Álláspontunk szerint az alperes határozata jogszabálysértő az alábbiak szerint:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Álláspontunk szerint az alperes határozata jogszabálysértő az alábbiak szerint:"

Átírás

1 Tisztelt Győri Törvényszék! Alulírott Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület (székhelye: 8425 Lókút, Papod u. 38.., képviseli: Mészáros Ferenc alelnök) felperes az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség alperes (székhelye: 1016 Budapest, Mészáros u. 58/a.) ellen, törvényes határidőn belül, az alperes 14/ /2011. iktatószámú határozata bírósági felülvizsgálata iránt k e r e s e t e t terjesztünk elő és kérjük a Tisztelt Törvényszéket, hogy az alperes 14/ /2011. iktatószámú, jogszabálysértő határozatát a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség /30/2010/I. számú határozatára kiterjedően a Pp (1) bekezdése alapján helyezze hatályon kívül és kötelezze az alperest új eljárás lefolytatására és perköltségeink megfizetésére. I. Az irányadó tényállás I n d o k o l á s Az irányadó tényállás szerint Gór, Hegyfalu, Répceszentgyörgy és Szeleste községek területén a PRENEAL Hungary Kft. (1061 Budapest, Andrássy u. 11.) 16 db, egyenként 2,5 MW teljesítményű, összesen 40 MW névleges teljesítményű szélerőmű-park létesítését tervezi. Alperes első fokon eljárt hatósága a beruházás előzetes vizsgálati dokumentációjában foglaltakat megismételt eljárásban elfogadta, s megállapította, hogy a tervezett létesítménnyel kapcsolatban nem feltételezhető jelentős környezeti hatás, így környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása sem indokolt. Alperes az első fokon eljárt hatóság határozatát helyben hagyta. II. Érdemben Álláspontunk szerint az alperes határozata jogszabálysértő az alábbiak szerint: II.1. A tervezett beruházás ütközése az Országos Területrendezési Terv előírásaival, valamint Vas Megye területrendezési tervével A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló évi XXI. törvény 23/D. (1) bekezdése szerint: A területrendezési tervekben nem szereplő, külön jogszabályban meghatározott térségi jelentőségű műszaki infrastruktúrahálózatok és egyedi építmények területi elhelyezéséhez az állami főépítész térségi területfelhasználási engedélye szükséges. Ugyanezen szakasz (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy A térségi területfelhasználási engedély kiadása csak akkor tagadható meg, ha a térségi területfelhasználási kérelemben szereplő javaslat nincs összhangban az Oldal 1 / 22

2 elfogadott országos vagy az adott térségre vonatkozó területrendezési terv előírásaival. Az Országos Területrendezési Tervről szóló évi XXVI. törvény 14/A. (1) bekezdése szerint az országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezetben csak olyan kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategória jelölhető ki, amely a kijelölés alapjául szolgáló tájképi értékek fennmaradását nem veszélyezteti. Az Országos Területrendezési Tervről szóló évi XXVI. törvény 21. (1) bekezdése szerint: A térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetében csak olyan területfelhasználási egység jelölhető ki, amely a természeti adottságok és a kulturális örökség által meghatározott tájképi értékek fennmaradását nem veszélyezteti. Az Országos Területrendezési Terv 3/5. számú melléklete alapján Répceszentgyörgy, Gór, Hegyfalu és Szeleste mindegyike országos jelentőségű tájképvédelmi övezetbe tartozik, a H1 jelű torony pedig térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetben kerülne elhelyezésre. (Nincs, sajnos. De lesz, csak ehhez el kéne menni a helyi földhivatalba, arra meg kinek van ideje. Az alábbi P1..P6 pontok koordinátáit is hasonlóképpen pontosítani kellene most olyan +/- 30 m lehet a hiba, ami azért nem olyan sok.) A Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala által 2005-ben összeállított és Szélenergia és természetvédelem címen megjelentetett szakmai irányelv-gyűjtemény (F/1) szerint kizáró ok a tájképvédelmi övezet a szélerőművek telepíthetősége szempontjából. 1 Az egykor Hárskút és Lókút térségébe, ugyancsak tájképvédelmi övezetre tervezett szélerőmű telep perében a Fejér Megyei Bíróság által K /2005/46. számon meghozott ítélet (13.oldal) (F/2) rámutatott ezeknek az irányelveknek a relevanciájára: A bíróság itt jegyzi meg, hogy ugyan a témakörben a vonatkozó környezeti hatásvizsgálati jogszabály egyértelműen meghatározza az eljárási szabályokat, azonban maga a szakma is megfelelő segítséget adott ehhez, amikor 2005 májusában megjelent a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala már említett kiadványa «Szélenergia és természetvédelem» címmel. Ezen kiadvány lényegében a kialakult, illetve az elvárható szakmai gyakorlatot mutatja be a szélerőművek engedélyezésével kapcsolatban. Köztudomású tényként 2 hivatkozunk arra a körülményre, hogy a szélerőműtelepek, széltornyok semmilyen módon nem illeszthetők a tájba, hanem a tájvédelmi szempontok érvényesítése egyedül a telepítési helyszín alkalmas megválasztásával lehetséges, így álláspontunk szerint az eljárt hatóság határozata jogszabálysértő, hiszen az Országos Területrendezési Terv 14/A. (1) bekezdésében foglaltak, továbbá az évi XXI. törvény 23/D. (4) bekezdésében foglaltak ellenére adta meg a szélerőmű-park térségi terület-felhasználási engedélyét. 1 Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala: Szélenergia és természetvédelem, Budapest, oldal. 2 Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala: Szélenergia és természetvédelem, Budapest, oldal. Oldal 2 / 22

3 Álláspontunk szerint az a körülmény, hogy a szélerőmű-park részben országos jelentőségű tájképvédelmi övezeten kerülne megvalósításra, alapvető jogszabályi akadályát jelenti az engedély megadásának. A szélerőmű-park létesítését az adott helyszínen álláspontunk szerint Vas Megye Közgyűlésének 19/2010.(XI.29.) számú rendelete Vas Megye Területrendezési Tervének módosításáról - a 3/2008.(II.15.) önkormányzati rendelettel módosított 8/2006.(IV.28.) önkormányzati rendelet módosításáról sem teszi lehetővé. A rendelet 3. számú melléklete szerint Gór, Hegyfalu, Répceszentgyörgy és Szeleste települések ökológiai folyosó övezete térségi övezetekkel érintettek, míg Gór, Répceszentgyörgy és Szeleste az országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezet, Hegyfalu pedig a térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezete által érintett. A terület ismeretében, valamint ezen adatok alapján a tervezési terület érzékenysége táj- és természetvédelmi érzékenysége megállapítható. A rendezési terv szöveges indoklása szerint (60.o.) (F/3) a szélerőművek elhelyezését kizáró oknak minősül, ha a megvalósítás helyszínéül választott terület magterület, ökológiai folyosó és pufferterület és annak 1000 méteres körzetében található, ez a kitétel azonban a szóban forgó beruházás esetén nem teljesül, ahogyan azt a keresetlevelünk II.3. alpontjában részletesen is bemutatjuk. A határozat megalapozatlansága és a tényállás felderítetlen volta körében előadjuk továbbá, hogy, amint azt a határozat 17. oldalának utolsó bekezdése is rögzíti, A szélturbinák a meglévő utakhoz kapcsolódó, 5 m széles kavicsburkolatú utakon lennének megközelíthetőek. A pontos kábelnyomvonalakat a kiviteli tervezés során kívánják meghatározni. A tervezett szerviz utak pontos nyomvonalát, területi mértékét az előzetes vizsgálati dokumentáció nem ismerteti. Kiemeljük, hogy az előzetes vizsgálati eljárás szerepe éppen az, hogy a tervezett tevékenység jogszabályban előírt adatainak, összefüggéseinek ismeretében az eljáró hatóság döntést tudjon hozni arról, hogy a tervezett tevékenységnek milyen feltételezett hatásai lesznek a környezetre, az egyes környezeti elemekre, s ezen hatások ismeretében eldöntse, hogy feltételezhetők jelentős környezeti hatások, avagy sem. A R. 4. számú melléklet 1. pont bc) pontja szerint az előzetes vizsgálati anyagban be kell mutatni a tervezett tevékenység helyét és területigényét; a bd) pont szerint továbbá ismertetni kell a tevékenység megvalósításához szükséges létesítményeket, az azokhoz kapcsolódó létesítményeket és ezek helyét is. A szerviz-utak, mint a beruházás szerves és elengedhetetlen részét képező létesítmények bemutatására, területfoglalására, hatásainak ismertetésére az előzetes vizsgálati anyagban nem került sor, ezt maga a határozat is rögzíti, a hatóság ellenek ellenére elfogadta a dokumentációt és állapította meg, hogy a tervezett tevékenységgel kapcsolatban jelentős hatás nem várható, holott ezen, a tevékenységhez szorosan kapcsolódó beruházások adatait még csak nem is ismeri. Oldal 3 / 22

4 A leírtak alapján a hatóság megsértette a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló évi CXL. tv. 50. (1) bekezdésében foglaltakat, nem tett ugyanis eleget tényállás-tisztázási kötelezettségének. II.2. A határozat védőtávolsággal kapcsolatos megállapításainak megalapozatlansága Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal 14/243-6/2011. számú, én kelt, az előzetes vizsgálati eljárás során tett másodfokú szakhatósági állásfoglalásában (F/5) környezet-és település-egészségügyi szempontból ugyan hozzájárult a létesítéshez, ugyanakkor szakhatósági állásfoglalásában a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. számú melléklete 1. pontjában biztosított hatáskörében (a környezetés település-egészségügyre, az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésére, lakott területtől (lakóépülettől) számított védőtávolságok véleményezésére) eljárva a legközelebbi lakóépülettől mért 1500 méteres védőtávolság megkövetelését tartotta indokoltnak. A szélerőművek és a lakóházak védőtávolságának megítélése szakkérdés, amelynek az eldöntése elvárható a szakhatóságtól még abban az esetben is, ha Magyarországon egyelőre nincs jogszabály, amely ezt rögzítené. A Ket. 1. (2) értelmében ugyanis a hatóság a hatásköre gyakorlása során a szakszerűség követelményének megfelelően köteles eljárni. Jogszabályok (pl. határértéket meghatározó miniszteri rendeletek) hiányában a hatóság a magasabb szintű jogszabályokban (törvények, Alaptörvény) rögzített alapelveket érvényesíti, ebben az esetben ez jelenti a szakszerűség követelményének az érvényesítését. A szóban forgó védőtávolságra nézve ugyanis léteznek úgy nemzetközi, mint hazai szakmai ajánlások, amelyeket álláspontunk szerint a szakhatósági állásfoglalás kimunkálásakor nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyni. Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal 2005-ben kiadott szakmai irányelvgyűjteménye szerint ez a távolság 10h, ahol h a szélerőmű teljes magassága (F/6). A szóban forgó 16 széltorony magassága 150 m, így a védőtávolság 1500 m-nek adódik. A Balaton kiemelt üdülőkörzet településrendezéséről szóló évi CXII. tv. 28/A, valamint a Fejér megye 2009 februárja óta hatályos rendezési tervében az 1500 m illetve 10h védőtávolság érvényesül, Veszprém megye hatályos rendezési terve 2000 m-es védőtávolságot ír elő a szomszéd települések belterületétől (F/7). Az előzetes vizsgálati dokumentáció alapján (Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 68-1/15/2011/I. számú határozata 14.o.) a tervezett szélerőművek többsége 1000 m-nél is közelebb esik a települések lakóházaihoz. Álláspontunk szerint pusztán erre a körülményre figyelemmel az ÁNTSZ-nek, illetve a környezetvédelmi felügyelőségnek el kellett volna utasítania a kérelmet már az előzetes vizsgálati eljárás fázisában. A felügyelőségnek a szakhatósággal a Ket. 45. (2) bekezdése alapján egyeztetnie kellett volna álláspontját, hiszen a szakhatóság az előzetes vizsgálati eljárás során, majd másodfokú határozatában is jelezte, hogy 1500 méteres védőtávolság előírását tartaná indokoltnak az emberi egészség Oldal 4 / 22

5 védelme érdekében. Ezzel szemben a felügyelőség a szakhatóság állásfoglalásában rögzített kikötést figyelmen kívül hagyta és a szakhatóság által javasolt védőtávolság kikötése nélkül állapította meg, hogy a tervezett létesítmény nem gyakorol jelentős hatást a környezetre. A leírtak alapján a hatóság megsértette a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló évi CXL. tv. 50. (1) bekezdésében foglaltakat. Ezen szakasz szerint a hatóság köteles a döntéshozatalhoz szükséges tényállást tisztázni, s ha ehhez nem elegendőek a rendelkezésre álló adatok, hivatalból, vagy kérelemre bizonyítási eljárást folytat le. Megsértette továbbá a Ket. 44. (6) bekezdésében foglaltakat is, ugyanis döntése sem a szakhatósági eljárás keretében megállapított tényállást nem tartalmazza, sem az annak alapjául szolgáló bizonyítékokat nem ismerteti. Nem tartalmazza a döntéshozatal során alkalmazott mérlegelés szempontjait, az annak alapjául szolgáló tényeket sem. (Annyit azért leírtak a határozatban, hogy ez mind igaz, ámde, mivel nincs a védőtávolságra vonatkozó jogszabály, ezért az ÁNTSZ kikötése sem valósítható meg, vagy hogyan is fogalmaztak.) II.3. A létesítés természetvédelmi szempontú akadályai (Itt nem volna érdemes megemlíteni a természetvédlemi törvényt?) Az előzetes vizsgálati eljárás keretében a beruházó által benyújtott dokumentáció oldalain foglalkozik a beruházás ökológiai, természetvédelmi hatásaival. Ennek keretében bemutatásra kerülnek egyes, a szakirodalomban elérhető tapasztalatok a szélerőművekkel kapcsolatban, ismertetésre kerülnek továbbá a beruházással érintett, természetvédelmi oltalom alatt álló területek. Ezen két fő tartalmi rész bemutatását követően állapítja meg a tanulmány, hogy a szélerőmű park nem fog jelentős hatást gyakorolni a védett területekre (93.o.). A szélerőműtelep tervezett helyszínét Natura 2000 területek szegélyezik. A felügyelőség a megismételt előzetes vizsgálati eljárás eredményeként kiadott határozatában 300 m védőtávolságot határozott meg, holott a minisztérium által kiadott, az előzőekben már hivatkozott Szélenergia és természetvédelem c. szakmai irányelv-gyűjtemény is m távolságot jelöl meg alkalmas védőtávolságként (12. o.). A tervezett szélerőműtelepet övező ökológiai hálózatot, illetve a Natura 2000-es területeket lehatároló polygonok 6 sarokpontjának helyzete, illetve távolsága a legközelebbi erőműtől (ezen a pont és az erőmű középpontjának az 50 m-es rotorlapát hosszával csökkentett távolságát értjük) kevesebb, mint 500 m: Oldal 5 / 22

6 A P1., P6 sarokpontok helyzetét feltüntettük a kérelem benyújtásakor hatályos ökológiai hálózaton (1. ábra) a jelenleg hatályos ökológiai hálózaton (2. ábra) a Natura 2000-es területeken (3. ábra) és az M 1:10000-es topográfiai térképből előállított térképen (4. ábra). 1. számú ábra: Az ökológiai hálózat Vas megye rendezési tervében a kérelem benyújtásakor Oldal 6 / 22

7 2. számú ábra: Az ökológiai hálózat Vas megye jelenleg hatályos rendezési tervében 3. számú ábra: Natura 2000 területek a tervezett szélerőművek körül Oldal 7 / 22

8 4. számú ábra: A felvett P1, P6 sarokpontok helyzete a topográfiai térképen a legközelebbi tervezett erőművektől számított távolságokkal A 96/2009. (XII. 9.) számú országgyűlési határozat szerint (kiemelések tőlünk): A szélerőművek telepítése környezeti szempontból akkor lehet előremutató, ha az energiatermelés kisebb körzetet érint, kisebb kapacitású és kevesebb járulékos létesítményt igényel. Természetvédelmi és tájvédelmi szempontból a területfoglalás, az élőlényekre gyakorolt hatás, a földtani, víztani és tájképi adottságok korlátozhatják a szélerőművek telepítését. A nagyobb kapacitású szélerőművek és szélerőmű-parkok létesítése elsősorban a felhagyott ipari területeken, kevésbé értékes szántókon képzelhető el. A szélerőműveknek elsősorban a madárvilágra, a madárvonulásra gyakorolt káros hatásai, valamint a tájképi hatásai ismertek, egyéb kockázatok tekintetében más ipari, energiatermelést szolgáló építményekkel összevethető hatások várhatók. Ennek megfelelően különösen nem támogatható szélerőműpark létesítése a madárvédelmet célzó közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területeken, vizes élőhelyek közelében, madárvonulási útvonalak, pihenő- és táplálkozóhelyek környezetében, ökológiai folyosókon, valamint tájképvédelmi területeken. Ahol azonban sem tájképi, sem természetvédelmi szempontból nem okoz problémát egy vagy több szélerőmű felállítása, ott, amennyiben a helyi Oldal 8 / 22

9 adottságok is rendelkezésre állnak támogatható létesítésük. A KvVM Természetvédelmi Hivatala 2005-ben elkészített egy olyan térképet, amely a telepítésre ajánlott és tiltott területeket ábrázolja: hozzáférhető a honlapon. A Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természet megőrzési Helyettes Államtitkárság 2010-ben megjelentetett Tájvédelmi Kézikönyv 3 (F/8) 32. oldalán a következőket tartalmazza (kiemelések tőlünk): Szélerőművet a védendő területektől beleértve a településeket is m-en belül nem javasolt telepíteni. Az engedélyezési eljárás során szakhatósági mérlegelés tárgya az erőmű által okozott környezet- és természetvédelmi hatások monitorozásának előírása. Ennek a kritériumrendszerét a helyi adottságoknak megfelelően a szakhatósági eljárás során javasolt meghatározni. ( ) Szélerőművek elhelyezése során az élővilág-védelmi szempontok értékelésénél fontos figyelembe venni, hogy a szélerőművek nem zavarhatják a vadon élő állatok, főként a fokozottan védett fajok /Tvt. 43. (1)/ lakó-, élő-, táplálkozási és pihenőhelyeit, az évszakhoz kötött, valamint a napi vonulási útvonalait. ( ) Egy szélerőmű közvetlen helyigénye legalább 300 m2/mw. Ez azt jelenti, hogy ekkora az erőmű által közvetlenül megbolygatott terület. Ehhez hozzáadódik a feltáró utak területigénye is. A teljes helyigény kiszámításánál tehát az utakat és egyéb kiszolgáló létesítményeket is célszerű figyelembe venni a döntéshozatal során. ( ) Mivel a szélerőművek körül betartandó védőtávolságra jogszabály által meghatározott kötelező előírás nincs, ezért is jelentette meg a környezetvédelmi tárca a hivatkozott szakmai iránymutatásokat. Kiemeljük, hogy a fenti szempontok vizsgálatára az engedélyezési eljárásban nem került sor, a szakmai kiadványban szereplő védőtávolságnál az eljárt hatóság lényegesen kisebb védőtávolságot vett figyelembe, anélkül, hogy ezen eltérést bármilyen módon indokolta volna. A természetre, a környező területeken élő védett állatfajokra gyakorolt hatások vizsgálata ugyancsak nem történt meg, maga a teljes benyújtott előzetes vizsgálati, illetve területi hatásvizsgálati dokumentáció puszta feltételezésekre korlátozódott. Az állatvilág lakó-, élő-, táplálkozási és pihenőhelyeinek felmérése nem történt meg, így ezek nem kerültek összevetésre sem a tervezett területhasználattal, a szélerőmű park napi működésével. Annak alátámasztására, hogy az előzetes vizsgálati dokumentáció alapján a tervezett létesítmény természeti értékekre, az állatvilágra gyakorolt hatásait megítélni nem lehet, jelen beadványunkhoz F/ számon csatoljuk dr. Gyurácz József élővilág-védelmi szakértő, a Magyar Madártani Egyesület Vas megyei Csoportja elnökének véleményét (ha lehet, ne csak a véleményét, hanem a levelezésünket is, szerintem hitelesebb lesz tőle.). Amint az a szakvéleményből is kitűnik, olyan alapvető információk, adatok 3 TÁJVÉDELMI KÉZIKÖNYV - TÁJVÉDELMI SZEMPONTOK VIZSGÁLATA A HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKBAN: Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természet megőrzési Helyettes Államtitkárság, Budapest, 2010 Oldal 9 / 22

10 hiányoznak a beruházó által elkészíttetett előzetes vizsgálati anyagból, amelyek hiányában az eljárt hatóság nem hozhatott megalapozott döntést arról, hogy a szélerőmű park milyen hatást fog gyakorolni a beruházás környékén előforduló madarakra és denevérekre (mint a létesítménnyel leginkább érintett állatfajokra). A leírtak alapján a hatóság megsértette a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló évi CXL. tv. 50. (1) bekezdésében foglaltakat. Ezen szakasz szerint a hatóság köteles a döntéshozatalhoz szükséges tényállást tisztázni, s ha ehhez nem elegendőek a rendelkezésre álló adatok, hivatalból, vagy kérelemre bizonyítási eljárást folytat le. (Nem tudom, erről beszélnünk kellene. Egyelőre a lényeg, amit bizonyosan tudunk, hogy a természetvédelmi hatóság álláspontját nincs, ami megalapozza és lehet, hogy erre a megállapításra a bíróság is képes és hajlandó. Elképzelhető amint azt Gyurácz József is írja hogy egy korrekt felmérés az objektív valóságnak azt a szeletét világítaná meg, hogy azon a területen semmiféle természeti érték nincs, de előbb ezt a vizsgálatot el kellene végezni. Az meg talán inkább a beruházó dolga lenne...) (Itt esetleg utalhatnánk ara a történetre, hogy a beruházó megkereste a nemzeti parkot és 300 m védőtávolságot javasolt, a nemzeti park ezzel egyet nem értve legalább 500 m-t írt elő [minek az alapján?], majd végül mégis elfogadta a tervet, amelyben még a 300 m sem teljesül.) (Van egy hosszú levelezésem a nemzeti parkkal, annak idején talán azt is átküldtem. Abból is kiderül, hogy gyakorlatilag nekik sincs fogalmuk arról, hogy van-e ott valami érteé. A madárvonulási útvonalakat a beruházó kérésére határolták le, de, hogy azt mi alapozza meg, arról hallgatbak, gondolom, jó okkal. Szerintem ezt a levelezést meg a mellékleteit is elküldtem neked. Lehet, hogy jobb volna ezt a természetvédelmi paksamétát egy külön eőkészítő irat formájában beadni, a keresetben pedig csak rögzíteni, hogy vitatjuk a nemzeti park és a hatóságok álláspontját?) II.4. A zaj elleni védekezéssel kapcsolatos megállapítások megalapozatlansága (Az itt következő rész nagyon technikainak tűnik, szoktak ilyet keresetben? A részleteket beadhatjuk egy zajos előkészítő iratban is, ha kell...) (Azt mindenképpen érdemes volna rögzíteni, hogy a határozat itt azért jogszabálysértő, mert álláspontunk szerint, a benyújtott tervdokumentáció következtetéseivel ellentétben a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-Eüm együttes rendelet 1. mellékletében foglalt zajhatárértékek nem teljesülnek.) A tervezett szélerőműtelep zajhatását Nagy Ferenc akusztikai szakértő vizsgálta két változatban is (előbb 25, azután 16 széltoronyra), akinek a számításaival már találkoztunk a Fürged-Felsőnyék-Magyarkeszi határába tervezett szélerőműtelep ügyében is. A megítélési szint gyanánt bemutatott eredmények minden esetben a - zajkibocsátási teljesítménytől, - a hangterjedési útvonalon fellépő különféle hatásoktól, Oldal 10 / 22

11 - az alkalmazott korrekcióktól valamint - a megítélési pontok kiválasztásától függnek. Nem alapozza meg a bizalmat ezekkel a vizsgálatokkal kapcsolatban, hogy a szakértő a három számításban három különféle logikát követett ezeknek a bemenő adatoknak a meghatározása során. Közös jellemzője a három számításnak a szélerőművek lüktető zaja miatt szükséges pszichoakusztikai korrekciók valamint a biztonsági tényezők teljes hiánya, valamint az, hogy a szakértő kivehetően visszafelé, tehát a 40 db(a) éjszakai határértékből kiindulva igyekezett olyan inputokat összeválogatni, amelyek határérték alatti megítélési szinteket fognak produkálni (3. táblázat a fellebbezésünkben). (a táblázat számozása itt konzisztens a fellebbezéssel, ami tulajdonképpen jó, de nem 1-től kezdődik, ami egy kis hiányérzetet okozhat az olvasóban: hol is van az 1. és 2. táblázat? ) Az alábbiakban részletesebben is áttekintjük ezeket a törekvéseket: Biztonsági tényező: Álláspontunk szerint a gyártók által megadott biztonsági tényezők figyelembevételétől a zajszámítás során nem, vagy csak nagyon indokolt esetben lehet eltekinteni, a tervdokumentáció ilyen jellegű indoklást nem tartalmaz. A gyártó mellékelt adatlapján szereplő ƠP, ƠR, ƠT (ezek a NAGY O betűk valójában kis görög szigma betűk akarnak lenni, az utánuk lévő P, R T betűk pedig alsó indexben volnának), K paraméterek konkrét értékét a tervdokumentáció nem is közli. Az interneten fellelt információ 4 alapján a GE 2.5 szélturbina esetén ez az érték 1.5 db. Megemlítjük továbbá, hogy az MSZ :1998 szabvány 2. táblázata a zajforrástól 100 m-nél nagyobb távolságra lévő megítélési pontokon az ilyen jellegű mérésekben rejlő bizonytalanság miatt a mért értékekből levezetett megítélési szinteket a zajvédelmi követelménynek 1 db(a)-val csökkentett 4 Shepherds Flat Wind Farm, Certificate Amendment (23.oldal): Oldal 11 / 22

