A dialízis kezelés alapjai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A dialízis kezelés alapjai"

Átírás

1 Szerkesztette Karátson András, Csiky Botond és Ladányi Erzsébet A dialízis kezelés alapjai

2 Szerkesztette Karátson András, Csiky Botond és Ladányi Erzsébet A dialízis kezelés alapjai (az orvosi kifejezések és fogalmak magyarázata) Fresenius Medical Care Budapest és a Vesebetegek ellátásának Fejlesztéséért alapítvány Pécs, 2009 kiadásában

3 Szerkesztette: Karátson András, Csiky Botond és Ladányi Erzsébet ISBN A kiadásért felel: Dr. Karátson András A borítón a féligáteresztő hártya Dr. Robert Pohlmeier Úr (Senior International Manager Affairs Acute Renal Care, Fresenius Medical Care, Bad Homburg) munkája, engedélyével. Tipográfia: Ollmann Ágnes Készült: PTE ÁOK Nyomda, Pécs 2

4 Az orvostudomány történetében első ízben adódott lehetőség arra, hogy a beteg egy életfontos szerv, a vese működése nélkül hosszú ideig élni és dolgozni tudjon Nils Alwall (a művese egyik típusának alkotója) A könyv szerzői Dr. Árkossy Ottó orvosigazgató Fresenius Budapest, Szépvölgyi úti Dialízis Központ Dr. Csiky Botond PhD, orvosigazgató Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, II. Belgyógyászati Klinika, Fresenius Dialízis Centrum Pécs Dr. Karátson András az MTA doktora, emeritus professzor Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Fresenius Medical Care, Budapest Dr. Ladányi Erzsébet orvosigazgató Fresenius Nephrologiai Centrum, Miskolc Dr. Major Lajos orvosigazgató Fresenius Dialízis Centrum, Esztergom Dr. Molnár Márta orvosigazgató Fresenius Dialízis Centrum, Szigetvár 3

5 Tartalomjegyzék Ajánlás... 7 Előszó A dialízis kezelés elméleti ismereteinek és technikai fejlődésének kronológiája Dr. Karátson András Peritonealis dialízis Hemodialízis A vesebetegségek korai felismerésének lehetősége Dr. Csiky Botond Prerenalis eredet Renalis eredet Postrenalis eredet obstructiv uropathiák A diabeteszes nephropathia, a veseelégtelenség leggyakoribb oka Dr. Molnár Márta A diabeteszes nephropathia kialakulását elősegítő tényezők A diabeteszes nephropathia stádiumai, klinikai lefolyása A diabeteszes nephropathia diagnózisa Megelőzés, terápia Veseelégtelenség, vesepótló kezelés A hipertóniás beteg gondozása és vesebetegségének felismerése Dr. Csiky Botond Hipertenziv vesekárosodás Hipertónia és cardiovascularis kockázat A hipertónia szűrése A hipertóniás betegek kivizsgálása Laboratóriumi vizsgálatok Eszközös vizsgálatok Konziliáriusi vizsgálatok Célvérnyomás értékek A hipertóniás beteg gondozása A krónikus veseelégtelenség klinikuma és konzervatív kezelése Dr. Molnár Márta A krónikus veseelégtelenség okai A vesefunkció csökkenés következményei A krónikus veseelégtelenség lefolyása, szakaszai Az urémiás szindróma Az urémiás szindróma klinikai tünetei szervrendszerek szerint Az idült veseelégtelenség kezelése A dialízis elkezdésének indikációja A krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek, gondozása A vesepótló kezelés (HD, CAPD, transzplantáció) választása... és a kezelés elkezdésének az időpontja Dr. Karátson András Technikai különbségek Technikai azonosságok

6 6.3. A technikai eltérések klinikai következményei A maradék veseműködés Beteg túlélés A kezelési mód technikai túlélése Életminőség és rehabilitáció Hospitalizáció Költségkihatás A CAPD-t, vagy a hemodialízist választjuk? Korai gondozás, az idejekorán elkezdett dialízis kezelés és/vagy transzplantáció A dialízis elkezdését indokló tünetek és laboratóriumi értékek A késve, előkészítetlenül érkezett beteg kórjóslata Az integrált, az egyes kezelési módokat kiegészítő ellátás Összefoglalás A hemodiafiltráció (Fresenius 5008) biztosította lehetőségek a dialízis technikájában Dr. Major Lajos és Dr. Árkossy Ottó Monitor Extracorporalis egység Hidraulika Választható kezelési módok Ultratiszta dializáló oldat és szubsztitúciós oldat folyamatos biztosítása Auto-flow Eco-flow Auto-sub Volumenpótlás kezelés alatt Koncentrátum ellátás Profilírozás Riasztás On-line clearence monitor (OCM) alapfelszerelés Vérhőmérséklet monitor (BTM) Vérvolumen (BVM) monitor Betegkártya Kezelés befejezésekor Renális anémia és kezelése Dr. Ladányi Erzsébet A renalis anémia hatása Erythropoietin kezelés a vesebetegség korai szakában Az anémia dignosztikája Az erythropoietin kezelés A vasháztartás eltérésének korrekciója Az orvosi kifejezések és fogalmak magyarázata Dr. Karátson András, Dr. Csiky Botond és Dr. Ladányi Erzsébet

7 9. Az orvosi kifejezések és fogalmak magyarázata Dr. Karátson András, Dr. Csiky Botond és Dr. Ladányi Erzsébet ACE (angiotensin konvertáló enzim) gátló szerek a magas vérnyomás csökkentésére szolgáló készítmények csoportja. Ebben a csoportba tartozó vegyületek: captopril, enalapril, lizinopril, perindopril stb. Acetát dialízis alkalmazása a kezelés automatizálásával a múlt század 60-as éveiben terjedt el és az acetát az acidózis korrekcióját tette lehetővé. Hátránya, hogy hipotóniát, hipoxiát okoz, csökkenti a szívizom kontraktilitását, növeli a vérzsírok szintjét, fokozza a diszekvilibrium tüneteit és a komplementet aktiválja. A fentiek miatt az acetát tartalmú dializáló oldat alkalmazása nem javasolt és helyette a bikarbonát dialízis használata vált általánossá a dialízis technikájában. Acidózis a vér ph-jának savanyú irányú eltolódása a beteg vesék savürítő tevékenységének zavara miatt. A változás az Atrup vizsgálattal követhető nyomon a ph, BE, HCO3 értékelésével. Jól kezelt az idült veseelégtelen, hemodializált beteg, ha a kezelés előtt a BE -3-5 és a HCO mmol/l. Adekvát dialízis az a dialízis mennyiség, mely a beteget tünetmentes állapotban tartja. Az adekvát dialízis a klinikai adatok [megfelelő fizikai és szellemi állapot, vérnyomás (RR < 140 /80 Hgmm), - tápláltsági állapot egyensúlya (npcr 1.2g/tskg/nap), szövődménymentesség], laboratóriumi leletek [retenciós anyagok szintje megfelelő, az acidózis kompenzált (BE -3-5), a vérkép (Htkr > 32%, Hgb > 120 g/l), a Ca x P szorzat < 4.5 és az urea kinetika] alapján ítélhető meg. Hemodializált betegen jó dializáltsági állapotra utal, ha a skt/v > 1.4, ekt/v > 1.2 (diabeteszes betegeken >1.6, 1.4), az URR > 65%. CAPD-vel kezeltekben az elérendő célérték heti Kt/V 1.7, kreatinin clearance 50 l/hét, ultrafiltráció ml/nap. Az adekvát hemodialízis elemei Előírt minőségű víz és dializáló folyadék, bikarbonát dialízis, kontrollált ultrafiltráció, nátrium profil Biokompatibilis megfelelő felszínű membrán ( m2) Megfelelő időtartamú kezelés (12-15 óra/hét) és véráramlás ( ml/perc) Gondos, rendszeres orvosi és nővéri felügyelet 81

8 Gyógyszeres kezelés Kellő időben elkezdett erythropoietin Az alvadásgátlás minősége: szükség esetén kismolekulasúlyú heparin Foszfátkötők D vitamin analógok Calciummimetikum A kísérő betegségek kezelése Sav-bázis egyensúly biztosítása Infekció megelőzése A hipertenzió kezelése, elsődlegesen a száraz súly beállítása A hyperlipidaemia csökkentése Egészségi és szociális rehabilitáció A személyzet (orvos, nővér, technikus) képzettsége és empátiája Adinámiás csontbetegség csökkent csontanyagcsere és csökkent parathormon szint (ipth 11 < pmol/l) jellemzi. Biztonsággal csak csontbiopsziával diagnosztizálható. Kezelésének célja, hogy az ipth terápiás tartományba emelkedjék (11-33 pmol/l). A D vitamin készítmények, kalcium tartalmú foszfátkötők elhagyása, szükség esetén sevelamer HCL adása foszfátkötőként, illetve a dializátum kalcium tartalmának a csökkentése célszerű. Akut hevenyen kialakuló folyamatok, melyek rövid időn belül el is múlnak. Akut (heveny) veseelégtelenség a vesék hirtelen kialakuló, glomerulo-tubularis funkciózavara, amit a vizeletmennyiség csökkenése (oliguria, anuria), a vese higító-koncentráló képességének megszűnése (iso, vagy asthenuria), a retenciós anyagok felszaporodása (karbamid nitrogén, kreatinin, húgysav), ion eltolódás (hyperkalaemia), a vér savanyú irányú eltolódása (acidózis) és az urémiás tünetek (hányinger, hányás) megjelenése kísér. Leggyakoribb előidézője a prerenalisnak nevezett folyamat, mely a szisztémás keringésben létrejött elváltozások (só, folyadék, vérvesztés, abszolút, vagy relatív formája pl. shock), illetve a veseerek elzáródása (embólia, thrombosis). Renalis veseelégtelenségről beszélünk azokban az esetekben, melyekben a funkció zavart a veseállomány károsodása okozza pyelo-glomerulonephritis, vasculitisek (polyarteritis, scleroderma, lupus erythematodes), illetve a beültetett vese károsodása. Ma már 100-nál több azon kémiai vegyületek, antibiotikumok száma, melyek az artéria renalistól az uréterig a közbeeső, meghatározott terület károsodását létrehozva heveny veseelégtelenség kialakulásához vezetnek. Ide fémvegyületek (higany, bizmut, ólom, arzén, kadmium, urán), szerves oldószerek (szétetraklorid, etilénglikol, fenol, krezol), növényvédő szerek (paraquat, alkilfoszfát), és a gomba toxikus anyaga (amanita toxin) sorolható. Itt említhetők a mellékhatásukban toxikus aminoglikozidok (genta,- tobramycin, kanamycin, amikacin), streptomycin, amphotericin B, cyclosporin, cisplatina). 82

