-1- I. Általános rendelkezések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "-1- I. Általános rendelkezések"

Átírás

1 -1- I. Általános rendelkezések A Számvitelről szóló módosított évi C. törvény, valamint a módosított 249/2000. (XII.24.) Kormány rendelet 37.. (1) alapján a költségvetési évről december 31-ei fordulónappal készített könyvviteli mérlegben kimutatott eszközöket és forrásokat ideértve az aktív és passzív pénzügyi elszámolásokat is minden évben leltározni kell. Azonban a (7) bekezdésben foglaltaknak eleget téve ettől eltérő, két évenkénti leltározást is megenged. Önkormányzatunk és intézményeink a (7) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelve, Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 16 /2008. (XII.17.) számú rendelet 6. (5) bekezdése szerint a leltározást két évente kötelesek elvégezni. A leltározás alapján készített leltárnak tartalmaznia kell tételesen és ellenőrizhető módon a költségvetési szerv eszközeit mennyiségben és értékben, forrásait értékben. 1./ A leltározás fogalma és célja a/ A leltározás fogalma A leltározás az önkormányzat kezelésébe vagy használatába adott, illetve tulajdonát képező eszközök, valamint azok forrásainak (ide értve az aktív és passzív pénzügyi elszámolásokat is), továbbá a birtokában lévő idegen eszközök valóságban meglévő állományának megállapítása. A leltározási tevékenységhez tartozik a könyvszerinti állomány és a tényleges állomány közötti különbözet (hiányok és többletek) megállapítása és azok rendezése (elszámolása) is. Leltár minden olyan kimutatás, amely az eszközök és források, vagy egy-egy csoportjuk valóságban meglévő állományának mennyiségét és értékét meghatározott napra vonatkozva- tartalmazza. b/ A leltározás célja A leltározás célja egyrészt az önkormányzat vagyonának védelme, felmérése, az anyagi felelősök elszámoltatása, másrészt a mérleg valódiságának alátámasztása.

2 -2- c/ A leltárak fajtái - nyitó - vagyonmegállapító - elszámoltató vagy ellenőrző - átadó-átvevő, - árváltozási, - záró 2./ A leltárakkal szemben támasztott követelmények a/ A leltár teljessége Azt jelenti, hogy a leltáraknak az önkormányzat valamennyi eszközét és forrását tartalmaznia kell. Az önkormányzat tulajdonát képező, de idegen helyen tárolt eszközöket az önkormányzat leltárában és mérlegében szerepeltetni kell. A leltározás időpontjában az önkormányzat birtokában lévő, de tulajdonát nem képező eszközöket is érték nélkül a leltárban szerepeltetni kell. Erről a tulajdonosokat értesíteni kell, hogy saját leltáraikkal és nyilvántartásaikkal egyeztetni tudják. b/ A leltár valódisága Azt jelenti, hogy minden leltárnak a valóságot - az eszközöknek a leltározás során fellelt tényleges mennyiségét és adott helyen megállapított értékét - kell tükröznie. c/ A leltár világosságának követelménye Azt jelenti, hogy a leltárnak áttekinthetően, leltározási helyenként és ezen belül fajta és típus, méret és minőség szerinti részletezéssel kell tartalmaznia az eszközöket. A számbavételnél a világosság követelménye egyben a bruttó elv érvényesítését jelenti. Egy helyen tárolt és összecserélhető tételeket összevonni csak vonatkozó jogszabály előírásai szerint szabad. 3./ A leltárfelvétel módja a/ Közvetlen felvétel Az eszközök kivéve az immateriális javakat, a követeléseket (ideértve a kölcsönöket, a beruházásra adott előlegeket és az aktív pénzügyi elszámolásokat) leltározását mennyiségi felvétellel kell elvégezni. Az eszközök nyilvántartástól független, tényleges megszámlálását

3 -3- (mennyiségi felvétel) jelenti. A leltárt utólag hasonlítják össze a nyilvántartással. b/ Közvetett felvétel A csak értékben kimutatott eszközök (immateriális javak, követelések, idegen helyen tárol letétbe helyezett, vagyonkezelésbe lévő értékpapírok) és a források leltározását egyeztetéssel kell végrehajtani. Nem tényleges fizikai számbavételt jelent, hanem a könyvelési, statisztikai nyilvántartások belső egyeztetése és ellenőrzése útján készül. Akkor alkalmazható, amikor meg nem számlálható eszközöket kell leltározni, pl. bankfióknál vezetett folyószámla egyenlegének megállapítása, a vevő és a szállítói folyószámla kivonatok készítése stb. c/ Rovancsolás Nyilvántartások alapján, azok adatainak ismeretében számlálják meg az eszközöket és regisztrálják az esetleges eltéréseket. Ezzel a módszerrel csak tárgyi eszközöket szabad leltározni. 4./ A leltározás időpontja A leltározás időpontját az önkormányzat jegyzője határozza meg, az aktuális évi leltározási utasításban. 5./ A leltározást szervezők, irányítók és bonyolítók feladatai, felelőssége Az önkormányzat jegyzője felelős: - a Leltározási Szabályzatban foglaltak szabályszerű végrehajtásáért, - a leltározási körzetek megjelöléséért - a Leltározási utasítás számviteli vezetővel együtt határidőre történő elkészítéséért. - a leltárellenőr kiválasztásáért - a leltározás lebonyolításához szükséges feltételek biztosításáért - a leltározás bizonylati rendjének betartásáért