12 értékével rendeli összehasonlítani ez gyakorlatilag a biztonsági tényező alkalmazását jelenti. Tekintve, hogy esetünkben ez a távolság jellemzően egy nagyságrenddel nagyobb, a számításokat pedig a mérésekhez hasonlóan bizonytalanság terheli, a gyártók által megadott biztonsági tényezők figyelembevétele mindenképpen indokolt. Hasonlóképpen foglalt állást a Válra tervezett szélerőmű perében felkért független igazságügyi szakértő, aki az ugyancsak a Horváth Mérnöki Iroda által kimunkált zajszámítást hiányosnak ítélte a biztonsági tényezők tekintetében (is). A geometriai csillapodás (Kd) Szélerőművek esetében, amelyek változó sebességgel áramló légrétegekbe nyúlnak fel és így a szélsebesség gradiense egyúttal a hangsebesség gradiensét is jelenti, a szférikus csillapodás igen erős absztrakciónak tekinthető csak. A valóság közelebb áll a szférikus és a cilindrikus csillapodás közti átmenethez, amely korrekciókkal kezelhető lenne ugyan a számításban azonban erre vonatkozó adatot nem találtunk. A hangterjedés számára kedvező meteorológiai körülmények esetén konkrét mérések 5 a szabványos terjedési modellekkel számított hangnyomásszinteket +15 db(a)-val meghaladták. (az idevágó referencia, 5-ös számú angol nyelvű, ilyenkor mit lehet csinálni? Közöljük annak az egy mondatnak a fordítását?) A talajközeli csillapodás (Km) (Más eljárásokban) Többször kifejtett álláspontunk szerint (6-os számú referencia ) ennek a hatásnak az ilyeténvaló számítása nem a szélerőművekre vonatkozó statisztikai modellen alapul és így aggályosnak tekinthető. A közlekedési zajra és a földre telepített ipari üzemek zajára kifejlesztett MSZ hangterjedési szabvány érvénye nem tisztázott magasan elhelyezett hangforrásokra, így szélerőművekre sem. Észrevételeinket 6 megosztottuk a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) Zaj Műszaki Bizottságával, amely az észrevételeinkkel egyetértve azt az állásfoglalást fogadta el, hogy...sem az MSZ sem az MSZ ISO előírásai nem alkalmasak a szélerőművek környezeti hatásainak a meghatározására. [F/] Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (a továbbiakban: Főfelügyelőség) tagja ennek a műszaki bizottságnak, és az akkori képviselőjének, Takács Sándor úrnak az álláspontja beépült ebbe az állásfoglalásba. Értesüléseink szerint az MSZT az MSZ szabvány visszavonását kezdeményezte. 7 A fentiek tükrében úgy gondoljuk, hogy a szélerőművek esetében a talajközeli csillapodást az MSZ szerint figyelembe venni szakmailag nem megalapozott, és ezért elfogadhatatlan. Ezt vélekedésünket osztotta a Fejér Megyei Bíróság is a Válra tervezett szélerőmű perében (A Fejér Megyei Bíróság 5 G.P. Van den Berg (2006): The sounds of high winds (PhD thesis) Oldal 12 / 22

13 10.K /2008/55. számú ítéletét F/ számon csatoljuk, kiemelve benne a szóban forgó részeket). Az irányítási tényező (K Ω ) A zajszámítás szerint a féltérbe sugárzó hangforrás esetén ez a hatás, kellően nem dokumentált módon +2 db, a valóságban azonban, valamennyi szélerőművekkel kapcsolatos geometriai konfigurációban +3 db. Az irányítási tényező helyes számítása az MSZ ISO szabványban megtalálható (7. oldal, 11. egyenlet). Amennyiben a zajszámítás a Km talajközeli csillapodást egyáltalán számszerűsíteni kívánja a magasan elhelyezett szélerőművek esetében, úgy ennek a feltétele az MSZ ISO szerint az, hogy az irányítási tényezőt az említett összefüggés alapján határozza meg. Az MSZ az irányítási tényező meghatározásának mikéntjét nem részletezi ugyan, annak azonban nyilvánvalóan szakmailag megalapozottan kell történnie. A tervdokumentációt elbíráló környezetvédelmi hatóság a Ket. 1. (2) értelmében a döntéseit nem alapíthatja szakszerűtlen, megalapozatlan számításokra. Visszaverődés homlokzatokról (KR) A tervdokumentációban ennek a hatásnak a pontosnak nevezett módja nem kellően dokumentált. Az sejthető, hogy a számítás az egyes megítélési pontokhoz a szélturbinák egy részét tükörforrásokként veszi figyelembe, azonban a tükörforrásokként figyelembevett hangforrások kiválasztásának a szempontjai nem dokumentáltak és nem is látszanak következetesnek. Az egykor Hárskút és Lókút térségébe tervezett szélerőműtelep perében Muntag András akusztikai szakértő a homlokzatokról történő visszaverődés mértékét a 2006 februárjában kelt szakvéleményében +2 db hangnyomásszint növekedéssel számszerűsítette. (Őszintén szólva nem tudom, hogy megvan-e ez nekünk, annak idején nem én adtam be a bíróságra. Amúgy nem túl értékes szakvélemény, az alábbi előadás jóval komolyabb.) A 2011 októberében Pécsen megrendezett Zajvédelmi Szemináriumon Muntag András és Sipos László előadása ezt a hatást ugyancsak db hangnyomásszint növekedéssel jellemezte. (Igen, ez megvan elektronikus formában is és már el is küldtem) Nem oszlatta el a zajszámítással kapcsolatos aggályainkat a kérelmezőnek az a másodfokú határozatban is rögzített nyilatkozata, amely szerint a homlokzaton a szabvány szerinti 1 db hangvisszaverődési veszteséggel számoltak (sic, 17. oldal a határozatban első eljárás, másodfokú határozat, elküldtem). A tervdokumentáció 3. mellékletében szereplő zajszámítás táblázatai ezt a hatást ugyancsak -1 db hangnyomásszint csökkenéssel vették figyelembe. Akadályok csillapító hatása (Ke) A módosított zajszámítás szövege szerint (3 / 4 o.): Ke : akadályok árnyékolásának csillapító hatása, a számításnál nem vettük figyelembe, Ke = 0 Ehhez képest a számításokat bemutató táblázatokban ez a hatás két ízben is -4.8 db(a) értékkel, a hangnyomásszintet csökkentő módon szerepel. Pszichoakusztikai korrekciók A megítélési szint meghatározása a számított hangnyomásszintnek a megfelelő korrekciókkal történő Oldal 13 / 22

14 módosításával, általában növelésével történik. A szélerőművek zaja igen zavaró, intruzív ipari zaj, amely esetén ez a korrekció elengedhetetlen. A korrekció mértékét az MSZ ISO :2009 akusztikai szabvány 6.1 pontja szerint: A kutatások szerint a hang spektrumának A-súlyozása egyedül nem elegendő olyan hangok megítélésére, amelyeket tonalitás, lüktetés vagy számottevő alacsonyfrekvenciás összetevők jellemeznek. A lakóközösségek hosszútávú zavarásának figyelembevétele az ilyen jellemzőkkel bíró hangok esetén úgy történik, hogy az A-súlyozású zajterheléshez vagy az A- súlyozású időben állandó hangnyomásszinthez egy db-ben kifejezett korrekciós tagot adunk. A szélerőmű, mint hangforrás, sajnos, mind a három jellemzővel rendelkezhet. A mozgó és így részint egyenetlenül kopó szerkezeteknél egy idő után a súrlódó felületek tonális (vagyis egy bizonyos frekvenciában domináns) hangot adhatnak, hasonlóképpen más forgó berendezésekhez (szivattyú, ventillátor, stb.). Ez a probléma a szerkezet javításával orvosolható, de addig nagyon zavaró tud lenni. A szélerőmű zaját modulálja a lapát zaja, ami a lüktetés forrása. A gép felépítéséből következően pedig számottevő az egyébként alig csillapodó alacsonyfrekvenciás tartományban ( Hz) a szélerőművek hangkibocsátási teljesítménye. Amennyiben a hangforrást egy vagy több, pszichoakusztikailag kedvezőtlen jellemző is terheli, úgy a szabvány korrekciót ír elő a különféle nap- és más időszakokra. Az MSZ ISO :2009 A Függeléke tartalmazza a pszichoakusztikai korrekciós értékeket: Oldal 14 / 22

15 A szabvány szerint: Ha egynél több korrekció is érvényes lenne a hangforrásra, úgy csak a legnagyobb értékűt kell figyelembe venni. Azonban, az időszakra vonatkozó korrekciót mindig hozzá kell adni az egyébként már korrigált zajszintekhez. Megemlítjük, hogy a pszichoakusztikai korrekciók szükségessége a tárgyát képezte a Válra tervezett szélerőmű ügyében a Fejér Megyei Bíróságon 10.K /2008. számon folyó pernek is. A tervezett szélerőmű beruházója a Hárskúti Megújuló Energia Központ, a tervdokumentáció összeállítója pedig a Horváth Mérnöki Iroda volt. A perben, amelynek a végén a bíróság megsemmisítette a szélerőmű építési engedélyét, a felkért független igazságügyi szakértő (elküldtem) akként foglalt állást, hogy a tervdokumentáció hiányos volt a pszichoakusztikai korrekciók tekintetében. A Főfelügyelőség, mint az akkori per alperesi beavatkozója a birtokában van ennek a szakvéleménynek, így azt feltételezzük, hogy az a Főfelügyelőség számára ismert. A kérelmezőnek a másodfokú határozatban (elküldtem) rögzített álláspontja szerint A gyakorlatban a szélerőművek tövében észlelhető lapátzaj impulzív jellege a toronytól méteres távolságon túl már nem észlelhető impulzusos zajként, mert a szokásos környezeti zaj ezt a jelleget a távolság növekedésével egyre inkább egyenletessé változtatja. (16. oldal a határozatban) legkevesebb tévedésként értékelhető, amelyet semmiféle dokumentált adat vagy vizsgálat nem támaszt alá. A valóságban a szélerőművek zajának ez a jellege Oldal 15 / 22

