Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma"

Átírás

1 Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-152/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: A 2012/2013. nevelési, ill. tanévben indítható óvodai csoportok, iskolai osztályok számának meghatározása. Pedagógus, technikai létszám meghatározása és egyéb intézkedések megtétele Tisztelt Képviselő-testület! Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 39/2012. (II.24.) határozatával döntött a 2012/2013-es nevelési évben indítható óvodai csoportok kialakításának feltételeiről. A Képviselő-testületnek az óvodai beiratkozások létdatainak ismeretében szükséges meghoznia döntését a szeptemberében indítható óvodai csoportok számát illetően. Óvodai nevelés Szentesen az óvodai felvételikre március között került sor december 31. napig az önkormányzati fenntartású óvodákba összesen gyermek fog óvodai nevelésben részt venni az alábbiak szerint: Kertvárosi Óvoda Alapító okirat szerinti férőhely Új beiratkozók dec. 31-ig gyermek Óvodai csoportok Rákóczi Ferenc utcai Óvoda Damjanich utcai Óvoda Köztársaság utcai Óvoda Dr. Mátéffy Ferenc utcai Óvoda Eperjesi Óvoda Nagytőkei Óvoda Összesen: Központi Óvoda Alapító okirat szerinti férőhely Új beiratkozók dec. 31-ig gyermek Óvodai csoportok Klauzál utcai Óvoda * * Apponyi téri Óvoda Szent Anna utcai Óvoda Farkas Antal utcai Óvoda Bocskai utcai Óvoda Vásárhelyi úti Óvoda Kossuth utcai Óvoda** Összesen: * * * középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek csoportjával együtt ** A Kossuth utcai Tagóvodába gyermek felvételét a Képviselő-testület nem engedélyezte.

2 Az önkormányzati fenntartású óvodákba a beíratott gyermekek alapján a csoportok a 2011/2012-es nevelési évhez képest 2 óvodai csoporttal csökken, egyrészt Képviselő-testületi határozat alapján (Köztársaság utcai Tagóvoda), másrészt a kevesebb beiratkozó gyermekek alapján (Farkas Antal utcai Tagóvoda). Az óvodai csoportok számának csökkenése a pedagógus és technikai létszámok csökkentését is szükségessé teszi. Az önkormányzat, mint fenntartó a Kertvárosi Óvoda Köztársaság utcai Tagóvodájában az ötödik óvodai csoport működését nem engedélyezte a 2012/2013-as nevelési évre. Ezért - a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény vonatkozó szakaszai értelmében a fentiek miatt javaslom szeptember 1-jétől a Kertvárosi Óvoda Köztársaság utcai Tagóvodájában 2 fő óvodapedagógus és 1 fő dajka álláshely megszüntetését. A két fő óvodapedagógus álláshelye nyugdíjazással megszűnik, 1 fő dajka áthelyezésre kerül a Központi Óvodába. A beiratkozások alapján megállapítható, hogy a Központi Óvoda Farkas Antal utcai Tagóvodájába csak 4 óvodai csoport tölthető fel a beíratott gyermekek alapján. Tekintettel az óvodai csoportok számának csökkenésére javaslom 2 fő óvodapedagógus, 1 fő dajka álláshely megszüntetését szeptember 1-jétől. 1 fő óvodapedagógus álláshely nyugdíjazással, 1 fő óvodapedagógus határozott idejű foglalkoztatása megszűnik, 1 fő dajka álláshelye nyugdíjazással megszűnik. Általános iskolai oktatás Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a április án megtartott általános iskolai első osztályokba történő beiratkozások létdatainak ismeretében szükséges meghoznia döntését a 2012/2013. tanévben indítható általános iskolai első osztályok számát illetően. A beiratkozások fenti napokon rendben lezajlottak, az előterjesztés időpontjáig a Polgármesteri Hivatal Jegyzőjéhez fellebbezés nem érkezett. A Nemzeti Köznevelési törvény osztály és alkalmazotti létszámokra vonatkozó előírásai szeptember 1-jétől lépnek hatályba, így a jelenleg hatályos közoktatási törvényben foglaltakra, valamint a februári Képviselő-testületi döntésre tekintettel szükséges meghatározni a 2012/2013. tanévben indítható osztályok számát. A Képviselő-testület a 39/2012. (II.24.) határozatában döntött arról, hogy az önkormányzati fenntartású általános iskolákban legalább 1-1 első osztály indítását tartja indokoltnak engedélyezni, azzal, hogy szem előtt kell tartani a közoktatási törvényben meghatározott létszámhatárokat (átlaglétszám: 21 fő, max. létszám: 26 fő). A sajátos nevelési igényű gyermekeket kettő, illetve három a jogszabály szerint az osztályok szervezésénél figyelembe kell venni. Valamennyi iskolában a beiratkozási adatok ismeretében megállapítható, hogy nem csak körzetbe tartozó gyermeket vettek fel. Mindezek figyelembevételével javaslom, hogy a Képviselő-testület határozza meg a 2012/2013. tanévben az önkormányzati fenntartású általános iskolákban indítható osztályok számát. A szentesi általános iskolákba összesen 268 fő (a derekegyházi tagiskolával együtt) gyermeket írattak be, melyből az önkormányzati fenntartású iskolákba 160 főt (a beíratott nagytőkei és derekegyházi gyermekekkel együtt), az egyházi fenntartású általános iskolákba összesen 108 fő gyermek (melyből 6 fő HHH-s tanuló) iratkozott be, így ezekben az intézményekben 2-2 első osztály indul. 2

