Donáth Péter Az alapfokú közoktatás kulcsa : a magyarországi tanítóképzés politikai és társadalomtörténetéhez

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Donáth Péter Az alapfokú közoktatás kulcsa : a magyarországi tanítóképzés politikai és társadalomtörténetéhez"

Átírás

1 Donáth Péter Az alapfokú közoktatás kulcsa : a magyarországi tanítóképzés politikai és társadalomtörténetéhez Akadémiai doktori értekezés összefoglalója Budapest, 2008

2 I. Az értekezés fontosabb kérdései Akié az iskola, azé a jövő, amilyen a tanító, olyan az iskola, amilyen a tanító(nő)képző, olyan lesz a tanító, vélték az oktatáspolitika irányítói, s hajtogatták társadalmi-politikai helyzetük, anyagi megbecsülésük erősítése érdekében maguk az érintett pedagógusok a vizsgált korszakban. Leegyszerűsítő megállapításuk hátterében az a hazai történeti, ill. történetiszociológiai vizsgálódásokban (pl. az elitkutatásokhoz kapcsolódó középiskolai, egyetemi programokhoz képest) kevéssé visszatükröződő tény állt, hogy a tömegkommunikációs eszközök (a rádió s a TV) általánossá válását megelőző időszakban, az iskolakötelezettség kiterjedésével, a kultúraközvetítés egyetlen olyan intézménye, amely szinte minden állampolgárhoz elért, a nép-, majd az általános iskola volt. Főszereplőjével, a jövő nemzedékek nevelőjének, programozójának tekintett tanítóval, akit a tanítóképzőben készítettek fel hivatására. Ezért a szélsőségek korában egymást tagadó politikai-világnézeti törekvések, különböző modernizációs elképzelések megvalósításán serénykedő oktatáspolitikusok, iskolafenntartók közös meggyőződése volt, hogy fontos, miképp programozzák a programozókat, s hogy megfelelően válogassák, kézben tartsák, instruálják a programozók programozóit: a tanító(nő)képző intézeti tanárokat. A tanítóképzők sorsának alakulása így talán a közoktatás többi intézményénél szorosabban követi a rendszer-, ill. kurzusváltásokat, s karakteresen jeleníti meg azok jellegét. Értekezésünk egyidejűleg megjelent párjával, az Oktatáspolitika és tanítóképzés, című kötettel erre irányuló (az életrajzban felsorolt alapítványok, intézmények által támogatott), másfél évtizedes kutatás keretében készült. Öt hosszabb-rövidebb tanulmányt, egy 8,5 íves kismonográfiát s egy 36,7 íves monográfiát fog össze. Széles forrásbázisra támaszkodva, a különböző történelmi korszakokban és a mai hazai szocio-kulturális szekértáborokban 1

3 általánosan elfogadottnál árnyaltabb, sok szempontból újszerű képét nyújtja a magyar oktatáspolitika ilyen irányú törekvéseinek, mozgásterének. A tanítóképzés politikai és társadalomtörténetét érintő írások sajátos képet adnak a 20. század során többször színét és jellegét váltó hatalom mindenkori ideológiai céljairól, az érvényesítésük érdekében alkalmazott (tanügyigazgatásiellenőrzési; eszmei, financiális, karriert ösztönző, valamint adminisztratív, sőt: munka- és büntetőjogi megtorló) eszközökről effektivitásukról vagy diszfunkcionalitásukról. A konkrét folyamatok, események, összefüggések, témák, személyek, korszakok vizsgálatának szentelt esettanulmányok különösen így együtt, egymással kiegészítve, feleseltetve túlmutatnak önmagukon: fontos adalékokkal szolgálnak az adott elbeszélés révén feltáruló mélyebb összefüggések, társadalmi mechanizmusok megértéséhez is. Új szempontokkal, értelmezési keretekkel, vagy éppen az elterjedt fogalomhasználattal kapcsolatos érdemi észrevételekkel járulnak hozzá a 20. századi hazai művelődés- és iskolatörténet folyamatainak megismeréséhez, az azokról folyó tudományos diskurzushoz. A disszertáció (s ikerkötete) írásai érintik a tanítóképzés közötti létszámának, összetételének alakulását, s az 1918-tól 1958-ig (1960-ig) terjedő időszak szinte valamennyi jelentős oktatáspolitikai fordulatát. A tanítóképzés mikéntjére, céljaira, szervezetére, irányítására vonatkozó elképzelések, viták, intézkedések mellett nagy hangsúllyal szerepel bennük a tanítókkal (az őket képző intézménnyel) s a tanítóképzős tanárokkal kapcsolatos társadalmi-politikai elvárások alakulásának ismertetése. A történelmi s a trianoni Magyarországon a kormányzat az analfabetizmus leküzdésében, a kötelező iskoláztatás általánossá tételében, a valláserkölcsi nevelésben, a nemzetiségi lakosság állampolgári, kulturális és nyelvi kötődéseinek alakításában, valamint a korszerű gazdálkodási ismeretek s a szabadművelődés falvakban való terjesztésében számított munkájukra. Az 2

4 évi forradalmakban a polgári demokratikus törekvések, majd a proletárdiktatúra szolgálatába kívánták állítani a tanítóképzőket, s ennek ellenhatásaként, az ellenforradalmi rendszer a szocializmussal, kommunizmussal szembeállított keresztény-nemzeti ideológia terjesztését is a nemzet napszámosai s képzőik feladatának tekintette (valamennyi kurzus a felfogásának meg nem felelőket a pályáról való eltávolítással fenyegetve). Rövid átmeneti időszak után, az ötvenes években az immár pártállami ideológiává átlényegített marxista leninista sztálinista eszmék (tanok) hatékony terjesztését követelték a pedagógusoktól (időszakonként markáns ateista-antiklerikális hangsúlyokkal), a fentiekben leírtakat a falu szocialista átalakításához szükségesnek vélt agitátori szereppel kiegészítve s a meg nem felelést komolyan szankcionálva. A mindenkori hatalom elvárásainak fontosságától és anyagi mozgásterétől függően dotálta/honorálta az általa szorgalmazott célok elérésében részt vállaló intézményeket, pedagógusokat. Döntően ez befolyásolta az oktatáspolitika irányítóinak a tanítóképzés színvonalával, a képzési idő, ill. szint és volumen emelésével kapcsolatos állásfoglalásait. E játszma különböző fázisairól, szereplőiről (beleértve a különböző tanítói, tanári, ill. nemzetiségi szervezeteket s a Gyermektanulmányi Társaságot), kiemelkedő vagy tipikus egyéniségeiről is referálnak a disszertáció s az öt kiemelt publikáció írásai, a tanítóképzés mindennapjaiban is tesztelve az oktatáspolitikai intenciók és az iskolai életvilág viszonyát. Figyelemmel vannak az iskolákban szereplő kisemberek (diákok, pedagógusok) mindenkori történeti korlátok közötti mozgására, boldogulási kísérleteire: az én-érvényesítés és az én-azonosság megőrzésének visszatérő konfliktusaira. Levéltári és egyéb források bemutatásával, megszólaltatásával (dokumentatív elbeszélő/analizáló módszerrel) próbálják amennyire a tárgyalt történetek engedik érzékeltetni, megjeleníteni: 3

