Felhívás középiskolák számára az Új Nemzedék Plusz BÁZISISKOLAI PROGRAMJÁHOZ való csatlakozásra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Felhívás középiskolák számára az Új Nemzedék Plusz BÁZISISKOLAI PROGRAMJÁHOZ való csatlakozásra"

Átírás

1 Felhívás középiskolák számára az Új Nemzedék Plusz BÁZISISKOLAI PROGRAMJÁHOZ való csatlakozásra Az Új Nemzedék Plusz program a TÁMOP Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a köznevelésben tanuló diákok esélyegyenlőségének növelése érdekében című országos kiemelt projekt finanszírozásában történik. Mi a Bázisiskolai program célja? Az Új Nemzedék Plusz program keretében megvalósuló Bázisiskolai program célja a diákok pályatervezését segítő intézményi program kialakítása és a csatlakozó intézmények hálózatba integrálása. A csatlakozó iskolákat az Új Nemzedék Plusz saját intézményükre szabott programokkal támogatja, amelyek segítik tanulóikat a pályatervezésben és a felnőtt életre való tudatos készülésben, életkori kérdéseik megoldásában, döntéseik meghozásában, építve az élményalapú, gyakorlatközpontú, informális tanulás módszereire. Miről szól az Új Nemzedék Plusz program? Az Új Nemzedék Plusz projektjavaslata a kormány egy évvel ezelőtt bemutatott ifjúságpolitikai keretprogramjában jelent meg először, hogy lehetőséget adjon egy régóta esedékes, átfogó ifjúsági fejlesztésnek. A projekt három dimenzióban fogalmaz meg célkitűzéseket: (1) ifjúsági szolgáltatások bővítése és kiszélesítése, (2) a végrehajtáshoz szükséges intézményi átalakítások, valamint (3) a célcsoport igényeihez illeszkedő kommunikációs csatornákon zajló, kétoldalú információáramlás biztosítása. A program elsődlegesen a év közötti, közoktatásban tanuló fiatalokat szólítja meg, akik már nem érzik magukat gyereknek, a felnőtté válás küszöbén állnak. Jövőképüket nem igazán tudják megfogalmazni, hiszen nincs kapaszkodójuk, és ehhez a jelenlegi köznevelési rendszer keretei között sem kapnak elegendő segítséget. Ezért a közoktatásban fiatalok számára egy olyan komplex, támogatói programot ajánlunk fel, amely kellő információt, reális életviteli opciókat, orientációt nyújt pályadöntéseik meghozatalához, illetve felkészíti őket a munkaerőpiacra való zökkenőmentes belépésre, ami hosszútávon jelentős mértékben hozzájárulhat a fiatalkorúak körében tapasztalható munkanélküliség csökkenéséhez is. A program gerincét az ifjúsági életpálya modell kialakítása és a gyakorlatba való bevezetése adja tanórai és órán kívüli keretek között, mely a tervek szerint eleinte 40 bázisiskolában, illetve 2015-re 400 képzésbe bevont pedagógus segítségével valósul meg. Az életpálya modell már 12 éves kortól segíti a pályadöntés meghozatalát, a felkészülést a továbbtanulásra, illetve erősíti a fiatalokban az öngondoskodás szemléletét és a felelősségvállalást. 1

