Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016"

Átírás

1 A Jendrassik Lóránd Emlékérme Fokozatai Bronz: magyar, külföldi Ezüst: magyar 1984 (1983. Október 10., alapítás dátuma) Elnyerés feltételei Bronz fokozat: Elismerésben részesíthető olyan magyar, feddhetetlen előéletű állampolgár, aki a nak (MLDT) tagja, korábban részesült Pándy Kálmán Emlékplakett bronz fokozatban (Vezetőség döntése alapján ettől eltekinthet), szakmai és tudományos tevékenysége valamelyik laboratóriumi diszciplína, így a klinikai kémia, mikrobiológia, hematológia vagy molekuláris diagnosztika területén kiemelkedő, és Társaságunk életében kifejtett tevékenysége is figyelemreméltó. Az emlékérem kivételes esetekben külföldi állampolgárnak is odaítélhető. Ebben az esetben a kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenység mellett feltétel, hogy a jutalmazott mindenkor tiszteletben tartotta és tartja Magyarország államrendjét és törvényeit, továbbá alkotó és érdemi a kapcsolata Társaságunkkal vagy annak több tagjával. Ezüst fokozat: Az MLDT által adható legmagasabb kitüntetés, amellyel olyan magyar állampolgár életműve jutalmazható, aki a Társaság tagja, szakmai, oktatói, szakmapolitikai és tudományos tevékenysége valamelyik laboratóriumi diszciplína, így a klinikai kémia, mikrobiológia, hematológia vagy molekuláris diagnosztika területén nemzetközileg is kiemelkedő, és Társaságunk életében kifejtett tevékenysége nagyban elősegítette az MLDT nemzetközi elismertségét. Az emlékérem adományozását mindenkor a Társaság Vezetőségének bármely tagja, az Elnökkel egyetértésben javasolja és előterjesztése alapján a Vezetőség hagyja jóvá. Emlékérem általában nem adományozható a Vezetőség aktív tagjának. Rendkívüli esetben azonban a vezetőség tagjára vonatkozó javaslatot, megfelelő indoklással, az Elnök előterjeszthet. 1/7 oldal

2 Milyen gyakran és hány db adható: Az adományozás az MLDT vezetőségének határozat alapján, az MLDT Nagygyűlés éveiben történik, 1, legfeljebb 2 személy részére a Társaság Nagygyűlésén. Az emlékérmet a Társaság mindenkori Elnöke adja át, az átadást tanúsító oklevél kíséretében. Az átadást követően a jutalmazott előadást tart munkássága területéről az u.n. Jendrassik emlékülésen. 2/7 oldal

3 A Pándy Kálmán Emlékplakettje Fokozatai Bronz: magyar Ezüst: magyar (1986. Szeptember 4. alapítás dátuma) Elnyerés feltételei: BRONZ FOKOZAT: Az Emlékplakett bronz fokozatával nem életmű, elsősorban a legjobb alkotó éveikben lévő kollégák eredményes munkája jutalmazható. Elismerésben részesíthető minden olyan feddhetetlen előéletű, magyar állampolgár, aki tagja a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaságnak (MLDT), figyelemreméltó tudományos eredményt ért el valamelyik laboratóriumi diagnosztikai diszciplína, így a klinikai kémia, mikrobiológia, hematológia, vagy molekuláris diagnosztika területén. Az elismerésben az a tag is részesülhet, aki tevékenységével jelentősen és alkotó módon segítette Társaságunk működését, vagy eredményes és példamutató a betegellátást szolgáló rutin diagnosztikai munkája. Elismerésben részesíthető olyan egyetemi végzettségű személy is, aki társaságunknak nem tagja, de előélete és tevékenysége megfelel a 7.. első bekezdésében foglalt követelményeknek, továbbá figyelemreméltóan segítette elő a laboratóriumi diagnosztikai szakmák napi tevékenységét, lehetőséget teremtve azok fejlődésének, vagy élen járt olyan feltételek megteremtésében, amelyek érdemi módon járultak hozzá a laboratórium színvonalas munkájához. EZÜST FOKOZAT: Az MLDT adományozza a még aktív éveiben járó kollégák nemzetközileg is elismert szakmai és tudományos munkája elismeréseként. Az elismerésben részesíthető minden olyan magyar állampolgár, aki már részesült Jendrassik Lóránd Emlékérem bronz fokozatban, és az azóta eltelt időszakban nemzetközileg kiemelkedő tudományos eredményt ért el valamelyik laboratóriumi diagnosztikai diszciplína, így a klinikai kémia, mikrobiológia, hematológia vagy molekuláris diagnosztika területén. Az elismerésben az a tag is részesülhet, aki a mindenkori Vezetőség munkájában kifejtett aktív közéleti tevékenységével jelentősen és alkotó módon segítette a Társaságunk működését és fejlődését. 3/7 oldal