5 a tárgyalt, ellentmondásokkal terhelt időszakok szempontunkból releváns társadalmi technikáit, atmoszféráját, diskurzusát (annak rendjét ), nyelvét, realitásszintjének, szimbolikus értelmi világának egyes elemeit; az oktatásirányítás-tervezés mechanizmusát (társadalmi/politikai függőségét, struktúráját, korlátozott lehetőségét/készségét bizonyos szakmai szempontok/érdekek megjelenítésére, érvényesítésére); e sokszereplős játszmák aktorainak motívumait; a hatalom által manipuláló-szocializáló s kultúraörökítő funkciója révén egyaránt számon tartott, az ideológiai államapparátus változó jelentőségű elemeként kezelt tanítóképzők státusát, szerepét a kettős nevelés ellen vívott küzdelemben ; s a korszak kisemberei, az egyszerű tanítóképzős kollégák (intézeti) létfeltételeinek alakulását, a tanárok, diákok küzdelmét (kényszerű alkalmazkodását, túlélési technikáit) professziójuk színvonalának védelméért és személyes integritásuk megőrzéséért. II. A források feltárása és felhasználásuk módszere Ahogy a fenti felsorolásból is kitűnhet: a 122 oldalas bibliográfiában részletesen feltüntetett hazai oktatás-, iskola- és neveléstörténeti szakirodalom eddigi eredményeinek messzemenő felhasználása mellett, kutatásunk során hasznosítottuk egy sor politika-, művelődés- és társadalomtörténeti, politológiai, történeti-szociológiai és iskolaszociológiai munka tanulságait, vizsgálati szempontjait is. Tettük ezt rendkívül széles forrásbázison: 64 levéltár, ill. kézirattár (10 országos, a fővárosi és 19 megyei különböző részlegei, 10 katolikus, 5 református, 2 evangélikus, 1 zsidó, 9 intézményi) több száz fondjának; magánszemélyek naplóinak, visszaemlékezéseinek, dokumentumainak; 4

6 a kutatás keretében készült több száz interjúnak; 8 könyvtárban fellelhető országos és helyi periodikák széles körének; s kiterjedt könyvészeti anyagnak a felhasználásával. Az általunk 15 év alatt feltárt hatalmas és sokrétű anyag dokumentatívelbeszélő megszólaltatásával, ismertetésével, összevetésével, a művelődéstörténet-írásban szokatlanul sok és hosszú idézettel s hatalmas jegyzetapparátussal a javarészt eddig kiaknázatlan források széles körét vontuk be a tudományos diskurzusba. Elemzésükkel, tágabb történeti kontextusba ágyazásukkal lehetőséget kínálunk olvasóinknak a szélesebb kitekintésre, összehasonlításra, az önálló véleményalkotásra, s nem utolsó sorban a kutatás során felszínre hozott szövegek más irányú: pedagógiai, neveléstörténeti esetleg szociálpszichológiai hasznosítására, abban a meggyőződésben, hogy ugyanazon tárgynak, szövegnek stb. diszciplinárisan és történelmileg is új aspektusokból új olvasatai lehetségesek. Forrásaink felhasználásakor messzemenően szem előtt tartottuk a sokoldalú forráskritika követelményét. Történetíróként sem feledhettük tudásunk, szemléletünk élettörténetünkben (s a kollektív emlékezetben ) gyökerező sajátosságait. Megpróbáltunk távol maradni a múltak csatájától. Munkálkodásunkat a források hiátusaival, az elkerülhetetlen módszertani nehézségekkel, a történeti rekonstrukció (számunkra itt és most) reálisan lehetséges hitelességéért (elsősorban saját korlátainkkal, elfogultságainkkal) folytatott küzdelemnek tekintettük, semmiképp sem hajdani hőseink vagy a jelenlegi politikai/ideológiai/kulturális áramlatok, szekértáborok háborújának folytatásaként a történészfronton. A történetíró választási felelősségének s interpretációs kényszerének tudatában is azt reméljük, hogy az általunk prezentált, mindig szélesebb történeti kontextusba ágyazott, látszólag kis történetek korrektül, az olvasó számára is ellenőrizhető módon előadhatók a források megszólaltatásának dokumentatívelbeszélő módszerével; lehetőséget teremtve arra is, hogy személyes tudásunk 5

7 objektiválása során (írás közben) szem előtt tarthassuk, amit Polányi Mihály az ember körültekintő tiszteletéről, Marc Bloch a megértő történetírás szándékáról kifejtettek. III. A kutatás eredményeinek rövid összefoglalása Munkánk eredményeit összegezve röviden felsoroljuk, hogy a disszertációt (s az öt kiemelt publikáció között felsorolt ikerkötetét) eredményező másfél évtizedes kutatásunk mivel járul hozzá a magyarországi tanítóképzés politikai és társadalomtörténetéről, az állam ideológia iskola 20. századi viszonyáról s a sorozatos rendszerváltozásoknak kitett pedagógusok sorsáról folyó tudományos diskurzushoz. 1. A dualizmus kori tanító(nő)képzés vallási, nemzetiségi (és nemi) összetételének általános és fenntatónkénti statisztikai vizsgálatával (az ezekhez kapcsolódó 52 diagrammal, 16 térképekkel) árnyalja a korszak oktatáspolitikájáról s a tanítói utánpótlás biztosításáról kialakított képünket. Rávilágít arra, milyen további, intézményi szintű és regionális kutatásokra lenne szükség ahhoz, hogy a korabeli magyarosodási folyamat statisztikai torzításait kiszűrhessük, valós arányait, motívumait feltérképezhessük; s hogy a felekezeti/nemzetiségi elemi/népiskolák tanítói utánpótlásáról árnyaltabb képhez juthassunk. 2. A két világháború közötti német (és szlovák) tanítóképzés történetének, jeles szereplőinek, s az oktatáspolitikai irányítónak szentelt tanulmányok rávilágítanak a magyar nemzetiségi politika kettős beszédére s valós törekvéseire. Arra, hogy az államraison szempontjából immár létszámuk és elhelyezkedésük alapján egyaránt veszélytelen magyarországi nemzetiségekkel szemben a dualizmus kori tapasztalatoknak a trianoni trauma nyomán történt feldolgozása révén a korszak nagy részében szűkkeblű nemzetiségi oktatáspolitika dominált, melynek 6

