ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány"

Átírás

1 1 ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány 2/A. A közalapítvány alapítója: Dorog Város Önkormányzata, 2510 Dorog, Bécsi út 71. Az alapító az alapítói jogok kizárólagos gyakorlója. E jogait képviselő-testülete útján gyakorolja. Az alapító a döntések meghozatala előtt a személyi kérdésekkel kapcsolatos döntéseket kivéve - köteles beszerezni a felügyelő bizottság és a kuratórium írásbeli véleményét. Ennek érdekében az írásbeli előkészítő anyagot és határozattervezetet a felügyelő bizottság és a kuratórium részére a döntéshozatal tervezett időpontja előtt nyolc nappal a képviselő-testületi ülés meghívójával együtt meg kell küldeni azzal, hogy írásbeli véleményüket legkésőbb az ülésen kötelesek benyújtani. Az írásos vélemények nyilvánosak, a képviselő-testület üléseinek jegyzőkönyveivel együtt megtekinthetők. 2. A Közalapítvány célja: A közalapítvány célja és feladata Dorog Város verseny-, diák-, és szabadidő sportjának támogatása, az ilyen jellegű szervezetek támogatása, a sport területén kimagasló eredményeket elérő sportolók és sportvezetők támogatása, az egészségmegőrző szemlélet fejlesztése, az ifjúság nevelése, a szabadidő hasznos felhasználása. A közalapítvány megfelel a évi CLXXV. törvényben (a továbbiakban Civil tv.) a közhasznú jogállás megszerzésére megállapított feltételeknek, azaz: - hozzájárul a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez (32. (3) bekezdés: szolgáltatásai testületi tagjain, munkavállalóin és önkéntesein kívül más személyek számára is hozzáférhetőek); - ehhez megfelelő erőforrásokkal rendelkezik (32. (4) bekezdés a) pont: átlagos éves bevétele meghaladja az egymillió Ft-ot ) - megfelelő társadalmi támogatottsága kimutatható (32. (5) bekezdés a) pont: a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint a szervezetnek felajánlott összegből kiutalt összeg eléri az 54. szerinti bevétel nélkül számított összes bevétel 2%-át és 32. (5) bekezdés b) pont:a közhasznú tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások elérik az összes ráfordítás felét két év átlagában). Az Alapítvány céljai elérése érdekében az alábbi közfeladatokhoz kapcsolódó közhasznú tevékenységeket folytat: - az egészséges életmód és szabadidősport gyakorlása feltételeinek megteremtése, sportfinanszírozás, a verseny és utánpótlás sport, a gyermek- és ifjúsági, iskolai és diák sport támogatása (állami feladat: évi I. tv. a sportról 49. c-e) pontok); - sportügyek (helyi önkormányzati feladat: évi CLXXXIX. tv pont); - az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások (helyi önkormányzat feladata: évi CLXXXIX. tv pont). Az alapítvány szolgáltatásainak igénybevétele iránt az érdeklődők pályázatot nyújthatnak be, illetőleg kérelmet terjeszthetnek elő. A pályázatokat, kérelmeket a közalapítvány kuratóriuma bírálja el. A pályázó, illetve a kérelmező a közalapítvány támogatását akkor nyerheti el, ha annak tartalmából megállapíthatóan a támogatást olyan célra kívánja felhasználni, amely a közalapítvány alapító okirat szerinti céljaival összhangban van. A pályázati felhívás nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből -az eset összes körülményeinek mérlegelésével megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van.színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. 3. A közalapítvány jogi személy, határozatlan időre létesült.

