BMPSZ Pécsi Tagintézmény Apáczai körtér 1. Meszéna Tamásné

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BMPSZ Pécsi Tagintézmény Apáczai körtér 1. Meszéna Tamásné"

Átírás

1 BMPSZ Pécsi Tagintézmény Apáczai körtér 1. Meszéna Tamásné

2 Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás Feladata: Komplex koragyermekkori intervenció és prevenció, tanácsadás, a társas, a kommunikációs és nyelvi készségek fejlesztése, a mozgásfejlesztés és a pszichológiai segítségnyújtás, a család kompetenciáinak erősítése, a társadalmi inklúzió támogatása Ellátási kötelezettség: A szakértői bizottság szakvéleménye alapján 0-5 éves korig (sajátos nevelési igényű) Ha a gyermek harmadik életévét betöltötte, akkor vehet részt korai fejlesztésben ha a szakértői bizottság szakértő véleménye alapján nem kapcsolódhat be az óvodai nevelésbe Bölcsődei elhelyezés esetén az intézményben is ellátható a feladat Egyéni foglalkozás, vagy legfeljebb hat gyermekből álló csoportfoglalkozás éves kor között: legalább heti egy, legfeljebb heti négy óra, éves kor között legalább heti kettő, legfeljebb heti öt óra.

3 Logopédiai ellátás Feladata: beszédindítás, a hang- beszéd- és nyelvfejlődési elmaradás, a beszédhibák és a nyelvi kommunikációs zavarok javítása, a diszlexia, a diszgráfia, a diszkalkulia kialakulásának megelőzése a beszéd technikai és tartalmi fejlesztése (SNI ellátás nem tartozik a szakszolgálati logopédiai ellátáshoz!) Ellátási kötelezettség: A logopédiai ellátás igénybevétele - a (3) és (4) bekezdésben foglalt ellátáson való részvétel kivételével - önkéntes alapon történik. (3) A logopédiai ellátás keretében el kell végezni az óvodai nevelésben részt vevő, ötödik életévüket betöltött gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségének alapvizsgálatát, szűrését, és ennek eredménye alapján szükség szerint a gyermek további pedagógiai, pszichológiai, orvosi vizsgálatának kezdeményezését. (4) Részletes logopédiai diagnosztikai vizsgálat és logopédiai vizsgálati vélemény alapján kell a gyermek további logopédiai ellátását megszervezni, ha az alapvizsgálat, szűrés eredményei alapján ez szükséges. - Logopédiai vizsgálati vélemény kiadása - Minimálisan heti két alkalom

4 Korai fejlesztés a logopédiában Logopédia a korai fejlesztésben A logopédia kórképek korai felismerése nehéz, mert: A beszédfejlődés eltérő fokozatai: Percepciós bázis Artikulációs bázis Passzív és aktív szókincs Grammatikai szabályok Fiúk/lányok, segítő/hátráltató környezet Élettani pöszeség, dadogás Társadalmi előítélet majd kinövi Logopédiai hálózat szűkös lehetőségei

5 Korai ellátást igénylők: Ajak- és szájpadhasadékkal születettek Megkésett beszédfejlődésűek Dadogók (súlyos esetek) Elektív mutizmus, autizmus gyanú Beszédészlelési, - megértési zavar tüneteit mutatók, diszfáziások Hátrányos helyzetűek, kétnyelvűség Komplex problémák

6 Vizsgálat, differenciál diagnosztika: Anamnézis Orvosi vizsgálat (érzékszervek) Mentális fejlettség vizsgálata Általános ismeretek szintje Grafopercepció Beszédvizsgálat Beszédszervek/ utánmondás / észlelés/értés Mozgásvizsgálat Statikus és dinamikus állapot/ lateralitás/ egyensúly/mozgáskoordináció/taktilitás/rögzült mozgásminták

7 Tünetek Mozgás: Bizonytalan testérzet és egyensúlyérzékelés Taktilis érzékelés zavara Szenzoros integráció és szeriális érzékelés zavara Statikus és dinamikus egyensúly zavara Primitív reflexek fennmaradása Testséma kialakulás zavarai Lateralitás kilakulásának zavarai Kialakulatlan vagy keresztezett dominancia Téri és idői érzékelés bizonytalansága Mozgásritmus zavarai

8 Tünetek II. Mentális fejlettség: Nagyon eltérő eredmények lehetnek Analógiás gondolkodás zavara sorrend! Analízis-szintézis Formaészlelés és téri tájékozódás zavara Verbális emlékezet gyenge Gyakran van figyelemzavar Beszéd: Fejlődésmenet atípusos Minden nyelvi szinten elmaradás látszik

9 Terápiás lehetőségek: Egyéni irányított családi nevelés, az anya /gondozó bevonásával (ambuláns formában) Egyéni rendszeres fejlesztés bölcsődében, családi napköziben (beszédindítás) Passzív szókincs és beszédmegértés fejlesztés Aktív szókincs fejlesztés: főnevek, egyszerű igék E/3, tárgyrag, helyragok, többes szám stb. Csoportos fejlesztés (team munka: logopédus, orvos, pszichológus, gyógytornász) Szövetségkötés a szülőkkel (indirekt segítség)

10 Pszichomotoros fejlesztés A súlyosan akadályozott beszédfejlődésű kisgyermekek nyelvi-kommunikációs fejlesztését középpontba állító, de komplex személyiségfejlesztést célzó tervszerűen felépített terápiája A mozgás fejlődése a gyermeki psziché más területeire is jelentős hatással van!

