Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. A 2015/2016. óvodai nevelési év előkészítése. Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály.
|
|
- Diána Virág Fábián
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 E L Ő T E R J E S Z T É S Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester Tárgy: A 2015/2016. óvodai nevelési év előkészítése Iktatószám: /2015. Melléklet: 1 db határozati javaslat Készítette: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály Véleményezésre megküldve: Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság Törvényességi véleményezésre bemutatva: június 5.
2 Tisztelt Közgyűlés! I. Az óvodai beiratkozások alakulása: A 2015/2016-os nevelési évre Szeged Megyei Jogú Város önkormányzati óvodáiban az óvodás korú gyermekek jelentkezése lezárult. Összesen 1207 új óvodást vettek fel óvodáink, de a nyár folyamán még várhatók jelentkezések. A gyermekek felvétele a nevelési év során is folyamatos a férőhelyek figyelembe vétele mellett gyermeknek sikerült a felvétele abba az óvodába, amelyikbe jelentkezett, 61 gyermeket átirányítással sikerült elhelyezni másik, lakóhelyhez, vagy munkahelyhez közeli óvodába. 1 főt vidéki körzetes óvodájába irányítottak át, 4 főnek pedig további bölcsődei elhelyezést javasoltak. A csoportok szervezésénél és a létszámok kialakításánál tekintettel kellett lenni a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 4. számú mellékletére, amely szerint óvodában a csoportlétszám maximum 25 fő lehet, kivétel az Nkt. 25. (7) bekezdése szerinti, fenntartó által engedélyezett esetekben, amikor a 25 fő 20 %-kal átléphető. Erről Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a 246/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozatában döntött. A jelentkezések alapján szükségessé vált a csoportszámok módosítása, hiszen ahogy a táblázatban látszik, a Vedres Utcai Óvodában fokozatosan két csoportnyi gyermekkel csökkent le a létszám, a szőregi Magyar Utcai Óvodában viszont újabb csoport beindítása indokolt. Ennek tárgyi feltételei biztosítottak, jelenleg van egy üres terem, amely korábban csoportszobaként működött. A 2015/2016-os nevelési évet eggyel kevesebb, vagyis 201 csoporttal lehet tervezni. II. Fejlesztő pedagógusok száma Az intézményben jelenleg 6 fő fejlesztőpedagógus dolgozik. Feladatuk - a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek (BTMN) terápiás foglalkoztatása, - a DIFER (Diagnosztikus fejlődésvizsgáló és kritériumorientált fejlesztő rendszer 4-8 évesek számára) méréssel kiszűrt gyermekek fejlesztése. Az intézmény jelzése alapján egyre növekszik azon óvodáskorú gyermekek száma, akiknél a Nevelési Tanácsadó BTMN státuszt állapít meg. Az elmúlt években az Óvodák Igazgatósága gyermeklétszámában az alábbiak szerint változott ez az adat: Nevelési év Létszám október 1-jén Létszám június 30-án
3 Az intézmény kérésére a hatékonyabb fejlesztés érdekében javaslom, hogy az I. pontban említett csoportmegszüntetésből felszabadult álláshelyek terhére a közgyűlés 2 fővel emelje meg a fejlesztőpedagógusok számát 6-ról 8-ra. Az I. és II. pontban felsoroltak alapján a következő nevelési évben az álláshelyek száma a korábbi 750,25-ről 748,25-re csökken, mely intézményi bontásban a határozat 1. sz. melléklete szerint alakul. III. Óvodai felvételi körzetek Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a és az Nkt. 21. (2) bekezdése alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 