2 2 4. A Közalapítvány székhelye: Dorog Város Önkormányzata, 2510 Dorog, Bécsi út 71. (Polgármesteri Hivatal) 5. A közalapítvány nyíltnak minősül. 6. A Közalapítvány vagyona: a) A közalapítvány ingatlan vagyona: - a dorogi 808. számú tulajdoni lapon 725/2. hrsz. alatt felvett, 2 ha 6334 m2 területű, Sporttelep megnevezésű belterületi ingatlan. - a tokodi 984. számú tulajdoni lapon 902. hrsz. alatt felvett, 2 ha 3194 m2 területű, Sporttelep megnevezésű belterületi ingatlan. - a tokodi 985. számú tulajdoni lapon 903. hrsz. alatt felvett, 1 ha 1371 m2 területű, Sporttelep megnevezésű belterületi ingatlan. - a tokodi 3. számú tulajdoni lapon 07. hrsz. alatt felvett, 1 ha 2418 m2 területű, külterületi ingatlan. b) A közalapítvány ingó vagyona: Az OTP Bank Rt Közép-dunántúli Régió (2510 Dorog, Bécsi út 48.) számlavezető fióknál a számlaszám alatt elhelyezett ,- Ft azaz egyszáznegyvenegyezerhatszázhárom forint készpénz. 7. A közalapítványi vagyon forrásai lehetnek: - az alapítótól az államháztartás alrendszereitől, vagy más adományozótól közhasznú célra, vagy működési költségei fedezésére kapott támogatás, illetve adomány, - a közhasznú tevékenyég folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel, - egyéb cél szerinti tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel, - a közalapítvány eszközeinek befektetéséből származó bevétel, - vállalkozási tevékenységből származó bevétel, - Egyéb, más jogszabályban meghatározott bevétel. A közcélú adománygyűjtés szabályai: - A közhasznú szervezet nevében vagy javára történő adománygyűjtés nem járhat az adományozók, illetőleg más személyek zaklatásával, a személyhez fűződő jogok és az emberi méltóság sérelmével. - A közhasznú szervezet nevében vagy javára történő adománygyűjtés csak a közhasznú szervezet írásbeli meghatalmazása alapján végezhető. - A közhasznú szervezet részére juttatott adományokat a könyv szerinti, ennek hiányában a szokásos piaci áron kell nyilvántartásba venni. A közhasznú szervezetnek a cél szerinti tevékenységéből és a vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten kell nyilvántartani. 8. Csatlakozás a Közalapítványhoz: A közalapítványhoz bármely kül- és belföldi természetes és jogi személy, továbbá személyek jogi személyiséggel nem rendelkező társulásai, vagy szervezetei csatlakozhatnak, vagyoni hozzájárulás teljesítésével. A közalapítvány kuratóriuma dönt a csatlakozási szándék elfogadásáról. A csatlakozók alapítói jogok gyakorlására nem jogosultak. 9. A Közalapítvány Gazdálkodása: A közalapítvány vagyonának felhasználásáról a 2. pontban részletezett célok megvalósítására, a jelen alapító okirat rendelkezései, a közalapítványhoz csatlakozó adományozók által meghatározott, és a kuratórium által elfogadott feltételek keretei között, a kuratórium dönt. A Közalapítvány céljainak megvalósítására a kuratórium a közalapítvány vagyoni helyzete és bevételei ismeretében évente dönt a feladatai végrehajtásához felhasználható pénzeszközök mértékéről, továbbá a felosztás fontossági sorrend szerinti módjáról. Az alapító és a csatlakozó valamint a csatlakozók hozzátartozói nem lehetnek a közalapítvány kedvezményezettjei. A közalapítvány a vezető tisztségviselőt, a támogatót, az önkéntest valamint e személyek közeli

3 3 hozzátartozóját a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások kivételével cél szerinti juttatásban nem részesítheti. A közalapítvány készpénz vagyonát az OTP Rt. Dorogi Fiókjánál nyitott bankszámlán köteles tartani. A bankszámla felett az elnök és a kuratórium erre a feladatra kijelölt egy tagja együttesen jogosultak rendelkezni. A közalapítvány az alapítványi célok megvalósításával közvetlenül összefüggő gazdasági tevékenységre jogosult. A közalapítvány gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak közhasznú vagy az alapító okiratban meghatározott alapcél szerinti tevékenység megvalósítását nem veszélyeztetve végezhet. A gazdálkodás során elért eredményét nem oszthatja fel, azt az alapító okiratban meghatározott közhasznú tevékenységre fordíthatja. A közalapítvány váltót vagy más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki, gazdasági-vállalkozási tevékenységének fejlesztéséhez közhasznú tevékenységét veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel. Tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi Közhírré Tétetik Dorogon című újság útján évente nyilvánosságra hozza. 10. A közalapítvány szervezete és képviselete: A Kuratórium A Közalapítvánnyal kapcsolatos olyan döntések meghozatalára, amelyek nem tartoznak az alapító hatáskörébe, a kuratórium jogosult. A kuratórium a közalapítvány ügyvezető szerve, tagjai vezető tisztségviselők. A kuratóriumnak hét tagja van (elnök és hat további tag), akiket az alapító jelöl ki. A kuratóriumi tagság négy évre szól, ugyanaz a személy többször is felkérhető. A kuratóriumi tagság megszűnik a tag halálával, visszahívással, lemondással, a határozott időtartam lejártával és a közalapítvány megszűnésével, kizáró és összeférhetetlenségi ok bekövetkezésével. A kuratórium tagjai az alapító által abban az esetben hívhatók vissza, ha az önkormányzati választásokat követően a tagokat kijelölő képviselő testület mandátuma megszűnik, illetőleg a kuratórium tagja tevékenységével a jelen alapító okiratban meghatározott célt közvetlenül veszélyezteti. A vezető tisztségviselő illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. A kuratórium tagjai tevékenységükért díjazásban nem részesülnek, azonban költségtérítésre jogosultak. A kuratórium tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Nem lehet vezető tisztségviselő, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül. Nem lehet vezető tisztségviselő, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az ítélet hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személyben nem lehet ügyvezető. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő, az akit a vezető tisztségviselői tevékenységtől eltiltottak.

