élettel és politikai eseményekkel is szoros kapcsolatban álltak, a fáraók különös gondot fordítottak rájuk. Kutatások bizonyítják, hogy volt könyvtár Téba város területén, Ramesseumban és az Edfuban talált templomban is. Ókori görög könyvtárak: Görögországban voltak az elsı jelentıs magánkönyvtárak; kr. e század fordulóján kezdtek szaporodni; elsısorban a tudósok és irodalmárok tartoztak a győjtık közé; a fejlıdés Platón és Arisztotelész munkássága, élete alatt volt a legdinamikusabb. A tudományos könyvtárak kr. e. 4. században Athén városában indultak meg; Platón akadémiája feltehetıen nagy tudományos győjteménnyel rendelkezett; Arisztotelész magánkönyvtárát egy iskolának adta, így alakult ki a világ elsı ismert fıiskolai könyvtára; ez a könyvtár történetileg átmeneti jellegő intézmény, egyszerre volt magán- és nyilvános könyvtár. A pergamoni könyvtár alapítója II. Eumenész volt kr. e. 2. században; ez már hasonlított a nyilvános tudományos könyvtárakhoz, több évszázadig mőködött, épülete példaképül szolgált. A világ elsı nagy szakkönyvtára a Hadrianus császár által kr. u. 2. században alapított orvosi fıiskola könyvtára volt. Alexandriai könyvtár: Alexandriában alapította kr. e körül Ptolemaiosz a Museion-t; volt itt állat- és növénykert, csillagvizsgáló és könyvtára az ókor legjelentısebb könyvtárává vált. Politikai szándék is vezérelte a győjtıszenvedélyt; a ninivei könyvtárat akarták túlszárnyalni; állománya elérte a 700 ezer tekercset. Az összetartozó tekercseket vödrökben tárolták; kétszárnyú, ember magasságú szekrényekben álltak; tetejükön félszobrok voltak, feltüntetve az író nevét és egy-egy idézetet. A Museion-t és létesítményeit a kincstár tartotta fenn; a cél az egész görög irodalom összegyőjtése volt. A könyvtárnak saját másoló tevékenysége is jelentıs; kiadói tevékenységet is folytatott, az elkészült másolatokat kereskedelmi forgalomba hozták; a szöveg fontosságára, hitelességére a könyvtár vezetıi jelentettek garanciát. A könyvtár katalógusa könyvtártörténeti jelentıségő; a világ máig leghíresebb címjegyzéke; a görög irodalom tekintetében bibliográfia. A könyvtár nagyrésze a királyi palotában volt; kr. u. 5. század után állománya elpusztult. Római birodalom könyvtárai: A kr. e. 2. század közepétıl kezdték a római hadvezérek a könyveket, ill. tekercseket is hadizsákmányként Rómába vinni; ettıl kezdve gyorsan terjedt a bibliofília és a kr. u. 4. század elején már 28 nyilvános, állami közkönyvtár mőködött; több helyen már kölcsönöztek is. A könyvtárakat neves tudósok vezették, a nagyszámú személyzetet rabszolgák és felszabadított rabszolgák alkották. Kr. e. 28-ban Augustus alapított könyvtárat Apollo templomának közelében, ill. hadvezére (Octavianus) tiszteletére is alapított könyvtárat. Kr. e. 39-ben nyílt meg az elsı nyilvános könyvtár, alapítója Asinius Pollio volt. A római könyvtárak építészetileg és berendezésükben is a hellenizmus jegyeit viselték magukon. Itália más városai sem akartak lemaradni Rómától, így az 1-2. században könyvtárakat alapítottak. A kor szokása volt, hogy a könyvtár a templommal, győlésteremmel és fürdıkkel kialakított együttes részeként mőködött. Rómában a magángyőjtemények is jelentısek voltak, egyik-másikban 60 ezer tekercs volt. Már keresztény könyvtárak is voltak. Konstantinápolyban (Bizánc) kr. u. 356 körül hozták létre a Császári Könyvtárat, alapítója II. Constantinus volt; a középkor egyik legfontosabb könyvtárává vált és 1100 éven át mőködött.