4 -4- Az intézményvezetők felelőssége: - a Leltározási Szabályzatban foglaltak szabályszerű végrehajtásáért, - az intézményükben, mint leltározási körzet, a leltárfelvételi bizottságok kijelölése, - a Leltározási utasítás maradéktalan betartatása. A leltárfelvételi bizottság felelőssége A leltárfelvételi bizottság tagjait a leltárt megelőzően a Polgármesteri Hivatal vonatkozásában a jegyző, intézmények vonatkozásában az intézményvezető jelöli ki. A leltárfelvételi bizottság valamennyi tagja felelős a leltár valódiságnak megfelelő felvételéért, valamint a leltározási előírások és utasítások betartásáért. A leltárellenőr felelős - a leltározási munka irányításáért, lebonyolításáért és ellenőrzéséért, - a valóságnak megfelelő leltárfelvételért, - az átvett leltározási nyomtatványok szigorú számadással való kezeléséért és elszámolásáért. - a leltározás során észlelt, az önkormányzat vagyonát veszélyeztető körülmények megszüntetéséért és jelentéséért. 6./ A leltározás bizonylati rendje a Bizonylati rendben szabályozottaknak megfelelően: a/ Leltárbizonylatok fajtái -leltárfelvételi ív, amelyen több eszköz is felsorolható, -leltárösszesítő, amelyen a leltárfelvételi ív adatait összesítik, ez kerül egyeztetésre az analitikus nyilvántartásokkal. b/ A leltárbizonylatokkal szemben támasztott alaki követelmények A leltárnak tartalmaznia kell a következőket: - önkormányzat megnevezését, - intézmény megnevezését, - bizonylatok sorszámát, - a leltár fordulónapját,

5 -5- - a leltározás időpontját, - a leltározott eszközök és források ténylegesen talált mennyiségét, egységárát, összértékét, - a leltárt olvashatóan kell írni és a leltáríveket kellő gondossággal kell kezelni, - a leltárban radírozni, vakarni, vagy olyan vegyszert használni, amelynek segítségével az eredeti bejegyzés megváltoztatható, nem szabad. A leltárakon végrehajtott javítás akkor szabályos, ha az eredetileg beírt adatot egyszeri áthúzással érvénytelenítik és fölé vagy mellé írják a helyes adatot. - a leltározó ellenőrnek, a leltározónak minden egyes leltárívet aláírásával kell igazolni. c/ A leltárbizonylatok nyilvántartása, kezelése, példányszáma A leltárakat nyomdailag előállított, lapszámozott nyomtatványon, - ahol számítógépen vezetik nyilvántartásukat és a program biztosítja a leltáríveket és a leltárértékelést, ott alkalmazható az is-, kell felvenni. A leltárnyomtatványok szigorú számadással kezelendők, azokról nyilvántartást kell vezetni- amelyből bármikor ellenőrizhető a vételezett és a leltározáshoz felhasznált leltárívek elszámolása. Az önkormányzat adottságainak megfelelően a leltár 2 példányban készül. 8./ Leltárkülönbözetek megállapítása Ha valamely eszközökből a leltározás során talált mennyiség kevesebb, mint a nyilvántartások szerinti, leltárhiányról, ha több, leltártöbbletről beszélünk. A leltárfelvétel időpontjától számított 10 napon belül a készleteket egyeztetni kell a könyvviteli nyilvántartásokkal. Az egyeztetéstől számított további 10 napon belül kivizsgálás útján tisztázni kell a különbségeket és indokolt esetben felelőségre vonást kell alkalmazni. A kivizsgálást a leltárfelvétel időpontjától számítva, legkésőbb 30 napon belül le kell zárni. II. Egyéb rendelkezések 1./ Leltározás előkésztése A leltározás megkezdése előtt a készletkezelők, leltárfelelősök kötelesek a

6 -6- kezelésükben levő eszközöket rendszerezni, a készletfajtákat elkülöníteni, csoportosítani. A leltározás megkezdése előtt a hibás, sérült, nem teljes értékű készleteket el kell különíteni, a használhatatlanná vált készleteket pedig le kell selejtezni. A sérült, nem teljes értékű készleteket csökkentett értéken kell nyilvántartani. 2./ A tárgyi eszközök leltározásánál a következők szerint kell eljárni: - gépek, berendezések és egyéb tárgyi eszközök leltározásának ki kell terjednie a tárgyi eszközök egyedi nyilvántartásában felvett tartozékokra is. 3./ A leltárfelvétel időpontjától számított 30 napon belül a leltározás adatait a könyvelés adataival egyeztetni kell. Ezen időponton belül a megállapított eltérések okait jegyzőkönyvileg kell tisztázni. Jelen leltározási szabályzat október 01 napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a december 01-én hatályba lépett szabályzat. E szabályzat mellékletét képezi: 1.sz. melléklet Leltározási körzetek kijelölése 2.sz. melléklet - Megbízólevél leltárbizottsági tagok részére 3.sz. melléklet - Leltározási Utasítás Csákvár, szeptember 5. Tóth Jánosné jegyző sk.