4 4 A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője (ügyvezetője) az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -, a) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem elégítette ki, b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatósság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben érdekelt. Nem minősül előnynek az alapítvány cél szerinti juttatásai keretében bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. A kuratóriumban együttesen sem lehetnek többségben az alapító szerv tagjai, és a vele, illetve szerveivel munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állók A Kuratórium személyi összetétele A Kuratórium elnöke: Sitku Pál A kuratórium tagjai: Dr. Bartalos József Buzánszky Jenő Krecskovszki Ferenc Mayer László Wágner Zsolt Szekér Zoltán 2500 Esztergom, Monteverdi utca 12/8. szám alatti lakos 2510 Dorog, Baross Gábor ltp /3. szám alatti lakos 2510 Dorog, Sándor utca 3. szám alatti lakos 2510 Dorog, Baross Gábor ltp. 9. szám alatti lakos 2500 Esztergom, Kettőspince sor 10. szám alatti lakos 2510 Dorog, Baross Gábor ltp. 30. szám alatti lakos 2081 Piliscsaba, Garancs sétány 6. szám alatti lakos A Közalapítvány képviselete:a Közalapítvány képviseletére harmadik személyek és hatóságok előtt a kuratórium elnöke, jogosult. Amennyiben az elnök tartósan akadályozott, a képviseletre az elnök a kuratórium egy tagját az alapító jóváhagyásával felkérheti. Az alapítvány bankszámlája felett az elnök és a kuratórium erre a feladatra kijelölt egy tagja együttesen jogosultak rendelkezni. Az elnök illetve az erre kijelölt kuratóriumi tag tartós akadályoztatása esetén az alapító által kijelölt két kuratóriumi tag együttesen gyakorolhatja a bankszámla feletti rendelkezési jogot. Az a személy, aki nem képviselheti a kuratóriumot, nem jogosítható fel a bankszámla feletti rendelkezésre sem A Kuratórium működése: A kuratórium szükség szerint, de évente legalább négy alkalommal ülésezik. A kuratórium ülései nyilvánosak. A kuratórium üléseit az elnök, akadályoztatása esetén a helyettesítésre feljogosított kuratóriumi tag, az alapító, a felügyelő szerv, továbbá az ok és a cél megjelölésével három kuratóriumi tag együttesen jogosult összehívni. Bármely kuratóriumi tag kérheti a kuratórium összehívását a cél és az ok megjelölésével. Ilyen kérelem esetén a kuratórium elnöke köteles a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül intézkedni az ülés összehívásáról. Ha ennek a kötelezettségének a kuratórium elnöke nem tesz eleget, a kuratórium ülését a kérelmet előterjesztő tag is összehívhatja. A kuratóriumi ülés összehívására jogosult az ülést írásos meghívóval, a napirend közlésével hívja össze, melyet legalább nyolc nappal az ülés előtt a kuratórium tagjainak kézbesíteni kell. A kuratórium üléseit az elnök, távollétében a legidősebb tag vezeti.

5 5 A kuratórium határozatképes, ha ülésén tagjai közül legalább négy fő köztük az elnök - jelen van. A kuratórium döntéseit nyílt szavazással és egyszerű szótöbbséggel hozza meg, szavazategyenlőség esetén az adott kérdést le kell venni a napirendről, és a témakör új tárgyalásáról kell rendelkezni. A kuratórium dönthet ülés tartása nélkül is oly módon, hogy az eldöntendő kérdést az elnök írásban küldi meg minden tagnak, akik szavazatukat írásban adják meg a részükre biztosított legalább nyolc napos határidőben. Bármely tag kérelmére a kérdés megtárgyalására ülést kell tartani, ebben az esetben ülés nélkül határozat nem hozható. Amennyiben a jelenlévők között az alapító tagjai vagy vele illetve szerveivel munkaviszonyban illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló kuratóriumi tagok vannak többségben, érvényes határozat nem hozható. A kuratórium minden üléséről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az elnök, távollétében a legidősebb tag és a jegyzőkönyvvezető ír alá. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a kuratórium döntésének időpontját, tartalmát és hatályát, továbbá a döntést támogatók és ellenzők nevét. A kuratórium a jegyzőkönyvek alapján nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a közalapítvánnyal kapcsolatos valamennyi határozatot. A kuratórium döntéseit az érintettek részére a kuratórium elnöke a határozathozataltól számított 15 napon belül írásban kézbesíti. A kuratórium köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági mellékletet készíteni, amelyet a beszámolóval azonos módon köteles letétbe helyezni és közzétenni. A beszámoló elfogadása a határozathozatalra megállapított szabályok szerint történi azzal, hogy a felügyelő bizottság véleményét előzetesen be kell szerezni. A beszámolóba és a közhasznúsági mellékletbe bárki betekinthet, és abból saját költségére másolatot készíthet. A beszámolót és a közhasznúsági mellékletet az alapító okirat 9. pontja szerint nyilvánosságra hozza. A nyilvánosságra hozatalról a kuratórium elnöke gondoskodik. A kuratórium nyilvántartást vezet az alapítónak a közalapítvánnyal kapcsolatos határozatairól, valamint saját határozatairól. A nyilvántartásból megállapítható kell legyen a határozat tartalma, időpontja, hatálya és a döntést támogatók, ill. ellenzők aránya (ha lehetséges, személye). A nyilvántartás vezetésére a kuratórium egy tagját kéri fel az elnök. A kuratóriumi döntések nyilvánosak, megtekintésük a nyilvántartáson vagy az ülésekről készült jegyzőkönyvön keresztül a kuratórium elnökével egyeztetett időpontban a személyiségi jogok és az adatvédelmi előírások figyelembe vételével a közalapítvány székhelyén minden érdeklődő számára biztosított, ez vonatkozik az éves beszámolóra és közhasznúsági mellékletére, továbbá az közalapítvány működésével kapcsolatban keletkezett egyéb iratokra is. Az iratokról saját költségen másolat készíthető. A döntéseket évente a beszámolóval együtt közzé kell tenni. A kuratórium működésére vonatkozó egyéb szabályokat a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. 11. A Közalapítvány ellenőrzése: Az alapító a Kuratórium ellenőrzésére három tagból álló felügyelő bizottságot hoz létre. A felügyelő bizottság tagjait az alapító jelöli ki négy éves időtartamra. A felügyelő bizottság tagjaira a kuratórium tagjaira vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi szabályokat alkalmazni kell. A felügyelő bizottság tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a