8 felülvizsgáltatásához a magyarországi német állampolgárok szervezetei a weimari, majd náci Németország támogatását keresték. Utóbbi a szórványnémetség disszimilációját, a németnek lenni annyi, mint nemzetiszocialistának lenni elv és gyakorlat elfogadását, s a háború alatt az SS-be való bevonultatásukat szorgalmazta. Az ig fennállt budai állami német nemzetiségi tanítóképzőben történtek sajátos képet adnak a háború alatt hangsúlyváltozáson átment keresztény-nemzeti és a német nemzetiszocialista ideológia sajátos kollíziójáról és interferenciáiról, a tanulókra gyakorolt hatásukról, valamint jeles pedagógusok (pl. Lux Gyula, Benda Kálmán, Király István, Uherkovich Gábor) ma is korszerűnek ható nemzetiségfelfogásáról, humanista értékőrző kísérletéről a második világháború időszakában. 3. Tucatnyi levéltár forrásai alapján, lényeges mozzanatokkal egészül ki képünk Nagy László a múlt századi magyar tanítóképzés egyik legnagyobb hatású alakja, a Tanítóképző Intézeti Tanárok Országos Egyesülete elnöke, a magyar gyermektanulmányi mozgalom vezéregyénisége ben játszott szerepéről. Megtudhatjuk, miként lett a népiskolai pedagógia ismert képviselője, a pedagógiai univerzalizmus elvének következetes bírálója, aki imperialisztikus magyarságát oly fontosnak tartotta, a hangsúlyozottan kollektivisztikus, internacionalista proletárdiktatúra : a Tanácsköztársaság útitársává, a Közoktatásügyi Népbiztosság munkatársává, iskolareform-ügyi osztályvezetőjévé. Az eddiginél többet tudhatunk meg az oktatásügy akkori irányítói körében folyt reformvitákról. Arról, hogy a szovjet munkaiskolakoncepció hatására valószínűleg csak ideiglenes kompromisszumként fogadták el a tanítómozgalom által oly régen szorgalmazott 8 osztályos népiskolára vonatkozó reformelképzeléseket. Sok új elemet tartalmazó áttekintést kaphatunk a népbiztosságnak a közoktatást (a népoktatást, a tanítóképzést, a testnevelést stb.) érintő reformterveiről, intézkedéseiről s a 7

9 gyermektanulmányozók kivételes pozíciójáról, tevékenységéről e 133 nap alatt. Megismerhetjük azt a bonyolult játszmát is, melynek révén a húszas években a polgári demokratikus iskolareform-elképzeléseihez, az akadémiai szintű tanítóképzéshez rendületlenül ragaszkodó, ezért az akkori oktatáspolitikai törekvéseket opponáló Nagy Lászlót, tisztességes nyugdíj mellett, marginalizálták. Dolgozatunk ösztönzően hathat a jövőben más jeles pedagógusok, oktatáspolitikusok közéleti-politikai szerepvállalásának alapos levéltári és könyvészeti forrásbázison nyugvó történeti rekonstrukciójára, segítve az életművük felmérésére hivatott neveléstudósok munkáját. 4. Disszertációnkban levéltárak sorából összegyűjtött, eddig ismeretlen források alapján több szempontból vizsgáltuk a Tanácsköztársaság által rapid módon államosított iskolák pedagógusainak helyzetét, az újraprogramozásukat célzó lázas kísérletet, s a tanítóképző intézeti tanárság körében tapasztalt válaszreakciókat. Tucatnyi tanítóképző tanárainak történetét, magatartását vizsgálva, ismereteink szerint elsőként kíséreltük meg leírni a vonakodva alkalmazkodók, az útitársak, a kötél nélküli kötéltáncosok s a forradalom vagy az ellenforradalmi mozgalmak mellett elkötelezettek típusait. Modellizálni próbáltuk: ha a Tanácsköztársaság megérte volna a következő tanév kezdetét, vajon sikerült volna-e a tanítóképzés területén végrehajtania az egyházi rendjükből kilépni nem hajlandó pedagógusok eltávolítását? Az 1948-ban bekövetkezett államosítás adataival való összevetés révén arra jutottunk, hogy amennyiben összevonták, koedukálták volna az intézeteket (komoly színvonalcsökkenés mellett), valószínűleg igen. A nagypolitikában járatlan képzős pedagógusok ebből a szempontból tehát megalapozottan élték meg valós fenyegetésként az erre vonatkozó utasításokat. Ugyanakkor kétségessé teszi a tanácskormány valós szándékait (lehetőségeit?) az a körülmény, hogy júliusban, több helyütt az országban, politikai-világnézeti tanítói továbbképző tanfolyamokra 8