3 Az önkormányzati fenntartású általános iskolákban az alábbiak szerint alakultak az első osztályos beiratkozások: Intézmény neve Összes beíratott gyermek Összes tanulóból SNI-s SNIvel* korrigált létszám Nem a körzetbe tartozó gyermekek Az intézménybe átirányításra kerülő gyermekek Körzetes HHH-s tanulók Nem körzetes HHH-s tanuló Deák Ferenc Általános Iskola Klauzál Gábor Általános Iskola Koszta József Általános Iskola Koszta J. Derekegyházi Tagiskola Összesen: * sajátos nevelési igényű (SNI) gyermeket az osztály szervezésénél kettő, illetve három tanulóként kell számításba venni. A beiratkozási adatokat és a Képviselő-testület februári határozatát figyelembe véve a következő javaslatot teszem az első osztályok indítására vonatkozóan: 1./ A Deák Ferenc Általános Iskolába 43 tanulót írattak be. A fentiek alapján javaslom, hogy a Képviselő-testület a Deák Ferenc Általános Iskolában 2 első osztály indítását engedélyezze azzal a feltétellel, hogy az intézménybe beíratott két fő nem körzetes HHH-s tanuló a körzeti iskolába (1 fő a Klauzál Gábor Általános Iskolába, 1 fő a Koszta József Általános Iskolába) kerüljön átirányításra, mivel a képesség-kibontakoztató pályázaton való részvétel így lehetséges a 2012/2013-as tanévben. 2./ A Klauzál Gábor Általános Iskolába a beiratkozott tanulók 40 fő. A fentiek alapján javaslom, hogy a Képviselő-testület az intézményben 2 első osztály indítását engedélyezze, azzal a feltétellel, hogy a Deák Ferenc Általános Iskolából 1 fő körzetbe tartozó HHH-s tanuló átirányításra kerül. 3./ A Koszta József Általános Iskolába Szentesen 72 tanulót, a székhely intézmény Derekegyházi Tagiskolájába összesen 5 fő tanulót írattak be. Ennek alapján a Koszta József Általános Iskolában javaslom 3 első osztály indítását azzal a feltétellel, hogy a Deák Ferenc Általános Iskolából 1 fő körzetbe tartozó HHH-s tanuló átirányításra kerül, a derekegyházi tagiskolában az elmúlt évekhez hasonlóan 0,5 osztály indul. Indokoltnak tartom, hogy a napközis csoportokat a 2011/2012-es tanítási évben továbbra is úgy szervezzék az intézmények, hogy azok léti a teljesítménymutató által megkövetelt létszámokat elérjék (1-4. évfolyamon = 25 fő/csoport, 5-8. évfolyamon = 25 fő/csoport). 3