6 6 tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Nem lehet a felügyelő bizottság tagja, akire a vezető tisztségviselőkre vonatkozó kizáró ok áll fenn, vagy akinek a hozzátartozója a közalapítvány vezető tisztségviselője. Nem lehet a felügyelő bizottság elnöke vagy tagja a kuratórium elnöke vagy tagja, a közalapítvánnyal megbízatásán kívüli más tevékenységre irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy, aki a közalapítvány célszerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli juttatásokat, továbbá aki a kuratórium valamely tagjának közeli hozzátartozója. A felügyelő bizottság jogosult a közalapítvány valamennyi iratába betekinteni, működését, gazdálkodását ellenőrizni, a kuratóriumtól, annak elnökétől, tagjaitól tájékoztatást, felvilágosítást kérni a kuratórium ülésein tanácskozási joggal részt venni. A felügyelő bizottság köteles az intézkedésre való jogosultságnak megfelelően az alapítót vagy a kuratóriumot tájékoztatni, ülése összehívását illetve a kérdésnek a következő ülésen történő napirendre tűzését valamint döntését kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy: - az alapítvány működése során olyan jogszabálysértés, vagy az alapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő cselekmény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása illetve enyhítése az alapító vagy a kuratórium döntését teszi szükségessé, - ha a kuratórium tevékenysége jogszabályba, alapító okiratba vagy alapítói határozatba ütközik, vagy egyébként sérti az alapítvány vagy az alapító érdekeit, - a kuratórium felelősségét megalapozó tény merül fel. - a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeiről kötött szerződés megszegését észleli. Az alapító képviselő-testülete köteles legközelebbi ülésén a felügyelő bizottság indítványának eleget tenni, illetve ha harminc napon belül nem kerül sor rendes ülésre, e célból rendkívüli ülést tartani. Amennyiben a törvényes működés érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelő bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. A kuratóriumot a felügyelő bizottság ilyen tárgyú indítványára annak megtételétől számított harminc napon belül intézkedés céljából össze kell hívni.e határidő eredménytelen eltelte esetén a kuratórium összehívására a felügyelő bizottság is jogosult. A felügyelő bizottság saját maga állapítja meg ügyrendjét. A háromtagú felügyelő bizottság nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel maga választja meg tagjai közül az elnököt, aki felügyelő bizottságot képviseli. A felügyelő bizottság tagja költségtérítésre jogosult. A felügyelő bizottság tagjai: Horváth Péter 2510 Dorog, Fáy ltp /11.. szám alatti lakos, Szax Róbert 2510 Dorog, Munkás u. 6. szám alatti lakos, Egri Tibor 2510 Dorog, Szent Erzsébet utca 7. szám alatti lakos. 12. A közalapítványt, annak támogatóit, továbbá szolgáltatásai igénybe vevőit a közalapítvány által folytatott közhasznú tevékenységre tekintettel megilletik a közhasznú szervezetekre vonatkozó kedvezmények. 12. A közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, azaz: - párt érdekében politikai tevékenységet nem végez, - országgyűlési képviselő, megyei, fővárosi, megyei jogú városi önkormányzati képviselő jelöltet nem állít, - az Európa Parlamentbe tagot nem jelöl, - polgármestert nem jelöl.

