TÍPUSDOKUMENTUMOK KÉSZÍTÉSE
|
|
- Balázs Nemes
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÍPUSDOKUMENTUMOK KÉSZÍTÉSE A Word sok előre elkészített típus dokumentummal rendelkezik. Ezek használatához válasszuk a Fájl menü Új dokumentum menüpontját. Itt több különböző kategóriába rendezve találhatjuk meg a típusdokumentumokat. Ha megfigyeljük az ablak tartalmát, akkor láthatjuk, hogy vannak dot kiterjesztésű sablonok, és vannak wiz kiterjesztésű varázslók. A sablonok már egy előre elkészített, nem valós adatokkal kitöltött dokumentumokat mutatnak számunkra. Ebben csak a szükséges adatokat kell megváltoztatnunk, úgy hogy számunkra megfeleljen, esetleg néhány sort törölnünk kell, vagy újabbakat kell beszúrnunk. A varázslók több lépésen keresztül különböző adatokat kérdeznek tőlünk. A végén az általunk megadott adatokkal készül el egy dokumentum. Utólag ezt is módosíthatjuk, ha szükséges. KÖRLEVÉL KÉSZÍTÉSE Mi az a körlevél? Olyan dokumentum, amelyet sok példányban készítünk majdnem teljesen azonos tartalommal. Az azonos szövegrészt törzsdokumentumnak nevezzük. Ami nem azonos, ahhoz pedig valamilyen adatokat tartalmazó fájlból jutunk hozzá. Ez az adatállomány. A törzsdokumentum és az adatállomány egyesítése eredményezi a körlevelet. Ahhoz, hogy a körlevél bármikor előállítható legyen az adatállományt és a törzsdokumentumot célszerű elmenteni.
2 Készítsünk körlevelet, amelyben félkövér dőlt karakterekkel láthatók azok az adatok, amelyek különbözők lehetnek minden levélben. Tisztelt Minden Áron! A számítógépes nyilvántartásunk szerint Önnek Ft tartozása van cégünk felé az Akkoris tér 61 szám alatt lévő ingatlanának felújítása miatt július 26. A körlevél készítéséhez az Eszközök menü Levelek és küldemények almenüjének Körlevél menüpontja ad segítséget. 1. lépés: Kiválasztjuk a kördokumentum típusát. Ez lehet levél, boríték, címke, de címtárat is létrehozhatunk. 2. lépés: Megadjuk, hogy a törzsdokumentum a most szerkesztés alatt lévő dokumentum lesz-e, vagy egy előzőleg már megírt dokumentum, melyet tallózással kereshetünk meg. 3. lépés: Az adatdokumentumot kell meghatároznunk. Ha már előzőekben elkészített adatállományt használunk, akkor ezt szintén tallózással azonosíthatjuk. A nagyon sok alkalmazással készíthető adatállomány. A Microsoft Word-del készített adatállomány tartalma egy egyszerű táblázat, melynek első sora az úgynevezett adatmezők nevét tartalmazza, mint például az alábbi táblázat. Vezetéknév Keresztnév Tartozás Cím Minden Áron Akkoris tér 61 Kala Pál Szerszám út 3/B Ka Pál Kert utca 126,4 Ha még nem rendelkezünk adatállománnyal, akkor most el is készíthetjük, ha az Új lista létrehozása lehetőséget választjuk. A megjelenő adatbeviteli ablakban szereplő mezők módosíthatók, ha a Testreszabás gombra kattintunk, és az újabb ablakban a módosításokat elvégezzük. Az egyes mezők törölhetők, de újakat is vehetünk fel a listába.
3 A bal oldali ábra az eredetileg felajánlott mezők, a jobb oldali ábrán pedig a példánkhoz szükséges mezők láthatók A mezőnevek elkészítése után vegyük fel az adatokat, majd zárjuk be az új címlista ablakát. Ekkor a program automatikusan kéri az új adatfájl mentését. A mentett fájl formátuma Microsoft Office címlista (mbd kiterjesztéssel) lesz. A mentést követően megjelenő ablakban a felvett
4 adatcsoportok közül kijelölhetjük azokat, amelyek számára a körlevelet el szeretnénk készíteni. 4. lépés: Ha a törzsdokumentumot még nem készítettük el, akkor most megtehetjük. Tisztelt! A számítógépes nyilvántartásunk szerint Önnek Ft tartozása van cégünk felé az szám alatt lévő ingatlanának felújítása miatt szeptember 26. A törzsdokumentum megírása után célszerű ezt elmenteni, Ezután a További elemek pont választásával a szövegkurzor által jelölt helyre beszúrható a megfelelő mezőnév. Ezt a lépést addig ismételjük, míg az összes mezőnév a helyére nem kerül. Tisztelt «Vezetéknév» «Keresztnév»! A számítógépes nyilvántartásunk szerint Önnek «Tartozás» Ft tartozása van cégünk felé az «Cím» szám alatt lévő ingatlanának felújítása miatt szeptember lépés: Az elkészült leveleket nézhetjük meg. Minden egyes levél külön lapon szerepel. Az első egyesített levél: Tisztelt Minden Áron! A számítógépes nyilvántartásunk szerint Önnek Ft tartozása van cégünk felé az Akkoris tér 61. szám alatt lévő ingatlanának felújítása miatt szeptember 26.