4 Az adományozottak körét a Társaság Vezetőségének bármely tagja, az Elnökkel egyetértésben javasolja és előterjesztése alapján a Vezetőség hagyja jóvá. Emlékplakett általában nem adományozható a Vezetőség aktív tagjának. Rendkívüli esetben azonban a vezetőség tagjára vonatkozó javaslatot, megfelelő indoklással, az Elnök előterjeszthet. Milyen gyakran és hány db adható: Az adományozás az MLDT vezetőségének határozata alapján, az MLDT Nagygyűlés éveiben történik, legfeljebb három személy (2 bronz fokozat, 1 ezüst fokozat) részére a Társaság Nagygyűlésén. A plakettet a Társaság mindenkori Elnöke adja át, az átadást tanúsító oklevél kíséretében az u.n. Pándy emlékülésen. Az átadást követően a jutalmazott előadást tart munkássága területéről. 4/7 oldal

5 Udránszky díj 1995 Elnyerés feltételei (fokozatai, jutalom összege): Az országos TDK verseny első 5 helyezettje közül az kapja, aki labordiagnosztikai témában írta pályázatát. Bírálója az MLDT ad hoc Tudományos Bizottsága. Jutalom összege: Nettó: Ft Nettó: Ft Milyen gyakran és hány db-ot adnak ki: Évente 1 db díj kerül kiadásra. 5/7 oldal

6 Somogyi emlékérem 1995 Elnyerés feltételei (fokozatai, jutalom összege): Kapják azok a nem MLDT tagok, akik sok segítséget nyújtottak a szakmának. Pénzjutalom és oklevél nem jár hozzá. Az emlékérem adományozását mindenkor a Társaság Vezetőségének bármely tagja, az Elnökkel egyetértésben javasolja és előterjesztése alapján a Vezetőség hagyja jóvá. Milyen gyakran és hány db-ot adnak ki: Évente 1 db emlékérem kerül kiadásra. 6/7 oldal

7 Cholnoky pályadíj Prof. Dr. Jobst Kázmér Elnyerés feltételei (fokozatai, jutalom összege): A Tudományos és Kísérletes Laboratóriumi Medicinában meghirdetett pályázatra beérkező dolgozatok elbírálása alapján, vagy azon kollégák, akik a molekuláris biológiában kimagasló tevékenységet mutatnak fel. A jutalom összege: 1995-ben: Ft államkötvényben elhelyezett kamata 1997-ben: Ft államkötvényben elhelyezett kamata Milyen gyakran és hány db-ot adnak ki: Évente 1 db díj kerül átadásra. 7/7 oldal

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács PTE MIK SZMSZ. 5. sz. melléklet Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Kitüntetési Szabályzata Véleményezte: Jóváhagyta: PTE MIK Vezetői Értekezlet 2019.04.09. PTE MIK Kari Tanács 2019.04.16.

Részletesebben

I. FEJEZET ALGYŐ NAGYKÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA KITÜNTETŐ CÍM. (1) A Képviselő-testület megalapítja az Algyő Nagyközség Díszpolgára kitüntető címet.

I. FEJEZET ALGYŐ NAGYKÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA KITÜNTETŐ CÍM. (1) A Képviselő-testület megalapítja az Algyő Nagyközség Díszpolgára kitüntető címet. Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007. (X.3.) Önkormányzati rendelete a kitüntető címek, díjak és elismerő oklevél alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló rendelet / egységes

Részletesebben

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l.. Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

KITÜNTETÉSI ÉS JUTALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1

KITÜNTETÉSI ÉS JUTALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1 ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu Iktatószám: /2014. JÓVÁHAGYOM: DR.

