TÁRGYTEMATIKA RÖGZÍTÉSE A NEPTUN RENDSZERBEN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÁRGYTEMATIKA RÖGZÍTÉSE A NEPTUN RENDSZERBEN"

Átírás

1 TÁRGYTEMATIKA RÖGZÍTÉSE A NEPTUN RENDSZERBEN Elkészült a Neptun rendszerben az a fejlesztés, amely lehetővé teszi a tantárgyi tematikák berögzítését, illetve adott félévhez történő letárolását. Ennek a modulnak a segítségével elérhető, hogy a tantárgyakhoz a jogszabályi előírásokhoz illeszkedő tantárgyi tematikák készülhessenek. a tantárgyi tematikák félévhez kötődjenek, tehát pdf formátumban letárolásra kerüljenek a rendszerben. A későbbiek során pl. a volt hallgatóink számára szükséges tárgytematikák azonnal kiállíthatók, sőt a volt hallgatók részére is elérhető a tematikák nyomtatása a Neptun web-es felületéről. a tematikák a tantárgy alapadataihoz készüljenek, de a hallgatói oldalról kinyomtatott tematika már a hozzá kapcsolódó hallgatói teljesítési adatokat is tartalmazza. Alapszabályok: Tantárgyi tematika rögzítése csak olyan tantárgy esetében lehetséges, amelyhez tárgyfelelős oktató került felvitelre. Ezért előremenetben minden új tantárgy felvitelének kötelező eleme a tárgyfelelős oktató megnevezése és berögzítése. A tantárgyi tematikát a tantárgyfelelős oktató, illetve a megfelelő jogosultsággal rendelkező tanszéki adminisztrátor rögzítheti be a Neptun rendszerbe. A tárgyfelelős oktató az oktatói web-es felület felől, az adminisztrátor a kliens oldalról készítheti el a tárgytematikát. A tantárgyi tematikát egyszer kell a Neptun rendszerbe berögzíteni egy adott félévhez kapcsolódóan, majd a további félévekben történő kurzuskiírások során ez a tematika automatikusan másolásra kerül a kiírt kurzushoz. Ekkor lehetőség van a tematika módosítására, illetve a korábbi tematika változatlan módon történő elfogadására. Előremenetben a 2011/12 tanév őszi félévétől, a tantárgyi tematika elkészítése, illetve aktualizálása ugyanúgy a kurzuskiírás alapadataihoz tartozik, mint az oktató, vagy a jegyzet berögzítése. Hiányát az Oktatásszervezési Csoport jelzi az illetékes tanszék / tárgyfelelős oktató felé.

2 Tantárgyi tematika rögzítése / aktualizálása a kliens felület felől: Kliens felületről adminisztrátori jogosultsággal van lehetőség a tárgytematikák rögzítésére. A tárgytematika a Szervezeti egységek / Tárgyak / Meghirdetett félévei felületről érhető el. Itt ki kell választani az aktuális félévet, amelyhez a tematikát kapcsolni szeretnénk. A képernyő középső részén található két tabulátor fül, melyek a tárgytematikához kapcsolódnak (Tárgytematika, Tárgytematika kiegészítő adatok). A Tárgytematika fülre kattintva először egy üres felületet kapunk. Itt van lehetőség arra, hogy létrehozzuk az első tárgytematikát. Később, ha már létező tárgytematikát frissítünk, vagy csak elfogadjuk a már meglévőt, akkor már alapból megjelennek a korábban létrehozott tárgytematika alapadatai. A létrehozáshoz meg kell nyomni a Szerkeszt gombot, majd a Tematikát hozzáad gombot. Ekkor töltődnek a tárgy alapadatai. A felület a tantárgy alapadatait alapértelmezetten tartalmazza, azokat módosítani nem lehet. Amennyiben változtatásra lenne szükség (pl. a tárgyfelelős oktató személyét illetően), azt az Oktatásszervezési Csoporthoz kérjük jelezni.

3 A Tárgytematika kiegészítő adatok fülre átkattintva lehet elkezdeni a tematika megfelelő rovatainak kitöltését. A tárgytematika kitöltése során az adott tanszék, illetve tárgyfelelős kompetenciája eldönteni azt, hogy a tematikában milyen részletességgel írja le, pl. a tantárgy tartalmát, vagy a számonkérés módját. Lehet konkrét dátumokat is megjeleníteni a tematikában (mondjuk a zh-k időpontját), de ekkor mindenképpen figyelni kell arra, hogy ezeket az adatokat a tantárgy későbbi meghirdetése során értelemszerűen javítani kell. A tematika adatainak kitöltésekor a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 38. (2) pontjában rögzítettek az irányadók. Az egyes füleken található szövegdobozokba lehet írni, azt a rendelkezésre álló lehetőségekkel formázni, Word, vagy más szöveges dokumentumból lehet másolni, illetve táblázat készítésére is van lehetőség. A Tárgytematika kiegészítő adatok fülön lévő tabulátor fülek mindegyikének kitöltése kötelező: Oktatás célja, Tantárgy tartalma, Számonkérési és értékelési rendszere, Kötelező irodalom.

4 A kitöltés, illetve a korábbi félévben már elkészített tematika frissítése, módosítása után a Mentés gomb megnyomásával lehet a berögzített adatokat elmenteni. Ezzel azonban a Tárgytematika szerkesztésének még nincs vége. Feltétlenül szükséges a munka teljes végeztével az Elfogadás gombra is kattintani. Elfogadás gomb: Megnyomásával generálódik a tematikából egy pdf formátumú dokumentum, ami a további szerkesztést arra a félévre már nem teszi lehetővé. Ezt az elfogadott tematikát tudja majd megtekinteni, illetve kinyomtatni a hallgató. A tematika szerkesztésének, akár teljesen új tematikáról van szó, akár korábbi félévről automatikusan átmásolt tematikáról MINDEN esetben az Elfogadás gomb megnyomásával kell lezárulnia. Az Oktatásszervezési Csoport ennek a gombnak a használatára készít majd ellenőrző lekérdezést, tehát nem elég a Mentés gombot megnyomni, a munka végét az Elfogadás gomb megnyomása jelenti. Abban az esetben ha korábbi félévben már elkészült egy tantárgyhoz a tematika, és azt csak módosítani (frissíteni) szükséges, akkor a Tárgytematika lapon már alapértelmezetten megjelennek a tantárgy alapadatai (tehát a Tárgytematikát hozzáad gombot nem kell még egyszer használni). Ilyenkor csak a szerkeszt gombbal kell a már meglévő tematikában javítani, azt újra menteni, és a végén elfogadni, illetve, ha nincs szükség javításra, módosításra, akkor egyszerűen az Elfogadás gombra kell csak kattintani.