10 iskolázták be a rendjükből kilépni nem hajlandó, ezért akkor már elbocsátottnak minősülő, fizetésben sem részesült klerikusokat. 5. Disszertációnkban a nagykőrösi, s ikerkötetében a budapesti Vendel utcai és Kiss János altábornagy úti tanító(nő)képzők széles levéltári forrásbázison és interjúk tucatjain alapuló alapos vizsgálata révén úgy találtuk, hogy ezekben az intézményekben csak látszat- eredményhez vezetett az akkori oktatáspolitika lázas igyekezete a világnézeti-politikai fordulat kierőszakolására. Már 1956 tavaszán reálisan látták ezt a képzőkben uralkodó polgári légkör, a tanulók túlterheltsége s a képzés színvonalproblémái miatt a felsőfokú tanítóképzés bevezetését kezdeményező állami és pártvezetők. Forrásainkból úgy tűnik, hogy a szakirodalomba eddig a korabeli oktatáspolitikai intenciókat kritikátlanul átvéve taglalt kettős nevelés elleni kampány legalábbis az 1955/56-os tanévben, a tanító(nő)képzőkben valójában a kettős nevelésért folytatott játszma sajátos eszköze volt. Az oktatáspolitika irányítói a képzők tanári karát (s általában a pedagógusokat) próbálták általa olyan helyzetbe kényszeríteni, melyben a hivatalos álláspont mellett exponálják magukat ebben a világnézeti harcban, hogy azután az így előállt helyzetből a kognitív disszonancia révén szociálisan sokkal befolyásolhatóbban kerüljenek ki. 6. A nagykőrösi képző bezárására irányuló és évi kísérletek, s az ezek elhárítására irányuló erőfeszítések története kapcsán elsősorban a korábbi időszakokban szocializálódott nagy részben egyházi képzők tanárainak sorsát, reszocializálhatóságát vizsgáltuk, s ennek esettanulmányaként foglalkoztunk a nagykőrösi képzőben történtekkel. Azzal, hogy volt-e Váczy Ferenc, Juhász Béla s tantestületük magatartásának, habitusának olyan vonása, ami okot adhatott intézményük politikai-világnézeti okból történő megszüntetésére? (Nem volt: az intézményi infrastruktúra hiányosságai miatt került erre sor 1957-ben.) 9

11 Tipikusnak tekinthető oktatáspolitikusi, egyházvezetői, pedagógiai sajtóbeli, ill. tanítóképző intézeti tanári megnyilatkozások sorát felvillantva, érzékeltetni próbáltuk az egymást váltó korszakok atmoszféráját, az állami, egyházi iskolafenntartók elvárásait s a nagykőrösi kollégák reakcióit, elsősorban Váczy Ferenc s Juhász Béla megnyilatkozásait. Mindeközben érdeklődésünk témánkból s a terjedelmi korlátból adódó redukcióval a Magyarországon (is) egymással versengő/harcoló, különböző korszakokban meghatározónak bizonyult politikai-világnézeti áramlatokra: a vallásoshazafias, ill. a materialista indíttatású internacionalista törekvésekre egymáshoz való viszonyukra irányult, elsősorban a tanítósággal és a tanítóképzéssel kapcsolatban megfogalmazott elvárások, elképzelések szempontjából. Tettük ezt, abban a meggyőződésben, hogy az évszázados református hagyománnyal rendelkező, ám 1948-tól állami tanítóképző forrásainak áttekintése, más képzők helyzetével való összevetése, történetipolitikai kontextusba állítása, elemzése az egyedi esete(ke)n túlmutató adalékokkal szolgál: a tanítóképzőkkel szemben a 20. század első hat évtizedében támasztott lényegesen változó politikai-világnézeti elvárások alakulásának (különbözőségükben is konstans mozzanatainak, érvényesítésük eszközeinek) megismeréséhez, s a mindenkori oktatáspolitika intencióinak megértéséhez; a többször 1919-ben, majd 1948-ban államosított egyházi tanítóképzők és a marxista leninista (majd de facto sztálinista) ideológiát egyre markánsabban képviselő oktatáspolitika viszonyának, a politikaivilágnézeti áthangolás jellegének, folyamatának, mechanizmusainak és az előzményekből, az iskola tradícióiból, társadalmi beágyazottságából s a tanítóképzős tanárok korlátozott reszocializálhatóságából adódó immanens korlátainak megértéséhez; 10

12 annak a Tanácsköztársaságról, ill. az ötvenes évekről a köztudatban élő sztereotípiák szempontjából talán meglepő kérdésnek a megválaszolásához, hogy vajon ezen időszakokban a kisembereknek (pedagógusoknak, szülőknek) volt-e, ha igen, mi módon, lehetőségük arra, hogy sajátos technikák, praktikák például mértéktartó alkalmazkodás, az adott keretek közt lehetséges humánus, értékmentő eljárások révén valamelyest védeni próbálják személyes identitásukat, s kedvező irányban befolyásolják tanulóik/gyermekeik nevelését; annak feltárásához, hogy e nehéz hónapokban, években az oktatásügy egyszerű ágensei rendelkeztek-e valamilyen legitim véleménynyilvánítási lehetőséggel, s ha igen, milyennel, ahhoz, hogy súlyos következmények kockáztatása nélkül megkísérelhessék jobb belátásra, számukra sérelmes döntésük megváltoztatására bírni a felsőbb (egyházi, népbiztossági, minisztériumi és párt-) szerveket; figyelemreméltó tanítóképzős szakemberek, Váczy Ferenc, Juhász Béla (és mások) munkásságának, sorsának megismeréséhez, s ennek révén az egyházi iskolai múlttal rendelkező kollégák esélyeinek felméréséhez: a 20. századi vallásháborúkban (vallási és ideológiai konfrontációkban), hivatásuk s identitásuk megőrzéséért folytatott harcukban. Az új források tömegét idéző, bemutató dokumentatív-elbeszélő módszerünk lehetővé tette, hogy a különböző korokból felidézett szövegek tartalmában, fogalomhasználatában, jellegében, atmoszférájában, fellelhető azonosságok és különbségek plasztikusan rávilágítsanak az egymást tagadó és megbélyegző kurzusok közötti különbségek mellett az eddig talán kevés figyelemre méltatott közös mozzanatokra, áthallásokra is. 11

13 IV. Az értekezés témakörében megjelent publikációk Könyvek Iskola és politika. Az állami német nemzetiségi tanítóképzés magyarországi történetéhez, , jav., bőv. kiad., 3. kiad. Trezor Kiadó, Bp , p. KÖZszolgálat pedagógushivatás. Rozsondai Zoltán a magyar tanítóképzésért és megújításáért. (Válogatta, összeállította, Donáth Péter Szövényiné Rozsondai Anikó, Rozsondai Zoltán, Rozsondai Zsolt, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Donáth Péter.) Trezor Kiadó, Bp p. Adalékok Nagy László pályájához. Publikálatlan önéletrajza, iskolareformterv, a Gyermektanulmányi Társaság, az egyetemi gyermektanulmány-oktatás s a lélektani laboratóriumok dokumentumai ből. Trezor Kiadó, Bp p. A magyar művelődés és a tanítóképzés történetéből, Trezor Kiadó, Bp p. [Azonos a benyújtott MTA doktori disszertációval, a kiadó által megváltoztatott címmel.] Oktatáspolitika és tanítóképzés Magyarországon, Trezor Kiadó, Bp p. Könyvfejezetek Wir wollen nicht Keil, sondern Klammer zwischen beiden Völkern sein. Skizze über Vorgeschichte und Geschichte des Ofner Staatlichen Deutschen Lehrerbildungslyzeums In: Deutsche in Budapest. (zusammengestellt von Wendelin Hambuch.) Deutscher Kulturverein, Budapest pp. A felsőfokú tanítóképzés megteremtésének oktatáspolitikai előzményei, ideológiai motívumai ( ). In: Óvó- és tanítóképzés az ezredfordulón. Az óvó- és tanítóképzés felsőfokúvá válásának 40., főiskolai szintre emelésének 25., az óvóképzés főiskolai szintre emelésének 15. évfordulójára. (Szerk.: Kovátsné Németh Mária et al.) TÓFK ÓTE, Kaposvár pp. Politika és iskola. Egy ismeretlen epizód az évi választások és a magyarországi szlovák nyelvoktatás történetéből. In: Nemzeteken innen és túl. Tanulmányok Diószegi István 70. születésnapjára. (Szerk.: Erdődy Gábor Pók Attila.) Korona Kiadó, Bp

14 pp. A tanítóképző akadémiák kérdése 1908, 1938, 1958 azonosságok és különbségek. In: Tanulmánykötet a győri tanítóképzés 223. tanévében. (Szerk.: Kovátsné Németh Mária et al.) Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar, Győr pp. A tanítóképzés a legfelső döntéshozó fórumok előtt: (Egy súlyos következményekkel járó oktatáspolitikai döntés születése.) In: Filozófia Művelődés Történet (Szerkesztette Donáth Péter és Farkas Mária.) Trezor Kiadó, Bp pp. (Az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kara Tudományos Közleményei, XIX. k.) Lektorálta: Kardos József. Vizsgálat és diagnózis a tanítóképzés hosszú, lázas időszaka után. Kísérletek a képzők világnézeti-politikai és szakmai rekonstrukciójára a Hegedüs-kormány idején. In: Diákok, iskolák, oktatáspolitika a században. Tanulmányok. (Szerkesztette: Feitl István Sipos András.) Napvilág Kiadó, Bp pp. Harc a kettős nevelés ellen/ért (?) a Vendel utcai tanítónőképzőben. Kísérlet a politikaivilágnézeti elvárások érvényesítésének kikényszerítésére egy pedagógusképző intézetben a Hegedüs-kormány idején. In: Filozófia Művelődés Történet (Szerkesztette Donáth Péter és Farkas Mária.) Trezor Kiadó, Bp (Az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kara Tudományos Közleményei, XXVI. k.) pp. Lektorálta: Kardos József. Cikkek, tanulmányok Lux Gyula emlékezete. In: Regio, 8. évf. 1. sz. (1997) pp. Höchster Wert der Kultur eines Volkes ist seine Sprache: Zum 40. Todestag des Pädagogen und Schulorganisten Dr. Julius Lux. In: Unsere Post. (Stuttgart), 52. Jg. No. 7. (1997) 23. p. Politika a škola. Neznáma epizóda z histórie vyučovania slovenčiny v Maďarsku. In: Ľudové Noviny, ročník XL. č augusta p. Mit dem Volk für das Volk und die Nation heißt die Parole des ungarländischen deutschen Lehrers. In: Neue Zeitung, 41. Jahrgang, Nr August , 6. pp. 13

15 Eine vergessene, doch lehrreiche Geschichte: der Kampf des Budapester Deutschen Lehrerseminars gegen den Nazigeist. In: Der Neue Pester Lloyd, 3. Neuer Jg. No. 50. (1996) 4. p. Zum Begriff Heimatliebe muß auch die sich auf jeden Bürger des Vaterlands, auf jede Volksgruppe erstreckende Liebe gehören. In: Neue Zeitung, 41. Jg. No.15. (1997) 1., 6. pp. Tanárnak lenni háborús időkben... In: Barátság, 4. évf. 4. sz. (1997. szeptember 15.) pp. Oktatáspolitika és tanítóképzés az első Nagy Imre-kormány idején. In: Magyar Pedagógia, 99. évf. (1999) 1. sz pp. A kettős nevelés -ről az ötvenes években. In: Valóság, XLIII. évf. 7. sz. (2000. július) pp. Amikor a kőrösi lámpás -gyújtogatók átmeneti lámpaoltásra kényszerültek... In: Studia Caroliensia (A Károli Gáspár Egyetem folyóirata), I. évf. 2000/3. sz pp. Gyökeres fordulatot a politikai-világnézeti nevelésben. Kísérlet a tanítóképzés világnézetipolitikai és szakmai rekonstrukciójára a Hegedüs-kormány idején. In: Educatio, 15. évf. 3. sz. (2006. ősz) pp. Nagy László kényszerű számvetése 1922-ből. In: Iskolakultúra, XVII. évf. (2007) 6 7. sz pp. Nagy László beszámolója az iskolareform, a gyermekvédelem s a gyermektanulmányozás ügyeiről augusztus. In: Új Pedagógiai Szemle, LVII. évf., 2007/ pp. A magyarországi tanítóképzés néhány felekezeti/nemzetiségi sajátossága, (Preska Gábornéval.) In: Iskolakultúra, XVII. évf. (2007) 2. sz pp. Oklevél-kibocsátás a magyarországi tanító(nő)képzőkben és a tanítói utánpótlás biztosítása a dualizmus korában. (Preska Gábornéval.) In: Neveléstörténet, 4. évf. (2007) 1 2. sz pp. Az 1957/1958. tanév megpróbáltatásaiból: Juhász Béla Kecskeméten. (Ötven éve történt.) In: Neveléstörténet, 5. évf. (2008) 1 2. sz. (elfogadva, megjelenés alatt) 14

Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15

Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15 Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15 2012. február 22. A félévi munka megbeszélése: tematika, ütemterv, követelmények. 2012. február 29. Tanítóképzők, tanítók

Részletesebben

TARTALOM. Előszó... XI NEMZETISÉGI POLITIKA ÉS OKTATÁS

TARTALOM. Előszó... XI NEMZETISÉGI POLITIKA ÉS OKTATÁS TARTALOM Előszó... XI NEMZETISÉGI POLITIKA ÉS OKTATÁS Tanító(nő)képzők, diákjaik és tanáraik Felekezeti/nemzetiségi összetételük s területi elhelyezkedésük a dualizmus korában (Adalékok, kérdések)...113

Részletesebben

Publikációs jegyzék Dr. Molnár Béla

Publikációs jegyzék Dr. Molnár Béla Publikációs jegyzék Dr. Molnár Béla Könyv, kézirat Molnár Béla - Palásti Béla (1990): Az abonyi amatőr színjátszás története a kezdetektől napjainkig. Pest Megyei Levéltár, Kézirat Molnár Béla (2000):

Részletesebben

Köő Artúr. Erdélyi adalékok a Lex Apponyihoz

Köő Artúr. Erdélyi adalékok a Lex Apponyihoz Köő Artúr Erdélyi adalékok a Lex Apponyihoz Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 9 2. Magyarország a lex Apponyit megelőző években... 11 3. Az 1907. évi Lex Apponyi... 15 3.1. A kor pedagógusainak véleménye

Részletesebben

Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel?

Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Szabad témakör Intézményi hatáskör, lehetőség. Követelmények és a tartalom meghatározása a

Részletesebben

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei 9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010)

ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) Csernicskó István ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) Gondolat Kiadó

Részletesebben

Benyák Anikó (Pszichológia)

Benyák Anikó (Pszichológia) (Pszichológia) 014 1., Árendás Anikó Nevelőszülők és nevelt gyermekek több szempontú vizsgálata Előadás a 014. október -én tartott XVIII. Apáczai-napok Tudományos Konferencián. NYmE-AK, Győr (014) 013.,

Részletesebben

TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE

TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÓTKOMLÓS VAROS ÖNKORMÁNYZATA 1996 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 9 TÓTKOMLÓS TERMÉSZETI FÖLDRAJZA (AndóMihály) 11 1. A természeti tényezők

Részletesebben

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani

Részletesebben

Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj

Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj Pályázati felhívás! A Magyar Tudományos Akadémia II. Osztálya, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete és a Történettudományi Intézet pályázatot hirdet a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára ikészítendő következő

Részletesebben

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév A NymE Szakmai Szolgáltató Intézményegysége a következő akkreditált pedagógus továbbképzéseket kínálja az óvodák és iskolák pedagógusai számára a 2013/2014. tanév 1. félévére. Az itt feltüntetett képzéseken

Részletesebben

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( )

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( ) A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum (1900-1945) Változó életformák régi és új tanulási környezetek ONK, 2013. nov. 7-9., Eger Biró Zsuzsanna Hanna, PhD ELTE PPK Előadás menete Kutatási

Részletesebben

fenyoimre@freemail.hu Középfokú C típusú állami nyelvvizsga Alapfokú C típusú állami nyelvvizsga

fenyoimre@freemail.hu Középfokú C típusú állami nyelvvizsga Alapfokú C típusú állami nyelvvizsga Önéletrajz SZEMÉLYES ADATOK Név FENYŐ IMRE Munkahelyi telefon 52-512900/2233 Fax 52-512922 E-mail fenyoimre@freemail.hu KÉPZETTSÉG 1994-1999. 1996-2000. 1997. 1999-2002.. Filozófia (Kossuth Lajos Tudományegyetem)

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

Iskolánk rövid története

Iskolánk rövid története 1887 1979 2003 1 Iskolánk rövid története Korszakok, elnevezések: Iskolánk 1887-ben Református Felekezeti Elemi Népiskola néven kezdte meg működését egy 1927/28-as iskolai statisztikai jelentés szerint.

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI

Részletesebben

Dr. Kaposi József 2014

Dr. Kaposi József 2014 Dr. Kaposi József 2014 A változások hajóerői és korlátai A változások jelentős része európai/nemzetközi trendek hazai megjelenése: Bologna-folyamat és Lisszaboni folyamat emberi képességek felértékelődése,

Részletesebben

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi

Részletesebben

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Neveléstörténeti Munkabizottsága és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel meghívja A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb

Részletesebben

Cím(ek) 3950 Sárospatak, Kazinczy u. 38. Telefonszám(ok) Mobil: Fax(ok) (ek)

Cím(ek) 3950 Sárospatak, Kazinczy u. 38. Telefonszám(ok) Mobil: Fax(ok)  (ek) Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. Téglás Zsolt Gábor Cím(ek) 3950 Sárospatak, Kazinczy u. 38. Telefonszám(ok) Mobil: +36 20 582 1006 Fax(ok) E-mail(ek) teglas.zsolt@uni-eszterhazy.hu

Részletesebben

CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Plenáris ülés CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Szimpóziumok

CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Plenáris ülés CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Szimpóziumok CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) 9.00-13.00 9.00-10.00 BME Q épület Aula Regisztráció Plenáris ülés 10.00-12.00 Q2 Heller Farkas terem Péceli Gábor BME rektor köszöntője Benedek András megnyitója Lesley Wilson:

Részletesebben

INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP

INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP Az interjú feltöltése során kérjük, pontosan töltse ki az alábbi űrlapot és figyelmesen válaszolja meg az interjúra vonatkozó kérdéseket. Az interjú feltöltésének állapotát folyamatosan

Részletesebben

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ LINTNER ANITA Fejezetek a kétnyelvűségről a két háború közti Csehszlovákiában (különös tekintettel Somorja nyelvi helyzetére)

Részletesebben

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II. Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia mint tudomány Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia tárgya, jellegzetes vonásai A neveléstudomány tárgya az ember céltudatos, tervszerű alakítása. A neveléstudomány jellegét tekintve társadalomtudomány.