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYTEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYTEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA Az Óbudai Egyetem Alapszabálya 6. függelék 3. verzió AZ ÓBUDAI EGYTEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA BUDAPEST,

Részletesebben

A Szarvas Város Barátainak Köre

A Szarvas Város Barátainak Köre A L A P Í T Ó O K I R A T Szarvasért Emlékplakett és Emléklap Szarvas Város Barátainak Köre 1999. 2. AZ ALAPÍTÓ A Szarvas Város Barátainak Köre 3. AZ EMÉKPLAKETT Nemesfémből (bronz, ezüst, arany) készül,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az állami, minisztériumi szintű kitüntetések évi adományozására vonatkozó javaslatok megtételének módjáról és határidejéről

TÁJÉKOZTATÓ. az állami, minisztériumi szintű kitüntetések évi adományozására vonatkozó javaslatok megtételének módjáról és határidejéről SEMMELWEIS EGYETEM Emberierőforrás-gazdálkodási Főigazgatóság Dr. Reichert Péter főigazgató Iktatószám: 112517/KEEGF/2017 TÁJÉKOZTATÓ az állami, minisztériumi szintű kitüntetések 2019. évi adományozására

Részletesebben

(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat.

(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat. 1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és - a módosításokkal egységes szerkezetben - 1 Tolna Megye Közgyűlése

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI EMLÉKÉREM SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI EMLÉKÉREM SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI EMLÉKÉREM SZABÁLYZATA Miskolc, 2012. 1.3.5.5. sz. Egyetemi Szabályzat MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI EMLÉKÉREM SZABÁLYZAT A MISKOLCI

Részletesebben

A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 106/2010. (XI. 25.) szenátusi határozat A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL A Semmelweis Egyetem Szenátusa a Szervezeti és Működési Szabályzat 9. (6) bekezdés q) pontjában

Részletesebben

KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE

KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Kari Tanácsa az alábbi kari kitüntetéseket alapítja

Részletesebben

NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete

NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2012 (V.31.) rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM, A TELEPÜLÉSI KITÜNTETŐ DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉRE Nyírpazony Község

Részletesebben

TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e

TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e Tarany Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által alapított kitüntető címről, díjról és oklevélről és adományozások

Részletesebben

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A Magyar Hadtudományi Társaság (továbbiakban Társaság, illetve MHTT) tagságát képviselő küldöttértekezlet felhatalmazása

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA MISKOLC, 2012. A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA Kari Tanácsának 7/2012. sz. határozata Oldalszám: 1 melléket Változat

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/1993. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/1993. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/1993. (IV.1.) számú r e n d e l e t e emlékérem alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben a 49/2003. (X.29.) számú rendelettel) Nyíregyháza

Részletesebben

Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE

Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE a díszpolgári cím adományozásáról Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE

A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE Az ESZMSZ Kari kiegészítésének 8. sz. melléklete Budapest, 2008. 2 A Szent István Egyetem

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 22/2014.(XI.6.) önkormányzati RENDELETE

Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 22/2014.(XI.6.) önkormányzati RENDELETE Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 22/2014.(XI.6.) önkormányzati RENDELETE A Díszpolgári Cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről Lőrinci Város Önkormányzata

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/2014.(V.30.) Rendelet típusa: alap Rendelet címe: Kitüntető cím és díj alapításáról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. Ferencváros Díszpolgára cím

1. A rendelet célja. 2. Ferencváros Díszpolgára cím Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a ferencvárosi kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről Budapest Főváros IX.

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

KEMECSE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 24/2005.(XI.25.) rendelete

KEMECSE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 24/2005.(XI.25.) rendelete KEMECSE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 24/2005.(XI.25.) rendelete A Kitüntetı díjak és címek alapításáról és adományozásának eljárási rendjérıl Kemecse Város Képviselıtestülete a társadalmi

Részletesebben

Adatlap azonosító Összpontszám Eredmény (fokozat) 6 85 Nincs fokozata 8 127 Ezüst fokozat 10 58 Nincs fokozata 11 40 Nincs fokozata 12 58 Nincs

Adatlap azonosító Összpontszám Eredmény (fokozat) 6 85 Nincs fokozata 8 127 Ezüst fokozat 10 58 Nincs fokozata 11 40 Nincs fokozata 12 58 Nincs Adatlap azonosító Összpontszám Eredmény (fokozat) 6 85 Nincs fokozata 8 127 Ezüst fokozat 10 58 Nincs fokozata 11 40 Nincs fokozata 12 58 Nincs fokozata 13 50 Nincs fokozata 14 91 Nincs fokozata 15 100

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak. 3. Kistelek Város Díszpolgára cím

