BEVEZETÉS A LOGOPÉDIÁBA

Átírás

1 TÁMOP /1/B MENTOR(h)ÁLÓ PROJEKT MAGYAR ADÉL, TÓTHNÉ ASZALAI ANETT BEVEZETÉS A LOGOPÉDIÁBA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUS-KÉPZŐ KAR, GYÓGYPEDAGÓGUS-KÉPZŐ INTÉZET

2 Tartalom: Bevezető 1. o. I. Az esélyegyenlőség korszerű értelmezése, a fogalom fejlődése 1. Az értelmezési keret változásai, jogszabályi háttér 4-8. o. 2. A fogyatékossággal kapcsolatos alapfogalmak o. II. Ismeretek a beszédfogyatékosságról 1. Érzékenyítés, ráhangolódás a beszédfogyatékosság problémakörére o. 2. A szociálisan kompetens viselkedés értelmezése, kialakítása beszédfogyatékos emberekkel o. III. A logopédia meghatározása 1. A logopédia tudományos meghatározása, interdiszciplinális kapcsolatai o. 2. A törvényi szabályozás o. 3. A logopédiai terminológia fejlődése o. IV. Logopédiai kórképek csoportosítása o. V. A logopédiai tevékenység és színterei 1. A beszédfejlesztés alapelvei o. 2. Az ellátórendszer felépítése o. VI. A beszédjavítást végző szakember személyisége, feladatai, kompetenciái o. VIII. A logopédusok etikai normái o. IX. Hazai és régiós jogvédő szervezetek, érdekvédelmi szervezetek o. IX. Esetismertetés o. Záró gondolatok 52. o. Irodalomjegyzék o. 2

3 Bevezető A jegyzet segédanyagként a Bevezetés a logopédiába című kurzus tananyagát, elméleti ismereteit és gyakorlati feladatait tartalmazza. Célunk, hogy a hallgató ismerje meg a logopédia tudományterületéhez kapcsolódó alapfogalmakat, szakirodalmat. Alapszinten tájékozódjon a logopédiai kórképek rendszeréről, a logopédus feladatairól és az ellátás színtereiről. Fontosnak tartjuk, hogy a felhasználóknak bemutassuk a logopédia tudományágának tárgyát, tudományos kapcsolatrendszerét, tevékenységi körét, a logopédia fogalomrendszerét, a nyelv- és beszédzavarok csoportosítását, a logopédiai tevékenység területeit. Az elméleti anyag feldolgozását gyakorlati feladatok, szövegelemzések segítik. Az ismeretek rendszerezése, ellenőrzése tesztkérdésekkel történik. a Szerzők 3

4 I. Az esélyegyenlőség korszerű értelmezése, a fogalom fejlődése 1. Az értelmezési keret változásai, jogszabályi háttér Minden állampolgárnak, így a fogyatékossággal élő embereknek is egyenlő jogaik vannak. Joguk van a méltósághoz, az egyenlő elbánáshoz, a független élethez és a társadalomban történő teljes körű részvételhez. Az Európai Unió tevékenységének középpontjában az a törekvés áll, hogy lehetővé tegye a fogyatékossággal élő embereknek ezen jogok élvezetét. Ebből következően az esélyegyenlőség alátámasztja Európa fogyatékos üggyel kapcsolatos hosszú távú céljait, és képessé teszi a fogyatékossággal élő embereket arra, hogy kiteljesítsék lehetőségeiket, és képesek legyenek részt venni a társadalomban. Az Európai Unió olyan különböző, a kérdések széles körét felölelő politikai eszközöket vesz igénybe, amelyek érintik a fogyatékossággal élő embereket re az Európai Közösség javulást szeretne elérni a foglalkoztatási kilátások, a mindenki számára lehetséges akadálymentes hozzáférés és a független élet vonatkozásában. A fogyatékossággal élő emberek is részt vesznek a döntéshozatalban a következő európai alapelv alapján: Semmit a fogyatékossággal élő emberekről - nélkülük. / A legfontosabb nemzetközi és hazai emberi jogi dokumentumok: 1993 ENSZ Közgyűlés The Standard Rules ( A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető szabályai ) 2002 Európai Fogyatékosügyi Kongresszus, Madridi Nyilatkozat 2007 ENSZ A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény 253/1997. (XII.20.) Kormányrendelet az országos településrendezési és építés követelményekről (OTÉK) évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról évi XXVI. törvény indokolása a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról 10/2006.(II.16.) Országgyűlési határozat az új Országos Fogyatékosügyi Programról /forrás: 4

5 Fogyatékossággal élő minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását. (1998/XXVI. törvény) Bár a fogyatékosság a legemberibb tapasztalás, amely potenciálisan mindannyiunkat érint, azokra az emberekre, akiknek támogatásra van szükségük képességeik fejlesztéséhez, gyakorlásához, szükségleteik kielégítéséhez, gondolataik kifejezéséhez, ahhoz hogy részt vehessenek egy adott társadalom életében, fogyatékos személyekként tekintünk. A fogyatékosság azonban mindenki számára kontextusban jelentkezik, függ az egyén kulturális, fizikai és társadalmi környezetétől, így rendkívüli jelentősége van annak, hogy egy társadalom miként határozza meg a fogyatékosságot, s kit tekint fogyatékos személynek. A társadalmi modell, mint új gondolati keret, a fogyatékossággal élést már nem személyes szerencsétlenségként, karitatív lehetőségként, vagy csupán orvosi feladatként definiálja. A fogyatékosság megélése a különbözőség, a másság, a kirekesztés és az emberi jogok kérdéseként jelenik meg. Miután a fogyatékosságot társadalmilag konstruált identitásként, illetve reprezentációs rendszerként fogja fel, ezért a fogyatékossággal élő személyt a társadalom részeként mutatja meg, így a hangsúlyt a hatalmi viszonyokra, a diszkriminációra, az elnyomásra, a társadalom felelősségére helyezi. (Hernádi Ilona) ENSZ egyezmény a fogyatékossággal élő személyek jogairól (2006) Az ENSZ december 16-án fogadta el ezt a nagy jelentőségű egyezményt. Magyarország az elsők között csatlakozott hozzá, március 30-án írta alá. Az egyezmény civil kezdeményezésű: először a mozgásfogyatékossággal élő személyek világszervezete, a Disabled People s International vetette fel szükségességét. Miután megszerezték néhány tagállam támogatását, 2001-ben Mexikó vitte a közgyűlés elé a javaslatot. Az Egyezmény a XXI. század első legmagasabb szintű nemzetközi emberi jogi szerződése. Több tekintetben is paradigmaváltást jelent, elsősorban a fogyatékosság társadalmi modelljének legmagasabb szinten való elismerése terén. Elfogadásával a tagállamok végső soron arra kötelezik magukat, hogy a fogyatékos embert ne ellátandó tehernek, hanem olyan állampolgárnak tekintsék, akinek joga van saját döntései alapján saját életét élni. A törvény előtti egyenlőségről szóló 12. cikk szerint minden ember egyformán jog- és cselekvőképes, és ha valaki ennek gyakorlásához segítséget igényel, akkor azt biztosítani kell számára. Vagyis a jövőben nem lehet a fogyatékos személyek életéről döntést hozni saját akaratukat figyelmen kívül hagyva. Az Egyezmény nem ad fogyatékosságdefiníciót, nehogy az a jövőben kirekesztővé váljon. 5

6 Elismeri a szabad és tájékozott döntéshez való jogot, a személyi szabadsághoz való jogot, az oktatás terén az inklúzió szükségességét stb. A tagállamok szintjén a végrehajtást számottevő országon belüli és nemzetközi figyelem övezi. Az ENSZ egyezmény jelentősége A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény (ENSZ 2006) jelentősége az alábbiakban áll: 1. a valaha volt legjobban megvitatott nemzetközi egyezmény, amely a civil társadalom maximális bevonásával született; 2. a szociális modell talaján áll; 3. áttörést jelent, hogy nemzetközi szinten először átfogóan értelmezi a pszichoszociális fogyatékossággal élő személyek jogain belül a pszichiátriai eredetű fogyatékossággal élőkét; 4. világszintű áttörést hoz a cselekvőképesség irányába; 5. ellenőrzési mechanizmusa a világ eddigi fogyatékosságügyi tartalmú egyezményeihez képest kimagaslóan erős. /Könczei György, 2009/ Az ENSZ egyezmény 30. cikke A kulturális életben, üdülési, szabadidős és sporttevékenységekben való részvétel követelményeit hangsúlyozza (részlet): 1) A részes államok elismerik a fogyatékossággal élő személyek azon jogát, hogy másokkal azonos alapon vegyenek részt a kulturális életben, és minden szükséges intézkedést megtesznek annak biztosítására, hogy a fogyatékossággal élő személyek a) hozzáférhető formában jussanak hozzá a kulturális anyagokhoz; b) hozzáférhető formában jussanak hozzá a televízió műsoraihoz, filmekhez, színházhoz és más kulturális tevékenységekhez; c) c) hozzáférjenek a kulturális előadások vagy szolgáltatások helyszínéhez, mint például a színházhoz, múzeumhoz, mozihoz, könyvtárhoz és utazási irodához, továbbá lehetőség szerint hozzáférjenek az emlékművekhez és a jelentősebb nemzeti kulturális helyszínekhez. A fent említett és egyéb nemzetközi dokumentumok irányelveit hazai adaptációjukban, az Új Országos Fogyatékosügyi Programban, még részletesebben és konkrétabban kibontva találjuk:(részletek) (3.7) A család szabadidejének eltöltését biztosító sportolási lehetőségekhez, kulturális javakhoz, idegenforgalmi szolgáltatásokhoz való hozzáférés (...) Az Európai Unió irányelveire és a technika fejlődésére figyelemmel olyan programokat kell indítani, amelyek elősegítik a fogyatékos személyek különböző csoportjai számára a kulturális 6

7 javakhoz való hozzáférés lehetőségét. Idetartoznak a közkulturális intézmények fizikai és kommunikációs akadálymentesítése, illetve a múzeumok bemutatásra kerülő tárgyainak hozzáférhetővé tétele például a látás-, hallássérült személyeknek. Elfogadható a tárgyak digitális adathordozón történő rögzítése és az interneten való bemutatás biztosítása. (...) A fogyatékos személyek kulturális életben való esélyegyenlőségének biztosítása érdekében: a) biztosítani kell a kulturális örökség helyszíneinek (kiemelten a világörökségi helyszínek), valamint a műemlékek információs táblarendszerének a fogyatékos személyek számára is megérthető módon történő fejlesztését; b) biztosítani kell a kulturális, a közművelődési, a közgyűjteményi intézmények esélyegyenlőséget szolgáló tevékenységének fejlesztését, c) a fogyatékos személyek szabadidejének aktív eltöltése érdekében lehetővé kell tenni a közösségi célú létesítmények látogatását, szabadidős intézmények használatát, d) biztosítani kell a fogyatékos személyek aktív alkotó részvételét a közkulturális tevékenységekben; e) ösztönözni kell a fogyatékos alkotók és alkotó csoportok részvételét a nemzetközi és hazai kulturális fesztiválokon, a csereprogramokat és a vendégszerepléseket, f) kutatási programokat kell indítani, amelyek olyan eszközök, eljárások és módszerek előállítására irányulnak, amelynek eredményeképpen a fogyatékos emberek számára elérhetővé válik, hogy megismerhessék a kulturális értékeket, részt vegyenek a tárgyalkotó és az amatőr művészeti mozgalmakban, és egyéb közösségi tevékenységekben. Akadálymentesítés helyett egyetemes tervezés Az egyes kulturális intézmények más közszolgáltatást végző intézményekhez hasonlóan komoly erőfeszítéseket tesznek a megközelíthetőség, az elérhetőség biztosítása érdekében, ezt a törekvést fejezi ki az akadálymentesítés fogalma, vagyis egy utólagos küzdelem a létező akadályok elhárítására, vagy legalább enyhítésére. A közgondolkodásban már réges-régen a megelőzésnek, az eleve akadályok nélküli környezet kialakításának kellene dominálnia. A kulturális intézményrendszerre is vonatkozik az un. egyetemes tervezés elve, az ENSZegyezmény 2. cikkében lefektetett alapelv, miszerint Egyetemes tervezés -en a termékek, a környezet, a programok és szolgáltatások oly módon történő tervezését értjük, hogy azok minden ember számára a lehető legnagyobb mértékben hozzáférhetőek legyenek: adaptálás, vagy speciális tervezés szükségessége nélkül. Az egyetemes tervezés nem zárhatja 7

8 ki a fogyatékossággal élő személyek csoportjai számára szükséges támogató-segítő eszközök és technológiák indokolt esetben történő használatát. Ennek az elvnek a hazai adaptációja az Új Országos Fogyatékosügyi Programban így szól az egyenlő esélyű hozzáférésről szóló fejezetben: Az egyetemes tervezés elve azt jelenti, hogy a minket körülvevő világot (épített és mesterséges környezetet) nem átalakítani szükséges a fogyatékos személyek szükségletei szerint, hanem eleve úgy kell azt megtervezni, hogy a fogyatékos személyek számára is hozzáférhető és használható legyen. 2. A fogyatékossággal kapcsolatos alapfogalmak Fogyatékos az a személy, aki érzékszervi-, látásszervi-, hallásszervi-, mozgásszervi-, valamint értelmi képességeit jelentős mértékben, vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez a számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során. A sérültség-, fogyatékosságmentes élet a biológiailag adott lehetőségek és készségek teljes tárházának maradéktalan birtoklását jelenti, ami magában foglalja a gondolkodás, a mozgás, a látás, a hallás és egyensúlyozás, a beszéd, a kommunikáció, az ürítés, a szexuális önkifejezés - tehát az élet minden elképzelhető területén megélhető szabadságot. A teljesség azonban mindenkinek mást jelent. Az azonban biztos, hogy senki sem rendelkezik minden képességgel, lehetőséggel és tehetséggel, s valamennyien csupán a saját, adott készletünkkel gazdálkodhatunk. A fogyatékosságok csoportosítása lehetséges az előidéző ok eredete szerint, az okozott biológiai eltérés természete és következményei, az orvosi beavatkozás lehetőségei szerint az észlelt funkciózavar (pl. értelmi fogyatékosság, látászavar, beszédzavarok stb.) szerint: hallássérültek (siketek és nagyothallók) látássérültek (vakok, aliglátók, gyengénlátók) mozgáskorlátozottak értelmi fogyatékosok (mentálisan retardáltak, tanulásban akadályozottak, értelmileg akadályozottak) teljesítmény- és viselkedészavarokkal küzdők beszédben akadályozottak súlyosan halmozottan fogyatékosok autizmussal élők. 8

9 "A befogadó társadalom alapja a diszkrimináció -mentességgel párosuló pozitív cselekvés." (részlet a Madridi Nyilatkozatból, melyet az Európai Fogyatékosügyi Kongresszus fogadott el 2002-ben) Hosszú út vezetett a Madridi Nyilatkozat kimondásáig, mind a társadalom, mind a fogyatékos személyek oldaláról, sokat kellett változnia mindkettőnek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1947-ben készült alapokmányában az egészséget így határozza meg: "Az egészség a teljes fizikai, szellemi és szociális jólét állapota és nemcsak betegség vagy fogyatékosság hiányát jelenti." Az egészségnek tehát biológiai és szociális jellege, tartalma is van. Az Egészségügyi Világszervezet 1980-ban publikált meghatározása ezt a megközelítést tovább finomította három, fokozatilag és tartalmilag különböző fogalom bevezetésével. Ezekben az egészségtől eltérő állapotokban a biológiai, a humán illetve a szociális működés vagy lét zavarai kapnak meghatározást: károsodás (impairment) - az ember pszichológiai, fiziológiai szerkezetének, funkciójának bármiféle rendellenessége, esetleg hiányossága fogyatékosság (disability) - emberi tevékenységek (pl. közlekedés, evés, ivás, mosakodás, írás stb.) módosult, csökkent képessége hátrány (handicap) - károsodásból vagy fogyatékosságból eredő társadalmi hátrány, mely korlátozza, megakadályozza, hogy az egyén betöltse kortól, nemtől, társadalmi és kulturális tényezőktől függő normális, mindennapi szerepét. A leírás szerint az állapot nem ideiglenes, hanem fogyatékossági folyamatot tükröz, melyben a betegszerepnek megfelelő passzív élet- és viselkedésmód állandósul. A megfogalmazás orvosi jellegű, elsősorban az egészségügyi terület számára készült. Szociológiai, szociálpszichológiai szempontból individuális jellegű, mintha a károsodás, vagy fogyatékosság (pl. járás, beszéd, hallás, értelmi funkció korlátozottsága) magánügy lenne, holott társadalmi tényektől elválaszthatatlan. Legnyilvánvalóbb a definíció tarthatatlansága a hátrány fogalma esetében, mintha egyéni probléma lenne, hogy az illető nem tud normális társadalmi szerepeket betölteni, holott a társadalmi feltételek, a környezete nem teszi ezt lehetővé, mert nem akadálymentes, nem biztosít alapvető segédeszközöket. E konzervatív orvosi szemlélettel szemben bontakozott ki a fogyatékos emberek szervezetei, különösen a Független Élet Mozgalom (Independent Living Movement) által képviselt nézetrendszer, mely szerint elsősorban nem maga a fogyatékosság, hanem a környezetben 9

10 meglévő fizikai (építészet, közlekedés), az attitűdbeli akadályok (megkülönböztetés, kirekesztés), a társadalmi intézmények (egészségügy, oktatás, foglalkoztatáspolitika stb.) szemlélete és gyakorlata az, ami a fogyatékos, akadályozott ember életlehetőségeit beszűkíti. A 60-as évek erősödő polgárjogi mozgalmainak hatására a fogyatékos emberek körében is elindultak olyan kezdeményezések, melyek jogaik teljesebb körű érvényesítésére irányultak. Pontosabban fejezi ki az önálló élet lényegét az önrendelkező élet kifejezés. Az önálló élet, vagyis önrendelkező élet azt jelenti, hogy a fogyatékossággal élő személyek úgy éljenek, ugyanazokkal a döntési, választási lehetőségekkel rendelkezzenek, mint a társadalom bármely más tagjai. Ez természetesen kötelezettségekkel és felelősségvállalással is jár. A hétköznapi életre lefordítva ez azt jelenti, hogy egy súlyos sérültnek is legyen lehetősége arra, hogy megválaszthassa, hogy melyik iskolába járjon, hol lakjon, hol dolgozzon, legyen lehetősége kulturálódásra, sportolásra, családalapításra, társra stb. A fogyatékos ember integráns része a társadalomnak, a fogyatékossága csak annyit jelent, hogy különböző technikai eszközöket kell, hogy használjon sérült funkciói kompenzálására, és igénybe kell vennie olyan szolgáltatásokat, amelyek segítik céljai megvalósításában, az elmélet gyakorlati végrehajtásában, mivel elképzelései, tevékenységei többsége csak külső segítséggel valósulhat meg. Önrendelkezési joga csak olyan mértékben realizálódik, amilyen mértékben ezt kikényszeríti a társadalomtól. Az önálló életvitel felvállalása nem könnyű feladat, hiszen a fogyatékos embernek szembe kell fordulnia az eddigi társadalmi tradíciókkal, szerepelvárásokkal, fel kell vállalni egy nagyon tudatos életvezetést, viselkedési formát, szembesülnie kell saját korlátaival, lehetőségeivel, képességeivel, tudni kell jó, vagy rossz döntéseket hozni, és azokért felelősséget vállalni. Képesnek kell lenni kapcsolatteremtésre, megfelelő kommunikációra, konfliktus-megoldásra, irányításra. Meg kell tanulni, gazdálkodni, önállónak, függetlennek lenni, mások által elismerten hozzájárulni a közösség értékeihez. Az önálló életvitel tehát nem csak eszme, hanem tudatos életforma is. Elsősorban személyes életvezetés, amelyhez igénybe veszi a fogyatékos ember a társadalom által biztosított lehetőségeket és feltételeket, miközben folyamatosan tesz azért, hogy a feltételek bővüljenek, javuljanak. 10

11 Az Önálló Életvitel Mozgalomban a fogyatékos egyén küzd saját életminőségének javulásáért, miközben másokkal együttműködve közreműködik abban, hogy a többi fogyatékos ember számára is kedvező változások menjenek végbe a társadalomban. A fogyatékosság szociális modelljének alapgondolata nyert megfogalmazást a legújabb WHO értelmezésben (1997, majd 2001; magyar nyelven 2004: Funkcióképesség, fogyatékosság és Egészség Nemzetközi Osztályozása). A korábbi egyirányú folyamat helyett ez visszafordíthatóságot feltételez, mely döntően környezeti és személyi tényezők függvénye. A környezet és az egyén kölcsönhatásában a tevékenység, és a környezet életében való részvételre teszi a hangsúlyt. A többdimenziós osztályozás a testi funkciók, a testi struktúrák, a tevékenység, a részvétel és a környezeti tényezők kölcsönhatását foglalja rendszerbe. Fogyatékosság-modellekben leírható társadalmi szemléletváltások: Orvosi-egészségügyi modell, melyben a fogyatékossággal élő ember az orvosi kezelés és jótékonysági támogatások elfogadója, passzív befogadója. A képzési modell szellemében szakemberek már igyekeznek biztosítani egy minimális társadalmi részvételt, a különféle készségek elsajátításának támogatásával. Szolgáltatói modell szerint a kliens maga dönti el (természetesen anyagi, gyakorlati, szakmai stb. megfontolások alapján), hogy a felkínált szolgáltatások közül melyiket kívánja igénybe venni. Itt már megjelennek esélyegyenlősítő törekvések, a pozitív diszkrimináció is, az érintett személy önálló döntései is. Szükségleten alapuló modell már a fogyatékossággal élő állampolgárt tekinti alanyának, akit mint állampolgárt az állapota által indokolt, olyan színvonalú, mennyiségű és minőségű ellátások illetik meg, amelyeket önmaga - a szakértők tájékoztatása alapján - szükségesnek tart, s amely az adott társadalomban elérhető. Ezt a modellt a jogalkotás oldaláról a jogokon alapuló modellel erősíti meg a törvényhozás. Szociális szemléleti modell - az Independent Living mozgalom szemléletmódja, melyben hangsúlyt kap a társadalom viszonyulása a fogyatékos emberhez, a környezet segítőkészsége, akadálymentessége, a diszkriminációmentesség, az esélyek biztosítása, az érintett személy és környezete kölcsönhatása, együttműködése, a személy felelőssége, motiváltsága helyzetének jobbításában. 11

12 Napjainkban az Európai Unió Fogyatékosügyi Stratégiájának célja annak biztosítása, hogy a fogyatékossággal élő emberek mindennapi életükben ugyanolyan egyéni választási lehetőségekkel rendelkezzenek, mint az ép emberek, illetve hogy ők is irányíthassák életüket. A gondozó és támogató szolgáltatásokat még inkább a fogyatékkal élő emberek különleges igényeinek megfelelően kell kialakítani. Az Európai Bizottság célja a megfizethető, elérhető és minőségi szociális szolgáltatások előmozdítása, és ezek konszolidált szociális és a befogadást segítő rendelkezéseken keresztül történő támogatása. Az Európai Unió Fogyatékosügyi Stratégiája ugyancsak támogatja a fogyatékkal élő emberek kihelyezését a számukra fenntartott intézetekből. Az Európai Bizottság olyan tanulmányokat finanszíroz, amelyek közösségi alapú szolgáltatások nyújtását vizsgálják annak biztosítása érdekében, hogy a fogyatékkal élő emberek megkapják a közösségben történő életvitelhez szükséges, megfelelő szintű biztonságot, szabadságot és függetlenséget. /forrás: 12

13 II. Ismeretek a beszédfogyatékosságról 1. Érzékenyítés, ráhangolódás a beszédfogyatékosság problémakörére A kommunikáció az ember alapvető szükséglete, a nyelv segítségével vagyunk képesek a túlélésre. Mint ahogyan azt a hétköznapi helyzetek és számos kutatás is bizonyítják, szükségszerű folyamatról van szó, nem lehet nem kommunikálni. Az ember bármit tesz, az kommunikációs információt hordoz. Általános megközelítésben a kommunikáció az emberek közötti viszonyok, kölcsönhatások szerveződésének az eszköze. Olyan folyamat, melynek során gondolatok, információk állandó cseréje zajlik, hiszen az ember természetéből fakadóan mindig kommunikál, jelzéseket ad és fogad (Marton, o.). A kommunikáció összetett, bonyolult fogalom, melyet a szerzők tágan és szűken értelmeznek. Hahn és Győri szerint a következő három eltérő, de egymással összefüggő kommunikációs fogalommal ragadhatók meg az emberi kommunikáció alapvető jelenségei: információátvitelként, kódalkalmazásként, szándékkifejezésként és szándékfelismerésként (Hahn és Győri, o.). Buda szerint a kommunikáció folyamata bármennyire is összetett, bonyolult és soktényezős, a mindennapi életben jól működik. Amennyiben szükséges, a megértést zavaró tényezőket kompenzáljuk (Buda, o.). Ennek eszköze a redundancia, az ezzel együtt járó intenzitásbeli növekedés, mely lehet jelzések ismétlése, jelzésadás idejének növelése, hangosítás, még több nonverbális kommunikációs csatorna együttes alkalmazása. Kommunikációs zavarról akkor beszélhetünk, ha redundanciával, intenzitásváltással sem jön létre megfelelően a kommunikáció, vagyis ha több, hosszabb ideig tartó jelzéssorból sem történik meg a felismerése, vagyis az üzenet megértése. A kommunikáció általános modelljével írhatók le a kommunikációs folyamatok. A modell szerint a kommunikáció jelenségének összetevői: az a személy, akitől a kommunikáció elindul a kommunikátor, feladó, az adó. Akihez a közlési csatornán keresztül a közlés érkezik a befogadó, vevő. A közlés tartalma, értelme, a hír vagy üzenet. A közlés jelrendszere, formája a kód. A klasszikus kommunikációelméleti ábra szerint az adó az üzenetet kódolja, a kódban továbbítja, a befogadó ezt dekódolja, értelmezi. Két ember közötti kommunikáció adott társadalmi viszonyban történik, befolyásolja a státusz, korábbi tapasztalatok, szociális szabályok. 13

14 Hahn és Győri szerint a modell jól megragadhatóvá teszi a sikeres kommunikáció kritériumait, feltételeit és a sikertelen kommunikáció okait (Hahn és Győri, o.). A kommunikáció akkor sikeres, ha a feladó üzenete és a vevő oldalán megjelenő üzenet azonos. Felhívják a figyelmet arra, hogy a kommunikáció jellemzője az interaktivitás, az szimultán zajlik a két kommunikáló fél között, a kommunikáció meghatározó része a visszacsatolási mechanizmus. A kommunikáció általános modellje szerint a beszédfogyatékos személyek kommunikációja is jól leírható és elemezhető. A gyógypedagógia minden ága érintett a kommunikáció fejlődésének, vizsgálatának, fejlesztésének témakörében, minden fogyatékos személy esetében számolni lehet a kommunikáció bizonyos fokú érintettségével. Fogyatékos személyek esetében kommunikációs akadályozottságról beszélhetünk, ennek mértéke több tényezőtől is függ, a fogyatékosság típusától, súlyossági fokától, a szociális környezettől (Marton, o.). Kérdések, feladatok: 1. Beszédfogyatékos emberrel kapcsolatos saját élmény, olvasmányok felidézése. 2. Beszédfogyatékos személyekkel kapcsolatos honlapok keresése, elemzése. 3. Filmelemzés: A király beszéde c. film című film (rendezte: Tom Hooper). Megfigyelési szempontok: Hogyan hatott ránk a dadogó szereplők beszéde? Melyek a dadogó személyek kommunikációjának jellemzői? Melyek a dadogó személyek erősségei? Mi a szereplők viszonya a beszédhibájukhoz? Milyen segítségnyújtási lehetőségeket említenek a szereplők? 5. Páros feladat. Szituációs játék. Téma: nehezített kommunikációs helyzetben ügyintézés. helyzet: rekedt, nazálisan beszélő személy az ügyfél helyzet: rekedt személy az ügyintéző helyzet: idős, halk ember az ügyfél helyzet: ügyintézés hangtalanul csak nonverbális eszközök használatával. A kommunikációs helyzetek elemzése az adó-vevő oldaláról. 6. Interjúterv készítése egy beszédfogyatékos személlyel. 7. Interjúterv készítése beszédtanárral, logopédussal. 14

15 2. A szociálisan kompetens viselkedés értelmezése, kialakítása beszédfogyatékos emberekkel A szociális kompetencia a szociális viselkedés szervezője, egy cél eléréséhez szükséges elemeket aktiváló és módosító rendszer (Zsolnai, o.). Nagy József négy egzisztenciális kompetenciát különít el, melyek az életminőség megőrzésében, az információkezelésben létfunkcióknak tekinthetőek: a perszonális, a kognitív, a szociális és a speciális, szakmai kompetenciákat (Nagy, o.). A szociális kompetencián belül Nagy József négy szociális kulcskompetenciát nevez meg, melyek az egyén és a társadalom szempontjából kiemelkedően fontosak: a proszociális, a szociális kommunikatív, az együttélési és az érdekérvényesítő kulcskompetenciát. A proszociális kulcskompetencia alapfunkciója az önzés-önzetlenség egyensúlyának megfelelő szociális viselkedés szabályozása; alapképességei a gondozás, a segítés képessége, a nevelés. A szociális kommunikatív kulcskompetencia funkciója az érzelmi állapot, vélemény, szándék, ismeret közlése, vétele; alapképességei a kontaktuskezelő képesség, érdekérvényesítő képesség, konfliktuskezelő képesség, meggyőző képesség. Az együttélési kulcskompetencia alapfunkciója a csoport- és társadalmi lényként hasznos, előnyös élet kialakítása; alapképességei a proszociális együttélés képessége, a kötődési, csoportszervező, rangsorképző, konfliktuskezelő, demokráciahasználó és működtető képesség. Az érdekérvényesítő kulcskompetencia alapfunkciója a saját és mások érdekeinek az érvényesítése; alapképességei a proszociális vezetési, együttműködési versengési képesség. A fejlett szociális kompetencia kialakulását több tényező is befolyásolja. Hatással van az egyén pozitív önértékelése, a környezettel kapcsolatos pozitív attitűd, az elfogadás, a kreatív problémamegoldó képesség, a nyitottság, együttműködés, az aktív és hatékony kommunikáció. Ezek a tényezők segítik elő, hogy az egyén interakciói sikeresek legyenek, a kommunikációs partner jelzéseit jól értelmezzék, és szükség esetén ennek alapján tudják megváltoztatni viselkedésüket a cél elérése érdekében (Zsolnai, 2006, 7. o.). A szociális kompetencia fejlődése a szabadságfok növekedésével, a proszocialitás erősödésével (mások érdekeit figyelembe vevő viselkedés) írható le. A szociális kompetencia kialakulásának tényezői közül a család, az oktatási intézmények, valamint a kortárs csoportok szerepe kiemelkedő. Az alapmagatartás jellemezhető az emberek közötti viszony vizsgálatával, vagyis azzal, hogy az ember milyen viszonyt ajánl fel a másik félnek (Dezsényi, 2010, 44. o.). A viszony lehet egyenrangú vagy alá-fölérendelt. Az, hogy a kommunikáló felek elfogadják 15

16 vagy elutasítják egymást, attól függ, hogy a két ajánlat mennyire egészíti ki egymást, mennyire kompatibilis. Ez alapján három csoport különböztethető meg: Szubmisszív magatartás Agresszív magatartás Asszertív magatartás A szubmisszív magatartás során alá-fölérendelt viszony figyelhető meg. Az egyik személy alárendeli magát a másik félnek, alázatos vele szemben, korlátozza saját autonómiáját. Aláveti magát a másik személyből fakadó nyomásnak. Az agresszív/domináns magatartású személy az alá-fölérendelt viszonyban a partner fölé helyezi magát, folyamatos nyomást gyakorol rá, korlátozza a másik fél autonómiáját. Vádol, támad és le akarja győzni a másik felet. Az asszertív magatartású személy egyenrangú viszonyt ajánl a partnernek. Nem akarja legyőzni őt, a saját érdekeit érvényesíti, ha lehet a partnerrel együttműködve. Tiszteletben tartja a másik autonómiáját, de megvédi saját érdekeit. Nem gyakorol tartós nyomást a másik félre, de nem is enged tartósan a másiknak. A beszédhibás, beszédfogyatékos személlyel történő kommunikáció akkor lehet sikeres, ha az elfogadásra, figyelemre, alkalmazkodásra épül. A beszédfogyatékos személy beszéde a környezet számára olykor nehezen érthető, furcsa, esetleg meglepő. A beszédhibás emberek is sokfélék, személyiségük nagyon eltérő lehet. A beszédükben is vannak jó és rossz napok. A beszédhibás személyek általában jobb teljesítményt nyújtanak az egyértelmű, kiszámítható, nyugodt helyzetekben. A szociálisan kompetens kommunikáció érdekében szükséges, hogy: - a beszédpartner fogadja nyitottan, türelemmel, empátiával a beszédhibás személyt, - a válaszadásra adjon elég időt, ne siettesse azt. A hallott információ megismétlése átfogalmazva, összefoglalva a leglényegesebb tartalmat segítheti a kommunikáció gördülését: úgy érted, hogy Azt szeretnéd,.. - A beszélgetés alatt tartsa a természetes szemkontaktust, ehhez lehetőség szerint szembe helyezkedjen el a beszélőpartnerrel. - A kommunikáció sikeresebb, ha gesztusokkal, mimikával kíséri a beszédet és pontosabban artikulál. - Beszéde legyen nyugodt, őszinte. Ha a beszédfogyatékos ember nehezen beszél, olyan kérdésekkel segítheti, melyekre rövid, akár igen-nem válasz adható. 16

17 - Nem segíti a beszédpartnert, ha a beszédpartner megjegyezi, hogy Beszéljen nyugodtan! Lassabban mondja!, Ne legyen ideges! Ezek a megjegyzések a beszélőt még feszültebbé teszik és gyengítik a kommunikáció eredményességét. Kérdések, feladatok: 1. Szubmisszív, agresszív, asszertív emberekkel kapcsolatos saját élmények összegzése. 2. Fogalmazza meg az asszertív magatartás lényegi elemeit! 3. Saját élmény felidézése, fogyatékos emberrel történő kommunikációs helyzetről. 4. Hogyan lehet megteremteni az egyenrangú viszonyt egy fogyatékos emberrel? 5. Ismertesse a segítő kommunikáció lényegi elemeit! 17

18 III. A logopédia meghatározása 1. A logopédia tudományos meghatározása, interdiszciplinális kapcsolatai A Gyógypedagógiai Lexikon meghatározása szerint a logopédia a görög eredetű beszédnevelés szóból szármatik és az V-IV. században Iszokratész használja először. A tudományági elnevezése Emil Froeschelstől ered, aki a beszédhibák tanaként, orvosi tudományként említette. Hirschberg Jenő a gyógypedagógia speciális ágának, Surján László különálló tudományágnak, Palotás Gábor pedig a beszédpatológia gyógypedagógiai területével foglalkozó tudományának tekinti. Értelmezésében a beszédpatológia a beszédzavarok kutatásával, megelőzésével, diagnosztikájával foglalkozó komplex tudomány, amelynek orvosi oldala a hangképzés és a beszéd rendellenességeivel foglalkozó szakterület, a foniátria. Gordosné Szabó Anna felfogásában a logopédia a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia kommunikációs zavarokkal foglalkozó ága. A logopédia tudományközi rendszerében Gordosné Szabó Anna a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia területén kívül az orvostudomány, a pedagógia, a nyelvészet, a pszichopatológia, szociológia, kommunikációkutatás, pszicholingvisztika kapcsolatát tartja jelentősnek. A korszerű logopédiai tevékenység ezt a fogszabályozás és szájsebészet területével tovább bővítette. A logopédiai nevelés, gondozás célja, hogy biztosítsa a beszédhibás egyén személyiségének fejlődését, az egyén célkitűzéseinek megvalósulását, az optimális szocializációt, a sikeres habilitációt, ill. rehabilitációt. Formái: a megelőzés, felvilágosítás, a veszélyeztetettek korai kiszűrése és fejlesztése. A korszerű vizsgálata a terápia (gyógyító kezelés) egész folyamatát érinti, és a határtudományok egyre szélesebb képviseletét kívánja meg. A hazai logopédia a századfordulón jött létre a gyógypedagógia egyik ágaként (Vassné, 2001, 124. o.). A logopédia kiemelkedő alakjai: Roboz József, Sarbó Artúr, Sulyomi-Schulmann Adolf, Kanizsai Dezső, Palotás Gábor, Montágh Imre, Subosits István, Mérei Vera. Kérdések, feladatok: 1. Milyen tudományterületek foglalkoznak a logopédiával? 2. Mutassa be egy híressé vált logopédus szakember munkásságát, életútját! Felhasználható szakirodalom: Bánfalvy Csaba, Szauder Erik és Zászkaliczky Péter (2006, szerk.): Gyógypedagógustörténetek. ELTE Eötvös kiadó. 18

19 Subosits István (2009): Montágh Imre az ember, a logopédus. Fejlesztő Pedagógia, 3. sz o. 2. A törvényi szabályozás A fejezetben a logopédiai tevékenységgel kapcsolatos rendeletekből, jogszabályokból idézünk évi LXXIX. törvény a közoktatásról 19. A pedagógus jogait és kötelezettségeit ismerteti (1) A pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy a) személyét, mint a pedagógusközösség tagját megbecsüljék, emberi méltóságát és személyiségi jogait tiszteletben tartsák, nevelői, oktatói tevékenységét értékeljék és elismerjék. (7) A pedagógus alapvető feladata a rábízott gyermekek, tanulók nevelése, tanítása. (8) A pedagógus hét évenként legalább egy alkalommal - jogszabályban meghatározottak szerint - továbbképzésben vesz részt. A továbbképzésben részt vevő, tanulmányait sikeresen befejező pedagógust - jogszabályban meghatározottak szerint - anyagi elismerésben kell részesíteni. Megszüntethető - az Mt. 89. (3) bekezdése, illetve a Kjt a (1) bekezdésének c) pontjára hivatkozással - annak a pedagógusnak a munkaviszonya, illetve közalkalmazotti jogviszonya, aki a továbbképzésben önhibájából nem vett részt, illetve tanulmányait nem fejezte be sikeresen. Nem kell továbbképzésben részt venni annak a pedagógusnak, aki pedagógus-szakvizsgát vagy egyéb jogszabályban meghatározott vizsgát tett, a vizsgák letétele utáni hét évben. 20. (1) A közoktatás nevelő, valamint nevelő és oktató intézményei: a) óvoda; b) általános iskola; c) szakiskola; d) gimnázium, szakközépiskola (a továbbiakban együtt: középiskola); e) alapfokú művészetoktatási intézmény f) gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény; g) diákotthon és kollégium 19

20 (2) Gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény: a fogyatékosság típusának megfelelően létrehozott óvoda, általános iskola, középiskola, speciális szakiskola, készségfejlesztő speciális szakiskola, előkészítő szakiskola, kollégium. 21. A közoktatás pedagógiai szakszolgálatainak intézményei: - gyógypedagógiai tanácsadó, korai fejlesztő és gondozó központ; - tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság, valamint az országos szakértői és rehabilitációs tevékenységet végző bizottság; - nevelési tanácsadó, - logopédiai intézet, - továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadó, - konduktív pedagógiai intézmény. 3. (1) A többcélú intézmény lehet a) egységes iskola vagy összetett iskola, b) közös igazgatású közoktatási intézmény, c) általános művelődési központ (a továbbiakban: ÁMK), d) egységes gyógypedagógiai, konduktív-pedagógiai módszertani intézmény, e) egységes pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény, f) egységes, az óvodai és bölcsődei feladatokat ellátó intézmény. (2) Többcélú intézmény akkor létesíthető, ha a létesítés és a működés anyagi, tárgyi, technikai és személyi feltételei valamennyi feladat ellátásához biztosítva vannak. 34. A szülő és a pedagógus nevelő munkáját és a nevelési-oktatási intézmény feladatainak ellátását pedagógiai szakszolgálat segíti. Pedagógiai szakszolgálat a) a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás; b) fejlesztő felkészítés; c) a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység, továbbá az országos szakértői és rehabilitációs tevékenység; d) a nevelési tanácsadás; e) a logopédiai ellátás; f) a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás; g) a konduktív pedagógiai ellátás; h) a gyógytestnevelés. 35. (5) A logopédiai szolgáltatás feladata a beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvi-kommunikációs zavarok javítása, dyslexia megelőzése és gyógyítása. 20