Részletesebben

Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság

Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság Polónyi István Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1. Bevezető 11 2. Közpolitika, oktatáspolitika 13 2.1. A politika, közpolitika 13 2.2. Oktatáspolitika és formálói

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs

Részletesebben

November 6. csütörtök

November 6. csütörtök RÖVID PROGRAM Országos Neveléstudományi Konferencia Debrecen, 2014. november 6-8. 9.30 17.30 Regisztráció November 6. csütörtök 10.30 11.00 MEGNYITÓ (Aula) A részvevőket köszönti Tóth Zoltán, a konferencia

Részletesebben

Zárójelentés a T 049593 számú A felsőoktatás-politika története és történetének tanúságai című OTKA kutatásról (Témavezető: Polónyi István)

Zárójelentés a T 049593 számú A felsőoktatás-politika története és történetének tanúságai című OTKA kutatásról (Témavezető: Polónyi István) Zárójelentés a T 049593 számú A felsőoktatás-politika története és történetének tanúságai című OTKA kutatásról (Témavezető: Polónyi István) A kutatás eredményeként született zárótanulmány, amely egy tervezett

Részletesebben

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József. A tantárgy státusza: kötelező

Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József. A tantárgy státusza: kötelező A tantárgy kódja, címe: BT-PSZ 1210 Iskolarendszerek Óraszám: 40 Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József A tantárgy státusza: kötelező A tantárgy típusa: előadás Számonkérés módja: kollokvium A tárgy célja:

Részletesebben

Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről

Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről BAJCSI ILDIKÓ Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. Somorja, Fórum

Részletesebben

Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák

Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák Történelem Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Óraszám A tanítás anyaga Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök

Részletesebben

Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből

Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből A pályázat részletekbe menően ismerteti iskolánk elmúlt15 évének eredményeit, melyet a pályázó vezetése alatt ért el.

Részletesebben

PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( )

PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( ) PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK (1950-1973) Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta: Tóth Ágnes Kecskemét, 2003 TARTALOM Bevezető. 1. Budapest, 1950. március 21. A Vallás- és Közoktatási

Részletesebben

Milyen a jó tanfelügyelő? A tanfelügyelőkkel szemben támasztott követelmények, szakértői kompetenciák

Milyen a jó tanfelügyelő? A tanfelügyelőkkel szemben támasztott követelmények, szakértői kompetenciák Milyen a jó tanfelügyelő? A tanfelügyelőkkel szemben támasztott követelmények, szakértői kompetenciák Miértek, és hogyanok A rendszerváltás óta nem működik egységes, nyilvános szempontrendszer alapján

Részletesebben

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949) Raktári helye: Nagykőrös, vk. terem, 76-77. polc a) Igazgatótanácsi és tanárszéki jegyzőkönyvek 1904-1947 0,12 fm b) Ügyviteli iratok 1889-1948 (-1949) 0,14 fm c) Anyakönyvek 1865-1946 0,14 fm d) Évkönyvek

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Doktori Iskola. Pedagógiatörténeti PhD-Program.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Doktori Iskola. Pedagógiatörténeti PhD-Program. 1 Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Doktori Iskola (Vezető: Dr. Szabolcs Éva PhD egyetemi tanár) Pedagógiatörténeti PhD-Program (Vezető: Dr. Németh András CSc

Részletesebben

Az es évek gyermekképe A könyvtári szakórához szükséges dokumentumok

Az es évek gyermekképe A könyvtári szakórához szükséges dokumentumok Az 1977-79-es évek gyermekképe A könyvtári szakórához szükséges dokumentumok Tanterv, jogszabály Szebenyi Péter (főszerk., 1981): Az általános iskolai nevelés és oktatás terve, 2. kiad., Bp., OPI - MM,

Részletesebben

Székely Tanintézet Tevelen

Székely Tanintézet Tevelen Mentoromnak, Földi Istvánnak emlékére Fábián Margit Székely Tanintézet Tevelen A Teveli Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézet története Földi István leveleinek tükrében Előszó 2007-ben Erdős Borbála,

Részletesebben

1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL

1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 4 KÖNYVEM

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a

Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a pedagógus szemével Horváth Ágnes Alapismereti és Szakmódszertani Tanszék, Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Vázlat Kulcsszavak: ifjúságsegítő, tudományág,

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény Történelem szakos középiskolai tanár 1999 PPKE Német nyelv és irodalom szakos 1999 PPKE középiskolai tanár II. OKTATÁSI

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( ) Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.

Részletesebben

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren

Részletesebben

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia

Részletesebben

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL Bander Katalin Galántai Júlia Országos Neveléstudományi

Részletesebben

Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó

Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó Szociálpszichológiai Osztály Tel.: közvetlen: 279 6091 mellék: 6091 VH.1. emelet 119. szoba E-mail cím: mailto:halasz[kukac]mtapi[pont]hu PUBLIKÁCIÓK

Részletesebben

A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON

A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal munkájának első szakaszát bemutató szakmai konferencia Budapest, 2007. szeptember 25. Az Oktatási Kerekasztal célja Egyrészt tisztázni

Részletesebben

Simor András a Magyar Nemzeti Bank elnöke: (Nemzeti Csúcs, MTA Székház, 2008. október 18.)

Simor András a Magyar Nemzeti Bank elnöke: (Nemzeti Csúcs, MTA Székház, 2008. október 18.) Csapó Benő www.staff.u-szeged.hu/~csapo A közoktatás új fejlődési pályára állítása Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért Budapest, 2008. november 25. NEVELÉSTUDOMÁNYI INTÉZET Simor András a Magyar

Részletesebben

Felsőoktatási intézmények helye, szerepe a vidék városaiban a 2002-től 2015-ig terjedő időszakban

Felsőoktatási intézmények helye, szerepe a vidék városaiban a 2002-től 2015-ig terjedő időszakban Felsőoktatási intézmények helye, szerepe a vidék városaiban a 2002-től 2015-ig terjedő időszakban Előadó: Dr. Péter Zsolt Nagyvárad, 2016. szeptember 16. Az előadás főbb témakörei Témaválasztás indoklása

Részletesebben

Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József. A tantárgy státusza: kötelező

Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József. A tantárgy státusza: kötelező A tantárgy kódja, címe: BT-PSZ 1010 Iskolarendszerek Óraszám: 40 Tantárgyfelelős: dr. Kaposi József A tantárgy státusza: kötelező A tantárgy típusa: előadás Számonkérés módja: kollokvium A tárgy célja:

Részletesebben

8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig

8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig 8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig 8.1 Az első világháború jellege, jellemzői; a Párizs környéki békék TK 9 18, 33-38 A világháború jellemzőinek (gépi háború, hadigazdaság, állóháború

Részletesebben

Bevezető. Kedves Kollégák! Bevezető. A 2013/2014-es tanévben bevezetett 5. osztályosoknak szóló erkölcstan tantárgyat feldolgozó tankönyv