16 ennél jóval nagyobb távolságokban, több tanulmány szerint a szélerőműteleptől akár 1500 m-re lévő vizsgálati pontokban is jól hallható volt. 8 (erről több referencia is van) Ezen korrekció nélkül a szóban forgó szélerőműtelep zajszámítása álláspontunk szerint nem fogadható el. (Igen, szerintem itt nem úszhatjuk meg a szakértő kirendelését, ugyanis voltak vizsgálatok, de az azokban rejlő ellentmondások, tévedések és csúsztatások feltárására és megállapítására csak egy szakértő alkalmas ilyen értelemben ez más, mint a természetvédelmi rész. Ráadásul ezek az ügy érdemi részének eldöntésére nézve hatással vannak.) II.5. A térség idegenforgalmára és az ingatlanok értékére gyakorolt hatásokkal kapcsolatos megállapítások megalapozatlansága (Szerintem az ingatlanok értékéről nem volt szó a keresetben, ez a pont a beillesztési eljárással szemben benyújtott keresetből maradhatott itt.) Az általunk támadott határozat álláspontunk szerint nem vizsgálta kellően a térség idegenforgalmára gyakorolt hatást, jóllehet, ilyen idegenforgalmi vonatkozású értékek vannak jelen a közelben, mint a négy műemléki védettségű kastély, a kerékpárút, amelyet továbbépítenek, a Szelestei Arborétum, az országos kéktúra útvonala, a két gyógyfürdő (Bük, Szeleste), a lovarda Répceszentgyörgyön vagy a szintén kastélyból kialakított panzió Chernelházadamonyán. Az ingatlanok értékének alakulásáról tett megállapítást ( a tervezett beruházás van rá hatással ) elégtelennek, hatósági döntés megalapozására alkalmatlannak tarjuk ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján nyilvánvaló, hogy a szélerőműtelepek a környező lakóingatlanok értékét nem befolyásolják kedvezően. II.6. A tájképre gyakorolt hatásokkal kapcsolatban tett megállapítások megalapozatlansága (Itt esetleg megemlíthető a természetvédelmi törvény 6-7 -a a tájképvédelemről.) A leghatározottabban vitatjuk mind a nemzeti park, mind a másodfokú határozat azon vélekedését, amely szerint az országos jelentőségű tájképvédelmi övezetre eső H1 jelű torony, valamint a Nemzeti Ökológiai Hálózatnak és a Natura2000-es területeknek több helyen is a közvetlen közelébe ( m-re) tervezett szélerőműtelep megvalósítása nem minősül jelentős környezeti hatásnak. A 2008-ban módosított évi XXVI. törvénnyel kihirdetett, hatályos Országos Rendezési Terv szerint Répceszentgyörgy, Gór, Hegyfalu és Szeleste mindegyike a országos jelentőségű tájképvédelmi övezetbe tartozik, a H1 jelű torony erre az övezetre rá is esik. A lehatárolás alapjául szolgáló metodológiát a Corvinus Egyetemen fejlesztették ki a 8 G.P. van den Berg (2005): The beat is getting stronger: the effect of atmospheric stability on low frequency modulated sound of wind turbines. Journal of Low Frequency Noise, Vibration and Active Control, 24(1), pp Oldal 16 / 22

17 - domborzat - borítottság - felszíni vizek - tájszerkezet - tájdiverzitás - ökológiai hálózat - történeti kertek - történeti tájak - műemléksűrűség - borvidékek - világörökségi területek - egyedi tájértékek - szakrális objektumok - turisztikai vonzerő - befolyásoltság, szabdaltság (tájértéket csökkentő tényező) - roncsolt felületek (tájértéket csökkentő tényező) szempontok komplex, súlyozott figyelembevételével. 9 A Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala által 2005-ben összeállított és Szélenergia és természetvédelem címen megjelentetett szakmai irányelv-gyűjtemény szerint a tájképvédelmi övezet kizáró ok a szélerőművek telepíthetősége szempontjából. Az egykor Hárskút és Lókút térségébe, ugyancsak tájképvédelmi övezetre tervezett szélerőműtelep perében született ítélet rámutatott ezeknek az irányelveknek a relevanciájára (Fejér Megyei Bíróság K /2005/46 számú ítélete, 13.o. 2. bekezdés): A bíróság itt jegyzi meg, hogy ugyan a témakörben a vonatkozó környezeti hatásvizsgálati jogszabály egyértelműen meghatározza az eljárási szabályokat, azonban maga a szakmai is megfelelő segítséget adott ehhez, amikor 2005 májusában megjelent a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala már említett kiadványa «Szélenergia és természetvédelem» címmel. Ezen kiadvány lényegében a kialakult, illetve az elvárható szakmai gyakorlatot mutatja be a szélerőművek engedélyezésével kapcsolatban. A másodfokú határozat így nemcsak elfogadhatatlan, de indokoltnak tartjuk felidézni a Válra tervezett szélerőmű első perét záró, K /2007/11. számú bírósági döntésből (11. oldal) (F/) az alábbi, a bíróság által a hatóságok számára megfogalmazott gondolatokat: A hatósági eljárás további követelményeire vonatkozóan pedig a bíróság visszaidézi a Ket. alapelveit (1. ), ezen belül is azt, hogy a közigazgatási hatóság a hatáskörét a jogszabályokban előírt célok megvalósítása érdekében a jogalkotó által meghatározott szempontok figyelembevételével és az adott ügy egyedi sajátosságaira tekintettel gyakorolja. A közigazgatási hatóság a hatáskörének gyakorlásával nem élhet vissza, hatásköre gyakorlása során a szakszerűség, az egyszerűség és az ügyféllel való együttműködés követelményeinek megfelelően köteles eljárni. Miután egy szélerőműtelep semmilyen módon nem illeszthető tájba legkevésbé azzal, hogy valamilyen háttérbe olvadást elősegítő felületi kezeléssel, 9 Oldal 17 / 22

18 bevonattal látják el a 150+ m magas tornyokat, mint ahogyan azt az első eljárásban első fokon született határozat javasolja a 4. oldalon, hanem a tájvédelmi szempontok érvényesítése egyedül a telepítési helyszín alkalmas megválasztásával lehetséges, így megállapítható, hogy a hatóság ezirányú előírásai sem nem megalapozottak, sem nem teljesíthetők. Jóllehet a tervdokumentáció a tervezett szélerőműtelep (tájképvédelmi) hatásterületét az egyes széltornyok 50 m sugarú környezeteként, vagyis a rotorok által súrolható területek függőleges vetületeként veszi fel (70. oldal), ez a megközelítés komolyan nem vehető. Megjegyezzük, hogy a Bakonyba tervezett erőművek esetében ugyanezek a beruházók ezt a kört még 150 m, később 100 m sugarúra vették, így a jelenlegi tervekben az 50 m-es sugarú kör megadása, ha nem is konzekvens, de egyfajta trendbe beleillik. (ezt a pikírt megjegyzést én a keresetből kihagynám, bár tényleg így volt...) A 1. ábrán látható kis kék körök által lefedett területek összessége éppen a szélerőműtelepnek a tervdokumentáció szerinti (tájképvédelmi) hatásterületével azonos. Oldal 18 / 22

19 A tervezett beruházás tájvédelmi szempontú hatásterülete a KvVM TH által világosan rögzített szempontok szerint is (12. oldal a Szélenergia és természetvédelem c. anyagban), a Corvinus Egyetem módszertana alapján is (egy tájelem vizuális hatása átlagban 2 km), valamint a józan ész szerint is nyilvánvalóan több négyzetkilométer. Ez a terület a mezőgazdasággal foglalkozóknál mintegy két nagyságrenddel nagyobb, tehát el nem hanyagolható mértékben vonz turistákat, felüdülni vágyókat a természeti és a kultúrtörténeti értékei okán, amelyekből néhányat az alábbiakban áttekintünk: - A Szelestei arborétum és a kastély, valamint a gyógyfürdő mellett vezet az Országos Kéktúra. - A Répceszentgyörgy-Gór összekötő útról (a tervezett R2 torony környezete ) a térség egyik legszebb panorámája látható: Gór a templomdombbal, majd Bő és Bük települések, a háttérben a Kőszegi-hegység és az Alpok hófödte csúcsai, a Bécs melletti Schneeberg és a Soproni hegység. Oldal 19 / 22