7 Leltározási körzetek 1. számú melléklet I. Gróf Esterházy Általános Iskola II. Mese-Vár Óvoda III. Gondozási Központ és Idősek Otthona IV. Nagyközségi Könyvtár és Közművelődési Intézmény V. Polgármeteri Hivatal

8 2. sz. melléklet Megbízó levél Megbízom... alkalmazottat, hogy területén év hó...napján kezdődő évi leltározásban mint leltár bizottsági tag részt vegyen. A leltározási munkát a Csákvár Nagyközség Önkormányzatának Leltározási és Értékelési Szabályzatában és az annak alapján készült évi leltári utasításban foglaltak szerint kötelező elvégezni. A leltározás kezdési idő pontja:... A leltározás befejezési idő pontja: , év.. hó. nap... jegyző(intézményvezető)

9 3. számú melléklet Leltározási utasítás 1.) Az önkormányzatnál és intézményeinél a 200 évi záró leltár 200.ei forduló napi leltározással kerül megállapításra a Leltározási és Értékelési Szabályzatában foglaltaknak megfelelően. 2.) A leltározás szabályszerű felvételének biztosítása érdekében a leltározás megkezdése előtt az esetleges szükséges selejtezéseket el kell végezni. Felelős: Határidő:... 3.) A leltározás megkezdése előtt az eszközök( készletek)kezelőinek az eszközök (készletek) mozgását a nyilvántartásokon rögzíteni kell, azokat le kell zárni. Felelős:... Határidő:... 4.) A leltározás időtartama alatt a raktárakat zárva kell tartani, ott semmiféle készletmozgást rögzítő adminisztráció nem folyhat. A leltározás alkalmával a leltározandó eszközöket a leltár időpontja előtt a kezelőknek rendbe rakni és csoportosítani kell. A leltár előtti utolsó bizonylatokat (bevételi, kiadási, visszavételezési) jelölni szükséges. Felelős:... Határidő:... 5.) A leltározás alkalmával leltárfelvételi jegyek kiállítása nem kötelező. A leltár felvételének szabályosságáért, a leltározási nyomtatványok szabályszerű kiállításáért a leltározó és a leltározási bizottság tagjai a felelősek. A leltározási bizonylatokon javítás csak a rontott adat áthúzásával történhet úgy, hogy a hibás adat olvasható maradjon. Felelős: Határidő:...,... 6.) A leltározási bizottságot a megfelelő nyomtatványokkal el kell látni. Felelős:... Határidő.. 7.) A évi leltározás során leltározásra kerülnek december 31-ei fordulónappal a.) készletek ezen belül: - anyagok - munkahelyi készletek

10 -2- b.) tárgyi eszközök, immateriális javak c.) egyéb eszközök - munkavállalók tartozásai - vevők - szállítók - pénztár - bankszámla - egyéb aktívák és passzívák d.) idegen tulajdonban lévő készletek, eszközök 8.) A leltározás kezdete: A leltározás befejezése: A bizonylatok leadási határideje: A leltárkiértékelés határideje: ) A leltározás határidőben való elvégzéséért a leltározási bizottság tagjai és a készlet (eszköz) kezelők; a leltározási bizonylatok határidőben való egyeztetéséért, értékeléséért a jegyző (intézményvezetők) felelősek. 10.) A leltározás eseményeit leltározási záró jegyzőkönyvben kell rögzíteni. 11.) Jelen leltári utasítás kiegészül a leltározási feladattervvel, amely rögzíti a leltározás időpontjait, a leltározási körzeteket, valamint a leltározási bizottságok személyi összetételét. Dátum.. jegyző

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete (DÖKE) LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete (DÖKE) LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete (DÖKE) 7300 Komló, 48-as tér 1. Adószám: 18305898-1-02 KSH: 18305898949952902 LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT. Cégszerű aláírás Tartalomjegyzék 1. A leltározásra vonatkozó általános

Részletesebben

1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Budapesti Gazdasági Egyetem. leltározási és leltárkészítési munkáiról

1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Budapesti Gazdasági Egyetem. leltározási és leltárkészítési munkáiról 1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás a Budapesti Gazdasági Egyetem leltározási és leltárkészítési munkáiról Budapest, 2016. június 30. (2016. július 1. napjától hatályos változat) A Budapesti Gazdasági

Részletesebben

... Intézmény Leltározási és leltárkészítési szabályzata

... Intézmény Leltározási és leltárkészítési szabályzata ... Intézmény Leltározási és leltárkészítési szabályzata 1. A Szabályzat 3. számú melléklete következő 3. számú mellékletre változik: "3. számú melléklet Leltározási ütemterv a 2016. évre 1. A leltározás

Részletesebben

GYULA ÉS KÖRNYÉKE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT. Hatályos: 2011. május 26-tól

GYULA ÉS KÖRNYÉKE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT. Hatályos: 2011. május 26-tól GYULA ÉS KÖRNYÉKE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2011. május 26-tól A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás leltározásával és leltárkészítésével

Részletesebben

Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület

Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület Székhely: 6725 Szeged, Kolozsvári tér 1-2. Adószám: mint fenntartó és intézményei, a Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (OM 102731) Székhely: 6725 Szeged,

Részletesebben

.. Egyházközség LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA

.. Egyházközség LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA .. Egyházközség LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA 2 A Magyarországi Református Egyház gazdálkodásáról szóló 2002. évi I. törvény előírja a leltározási szabályzat elkészítését. 1. A leltározással kapcsolatos fogalmak

Részletesebben

Számviteli Politikája

Számviteli Politikája TESTNEVELÉSI EGYETEM Számviteli Politikája Eszközök és Források Leltárkészítési és Leltározási Szabályzata Jóváhagyta a Testnevelési Egyetem Szenátusa 35/2015. sz. határozatával TARTALOM I. Általános rész...

Részletesebben

A leltározás alapelveit, végrehajtását leltározási szabályzatba kell foglalni.