5 Maga a kész tantárgyi tematika az Elfogadás gomb használata után a Tárgytematika fülön a képernyő alsó részén megjelenik az elkészítés adataival (létrehozás ideje, létrehozó Neptun kódja, elfogadás státusza), és a mellette lévő Dokumentum megnyitása gomb segítségével meg is tekinthető: A tantárgyi tematika csak azokat a tantárgy szempontjából fix adatokat tartalmazza, amelyek minden hallgatóra, aki a tantárgyat hallgatja egyaránt érvényesek. Azok az adatok, melyek eltérőek lehetnek (pl. kreditpont, előtanulmányi követelmény) csak a hallgató oldaláról, a személyes hallgatói web-es belépés és tematika lekérés során jelennek meg, ezeket a szoftver automatikusan teszi a hallgató által megjelenített tematika mellé.

Érdemes minden egyes kurzushirdetés után a meghirdetett kurzusra lekérni a hibalistát.

Érdemes minden egyes kurzushirdetés után a meghirdetett kurzusra lekérni a hibalistát. Dokumentáció Neptun Meet Street (NMS) Automatikusan látják azok, akik számára ez szükséges. Ha mégsem, akkor a kari Neptun informatikus segítségével jelezzék a THÜRF nek. ELTE: Neptun dokumentáció nevű

Részletesebben

A vizsgajegyek rögzítése a NEPTUNBAN

A vizsgajegyek rögzítése a NEPTUNBAN A vizsgajegyek rögzítése a NEPTUNBAN Belépés a NEPTUN-ba: https://neptun.lfze.hu/oktato Első belépés: kérjük, írja be a tanszéki ügyintézőtől kapott azonosítót és jelszót, majd belépés után a jelszót módosítani

Részletesebben

JOGI STÁTUSZ KEZELÉS MŰKÖDÉSE

JOGI STÁTUSZ KEZELÉS MŰKÖDÉSE JOGI STÁTUSZ KEZELÉS MŰKÖDÉSE Felhasználói dokumentáció verzió 1.0. Budapest, 2012. Változáskezelés Változás Verzió Dátum Pont Cím Oldal 1.1. 2013.07.10. 3.2. Üzenetküldés 7. Kiadás: 2012.09.04. Verzió:

Részletesebben

Óranyilvántartás (NEPTUN)

Óranyilvántartás (NEPTUN) Óranyilvántartás (NEPTUN) 1. NEPTUN web felületén az óranyilvántartás elérése Az óranyilvántartás adminisztrálására az oktatónak lehetősége van az oktatói weben az Oktatás / Kurzusok menüponton. A beállított

Részletesebben

Teljesítményértékelések eredményeinek rögzítése az oktatói weben

Teljesítményértékelések eredményeinek rögzítése az oktatói weben Teljesítményértékelések eredményeinek rögzítése az oktatói weben Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 2 2 Feladatok kiadása az oktatói weben manuálisan... 3 3 Feladatok eredményeinek bevitele a Neptunba... 5

Részletesebben

Teljesítményértékelések eredményeinek rögzítése a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszerben

Teljesítményértékelések eredményeinek rögzítése a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszerben Teljesítményértékelések eredményeinek rögzítése a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszerben Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 2 2 Feladatok kiadása a Neptunban manuálisan... 3 3 Feladatok kiadása a Neptunban

Részletesebben

TANSZÉKI ADMINISZTRÁTORI SEGÉDLET: NEPTUN TÁRGYKEZELÉS, KURZUSKEZELÉS

TANSZÉKI ADMINISZTRÁTORI SEGÉDLET: NEPTUN TÁRGYKEZELÉS, KURZUSKEZELÉS TANSZÉKI ADMINISZTRÁTORI SEGÉDLET: NEPTUN TÁRGYKEZELÉS, KURZUSKEZELÉS Kurzus meghirdetése adott félévre Adott félév kurzusainak a meghirdetése a TÁRGYAK 46800 felületen történik. Elérési útvonal a jobboldali

Részletesebben

Vizsgalap létrehozása az ETRben

Vizsgalap létrehozása az ETRben Vizsgalap létrehozása az ETRben Ki hozhat létre az ETR webes felületén vizsgalapot? Aki a kurzushoz oktatói, tantárgyfelelősi, vagy adminisztrátori viszonyban van rendelve és rendelkezik a megfelelő jogelemmel.

Részletesebben

Webes vizsgakezelés folyamata Oktatói felületek

Webes vizsgakezelés folyamata Oktatói felületek Vizsgakezelés az ETR megújult webes felületén Webes vizsgakezelés folyamata Oktatói felületek A vizsgák kezelésével kapcsolatban számos paraméterezési lehetőség áll rendelkezésre az ETR rendszerében. Jelen

Részletesebben

Diákhitel igénylés folyamata

Diákhitel igénylés folyamata 1 Diákhitel igénylés folyamata Beállítások A DHK-tól kapott éles vagy teszt tanúsítványokat telepíteni kell a megfelelő szerveren, szervereken (ld. Neptun üzemeltetési dokumentáció). A tesztelési folyamat

Részletesebben

Duál Reklám weboldal Adminisztrátor kézikönyv

Duál Reklám weboldal Adminisztrátor kézikönyv Duál Reklám weboldal Adminisztrátor kézikönyv Dokumentum Verzió: 1.0 Készítette: SysWork Szoftverház Kft. 1. oldal Felület elérése Az adminisztrációs felület belépés után érhető el. Belépés után automatikusan

Részletesebben

NEPTUN MOBIL ALKALMAZÁS FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET

NEPTUN MOBIL ALKALMAZÁS FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET NEPTUN MOBIL ALKALMAZÁS FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET Felhasználói dokumentáció verzió 1.0 Budapest, 2015. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2015.07.05. Verzió: 1.6. Oldalszám: 2 / 12

