A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye"

Átírás

1 A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A Miniszterelnökség a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján felhívást tesz közzé a évi Ybl Miklós-díj adományozására vonatkozóan. A díj a legalább tizenöt év kimagasló egyéni önállóan tervezett építészeti alkotásokra vonatkozó - építészeti alkotói, oktatói tevékenység elismeréséül, életműdíjként adományozható. A díj évente legfeljebb 5 fő részére adományozható, az elismerést ugyanaz a személy csak egyszer kaphatja meg. A díj átadására a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából kerül sor. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díjhoz egymillióötszázezer forint összegű pénzjutalom jár. Az Ybl Miklós-díj adományozására vonatkozó javaslatokat szakmai bíráló bizottság fogadja be, véleményezi és rangsorolja. A bíráló bizottság tagjai az Építészeti és építésügyi helyettes államtitkár, mint a bizottság elnöke, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, mint a bizottság társelnöke, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építész Kamara delegáltjai, valamint az elnök által felkért Ybl-díjas személyek. A díj adományozására vonatkozó javaslatok benyújtásának (elektronikus feltöltésének) határideje: január 6. vasárnap 23:59 A formai követelményekről és a további tudnivalókról jelen kiírás következő oldalán, illetve az Ybl Miklós-díj weboldalán a oldalon lehet tájékozódni, a kizárólag elektronikus úton beküldendő javaslatok - regisztrációt követően - ide tölthetők fel december 11. kedd 12:00 órától. A szakmai bíráló bizottság csak a tartalmi és formai követelményeknek megfelelően benyújtott javaslatokat bírálja el.

2 A javaslattétel tartalmi és formai követelményei: A javaslattételhez három különálló (digitálisan összeállított és összefűzött) PDF formátumú dokumentumot szükséges feltölteni az alábbi tartalommal: 1. Javaslat (Legfeljebb két, A4-es oldal terjedelmű, 300 dpi felbontású, összefűzött PDF formátumú állomány, mely nem haladhatja meg a 25 megabájt méretet) az elismerésre jelölt személy szakmai életútját ismertető és méltató rövid leírás, amely a javaslattevő nevére és elérhetőségére vonatkozó adatokat is tartalmaz (1. melléklet). 2. Kitöltött adatlap és nyilatkozat (A4 méret, 300 dpi felbontású, összefűzött PDF formátumú állomány, mely nem haladja meg a 25 megabájt méretet) 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet szerinti nyilatkozat (2. melléklet), hozzájárulás a szakmai életút bemutatásának nyilvánosságra hozatalához (3. melléklet). 3. A jelölt építészeti alkotói, oktatói tevékenységének, szakmai életművének bemutatása (Legfeljebb tíz A3-as oldal terjedelmű, 300 dpi felbontású, összefűzött PDF formátumú állomány, mely nem haladhatja meg a 250 megabájt mérete) A dokumentumnak az alábbiakat kell tartalmaznia: az elismerésre jelölt építész munkásságának ismertetését írott és képi formában, azon belül különösen a díj odaítélésének megalapozására alkalmas, kiemelkedő színvonalú alkotásokat az esetleges építész tervezőtársak nevének feltüntetésével, minden olyan rajzot, skiccet, fényképet vagy publikációt, amely az elbírálást segíti.

3 1. melléklet JAVASLAT A ÉVI YBL MIKLÓS-DÍJ ELISMERÉSHEZ 1. A javaslattevő adatai: a) Természetes személy esetén: Név:.... Tervezői jogosultság száma (amennyiben rendelkezésre áll):.. Lakcím:.... Születési hely, év, hó, nap:.... Munkahelye, beosztása:.. Kapcsolattartási elérhetőség ( cím, telefonszám):.... b) Jogi személy esetén: Cégnév:. Képviselő neve: Tervezői jogosultság száma (amennyiben rendelkezésre áll):. Székhely:.. Adószám:. Kapcsolattartási elérhetőség ( cím, telefonszám): 2. Jelölt személy adatai: Név:.. Tervezői jogosultság száma:. Születési név:.. Anyja leánykori neve:... Születési hely, év, hó, nap: Lakcím: Munkahely:. Munkakör, beosztás (foglalkozás):.. Tudományos fokozat: Korábbi miniszteri, szakmai, állami kitüntetései, elismerései: A szakmai tevékenységet, életutat bemutató részletes indokolás külön lapon csatolandó (legfeljebb egy oldal terjedelemben)...., 201 hó. nap.... javaslattevő aláírása (jogi személy esetén cégszerű aláírás)