262/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozatával módosította az intézmény alapító okiratát, amely már nem tartalmazhatja az óvodák felvételi körzeteit ( a Magyar Államkincstár által kiadott kötött tartalmú formanyomtatványban nem szerepelhet ilyen adat). Javaslom a közgyűlésnek, hogy az óvodák felvételi körzetéről hozzon határozatot, hogy eleget tegyen az Nkt. 49. (3) bekezdésében foglalt rendelkezésnek, mely szerint a települési önkormányzat közzéteszi az óvoda felvételi körzetét. A felvételi körzeteket a határozat 2. sz. melléklete tartalmazza. Kérjük a Tisztelt Közgyűlést a határozati javaslat elfogadására. Szeged, június 5. Dr. Solymos László
4 KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése június 26. napján tartott rendes (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. H A T Á R O Z A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megvitatta a várospolitikai alpolgármester /2015. sz. előterjesztését A 2015/2016. óvodai nevelési év előkészítése tárgyában és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a 2015/2016. nevelési évben a határozat 1. sz. mellékletében foglaltak szerint hagyja jóvá az Óvodák Igazgatósága 50 telephelyén indítható óvodai csoportok és férőhelyek számát, az Óvodák Igazgatósága pedagógus-, a nevelőmunkát közvetlenül segítő álláshelyek, valamint a gazdasági-ügyviteli-technikai dolgozók számát szeptember 1-jétől. Felelős: az intézmény vezetője Határidő: szeptember A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy az 1. sz. melléklet szerinti álláshelyekkel összefüggő létszám-előirányzat módosítást a költségvetési rendeleten vezesse át. Határidő: soron következő költségvetés-módosítás Felelős: Közgazdasági Iroda vezetője 3. A közgyűlés az óvodák felvételi körzetét a határozat 2. sz. melléklete szerint határozza meg. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatóságát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálatának igazgatóját és az Óvodák Igazgatósága igazgatóját jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. K. m. f. Dr. Botka László Dr. Mózes Ervin polgármester címzetes főjegyző
5 a.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. sz. melléklete Az Óvodák Igazgatósága tagintézményeinek működési (felvételi) körzete: Katona J. Utcai Óvoda: Móraváros: Kálvária sgt. - Moszkvai krt.- Petőfi S. sgt. -Cserepes sor által határolt terület, Katona József u., Cserepes sor, Vályog köz. Dr. Boross József Utcai Óvoda: Kálvária sgt. - Londoni krt.- Mars tér- Kossuth L. sgt. - Fonógyári út által határolt terület. Napsugár Óvoda: Kálvária sgt. - Moszkvai krt.- Petőfi S. sgt. - Szél u. által határolt terület, Vadaspark-lakópark. Földmíves Utcai Óvoda: Alsóváros (Petőfi S. sgt.- Szabadkai út - Bécsi krt.- vasútvonal által határolt terület), Cserepes sor, Cserép u. Bem Tábornok Utcai Óvoda: Alsóváros (Petőfi S. sgt.- Szabadkai út - Bécsi krt.- vasútvonal által határolt terület) Cserepes sor, Téglagyár u., Tégla köz, Cserép köz. Toldy Utcai, Nádor Utcai Óvoda: Római krt.- Brüsszeli krt.- Berlini krt.- Párizsi krt.- Mars tér - Londoni krt.- Moszkvai krt.- Bécsi krt. - Tisza part által határolt terület. Hétvezér Utcai, Hunyadi Téri Óvoda: Rókusi városrész (Kossuth L. sgt.- Berlini krt. - Csongrádi sgt.- Rókusi krt. által határolt terület), Franciahögy lakópark. Mars Téri, Gyertyámos Utcai, Hajnóczy Utcai Óvoda: Római krt.- Brüsszeli krt.- Berlini krt.- Párizsi krt.- Mars tér - Londoni krt.