Részletesebben

Webes kurzus kezelés folyamata Oktatói felületek

Webes kurzus kezelés folyamata Oktatói felületek Webes kurzus kezelés folyamata Oktatói felületek A kurzusok kezelésével kapcsolatban számos paraméterezési lehetőség áll rendelkezésre az ETR rendszerében. Jelen dokumentumban igyekeztünk a kurzusok oktatói

Részletesebben

Szakdolgozat / diplomamunka benyújtásának folyamata (alapképzés, mesterképzés 2018/19/1)

Szakdolgozat / diplomamunka benyújtásának folyamata (alapképzés, mesterképzés 2018/19/1) Szakdolgozat / diplomamunka benyújtásának folyamata (alapképzés, mesterképzés 2018/19/1) Jelen dokumentumban foglaljuk össze, hogy mely lépésekből áll a szakdolgozat benyújtása és a tényleges benyújtást

Részletesebben

TANSZÉKI ADMINISZTRÁTOR

TANSZÉKI ADMINISZTRÁTOR TANSZÉKI ADMINISZTRÁTOR Felhasználói dokumentáció verzió 4.0 Budapest, 2012. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal A teljes dokumentum átírásra került. Kiadás: 2012.03.13. Verzió: 4.0. Oldalszám:

Részletesebben

TANSZÉKI ADMINISZTRÁTOR

TANSZÉKI ADMINISZTRÁTOR TANSZÉKI ADMINISZTRÁTOR Felhasználói dokumentáció verzió 5.1 Budapest, 2012. Változáskezelés Verzió Dátum A teljes dokumentum átírásra került. Változás Pont Cím Oldal 5.0 2012.07.07. 3.6.1 Kurzus másolás

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV AZ NHKV ÁTMENETI BÉRSZÁMLÁZÓ KÖZSZOLGÁLTATÓI FELÜLETHEZ 1 / 10 TARTALOMJEGYZÉK 1 Dokumentum célja... 3 2 A program célja... 3 3 Belépés... 3 4 Kezdőképernyő... 4 5 Partner táblázat...

Részletesebben

Tájékoztató a Szakmai gyakorlat 1. és 2. tantárgyak Neptunban történő jelentkezéséhez gyógyszerészhallgatók számára

Tájékoztató a Szakmai gyakorlat 1. és 2. tantárgyak Neptunban történő jelentkezéséhez gyógyszerészhallgatók számára Tájékoztató a Szakmai gyakorlat 1. és 2. tantárgyak Neptunban történő jelentkezéséhez gyógyszerészhallgatók számára Legfontosabb általános információk A Szakmai gyakorlat 1. és Szakmai gyakorlat 2. tantárgyak

Részletesebben

Diákigazolvány. Belépés> Adminisztráció> Iskolai oktatás képes menü> diákigazolvány> diákigazolvány igénylés

Diákigazolvány. Belépés> Adminisztráció> Iskolai oktatás képes menü> diákigazolvány> diákigazolvány igénylés Tartalom Új diákigazolvány igénylés folyamata... 2 1. IAR feltöltéshez szükséges jogosultságok beállítása... 2 2. Token kérés... 2 3. Új igénylés feladása... 2 Igénylések keresése, szinkronizálása... 4

Részletesebben

ADATSZOLGÁLTATÁS webes metaadat-szerkesztővel

ADATSZOLGÁLTATÁS webes metaadat-szerkesztővel ADATSZOLGÁLTATÁS webes metaadat-szerkesztővel A. központi OAI szerver igénybe vétele esetén A regisztráció elfogadását követően az adminisztrációs felületen a Webes metaadat szerkesztő funkciót kell kiválasztani:

Részletesebben

Védőnői jelentés összesítője modul. eform Felhasználói kézikönyv

Védőnői jelentés összesítője modul. eform Felhasználói kézikönyv Védőnői jelentés összesítője modul eform Felhasználói kézikönyv 1. ÁNTSZ eform Védőnői jelentés modul... 3 1.1 Bejelentkezés... 3 1.2. Az eform alkalmazás használata... 4 1.2.1 Területi védőnői jogkörrel

Részletesebben

Leltárív karbantartás modul

Leltárív karbantartás modul Leltárív karbantartás modul 1. Bevezetés... 2 2. Manuális rögzítés - Leltárív segítségével... 2 3. A leltár gépen történő rögzítése... 4 3.1. Alkatrészek egyenként történő berögzítése... 6 o Alkatrészek

Részletesebben

Neptun.Net Oktatásszervezői segédanyag. Debreceni egyetem május 07.

Neptun.Net Oktatásszervezői segédanyag. Debreceni egyetem május 07. Neptun.Net Oktatásszervezői segédanyag Debreceni egyetem 2008. május 07. Szervezeti egységek (28000 (Tanszék Tárgyak (46800) Hozzáad gomb Tárgyak kezelése új tárgy felvitele a rendszerbe Tanszék Ezen a

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv. ÜFT szolgáltatás. Magyar Nemzeti Bank

Felhasználói kézikönyv. ÜFT szolgáltatás. Magyar Nemzeti Bank Felhasználói kézikönyv ÜFT szolgáltatás Magyar Nemzeti Bank TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. FOGALOMTÁR... 3 3. KÉSZPÉNZÁLLÁTÁSI ÜTF (KÜFT) MODUL... 3 3.1. A KÜFT MODUL FUNKCIÓI... 3 3.1.1. Pénzintézet

Részletesebben

EGYÉB BEFIZETÉSI MÓDOK (KÜLSŐ SZÁMLA, HÁZIPÉNZÁR)

EGYÉB BEFIZETÉSI MÓDOK (KÜLSŐ SZÁMLA, HÁZIPÉNZÁR) (KÜLSŐ SZÁMLA, HÁZIPÉNZÁR) Felhasználói dokumentáció verzió 1.2. Budapest, 2014. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 1.1. 2014.07.17. 2.1. Egy külső számla több kiíráshoz rögzítése 7.

Részletesebben

Beiratkozás menete a Neptunban

Beiratkozás menete a Neptunban Beiratkozás menete a Neptunban Neptunba való bejelentkezés után az Ügyintézés / Beiratkozás/Bejelentkezés megjelenik a 2018/19/1-es félév, a sor végén egy + jel. A + jelre kattintva feljön egy lista, melyből

Részletesebben

ETA tárgyfelelős. Munka az ETA-ban tárgyfelelősként

ETA tárgyfelelős. Munka az ETA-ban tárgyfelelősként ETA tárgyfelelős Munka az ETA-ban tárgyfelelősként Tartalomjegyzék Angol nyelvű tárgy létrehozása... 2 Saját tárgyak szerkesztése (idegen-nyelvű is)... 5 Nyelvi habilitáció jelölése... 8 Angol nyelvű tárgy

Részletesebben

POSZEIDON dokumentáció (6.4)

POSZEIDON dokumentáció (6.4) POSZEIDON dokumentáció (6.4) HALLGATÓI KÉRELMEK KEZELÉSE A POSZEIDON RENDSZERBEN Tartalomjegyzék Hallgatói kérelmek iktatása összefoglaló Tájékoztatások kezelése a kérelmekhez, határozatokhoz Jogorvoslatok

Részletesebben

Képzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató

Képzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató Képzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához

Részletesebben

Kötelezettségvállalások rögzítésének felhasználói leírása

Kötelezettségvállalások rögzítésének felhasználói leírása Kötelezettségvállalások rögzítésének felhasználói leírása A program az asztalról, az ikonról indul el. Az ikonra való dupla kattintás után először ellenőrzi a gépre letöltött program állapotát, és ha frissítésre

Részletesebben

Belépés Budapest, Ady Endre utca

Belépés Budapest, Ady Endre utca MultiSchool3 Szülő modul felhasználói útmutató A modul a szülők számára készült, használatával az alábbiakra van lehetőség: 1) Gyermek alapadatainak megtekintése 2) Gyermek korábbi tranzakcióinak megtekintése,

Részletesebben

Változás a középfokú felvételi eljárásban

Változás a középfokú felvételi eljárásban Változás a középfokú felvételi eljárásban A középfokú felvételi eljárásban a felvételi lapok kitöltését főszabályként a jelentkező általános iskolája végzi. Amennyiben a tanuló 6 évfolyamos gimnáziumba

Részletesebben

Tárgyfelvétel előtti órarendi nézet (órarend tervező) a Neptun HWEB-en

Tárgyfelvétel előtti órarendi nézet (órarend tervező) a Neptun HWEB-en Tárgyfelvétel előtti órarendi nézet (órarend tervező) a Neptun HWEB-en A hallgatók számára eddig kizárólag a már felvett tárgyak jelenhettek meg órarendben, így előzetes, tárgyfelvétel előtti órarendtervezésre

Részletesebben

ESZR - Feltáró hálózat

ESZR - Feltáró hálózat ESZR - Feltáró hálózat ERDŐGAZDÁLKODÁS/FELTÁRÓ HÁLÓZAT Bevezetés Az erdészeti tevékenységeket támogató technológiák folyamatos fejlődésével szükségessé válik az erdőfeltárás, az erdőfeltáró hálózatok -

Részletesebben

Adatintegritás ellenőrzés Felhasználói dokumentáció verzió 2.0 Budapest, 2008.

Adatintegritás ellenőrzés Felhasználói dokumentáció verzió 2.0 Budapest, 2008. Adatintegritás ellenőrzés Felhasználói dokumentáció verzió 2.0 Budapest, 2008. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2008.10.30. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 11 Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

Segédlet a szakdolgozatok/portfóliók elektronikus feltöltéséhez

Segédlet a szakdolgozatok/portfóliók elektronikus feltöltéséhez Segédlet a szakdolgozatok/portfóliók elektronikus feltöltéséhez Tájékoztatónk célja, hogy segítségül szolgáljon szakdolgozata/portfóliója Digidoc rendszerbe történő feltöltéséhez. A problémák megelőzése

Részletesebben

Új vizsgaidőpont felvitele oktatói szerepkörben

Új vizsgaidőpont felvitele oktatói szerepkörben 1/8. oldal Új vizsgaidőpont felvitele oktatói szerepkörben 1. Oktatói szerepkör -> Vizsgák, jegybeírás -> Félév kiválasztása 2. Vizsga típusa: szóbeli vagy írásbeli 3. Vizsga kezdete 4. Vizsga vége: automatikusan

Részletesebben

ADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén

ADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén ADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén 1. A 18/2005. IHM rendelet melléklete alapján össze kell állítani a közérdekű adatokat 2. Az elkészített dokumentumok feltöltése a központi honlapra:

Részletesebben

Webes étkezés rendelés felhasználói kézikönyv

Webes étkezés rendelés felhasználói kézikönyv Webes étkezés rendelés felhasználói kézikönyv Tartalomjegyzék 1 Bejelentkezési képernyő... 2 1.1 Bejelentkezés menete... 2 1.2 Elfelejtett jelszó... 2 2 Főmenü... 3 3 Menüpontok... 3 3.1 Lemondás (pótrendelés)...

Részletesebben

start 2.0 szoftverismertető 081214

start 2.0 szoftverismertető 081214 alma mátrix start 2.0 szoftverismertető 081214 Az alma mátrix START program segítségével egyéni fejlesztési terveket készíthetünk integrált nevelésben résztvevő, hátrányos helyzetű, vagy más gyermek részére.

Részletesebben

NEPTUN.NET OKTATÓI. WEB modul. Funkcionális leírás

NEPTUN.NET OKTATÓI. WEB modul. Funkcionális leírás NEPTUN.NET OKTATÓI WEB modul Funkcionális leírás Budapest, 2005 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS...3 2. BELÉPÉS...4 3. ÜZENETEK...4 3.1. ÜZENETEK MEGTEKINTÉSE...4 3.2. ÜZENETEK LISTÁZÁSA...5 3.3. ÜZENETEK

Részletesebben

Archivált tanulmányi adatok importálása. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Archivált tanulmányi adatok importálása. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Archivált tanulmányi adatok importálása Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2006.07.27. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 26 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Gyorsított jegybeírás. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Gyorsított jegybeírás. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Gyorsított jegybeírás Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2006.02.17. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 19 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...