Bevezető. Kedves Kollégák! Bevezető. A 2013/2014-es tanévben bevezetett 5. osztályosoknak szóló erkölcstan tantárgyat feldolgozó tankönyv Bevezető Bevezető Kedves Kollégák! A 2013/2014-es tanévben bevezetett 5. osztályosoknak szóló erkölcstan tantárgyat feldolgozó tankönyv folytatása a 6. osztályosoknak szóló tankönyv. A kerettantervben

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

TÁMOP Minőségfejlesztés a felsőoktatásban Trénerek képzése

TÁMOP Minőségfejlesztés a felsőoktatásban Trénerek képzése TÁMOP 4.1.4 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban Trénerek képzése II. modul Gyakorlati megoldások a felsőoktatás minőségfejlesztésének folyamatában módszertani alap Rendszerépítés módszertana Elégedettségvizsgálatok

Részletesebben

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK Kaposi József Történelem Közműveltségi tartalmak 1-4. évfolyamon a helyi és mikro-történelem jelenik meg (személyes, családi történelem, valamint a magyar

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása 2015. február

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója

Részletesebben

Kelemen Gabriella pedagógiai szakértő RPI

Kelemen Gabriella pedagógiai szakértő RPI Kelemen Gabriella pedagógiai szakértő RPI Református helyzetkép 2014/2015 tanév 8 fenntartó 25 intézmény 9065 tanuló 16 fenntartó 22 intézmény 4040 tanuló 40 fenntartó 55 intézmény 18965 tanuló Forrás:

Részletesebben

Dr. Novákné Dr. Plesovszki Zsuzsanna. Magyarország 2750 Nagykőrös, Petőfi út 16. 0653348097 36205297228

Dr. Novákné Dr. Plesovszki Zsuzsanna. Magyarország 2750 Nagykőrös, Petőfi út 16. 0653348097 36205297228 SZEMÉLYI ADATOK Dr. Novákné Dr. Plesovszki Zsuzsanna Magyarország 2750 Nagykőrös, Petőfi út 16. 0653348097 36205297228 novaknezsuzsi@freemail.hu Nő 1961.03.05. Magyar SZAKMAI TAPASZTALAT Érettségi vizsgaelnök

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE EMPIRIKUS KUTATÁSOK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE GASKÓ KRISZTINA

Részletesebben

Felelős kiadó: Visnyei Csaba. Főszerkesztő: Fábri György

Felelős kiadó: Visnyei Csaba. Főszerkesztő: Fábri György Felelős kiadó: Visnyei Csaba Főszerkesztő: Fábri György Szerkesztőbizottság: Bazsa György Fodor István Hrubos Ildikó Hunyady György Kerekes Gábor Manherz Károly Szabó Gábor Szerkesztőség: Fábri István

Részletesebben

A professzionalizációs folyamatok történetének kutatása a 2000-es években

A professzionalizációs folyamatok történetének kutatása a 2000-es években Nagy Péter Tibor OFI Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum A professzionalizációs folyamatok történetének kutatása a 2000-es években Az oktatásügy professzionalizációs folyamatait reflektáló kutatások

Részletesebben

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA, Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium

Részletesebben

Magyarország társadalomtörténete

Magyarország társadalomtörténete 1. Bevezetés 2. Magyarország helye Európában 3. Polgárosodás a dualizmus korában A Horthy-korszak 4. Trianon és következményei 5. Az elit és a középrétegek 6. Kispolgárság, parasztság 7. Az alsó rétegek

Részletesebben

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

90 Éves az MST. Kilencven éves a Statisztikai Szemle

90 Éves az MST. Kilencven éves a Statisztikai Szemle Hunyadi László Kilencven éves a Statisztikai Szemle A Statisztikai Szemle az egyik legrégibb szakmai folyóirat, 1923 januárja óta gyakorlatilag folyamatosan megjelenik. Sokan, sokat írtak a történetéről.

Részletesebben

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint Kaposi József Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint egyházi, állami hivatalnokok képzése új hitvilág és erkölcsi felfogás terjesztése mindennapok élete

Részletesebben

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 029120 Intézményvezető neve: Takácsné Oczela Csilla Intézményvezető oktatási azonosítója: 74385975176

Részletesebben

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2017. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Oktatási intézmény ; Eötvös Lóránd Tudományegyetem képző Főiskolai Kar; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar; Budapesti Műszaki Egyetem- és Társadalomtudományi Kar; Pázmány Péter Katolikus

Részletesebben

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 1. Az MTA-DE Kutatócsoport munkájának keretében 2014-ben megjelent

Részletesebben

Dr. Szenczi Árpád Publikációs lista

Dr. Szenczi Árpád Publikációs lista Dr. Szenczi Árpád Publikációs lista Könyvek: Szenczi Árpád: Neveléstani alapkérdések Kézikönyv a professzionális nevelés elsajátításához. Lektorálta: Dr. Németh András és Dr. Erdélyi Erzsébet, Eötvös József

Részletesebben

2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im

2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im A TÁMOP 4.1.2-08/1/B pályázat 13. "Módszertani sztenderdek kidolgozása a pedagógusjelöltek pályaalkalmasságára és a képzés eredményességére irányuló kutatásokhoz" című alprojekt 2.3 A SZTENDERDEK 0-5.

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE

AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE TÉT XVII. évf. 2003 1 Konferencia beszámoló 221 AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE A Bizottság tagjaihoz

Részletesebben

Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016

Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016 Az erkölcsi nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az erkölcsi nevelés lényegében magatartásformálás, amelynek során a társadalom igényeinek megfelelő tartós magatartásformák kialakítására törekszünk.

Részletesebben

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület

Részletesebben

Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV

Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV 1. Személyes adatok Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV Név: Sándor-Schmidt Barbara Felsőoktatási intézmény neve: Szak megnevezése: A képzés típusa: Kutatási téma címe, tudományági

Részletesebben

Előszó Bevezetés. Első rész: POLITIKAI SZEMANTIKA

Előszó Bevezetés. Első rész: POLITIKAI SZEMANTIKA Szabó Márton: Politikai tudáselméletek Szemantikai, szimbolikus, retorikai és kommunikatív-diszkurzív értelmezések a politikáról Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998 ISBN 963 1889 75 0 Felsőoktatási tankönyv. Készült

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

alap közép felső angol német francia orosz

alap közép felső angol német francia orosz Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy Iskolánk nevelőtestületének adatai 2017-2018-as tanévben Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1. Pedagógus I. történelem szakos, vallás történelem, hittan

Részletesebben