4 2. melléklet 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet 2. sz. melléklete szerinti nyilatkozat NYILATKOZAT Alulírott,... (név) 1. hozzájárulok ahhoz, hogy az Ybl Miklós-díj miniszteri elismerés adományozását előkészítő eljárásban a Miniszterelnökség a természetes személyazonosító adataimat (név, születési hely, születés dátuma, anyja neve), lakcím adataimat, valamint az adományozásra irányuló javaslat megalapozásához szükséges személyes adataimat nyilvántartsa; 2. kijelentem, hogy velem szemben a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet 7. (1) bekezdésében meghatározott kizáró ok nem áll fenn; 3. elismerésben részesítésem esetére hozzájárulok nevemnek a Hivatalos Értesítőben, valamint a Miniszterelnökség honlapján való közzétételéhez. Kelt:... az elismerésre jelölt aláírása

5 3. melléklet AZ ÉPÍTÉSZETI ALKOTÓI, OKTATÓI TEVÉKENYSÉG, SZAKMAI ÉLETMŰ BEMUTATÁSÁNAK NYILVÁNOSSÁGÁVAL KAPCSOLATOS NYILATKOZAT Alulírott, az építészeti alkotói, oktatói tevékenységem, szakmai életművem bemutatásának a Miniszterelnökség általi tetszőleges időpontban és módon történő kiállításához, annak részben vagy egészben, tetszőleges formában, de átdolgozás nélkül történő nyilvánosságra hozatalához és felhasználásához beleértve az alkotásról készült fotókat, rajzokat is, a pályamunkám részét képező képek készítőjeként a Miniszterelnökség által a képeim kiállításához, nyilvánosságra hozatalához és felhasználásához, valamint a pályaművem díjazása esetén a képeimnek az Ybl Miklós-díj honlapján történő közzétételéhez a) hozzájárulok b) nem járulok hozzá. (a megfelelő aláhúzandó)., hó..nap. az elismerésre jelölt aláírása

A évi Pro Architectura díj hirdetménye

A évi Pro Architectura díj hirdetménye A 2016. évi Pro Architectura díj hirdetménye A díj a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában, és az építészeti szemléletformálásban

Részletesebben

A évi Pro Architectura díj hirdetménye

A évi Pro Architectura díj hirdetménye A hirdetménye A Pro Architectura díj a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában, és az építészeti szemléletformálásban

Részletesebben

A évi Pro Architectura díj hirdetménye

A évi Pro Architectura díj hirdetménye A 2018. évi Pro Architectura díj hirdetménye A Pro Architectura díj a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában, és az

Részletesebben

F E L H Í V Á S. a kulturális örökségvédelmi elismerések évi kitüntetettjeire történő javaslattételre

F E L H Í V Á S. a kulturális örökségvédelmi elismerések évi kitüntetettjeire történő javaslattételre F E L H Í V Á S a kulturális örökségvédelmi elismerések 2017. évi kitüntetettjeire történő javaslattételre A Miniszterelnökséget vezető miniszter 2017-ben kitüntetések adományozásával ismeri el a a régészeti

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

7/2013. (III. 1.) EMMI utasítás

7/2013. (III. 1.) EMMI utasítás 7/2013. (III. 1.) EMMI utasítás az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerések és egyes állami kitüntetések kezdeményezésének részletes szabályairól Az emberi erőforrások minisztere által

Részletesebben

SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról

SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról - 1 - SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról Soltszentimre Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 30. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 30. szám MAGYAR KÖZLÖNY 30. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. március 11., szerda Tartalomjegyzék 40/2015. (III. 11.) Korm. rendelet A FINA 2021. évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság

Részletesebben

Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás

Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás Jelentkezési lap Beadási határidő (kísérő dokumentációval): 2018. május 4. (postabélyegző szerint) A jelentkezési lapon megadott adatok kerülnek feltüntetésre

Részletesebben

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Elfogadva: 2014. szeptember 8-án a Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlésének 1/2014 (IX.08.)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 8/2016.(VII.06.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi kitüntető díjak adományozásáról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ 326 /2010 A tervezet a minisztérium álláspontját nem tükrözi 1 Tervezet A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről

Részletesebben

2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben

2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő Testületének 10/2001.(IV.13.) Ör.sz. rendelete a helyi kitüntető címek, díjak alapításáról és adományozásáról. 2013. május 31. -i módosítást követően egységes

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kulturált Települési Környezet Díj és Pest Megye Önkormányzatának Építészeti Nívódíja adományozása tárgyában Pest Megye Önkormányzata nagyra becsüli a megyei települések épített és a

Részletesebben

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete A belügyminiszter /2014. ( ) BM rendelete a belügyminiszter által alapított és adományozott elismerésekről szóló 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet módosításáról Magyarország címerének és zászlajának használatáról,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az állami, minisztériumi szintű kitüntetések évi adományozására vonatkozó javaslatok megtételének módjáról és határidejéről

TÁJÉKOZTATÓ. az állami, minisztériumi szintű kitüntetések évi adományozására vonatkozó javaslatok megtételének módjáról és határidejéről SEMMELWEIS EGYETEM Emberierőforrás-gazdálkodási Főigazgatóság Dr. Reichert Péter főigazgató Iktatószám: 112517/KEEGF/2017 TÁJÉKOZTATÓ az állami, minisztériumi szintű kitüntetések 2019. évi adományozására

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete

Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete (egységes szerkezetben) a kitüntetések alapításáról és

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 2016. november 8., kedd, 12 óra PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE Országos Bírósági

Részletesebben

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete. Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete. Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről Szajol Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, a Magyar Köztársaság

Részletesebben

MNB kiválósági ösztöndíj

MNB kiválósági ösztöndíj MNB kiválósági ösztöndíj 1. A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának megvalósítása keretében, az MNB és a KJF között létrejött szerződés alapján, támogatást nyújt a 2016/2017-as

Részletesebben

INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ

INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ XVI. MAGYAR INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT 2014 TARTALOMJEGYZÉK Pályázati felhívás Pályázati kiírás Nevezési lap PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Pályázó! A FIABCI Magyar Tagozata ( a Magyar Ingatlanszakmai

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A pályázat kiírója Név: Zarnócz András Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Budai utca 29. Nyilvántartási szám: Pk. 60225/2006., Kecskeméti Törvényszék Adószám: 18369779103

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019

SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 A Szegedi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Innovációs díj elnyerésére. 1. A Pályázat célja:

Részletesebben

TELJESÍTÉSIGAZOLÁSI SZAKÉRTŐI SZERV TAGJAINAK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTE LÉRE I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ADATLAP BUDAPEST 2013. JÚNIUS

TELJESÍTÉSIGAZOLÁSI SZAKÉRTŐI SZERV TAGJAINAK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTE LÉRE I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ADATLAP BUDAPEST 2013. JÚNIUS TELJESÍTÉSIGAZOLÁSI SZAKÉRTŐI SZERV TAGJAINAK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTE LÉRE I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ADATLAP BUDAPEST 2013. JÚNIUS A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA I. A felhívás célja:

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT

ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács és a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. "BENCE-HEGYI KILÁTÓ" megnevezéssel, nyílt, titkos, építészeti

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. ./2007. (.) GKM rendelete

A gazdasági és közlekedési miniszter. ./2007. (.) GKM rendelete A gazdasági és közlekedési miniszter./2007. (.) GKM rendelete a gazdasági és közlekedési miniszter által adományozható elismerésekről A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény

Részletesebben

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács PTE MIK SZMSZ. 5. sz. melléklet Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Kitüntetési Szabályzata Véleményezte: Jóváhagyta: PTE MIK Vezetői Értekezlet 2019.04.09. PTE MIK Kari Tanács 2019.04.16.