20 - Répceszentgyörgy és Gór között a varázslatos, dimbes-dombos, lankás táj kisebb erdőfoltjaiból őzek járnak a Répcére inni. - Minden érintett településen van kastély műemléki védettség alatt. - Gór : a község első okleveles említése 1238-ban történt, a középkorban árokkal körülvett, fából épült kisebb vár állt a góri kápolnadombon. A mintegy 2 hektáros területű kastélyparkot a XIX. században alakították ki a Répce egykori árterén, a védett kastélypark növényei közül két 300 évesre becsülhető fekete nyárfa érdemel említést. - Szeleste : legkorábbi fennmaradt említése 1247-es oklevélben fordult elő, de a település ennél jóval régebbi, bizonyították az építkezések során előkerült lovas, urnás temetkezések maradványai. - Az alsószelestei kastélyt 1809-ben szentgyörgyi Horváth János építtette, klasszicista stílusban, később 1855-ben angol-neogót stílusban átépítették, 1871-ben gróf Festetich Andor kezdte meg a kert alapjainak lerakását ben báró Baich Mihály kezébe került a birtok, a park a lelkes hozzáértő és tervező báró keze nyomán Szeleste jelképévé vált. A park megmenekült a háborús pusztítástól, 1952-től országosan védett kategóriájú, a kastélyban az 1992-re elkészült renoválási munkák óta kastélyszálló működik, közvetlenül a gyógyfürdő szomszédságában. - Hegyfalu : a település első írásos említése 1337-ből származik, ekkor a Ják nemzetség tulajdonát képezte, később a Kanizsai, Nádasdy, végül a Draskovich familia tulajdonába került a falu. A régészek egy mesterséges földhalmot (motte) találtak itt, amely egy Árpád-kori udvarhely maradványa. A kastély feltehetően XVIII. századi barokk eredetű. Klasszicista stílusban 1815-ben építették át, majd a XX. század század közepén modern stílusban bővítették. Érdekessége, hogy már az 1940-es évek elején elkezdték tüdőszanatóriummá való átalakítását, de a háború miatt a tüdőgyógyintézet csak 1949-ben kezdte meg működését, később kórházként működött 2002-ig, jelenleg idősek otthona felmerül a kérdés, hogy ezt a körülményt a tervezett szélerőműtelep zajhatásának a vizsgálatakor figyelembe vették-e. Parkja (10 hektár) védett. - Répceszentgyörgy : 1631-ben már állt itt egy kúria, amit később barokk stílusban átépítettek, mai formáját az között átépítés során nyerte el. A kastély 1903-ban a szombathelyi püspökség tulajdonába került, az államosítás után különféle iskolák működtek itt, kb. 10 éve külföldi magántulajdonban, a műemlékvédelem felügyelete alatt van. A R. 5. számú mellékletének 2. pont a) alpontja alapján az eljáró hatóság a környezeti hatásvizsgálat szükségessége szempontja körében vizsgálja a telepítési hely, továbbá a feltételezett hatásterületek érzékenységét, különös tekintettel a táj érzékenységére, tekintettel a jelenlegi területhasználatra, tájhasználatra és a tájképre. Álláspontunk szerint a leírtak alapján egyértelmű, hogy a tervezett beruházás jelentős hatást fog gyakorolni a környezetre tájkép-védelmi szempontból is, ennek ellenére az eljárt hatóság a Ket. 50. (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét megsértve, ezen jelentős hatások ellenére állapította meg, hogy a szélerőmű-park telepítése kapcsán a környezetre nézve jelentős hatások nem várhatók. A leírtak alapján kérjük a Tisztelt Fővárosi Törvényszéket, hogy az alperes 14/ /2011. iktatószámú, jogszabálysértő határozatát a Nyugat- Oldal 20 / 22

21 dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség /30/2010/I. számú határozatára kiterjedően a Pp (1) bekezdése alapján helyezze hatályon kívül és kötelezze az alperest új eljárás lefolytatására. A Tisztelt Törvényszék hatásköre a Pp. 23. (1) bekezdés i) pontján, illetékessége a Pp (4) bekezdésén alapszik. A Pp (1) b) pontja alapján előadjuk, hogy a határozatról napján, a közigazgatási szerv által küldött, ajánlott tértivevényes postai küldemény formájában szereztünk tudomást. A Pp alapján kérjük, hogy a Tisztelt Törvényszék szíveskedjen az ügyben tárgyalást tartani. F/10 szám alatt csatoljuk a felperes szervezet alapszabályát. (elküldöm) Alulírott felperesek nyilatkozzuk, hogy az Itv. 5. (1) bekezdés d) pontja alapján az Egyesületet teljes személyes illetékmenteség illeti meg. Az Itv. 5. (2)-(3) bekezdései alapján nyilatkozzuk, hogy az eljárás megindítását megelőző naptári évben folytatott vállalkozási tevékenységből származó jövedelmünk után társasági adófizetési kötelezettségünk, illetve a központi költségvetésbe befizetési kötelezettségünk nem keletkezett. Kelt Budapesten, 2012 év május hónap 23. napján Tisztelettel: Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület felperes (További hatás, amelyet megcéloztunk, de nem sikerült közelebb jutnunk hozzá, az ÁNTSZ által előírt 25 óra/év fényvibráció. Erről van egy tanulmány, de azt nem sikerült megszereznünk. Szerintem a keresetbe legalább beírhatnánk, hogy vitatjuk a teljesülését, és amint a Főfelügyelőség ezt a tanulmányt, mint az ügy iratainak részét benyújtja a bíróságra, az abban foglaltakat is szét tudnánk szedni, mint a zajszámítást. Nem tudom, érdemes volna-e a keresetbe beírni, hogy az eljárás során a hatóság vétett a Ket. 2 -ban foglalt elvek ellen, így különösen a részrehajlást és a döntés valósághű tényállásra történő alapozása, valamint a bizonyítékok súlyának megfelelő értékelése körében. Szerintem ennek az ügynek a fő erőssége a zajszámítás, aztán a természetvédelem, aztán a tájvédelem, szóval ha ezeken a területeken nyerünk, és ebben az utolsóban a bíróság úgy foglal állást, hogy a hatóság részéről minden OK volt, attól még a pert megnyerhetjük. De ha még azt is megállapítaná a bíróság, hogy a hatóság részrehajló volt, az plusz bónusz volna.) Oldal 21 / 22

22 Oldal 22 / 22

k e r e s e t e t I n d o k o l á s Álláspontunk szerint az alperes határozata jogszabálysértő az alábbiak szerint:

k e r e s e t e t I n d o k o l á s Álláspontunk szerint az alperes határozata jogszabálysértő az alábbiak szerint: Tisztelt Győri Törvényszék! Alulírott Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület (székhelye: 8425 Lókút, Papod u. 38.., képviseli: Mészáros Ferenc alelnök) felperes a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

VIII-D-001/56-14/2012.

VIII-D-001/56-14/2012. Tisztelt Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság! Alulírott Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület (székhelye: 8425 Lókút, Papod u. 38., képviseli: Mészáros Ferenc alelnök) felperes a Győr-Moson-

Részletesebben

k e r e s e t e t I n d o k o l á s Álláspontunk szerint az alperes határozata jogszabálysértő az alábbiak szerint:

k e r e s e t e t I n d o k o l á s Álláspontunk szerint az alperes határozata jogszabálysértő az alábbiak szerint: Tisztelt Szombathelyi Törvényszék! Alulírott Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület (székhelye: 8425 Lókút, Papod u. 38., képviseli: Mészáros Ferenc alelnök) felperes az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi

Részletesebben

e l ő k é s z í t ő i r a t o t

e l ő k é s z í t ő i r a t o t Tisztelt Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság! Alulírott Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület (székhelye: 8425 Lókút, Papod u. 38.., képviseli: Franz M. Krumenacker, született Mészáros Ferenc

Részletesebben

k e r e s e t e t Alperes az első fokon eljárt hatóság határozatait részben megváltoztatta, egyebekben pedig helyben hagyta.

k e r e s e t e t Alperes az első fokon eljárt hatóság határozatait részben megváltoztatta, egyebekben pedig helyben hagyta. Tisztelt Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság! Alulírott Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület (székhelye: 8425 Lókút, Papod u. 38., képviseli: Mészáros Ferenc alelnök) felperes a Magyar Kereskedelmi

Részletesebben

Tisztelt Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság! Magas-Bakony Egyesület felperes. képv.:

Tisztelt Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság! Magas-Bakony Egyesület felperes. képv.: Tisztelt Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság! Magas-Bakony Egyesület felperes képv.: dr. Gajdics Ágnes Gabriella ügyvéd (1076 Budapest, Garay u. 29-31.I/1.) Előkészítő irata az Országos Környezetvédelmi

Részletesebben

Szélerőművek engedélyezésének tapasztalatai (a másik oldalról)

Szélerőművek engedélyezésének tapasztalatai (a másik oldalról) Szélerőművek engedélyezésének tapasztalatai (a másik oldalról) Mészáros Ferenc Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület OPAKFI Zajvédelmi Szeminárium Tiszafüred, 2010. október 2001: szélerőmű Kulcson más

Részletesebben

Tisztelt Szombathelyi Törvényszék!

Tisztelt Szombathelyi Törvényszék! Tisztelt Szombathelyi Törvényszék! Alulírott Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület (székhelye: 8425 Lókút, Papod u. 38.., képviseli: Mészáros Ferenc alelnök) felperes az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. nyilvánosan tartott tárgyalásról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. nyilvánosan tartott tárgyalásról J E G Y Z Ő K Ö N Y V nyilvánosan tartott tárgyalásról Felperes: Magas Bakony Környezetvédelmi Egyesület Alperes: Győr Moson Sopron Megyei Kormányhiv. Építésügyi Hiv. Állami Főépítész A per tárgya: közigazgatási

Részletesebben

Megítélési szint számítása szélerőművekre

Megítélési szint számítása szélerőművekre Megítélési szint számítása szélerőművekre Mészáros Ferenc Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület OPAKFI Zajvédelmi Szeminárium Tiszafüred, 2010. október Egy kis kronológia (2001: szélerőmű Kulcson 2002:

Részletesebben

Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület 8425 Lókút Papod u web:

Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület 8425 Lókút Papod u web: Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület 8425 Lókút Papod u. 38. e-mail: info@magasbakony.hu web: http://www.magasbakony.hu/ Fejér Megyei Bíróság Gieszné dr. Boda Orsolya bíró Székesfehérvár Dózsa Gy. u.

