A Pedagógiai Szakszolgálati Intézet. tájékoztatója. az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása keretében. ellátott feladatairól

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Pedagógiai Szakszolgálati Intézet. tájékoztatója. az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása keretében. ellátott feladatairól"

Átírás

1 A Pedagógiai Szakszolgálati Intézet tájékoztatója az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása keretében ellátott feladatairól Készítette: Kerekes Imréné Intézményvezető

2 A Pedagógiai Szakszolgálati Intézet tevékenységét a 4/2010. (I.1.) OKM. rendelet a pedagógiai szakszolgálatokról és a közoktatásról szóló 13. évi LXXIX. törvény szabályozza, illetve az alapító okiratban meghatározott feladatok szabják meg. Intézményünk munkájára a kor igényeit tükröző sokszínűség jellemző, hiszen a legkülönbözőbb típusú és súlyosságú problémákkal keresnek fel bennünket a segítségünket kérők. Edelény Város Önkormányzata 17-ben létrehozta a Nevelési Tanácsadó Intézetet, majd január 1-től az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása lett intézményünk fenntartója, ami a működésünket és feladatellátásunkat nem befolyásolta, hiszen kistérségi feladatot láttunk el az elmúlt tíz évben is. A szakmai feladatokat a következő szakemberek végzik: - Főállású alkalmazottak: 1 fő pszichológus (GYES-en van) 1 fő gyógytestnevelő 3 fő gyógypedagógus 1 fő pályaorietációs tanár 3 fő logopédus 1 fő adminisztrátor - Óraadó alkalmazottak: 1 fő pszichológus 3 fő gyógytestnevelő 3 fő logopédus 3 fő gyógypedagógus Edelény térségében rohamosan nő az igény a pedagógiai szakszolgálat tevékenysége iránt. Az esetforgalom látványos, számszerű emelkedése, illetve az előjegyzett páciensek nagy száma biztosítja intézményünk létének és működésének fontosságát. A pedagógiai szakszolgálat feladata, hogy minden testi, érzékszervi, értelmi, beszéd és más fogyatékos, valamint a személyiségfejlődésben gátolt, beilleszkedési, tanulási és magatartási zavarokkal küzdő gyermek részére a szükséges fejlesztő foglalkozások feltételeit megteremtse. Munkájával kiegészíti az óvodákban, iskolákban folyó oktató nevelő munkát. A pedagógiai szakszolgálatnak segítséget kell nyújtania a pedagógusoknak, a szülőknek a gyermekek nevelésével és oktatásával kapcsolatos feladatok megoldásában. Alapfeladataink a 3-18 éves korú gyermekek magatartási, beilleszkedési, teljesítménybeli zavarainak, neurotikus tüneteinek diagnosztizálása és terápiája, a beszédhibák diagnosztizálása és korrekciója valamint tartáshibák korrigálása. Minden gyermeknek abban a nevelési - oktatási intézményben biztosítjuk a számára szükséges ellátást, amelyikben tanulói jogviszonnyal rendelkezik. Ezt úgy tudjuk megoldani, hogy intézményünk két személygépkocsival rendelkezik, melyet a kollégák felváltva vezetnek. Valamennyi intézmény igyekszik lehetőségeikhez mérten a szakemberek számára helyiséget biztosítani (pl. folyosó, iroda, öltöző, stb.). De vannak olyan intézmények is a kistérségben, ahol a felújítást követően fejlesztő szobák kerültek kialakításra. Feladataink közül a pszichológiai diagnosztikán illetve terápián való részvétel az intézményünkben történik (csak ebben az esetben kell a szülőknek, gyermekeknek utazniuk).

3 Intézményünk feladatát képezik az iskolaérettségi, gyógypedagógiai, beilleszkedési, tanulási és magatartási zavarral küzdő tanulók vizsgálata, illetve a törvény szerinti kötelező kontroll vizsgálatok elkészítése. Ezeket a vizsgálatokat folyamatosan és minden esetben az adott nevelési-oktatási intézményben végezzük el. Az előzőekben felsorolt vizsgálatokat team munkában végezzük, valamennyi gyermek vizsgálati eredményét megbeszéljük. A vizsgálatokat gyógypedagógus, pszichológus és logopédus is végzi. Minden esetben konzultálunk a pedagógusokkal és az eredményt a szülővel egyeztetjük. Valamennyi esetben írásbeli szakvéleményt készítünk, melyet a szülő, az ellátást biztosító intézmény is kézhez kap. Amennyiben szükségesnek látjuk szakvéleményben javaslatot teszünk a fejlesztési területekre vagy a gyermek további vizsgálatára. A pedagógiai szakszolgálat feladatai közül az alábbiakat látjuk el. nevelési tanácsadás, továbbtanulás, pályaválasztási tanácsadás logopédia gyógytestnevelés A nevelési tanácsadás alapfeladata: A magatartási, beilleszkedési, teljesítménybeli, tanulási zavar, neurotikus tünet diagnosztizálása, terápia, neveléssel kapcsolatos problémák megoldásának segítése, szakvélemény készítése, rehabilitációs célú foglalkoztatás a pedagógus és a szülő bevonásával. A nevelési tanácsadóra jellemző munkamód a team-munka. Ez az esetek döntő többségében különböző szakemberek együttműködését jelenti: pszichológus, fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus, logopédus, orvos. A pszichológiai szolgáltatás A diagnosztizálás több alkalmat vesz igénybe, melynek során exploráció, anamnézisfelvétel, teszt-vizsgálat és megfigyelés történik. A pszichodiagnosztika szükség szerint orvosi és pedagógiai vizsgálatokkal egészülhet ki. Pszichológiai tanácsadás, konzultáció Egy alkalommal, illetve rendszeres időközönként a szülővel, és/vagy a gyerekkel, a pedagógussal való megbeszélés, amely irányulhat a nevelési szokások, eljárások befolyásolására, a gyermek tanulási szokásainak, napirendjének, szabadidejének alakítására, a pedagógus és gyermek kapcsolatának javítására stb. Tanácsadásra és konzultációra gyakran szükség van örökbefogadási, kapcsolattartási, iskolaérettségi vizsgálatok kapcsán, a gyermek élethelyzetében történt változások esetén, (pl. válás, haláleset, új házasság, testvér születése, iskolaváltás, környezetváltozás, krónikus betegség, stb.) Serdülők gyakran igényelnek életvezetési tanácsokat. A pszichológiai terápia előjegyzés alapján történik. A sürgős esetekben (aktuális krízishelyzet, öngyilkossági szándék stb.) lehetőség szerint a pszichológusnak azonnali ellátást kell biztosítaniuk.

4 Pszichoterápia A neurotikus tüneteket mutató gyerekek (pl. enuresis, encopresis,tic, éjszakai félelmek, alvászavarok, fóbiák, súlyos magatartási rendellenességek, személyiségzavarok, stb.) esetén szükséges. A gyermek életkorának és problémájának megfelelő módszer és terápiás forma megválasztása a terápiás eljárásban jártas és kiképzett pszichológus felelőssége. Továbbtanulás, pályaválasztási tanácsadás A pályaorientációs foglalkozások segítenek a tanulóknak abban, hogy az egyéni igényeik figyelembe vételével ki tudják választani a számukra megfelelő szakmát, pályát a lehető legszélesebb információnyújtás révén. A pályaválasztási tanácsadás előtt található továbbtanulási jelző különbözteti meg, határolja el ezt a szolgáltatást a munkaerő-piaci pályaválasztási tanácsadástól. A továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás nem konkrét munkahelyre irányul, nem az a feladata, hogy munkába állítsa a tanulót. E szolgáltatás keretében a gyermek képességeit, tehetségét figyelembe véve adunk pszichológiai alapú tanácsot ahhoz, hogy milyen iskolatípusban való tanulás szolgálja leginkább a gyermek érdekeit. A nevelési tanácsadó feladatkörébe részletesen az alábbi feladatok tartoznak: 1. Vizsgálatot végez, segítségkérés esetén, ha a gyermek: magatartása az átlagostól eltérő, (pl. tartósan nyugtalan, agresszív, figyelmetlen, bohóckodó,) s a felsorolt problémák a szokásos pedagógiai módszerekkel nem befolyásolhatók. túlzottan érzékeny, szorongó, társas kapcsolataiban, teljesítményszituációban gátlásos, félénk, visszahúzódó rendszeresen lop, hazudik, iskolában vagy otthon, vagy mindkét helyen csavarog viselkedésében hirtelen változás következik be, (pl. tanulmányi eredménye romlik) teljesítményei szembetűnően képességei alatt maradnak szellemi fejlődése nem felel meg életkorának egy-egy tantárgynál teljesítményzavar keletkezik, (pl. dysgrahia, dyslexia, dyscalculia) rendszeresen nem tud eleget tenni a tantervi követelményeknek, évet ismétel az érdeklődés nagyfokú hiányát mutatja az iskolai tanulás során pszichés eredetű beszédzavarokban szenved már szobatisztaság után ismét ágybavizelővé válik (sexunder enuresis) vagy, még nem volt szobatiszta (primer enuresis) megfelelő szakirányú orvosi kivizsgálás után gyakori fejfájásról, álmatlanságról, félelemről, fáradságról panaszkodik, vagy a szülő, vagy a pedagógus észleli ezeket a magatartási, tanulási vagy egyéb zavarok esetében

5 iskolaérettségi vizsgálatokat végez a tankötelezettségre vonatkozó törvények alapján 2. Szakvéleményt készít. 3. Tanácsadói tevékenységgel segíti a szülők, pedagógusok munkáját (szülőértekezletek, előadások, esetmegbeszélések keretein belül) Pedagógiai szolgáltatás: Vizsgálatokat végez Egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat tart Tanáccsal segíti a szülőket, pedagógusokat, a gyermek otthoni, iskolai tanulásával, nevelésévek kapcsolatban Felkérésre, kompetenciájába tartozó témákban előadásokat tart a szülőknek, pedagógusoknak Vizsgálatok: Elvégzi a diagnózis felállításához szükséges vizsgálatokat és szakvéleményt készít, az alábbi esetekben. dyslexia prevenciós óvodai és iskolai csoportba kerülő gyermekek körében, beiskolázás eldöntéséhez tanulási nehézség esetén, tanulási stratégiák kidolgozásához a más fogyatékosság megállapításához, mentesítéshez, -az egyes tantárgyak, vagy tantárgyrészek értékelésének és minősítése alól. Egyéni fejlesztő foglalkozások Óvodás korú gyermekeknek: pszichomotoros grafomotoros figyelem finommotorika nagymozgás memória gondolkodás (kauzális, analógiás, analízis-szintézis) fejlesztése Kisiskolás korú gyermeknek számolási zavarral küzdő kisiskolások olvasás, írás zavarral dyslexiás tanulók Delecato módszerrel történő fejlesztése

