ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének
|
|
- Zsuzsanna Pap
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: várospolitikai alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Alapító okiratok módosítása Iktatószám: /2015. Melléklet: 10 db határozati javaslat Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatási Iroda Véleményezésre megkapta: Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság Törvényességi véleményezésre bemutatva: június 15.
2 Tisztelt Közgyűlés! Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. (2) bekezdése és 11. (7) bekezdése, valamint a 111. (26) bekezdése értelmében január 1-jétől az alapító, módosító és megszüntető okiratokat a Magyar Államkincstár honlapján közzétett formanyomtatványok szerint kell elkészíteni. Ez a jogszabályi előírás az alapító szervekre és a kincstárra egyaránt azt a kötelezettséget rója, hogy csak ezen okiratminták szerint elkészített okiratok lesznek befogadhatóak a törzskönyvi nyilvántartásba. A Somogyi-könyvtár és a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratainak kivételével (ezekhez meg kellett kérni az ágazati miniszter véleményét) a közgyűlés módosította az önkormányzat fenntartásában működő költségvetési szervek alapító okiratát. A Magyar Államkincstár a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzésre megküldött módosított okiratok közül héthez olyan módosítást vagy kiegészítést kért, amelyek miatt szükségessé vált az alapító okiratoknak az ismételt előterjesztése. Az óvodai csoportszobák felmérése alapján néhány óvodában pontosítani szükséges a férőhelyek számát. A módosítás a felvett gyermekek státuszát nem érinti. A változást az intézmény alapító okiratának tervezetében is átvezettük. Öt művelődési ház esetében a MÁK kérte a jogelőd megnevezését is az alapító okiratban, a színház esetében pedig a telephelyek megnevezését. Ezeket a módosításokat végrehajtottuk, a könyvtár és a múzeum alapító okiratának elkészítésekor figyelembe vettük a miniszter véleményét. A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata jelenleg irattárként használja az önkormányzati tulajdonban lévő Szent László u. 7. szám alatti társasház egyik ingatlanát (hrsz.: 11578/B/1). A tárgyi ingatlan nagyon rossz műszaki állapotban van. Emberi tartózkodásra alkalmatlan, életveszélyes. A felújítás aránytalanul nagy költségekkel járna a tulajdonostársak részéről. Az irattár átköltöztetése szükséges, ezért az NGSZ kezeléséből elvonásra kerül a Szent László u. 7. sz. alatti társasházi ingatlan, ehelyett a raktára a Kálmány L. u. 6. szám alatti társasház egyik ingatlanába kerül (hrsz.: 2425/B/1), ezért szükséges az alapító okirat ismételt módosítása. Kérem a Tisztelt Közgyűlést az előterjesztés megtárgyalására. Szeged, június 15. Tisztelettel: Dr. Solymos László
3 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése június 26. napján tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester /2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Heller Ödön Művelődési Ház alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 252/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Heller Ödön Művelődési Ház igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága. Kmf. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:
4 Okirat száma:.../2015/1. /2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Módosító okirat A Heller Ödön Művelődési Ház Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által június 22. napján kiadott, 382/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján - a.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 4. pontja - mely a módosított okirat pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér Az alapító okirat az alábbi 2.3. ponttal egészül ki: 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja. 5. Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 6. Az alapító okirat 9/A pontja - mely a módosított okirat 4.4. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése
5 Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Közművelődés egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek 7. Az alapító okirat pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, P.H. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
6 Okirat száma:.../2015/2. /2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Heller Ödön Művelődési Ház alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Heller Ödön Művelődési Ház 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 6753 Szeged, Budai Nagy Antal utca A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
7 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése Közművelődési intézmények tevékenysége 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Közművelődés egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város - elsősorban Tápé városrész. 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
8 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv június 22. napján kelt, 382/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. Kelt: Szeged, P.H. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
9 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése június 26. napján tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester /2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kecskési Művelődési Ház alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 253/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Kecskési Művelődési Ház igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága. Kmf. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:
10 Okirat száma:.../2015/1. /2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Módosító okirat A Kecskési Művelődési Ház Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által június 22. napján kiadott, 383/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján - a.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 4. pontja - mely a módosított okirat pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér Az alapító okirat az alábbi 2.3. ponttal egészül ki: 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja. 5. Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 6. Az alapító okirat 9/A pontja - mely a módosított okirat 4.4. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel
11 2 3 fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Közművelődés egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek 7. Az alapító okirat pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, P.H. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
12 Okirat száma:.../2015/2. /2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Kecskési Művelődési Ház alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Kecskési Művelődési Ház 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 6729 Szeged, Újvidéki utca A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
13 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése Közművelődési intézmények tevékenysége 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel 1 fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális 2 értékek gondozása Közművelődés egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város - elsősorban Kecskés István-telep. 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
14 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv június 22. napján kelt, 383/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. Kelt: Szeged, P.H. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
15 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése június 26. napján tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester /2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 255/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága. Kmf. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:
16 Okirat száma:.../2015/1. /2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Módosító okirat A Petőfi Sándor Művelődési Ház Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által június 22. napján kiadott, 385/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján - a.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 1. pontja - mely a módosított okirat 1.1. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház 2. Az alapító okirat 3. pontja - mely a módosított okirat pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: telephelyei: telephely megnevezése telephely címe 1 Dorozsmai Szélmalom 6791 Szeged, Szélmalom utca 2/A 2 Helytörténeti Állandó Kiállító Terem 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 9/B 3 Roma Tanoda 3. Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér Az alapító okirat az alábbi 2.3. ponttal egészül ki: 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja.
17 7. Az alapító okirat 8. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 8. Az alapító okirat 10/A pontja - mely a módosított okirat 4.4. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel 1 fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek 2 gondozása Közművelődés egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 9. Az alapító okirat pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, P.H. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
18 Okirat száma:.../2015/2. /2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca telephelyei: telephely megnevezése telephely címe 1 Dorozsmai Szélmalom 6791 Szeged, Szélmalom utca 2/A 2 Helytörténeti Állandó Kiállító Terem 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 9/B 3 Roma Tanoda 2. A költségvetési szervalapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
19 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése Közművelődési intézmények tevékenysége 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel 1 fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális 2 értékek gondozása Közművelődés egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város - elsősorban Kiskundorozsma településrész. 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
20 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv június 22. napján kelt, 385/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. Kelt: Szeged, P.H. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
21 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése június 26. napján tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester /2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Petőfi-telepi Művelődési Ház alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 256/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Petőfi-telepi Művelődési Ház igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága. Kmf. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:
22 Okirat száma:.../2015/1. /2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Módosító okirat A Petőfi-telepi Művelődési Ház Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által június 22. napján kiadott, 386/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján - a.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 4. pontja - mely a módosított okirat pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér Az alapító okirat az alábbi 2.3. ponttal egészül ki: 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja. 5. Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
23 6. Az alapító okirat 9/A pontja - mely a módosított okirat 4.4. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Közművelődés egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek Egyéb kiadói tevékenység 7. Az alapító okirat pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, P.H. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
24 Okirat száma:.../2015/2. /2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Petőfi-telepi Művelődési Ház alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Petőfi-telepi Művelődési Ház 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 6727 Szeged, Szántó K. J. u A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
25 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése Közművelődési intézmények tevékenysége 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Közművelődés egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek Egyéb kiadói tevékenység 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város - elsősorban Petőfi-telep városrész. 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
26 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv június 22. napján kelt, 386/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. Kelt: Szeged, P.H. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
27 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése június 26. napján tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester /2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Tömörkény István Művelődési Ház alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 257/2015. (V. 08.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Tömörkény István Művelődési Ház igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága. Kmf. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:
