AFRIKA, AZ ÉHEZŐ KONTINENS

Átírás

1 MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR AFRIKA, AZ ÉHEZŐ KONTINENS A TÉRSÉGBEN URALKODÓ PROBLÉMÁK ÉS AZOK HÁTTERE LÁZÁR SOMA 2013.

2 Tartalom 1. Bevezetés Témaválasztás indoklása A dolgozat célja Hipotézisek A kutatás menete Elméleti iskolák és módszertanok A modernista iskola A függőségi viszonyok elmélete Az államközpontú iskola A politikai interakció módszertana Globalizáció és mondializáció Afrika problémái és azok okai Afrika problémái Alacsony fejlettség Szegénység Éhezés Magas halálozási ráta, alacsony születéskor várható élettartam Betegségek: AIDS, malária, álomkór, sárgaláz Vízhez, higiéniához való hozzáférés hiánya Hiányzó egészségügyi alapellátás Alacsony termelékenység Migráció Afrika problémáinak forrásai Környezeti okok Földrajzi adottságok Éghajlat, szárazság Termőföldek csökkenő aránya, bioüzemanyag-növények térhódítása Társadalmi okok Etnikai konfliktusok Öncélú, korrupt hatalomgyakorlás Népességnövekedés

3 Gazdasági okok Alacsony egy főre jutó GDP és nemzeti jövedelem Növekvő adósság, csökkenő megtakarítás, kevés munkahely Kedvezőtlen politikai, gazdasági környezet Tőkehiány Munkaerő-áramlás negatív hatásai Politikai okok Függőség Az afrikai problémák enyhítésére tett kísérletek A segélyezés fogalma, céljai, formái A nemzetközi segélyezés szereplői A fejlesztési támogatások hatékonyságát akadályozó tényezők A segélyek pozitív és negatív hatásai Az afrikai fejlesztési együttműködés szereplői és a támogatásaik Az afrikai bilaterális fejlesztési együttműködés Az afrikai multilaterális fejlesztési együttműködés Az Európai Unió Afrika politikája Kína és Afrika kapcsolata A támogatott afrikai országok A hipotézisek igazolása Az első hipotézis igazolása A második hipotézis igazolása Összefoglalás Megoldások Irodalomjegyzék Webográfia Táblázatok jegyzéke Ábrák jegyzéke Idegennyelvű összefoglaló

4 1. Bevezetés 1.1. Témaválasztás indoklása Napjaink globalizált világának egyik legnagyobb problémája a fejlett és fejlődő országok között húzódó szakadék. A fejlett államok lakosságánál megszokott mindennapos tényezők, mint a rendszeres élelem, a tiszta ivóvíz, megfelelő higiénia, kiépített oktatási és egészségügyi rendszer, a Föld bizonyos elmaradott területein ismeretlen fogalmak az emberek számára. Ezekben a térségekben a lakosság nagy része napi egy dollárnál kevesebből kénytelen megélni és az éhezés rendkívül gyakori jelenség. Afrika jelentős része, főként a Szaharától délre eső területek ilyen részeknek számítanak. Az, hogy a Föld elegendő élelmiszerkészlettel rendelkezik valamennyi ember számára, és eközben az éhezés mégis meglévő jelenség napjainkban is, számos, többek között morális illetve gazdasági kérdést vet föl. A problémát felismerve kulcskérdéssé vált a fejlődő országok, kiemelten a fekete kontinens helyzetének javítása és fölzárkóztatása, különösen azt figyelembe véve, hogy a globalizáció révén ezen területek gondjai a fejlett országokban is éreztetik hatásukat. Mindezek ismeretében témaválasztásomat az indokolta, hogy Afrika napjaink világgazdaságában betöltött pozíciójának, az ott megjelenő éhezés okainak, a kontinens problémáiból kivezető útnak és lehetőségeinek vizsgálata egy rendkívül érdekes témát rejt magában, miközben lehetőség nyílik egy szinte már teljesen elfeledett kultúra megismerésére A dolgozat célja Szakdolgozatomban elsősorban arra törekedtem, hogy bemutassam Afrika helyzetét a gyarmatosításokig visszamenőleg, középpontba állítva a kontinens problémáit, azok okait és a megoldási lehetőségeket Hipotézisek Kutatásomat két hipotézis köré rendeztem, melyek a következők: 1. Afrika jelenlegi problémáit az alacsony fejlettség, a szegénység, az éhezés, az alacsony születéskor várható élettartam és magas halálozási arány, a betegségek (különösen az AIDS) terjedése, a tiszta ivóvíz és higiénia hiánya, a gyenge 3

5 egészségügy, az alacsony termelékenység és a migráció jelentik. Ezek egymással szorosan összefüggő környezeti, társadalmi, gazdasági és politikai okokra vezethetők vissza. 2. Az Afrikának nyújtott fejlesztési támogatások a kellő hatékonyság hiányában nem érték el a kitűzött célokat A kutatás menete Afrika problémáinak kérdése rendkívül összetett, ezért sokoldalú megközelítést igényel. Dolgozatom első részében azon elméleti iskolákat, fogalmakat, folyamatokat és hatásokat összegzem, melyek megfelelő elméleti hátteret biztosítanak ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk Afrika napjaink világgazdaságában betöltött szerepéről, illetve arról, hogy mely tényezők voltak hatással és járultak hozzá valamilyen módon ahhoz, hogy a fejlődés elmaradt, a kontinens pedig nem tudott megfelelően bekapcsolódni a világgazdasági folyamatokba. Ezt követően a térségben uralkodó gondokat, nehézségeket mutatom be, a majd pedig az ezekhez vezető okokat részletezem. Ennek folyamán igazolom az elméletek során Afrika világgazdasági súlyának csökkenésével kapcsolatban tett kijelentéseket, bemutatom napjaink nemzetközi folyamataiban betöltött szerepét, illetve a kontinensen uralkodó viszonyokat. Ezután az afrikai gondok enyhítésére tett kísérleteket ismertetem, amely során tisztázom a segélyezéssel kapcsolatos főbb fogalmakat, részletezem a támogatások hatékonyságát befolyásoló tényezőket, bemutatom a nemzetközi segélyezés legfontosabb donor államait és szervezeteit, valamint Afrikára irányuló tevékenységüket. Mindezek után igazolom a kontinens problémai és okai közötti összefüggéseket, illetve az afrikai fejlesztési támogatások sikertelenségét. 4

6 2. Elméleti iskolák és módszertanok Az elméleti iskolák és módszertanok részletezésével bemutatom Afrika történeti hátterét, amelynek alapjául Tarrósy István Poltikai elméletek és módszertanok a mai afrikai problémák megértéséhez című tanulmánya szolgált. (Tarrósy, 2009) Ennek során a modernista iskola, a függőségi viszonyok elmélete, az államközpontú iskola és a politikai interakció módszertanán keresztül vizsgálta az afrikai viszonyokat és problémákat (1. ábra). Emellett a tanulmányhoz hasonlóan, elengedhetetlennek tartom a napjaink nemzetközi politikai, gazdasági interakcióit meghatározó globalizáció, illetve annak Afrikára gyakorolt hatását is elemezni. Modernista iskola - Politikai stabilitás megteremtésének kudarca Globalizáció és mondializáció - A globalizáció pozitív és negatív hatásai Függőségi viszonyok elmélete - Erős függés a fejlett államoktól A politikai interakció módszertana - Nem állami szereplők jelentősége Államközpontú iskola - Állami szerepvállalás és cselekedetek hangsúlyozása 1. ábra Elméleti iskolák és módszertanok 5