5 6. lépés: A körlevélkészítés végéhez értünk. Már csak a körlevél mentése és estleges nyomtatása maradt hátra. Az egyesített levelek mentéséhez először a Körlevél eszköztár Egyesítés új dokumentumba gombra kattintsunk. Eredményként az összes levél egy dokumentumba kerül, és ezt a dokumentumot mentsük el. Ha ezt a lépést kihagyjuk, és a mentés előtt nem kattintunk az említett gombra, akkor előfordulhat, hogy nem kerül minden elkészült levél mentésre. A körlevél bármikor reprodukálható, ha az adatfájlt és a törzsdokumentumot is elmentettük. BEÉPÍTETT SABLONOK Ha a Fájl menü Új dokumentum menüpontját választjuk, akkor az ablak jobb oldalán megjelenő sávban a Sablonok kategóriában különböző helyek között válogathatunk, hogy a megfelelő sablont ki tudjuk választani. Először a gépünkre telepített sablonok közül célszerű választani. A választás hatására megjelenő ablakban több kategóriában találunk előre elkészített sablonokat és varázslókat. A varázslók egy adott műveletsoron vezetnek végig lépésről lépésre, és a lépések során megadott adatokkal készítik el a kívánt dokumentumot, amit utólag akár módosíthatunk is. A sablonok egy előre kitöltött dokumentumot adnak eredményül, melyben az egyes részeket a számunkra megfelelő szöveggel kell helyettesíteni.
6 ÖNÉLETRAJZ Az önéletrajz készítéséhez válasszuk a Fájl menü Új dokumentum menüpontját, majd a sablonok közül A saját számítógépben lehetőséget. A megnyíló ablak Egyéb dokumentumok kategóriában megtaláljuk az Önéletrajz varázsló ikonját. Indítsuk el és kövessük a varázsló utasításait! Önéletrajz készíthető a telepített sablon segítségével is Debrecen Rakovszky út 47 Telefon 70/ phanta@fre .hu Hanta Pál Személyi adatok Családi állapot: Nemzetiség: Életkor: Születési hely: Végzettség [ Időszak ] [ Vállalat vagy intézmény neve ] [ Város, meg [ Fokozat ] [ Betöltött állások, elnyert díjak, elért eredmények. ] Érdeklődési kör [ Kattintson ide, és írja be a kívánt adatokat. ] Gyakorlati tapasztalat Képesítések rövid ismertetése [ Időszak ] [ Vállalat vagy intézmény neve ] [ Város, meg [ Beosztás ] [ Betöltött állások, elnyert díjak, elért eredmények. ] [ Időszak ] [ Vállalat vagy intézmény neve ] [ Város, meg [ Beosztás ] [ Betöltött állások, elnyert díjak, elért eredmények. ] Jogosítvány [ Kattintson ide, és írja be a kívánt adatokat. ] Szabadalmak és publikációk [ Kattintson ide, és írja be a kívánt adatokat. ] Erkölcsi [ Kattintson ide, és írja be a kívánt adatokat. ]
Körlevél A körlevelek felépítése
Körlevél A körlevelek felépítése A körlevél olyan dokumentum, amely állandó (azaz minden levélben azonos) szövegrészek mellett változó szövegrészeket is tartalmaz. Az állandó szövegrészeket tartalmazó
Részletesebben11. Körlevél készítése
készítése Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu A tananyagot kizárólag a BME hallgatói használhatják fel tanulási céllal. Minden egyéb felhasználáshoz a szerző engedélye szükséges! 1 Körlevél Sok közel azonos
RészletesebbenCímzett: Kovács Gézáné Szeged, Híd u. 1. Tisztelt Kovács Gézáné! Örömmel értesítjük, hogy Ön megnyerte nyereményjátékunk 1000 Ft-os díját.
Körlevél l készk szítésese Mi a körlevk rlevél? l? A körlevél több személynek küldendő azonos tartalmú levél, amely azáltal válik személyessé, hogy minden levél a címzettre vonatkozó adatokat tartalmazza.
RészletesebbenMicrosoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei
Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei Program megnyitása Indítsuk el valamelyik tanult módszerrel a 2007-es verziót. Figyeljük meg, hogy most más felületet kapunk, mint az eddigi megszokott Office
RészletesebbenNyomtató telepítése. 1. ábra Nyomtatók és faxok Nyomtató hozzáadása
Ha ki szeretnénk nyomtatni az elkészített dokumentumainkat, akkor a nyomtató vezérlőprogramját a számítógépre kell telepítenünk. Ezáltal a számítógép irányítani tudja a nyomtatót, érzékeli üzeneteit. A
RészletesebbenTáblázatok kezelése. 1. ábra Táblázat kezelése menüből
Táblázat beszúrása, létrehozása A táblázatok készítésének igénye már a korai szövegszerkesztőkben felmerült, de ezekben nem sok lehetőség állt rendelkezésre. A mai szövegszerkesztőket már kiegészítették
Részletesebben3. modul - Szövegszerkesztés
3. modul - Szövegszerkesztés Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 3. modul (Szövegszerkesztés) syllabusát, amely a gyakorlati vizsga alapját képezi. A modul célja Ezen a vizsgán
RészletesebbenSegédanyag az iktatáshoz. Tartalomjegyzék
Segédanyag az email iktatáshoz Tartalomjegyzék I. Digitális, bejövő email iktatás... 2 II. Digitális, belső irányú email iktatása... 14 III. Kimenő email iktatása... 23 I. Digitális, bejövő email iktatás
RészletesebbenA d m i n i s z t r á c i ó s f e l a d a t o k a I n t e g r á l t K ö n y v t á r i R e n d s z e r b e n
A d m i n i s z t r á c i ó s f e l a d a t o k a I n t e g r á l t K ö n y v t á r i R e n d s z e r b e n JavaADM Kézikönyv Tartalomjegyzék 1 PROGRAMLEÍRÁS... 3 1.1 A PROGRAM ÁLTALÁNOS HASZNÁLATA...
RészletesebbenMS ACCESS 2010 ADATBÁZIS-KEZELÉS ELMÉLET SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1
SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1 ADATBÁZIS-KEZELÉS MS ACCESS 2010 A feladat megoldása során a Microsoft Office Access 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: Adatok importálása
RészletesebbenKézikönyv. Szelekciós jegyzék létrehozása
Kézikönyv Szelekciós jegyzék létrehozása Tartalomjegyzék 1 OBJEKTUM KIVÁLASZTÁS - VEVŐ MEGJELENÍTÉS... 4 2 VEVŐ - ÜRES... 6 3 ABAS-ERP MASZKINFÓ... 8 4 VEVŐ - ÜRES... 9 5 ABAS-ERP MASZKINFÓ... 11 6 VEVŐ
RészletesebbenTERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás
TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás Telepítési leírás 1.0.0.8 verzió A dokumentum készült: 2004. július 1. Utolsó módosítás időpontja: 2004. június 21. A dokumentumot készítette:
Részletesebbené rtésí té sék szű ré sé
E-mail é rtésí té sék szű ré sé Szűrési beállítások 2019. 01. 03. Tartalom E-mail értesítések szűrése...2 Gyakorlati példák szűrési feltételek megadására...2 Szűrés beállítása a levelezőrendszerben...2
RészletesebbenNYOMTATÁSI SABLONOK KEZELÉSE A DOAS-BAN
NYOMTATÁSI SABLONOK KEZELÉSE A DOAS-BAN Készítette: Gál Tamás Szerkesztette: Mezei Hajnalka Utoljára módosítva: 2013. május 28. Terjedelem: 10 oldal Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...3 2. Elérhetőség...4
RészletesebbenPénzintézetek jelentése a pénzforgalmi jelzőszám változásáról
Pénzintézetek jelentése a pénzforgalmi jelzőszám változásáról Felhasználói Segédlet MICROSEC Kft. 1022 Budapest, Marczibányi tér 9. telefon: (1)438-6310 2002. május 4. Tartalom Jelentés készítése...3 Új
RészletesebbenKezdeti Útmutató a Szolgáltatáselemző Rendszer használatához. vezetők számára. Tartalom
Kezdeti Útmutató a Szolgáltatáselemző Rendszer használatához vezetők számára Tartalom 1. Bejelentkezés... 2 2. Főoldal... 2 2.1. Jelszó szerkesztése... 3 2.2. Akadálymentesített nézet... 3 2.3. Kijelentkezés...
RészletesebbenHiánypótlás beküldési útmutató
Hiánypótlás beküldési útmutató Az alábbiakban néhány lépésben bemutatásra kerül a hiánypótlás megtekintése és annak beküldése. Minden lépéshez csatolva van egy kép is, ami az adott lépést mutatja egy mintán
RészletesebbenPOSZEIDON dokumentáció (12.2)
POSZEIDON dokumentáció (12.2) KÖRLEVELEK IKTATÁSA 1. Általános információk A Poszeidon iktató rendszer lehetőséget biztosít azon kimenő körlevelek gyors iktatására, melyek Neptun kóddal rendelkező partnerek
RészletesebbenSzöveges fájlok szerkesztése Jegyzettömb használata
Szöveges fájlok szerkesztése A Jegyzettömb csak szöveges dokumentum (TXT fájl) szerkesztésére alkalmas (Editor). Ez azt jelenti, hogy a begépelt szöveget nem tudjuk kedvünk szerint megformázni, vagyis
Részletesebben6. Alkalom. Kép ClipArt WordArt Szimbólum Körlevél. K é p
6. Alkalom Kép ClipArt WordArt Szimbólum Körlevél K é p Képet már létezı képállományból vagy a Word beépített CLIPART képtárgyőjteményébıl illeszthetünk be. Képállományból kép beillesztése A szövegkurzort
RészletesebbenTáblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL. a., Begépelés
Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL a., Begépelés Az adatok bevitelének legegyszerűbb módja, ha a táblázat kijelölt cellájába beírjuk őket. - számok (numerikus adatok) -
RészletesebbenCitációs index időintervallumra DE MTMT Adminisztrátorok
Citációs index időintervallumra 2019.02.20. - DE MTMT Adminisztrátorok Szerzőnként le kell keresni adott időintervallumhoz tartozó adott évi idézéskapcsolatokat, ezeket az idézéskapcsolatokat egy közös
RészletesebbenMicrosoft Word előadás. Bevezetés az informatikába I.
Microsoft Word előadás Bevezetés az informatikába I. A Word felépítése Menüsor Eszköztár Vonalzók Kurzor Dokumentum Állapotsor Betűk betűtípus fogalma betűméret félkövér, dőlt, aláhúzott proporcionális
Részletesebben15.4.2b Laborgyakorlat: Mappa és nyomtató megosztása, a megosztási jogok beállítása
15.4.2b Laborgyakorlat: Mappa és nyomtató megosztása, a megosztási jogok beállítása Bevezetés Nyomtasd ki a feladatlapot és oldd meg a feladatokat! Ezen a laborgyakorlaton egy mappát fogunk létrehozni
RészletesebbenIsmerkedés az új felülettel
Ismerkedés az új felülettel A 2003-as verzióhoz képes változott a menüszerkezet. Az ablak tetején menüszalag található, amely előtérbe helyezi a legfontosabb parancsokat, így nem kell a program legkülönbözőbb
RészletesebbenTABULÁTOROK TÁBLÁZATOK KÉSZÍTÉSE. A táblázatok készítésének lehetőségei:
TABULÁTOROK A tabulátorokat a szavak soron belüli pontos pozicionálására használjuk. A tabulátorokat valamilyen pozícióhoz kötjük. A pozíciók beállíthatók vonalzón vagy a Formátum menü Tabulátorok menüpontjának
Részletesebben1. kép. A Stílus beállítása; új színskála megadása.
QGIS Gyakorló Verzió: 1.7. Wroclaw Cím: A Print composer használata és a címkézés. Minta fájl letöltése innen: http://www.box.net/shared/87p9n0csad Egyre több publikációban szerepelnek digitális térképek,
RészletesebbenSzöveges értékelés. Magiszter.NET. Elérhetőségeink: Tel: 62/550-748; 550-749 Fax: 62/550-919 E-mail: magiszternet@infotec.hu Honlap: www.infotec.
Magiszter.NET Szöveges értékelés Elérhetőségeink: Tel: 62/550-748; 550-749 Fax: 62/550-919 E-mail: magiszternet@infotec.hu Honlap: www.infotec.hu Ügyfélszolgálat: H-P 8:00-16:00 A Magiszter.Net rendszerben
RészletesebbenWord V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra,
Word V. Tabulátorok A tabulátorok (tabulátorhely: A vízszintes vonalzó azon pontja, amely meghatározza a szövegbehúzást, illetve a szövegoszlop kezdetét.), segítségével a szöveget balra, jobbra, középre,
RészletesebbenMeglévő munkafüzet megnyitása, mentése új néven
Példánkban a következő lépéseket végezzük el: megnyitunk egy korábban mentett munkafüzetet, a megnyitott munkafüzetről egy másolatot készítünk, azaz új néven mentjük el. Meglévő munkafüzet megnyitása Egy
RészletesebbenSzolgáltatási szerződés elektronikus aláírása
Szolgáltatási szerződés elektronikus aláírása Windows 7, 8, 8.1 és 10 operációs rendszeren 1(11) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. Aláírási lehetőségek... 3 3.1. Szolgáltatási
RészletesebbenKörlevélkészítés Word 2007-ben
Körlevélkészítés Word 2007-ben Sokszor előfordul, hogy azonos szerkezetű, törzsszövegű dokumentumot minimális változó tartalommal kell különböző címekre küldeni. Ez a változó tartalom is általában megszólítás,
RészletesebbenTechnikai segédlet az MTA-SYLFF elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére
Technikai segédlet az MTA-SYLFF elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére Az MTA-SYLFF ösztöndíj pályázat benyújtása a https://palyazat.mta.hu/sasakawa_2015/ weboldalon mezők kitöltésével, illetve
RészletesebbenPrezentáció, Prezentáció elkészítése. Nézetek
Microsoft Power Point 2003 program esetén Különböző nézetek közül választhatunk, melyeket többféleképpen érhetünk el: kattinthatunk a Nézet menüre, és onnan választjuk ki a használni kívánt nézetet; a
RészletesebbenRegisztráció... 2. Önéletrajzi adatok... 2. Továbblépés új és régi felhasználók esetében egyaránt... 3. Pályázat elkészítése... 4. A részképzés...
Online pályázás lépésről lépésre Tartalom Regisztráció... 2 Önéletrajzi adatok... 2 Továbblépés új és régi felhasználók esetében egyaránt... 3 Pályázat elkészítése... 4 A részképzés... 4 B posztgraduális
RészletesebbenAz importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1.
Az importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1. Budapest, 2008. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 2.1. 2008.01.17. A teljes dokumentáció megváltozott Kiadás: 2008.01.17.
RészletesebbenKISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1
KISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1 1. Belépés az Online Megrendelői Felületre 1. 1. Lépjen fel a www.erzsebetutalvany.hu weboldalra. 2. A kezdőoldalon válassza az Online megrendelő menüpontot. 3. Adja meg a felhasználónevét
RészletesebbenSzövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet
Szövegszerkesztés Word XP-vel Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel TANMENET- Szövegszerkesztés Word XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés a Word XP használatába 2 tanóra (90 perc) 2. Szöveg
RészletesebbenIsmerkedés a Word 2007 felületével
Ismerkedés a Word 2007 felületével A Word 2007 használata A Microsoft Word első, Windows operációs rendszerhez készült változata 1989 novemberében jelent meg. Az eredeti és az újabb verziók, illetve a
RészletesebbenIntegráció LadyBirddel
Integráció LadyBirddel 1 A ShopRenter és a Ladybird integrációjához beállításokat kell eszközölnünk mind a ShopRenter, mind a LadyBird felületén. Elsőként a LadyBirdben kell elvégeznünk teendőinket, mert
RészletesebbenPOSZEIDON dokumentáció (2.2)
POSZEIDON dokumentáció (2.2) Gyorsiktatás I. BEJÖVŐ IRATOK IKTATÁSA A Gyorsiktatás felületen lehet beérkező iratainkat a legegyszerűbb módon érkeztetni és iktatni. 1.) VONALKÓD felragasztása a papírra.
RészletesebbenPOSZEIDON dokumentáció (4.2)
POSZEIDON dokumentáció (4.2) E-mail iktatása I. MICROSOFT OUTLOOK LEVELEZŐT HASZNÁLÓKNAK ELSŐ BEJELENTKEZÉS: 1.) Az Outlook programban jobb egérgombbal kattintok valamelyik levélen. (Ha elsőre nem jelenik
Részletesebbenkommunikáció Megoldások
Információ és kommunikáció Megoldások Megoldások Információ és kommunikáció 1. A címsorba gépelje be a http://www.nbc.com címet! A Kedvencek hozzáadása panelen kattintunk a létrehozás gombra! Kattintsunk
RészletesebbenRövid leírás a Make Your Mark szoftver használatához
Rövid leírás a Make Your Mark szoftver használatához Ahhoz, hogy egy gyors példán keresztül bemutassunk, a program működését, egy Plytex címkét hozunk létre. Először létre kell hozni egy címkét, majd kinyomtatni
RészletesebbenMEDITOR 5 KLÓN telepítési segédlete
MEDITOR 5 KLÓN telepítési segédlete I. Az adatbázis motor telepítése II. A MEDITOR 5 KLÓN program telepítése III. Adatok feltöltése a KLÓN programba I. Adatbázis motor telepítése Kérem, hogy a telepítések
RészletesebbenSzolgáltatási szerződés elektronikus aláírása
Szolgáltatási szerződés elektronikus aláírása Windows XP, Vista és Windows 7, 8 és 10 operációs rendszeren 1(10) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. Aláírási lehetőségek... 3
RészletesebbenOutlook Express használata
Outlook Express használata Az induló ablak több részre oszlik Nyitott mappa tartalma Mappák Partnerek Az induló ablak nézetét testre lehet szabni a Nézet menü/elrendezés almenüjével Az eszköztár testreszabásához
RészletesebbenVálasztó lekérdezés létrehozása
Választó lekérdezés létrehozása A választó lekérdezés egy vagy több rekordforrásból származó adatokat jelenít meg. A választó lekérdezések a táblák, illetve az adatbázis tartalmát nem változtatják meg,
RészletesebbenÓrarendkészítő szoftver
SchoolTime Órarendkészítő szoftver 2.0 verzió Tartalomjegyzék: 1., Belépés a programba...3 2., Órarend főtábla...3 3., Tanátok...4 3.1., Új tanár felvitele, módosítása...4 3.2., Tanár törlése...4 3.3.,
RészletesebbenPDF. Tartalomjegyzék 1/21
PDF Napjainkban a publikálás elterjedt formája a PDF dokumentumok előállítása. A weben ez szinte szabvánnyá vált hosszú dokumentumok esetén. Akkor is nagyon hasznos lehet, ha a gondosan megformázott word
RészletesebbenNetlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe
Netlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe 1. Indítsa el az Internet Explorer 8-as böngészőt. (Windows XP esetén: Start menü > Internet
RészletesebbenÚtmutató a Domus elektronikus pályázati rendszerben történő pályázáshoz. https://aat.mta.hu/aat
Útmutató a Domus elektronikus pályázati rendszerben történő pályázáshoz https://aat.mta.hu/aat 1 Belépés a pályázati rendszerbe Kattintson a Pályázatok menüponton belül a Domus gombra. Kérdéseikkel, észrevételeikkel
RészletesebbenA WORD 2016 szövegszerkesztő újdonságai
Alkalmazott Informatikai Tanszék SZÁMÍTÁSTECHNIKA I. dr.dudás László 6./1. A WORD 2016 szövegszerkesztő újdonságai A WORD dokumentum több személy általi egyidejű szerkeszthetősége felhőben (One Drive)
RészletesebbenOktatás. WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken. SZTE Egyetemi Számítóközpont
Oktatás WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken SZTE Egyetemi Számítóközpont WLAN kapcsolat beállítása 1 Tartalom Windows XP... 2 Tanúsítvány telepítése... 2 WPA2 védett
RészletesebbenTájékoztató a szakdolgozat elektronikus feltöltéséről
Tájékoztató a szakdolgozat elektronikus feltöltéséről Tisztelt hallgató mielőtt belekezd a szakdolgozata feltöltésébe az elektronikus felületen kérem, hogy figyelmesen olvassa el a tájékoztatót. Csak akkor
RészletesebbenAccess gyakorlati feladatok lépésről lépésre
Access gyakorlati feladatok lépésről lépésre 1. feladat: Hajómenetrend A balatoni hajómenetrend rendelkezésünkre áll a menetrend.txt állományban. Készítsen új adatbázist HAJO néven! A mellékelt adatállományt
RészletesebbenAranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár Partner Portál
Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár Partner Portál Felhasználói leírás Tartalomjegyzék 1Regisztráció... 2 1.1Regisztráció megerősítése... 3 2Bejelentkezés... 4 3Elfelejtett jelszó... 4 4A Partner Portál felépítése...
Részletesebben18. Szövegszerkesztők
18. Szövegszerkesztők A szövegszerkesztés olyan számítógépes művelet, amelynek során később nyomtatásban megjelenő szövegegységeket, dokumentumokat hozunk létre, majd azokat papírra kinyomtatjuk. A különböző
Részletesebbenstart 2.0 szoftverismertető 081214
alma mátrix start 2.0 szoftverismertető 081214 Az alma mátrix START program segítségével egyéni fejlesztési terveket készíthetünk integrált nevelésben résztvevő, hátrányos helyzetű, vagy más gyermek részére.
RészletesebbenÁllomány (fájl) = összetartozó adathalmaz, program, melyet a számítógép egyetlen egységként kezel.
Állományműveletek Állomány (fájl) = összetartozó adathalmaz, program, melyet a számítógép egyetlen egységként kezel. Azonosítása: név (max.256 karakter). (pont) kiterjesztés (típusjel, általában 3 karakter)
RészletesebbenADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén
ADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén 1. A 18/2005. IHM rendelet melléklete alapján össze kell állítani a közérdekű adatokat 2. Az elkészített dokumentumok feltöltése a központi honlapra:
RészletesebbenADATSZOLGÁLTATÁS webes metaadat-szerkesztővel
ADATSZOLGÁLTATÁS webes metaadat-szerkesztővel A. központi OAI szerver igénybe vétele esetén A regisztráció elfogadását követően az adminisztrációs felületen a Webes metaadat szerkesztő funkciót kell kiválasztani:
Részletesebben15.4.2a Laborgyakorlat: Böngésző beállítása
15.4.2a Laborgyakorlat: Böngésző beállítása Bevezetés Nyomtasd ki a laborgyakorlatot és oldd meg a feladatokat! A laborgyakorlat során a Microsoft Internet Explorer beállításait fogjuk konfigurálni. Az
RészletesebbenSzövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet
Szövegszerkesztés Word XP-vel Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel TANMENET- Szövegszerkesztés Word XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés a Word XP használatába 2. Szöveg bevitele és módosítása
RészletesebbenA WORDPRESS TESTRESZABÁSA (MEGJELENÉS MENÜ ELEMEI)
Mgr. Námesztovszki Zsolt A WORDPRESS TESTRESZABÁSA (MEGJELENÉS MENÜ ELEMEI) Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar Oktatásinformatikai rendszerek - szöveggyűjtemény Budapest, 2013.
RészletesebbenWIFI elérés beállítása Windows XP tanúsítvánnyal
WIFI elérés beállítása Windows XP tanúsítvánnyal Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola és Általános Művelődési Központ Készítette: Jászberényi József, 2011 1/24 A PÁGISZ WIFI hálózathoz kétféle
RészletesebbenTabulátorok, felsorolás, stílusok Tabulátorok
Tabulátorok, felsorolás, stílusok Tabulátorok A szöveg a bekezdésben balra, jobbra sorkizártan vagy középre igazodik, a bekezdés igazításától függően. Ekkor a bekezdés valamennyi és teljes sora eszerint
RészletesebbenHírlevél küldés kézikönyv
Hírlevél küldés kézikönyv Címlisták rögzítése 1., Belépve az Office-ba (felhasználónév: sovidektcc) először létre kell hozni Címkategóriákat. Ezeket a Megkeresések menü Címkategóriák almenüjében lehet
RészletesebbenHVK Adminisztrátori használati útmutató
HVK Adminisztrátori használati útmutató Tartalom felöltés, Hírek karbantartása A www.mvfportal.hu oldalon a bejelentkezést követően a rendszer a felhasználó jogosultsági besorolásának megfelelő nyitó oldalra
RészletesebbenA Google űrlap (form) használata
A Google űrlap (form) használata Az űrlap létrehozásához jelentkezzünk be a Google dokumentumok (http://docs.google.com/ ) oldalra. Az űrlap (Form) létrehozásához kattintsunk az Új létrehozása / Form menüpontra.
Részletesebben1. Nyissa meg a honlapot. 2. Kattintson a Rendelek. 3. Adja meg a felhasználónevét és jelszavát. 4. Kattintson a Belépés
I. Belépés az Online Megrendelői Felületre Nyissa meg a www.erzsebetutalvany.hu honlapot. Kattintson a Rendelek gombra. Adja meg a felhasználónevét és jelszavát. Mit tegyek, ha elfelejtettem a jelszavamat?
RészletesebbenÚj adatbázis létrehozása
Az adatbázis-állomány létrehozása Indítsuk el a programot és válasszuk az Új adatbázis menüpontot. A már korábban megismert módszerrel hozzuk létre az Autókereskedés nevű adatbázis-állományt! Például:
RészletesebbenReszlAd fájl, kitöltési útmutató:
1 ReszlAd fájl, kitöltési útmutató: A ReszlAd táblázat egy adott látogatás részletes adatait tartalmazza. A szaktanácsadó által hiánytalanul kitöltött, és elnevezett fájlt e-mail üzenetben kérjük elküldeni
RészletesebbenCGS Civil 3D Extensions 2012 telepítése
CGS Civil 3D Extensions 2012 telepítése Indítsuk el a telepítést a setup_2012_hun_xx 1 bit_vyy 2.exe fájlra való kattintással. A megjelenő telepítő varázsló lapon olvassuk el az információkat, majd kattintsunk
RészletesebbenDiagram létrehozása. 1. ábra Minta a diagramkészítéshez
Bevezetés Ebben a témakörben megtanuljuk, hogyan hozzunk létre diagramokat, valamint elsajátítjuk a diagramok formázásnak, módosításának lehetőségeit. A munkalap adatainak grafikus ábrázolási formáját
RészletesebbenMunka a fájlokkal. Az általánosan használt fájltípusok. Programfájlok. Adatfájlok
Az általánosan használt fájltípusok A háttértárakon tárolt adathalmazokat fájloknak (állományoknak) nevezzük. A fájlokat két csoportba soroljuk. Az indítható, futtatható programokat tartalmazó fájlokat
RészletesebbenTanulmányi eredmények exportálasa (KIR)
Tanulmányi eredmények exportálasa (KIR) A középiskola és a szakiskola minden évben értesíti az általános iskolát arról, hogy az ott végzett tanulók a középiskola, illetve a szakiskola első két évfolyamán
RészletesebbenSAP HR Általános lekérdező Ad-hoc-query
Tranzakció neve: S_PHO_48000513 Ad-hoc query A használathoz célszerű a Favoritok/tranzakció beszúrása menüponttal a favoritok közé felvenni. 1. oldal, összesen: 18 A tranzakció elindítása után a következő
RészletesebbenSpeciális kötegelt nyomtatványok kezelése a java-s nyomtatványkitöltő programban (pl.: 0953-1042 kötegelt nyomtatvány)
Speciális kötegelt nyomtatványok kezelése a java-s nyomtatványkitöltő programban (pl.: 0953-1042 kötegelt nyomtatvány) A speciális kötegelt nyomtatványok olyan típusú nyomtatványok, amelyek alnyomtatványai
RészletesebbenElső lépések. 1. ábra Program megnyitása a legutóbbi dokumentumok listája alapján
A program indítása Kétféle programot mutatok be, mint már említettem a bevezetőben, a Microsoft Office PowerPoint 2003-at és a Microsoft Office PowerPoint 2007-et. Mindkettő az Office programcsomag része.
RészletesebbenA LOGO MOTION TANÍTÁSA
A LOGO MOTION TANÍTÁSA ÍRTA: SZABÓ JÁNOS TANÍTÓ 2010, KECEL LOGO MOTION TANÍTÁSA KÉSZÍTETTE: SZABÓ JÁNOS TANÍTÓ 2010. 1 1. FOGLALKOZÁS Kattintsunk a Logo motion ikonjára. A Színes teki. Ez a program ablaka.
RészletesebbenTáblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése
Táblázatok Táblázatok beszúrása A táblázatok sorokba és oszlopokba rendezett téglalap alakú cellákból épülnek fel. A cellák tartalmazhatnak képet vagy szöveget. A táblázatok használhatók adatok megjelenítésére,
RészletesebbenTechnikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére
Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére A Domus szülőföldi ösztöndíj pályázat benyújtása senior pályázat esetén a https://palyazat.mta.hu/domus_szulofoldi_senior_2016,
RészletesebbenMikroszámla. Interneten működő számlázóprogram. Kézikönyv
Mikroszámla Interneten működő számlázóprogram Kézikönyv Tartalomjegyzék Weboldal 2 Regisztráció 3 Bejelentkezés 4 Főoldal 6 Menüsor szerkezete 7 Számlák 8 Beállítások 9 Fizetési módszerek kezelése 10 Kedvezmények
RészletesebbenTechnikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére
Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére A benyújtása az élő- és élettelen természettudományok és matematika területén junior pályázók esetén a https://palyazat.mta.hu/domus_junior_tt_2019_osz/,
RészletesebbenTantárgyfelosztás. I. Ellenőrzés. Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket:
Tantárgyfelosztás I. Ellenőrzés Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket: Alkalmazott képes menü > alkalmazottak alapadatai - Alkalmazottak
RészletesebbenFogalmak: Adatbázis Tábla Adatbázis sorai: Adatbázis oszlopai azonosító mező, egyedi kulcs Lekérdezések Jelentés Adattípusok: Szöveg Feljegyzés Szám
Fogalmak: Adatbázis: logikailag összefüggő információ vagy adatgyőjtemény. Tábla: logikailag összetartozó adatok sorokból és oszlopokból álló elrendezése. Adatbázis sorai: (adat)rekord Adatbázis oszlopai:
RészletesebbenMire jó az önéletrajz? Az önéletrajz egy olyan dokumentum, ami bemutat minket a munkaadó számára.