4 A 2012/2013. tanévben foglalkoztatható pedagógusok, oktató-nevelő munkát segítő alkalmazottak és a technikai dolgozók létszámát minden esetben meghatározza az adott tanévben indítható osztályok, melyhez kapcsolódóan fontos foglalkoztatási tényező az általános iskolai tanulmányokat befejező 8. osztályos tanulók, illetve az általános iskolába beiratkozó első osztályosok is. Az alábbi táblázat az indítható első osztályokra, a fenntartó által biztosított plusz órákra is figyelemmel mutatja a 2012/2013. tanévben kialakítható osztályok számát, az ebből számítható pedagógus létszámok alakulását. Intézmény neve 2011/2012. tanév osztályok Kimenő 8. osztály Indítható első osztály 2012/2013. tanév osztály szept. 1- jétől javasolt plusz órák 2011//2012. tanév ped. létszám 2012/2013. ped. létszám Változás a pedagógus létszámban (csökkenés/ bővítés) Deák Ferenc Ált. Iskola és ,0 Klauzál Gábor Ált. Iskola ,04 46,04 0,0 Koszta József Ált.Iskola és Derekegyházi Tagiskolája , ,65 53,65 0,0 Összesen: , ,69 138,69 0,0 A pedagógusok teljes munkaidejének figyelembe vétele alapján a 2012/2013. tanévben foglalkoztatható technikai dolgozók léti az egyes intézményekben: Intézmény neve 2011/2012. tanévben a technikai létszám 2012/2013. tanévben foglalkoztatható technikai dolgozó létszám Változás (csökkenés) Deák Ferenc Ált. Iskola Klauzál Gábor Ált. Iskola Koszta József Ált.Iskola és Derekegyházi Tagiskolája Összesen: Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselő-testület elé. /2012. (V.24.) Tárgy: A 2012/2013. nevelési, ill. tanévben indítható óvodai csoportok, iskolai osztályok számának meghatározása. Pedagógus, technikai létszám meghatározása és egyéb intézkedések megtétele HATÁROZATI JAVASLAT Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a 2012/2013. nevelési, ill. tanévben indítható óvodai csoportok, iskolai osztályok számának meghatározása. Pedagógus, technikai létszám meghatározása és egyéb intézkedések megtétele tárgyú előterjesztést és az alábbiak szerint dönt: 4

5 1./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete engedélyezi, hogy a 2012/2013- as nevelési évben a Kertvárosi Óvoda és Tagóvodáiban meghatározott gyermeklétszámok szerint összesen 20 óvodai csoport indítására kerüljön sor. Felelős: Kertvárosi Óvoda vezetője Határidő: 2012/2013. nevelési év 2./ Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete engedélyezi, hogy a 2012/2013- as nevelési évben a Központi Óvoda és Tagóvodáiban meghatározott gyermeklétszámok szerint összesen 20+1 (középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek csoportjával együtt) óvodai csoport indítására kerüljön sor. Felelős: Központi Óvoda vezetője Határidő: 2012/2013. nevelési év 3./ A Képviselő-testület a Kertvárosi Óvodában szeptember 1-jétől 20 óvodai csoporthoz 1 magasabb vezető, 39 óvónő, 1 fő gyógypedagógus, 20 dajka és 6,5 fő technikai dolgozó foglalkoztatását engedélyezi. Az intézményvezető gondoskodjék a Kjt-nek megfelelően 2 fő óvodapedagógus álláshely- (nyugdíjazással) és 1 fő dajka álláshely áthelyezéssel történő megszüntetéséről. Felelősök: Alpolgármester Kertvárosi Óvoda vezetője 4./ A Képviselő-testület a Központi Óvodában szeptember 1-jétől - 20 óvodai csoporthoz 1 magasabb vezető, 40 óvónő, 20 dajka, - +1 középsúlyos értelmi fogyatékos csoporthoz 1 gyógypedagógus, 1 gyógypedagógiai asszisztens, 1 dajka és - 7,5 fő technikai dolgozó foglalkoztatását engedélyezi. Az intézményvezető gondoskodjék a Kjt-nek megfelelően 2 fő óvodapedagógus (1 fő óvodapedagógus nyugdíjazással, 1 fő óvodapedagógus határozott idejű álláshelye megszűnik), 1 fő dajka álláshely megszüntetéséről (nyugdíjazással). Felelősök: Alpolgármester Központi Óvoda vezetője 5./ A Képviselő-testület felkéri az intézményvezetőket, hogy a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 36. -a szerint írásban értesítse a szülőket az óvodai felvételekkel kapcsolatosan. Felelősök: Kertvárosi és Központi Óvoda vezetői Határidő: június 15. 5

6 6./ a.) A Deák Ferenc Általános Iskolában engedélyezi a Képviselő-testület 2 első osztály indítását azzal a feltétellel, hogy két fő nem a körzetbe tartozó halmozottan hátrányos helyzetű tanuló a körzeti iskolába (1-1 fő a Klauzál Gábor Általános Iskolába és a Koszta József Általános Iskolába) átirányításra kerül. b.) A Klauzál Gábor Általános Iskolában engedélyezi a Képviselő-testület 2 első osztály indítását. c.) A Koszta József Általános Iskola székhely intézményben a Képviselő-testület 3 első osztály indítását engedélyezi. A Koszta József Általános Iskola Derekegyházi Tagiskolájában a Képviselő-testület engedélyezi, hogy az első osztály 5 fő létszámmal induljon. Így a 2012/2013. tanévben az 1-4. évfolyamokon 2 összevont osztály és 3-4. osztály indulhat. Felelősök: Általános iskolák igazgatói Határidő: szeptember / A Képviselő-testület felkéri az intézményvezetőket, hogy a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 36. -a szerint írásban értesítsék a szülőket az iskolai felvételekkel kapcsolatosan. Felelősök: Általános iskolák igazgatói Határidő: június / Az intézményvezetők a 2012/2013-as tanévben is törekedjenek arra, hogy a napközis csoportokban a létszámok a teljesítménymutatók által megkövetelt létszámokhoz közeledjenek (1-4. és 5-8. évfolyamokon 25 fő/csoport). Felelősök: Általános iskolák igazgatói Határidő: szeptember / szeptember 1-től a Deák Ferenc Általános Iskolában a pedagógus létszám 38 fő, 1 fő gyermek és ifjúságvédelmi felelős, 1 fő gyógypedagógus, a technikai dolgozói létszám 10,0 fő. Felelősök: Intézményvezető 10./ szeptember 1-től a Klauzál Gábor Általános Iskolában a pedagógus létszám 44, 04 fő, 1 fő gyógypedagógus, 1 fő fejlesztő pedagógus, 1 fő gyermek és ifjúságvédelmi felelős, a technikai dolgozói létszám 13 fő. Felelősök: Intézményvezető 11./ szeptember 1-től a Koszta József Általános Iskola és Derekegyházi Tagiskolában a pedagógus létszám 53,65 fő pedagógus, a technikai dolgozói létszám 16 fő. Felelősök: Intézményvezető 12./ A Képviselő-testület kötelezi a nevelési-oktatási intézmények vezetőit, hogy a beiratkozásokat követően megállapított csoport- és osztályszámokhoz rendelt pedagógus és technikai létszámszükséglet szerinti kereteket tartsák be. A 6

7 feladathoz igazított tényleges pedagógus- és nem pedagógus létszámoknak a évi költségvetést érintő hatását az intézményi költségvetésekben érvényesíteni kell. Felelősök: Alpolgármester Számviteli és Tervezési Iroda Vezetője Intézményvezetők Határidő: folyamatos A határozatról értesítést kapnak: 1./ Szentes Város Alpolgármestere 2./ Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda 3./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda 4./ Kertvárosi Óvoda vezetője 5./ Központi Óvoda vezetője 6./ Deák Ferenc Általános Iskola igazgatója 7./ Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatója 8./ Koszta József Általános Iskola igazgatója 9./ Városi Intézmények Gazdasági Irodája Szentes, május 17.. Szűcs Lajos alpolgármester 7

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-256/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-256/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-256/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: A 2008/2009. nevelési évben illetve tanévben indítható óvodai csoportok, általános iskolai

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-570/203 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: A 203/204. nevelési évben indítható

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére 5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére Tárgy: A 2014/2015. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás Az előterjesztést készítette: Verosztáné Csorba Mónika Előterjesztő:

Részletesebben

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat Szentes Város Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: U-18185/2010. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Intézményi SZMSZ-ek módosítása és a módosított SZMSZ-ek jóváhagyása Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Tárgy: Együttműködési megállapodás a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda,

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz.

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Szentes Város Alpolgármesterétől Ikt. sz.: 02-12183/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Tárgy: A Pedagógiai Szakszolgálat, a Központi Óvodai Munkáltatói Körzet, a Kertvárosi Óvodai Munkáltatói Körzet Alapító

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens

Részletesebben

15. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére

15. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére 15. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: A 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1498/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1498/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1498/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: pszichológus álláshely kialakítása és a Koszta József Általános Iskolában 3. második osztály

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. március 26 i ülésére Tárgy: A 2012/2013 as tanévben indítható tanulócsoportok számának meghatározása a Reguly Antal Általános Iskola

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézményekben indítható tanulócsoportok számának meghatározásáról.

A nevelési-oktatási intézményekben indítható tanulócsoportok számának meghatározásáról. MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358, Fax: (44) 501-360 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 165/2008. ELŐTERJESZTÉS - a képviselő testülethez- A

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Ecsegfalva Község Önkormányzat 010. május 31-én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A 011/01. tanévben indítható iskolai osztályok, valamint napközis csoportok számának meghatározása

Részletesebben

Előterjesztés A 2016/2017-es nevelési évben az óvodai csoportok számának meghatározásáról és csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről

Előterjesztés A 2016/2017-es nevelési évben az óvodai csoportok számának meghatározásáról és csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről Előterjesztés A 2016/2017-es nevelési évben az óvodai csoportok számának meghatározásáról és csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről 1. előterjesztés száma: 251 /2016 2. előterjesztést készítő személy

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselőtestületének

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselőtestületének E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. május 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Tájékoztató a 2012/2013. évi óvodai, iskolai beíratásról Iktatószám:

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. 1/2010. (I.7.) OTB. hat.

HATÁROZAT KIVONAT. 1/2010. (I.7.) OTB. hat. HATÁROZAT KIVONAT Készült: 2010. január 7-én az Oktatási és Testvérvárosi Bizottság (a továbbiakban OTB) rendes, nyílt ülésén. Az OTB határozatképes, jelen van 5 fő bizottsági tag. Tárgy: Napirendi pontok

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. március 21-i ülésére Tárgy: A 2005-2006.tanévben indítható tanulócsoportok számának meghatározása a Reguly Antal Általános Iskola

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat ALPOLGÁRMESTERE. : 1042 Bu da pest, Istvá n ú t. 14. /Fa x:+36-1 - 231-3141, +36-1 -231-3151

Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat ALPOLGÁRMESTERE. : 1042 Bu da pest, Istvá n ú t. 14. /Fa x:+36-1 - 231-3141, +36-1 -231-3151 Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat ALPOLGÁRMESTERE : 1042 Bu da pest, Istvá n ú t. 14. /Fa x:+36-1 - 231-3141, +36-1 -231-3151 e-ma il: msza bolcs@u jpest.hu ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület

Részletesebben

Előterjesztés a május 29 -én tartandó Képviselő-testületi ülésére

Előterjesztés a május 29 -én tartandó Képviselő-testületi ülésére Előterjesztés a 2012. május 29 -én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható iskolai osztályok, valamint napközis csoportok számának meghatározása az ÁMK Ványai Ambrus

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere. A 2013/2014. óvodai nevelési év előkészítése

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere. A 2013/2014. óvodai nevelési év előkészítése E L Ő T E R J E S Z T É S Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere Tárgy: A 2013/2014. óvodai nevelési év előkészítése Iktatószám: 38278/2013. Melléklet:

Részletesebben

Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási

Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási Szentes Város Jegyzőjétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Az Eperjes

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 124/2008. (V.23.)Kt. határozatával döntött az intézményeknél történő létszámcsökkentésekről.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 124/2008. (V.23.)Kt. határozatával döntött az intézményeknél történő létszámcsökkentésekről. Szentes Város Alpolgármestere 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: U-12027/2008. Témafelelős: Szabics Aranka Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e s Tárgy: A helyi önkormányzatok

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-92/2016. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására

Tárgy: Javaslat a 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Előterjesztő: Szitka Péter Készítette: Horváthné Geleta Mária intézményvezető Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 17-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 127/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: 2012/2013. tanévben indítható iskolai osztályok, csoportok

Részletesebben

Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető

Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható

Részletesebben

J a v a s l a t a 2014/2015-ös nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére

J a v a s l a t a 2014/2015-ös nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére J a v a s l a t a 2014/2015-ös nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére Ózd, 2014. június 26. Előterjesztő: Előkészítő: Alpolgármester

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-14/2009. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-14/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-14/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 30-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. 1/2009. (I.12.) OTB. hat.

HATÁROZAT KIVONAT. 1/2009. (I.12.) OTB. hat. HATÁROZAT KIVONAT Készült: 2009. január 12-én az Oktatási és Testvérvárosi Bizottság (a továbbiakban OTB) rendes, nyílt ülésén. Az OTB határozatképes, jelen van 6 fő bizottsági tag. Tárgy: Napirendi pontok

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének május 26-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének május 26-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének szeptember 21-én megtartott- rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének szeptember 21-én megtartott- rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. szeptember 21-én megtartott- rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 207/2011.(IX.21.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Brantmüller Zoltán polgármester Tratnyek Gyula alpolgármester

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1863/2012. Sorszám: 11. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. május 31. napján

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére. Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére. Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések

Részletesebben

S z e n t e s. Tisztelt Képviselő-testület!

S z e n t e s. Tisztelt Képviselő-testület! Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e s Tisztelt Képviselő-testület! Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 112/2009.(V.29.) Kt. számú határozatával döntött arról, hogy

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 84/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A számított túllépés fenntartói

Részletesebben

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 7-i ülésére Előterjesztő: Ellenjegyzés: Dr. Kocsis Máté polgármester Dr. Xantus Judit Jegyző Tárgy: A Vajda Péter Ének-zenei és Sportiskola

Részletesebben

Ó z d, június 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke. Előkészítő: Oktatási, Művelődési és Sport Osztály

Ó z d, június 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke. Előkészítő: Oktatási, Művelődési és Sport Osztály J A V A S L A T a közoktatási intézményekben 2011/2012-es nevelési évben/tanévben indítható óvodai /tanuló- és napközis számának engedélyezésére Ó z d, 2011. június 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális

Részletesebben

Kivonat Sióagárd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 9-én tartott rendkívüli üléséről készített jegyzőkönyvből

Kivonat Sióagárd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 9-én tartott rendkívüli üléséről készített jegyzőkönyvből 95/2011. (VIII.09.) számú képviselő-testületi határozat Garay János Általános Iskola és AMI alapító okiratának módosítása 1.) Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért a Szekszárd Megyei

Részletesebben

Határozati javaslat: Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2013.(...) határozata

Határozati javaslat: Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2013.(...) határozata E LŐTERJESZTÉS a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, megszüntető okiratának módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 29-i ülésére Előterjesztő: Stayer László

Részletesebben

Előterjesztés. Tárgy: A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde maximális csoport létszám túllépésének engedélyezése

Előterjesztés. Tárgy: A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde maximális csoport létszám túllépésének engedélyezése 1. Előterjesztés Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2015. augusztus 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Meserét Lajosmizsei Napközi

Részletesebben

Előterjesztés. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének április 28-i ülésére

Előterjesztés. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének április 28-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Előterjesztés Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

A jelen testületi ülésen dönt a képviselő-testület az 5 évre szóló magasabb vezetői megbízásról a beérkezett pályázatok tekintetében.

A jelen testületi ülésen dönt a képviselő-testület az 5 évre szóló magasabb vezetői megbízásról a beérkezett pályázatok tekintetében. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. U-16299/2011. Témafelelős: Dóczi Erzsébet Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete S z e n t e s Tárgy: Az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 14-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 14-i ülésére Előterjesztés 3. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. október 14-i ülésére Tárgy: A Fekete István Általános Iskola maximális osztály létszámának túllépése Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-7807-4/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós Tárgy: Hozzájárulás támogatási kérelem benyújtásához és óvodai feladat-ellátási szerződés

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE 4177 FÖLDES, Rákóczi u. 11. : (54) 464 068 E-mail: foldesovoda@gmail.com Iktatószám: 5. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a Földes Községi Napközi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 147. MELLÉKLET: 6 db TÁRGY: Javaslat a közoktatási intézmények 2012/2013. tanévi osztályaira, csoportjaira E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 64. MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: Javaslat az óvodák 205/206. nevelési évi csoportjaira E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 205. július

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő Testület szeptember 27-i ülésére. Tisztelt Képviselő Testület!

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő Testület szeptember 27-i ülésére. Tisztelt Képviselő Testület! Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő Testület 2012. szeptember 27-i ülésére

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz -

ELŐTERJESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz - 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. Ügyiratszám: SZOC-8697-5 /2016. Ügyintéző: Kissné Orosz Anita ELŐTERJESZTÉS - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Alapító okiratának módosítása. Sorszám: IV/14. Tárgy: Előkészítette: Sápi András intézményi referens

Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Alapító okiratának módosítása. Sorszám: IV/14. Tárgy: Előkészítette: Sápi András intézményi referens Tárgy: Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Alapító okiratának módosítása Sorszám: IV/14 Előkészítette: Sápi András intézményi referens Véleményező bizottság: Tisztelt Képviselő-testület! Oktatási, Kulturális

Részletesebben

Tárgy: Intézmények alapító okiratainak módosítása

Tárgy: Intézmények alapító okiratainak módosítása Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-17117/2014. Témafelelős: Lencséné Szalontai Mária Balogh Imre Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z é k h e l

Részletesebben

A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján.

A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Szakszolgáltató

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szivárvány Óvoda Alapító okirata Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Gyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma

Gyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma év Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma Ebből tartósan beteg fogyatékos gyermekek száma Kiegészítő

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1940/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1940/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1940/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: TÁMOP-3.1.5-09/A/2 Pedagógusképzések

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt. sz.: P-17267/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt. sz.: P-17267/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt. sz.: P-17267/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Közoktatási intézmények Szervezeti és Működési Szabályzatainak módosítása. A Terney

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A törvény 2012. szeptember 1-jén lép hatályba, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 15-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. szeptember 15-i ülésére Iktató szám: 178/2016. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat Budapest Főváros

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság részére a Kőbányai Kékvirág és a Csodafa Óvodákban a maximális csoportlétszám túllépésének

Részletesebben

K i v o n a t. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2014. K i v o n a t Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 149/2014.

Részletesebben

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134. Ságújfalu és Kishartyán Községek Önkormányzatainak Képviselő-testületei az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján, az általuk alapított

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet) ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (1), (3) bekezdéseiben

Részletesebben

Elıterjesztés a 2012/2013-as tanév indításához kapcsolódó döntésekre a Sajószentpéter Központi Általános Iskolában

Elıterjesztés a 2012/2013-as tanév indításához kapcsolódó döntésekre a Sajószentpéter Központi Általános Iskolában S A J Ó S Z E N T P É T E R V Á R O S I Ö N K O R M Á N Y Z A T Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina osztályvezetı Elıterjesztés a 2012/2013-as tanév indításához

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS február 9-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS február 9-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-i rendes ülésére Tárgy: 2012/2013. tanévben indítható iskolai osztályok és óvodai

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-10432/2008. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné és Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-10432/2008. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné és Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-10432/2008. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné és Kovács Zsuzsa Tárgy: Az oktatási rendszer finanszírozási lehetőségei, továbbfejlesztési koncepciója

Részletesebben

Előterjesztés. A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés. A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosításáról A Magyarország 2013. évi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV törvény tartalmazza az a települési önkormányzatok

Részletesebben

VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE. A pedagógus létszám szükséglet meghatározása a berhidai általános iskolákban

VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE. A pedagógus létszám szükséglet meghatározása a berhidai általános iskolákban VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. (88) 592-660/166 (88) 592-660/ 225 e-mail: varpalota.tobbcelu.tarsulas@varpalota.hu Iktatószám: 204-2/2012 Ügyintéző:

Részletesebben

Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül

Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül 4.1.1. számú táblázat - Védelembe vett és veszélyeztetett kiskorú gyermekek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyer év védelembe vett 18 év alattiak száma Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti

Részletesebben

Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szentendre Városi Óvodák MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szentendre Városi Óvodák MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 41. (6) bekezdése, valamint

Részletesebben

Előterjesztés. Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületéhez

Előterjesztés. Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületéhez Előterjesztés Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületéhez A 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározása, valamint Csorvás Város Önkormányzatának Óvodája és Bölcsődéje

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai A Képviselő-testület 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodással hozta meg alábbi határozatát. 84/2012. (VI.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 30.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 30.-i ülésére Város Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 361-571 Iktatószám: Az előterjesztés készítésében közreműködött: Jegyzői Titkárság Az előterjesztést

Részletesebben

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 15. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A Szekszárdi 2. Számú Óvoda, Egységes Óvoda-Bölcsőde, Bölcsőde és Családi Napközi 2016/2017. nevelési

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Közoktatási Minőségirányítási Programjában meghatározottaktól való eltérés

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület április 24-i ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület április 24-i ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 08. április 24-i ülésére Napirend: nevelési évben indítható tanulócsoportok számának meghatározása az ÁMK József Attila Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére Elıterjesztés 11. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére Tárgy: A Fekete István Általános Iskola és Kollégiumban az egyes évfolyamokon indítható osztályok valamint

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I.2-7/2007. Üi.: dr. Tábith Andrea Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Intézményvezetői

Részletesebben

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96. Alapító okirat Balatonszabadi és Siójut községek Önkormányzatainak i a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992.évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

Elterjesztés két els osztály indításáról 2010/2011 Mellékletek:

Elterjesztés két els osztály indításáról 2010/2011 Mellékletek: Elterjesztés két els osztály indításáról 2010/2011 Mellékletek: 1.) 3. számú melléklet az 1993. évi LXXIX. Törvényhez 2.) Jegyzkönyv: Szüli szervezet ülésérl 3.) Jelenléti ív: Szüli szervezet ülésérl 4.)

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 14201/2008. Előterjesztés a képviselő-testületnek általános iskolai és

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án

Részletesebben

Abádszalók Város Képviselőtestületének 12/ 2010. (VI. 10.) rendelete

Abádszalók Város Képviselőtestületének 12/ 2010. (VI. 10.) rendelete Abádszalók Város Képviselőtestületének 12/ 2010. (VI. 10.) rendelete Abádszalók Város Önkormányzata 2010. évi költségvetéséről szóló 10/2010. (IV.15.) rendeletével módosított 1/2010. (II.11.) rendeletének

Részletesebben

Előterjesztés A biatorbágyi oktatási intézmények 2011/2012 tanév oktatásszervezési feladatairól

Előterjesztés A biatorbágyi oktatási intézmények 2011/2012 tanév oktatásszervezési feladatairól Előterjesztés A biatorbágyi oktatási intézmények 2011/2012 tanév oktatásszervezési feladatairól Az oktatási-nevelési intézmények maximális osztály/csoport létszám túllépéséről Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

/ egységes szerkezetben/

/ egységes szerkezetben/ Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat által fenntartott József Attila Általános Művelődési Központ Alapító Okirata / egységes szerkezetben/ Iktatószám: 1566-4/2011. Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. november 06-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. november 06-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 173/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. november 06-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Az óvodai számított túllépésének

Részletesebben

Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.

Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként

Részletesebben

Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. U-3573/2012. Témafelelős: Dóczi Erzsébet. Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. U-3573/2012. Témafelelős: Dóczi Erzsébet. Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. U-3573/2012. Témafelelős: Dóczi Erzsébet Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete S z e n t e s Tárgy: A Szentes Város Önkormányzata Bölcsődéje

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2009/2010-es tanév előkészítésére. az 1. számú melléklet szerint

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2009/2010-es tanév előkészítésére. az 1. számú melléklet szerint BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT a 2009/2010-es tanév előkészítésére Készítette: Becsei Dénes ágazatvezető Kecskés Ágnes irodavezető Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester

Részletesebben

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése 40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése HATÁROZAT Képviselő-testülete megtárgyalta a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT OSZTÁLY 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT OSZTÁLY 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT OSZTÁLY 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. 2005. augusztus 31-i ülésére J A V A S L A T A 9. ÉS 13. ÉVFOLYAMOS OSZTÁLYOK

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben