E L Ő T E R J E S Z T É S

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E L Ő T E R J E S Z T É S"

Átírás

1 E L Ő T E R J E S Z T É S Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője Tárgy: A 2016/2017. óvodai nevelési év előkészítése és fejlesztési program I. ütem - támogatási kérelmek benyújtása a TOP kódszámú felhívásra Iktatószám: 6584/2016. Melléklet: 3 db 1 db határozati javaslat Készítette: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály Fejlesztési Iroda Véleményezésre megküldve: Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság Törvényességi véleményezésre bemutatva: január

2 Tisztelt Közgyűlés! Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának jelenlegi óvodai rendszere 2004-ben alakult ki, amikor is az akkori 13 óvodai körzet helyett - alulról jövő kezdeményezés alapján létrejött az Óvodák Igazgatósága (ÓVI), mely jelenleg 50 tagóvodával működik. Ez a struktúra kiállta az idők próbáját. A szervezet átalakítása jó hatással volt a szakmai munkára is, és a szegedi példának számos követője akadt szerte az országban. Mint minden rendszer, az óvodánk sem független a környezetétől, hiszen annak demográfiai, jogszabályi, gazdasági változásai hatással vannak működésére. Szegeden az ÓVI-n kívül jelenleg 15 óvoda működik igen változatos fenntartói körrel (egyházi jogi személy, felsőoktatási intézmény, állami intézményfenntartó, alapítvány, egyesület), melyek az óvodások mintegy 15 százalékának ellátásáról gondoskodnak. A városban működő óvodák elhelyezkedését az 1. melléklet (térkép) mutatja. Fejlesztések az ÓVI-ban Az elmúlt 5 évben számos szakmai fejlesztés történt, és évről-évre javulnak az infrastrukturális feltételek is. Önkormányzati forrás terhére az ellátandó gyermekek igényeihez igazodva folyamatosan növeltük a fejlesztőpedagógusok számát (jelenleg 8 fő), speciális szakemberek segítik az autista gyermekek ellátását és fejlesztését, a vonatkozó jogszabályokban előírtakon felül - az országban szinte egyedülálló módon - foglalkoztat az ÓVI dietetikus szakembereket, így lehetőség van a cukorbeteg gyermekek óvodai ellátására, több mint 800 millió forintot fordítottunk felújításra és karbantartásra. Az fejlesztés Szeged város óvodáiban című, TÁMOP / azonosító számú projektre elnyert 80 millió Ft támogatás 25 tagóvodát érintett. A projektben az óvodapedagógusok szakmai, módszertani felkészültségének továbbfejlesztése mellett az óvodák tárgyi feltételeinek javítása is megvalósult. A támogatással lehetővé vált informatikai eszközök, képességfejlesztő eszközök és játékok, bútorok, udvari mozgásfejlesztő játékeszközök beszerzése, 2 óvoda udvarának fejlesztése, valamint 2 óvoda tornaszobájának felújítása. Demográfiai változások Miközben Szeged lakosságának száma az utóbbi időben kismértékben nőtt, a legfiatalabb korosztályok létszáma évről-évre csökken. 1

3 1. grafikon: Az adott évben született szegedi lakosok száma (forrás: KSH) Ez a változás erőteljesen érezhető az óvodai rendszerünkben is. Jelenleg 633 fővel (12,9 %) kevesebb (4.283) óvodás jár önkormányzati óvodába, mint 5 évvel ezelőtt. Az óvodások számának csökkenése nem egyedi szegedi jelenség, hiszen az elmúlt 3 évben országos szinten is csaknem fővel ( ra) csökkent ez az érték. Városunkban ezt nem követte a férőhelyek, csoportszámok, ill. álláshelyek változása, sőt ez utóbbi kis mértékben még nőtt is. A tagintézményekre lebontott idősoros adatokat az előterjesztés 2. melléklete tartalmazza. 2. grafikon: Főbb mutatók (2010/ /2016) Az óvodakötelezettség betartásának jegyzői hatáskörben történő ellenőrzésénél azt tapasztaljuk, hogy évről-évre nő azon szülői visszajelzések száma, mely szerint gyermekük külföldi nevelési intézménybe jár. Az eddig beérkezett adatok szerint legalább 70 óvodáskorú (3 csoportnyi!) szegedi gyermek tartózkodik más országban. 2

4 Jogszabályi változások 2013-tól számos területen jelentősen megváltoztak az önkormányzat feladatai és finanszírozása is. Az iskolák és kollégiumok állami fenntartásba kerültek, azonban az óvodai ellátás továbbra is önkormányzati feladat maradt. A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) előírásai szerint szeptember 1-től 3 éves kortól kötelező az óvodába járni, azonban városunkban ez sem állította meg az óvodások számának csökkenését, hiszen korábban is nagyon magas volt az adott korosztályból óvodába beiratkozók aránya. Bár az óvodai feladatellátás állami finanszírozása 2013-ban a korábbi évekhez képest javult, ugyanakkor az önkormányzati szférából így Szeged városától is jelentősen több forrást vont el a kormány, mint azt az átvett feladatok indokolták volna. Az óvodai ellátás állami finanszírozása továbbra is elsősorban az ellátott gyermekek létszámától függ - normatív jellegű -, így a csökkenő gyereklétszám csökkenő állami hozzájárulást jelent. A rendszer működésének felülvizsgálata A kedvezőtlen változások elkerülhetetlenné tették a rendszer teljes felülvizsgálatát, mely folyamat az ÓVI vezetőinek bevonásával már a nyár folyamán elkezdődött. Az elemzés során az alábbi szempontokat vettük figyelembe: demográfia, beiratkozási adatok, befogadóképesség, kihasználtság, elhelyezkedés, távolság más óvodáktól, megközelíthetőség, műszaki állapot, szerkezet, átalakíthatóság, más célra történő hasznosíthatóság, felszereltség, fejlesztési lehetőségek. Tény, hogy az óvodai rendszerünk a 2010/2011. és a 2011/2012. nevelési évben túltöltött volt, mivel az ÓVI a nagy létszámú korosztályoknál is igyekezett a lakossági igényeket kielégíteni és minden jelentkezőt felvenni. A demográfiai folyamatoknak köszönhetően a 2012/2013. nevelési évben már beállt az az egészséges egyensúly a férőhely és a statisztikai (október 1.) gyereklétszám között, amely lehetővé tette az év közben érkező 3. életévüket betöltő gyermekek felvételét, valamint megfelelt a sajátos nevelési igényből fakadó elméleti létszámtöbblet kezelésére is. A gyereklétszám már korábban említett változása azt eredményezte, hogy számos óvodában csökkent az épület kihasználtsága. 3

5 Javaslat a rendszer átalakítására A javaslat célja, hogy működőképes, finanszírozható, hosszútávon fenntartható, magas szakmai színvonalon működő, továbbra is a város valamennyi településrészén ellátást biztosító rendszer kerüljön kialakításra. A javaslat az alábbi intézkedéseket tartalmazza: tagóvodák 1 vagy 2 év alatti megszüntetése, csoportelvonások (több esetben kis csoportszobák összenyitásával nagyobb helyiségek kialakítása), egyes tagóvodákban csoportok számának növelése. A részletes, egyes tagintézményekre lebontott javaslatot az előterjesztés 3. melléklete tartalmazza. Az 1. mellékletben szereplő térképen alkalmazott jelölések: piros - megszüntetés, narancs - csoportelvonás, zöld - csoportfogadás, kék változatlan. A tervezett intézkedések eredményeként a főbb mutatók a gyereklétszám demográfiai adatokból várható további csökkenésével is számolva az alábbiak szerint változnak: 3. grafikon: Főbb mutatók (2015/ /2018) Látható, hogy a gyereklétszám, férőhely, ill. a csoportszám 2012/2013. nevelési évhez viszonyított aránya gyakorlatilag azonos mértékben csökken, miközben az álláshelyek aránya az előzőeknél kisebb mértékben. Ez utóbbi részben a jogszabályi változásokból, részben pedig az önkormányzat által saját forrásból biztosított jogszabályok által elő nem írt álláshelyek biztosításából következik ban a jelenlegi 748,25 álláshelyből 55,25, 2017-ben 12,75 szűnik meg, azonban a rendszer nagy méretéből adódóan alkalmas arra, hogy az üres álláshelyeket, a nyugdíjba 4

6 vonulókat, valamint a helyettesítéseket is figyelembe véve elbocsátások nélkül kezelje a változást. A változás eredményeképpen kialakítandó rendszer férőhelyszáma továbbra is lehetővé teszi a nevelési év közben belépők fogadását, valamint alkalmas a sajátos nevelési igényből fakadó elméleti létszámtöbblet elhelyezésére is. 4. grafikon: A férőhely és gyereklétszám változása A jövő Az önkormányzat továbbra is az egyik legfontosabb intézményének tekinti az ÓVI-t, így a rendszer átalakításával párhuzamosan kiemelt feladatának tartja annak fejlesztését is január 8-án jelent meg a Széchenyi 2020 keretében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program felhívása Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése címmel, TOP kódszámmal. A felhívás célja a gyermekjóléti alapellátásokhoz (pl.: bölcsődei ellátás), valamint az óvodai ellátáshoz való hozzáférés javítása a szolgáltatások minőségi fejlesztésének megvalósítása érdekében, ezzel is segítve a családokat, a kisgyermekeket nevelők munkavállalását. A tervezési időszakban az önkormányzat fejlesztési programjának keretén belül a fenntartásában lévő óvodák közül várhatóan 15 tagintézmény infrastrukturális fejlesztésére lesz lehetőség, összesen 2,280 mrd Ft összegben. A Polgármesteri Hivatal szakirodái kikérték az igazgatóság, valamint a Nevelési- Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata szakvéleményét, javaslatot kérve a műszaki szükségletek, az épületek állapota és a várható kihasználtság alapján. Ennek figyelembe vételével a fejlesztések első ütemeként az alábbi 5 óvoda felújítása a legsürgetőbb feladat, melyek közül a Cső Utcai és a Tünde Téri veszi át többek között azokat a gyerekeket, akik a csökkenő gyereklétszám miatt megszűnésre kerülő óvodákba járnak. 5

7 neve Címe Hrsz. Férőhely 1. SZMJVÖ ÓVI Cső Utcai 6724 Szeged, Cső u.3. Északi város 11643/ SZMJVÖ ÓVI Építő Utcai 6723 Szeged, Építő u. 9/b Tarján 15455/ SZMJVÖ ÓVI Tabán Utcai 6723 Szeged, Tabán u.23. Felsőváros 10628/ SZMJVÖ ÓVI Garam Utcai 6724 Szeged, Garam u. 7. Újrókus 16063/ SZMJVÖ ÓVI Tünde Téri 6723 Szeged, Tünde tér 1. Tarján 11238/2 125 A felhívás ún. területspecifikus melléklete alapján Szeged MJV projektjavaslataira február 29-től április 29-ig nyújthat be támogatási kérelmet. Mind az öt feladatellátási hely jelenleg korszerűtlen épületben működik, üzemeltetési költségük magas. A tervezett beruházások magukban foglalják az épületek külső szigetelését, a homlokzati nyílászárók cseréjét, a tetőfödémek hőszigetelését, fűtésrendszerük korszerűsítését, vizesblokkjaik felújítását, a belső elektromos hálózatuk teljeskörű felújítását, közös tereik burkolatcseréjét, udvaruk rendezését, játszótéri eszközeik bővítését. Az érintett ingatlanok tekintetében függetlenül az infrastrukturális beruházás tárgyától kötelező megvalósítani a projektarányos akadálymentesítést, energiahatékonysági intézkedést (esetlegesen megújuló energiaforrások alkalmazásával), amellyel elérhető a felhívásban előírt, az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI.30.) Kormányrendeletben meghatározott DD besorolású, azaz korszerűt megközelítő energetikai minőségi osztály. A felhívás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül, melynek mértéke az összes elszámolható költség 100 %-a. A területspecifikus melléklet alapján Szeged MJV számára 2016-ban óvoda és bölcsőde felújításra a teljes rendelkezésre álló keretösszeg, összes elszámolható költség alapon 984 millió Ft, mely összhangban áll a /2015. (IX.24.) VFKB sz. határozattal jóváhagyott Integrált Területi Program (ITP) 2.1. című dokumentumban szereplő, 2016-ban I. ütemként tervezett 984 millió Ft összeggel. A beruházások tervezett összköltsége: Cső Utcai Építő Utcai Tabán Utcai Garam Utcai Tünde Téri Összesen Tervezett kivitelezési költség (Ft) Tervezett összköltség/ igényelt támogatás (Ft)

8 A tervezett összköltség a kivitelezési költségeken kívül tartalmazza egyrészt az eszközbeszerzést, ami az elszámolható költségek legfeljebb 25%-át képezheti, továbbá a felhívás keretén belül elszámolható egyéb költségeket is, mint a tervezés, a közbeszerzési eljárás, a műszaki ellenőri szolgáltatás, a projektmenedzsment, illetve a kötelezően előírt tájékoztatás, nyilvánosság biztosításának költségeit. Szükséges saját forrást a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egyik projekt sem igényel, a felhívásban meghatározott költségkorlátot fejlesztett férőhelyek összes elszámolható építési költsége max. nettó Ft/férőhely - egyik sem haladja meg. A fejlesztések csak akkor érhetik el céljukat, ha az általuk létrehozott értékek fenntarthatók. Fenti javaslat arra szolgál, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata hosszú távon is képes legyen működtetni egy szakmailag és infrastrukturálisan is folyamatosan fejlődő, magas szinten működő óvodai rendszert. Az Nkt. 83. (3)-(5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a javaslatot eljuttattuk a véleményezésre jogosult testületeknek. A 2016/2017. nevelési évre vonatkozó óvodai beíratásokra az Nkt.-ban foglaltaknak megfelelően április 20. és május 20. között kerül sor, amelynek eredményéről, és az esetlegesen szükséges további intézkedésekről az azt követő ülésen tájékoztatom a képviselőtestületet. Kérem a Közgyűlést, hogy vitassa meg az előterjesztést és hozza meg döntését. Kardos János irodavezető-helyettes 7

9 KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése február 12. napján tartott rendes (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből.../2016. (II. 12.) Kgy. sz. H A T Á R O Z A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megvitatta a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjének 6584/2016. sz. előterjesztését A 2016/2017. óvodai nevelési év előkészítése és fejlesztési program I. ütem - támogatási kérelmek benyújtása a TOP kódszámú felhívásra tárgyában és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a 2016/2017. nevelési évben a határozat 1. mellékletében foglaltak szerint hagyja jóvá az óvodai csoportok és férőhelyek számát, az Óvodák Igazgatósága (továbbiakban: ÓVI) pedagógus, a nevelőmunkát közvetlenül segítő, valamint a gazdasági-ügyviteli-technikai álláshelyeinek számát augusztus 1-jétől. Felelős: az ÓVI igazgatója Határidő: augusztus A Közgyűlés a 2017/2018. nevelési évben a határozat 2. mellékletében foglaltak szerint hagyja jóvá az óvodai csoportok és férőhelyek számát, az ÓVI pedagógus, a nevelőmunkát közvetlenül segítő, valamint a gazdasági-ügyviteli-technikai álláshelyeinek számát július 1-jétől. Felelős: az ÓVI igazgatója Határidő: július A Közgyűlés a Polgármester útján felkéri az ÓVI igazgatóját az 1. és 2. melléklet szerinti álláshelyekkel összefüggő, valamint az átszervezéssel kapcsolatos pénzügyi, gazdálkodási, ügyviteli, munkajogi intézkedések megtételére. Felelős: az ÓVI igazgatója Határidő: augusztus 1., illetve július A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy az 1. pont szerinti álláshelyekkel összefüggő létszám-előirányzat módosítást a költségvetési rendeleten vezesse át. Felelős: Közgazdasági Iroda vezetője Határidő: soron következő költségvetés-módosítás 5. A Közgyűlés a Polgármester útján felkéri az NGSZ igazgatóját és az ÓVI igazgatóját, hogy az átszervezéshez szükséges felújítási munkálatokkal és berendezésével kapcsolatos intézkedéseket tegyék meg. Felelős: NGSZ igazgatója, ÓVI igazgatója Határidő: augusztus 31.

10 6. A Közgyűlés a Polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályának vezetőjét és az ÓVI igazgatóját, hogy a 2016/2017. évi beiratkozási adatok birtokában tekintse át a az óvodai csoportok kihasználtságát és szükség esetén tegyen javaslatot a módosításra. Felelős: az ÓVI igazgatója, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályának vezetője Határidő: május A Közgyűlés a Polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályának vezetőjét, hogy az intézmény alapító okiratának módosítását terjessze a Közgyűlés elé. Felelős: a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályának vezetője Határidő: június Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése címmel, TOP kódszámú felhívására az alábbi tagóvodák felújítására nyújt be támogatási kérelmet: Cső Utcai (6724 Szeged, Cső u. 3.; hrsz.: 11643/34) felújítására. A beruházás tervezett összköltsége eft, az igényelt támogatás összege e Ft. A beruházás a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján saját forrást nem igényel. Építő Utcai (6723 Szeged, Építő u. 9/b., hrsz.: 15455/28) felújítására. A beruházás tervezett összköltsége eft, az igényelt támogatás összege eft. A beruházás a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján saját forrást nem igényel. Tabán Utcai (6723 Szeged, Tabán u.23.; hrsz.: 10628/2) felújítására. A beruházás tervezett összköltsége eft, az igényelt támogatás összege eft. A beruházás a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján saját forrást nem igényel. Garam Utcai (6724 Szeged, Garam u. 7.; hrsz.: 16063/27) felújítására. A beruházás tervezett összköltsége eft, az igényelt támogatás összege eft. A beruházás a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján saját forrást nem igényel. Tünde Téri (6723 Szeged, Tünde tér 1.; hrsz.: 11238/2) felújítására. A beruházás tervezett összköltsége eft, az igényelt támogatás összege eft, A beruházás a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján saját forrást nem igényel. Felelős: Fejlesztési Iroda vezetője, ÓVI igazgatója Határidő: április 29. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Kabinetet, Jegyzői Irodát, a Fejlesztési Irodát, a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatóságát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálatának igazgatóját és az ÓVI igazgatóját jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. Kmf. Dr. Botka László s.k. polgármester Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző Kivonat hiteléül:

11 A./2016. (II. 12.) Kgy. sz. határozat 1. melléklete 2016/2017. nevelési év Óvodák Férőhely Csoport Pedagógus Nevelőmunkát segítő Baross László Utcai ,5 Béke Telepi ,75 Bem Tábornok Utcai Bérkert Utcai Bölcs Utcai Cső Utcai Dr. Boros József Utcai Építő Utcai ,5 Felsővárosi Fő Fasori ,5 Földmíves Utcai ,5 Garam Utcai Gábor Áron Utcai ,5 Gáspár Zoltán Utcai Gedói Gyálaréti Gyertyámos Utcai ,5 Gyöngyvirág ,5 Hajnóczy Utcai Hétvezér Utcai Honfoglalás Utcai Hunyadi Téri Jerney Utcai ,5 Katona József Utcai ,5 Kemes Utcai Klebelsberg Telepi Magyar Utcai Majakovszkij Téri Makkosházi ,5 Mars Téri Napsugár Nádor Utcai Negyvennyolcas Utcai Petőfi Telepi Petresi Utcai ,5 Rókás Rókusi Körúti Sás Utcai ,5 Szentmihályi ,75 Szerb Utcai Széksósi Úti Tabán Utcai ,5 Tarjáni ,5 Temesvári Körúti Teréz Utcai ,75 Tisza-parti Toldy Utcai Tünde Téri Újvidéki Utcai Vedres Utcai Egyéb ÓVI ,75 Összesen ,00 279,25 20,75 Mindösszesen 693,00

12 A./2016. (II. 12.) Kgy. sz. határozat 2. melléklete 2017/2018. nevelési év Óvodák Férőhely Csoport Pedagógus Nevelőmunkát segítő Baross László Utcai ,5 Béke Telepi ,75 Bem Tábornok Utcai Bérkert Utcai Bölcs Utcai Cső Utcai Dr. Boros József Utcai Építő Utcai ,5 Felsővárosi Fő Fasori ,5 Földmíves Utcai ,5 Garam Utcai Gábor Áron Utcai ,5 Gáspár Zoltán Utcai Gedói Gyálaréti Gyertyámos Utcai ,5 Gyöngyvirág ,5 Hajnóczy Utcai Hétvezér Utcai Honfoglalás Utcai Hunyadi Téri Jerney Utcai ,5 Katona József Utcai ,5 Kemes Utcai Klebelsberg Telepi Magyar Utcai Majakovszkij Téri Makkosházi ,5 Mars Téri Napsugár Nádor Utcai Negyvennyolcas Utcai Petőfi Telepi Petresi Utcai ,5 Rókás Rókusi Körúti Sás Utcai ,5 Szentmihályi ,75 Szerb Utcai Széksósi Úti Tabán Utcai ,5 Tarjáni ,5 Temesvári Körúti Teréz Utcai Tisza-parti Toldy Utcai Tünde Téri Újvidéki Utcai Vedres Utcai Egyéb ÓVI ,75 Összesen: ,5 20,75 Mindösszesen 680,25

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. A 2015/2016. óvodai nevelési év előkészítése. Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály.

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. A 2015/2016. óvodai nevelési év előkészítése. Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály. E L Ő T E R J E S Z T É S Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester Tárgy: A 2015/2016. óvodai nevelési év előkészítése Iktatószám: 15098-4/2015. Melléklet: 1 db

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere. A 2013/2014. óvodai nevelési év előkészítése

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere. A 2013/2014. óvodai nevelési év előkészítése E L Ő T E R J E S Z T É S Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere Tárgy: A 2013/2014. óvodai nevelési év előkészítése Iktatószám: 38278/2013. Melléklet:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, Óvodák Igazgatósága

ALAPÍTÓ OKIRAT. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, Óvodák Igazgatósága A.../2005. (..) Kgy. sz. határozat melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény, továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

A /2013. ( ) Kgy. sz. határozat 4. sz. melléklete

A /2013. ( ) Kgy. sz. határozat 4. sz. melléklete A /2013. ( ) Kgy. sz. határozat 4. sz. melléklete Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, továbbá a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, Óvodák Igazgatósága

ALAPÍTÓ OKIRAT. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, Óvodák Igazgatósága ALAPÍTÓ OKIRAT A /2007. (.) Kgy. sz. határozat 1. sz. melléklete Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény, továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere. A 2014/2015. óvodai nevelési év előkészítése

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere. A 2014/2015. óvodai nevelési év előkészítése E L Ő T E R J E S Z T É S Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere Tárgy: A 2014/2015. óvodai nevelési év előkészítése Iktatószám: 28716-1/2014. Melléklet:

Részletesebben

K I V O N A T. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007... tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

K I V O N A T. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007... tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T K I V O N A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007.... tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2007. (...) KGY. sz. H A T Á R O Z A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megvitatta az Oktatási, Kulturális

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. 62/564-364 Iktatószám: 23924-49//2016. Előadó: dr. Antal Anikó 564-223 Tárgy:

Részletesebben

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat 1. sz. határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda

Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/10625-2/2011. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója 2010. évi felülvizsgálatának véleményezése

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26. Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-1.4.1-19 kódszámú, Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című felhívásra a Katona József Úti Bölcsőde felújítása, bővítése céljából Ózd, 2019. szeptember

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 2626/211/2016. TÁRGY: "A KELETI VÁROSRÉSZI ÓVODA HIRDI TAGÓVODÁJA FELÚJÍTÁSA" TÁRGYÚ PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK MEGHOZATALA (TOP 6.2.115) MELLÉKLET: 2 DB E L Ő T E

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Ikt. sz.: 32079-11/2015. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2015. év II. félévi munkaterve Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Összeállította: Jegyzői

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott nyílt ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott nyílt ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2014. 04. 30-án tartott nyílt ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése. A 2010/2011. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése. A 2010/2011. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Előterjesztő: Várospolitikai alpolgármester Tárgy: A 2010/2011. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása Iktatószám: 73818/2010.

Részletesebben

alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011.

alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011. Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011. Tárgy: Az Őszidő Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötött ellátási

Részletesebben

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/3295-46/2014 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Városüzemeltetési

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, április 28.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, április 28. Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-4.2.1-15 kódszámú, Szociális alapszolgáltatások infrastrukturális bővítése, fejlesztése című felhívásra a Család- és Gyermekjóléti Központ Ózd, Petőfi úti

Részletesebben

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2006. (VI....) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Kozma József alpolgármester

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS a 6. napirendi ponthoz

KIEGÉSZÍTÉS a 6. napirendi ponthoz KIEGÉSZÍTÉS a 6. napirendi ponthoz Tisztelt Közgyűlés! I. Civil szervezetek pályázatainak támogatása Lakóközösségi programok, kezdeményezések támogatása c. (TÁMOP 5.5.4-13/2) pályázattal kapcsolatban együttműködési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottsága szeptember 8-i ülésén az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottsága szeptember 8-i ülésén az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2010. 09. 08-án tartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Révész Mihály, a bizottság elnöke, Bartáné Tóth Mária, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

SZMJVÖ ÓVODÁK IGAZGATÓSÁGA HÁZIREND. Házirend. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága 6723 Szeged Sólyom utca 6.

SZMJVÖ ÓVODÁK IGAZGATÓSÁGA HÁZIREND. Házirend. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága 6723 Szeged Sólyom utca 6. cs Házirend Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága 6723 Szeged Sólyom utca 6. 1 1. Általános információk 1.1 Az intézmény neve Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, Óvodák Igazgatósága

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 29774-1/2016. Tárgy: A Szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Ház igazgatói

Részletesebben

Új képviselői kezdeményezés érkezett. Benyújtó neve: Rózsavölgyi József György címe:

Új képviselői kezdeményezés érkezett. Benyújtó neve: Rózsavölgyi József György  címe: Új képviselői kezdeményezés érkezett Benyújtó neve: György E-mail címe: rozsavolgyi.j@freemail.hu Kezdeményezés tárgya: Módosító indítvány Leírás: Tisztelt Közgyűlés! A Szőregi úti "Huszárlány" című szoborral

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők Az előterjesztés tárgya: Önálló képviselői indítvány: Petőfi Sándor Művelődési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: TOP-1.4.1-15 Óvodák és bölcsőde fejlesztése Komlón című pályázat támogatása

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Közösségi tér fejlesztése című (DAOP-2008-4.1.3 A.B.) pályázat benyújtása Az előterjesztést

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 185. MELLÉKLET:- TÁRGY: Javaslat a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című pályázati felhívás keretében a Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda Szőlőhegyi

Részletesebben

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből 4. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012. (... ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kohári Nándor önkormányzati képviselő

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kohári Nándor önkormányzati képviselő Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Kohári Nándor önkormányzati képviselő Szám:./2013. Tárgy: Halaszthatatlan előterjesztés a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.

Részletesebben

Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése. 3 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése. 3 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/4749-62/2016. Tárgy: Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre

Részletesebben

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat Előterjesztő: Polgármester Iktatószám: 8476-23/2011. Tárgy: Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás Melléklet: 1 db Határozati javaslat Készítette: Szociális, Családvédelmi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 64. MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: Javaslat az óvodák 205/206. nevelési évi csoportjaira E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 205. július

Részletesebben

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T KIVONAT 1. sz. határozati javaslat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009.... tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2009. (...) Kgy. sz. H A T Á R O Z A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Szegedi Ősz Idősotthonnal kötött ellátási szerződések módosítása. Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda

Szegedi Ősz Idősotthonnal kötött ellátási szerződések módosítása. Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Előterjesztő Dr. Solymos László várospolitikai al Iktatószám: 01/17951-2/2009. Tárgy: Szegedi Ősz Idősotthonnal kötött ellátási szerződések módosítása Melléklet: határozati javaslat Készítette: Szociális,

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 201. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD

Részletesebben

Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető

Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható

Részletesebben

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 15. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A Szekszárdi 2. Számú Óvoda, Egységes Óvoda-Bölcsőde, Bölcsőde és Családi Napközi 2016/2017. nevelési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Nyílt adatbázisok létrehozása. Művelődési Osztály

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Nyílt adatbázisok létrehozása. Művelődési Osztály ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Nagy Sándor alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Smart City koncepció megvalósítása Nyílt adatbázisok létrehozása Iktatószám: 85574/2016

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 15926/2015. Tárgy: A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata igazgatói

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város. Oktatási, Kulturális és Sportiroda

Szeged Megyei Jogú Város. Oktatási, Kulturális és Sportiroda Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 36304/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város ösztöndíjrendelete Melléklet: 1 db rendelet-tervezet 1 db határozati javaslat Készítette: Oktatási,

Részletesebben

Városüzemeltetési Tanácsnok 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Tárgy: sürgősségi indítvány

Városüzemeltetési Tanácsnok 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Tárgy: sürgősségi indítvány Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Városüzemeltetési Tanácsnok 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Tárgy: sürgősségi indítvány Helyben Tisztelt Közgyűlés! Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a Szegedi Közlekedési

Részletesebben

Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda

Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/73096-4/2011. Tárgy: SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon Alapító Okiratának módosítása Melléklet: Határozati javaslat Készítette: Szociális,

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 82591/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága

Részletesebben

Tárgy: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásra vonatkozó igény benyújtására. Dr. Herczeg Tibor

Tárgy: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásra vonatkozó igény benyújtására. Dr. Herczeg Tibor ELŐTERJESZTÉS VADNA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁJUS 26-AI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1385-4/2015/V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat az önkormányzati

Részletesebben

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz. 3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálata

Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálata a... Kgy. sz. határozat 1. sz. melléklete Alapító Okirat Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei

Részletesebben

Békés Város Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága április 28-i ülésére

Békés Város Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága április 28-i ülésére Tárgy: Óvodai beiratkozásokról tájékoztatás Sorszám: 4 Előkészítette: Sápi András intézményi referens Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség Tárgyalás módja: Nyilvános ülés Tisztelt Bizottság! Egyéb

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: várospolitikai alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Alapító okiratok módosítása Iktatószám: 30407-19/2015. Melléklet: 10 db határozati

Részletesebben

polgármester Preferált szervezetek bérbeadás iránti kérelmei 1 pld. határozati javaslat

polgármester Preferált szervezetek bérbeadás iránti kérelmei 1 pld. határozati javaslat Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 92177/2012. Tárgy: Preferált szervezetek bérbeadás iránti kérelmei Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Készítette: Városüzemeltetési

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS. 11. napirendi pontjához

KIEGÉSZÍTÉS. 11. napirendi pontjához KIEGÉSZÍTÉS a Közgyűlés 2006. május 12-én tartandó ülésének 11. napirendi pontjához a Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései című előterjesztéshez Tisztelt Közgyűlés! I.) Tájékoztatás Szeged Megyei

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 179. MELLÉKLET: - TÁRGY: Adásvételi szerződés Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 5 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 5 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/1868-113/2015. Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások Melléklet: 5 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Foglalkoztatási,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 26-i ülésére

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 26-i ülésére 2998-2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 26-i ülésére Tárgy: EU Önerő Alap támogatási kérelem benyújtása Új óvoda építése az Erdő utca és Park utca

Részletesebben

15. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére

15. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére 15. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: A 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16 -án tartandó rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16 -án tartandó rendkívüli ülésére Balatonföldvár Város a 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1. Tel.: 84/540-330 Fax: 84/540-332 e-mail: pgmh@balatonfoldvar.hu ELŐTERJESZTÉS Balatonföldvár Város Képviselő-testületének 2017. augusztus 16

Részletesebben

JUHÁSZ GYULA SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS

JUHÁSZ GYULA SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS JUHÁSZ GYULA SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS 20.sz.VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELŐJE Tápéi Városrészi Önkormányzat vezetője 6753 Szeged, Honfoglalás u. 73. 62/496-795 MÓDOSÍTÓ INDITVÁNY Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére 5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére Tárgy: A 2014/2015. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának

Részletesebben

ll~v Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FÖOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZTÁLY

ll~v Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FÖOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZTÁLY Ügyiratszám: 6258/2012.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FÖOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42)

Részletesebben

Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző. Szám: /2013. Tájékoztató a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról

Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző. Szám: /2013. Tájékoztató a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző Készítette: Jegyzői Iroda Szám: 28.405-2/2013. Tárgy: Tájékoztató a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Melléklet: 1 db határozat-tervezet

Részletesebben

Smart City (okos és fenntartható város) koncepció jóváhagyása

Smart City (okos és fenntartható város) koncepció jóváhagyása Előterjesztő: Nagy Sándor alpolgármester Ikt.sz.: 01/8821-2/2016 Tárgy: Smart City (okos és fenntartható város) koncepció jóváhagyása Melléklet: 1 db határozati javaslat Készítette: Fejlesztési Iroda Véleményezésre

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM. Határozatok oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM. Határozatok oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2018. január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2018. január 22-ei rendkívüli képviselő-testületi ülésének határozatai:

Részletesebben

Dr. Koltainé Farkas Gabriella ügyvezető igazgató Makrai László ügyvezető igazgató Szenkovszky István ügyvezető igazgató

Dr. Koltainé Farkas Gabriella ügyvezető igazgató Makrai László ügyvezető igazgató Szenkovszky István ügyvezető igazgató Előterjesztő megnevezése: Dr. Koltainé Farkas Gabriella ügyvezető igazgató Makrai László ügyvezető igazgató Szenkovszky István ügyvezető igazgató Iktatószám: 56705/2011. Tárgy: Az egyes helyi közszolgáltatások

Részletesebben

K I V O N A T H A T Á R O Z A T

K I V O N A T H A T Á R O Z A T K I V O N A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsága 2012. június 14-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből 8395-72/2012. (VI. 14.)

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. május 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Mesék Háza Óvoda II. sz. épületének 2017. évi felújítására (kiviteli tervezés és kivitelezés),

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 10521/2015. Tárgy: A Kövér Béla Bábszínház igazgatói munkakörére beérkezett pályázatok

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11.

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Iktatószám: 23924-1/2016. Előadó: dr. Antal Anikó SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Tárgy: A 2016. évi oktatási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 19-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 19-én tartandó ülésére Balatonföldvár Város Önkormányzata 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1. Tel.: 84/540-330 Fax: 84/540-332 e-mail: pgmh@balatonfoldvar.hu ELŐTERJESZTÉS Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere Tárgy: A 2012/2013. tanév előkészítése Iktatószám: 43128/2012. Melléklet: 1 db határozati javaslat

Részletesebben

Kosik Dénes Pál, Mihálffy Béla, Nógrádi Tibor Önkormányzati képviselők. költségvetéshez

Kosik Dénes Pál, Mihálffy Béla, Nógrádi Tibor Önkormányzati képviselők. költségvetéshez Előterjesztő: Kosik Dénes Pál, Mihálffy Béla, Nógrádi Tibor Önkormányzati képviselők Iktatószám: /2015 Előterjesztés tárgya: Módosító javaslat ( III. ) a 2015. évi költségvetéshez Melléklet: 1 db. határozati

Részletesebben

polgármester Iktatószám: 01/ /2010.

polgármester Iktatószám: 01/ /2010. Előterjesztő: polgármester Iktatószám: 01/16546-23/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Tudományegyetem között a fogászati ügyelet tárgyában létrejött jogviszony meghosszabbítása

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület június 3-ai ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület június 3-ai ülésére Budakalász Város Polgármestere 99/2014.(VI.03.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2014. június 3-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde működésével kapcsolatos