- Moszkvai krt.- Bécsi krt. - Tisza part által határolt terület. Cső Utcai, Gáspár Z. Utcai Óvoda: Északi városrész: Körtöltés u.- Jakab L. u.-berlini krt.- Brüsszeli krt.- József A. sgt. - Makkosházi krt. - Rókusi krt. által határolt terület, Franciahögy Lakópark, Harmónia Lakópark. Makkosházi Óvoda: Csongrádi sgt.- Makkosházi krt.- József A. sgt.- körtöltés által határolt terület. Garam Utcai Óvoda: Vértói út - Makkosházi krt.- Tölgyes u.- körtöltés által határolt terület. Építő Utcai Óvoda: József A. sgt. - Retek u. - Budapesti krt.- Szamos u. által határolt terület. Gedói Óvoda: Csongrádi sgt. - Brüsszeli krt. - József A. sgt. - Makkosházi krt. által határolt terület. Tabán Utcai Óvoda: Római krt.- Felső-Tisza part - Etelka sor- Kereszttöltés u.- Szilléri sgt. által határolt terület. Kemes Utcai Óvoda: József A. sgt.- Római krt. - Szilléri sgt.- Retek u. által határolt terület. Felsővárosi Óvoda: Lugas u. - Szilléri sgt. - Római krt. Felső Tisza part -Körtöltés által határolt terület. Petőfi Telepi Óvoda: Petőfi Telep: Göndör sor - Lőwy S. u.- Zágráb u.- Irinyi J. u. által határolt terület, Tápéi kiskertek. Gábor Áron Utcai Óvoda: Petőfi Telep: Göndör sor - Bánk bán u. - Lőwy S. u.- Zágráb u. által határolt terület, Tápéi kiskertek. Honfoglalás Utcai, Majakovszkij Téri Óvoda: Körös sor - Tisza sor - Zágráb u. - Tisza part által határolt terület, Tápéi kiskertek. Jerney Utcai, Széksósi Úti Óvoda: Széksósi út - Dorozsmai út által határolt déli terület. Bölcs Utcai, Negyvennyolcas Utcai Óvoda: Széksósi út - Dorozsmai út által határolt északi terület. Klebelsberg Telepi Óvoda: Klebelsberg telep, Tompasziget, Ballagitó. Gyálaréti Óvoda: Gyálarét. Szentmihályi Óvoda: Szentmihály. Újvidéki Utcai Óvoda: Kecskés telep. Petresi Utcai Óvoda, Rókusi Körúti Óvoda: Kossuth L. sgt.- Damjanich u. - Kukorica u. - Tópart u. - Vértói u.- vasútvonal, ill. a Pulcz u. - Föltámadás u. - Zákány u. - Szatymazi u. által határolt terület. Béke Telepi Óvoda: Béke telep. Teréz Utcai Óvoda: Bakay N. u.- Londoni krt. - Kossuth L. sgt. - vasútvonal által határolt terület. Temesvári Krt-i, Fő Fasori, Bérkert Utcai Óvoda: Újszeged, Fő Fasor - Thököly u. által határolt északi terület, Marostői-kertváros. Magyar Utcai Óvoda: Szőreg, Rózsatő u-val elválasztott északi terület.
6 Szerb Utcai Óvoda: Szőreg, Rózsatő u-val elválasztott déli terület. Rókás Óvoda: Budapesti krt. - Lugas u. - körtöltés - József A. sgt. által határolt terület. Tarjáni Óvoda: Budapesti krt. - Sólyom u. - körtöltés -Tölgyes u. által határolt terület. Gyöngyvirág Óvoda: Szélső sor - Csavar sor Göndör sor - Bánk bán u. által határolt terület, Baktó. Tünde Téri Óvoda: Budapesti krt. - Retek u. -Szamos utca által határolt terület. Sás Utcai Óvoda: Budapesti krt.- Sólyom u.- körtöltés - Lugas u. által határolt terület. Vedres Utcai, Baross László Utcai Óvoda: Újszeged, Fő fasor - Thököly u. által határolt déli terület. Tisza-parti Óvoda: Szeged város közigazgatási területe.
A /2013. ( ) Kgy. sz. határozat 4. sz. melléklete
A /2013. ( ) Kgy. sz. határozat 4. sz. melléklete Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, továbbá a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú
ALAPÍTÓ OKIRAT. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, Óvodák Igazgatósága
A.../2005. (..) Kgy. sz. határozat melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény, továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX.
ALAPÍTÓ OKIRAT. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, Óvodák Igazgatósága
ALAPÍTÓ OKIRAT A /2007. (.) Kgy. sz. határozat 1. sz. melléklete Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény, továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere. A 2014/2015. óvodai nevelési év előkészítése
E L Ő T E R J E S Z T É S Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere Tárgy: A 2014/2015. óvodai nevelési év előkészítése Iktatószám: 28716-1/2014. Melléklet:
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere. A 2013/2014. óvodai nevelési év előkészítése
E L Ő T E R J E S Z T É S Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere Tárgy: A 2013/2014. óvodai nevelési év előkészítése Iktatószám: 38278/2013. Melléklet:
Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
1. sz. határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta
KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T
KIVONAT 1. sz. határozati javaslat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009.... tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2009. (...) Kgy. sz. H A T Á R O Z A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője Tárgy: A 2016/2017. óvodai nevelési év előkészítése és fejlesztési
Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálata
a... Kgy. sz. határozat 1. sz. melléklete Alapító Okirat Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei
K I V O N A T. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007... tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T
K I V O N A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007.... tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2007. (...) KGY. sz. H A T Á R O Z A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megvitatta az Oktatási, Kulturális
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. 62/564-364 Iktatószám: 23924-49//2016. Előadó: dr. Antal Anikó 564-223 Tárgy:
Városüzemeltetési Tanácsnok 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Tárgy: sürgősségi indítvány
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Városüzemeltetési Tanácsnok 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Tárgy: sürgősségi indítvány Helyben Tisztelt Közgyűlés! Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a Szegedi Közlekedési
alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011.
Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011. Tárgy: Az Őszidő Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötött ellátási
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelete
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelete a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: várospolitikai alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Alapító okiratok módosítása Iktatószám: 30407-19/2015. Melléklet: 10 db határozati
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉSÉNEK MENETRENDJE
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉSÉNEK MENETRENDJE Érvényes: 2017. január 1-től A kiadvány tartalmazza Szeged Megyei Jogú Város helyi közforgalmú autóbuszvonalainak menetrendjét. 1 7F MARS
SZMJVÖ ÓVODÁK IGAZGATÓSÁGA HÁZIREND. Házirend. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága 6723 Szeged Sólyom utca 6.
cs Házirend Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága 6723 Szeged Sólyom utca 6. 1 1. Általános információk 1.1 Az intézmény neve Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, Óvodák Igazgatósága
A szavazatszámláló bizottságok póttagjainak megválasztása. 1 db határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Mózes Ervin Címzetes Főjegyző Ikt. szám: 01/56.422/2016. Tárgy: A szavazatszámláló bizottságok póttagjainak megválasztása Melléklet: 1 db határozati javaslat Készítette: Jegyzői Iroda
4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből
4. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012. (... ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta
Szegedi Ősz Idősotthonnal kötött ellátási szerződések módosítása. Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda
Előterjesztő Dr. Solymos László várospolitikai al Iktatószám: 01/17951-2/2009. Tárgy: Szegedi Ősz Idősotthonnal kötött ellátási szerződések módosítása Melléklet: határozati javaslat Készítette: Szociális,
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelete
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelete a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
Ikt.sz.: 35790/2009., 33809/2009., 33245/2009., 34911/2009., 34913/2009., 35933/2009. Egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője Ikt.sz.: 35790/2009., 33809/2009., 33245/2009., 34911/2009., 34913/2009., 35933/2009. Tárgy: Egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói Melléklet:
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelete
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelete a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendı díjakról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelete
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelete a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda
Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/73096-4/2011. Tárgy: SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon Alapító Okiratának módosítása Melléklet: Határozati javaslat Készítette: Szociális,
SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI
SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről 1/a melléklet: Helyi egyedi védelem
Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott nyílt ülésén.
Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2014. 04. 30-án tartott nyílt ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése. A 2010/2011. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Előterjesztő: Várospolitikai alpolgármester Tárgy: A 2010/2011. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása Iktatószám: 73818/2010.