1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak. 3. Kistelek Város Díszpolgára cím Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (XI. 11.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (...) önkormányzati rendelete

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015. (...) önkormányzati rendelete MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. sz. előterjesztés /2015. (...) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről szóló 17/2003. (X. 17.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR KITÜNTETÉSEK ÉS DÍSZOKLEVELEK ADOMÁNYOZÁSÁNAK RENDJE

DEBRECENI EGYETEM GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR KITÜNTETÉSEK ÉS DÍSZOKLEVELEK ADOMÁNYOZÁSÁNAK RENDJE DEBRECENI EGYETEM GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR KITÜNTETÉSEK ÉS DÍSZOKLEVELEK ADOMÁNYOZÁSÁNAK RENDJE A Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar (továbbiakban: Kar)

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MIKEPÉRCS KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/1997.(IX.22.) SZ.

ÖNKORMÁNYZATI KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MIKEPÉRCS KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/1997.(IX.22.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MIKEPÉRCS KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/1997.(IX.22.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE egységes szerkezetben a tiszteletbeli polgári

Részletesebben

SZABÁLYZAT A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEIRŐL

SZABÁLYZAT A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEIRŐL SZABÁLYZAT A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEIRŐL Szeged, 2015. február 26. A Kari Tanács a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Ügyrendjének 3. o.) pontjában

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007.(XI.12.) számú rendelete. a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről I.

Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007.(XI.12.) számú rendelete. a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről I. Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007.(XI.12.) számú rendelete a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1.

Részletesebben

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról BERHIDA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI.16.) rendelete Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a módosított

Részletesebben

K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestület 17/ 2003. (IX.

Részletesebben

II. Elismerő cím Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele. Kitüntető díjak 2.

II. Elismerő cím Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele. Kitüntető díjak 2. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2017. (IV. 27.) rendelete kitüntető díjak és elismerő címek alapításáról, valamint adományozásának szabályairól Kazincbarcika Város Önkormányzatának

Részletesebben

ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE

ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2007.(IV.11.) számú rendelete

NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2007.(IV.11.) számú rendelete NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2007.(IV.11.) számú rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM ÉS EGYÉB KITÜNTETÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL, ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 7 /1998. ( IX.21.) valamint. 9/2012.(XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított

Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 7 /1998. ( IX.21.) valamint. 9/2012.(XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7 /1998. ( IX.21.) valamint 9/2012.(XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított 6 /1998.( VIII.24.) számú rendelete Pro Civitate Hantos kitüntetés

Részletesebben

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntető címekről és díjakról

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntető címekről és díjakról Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete A helyi kitüntető címekről és díjakról Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

IV. fejezet Makó Város Nívódíja

IV. fejezet Makó Város Nívódíja Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete a kitüntető cím, emlékplakett, kitüntető díjak és elismerő oklevél alapításáról, valamint adományozásuk rendjéről

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e. Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről

Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e. Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről A település önkormányzata a település gazdasági gyarapodását, továbbfejlődését,

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről

Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014.(I.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről (módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete. Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről

Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete. Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről Kacsóta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete - a helyi

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

II. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER II/4. Az Egyetem által adományozható

II. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER II/4. Az Egyetem által adományozható II. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER II/4. Az Egyetem által adományozható kitüntetések, címek és adományozásuk rendje Az Egyetemi Tanács 2004. október 25-i ülésén, 11.a/2004/05. számú határozatával

Részletesebben

VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS 10/2017 (XII.15.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak, elismerések alapításáról és adományozásáról

VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS 10/2017 (XII.15.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak, elismerések alapításáról és adományozásáról VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS 10/2017 (XII.15.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak, elismerések alapításáról és adományozásáról A Vas Megyei Közgyűlés Magyarország Alaptörvénye 32. cikk. (1) bekezdés i)

Részletesebben

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete. Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete. Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről Szajol Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter.../2007. (...) SZMM. r e n d e l e t e

A szociális és munkaügyi miniszter.../2007. (...) SZMM. r e n d e l e t e Szociális és Munkaügyi Minisztérium Humánpolitikai Főosztály, Jogi Főosztály 17173- /2007/SZMM A szociális és munkaügyi miniszter.../2007. (...) SZMM r e n d e l e t e a szociális és munkaügyi miniszter

Részletesebben

Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete

Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete (egységes szerkezetben) a kitüntetések alapításáról és

