SNI, BTMN tanulók értékelése az együttnevelésben, együttoktatásban. Csibi Enikő
|
|
- Bertalan Szabó
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SNI, BTMN tanulók értékelése az együttnevelésben, együttoktatásban Csibi Enikő
2 Együttnevelés, együttoktatás évi LXXIX. törvény a közoktatásról bevezetése óta Magyarországon, azaz 10 éve nem csak törvény kellett hozzá tárgyi, technikai feltételek személyi feltételek gyógypedagógus integráló pedagógia módszertanának kialakítása finanszírozás kedvcsináló: emelt normatíva 2011-ig feladat finanszírozás 2011-től
3 Integráló nevelés = együttnevelés Minden gyermek függetlenül a sérülés vagy elmaradás okától és súlyosságától megkülönböztetés nélkül vehessen részt az intézményes nevelésben.
4 Az iskola alkalmazkodik a gyermekek körében tapasztalható kulturális, képességbeli és tanulási szükségletekben megnyilvánuló sokféleséghez.
5 Együttnevelés, együttoktatás MA tantárgyi, résztantárgyi mentesítések a KöTv 30. (9) szerint tantárgyi, résztantárgyi mentesítések, szöveges értékelésre javaslattétel a NKöTv 56. (1) a) és b) (2) szerint Cél: A mentesítések elkerülése, illetve lecsökkentése!
6 Érintett gyermeknépesség NKöTv szerint: kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: a) különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló: aa) sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló, (SNI) ab) beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló, (BTMN) ac) kiemelten tehetséges gyermek, tanuló,
7 Érintett gyermeknépesség sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelemvagy magatartásszabályozási zavarral) küzd,
8 Érintett gyermeknépesség beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajátos tendenciákat mutat, de nem minősül sajátos nevelési igényűnek.
9 Differenciált oktatás Differenciált értékelés
10 ÉRTÉKELÉS szummatív diagnosztizáló formatív
11 tanterv tananyag tanórai (tantermi) folyamatok tanulói egyéni fejlesztési eredmények értékelés
12 Differenciált pedagógiai értékelés, mely egymáshoz rendeli a céloktól kiinduló normatív információk (tantervi követelmények) a tanulói produktumokban (tudás, készség) jelentkező, empirikus eredetű információk EGYENRANGÚ KEZELÉSÉT KÖLCSÖNÖS FIGYELEMBE VÉTELÉT a tanítási tanulási folyamat szakaszaira bontva
13 Tanulói portfólió tanulói teljesítmény folyamatos, egyénre szabott nyomon követése
14 Együttnevelés, differenciált oktatás Egyéni sajátosságokat figyelembe vevő, differenciált tanulásszervezés és tananyagrendezés ÁRNYALT ÉRTÉKELÉSI RENDSZER
15 Pedagógiai Programban részletes kifejtés, SNI kategóriánként, rögzítés! szöveges értékelés átváltható érdemjegyre (az átváltást a PP-ban ki kell fejteni!)
16 Jó együttnevelés állandó gyógypedagógus osztályonként max. 3 fő SNI (10%-nál ne legyen több!) ped gyógyped. közötti szoros, állandó együttműködés differenciált tananyagrendezés ez a tanulók eltérő képességeihez igazodó, differenciált feladat- és tevékenységi sorok folyamatos készítése
17 SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS tanulmányi fejlődés és eredmény személyes kompetenciák szociális kompetenciák tanulási motiváció ÁTALAKÍTHATÓ ÉRDEMJEGYRE
18 Értékelési rendszer diagnosztizáló, folyamatfeltáró, rugalmas, szem előtt tartja a 2/2005. (III.1) OKM rendelet A sajátos nevelési igényű tanulók tantervi irányelvei -t Elve: Minimális kedvezmény, maximális segítség!
19 Értékelési rendszer, és nem Ne minősítsen! osztályozás! Fejlődési állapotról szóljon! Önmagához mért fejlődést írjon le, és ne standardokhoz mérjen! Tartsa szem előtt, hogy a tanuló a saját lehetőségeit mennyire használta ki! Legyen rugalmas! Legyen módosítható!