E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 64. MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: Javaslat az óvodák 205/206. nevelési évi csoportjaira E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 205. július
Jegyzőkönyv. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottsága szeptember 8-i ülésén az alábbi napirendi pontokat fogadta el:
Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2010. 09. 08-án tartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Révész Mihály, a bizottság elnöke, Bartáné Tóth Mária, a bizottság alelnöke,
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők Az előterjesztés tárgya: Önálló képviselői indítvány: Petőfi Sándor Művelődési
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére
5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére Tárgy: A 2014/2015. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának
Új képviselői kezdeményezés érkezett. Benyújtó neve: Rózsavölgyi József György címe:
Új képviselői kezdeményezés érkezett Benyújtó neve: György E-mail címe: rozsavolgyi.j@freemail.hu Kezdeményezés tárgya: Módosító indítvány Leírás: Tisztelt Közgyűlés! A Szőregi úti "Huszárlány" című szoborral
Szeged város helyi közlekedésében 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek 2013. december
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2013. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2014. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 29774-1/2016. Tárgy: A Szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Ház igazgatói
Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat
Előterjesztő: Polgármester Iktatószám: 8476-23/2011. Tárgy: Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás Melléklet: 1 db Határozati javaslat Készítette: Szociális, Családvédelmi
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Bölcsődéi alapító okiratának módosítása
Előterjesztő Dr. Solymos László alpolgármester Iktató szám: 01/990-7/2016. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Bölcsődéi alapító okiratának módosítása Melléklet: 1 db Módosító okirat 1 db Alapító
3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.
3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta
J a v a s l a t a 2014/2015-ös nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére
J a v a s l a t a 2014/2015-ös nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére Ózd, 2014. június 26. Előterjesztő: Előkészítő: Alpolgármester
Tárgy: Javaslat indítható óvodai csoportok számának meghatározására
Előterjesztő: Sántha Péterné alpolgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2018. július 16.,sz. napirend Tárgy: Javaslat indítható óvodai csoportok számának meghatározására A napirendet nyílt ülésen
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Várospolitikai alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Alapító okiratok módosítása Iktatószám: 9524/2010. Melléklet: 18 db határozati
Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható
Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/3295-46/2014 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Városüzemeltetési
Szeged d vár á os hely h l i kközlek l edésében k dé éb 201 20 1. 11 kará csonyi, és szilveszteri, valamint a 2012. újévi ünnepek 2011.
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk tj k a Tisztelt ltutazóközönséget, ö t hogy Szeged város helyi l közlekedésében k éb a 2011. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2012. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok,
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 10521/2015. Tárgy: A Kövér Béla Bábszínház igazgatói munkakörére beérkezett pályázatok
Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás
Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 15. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A Szekszárdi 2. Számú Óvoda, Egységes Óvoda-Bölcsőde, Bölcsőde és Családi Napközi 2016/2017. nevelési
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 94951/2012. Tárgy: Döntés a Móra Ferenc Múzeum átvételéről, és az ehhez kapcsolódó intézmények
A R. 5. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
14 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 52/2008. (XII. 17.) Kgy. rendelete a szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról szóló 58/2006.
Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése. 3 db határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/4749-62/2016. Tárgy: Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Ikt. sz.: 32079-11/2015. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2015. év II. félévi munkaterve Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Összeállította: Jegyzői
polgármester Iktatószám: 01/ /2011.
Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László Iktatószám: 01/6383-32/2011. Tárgy: Az M43 autópálya Szegedet elkerülő szakaszának úthasználati díj mentességével kapcsolatos felterjesztés a Nemzeti Fejlesztési
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2017/2018-as nevelési évben indítható
Szeged város helyi közlekedésében 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek 2015. december
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szeged város helyi közlekedésében a 2015. karácsonyi, és szilveszteri, valamint a 2016. újévi ünnepek körüli napokban az autóbuszok, trolibuszok
5/2007. (II.23.) 17/1994. (IV.26.)
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 5/2007. (II.23.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet módosításáról A Szeged
Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Előterjesztő: Tárgy: Működtetői vélemény igazgatói pályázatok elbírálásához, oktatási feladatok átszervezéséhez, valamint szakmai alapdokumentum módosításához
~I Dr. Szemán Sándor ~. címzetes főjegyző. ~1ÚaL Jászai Menyhért alpolgármester L. ,~. ~ '--..
NvíREGVHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGVEI JOGÚ VÁROS TELCFO N: +36 4 54-510 Ügyiratszám: SZOC-10839/015. Ügyintéző: Kertész Sándorné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez- Nyíregyháza Megyei
JUHÁSZ GYULA SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS
JUHÁSZ GYULA SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS 20.sz.VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELŐJE Tápéi Városrészi Önkormányzat vezetője 6753 Szeged, Honfoglalás u. 73. 62/496-795 MÓDOSÍTÓ INDITVÁNY Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Nyílt adatbázisok létrehozása. Művelődési Osztály
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Nagy Sándor alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Smart City koncepció megvalósítása Nyílt adatbázisok létrehozása Iktatószám: 85574/2016
15. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére
15. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: A 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző. Szám: /2013. Tájékoztató a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról
Előterjesztő: Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző Készítette: Jegyzői Iroda Szám: 28.405-2/2013. Tárgy: Tájékoztató a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Melléklet: 1 db határozat-tervezet
2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z
2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z Szeged város foglalkoztatási helyzete, valamint a közfoglalkoztatásról szóló együttműködési megállapodások és egyes ellátási szerződések módosítása
polgármester Iktatószám: 01/ /2010.
Előterjesztő: polgármester Iktatószám: 01/16546-23/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Tudományegyetem között a fogászati ügyelet tárgyában létrejött jogviszony meghosszabbítása
Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel. Humán Közszolgáltatási Iroda. 1 db. határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/22879/2014. Tárgy: Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel Készítette: Humán Közszolgáltatási Iroda Melléklet:
Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma
Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-152/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: A 2012/2013. nevelési, ill.
Szeged Megyei Jogú Város. Oktatási, Kulturális és Sportiroda
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 36304/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város ösztöndíjrendelete Melléklet: 1 db rendelet-tervezet 1 db határozati javaslat Készítette: Oktatási,
Dr. Tóth István Tibor
Előterjesztő megnevezése: Szegedi Közlekedési Kft. Ügyvezető Igazgatója Dr. Tóth István Tibor Iktatószám: 001/23-41/2014/SZKT Tárgy: Átállás az új mobilfizetési rendszerre (356/2012. (XII.13.) Korm. Rendelet
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: A Százszorszép Gyermekház alapító okiratának módosítása Iktatószám: 42797-7/2012.
12/2009.(V.20.) 55/2005. (XI.17.)
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2009.(V.20.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről szóló 55/2005. (XI.17.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
A Rendelet 3. (1) bekezdés d) és g) pontja az alábbiak szerint módosul, továbbá a 3. (1) bekezdés az alábbi l) ponttal egészül ki 3.
1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/2017.(IX. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV. 26.) Kgy. rendelet
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kohári Nándor önkormányzati képviselő
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Kohári Nándor önkormányzati képviselő Szám:./2013. Tárgy: Halaszthatatlan előterjesztés a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.
Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat
sz. határozat 1. sz. melléklete Alapító Okirat Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú
TÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. levelezési cím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A NAPIREND SORSZÁMA: 10. MELLÉKLET:
Kosik Dénes Pál, Mihálffy Béla, Nógrádi Tibor Önkormányzati képviselők. költségvetéshez
Előterjesztő: Kosik Dénes Pál, Mihálffy Béla, Nógrádi Tibor Önkormányzati képviselők Iktatószám: /2015 Előterjesztés tárgya: Módosító javaslat ( III. ) a 2015. évi költségvetéshez Melléklet: 1 db. határozati
Tárgy: Javaslat a 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására
Előterjesztő: Szitka Péter Készítette: Horváthné Geleta Mária intézményvezető Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására
Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat
Alapító Okirat Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás
A rendelet 2. számú melléklete a jelen rendelet 1. számú melléklete szerint módosul.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 18/2006. (V. 15.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában levő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet módosításáról A Magyar
Közfoglalkoztatást érintő megállapodások. 5 db határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/1868-33/2015 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő megállapodások Melléklet: 5 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Foglalkoztatási, Szociális
A 100%-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatóinak, vezérigazgatóinak évi prémiumfeladat meghatározása
Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 1485-62/2012. Tárgy: A 100%-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatóinak, vezérigazgatóinak 2012. évi prémiumfeladat
Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa
Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-570/203 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: A 203/204. nevelési évben indítható
KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2006. (VI....) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Kozma József alpolgármester
Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda
Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/10625-2/2011. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója 2010. évi felülvizsgálatának véleményezése
Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett. Benyújtó neve: Kalmár Ferenc címe:
Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett Benyújtó neve: Kalmár Ferenc E-mail címe: kalmarf1@t-online.hu Kezdeményezés tárgya: Sürgősségi indítvány Leírás: Tisztelt Polgármester Úr! A
önkormányzati képviselő Közterületen történő dohányzás rendjéről szóló rendelet megalkotása 1 db határozati javaslat önkormányzati képviselő
Előterjesztő: önkormányzati képviselő Iktatószám: 9494/2009. Tárgy: Közterületen történő dohányzás rendjéről szóló rendelet megalkotása Melléklet: 1 db rendelet-tervezet 1 db határozati javaslat Készítette:
F E B R U Á R. 1.) A 2003. évi önkormányzati költségvetés zárszámadás előtti módosítása Előterjesztő: Polgármester
J A N U Á R 1.) Az SZKT Kft., a SZEPARK Kft., valamint a VIVAÉP Rt. záró vagyonmérleg és vagyonleltár tervezete 2.) Az önkormányzati vágány- és felsővezeték törzsvagyonon szükséges beruházások jóváhagyása
KÖZLEKEDÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ ZRT. KIEGÉSZÍTŐ FÜZET
KÖZLEKEDÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ ZRT. SZEGED VÁROS HELYI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK ÜNNEPI MENETRENDJE KIEGÉSZÍTŐ FÜZET 2013 Menetrendi naptár 2014. évre A téli időszámítás 2013. október 27. - 2014. március 30-ig
Szentháromság utcai fasor helyreállítása (városüzemeltetés) Önként vállalt feladatok. A Rendeletben az
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 16/2014. (VII.03.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetésérıl szóló 2/2014. (II.26.) önkormányzati rendeletének módosításáról
polgármester Tárgy: A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása
Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 01/4537/2013 Tárgy: A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása Melléklet: Rendelettervezet
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város. Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának Előterjesztő: Haág Zalán önkormányzati képviselő Előterjesztés tárgya: Emléktábla kihelyezése Iktatószám:
Dr. Koltainé Farkas Gabriella ügyvezető igazgató Makrai László ügyvezető igazgató Szenkovszky István ügyvezető igazgató
Előterjesztő megnevezése: Dr. Koltainé Farkas Gabriella ügyvezető igazgató Makrai László ügyvezető igazgató Szenkovszky István ügyvezető igazgató Iktatószám: 56705/2011. Tárgy: Az egyes helyi közszolgáltatások
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere Az előterjesztés tárgya: Sportegyesületek támogatása Iktatószám: 01/12941/2009 Melléklet:
Felelős: Határidő: 2012. december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT
685/2012. (XI.29.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának módosítását 2012.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 15926/2015. Tárgy: A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata igazgatói
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 82591/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága
Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere. A évi önkormányzati költségvetés 2.sz. módosítása
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt. sz.: 30084/2015. Tárgy: A 2015. évi önkormányzati költségvetés 2.sz. módosítása Melléklet: 3 db melléklet költségvetési rendelet-tervezet Készítette:
Iktatószám: 01/ /2013.
Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László Iktatószám: 01/58782-2/2013. Tárgy: Melléklet: Rókusi krt., Vértói út, Nyitra utca és Csáky József utca által körbehatárolt, valamint a Kapisztrán úti szervízút,
A Rendelet 3. (1) és (2) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2017. (IV.04.) önkormányzati rendelete a Szeged városban működő fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól szóló 23/2016.
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere Tárgy: A 2012/2013. tanév előkészítése Iktatószám: 43128/2012. Melléklet: 1 db határozati javaslat
Iktatószám: 01/102276/2012. Beszámoló a közfoglalkoztatásról. 1 db Határozati javaslat
Előterjesztő: Ménesi Imre önkormányzati képviselő Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Iktatószám: 01/102276/2012. Tárgy: Beszámoló a közfoglalkoztatásról Melléklet: 1 db Határozati javaslat
Törvényességi véleményezésre bemutatva: november 13.
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Építési Iroda vezetője Iktatószám: 01/3165-3/2014. 01/14325-1/2014. 01/20867-2/2014. Tárgy: Közterületek elnevezése Készítette:
JAVASLAT. intézményi alapító okirat módosítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-3) *460-55 FAX: (06-3) 460-98 Szám: - 6/05. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT intézményi alapító okirat