7 2.1. A modernista iskola Az 1960-as években elterjedt modernista iskola a politikai fejlődés oldaláról kezdte el az afrikai viszonyok vizsgálatát. Ennek alapfeltételezése, hogy a dekolonizációt követően, a politikailag függetlenné vált országok célja a stabilitás kialakítása és fenntartása, valamint a nyugati államoktól való lemaradás és függőség csökkentése volt. Gazdaságilag a fejlődést az iparosításon keresztül, míg politikailag az intézményrendszer átalakításával, a hatalom koncentrálásával, a demokratikus rendszer kiépítésével képzelték el. Az iparosításra való átállást nagyban nehezítette, hogy az egyes országok gazdasági és földrajzi adottságaiból adódóan, Afrika nagy része inkább a mezőgazdaságra rendezkedett be. (Tarrósy, 2009) A gazdaság átalakítását az afrikai vezetők többsége nem a kapitalizmus, illetve a liberalizmus útján keresztül képzelte el, így a legtöbb esetben az úgynevezett afrikai szocializmus valósult meg, amely leginkább csak a nevében volt azonos a szovjet modellel, az afrikai országokban ugyanis egyfajta vegyes gazdaságként aposztrofált rendszert próbálták megvalósítani. (Pál, 2009) Ezt indokolta a világgazdasági rendszer jellege, illetve az előbb említett mezőgazdasági berendezkedés is. Az afrikai szocializmus azonban nem járt sikerrel, mivel a hatalmat a korrupt állami vezetők gyakorolták, a nyugati országoktól való függőséget nem sikerült csökkenteni, a kontinens gazdasági lemaradása pedig még tovább nőtt. A különbségek nem csak Afrika és a fejlett térségek között növekedtek, de a fejlődő országoktól is egyre inkább lemaradt a kontinens. Az afrikai szocializmus sikertelenségét követően egyes vezetők olyan populista kormányzati gyakorlattal próbálkoztak, melynek során mintegy összekapcsolták az államot és a civil társadalmat. Az állami vezetők hatalomféltése következtében azonban ez a rendszer is sikertelennek bizonyult. (Benkes, 2009, 42.o.) A politikai stabilitás megteremtése számos más esetben is kudarcba fulladt. Ehhez olyan tényezők is hozzájárultak, amelyek még a gyarmatosítás következményeinek tudhatók be. Az afrikai társadalom rendkívül heterogén, és az államhatárok meghúzásánál a gyarmatosítók érdekei érvényesültek, így az etnikai csoportok területi elhelyezkedését teljes mértékben figyelmen kívül hagyták, melynek következtében számos törzset és népcsoportot választottak szét. Ennek eredményeként nagyon gyakoriak még napjainkban is a határviszályok, a törzsi ellentétek és háborúk. 6

8 Az idegen megszállás során megpróbálták a helyi lakosságot megtéríteni és a gyarmatosító ország politikai, társadalmi modelljeit az afrikaiakra rákényszeríteni, ezáltal megteremteni a lehetőséget a gazdasági, társadalmi modernizációhoz, illetve megnyitni az utat az ország kizsákmányolásához. Következményként a hagyományos, ősi kultúrák a háttérbe szorultak, miközben az átalakításhoz a legtöbb esetben nem voltak adottak a feltételek. (Benkes, 2009) A függetlenné vált országoknak egyéb kihívásokkal is szembe kellett nézniük. A dekolonizáció során hatalomra jutó afrikai vezetőkre gyakran a korrupció, a nepotizmus, a hatalom önös érdekek menti érvényesítése volt a jellemző, amely során a politikát öncélúan használták fel. Ehhez nagyban hozzájárult a szakképzett afrikai lakosság hiánya, amely a hatalmi pozíciók etnikai alapon történő felosztásához vezetett. Az így előtérbe kerülő atavisztikus erők szintén gátat szabtak a társadalmi egység létrejöttének. (Csizmadia, 2009) A modernista elmélet hiányossága, hogy az afrikai országok modernizációját a nyugati országok mintájára próbálták megvalósítani, figyelmen kívül hagyva a kontinens sajátos vonásait és adottságait. (Tarrósy, 2009) 2.2. A függőségi viszonyok elmélete A függőségi viszonyok elmélete, szemben a modernista elmélettel, a modernizációt akadályozó tényezőket is figyelembe veszi, tehát az elmaradottság okait is vizsgálja. A dependencia-elmélet kimondja, hogy Afrika fejlődését nagymértékben meghatározták a nemzetközi kapcsolatai, és a nemzetközi eseményeknek a kontinensre gyakorolt hatása, mivel Az elmélet kiindulópontját az a feltevés jelentette, amely kimondta, hogy az afrikai fejlődés külső legyen az térségi vagy nemzetközi erőhatások függvényében értelmezhető. A teória szerint ezek az erőviszonyok szoros összefüggésben állnak Afrika erőforrásainak és valójában a kontinens egészének folyamatos kiszipolyozásával. A főként kapitalista érdekek mentén olyan szerkezeti változások következnek be Afrikában, amelyek tovább növelik az afrikaiak lemaradását a globális tendenciáktól és főként az északi államok fejlettségi szintjétől. (Tarrósy, 2009, 15. o.) Az idők folyamán Afrikát a világgazdaság vezető szereplőinek folyamatos érdeklődése övezte, melynek okai között említhetjük a nagyhatalmak politikai, gazdasági érdekeit, illetve a kontinens nyersanyagokban való gazdagságát. Az európai országok az Afrikában rejlő lehetőségeket már a gyarmatosítások során felismerték, így a kontinens kiszipolyozása már 7

9 ekkor megkezdődött. A dekolonizációt követően Afrikára, a Déli államokhoz hasonlóan, fejletlenebb társadalmi berendezkedések, gazdaság és infrastruktúra volt jellemző, ezáltal továbbra is ki volt szolgáltatva a minden szempontból fejlettebb Északnak. A függetlenség kivívását követően Afrika, a többi fejlődő régióval egyöntetűen, nemzetközi kapcsolatait meghatározott gazdasági érdekek mentén próbálta alakítani, melyekkel lehetőség nyílt számukra, hogy a nemzetközi kereskedelem aktív szereplőivé váljanak. (Tarrósy, 2006) A hidegháború időszakának két, egymással szemben álló aktora, az USA és a Szovjetunió is saját ideológiáját, illetve érdekeit próbálta Afrikára kiterjeszteni. A korszak fontos elméleti irányzata a realizmus volt, amely a második világháború utáni nemzetközi politikai térben rövid idő alatt következett be, és a későbbi kétpólusú világ egyik meghatározó hatalmi gondolkodásmódjává vált. [ ] A realista világnézet szerint az aréna fő szereplői az államok, amelyek egy erőegyensúlyi térben hatalmuk maximalizálására törekszenek, igyekezvén megőrizni status quo-jukat az általuk statikusnak preferált rendszerben. (Tarrósy, 2011) A realizmus államcentrikus logikájából tipikusan következik, hogy az államok nemzetközi porondon felmutatható ereje a népesség számától, a terület nagyságától, a gazdasági és katonai erejétől, a politikai stabilitásától és manőverező készségétől függ. (Szabó, é.n., 29.o.) Ezen tényezők alapján ismételten megállapítható, hogy az afrikai országok jelentősen hátrányban voltak az északiakkal szemben. Ugyanakkor az USA célja az volt, hogy az általuk szorgalmazott liberális gazdaságpolitikára - amelynek lényege, hogy a gazdaság állami beavatkozástól mentesen, a szabad verseny megvalósulásán keresztül a legsikeresebb - rendezkedjenek be a függetlenné vált egykori gyarmatok és ennek révén kapcsolódjanak be a nemzetközi folyamatokba, míg a Szovjetunió a szocializmus ideológiáját igyekezett kiterjeszteni a kontinens államaira. (Tarrósy, 2006) Az afrikai országok többségében azonban a gazdasági és társadalmi feltételek nem voltak adottak ahhoz, hogy bármelyik irányzatra épülő rendszert megfelelően ki tudják építeni. A hidegháború korszakának végével, a kétpólusú világ megszűnésével és a szocialista blokk szétesésével több afrikai országban is felszínre törtek a különböző ellentétek. Ráadásul a hetvenes évektől jelentősen romlottak Afrika világgazdasági pozíciói: a hagyományos exportcikkek (kávé, kakaó, gyapot, réz stb.) ára meredeken zuhant, elmaradtak a külföldi befektetők. (Pál, 2009) Ezáltal Afrikával kapcsolatban is megállapítható az, hogy a XX. század végére a Dél belekerülvén az eladósodási spirálba amelynek során országainak adósságállománya valódi tőkemozgás nélkül folyamatosan emelkedett, olyan kiszolgáltatott helyzetbe került, amelyben a szebb és jobb életminőségű jövő reményében fejlesztési 8

10 segélyek sorát kell, hogy elfogadja a gazdag Északtól. (Tarrósy, 2006, 176.o.) A pénzügyi intézmények, elsősorban a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott fejlesztési kölcsönökért és programokért cserébe kért, sokszor irreális elvárások azonban tovább nehezítették Afrika helyzetét. Mindeközben a hatalmi átrendeződések és a globalizációs folyamatok felerősödésének következtében olyan új szereplők jelentek meg az Afrikáért folytatott harcban, mint például Kína, amely ország a fekete kontinens nemzetközi kapcsolatainak egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált napjainkra. Összességében elmondható, hogy Afrika a világgazdaságba való bekapcsolódását a gyarmatosításnak köszönheti, ugyanakkor a gazdasági elmaradottsága is ezzel hozható összefüggésbe. A gyarmatosítás hatásaival a posztkolonializmus foglalkozik. A posztkolonialista elmélet a leginkább azzal bizonyul hasznosnak, hogy rávilágít: a mai világpolitika rendszerében tovább él, folytatólagosan jelen van a gyarmati időszak hatalomgyakorlásának módszertana, de legalábbis a hatalom megragadásának és megtartásának módszertana. Ahogyan Smith és Owens érvelnek, a nyugati érdekek mentén fenntartott gazdasági és katonai kontroll szintje a globális Dél országaiban ma talán még magasabb, mint a direkt gyarmati uralom időszakában. (Tarrósy, 2009, 20.o.) A függőségi viszonyok elmélete szerint a gazdasági elmaradottság helyzetét a globalizációs folyamatok még inkább súlyosbítják, és egyre nagyobb szakadék keletkezik a fejlettebb északi és a fejletlenebb déli államok között. (Tarrósy, 2009) Ez a megállapítás szűrhető le Wallerstein világrendszer-elméletéből is, melyet Dr. Szabó Gábor a következőképp jellemez: Az elmélet hívei a világméretű egyenlőtlenségeket a tőkés rendszer kizsákmányoló jellegével magyarázzák. A legfejlettebb államok kényelme és jóléte csak az ún. Harmadik Világ nyomorának és kiszolgáltatottságának az árán biztosítható. A tőke koncentrációja az egyik oldalon megfosztja a szegény többséget annak esélyétől, hogy nyomorúságos helyzetéből kilábaljon. A rendszer lényege az, hogy az erős és fejlett országok fenntartsák privilegizált helyzetüket a nyersanyagokhoz és erőforrásokhoz való hozzáférés terén, illetve megfelelő piacot biztosítsanak az általuk előállított termékeknek. (Szabó,é.n., o.) Az országok világgazdaságban betöltött szerepét tehát nagymértékben meghatározza az, hogy az országok mely csoportjához, a centrum térségekhez, vagy a perifériához tartoznak. Francis Fukuyama politikai közgazdász és író nem ért egyet a függőségi elméletekkel, szerinte ennek legjobb cáfolatát a néhány kelet-ázsiai országban végbement hatalmas gazdasági növekedés adja. Ám azt ő is elismeri, hogy valamilyen magyarázatot kell adni arra, 9

11 hogy ez a fejlődés másutt miért nem játszódott le olyan látványosan. Fukuyama kétféle magyarázatot említ. Az első, hogy a harmadik világ e térségeiben élő népek életmódja, szokásai, vallása és társadalomszerkezete gátolja a szabadpiaci körülmények teljes kialakulását. A második, hogy ezekben az országokban sohasem volt jól működő kapitalizmus a korábbi gazdaságpolitikai gyakorlat és az állam túlzott gazdasági szerepvállalása miatt. (Trembeczki, 2008, 3.o.) A Fukuyama által említett okok a fejlődés elmaradására, Afrika országainak nagy részére szintén érvényesek. A függőségi viszonyok elméletének gyengeségeként mondható az a megközelítés, hogy Afrikát egy egységként kezeli. Ez azért nem szerencsés, mivel a kontinensen belül óriási fejlettségbeli különbségek mutatkoznak az egyes országok között. (Tarrósy, 2009) 2.3. Az államközpontú iskola Az államközpontú iskola (1970-es évek vége) elemzésének középpontjában az állami szerepvállalás és cselekedetek álltak. Ez már a modernista iskolánál is jelen volt, az államközpontú elmélet azonban nagyobb hangsúlyt fektet erre a szempontra. Az elemzések elsősorban az újonnan létrejött afrikai államok vezetőinek jellemvonásaira, valamint a társadalommal és a világgazdaság szereplőivel kialakított kapcsolataira irányultak. (Tarrósy, 2009) Mindehhez szükséges az állam fogalmának tisztázása, illetve természetének széleskörű vizsgálata. Az állam jellemzésénél érdemes megfigyelni a környezetet, amelyre a társadalom épül. A fekete kontinensen a társadalom és a fizikai környezet között igen szoros kapcsolat figyelhető meg. Fontos szerepe van a társadalmi értékeknek, attitűdöknek, identitásoknak, valamint a kultúrának is. Afrika esetében a külső hatások, az európai értékek, modellek rákényszerítése az őslakosokra, negatívan befolyásolta azokat a képességeket, melyek egy állam megfelelő létrehozásához és irányításához szükségesek, mint például az államalkotásra, irányításra, kormányzásra való képesség. A vizsgálat során továbbá figyelembe kell venni az afrikai államok létrejöttének sajátosságait is. Mivel az államhatárok a gyarmatosítók érdekei alapján lettek meghúzva, szétválasztva ezáltal az ott élő törzseket, olyan államok jöttek létre, melyekre az etnikai sokszínűség volt a jellemző, így sok esetben hiányzott a nemzeti öntudat, illetve a különböző népcsoportok adott területre történő összezárása következtében a társadalmi kohézió sem alakult ki. Azonban a függetlenség elnyerése után sem kívánták az újonnan hatalomra kerülő vezetők az államhatárokat az etnikai szempontok figyelembe 10

12 vételével átírni, mivel ez számos újabb kérdést, konfliktust és problémát vetett volna fel, így elfogadták a korábban létrejött államokat és határaikat. (Csizmadia, 2009) Benkes Mihály háromféle megközelítésben vizsgálja az államiságot: A politikai afrikanisztika gyakran egyenlőségjelet tesz az államok és a kormányok közé. Ezzel mintegy leképezzük az európai viszonyokat, vagyis az államot mint adminisztratív és kényszert alkalmazó intézmények összességét jelöljük meg. E felfogásban a szuverenitás kinyilvánítása jogalapot teremt arra, hogy az államhoz tartozó területen történtek legfelső bírája legyen. Az intézményi felépítést az érintett társadalomból kiemelkedő vezető, illetve társadalmi csoport működteti és uralja. Ez a vezetői réteg jeleníti meg legmagasabb szinten az államot, ellenőrzik az alárendelteket/a hatalom végrehajtóit (ld. pl. az államterület fizikai ellenőrzését). A kormánynak számos funkciót kell ellátnia (forrásteremtés, közigazgatás, közszolgáltatások, biztonsági és fejlődési feladatok tervezése, megvalósítása stb.). A kormány elkerülhetetlenül hatalmat gyakorol a népesség egyenlőtlenségi viszonyai között. (Benkes, 2009, 35.o.) Benkes másik álláspontja szerint létezik az államiság megközelítésének az a módja, mely szerint az államokat a népesség egy részét alkotó csoport elhivatottságot érez, hogy az államot legitimitással ruházza fel és morális alappal lássa el. (Buzan Wæver, 2003) Ily módon nem a puszta erő alkalmazásával alkotja meg az államot, s ekként központi elem az államról szóló idea (miért, hogyan és milyen formában létezzen a megkonstruált állam). Végül az állam gondolata kifejezhet egyfajta területi társulást, amelyet jogi, diplomáciai téren az államok rendszerének formálisan egyenlő tagjaként ismernek el. E három megközelítés jelzi, hogy Fekete-Afrikában is, mint sok helyütt a világban meglehetősen elegyesek, ha nem zavarosak az államiság megalkotásának és fejlesztésének útjai és módjai. (Benkes, 2009) Annak ellenére, hogy a nemzetközi rendszer az afrikai államok szuverenitását elismeri, a Szaharától délre eső területek többségén, főleg Fekete-Afrika országai negatív vagy jogi szuverenitás kategóriájába sorolható (Benkes, 2009, 35.o.), mivel nem tudnak eleget tenni azoknak a feltéteknek és funkcióknak, melyekkel egy államnak rendelkeznie kéne. Ezt bizonyítja az is, hogy az afrikai államokkal kapcsolatban gyakran használják a gyenge állam (weak state), az államkudarc (state failure), vagy a bukott állam (failed state) kifejezéseket. (Búr, 2009, 75.o.) A gyenge állam azért gyenge, mert gyenge civil társadalomra épül, mert fejletlenek a politikai feszültségek kezelésére szolgáló intézményes struktúrái, mert a gazdasági alkalmazkodás megoldhatatlan problémák elé állítja. (Beszélő online, é.n.) Ezen államokat 11

13 etnikai, vallási, nyelvi vagy egyéb feszültségek jellemzik, az egy főre jutó GDP alacsony vagy folyamatosan csökken, a korrupció gyakori, a jogállamiságot gyengén alkalmazzák. A bukott államok már nem tudják ellátni alapvető funkcióikat, mint például az oktatás, a biztonság, vagy a kormányzás, rendszerint az erőszak és a súlyos szegénység miatt. Esetenként az Egyesült Nemzetek Szövetsége és a szomszédos országok is beavatkoznak, hogy megakadályozzák a humanitárius katasztrófát. Azonban ezek az államok nem csak a belső tényezők miatt buktak el. Külföldi kormányok is tudatosan destabilizálhatnak egy államot például a lázadó erők támogatásával, ezzel összeomlást okozva. (Robb, 2004) Emellett jellemző, hogy a gazdasági infrastruktúra megbukott, az egészségügyi és az oktatási rendszer sem megfelelő. Az egy főre jutó GDP meredeken csökken, az infláció növekszik, a korrupció virágzik és gyakori az élelmiszer-hiány. A bukott államokban a kisebbségek gyakran kihasználják a rendszer hibáit. (globalpolicy, 2013) Az említett fogalmakat azonban számos kritika érte, mivel sokan úgy gondolták, hogy ezen kifejezések a nyugati államok előítéletes megfogalmazásait takarják. Az államközpontú iskola is a már korábban említett problémára hívja fel a figyelmet, miszerint az afrikai államok vezetőinek nem megfelelő, sok esetben öncélú, korrupt döntései és cselekedeti jelentősen akadályozzák a kontinens helyzetének javulását. Ez a modell azonban szintén nem teszi lehetővé az afrikai viszonyok teljes körű vizsgálatát, mivel nem volt képes az állam és társadalom kapcsolatrendszerének bemutatására, különösen, ami a nemzetiségek, a különböző tradicionális kultúrák együttélését jelenti, és főképp, ami az együttélésükből fakad. (Tarrósy, 2009, 17.o.) Továbbá a nemzetközi kapcsolatokban az államok mellett egyre nagyobb szerepe van a különböző intézményeknek, gazdasági szereplőknek, integrációknak, melyek sok esetben a nemzetek felett állnak. Ebből adódóan az országok szerepe a világgazdasági folyamatokban komplexebb elemzést igényel A politikai interakció módszertana Az afrikai problémák szélesebb körű vizsgálatát teszi lehetővé a politikai interakció módszertana (1980-as évek eleje), amely a kontinens helyzetének megértéséhez a legfontosabbnak az állam és a társadalom kapcsolatának vizsgálatát tartja. Emellett ugyanolyan jelentőséget tulajdonít a nem állami szereplőknek is, melyek tevékenysége az államhatárokon túl nyúlik. (Tarrósy, 2009) Különösen igaz ez napjainkban, amikor a globalizációnak köszönhetően egyre inkább felértékelődik a civil szervezetek, 12

14 transznacionális bankok, multinacionális vállalatok szerepe is. Ezt hangsúlyozza John Burton elmélete is: John Burton világtársadalma a nem állami szereplők közötti egyre erősödő és kiteljesedő kölcsönhatásokból alakult ki, egy olyan állapotból, amelyben a régi (realista) államok közötti világ statikusságát egy minden területen, a rendszer összes szereplője tekintetében megrajzolható pókháló és annak összetett mozgásai váltják fel. E pókhálóként megszőtt világban az államokon kívüli szereplők és a hozzájuk köthető különböző típusú hatalmak meghatározóak, valamint a kereskedelemhez, a kommunikációhoz, a kultúrához kötődő új minták dominálják a világpolitikát. A globális trendek által megerősített interdependens viszonyok [ ] alapvető mozgatórugója a pénz. (Tarrósy, 2011) A nem állami szereplők közül ki kell emelni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tevékenységét. E szervezetek a globalizált rendszer meghatározó intézményei, és az általuk nyújtott segélyek és egyéb fejlesztési támogatások, melyeket komoly feltételekhez kötöttek, nagyban meghatározták a fejlődő világ, köztük Afrika fejlődését is. Erre utal a következő megfogalmazás is: A donorszervezetek mindinkább a demokratizálástól, az emberi jogok tiszteletben tartásától s nem utolsósorban a piaci elvek érvényre jutásától tették függővé a segélyek, hitelek folyósítását. (Pál, 2009) Sok esetben azonban figyelmen kívül hagyták az adott ország képességeit és sajátosságait, ezáltal irreális elvárásokat és követeléseket támasztva eléjük. Az IMF által szorgalmazott Strukturális Alkalmazkodási Programok (Structural Adjustment Programs SAPs) és szerkezetátalakítási programok (programmes d ajustement structurel-pas) negatív hatásaira hívja fel a figyelmet a következő megállapítás: Afrika esetét kiragadva, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap tekintélyét kifejezetten aláásta a nyolcvanas évek végétől az afrikai országokra erőltetett [SAP] teljes kudarca, amely programot, s a mögötte álló szervezeteket sokan Afrika gondjainak egyik fő felelősévé teszik (Búr, 2005: 3). Stiglitz annak a tudásnak a hiányát is felrója, [...] amely valójában a nemzetközi szervezetek részéről tételezi fel az adott déli országgal kapcsolatos megfelelően mély, naprakész és helytálló ismereteket, a helyi igények és a potenciális helyi megoldási alternatívák tekintetében is. A SAP-ok ugyanis ezeket nem vették figyelembe, hanem olyan univerzális gazdaságpolitikai recepteket írtak fel kötelező érvénnyel, amelyek túl sok esetben nagyon kevéssé, de sokszor szinte egyáltalán nem jelentettek gyógyírt a bajokra. (Tarrósy, 2006, 177.o.) A szerkezetátalakítási programok negatív hatását mutatja az is, hogy a szerkezetátalakítási programokkal (programmes d ajustement structurel-pas) melyekkel válogatás nélkül kényszerítik ki a minden irányú liberalizációt, a közkiadások csökkentését, a világpiacra 13

15 nyitást, az ártalmasnak és nem hatékonynak ítélt állam lerombolását, a munkaerő költségeinek csökkentését, a rugalmas munkavégzést, a piac dicsőítését stb., a bretton-woodsi intézmények az eladósodott országokat alattomosan taszítják a mondializáció veszélyes útjára. (Csizmadia, é.n., 6.o.) Egyetértek azzal a kijelentéssel, miszerint a probléma, nem a globalizáció, hanem a nemzetközi gazdasági intézmények, nevezetesen az IMF, amely néhány elképzelést ráerőltet mindenkire: a piaci fanatizmust, az amerikai kapitalizmus vízióját, amit a legjobbnak, sőt az egyedüli egyetemes gazdasági rendnek próbál beállítani. (Csizmadia, é.n., 24.o.) A politikai interakció módszertanának elemzései tehát kiterjednek az egyes országok külgazdasági stratégiáinak, a világgazdasági szereplők (sok esetben eltérő) érdekei alapján hozott politikai döntéseinek a gazdaságra, társadalomra gyakorolt hatására is, így lehetővé téve, hogy egy átfogó elemzésen keresztül vizsgáljuk az afrikai viszonyokat Globalizáció és mondializáció A politikai kapcsolatok szélesebb körű vizsgálatához célszerű a posztkolonialista elmélet, a Wallerstein féle világrendszer-elmélet megállapításait áttekinteni, illetve a globalizáció és mondializáció folyamatait megvizsgálni. Wallerstein szerint a fejlett államok a kevésbé fejlettek kizsákmányolásán keresztül biztosítják fejlődésüket, nyersanyagszükségleteiket, így aszimmetrikus viszonyok jellemzik a világgazdaságot, melynek következményeként óriási törésvonal keletkezett észak és dél között. (Wallerstein, 2010) A posztkolonialista elmélet is szorosan kapcsolódik ehhez a megközelítéshez, azzal a megállapításával, hogy az egykori gyarmati országok a dekolonizáció ellenére napjainkban is erősen függnek a fejlett országoktól. A globalizáció folyamatinak hatásaival kapcsolatosan elmondható, hogy a mondializáció vagy a globalizáció történetileg számos síkon kibontakozó és sokszereplős folyamata a benne működő integratív és dezintegratív logikákkal folyamatosan ám nem egyenlő ritmusban és mértékben átírja az emberiség, népek, csoportok, egyének társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális létfeltételeit. Nyilvánvaló azonban, hogy ezáltal újabb és újabb veszélyforrásokat, feszültségeket, konfliktusokat, sőt háborúkat teremt, de megteremti a fejlődés, a jólét, az együttműködés, a közös fellépés igen változatos formáit is. (Csizmadia, 2001) Megállapíthatjuk tehát, hogy a globalizáció a korlátok és akadályok ledöntésével, a szabad versenyre való törekvéssel mindenki számára lehetőséget teremt a világgazdasági 14

16 folyamatokba való bekapcsolódásra, emellett részben jótékony hatással van a nevelésre, a kultúrára és a tudás elosztására. Az új technológiák elterjedése lehetővé tette egyes helyi csoportoknak, hogy megmutassák magukat és ily módon a kulturális sokféleségnek, sokszínűségnek kedvez. (Csizmadia, é.n., 24.o) A globalizáció előnyei mellett ugyanakkor kiemelendő a folyamat azon negatív hatása, amely még jobban elmélyíti az egyes országok közötti különbségeket, mivel a középpontban a pénz, illetve a tőke áll, és legfőképp ez határozza meg az egyes nemzetek világgazdaságban betöltött szerepét. Ez alapján a szegényebb, fejlődő országok még nehezebb helyzetbe kerülnek, mivel a globalizáció révén csak még tovább növekszik az évtizedek alatt kialakult egyenlőtlenség. Azonban nem csak Észak és Dél között, hanem a fejlődő országok között is jelentős eltérések figyelhetők meg, sőt Afrikán belül is olyan nagyarányú fejlettségbeli különbségek mutatkoznak, amelyek rendkívül megnehezítik az államok és egyéb szereplők közötti összefogást és együttműködést, amely kulcsfontosságú lenne a felzárkózáshoz. 15

17 3. Afrika problémái és azok okai Az Afrikára irányuló vizsgálatok során fontos szem előtt tartani azt a korábbi kijelentést, hogy Afrika rendkívül heterogén, akár a gazdasági, akár a társadalmi vagy épp a földrajzi jellemzőket vesszük alapul. Azonban a kontinens területén két nagy regionális gazdaságföldrajzi egység úgyszólván minden tekintetben világosan elkülönül: Észak-Afrika (nevezik Arab-Afrikának is), valamint a Szaharától délre elterülő Fekete-Afrika. A két egység között a határ nem éles, hiszen számos ország (pl. Mauritánia vagy Szudán) átmeneti vonásokat mutat. (Probáld-Szegedi, 1983, 29.o.) Az észak-afrikai, főként az olajtermelő országoknál nem mondható el az az évtizedek során végbemenő lemaradás, mint Fekete- Afrika országainak esetében. A kontinens északi államai földrajzi fekvésükből adódóan is kedvezőbb helyzetben vannak, a szomszédságában lévő európai és ázsiai területekkel mindig is élénk kapcsolatokat ápoltak. Ez önmagában még nem jelent akkora előnyt, mivel az érdeklődés (elsősorban a nyersanyagok miatt) Fekete-Afrika országai iránt is megfigyelhető volt a történelem során, ugyanakkor az észak-afrikai országok lakossága már a gyarmatosítás kora előtt jól szervezett államokban, feudális jellegű osztálytársadalomban élt. (Probáld-Szegedi, 1983) Ezzel szemben Fekete-Afrika országaiban nem épült ki a hatalmat megfelelően gyakorló kormány, és amíg a kontinens északi része alapvetően homogén, a Szaharától délre eső területeket nagyfokú heterogenitás jellemzi. Trópusi-Afrika országai közül leginkább csak a gazdaságilag jóval fejlettebb Dél-Afrikai Köztársaság emelhető ki, amely a kontinens egyik legmeghatározóbb állama. A két terület közötti különbség a vizsgálatok során többször is láthatóvá válik. Emellett a kontinens fejlődésének alakulásánál, több esetben az ázsiai és amerikai fejlődő régiókat vettem viszonyítási alapul, mivel Afrika adottságai alapján nem volt hátrányban az említett térségekkel szemben, a gazdasági növekedés mégis sokkal nagyobb ütemben valósult meg ezeken a területeken. 16

18 3.1. Afrika problémái Alacsony fejlettség Migráció Szegénység Alacsony születéskor várható élettartam A problémák környezeti, társadalmi, gazdasági, politikai okai Éhezés Alacsony termelékenység Rossz egészségügyi viszonyok Betegségek, járványok 2. ábra Afrika problémái Forrás: saját szerkesztés Alacsony fejlettség Afrika problémáinak sorát az ott lévő országok alacsony fejlettségi szintjével és a hatalmas méreteket öltő szegénységgel kezdem, amelyek különösen a Szaharától délre eső területeken jelentik az egyik legsúlyosabb és legalapvetőbb problémát. Az egyes országok fejlettségi szintjének meghatározására a Humán Fejlődési Index (HDI) szolgál, amely az emberi fejlődés három területén veti össze a világ országainak teljesítményét: a tisztességes, megfelelően fejlett életminőségben, a tudás szintjében és az emberi élet hosszúságában. (Tarrósy, 2006, 172.o.) Ehhez pedig három tényező születéskor 17

19 várható élettartam, iskolázottság szintje, egy főre jutó GDP, vásárlóerő paritáson számolva - vizsgálatára van szükség. (Tarrósy, 2006) HDI Trendek táblázat Régiók Arab államok 0,444 0,516 0,578 0,641 Kelet-Ázsia és a csendes-óceáni térség 0,428 0,498 0,581 0,671 Európa és Közép-Ázsia 0,644 0,680 0,695 0,751 Latin-Amerika és a Karib-térség 0,582 0,624 0,680 0,731 Dél-Ázsia 0,356 0,418 0,468 0,548 Szubszaharai Afrika 0,365 0,383 0,401 0,463 Forrás: Klugman, 2013, saját szerkesztés. A táblázatból kiderül, hogy bár Fekete-Afrika helyzete a HDI index alapján 1980 és 2011 között javult, vagyis a megfelelő életminőséghez és fejlődéshez szükséges feltételek kedvezően alakultak, ugyanakkor a vizsgált időszakot tekintve, a világ fejlődő térségeihez képest állandó elmaradás figyelhető meg. A 2013-as Humán Fejlettségi Jelentésben, ugyanezen térségeket figyelembe véve, Fekete-Afrika szintén a rangsor utolsó helyét foglalja el. A Jelentés alapján is az egyes afrikai országok alacsony fejlettségi szintjére következtethetünk, mivel a nagyon magas HDI-vel rendelkező országok között a Seychelleszigetek (46. helyen) kivételével egyetlen afrikai országot sem, míg a magas HDI rangsorában elsősorban észak-afrikai államokat találunk Líbia a 64., Algéria a 93., Tunézia a 94. helyet foglalja el, szintén a kontinenshez tartozó Mauritius szigete pedig a 80. A közepes HDI rangsorában kilenc, a 44 alacsony HDI-vel rendelkező ország között pedig Madagaszkárral együtt 35 (!) afrikai országot találunk, melyek zöme a Szaharától délre eső területeken helyezkedik el. (Malik, 2013) Egy másik rangsor alapján, amely az államok gyengeségét vizsgálja a fejlődő világban, szintén szomorú képet kapunk az afrikai különösen fekete-afrikai - országok hatékonyságáról és fejlettségi szintjéről. A besorolást 20 indikátor figyelembe vételével, ezeket gazdasági, politikai, biztonsági és szociális jóléti kosarakba rendezve végezték el, amelynek végén az országok 0,00-10,00 közötti pontszámokat kaphattak (ahol a 0,00 a leggyengébb). A leggyengébb állam Szomália lett, 0,52 pontjával az első helyen található a listán. A 20 legalacsonyabb besorolású ország között Szomálián kívül további 14 afrikai állam 18

20 található. A teljesség igénye nélkül: a Kongói Demokratikus Köztársaság a 3., Burundi az 5., a Közép-Afrikai-Köztársaság a 7., Eritrea a 14., Etiópia a 19. leggyengébb állam a lista szerint. (Rice-Patrick, 2008) Szegénység A szegénységnek különböző fokozatai vannak, az egyes országok között, és azokon belül is jelentős különbségek mutatkozhatnak jellegét és tartósságát illetően, ezért ennek mérése, illetve a szegénységi küszöb meghatározása is eltérő lehet. A Világbank például három kategóriát különböztet meg: Az abszolút szegénység kategóriájába azok tartoznak, akiknek napi bevételük nem éri el az egy dollárt ( ), tehát nem tudják beszerezni azokat az alapvető javakat sem, amelyre az életben maradáshoz lenne szükségük. [ ] Egy fokkal jobb helyzetben vannak a "mérsékelten" szegények, akiknek napi jövedelme ugyan eléri az egy dollárt, de kettőre ( ) már nem futja. Ők is folyamatosan éheznek, nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, egészséges ivóvízhez, gyerekeiknek nem tudják az oktatást biztosítani, sőt lehet, hogy alapvető lakhatási körülményeik sem megoldottak, és a minimális ruházkodásuk sem biztosított. [ ] A relatív szegénység kategóriájába esnek azok, akiknek a napi bevétele az adott országra jellemző átlagjövedelem egy meghatározott szintje alatt van. (Széchey, 2005) A Világbank meghatározása mellett gyakran a kettő, vagy 1,25 dollárt jelölik meg abszolút szegénységi küszöbként. Az emberiség körülbelül fele él szegénységben, akiknek nagy része a fejlődő országban található. Simai Mihály írása szerint 2003-ban a világ 6,3 milliárd lakosából az ENSZ-ben kialakított mutatók alapján (napi 2 dollár vagy ennél kevesebb jövedelem) mintegy 2 milliárd volt szegénynek tekinthető, közülük 1,2 milliárd él a nyomorszinten vagy ez alatt (napi 1 dollár vagy ennél alacsonyabb jövedelem). (Simai, 2005, 147.o.) Ugyanezen írása szerint Dél-Ázsia mellett Trópusi-Afrika van a legrosszabb helyzetben, ahol a lakosság 48 %-a él szegénységben. Afrika etnikai sokszínűségéből, az eltérő gazdasági és társadalmi fejlettségből adódóan a szegénység is eltérő mértékben jelenik meg az egyes államokban, így az egyes országok helyzetét külön-külön érdemes vizsgálni, ugyanakkor az Észak- és Fekete-Afrika közötti különbség ebben az esetben is jól érzékelhető. Amíg például 2008-ban Egyiptomban a napi 1,25 dolláros nemzetközi szegénységi küszöb alatt élő emberek csupán a lakosság 1,7%-át alkották, a Közép-Afrikai-Köztársaságban ez az arány 62,8%, Mozambikban 59,6% volt. Ha azonban a nemzetközi szegénységi küszöb két dollár, Egyiptomban a népesség 15,4%-a, a 19

21 Közép-Afrikai-Köztársaság 80,1%-a, míg Mozambik 81,8%-a számít szegénynek. A két dolláros küszöb esetében a XXI. század elején az imént említett két országon kívül további 19 országban él a lakosság több mint 70%-a szegénységben. A legrosszabb helyzetűnek a Kongói Demokratikus Köztársaság, Libéria, Burundi, Madagaszkár és Malawi mondható, amelyek esetében a szegény lakosok aránya meghaladja a 90%-ot. 1,25 dolláros küszöbnél ugyanebben az időszakban 17 államban volt 50% fölötti a szegény népesség aránya. A legmagasabb mutatóval a Kongói-Demokratikus-Köztársaság (87,7%), Libéria (83,8%), Madagaszkár és Burundi (mindkettő 81,3%) rendelkezett. (AEO, 2013) Éhezés A szegénységhez hasonlóan, az éhezés mértéke, tartóssága, jellege és nem utolsó sorban okai között is jelentős eltérések lehetnek az egyes területek között. Például háborúk vagy természeti csapások következtében kialakulhat ideiglenesen, ugyanakkor lehet tartós, krónikus jelenség is, melynek okai már jóval összetettebbek. (globalance, 2011) Az ENSZ meghatározása szerint tartós éhínségről akkor beszélhetünk, ha egy országban tízezer lakosonként két felnőtt vagy négy gyermek éhen hal, illetve a népesség minimum harminc százaléka alultáplált. (Dancs, 2013) FAO statisztikák alapján, a Földön mintegy 870 millió ember nem jut elegendő élelemhez, vagy nem tudják biztosítani a szervezet számára szükséges energiabevitelt. (FAO, 2013) Az éhezés (és szegénység) terén a fejlődő országokban, azok közül is Afrika Szaharától délre eső területein a legsúlyosabb a helyzet (3. ábra) ben 13 állam lakosságának több mint 34%-a éhezett, többek között Csádban, a Közép-afrikai-Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Angolában, Zambiában, Zimbabweben, Etiópiában, Eritreában volt a legsúlyosabb a helyzet. Egy 2012-es tanulmány szerint az éhezés szempontjából extrém fokozatú országnak minősülő Eritreán és Burundin kívül további 11 afrikai országban nagymértékű éhezés van. (Kovács, 2012) 20

22 3. ábra Éhezők a világ országaiban Forrás: Kőműves, 2009, nol.hu A 2. táblázatból is kiderül, hogy az éhezés és alultápláltság leginkább a fejlődő térségeket, elsősorban Fekete-Afrikát sújtja. Mindkét vizsgált időszakban a világ alultápláltjainak 98%-a a fejlődő országokban élt, ebből Afrika részesedése a es 18%-ról a es időszakra 28%-ra növekedett. Továbbá kiderül az is, hogy az afrikai alultápláltak 97%-a a Szaharától délre eső területeken él. Az alultápláltak prevalenciáját nézve láthatjuk, hogy a legtöbb térséghez hasonlóan, Fekete-Afrikában is 32,8%-ról 26,8 %-ra csökkent az arányuk, ugyanakkor tényleges számuk 170 millió főről 234 millióra emelkedett. Az előbbi mutató javuló tendenciája a népesség növekedésével magyarázható, mivel a lakosság megemelkedett számához viszonyítva az arány tényleg csökkent, valójában azonban az alultápláltak létszáma emelkedett. 21

23 2. táblázat Alultápláltak prevalenciája és száma Alultápláltak prevalenciája (%) Alultápláltak száma (M ember) Régió Világ 18,6 12, Fejlődő országok 23,2 14, Afrika 27,3 22, Észak-Afrika <5 <5 5 4 Fekete-Afrika 32,8 26, Ázsia 23,7 13, Latin-Amerika és a Karibtérség 14,6 8, Fejlett országok <5 < Forrás: FAO 2012, saját szerkesztés. A lakosság létszámához viszonyítva az alultápláltak aránya a es időszakban Burundiban, a Comore-szigeteken és Eritreában volt a legmagasabb. A tényleges számukat tekintve a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Etiópiában (és Szudánban), illetve Tanzániában volt a legrosszabb a helyzet. Ebben az időszakban összességében Afrikában, azon belül Fekete-Afrikában sem mondható el, hogy a lakosság több mint harminc százaléka alultáplált, vagyis az ENSZ meghatározása szerint hivatalosan nincs tartós éhínség az említett térségekben. Ugyanakkor a fentebb bemutatott országoknál is látható, hogy ez az arány jóval meghaladja az ENSZ által meghatározottat, tehát az éhezés Afrika számos országában tartósan jelen van. Az éhezés a gyermekeket is érinti, a közötti időszakban az 5 éves kor alatti alultápláltság aránya Nigerben, Burundiban, Madagaszkáron, Eritreában és Etiópiában volt a legmagasabb. (FAO, 2012) 22

24 Magas halálozási ráta, alacsony születéskor várható élettartam Demográfiához kapcsolódó adatok (2010) Születéskor várható élettartam Csecsemőhalálozás (/1000 élve születés)* 5 év alatti halálozás (/1000 élve születés) 3. táblázat Halálozási ráta (/1000 fő) Régió Világ 70 51,9 54,3 8,2 Afrika 52 87,5 103,8 11,4 Kelet-Afrika 56 85,4 86,2 10,5 Közép-Afrika , ,7 Észak-Afrika 71 43,9 40,5 5,2 Dél-Afrika 52 54,2 54,7 13,3 Nyugat-Afrika ,8 126,6 13 Ázsia 70 48,3 44 7,2** Latin-Amerika és a Karibtérség 74 28,1 22,3 - Fejlődő régiók ,9 *2000-es adatok alapján **Ázsia fejlődő térségeiben Forrás: FAO, 2012, saját szerkesztés. A 3. táblázatban részletezett valamennyi mutatóval kapcsolatban elmondható, hogy Afrika kitűnik a többi vizsgált terület közül, de nem pozitív értelemben. Amíg a születéskor várható élettartam 2010-ben Ázsiában és Latin-Amerikában is 70 év fölött volt, Afrikában csupán 57 év. A legalacsonyabb korra Közép-Afrikában lehetett számítani, itt a várható élettartam mindössze 49 év volt. A csecsemőhalálozások tekintetében a világátlagtól és a másik két földrész fejlődő gazdaságaitól szintén több halálesetet rögzítettek Afrikában, a legrosszabb helyzet itt is Közép-Afrikában alakult ki. Az öt éves kor alatti halálozások számában és a halálozási ráta esetében a fekete kontinens szintén rosszabb adatokkal rendelkezik, mint a világátlag. 23

25 A születéskor várható élettartam és a halálozási ráta tekintetében nem sokat javult Afrika helyzete az 1980-as évek óta ban a kontinensen a legalacsonyabb születéskor várható élettartam 39 év volt Nigerben és Dél-Szudánban, 2010-ben ugyanez az adat Sierra Leoneban 38 év volt. Az előbbi évben a legmagasabb várható kort Maurítiusban rögzítették (67 év), ez 2010-re 73 évre növekedett (Tunéziában). Továbbá, amíg 1980-ban 23 országban volt a születéskor várható élettartam 50 év alatt, 2010-re csak 18 országra csökkent ezen államok száma. A halálozási ráta esetében 1980-ban 47 országban volt magasabb a ráta 10 főnél, 2010-ben ezen államok száma is csupán 44-re redukálódott. (Worldbank, 2013) Betegségek: AIDS, malária, álomkór, sárgaláz Az AIDS nem csak Afrika számára jelent problémát, globális szinten is egyre több ember fertőződik meg. Ugyanakkor a fertőzöttek többsége Fekete-Afrikában lakik, az ott élők nagy eséllyel kapják el a betegséget, a túlélésre pedig nem sok esélyük van, így növeli a halálozási arányt és csökkenti a születéskor várható élettartamot (egyes országokban akár évvel is). (Origo, 2005) Az AIDS mellett olyan betegségek is súlyosbítják a helyzetet, mint a malária, az afrikai álomkór vagy a sárgaláz ben megjelent adatok alapján az álomkór mintegy 300 ezer embert fertőzött meg Szudánban és Angolában, így nem meglepő, hogy a szudáni lakosság fertőzötteinek aránya az 1989-es 1%-ról 1997-re 43 %-ra növekedett. A gyógyítást nehezítette, hogy annak költségeit a lakosság többsége nem tudta megfizetni. (Csereklyei, 2000) A malária szintén nagy problémát jelent, 2005-ben megjelent adatok szerint Afrikában a családok mintegy háromnegyede szenved a betegségtől. Évente legalább egymillió, de egyes becslések szerint hárommillió gyermek lesz a malária áldozata. (Széchey, 2005) A malária terjedését támasztja alá az is, hogy 2008-ról 2009-re a bejelentett klinikai esetek száma Fekete-Afrikában ről ra nőtt, a legtöbbet Kenyában és Ugandában regisztrálták. (ADI, 2011) 2011-ben a legtöbb HIV/AIDS-es beteget a Dél-Afrikai-Köztársaságban regisztrálták, majd Nigéria, Kenya, Tanzánia, Mozambik és Uganda következett a sorban. Ezzel majdhogynem egyenes arányosságban állt a halálesetek száma is, a legtöbb a Dél-Afrikai-Köztársaságban, majd Nigériában történt. Őket követte Tanzánia, Mozambik, Kenya és Uganda. (4. táblázat) 24

26 4. táblázat HIV/AIDS betegek és halálesetek száma 2011-ben (ezer fő) Országok HIV/AIDS betegek száma Dél-Afrikai- Köztársaság 5600 Nigéria 3400 Kenya, Tanzánia 1600 Mozambik, Uganda 1400 HIV/AIDS felnőtt és gyerek halálesetek száma Dél-Afrikai- Köztársaság 270 Nigéria 210 Tanzánia 84 Mozambik 74 Kenya, Uganda 62 Forrás: AEO, 2013, saját szerkesztés. Az afrikai betegségeknek, különösen az AIDS-nek gazdasági és szociális hatásai is vannak. A kontinensen gyakorta a nők végzik a földeken a munkát, így a szerepük az élelmiszertermelésben is meghatározó, és a gyereknevelés is az ő feladatuk. Az AIDS következtében egyaránt nők és férfiak milliói halnak meg, a betegség különösen a munkaképes, legproduktívabb korosztályt sújtja, melynek hatására drasztikusan csökkenhet a munkavállalók száma, ami a mezőgazdasági és ipari termelés csökkenését okozhatja. (Csereklyei, 2002) Emellett, ahogy már fentebb is említettem, hozzájárul az alacsony születéskor várható élettartamhoz és magas halálozási arányhoz is. A globalizáció és az afrikaiak növekvő migrációja következtében azonban a Föld valamennyi térsége ki van téve a veszélynek, ezért a kontinens egészségügyi helyzetének javítása, a betegségek megelőzése, és amennyiben lehetséges, azok gyógyítása, mindenkinek az érdeke. 25

27 Vízhez, higiéniához való hozzáférés hiánya Vízhez való hozzáférés hiánya Higiéniához való hozzáférés hiánya 4. ábra A vízhez és higiéniához való hozzáférés hiánya 2010-ben (%) Forrás: FAO, 2013, saját szerkesztés. Ahogy a 4. ábra is mutatja, a vízhez és higiéniához való hozzáférés Fekete-Afrikában jelenti a legnagyobb problémát es adatok alapján, ebben a térségben a lakosság 39%-a nem jut megfelelő vízforráshoz, emellett a népesség 69%-a számára nem biztosítottak a megfelelő higiéniás viszonyok. Előbbi tekintetében Etiópiában (56%) és Szomáliában (70%), míg utóbbi esetében Nigerben (91%), Tanzániában (90%), Sierra Leoneban, Csádban és Beninben (mindegyiknél 87%) voltak a legnagyobb arányban azok, akiknél nem adattak meg az egészség megőrzéséhez szükséges feltételek. Mindezek hiánya hozzájárul a betegségek terjedéséhez, illetve a születéskor várható élettartam csökkenéséhez és a halálozási arány növekedéséhez Hiányzó egészségügyi alapellátás Az egészségügyi kiadások, vagyis az, hogy egy kormány mennyit költ erre a szegmensre, rávilágít az adott állam egészségügyi helyzetére. Afrika e tekintetben, Latin-Amerikához és Ázsiához hasonlóan, le van maradva a világtól (5. táblázat). Továbbá megállapíthatjuk azt is, 26

28 hogy 1995-ről 2010-re a fekete kontinens egyik területén sem javult sokat a helyzet, még a legjobb mutatóval rendelkező dél-afrikai térség 2010-es egészségügyi kiadásai is az 1995-ös világátlag szintjén álltak. Ugyanebben az évben Eritrea, Kongó és Angola költött a legkevesebbet az egészségügyre a GDP százalékos arányában. Mindemellett az egészségügyi szakemberekből is jelentős hiányt szenved a kontinens ban Tanzániában, 2008-ban Libériában mindössze egy, ugyanebben az évben Malawiban és Sierra Leoneban kettő, Gambiában négy orvos jutott ezer lakosra. 5. táblázat Egészségügyi kiadások a GDP%-ában Régiók Világ 8,8 10,4 Afrika 5,2 5,9 Kelet-Afrika 3,8 5,9 Közép-Afrika 3,7 3,8 Észak-Afrika 4,1 4,9 Dél-Afrika 7,3 8,8 Nyugat-Afrika 4,9 5,2 Latin-Amerika és a Karib-térség 6,5 7,7 Ázsia 5,7 6,2 Forrás: FAO, 2012, saját szerkesztés. A gyenge egészségügyi feltételek, valamint a megfelelő víz és higiénia hiánya hozzájárul a betegségek terjedéséhez, illetve a születéskor várható élettartam csökkenéséhez és a halálozási arány növekedéséhez Alacsony termelékenység A szolgáltatásoknak egyre nagyobb jelentősége van a kontinens életében (5. ábra), ugyanakkor Afrika GDP-jének 40%-át még mindig a mezőgazdaság állítja elő. (Glied, 2010, 40.o.) Továbbá az összes földrész közül itt a legmagasabb a mezőgazdasági keresők aránya (58%). (Probáld, 2002) A szektor kiemelkedő szerepét mutatja az is, hogy amíg 2007-ben Afrikában a mezőgazdaság részesedése a teljes gazdaságból 16%, az EU-27- ek esetében ez mindössze 2% volt. (Xenellis, 2009) Mindezekből adódik, hogy a lakossága 27

29 számára nagyon fontos a mezőgazdasági termelés, különösen annak tudatában, hogy a naturális gazdálkodás még mindig széles körben van jelen a kontinensen. 16% 44% 29% Mezőgazdaság Ipar Gyártás Szolgáltatások 11% 5. ábra A fő gazdasági ágazatok részesedése a teljes gazdaságból (%) Forrás: Xenellis, 2009, 2.o. Ahogy a 6. táblázat is mutatja, az egy főre jutó élelmiszertermelés értéke Afrikában alacsonyabb, mint például Latin-Amerikában, de a világátlagtól is elmarad. A gabona import függőségi aránya tekintetében szintén gyengébb mutatóval rendelkezik a fekete kontinens, ráadásul közötti időszakhoz képest re tovább növekedett a függőség. A leginkább behozatalra szorult országok ekkor Mauritius, a Seychelles-szigetek, Botswana, a Zöld-foki Köztársaság és Líbia voltak. (FAO, 2013) 28