2 Mire kínál lehetőséget a program? Az iskolai program fő szakmai fókusza az pályatervezési és életvezetési kompetenciák fejlesztése. Ennek fő területei: önismeret és öngondoskodás, személyes és társas, a munkaerőpiac által elvárt készségek fejlesztése, képzési és munkaerőpiaci információk átadása. Az életpálya-építés mellett a bekapcsolódó iskolák saját intézményi programjukban két további, kapcsolódó terület fejlesztését is választhatják: vállalkozói kompetenciafejlesztés kompetenciafejlesztés művészettel A bekapcsolódó iskolák pedagógusait felkészítjük arra, hogy az intézményükre szabottan kialakított programot a mindennapi iskolai munkába beillesztve, hosszú távon legyenek képesek biztosítani az intézmény tanulói számára. A programban az intézmények egyedi döntésük alapján alakíthatják ki az egyes elemek helyét az iskolai munkában (például osztályfőnöki órák keretében, tantárgyi órakeretben, fakultatív keretben, iskolai rendezvények keretében). Milyen kézzelfogható szolgáltatásokat és eredményeket a nyújt a program? A Bázisiskolai programhoz csatlakozó pedagógusok számára Pedagógusok, osztályfőnökök díjmentes képzése, egy nemzetközi képesítést nyújtó életpálya-tanácsadó és tréner programban (PAT akkreditációval) Díjmentes pedagógus továbbképzések (vállalkozói és művészeti témákban) A képzések mellett kidolgozott háttéranyagok (tantervek, tananyagok, tanári segédletek) ingyenes biztosítása A programban kiképzett pedagógusok számára tematikus nyári diáktáborokban való részvétel, térítéssel Mentori támogatás Osztályfőnöki szerepkört fejlesztő módszerek Közösségfejlesztési, csoportdinamikai alapok megismerése Közösségépítési lehetőség hasonló szemléletű pedagógustársakkal Újfajta szemléletmódok és módszerek megismerése Informális tanulás és a differenciálás módszereinek elsajátítása A szakmai versenyképesség erősítése A Bázisiskolai programhoz csatlakozó intézmények számára 6-8 fős innovatív pedagógus team-ek kialakulásának elősegítése, amely a belső fejlődés motorjává válhat Az iskolai munka fejlődését és az innovációt támogató kultúra megteremtése (intézményi szervezetfejlesztési folyamat az iskola igényei alapján kialakított fejlesztési terv szerint, szervezetfejlesztő szakember kísérésével, melynek lehetséges területei: iskolai szakmai 2

3 stratégiák kialakítása, vezetői támogatás, tantestületi csapatépítés, változásmenedzsment, segítség a fenntartói átalakulási folyamatban) Segítségnyújtás az oktatási rendszer változásaira való megfelelő reagáláshoz Az iskola egyedi szakmai arculatának fejlesztése Az iskola versenyképességének növelése Diákok számára Segít a fiatalok stabil jövőképének kialakításában Kellő információt, reális életviteli opciókat, orientációt nyújt a pályadöntések meghozatalához Felkészít a munkaerőpiacra való zökkenőmentes belépésre A sikeres társadalmi integrációhoz szükséges környezet fejlesztése Ingyenes táborozási lehetőség Zánkán, szakmai programokkal (iskolánként 60 diák) Minőségi és értékteremtő szabadidőeltöltés Életpálya tervezést segítő foglalkozások tanórai és órán kívüli keretek között Milyen iskolák kapcsolódhatnak be a Bázisiskolai programba? A program kedvezményezettjei lehetnek állalmi, egyházi, illetve magán fenntartású négy-, hat- és nyolcosztályos gimnáziumok és szakközépiskolák. A program országszerte 40 bázisiskolában indul el a 2013/14-es tanévben. Mit vállal a Bázisiskolai programhoz csatlakozó iskola? Az életpálya-program beépítése az intézmény pedagógiai programjába. Az intézmény saját lehetőségeihez igazított program kidolgozása illetve a gyakorlatba való bevezetése. További, kötelező elemek: Minimum 2-4 kísérleti osztály indítása speciális életpályatervezési programmal Minimum évi egy iskolai témahét megszervezése életpálya-építéshez kapcsolódó programokkal Minimum évi egy életpálya-építéshez kapcsolódó tematikus osztályprogram az iskola minden osztálya számára Minimum évi egy életpálya-építéssel kapcsolatos interaktív tájékoztató alkalom megszervezése a szülők számára (minden évfolyamon) 3-4 osztályfőnök részvételének biztosítása nemzetközi képesítést nyújtó életpályatanácsadó és tréner programban (PAT akkreditációval) A képzésben részt vevő pedagógusok külön díjazás ellenében szakmai dokumentációt készítenek a képzés során elsajátított tudás és módszertan használatáról a munkájukban. 3