Részletesebben

TÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

TÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. levelezési cím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A NAPIREND SORSZÁMA: 10. MELLÉKLET:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére Hu/2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának 2016. február 25-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2016/2017. nevelési évre az óvodába történő jelentkezés

Részletesebben

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS Óvodai státuszbővítéssel összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS Óvodai státuszbővítéssel összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Óvodai státuszbővítéssel

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására

Tárgy: Javaslat a 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Előterjesztő: Szitka Péter Készítette: Horváthné Geleta Mária intézményvezető Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-7807-4/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós Tárgy: Hozzájárulás támogatási kérelem benyújtásához és óvodai feladat-ellátási szerződés

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. sz. módosítás. 1. Preambulum

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. sz. módosítás. 1. Preambulum KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatásban részesített projekt megvalósítására 1. sz. módosítás 1. Preambulum Az Óvoda és bölcsőde fejlesztése Szekszárd Szőlőhegyen Konzorcium (a továbbiakban

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 16. MELLÉKLET: - TÁRGY: Adásvételi szerződés Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 226. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Szekszárdi 2. Számú Óvoda, Bölcsőde és Családi Napközi alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ

Részletesebben

Tárgy: Javaslat indítható óvodai csoportok számának meghatározására

Tárgy: Javaslat indítható óvodai csoportok számának meghatározására Előterjesztő: Sántha Péterné alpolgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2018. július 16.,sz. napirend Tárgy: Javaslat indítható óvodai csoportok számának meghatározására A napirendet nyílt ülésen

Részletesebben

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-

Részletesebben

Ikt.sz.: 35790/2009., 33809/2009., 33245/2009., 34911/2009., 34913/2009., 35933/2009. Egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói

Ikt.sz.: 35790/2009., 33809/2009., 33245/2009., 34911/2009., 34913/2009., 35933/2009. Egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője Ikt.sz.: 35790/2009., 33809/2009., 33245/2009., 34911/2009., 34913/2009., 35933/2009. Tárgy: Egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói Melléklet:

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének és Újhartyán Város Önkormányzat Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének és Újhartyán Város Önkormányzat Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének és Újhartyán Város Önkormányzat Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. május 29-ai ülésére 1. napirendhez

Részletesebben

Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata évi Közbeszerzési Tervének módosítására

Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata évi Közbeszerzési Tervének módosítására Előterjesztés sorszáma: 327. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évi Közbeszerzési Tervének módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS

Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulás keretében

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: TOP-3.2.2-15 Napelemes kiserőmű létesítése Komlón című pályázat támogatása

Részletesebben

polgármester Iktatószám: 01/ /2011.

polgármester Iktatószám: 01/ /2011. Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László Iktatószám: 01/6383-32/2011. Tárgy: Az M43 autópálya Szegedet elkerülő szakaszának úthasználati díj mentességével kapcsolatos felterjesztés a Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

önkormányzati képviselő Közterületen történő dohányzás rendjéről szóló rendelet megalkotása 1 db határozati javaslat önkormányzati képviselő

önkormányzati képviselő Közterületen történő dohányzás rendjéről szóló rendelet megalkotása 1 db határozati javaslat önkormányzati képviselő Előterjesztő: önkormányzati képviselő Iktatószám: 9494/2009. Tárgy: Közterületen történő dohányzás rendjéről szóló rendelet megalkotása Melléklet: 1 db rendelet-tervezet 1 db határozati javaslat Készítette:

Részletesebben

2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z

2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z 2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z Szeged város foglalkoztatási helyzete, valamint a közfoglalkoztatásról szóló együttműködési megállapodások és egyes ellátási szerződések módosítása

Részletesebben

Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t

Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. KEOP-3.3.0. sz. pályázat keretében A Tarjáni Gyermektábor

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere. A évi önkormányzati költségvetés 2.sz. módosítása

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere. A évi önkormányzati költségvetés 2.sz. módosítása Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt. sz.: 30084/2015. Tárgy: A 2015. évi önkormányzati költségvetés 2.sz. módosítása Melléklet: 3 db melléklet költségvetési rendelet-tervezet Készítette:

Részletesebben

Városrendezési Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság Pénzügyi Bizottság Oktatási Bizottság

Városrendezési Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság Pénzügyi Bizottság Oktatási Bizottság Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 35993/2009. Tárgy: Tájékoztató az oktatási intézmények 2009. évi felújításáról Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Készítette: Városüzemeltetési

Részletesebben

Közfoglalkoztatást érintő megállapodások. 5 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatást érintő megállapodások. 5 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/1868-33/2015 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő megállapodások Melléklet: 5 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Foglalkoztatási, Szociális

Részletesebben

Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett. Benyújtó neve: Kalmár Ferenc címe:

Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett. Benyújtó neve: Kalmár Ferenc  címe: Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett Benyújtó neve: Kalmár Ferenc E-mail címe: kalmarf1@t-online.hu Kezdeményezés tárgya: Sürgősségi indítvány Leírás: Tisztelt Polgármester Úr! A

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 2626/641/2016. TÁRGY: EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZ TÉSE PÉCSETT CÍMŰ PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK UTÓLAGOS JÓ VÁHAGYÁSA (TOP6.6.115) MELLÉKLET: 1 DB E L Ő T E R J E S Z T É

Részletesebben