Részletesebben

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A Magyar Hadtudományi Társaság (továbbiakban Társaság, illetve MHTT) tagságát képviselő küldöttértekezlet felhatalmazása

Részletesebben

Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére

Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére Felhívás az Észak-Alföldi Innovációs Díj elnyerésére 2015 A felhívás háttere Az MTA Debreceni Területi Bizottsága (MTA DAB), a Hajdú Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2016. október 11-től hatályos

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA MISKOLC, 2012. A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATA Kari Tanácsának 7/2012. sz. határozata Oldalszám: 1 melléket Változat

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP MAGÁNSZEMÉLYEKNEK a Győri Lions Alapítvány által kiírt 2015. szeptemberi Pályázati felhívás -hoz

PÁLYÁZATI ADATLAP MAGÁNSZEMÉLYEKNEK a Győri Lions Alapítvány által kiírt 2015. szeptemberi Pályázati felhívás -hoz PÁLYÁZATI ADATLAP MAGÁNSZEMÉLYEKNEK a Győri Lions Alapítvány által kiírt 2015. szeptemberi Pályázati felhívás -hoz BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2015. október 31. Csak a pályázati felhívásnak megfelelő, pontosan kitöltött,

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról 25/2006. (XII. 5.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 2/2007.

Részletesebben

A pályázat témája: A pályázatok leadásának határideje: Pályázati feltételek:

A pályázat témája: A pályázatok leadásának határideje: Pályázati feltételek: MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ A PÁLYÁZATI KIÍRÁSA Általános rendelkezések: 1. Pályázat célja támogatni azon kiemelkedő művészeti tevékenységet végző hallgatókat, akik munkájukkal öregbítik a Nyugat magyarországi

Részletesebben

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016 A Jendrassik Lóránd Emlékérme Fokozatai Bronz: magyar, külföldi Ezüst: magyar 1984 (1983. Október 10., alapítás dátuma) Elnyerés feltételei Bronz fokozat: Elismerésben részesíthető olyan magyar, feddhetetlen

Részletesebben

Kőbánya az én városom címmel.

Kőbánya az én városom címmel. Kőbánya az én városom P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ és a Szülőföld Könyvkiadó (továbbiakban: Kiíró)

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 40/1997.(V.1.) számú. r e n d e l e t e. a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 40/1997.(V.1.) számú. r e n d e l e t e. a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 40/1997.(V.1.) számú r e n d e l e t e a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl A Közgyûlés a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Környezetvédelmi versenyt hirdetünk az Építőipari TISZK tanulóinak Környezetvédelem a művészet szemével címmel

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Környezetvédelmi versenyt hirdetünk az Építőipari TISZK tanulóinak Környezetvédelem a művészet szemével címmel A pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Környezetvédelmi versenyt hirdetünk az Építőipari TISZK tanulóinak Környezetvédelem a művészet szemével címmel A tanulóknak a környezet tiszteletére, a környezetvédelem

Részletesebben

12/2014. ( ) Kgy. rendelet

12/2014. ( ) Kgy. rendelet 12/2014. (04. 28.) Kgy. rendelet A nevelési, közművelődési, kulturális területen dolgozók illetve a város közszolgálatáért végzett munka elismerésének szabályozásáról A Magyarország címerének és zászlajának

Részletesebben

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A DEBRECEN KULTÚRÁJÁÉRT ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma alkotói ösztöndíj pályázatot hirdet a városban élő művészek, művészeti szakemberek és tudományos

Részletesebben

ADATLAP. A program címe (max. 200 karakter) A program helyszíne

ADATLAP. A program címe (max. 200 karakter) A program helyszíne ADATLAP Kérjük, hogy az adatlapot hiánytalanul töltse ki! A kitöltött pályázati űrlapot nyomtatott formában (1 példányban) és elektronikusan (2 példány CD-n / DVD-n, mindkét adathordozón az űrlapot word

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak

Részletesebben

ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE

ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNZŐ PÁLYÁZAT EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS, KULTURÁLIS, FELNŐTTKÉPZÉSI, MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉSI STB

TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNZŐ PÁLYÁZAT EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS, KULTURÁLIS, FELNŐTTKÉPZÉSI, MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉSI STB TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNZŐ PÁLYÁZAT EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS, KULTURÁLIS, FELNŐTTKÉPZÉSI, MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉSI STB. KÉPESÍTÉS, SZAKKÉPZETTSÉG MEGSZERZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA Alattyán Község Önkormányzata pályázatot

Részletesebben

LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 10. S z á m T á r g y O l d a l.

LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 10. S z á m T á r g y O l d a l. LXVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2017. október 17. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 10. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Pályázati felhívás Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért

Részletesebben

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj I. Tájékoztató a 2017/2018. tanévi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati felhívásához A köztársasági ösztöndíj neve 2017. februártól a következő,

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A TEHETSÉGES DEBRECENI FIATALOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet olyan tehetséges, 14-19 év közötti debreceni fiatalok

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

III. ÉReTT Tehetségsegítő Díj Az ÉReTT keretében folyó tehetségsegítés terén végzett tevékenység elismeréseként adományozható.

III. ÉReTT Tehetségsegítő Díj Az ÉReTT keretében folyó tehetségsegítés terén végzett tevékenység elismeréseként adományozható. 1. sz. melléklet Az ÉReTT elismerések adományozásának szempontjai Az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács elismerési rendszerének célja a rendészeti fakultációs/ágazati és rendőr tiszthelyettes

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések A Szálkai Önkormányzat 4/2007. (II.13.) rendelete a helyi kitüntetések és elismerő címek alapításáról és adományozásának rendjéről a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE

MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 189. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 189. szám MAGYAR KÖZLÖNY 189. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. november 21., kedd Tartalomjegyzék 27/2017. (XI. 21.) MNB rendelet A jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank alapvető

Részletesebben

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez

1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez 1/B. melléklet a 2/2015. (II.25.) önkormányzati rendelethez Pályázati kiírás középfokú oktatásban résztvevők pénzbeli támogatásként nyújtott tanulmányi ösztöndíjához Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2018. május 5-től hatályos

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2018. február 15-től hatályos

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatot hirdet a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ egységes rendvédelmi moduláris szakképzésében résztvevő roma származású fiatalok

Részletesebben

12/1992.(IX. 28.) számú rendelete egységes szerkezetben a 11/2007.(VI.26.) számú rendelettel

12/1992.(IX. 28.) számú rendelete egységes szerkezetben a 11/2007.(VI.26.) számú rendelettel SZEGHALOM VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1992.(IX. 28.) számú rendelete egységes szerkezetben a 11/2007.(VI.26.) számú rendelettel A díszpolgári cím, valamint a Pro-urbe kitüntetés alapításáról és adományozásáról

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):..

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. Pályázó szervezet neve: Székhelye:... Levelezési címe: Képviselő neve, elérhetősége ( , telefon):.. Polgármesteri Hivatal tölti ki! Pályázati azonosító: A pályázó a kiírásnak: O megfelel O nem felel meg A pályázat a pályázati kiírásnak: O megfelel O nem felel meg PÁLYÁZATI ADATLAP Agrárgazdasági tevékenységet

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról 25/2006. (XII. 5.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 2/2007.