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének

Részletesebben

A Mohácsi Önkormányzat 3/2002.(II.4.) r e n d e l e t e 1 az önkormányzati elismerésekről és a tiszteletbeli polgár cím adományozásáról

A Mohácsi Önkormányzat 3/2002.(II.4.) r e n d e l e t e 1 az önkormányzati elismerésekről és a tiszteletbeli polgár cím adományozásáról A Mohácsi Önkormányzat 3/2002.(II.4.) r e n d e l e t e 1 az önkormányzati elismerésekről és a tiszteletbeli polgár cím adományozásáról (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 22/2011.(VI.27.), 15/2007.(V.29.),

Részletesebben

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A 2019. évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A Miniszterelnökség a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján felhívást tesz közzé

Részletesebben

MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A külügyminiszter../2008. (..) KüM rendelete. a külügyminiszter által adományozható elismerésekről

MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A külügyminiszter../2008. (..) KüM rendelete. a külügyminiszter által adományozható elismerésekről A külügyminiszter./2008. (..) KüM rendelete a külügyminiszter által adományozható elismerésekről A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 10. (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról 25/2006. (XII. 5.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 2/2007.

Részletesebben

Lezárva: 2015. április 2. Hatály: 2015.IV.2. - Rendeletek - 15/2010. (IV.30.) önkormányzati rendelet - Szolnok Megyei Jogú Vár

Lezárva: 2015. április 2. Hatály: 2015.IV.2. - Rendeletek - 15/2010. (IV.30.) önkormányzati rendelet - Szolnok Megyei Jogú Vár 1. oldal 15/2010. (IV.30.) önkormányzati rendelet Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata díjairól Egységes szerkezetbe foglalva a 34/2010. (IX.24.), 51/2010. (XII.9.), a 20/2011. (V.26.), a 26/2011. (VI.30.),

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete Szabályzat az egyetemi kitüntetések és díszoklevelek alapításáról, adományozásáról Pécs 2019. Hatályos 2019. április 25.

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról 25/2006. (XII. 5.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 2/2007.

Részletesebben

1. 1 1/A. 3. Sásd Város Önkormányzata 1997. július 1. napjától Sásd Városért Ifjúsági Díj -at alapít. Díszpolgári cím

1. 1 1/A. 3. Sásd Város Önkormányzata 1997. július 1. napjától Sásd Városért Ifjúsági Díj -at alapít. Díszpolgári cím Sásd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2010.(IV.21.) számú önkormányzati rendelete a díszpolgári cím, a kitüntető díjak, valamint Sásd aranykönyvének alapításáról szóló 4/1994. (VIII.20.) számú

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 8/2016.(VII.06.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi kitüntető díjak adományozásáról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzatának 9/2006 (VI.7.) számú rendelete a városi kitüntető címek alapításáról és adományozásáról

Pécel Város Önkormányzatának 9/2006 (VI.7.) számú rendelete a városi kitüntető címek alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzatának 9/2006 (VI.7.) számú rendelete a városi kitüntető címek alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzata a város szellemi és anyagi gyarapodását, fejlődését, értékeinek

Részletesebben

Általános rendelkezések. A Közgyűlés által adományozható kitüntető díjak

Általános rendelkezések. A Közgyűlés által adományozható kitüntető díjak A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 3/2017. (II.10.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és adományozásáról A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének

Részletesebben

10/1997. (IV.10.)Makó ör. kitüntető cím, emlékplakett, kitüntető díjak és elismerő oklevél alapításáról, valamint adományozásuk rendjéről 1

10/1997. (IV.10.)Makó ör. kitüntető cím, emlékplakett, kitüntető díjak és elismerő oklevél alapításáról, valamint adományozásuk rendjéről 1 10/1997. (IV.10.)Makó ör. kitüntető cím, emlékplakett, kitüntető díjak és elismerő oklevél alapításáról, valamint adományozásuk rendjéről 1 Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete

Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete a Díszpolgári cím, a Budakesziért Emlékérem, a Budakeszi Oktatásügyért Díj, valamint a Budakeszi Egészségügyért Díj

Részletesebben

Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének a 10/2010.(III.17.), a 34/2009.(XI.13.) rendelettel módosított 20/2009. (V.28.

Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének a 10/2010.(III.17.), a 34/2009.(XI.13.) rendelettel módosított 20/2009. (V.28. Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének a 10/2010.(III.17.), a 34/2009.(XI.13.) rendelettel módosított 20/2009. (V.28.) rendelete egyes kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről (Egységes

Részletesebben

A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 1. (6) bekezdése alapján a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alábbi rendeletet alkotja:

A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 1. (6) bekezdése alapján a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alábbi rendeletet alkotja: Nógrád Megye Közgyűlésének 14/1991. (XI. 14.) Kgy. rendelete a megyei közgyűlés által alapított kitüntető címről és díjakról [A 31/1999. (IV. 01.) Kgy., a 6/2000. (II. 23.) Kgy., a 11/2000. (V. 21.) Kgy.,

Részletesebben

A TOMORI PÁL FİISKOLA ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT KITÜNTETÉSEK, ELISMERÉSEK SZABÁLYZATA

A TOMORI PÁL FİISKOLA ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT KITÜNTETÉSEK, ELISMERÉSEK SZABÁLYZATA TOMORI PÁL FİISKOLA A TOMORI PÁL FİISKOLA ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT KITÜNTETÉSEK, ELISMERÉSEK SZABÁLYZATA Változat száma: 1. Elfogadás dátuma: 2007. január 3. Határozat száma: 2007/1/3. Hatályos: 2007. január

Részletesebben

2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben

2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő Testületének 10/2001.(IV.13.) Ör.sz. rendelete a helyi kitüntető címek, díjak alapításáról és adományozásáról. 2013. május 31. -i módosítást követően egységes

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat. /egységes szerkezet/

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat. /egységes szerkezet/ 1 Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat 7/2009./VI. 29./Ör. rendelettel módosított 1/2005. /I.31./Ör. rendelete /egységes szerkezet/ a helyi kitüntető címek, díjak és elismerések alapításáról és adományozásának

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8./2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntetésekről

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8./2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntetésekről Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8./2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete A helyi kitüntetésekről Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak

1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (X.02.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város

Részletesebben

SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról

SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról - 1 - SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról Soltszentimre Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e kitüntetések alapításáról és adományozásáról (A 15/2012.(VI.29.), a 10/2010.(VI.17.), a 16/2006.(VII.21.), a 16/2003.(VI.30.), a 17/2002.(VI.27.),

Részletesebben

ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA

ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA 10. verzió A Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 5. függelék ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK

Részletesebben

(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj.

(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2013.(IX.11.) önkormányzati rendelete a Díszpolgári Cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben)

Részletesebben

MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE

MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Vác Város Önkormányzat 63/2013. (XII.13.) számú rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (egységes szerkezetben)

Vác Város Önkormányzat 63/2013. (XII.13.) számú rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (egységes szerkezetben) Vác Város Önkormányzat 63/2013. (XII.13.) számú rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (egységes szerkezetben) Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA (A Szervezeti és működési szabályzat 9. sz.

KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA (A Szervezeti és működési szabályzat 9. sz. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA (A Szervezeti és működési szabályzat 9. sz. melléklete) Elfogadva: 2003. 12.19. Utolsó

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE K A N C E L L Á R I A

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE K A N C E L L Á R I A 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE K A N C E L L Á R I A BUDAPEST,

Részletesebben

A MAGYAR ORVOSI LABORATÓRIUMI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETÉNEK TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE

A MAGYAR ORVOSI LABORATÓRIUMI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETÉNEK TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE A MAGYAR ORVOSI LABORATÓRIUMI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETÉNEK TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE Twentieth birthday of the Society of the Hungarian Medical Laboratory Professional Staff From establishment to present days

Részletesebben

a díszpolgári cím adományozásáról és a Szatymaz Községért kitüntetés alapításáról és adományozásáról 1

a díszpolgári cím adományozásáról és a Szatymaz Községért kitüntetés alapításáról és adományozásáról 1 Szatymaz Község Képviselőtestületének 16/2000. (IX.14.) KT.sz. r e n d e l e t e a díszpolgári cím adományozásáról és a Szatymaz Községért kitüntetés alapításáról és adományozásáról 1 a módosításáról szóló

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 40/1997.(V.1.) számú. r e n d e l e t e. a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 40/1997.(V.1.) számú. r e n d e l e t e. a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 40/1997.(V.1.) számú r e n d e l e t e a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl A Közgyûlés a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990.