7 7 Szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 13. A közalapítvány feletti általános törvényességi felügyeletet a nyilvántartó Tatabányai Törvényszék látja el. 14. A közalapítvány megszűnése: A Közalapítvány megszűnik ha: - célját megvalósította, és az alapító új célt nem határozott meg, - céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és a cél módosítására vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód, vagy - az alapítvány három éven át a célja megvalósítása érdekében nem folytat tevékenységet. A Közalapítvány jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők kielégítése után megmaradó vagyonból az alapító, a csatlakozó és az egyéb adományozó az általa a közalapítványnak juttatott vagyon mértékéig részesülhet. A alapító az általa juttatott fennmaradó vagyont dorogi alapítvány vagy egyesület támogatására köteles fordítani. A nyilvántartó bíróság jogszabályban meghatározott szervezetnek juttatja a vagyont, ha az alapító nem rendelkezik, vagy az alapító okirat által megjelölt alapítvány vagy egyesület a vagyont nem fogadja el vagy azt nem szerezheti meg. 15. Záró rendelkezések: A Közalapítvány nyilvántartásba vétellel jön létre. Jelen Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben az alapítványokra és a közhasznú szervezetekre vonatkozó mindenkori hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. Az alapító igazolja, hogy az alapító okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az számú módosítások alapján hatályos tartalmának. A legutóbbi, március 28. napján történt 10. számú módosítás az alapító okirat 2-3., pontjait érintette, a változásokat dőlt betű jelzi. Dorog, március 28. Dorog Város Önkormányzata alapító Előttünk, mint tanúk előtt: Név: Aláírás: Lakcím: Név: Aláírás: Lakcím:

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása 1. Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete alapító (továbbiakban: Alapító ), a Dorogi Szénmedence Sportjáért

Részletesebben

Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány. 2015. június [...] napi hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány. 2015. június [...] napi hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA 1 A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány (2510 Dorog, Bécsi út 71.) 2015. június [...] napi hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA 2 ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A Közalapítvány

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT TF.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT TF.: FAX.: DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 79-81. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2016. november 25-i ülésére TÁRGY:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71. 1 ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71. 2/A. A közalapítvány alapítója: Dorog Város Önkormányzata (2510 Dorog, Bécsi

Részletesebben

Dorog Város Kulturális Közalapítványa november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Dorog Város Kulturális Közalapítványa november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Dorog Város Kulturális Közalapítványa (2510 Dorog, Bécsi út 71.) 2014. november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA 2 ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A Közalapítvány neve: Dorog

Részletesebben

2510 DOROG BÉCSI ÚT TF.: FAX.: ELŐTERJESZTÉS

2510 DOROG BÉCSI ÚT TF.: FAX.: ELŐTERJESZTÉS DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 79-81... TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2016. november 25-i ülésére. TÁRGY:

Részletesebben

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása Öttevény Községért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása 1. Az alapító okirat preambuluma a következő bekezdéssel egészül ki: A létrehozott közalapítvány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től)

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete (cím: Kerekegyháza, Fő

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015.(II. 12.) határozata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás. A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben) - 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben) Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (5700 Gyula, Petőfi tér 3.) KÖZALAPÍTVÁNYT-t hoz létre. Az alapítvány neve: Egészséges

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Alapító által alapított, a 2013. évi V. tv. (Ptk.), valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.

Részletesebben

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület MABE Magyar Belsőépítész Egyesület 2004. március 23-án kelt Alapszabályának az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.évi CLXXV.

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/586-929 421-15/2014. KIVONAT Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a 2015...-ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a 2015...-ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege Alapító okirat A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány Alapító Okiratának a 2015....-ei módosításával egységes szerkezetbe foglalt hatályos szövege Nyilvántartási száma: 08-01-0000302 1 Az 1./ pontban megjelölt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására

E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11. Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT 2012. október 11. 1 Alulírott alapító a Ptk. 74/A-G -ai alapján a következők szerint rögzíti egységes szerkezetben 2012. október 11. a Sárospataki Theologiai

Részletesebben

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKTARISZNYA ALAPÍTVÁNY MONOR ALAPÍTÓ OKIRAT 2 Ezen alapító okirat azért készült, hogy az 1. pontban megnevezett alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. Évi CLVI. Tv. alapján tartós közérdekű

Részletesebben

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA Az alapító Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskola alapítványt hoz létre. Ez az

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. Zalahaláp Települési Önkormányzat Képviselőtestülete az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló

Részletesebben

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány ELTE TTK Hallgatói Alapítvány 1990. november 20-án kelt Alapító Okirata egységes szerkezetben a 2013. március 12-én és április 15-én kelt módosításokkal. Az alapítók jelen okirattal a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPÍTÓ OKIRAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az alapító abból a célból, hogy az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek neveléséhezoktatásához a városban megfelelő körülményeket biztosítson, létrehozza közalapítványt.