11 Pszichomotoros fejlesztés Heti egy alkalom 2x45 perc=másfél óra Szülővel együtt Mozgásfejlesztő program Taktilis Kinesztetikus - Vesztibuláris fejlesztés Beszédészlelés /értés

12 Mozgásfejlesztő program Testtudat fejlesztés Egyes érzékelési területek fejlesztése Vesztibuláris rendszer fejlesztése A két test-fél mozgásának összerendezése Az alapmozgások koordinációjának javítása A téri tájékozódás fejlesztése Mozgás-ritmus-beszéd összerendezése Bizalomerősítő játékos gyakorlatok

13 Grafopercepció fejlesztése Ujjtorna (mondókákkal kísérve) Kézügyességet fejlesztő játékok Fixációs gyakorlatok Szem-kéz koordináció

14 Dadogás terápia Kiscsoportos ( 5-6 fővel) A segédanyagunk az Együtt lenni jó című könyv Kokas terápia elemei Nitza Katz Berstein féle interaktív terápia elemei Folyamatos tanácsadás,problémák megbeszélése a szülőkkel Pszichológus segítsége a szülőknek Légzéstechnikát fejlesztő játékok Mozgással,tapssal kísért versek,mondókák,dalok Mesék dramatizálása,bábozás

15 Ha gyorsan akarom mondani néha félrebecsélek

koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT

koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT Láda Ágnes gyógypedagógus Rajzó Éva konduktor koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT A kicsinyekről való gondoskodás olyan, mint egy gombolyag

Részletesebben

GYAKORI BESZÉDHIBÁK ÓVODÁSKORBAN

GYAKORI BESZÉDHIBÁK ÓVODÁSKORBAN GYAKORI BESZÉDHIBÁK ÓVODÁSKORBAN Csibi Enikő VÁZLAT Beszédhibákról általában Nyelv és beszédfejlesztő pedagógus kompetenciái a beszédfejlesztésben Nevelési tanácsadói tapasztalatok BESZÉDHIBA-MEGKÉSETT

Részletesebben

Logopédiai tevékenység a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban

Logopédiai tevékenység a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban MLSZSZ Konferencia, 213.nov.16. Logopédiai tevékenység a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban Mosányi Emőke megbízott főigazgató Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat JOGSZABÁLYOK 211. évi CXC. tv. a nemzeti

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI

Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Kovácsné Bögödi Beáta 2011. 02.28. EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Szolnok Városi Óvodák

Részletesebben

A GYAKORLATBAN SZABÁLYOK, JOGSZABÁLYOK SZATMÁRINÉ MÁLYI NÓRA LOGOTECH@T-ONLINE.HU

A GYAKORLATBAN SZABÁLYOK, JOGSZABÁLYOK SZATMÁRINÉ MÁLYI NÓRA LOGOTECH@T-ONLINE.HU A DIAGNOSZTIKA SZERVEZÉSE A GYAKORLATBAN SZABÁLYOK, JOGSZABÁLYOK SZATMÁRINÉ MÁLYI NÓRA LOGOTECH@T-ONLINE.HU 1 JOGSZABÁLYOK Szűrés Vizsgálat jogszabályi kötelezettség g jogszabályi kötelezettség További

Részletesebben

Korai fejlesztés és gondozás. Siktárné Aczél Zsuzsanna

Korai fejlesztés és gondozás. Siktárné Aczél Zsuzsanna Korai fejlesztés és gondozás Siktárné Aczél Zsuzsanna A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók OECD kezdeményezésére: A kategória: fogyatékos, B kategória: tanulási, magatartási nehézségeket mutató

Részletesebben

A Csodavár Korai Fejlesztő Centrum Pedagógiai programja

A Csodavár Korai Fejlesztő Centrum Pedagógiai programja A Csodavár Korai Fejlesztő Centrum Pedagógiai programja 2012 Csodavár Korai Fejlesztő Centrum 4400 Nyíregyháza Szent István út 21. Minden gyermek ajándékkal jön a világra, csak néhányuknak segíteni kell

Részletesebben

A családközpontú korai intervenció. MeszénaTamásné ANK Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Pécs

A családközpontú korai intervenció. MeszénaTamásné ANK Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Pécs A családközpontú korai intervenció MeszénaTamásné ANK Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Pécs Modellváltás a rehabilitációban Az elmúlt harminc év rehabilitációs modelljei Európában: Orvosi modell: alanya

Részletesebben

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után Szatmáriné Mályi Nóra 2010.11.13. Logopédia Feladata: (Kt. 36.) a beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvikommunikációs zavarok javítása,

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 január-június között végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