Részletesebben

Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1992.(V.11.) önkormányzati rendelete a kitüntető cimek alapításáról és adományozásáról (2)

Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1992.(V.11.) önkormányzati rendelete a kitüntető cimek alapításáról és adományozásáról (2) Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1992.(V.11.) önkormányzati rendelete a kitüntető cimek alapításáról és adományozásáról (2) (egységes szerkezetben a módosítására kiadott 13/1994.(V.26.),

Részletesebben

31/2002. (XI. 30.) BM rendelet

31/2002. (XI. 30.) BM rendelet - 1-31/2002. (XI. 30.) BM rendelet a Szolgálati Jel, Bátorság Érdemjel kitüntető cím és a Miniszteri Díj alapításáról szóló 6/1992. (V. 5.) BM rendelet módosításáról A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 24-én tartandó zárt - ülésére

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület szeptember 24-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület szeptember 24-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. szeptember 24-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat az önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és díjakról szóló 21/2013. (VIII. 16.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről 1. II. Fejezet AZ ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK

Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről 1. II. Fejezet AZ ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK 2011. évi CCII. törvény Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről 1 Az Országgyűlés Magyarország címerének és zászlajának használatát a nemzeti jelképek alkotmányjogi

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2013 (...) számú rendelete a helyi kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2013 (...) számú rendelete a helyi kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2013 (...) számú rendelete a helyi kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország címerének és

Részletesebben

A kari kitüntetések adományozása, illetve az ezekre való javaslattétel kari ügyrendje

A kari kitüntetések adományozása, illetve az ezekre való javaslattétel kari ügyrendje Szent István Egyetem, Gödöllő Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar A kari kitüntetések adományozása, illetve az ezekre való javaslattétel kari ügyrendje Gödöllő 2015. október Bevezetés A GTK vezetésének

Részletesebben

j a v a s l a t t é t e l i f e l h í v á s

j a v a s l a t t é t e l i f e l h í v á s 1. melléklet a 9/2015.(VII.24.) önkormányzati rendelethez j a v a s l a t t é t e l i f e l h í v á s CSENGER VÁROS DÍSZPOLGÁRA ELISMERÉS ADOMÁNYOZÁSÁRA Csenger Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Előterjesztő: Javaslat

Előterjesztő: Javaslat Előterjesztő: Készítette: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és az adományozás rendjéről

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉÉRT DÍJ

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉÉRT DÍJ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 4/2001. (II.26.), 13/2003.(XI.10.), 13/2009.(VI.24.), a 4/2011.(II.14.), a 12/2011.(VI.29.) KR sz., valamint az 5/2012.(III.30.) ÖR. sz. rendelettel módosított 17/1997.

Részletesebben

Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (V.22.) RENDELETE A DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRÓL

Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (V.22.) RENDELETE A DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (V.22.) RENDELETE A DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (V.2.) önkormányzati rendelete. Helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (V.2.) önkormányzati rendelete. Helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (V.2.) önkormányzati rendelete Helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

Pásztó Város önkormányzat Képviselő-testülete 20/2006./VII.28./ számú rendelete a városi önkormányzat által alapított kitüntető címről és díjakról

Pásztó Város önkormányzat Képviselő-testülete 20/2006./VII.28./ számú rendelete a városi önkormányzat által alapított kitüntető címről és díjakról Pásztó Város önkormányzat Képviselő-testülete 20/2006./VII.28./ számú rendelete a városi önkormányzat által alapított kitüntető címről és díjakról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. Ferencváros Díszpolgára cím

1. A rendelet célja. 2. Ferencváros Díszpolgára cím Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2012. (VII.16.) önkormányzati rendelete a ferencvárosi kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről Budapest Főváros

Részletesebben

RENDELETTERVEZET. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete

RENDELETTERVEZET. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete RENDELETTERVEZET Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete Az önkormányzati kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet.

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A Kecskeméti Főiskola által adományozható kitüntetések és címek, és azok adományozásának ügyrendje

A Kecskeméti Főiskola által adományozható kitüntetések és címek, és azok adományozásának ügyrendje A Kecskeméti Főiskola által adományozható kitüntetések és címek, és azok adományozásának ügyrendje 3. SZ. VERZIÓ TÖRZSPÉLDÁNY A HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: 2009.ÁPRILIS 3 () JÓVÁHAGYTA: Dr. Danyi József rektor

Részletesebben