4 Választható elemek: 1) Vállalkozói kompetenciafejlesztés kiegészítő program 2 fő pedagógus részvétele 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzésben Vállalkozói kompetenciafejlesztő foglalkozássorozat megtartása érdeklődő diákok számára (a kiképzett foglalkozásvezető pedagógusok díjazása mellett) A képzésben részt vevő pedagógusok külön díjazás ellenében szakmai dokumentációt készítenek a képzés során elsajátított tudás és módszertan használatáról a munkájukban. 2) Kompetenciafejlesztés művészettel kiegészítő program 3-5 fő pedagógus részvétele 30 órás akkreditált továbbképzésben az alábbi témákban: o Önismeret fejlesztése a képzőművészet segítségével rajz szakos tanároknak o Mozgásos önismeretei játékok - testnevelő tanároknak illetve osztályfőnököknek o Kreatív írás a osztályban magyar szakos tanároknak o Retorika osztályban magyar szakos tanároknak További információk a Bázisiskolai programmal kapcsolatban Az Bázisiskolai program részletes bemutatására országszerte interaktív tájékoztató rendezvényeket szervezünk, ahol kollégáinkkal személyesen is találkozhat az intézményükhöz legközelebb eső helyszínen. A bemutatkozó rendezvény programja: Oktatási kihívások és iskolai versenyképesség dr. Henn Péter az Új Nemzedék Plusz program szakmai vezetőjének prezentációja A Bázisiskolai program részletes bemutatása Visontai-Kovách Dalma, Bártfai Edit, Mesterházy Mária a Bázisiskolai program szakembereinek prezentációi Kérdések és válaszok interaktív műhely a felmerülő kérdésekről Személyes konzultációs lehetőség A tájékoztató napok időpontjai és helyszínei: április BUDAPEST május GYŐR május VESZPRÉM május SZEGED május PÉCS május MISKOLC A tájékoztató napokon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztráció határideje: a tájékozató nap dátumát megelőző 3 munkanap. A tájékoztató nap pontos helyszínéről a regisztrálóknak ben küldünk tájékoztatást. 4

5 Fontos dátumok: A Bázisiskolai programba való jelentkezés: május 24. Szerződéskötés: június 7. Megvalósítás: 2013/14-es tanév Elérhetőségek és további információk: Visontai-Kovách Dalma bazisiskola@zanka.hu 5

VÁLLALKOZÓI SZEMLÉLETEK pedagógusképzés program

VÁLLALKOZÓI SZEMLÉLETEK pedagógusképzés program VÁLLALKOZÓI SZEMLÉLETEK pedagógusképzés program INTRO 2 A Leonardo da Vinci Innovációtranszfer nemzetközi pályázati program és az Ifjúsági Koordinációs és Szolgáltató Egyesület közös projektjének keretében

Részletesebben

2. számú melléklet. Intézmény: Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Készítette: Tisza Zsuzsanna 2015. június 29.

2. számú melléklet. Intézmény: Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Készítette: Tisza Zsuzsanna 2015. június 29. 2. számú melléklet A Bázisiskolai Program intézményi implementációs terve Készült: A TÁMOP-3.3.12-12-2013-0001 sz. Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért - Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a köznevelésben

Részletesebben

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14.

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14. TÁMOP 3.1.4 Pályázat iskolai tájékoztató 2009. szeptember 14. 1 A pályázat Szeged megye jogú város Önkormányzata a TÁMOP-3.1.4-08/2 pályázaton, amely a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív

Részletesebben

A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Általános Iskola feladatellátási hely

A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Általános Iskola feladatellátási hely A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Általános Iskola feladatellátási hely Fenntartási időszak: 2010-2015 Kötelezően megvalósított implementációs

Részletesebben

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják

Részletesebben

Szerződéskötéshez szükséges adatok

Szerződéskötéshez szükséges adatok Szerződéskötéshez szükséges adatok TÁMOP 3.1.4./08/2. projekt összefoglalása Cég neve Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Adószám 15384481-2-11 Közép-Magyarországi régió Fenntartóra vonatkozó adatok

Részletesebben

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ Digitális Nemzet Fejlesztési Program 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozat a Digitális Nemzet

Részletesebben

A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP

A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP-3.1.2-16-2016-00001 A KOMPLEX ALAPPROGRAM SZAKMAI TARTALMA DR. RÉVÉSZ LÁSZLÓ A PROJEKT EFOP 3.1.2-16 Kiemelt projekt keretében Időtartam:

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat A pályázat célja: a sikeres munkaerő - piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen

Részletesebben

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8.

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8. III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST 2018. FEBRUÁR 8. KIHÍVÁSOK ÉS ÚJDONSÁGOK A DIGITÁLIS SZAKTANÁCSADÁS TERÜLETÉN A KÖZNEVELÉS KERETRENDSZERÉHEZ KAPCSOLÓDÓ MÉRÉSI- ÉRTÉKELÉSI ÉS DIGITÁLIS

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés

Részletesebben

A GINOP kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP projektekhez

A GINOP kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP projektekhez GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése A GINOP-6.2.2 kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP-6.2.3 projektekhez Előadó: Szilágyi János GINOP-6.2.2

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP / BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való

Részletesebben

DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP

DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP-3.2.3-17-2017-00045 PROJEKTADATOK I. Kedvezményezett: Szolnoki Tankerületi Központ Megvalósítók: PROJEKTADATOK II. Projektazonosító:

Részletesebben

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 HÍRLEVÉL 2014/I. 2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 kiemelt projekt keretében az idén is indulnak térítésmentes, a továbbképzési kötelezettség

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0031 A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon Projektindító nap - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 5000 Szolnok, Széchenyi

Részletesebben

Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés

Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés 4. MEGVALÓSÍTÁSI TERV 4.1. OKM matematika 6. és 8. évfolyam Feltárt probléma A 6. és 8. évfolyamos tanulók OKM matematika teljesítménye szignifikánsan az országos átlag alatt van. Elérendő cél Az Országos

Részletesebben

Kétegyháza KOMP-ra száll

Kétegyháza KOMP-ra száll Kétegyháza KOMP-ra száll Fekete Gabriella projektmenedzser Kétegyháza nagyközség Tartalmi-módszertani változás szükségessége Nemzeti alaptanterv Alapdokumentumok OKM Közoktatás-fejlesztési Stratégiája

Részletesebben

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel EFOP-3.3.7-17-2017-00027 Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel A projektben részt vevő intézmények Szandaszőlősi Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola Damjanich

Részletesebben

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként

Részletesebben

A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL

A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL

Részletesebben

HEFOP/2005/ Felkészülés a kompetenciaalapú

HEFOP/2005/ Felkészülés a kompetenciaalapú HEFOP/2005/3.1.3. Felkészülés a kompetenciaalapú oktatásra Esélyegyenlőség biztosítása a kompetencia-alapú tudást megalapozó oktatás bevezetésével a Ferencvárosban A projekt célja A Ferencvárosi Általános

Részletesebben

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság Az IKT fejlesztési folyamat-szaktanácsadó, valamint az IKT mentor szaktanácsadó felkészítése a digitális kompetencia fejlesztés támogatására Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning

Részletesebben

A BÁZISINTÉZMÉNY JÓ GYAKORLATAI:

A BÁZISINTÉZMÉNY JÓ GYAKORLATAI: Iskolánk 2017. januárjában adott be pályázatot Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím elnyerésére. Az Oktatási Hivatal által kiírt pályázaton - a Pedagógiai Oktatási Központ és a bíráló bizottság javaslatai

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

EFOP KERETÖSSZEG: 4,9 Mrd Ft. TÁMOGATANDÓ PÁLYÁZATOK SZÁMA: db

EFOP KERETÖSSZEG: 4,9 Mrd Ft. TÁMOGATANDÓ PÁLYÁZATOK SZÁMA: db EFOP-3.11.1-17 SZÜLŐ-SULI TANULÓK ISKOLAI ELŐMENETELÉNEK JAVÍTÁSA ÉS A KORAI LEMORZSOLÓDÁS VISSZASZORÍTÁSA AZ ISKOLA-CSALÁD EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRE ALAPOZOTT EGYÉNI FEJLESZTÉSEN KERESZTÜL PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás

Részletesebben

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Kompetencia alapú oktatás feltételeinek fejlesztésére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes oktatási intézményeiben

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea

Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea tanácsadás intézményi folyamat szaktanácsadó IKT fejlesztési folyamat szaktanácsadó Kompetenciaterületi mentorszaktanácsadó Szent László Általános Iskola Óraszám Pedagógusok 90 60 98 szövegértés-szövegalkotás

Részletesebben

A pályázat minden információja megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján: www.nfu.hu/content/2489

A pályázat minden információja megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján: www.nfu.hu/content/2489 Iskolánk a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében részt vesz a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben pályázatban. Kódszám: TÁMOP-3.1.4/08/2 A projektek az Európai

Részletesebben

Gondolkodva építs kezeiddel!

Gondolkodva építs kezeiddel! Gondolkodva építs kezeiddel! Pénzügyi-gazdasági jó gyakorlatok a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskolában Debrecen, 2015.05.08. Agárdiné Burger Angéla Intézményvezető Számoljunk a jövővel! - a tudatos,

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL A kompetencia-alapú oktatás megvalósítása a fényeslitkei és tiszakanyári iskolákban HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0312/1.0

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA Dr. Kaposi József XXI. századi közoktatás, a

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Együttnevelés: integráció, inklúzió 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/145/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK

Részletesebben

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné

Részletesebben

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1

Részletesebben

EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA

EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA Alapvető cél A humán tőke növelése és a társadalmi környezet javítása az alábbi alapelvek mentén: 1. Egy-egy településen jelentkező társadalmi problémák

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola (200896 / 001) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola Intézmény neve Feladatellátási hely

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Agresszió- és konfliktuskezelés óvodapedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/221/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási

Részletesebben

A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái. Tanulóbarát környezet re épülő

A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái. Tanulóbarát környezet re épülő 1 A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái Célok Feltételek, szükségletek Mikor? Elvárt eredmény Tevékenységek Tevékenykedtetés-

Részletesebben

Digitális Oktatási Stratégia

Digitális Oktatási Stratégia Budapest, 2016. szeptember 27. Digitális Oktatási Stratégia Az informatika tantárgytól a digitális oktatás felé A DOS megalapozása Változó munkaerőpiaci igények A DOS megalapozása Változó munkaerőpiaci

Részletesebben

Egy csónakban evezünk Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme

Egy csónakban evezünk Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme Egy csónakban evezünk Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme A KLIK köznevelési feladatellátást támogató projektjei 2015.07.05. Kajdi Ákos Fejlesztési és projektigazgató www.klik.gov.hu Célok versenyképes

Részletesebben

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4.

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ 4352 Mérk Béke utca 9. Tel/fax: 44/554-044 E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3..4./08/2-2009-027 Tisztelt Érdeklődőink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni iskolánk

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra

Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 43/204/2014. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1

Részletesebben

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani

Részletesebben

A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA

A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA Dr. Kaposi József főigazgató Oktatáskutató és Fejlesztő

Részletesebben

EFOP PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ

EFOP PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ EFOP-3.3.7-17-2017-00024 PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ INFORMÁLIS ÉS NEM FORMÁLIS TANULÁSI LEHETŐSÉGEK KIALAKÍTÁSA A GYULAI TAKERÜLETBEN A projekt címe: Informális és nem formális tanulási lehetőségek kialakítása

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA 2015. 06. 22. Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskola SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA TÁMOP 3.1.4.C 14-2015-0217 jelű projekt

Részletesebben

TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra

TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra Pályázati kiírás Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program Kódszám: TÁMOP-3.2.3/08/2 Cím: Építő közösségek - a közművelődés a nem

Részletesebben

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik. 2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.

Részletesebben

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Készítette: Imréné Lukácsi Ildikó IKT helyzetelemző, tanácsadó Cegléd, 2009. július Tartalomjegyzék Az IKT eszközök alkalmazására és a pedagógusok

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény TÁMOP 3.1.7 PROJEKT Referencia-intézményi szerepre való felkészülés folyamata, szakmai, szervezeti hozadéka Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012.11.15.

Részletesebben

Az új típusú szaktanácsadás

Az új típusú szaktanácsadás Az új típusú szaktanácsadás Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető TÁMOP 3.1.5/12 A TÁMOP 3.1.5/12-ben megvalósuló fejlesztések Az Oktatási Hivatal, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft és az Oktatáskutató

Részletesebben

DR. FAZAKAS IDA TERVEZZ VELÜNK! PÁLYAORIENTÁCIÓS FEJLESZTÉSEK AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN EFOP

DR. FAZAKAS IDA TERVEZZ VELÜNK! PÁLYAORIENTÁCIÓS FEJLESZTÉSEK AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN EFOP DR. FAZAKAS IDA TERVEZZ VELÜNK! PÁLYAORIENTÁCIÓS FEJLESZTÉSEK AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN EFOP-3.2.13-17-2017-00002 FEJLESZTÉSI ELŐZMÉNYEK, DETEKTÁLT IGÉNYEK Pedagógusképző Központ Pályatervezési Iroda

Részletesebben

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A program megvalósításának helyszíne: Than Károly Ökoiskola Nyelvi előkészítő gimnázium

Részletesebben

ÚTITÁRSAK. Pedagógusokat segítő szerepek

ÚTITÁRSAK. Pedagógusokat segítő szerepek ÚTITÁRSAK Pedagógusokat segítő szerepek TÉMACSOPORTOK Rövid, bevezető témák 1. Jogszabályi háttér 2. Életpálya szakaszai 3. A rendszer bevezetése 4. Értékelési rendszer 5. TÁMOP Segítő, értékelő szerepek

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0031 A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon Beszámoló a tantestületnek 2010. június 21. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 22. Társadalmi

Részletesebben

MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete

MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete A DRÁMAPEDAGÓGIA FOGALMA a dráma és a színház eszközeit sajátos módon használja a nevelésben határozott cél szolgál tudatosan kialakított helyzetek

Részletesebben

EFOP TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE

EFOP TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE EFOP-3.3.6-17 TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy a kevésbé fejlett régiókban kidolgozásra kerüljenek

Részletesebben

Havas Péter igazgató Országos Közoktatási Intézet Szentendre, december 12.

Havas Péter igazgató Országos Közoktatási Intézet Szentendre, december 12. A helyi környezeti nevelési program oktatáspolitikai vonatkozásai Havas Péter igazgató Havasp@oki.hu Országos Közoktatási Intézet Szentendre, 2003. december 12. Miről szól ez az előadás? A közoktatás fejlesztés

Részletesebben

A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉT CÉLZÓ INTÉZMÉNYI TEVÉKENYSÉGEK

A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉT CÉLZÓ INTÉZMÉNYI TEVÉKENYSÉGEK A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉT CÉLZÓ INTÉZMÉNYI TEVÉKENYSÉGEK Török József intézményfejlesztési referens Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ - KIR feladatellátási helyenként, - a

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben C S E L E K V É S I T E R V A célhoz rendelt feladatok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Projektmenedzser: Varga András Projektasszisztens:

Részletesebben

Projekt előrehaladási jelentés

Projekt előrehaladási jelentés Projekt előrehaladási jelentés Projektazonosító szám: Pályázat címe: Köznevelés az iskolában Intézmény neve: Jászkarajenői Széchenyi István Általános Iskola OM-azonosító: 032339 Időszak, amire a beszámoló

Részletesebben

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek Intézkedési terv Intézmény neve: Európa Alapítvány Középfokú Intézet (EAKI) Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 035313 Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: dr Stumpf Jánosné 71836537383

Részletesebben

Ü t e mt e r v. Bevont tanulócsoport

Ü t e mt e r v. Bevont tanulócsoport Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Holló u. 36. Tel/fax: (62) 245-877 tarjani@vargatamas.hodtav.hu Tevékenység Megvalósítás ideje Ü t e

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ÖT ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSE ALAPJÁN. készült INTÉZKEDÉSI TERV

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ÖT ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSE ALAPJÁN. készült INTÉZKEDÉSI TERV AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ÖT ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSE ALAPJÁN készült INTÉZKEDÉSI TERV a 2018/2019-es tanévre vonatkozóan Készítette: Véleményezte: Jóváhagyta: Dátum: 2018.06.21.

Részletesebben

A természettudományok oktatásának jelenlegi helyzete

A természettudományok oktatásának jelenlegi helyzete Biró Kinga Vegyész mérnöktanár A természettudományok oktatásának jelenlegi helyzete Megoldási javaslatok a köznevelésben - BME, 2017. április 20. A természettudományos műveltség folyamatosan hanyatlik

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN Selmeczi Zoltán FŐOSZTÁLYVEZETŐ SALGÓTARJÁNI PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONT OKTATÁSI HIVATAL PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK MIÉRT ÉPPEN A POK-ok? A nemzeti

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére 1181-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Egész

Részletesebben

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu

Részletesebben

Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról

Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról Összefoglaló a II. Országos Szaktanácsadói Konferencia programjáról 2017.02.09. Előadók Köszöntő: Dr. Maruzsa Zoltán Oktatási Hivatal Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Brassói Sándor Egységes

Részletesebben

A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében

A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK) A TISZK-ek feladatvállalása és gyakorlata a középiskolai tanulók hátránykezelésében VIII. OTK, 2009. május 29 Hátrányok eredete,

Részletesebben

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Batta Zsófia Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály Budapest, 2017. március Fiatalokat érintő, közösségfejlesztést szolgáló

Részletesebben

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK FELSŐOKTATÁSI KIHÍVÁSOK ALKALMAZKODÁS STRATÉGIAI PARTNERSÉGBEN 12. MELLEARN KONFERENCIA BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM, 2016. ÁPRILIS 22. Hegyi-Halmos

Részletesebben

Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok 2011. Aktuális minőségcélok. Vezetők 2011-11. Pedagógusok 2011-11

Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok 2011. Aktuális minőségcélok. Vezetők 2011-11. Pedagógusok 2011-11 Aktuális (minőség) céljaink Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 1. A jelenlegi tanulólétszám megtartása (növelése) Aktuális minőségcélok Sorszám Minőségcél Felelős, határidő Vezetők

Részletesebben

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4./08/-2009-0153 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben (projektzáró) 2010.08.27.

TÁMOP-3.1.4./08/-2009-0153 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben (projektzáró) 2010.08.27. TÁMOP-3.1.4./08/-2009-0153 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben (projektzáró) Készítette: Nagyközségi Pogány Önkormányzat Gyuláné szakmai Nyírábrány vezető 2010.08.27.

Részletesebben

PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ. Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben

PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ. Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ Pályázati felhívás: TÁMOP 3.1.4-08/2-2009 pályázatról Kompetencia alapú oktatás, egyenlő esélyek - innovatív intézményekben Projekt címe: A körmendi Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda

Részletesebben

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Helyi foglalkoztatást erősítő (aktív) foglalkoztatáspolitikai eszközök

Részletesebben

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK A 2012/2013. tanévben a következő intézményközi szakmai napok megrendezését tervezzük: 1. Szakmai nap az intervenció jegyében - Felkészítés a preventív óvodai

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT

SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TANÁRKÉPZÉSI ÉS TUDÁSTECHNOLÓGIAI KAR A KÖZNEVELÉSI RENDSZER PEDAGÓGIAI, SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE LSP_TK102G4. HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT

Részletesebben

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből

Részletesebben

Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok

Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok Melléklet: Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok Kompetencia megnevezése Fejlesztendő terület Intézkedés megnevezése és célja Intézkedés mérföldkövei

Részletesebben

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A Projektnyitó nap TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése /tanulói laptop program/ A nyírábrányi Ábrányi Emil Általános Iskola Informatikai

Részletesebben

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési

Részletesebben

A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása

A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása 08.26-28. Képzési terület: természetismeret tárgyú továbbképzés Téma: Környezettudatos életmódra nevelés Képzési terület:

Részletesebben

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge 9/A 1. Milyen elvárásai vannak iskolánkkal kapcsolatban? Kérjük, állítson fel fontossági sorrendet az 1-5 skála felhasználásával. Vigyázzon arra, hogy az 1. és 2. helyre maximum két területet jelölhet!

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Segítség a jó döntés meghozatalához A munka fontos része az életünknek: felnőtt életünk jelentős részét munkával töltjük, megélhetést biztosít, fontos része az önbecsülésünknek, társadalmi megítélésnek.

Részletesebben