A BESZÉD ÉS NYELVI FEJLŐDÉS ZAVARA ESET ISMERTETÉS Konzulens: Gereben Anita Készítette: Somogyi Éva

A BESZÉD ÉS NYELVI FEJLŐDÉS ZAVARA ESET ISMERTETÉS Konzulens: Gereben Anita Készítette: Somogyi Éva A BESZÉD ÉS NYELVI FEJLŐDÉS ZAVARA ESET ISMERTETÉS Konzulens: Gereben Anita Készítette: Somogyi Éva Mottó: Teljes birtokában lenni a nyelvnek,melyet a nép beszél: ez az első s elengedhetetlen feltétel

Részletesebben

A LOGOPÉDIAI SZŰRÉSEK, VIZSGÁLATOK AZ ÓVODÁSKORBAN Diósgyőri Gimnázium 2013. Ea: Rozinay Zoltán

A LOGOPÉDIAI SZŰRÉSEK, VIZSGÁLATOK AZ ÓVODÁSKORBAN Diósgyőri Gimnázium 2013. Ea: Rozinay Zoltán A LOGOPÉDIAI SZŰRÉSEK, VIZSGÁLATOK AZ ÓVODÁSKORBAN Diósgyőri Gimnázium 2013 Ea: Rozinay Zoltán A logopédiai munkát szabályzó törvények 2011. évi CXC törvény és módosításai a nemzeti köznevelésről A pedagógiai

Részletesebben

A tételsor a 20/2008. (VII. 29.) OKM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.

A tételsor a 20/2008. (VII. 29.) OKM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A mozgás és a beszéd fejlődésének kapcsolata óvodáskorban

A mozgás és a beszéd fejlődésének kapcsolata óvodáskorban A mozgás és a beszéd fejlődésének kapcsolata óvodáskorban Konzulens: Paróczai Béláné Készítette: Szabóné Mézes Judit Minél többet tud valaki, annál több a tudnivalója. A tudással egyenes arányban nő a

Részletesebben

I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9.

I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9. I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9. az útnak célja van. (Martin Buber) Az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT bemutatása Faltumné Varga Gyöngyi tagintézmény-vezető

Részletesebben

A beszéd- és kommunikációs készség felmérése és fontosabb rehabilitációs eljárások. Vég Babara Dr. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna

A beszéd- és kommunikációs készség felmérése és fontosabb rehabilitációs eljárások. Vég Babara Dr. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna A beszéd- és kommunikációs készség felmérése és fontosabb rehabilitációs eljárások Vég Babara Dr. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna FÜGGETLEN ÉLET (önmegvalósítás, önrendelkezés, önállóság) mobilitás kommunikáció

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Tájékoztató az Óvoda-iskola átmenetet segítő program indításáról Mohács, 2013. október 16 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Szombathely

Nyugat-magyarországi Egyetem. Szombathely Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ Vidonyiné Sólymos Rita 2013 Nevelési tanácsadó logopédus szabadidő TKVSZRB civil szervezet

Részletesebben

A konduktív pedagógiai ellátás keretében fejlesztjük a központi idegrendszeri sérült gyerekeket.

A konduktív pedagógiai ellátás keretében fejlesztjük a központi idegrendszeri sérült gyerekeket. Korai fejlesztés A gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás feladata a komplex koragyermekkori intervenció és prevenció: az ellátásra való jogosultság megállapításának időpontjától kezdődően

Részletesebben

S hogy miért a cím: Jó úton-lóháton? Röviden szeretném magyarázatként bemutatni a ló és lovaglás hatásait

S hogy miért a cím: Jó úton-lóháton? Röviden szeretném magyarázatként bemutatni a ló és lovaglás hatásait Jó úton-lóháton Évmilliókkal ezelőtt, mikor még a ló kutya-nagyságú volt, ébersége miatt választotta társául az ember. Sok sok év gondoskodás után nagyobbra nőttek, teherhordókká váltak, mígnem egy napon

Részletesebben

avagy nem értem, hogy miért nem értenek

avagy nem értem, hogy miért nem értenek (ne) Szólj szám, nem fáj fejem avagy nem értem, hogy miért nem értenek A MEGKÉSETT BESZÉDFEJLŐDÉS GYERMEKKORBAN A normális beszédfejlődés szakaszai Sírás, kiáltozás Gagyogás Utánzás (0-2 hónap) (3-4 hónap)

Részletesebben

Fejlődési rendellenességek, fogyatékosságok. Budapest, 2008. június 7. Sümeginé Hamvas Enikő

Fejlődési rendellenességek, fogyatékosságok. Budapest, 2008. június 7. Sümeginé Hamvas Enikő Fejlődési rendellenességek, fogyatékosságok Budapest, 2008. június 7. Sümeginé Hamvas Enikő A késleltetett ütemű fejlődés megnyilvánulásai, jelei 1. Orvosi leletek alapján - korai, faros, vákuumos vagy

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Szombathely

Nyugat-magyarországi Egyetem. Szombathely Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ Nevelési tanácsadó logopédus szabadidő TKVSZRB civil szervezet tehetséggondozás Gyermekjóléti

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az intervenció jegyében Mohács, 2013. szeptember 28 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók

Részletesebben

MŰHELYMUNKA Logopédia

MŰHELYMUNKA Logopédia MŰHELYMUNKA Logopédia TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani

Részletesebben

Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software http://www.foxitsoftware.com For evaluation only.

Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software http://www.foxitsoftware.com For evaluation only. Képző neve, elvégzett szak Nyelvi játékok a fejlesztés szolgálatában Készítette: Munkácsi Andrea Nyelv és beszédfejlesztő szak levelező tagozat Konzulens:Fehér Éva főiskolai tanársegéd A beszéd maga a

Részletesebben

Europass Önéletrajz. Állampolgárság magyar, román. Születési dátum 1975. 09. 16. Neme férfi. Szakmai tapasztalat

Europass Önéletrajz. Állampolgárság magyar, román. Születési dátum 1975. 09. 16. Neme férfi. Szakmai tapasztalat Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Kolozsvári saba Zsolt ím(ek) 3300 Eger, Homok u. 4 sz. / Telefonszám(ok) Mobil: 30/43 34 03 E-mail(ek) kolozsvaricsaba@yahoo.com, kolozsvaricsaba@ektf.hu

Részletesebben

Logopédiai ellátás a Hegyvidéken

Logopédiai ellátás a Hegyvidéken Logopédiai ellátás a Hegyvidéken Kezdetek Törvényi mérföldkövek 1969. Főv. VB. utasítása minden kerületre kiterjedő log. ellátás megszervezése 1972. Miniszteri rendelet szakmai irányelvek a log. csoportok

Részletesebben

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely 2011.február Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely Pedagógiai munkát segítık rendszere kulturális intézmények gyermekjóléti szolgálat iskola iskola pszichológus civilek szakszolgálatok tehetséggondozó

Részletesebben

KUDARC AZ ISKOLÁBAN Óvoda-iskola átmenet

KUDARC AZ ISKOLÁBAN Óvoda-iskola átmenet KUDARC AZ ISKOLÁBAN Óvoda-iskola átmenet Szász Endre Általános Iskola és AMI Schmidt Márta gyógypedagógus martaschmidt67@gmail.com 2015. május 7. - Ha van négy barackod, és adok még egyet, hány barackod

Részletesebben

Pályázati támogatások

Pályázati támogatások Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ

Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ Nevelési tanácsadó logopédus szabadidő TKVSZRB civil szervezet tehetséggondozás Gyermekjóléti

Részletesebben

Az iskolapszichológiai,

Az iskolapszichológiai, Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás Készítette: Czirjákné Vértesi Marianna klinikai gyermek szakpszichológus B.-A.-Z. Megyei Ped.Szakszolg. Miskolci Tagintézményének igazgatója Pszichológiai

Részletesebben

A dadogás komplex művészeti terápiás programjának gyakorlati tapasztalatai. Molnárné Bogáth Réka Kozmutza Flóra EGYMI, Budapest 2011. november 14.

A dadogás komplex művészeti terápiás programjának gyakorlati tapasztalatai. Molnárné Bogáth Réka Kozmutza Flóra EGYMI, Budapest 2011. november 14. A dadogás komplex művészeti terápiás programjának gyakorlati tapasztalatai Molnárné Bogáth Réka Kozmutza Flóra EGYMI, Budapest 2011. november 14. Máshogy mondom, furcsa módon Te a Földön én a Holdon Mondd

Részletesebben

Óvoda iskola átmenet. A gyermekek nem búzaszemek egy vékában. Iskolaelőkészítő fejlesztő osztály a Weöres Sándor Általános iskolában

Óvoda iskola átmenet. A gyermekek nem búzaszemek egy vékában. Iskolaelőkészítő fejlesztő osztály a Weöres Sándor Általános iskolában Óvoda iskola átmenet A gyermekek nem búzaszemek egy vékában Iskolaelőkészítő fejlesztő osztály a Weöres Sándor Általános iskolában Az iskolából életkorilag nem lehet elkésni. Jobb később menni, mint korábban.

Részletesebben

Ismertető a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokról

Ismertető a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokról Ismertető a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokról Alapfeladat, mely szerint a szülő és a pedagógus nevelő munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény feladatainak ellátását a pedagógiai

Részletesebben

Beszédfeldolgozási zavarok és a tanulási nehézségek összefüggései. Gósy Mária MTA Nyelvtudományi Intézete

Beszédfeldolgozási zavarok és a tanulási nehézségek összefüggései. Gósy Mária MTA Nyelvtudományi Intézete Beszédfeldolgozási zavarok és a tanulási nehézségek összefüggései Gósy Mária MTA Nyelvtudományi Intézete Kutatás, alkalmazás, gyakorlat A tudományos kutatás célja: kérdések megfogalmazása és válaszok keresése

Részletesebben

A szenzomotoros szemléletű TSMT-I-II és HRG-terápiák hatásai Williams-szindrómás gyerekek/fiatalok esetében

A szenzomotoros szemléletű TSMT-I-II és HRG-terápiák hatásai Williams-szindrómás gyerekek/fiatalok esetében A szenzomotoros szemléletű TSMT-I-II és HRG-terápiák hatásai Williams-szindrómás gyerekek/fiatalok esetében Sarvajcz Kinga, Lakatos Katalin Ph.D BHRG Alapítvány Vázlat 1. A szenzomotoros terápiák indikációja

Részletesebben

Fejlesztési terv I. Nagycsoportos óvodás gyermek általános, gyógypedagógiai, éves fejlesztési terve

Fejlesztési terv I. Nagycsoportos óvodás gyermek általános, gyógypedagógiai, éves fejlesztési terve A következő sorokban szeretném bemutatni egy olyan gyermek több éves fejlesztési tervét, aki óvódás korában gyógypedagógiai fejlesztést, általános iskolában pedig diszlexia - diszgráfia terápiát igényelt.

Részletesebben

A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt

A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt 2004-2011. Csibi Enikő szakszolgálati igazgatóhelyettes 2011.12.12 Változó törvényesség, állandó szakmaiság! Rövid történeti

Részletesebben

A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B.

A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B. A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B. A pedagógiai szakszolgálati tevékenységek (2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről) a) a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás

Részletesebben

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció. BEMUTATÁS Képességeinek legnagyobb részét az ember sohasem realizálja, s ezek mindaddig ki sem bontakozhatnak, amíg jobban meg nem értjük természetüket.

Részletesebben

A sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatásának munkaterve a 2015/ 2016 os tanévre

A sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatásának munkaterve a 2015/ 2016 os tanévre A sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatásának munkaterve a 2015/ 2016 os tanévre A sajátos nevelési igényt a megyei szakértői bizottság szakvéleményben állapítja meg. Az Intézményben integráltan

Részletesebben

ADD A KEZED NYÚJTSD A KEZED

ADD A KEZED NYÚJTSD A KEZED ADD A KEZED NYÚJTSD A KEZED Ez a kiadvány olyan Székelyudvarhely és környékbeli intézmények/szakemberek adatait tartalmazza, akik a helyi közösségben szociálisan nehéz körülmények között elő, speciális

Részletesebben

Felelős: Határidő: 2012. december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Felelős: Határidő: 2012. december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT 685/2012. (XI.29.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának módosítását 2012.

Részletesebben

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs Alulteljesítő tehetségek Kozma Szabolcs. MOTTÓ Az eredetiség nem azt jelenti, hogy olyat mondunk, amit még senki nem mondott, hanem, hogy pontosan azt mondjuk, amit mi magunk gondolunk. James Stephens

Részletesebben

A Pedagógiai Szakszolgálati Intézet. tájékoztatója. az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása keretében. ellátott feladatairól

A Pedagógiai Szakszolgálati Intézet. tájékoztatója. az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása keretében. ellátott feladatairól A Pedagógiai Szakszolgálati Intézet tájékoztatója az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása keretében ellátott feladatairól Készítette: Kerekes Imréné Intézményvezető A Pedagógiai Szakszolgálati Intézet

Részletesebben

Az iskolapszichológusok helyzete a nevelési-oktatási intézményekben. A hőskor és a jelenlegi helyzet

Az iskolapszichológusok helyzete a nevelési-oktatási intézményekben. A hőskor és a jelenlegi helyzet Az iskolapszichológusok helyzete a nevelési-oktatási intézményekben A hőskor és a jelenlegi helyzet Az iskolapszichológiai hálózat kiépítésének kezdetei N. Kollár K.: Történeti áttekintés: az iskolapszichológusok

Részletesebben

Sajátos nevelési igényű a gyermekem, mit tehetek?

Sajátos nevelési igényű a gyermekem, mit tehetek? Sajátos nevelési igényű a gyermekem, mit tehetek? A sajátos nevelési igényű gyermekek, és szüleik jogai, lehetőségeik az esélyegyenlőséghez. A sajátos nevelési igény törvényi háttere. Te is más vagy, te

Részletesebben

54 140 01 0000 00 00 Gyógypedagógiai asszisztens Gyógypedagógiai asszisztens

54 140 01 0000 00 00 Gyógypedagógiai asszisztens Gyógypedagógiai asszisztens A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Családban mozdul a szó

Családban mozdul a szó Családban mozdul a szó Készítette: Ácsné Gergely Katalin okl. gyógyped.- logopédus Budapest XVIII. Kerületi Pedagógiai Szakszolgálat 2013. november 6. Kettős értelmezés Családban mozdul a szó A beszédfejlődés

Részletesebben

D O C E T E. Tájékoztató füzet. Fejlesztés Terápiák

D O C E T E. Tájékoztató füzet. Fejlesztés Terápiák D O C E T E Tájékoztató füzet Oktatás Fejlesztés Terápiák Kedves Szülők! A DOCETE ALAPÍTVÁNY vezetőjeként, szeretném tájékoztatni Önöket azokról a lehetőségekről, melyekkel úgy gondoljuk, segítségükre

Részletesebben

MFFLT Kongresszus Budapest 2009. június 19. IGÉNYEK ÉS LEHETŐSÉGEK. Felnőtt beszédfogyatékosok ellátása Székesfehérváron