6 Logopédiai ellátás, beszédjavítás A logopédiai szakszolgáltatás feladata a 3-18 éves beszédhibás gyermekek vizsgálata, terápiája. A 4/2010. (I.1.) OKM. rendelet szeptemberétől kötelezővé tette valamennyi 5. életévét betöltött gyermek beszéd- és nyelvi fejlettségének alapvizsgálatát, szűrését és ennek eredménye alapján szükség szerint a gyermek további pedagógiai, pszichológiai, orvosi vizsgálatának kezdeményezését. A részletes logopédiai diagnosztikai vizsgálat és a logopédiai vizsgálati vélemény alapján kell a gyermek további logopédiai ellátását megszervezni, ha az alapvizsgálat, szűrés eredményei alapján ez szükséges. Feladatai: Beszédindítás Beszédhibák javítása Nyelvi-kommunikációs zavarok javítása Dyslexia szűrése, prevenciója és redukciója Szakvélemény készítése Tanácsadói tevékenység: a szülők és pedagógusok segítése Erre a szolgáltatásunkra a tanulói létszám kb. 20 %-nak szüksége lenne; itt is magas a megvizsgált, diagnosztizált, logopédiai ellátásra előjegyzett gyermekek száma. A beszéd szerepe, a gondolkodás, az intelligencia, emberi kapcsolatok kialakításában, fejlődésében alapvető fontosságú, ugyanígy az írás-olvasás elsajátításában, társas kapcsolatokban. Teljes értékű emberi élet csak a beszéd megléte mellett képzelhető el. A kisgyermek a családban szinte észrevétlenül tanulja meg az anyanyelvet, mely azonban csak látszatra spontán. A szűkebb és tágabb környezet (család, óvoda, iskola) álladó segítése nevelő hatása szükséges a problémamentes beszéd kialakulásához. Azonban a legkörültekintőbb környezeti hátterek mellet is előfordulnak a beszédfejlődésben zavarok. A különböző beszédhibával kezelésünkre járók között az átlagosnál több olyan gyermek található, akinek kifejezőképessége, szókincse, beszédének logikai, nyelvtani rendezettsége életkorához képest elmaradt, valamint több a szellemileg retardált gyermek. Ezekhez a súlyos tünetkehez még gyakran társul figyelem, magatartászavar, esetleg egyéb neurotikus tünet. Ezért beszédjavító tevékenységünk mellett gyermekeinknek a problémáik felszámolásához sokoldalú támogatást kell nyújtanunk más szakemberek bevonásával. Korrekciós munkánk során célunk az érthető tiszta beszéd, az életkornak megfelelő szókincs kialakítása, a kifejezőkészség fejlesztése, az iskolára való felkészülés. Az iskolai előkészítést szolgálja a dyslexia prevenció, amely elsősorban az óvodai csoportokban szervezett keretek között történik, de természetesen a körzetekben is. Itt feladat a gyermekek beszédhibájának korrekciója, térben, időben, síkban való helyes tájékozódás kialakítása, a grafomotoros készség, a testséma fejlesztése, az esetleges beszédészlelési zavarok, és az egyes észlelési tünetekhez (vizuális, auditív, taktilis) kapcsolódó elvárások korrekciója.

7 Gyógytestnevelés Célunk, speciális mozgásterápiás foglalkozások tartása, a gyógytestnevelésre szoruló gyermekek részére. A mozgásszegény életmód az óvodás és iskolás korosztály életét több vonatkozásban is negatívan befolyásolja. Hiányzik a szellemi és fizikai terhelés egyensúlya. Feladatai: Jobbra convex scoliosis (gerincferdülés) Balra convex scoliosis (gerincferdülés) S alakú scoliosis (gerincferdülés) Kyphosis (hát görbület) Obesitas (túlsúlyosság) Tartásjavítás A 11/14. (VI.,08.) MKM rendelet 1. számú melléklete alapján szervezzük a gyógytestnevelési csoportfoglalkozásokat. Gyermekorvosok segítségével végezzük a gyógytestnevelési szűrést és kategóriába sorolást. A gyermekszakorvosok által szűrt és szomatikus deformitás miatt gyógytestnevelésre utalt gyermekpopulációt teljes mértékben fogadni tudjuk. A tanév eleji szűrővizsgálatok jelentenek általában nehézséget, mivel ezek rendszere még nem igazán alakult ki. Ennek a munkának elengedhetetlen feltétele az orvosi szűrés, mivel erre épül a speciális foglalkoztatásunk. A jövőben szeretnénk ezeket a szűréseket rendszeressé tenni, igyekszünk ortopéd szakorvossal hatékony kapcsolatot kiépíteni. Gyógytestnevelésünk célja a mozgásrendszer optimális működőképességének megtartása, kialakítása és helyreállítása. Borsod Abaúj Zemplén megyében létrejött Közoktatási Ellátási Körzet közül intézményünk az egyike azoknak, akik a leghátrányosabb helyzetben lévő településeket látják el. A Bódva völgye települések sajátosságaihoz tartozik, hogy az önkormányzatok rossz anyagi lehetőségekkel rendelkeznek. Ezek a városok, községek, falvak nagyon szórtan helyezkednek el egymástól. Szolgáltatásaink biztosítását az is jelentősen befolyásolja, hogy nagyon nagy távolságokat kell megtenni a kiutazó munkatársainknak, vagy a hozzánk utazó gyermeknek és szülőnek. A gyermekek utaztatásának csökkentése érdekében elsősorban logopédusaink, fejlesztő pedagógusaink, gyógytestnevelőink utaznak a feladatellátási helyekre. Ezt megoldani csak úgy tudjuk, hogy intézményünk saját gépkocsival rendelkezik. A nevelési tanácsadó igénybevételi módja: Az oktatási intézménynek vagy az orvos javaslatára, vagy szülő kérésére lehet a nevelési tanácsadó szolgáltatásait, előjegyzés alapján igénybe venni. A sürgős esetekben lehetőség szerint azonnali ellátást kell biztosítani. Az ellátási körzetben lakók, illetve itt tanuló gyermekek számára az ellátás ingyenes szolgáltatás formájában működik. Kérem a Tisztelt Társulási Tanács vitassa meg az előterjesztést és fogadja el a határozati javaslatot. E d e l é n y, október 28.