Mire jó az önéletrajz? A felnőtt önálló élethez szükségünk van egy fizető állásra. Az álláskereséshez szükség van egy önéletrajzra. Az önéletrajz egy olyan dokumentum, ami bemutat minket a munkaadó számára.
RészletesebbenMAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA TITKÁRSÁGA
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA TITKÁRSÁGA K U T A T Á S I PÁ LYÁ Z A T O K F Ő O S Z T Á LY A ÚTMUTATÓ az MTA támogatott kutatócsoportok létesítésére meghirdetett pályázathoz Az MTA támogatott kutatócsoportok
RészletesebbenTERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás
TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás Felhasználói kézikönyv 1.0.0.8 verzió A dokumentum készült: 2004. május 28. Utolsó módosítás időpontja: 2005. június. 21. E-Group Magyarország
RészletesebbenONLINE SZAKÉRTŐI KERETRENDSZER
FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET 1. ÁBRA 1.Lépés Szakértői rendszer főbb paramétereinek megadása 0. Ellenőrzés bekapcsolása (Ha első alkalommal használja a rendszert ajánlott kipipálni). A rendszer a megadott paramétereket
RészletesebbenA szövegszerkesztő program (MS Word)
A szövegszerkesztő program (MS Word) A Word szövegszerkesztő a Microsoft Office programcsomag része. A csomag telepítése után általában a Start menü/minden program/microsoft Office menü alatt találjuk
RészletesebbenOktatási segédanyag. Weboldalszerkesztési gyakorlatok
Oktatási segédanyag Weboldalszerkesztési gyakorlatok Bevezetés A korábbi oktatási segédanyagokban megismertük a weboldalszerkesztés gyakorlatát. Ennek a segédanyagnak a célja, hogy gyakorlati példákon
RészletesebbenTanúsítvány igénylése sportegyesületek számára
Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zrt. Tanúsítvány igénylése sportegyesületek számára Felhasználói útmutató ver. 1.0 Budapest, 2017. január 04. 1 A Microsigner telepítő letöltése A telepítés megkezdéséhez
RészletesebbenA Microsoft Publisher 2013 külsőre kicsit más, mint elődei, ezért ezzel az útmutatóval szeretnénk megkönnyíteni a program megismerését.
Első lépések A Microsoft Publisher 2013 külsőre kicsit más, mint elődei, ezért ezzel az útmutatóval szeretnénk megkönnyíteni a program megismerését. A gyorselérési eszköztár Gyakran használt parancsait
RészletesebbenSzövegszerkesztés haladó MS word
Szövegszerkesztés haladó MS word Hosszú szövegek kezelése Ha változtatunk vmit, változik a tördelés. Ez hosszú szövegeknél gondot okozhat: Megváltozik az oldaltördelés A címek nem a lap tetején lesznek,
RészletesebbenTöbb oldalas dokumentum készítése. MS Word 2010 szövegszerkesztővel
Több oldalas dokumentum készítése MS Word 2010 szövegszerkesztővel Egy többoldalas dokumentummal szemben támasztott követelmények (példa feladaton keresztül bemutatva) Készítsünk hat oldalas dokumentumot,
RészletesebbenPárhuzamos (fordított) szövegek többcélú felhasználása Három fő terület: 1. A szöveg előkészítése (mindhárom esetben):
Párhuzamos (fordított) szövegek többcélú felhasználása Három fő terület: A) egy-, két-, háromnyelvű (esetleg többnyelvű) szövegtár létrehozása: Ms Access B) egy- vagy kétnyelvű glosszárium készítése, bővítése
RészletesebbenFelhasználói kézikönyv. omunáldata
Elhagyott Hulladék Nyilvántartó Program Felhasználói kézikönyv omunáldata Tartalomjegyzék Illetékes Hatóságok Adatkapcsolati Alrendszer... 3 Bejelentkezés... 4 Elfelejtett jelszó... 4 Felhasználói Központ...
RészletesebbenTechnikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére
Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére A Domus magyarországi ösztöndíj pályázat benyújtása junior pályázók esetén a https://palyazat.mta.hu/domus_junior_2016_osz/,
Részletesebben