MFFLT Kongresszus Budapest 2009. június 19. IGÉNYEK ÉS LEHETŐSÉGEK. Felnőtt beszédfogyatékosok ellátása Székesfehérváron MFFLT Kongresszus Budapest 2009. június 19. IGÉNYEK ÉS LEHETŐSÉGEK Felnőtt beszédfogyatékosok ellátása Székesfehérváron MODELLKÍSÉRLETI PROGRAMUNK SPECIALITÁSAI SAI Már r működőm ellátásra és s a helyi

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 2672 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 32. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei Az emberi erõforrások minisztere 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelete a pedagógiai szakszolgálati intézmények mûködésérõl

Részletesebben

Csibi Enikő 2012. április 11.

Csibi Enikő 2012. április 11. A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és a gyermekvédelem intézményeinek együttműködése A speciális szükségletű gyermekek felzárkóztatása érdekében Csibi Enikő 2012. április

Részletesebben

Ismertető a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokról

Ismertető a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokról Iktatószám: 3877-10/2014/KLIK/082 Ismertető a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokról Alapfeladat, mely szerint a szülő és a pedagógus nevelő munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

mint a cerebralis paresis komplex megközelítésének és ellátásának területe

mint a cerebralis paresis komplex megközelítésének és ellátásának területe A koragyermekkori intervenció, mint a cerebralis paresis komplex megközelítésének és ellátásának területe Szűcs Sándor gyógytornász A korai fejlesztés és intervenció Születéstől kezdve jogosultak rá azok,

Részletesebben

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény komplex szolgáltatásainak

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK 2012/2013. Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak

ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK 2012/2013. Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK 2012/2013. Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak Összeállította: Dr. Bús Imre főiskolai tanár, szakfelelős Jóváhagyta: Dr. Kurucz Rózsa, intézetigazgató Csecsemő- és kisgyermeknevelő

Részletesebben

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Alapelveink Legfontosabb értékünk a GYERMEK A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Gyermekeink egyéni készségeinek és képességeinek figyelembevételével

Részletesebben

Az Autisták Országos Szövetségének véleménye a nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetéhez. SNI gyermekek nevelése, oktatása

Az Autisták Országos Szövetségének véleménye a nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetéhez. SNI gyermekek nevelése, oktatása Az Autisták Országos Szövetségének véleménye a nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetéhez SNI gyermekek nevelése, oktatása Annak érdekében, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek biztosabban hozzájussanak

Részletesebben

A magyarországi kora gyermekkori intervenciós szolgáltató hálózat elemei, résztvevői és célcsoportja. Nyíregyháza, 2011. március 18.

A magyarországi kora gyermekkori intervenciós szolgáltató hálózat elemei, résztvevői és célcsoportja. Nyíregyháza, 2011. március 18. A magyarországi kora gyermekkori intervenciós szolgáltató hálózat elemei, résztvevői és célcsoportja Nyíregyháza, 2011. március 18. Czeizel Barbara Budapesti Korai Fejlesztő Központ Fogalmak, fogalmak

Részletesebben

Majd kinövi?! avagy a korai intervenció egy szülő szemével

Majd kinövi?! avagy a korai intervenció egy szülő szemével Majd kinövi?! avagy a korai intervenció egy szülő szemével A szűk család Dédivel 2011-ben A legidősebb fiam szinte egyidős a magyarországi korai fejlesztéssel, 20 éves. Beszédhibája a pályaválasztását

Részletesebben

SOFI EGYMI ÁRAMLIK A BESZÉD Konferencia 2011. november 14. SZÓL-E? Új szűrőeljárás ű ő á az óvodai logopédiai ellátásban Kas Bence Lőrik József Molnárné Bogáth Réka Szabóné Vékony Andrea Szatmáriné Mályi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2014-2015. 1I.félév. Prevenció és módszertan Tantárgy kódja FP1111L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 5 Félévi óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK 2014-2015. 1I.félév. Prevenció és módszertan Tantárgy kódja FP1111L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 5 Félévi óraszám (elm.+gyak. Tanulási nehézségek szűrése, fejlesztő eljárások Prevenció és módszertan FP1111L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 5 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 15 Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr. Figula Erika

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

A diszlexiások helyzetéről

A diszlexiások helyzetéről A diszlexiások helyzetéről A diszlexiások helyzete sokat változott az elmúlt években: nőtt az alternatív tanulási lehetőségek száma, s már középiskolai szinten is kezdik felismerni ezt a tanulási nehézséget.

Részletesebben

Óvodai jelentkezési lap 2014/2015. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2014.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

Óvodai jelentkezési lap 2014/2015. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2014.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata Óvodai jelentkezési lap 2014/2015 Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2014.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. 1.

Részletesebben

r e n d e l e t e a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről

r e n d e l e t e a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről 1 Az emberi erőforrások minisztere /2012. ( ) EMMI r e n d e l e t e a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. (1) bekezdés h) pontjában

Részletesebben

Esélyegyenlőségi Bizottság Működési Rend - kivonat

Esélyegyenlőségi Bizottság Működési Rend - kivonat Esélyegyenlőségi Bizottság Működési Rend - kivonat 4. A fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségét elősegítő tevékenység intézményi rendje 1) A fogyatékossággal élő hallgató fogyatékosságának típusát

Részletesebben

Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szombathelyi Tagintézménye Vidonyiné Sólymos Rita 2014 A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOK

Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szombathelyi Tagintézménye Vidonyiné Sólymos Rita 2014 A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOK Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szombathelyi Tagintézménye Vidonyiné Sólymos Rita 2014 A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOK a) a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás; b) fejlesztő nevelés;

Részletesebben

Kéznyújtás az első lépésért. korai fejlesztés és fejlesztő felkészítés Hódmezővásárhelyen

Kéznyújtás az első lépésért. korai fejlesztés és fejlesztő felkészítés Hódmezővásárhelyen Kéznyújtás az első lépésért korai fejlesztés és fejlesztő felkészítés Hódmezővásárhelyen Megérkezés a mikrobusszal a korai fejlesztésre Kedves Szülők, Nagyszülők! Az emberi képességek az első életévekben

Részletesebben

II. 4. A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓKRA OKTATÁSÁRA-NEVELÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOZÁSOK

II. 4. A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓKRA OKTATÁSÁRA-NEVELÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOZÁSOK II.4.1. A sajátos nevelési igényhez igazodó feladatok szervezése Intézményünk a feladatok megszervezését a részben kötelező és nem kötelező órák szervezésével látja el, amelyeken a felzárkóztatás, képességkibontakoztatás

Részletesebben

A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján.

A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Szakszolgáltató

Részletesebben

tanulóval együtt azonos óvodai csoportban, iskolai osztályban, nevelésbenoktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók

tanulóval együtt azonos óvodai csoportban, iskolai osztályban, nevelésbenoktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók Szakmai program Bevezetés A pedagógiai szakszolgálat 2003-ban alakult a Makláry Lajos Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézményeként. Hajdúsági Többcélú Kistérségi Társulás

Részletesebben

A Dévény módszer, mint a korai fejlesztésben alkalmazható eljárás. Vámosi Istvánné DSGM-szakgyógytornász 2011.

A Dévény módszer, mint a korai fejlesztésben alkalmazható eljárás. Vámosi Istvánné DSGM-szakgyógytornász 2011. A Dévény módszer, mint a korai fejlesztésben alkalmazható eljárás Vámosi Istvánné DSGM-szakgyógytornász 2011. Fogalom A koragyermekkori intervenció a 0-5 (6) éves korú eltérő fejlődésű gyermekek tervszerűen

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az integráció jegyében Mohács, 2013. október 24 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének

Részletesebben

HÉVÍZGYÖRKI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA intézményi adatlapja (2011. október 1-jei adatok alapján)

HÉVÍZGYÖRKI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA intézményi adatlapja (2011. október 1-jei adatok alapján) 1. sz. melléklet HÉVÍZGYÖRKI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA intézményi adatlapja (2011. október 1-jei adatok alapján) 1. Intézményi adatok OM azonosító: 032842 Intézmény neve: Fenntartó neve: Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Óvodai jelentkezési lap 2015/2016 Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. 1. A

Részletesebben

A SZABADEGYETEM FŐ TÉMAKÖREI. 1. Az autizmus spektrum zavarral kapcsolatos általános, korszerű ismeretek átadása 2011. március 26-27., április 9-10.

A SZABADEGYETEM FŐ TÉMAKÖREI. 1. Az autizmus spektrum zavarral kapcsolatos általános, korszerű ismeretek átadása 2011. március 26-27., április 9-10. A SZABADEGYETEM FŐ TÉMAKÖREI 1. rész: az autizmus spektrum zavarral kapcsolatos általános, korszerű ismeretek átadása (részletes tartalom: lásd BHRG Szabadegyetem 2011. tavasz című file ) 1. Az autizmus

Részletesebben

Meixner módszer. Diszlexia prevenciós olvasás tanulás

Meixner módszer. Diszlexia prevenciós olvasás tanulás Meixner módszer Diszlexia prevenciós olvasás tanulás Témák A módszer bemutatása Alkalmazás, IKT, előkészítő időszak A diszlexia prevenció, reedukáció 4/7/2014 copyright 2006 www.brainybetty.com 2 A Meixner-módszer

Részletesebben

ALAPÍTVÁNYI JELENTÉS

ALAPÍTVÁNYI JELENTÉS ALAPÍTVÁNYI JELENTÉS 2014 Nyúlcipő Konduktív Alapítvány Székhely: 1184 Kézműves u. 1/b III.em.10. Adószám: 18263116-1-43 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés: 2007. november

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

A teammunka a logopédiában

A teammunka a logopédiában A MAGYAR LOGOPÉDUSOK SZAKMAI SZÖVETSÉGE EGYESÜLET IX. SZAKMAI KONFERENCIA 2013. november 16. A teammunka a logopédiában A MAGYAR LOGOPÉDUSOK SZAKMAI SZÖVETSÉGE EGYESÜLET IX. SZAKMAI KONFERENCIA 2013. november

Részletesebben

2. sz. melléklet Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai programja

2. sz. melléklet Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai programja 2. sz. melléklet Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai programja TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 3 2. Általános elvek... 3 2.1. Az Óvodai nevelés országos alapprogramja a sajátos nevelési igényű gyermekek

Részletesebben

A HANG VILÁGNAPJA

A HANG VILÁGNAPJA A HANG VILÁGNAPJA 2014.04.16. 2 0 1 4. 0 4. 1 6. F Ő V Á R O S I P E D A G Ó G I A I S Z A K S Z O L G Á L A T F PSZ Í Z E L Í T Ő A T A G I N T É Z M É N Y E K P R O G R A M J A I B Ó L Előadások Játékos

Részletesebben

József Attila Tagintézmény. Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere?

József Attila Tagintézmény. Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere? József Attila Tagintézmény Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere? Tanulónépesség jellemzői SNI tanulók nagy száma (51%) BTMN tanulók számának folyamatos növekedése (5%) Túlkorosság Többszörös

Részletesebben

A BEFOGADÓ ÓVODA JÓGYAKORLATA. Keresem minden gyermek titkát, és kérdezem: hogyan segíthetnék abban, hogy önmaga lehessen ( Janese Korczak)

A BEFOGADÓ ÓVODA JÓGYAKORLATA. Keresem minden gyermek titkát, és kérdezem: hogyan segíthetnék abban, hogy önmaga lehessen ( Janese Korczak) A BEFOGADÓ ÓVODA JÓGYAKORLATA Keresem minden gyermek titkát, és kérdezem: hogyan segíthetnék abban, hogy önmaga lehessen ( Janese Korczak) CSÁMIÓ NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA Óvodánk a Napközi Otthonos Óvoda

Részletesebben

Az egyetlen, ami gátol engem a tanulásban az, az oktatás (Einstein) Nem kérünk az oktatásból, nem kérünk az agykantárból. Sem a gúnyolódásból az

Az egyetlen, ami gátol engem a tanulásban az, az oktatás (Einstein) Nem kérünk az oktatásból, nem kérünk az agykantárból. Sem a gúnyolódásból az Az egyetlen, ami gátol engem a tanulásban az, az oktatás (Einstein) Nem kérünk az oktatásból, nem kérünk az agykantárból. Sem a gúnyolódásból az osztályban: - Tanárok, szálljatok le a gyerekekről! (PINK

Részletesebben

Óvoda-iskola átmenet

Óvoda-iskola átmenet Beszédészlelés, beszédmegértés fejlesztése óvodai csoportban Készítette: Pappné Balázs Ágnes óvónő Rózsa Óvoda 8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 7 A kisgyermekek fejlődésének üteme nagyon különböző lehet. Különösen

Részletesebben

SZENZOROS INTEGRÁCIÓS TERÁPIA (SZIT) AYRES TERÁPIA SZEREPE ÉS JELENTŐSÉGE A GYERMEKEK FEJLESZTÉSÉBEN

SZENZOROS INTEGRÁCIÓS TERÁPIA (SZIT) AYRES TERÁPIA SZEREPE ÉS JELENTŐSÉGE A GYERMEKEK FEJLESZTÉSÉBEN SZENZOROS INTEGRÁCIÓS TERÁPIA (SZIT) AYRES TERÁPIA SZEREPE ÉS JELENTŐSÉGE A GYERMEKEK FEJLESZTÉSÉBEN Hiszen ez játék. Az Ayres féle szenzoros integrációs terápia története Jean Ayres az USA-ban az 1970-es

Részletesebben

Az óvoda. Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés

Az óvoda. Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés Az óvoda Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés Magyarországon.. a közoktatásnak három szintje van: - Az (I) iskola előtti nevelés az óvodában folyik. Az óvodai ellátás a gyermek

Részletesebben

Aphasia Centrum. Kommunikációs zavarok komplex logopédiai ellátása. Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Dr. Szabó Edina

Aphasia Centrum. Kommunikációs zavarok komplex logopédiai ellátása. Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Dr. Szabó Edina Aphasia Centrum Kommunikációs zavarok komplex logopédiai ellátása Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Dr. Szabó Edina Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXVII. Vándorgyűlése

Részletesebben

Helyi tanterv a sajátos nevelési igényű tanulók speciális fejlesztéséhez

Helyi tanterv a sajátos nevelési igényű tanulók speciális fejlesztéséhez Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Helyi tanterv a sajátos nevelési igényű tanulók speciális fejlesztéséhez 1 Sokféle képet alkothatunk az emberről, olyat

Részletesebben

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET! (honlapra) Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása Budapest,

Részletesebben

AZ EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZET ÉVES MUNKATERVE

AZ EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZET ÉVES MUNKATERVE AZ EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZET ÉVES MUNKATERVE A 2009-2010-es TANÉVRE Készítette: Nagyné Batin Erika tagintézményvezető Bevezető A Benedek Elek Oktatási és Módszertani Intézmény új tagintézményeként

Részletesebben