19 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 19/54 A görög és római könyvtárak: Fı írásanyag a papirusz, késıbb a pergamen volt. A dokumentum-forma tekercs, késıbb kódex volt, mely már a könyv jegyeit viselte magán. A könyvtárak kialakulása a kr. e. 6. századtól követhetı nyomon, a kr. u században már minden nagyobb városban voltak könyvtárak. Uralkodói-, magán- és iskolai könyvtártípusokon kívül szakkönyvtárak és önálló tudományos könyvtárak is létrejöttek. A könyvtárak eleinte megfértek valamely intézményhez kapcsolódva egy-egy helyiségben; de a nagyobb könyvtárak már saját épületet igényeltek. Faládákban vagy agyagkorsókban; fából készült polcokon vagy szekrényekben, fali fülkékben és falmélyedésekben is tárolták a tekercseket; az egymásra rakott tekercsek között rájuk kötött ismertetı cédulák segítették az eligazodást. A nagyobb könyvtárak állományát szakcsoportok szerint rendszerezték. A római könyvtárakban a görög dokumentumokat általában külön tárolták; a nagyobb könyvtárakhoz másolószoba és mőhely is tartozott. A könyvtárak állománya elsısorban másolással gyarapodott, saját írnokaik által; vállalkozásként másolás és könyvkereskedelem még ritkán fordult elı. A csere már gyakrabban elıfordult, illetve ajándékozás, hagyaték és hadizsákmány szerzése során is bıvülhetett az állomány. Adattáblák jelölték a szakcsoportokat a polcokon, szekrényládákon; a katalógus elıfutárai tárgyszókatalógus jellegő leltárak voltak. A könyvtárakat általában tudósok vezették és tudós emberek dolgoztak mellettük ügyintézıként; a személyzethez még írnokok tartoztak és a könyveket ápoló szolgák, rabszolgákat is foglalkoztattak. A könyvtárvezetı társadalmilag igen magas állás volt. A könyvtár állományát sokáig csak helyben használták, késıbb Rómában több nyilvános könyvtár kölcsönzött is; eleinte kiváltságnak számított a könyvtárhasználat. 12. A középkori könyvtárak Az arab könyvtárak: Az arab ábécé és írásbeliség kezdete a 7. századra tehetı, gyorsan terjedt. Legfontosabb íróeszközük a tinta és a zsidó eredető toll, írásanyaguk a papirusz, a pergamen és a papír volt; két kéziratforma létezett, a tekercslap és a kódex-könyv. (Utóbbi formája néhány dologban eltér az európaitól, a lapozás, számozás, írás-olvasás hátulról kezdıdik.) A könyv- és könyvtárkultúrában teljes volt a demokrácia, fizetség fejében bárki használhatta a könyvtárakat. Zsákmányszerzéssel, örökség útján; tudatos bıvítéssel; másolás és fordítás által gyarapították állományukat. Három fı könyvtártípus: teológiai (alapfokú oktatás) medreszek könyvtárai (középfokú oktatás, teljes tudományos és irodalmi skála) udvari és magánkönyvtárak A könyvtárosok társadalmi tiszteletben élı, jól megfizetett tudósok voltak. A korszak elsı kiemelkedı könyvtára az Abbaszida dinasztia könyvtára volt Bagdadban. Több százezres állománya volt, az ókori tudományos irodalom győjtésének központja lett. Bagdad a 11. századig tartotta meg vezetı szerepét, jelentısége késıbb is nagy volt; 30 nyilvános tudományos könyvtára volt. Kairóban a 11. században a Fatimida dinasztia udvari könyvtára volt jelentıs. Az arab mőveltség hatott Spanyolországra; 70 nyilvános könyvtár jött létre és palotai könyvtárak. Jelentıs az Omajjád dinasztia könyvtára, Córdobában; a könyvtár állománya 400 ezer kötet volt, melyet katalogizáltak, használtak betőrendes és tárgyszavas katalógust is; felvezették a könyv címét, a szerzı nevét, életrajzi adatait és a kézirat méreteit. Minden könyvtári helyiség ajtajára listát függesztettek az ott található könyvekbıl; egy helyiség egy tárgykör mőveit tartalmazta szekrényekben. Kolostori könyvtárak Nyugat-Európában: A római birodalom széthullását követıen kulturális katasztrófa nem következett be, de a kereszténység államvallássá válása és a népvándorlás pusztításai is veszélybe sodorták az antik kultúrát. I. Theodosius császár 418-ban minden keresztényellenes könyvet elégettetett; a 6. században pedig napvilágot látott az elsı pápai index, mely felsorolta a keresztényeknek megengedett olvasmányokat; a keresztényellenes mőveket pusztították. A kereszténység tanainak rögzítése szervezett egyházi könyvtárak létrejöttéhez vezetett; eleinte liturgikus célokat szolgáltak; késıbb az egyházi oktatáshoz szükséges világi könyvekkel bıvülve alakultak keresztény könyvtárrá. A 3. századtól jelentıs a római pápai könyvtár és a veronai püspöki könyvtár (ez a világ legısibb, ma is fennálló könyvtára). A 6-7. században ír és skót szerzetesek tevékenysége nyomán a könyvkultúra eljutott az európai kontinensre is.

20 K ö n y v - é s k ö n y v t á r t ö r t é n e t s z i g o r l a t - I I. é v f o l y a m, 2. f é l é v ( ) 20/54 Jelentıs kolostori könyvtári központ volt Angliában Canterbury, York; Franciaországban Tours, Luxeuil; Németországban St. Gallen, Salzburg stb. A 8-9. század fordulóján a könyvkultúra fejlıdése; az egyházi és a tudományos irodalom tervszerő győjtése jellemzı. A kolostorok száma évtizedenként kb. 50-nel gyarapodott Nagy Károly uralkodása alatt; a kolostornak elengedhetetlen része lett a könyvtár. A században az egyházi és kolostori könyvtárak egyeduralma jellemzı Nyugat-Európában; csekély könyvállománnyal rendelkeztek; keresztény iratok, az ókor megmentett maradványai és századi tudós, vallásos jellegő munkák. Ha újonnan rendeztek be egy kolostort, a könyvtár alapállományát, a szükséges liturgiai kéziratokat többnyire megkapták az apátságtól; késıbb ajándékokkal gyarapították az állományt, vagy az újonnan belépı szerzetesek hoztak magukkal könyveket. A vásárlások nehézségekbe ütköztek, a kéziratok rendkívül drágák voltak. Élénk csereviszony alakult ki a különbözı egyházi intézmények között. Mindenütt megfigyelhetı a könyvtár és a másolómőhely közötti kapcsolat; a könyvtárak állományának fejlıdése a másolómőhelyek szorgalmától és gyorsaságától függött. A másolómőhelyek feladata a másolás mellett az ahhoz szükséges anyagok biztosítása volt; pergamen, toll, tinta, festék, bırbevonat, fakötés stb. A könyvtár kezelıje fontos kolostori tisztségviselı volt; a kéziratokat eleinte a kincsekkel együtt a sekrestyében, vagy a kápolnában tartották; késıbb szekrényekben helyezték el; ezek szabadon álltak vagy falba építettek voltak. A cisztercieknél a kéziratok az ebédlı melletti helységben foglaltak helyet. Gyakran leválasztották a többi könyvtıl az istentisztelet céljaira szolgáló liturgiai kódexeket, továbbosztották a győjteményt belsı kolostori és külsı iskolai használatra szánt részre, végül prézens és kölcsönkönyvtárra tagolták. A rendszabályzat utasításokat közölt a kölcsönzésre vonatkozóan, az év egy napján összegyőltek a káptalan teremben a szerzetesek és a régi kölcsönzött könyveket visszaadták és újat kölcsönözhettek; a kölcsönzésekrıl listát vezettek. A kifelé történı kölcsönzésnél nyugtát és zálogot kértek, a rendszabályok ellenére sok könyv nem került vissza, ezért késıbb a kolostorok megszüntették a házból történı kikölcsönzést. A kolostori könyvtárak katalógusaiban elöl a szent iratok voltak az egyházatyák, szerzık szerint, majd az egyéb egyházi és világi irodalom. A középkori könyvtárügy lényeges fejlıdésen nem ment át, fellendülést a skolasztika gyakorolta a könyvtárügyre. Legjelentısebb kolostori könyvtár a Corbie. Középkori egyetemi könyvtárak: a században jöttek létre egyetemek; a kolostori könyvtár típusa túlhaladottá vált, így jelentek meg új könyvtártípusként az egyetemi, uralkodói és magánkönyvtárak. Az egyetemi könyvtárak általában a már meglévı kolostori rendikönyvtárak továbbfejlesztésével vagy hagyományozás útján alakultak. A Sorbonne könyvtára 1250 körül alakult; állománya az egyetem bölcsészeti teológiai, jogi és orvosi fakultásainak megfelelı anyagot tartalmazta. A Sorbonne-on kívül Párizsban a középkor végéig még ötven kollégium létesült, mindegyiknek volt kisebb-nagyobb könyvgyőjteménye. Az egyetemen az oktatás anyagát képezı könyv munkaeszközzé vált, ez megváltoztatta az egyetemi könyvtárak belsı életét és használatát. Oxfordban 1327-ben Worchester püspöke alapította az egyetemi könyvtárat, de csak 1412-ben vették használatba. Cambridge-ben az egyetemi könyvtárról a 15. századból vannak értesüléseink. Lehetıvé tették a könyvek kölcsönvételét óvadék letétele mellett és ha a kölcsönözni kívánt könyvbıl volt másodpéldány; a kölcsönzésekrıl nyilvántartást vezettek és a katalógus segítségével évenként állomány-ellenırzést végeztek. Nyitottabbá váltak a könyvtárak és minıségileg átalakult a könyvtárhasználat, az oktatás és a tudomány szellemi mőhelyei lettek az egyetemi könyvtárak. Az egyik ismert olasz egyetemi könyvtár a bolognai; a prágai egyetemi könyvtárat IV. Károly alapította 1366-ban. Reneszánsz könyvtárak létrejötte Itáliában: A könyvkereskedelem legfontosabb központjai Velence és Firenze voltak; az egyik legismertebb Vespasiano da Bisticci üzlete, Mátyás is sokat rendelt tıle. Bisticci nagy követelményeket támasztott a kódexekkel szemben, az általa készített kódexek megfeleltek a reneszánsz ízlés követelményeinek: pontos szöveg, írásmód, miniatúradíszítés, kötés. A reneszánsz könyvtári állományok legnagyobb részét a kéziratok képezték, a nyomdászat célja ebben az idıben még a kéziratos könyv utánzása volt. Elterjedtek a kisebb mérető, vékony fatáblás vagy papírtáblás kötések. Rendkívül fontos egy új beszerzési mód, melyet a nyomdászat fellendülése, és a cenzúra kifejlıdése tett lehetıvé, a köteles példányokkal kapcsolatos intézkedések bevezetése. A régi kéziratok győjtésének eredménye Európa legnagyobb könyvtárainak megszületése. Jelentıs könyvtárak: Szent Márk székesegyház könyvtára; Velencében több tudós alapított könyvtárat; jelentısek a firenzei Mediciek és Urvino hercege is. Az olasz reneszánsz nagy hatással volt Mátyás könyvtárára is. A katolikus egyház legfontosabb könyvtára Rómában a Vatikáni könyvtár; udvari és egyházi könyvtár-ként szolgált, az egyház legfelsıbb szellemi könyvtára volt; a humanista könyvtár jellemzı jegyeit viselte magán.