Részletesebben

Értesítő modul. 1. Bevezetés Általános kimenő számla előleg kibocsátása Stornózás... 8

Értesítő modul. 1. Bevezetés Általános kimenő számla előleg kibocsátása Stornózás... 8 Értesítő modul 1. Bevezetés... 2 2. Általános kimenő számla előleg kibocsátása... 2 3. Stornózás... 8 1 1. Bevezetés 1. ábra Az Értesítő modul az Előleg bekérő értesítők központi kibocsátó helye. Ez a

Részletesebben

Tájékoztató a Szakmai gyakorlat 1. és 2. tantárgyak Neptunban történő jelentkezéséhez gyógyszerészhallgatók számára

Tájékoztató a Szakmai gyakorlat 1. és 2. tantárgyak Neptunban történő jelentkezéséhez gyógyszerészhallgatók számára Tájékoztató a Szakmai gyakorlat 1. és 2. tantárgyak Neptunban történő jelentkezéséhez gyógyszerészhallgatók számára Legfontosabb általános információk A 4. és 6. félév után teljesítendő nyári gyakorlat

Részletesebben

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara HelpDesk rendszer. Felhasználói útmutató

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara HelpDesk rendszer. Felhasználói útmutató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara HelpDesk rendszer Felhasználói útmutató 2015 Tartalom Gyakornoki szerepkör...3 Regisztráció...3 Személyes felület használata...4 Kérdéseim...4 Gyakornoki hely keresés...5

Részletesebben

Tanrend jelentő képző szervek részére

Tanrend jelentő képző szervek részére Tanrend jelentő képző szervek részére Felhasználói segédlet Tartalomjegyzék Belépés Tanrend jelentő felület Új tanrend jelentő Névsor megadása Névsor megadása jelentkezési lap alapján Névsor nyomtatása

Részletesebben

Általános Integrált Rendszer

Általános Integrált Rendszer Kiskereskedelmi számlázó rendszer (AIR_KISKER_SZLA) segédlet Számlázó program azonosítója: 3.0 Dokumentum verzió száma: 3.0 Készült: 2016.09.06 Tartalomjegyzék: Tartalomjegyzék:... 2 1 Bevezetés... 3 2

Részletesebben

2016. januári záróvizsgákra. és határidők

2016. januári záróvizsgákra. és határidők Edutus Főiskola 2016. januári záróvizsgákra vonatkozó teendők és határidők Oktatásszervezési Osztály 2015.11.25. Tartalomjegyzék 2016. januári záróvizsgákra vonatkozó teendők és határidők Az elektronikus

Részletesebben

A FileZilla program beállítása az első belépés alkalmával

A FileZilla program beállítása az első belépés alkalmával 6. A záróvizsga-jegyzőkönyv készítése A záróvizsga-jegyzőkönyveketa Karok többsége a jegyzőkönyvkészítésre Dr. Tánczos László által kifejlesztett Access alkalmazás használatával készíti el. A záróvizsga-jegyzőkönyv

Részletesebben

I. Tárgyak, kurzusok kezelése

I. Tárgyak, kurzusok kezelése Tanszéki adminisztrátorok feladatai I. Tárgyak, kurzusok kezelése 1 Tárgytematika megadása kiválasztása)/tárgytematika(47200), lent Hozzáad gomb. Kötelező adat: Téma. Megadhatunk a tematikához százalékos

Részletesebben

Nevelési év indítása óvodák esetén

Nevelési év indítása óvodák esetén Nevelési év indítása óvodák esetén A LÉPÉSEK SORRENDJE NAGYON FONTOS, EZÉRT KÉRJÜK SZIGORÚAN BETARTANI! - Mielőtt elkezdi a nevelési év indítását, kérem, legalább egyszer olvassa át az egész segédletet,

Részletesebben

Minőségellenőrzési kérdőív kitöltő program Felhasználói kézikönyv

Minőségellenőrzési kérdőív kitöltő program Felhasználói kézikönyv Minőségellenőrzési kérdőív kitöltő program Felhasználói kézikönyv Magyar Könyvvizsgálói Kamara 2010. augusztus 18. Tartalom A program főablaka... 3 A fejléc, a felső menüsor valamint az eszköztár... 4

Részletesebben

Tételkiírás és csekkes befizetés a Hallgatói Weben. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Tételkiírás és csekkes befizetés a Hallgatói Weben. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Tételkiírás és csekkes befizetés a Hallgatói Weben Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2007 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2007.05.18. Verzió: 2.0. Oldalszám:

Részletesebben

Tartalom 1/ Aláírások, gyakorlati jegyek, megajánlott kollokviumi jegyek rögzítése... 2 A eset: aláírás rögzítése... 3 B eset: minősített aláírás

Tartalom 1/ Aláírások, gyakorlati jegyek, megajánlott kollokviumi jegyek rögzítése... 2 A eset: aláírás rögzítése... 3 B eset: minősített aláírás Tartalom 1/ Aláírások, gyakorlati jegyek, megajánlott kollokviumi jegyek rögzítése... 2 A eset: aláírás rögzítése... 3 B eset: minősített aláírás rögzítése... 4 C eset: gyakorlati jegy rögzítése... 4 D

Részletesebben

Menza Pure Étkező felület Kézikönyv

Menza Pure Étkező felület Kézikönyv Menza Pure Étkező felület Kézikönyv Tartalom 1 Bevezetés... 2 2 Bejelentkezés... 3 2.1 Kezdőképernyő... 4 3 Étkezés igénylés... 6 4 Számlák... 8 5 Súgó... 9 5.1. Intézményi kapcsolattartók... 9 5.2. Általános

Részletesebben

Nem gyári alkatrészek raktári betárolása modul

Nem gyári alkatrészek raktári betárolása modul Nem gyári alkatrészek raktári betárolása modul 1. Új betárolás felvitele... 3 2.1. Megrendelés alapján történő betárolás... 4 2.2. Belső betárolás típusú betárolás... 7 2.3. Raktárközi mozgás típusú betárolás...

Részletesebben

Kézikönyv. Költségszámítás

Kézikönyv. Költségszámítás Kézikönyv Költségszámítás Tartalomjegyzék 1 ABAS-ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 4 2 FKVSZÁMLA - ÜRES... 5 3 FKVSZÁMLA - MEGJELENÍTÉS [521000 FK52 SZÁLLÍTÁS-RAKODÁS, RAKTÁROZÁS KÖLTSÉGEI]... 6 4 FKVSZÁMLA -

Részletesebben

Kreditátviteli kérelem csakis a NEPTUN tanulmányi rendszeren keresztül, elektronikus formában adható le.

Kreditátviteli kérelem csakis a NEPTUN tanulmányi rendszeren keresztül, elektronikus formában adható le. Tárgy: Kreditátviteli kérelmek_2016/2017/2 félév Tisztelt Hallgató! Ezúton szeretnénk tájékoztatni arról, hogy a 2016/2017. tanév tavaszi félévétől kezdődően a kreditátviteli kérelmek a korábban megszokott

Részletesebben

A. Webes metaadat szerkesztő

A. Webes metaadat szerkesztő ADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén 1. A 18/2005. IHM rendelet melléklete alapján össze kell állítani a közérdekű adatokat 2. Az elkészített dokumentumok feltöltése a központi honlapra:

Részletesebben

NEPTUN.NET OKTATÓI. WEB modul. V 1.1 Funkcionális leírás

NEPTUN.NET OKTATÓI. WEB modul. V 1.1 Funkcionális leírás NEPTUN.NET OKTATÓI WEB modul V 1.1 Funkcionális leírás Budapest, 2005 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. BELÉPÉS... 4 3. ÜZENETEK... 4 3.1. ÜZENETEK MEGTEKINTÉSE... 4 3.2. ÜZENETEK LISTÁZÁSA... 5 3.3.

Részletesebben

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara HelpDesk rendszer. Felhasználói útmutató

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara HelpDesk rendszer. Felhasználói útmutató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara HelpDesk rendszer Felhasználói útmutató 2015 Tartalom Gyakornoki szerepkör... 3 Regisztráció... 3 Személyes felület használata... 4 Kérdéseim... 4 Mentor keresés... 5

Részletesebben

ETR Hallgatói webes alkalmazás

ETR Hallgatói webes alkalmazás ETR Hallgatói webes alkalmazás Az ETR elérhetősége: https://etr.kefo.hu Ill. a www.ketif.hu oldalról Gyorslinkek menüpont ETR link (jobb oldali menüsor) Bevezetés Tisztelt Felhasználó! Ön az Egységes Tanulmányi

Részletesebben

SEGÉDLET A PÁLYÁZATOK RÖGZÍTÉSÉHEZ A SEMMELWEIS EGYETEM PÁLYÁZATI NYILVÁNTARTÓ RENDSZERÉBEN

SEGÉDLET A PÁLYÁZATOK RÖGZÍTÉSÉHEZ A SEMMELWEIS EGYETEM PÁLYÁZATI NYILVÁNTARTÓ RENDSZERÉBEN SEGÉDLET A PÁLYÁZATOK RÖGZÍTÉSÉHEZ A SEMMELWEIS EGYETEM PÁLYÁZATI NYILVÁNTARTÓ RENDSZERÉBEN Minden jog fenntartva Semmelweis Egyetem - 2012 Tartalomjegyzék 1. Belépés a pályázati nyilvántartó rendszerbe...

Részletesebben

Diplomá ztátá si folyámátok informátikái szábá lyzátá

Diplomá ztátá si folyámátok informátikái szábá lyzátá Diplomá ztátá si folyámátok informátikái szábá lyzátá A Gábor Dénes Főiskola rektori utasítása alapján készítették: Endrődi Tamás, informatikai igazgató, projektvezető Balázs-Csomor Erika, tanulmányi hivatalvezető

Részletesebben

CONSENTIT Kft. Dr. Tánczos László T.:(+36)

CONSENTIT Kft. Dr. Tánczos László T.:(+36) Elsős hallgatók bevezetése a NEPTUN rendszerbe Adatok ellenőrzése Tárgyfelvétel Tárgyfelvétel ellenőrzése Vizsgajelentkezés Eredmények az indexben Pénzügyek kezelése CONSENTIT Kft. Dr. Tánczos László T.:(+36)30

Részletesebben

Önkormányzati ASP Hiba- és igénybejelentő rendszer használati útmutató a bejelentők részére

Önkormányzati ASP Hiba- és igénybejelentő rendszer használati útmutató a bejelentők részére Önkormányzati ASP Hiba- és igénybejelentő rendszer használati útmutató a bejelentők részére Az Önkormányzati ASP szakrendszereinek éles üzemi használatát, a felmerülő problémák kezelését a Kincstár központi

Részletesebben

Útmutató. Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon. 2012. július 25. Oldal: 1 / 8

Útmutató. Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon. 2012. július 25. Oldal: 1 / 8 Útmutató Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon 2012. július 25. Oldal: 1 / 8 Tartalomjegyzék I. Fontos tudnivalók... 3 II. Belépés a felületre... 3 III. E-ügyintézés... 4 1. Bizonylatkitöltés

Részletesebben

Tájékoztató a Neptun nyári kötelező szakmai gyakorlatok jelentkezéséhez

Tájékoztató a Neptun nyári kötelező szakmai gyakorlatok jelentkezéséhez Tájékoztató a Neptun nyári kötelező szakmai gyakorlatok jelentkezéséhez A nyári gyakorlatok időtartamára és helyszínére történő jelentkezések adminisztrációját a Neptunban végezheti el, melynek regisztrációs

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK JELENTKEZÉSI FELÜLETÉHEZ

TÁJÉKOZTATÓ A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK JELENTKEZÉSI FELÜLETÉHEZ TÁJÉKOZTATÓ A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK JELENTKEZÉSI FELÜLETÉHEZ Jelentkezési útmutató I. Bevezető A szakirányú továbbképzési szakokra történő jelentkezés a Probono rendszer felületén keresztül történik.

Részletesebben

Hitelkérelem kitöltési útmutató

Hitelkérelem kitöltési útmutató Hitelkérelem kitöltési útmutató Hitelkérelmét a Credinfo hitelnyilvántartó rendszeren keresztül tudja rögzíteni a www.credinfo.hu oldalon keresztül. A bal oldalon történő Ügyfélkapu menüpont alatt szükséges

Részletesebben

Tájékoztató a Neptun nyári kötelező szakmai gyakorlatok jelentkezéséhez

Tájékoztató a Neptun nyári kötelező szakmai gyakorlatok jelentkezéséhez Tájékoztató a Neptun nyári kötelező szakmai gyakorlatok jelentkezéséhez A nyári gyakorlatok időtartamára és helyszínére történő jelentkezések adminisztrációját a Neptunban végezheti el, melynek regisztrációs

Részletesebben

Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból

Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból *OBR = Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszer h t t p s ://e - b e s z a m o l o. i m. g o v. h u / e b e k u l

Részletesebben

Bankkivonatok feldolgozása modul

Bankkivonatok feldolgozása modul Bankkivonatok feldolgozása modul 1 1. Bevezetés... 3 2. A Banki kivonatok karbantartása ablak menüpontjai... 3 2.1. Riportok... 3 o Túlfizetett számlák... 3 o Nyitott számlák... 4 o Rendezett számlák...

Részletesebben

Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból

Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból *OBR = Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszer h t t p s : / / e - b e s z a m o l o. i m. g o v. h u / e b e k u

Részletesebben

Tervezett fakitermelések bejelentése

Tervezett fakitermelések bejelentése Tervezett fakitermelések bejelentése ERDŐGAZDÁLKODÁSI HATÓSÁGI BEJELENTÉSEK/TERVEZETT ERDŐGAZDÁLKODÁSI TEV. BEJELENTÉSE/TERVEZETT FAKITERMELÉSEK BEJELENTÉSE BEVEZETÉS A Tervezett fakitermelések bejelentése

Részletesebben

Tájékoztató pénzügyi elszámolás elkészítéséről az EPER-ben II. 2009.10.15. 1

Tájékoztató pénzügyi elszámolás elkészítéséről az EPER-ben II. 2009.10.15. 1 Tájékoztató pénzügyi elszámolás elkészítéséről az EPER-ben II. 2009.10.15. 1 Netes pályázatok esetén a pénzügyi elszámolás benyújtásának lépései Belépés az EPER-be Beadott pályázatok fül pályázat kiválasztása

Részletesebben

ADMINISZTRÁTOR szerepkör (kari, intézeti, tanszéki adminisztrátorok részére) Kurzusok kiírása, órarendi adatszolgáltatás, vizsgák meghirdetése.

ADMINISZTRÁTOR szerepkör (kari, intézeti, tanszéki adminisztrátorok részére) Kurzusok kiírása, órarendi adatszolgáltatás, vizsgák meghirdetése. ADMINISZTRÁTOR szerepkör (kari, intézeti, tanszéki adminisztrátorok részére) Kurzusok kiírása, órarendi adatszolgáltatás, vizsgák meghirdetése. 1 Kurzus meghirdetése, órarendi adatszolgáltatás Az eddigi

Részletesebben

A Soproni Egyetem Neptun hallgatói kézikönyv első éves hallgatók számára

A Soproni Egyetem Neptun hallgatói kézikönyv első éves hallgatók számára A Soproni Egyetem Neptun hallgatói kézikönyv első éves hallgatók számára 2019. Tartalomjegyzék A SOPRONI EGYETEM NEPTUN HALLGATÓI KÉZIKÖNYV ELSŐ ÉVES HALLGATÓK SZÁMÁRA... 1 KÖSZÖNTÉS... 2 A NEPTUNRÓL...

Részletesebben

Sú gó az ASIR/PA IR Públikús felú lethez

Sú gó az ASIR/PA IR Públikús felú lethez Sú gó az ASIR/PA IR Públikús felú lethez Súgó a magyarországi központi Agrárstatisztikai és Piaci Árinformációs rendszer publikus moduljához. 1 Publikus felhasználói regisztráció A publikus felület Regisztráció

Részletesebben

KIRA OKTATÁSI TANANYAG

KIRA OKTATÁSI TANANYAG EKOP-1.2.16-2012-2012-0001 KIRA OKTATÁSI TANANYAG 2014. október hó ADATSZOLGÁLTATÁS Magyar Államkincstár 1054 Budapest, Hold u. 4. www.allamkincstar.gov.hu 1 BIZTOSÍTOTTI BEJELENTÉS (T1041) ÁLTALÁNOS ALAPELVEK

Részletesebben

Mikroszámla. Interneten működő számlázóprogram. Kézikönyv

Mikroszámla. Interneten működő számlázóprogram. Kézikönyv Mikroszámla Interneten működő számlázóprogram Kézikönyv Tartalomjegyzék Weboldal 2 Regisztráció 3 Bejelentkezés 4 Főoldal 6 Menüsor szerkezete 7 Számlák 8 Beállítások 9 Fizetési módszerek kezelése 10 Kedvezmények

Részletesebben

Tájékoztató a Neptun 6. éves külső gyakorlatok adminisztrációjához

Tájékoztató a Neptun 6. éves külső gyakorlatok adminisztrációjához Tájékoztató a Neptun 6. éves külső gyakorlatok adminisztrációjához A szigorló éves gyakorlatok időtartamára és helyszínére történő jelentkezések adminisztrációját a hallgatók Neptunban végezhetik el, melynek

Részletesebben

Oktatói Óranyilvántartás rögzítése a NEPTUN-ban

Oktatói Óranyilvántartás rögzítése a NEPTUN-ban Oktatói Óranyilvántartás rögzítése a NEPTUN-ban NEPTUN ÓRATARTÁS modul legfontosabb előnyei I. a felület az Interneten keresztül, bárhonnan elérhető On-line kapcsolat a NEPTUN vastag klienssel folyamatos

Részletesebben

Gyári alkatrészek rendelése modul

Gyári alkatrészek rendelése modul Gyári alkatrészek rendelése modul 1. Bevezetés... 2 2. Menüpontok... 3 2.1. Törölhető tételek... 3 2.2. Szűrések... 4 3. Új megrendelés felvitele... 5 3.1. Rendelés készletfoglalásból... 6 3.2. Készletfeltöltő

Részletesebben

Szakdolgozat témakiírása a tanulmányi rendszerben

Szakdolgozat témakiírása a tanulmányi rendszerben Szakdolgozat témakiírása a tanulmányi rendszerben 1. A szakdolgozati témakiírás előkészítése a tanulmányi rendszerben (rendszeradminisztrátori feladat) A szakdolgozat témakiírásához időszakot kell létrehozni

Részletesebben

Alapok (a K2D rendszer alapjai)

Alapok (a K2D rendszer alapjai) Alapok (a K2D rendszer alapjai) 1 1. Bevezetés... 3 2. Fastruktúra... 3 2.1. Nyitása, zárása... 3 2.2. Fülek... 5 2.3. Licence kulcs érvényesítése... 9 2.4. Új elem felvitele... 10 2.5. Elem törlése...