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Kapuvár Lakosainak Egészségért Közalapítvány jogi személyiséggel rendelkező, közfeladatok biztosítása céljából határozatlan időre létrehozott

Részletesebben

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan)

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan) A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan) A Tamási Város Önkormányzatának Képviselő-testülete /a továbbiakban: Alapító/ a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mint alapító (a továbbiakban: Alapító) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A. -a alapján jogi személyiséggel rendelkező,

Részletesebben

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ATégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzatát összhangban az Alapítványnak a Fővárosi

Részletesebben

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - NOSZA Egyesület 2014. február 28. Új jogszabályi környezet 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány 1 15. 1 számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 117/1995. (V. 4.) számú határozatával

Részletesebben

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosításokkal egységes szerkezetben Alulírott alapító, az 1993. április 21-én kelt, Pk.60.159/1993/12. számú végzéssel 414. sorszám alatt bejegyzett, kiemelkedően

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata attól a céltól vezérelve, hogy a városban élő gazdátlan, kóbor ebek elhelyezését, és állatszerető polgároknál részükre

Részletesebben

Közhasznúsági tudnivalók

Közhasznúsági tudnivalók United Way Kisalföld Alapítvány Civil Információs Centrum Közhasznúsági tudnivalók Közhasznúságról húsz percben című előadás anyaga Dr. Tóth Katalin Hatályos jogszabályok az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. Kovács Gábor Személyi szám: 1 591020 1141 Lakcím: 2854 Dad, Badacsonyi utca 14. Fülöp Pál Személyi szám: 1 610920

Részletesebben

A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására

A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a megye diáksportjának

Részletesebben

Alapító okirat 2017.

Alapító okirat 2017. Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 2145 Kerepes, Gyulai Pál utca 20. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2017. A Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona [elnevezése

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. alapján, határozatlan időre a törvényben előírt követelményeknek is megfelelő KÖZALAPÍTVÁNY

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, mint alapító az 1989. október 4- én a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT A Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okirata az alapító által

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. II. Az alapítvány neve, székhelye. 1) Az alapítvány neve: Segítségnyújtás a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. II. Az alapítvány neve, székhelye. 1) Az alapítvány neve: Segítségnyújtás a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT A jelen alapító okirat I. pontjában megjelölt alapító a Ptk. 3:378..-a alapján tartós cél folyamatos megvalósítására az alábbi jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hozza létre, amelynek

Részletesebben

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Az Alapítvány i: 1. Csapó Imre 2. Földházi Pál 3. Füle Antal 4. Lipka József 5. Siliga Ervin 6. Takács Imre 7. Tóth Kálmán Az Alapítók az általuk vállalt kötelezettségnek

Részletesebben

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány A 2016. 08. 28 napján kelt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat (A módosítások vastag dőlt betűvel kerültek kiemelésre.) 1./ Az Alapítvány megnevezése:

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLLATVÉDELMI ALAPÍTVÁNY SZEGED

ORSZÁGOS ÁLLATVÉDELMI ALAPÍTVÁNY SZEGED ORSZÁGOS ÁLLATVÉDELMI ALAPÍTVÁNY SZEGED Alapító okirat 2017. június 14. Az alapító okirat III. pontjában meghatározott magánszemély, mint alapító a létrehozott, és a (2013 évi V. tv) Ptk. 3:378 3:404 alapján,

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Közalapítványt,"

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 24- i ülésére Tárgy: A Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány alapító okiratának módosítása Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS

ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS melyet a Miskolci Törvényszék 4.Pk.164/1991/2. sz. végzéssel nyilvántartásba vett Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapítói az alábbiak szerint rögzítenek: 1./

Részletesebben

Alapító Okirat 2012.

Alapító Okirat 2012. Kékes Kutató-Mentő Alapítvány Alapító Okirat 2012. ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító Okirat 2 amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt Alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

Részletesebben

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása Az alapítói vagyont az alapító jelen okirat aláírásától számított tizenöt (15) napon belül nyitandó bankszámlán helyezi el és bocsátja az Alapítvány rendelkezésére egyösszegben, készpénzben. b. I Az Alapítvány

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (5700 Gyula, Petőfi tér 3.) ALAPÍTVÁNY-t hoz létre. Alapítvány neve: Őszidő Közalapítvány Székhelye:

Részletesebben

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye A Magyar Nemzeti Szívalapítvány alapító okiratának az alapítás által bekövetkezett módosításokkal, kiegészítésekkel és a jogi szabályozás aktualitásaiból eredő változásokkal egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

HARMATCSEPP SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA "HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés (továbbiakban: alapító) a szociális gondoskodás színvonalának emelésére

Részletesebben

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba. A L A P Í T Ó O K I R A T /a 2010. április 10.illetve május 27. napján elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete /NYDSZ/ /1068 Budapest, Benczúr utca 37./,

Részletesebben

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Jogtanácsos Ózd, 2015. február 19. Tisztelt Képviselő-testület! Az Ózd Közbiztonságáért

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító ( - Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett) Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okiratát -

Részletesebben

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged 1 A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged alapító okirata szóló 2011. évi 1. Az alapító(k) neve, anyja neve, lakóhelye (jogi személy alapító esetében az alapító neve, : Dr. Gyémánt Iván egyetemi docens

Részletesebben

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés Alapító Okirat 1. címe: Az alapító neve, címe dr. Herczeg Sándorné dr. Xantus László 2. Az alapítvány neve: Békésy Alapítvány 3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben) KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben) Kapuvár Lakosainak Egészségért Közalapítvány jogi személyiséggel rendelkező, közfeladatok biztosítása céljából határozatlan időre

Részletesebben

ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek megfelelően módosítsa az Alapítvány alapító

Részletesebben

Javaslat a Soroksári Sportcsarnok NKft. alapító okiratának módosítására

Javaslat a Soroksári Sportcsarnok NKft. alapító okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Soroksári Sportcsarnok NKft. alapító okiratának

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány Módosított Alapító Okirata Amely abból a célból készült, hogy az I. pontban megjelölt alapítók az 1959. évi IV. törvény, a Polgári törvénykönyv

Részletesebben

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)

Részletesebben

Alapító Okirat Módosítása

Alapító Okirat Módosítása Alapító Okirat Módosítása A Közalapítvány Alapító Okiratának egységes szerkezetbe hozott szövege az alábbi: (A dőlt betűs rész a módosításokat jelöli) Balatonszőlősi Faluházért Közalapítvány Alapító Okirata

Részletesebben

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

NYÁRIDŐ KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA "NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés (továbbiakban: alapító) a munkanélküli szülő gyermeke üdültetésére, valamint

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány alapító okiratának módosítására

Részletesebben

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben 2012. február 24. napjával)

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben 2012. február 24. napjával) BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (A módosításokkal egységes szerkezetben 2012. február 24. napjával) Bakonykúti Község Önkormányzata (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) mint alapító ( a továbbiakban:

Részletesebben

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1 Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1 Alulírott - mint az etyeki Sportegyesület képviseletében eljáró elnök - alapító, a jelen okirattal, az ebben írt célok megvalósítása és az itt rögzített

Részletesebben

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata Civil törvény változásai Péteri Község Önkormányzata Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. Törvény A civil szervezetek

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere: Nytsz.: 1/2014 1 EGED FUTÓ KLUB ALAPSZABÁLY Egységes szerkezetbe foglalása Az Eged Futó Klub a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint

Részletesebben

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

Magyar Jogász Egylet Egyesületek Magyar Jogász Egylet 2016.02.25. Egyesületek Alapszabály kötelező tartalmi elemei: Ptk. 3:5. A jogi személy létesítő okiratában a jogi személy létesítésére irányuló akarat kifejezésén túl meg kell határozni

Részletesebben

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, mint alapítók úgy határoznak, hogy a

Részletesebben

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a 2007. július 9. napján kelt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) PREAMBULUM Alulírott Alapítók, attól a felismeréstől vezérelve, hogy a

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Nonprofit Kft. A társaság székhelye: 3600 Ózd, Bolyki főút 4. 93.11 Sportlétesítmény működtetése főtevékenység

ALAPÍTÓ OKIRAT. Nonprofit Kft. A társaság székhelye: 3600 Ózd, Bolyki főút 4. 93.11 Sportlétesítmény működtetése főtevékenység 1. melléklet a.../2015. (III.26.) határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alapító Ózd Város Önkormányzata a sport és szabadidős szolgáltatások átlátható, színvonalas ellátása

Részletesebben

Általános közzétételi lista. I. 8. Szervezeti, személyi adatok

Általános közzétételi lista. I. 8. Szervezeti, személyi adatok Általános közzétételi lista I. 8. Szervezeti, személyi adatok A közfeladatot ellátó szerv által alapított közalapítványok neve, székhelye, alapító okirata, kezelő szervének tagjai: 1. ÉLETÜNKÉRT-EGYMÁSÉRT

Részletesebben

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A 2 A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola tartós, közérdekű célt szolgáló szociálpolitikai Alapítványt

Részletesebben

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben E:\Dokumentumok\alapítványok\Legyetek jók alapítvány alap.ok.040220 2 1./ Az alapítvány neve: Legyetek Jók ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

2. Felkéri Dr. Kovács Ferenc polgármestert a módosítások alapján elkészített egységes

2. Felkéri Dr. Kovács Ferenc polgármestert a módosítások alapján elkészített egységes NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰ LÉSÉNEK 240/2015.(IX.24.) számú határoza t a Rászorulók Életének Segítése Közalapítványa egységes szerkezetű alapító okiratának elfogadásáról A Közgyűlés 1. Rászorulók

Részletesebben

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29. A GÖRÖGTŰZ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI (Személyes jogokra, való hivatkozásra, a kuratórium tagjainak személyes adatait nem áll módunkban közölni.) II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T "Községi Szociális Otthont Létesítő" Alapítvány Adószáma:19221506-1-16 Egységes szerkezet Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. / 1/ bekezdése alapján

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján Egységes szerkezet Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1990. évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján Községi Szociális Otthont Létesítő Alapítványt hozott létre az alábbi

Részletesebben

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata Kelt: Budapest, 2006.november 16. 2 Az Alapítvány adatai: Az Alapítvány cégneve: Alkalmazott Tudományért

Részletesebben

Nyíregyháza Megyei Jogú Város. Közbiztonsági Közalapítvány. Alapító Okirat

Nyíregyháza Megyei Jogú Város. Közbiztonsági Közalapítvány. Alapító Okirat Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közbiztonsági Közalapítvány Alapító Okirat (egységes szerkezetben Nyíregyháza Megyei Jogú Város közgyűlésének a 103/2012.(IV.26.) számú és a 251/2012.(IX.27.) számú határozataival)

Részletesebben

MINTA Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

MINTA Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása. a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva MINTA Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA Módosítása a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva amely készült a MINTA Alapítvány Okiratának módosítására az alapítvány alapítóinak év. hónap. napján hozott

Részletesebben

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben) Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) az alapításkor

Részletesebben

4. Az alapítvány céljai és tevékenysége, illetve azon közfeladatok megjelenítése, amelyekhez tevékenységével az alapítvány kapcsolódik:

4. Az alapítvány céljai és tevékenysége, illetve azon közfeladatok megjelenítése, amelyekhez tevékenységével az alapítvány kapcsolódik: ALAPÍTÓ OKIRAT A módosítással egységes szerkezetbe foglalva Az 1. pontban megjelölt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 74/A-74/G -ai alapján, valamint a közhasznú szervezetekről

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre. MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről A 2008. január 03-i keltű alapító okiratot a következőképpen módosítom. A módosítás dőlt betűvel. A Széchenyi István Általános Iskola

Részletesebben

K I V O N A T. KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2016. (III. 3.) sz. határozata. Uszodáért Alapítvány Alapító Okiratának módosítása

K I V O N A T. KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2016. (III. 3.) sz. határozata. Uszodáért Alapítvány Alapító Okiratának módosítása K I V O N A T a képviselő-testület 2016. március 3-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2016. (III. 3.) sz. határozata Uszodáért Alapítvány Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED Alapító Okirat Ezen Alapító Okirat a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi törvény IV.74/A paragrafusa alapján, önálló jogi személyként működő alapítvány létrehozása

Részletesebben

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata Angyali Szolgálat Alapítvány Alapító Okirata tanítások átadása így hozzájárulva egy békésebb, szeretetteljesebb és boldogabb társadalmi élet kialakulásához. II.-6. Az alapítvány munkájában résztvev k

Részletesebben

ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN Preambulum Alulírott Alapítók a Ptk. 74/A-F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény

Részletesebben

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT I. Az Alapítvány neve, székhelye Az Alapítvány neve: PÉCSI TENISZÉRT Közhasznú Alapítvány Az Alapítvány székhelye: 7635 Pécs Kisszkókó dűlő 7. II. Az

Részletesebben

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Jogtanácsos Ózd, 2014. december 19. Tisztelt Képviselő-testület! Az Ózd Közbiztonságáért

Részletesebben

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. A K Á V A Kulturális Műhely Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyeseület neve: KÁVA Kulturális Műhely 2. Az egyesület székhelye: 1022

Részletesebben

(Az eddigi módosításokkal egységes szerkezetben)

(Az eddigi módosításokkal egységes szerkezetben) A L A P Í T Ó O K I R A T (Az eddigi módosításokkal egységes szerkezetben) Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1991. májusában létrehozott Szombathelyért Alapítvány közalapítvánnyá történő átalakítását,

Részletesebben

A HÉTSZÍNVIRÁG ALAPÍTVÁNY a DÉVAVÁNYAI ÓVODÁSOKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA

A HÉTSZÍNVIRÁG ALAPÍTVÁNY a DÉVAVÁNYAI ÓVODÁSOKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA 1 A HÉTSZÍNVIRÁG ALAPÍTVÁNY a DÉVAVÁNYAI ÓVODÁSOKÉRT ALAPÍTÓ OKIRATA amely abból a célból készült, hogy az I. pontban megjelölt alapítók jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hozzanak létre az alábbiak

Részletesebben

Lakhatásért Közalapítvány. Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Lakhatásért Közalapítvány. Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Lakhatásért Közalapítvány Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva amely készült a Lakhatásért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására az alapítvány alapítóinak 2015.

Részletesebben

Alapító okirat. I. Az alapítvány és alapítója. 1.2. Az alapítvány székhelye: 3155 Mátramindszent, Vasút út 10.

Alapító okirat. I. Az alapítvány és alapítója. 1.2. Az alapítvány székhelye: 3155 Mátramindszent, Vasút út 10. Alapító okirat Alulírott alapítványtevő /Alapító/ az általa határozatlan időre létesített Alapítványt az alábbiak szerint módosítja és foglalja egységes szerkezetbe: I. Az alapítvány és alapítója 1.1.

Részletesebben