9 Hasonló tüneteket (oligo-anuria) idézhetnek elő a vizelet kiürülését gátló urológiai megbetegedések (pl. kő, daganat). Ebben az esetben azonban nem a vizeletképzés, hanem a vizelet elfolyása akadályozott. A vizelet elfolyási akadály kimutatása ultrahang vizsgálattal lehetséges. Kórlefolyás Bevezető fázis: az anamnézisből kapunk értékes felvilágosítást (pl. műtét, sérülés, átmeneti hipotenzió, mérgezés, nephrotoxikus antibiotikum stb.) Máskor a beteget megvizsgálva a volumenhiány (száraz bőr, hipotónia, alacsony centrális nyomás) és a veseműködés csökkenésének (kis menynyiségű, koncentrált vizelet) észleljük. Oligo-anuriás fázis: a vizeletmennyiség jelentősen csökkent (< 300 ml/die) a kismolekulasúlyú anyagok szintje (karbamid nitrogén, kreatinin, húgysav) emelkedett, hyperkalaemia és metabolikus acidózis észlelhető. Hypervolaemia (lábszár, sacralis, tüdőödéma) és gastointestinalis tünetek (hányás, hasmenés) jelentkezhetnek. Neurológiai tünetek (izomrángás, eclampsia, tudatzavar) kialakulásával csak többnyire később elkezdett vesepótló kezelés esetén számíthatunk. Polyuriás fázisban a vizeletmennyiség fokozatosan nő és naponta elérheti a 8-10 litert is. A beteg folyadék és ionpótlásra (kálium) szorul. Ebben a fázisban az infekció és a szepszis jelenti a veszélyt. Regeneráció fázisa a bazális hám felől indul meg a tubulusban és a vese koncentráló képességének csökkenése még több hónap után is jelzi a lezajlott vesekárosodást. A beteg az alapfolyamat és a kórlefolyás alapján 4-10 hónap múlva rehabilitálható. A heveny veseelégtelengség oligo-anuriás időszakában a kezelés intermittaló, illetve folyamatos hemodialízissel, vagy hosszabbított időtartamú naponta végzett hemodialízissel (SLEED) történhet. A módszer alkamazását a beteg állapota, elhelyezése és az adott lehetőségek szabják meg. Akut koronária szindróma az instabil angina pectoris, illetve a kialakulóban lévő és a tényleges szívizom elhalás. Megkülönböztetünk ST elevációval járó és ST elevációval nem járó akut koronária szindrómát. Akut peritonealis dialízis a kezelésnek az a módja, melyet a veseműködés heveny károsodása (pl. shock vese), mérgezés (méreganyag eltávolítása), veseműködés pótlása, az idült veseelégtelenség kezelésének előkészítésére (a hasűri katéter behelyezése, bejáratás) átmeneti (fisztula thrombosis, vérzésveszély), vagy tartós (interkurrens betegség) dialízis esetén, illetve nem vesebeteg (kardiologiai, onkológiai javallatok) ellátására végzünk. Régebben ezeknél a kezeléseknél merev stilett katétert használtunk és az üveges oldatokat manuálisan cseréltük. 83

10 Ma a dializáló folyadék zavartalan áramlása céljából célszerű az egy dakron gyűrüs Tenckhoff katétert használni és az oldatcserét automata készülékkel, illetve stabil összetételű, ph-jú, biokompatibilis zsákba töltött oldatokkal és gyári szerelékrendszerekkel megoldani. Cycler hiányában folyamatos ekvilibrációs peritonealis dialízis ajánlott manuálisan, 2-6 órás benntartási idővel, ciklusonként 2 liter dializáló folyadékkal. A kezelés hatásfoka a hasűrben állandóan visszamaradó dializáló folyadékkal (tidal módszer), a folyadék volumenének növelésével és a ciklusidő csökkentésével fokozható. A kezelés folyamán a folyadékegyenleget (hasürbe ki-befolyó oldat mennyisége) kell számítani és rendszeresen ellenőrizni kell a keringés paramétereit (RR, pulzus) és laboratóriumi vizsgálatot (vérkép, karbamid nitrogén, Na, K, Astrup, összfehérje, dializátum sejtszám, szükség esetén bakteriológiai leoltás) kell végezni. Alagút (tunnel) gyulladás a centrális (véna), vagy hasűri katéter bőralatti részén kialakuló gyulladás, ami gyakran a külső nyílás infekciójához társul. Tünetei gennyes váladékozás, a katéter lefutása mentén bőrpír és nyomási fájdalom. Az elváltozás ultrahang vizsgálattal követhető. A bakteriológiai leoltást antibiotikus kúra követi a kilépő nyílás megfelelő ellátásával (kötözés). Albuminuria során megnő a vizeletben űritett fehérje, az albumin mennyisége. Normál értéke 24 óra alatt kevesebb, mint 30 mg. Alkalózis a hemodialízis technikájában az indokolatlanul nagy, bikarbonát tartalmú oldattal végzett kezelésnél jelentkezik. A kezelés végén nagy a vér HCO3 tartalma, fejfájás, hányinger, hányás kíséretében. Anafilaktoid reakció a hemodialízis kezelés első percében jelentkezik nehézlégzés, melegségérzés, könnyezés, orrfolyás, hasi görcsök formájában. Előidézője a dializátor dezinfekciójára használt etilénoxid, ACE gátló szereket szedőkön végzett poliakrilinitril alapanyagú dialízis (AN 69), mely gátolja a bradykinin lebontását. Oka lehet a heparin mellékhatása is. A tünetek jelentkezésekor a kezelést le kell állítani és a vért nem szabad a keringésbe visszajuttatni, szteroidokat és antihisztaminokat kell adni. Etilénoxid érzékenység esetén a dializátor 2 liter fiziológiás oldattal való átöblítésével próbálkozhatunk. Jobb megoldás a gamma sugárral, vagy autoklávval sterilizált dializátorok használata. Mellkasi, deréktáji görcsöket okozhat a bioinkompatibilis dializátorok használata, mely fájdalomcsillapító, görcsoldó adását igényli és más dializátor típusra való áttérést tesz szükségessé. Aneurysma a hemodializált betegen a sebészileg kialakított érösszeköttetés (Cimino fisztula) felett, vagy az ismételt vérnyerés (punkció) hatására az alkaron 84

11 létrejövő érfal tágulat. Veszélye a tágult érszakasz megrepedése jelentős vérzéssel. Megoldása idejekorán történő új fisztula kialakítása az előző felett, vagy az ellenoldali alkaron. Anémia a vörösvértestszám csökkenése, amely rontja a szövetek oxigénellátását. Angiopatia a kis és nagy verőerek károsodása, melynek kialakulása a cukorbetegségben gyakori. Angiotenzin receptor blokkoló szerek elsődlegesen csökkentik a glomerulusból (érgomolyag) elvezető arteria összehúzódását és ezáltal az érgomolyag belső nyomását, amivel gátolják a vesekárosodás folyamatát, progresszióját. A hipertónia kezelésében az elsődlegesen választandó szerek közé tartoznak (pl. losartan, valsartan, telmisartan, candesartan). Antitestek a szervezetben képződő fehérjék, amelyek védik a szervezetet a baktériumok és vírusok ellen. Autoimmun folyamatokban a szervezet saját sejtjei ellen termel ellanyagokat és azokat pusztítja el. Antropometria körébe sorolható minden testméretet rögzítő módszer: testsúly, magasság, mérőszalaggal mért körfogat, kaliperrel mért bőrredő vastagsága. Amyloidosis a dialízis során a kezelés elkezdését követő 5-6 év múlva jelentkezik az ízületi, humeroscapularis (válltáji) fájdalom, a csontok (pl. medence, felkarcsont) cytás elváltozása és carpalis alagút szindróma formájában. Előidézője a monocyták aktiválása pirogén, - bioinkompatibilis anyagok hatására, ami citokin (IL-1, IL-6, TNF) felszabadulással jár. Ennek következtében ß-2 mikroglobulin vérszintje nő és amyloid formájában az ízületek körüli szövetekben és szalagokban rakódik le. A folyamat a dialízis során az ultratisztaságú víz használatával és a korszerű technológiával (high flux membran, hemodiafiltráció, egyes adatok szerint CAPD-vel) csökkenthető. Angina terhelésre (járáskor, emelkedőre menet, étkezés után) jelentkező fájdalom, mely a mellkas bal felébe, illetve a bal alkarba sugárzik és amit gyakran halálfélelem, verejtékezés kísér. Antikoagulálás a véralvadás csökkentését szolgáló kezelés, mely a dialízis kezelés alatt nagy, vagy kis molekulasúlyú heparinnal (ld. még heparinkezelés) tartósan a thrombosis megelőzésére Syncumárral történik. Antiszepszis azon eljárások összessége, melyekkel az aszeptikus állapotot megvalósítjuk. A gyakorlatban a sterilezés, fertőtlenítés. 85

12 Anuria a vizelet mennyiségének csökkenése < 100 ml/nap. A heveny és idült veseelégtelenség vezető tünete, ami a vese tubulusok koncentráló képességének csökkenésével hypo, illetve isosthenuriával (vizelet fajsúly , illetve 1010, ozmolaritása , illetve 300 mozm/l) jár együtt. Aritmia extraszisztole kialakulása gyakran figyelhető meg a hemodialízis kezelés első órájában, vagy a kezelés végén. Az előbbinél a komplement rendszer aktiválódása, az utóbbinál a szérum kálium szint (< 3,5 mmol/l) csökkenése játszik szerepet és segíti a ritmuszavar kialakulását, ha a beteg digitálist kap, jelentős a kezelések közötti súlynövekedés és az ezzel öszefüggésben megnövekedett szív belűri nyomás. Arteriovenosus (Brescia-Cimino) fisztula típusos esetben az alkaron, a pulzus tapintási helyén sebészi beavatkozással kialakított artéria és véna közötti éröszszeköttetés (1. ábra), mely a dialízis kezeléshez szükséges nagyobb mennyiségű vér ( ml/min) nyerését teszi lehetővé. Fejletlen érrendszer, érelmeszesedés, vagy az előzőleg kilakított fisztula elzáródása esetén az alkar felsőbb szakaszán, vagy a könyökhajlatban célszerű kialakítani. Lényeges betartani, hogy: A fisztulás kar ereit ne használjuk vérvételre, infúzióra, transzfúzióra Ezen a karon ne mérjünk vérnyomást A kar ereit ne szorítsuk le szoros ruhával, óraszíjjal A kart traumától óvni kell 1. ábra: Arteriovenosus (Brescia-Cimino) fisztula Arteria verőér, ami a tápanyagban és oxigénben gazdag vért szállítja. 86