Részletesebben

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Dósa Henrietta Táj- és természetvédelmi referens VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Törvény

Részletesebben

Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület 8425 Lókút Papod u web:

Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület 8425 Lókút Papod u web: Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület 8425 Lókút Papod u. 38. e-mail: info@magasbakony.hu web: http://www.magasbakony.hu Iktatószám: MB/23/2010. Tárgy: Fellebbezés a Fürged-Felsőnyék-Magyarkeszi határába

Részletesebben

Ügyszám: 8.K /2011. Székesfehérvári Törvényszék Székesfehérvár Dózsa György út beadványa

Ügyszám: 8.K /2011. Székesfehérvári Törvényszék Székesfehérvár Dózsa György út beadványa Ügyszám: 8.K.21.797/2011 Székesfehérvári Törvényszék Székesfehérvár Dózsa György út 1. 8000 beadványa Fiskus Béla (2473 Vál, Damjanich u. 41.) Felperesnek Képv.: Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 4938-2/1/2014./I.

Részletesebben

PATAKI KAROLV igazságügyi szakért6. 1087 Budapest, Hungária krt. 32. Tell fax: 334-4610, mobil: 06-30-9509-385, e-mail: karpataki@gmail.

PATAKI KAROLV igazságügyi szakért6. 1087 Budapest, Hungária krt. 32. Tell fax: 334-4610, mobil: 06-30-9509-385, e-mail: karpataki@gmail. L~. PATAKI KAROLV igazságügyi szakért6 1087 Budapest, Hungária krt. 32. Tell fax: 334-4610, mobil: 06-30-9509-385, e-mail: karpataki@gmail.hu OPPONENSIVÉLEMÉNY a Fürged-Felsonyék-Magyarkeszi külterület,

Részletesebben

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 176. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása E L Ő T E R J E S Z T É S

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1912-4/6/2013.I. Tárgy:

Részletesebben

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2843-2/3/2013. Tárgy:

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 465-10/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Rábaszentmihály, Németh Csaba egyéni vállalkozó,

Részletesebben

Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület 8425 Lókút Papod u. 38. e-mail: info@magasbakony.hu web: http://www.magasbakony.hu/

Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület 8425 Lókút Papod u. 38. e-mail: info@magasbakony.hu web: http://www.magasbakony.hu/ Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület 8425 Lókút Papod u. 38. e-mail: info@magasbakony.hu web: http://www.magasbakony.hu/ Iktatószám: MB/17/2008. Tárgy: Fellebbezés szélerőmű építési engedélyével szemben

Részletesebben

A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL

A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos ket, területfelhasználási

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

Tér- Háló Kft. Tervező Juhász Balázs Településtervezés TT Leitner Attilai Tervező munkatárs. Készítette:

Tér- Háló Kft. Tervező Juhász Balázs Településtervezés TT Leitner Attilai Tervező munkatárs. Készítette: RÁBASZENTMIHÁLY község rendezési tervének módosítása 314/2012. (XI.8.) Korm. rend. szerinti előzetes tájékoztatási szakaszban érkezett állásfoglalások ismertetése Tervező Juhász Balázs Településtervezés

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

T. Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (8200 Veszprém, Vár u. 19.) Siklórepül Szövetség (1037 Budapest, Toboz út 7.)

T. Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (8200 Veszprém, Vár u. 19.) Siklórepül Szövetség (1037 Budapest, Toboz út 7.) T. Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (8200 Veszprém, Vár u. 19.) Siklórepül Szövetség (1037 Budapest, Toboz út 7.) képviseletében: Kardos István elnök közigazgatási határozat felülvizsgálata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 22-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 22-i ülésére Szám:02/86-26/20 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)4-011, FAX: (88)4-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: : 835-2/18/2012.II.

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 25/2018. (II. 15.) MÖK határozat Tárgy: Tájékoztató a Veszprém Megyei Önkormányzat 2017. évi területrendezési tevékenységéről A Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Alternatív energiatermelő berendezések telepítése és birtokrendezési vonatkozásai

Alternatív energiatermelő berendezések telepítése és birtokrendezési vonatkozásai Alternatív energiatermelő berendezések telepítése és birtokrendezési vonatkozásai Mizseiné Dr. Nyiri Judit MFTTT 2012. 04. 18. Székesfehérvár "Jelen mű a TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0006 projekt támogatásával

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 9249-3/2012. Tárgy: Budapest XIX. kerület, Hoffher Albert

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal KÖZLEMÉNY KÖRNYEZETI HATÁSVIZSGÁLATRÓL [314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet] Ügy száma, tárgya: JN/KTF/04629/2016.; A Tisza hullámtér - Nagyvízi meder vízszállító

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3234-2/1/2012.II. Tárgy:

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1572 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

1. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT

1. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT 1. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT Országos térségi k vizsgálata Balatonföldvár településre vonatkozóan a 2003. évi XXVI. tv. (OTrT) szerint: Balatonföldvár teljes közigazgatási területére, ill. a 19. számú módosítással

Részletesebben

Grünvaldné Sipos Anett környezetmérnök Ajka, Dankó u. 6. 20/223-0258 70/9009743 siposan@freemail.hu Sz-791/2007

Grünvaldné Sipos Anett környezetmérnök Ajka, Dankó u. 6. 20/223-0258 70/9009743 siposan@freemail.hu Sz-791/2007 Szakértoi Vélemény A VIZSGÁATOT VÉGZO ADATAI: Neve: Címe: evélcíme: Telefon száma: Fax száma: E-mail cím: Szakértoi eng. száma: Grünvaldné Sipos Anett környezetmérnök Ajka, Dankó u. 6. Ajka, Dankó u. 6.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1108-1/4/2013./II. Tárgy:

Részletesebben

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg.

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg. Iktatószám: Előadó: 5581-6/2015. Simó Boglárka Tárgy: A Concordia Zrt. által üzemeltetett Marcali, Ipartelep utca 2. szám alatti üzemi létesítmény zajkibocsátási határérték megállapítása KÜJ: KTJ: 100208339

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

ÁCS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (a 0547/2 hrsz-ú telek területén)

ÁCS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (a 0547/2 hrsz-ú telek területén) ÁCS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (a 0547/2 hrsz-ú telek területén) ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI DOKUMENTÁCIÓ KÖRNYEZETTERV KFT. 1149 Budapest, Várna utca 12-14. Telefon/fax: 06-1-340-2382

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3965-2/1/2014.I. Tárgy: a Makoplast

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 H A T Á R O Z A T

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 H A T Á R O Z A T NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 68-1/15/2011./I. Műszaki

Részletesebben

TERVEZET. (4) Az R. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (5) Az R. 2. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

TERVEZET. (4) Az R. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (5) Az R. 2. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép. A Kormány /2013. (..) Korm. rendelete az egyes nagyberuházásokkal összefüggő közigazgatási ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról A Kormány a nemzetgazdasági

Részletesebben

MAGYAR ENERGIA HIVATAL 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7.

MAGYAR ENERGIA HIVATAL 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. ÜGYSZÁM: VEFO-537/ /2009 ÜGYINTÉZŐ: Horváth Károly TELEFON: 06-1-459-7777; 06-1-459-7774 TELEFAX: 06-1-459-7764; 06-1-459-7766 E-MAIL: eh@eh.gov.hu; horvathk@eh.gov.hu

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T

Részletesebben

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban

A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. június 8. dr. Jeges-Varga

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

HATÁROZAT. módosítom és egyúttal egységes szerkezetbe foglalom az alábbiak szerint:

HATÁROZAT. módosítom és egyúttal egységes szerkezetbe foglalom az alábbiak szerint: Iktatószám: VAV/KTF/3560-2/2015 Jogi ügyintéző: dr. Bodorkós Erzsébet Műszaki ügyintéző: Paksa Tibor Telefon: (94) 506-719 Tárgy: a 266-5/1/2006. számú zajkibocsátási határértéket megállapító határozat

Részletesebben

151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet

151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet 151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet módosításáról A környezet védelmének

Részletesebben

TERÜLETI TERVEK ÉRVÉNYESÍTÉSE

TERÜLETI TERVEK ÉRVÉNYESÍTÉSE TERÜLETI TERVEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A település tervezése során a 2008. évi L. törvénnyel módosított 2003. évi XXVI. törvénnyel jóváhagyott Országos Területrendezési Terv és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 1907-3/3/2014.I. dr. Bodorkós

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása

Részletesebben

VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 312/2012.(XI.8) KORM. R.32. TELEPÍTÉSI HATÁSVIZSGÁLATI SZAKASZ ÁPRILIS HÓ

VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 312/2012.(XI.8) KORM. R.32. TELEPÍTÉSI HATÁSVIZSGÁLATI SZAKASZ ÁPRILIS HÓ VA S V Á R VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 312/2012.(XI.8) KORM. R.32. TELEPÍTÉSI HATÁSVIZSGÁLATI SZAKASZ 2013. ÁPRILIS HÓ I. TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS TERVEZÉSI PROGRAM 1. ELŐZMÉNYEK

Részletesebben

Győrsövényház. HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13

Győrsövényház. HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13 Győrsövényház HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13 2 Győrsövényház HÉSZ módosítás Véleményezési dokumentáció Aláírólap Felelős tervező: Németh Géza...