A leltározás alapelveit, végrehajtását leltározási szabályzatba kell foglalni. Leltározás, készletnyilvántartás A leltározás alapelveit, végrehajtását leltározási szabályzatba kell foglalni. 1. Leltározási szabályzat célja, tartalma A szabályzat célja, hogy a szervezetnél a leltározási

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 02. Aktualizálva: 2012. január 02. Készítette: Újhelyiné Bukta Mónika Jóváhagyta: Bukta László elnök 2 LELTÁRKÉSZÍTÉSI

Részletesebben

Az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzata

Az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzata Az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzata 2007. Inter Rezidencia Tanácsadó Kft. Vállalkozás neve: Con-Túr Iroda Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. Adószám: 00000000-0 - 00 Cégjegyzékszám:

Részletesebben

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT NYÍRSÉG FEJLÕDÉSÉÉRT LEADER EGYESÜLET 4331 NYÍRCSÁSZÁRI Rákóczi út 6. LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2008. november 1-tõl Összeállította : Kiss Istvánné gazdasági vezetõ Jóváhagyta:

Részletesebben

Leltár: Leltározás: Leltározás céljai:

Leltár: Leltározás: Leltározás céljai: Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1464-06 Előkészítés Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1464-06/1 Gazdálkodási számítások, veszteségszámítás, kapacitásszámítás

Részletesebben

Leltározási és leltárkészítési szabályzat TARTALOMJEGYZÉK

Leltározási és leltárkészítési szabályzat TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 II. RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK... 4 1. A LELTÁRRAL SZEMBENI KÖVETELMÉNYEK... 4 2. LELTÁROZÁSSAL KAPCSOLATOS FELADATOK... 4 2.1. A leltár fajtái... 4 2.2. A

Részletesebben

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Leltározási Szabályzat Komárom 17/2016. számú Polgármesteri Jegyzői együttes utasítás Komárom Város Önkormányzata és intézményei, a Komáromi Polgármesteri Hivatal, valamint a Komárom és Környéke Önkormányzati

Részletesebben

Leltározási szabályzat

Leltározási szabályzat Kötelezı érvényő szabályzat sablonok Leltározási szabályzat Tartalomjegyzék: 1. A leltározásra vonatkozó általános szabályok 2. A leltározás elıkészítése, szervezése 3. A leltározás végrehajtása 4. A leltárkülönbözetek

Részletesebben

Leltározási szabályzat. I. Általános rész

Leltározási szabályzat. I. Általános rész Leltározási szabályzat A Városi Könyvtár leltározásával összefüggõ feladatait Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII.24.) Korm.

Részletesebben

AZ ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA

AZ ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA AZ ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA 2016. május 27. TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1. A leltározás fogalma és célja... 3 1.2. A leltározás célja... 3 1.3.

Részletesebben

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Szervezet neve: Fejér Megyei Építészek Kamarája Címe: Adószáma: 18482911-1-07 Képviseletre jogosult személy neve: Németh László elnök Jelen szabályzatban nem szabályozott kérdésekben

Részletesebben

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT Szám: 05-5/132/2013. PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT Készült a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Sztv.) és az államháztartás szervezetei beszámolási

Részletesebben

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Eszközök és források leltárkészítési és leltározási szabályzata

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Eszközök és források leltárkészítési és leltározási szabályzata Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Eszközök és források leltárkészítési és leltározási szabályzata Jóváhagyta: Pelle József igazgató Hatályos: az aláírás napjától. Érvényes visszavonásig.

Részletesebben

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola, Cegléd Leltározási és leltárkészítési szabályzata

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola, Cegléd Leltározási és leltárkészítési szabályzata Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola, Cegléd Leltározási és leltárkészítési szabályzata A leltározás részletes szabályait a Számvitelről szóló 2000. évi C törvény 69, valamint az államháztartás

Részletesebben

Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség 4/2002. (XI. 26.) szabályrendelet az egyházközségben történı leltározásról, értékelésrıl és selejtezésrıl

Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség 4/2002. (XI. 26.) szabályrendelet az egyházközségben történı leltározásról, értékelésrıl és selejtezésrıl Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség 4/2002. (XI. 26.) szabályrendelet az egyházközségben történı leltározásról, értékelésrıl és selejtezésrıl (2002. november 26-tól hatályos változat) A Magyarországi

Részletesebben

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Polgármesteri Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata 2) melléklete 1/a) függeléke Csanytelek Község Önkormányzata és a Csanyteleki Polgármesteri Hivatal LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT 1 LELTÁRKÉSZÍTÉSI

Részletesebben

LELTÁRKÉSZÍTÉSI LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁRKÉSZÍTÉSI LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatal 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz. LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2010. július 1. napjától LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZA

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZA Szám: 08-8/2029/2017. PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZA Készült a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Sztv.) és az államháztartás szervezetei beszámolási

Részletesebben

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Leltárkészítési és leltározási szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 31-től Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2011. augusztus 31-től...

Részletesebben

FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA

FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2013. március 1-jétől. LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT A Felcsúti Közös Önkormányzati Hivatal (továbbiakban:

Részletesebben

Leltár: Leltározás: Leltározás részei:

Leltár: Leltározás: Leltározás részei: Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1464-06 Előkészítés Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1464-06/1 Gazdálkodási számítások, veszteségszámítás, kapacitásszámítás

Részletesebben

TÖRÖK-MAGYAR KULTURÁLIS, INFORMÁCIÓS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

TÖRÖK-MAGYAR KULTURÁLIS, INFORMÁCIÓS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT TÖRÖK-MAGYAR KULTURÁLIS, INFORMÁCIÓS ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Kücükcoban-Tengeri Dalma kuratóriumi tag Hatályos: 205 szeptember 5 Jóváhagyta: Demirkan Mehmet

Részletesebben

105/2010. (XI. 25.) számú h a t á r o z a t a. a Leltározási és Leltárkezelési Szabályzat módosításáról

105/2010. (XI. 25.) számú h a t á r o z a t a. a Leltározási és Leltárkezelési Szabályzat módosításáról A Semmelweis Egyetem S z e n á t u s á n a k 105/2010. (XI. 25.) számú h a t á r o z a t a a Leltározási és Leltárkezelési Szabályzat módosításáról A Szenátus a Szervezeti és Működési Szabályzat 9. (12)

Részletesebben

... Intézmény Leltározási és leltárkészítési szabályzata

... Intézmény Leltározási és leltárkészítési szabályzata ... Intézmény Leltározási és leltárkészítési szabályzata 1. A szabályzat bevezető része a következőkre változik: "A leltározás részletes szabályait a Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 14. (5) bekezdés

Részletesebben

Ügyiratszám: 638-8/2014. LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

Ügyiratszám: 638-8/2014. LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Ügyiratszám: 638-8/2014. LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT 2 LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT A Csetényi

Részletesebben

5.) Ismertesse a vállalkozás vagyonát! Határozza meg a leltár és a mérleg fogalmát! Mutassa be az éves beszámoló A típusú mérlegének szerkezetét, az

5.) Ismertesse a vállalkozás vagyonát! Határozza meg a leltár és a mérleg fogalmát! Mutassa be az éves beszámoló A típusú mérlegének szerkezetét, az 5.) Ismertesse a vállalkozás vagyonát! Határozza meg a leltár és a mérleg fogalmát! Mutassa be az éves beszámoló A típusú mérlegének szerkezetét, az egyes mérlegtételek (római számok) tartalmát! A vállalkozás

Részletesebben

Hatályos: 2011. május 26-tól

Hatályos: 2011. május 26-tól GYULA ÉS KÖRNYÉKE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS FELESLEGES VAGYONTÁRGY HASZNOSÍTÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2011. május 26-tól A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Iroda

Részletesebben

Egyházkerület, Egyházmegye és Intézmény LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA

Egyházkerület, Egyházmegye és Intézmény LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA Egyházkerület, Egyházmegye és Intézmény LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA 2 A Magyarországi Református Egyház gazdálkodásáról szóló 2002. évi I. törvény előírja a leltározási szabályzat elkészítését. 1. A leltározással

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Mérleg, leltár 47. lecke Mérleg, eredménykimutatás A mérleg:

Részletesebben

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT MAGYAR RÁDIÓAMATŐR SZÖVETSÉG LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Rendelet: 1995. évi CXVII. törvény 5. számú melléklet (II. 13. pont) Érvényes: 2004. Február 09.-től Leltározás A mérleg bizonylati alátámasztásául,

Részletesebben

BIZONYLATI ALBUM II.

BIZONYLATI ALBUM II. BIZONYLATI ALBUM II. C) LELTÁROZÁS NYOMTATVÁNYAI Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Leltárfelvételi jegy ingatlanok (épületek, építmények, telkek) felvételére 2. Tárgyi eszköz leltárfelvételi

Részletesebben

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Leltározási és leltárkészítési szabályzata

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Leltározási és leltárkészítési szabályzata Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati és Kistérségi Társulás Leltározási és leltárkészítési szabályzata A leltározás részletes szabályait a Számvitelrõl szóló 2000. évi C törvény, valamint az államháztartás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. március 30.-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Erzsébet Kórház-rendelőintézet Szabályzatának elfogadása Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

INTÉZMÉNYI SZABÁLYZATOK Eszközök és források leltározási, hasznosítási és selejtezési szabályzata. Hatályba lépés napja: 2013. augusztus 23.

INTÉZMÉNYI SZABÁLYZATOK Eszközök és források leltározási, hasznosítási és selejtezési szabályzata. Hatályba lépés napja: 2013. augusztus 23. Oldal: 1/33 ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI, LELTÁRKÉSZÍTÉSI, HASZNOSÍTÁSI, ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZATA A VAY ÁDÁM GIMNÁZIUM, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM INTÉZMÉNYBEN BAKTALÓRÁNTHÁZA NAMÉNYI

Részletesebben

IBCS Inventory v3 Leltározási rendszer Aklan Attila IBCS Hungary Kft.

IBCS Inventory v3 Leltározási rendszer Aklan Attila IBCS Hungary Kft. IBCS Inventory v3 Leltározási rendszer Aklan Attila IBCS Hungary Kft. Leltározás Ősi probléma Már megint leltároznunk kell. Te számolod a nyilakat, én a szakócákat! Leltározás A LELTÁROZÁS a társaság kezelésébe,

Részletesebben

A KÉSZLETNAGYSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK 6. TÉTEL

A KÉSZLETNAGYSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK 6. TÉTEL A KÉSZLETNAGYSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZEREPE ÉS MÓDJAI 6. TÉTEL Készletezés I. Az árukészlet az az árumennyiség, mely a forgalom lebonyolításához nélkülözhetetlen. A készletgazdálkodásra azért van szükség,

Részletesebben

Az intézmény analitikus nyilvántartási rendszerének sajátosságai

Az intézmény analitikus nyilvántartási rendszerének sajátosságai A kötelezettségvállalásokról év közben analitikus nyilvántartást kell vezetni. A gazdasági műveletek, illetve események hatását a kötelezettségvállalások folyamatosan vezetett analitikus nyilvántartásból

Részletesebben

Pallasz Athéné Egyetem tulajdonos. Merkating Nonprofit Kft 5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14

Pallasz Athéné Egyetem tulajdonos. Merkating Nonprofit Kft 5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14 Pallasz Athéné Egyetem tulajdonos Merkating Nonprofit Kft 5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14 LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Szervezet neve: Merkating Nonprofit Kft Címe: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. Adószáma:

Részletesebben

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Budapest

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Budapest MAGYAR MŰSZAKI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT 2013. Budapest 1/23 2/23 Tartalom 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1 A szabályzat célja... 4 1.2 A szabályzat hatálya... 4 2 ALAPFOGALMAK... 4 2.1 A leltár fogalma...

Részletesebben

Leltárkészítési és leltározási szabályzata

Leltárkészítési és leltározási szabályzata VÁCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Leltárkészítési és leltározási szabályzata Jóváhagyta:Dudás Tibor- főigazgató Készítette: Debreceniné Csőke Krisztina Készült:2016. szeptember 01. Aktualizálva:2017.12.27. Hatályos:

Részletesebben

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT MAGYAR RENDVÉDELM KAR LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT 2013. 1 I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1. Leltár A mérleg a lapja a leltár. A Számviteli Törvény 69. szerint: "A könyvek év végi zárásához, a beszámoló elkészítéséhez

Részletesebben

SZÁMVITELI SZABÁLYZAT

SZÁMVITELI SZABÁLYZAT Dél-kelet Magyarországon működő M E N T Á L H I G I É N É S E G Y E S Ü L E T 5601 Békéscsaba, Pf. 303. Fenntartó székhelye és telephelye: 5630 Békés, Borosgyán u. 1/1. T/Fax: 06/66/643-991 E-mail: menta@internet-x.hu

Részletesebben

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT. Budapest,

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT. Budapest, MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Budapest, 2017.09.30. 1 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ...3 1. A leltározási szabályzat célja és tartalma...3 2. A leltározás

Részletesebben

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Eötvös Loránd Tudományegyetem LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM SZÁMVITELI SZAKMAI SZABÁLYAINAK IDEIGLENES MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 7/2006. (VII. 11.) számú rektori utasítás 2. sz.

Részletesebben

AZ ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA

AZ ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA AZ ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA hatályba lépését 2012. január 1-től elrendelem... a Költségvetési szerv vezetője p.h. TARTALOMJEGYZÉK 1. A LELTÁROZÁSRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS

Részletesebben

B) KÉSZLETEK BIZONYLATAI

B) KÉSZLETEK BIZONYLATAI B) KÉSZLETEK BIZONYLATAI Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Készlet-bevételezési bizonylat B. 12-111/V.r.sz. B01. 2. Készlet kivételezési bizonylat B. 12-114/V.r.sz. B02. 3. Azonnali

Részletesebben

Leltározási Szabályzat

Leltározási Szabályzat BUDAPEST FŐVÁROS III. KER. ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKET KISZOLGÁLÓ INTÉZMÉNY (a továbbiakban: KSZKI) Budapest, 1033 Folyamőr u. 22. Leltározási Szabályzat A III. ker. Óbuda-Békásmegyer

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Ügyiratszám: BO/12/240-8/2015. 39/2015. Kormánymegbízotti utasítás Melléklete Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal eszközeinek és forrásainak leltárkészítési

Részletesebben

Leltárkészítési és leltározási

Leltárkészítési és leltározási 2018. május 1. Leltárkészítési és leltározási szabályzat 13. számú függelék SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL E L Ő S Z Ó A számvitelről szóló, többször módosított 2000. évi C. törvény 69., valamint

Részletesebben

Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 1. Bevezetés... 3 2. A leltározási szabályzat célja és tartalma... 4 3. A leltározás alapfogalmai... 5 3.1.

Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 1. Bevezetés... 3 2. A leltározási szabályzat célja és tartalma... 4 3. A leltározás alapfogalmai... 5 3.1. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 1. Bevezetés... 3 2. A leltározási szabályzat célja és tartalma... 4 3. A leltározás alapfogalmai... 5 3.1. A leltározás célja... 5 3.2. A leltározás fogalma... 5 3.3.

Részletesebben

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Jászladány Nagyközségi Önkormányzat és intézményei, illetve Jászsági Szociális Szolgáltató Társulás és intézményei LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2016. augusztus 30.-tól 1 LELTÁRKÉSZÍTÉSI

Részletesebben

Leltározási és leltárkészítési szabályzat

Leltározási és leltárkészítési szabályzat ELSZÁMOLÓH Z Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet Leltározási és leltárkészítési szabályzat Hatályos: 2014. április 2. 2 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A leltározási és leltárkészítési szabályzat

Részletesebben

Bátori Tamás Képviselet Vezető

Bátori Tamás Képviselet Vezető Bátori Tamás Képviselet Vezető A társaság vagyonának számba vétele A mérleg valódiságának alátámasztása Anyagi felelősök elszámoltatása A leltározás maga a munkafolyamat A leltár pedig ennek az eredménye

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS A Fővárosi Bíróság 2010. évi költségvetési beszámolójának ellenőrzése Az vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi

Részletesebben

ANYAGGAZDÁLKODÁSI, LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT

ANYAGGAZDÁLKODÁSI, LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Dél-kelet Magyarországon működő M E N T Á L H I G I É N É S E G Y E S Ü L E T 5601 Békéscsaba, Pf. 303. Fenntartó székhelye és telephelye: 5630 Békés, Borosgyán u. 1/1. T/Fax: 06/66/643-991 E-mail: menta@internet-x.hu

Részletesebben

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 1051 Budapest, Arany János utca 1.

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 1051 Budapest, Arany János utca 1. 1 Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 1051 Budapest, Arany János utca 1. AZ ESZKÖZÖK ÉS A FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2013 Január 01-től. Jóváhagyta:...

Részletesebben

1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 25. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM LELTÁRKÉSZÍTÉSI és LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január

Részletesebben

Leltározási szabályzat

Leltározási szabályzat ... (társaság neve)... (adószám) Leltározási szabályzat Érvényes:...-tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. A leltározási szabályzat célja...3 2. Társaság bemutatása...4 3. A leltározás alapvető

Részletesebben

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT ... államháztartás szervezete LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2017. március 31. napjától 2 LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT I. A SZABÁLYAZAT

Részletesebben

A szállítólevél. A szállítólevél a szállítmány hivatalos kísérő okmánya, mely az áru átvételének igazolására. A szállítólevél adattartalma:

A szállítólevél. A szállítólevél a szállítmány hivatalos kísérő okmánya, mely az áru átvételének igazolására. A szállítólevél adattartalma: A szállítólevél A szállítólevél a szállítmány hivatalos kísérő okmánya, mely az áru átvételének igazolására szolgál. bizonylat nem elegendő az ellenérték kifizetésére ezt kizárólag a számla alapján fizetjük

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA. LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT (a Gazdálkodási szabályzat 3. sz. melléklete)

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA. LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT (a Gazdálkodási szabályzat 3. sz. melléklete) NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT (a Gazdálkodási szabályzat 3. sz. melléklete) Elfogadva: 2008. február 5., hatályba lépés 2008. január 1. Utolsó módosítás: 2013.

Részletesebben

31/2009. számú vezérigazgatói utasítás Leltározási szabályzat

31/2009. számú vezérigazgatói utasítás Leltározási szabályzat 31/2009. számú vezérigazgatói utasítás Leltározási szabályzat Budapest, 2009. augusztus 2 TARTALOMJEGYZÉK I. A leltárkészítés és a leltározás általános szabályai... 2 II. A leltározással kapcsolatos fogalmak...

Részletesebben

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT 7. számú melléklet az SZMSZ-hez NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT NAGYOROSZI 2012. 1. A LELTÁROZÁSRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK, SZÁMVITELI

Részletesebben

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT 2013.01.01.

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT 2013.01.01. Gencsapáti Perenye Polgárőrség LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT 2013.01.01. Szervezet neve: Címe: Gencsapáti-Perenye Polgárőrség Adószáma: 18888283-1-18 Képviseletre jogosult személy neve: Csabai János Jelen szabályzatban

Részletesebben

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2016. január 01-től 1. A leltározási szabályzat célja A számviteli törvény előírása szerint az év végi záráshoz olyan leltárt

Részletesebben

A leltározás a vendéglátó tevékenység nagyon fontos munkafolyamata.

A leltározás a vendéglátó tevékenység nagyon fontos munkafolyamata. Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1464-06 Előkészítés Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1464-06/1 Gazdálkodási számítások, veszteségszámítás, kapacitásszámítás

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem [1] Bizonylati Szabályzata. Preambulum

A Pécsi Tudományegyetem [1] Bizonylati Szabályzata. Preambulum A Pécsi Tudományegyetem [1] Bizonylati Szabályzata Preambulum A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól rendelkező

Részletesebben

ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA

ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA Hajmáskér Község Önkormányzata Sóly Község Önkormányzata Hajmáskér Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat Hajmáskéri Közös Önkormányzati Hivatal Lurkó Óvoda ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI

Részletesebben

Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ. Miskolc

Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ. Miskolc Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ Miskolc Leltározási és leltárkészítési szabályzata /Leltározási ütemterv és utasítás szabályozásával/ Érvényes: 2011. július 01-től Jogszabályi háttér:

Részletesebben

Ü G Y R E N D SZÁMVITELI OSZTÁLY

Ü G Y R E N D SZÁMVITELI OSZTÁLY BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZET 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. Ü G Y R E N D 2011.év SZÁMVITELI OSZTÁLY A Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat GESZ

Részletesebben

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKEZELÉSI

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKEZELÉSI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKEZELÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2014 TARTALOMJEGYZÉK Általános fogalmak... 3 A leltárral szemben támasztott tartalmi és alaki követelmények... 5 A leltározás

Részletesebben

BIZONYLATI ALBUM II.

BIZONYLATI ALBUM II. Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény BIZONYLATI ALBUM II.. igazgató P.H. D) LELTÁROZÁS NYOMTATVÁNYAI Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Leltárfelvételi jegy ingatlanok

Részletesebben

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA ALAPFOKÚ KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKET MŰKÖDTETŐ KÖZPONT LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2015. április 01-től 1 ELŐSZÓ... 4 A leltározás speciális megoldása az ingyenes vagyonhasználat

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2012..-től 1 BEVEZETÉS A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban

Részletesebben

2/2013. számú A LELTÁRKÉSZÍTÉSÉRŐL LELTÁROZÁSÁRÓL A SZUHAKÁLLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN ÉS A. Jegyzői Polgármesteri együttes utasítás

2/2013. számú A LELTÁRKÉSZÍTÉSÉRŐL LELTÁROZÁSÁRÓL A SZUHAKÁLLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN ÉS A. Jegyzői Polgármesteri együttes utasítás Ikt.sz: 3003-16/2013/Sz. 2/2013. számú Jegyzői Polgármesteri együttes utasítás A SZUHAKÁLLÓI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN A LELTÁRKÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS A LELTÁROZÁSÁRÓL (az eszközök és források leltárkészítési

Részletesebben

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2002. február 27.