20 Szöveges értékelésből érdemjegy értékelési szempontok konszenzusa a nevelőtestületben évközi mérések eredményei havi tanári visszajelzések közös értelmezése jegy
21 Nem standardok, hanem a tantervi követelményeket pszichológiai elméleti alapokon nyugvó tapasztalati megközelítéssel szakaszokra bontani ebből lesz az átlagszint, amihez viszonyítani lehet van benne folyamat feltáró diagnosztizálás fejlesztési cél nem norma, hanem kritérium orientált célja nem a minősítés! célja annak megállapítása, hogy : ki hol tart? hányan tudják már? hányan nem? ez alapján készülnek a többségi pedagógiai egyéni fejlesztési tervek
22 Diagnosztizáló: hibafeltáró, fejlesztést alapozó értékelés Formatív: fejlesztő, tanulási motivációs bázis alakítására fókuszál Szummatív: félévkor, év végén, összegző; részletes leírás, összegzés az eredményekről
23 Csak a PP-ban lefektetett módon! Ott részleteiben kidolgozva! Irányelvek messzemenő szem előtt tartása!
24 Nem az értékelés tartalma és módja a fontos, hanem a számonkérésig tartó ismeretszerzési, készségfejlesztési folyamat!
25 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi
SNI BTMN gyermekek és tanulók ellátásának kérdései 2018.
SNI BTMN gyermekek és tanulók ellátásának kérdései 2018. Bajai EGYMI www.specialbaja.hu special.baja@gmail.com Intézményvezető: Müller István Fenntartó: Bajai Tankerületi Központ Bajai Óvoda, Általános
Köszöntjük vendégeinket!
Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az integráció jegyében Mohács, 2013. október 24 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének
Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény
A beilleszkedési, tanulási, magtartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók ellátásának jelenlegi szabályai, az értékelés és minősítés alóli felmentés és szöveges értékelés kifutó rendszerben történő kivezetésével
Köszöntjük vendégeinket!
Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az intervenció jegyében Mohács, 2013. szeptember 28 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók
Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek
Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Nagy Gyöngyi Mária Óvodapedagógiai konferencia - 2013. 04. 12.- Hotel Benczúr 1 Köznevelés A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő
Gyógypedagógiai alapismeretek. Mede Perla
Gyógypedagógiai alapismeretek Mede Perla A téma aktualitása társadalmi szinten és a többségi oktatásban Az előadással kapcsolatos hallgatói elvárások A témával kapcsolatos előismeretek A témával kapcsolatos
Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.
Alapító okirat ának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8..(5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21..(3)
Sajátos nevelési igény a megyei szakértői bizottság tevékenységköre, a diagnózis pedagógiai és jogi konzekvenciái
Sajátos nevelési igény a megyei szakértői bizottság tevékenységköre, a diagnózis pedagógiai és jogi konzekvenciái Mernyeiné Tőke Gyöngyi, Szegő Ágnes Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 Sajátos nevelési
Felvételi tájékoztató (JELENTKEZÉSHEZ)
Felvételi tájékoztató (JELENTKEZÉSHEZ) Az általános iskola 8. osztályaiból az első félévet követően az osztályfőnökök segítségével a tanulók kitöltik a jelentkezési lapokat, melyeket eljuttatnak iskolánkba.
SNI gondozás Változások a jogszabályi háttérben és a szakmai gyakorlatban
SNI gondozás Változások a jogszabályi háttérben és a szakmai gyakorlatban Csibi Enikő Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet szakszolgálati igazgatóhelyettes, bizottságvezető 2012. november 12.
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2328-3/2015. 10. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes
Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata
Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata a Közös Fenntartású Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatás és Könyvtár Tornyospálca többcélú intézmény
Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata
Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata a Tornyospálcai Közös Fenntartású Óvoda és Könyvtár Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról
KUDARC AZ ISKOLÁBAN Óvoda-iskola átmenet
KUDARC AZ ISKOLÁBAN Óvoda-iskola átmenet Szász Endre Általános Iskola és AMI Schmidt Márta gyógypedagógus martaschmidt67@gmail.com 2015. május 7. - Ha van négy barackod, és adok még egyet, hány barackod
A L A P Í T Ó O K I R A T
DEMECSERI TÜNDÉRKERT ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Társulási Tanács: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról
M Ó D O S Í T Ó O K I R A T
/2012. (10. 25.) sz. határozat 6. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Fazekas Mihály Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Radnóti M. u. 29. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Fazekas Mihály
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségfeladatmegosztás, szakszolgálatok és a nevelési-oktatási intézmények között
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségfeladatmegosztás, együttműködési lehetőségek a szakszolgálatok és a nevelési-oktatási intézmények között Tassy Ildikó Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 Diagnosztika
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
.../2019. (IV. 25.) XI.ÖK határozat melléklete Okirat száma: XV-40- /2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 29-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Családsegítő
NYÍREGYHÁZI EGYETEM EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT
NYÍREGYHÁZI EGYETEM EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT 1. Az intézmény hivatalos neve: Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. (Az intézmény
FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola
MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Cím: Miskolc, 3530 Meggyesalja út 26. OM: 201189 Intézményvezető: Németh Katalin Pályaválasztási felelős: Pócsik Julianna igazgatóhelyettes Telefon: 06-46-505-195
AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN
AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN Dr. Marosi-Rácz Julianna Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Intézményfelügyeleti Osztály Kisgyermekkori nevelés támogatása
M Ó D O S Í T Ó O K I R A T
M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 5. melléklete Dunakeszi Oktatási Központ 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Dunakeszi Oktatási Központ
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001
M Ó D O S Í T Ó O K I R A T
/2012. (10. 25.) sz. határozat 4. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Bárdos Lajos Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Iskola sétány 18. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Bárdos Lajos Általános
Csibi Enikő 2012. április 11.
A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és a gyermekvédelem intézményeinek együttműködése A speciális szükségletű gyermekek felzárkóztatása érdekében Csibi Enikő 2012. április
SEGÍTŐTÁRS (integráció, inklúzió, differenciálás) JÓ GYAKORLAT Ajánlások a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek fejlesztéséhez
OROSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODÁJA 5900 OROSHÁZA, LEHEL U. 23. OM azonosító: 028097 Tel: 68/412-916 e-mail:lehelovi@ovodak.oroshaza.hu web: http://onkormovi.fw.hu SEGÍTŐTÁRS (integráció,
Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS
Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus
Az Aranykapu Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselőtestülete az 54/2015. (III.26.) HÖ. számú határozatával fogadta el.
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Az Aranykapu Óvoda alapító okiratának
M Ó D O S Í T Ó O K I R A T
/2012. (10. 25.) sz. határozat 3. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Piros Óvoda 2120 Dunakeszi, Hunyadi u. 70. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Piros Óvoda egységes szerkezetbe foglalt,
ALAPITÓ OKIRAT (módosításokkal egybeszerkesztett)
Zöld Kakas Líceum Mentálhigiénés Szakgimnázium, Gimnázium és Általános Iskola ALAPITÓ OKIRAT (módosításokkal egybeszerkesztett) hatályos 2016.09.01-től 1. Az intézmény alapítója és fenntartója: Mű-Hely
Műhelymunka óvoda. Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!
Műhelymunka óvoda TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani
EFOP VEKOP A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés
EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés SNI nem SNI A különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló
Nyugat-magyarországi Egyetem. Szombathely
Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ Vidonyiné Sólymos Rita 2013 Nevelési tanácsadó logopédus szabadidő TKVSZRB civil szervezet
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Pedagógiai tevékenysége biztos szaktudományos és módszertani tudást tükröz.
1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1.1. Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? 1.1.1. Pedagógiai tevékenysége biztos szaktudományos
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vinczéné Szunyogh Judit SNI gyermek ellátása
Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa
Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület!
M Ó D O S Í T Ó O K I R A T
/2012. (10. 25.) sz. határozat 7. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Garas u. 26. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Bárdos Lajos
Inkluzív iskola _2. Separáció- integráció- inklúzió
Inkluzív iskola _2 Separáció- integráció- inklúzió Speciális nevelési területek, speciális életvitel Speciális megközelítés Normalitás, abnormalitás fogalma, az átlagtól való eltérés okai, magyarázó elméletei
A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC törvény rendelkezései 46. A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény rendelkezései 48
46 5. Oktatás* Tartalomjegyzék A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény rendelkezései 46 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény rendelkezései 48 A szakképzésről szóló 2011.
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember
Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. Tel.: 283-0203 Fax:283-0203/117 www.sisy.hu
Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. Tel.: 283-0203 Fax:283-0203/117 www.sisy.hu Fenntartó Tanműhelyeink www.sisy.hu Iskolai dokumentumok www.sisy.hu Pedagógiai
Felsőoktatási tájékoztató
Felsőoktatási tájékoztató A MEOSZ kiemelten foglalkozik a mozgáskorlátozott hallgatók felsőoktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférésével. A fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZegyezmény kimondja,
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről
JAVASLAT PEDAGÓGIAI DOKUMENTUMOK MÓDOSÍTÁSÁHOZ a sajátos nevelési igényű gyermekeket/tanulókat integráló intézmények részére
JAVASLAT PEDAGÓGIAI DOKUMENTUMOK MÓDOSÍTÁSÁHOZ a sajátos nevelési igényű gyermekeket/tanulókat integráló intézmények részére A befogadó óvodai és iskolai környezet kialakítása, a sajátos nevelési igényű
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2019/2020. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2019/2020. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 0 Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Intézményvezető:
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELOTERJESZTES. a Képviselő-testület június 20- i ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELOTERJESZTES a Képviselő-testület 2019. június 20- i ülésére Tárgy: Javaslat a maximális létszámok átlépésének engedélyezésére az önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben
A sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók részvétele a középfokú felvételi eljárásban
A sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók részvétele a középfokú felvételi eljárásban Az Nkt és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 4/2010.
Előterjesztés. Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 28-i ülésére
Előterjesztés Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 204. május 28-i ülésére Tárgy: Az óvodai nevelés szakmai feladatellátásához köthető személyi változások, és az ehhez kapcsolódó kiadások
Változó gyermekek, változó generációk, változó támogató rendszerek
Változó gyermekek, változó generációk, változó támogató rendszerek Brassói Sándor Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettes Forrás: www.pwc.com/hu A Z generáció jellemző tulajdonságainak egyike a
II. 4. A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓKRA OKTATÁSÁRA-NEVELÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOZÁSOK
II.4.1. A sajátos nevelési igényhez igazodó feladatok szervezése Intézményünk a feladatok megszervezését a részben kötelező és nem kötelező órák szervezésével látja el, amelyeken a felzárkóztatás, képességkibontakoztatás
Műhelymunka általános iskola/középiskola
Műhelymunka általános iskola/középiskola TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai
Módosító okirat A költségvetési szerv alaptevékenysége: óvodai köznevelési tevékenységek
Okirat száma: GYT/990-2/2018 Módosító okirat A Gyöngyöstarjáni Napköziotthonos a Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. december 14. napján kiadott, 87/2016. (XII. 14.)
Tanítás-tanulás integráló környezetben
Tanítás-tanulás integráló környezetben Papp Gabriella papp.gabriella@barczi.elte.hu MTA Pedagógiai Tudományos Bizottság Didaktikai Albizottság 2016. május 6. Fogalmak Nem csak tanulásban akadályozott (enyhén
A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt
A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt 2004-2011. Csibi Enikő szakszolgálati igazgatóhelyettes 2011.12.12 Változó törvényesség, állandó szakmaiság! Rövid történeti
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK. A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban Bozsóné Jakus Tünde 2014.11.17. Nekünk minden gyermek fontos Szeretem, vagy nem szeretem?? A portfólió értékelése nem magára a gyűjtemény
6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/ ; fax: 63/ ; honlap:
Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,
köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület! 2012. szeptember 1. napján
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában
A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában Mile Anikó Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 A SZAKSZOLGÁLAT HELYE, SZEREPE A KÖZNEVELÉS
A sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók nevelésének, oktatásának oktatáspolitikai irányelvei
A sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók nevelésének, oktatásának oktatáspolitikai irányelvei Nagy Gyöngyi Mária szakmai tanácsadó Közoktatási Fıosztály Nagy Gyöngyi OKM 1 Alapok I. Az EU közösségi
A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B.
A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B. A pedagógiai szakszolgálati tevékenységek (2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről) a) a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás
Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája asztalos
1 72308608427 2 72451062025 3 72449846162 4 72454108567 5 72449445092 6 72450858827 7 72458537952 8 72405221186 9 72149898572 10 72347156089 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2018/2019. tanév. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: Miskolc, Meggyesalja u. 26.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. tanév MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: 201189 3530 Miskolc, Meggyesalja u. 26. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 3530 Miskolc, Meggyesalja
2. Tevékenyégre, működésre vonatkozó adatok
2. Tevékenyégre, működésre vonatkozó adatok I. Közzétételi egység: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre 1. A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó,
ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen
40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése
40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése HATÁROZAT Képviselő-testülete megtárgyalta a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Adatlap. Intézmény neve: Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. 1051 Budapest, Nádor u. 32.
Adatlap Intézmény neve: Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Fenntartó neve, címe: Klebelsberg Intézmény Központ 1051 Budapest, Nádor u. 32. 1. Általános felvételi eljárásban
A pedagógiai értékelés Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 A prezentációt összeállította: Marton Eszter
A pedagógiai értékelés Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 A prezentációt összeállította: Marton Eszter Fogalma a pedagógiai értékelés nem más, mint a pedagógiai információk szervezett
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bárczay Anna Városi Óvoda 2012. július 13. napján kiadott, 86/2012.(VII.13.) számú önkormányzati határozattal elfogadott
Záróvizsga komplex tételsor villamos-mérnöktanár hallgatóknak - 2008 -
Záróvizsga komplex tételsor villamos-mérnöktanár hallgatóknak - 2008-1. tétel a. A nevelés szerepe az egyén és a társadalom életében. b. A didaktika fogalma, tárgya, helye a tudományok rendszerében c.
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓKRA OKTATÁSÁRA- NEVELÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOZÁSOK
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓKRA OKTATÁSÁRA- NEVELÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOZÁSOK A sajátos nevelési igényhez igazodó feladatok szervezése Intézményünk a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásával
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata
Önkormányzata Képviselő-testületének 9/015. (V.7.) önkormányzati határozata a Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde alapító okiratának módosításáról A Képviselő-testület I. - elhatározza, hogy a Nyírbátori Óvoda,
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testület 183/2016. (II.15.) határozata Buj Község Önkormányzata Képviselő testületének a Buji Aranyalma Egységes Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának a kormányzati funkciók
FEJLESZTŐ-DIFFERENCIÁLÓ SZAKPEDAGÓGIA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/808-5/2013.
FEJLESZTŐ-DIFFERENCIÁLÓ SZAKPEDAGÓGIA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/808-5/2013. Képzésvezető: Dr. Mező Ferenc főiskolai docens Képzési idő: 3 félév Szakképzettség megnevezése: Fejlesztő-differenciáló
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: /06. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése
CXC. 2011. 20/2012. (VIII. 31.) EMMI 32/2012. (X.8.) EMMI (2013. 1.) 4/2010. (I. 19.) OKM
Törvényi szabályozás 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 32/2012.
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió
EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése
A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése
Intézményi értékelési szabályzat
ÉRDI TANKERÜLETI KÖZPONT PA 4501 Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich út 24. OM azonosító: 037767 Tel/Fax: 06-23-354-192, 06-23-359-845 E-mail: titkarsag@egyesiskola.hu
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott
AZ ISKOLAI TANKÖNYVELLÁTÁS RENDJE. Ibolya Utcai Általános Iskola OM: 031095
AZ ISKOLAI TANKÖNYVELLÁTÁS RENDJE Ibolya Utcai Általános Iskola OM: 031095 Tankönyvellátási rendünket az alábbi jogszabályok alapján készítettük: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése
FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA
FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM azonosító: 036410 Címe: 9751 Vép, Szent Imre utca 36-38. Intézményvezető: Hollósi Éva igazgató Beiskolázási felelős: Pesti
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vinczéné Szunyogh Judit
FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban
FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban SZVÓ Szakmai Nap 2017.03.28. Készítette: Bencsik Mária tagintézmény vezető Az integráció integrálás, fogadás : a Magyar értelmező kéziszótár
K i v o n a t. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2014. K i v o n a t Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 149/2014.
Szegedi Baptista Középiskola
Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu
2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat
216/2015. (IV. 30.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő
ELFOGADÁS BEFOGADÁS EGYÜTTMŐKÖDÉS
ELFOGADÁS BEFOGADÁS EGYÜTTMŐKÖDÉS Az együttnevelés eredményei a többségi intézmények szemszögébıl, avagy miért van szükségünk az Egységes Módszertani Intézményekre? Készítette: Lırincsikné Kovács Olga