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/2014.(V.30.) Rendelet típusa: alap Rendelet címe: Kitüntető cím és díj alapításáról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

j a v a s l a t t é t e l i f e l h í v á s

j a v a s l a t t é t e l i f e l h í v á s 1. melléklet a 9/2015.(VII.24.) önkormányzati rendelethez j a v a s l a t t é t e l i f e l h í v á s CSENGER VÁROS DÍSZPOLGÁRA ELISMERÉS ADOMÁNYOZÁSÁRA Csenger Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

I. Fejezet. Díszpolgári cím

I. Fejezet. Díszpolgári cím PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról * Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet.

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat.

(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat. 1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és - a módosításokkal egységes szerkezetben - 1 Tolna Megye Közgyűlése

Részletesebben

PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot.

PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot. SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 23/2004./IX.29./sz. r e n d e l e t e EGYES KITÜNTETŐ DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJÉRŐL ========================================= Szigetszentmiklós

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP LAKHATÁSI TÁMOGATÁS

PÁLYÁZATI ADATLAP LAKHATÁSI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI ADATLAP LAKHATÁSI TÁMOGATÁS Tompa Város Önkormányzatának Esély Otthon-Tompa Város népességmegtartó képességének javítása Tompa-Otthon egy életen át elnevezésű EFOP-1.2.11-16-2017-00055 azonosítószámú

Részletesebben

A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE

A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE A SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÓ LEVELE Az ESZMSZ Kari kiegészítésének 8. sz. melléklete Budapest, 2008. 2 A Szent István Egyetem

Részletesebben

CSALÁDTÁMOGATÁSI NYOMATATVÁNY Kérjük, nyomtatott betűkkel, OLVASHATÓAN töltse ki!

CSALÁDTÁMOGATÁSI NYOMATATVÁNY Kérjük, nyomtatott betűkkel, OLVASHATÓAN töltse ki! CSALÁDTÁMOGATÁSI NYOMATATVÁNY Kérjük, nyomtatott betűkkel, OLVASHATÓAN töltse ki! 1. SZEMÉLYI ADATOK BETEG GYERMEK ADATAI Név: Születési hely: Születési idő: Anyja születési neve: Testvérek száma: TAJ

Részletesebben

Pályázati útmutató. Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához

Pályázati útmutató. Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához Pályázati útmutató Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához A Kozármisleny Város Képviselő-testülete (a továbbiakban: testület) a 11/2004. (IV.07.)

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete. Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről

Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete. Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről Kacsóta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete - a helyi

Részletesebben

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési

Részletesebben

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére A pályázat célja A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter.../2007. (...) SZMM. r e n d e l e t e

A szociális és munkaügyi miniszter.../2007. (...) SZMM. r e n d e l e t e Szociális és Munkaügyi Minisztérium Humánpolitikai Főosztály, Jogi Főosztály 17173- /2007/SZMM A szociális és munkaügyi miniszter.../2007. (...) SZMM r e n d e l e t e a szociális és munkaügyi miniszter

Részletesebben

Neve Születési neve. Születési idı év Lakóhelye. Tartózkodási helye: Telefon: Email: Bankszámla szám: Kapcsolattartó neve, elérhetısége:

Neve Születési neve. Születési idı év Lakóhelye. Tartózkodási helye: Telefon: Email: Bankszámla szám: Kapcsolattartó neve, elérhetısége: PÁLYÁZATI ADATLAP MAGÁNSZEMÉLYEKNEK a Gyıri Lions Alapítvány által kiírt 2014. október havi Pályázati felhívás -hoz BEADÁSI HATÁRIDİ: 2014. október 25. /Csak a pályázati felhívásnak megfelelı, pontosan

Részletesebben

Nagycsaládos (3 vagy több 18 évnél fiatalabb gyermek). Tóalmási állandó lakhelyű táborozók. 1

Nagycsaládos (3 vagy több 18 évnél fiatalabb gyermek). Tóalmási állandó lakhelyű táborozók. 1 WOL ÉLET SZAVA 2016 ÉVI NYÁRI TÁBORI KEDVEZMÉNYKÉRELEM Kérjük, hogy a kérelem összes lapját töltsék ki, mert a hiányosan beküldö; kérelmeket nem bíráljuk el. Ezen kérelem kitöltése önkéntes adatszolgáltatás.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2011. évi Észak-magyarországi Regionális INNOVÁCIÓS DÍJ elnyerésére A NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség, az Északmagyarországi Regionális Fejlesztési, valamint

Részletesebben

NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete

NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2012 (V.31.) rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM, A TELEPÜLÉSI KITÜNTETŐ DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉRE Nyírpazony Község

Részletesebben

Nem pályázhat, aki évben XV. kerületi Élen a tanulásban, élen a sportban díjban részesült.

Nem pályázhat, aki évben XV. kerületi Élen a tanulásban, élen a sportban díjban részesült. Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság pályázati felhívása a 280/2016. (VIII.30.) sz. határozata alapján, a

Részletesebben

DUNA ARÉNA - FOTÓPÁLYÁZAT A DUNA ARÉNÁRÓL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

DUNA ARÉNA - FOTÓPÁLYÁZAT A DUNA ARÉNÁRÓL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DUNA ARÉNA - FOTÓPÁLYÁZAT A DUNA ARÉNÁRÓL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: A KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1027 Budapest, Horvát utca

Részletesebben

Részletes pályázati kiírás Év Háza 08

Részletes pályázati kiírás Év Háza 08 Részletes pályázati kiírás Év Háza 08 Az Év Háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) 2008. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban: Pályázat)

Részletesebben

KEMECSE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 24/2005.(XI.25.) rendelete

KEMECSE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 24/2005.(XI.25.) rendelete KEMECSE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 24/2005.(XI.25.) rendelete A Kitüntetı díjak és címek alapításáról és adományozásának eljárási rendjérıl Kemecse Város Képviselıtestülete a társadalmi

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Református Pedagógiai Intézet pályázatot hirdet a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET BÁZISINTÉZMÉNYE és a REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET KIEMELT BÁZISINTÉZMÉNYE címek elnyerésére A Református

Részletesebben

A pályázatok leadásának határideje:

A pályázatok leadásának határideje: Általános rendelkezések: Nyugat magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA. FÉLÉV 1. Pályázat célja támogatni azon kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenységet

Részletesebben

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ FONTOS TUDNIVALÓK Jelen pályázat keretében a pályázati felhívásban szereplő szakképzésekben résztvevők elméleti és gyakorlati képzési költségeinek, a tananyagnak és a szakmai vizsga

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra 2015 Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

2013. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2013. április

2013. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2013. április 2013. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2013. április A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság szakmai közreműködésével a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

1. 1 1/A. 3. Sásd Város Önkormányzata 1997. július 1. napjától Sásd Városért Ifjúsági Díj -at alapít. Díszpolgári cím

1. 1 1/A. 3. Sásd Város Önkormányzata 1997. július 1. napjától Sásd Városért Ifjúsági Díj -at alapít. Díszpolgári cím Sásd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2010.(IV.21.) számú önkormányzati rendelete a díszpolgári cím, a kitüntető díjak, valamint Sásd aranykönyvének alapításáról szóló 4/1994. (VIII.20.) számú

Részletesebben

e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.

e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. BKV Zrt. MSZ EN ISO 50001:2012 szabvány szerint bevezetett energiairányítási rendszerének tanúsítói auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma:

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY Pályázat nem költségvetési szervek támogatására Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 24/2018. (XI.30.) számú, Komló Város Önkormányzat államháztartáson kívülre nyújtott

Részletesebben

A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA ÉPÍTÉSI TAGOZAT ALKOTÓI DÍJÁRÓL

A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA ÉPÍTÉSI TAGOZAT ALKOTÓI DÍJÁRÓL A MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA ÉPÍTÉSI TAGOZAT ALKOTÓI DÍJÁRÓL Az MMK Építési Tagozata elnöksége több alkalommal deklarálta, hogy a tervezés és a megvalósítás egyenrangú részei az alkotó mérnöki munkának; célul

Részletesebben