Részletesebben

Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására

Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására Marsi Erika Főigazgató Asszony Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Budapest Krisztina krt. 39. 1013 Tárgy: Kérelem a PSZÁF J-B-IV-24/2007. sz. határozat saját hatáskörben történő visszavonására Tisztelt

Részletesebben

ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek

ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ VIZSGÁLATA Őcsény

Részletesebben

Másodfokon is elvérzett a szentkirályszabadjai reptér

Másodfokon is elvérzett a szentkirályszabadjai reptér Másodfokon is elvérzett a szentkirályszabadjai reptér A szentkirályszabadjai repülőtér előzetes vizsgálati eljárásában másodfokon is elutasította a környezetvédelmi hatóság a Buda West Airport Zrt. engedélykérelmét

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének../2019.(..) rendelete a zaj elleni védelem helyi szabályairól

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének../2019.(..) rendelete a zaj elleni védelem helyi szabályairól Előterjesztés 1. sz. melléklete Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének../2019.(..) rendelete a zaj elleni védelem helyi szabályairól Budapest Főváros IX. Kerület

Részletesebben

A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület

A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület. Laczkó Levente tű. százados Iparbiztonsági Szakértői napok 2012. november 8-9. -1- -2- Előadás tartalma: 1. Településrendezési tervezés jogi szabályozása

Részletesebben

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-án tartott ülése jegyzőkönyvéből. TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 65/2014.(VI. 26.) számú határozata

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 778-2/9/2013. Paksa

Részletesebben

Területrendezési (területi) tervezés

Területrendezési (területi) tervezés A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEZÉS KÖZÚTI VONATKOZÁSAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ORSZÁGOS TERÜLETRENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁRA Vezető területrendező tervező: Faragó Péter Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai

Részletesebben

Az Ország Szerkezeti Tervének vonatkozó részlete

Az Ország Szerkezeti Tervének vonatkozó részlete 1.2. TERVELŐZMÉNYEK, A MAGASABB RENDŰ TERVEKKEL VALÓ ÖSSZHANG Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos övezeteket, területfelhasználási kategóriákat

Részletesebben

Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban

Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban A Területrendezés (1996. évi XXI. Törvény (Tftv.) alapján): A területrendezés az országra, illetve térségeire

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Házszám

H A T Á R O Z A T. Házszám CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6562-8/2016. KTFO-azonosító: 109856-1-6/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Mindszent Város Önkormányzata, Mindszenti

Részletesebben

2016/2 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMAI VÉLEMÉNYEZÉS

2016/2 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMAI VÉLEMÉNYEZÉS 2016/2 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMAI VÉLEMÉNYEZÉS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMOK ÖSSZEFOGLALÓ A VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL A BEÉRKEZETT ÉSZREVÉTELKERE ADOTT VÁLASZOKRÓL ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2015.VI.26.) hatályos állapota A jel a

Részletesebben

A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA

A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA 5. melléklet az 57/2016.(XI.4.) kt. számú határozathoz A TERÜLETRENDEZÉSI TERVVEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott

Részletesebben

2. oldal [2] Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője mint elsőfokú hatóság a július 31-én kelt határozatával kötelezte a felperest, hogy a

2. oldal [2] Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője mint elsőfokú hatóság a július 31-én kelt határozatával kötelezte a felperest, hogy a 1. oldal Kúria Önkormányzati Tanácsának Köf.5048/2016/3. határozata Amikor a jogalkotó akként rendelkezik, hogy egy adott szabályozási tárgyat a helyi építési szabályzatnak kell tartalmaznia, akkor ahhoz

Részletesebben

KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉSs ÉPÍTÉSZETs BELSŐÉPÍTÉSZETs SZAKTANÁCSADÁSs TERVEZÉSs LEBONYOLÍTÁS KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2017. ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt.

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK I. TELEPÜLÉSRENDEZÉS 1. Vizsgálat 1.1. Elhelyezkedés Söréd község Fejér megye észak-nyugati határához közel, Székesfehérvártól 16 km-re helyezkedik el. A települést DNy ÉK-i irányban

Részletesebben

Stratégiai zajtérképekről mindenkinek

Stratégiai zajtérképekről mindenkinek Környezetvédelem / Levegőtisztaság; Zaj- és rezgésvédelem / Hírek Zajtérképek 2007-06-27 10:01:27 Az idei évben elkészül Budapest és a közvetlen környeztében lévő huszonegy település stratégiai zajtérképe.

Részletesebben

HATÁROZAT. Szám: 13/2015. (II. 12.) MÖK határozat Tárgy: Tájékoztató a megyei önkormányzat 2014. évi területrendezési tevékenységéről

HATÁROZAT. Szám: 13/2015. (II. 12.) MÖK határozat Tárgy: Tájékoztató a megyei önkormányzat 2014. évi területrendezési tevékenységéről VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 13/2015. (II. 12.) MÖK határozat Tárgy: Tájékoztató a megyei önkormányzat 2014. évi területrendezési tevékenységéről A Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 425-1/2/2014/II. Paksa Tibor

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 4020-1/1/2011.II.

Részletesebben

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i Nyírcsaholy Község Településrendezési Tervének módosításához O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i övezetek területi lehatárolása Napelemes erőműpark Tervező: A r t Vi t al T e r v

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 116-94/2016., 116-95/2016. 4. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Területrendezési szabályozás változása

Területrendezési szabályozás változása Területrendezési szabályozás változása Magó Erzsébet osztályvezető Belügyminisztérium Területrendezési és Településügyi Főosztály 2014. április 15. Előzmények Országos Területrendezési Tervről szóló 2003.

Részletesebben

1. A zajforrás hatásterületén elhelyezkedő ingatlanok felsorolása és határértékek megállapítása: Székesfehérvár, Házszám

1. A zajforrás hatásterületén elhelyezkedő ingatlanok felsorolása és határértékek megállapítása: Székesfehérvár, Házszám Hatósági Főosztály Környezetvédelmi Iroda 8000 Székesfehérvár, Városház tér 2. Telefon: (22) 537-170 E-mail: kis.regina@pmhiv.szekesfehervar.hu Szám: 110.674/3/2018. Tárgy: Goodwin Kft. (2013 Pomáz, Gábor

Részletesebben

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet:

Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet: Ügyszám: 6513-4/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + kérelem Telefon mellék: (42) 598-930 /223 http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/6513-2018 Varga Zoltán

Részletesebben

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 841-3/6/2013. Törkenczi

Részletesebben

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékoztató az Ország úti zajvédő fal létesítésével összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. Tájékoztató az Ország úti zajvédő fal létesítésével összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató az Ország úti

Részletesebben

4. A területi terveknek való megfelelőség igazolása

4. A területi terveknek való megfelelőség igazolása 4. A területi terveknek való megfelelőség igazolása A területrendezési - településrendezési tervek tervhierarchiájának legmagasabb szintjén az Országos Területrendezési Terv áll, amelyet az Országgyűlés

Részletesebben

H a t á r o z a t II.

H a t á r o z a t II. A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 102277054 KTJ: 102186562 Iktatószám: 12673-14/2010. Hiv. szám: Tárgy: Újkér, Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 5776-3/1/2012./II. Tárgy:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 3412-2/2/2013. Paksa

Részletesebben

1. A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet módosítása

1. A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet módosítása A Kormány 427/2015. (XII. 23.) Korm. rendelete a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet, valamint a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről

Részletesebben

Szélerőműpark kialakítására alkalmas terület kiválasztása geoinformatikai módszerekkel Csongrád megye példáján

Szélerőműpark kialakítására alkalmas terület kiválasztása geoinformatikai módszerekkel Csongrád megye példáján Szélerőműpark kialakítására alkalmas terület kiválasztása geoinformatikai módszerekkel Csongrád megye példáján Csikós Nándor BsC hallgató Dr. habil. Szilassi Péter egyetemi docens SZTE TTIK Természeti

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42/A. -a szerinti állami főépítészi

Részletesebben

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i Tiszalök Város Településrendezési Tervének módosításához O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i övezetek területi lehatárolása Módosítás 2018. Ipari Park Tervező: A r t Vi t al T e r

Részletesebben

MEZŐLAK KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA

MEZŐLAK KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA MEZŐLAK KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Mezőlak Község Önkormányzata Képviselő-testületének a az 57/2009 (VIII. 27.) önkormányzati határozattal elfogadott áról 2015. október 2 MEGRENDELŐ:

Részletesebben

Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata

Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ MUNKARÉSZ A településrendezési tervek készítése során figyelembe kell venni a magasabb szintű területrendezési tervek szabályozásait.

Részletesebben

Szakági munkarészek. Környezeti értékelés

Szakági munkarészek. Környezeti értékelés Szakági munkarészek Környezeti értékelés A változtatási szándék a 314/2015. (XII.25.) Kormányrendelet értelmében környezeti hatásvizsgálat köteles, az eljárás lefolytatásra került. Fentiek miatt az előzetes

Részletesebben

T. Pest Megyei Bíróság! keresetlevél

T. Pest Megyei Bíróság! keresetlevél T. Pest Megyei Bíróság! keresetlevél a Tavirózsa Környezet- és Természetvédı Egyesület (Székhely: 2112 Veresegyház, Köves u. 14., Lev. cím: 2112 Veresegyház, Huba u. 43.) felperesnek az Országos Környezetvédelmi,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. május 6., kedd Tartalomjegyzék 149/2014. (V. 6.) Korm. rendelet Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.)

Részletesebben