13 Ascites hasűri folyadékgyülem, melynek átmeneti képződését észleljük a peritonealis dialízisről hemodialízisre áthelyezett betegen. Oka lehet még májzsugorodás és szívelégtelenség is. Aszepszis alatt azt az állapotot értjük, amikor a seb területéről lehetőleg minden mikroorganizmust távol tartunk, illetve megelőzzük azok behatolását a sebbe (ld. még antiszepszis). Atherosclerosis érelmeszesedés Autoimmun betegségekben az immunrendszer tévesen a szervezet saját sejtjeit, szöveteit idegennek véli és azokat pusztítja el. Automata peritonealis dialízis (APD) során a peritonealis dialízis végzése készülék, cycler segítségével történik. Alkalmazását a beteg nagy testsúlya, a hashártya sajátsága (folyadék és anyagtranszport), vagy a rehabilitáció szempontjai (munkavégzés) tehetik szükségessé. A készülékkel kezelésenként a szerelék és a katéter közötti összekapcsolás mindössze kettő, ami jeletősen csökkenti a peritonitis gyakoriságát. A kezelés különböző típusait az 1. táblázat tünteti fel. 1. táblázat: Az automata peritonealis dialízis (APD) AIPD automata intermittaló dialízis hetente 3-4 ízben NTPD PD visszamaradó volumennel APD CCPD éjszakai dialízis napközben a hasűrben dializáló folyadék van NIPD éjszakai IPD napközben a hasűr üres AIPD automata intermittáló peritonealis dialízis CCPD folyamatos ciklikus peritonealis dialízis NTPD éjszakai peritonealis dialízis visszamaradó volumennel NIPD éjszakai intermittáló peritonealis dialízis A kezelés javallata, hogy az intraperitonealis nyomásfokozódás miatt a betegek 10%-ban a CAPD során szövődmények (hasfali sérv, gerincfájdalom, aranyér) jelentkeznek, ami cycler alkalmazását (NIPD ) teszi indokolttá. Célsze- 87

14 rű a cycler alkalmazása, ha a csökkent ultrafiltráció az oldott anyagok fokozott transzportjával társul. Egyáltalán javasolt az automata alkalmazása, amennyiben a kezelés dózisát a beteg testsúlya miatt, illetve a veseműködés megszűnése miatt növelni kell. Az automata kezelés költsége 20%-kal nagyobb, mint a CAPD-é. Észak-Amerikában és Japánban a peritonealis dialízisssel kezeltek 50%-át, Európában 40%-át kezelik automata peritonealis dialízissel. Autonom neuropatia a cukorbetegség későbbi szakában kialakuló idegkárosodás, mely során a szimpatikus és paraszimpatikus idegek károsodnak. Ez játszik szerepet a cukorbetegek néma fájdalmatlan és ezért későn felfedezett szívizom infarktusában, a gyomor- és székletürítési zavarokban (hasmenés), valamint a férfiak erektilis diszfunkciójában (impotencia). Átlagos urea koncentráció (TACurea) kifejezi a dialízis következtében létrejött koncentrációcsökkenést és az interdialitikus periódusban bekövetkezett növekedést. Alacsonyabb eredményes dialízis, vagy elégtelen fehérjebevitel esetén. Elérendő értéke mmol/l. Bikarbonát dialízis az acidózis korrekcióját teszi lehetővé a dialízis során. A nátrium bikarbonát mérsékelt vízoldékonysága és a kalcium ion jelenléte miatt külön erre a célra szerkesztett, ma már rutinszerűen használt készüléket igényel. A bikarbonát dialízis előnye az acetát dialízissel szemben, hogy a hipoxiát mérsékli, az ultrafiltrációs tűrőképességet javítja, a keringést stabilizálja, a diszekvilibrium tüneteit mérsékli, nem okoz zsíranyagcsere eltérést és a komlementet nem aktiválja. A dializáló folyadék javasolt bikarbonát koncentrációja mmol/l. Biofeedback az egyénre szabott dializáló folyadéktól a folyamatos visszajelzésig. A modern hemodializáló készülékek jellemzője az automatizálás és monitorozás, ami a dializáló folyadék hőmérsékletére, összetételére, a vér és dializáló folyadék nyomás és áramlási viszonyaira vonatkozik. A fejlesztés alatt álló készülékek monitor és computerrendszere a kezelés folyamán a detektált szükségleteknek megfelelően profilirozni és változtatni tudja a dializáló folyadék ion (Na, K) és bikarbonát összetételét, ami csökkenti a kezelés nem kívánatos szövődményeit, mint diszekvilibrium szindróma, a kezelést követő alkalózis, vagy acidózis nem kielégítő korrekciója. A kezelés előtt meglévő és a dialízis során bekövetkező változásokat bioszenzorok regisztrálják és közvetve módosítják a dializáló folyadék összetételét, áramlását és a filteren átáramló vérmennyiségét. A készülék regisztrálja a kezelés hatásfokát (Kt/V) és a szükségleteknek megfelelően szabja meg a kezelés idejét. Biofilm a fehérje és poliszacharid matrixba ágyazott baktériumok tömege, ami a vízkezelő csőrendszerében, tartályában, a hemodializáló készülékben, a katéte- 88

15 rekben (centrális, hasűri) alakulhat ki. Következménye a baktériumok, illetve baktérium fragmentumok folyamatos bejutása a véráramba. Tünete a visszatérő láz, pirogén reakció, szepszis, citokin indukció, endocarditis. Megelőzése a dialízis technológiájában a csőrendszer megfelelő kiképzésével (felesleges megtöretés, -holttér ne legyen), rendszeres dezinfekcióval, megszüntetése perecetsav, formalin alkamazásával lehetséges. Amennyiben a katéter oki szerep vetődik fel, eltávolítása nem kerülhető el. Bioinkompatibilitás a szevezetet károsító, kóros reakciót elindító anyagok (kuprofán membrán) és oldatok (acetát tartalmú dializáló oldat, pirogén anyagok, endotoxinok) hatása, mely a fehérvérsejtszám emelkedésében, a komplement, illetve alvadási rendszer aktiválásában, a β-2 mikroglobulin szint emelkedésében és késői következményeként amyloidosis kifejlődésében nyilvánul meg. Biokompatibilitás a szervezettel érintkező olyan anyagok (dializátor, kanül, szerelék) és oldatok (dializáló folyadék) sajátsága, melyek nem, vagy csak minimális reakciót váltanak ki. Nincs allergén, toxikus, gyulladáskeltő, thrombogén, immunogén és karcinogén hatásuk. CAPD előnye csak az otthoni hemodialízissel vethető össze, ami az alábbiakban összesíthető: A centrumtól távol a beteg otthonában végezhető A betanítás ideje rövid, 14 nap A végzéséhez vízkezelő berendezés, művese készülék nem szükséges Érösszeköttetést, heparinizációt nem igényel Önállóan, partner nélkül végezhető Folyamatos ultrafiltrációt biztosít A vérnyomást egyenletes szinten tartja A cardiovascularis statust stabilizálja Egyenletes biokémiai egyensúlyt tart fenn A középnagy, nagy molekulasúlyú anyagok, β-2 mikroglobulin clearance nagyobb, mint hemodialízissel Komplement aktiválást nem idéz elő Javítja az immun státust és a leukocyta funkciót Megőrzi a maradék veseműködést Szabadabb diétát, mozgást, utazást tesz lehetővé Diabeteszes betegeken az inzulin ip. (intraperitonealisan, hasűrbe) adható Költségkihatása kisebb, mint a hemodialízisé. CAPD beteg betanítása (tréning) általában napot vesz igénybe, amit célszerű a szükséges vizsgálatokkal, a hasűri katéter behelyezésével és a dializáló folyadék mennyiségének fokozatos növelésével összekötni. A betanítás során a beteg megtanulja a kezelés lényegét, az oldatcsere menetét, a szövődmé- 89

16 nyek tüneteit, megelőzésük lehetőségeit és a diéta szempontjait. Tizenöt-húsz CAPD-vel kezelt beteg betanítása és ellenőrzése 1 nővér teljes és 1 orvos rész munkaidejét veszi igénybe. Ezenkívül célszerű, hogy a nephrologiai osztályon dolgozók minél szélesebb köre ismerje a betanítás lényegét és a CAPD szövődményeinek kezelését. Ezt elősorban az ügyeleti szolgálat teendői indokolják. Az elsajátítandó ismeretek: Általános fogalmak: veseműködés, idült veseelégtelenség, vesepótló eljárások, a CAPD előnyei Aszepszis, antiszepszis: személyi higiéne, tiszta és steril, dezinfekció módjai CAPD anatómiai környezete és lényege: peritonealis űr és hashártya, a dialízis kezelés elve, a dializáló oldat összetétele A hasűri katéter, zsák és összekötőrendszer: a hasűri katéter részei, zsák és csőrendszer összekapcsolása, az összekötő szétcsúszása, a rendszer sérülése, külső nyílás gondozása Gyógyszerek és oldatok: fecskendő és tű használata, a zsák adagoló csonkja, tudnivaló a gyógyszerekről, oldatok fajtái és hatásuk A beteg állapotának az ellenőrzése: közérzet, étvágy, étrend, vérnyomásmérés, pulzusszámolás Hőmérőzés, testsúlymérés, vizeletmennyiség, dializátum mennyisége, folyadék egyenleg Szövődmények: peritonitis, külső nyílás gyulladás, áramlási zavar, vérzés, folyadék szívárgás, fájdalom, bélműködési zavar, bőrviszketés Az oldatcsere végzése: az oldat és zsák ellenőrzése, oldatcsere CAPD nővér segítségével, oldatcsere önállóan Telefon konzultációt, vagy személyes megbeszélést igényel: peritonitis tünetei (hasi fájdalom, hőemelkedés, zavaros dializátum), külső nyílás gyulladás, folyadék túlterhelés (gyors súlygyarapodás, bokavizenyő, hipertónia), a kezeléssel összefüggő technikai zavar (áramlási zavar, rendszer szétcsúszása, sérülése) és állapot rosszabbodás esetén A beteg kiképzését követően a gyakorlati és elméleti ismeretekről kikérdezés, vizsga formájában kell meggyőződni. CAPD kezelés otthoni feltételei között elsőként a beteg együttműködő hozzáállása említhető, amely biztosítja, hogy a szükséges ismereteket elsajátítja és azt felelőségteljesen végzi. Alapvető a családi légkör, mely segíti a kezelés végzését és a szövődmények megelőzését. A beteg pozitív válasza esetén a CAPD nővérnek a beteg lakását célszerű megtekinteni. A jelenleg használatos zsák és szerelékrendszerek biztonsága lehetővé teszi, hogy a módszer végzése a lakás más célú helyiségében (pl. hálószoba), vagy a beteg munkahelyén történjen. A helyiségben lemosható kis asztalnak, kényelmes széknek, a dializáló oldat felfüggesztésére állványnak, oldatmelegítőnek, lábpedálos szeméttartónak, személy és 90