Részletesebben

ElektrO-ParT elektronikai alkatrész nyilvántartó program leírás.

ElektrO-ParT elektronikai alkatrész nyilvántartó program leírás. ElektrO-ParT elektronikai alkatrész nyilvántartó program leírás. 1. ábra A program, indítás után az 1. ábra szerint fog megjelenni. Ebben az ablakban tudunk új alkatrészt felvinni vagy meglévőt módosítani.

Részletesebben

Az egységes BME egyetemi TDK portál használata. 1. rész

Az egységes BME egyetemi TDK portál használata. 1. rész Az egységes BME egyetemi TDK portál használata 1. rész Készítette: Dr. Iváncsy Renáta 2012.09.20. Jelen dokumentum röviden összefoglalja, hogy milyen lépéseken keresztül tud egy hallgató dolgozatot regisztrálni

Részletesebben

Szöveges értékelés. Magiszter.NET. Elérhetőségeink: Tel: 62/550-748; 550-749 Fax: 62/550-919 E-mail: magiszternet@infotec.hu Honlap: www.infotec.

Szöveges értékelés. Magiszter.NET. Elérhetőségeink: Tel: 62/550-748; 550-749 Fax: 62/550-919 E-mail: magiszternet@infotec.hu Honlap: www.infotec. Magiszter.NET Szöveges értékelés Elérhetőségeink: Tel: 62/550-748; 550-749 Fax: 62/550-919 E-mail: magiszternet@infotec.hu Honlap: www.infotec.hu Ügyfélszolgálat: H-P 8:00-16:00 A Magiszter.Net rendszerben

Részletesebben

QualcoMAE jártassági vizsgálatok. Segédlet az Elektronikus ügyintézés használatához

QualcoMAE jártassági vizsgálatok. Segédlet az Elektronikus ügyintézés használatához QualcoMAE jártassági vizsgálatok Segédlet az Elektronikus ügyintézés használatához Első lépések... 2 A jelentkezési lap kitöltése... 6 A minták megérkeztének visszaigazolása... 10 Eredmények rögzítése...

Részletesebben

TÖRZSLAP NYOMTATÁS. Felhasználói dokumentáció verzió 2.1. Budapest, 2009.

TÖRZSLAP NYOMTATÁS. Felhasználói dokumentáció verzió 2.1. Budapest, 2009. Felhasználói dokumentáció verzió 2.1. Budapest, 2009. Változáskezelés Verzió 2.0 Dátum 2009.08.10 3.8 Pont Változás Cím Teljes elektronikus index nyomtatása 23. Oldal Oldalszám: 2 / 21 Tartalomjegyzék

Részletesebben

NYOMTATÁSI SABLONOK KEZELÉSE A DOAS-BAN

NYOMTATÁSI SABLONOK KEZELÉSE A DOAS-BAN NYOMTATÁSI SABLONOK KEZELÉSE A DOAS-BAN Készítette: Gál Tamás Szerkesztette: Mezei Hajnalka Utoljára módosítva: 2013. május 28. Terjedelem: 10 oldal Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...3 2. Elérhetőség...4

Részletesebben

Hungaropharma Zrt. WEB Áruház felhasználói útmutató. Tartalomjegyzék

Hungaropharma Zrt. WEB Áruház felhasználói útmutató. Tartalomjegyzék Hungaropharma Zrt. WEB Áruház felhasználói útmutató Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bejelentkezés a WEB Áruházba... 2 Rendelés rögzítése... 3 RENDELES.CSV állomány specifikációja... 13 Visszaigazolások

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. A pályázat weboldalra való feltöltésének menete, a pályázat felépítése

ÚTMUTATÓ. A pályázat weboldalra való feltöltésének menete, a pályázat felépítése MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KUTATÓINTÉZETI FŐOSZTÁLY 1051 BUDAPEST, NÁDOR UTCA 7. 1245 BUDAPEST, PF. 1000 TELEFON: 4116 365, 4116 366 FAX: 4116 211 ÚTMUTATÓ A pályázat weboldalra való feltöltésének menete,

Részletesebben

Tanszéki adminisztrátor. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Tanszéki adminisztrátor. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Tanszéki adminisztrátor Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2006.03.22. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 20 Tartalomjegyzék 1. k...

Részletesebben

GLS címke kezelő bővítmény GLS online-hoz

GLS címke kezelő bővítmény GLS online-hoz GLS címke kezelő bővítmény GLS online-hoz A bővítmény csak Opeancart 2.2 és 2.3 verziókhoz elérhető, csak magyar nyelven! Általános ismertető: A GLS Online a http://online.gls-hungary.com weboldalon elérhető

Részletesebben

Oktatás Neptun adminisztrátoroknak

Oktatás Neptun adminisztrátoroknak Oktatás Neptun adminisztrátoroknak 2015. 06.22. 2015.07.01. 1 2015.06.22. Neptun alapismeretek Javasolt célcsoport: kezdő Neptun adminisztrátorok bejelentkezés a Neptun rendszerbe szerepkör kiválasztása

Részletesebben

Egyszerű bejelentés az e-építési naplóban - lépésről lépésre től Építész tervezők és tervezői művezetők részére

Egyszerű bejelentés az e-építési naplóban - lépésről lépésre től Építész tervezők és tervezői művezetők részére Egyszerű bejelentés az e-építési naplóban - lépésről lépésre 2017.01.01-től Építész tervezők és tervezői művezetők részére Frissítve: 2017. június 15. 1 Tartalom 1. Belépés az e-építési napló alkalmazásba...

Részletesebben

Technikai segédlet az MTA-SYLFF elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére

Technikai segédlet az MTA-SYLFF elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére Technikai segédlet az MTA-SYLFF elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére Az MTA-SYLFF ösztöndíj pályázat benyújtása a https://palyazat.mta.hu/sasakawa_2015/ weboldalon mezők kitöltésével, illetve

Részletesebben