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2002. február 27. Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2002. február 27. 1) A használhatatlannak minősítés és egyéb fogalmak: Vagyontárgyak: minden

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA

EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA Kelt: Budapest, 2012. január 01. Dr. Ari Lajos elnök TARTALOMJEGYZÉK: 1. A leltározásra vonatkozó

Részletesebben

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok. A zárlati és egyeztetési feladatokról általában

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok. A zárlati és egyeztetési feladatokról általában VII. Fejezet Könyvviteli zárlat A könyvviteli zárlat meghatározott időszakonként, illetve a költségvetési év végén a folyamatos könyvelés teljessé tétele érdekében végzett: - kiegészítő, - helyesbítő,

Részletesebben

Budapest 2013. Hatályba lépett: 2013/04/03/5. sz. elnökségi határozattal. Alkalmazandó: 2013. április hó 3. napjától. elnök Magyar Evezős Szövetség

Budapest 2013. Hatályba lépett: 2013/04/03/5. sz. elnökségi határozattal. Alkalmazandó: 2013. április hó 3. napjától. elnök Magyar Evezős Szövetség LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Budapest 2013. Magyar Evezős Szövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Adószáma: 18158603-2-42 Képviseletre jogosult személy neve: : dr. Regényi Tamás Jelen szabályzatban nem

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Készítette: Kancellária Hatályos: 2015. október 3.

DEBRECENI EGYETEM ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Készítette: Kancellária Hatályos: 2015. október 3. DEBRECENI EGYETEM ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Kancellária Hatályos: 2015. október 3. napjától Tartalomjegyzék I. Általános rész... 4 1. Bevezető rendelkezések...

Részletesebben

Szociális Intézmények Országos Szövetsége BIZONYLATI REND

Szociális Intézmények Országos Szövetsége BIZONYLATI REND Szociális Intézmények Országos Szövetsége BIZONYLATI REND 1. A könyvvezetés módja A Szövetség egyszeres könyvvitelre kötelezett. Az egyszeres könyvvitelt keretében a Szövetség a kezelésében, a használatában,

Részletesebben

Számviteli szabályozás

Számviteli szabályozás Dr. Pál Tibor 2012.09.10. Számviteli szabályozás 2. ELŐADÁS SZÁMVITELI ALAPELVEK SZÁMVITELI POLITIKA Számviteli alapelvek Az alapelvek szükségessége A megbízható és valós összkép igénye Számviteli Számvitel

Részletesebben

G.02. LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

G.02. LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet G.02. LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2015. április Érvényes: 2015. január 1-től Változat: 5 Oldalak száma: 16 TARTALOMJEGYZÉK 1. Elrendelés... 3 2. Cél...

Részletesebben

24/2011. számú vezérigazgatói utasítás. Az MNV Zrt. Saját és Rábízott vagyonának Leltározási szabályzata

24/2011. számú vezérigazgatói utasítás. Az MNV Zrt. Saját és Rábízott vagyonának Leltározási szabályzata 24/2011. számú vezérigazgatói utasítás Az MNV Zrt. Saját és Rábízott vagyonának Leltározási szabályzata -2- TARTALOMJEGYZÉK I. A LELTÁRKÉSZÍTÉS ÉS A LELTÁROZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI 3 II. AZ MNV ZRT. SAJÁT

Részletesebben

ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. (Elfogadva a Szenátus 90/2016. (XII. 14.) sz. határozatával)

ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. (Elfogadva a Szenátus 90/2016. (XII. 14.) sz. határozatával) ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA (Elfogadva a Szenátus 90/2016. (XII. 14.) sz. határozatával) 2016 Tartalomjegyzék PREAMBULUM... 4 A szabályzat célja... 4 A leltározási szabályzat

Részletesebben

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA Készült: Előterjesztve: Elfogadva: 2009. július 15-én 2009. szeptember 24-i elnökségi ülésre A Magyar Curling Szövetség (a továbbiakban: Szakszövetség)

Részletesebben

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKEZELÉSI

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKEZELÉSI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKEZELÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2013 TARTALOMJEGYZÉK Általános fogalmak... 3 A leltárral szemben támasztott tartalmi és alaki követelmények... 5 A leltározás

Részletesebben

Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT 2016.

Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT 2016. Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT 2016. A Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) leltározásával összefüggő feladatait a számvitelről

Részletesebben

Jelentés Dávod Község Önkormányzatának 2009. évi egyszerősített éves költségvetési beszámolójáról

Jelentés Dávod Község Önkormányzatának 2009. évi egyszerősített éves költségvetési beszámolójáról Jelentés Dávod Község Önkormányzatának 2009. évi egyszerősített éves költségvetési beszámolójáról Elvégeztem Dávod Község Önkormányzatának 2009. évi egyszerősített éves költségvetési beszámolójának könyvvizsgálatát.

Részletesebben

Számviteli szabályozás Számviteli alapelvek

Számviteli szabályozás Számviteli alapelvek Dr. Pál Tibor 2010.11.29. szabályozás alapelvek 2. ELŐADÁS SZÁMVITELI ALAPELVEK SZÁMVITELI POLITIKA Az alapelvek szükségessége A megbízható és valós összkép igénye Az alapelvek rendszere A vállalkozás

Részletesebben

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT

LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal, Dunaszeg, Dunaszentpál és Kunsziget Község Önkormányzata és költségvetési szerveik, valamint a Dunaszegi Gyermekjóléti és Családsegítő Társulás és a Kunszigeti Gyermekellátó

Részletesebben

ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI-, LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS A FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁR- GYAK HASZNOSÍTÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZA- BÁLYZATA

ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI-, LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS A FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁR- GYAK HASZNOSÍTÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZA- BÁLYZATA ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI-, LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS A FELESLEGESSÉ VÁLT VAGYONTÁR- GYAK HASZNOSÍTÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZA- BÁLYZATA 2014 BEVEZETÉS Az FM Közép-Magyarországi Agrár-szakképző Központ, Bercsényi

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA DUNAÚJVÁROSI EGYETEM Dunaújváros 2016 3. kiadás 0. módosítás 2(39) oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 132-2015/2016. (2016.06.16.) sz. határozatával elfogadva Hatályos: 2016. június 17. napjától

Részletesebben