17 konyhai mérlegnek, a szükséges gyógyszerek, kötszerek, antibiotikumok elhelyezésére kis szekrénynek kell lennie. Lényeges a lakás higiénés színvonala, ami alatt a köznapi értelemben vett tisztaság értendő. A kezelő helyiségben nem lehet háziállat, cserepes virág. Célszerű, ha az ablakot szúnyogháló védi. Az oldatcsere idején az ajtónak, ablaknak zárva kell lenni. Célszerű, hogy telefonkapcsolat legyen a nephrologiai centrummal. CAPD kezelés és beteg betanítás intézeti feltételei között elsődleges, hogy a kezelésre kiválasztott beteg oktatását nephrologusnak kell vezetni, míg a beteget az egyébként gondozó, ellenőrző CAPD nővér tanítja be. A kezeléssel összefüggő fogyóanyag és gyógyszer ellátásáért a beteg ellenőrzését végző osztály felelős. Az ellátás jelenlegi rendje mellett a dializáló oldatok kiszállítása központilag történik. A magát otthon kezelő beteg számára minden időben biztosítani kell a szövődmények ellátását, szükség esetén az intézeti felvételt, indokolt esetben pedig a hemodialízis végzését. Olyan osztályon, ahol hemodialízist nem végeznek a CAPD programot elkezdeni csak hemodialízist végző osztállyal történt előzetes megbeszélés után lehet. Optimális az, ha a betegek betanítása (tréning) a nephrologiai-dialízis osztályon külön erre a célra kialakított helyiségben történik, ahol azok az eszközök, berendezések biztosítottak, melyek az otthoni kezeléshez szükségesek. CAPD-vel összefüggő infekció megelőzése Steril összekapcsolás és szétkapcsolás során biztosítani kell a sterilitás feltételeit: szájmaszk viselése, alapos kézmosás, fertőtlenítésnek kitett terült gondos fertőtlenítése. Összekötő rendszerek (Y set, két zsákos rendszer) csökkentik a peritonitis gyakoriságát. Mérsékli a bakteriális infekció előfordulását, amennyiben az összekötőcsövet az oldatcserét követően automatikusan tűszelep (PIN rendszer) zárja le. Antibiotikum profilaxis nem gátolja a gyulladásos szövődmények kialakulását. A hasűri katéter behelyezése kapcsán a Gram pozitív baktériumokra ható antibiotikum adása javasolt. A beteg kiválasztásánál elsődleges a beteg együttműködése és a segítő családi háttér. A CAPD végzése nagyobb kockázatot jelent, vagy nem végezhető: kiterjedt bőrbetegség (pemphigus, ekcéma) esetén, colostomásokon, gyengén látóknál, ha nincs segítőtársuk és hasűri összenövés esetén. CAPD paraméterei, amit a krónikus peritonealis dialízis elkezdésekor kell meghatározni: Renalis clearance (1 ml/min glomerulus filtráció 10 l/hét kreatinin clearancenek és heti Kt/V-nek felel meg) 91

18 Elérendő kreatinin clearance (peritonealis + renalis) 50 liter /hét Elérendő Kt/V (peritonealis + renalis) > 1.7 A peritoneum transzport sajátságának meghatározása (PET) A PD típusa A cserélt volumen mennyisége Az oldat benntartási ideje Oldatcserék száma és időpontja Az oldatok típusa és glükóz koncentrációja A kezelés paramétereinek meghatározása a maradék veseműködés (kreatinin clearance) és a peritoneum transzport sajátságainak (PET, peritonealis ekvilibrációs teszt) ismerete alapján lehetséges. Ennek alapján tudhatjuk meg, hogy a maradék veseműködés mellett a kiválasztott kezelési móddal milyen clearance értéket kell elérnünk. Carpalis alagút szindroma a dialízis során kialakuló amyloidosis részjelensége. A csukló harántirányú szalagában lerakodó amyloid az alatta futó ideget (nervus medianus) nyomja, ami a kézfejben zsibbadást, később az ujjak mozgásának zavarát, bénulását okozhatja. A tünetek a hemodialízist megelőző reggelre fokozódnak a folyadékfogyasztással járó súlygyarapodás következtében. A folyamat ideggyógyászati vizsgálatot, előrehaladt esetben a carpalis szalag átmetszését igényli. Citokinek az immunrendszer sejtjei által (de más sejtek által is) termelt, nem ellenanyag természetű molekulák, melyek az adott citokinint termelő vagy más sejt membránján lévő receptorokhoz kötődve fejtik ki hatásukat. Számos citokinin az immunrendszer hormonjának tekinthető. A citokininek közé tartoznak az interleukinok és az interferonok. Clearance a glomerulusok filtrációs kapacitásának meghatározására szolgáló módszer. A glomerulus filtrációs ráta (GFR) jól tükrözi a vesék teljesítőképességét. A GFR-t a mindennapi gyakorlatban 24 órás vizeletgyűjtéssel, illetve a vizelet és plazma kreatinin koncentráció mérésével, az ún. vizeletes clearancevel határozzuk meg. A GFR normál értéke fiatal felnőtteken ml/perc /1.73 m2, mely az életkor előrehaladtával csökken és 70 éves korban átlagban 60 ml/perc/1.73 m2. A kreatinin clearance jól tükrözi a vesefunkció változását, de a vizeletgyűjtés pontatlansága téves eredményre vezet. Lényeges annak az ismerete is, hogy a szérum kreatinin nem ad kellő felvilágosítást a veseműködés csökkenéséről, ugyanis egyrészt normál szintje esetén a glomerulus filtráció már jelentősen csökkent lehet, másrészt növekedésével a veseműködés nem párhuzamosan, hanem exponenciálisan csökken (2. ábra). Ez indokolja az MDRD és bizonyos megszorítással a Cockcroft-Gault képlet használatát. 92

19 2. ábra: A glomerulus filtráció és a szérum kreatinin összefüggése Cockcroft-Gault képlet a glomerulus filtráció (GFR) vizeletgyűjtés nélküli meghatározását teszi lehetővé x (140-életkor) x testsúly kg Nők esetében GFR (ml/perc)= szérum kreatinin (µmol/l) Férfiak esetében GFR (ml/perc) = 1.23 x (140-életkor) x testsúly kg szérum kreatinin (µmol/l) Normál tartomány ml/perc. A Cockcroft-Gault képlet jelentősen csökken veseműködés esetén túl értékeli a glomerulus filtrációt, ezért várhatóan 30 ml/perc alatti clearance esetén használata nem ajánlott. Ebben az esetben a glomerulus filtrációt az MDRD képlettel kell meghatározni. Coronarographia a koszorúerek vizsgálatára szolgáló kontrasztanyagos röntgenvizsgálat (érfestés), melynek végzése általában az alkar ütőere felől történik. C-reaktív protein (CRP) diagnosztikus jelentőségű a gyulladásos folyamatok dignosztikájában. Cycler automata peritonealis dialízis készülék, mely elektronikusan vezérelt melegítő, mérő, adagoló rendszere segítségével műanyag zsákból, egyedi programozás szerint (befolyatás, benntartás, kifolyatás) végzi az oldatcserét, általában éjszaka 7-8 órán át. A kezelés a beteg alvását nem zavarja. Az oldatcsere akadályozottsága esetén a készülék a kezelés folyamatát leállítja, illetve fény és hangjelzést ad. A cycler kezelés különböző formája jobb dializáltsági állapotot, rehabilitációt biztosít és a peritonitis előfordulása ritkább. 93

20 Csontscintigráfia az egyes csontok, vagy a csontos váz megnövekedett, vagy csökkent kalcium anyagcseréjének, helyének és kiterjerdésének kimutatására szolgáló eljárás (pl. renalis osteodystrophia, osteoporosis, gyulladásos elváltozás esetén). Az elváltozásokat hamarabb kimutatja mint a röntgen. Csökkent glükóz tolerancia a nomális szénhidrát anyagcsere és a cukorbetegség közötti állapot. Ebben az esetben az éhgyomorra mért vércukor még 7 mmol/l alatt van viszont 75 gram glukóz elfogyasztását követő 2 óra múlva 8-11 mmol/l közötti értéket mutat. Dezinfekció fertőtlenítés a kórokozók megsemmisítése kémiailag (pl. alkohollal), fizikailag (pl. hővel), vagy mechanikusan (pl. filtrációval) történik. A módszer választását az eltávolítandó kórokozó és a dezinficiálandó testfelszín, vagy a gyógyításban alkalmazott eszköz (pl. katéter kilépő nyílásának gondozása, a hemodialízis készülék fertőtlenítése) határozza meg. Diabetes insipidus polyuriával, napi 5-10 liternyi, cukormentes vizeletürítéssel járó állapot, amely az agyalapi mirigy egyik hormonjának hiányára vezethető vissza. Diabetes mellitus cukorbetegség. Anyagcsere rendellenesség, melyben nem termelődik elegendő inzulin, vagy a sejtek érzéketlenek arra. Az inzulin nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a szervezet sejtjei elegendő energiaforráshoz (szőlőcukor, glükóz) jussanak. 1. típusú diabetes ritkábban fordul elő és főként gyermek és ifjúkorban alakul ki. A genetikailag hajlamosoknál az autoimmun folyamat elpusztítja a hasnyálmirigy inzulintermelő béta sejtjeit, ezért a beteg csak inzulin injekciókkal tartható életben. Régebben a folyamatot inzulin függő (dependens) diabetes mellitusnak nevezték. Az 1. típusú cukorbetegek száma kb , közülük év alatti gyermek. 2. típusú diabetes főként felnőtt korban jeletkezik az örökletesen erre hajlamos betegeken, amit az életmód (kalória-szénhidrátdús étkezés, mozgás hiánya) is elősegít. Ennél a diabetes formánál különösen a kezdeti stádiumban eredményesen alkalmazhatók a tablettás vércukorcsökkentő készítmények. A 2. típusú cukorbetegek száma , akik közül kb. ötvenezren részesülnek inzulin kezelésben. Az idős korban kialakuló diabetesnek ez a típusa az idült veseelégtelenség leggyakoribb oka. A dializáltak 20-30%-a diabeteszes. Dializált beteg felkészítése a transzplantációra. A krónikus dialízis programba való felvétel, a kezelési mód kiválasztása (HD, CAPD) és a transzplantációs várakozási listára való felvétel hosszabb visszatérő megbeszélés és kivizsgálás 94

ELEKTROLIT VIZSGÁLATOK 1. ELEKTROLITOK

ELEKTROLIT VIZSGÁLATOK 1. ELEKTROLITOK ELEKTROLIT VIZSGÁLATOK 1. ELEKTROLITOK - A SZERVEZET VÍZTEREI (KOMPARTMENTEK) -A VÉRPLAZMA LEGFONTOSABB ELEKTROLITJAI *nátrium ion (Na + ) *kálium ion ( ) *klorid ion (Cl - ) TELJES TESTTÖMEG: * szilárd

Részletesebben

Krónikus vesebeteg gondozás célja, dialízis modalitások. Dr. Boros Tímea SZTE SZAKK I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrologia-Hypertonia Centrum

Krónikus vesebeteg gondozás célja, dialízis modalitások. Dr. Boros Tímea SZTE SZAKK I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrologia-Hypertonia Centrum Krónikus vesebeteg gondozás célja, dialízis modalitások Dr. Boros Tímea SZTE SZAKK I. sz. Belgyógyászati Klinika Nephrologia-Hypertonia Centrum A vesebetegség népbetegségnek számít. 900.000 vesebeteg van

Részletesebben

Vesebetegségek tünettana, klinikai szindrómák. A veseműködés vizsgálómódszerei

Vesebetegségek tünettana, klinikai szindrómák. A veseműködés vizsgálómódszerei Vesebetegségek tünettana, klinikai szindrómák. A veseműködés vizsgálómódszerei 1 Kórelőzmény Család: vesebetegség vesekövesség hypertonia cukorbetegség fejlődési rendellenesség Beteg: fentieken kívül:

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata Dr. Kiss István Fıv. Önk. Szent Imre Kórház, Belgyógyászati Mátrix Intézet, Nephrologia-Hypertonia Profil 1 2 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI KOCKÁZAT ÉS BETEGSÉG

Részletesebben

A kiválasztó szervrendszer és betegségei

A kiválasztó szervrendszer és betegségei A kiválasztó szervrendszer és betegségei A szervezetben az anyagcsere során számtalan káros és felesleges anyag képződik. A sejtek bomlástermékei, a bekerült mérgezőanyagok, mind-mind eltávolításra várnak.

Részletesebben

Aktualitások a glomerulonephritisek tárgykörében. Dr. Kovács Tibor PTE II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrologiai Centrum Pécs

Aktualitások a glomerulonephritisek tárgykörében. Dr. Kovács Tibor PTE II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrologiai Centrum Pécs Aktualitások a glomerulonephritisek tárgykörében Dr. Kovács Tibor PTE II.sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrologiai Centrum Pécs Tartalom KDIGO ajánlás tükrében Krónikus vesebetegségek funkcionális osztályozása

Részletesebben

2334-06 Intenzív ellátást igénylő betegek megfigyelése, monitorizálása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2334-06 Intenzív ellátást igénylő betegek megfigyelése, monitorizálása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat A mentőegység által 45 éves keringési rendszer megbetegedésében szenvedő, kritikus állapotú férfi beteg érkezik az intenzív osztályra. Tanítsa meg a pályakezdő ápolótársának milyen eszköz nélküli

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register!

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! Kedves Betegünk! Kérjük, hogy gondosan olvassa el az alábbi utasítást, mert fontos információkat tartalmaz ennek a

Részletesebben

A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája

A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája Laborvizsgálatok célja diabetes mellitusban 1. Diagnózis 2. Monitorozás 3. Metabolikus komplikációk kimutatása és követése Laboratóriumi tesztek a diabetes

Részletesebben

Akut pankreatitisz. 1. Személyes adatok OPR BETEGSZÁM Név:.. Születési dátum:. TAJ szám:.. KÓRHÁZ. mennyiség (cigaretta/nap): mióta (év):

Akut pankreatitisz. 1. Személyes adatok OPR BETEGSZÁM Név:.. Születési dátum:. TAJ szám:.. KÓRHÁZ. mennyiség (cigaretta/nap): mióta (év): FORM-A A kérdőívet FELVÉTELKOR kell kitölteni! A beteg vizsgálatát és statuszának rögzítését FELVÉTELKOR kell elvégezni! A kötelező laborparamétereket a FELVÉTELKOR levett vérből kell elvégezni! A képalkotó

Részletesebben

A nephrológia aktuális kérdései, komplex vesevédelem

A nephrológia aktuális kérdései, komplex vesevédelem A nephrológia aktuális kérdései, komplex vesevédelem Nagy Judit Rheumatológia és rehabilitáció határterületei Harkány,. Vázlat - CKD (krónikus vesebetegségek) mint népegészségügyi probléma - CKD egységesített

Részletesebben

Katasztrófális antifoszfolipid szindróma

Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Gadó Klára Semmelweis Egyetem, I.sz. Belgyógyászati Klinika Antifoszfolipid szindróma Artériás és vénás thrombosis Habituális vetélés apl antitest jelenléte Mi

Részletesebben

1.1. A túlélés szabályozáselméleti biztosítékai

1.1. A túlélés szabályozáselméleti biztosítékai H-1. A vesemûködés alapjai 1.1. A túlélés szabályozáselméleti biztosítékai 1. Homeosztázis A belsô környezet kémiai stabilitásának megôrzése az egyes komponensek koncentrációjának szabályozása által. Jellegzetesen

Részletesebben

A SAV-BÁZIS EGYENSÚLY ZAVARAI

A SAV-BÁZIS EGYENSÚLY ZAVARAI A SAV-BÁZIS EGYENSÚLY ZAVARAI ph, normálértékek ph = a H-koncentráció negativ tizes alapú logaritmusa a H koncentrációt a vérben a CO2 és a HCO3- közti egyensúly határozza meg CO2 + H2O H2CO3 HCO3- + H+

Részletesebben

Sürgősségi betegellátás Krízisállapotok 1es típusú diabetes mellitusos gyermekekben. Dr. Felszeghy Enikő DE OEC Gyermekklinika

Sürgősségi betegellátás Krízisállapotok 1es típusú diabetes mellitusos gyermekekben. Dr. Felszeghy Enikő DE OEC Gyermekklinika Sürgősségi betegellátás Krízisállapotok 1es típusú diabetes mellitusos gyermekekben Dr. Felszeghy Enikő DE OEC Gyermekklinika Etiológia Döntően gyermekkori előfordulás T sejt mediált autoimmun folyamat

Részletesebben

Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév

Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév A FERTŐZŐ BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSE A KÜLÖNBÖZŐ SZERVRENDSZEREK BETEGSÉGEINEK MEGELŐZÉSE BALESET MEGELŐZÉS, MÉRGEZÉSEK MEGELŐZÉSE A GYERMEK ÉS SERDÜLŐKORBAN

Részletesebben

A veseműködés élettana, a kiválasztás funkciója, az emberi test víztereinek élettana (5)

A veseműködés élettana, a kiválasztás funkciója, az emberi test víztereinek élettana (5) A veseműködés élettana, a kiválasztás funkciója, az emberi test víztereinek élettana (5) Dr. Attila Nagy 2016 Kalcium és foszfátháztartás (Tanulási támpont: 63) A szabályozásban a pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy

Részletesebben

A kiválasztási rendszer felépítése, működése

A kiválasztási rendszer felépítése, működése A kiválasztási rendszer felépítése, működése Az ionális és ozmotikus egyensúly édesvízi, szárazföldi állatok: édesvízhez képest hiper-, tengervízhez képest hipozmotikus folyadékterek- szigorú ozmoreguláció

Részletesebben

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a

Részletesebben

Orvosi ké szü lé kékbén haszna lhato modérn féjlészté si téchnolo gia k léhéto sé géinék vizsga lata

Orvosi ké szü lé kékbén haszna lhato modérn féjlészté si téchnolo gia k léhéto sé géinék vizsga lata Orvosi ké szü lé kékbén haszna lhato modérn féjlészté si téchnolo gia k léhéto sé géinék vizsga lata Önellenőrző funkciók továbbfejlesztési lehetőségei Kutatói beszámoló Boros Dávid Budapesti Műszaki és

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS RIZIKÓFAKTORAI Az erekben keringő vér nyomást fejt ki az erek falára: ez a vérnyomás. Szabályozásában részt vesz a szív, az erek, az agy, a vesék és

Részletesebben

Antikoagulánsok a toxikológus szemszögéből. Zacher Gábor

Antikoagulánsok a toxikológus szemszögéből. Zacher Gábor Antikoagulánsok a toxikológus szemszögéből Zacher Gábor A mázli faktor Az ellátott mérgezett betegek kb. 5%-nál szerepel olyan ágens, mely a véralvadási kaszkádra hatással lehet Szerencsére azonban az

Részletesebben

Dialízis kezelés előzményei: VESEPÓTLÓ KEZELÉSEK ÉTRENDJE. A dialízis kezelés lényege: A vesepótló kezelést meg kell kezdeni: Mindig egyénre szabott:

Dialízis kezelés előzményei: VESEPÓTLÓ KEZELÉSEK ÉTRENDJE. A dialízis kezelés lényege: A vesepótló kezelést meg kell kezdeni: Mindig egyénre szabott: VESEPÓTLÓ KEZELÉSEK ÉTRENDJE Dialízis kezelés előzményei: 1914. állatokon próbálják ki, 1926. emberen (technikai nehézség miatt) sikertelen, 1946. Kolff (NL) művese építés (celofán, heparin), 1950. Magyarországon

Részletesebben

A veseműködés élettana, a kiválasztás funkciója, az emberi test víztereinek élettana (3)

A veseműködés élettana, a kiválasztás funkciója, az emberi test víztereinek élettana (3) A veseműködés élettana, a kiválasztás funkciója, az emberi test víztereinek élettana (3) Dr. Nagy Attila 2015 A SZERVEZET VÍZHÁZTARTÁSA Vízfelvétel Folyadék formájában felvett víz Táplálék formájában felvett

Részletesebben

A szív- és érrendszeri megbetegedések

A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A cukorbetegség A cukorbetegség - diabetes mellitus A cukorbetegség élethossziglan tartó, jelen tudásunk szerint nem gyógyítható betegség, amelyben a szervezet nem tudja a táplálékból nyert szõlõcukrot

Részletesebben

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás Víztisztítási technológiák Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem. RKK. 2010. Vízfelhasználások Közműolló VÍZFORRÁSOK Felszíni és felszín alatti vizek

Részletesebben

Az új mérőeszközök felhasználási lehetőségei a gyakorlatban

Az új mérőeszközök felhasználási lehetőségei a gyakorlatban Az új mérőeszközök felhasználási lehetőségei a gyakorlatban Előadó: Dr. Hudák Aranka vezető főorvos Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály Klinikai Laboratóriuma

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű! Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes M E G O L D Ó L A P szakmai írásbeli

Részletesebben

Betegtájékoztató FURON 250 MG KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ. Furon 250 mg koncentrátum oldatos infúzióhoz furoszemid

Betegtájékoztató FURON 250 MG KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ. Furon 250 mg koncentrátum oldatos infúzióhoz furoszemid FURON 250 MG KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ Furon 250 mg koncentrátum oldatos infúzióhoz furoszemid HATÓANYAG: Furoszemid. 250 mg furoszemid ampullánként. SEGÉDANYAG: Nátrium-klorid, nátrium-hidroxid,

Részletesebben

Dr. Balogh Sándor PhD.

Dr. Balogh Sándor PhD. Szekunder prevenció: Hipertónia Dr. Balogh Sándor PhD. A betegségfőcsoportokra jutó halálozás alakulása Magyarországon KSH 2004 Oki összefüggés a 10 leggyakoribb kockázati tényező és betegség között a

Részletesebben

Te mikor használsz folyamatos (citrátos) hemofiltrációt?

Te mikor használsz folyamatos (citrátos) hemofiltrációt? Te mikor használsz folyamatos (citrátos) hemofiltrációt? Iványi Zsolt, Valkó Luca Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika Semmelweis Egyetem SZINT 2013. november 15. Mikor? Ideálisan Akut vesesérülés

Részletesebben

Analgetikumok vesekárosító hatása

Analgetikumok vesekárosító hatása Analgetikumok vesekárosító hatása Nagy Judit Harkány, 2010. Előadás vázlata Leggyakoribb vesekárosító analgetikumok Vesekárosodásra hajlamosító tényezők Analgetikumok okozta vesekárosodások leggyakoribb

Részletesebben

Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek

Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek Dr Élő György Miért szükséges ismeretek ezek? Tudni kell a funkció károsodás okát, ismerni a beteg általános állapotát, hogy testi, szellemi és lelki állapotának

Részletesebben

- MARSMájelégtelenség kezelésére szolgáló eljárás. Általános leírás, és alkalmazás. A MARS monitor az egyszerhasználatos szerelékkel

- MARSMájelégtelenség kezelésére szolgáló eljárás. Általános leírás, és alkalmazás. A MARS monitor az egyszerhasználatos szerelékkel Haemobil Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1025. Budapest Vend u. 20 1255. PF: 45. Tel: 224-00-44 Fax: 213-77-48 Akut dialízis és plazmaferezis: 30/ 400 92 00

Részletesebben

A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek).

A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek). A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek). Mivel az egész testünkben jelen van, sok információt nyerhetünk belőle, hisz egy

Részletesebben

4. sz. melléklete az OGYI-T-10363/01-03 sz. Forgalomba hozatali engedély módosításának BETEGTÁJÉKOZTATÓ

4. sz. melléklete az OGYI-T-10363/01-03 sz. Forgalomba hozatali engedély módosításának BETEGTÁJÉKOZTATÓ 4. sz. melléklete az OGYI-T-10363/01-03 sz. Forgalomba hozatali engedély módosításának Budapest, 2006. augusztus 25. Szám: 7814/41/2006 7813/41/2006 26 526/41/2005 Eloadó: dr. Mészáros Gabriella Módosította:

Részletesebben

Mellékpajzsmirigy Hyperparathyreosis. 2006/2007 Prof. Dr. Uray Éva DE OEC AITT

Mellékpajzsmirigy Hyperparathyreosis. 2006/2007 Prof. Dr. Uray Éva DE OEC AITT Mellékpajzsmirigy Hyperparathyreosis 2006/2007 Prof. Dr. Uray Éva DE OEC AITT 1 A calcium homeostasis szabályozó mechanizmusa szabályozó mechanizmusa Parathormon A mellékpajzsmirigy hormonja Elősegíti

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet. Ápolás és betegellátás szak

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet. Ápolás és betegellátás szak Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet Ápolás és betegellátás szak Az előadása mint módszer az egészségpedagógiában Laczkó Marianna II. évf. levelezős 2009.04.10.

Részletesebben

Az immunadszorpciós kezelés kivitelezése dilatatív cardiomyopathiában

Az immunadszorpciós kezelés kivitelezése dilatatív cardiomyopathiában Az immunadszorpciós kezelés kivitelezése dilatatív cardiomyopathiában Bozóki-Beke Krisztina Témavezetők: Prof. Dr. Soltész Pál, Szabóné Törő Anna Társszerzők: Dr. Vass Melinda, Rácz István, Fábiánné Gelsi

Részletesebben

Betegtájékoztató OPTIRAY 350 MG I/ML OLDATOS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT FECSKENDÕBEN

Betegtájékoztató OPTIRAY 350 MG I/ML OLDATOS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT FECSKENDÕBEN OPTIRAY 350 MG I/ML OLDATOS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT FECSKENDÕBEN Optiray 350 injekció (50 ml, 100 ml, 200 ml) Optiray 350 injekció elõretöltött fecskendõben (100 ml) HATÓANYAG: 741 mg (0,918 mmol / ml) ioversolum

Részletesebben

SZENT IMRE EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ Plasztikai Sebészeti Profil. Betegfelvilágosító tájékoztató beleegyezı nyilatkozat

SZENT IMRE EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ Plasztikai Sebészeti Profil. Betegfelvilágosító tájékoztató beleegyezı nyilatkozat Betegfelvilágosító tájékoztató beleegyezı nyilatkozat A veseelégtelenség miatt beültetett peritoneális (hasi) dializáló katéter (Tenckhoff) Tisztelt Betegünk! Köszönjük, hogy Intézetünket tisztelte meg

Részletesebben

Magyarországon több mint 2 millió hypertoniás él. 2025-re az előrejelzések szerint további 60 százalékkal megnő az érintettek száma.

Magyarországon több mint 2 millió hypertoniás él. 2025-re az előrejelzések szerint további 60 százalékkal megnő az érintettek száma. Magyarországon több mint 2 millió hypertoniás él. 2025-re az előrejelzések szerint további 60 százalékkal megnő az érintettek száma. A magasvérnyomásos populációban emelkedett vércukor értéket (5,6 mmol/l

Részletesebben

Életünk és a víz. Kiss Miklós www.vizinform.hu. Kiss Miklós 1

Életünk és a víz. Kiss Miklós www.vizinform.hu. Kiss Miklós 1 Életünk és a víz Kiss Miklós www.vizinform.hu Kiss Miklós 1 Víz,ha csak életünkhöz lenne szükséges rádde magad vagy az élet! Nincs arra szó, mily fenséges enyhülést ad csodás üdeséged. Hajdan volt erőnk,

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ RHEUMATOID ARTHRITISBEN SZENVEDŐ BETEGEK SZÁMÁRA I. RHEUMATOID ARTHRITIS. origamigroup. www.origami.co.hu

BETEGTÁJÉKOZTATÓ RHEUMATOID ARTHRITISBEN SZENVEDŐ BETEGEK SZÁMÁRA I. RHEUMATOID ARTHRITIS. origamigroup. www.origami.co.hu BETEGTÁJÉKOZTATÓ RHEUMATOID ARTHRITISBEN SZENVEDŐ BETEGEK SZÁMÁRA I. RHEUMATOID ARTHRITIS origamigroup www.origami.co.hu I. Rheumatoid arthritis Sokat hallunk napjainkban az immunrendszernek az egészség

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER NEVE Mixtard 30 40 nemzetközi egység/ml szuszpenziós injekció 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 injekciós üveg 10 ml-t tartalmaz, ami 400 NE-gel egyenértékű.

Részletesebben

Gyógyszeres kezelések

Gyógyszeres kezelések Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis

Részletesebben

2367-06 Vizsgálatok-terápiás eljárások követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2367-06 Vizsgálatok-terápiás eljárások követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Betegének vércukorszint ellenőrzést rendeltek el. Tájékoztassa a beteget a vércukorteszt elvégzéséről! - a vércukorszint mérésének módja, menete - az ápolásetika fontossága az eljárásban tájékozott

Részletesebben

A tengerszint feletti magasság. Just Zsuzsanna Bereczki Zsolt Humánökológia, SZTE-TTIK Embertani Tanszék, 2011

A tengerszint feletti magasság. Just Zsuzsanna Bereczki Zsolt Humánökológia, SZTE-TTIK Embertani Tanszék, 2011 A tengerszint feletti magasság Just Zsuzsanna Bereczki Zsolt Humánökológia, SZTE-TTIK Embertani Tanszék, 2011 Stressz faktorok Sugárzás: kozmikus és UV Alacsony hőmérséklet: az Egyenlítőnél 5000 m magasságban

Részletesebben

Szellemi fogyatékos betegek dialízis kezelésével szerzett tapasztalataink

Szellemi fogyatékos betegek dialízis kezelésével szerzett tapasztalataink Szellemi fogyatékos betegek dialízis kezelésével szerzett tapasztalataink Dr. Polner K., Dr. Haris Á., Prof. Dr. Vas I., Dr. Rahme M., Dr. Repetics S.*, Dr. Zakarné M.E., Szente A.* Főv. Önk. Szt. János

Részletesebben

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Vezető betegségek Magyarországon Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Megválaszolandó Kérdések Melyek azok a betegségek amelyek a ranglistát vezetik? Mennyire vagyunk felelősek

Részletesebben

Riadó sorszám: Donorlekérdező. ET nr: ABO: RH: Születési dátum: Életkor: év Nem:

Riadó sorszám: Donorlekérdező. ET nr: ABO: RH: Születési dátum: Életkor: év Nem: Donorlekérdező Donorjelentés időpontja: ET nr: ABO: RH: Születési dátum: Életkor: év Nem: Fertőző betegségek kizárása céljából végzett (* kötelező) vizsgálatok HIV Ag/Ab* Anti-HCV* HBsAg* Anti-TP* Anti-HBc*

Részletesebben

Az akut myocardialis Infarctus mechanikus szövődményei

Az akut myocardialis Infarctus mechanikus szövődményei Az akut myocardialis Infarctus mechanikus szövődményei Dr.Szabolcs Zoltán Ph.D. Semmelweis Egyetem, Szívsebészeti Klinika Budapest Székelyudvarhely, 2011. június 9-10. Az akut transmuralis szívinfarktus

Részletesebben

Steril peritoneális dializáló oldat, mely elektrolit oldatban 7,5 tf% koncentrációban ikodextrint tartalmaz.

Steril peritoneális dializáló oldat, mely elektrolit oldatban 7,5 tf% koncentrációban ikodextrint tartalmaz. 1. A GYÓGYSZER NEVE Extraneal peritoneális dializáló oldat 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Steril peritoneális dializáló oldat, mely elektrolit oldatban 7,5 tf% koncentrációban ikodextrint tartalmaz.

Részletesebben

A súlytalanság emberre kifejtett hatásai. Dr. habil. Grósz Andor Szegedi Tudományegyetem, ÁOK Repülı- és Őrorvosi Tanszék

A súlytalanság emberre kifejtett hatásai. Dr. habil. Grósz Andor Szegedi Tudományegyetem, ÁOK Repülı- és Őrorvosi Tanszék A súlytalanság emberre kifejtett hatásai Dr. habil. Grósz Andor Szegedi Tudományegyetem, ÁOK Repülı- és Őrorvosi Tanszék A súlytalanss lytalanság g definíci ciója Valamely anyagi rendszer azon mozgásállapota,

Részletesebben

Oszteoporózis diagnózis és terápia Mikor, kinek, mit? Dr. Kudlák Katalin Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2015.01.21.

Oszteoporózis diagnózis és terápia Mikor, kinek, mit? Dr. Kudlák Katalin Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2015.01.21. Oszteoporózis diagnózis és terápia Mikor, kinek, mit? Dr. Kudlák Katalin Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2015.01.21. Diagnózis Osteodensitometria ( T- score:

Részletesebben

Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat

Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/7 Cardiovascularis kockázatbecslő tábla Fatális szív- és érrendszeri események előfordulásának kockázata 10 éven belül Nő

Részletesebben

HÁZTARTÁSI VEGYI ANYAGOK

HÁZTARTÁSI VEGYI ANYAGOK HÁZTARTÁSI VEGYI ANYAGOK OKOZTA MÉRGEZÉSEK ELİADÓ DR. LEHEL JÓZSEF 2008.04.23. 1 HÁZTARTÁSI VEGYI ANYAGOK MARÓSZERMÉRGEZÉS Savak - lúgok lefolyó/tőzhely/fémtisztító szerek Detergensek Parfümök, kölnivizek

Részletesebben

A vese és a vizeletelvezető rendszer betegségeinek vizsgálata

A vese és a vizeletelvezető rendszer betegségeinek vizsgálata A vese és a vizeletelvezető rendszer betegségeinek vizsgálata Dr. Igaz Péter Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászati Klinika A vesebetegségek vezető tünetei 1. Általános tünetek: gyengeség, fáradtság, étvágytalanság,

Részletesebben

Új könnyűlánc diagnosztika. Dr. Németh Julianna Országos Gyógyintézeti Központ Immundiagnosztikai Osztály MLDT-MIT Továbbképzés 2006

Új könnyűlánc diagnosztika. Dr. Németh Julianna Országos Gyógyintézeti Központ Immundiagnosztikai Osztály MLDT-MIT Továbbképzés 2006 Új könnyűlánc diagnosztika Dr. Németh Julianna Országos Gyógyintézeti Központ Immundiagnosztikai Osztály MLDT-MIT Továbbképzés 2006 1845 Bence Jones Protein vizelet fehérje 1922 BJP I-II típus 1956 BJP

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1.

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 1. feladat: Felnőtt beteg C-vitamin tartalmú készítményt szeretne kérni Öntől. Tájékoztassa a beteget a vízben oldódó vitaminkészítményekről és a rendelkezésre álló C- vitamin tartalmú termékekről! A tájékoztatás

Részletesebben

Kérdőív. mióta (év): A MAGYAR HASNYÁLMIRIGY MUNKACSOPORT ÉS AZ INTERNATIONAL ASSOCIATION OF PANCREATOLOGY KÖZÖS VIZSGÁLATA

Kérdőív. mióta (év): A MAGYAR HASNYÁLMIRIGY MUNKACSOPORT ÉS AZ INTERNATIONAL ASSOCIATION OF PANCREATOLOGY KÖZÖS VIZSGÁLATA 1. Személyes adatok Kérdőív Név:.. Születési dátum:. TAJ szám: Nem: férfi nő Rassz: Indiai/Ázsiai - Fehér 2. Anamnesztikus adatok - Fekete OPR BETEGSZÁM KÓRHÁZ Alkoholfogyasztás: mennyiség (g/nap): mióta

Részletesebben

Férfiakban: RBC: < 4,4 T/l HGB: < 135 g/l PCV: < 0,40 l/l. Nőkben: RBC: < 3,8 T/l HGB: < 120 g/l PCV: < 0,37 l/l

Férfiakban: RBC: < 4,4 T/l HGB: < 135 g/l PCV: < 0,40 l/l. Nőkben: RBC: < 3,8 T/l HGB: < 120 g/l PCV: < 0,37 l/l ANÉMIÁK Az anémia ritkán önálló megbetegedés, leggyakrabban valamilyen más egyéb betegség - pl: krónikus gyulladás, malignus megbetegedés kísérőjelensége, könnyen felismerhető tünete. Definíció: A keringő

Részletesebben

Új Étrend-kiegészítők, vitaminok

Új Étrend-kiegészítők, vitaminok Új Étrend-kiegészítők, vitaminok Étrend-kiegészítők, vitaminok Az átlagos napi táplálkozás nem képes fedezni minden olyan tápanyag bevitelét, melyekre szervezetünknek szüksége van! Egészségünk megóvása

Részletesebben

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé.

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé. Test-elemzés Bioelektromos impedancia mérés 5 különböző pályán kerül mérésre (lábtól-lábig, kéztől-kézig, bal kéztől a jobb lábig, jobb kéztől a bal lábig, bal kéztől a bal lábig). Ezzel 100%-os lefedettséget

Részletesebben

Szigeti Gyula Péter. Homeosztázis

Szigeti Gyula Péter. Homeosztázis Szigeti Gyula Péter Homeosztázis A szervezet egy nyitott rendszer, 1. rész 1. Homeosztázis. Azon folyamatok összessége, amelyek a szervezet belső állandóságát ( internal milieu ) biztosítják. (a testfolyadékok,

Részletesebben

Cukorbetegek kezelésének alapelvei

Cukorbetegek kezelésének alapelvei Diabétesz 2007. Életmód és kezelés Budapest, 2007. június 2. Mozgásterápia cukorbetegségben Lelovics Zsuzsanna dietetikus, humánkineziológus, szakedző Egészséges Magyarországért Egyesület Cukorbetegek

Részletesebben

MEGOLDÓLAP VÁLADÉKOK MEGFIGYELÉSE

MEGOLDÓLAP VÁLADÉKOK MEGFIGYELÉSE MEGOLDÓLAP VÁLADÉKOK MEGFIGYELÉSE Készítette: Dr. Orbán Lászlóné Értékelés: 100 88 jeles 87 75 jó 74 62 közepes 61 51 elégséges 50-0 elégtelen 1. Sorolja fel a gyakori székletürítési zavarokat! 5 pont

Részletesebben

4.3 Ellenjavallatok A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont) (Megjegyzés: szoptatásban nem ellenjavallt, lásd: 4.3 pont.

4.3 Ellenjavallatok A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont) (Megjegyzés: szoptatásban nem ellenjavallt, lásd: 4.3 pont. ACE-gátlók és angiotenzin II antagonisták: alkalmazás terhességben és szoptatás alatt A PhVWP által 2008 októberben jóváhagyott alkalmazási előírás és betegtájékoztató szöveg ACE-gátlók Lisinopril, Fosinopril,

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Munkahelyére kardiológiai és angiológiai szakasszisztens tanulók érkeznek. Az a feladatuk, hogy az arteriosclerosis témáját dolgozzák fel megadott szempontok szerint. Segítséget kérnek Öntől.

Részletesebben

A normál human immunglobulin kezelés gyakorlati szempontjai. DE KK BELGYÓGYÁSZATI KLINIKA KLINIKAI IMMUNOLÓGIA TANSZÉK Szabóné Törő Anna

A normál human immunglobulin kezelés gyakorlati szempontjai. DE KK BELGYÓGYÁSZATI KLINIKA KLINIKAI IMMUNOLÓGIA TANSZÉK Szabóné Törő Anna A normál human immunglobulin kezelés gyakorlati szempontjai DE KK BELGYÓGYÁSZATI KLINIKA KLINIKAI IMMUNOLÓGIA TANSZÉK Szabóné Törő Anna Immunhiányos betegségek Az immunhiányos betegségeket az immunrendszer

Részletesebben

Vizsgálataink. EKG (Elektrokardiogramm) A míg az lész, a mi vagy. (Goethe)

Vizsgálataink. EKG (Elektrokardiogramm) A míg az lész, a mi vagy. (Goethe) Kardiológiai Szakrendelés Dr. Füsi Gabriella Kardiológus Főorvos Élni való minden élet, Csak magadhoz hű maradj. Veszteség nem érhet téged, A míg az lész, a mi vagy. (Goethe) Vizsgálataink EKG (Elektrokardiogramm)

Részletesebben

Diabéteszes nefropátia,, a veseelégtelenség leggyakoribb oka

Diabéteszes nefropátia,, a veseelégtelenség leggyakoribb oka Diabéteszes nefropátia,, a veseelégtelenség leggyakoribb oka Dr. Molnár Márta Fresenius Medical Care,, Szigetvár Diabétesz 2007. Életmód és kezelés 2007. június 2. A diabéteszes nefropátia előfordulása

Részletesebben

Krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek halmozott fogyatékossága

Krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek halmozott fogyatékossága Krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek halmozott fogyatékossága Dr. Polner Kálmán Főv. Önk. Szt. János Kh. És Észak-budai Egyesített Kórházai Szent Margit Kórház th., Nephrologia Budapest Orvosi

Részletesebben

A veseműködés élettana, a kiválasztás funkciója, az emberi test víztereinek élettana (2)

A veseműködés élettana, a kiválasztás funkciója, az emberi test víztereinek élettana (2) A veseműködés élettana, a kiválasztás funkciója, az emberi test víztereinek élettana (2) Dr. Nagy Attila 2015 Transzepitheliális transzport (Polarizált sejt) 1 Transzepitheliális transzport A transzepitheliális

Részletesebben

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07.

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás I. 26 éves férfi 6 héttel korábban bal oldali herében elváltozást észlelt,majd 3 héttel később haemoptoe miatt kereste fel orvosát antibiotikumos

Részletesebben

Krónikus vesebetegségek (CKD) szisztémás betegségekben, pl. hypertóniában (amit a gyógyszerészeknek is ismerni kell; betegtanácsadási feladataik)

Krónikus vesebetegségek (CKD) szisztémás betegségekben, pl. hypertóniában (amit a gyógyszerészeknek is ismerni kell; betegtanácsadási feladataik) Krónikus vesebetegségek (CKD) szisztémás betegségekben, pl. hypertóniában (amit a gyógyszerészeknek is ismerni kell; betegtanácsadási feladataik) Dr. Nagy Judit Vázlat - CKD mint népegészségügyi probléma

Részletesebben

Az injekcióban beadható aminosav oldat a fehérje szintézishez szükséges 15 L-aminosavat (8 esszenciális aminosavat) tartalmaz.

Az injekcióban beadható aminosav oldat a fehérje szintézishez szükséges 15 L-aminosavat (8 esszenciális aminosavat) tartalmaz. 3. sz. melléklete az OGYI-T- 7992/01; 7993/01; 7994/01 sz. Forgalombahozatali engedélyének Budapest, 2001. november 8. Szám: 11.078/41/2001. Eloadó: dr. Mészáros G./H.K. Melléklet: Tárgy: Alkalmazási eloírás

Részletesebben

Új-Generációs Kardiológiai Szűrésprogram. Őrizze meg szíve egészségét a legmodernebb szív- és érrendszeri szűrésprogram segítségével.

Új-Generációs Kardiológiai Szűrésprogram. Őrizze meg szíve egészségét a legmodernebb szív- és érrendszeri szűrésprogram segítségével. Új-Generációs Kardiológiai Szűrésprogram Őrizze meg szíve egészségét a legmodernebb szív- és érrendszeri szűrésprogram segítségével. Őrizze meg szíve egészségét A CardioMobile szűrésprogram célja, hogy

Részletesebben

A szervezet folyadékterei, Homeostasis

A szervezet folyadékterei, Homeostasis A szervezet folyadékterei, Homeostasis Bányász Tamás Az emberi test mint nyílt rendszer 1. Nyílt rendszerek: A szervezet anyag- és energiaforgalmat bonyolít a környezettel 2. Homeostasis: A folyamat, mely

Részletesebben

VeyFo. VeyFo Jungtier - Oral Mulgat

VeyFo. VeyFo Jungtier - Oral Mulgat VeyFo VeyFo Jungtier - Oral Mulgat Különleges táplálási igényeket kielégítő/diétás/ kiegészítő takarmány borjak, malacok, bárányok, kecskegidák és kutyák részére Használati utasítás Trimetox 240 oldat

Részletesebben

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23.

Szívünk egészsége. Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Szívünk egészsége Olessák Ágnes anyaga 2010.03.23. Egészséges szív és érrendszer Táplálékod legyen orvosságod, és ne gyógyszered a táplálékod Hippokratesz A szív működése Jobb kamra, pitvarkisvérkör CO2

Részletesebben

Filmtabletta (tabletta) Fehér csaknem fehér színű, ovális alakú tabletták egyik oldalon Renagel 800 felirattal ellátva.

Filmtabletta (tabletta) Fehér csaknem fehér színű, ovális alakú tabletták egyik oldalon Renagel 800 felirattal ellátva. 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Renagel 800 mg filmtabletta 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 800 mg szevelamer-hidroklorid tablettánként. A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1. pontban. 3. GYÓGYSZERFORMA

Részletesebben

4. sz. melléklete az OGYI-T-6602/01-02, OGYI-T-6603/01-02 sz. Forgalombahozatali engedély felújításának

4. sz. melléklete az OGYI-T-6602/01-02, OGYI-T-6603/01-02 sz. Forgalombahozatali engedély felújításának 4. sz. melléklete az OGYI-T-6602/01-02, OGYI-T-6603/01-02 sz. Forgalombahozatali engedély felújításának Budapest, 2004.április 29. Szám: 23943/55/2003 Eloadó: dr. Mészáros G. /HTM Melléklet: Tárgy: Betegtájékoztató

Részletesebben

Orvosi élettan. Bevezetés és szabályozáselmélet Tanulási támpontok: 1.

Orvosi élettan. Bevezetés és szabályozáselmélet Tanulási támpontok: 1. Orvosi élettan Bevezetés és szabályozáselmélet Tanulási támpontok: 1. Prof. Sáry Gyula 1 anyagcsere hőcsere Az élőlény és környezete nyitott rendszer inger hő kémiai mechanikai válasz mozgás alakváltoztatás

Részletesebben

Általános lelet. A vizsgálatot kérő orvos: 70 30 38 59 29 37 11 1 2 0 0 0 [mmhg*h]

Általános lelet. A vizsgálatot kérő orvos: 70 30 38 59 29 37 11 1 2 0 0 0 [mmhg*h] Általános lelet Páciens: Neme: férfi Megjegyzés: Vizsgálat paraméterei Magasság: 18 Súly: 125 kg cm BMI 38.58 Mérési terv 15/3 (24h), Standard 1 A vizsgálatot kérő orvos: Eredmények SBPao HR Általános

Részletesebben

III. melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató egyes fejezeteinek módosításai

III. melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató egyes fejezeteinek módosításai III. melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató egyes fejezeteinek módosításai 34/42 A. Alkalmazási előírás 4.1 Terápiás javallatok [a jelenleg elfogadott indikációk törlendők és a következőkkel

Részletesebben

Sebészeti Műtéttani Intézet

Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttani Intézet B Modul Gyakorlati Orvosi Alapismeretek rvostechnika és Monitorozás a Gyakorlatban 1-2. gyakorlat Perioperatív folyadékterápia a gyakorlatban (A volumenkorrekció eszközei, injekciózás,

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Eporatio 1000 NE /0,5 ml oldatos injekció előretöltött fecskendőben 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Előretöltött fecskendőnként 1000 nemzetközi

Részletesebben

Dr. Bencze Ágnes Semmelweis Egyetem II.sz. Belgyógyászati Klinika 2015.Március 9.

Dr. Bencze Ágnes Semmelweis Egyetem II.sz. Belgyógyászati Klinika 2015.Március 9. Belgyógyászati Tantermi előadás F.O.K. III. évfolyam, II. félév Dr. Bencze Ágnes Semmelweis Egyetem II.sz. Belgyógyászati Klinika 2015.Március 9. 1 Miről lesz szó? I. AKUT KERINGÉSI ELÉGTELENSÉG (SHOCK)

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai

Részletesebben

LUPUSZ KVÍZ. Kérdések, megoldások, ajándéksorsolás. 2012. december 1.

LUPUSZ KVÍZ. Kérdések, megoldások, ajándéksorsolás. 2012. december 1. LUPUSZ KVÍZ Kérdések, megoldások, ajándéksorsolás 2012. december 1. 1. kérdés: Mi történik egy lupuszos beteg immunrendszerében? A Az immunrendszer túl kevés antitestet termel. B Az immunrendszer antitesteket

Részletesebben

Kínaiak i.e. 37. kis fejfájás és nagy fejfájás hegyek Jose de Acosta spanyol hódítókat kísérı jezsuita pap Peruban AMS tkp. egy tünetegyüttes:

Kínaiak i.e. 37. kis fejfájás és nagy fejfájás hegyek Jose de Acosta spanyol hódítókat kísérı jezsuita pap Peruban AMS tkp. egy tünetegyüttes: A tengerszint feletti magasság Just Zsuzsanna Bereczki Zsolt Humánökológia, SZTE-TTIK TTIK Embertani Tanszék, 2011 Stressz faktorok Sugárzás: kozmikus és UV Alacsony hımérséklet: az Egyenlítınél 5000 m

Részletesebben

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS

FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS FUSION VITAL ÉLETMÓD ELEMZÉS STRESSZ ÉS FELTÖLTŐDÉS - ÁTTEKINTÉS 1 (2) Mérési információk: Életkor (év) 41 Nyugalmi pulzusszám 66 Testmagasság (cm) 170 Maximális pulzusszám 183 Testsúly (kg) 82 Body Mass

Részletesebben

VASÚTI MUNKAKÖRÖKET BETÖLTİK KIZÁRÓ-KORLÁTOZÓ BETEGSÉGEI (DIABETES MELLITUS - CUKORBETEGSÉG) dr. Kopjár Gábor Foglalkozás-egészségügyi igazgató

VASÚTI MUNKAKÖRÖKET BETÖLTİK KIZÁRÓ-KORLÁTOZÓ BETEGSÉGEI (DIABETES MELLITUS - CUKORBETEGSÉG) dr. Kopjár Gábor Foglalkozás-egészségügyi igazgató VASÚTI MUNKAKÖRÖKET BETÖLTİK KIZÁRÓ-KORLÁTOZÓ BETEGSÉGEI (DIABETES MELLITUS - CUKORBETEGSÉG) 1 dr. Kopjár Gábor Foglalkozás-egészségügyi igazgató 2007/59/EK IRÁNYELV Az alkalmazást megelızı vizsgálat minimális

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Berlipril 5 mg tabletta. enalapril-maleát

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Berlipril 5 mg tabletta. enalapril-maleát BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Berlipril 5 mg tabletta enalapril-maleát Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájé koztatót. Tartsa meg a

Részletesebben

Étrendi terápia a betegek kezelésében/étrendi javaslatok különféle megbetegedésekben

Étrendi terápia a betegek kezelésében/étrendi javaslatok különféle megbetegedésekben Étrendi terápia a betegek kezelésében/étrendi javaslatok különféle megbetegedésekben PTE-ETK Fizioterápiás és Táplálkozástudományi Intézet Készítette: Szekeresné Szabó Szilvia Dietetika II. 2012 Vizsgálati

Részletesebben

Dr. Bencze Ágnes Semmelweis Egyetem II.sz. Belgyógyászati Klinika 2016.02.08

Dr. Bencze Ágnes Semmelweis Egyetem II.sz. Belgyógyászati Klinika 2016.02.08 Belgyógyászati Tantermi előadás F.O.K. III. évfolyam, II. félév Dr. Bencze Ágnes Semmelweis Egyetem II.sz. Belgyógyászati Klinika 2016.02.08 1 Miről lesz szó? AKUT KERINGÉSI ELÉGTELENSÉG THROMBOSISOK.

Részletesebben