8 Kerekes Imréné Intézményvezető

9 forma Ellátási Logopédia Nevelési tanácsadás (fejlesztés+pszichológia) Pályaorientáció Gyógytestnevelés Ellátottak száma összesen Tanév 2008/ fő 456 fő 162 fő 452 fő 1447 fő 200/ fő 537 fő 205 fő 487 fő 1625 fő 2010/ fő 551 fő 147 fő 513 fő 1626 fő 2011/2012. (becsült ellátotti létszám) 414 fő 605 fő 150 fő 520 fő 168 fő

10

11 Törvényességi ellenőrzésre bemutatva: Vártás József jegyző H A T Á R O Z A T I J A V A S L A T Tárgy: Tájékoztató a Pedagógiai Szakszolgálati Intézet munkájáról Edelényi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa megtárgyalta a Pedagógiai Szakszolgálati Intézet munkájáról szóló tájékoztatót és azt tudomásul veszi. Határidő: azonnal Felelős: elnök Edelény, október 28. Szaniszló János elnök

12

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 január-június között végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

Felelős: Határidő: 2012. december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Felelős: Határidő: 2012. december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT 685/2012. (XI.29.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának módosítását 2012.

Részletesebben

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási Óvodában

Részletesebben

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely 2011.február Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely Pedagógiai munkát segítık rendszere kulturális intézmények gyermekjóléti szolgálat iskola iskola pszichológus civilek szakszolgálatok tehetséggondozó

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Szombathely

Nyugat-magyarországi Egyetem. Szombathely Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ Nevelési tanácsadó logopédus szabadidő TKVSZRB civil szervezet tehetséggondozás Gyermekjóléti

Részletesebben

I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9.

I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9. I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9. az útnak célja van. (Martin Buber) Az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT bemutatása Faltumné Varga Gyöngyi tagintézmény-vezető

Részletesebben

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után Szatmáriné Mályi Nóra 2010.11.13. Logopédia Feladata: (Kt. 36.) a beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvikommunikációs zavarok javítása,

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ

Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ Nevelési tanácsadó logopédus szabadidő TKVSZRB civil szervezet tehetséggondozás Gyermekjóléti

Részletesebben

Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI

Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Kovácsné Bögödi Beáta 2011. 02.28. EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Szolnok Városi Óvodák

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Szombathely

Nyugat-magyarországi Egyetem. Szombathely Nyugat-magyarországi Egyetem REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ és KUTATÓ KÖZPONT Szombathely NEVELÉSI TANÁCSADÓ Vidonyiné Sólymos Rita 2013 Nevelési tanácsadó logopédus szabadidő TKVSZRB civil szervezet

Részletesebben

A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt

A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt 2004-2011. Csibi Enikő szakszolgálati igazgatóhelyettes 2011.12.12 Változó törvényesség, állandó szakmaiság! Rövid történeti

Részletesebben

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET! (honlapra) Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása Budapest,

Részletesebben

Csibi Enikő 2012. április 11.

Csibi Enikő 2012. április 11. A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és a gyermekvédelem intézményeinek együttműködése A speciális szükségletű gyermekek felzárkóztatása érdekében Csibi Enikő 2012. április

Részletesebben

Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE

Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE Elérhetőségeink: 7000 Sárbogárd, József A. u. 10. E-mail: sarbogard@fejermepsz.hu Telefon, fax: +3625 462 015 2018.02.23. Szakembereink

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

A GYAKORLATBAN SZABÁLYOK, JOGSZABÁLYOK SZATMÁRINÉ MÁLYI NÓRA LOGOTECH@T-ONLINE.HU

A GYAKORLATBAN SZABÁLYOK, JOGSZABÁLYOK SZATMÁRINÉ MÁLYI NÓRA LOGOTECH@T-ONLINE.HU A DIAGNOSZTIKA SZERVEZÉSE A GYAKORLATBAN SZABÁLYOK, JOGSZABÁLYOK SZATMÁRINÉ MÁLYI NÓRA LOGOTECH@T-ONLINE.HU 1 JOGSZABÁLYOK Szűrés Vizsgálat jogszabályi kötelezettség g jogszabályi kötelezettség További

Részletesebben

Szakszolgálati ellátás megvalósulása a marcali és fonyódi kistérségben

Szakszolgálati ellátás megvalósulása a marcali és fonyódi kistérségben Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Szakszolgálati ellátás megvalósulása a marcali és fonyódi kistérségben Dr. Gergőné Babina Jusztina Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Igazgatónője Mottó: voltak olyanok,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 5. melléklete Dunakeszi Oktatási Központ 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Dunakeszi Oktatási Központ

Részletesebben

koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT

koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT Láda Ágnes gyógypedagógus Rajzó Éva konduktor koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT A kicsinyekről való gondoskodás olyan, mint egy gombolyag

Részletesebben

Ismertető a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokról

Ismertető a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokról Ismertető a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokról Alapfeladat, mely szerint a szülő és a pedagógus nevelő munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény feladatainak ellátását a pedagógiai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Társulási Tanács 2010. április 22-i ülésére. Tárgy: Beszámoló a nevelési tanácsadói tevékenység 2009. évi feladatellátásáról

ELŐTERJESZTÉS. A Társulási Tanács 2010. április 22-i ülésére. Tárgy: Beszámoló a nevelési tanácsadói tevékenység 2009. évi feladatellátásáról i Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanács ELNÖKE 8230, Szent István tér 1 Szám: 1288- /2009 Előkészítő: Dén Zsuzsanna tagintézményvezető ELŐTERJESZTÉS A Társulási Tanács 2010. április 22-i ülésére

Részletesebben

MUNKATERV LOGOPÉDIAI INTÉZET

MUNKATERV LOGOPÉDIAI INTÉZET Térségi Humánsegítő Szolgálat Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Nevelési Tanácsadó, Intézet Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya OM azonosító: 200199 5502 Gyomaendrőd, Fő u. 2. Telefon/fax

Részletesebben

Ismertető a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokról

Ismertető a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokról Iktatószám: 3877-10/2014/KLIK/082 Ismertető a pedagógiai szakszolgálat által nyújtott szolgáltatásokról Alapfeladat, mely szerint a szülő és a pedagógus nevelő munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

Az Autisták Országos Szövetségének véleménye a nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetéhez. SNI gyermekek nevelése, oktatása

Az Autisták Országos Szövetségének véleménye a nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetéhez. SNI gyermekek nevelése, oktatása Az Autisták Országos Szövetségének véleménye a nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetéhez SNI gyermekek nevelése, oktatása Annak érdekében, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek biztosabban hozzájussanak

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az integráció jegyében Mohács, 2013. október 24 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 75/2012. (V. 23.) számú

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 75/2012. (V. 23.) számú ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

... napirendi pont. 1.Az intézmény jelenlegi helyzete:

... napirendi pont. 1.Az intézmény jelenlegi helyzete: ... napirendi pont Az Oktatási és Kulturális Bizottság, valamint Dr. Kun András alpolgármester előterjesztése Javaslat A Nevelési Tanácsadó Gyermek és Ifjúságpszichológiai Központ módszerbeli és szerkezeti

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁSI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOKBAN

TOVÁBBTANULÁSI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOKBAN TOVÁBBTANULÁSI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOKBAN GEBAUER FERENC EFOP-3.2.13-17-2017-00002 A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOK A köznevelési intézményrendszer részei. Feladatuk a szülő

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 172. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A nevelési és oktatási intézmények, valamint a Városi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat között létrejövı feladat-ellátási megállapodások

Részletesebben

BMPSZ Pécsi Tagintézmény Apáczai körtér 1. Meszéna Tamásné

BMPSZ Pécsi Tagintézmény Apáczai körtér 1. Meszéna Tamásné BMPSZ Pécsi Tagintézmény Apáczai körtér 1. Meszéna Tamásné Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás Feladata: Komplex koragyermekkori intervenció és prevenció, tanácsadás, a társas,

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény

Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény A beilleszkedési, tanulási, magtartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók ellátásának jelenlegi szabályai, az értékelés és minősítés alóli felmentés és szöveges értékelés kifutó rendszerben történő kivezetésével

Részletesebben

Az iskolapszichológusok helyzete a nevelési-oktatási intézményekben. A hőskor és a jelenlegi helyzet

Az iskolapszichológusok helyzete a nevelési-oktatási intézményekben. A hőskor és a jelenlegi helyzet Az iskolapszichológusok helyzete a nevelési-oktatási intézményekben A hőskor és a jelenlegi helyzet Az iskolapszichológiai hálózat kiépítésének kezdetei N. Kollár K.: Történeti áttekintés: az iskolapszichológusok

Részletesebben

A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján.

A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Szakszolgáltató

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Tájékoztató az Óvoda-iskola átmenetet segítő program indításáról Mohács, 2013. október 16 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési

Részletesebben

Aranykapu Kistérségi Humán Szolgáltató Központ, Pétervására ALAPÍTÓ OKIRATA

Aranykapu Kistérségi Humán Szolgáltató Központ, Pétervására ALAPÍTÓ OKIRATA Aranykapu Kistérségi Humán Szolgáltató Központ, Pétervására ALAPÍTÓ OKIRATA jóváhagyta a Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulásának Társulási Tanácsa a 7/2009. (IV. 28.) határozatával, módosította a

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetben) Az ELTE GYFK Gyakorló Gyógypedagógiai és Logopédiai Szakszolgálat, Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Országos Gyógypedagógiai-szakmai Szolgáltató Intézmény ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes

Részletesebben

A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI

A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI Dr. Csák Annamária Gyermekpszichológiai ellátás fejlődése 1899 Ranschburg Pál vezette Pszichológiai Laboratórium 1904 Ideges Gyermekek alsó és középfokú Állami

Részletesebben

Korai fejlesztés és gondozás. Siktárné Aczél Zsuzsanna

Korai fejlesztés és gondozás. Siktárné Aczél Zsuzsanna Korai fejlesztés és gondozás Siktárné Aczél Zsuzsanna A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók OECD kezdeményezésére: A kategória: fogyatékos, B kategória: tanulási, magatartási nehézségeket mutató

Részletesebben

4.) Az alapítás éve: 1948. Az alapító szerv neve: Kaposvár Város Tanácsa Az alapító jogutódja: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

4.) Az alapítás éve: 1948. Az alapító szerv neve: Kaposvár Város Tanácsa Az alapító jogutódja: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, továbbá a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a Bárczi Gusztáv

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy:

Részletesebben

A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet módosítása

A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet módosítása Oktatási és Kulturális Minisztérium A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet módosítása Budapest, 2008. április 2 I. ÖSSZEFOGLALÓ Az Oktatási

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése 40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése HATÁROZAT Képviselő-testülete megtárgyalta a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét

Részletesebben

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény komplex szolgáltatásainak

Részletesebben

SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN

SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN Táskai Erzsébet 2010 KISKÖRÖS A Bárczi Gusztáv Módszertani Központ szervezeti felépítése Önálló intézményegységek Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

A konduktív pedagógiai ellátás keretében fejlesztjük a központi idegrendszeri sérült gyerekeket.

A konduktív pedagógiai ellátás keretében fejlesztjük a központi idegrendszeri sérült gyerekeket. Korai fejlesztés A gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás feladata a komplex koragyermekkori intervenció és prevenció: az ellátásra való jogosultság megállapításának időpontjától kezdődően

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az intervenció jegyében Mohács, 2013. szeptember 28 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók

Részletesebben

Alapító Okiratot módosító okirat 2

Alapító Okiratot módosító okirat 2 Alapító Okiratot módosító okirat 2 Kippkopp Óvoda és Bölcsőde, Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2012. december 13. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló

Részletesebben

Az iskolapszichológiai,

Az iskolapszichológiai, Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás Készítette: Czirjákné Vértesi Marianna klinikai gyermek szakpszichológus B.-A.-Z. Megyei Ped.Szakszolg. Miskolci Tagintézményének igazgatója Pszichológiai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 27-i ülésére 508-22/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 27-i ülésére Tárgy: A nevelési tanácsadás kistérségi ellátásának létszámbővítési igénye 2012.

Részletesebben

SNI BTMN gyermekek és tanulók ellátásának kérdései 2018.

SNI BTMN gyermekek és tanulók ellátásának kérdései 2018. SNI BTMN gyermekek és tanulók ellátásának kérdései 2018. Bajai EGYMI www.specialbaja.hu special.baja@gmail.com Intézményvezető: Müller István Fenntartó: Bajai Tankerületi Központ Bajai Óvoda, Általános

Részletesebben

Logopédiai ellátás a Hegyvidéken

Logopédiai ellátás a Hegyvidéken Logopédiai ellátás a Hegyvidéken Kezdetek Törvényi mérföldkövek 1969. Főv. VB. utasítása minden kerületre kiterjedő log. ellátás megszervezése 1972. Miniszteri rendelet szakmai irányelvek a log. csoportok

Részletesebben

Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségfeladatmegosztás, szakszolgálatok és a nevelési-oktatási intézmények között

Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségfeladatmegosztás, szakszolgálatok és a nevelési-oktatási intézmények között Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségfeladatmegosztás, együttműködési lehetőségek a szakszolgálatok és a nevelési-oktatási intézmények között Tassy Ildikó Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 Diagnosztika

Részletesebben

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Baranya

Részletesebben

Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája. Kognitív-viselkedésterápia1

Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája. Kognitív-viselkedésterápia1 Figyelemzavar-hiperaktivitás pszichoterápiája DrBaji Ildikó Vadaskert Kórház Kognitív-viselkedésterápia1 Kogníciók(gondolatok, beállítottság) módosítása Viselkedés módosítás Csoport terápiás forma 1 Kognitív-viselkedés

Részletesebben

Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Aszódi Tagintézménye

Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Aszódi Tagintézménye Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Aszódi Tagintézménye 2170 Aszód, Falujárók útja 5. Telefon/Fax: 28 402 167 06 30 418 4173 pmpszaszod@gmail.com www.aszodnevtan.wixsite.com/fooldal Nyitva tartás: Hétfő

Részletesebben

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetbe foglalt módosított

Részletesebben

Szülőkkel való kapcsolattartás. 1. Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Zalaegerszegi Tagintézménye

Szülőkkel való kapcsolattartás. 1. Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Zalaegerszegi Tagintézménye Szülőkkel való kapcsolattartás (A Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat hatályos SZMSZ-e alapján.) A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje - Az Intézmény csak a szülő, vagy a törvényes képviselő

Részletesebben

Az Orosháza Város Általános Iskolája és. alapító okirata

Az Orosháza Város Általános Iskolája és. alapító okirata A Képviselő-testület 22 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 392/2008. (VIII. 28.) Kt. sz. határozat: Orosháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete Orosháza

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88., 90. és 92. -a, valamint a közoktatásról

Részletesebben

GYAKORI BESZÉDHIBÁK ÓVODÁSKORBAN

GYAKORI BESZÉDHIBÁK ÓVODÁSKORBAN GYAKORI BESZÉDHIBÁK ÓVODÁSKORBAN Csibi Enikő VÁZLAT Beszédhibákról általában Nyelv és beszédfejlesztő pedagógus kompetenciái a beszédfejlesztésben Nevelési tanácsadói tapasztalatok BESZÉDHIBA-MEGKÉSETT

Részletesebben

Kiskırös 2010 november 17. Fejlesztési si Terve (2006-2013) 2013) átszervezések sek (2007) Az oktatási. sa az integráci. cióba (HHH, SNI) gyógypedag

Kiskırös 2010 november 17. Fejlesztési si Terve (2006-2013) 2013) átszervezések sek (2007) Az oktatási. sa az integráci. cióba (HHH, SNI) gyógypedag Kiskırös 2010 november 17 Hódmezıvásárhely MJV KözoktatK zoktatási Feladat-ell ellátási Fejlesztési si Terve (2006-2013) 2013) Intézményi átszervezések sek (2007) Az oktatási si-nevelési intézm zmények

Részletesebben

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában Mile Anikó Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 A SZAKSZOLGÁLAT HELYE, SZEREPE A KÖZNEVELÉS

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7. ALAPÍTÓ OKIRAT Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66.

Részletesebben

SNI gondozás Változások a jogszabályi háttérben és a szakmai gyakorlatban

SNI gondozás Változások a jogszabályi háttérben és a szakmai gyakorlatban SNI gondozás Változások a jogszabályi háttérben és a szakmai gyakorlatban Csibi Enikő Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet szakszolgálati igazgatóhelyettes, bizottságvezető 2012. november 12.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 8885/2006. E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére Tárgy: BKMÖ Kecskeméti Közoktatási, Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézménye (Kecskemét)

Részletesebben

FEJLESZTŐPEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: OH-FHF/2325-4/2008.

FEJLESZTŐPEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: OH-FHF/2325-4/2008. FEJLESZTŐPEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: OH-FHF/2325-4/2008. Képzésvezető: Dr. Mező Ferenc főiskolai docens Képzési idő: 4 Szakképzettség megnevezése: Fejlesztőpedagógus A bekerülés feltétele:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u ALAPÍTÓ OKIRAT A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: közoktatási törvény) 3. (2) bekezdése értelmében Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Nagy Gyöngyi Mária Óvodapedagógiai konferencia - 2013. 04. 12.- Hotel Benczúr 1 Köznevelés A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő

Részletesebben

Europass Önéletrajz. Állampolgárság magyar, román. Születési dátum 1975. 09. 16. Neme férfi. Szakmai tapasztalat

Europass Önéletrajz. Állampolgárság magyar, román. Születési dátum 1975. 09. 16. Neme férfi. Szakmai tapasztalat Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Kolozsvári saba Zsolt ím(ek) 3300 Eger, Homok u. 4 sz. / Telefonszám(ok) Mobil: 30/43 34 03 E-mail(ek) kolozsvaricsaba@yahoo.com, kolozsvaricsaba@ektf.hu

Részletesebben

tanulóval együtt azonos óvodai csoportban, iskolai osztályban, nevelésbenoktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók

tanulóval együtt azonos óvodai csoportban, iskolai osztályban, nevelésbenoktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók Szakmai program Bevezetés A pedagógiai szakszolgálat 2003-ban alakult a Makláry Lajos Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézményeként. Hajdúsági Többcélú Kistérségi Társulás

Részletesebben

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 8495/2006. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája

Részletesebben

FEJLESZTŐ-DIFFERENCIÁLÓ SZAKPEDAGÓGIA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/808-5/2013.

FEJLESZTŐ-DIFFERENCIÁLÓ SZAKPEDAGÓGIA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/808-5/2013. FEJLESZTŐ-DIFFERENCIÁLÓ SZAKPEDAGÓGIA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/808-5/2013. Képzésvezető: Dr. Mező Ferenc főiskolai docens Képzési idő: 3 félév Szakképzettség megnevezése: Fejlesztő-differenciáló

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 27. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /783-2/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. december 9 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Megállapodás elfogadása a többi gyermekkel,

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-11/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Köznevelési megállapodás

Köznevelési megállapodás Köznevelési megállapodás A köznevelési megállapodás (továbbiakban: megállapodás) köttetett egyrészről a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (a továbbiakban: EGYMI), és a. között.

Részletesebben

A különleges gondozáshoz, a rehabilitációs célú foglalkoztatáshoz való jog, a gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézménykt 30

A különleges gondozáshoz, a rehabilitációs célú foglalkoztatáshoz való jog, a gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézménykt 30 KT 121 28. bekezdés Sajátos nevelési igény ű tanulók ellátásának feltételei Sajátos nevelési igény ű neveléshez és oktatáshoz szükséges feltételek: a gyermek, tanuló külön óvodai neveléséhez, illetve iskolai

Részletesebben

Sajátos nevelési igény a megyei szakértői bizottság tevékenységköre, a diagnózis pedagógiai és jogi konzekvenciái

Sajátos nevelési igény a megyei szakértői bizottság tevékenységköre, a diagnózis pedagógiai és jogi konzekvenciái Sajátos nevelési igény a megyei szakértői bizottság tevékenységköre, a diagnózis pedagógiai és jogi konzekvenciái Mernyeiné Tőke Gyöngyi, Szegő Ágnes Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 Sajátos nevelési

Részletesebben

Horváthné Csepregi Éva iskolapszichológus

Horváthné Csepregi Éva iskolapszichológus A nevelési tanácsadás feladatain belül a pszichológusokat érintő feladatkörök teljesítését a nevelési tanácsadást ellátó intézmény szervezeti és működési szabályzatában is rögzítetten lehet megosztani.

Részletesebben

A mozgás és a beszéd fejlődésének kapcsolata óvodáskorban

A mozgás és a beszéd fejlődésének kapcsolata óvodáskorban A mozgás és a beszéd fejlődésének kapcsolata óvodáskorban Konzulens: Paróczai Béláné Készítette: Szabóné Mézes Judit Minél többet tud valaki, annál több a tudnivalója. A tudással egyenes arányban nő a

Részletesebben

ISKOLAPSZICHOLÓGUS munkaköri leírása

ISKOLAPSZICHOLÓGUS munkaköri leírása ISKOLAPSZICHOLÓGUS munkaköri leírása Munkaideje tejes állás esetén heti 40 óra (részmunkaidő esetén arányosan csökkennek az időkeretek), mely az alábbiak szerint oszlik meg: KNT 62. (11a) 148 Az óvoda-,

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről

A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről Szabó Diána Oktatási és Közművelődési Osztályvezető Hatósági ellenőrzések megállapításai

Részletesebben

Logopédiai tevékenység a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban

Logopédiai tevékenység a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban MLSZSZ Konferencia, 213.nov.16. Logopédiai tevékenység a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban Mosányi Emőke megbízott főigazgató Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat JOGSZABÁLYOK 211. évi CXC. tv. a nemzeti

Részletesebben

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva)

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Hatályos: 2012. május 1. Bődi Szabolcs Társulás elnöke

Részletesebben

FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT XI. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY

FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT XI. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT XI. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY 27/8-AS TANÉV ADATSZOLGÁLTATÁS - KIMUTATÁS Ellátott gyermekek szakterületenként szakértői bizottsági tevékenység nevelési tanácsadás konduktív

Részletesebben

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat

Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaorientáció az ágazatok metszéspontjában A Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat továbbtanulást, pályaválasztást segítő tevékenységei Bacsa Judit Szeged, 2016. február 18. Pedagógiai szakszolgálat

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 936/2009. MELLÉKLETEK: 2 DB TÁRGY: Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai

Részletesebben

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs Alulteljesítő tehetségek Kozma Szabolcs. MOTTÓ Az eredetiség nem azt jelenti, hogy olyat mondunk, amit még senki nem mondott, hanem, hogy pontosan azt mondjuk, amit mi magunk gondolunk. James Stephens

Részletesebben

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös Jogszabályi háttér 1997. évi XXXI. törvény a Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról 40/A. ag) pont szerint 2018. szeptember 1-től a Család és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítő

Részletesebben

Önálló intézményegységek: egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény nevelési tanácsadó /iskolapszichológia,pályaválasztás/

Önálló intézményegységek: egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény nevelési tanácsadó /iskolapszichológia,pályaválasztás/ Kiskırös 2010 Önálló intézményegységek: egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény nevelési tanácsadó /iskolapszichológia,pályaválasztás/ óvoda, általános iskola, fejlesztı iskola speciális és készségfejlesztı

Részletesebben

Kerekharaszt Község Polgármesterétől : 3009 Kerekharaszt, Bimbó utca 2. : 37/ :37/ :

Kerekharaszt Község Polgármesterétől : 3009 Kerekharaszt, Bimbó utca 2. : 37/ :37/ : Kerekharaszt Község Polgármesterétől : 3009 Kerekharaszt, Bimbó utca 2. : 37/541-434 :37/541-433 : polgarmester@kerekharaszt.hu /2016. Előkészítésben közreműködött: Ludányi Brigitta köznevelési referens

Részletesebben

A gyógytestnevelés jelenlegi rendszere, az új szakszolgálati rendelet alapelvei

A gyógytestnevelés jelenlegi rendszere, az új szakszolgálati rendelet alapelvei A gyógytestnevelés jelenlegi rendszere, az új szakszolgálati rendelet alapelvei 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 21. A közoktatás pedagógiai szakszolgálatainak intézményei: gyógypedagógiai tanácsadó,

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE

FEJÉR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE FEJÉR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOK HETE 2018. március 8. Mottónk: A jó szeretet ismérve az, hogy a gyermek is úgy érzi: szeretik. A jó szeretet cselekszik,

Részletesebben