28 Okirat száma:.../2015/1. /2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Módosító okirat A Tömörkény István Művelődési Ház Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által június 22. napján kiadott, 387/2012. (VI.22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján - a.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 3. pontja - mely a módosított okirat pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: telephelye: telephely megnevezése telephely címe 1 Szőregi Faluház 6771 Szeged, Szerb utca Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér Az alapító okirat az alábbi 2.3. ponttal egészül ki: 2.3. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér Az alapító okirat 7. pontja - mely a módosított okirat 5.1. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja. 6. Az alapító okirat 8. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
29 7. Az alapító okirat 10/A pontja - mely a módosított okirat 4.4. pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel 1 fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek 2 gondozása Közművelődés egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 8. Az alapító okirat pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, P.H. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
30 Okirat száma:.../2015/2. /2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Tömörkény István Művelődési Ház alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Tömörkény István Művelődési Ház 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 6771 Szeged, Magyar utca telephelye: telephely megnevezése telephely címe 1 Szőregi Faluház 6771 Szeged, Szerb utca A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Bartók Béla Művelődési Központ 6720 Szeged, Vörösmarty u A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
31 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése Közművelődési intézmények tevékenysége 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel 1 fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális 2 értékek gondozása Közművelődés egész életre kiterjedő tanulás, amatőr 3 művészetek 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város - elsősorban Szőreg városrész. 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pont és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. alapján a vezető legfeljebb 5 év határozott idejű megbízásáról, illetve a megbízás visszavonásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt, az egyéb munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város polgármestere gyakorolja A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
32 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv június 22. napján kelt, 387/2012. (VI. 22.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. Kelt: Szeged, P.H. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
33 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése június 26. napján tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester /2015. ikt. sz. "Alapító okiratok módosítása" tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratát jelen határozat 1. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 293/2013. (V. 31.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: intézmény vezetője Határidő: augusztus 31. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója, valamint a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatósága. Kmf. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:
34 Okirat száma:.../2015/1. /2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete Módosító okirat A Móra Ferenc Múzeum Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által május 31. napján kiadott, 293/2013. (V. 31.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okirata az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján - a.../2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozatra figyelemmel - a következők szerint módosul: 1. Az alapító okirat 3.1. és 3.2. pontja - mely a módosított okirat 4.4. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Természettudományi, műszaki alapkutatás Társadalomtudományi, humán alapkutatás Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Könyvtári szolgáltatások Múzeumi gyűjteményi tevékenység Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység Múzeumi kiállítási tevékenység Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése és megóvása Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Könyvkiadás Egyéb kiadói tevékenység Nemzetközi kulturális együttműködés Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés 2. Az alapító okirat 5. pontja - mely a módosított okirat pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér Az alapító okirat 6. pontja - mely a módosított okirat pont alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
35 4. Az alapító okirat 10. pontja - mely a módosított okirat 5.2. pontja alatt szerepel - helyébe a következő rendelkezés lép: 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 5. Az alapító okirat 7-8., továbbá a pontja elhagyásra kerül. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szeged, P.H. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
36 Okirat száma:.../2015/2. /2015. (VI. 26.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Móra Ferenc Múzeum 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 6720 Szeged, Roosevelt tér telephelyei: telephely megnevezése telephely címe 1 Vár és Kőtár 6720 Szeged, Roosevelt tér Fekete Ház 6720 Szeged, Somogyi utca Varga Mátyás Színháztörténeti Gyűjtemény és Kiállítóhely 6722 Szeged, Bécsi körút 11/A 4 Kass Galéria 6720 Szeged, Vár utca 7. 5 Múzeumi raktárközpont 6728 Szeged, Cserje sor 6 Prometheus Otthon 1074 Budapest, Munkás utca 3. III/ A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
37 3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény 37/A., 42., 45. és 45/A. -a alapján gondoskodik a kulturális javak meghatározott anyagának folyamatos gyűjtéséről, nyilvántartásáról, megőrzéséről és restaurálásáról, tudományos feldolgozásáról és publikálásáról, valamint kiállításokon és más módon történő bemutatásáról, közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátásáról A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése Múzeumi tevékenység 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Feladata a működési engedélyében meghatározott gyűjtőkörébe tartozó kulturális javak gyűjteménygondozása, tudományos feldolgozása és publikálása, valamint hozzáférhetővé tétele a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény 37/A. (4), (6) bekezdése, a, valamint a 45/A. (1) és (2) bekezdése szerint A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Természettudományi, műszaki alapkutatás Társadalomtudományi, humán alapkutatás Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Könyvtári szolgáltatások Múzeumi gyűjteményi tevékenység Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység Múzeumi kiállítási tevékenység Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése és megóvása Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Könyvkiadás Egyéb kiadói tevékenység Nemzetközi kulturális együttműködés Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés
38 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szeged város és Csongrád megye közigazgatási területe A költségvetési szerv vállakozási tevékenységének felső határa: a tervezett összkiadás 25 %-a. 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv. (a továbbiakban: Kjt.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezése tárgyában született 150/1992. (XI. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kjt. vhr.) alapján nyilvános pályázat útján kerül kiválasztásra, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény 45. (4) bekezdése szerint. A vezető kinevezésének és illetménye megállapításának jogát a képviselő-testület, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 2 munkaviszony évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 3 megbízási jogviszony évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv május 31. napján kelt, 293/2013. (V. 31.) Kgy. számú határozattal jóváhagyott alapító okiratát visszavonom. Kelt: Szeged, P.H. Dr. Botka László polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére
Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tárgy: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény alapító
A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ügyiratszám: U-3352/2016 Témafelelős: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy:
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:
Okirat száma: 3394-2/2015. Módosító okirat A Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény a Téglás Városi Önkormányzat Képviselőtestülete által 2013. október 8. napján kiadott, 99/2013. (X.08.) számú határozattal
TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére
Ikt.szám: 5603-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztő:
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére
III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat József Attila Városi Könyvtár és Muzeális
~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata
I ~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata a Várday István Városi Könyvtár alapító okiratának módosításáról, és egységes szerkezetbe foglalásáról A Képviselő-testület
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 28-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház alapító okiratának módosítása. Előadó: Ottó Péter polgármester
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság alapító okiratának módosítása
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2015. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 05. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 48/05. (V. 06.) ÖH. A Lajosmizse Város Mővelıdési Háza és Könyvtára
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:
A Közgyűlés II-12/314.106/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: 499005/2016. Módosító okirat A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: A Százszorszép Gyermekház alapító okiratának módosítása Iktatószám: 42797-7/2012.
Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.
303/2016. (VI. 30.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Kulturális és Művészeti Központ alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei
az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 27/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Zajti Ferenc Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére
3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító
Jegyzőkönyvi kivonat. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának módosításáról
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Önkormányzat Közgyűlése 2016. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 2196//2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont alapító
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 2194/3/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki
E l ő t e r j e s z t é s. a képviselő-testület április 24.-i ülésére
Beleg Község Önkormányzata Polgármesterétől 7543 Beleg, Kossuth utca 97. Tel.: 82/385-454 E-mail: hivatal@beleg.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2017. április 24.-i ülésére Tárgy: A Belegi
Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás
Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 7300 Komló, Városház tér 3. Tel: 72-584-000 e-mail: komloter@komloikisterseg.hu H A T Á R O Z A T I K I V O N A T A Társulás Tanácsa 2015. május 5-i ülésének
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester
Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Szociális Szolgálat Alapító
Módosító okirat. 1 Gárdonyi Géza Emlékház 3300 Eger, Gárdonyi u. 28. (5491 hrsz.)
372/2016. (VIII. 25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli a Dobó István Vármúzeum alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata
Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017.
Okirat száma:07-7/1349-9/2017. Módosító okirat A a Pécs Közgyűlése által 2016. február 29. napján kiadott 07-7/399-7/2016. számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A.
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)
10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére
10. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gólyafészek Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Tapolcai Kertvárosi Óvoda
Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágyi Faluház
TÁRGY: A Wosinsky Mór Megyei Múzeum alapító okiratának módosítása E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 32. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Wosinsky Mór Megyei Múzeum alapító okiratának módosítása E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
Módosító okirat. 2. Az alapító okiratból elhagyásra kerül A költségvetési szerv OM azonosítja és a A költségvetési szerv törzsszáma sorok.
Okirat száma: 0-/9-15/01. Módosító okirat A Pécs Közgyűlése által 01. május 4. napján kiadott 08-8/08-/01. okiratszámú alapító okiratát az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata
határozati javaslatok: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár intézmények összeolvadásával
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 6448-1/2015/XIII. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: OKT-46149-4/2019. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Déri Múzeum alapító okiratát a következők
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág
J a v a s l a t. az Ózd Városi Önkormányzat Közterület-felügyelete Alapító okiratának módosítására
J a v a s l a t az Ózd Városi Önkormányzat Közterület-felügyelete Alapító okiratának módosítására Ózd, 2015. május 28. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!
ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására van szükség az alábbiak szerint: A magyar Államkincstár
Tisztelt Képviselő-testület!
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca 11. Telefon: 85/501-000 Telefax: 85/501-055 Ügyiratszám: 1858/3/2016. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város
Jegyzőkönyvi kivonat
Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
E l ő t e r j e s z t é s. a képviselő-testület április 27.-i ülésére
Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/733-402 E-mail: segesd@latsat.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2017. április 27.-i ülésére Tárgy: A
KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása
ELŐTERJESZTÉS. a Marcali Múzeum alapító okiratának módosításáról Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 21-i ülésére
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 3240/5/2017. 4. számú előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó ELŐTERJESZTÉS a
18/2015. (XII.23.) TT.
K i v o n a t Tanácsának 2015. december 23-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsának 18/2015. (XII.23.) TT. sz. határozata:
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Tisztelt Képviselő-testület!
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca. Telefon: 85/50-000 Telefax: 85/50-055 Ügyiratszám: 6278//206. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város Önkormányzata
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár Alapító
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/ Ügyintéző: Németh Ildikó
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 3241/2/2017. 3. számú előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó ELŐTERJESZTÉS Marcali
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 208. március 29-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete alapító okirat módosítása
Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének
Okirat száma: 44-2/2015. Módosító okirat Az Esély Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ a Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testülete által 2015. március 03. napján kiadott, 46/2015. (III.
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 06. január 8-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/06.(I.8.) határozat a Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ Alapító Okiratának
54/2015. (VI. 19.) KT.
JEGYZŐKÖNYV 10 015-18/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. június 19-én de 8,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 54/2015. (VI.
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/
.sz. melléklet ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 357 Alsózsolca, Kossuth L. út 38. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-02 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 94951/2012. Tárgy: Döntés a Móra Ferenc Múzeum átvételéről, és az ehhez kapcsolódó intézmények
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
A Közgyűlés VII-107/14.49/016. számú határozatának. melléklete Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján
2./ A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert és dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával.
67/06. (VI.9.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki:
Okirat száma: A Közgyőlés 15/2017. (II.17.) számú határozatának 1. számú melléklete Módosító okirat A Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által, 2013.
Tisztelt Képviselő-testület!
4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /71-1/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. február 11 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum alapító
a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I.28.)KT. határozata A
...t!...~.(. ~. I... fu~~... Faragóné Széles Andrea R E G Y H Á Z A. ...Q~... Jászai Menyhért alpolgármester
NyíREGYHÁZA TELEFON: 7"36 42 524-585i FAX: +36 42 524-586 Ügyiratszá m: SZOC-9978-12j2015 Ügyintéző : dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság Alapító Okiratának
/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
/206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi
J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására
J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására Ózd, 2015. május 28. Előterjesztő: Város- és Sportlétesítményüzemeltető Intézmény Intézményvezetője Előkészítő:
Módosító okirat. 2. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
Okirat száma: 2177/2/2015 Módosító okirat A Marcali Városi Kulturális Központ Marcali Város Önkormányzatának Képviselő testülete által 2014. április 24. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról
Határidő: március 31. Módosító okirat
68/2016. (II.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei
KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.
KIVONAT A Képviselő-testület 2017. január 26-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása
1.) elfogadja a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának 1. számú melléklet szerinti
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 29/2018. (11.22.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár alapító okiratának
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 205. szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására és új egységes
Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32)
Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Száma:1-8/2017. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Gondozási
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 2177/4/2015. Ügyintéző: Németh Ildikó 6. számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS Marcali
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. február 26-án tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. február 26-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Városgondnokság alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal
E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának
2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat
216/2015. (IV. 30.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.
Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 207. április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: Önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának jóváhagyása. Tisztelt
Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda
Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/73096-4/2011. Tárgy: SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon Alapító Okiratának módosítása Melléklet: Határozati javaslat Készítette: Szociális,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 134/2015. (XI.26.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék
KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 0/05. (IV..) ÖH. A Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása Határozat.) Város Önkormányzatának
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 186/2017. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő
4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből
4. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012. (... ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 123/2016. (XII.05.) KT.
3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.
3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta