A Mezőgazdasági bizottság jelentése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Mezőgazdasági bizottság jelentése"

Átírás

1 ".%ij /ures Hi vatala Irományszám : 6 J ` Érk 2t: 2015 NOV 1 t Az Országgy űlés Mez őgazdasági bizottsága Kijelölt bizottság A Mezőgazdasági bizottság jelentése A vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefügg ő egye s törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/6955. szám) Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére részletes vitájáról Tisztelt Elnök Úr! Az Országgy űlés Mezőgazdasági bizottsága az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 32. (1) bekezdése alapján kijelölt bizottságként a november 10-ei ülésén lefolytatta a vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/6955. számú törvényjavaslat részletes vitáját. A bizottság a törvényjavaslatot megvizsgálva megállapította, hogy az megfelel HHSZ. 44. (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. a A bizottság a részletes vita során a HHSZ. 45. (1) bekezdése alapján kijelöl t bizottságként a HHSZ. 41. (5) bekezdése alapján megtárgyalt a jelentés mellékletében szereplő minden benyújtott módosító javaslatot, megvizsgálva egyben azt is, hogy azok megfelelnek-e a HHSZ ában foglalt követelménynek. A T/6955/9. számú módosító javaslatot a benyújtó képvisel ő a bizottság ülésén visszavonta. A módosító javaslatokról történő állásfoglalás mellett a bizottság további módosításr a irányuló szándékot fogalmazott meg. A bizottság a HHSZ. 45. (5) bekezdése alapján a támogatott és az általa megfogalmazott módosítási javaslatokat magába foglaló, a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot nyújt be. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját november 10-én lezárta. Budapest, november 10. v <t ani,/p R S L g 1~a,ágl ~i~g. - 'p r,~," Ú r~. Fon Sándor elnök

2 Az Országgyűlés Mez őgazdasági bizottsága Melléklet ÁLLÁSFOGLALÁS a vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefügg ő egye s törvények módosításáról szóló, T/6955. számú törvényjavaslathoz benyújtott T/6955/3-23. számú a bizottság által megtárgyalt képvisel ői módosító javaslatokró l Az El őterjeszt ő képvisel ője tárcaálláspontot ismertetett. A dokumentumban használt rövidítések : Módtv. : a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló évi LV. törvény módosításáról szóló évi törvény Vtv. : a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló évi LV. törvény 1. Sallai R. Benedek képviselő a törvényjavaslat 4. -ának a következő módosítását 4. (1) A Vtv. 8. (2) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : (Nem minősül vadászterületnek, és a vadászterület kiterjedésének megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az azon található ) g) közút, valamint a közút és annak fel- és lehajtója által határolt, tovább á (területét.) (2) A Vtv. 8. (2) bekezdése a következ ő i) ponttal egészül ki : (Nem minősül vadászterületnek, és a vadászterület kiterjedésének megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az azon található ) i) ezer hektárnál kisebb védett természeti terület (területét.) ([2]3) A Vtv. 8. -a a következő (3) bekezdéssel egészül ki : (3) A vadászterület határa nem terjedhet át a vadgazdálkodási tájegység határain. A vadászterület határa kivételes esetben két vagy több vadgazdálkodási tájegység egyes területeit is magában foglalhatja, ha azt a dinamikus, terjed ő-visszahúzódó, ingadoz ó populációjú, él őhelyét napszakosan és évszak szerint váltó vadfajok védelmének szempontjai

3 indokolják, és ezt az illetékes természetvédelmi hatóság valamint nemzeti park igazgatósá g kezdeményezi vagy támogatja." Indokolás : Lásd a T/6955/19. számú módosító javaslat indokolását. Megjegyzés : A módosító indítvány jogtechnikai szempontból pontosításra került. az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 2. Sallai R. Benedek képviselő a törvényjavaslat 6. -ának a következő módosítását 6. A Vtv. a következ ő 11/A-11/C. -sal egészül ki : 11/A. (5) Az ajánlással érintett vadászterület földtulajdonosa, a természetvédelm i hatóság, illetve a nemzeti park igazgatóság az ajánlásra a) a vadászterület határaival kapcsolatos módosító javaslatot, illetve b) új vadászterület kialakítását célzó javaslatot [az a) és b) pont a továbbiakban együtt : módosító javaslat ] nyújthat be a vadászati hatósághoz a hatályos vadgazdálkodási üzemtervi ciklus utolsó vadászati évének május 15. napjáig. Indokolás : Lásd a T/6955/13. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az Előterjesztő képviselője nem ért egyet 3. Magyar Zoltán képvisel ő a törvényjavaslat 6. -ának a következ ő módosítását javasolja: 6. A Vtv. a következ ő 11/A-11/C. -sal egészül ki : 11/C. (2) A vadászati hatóság vadászterület határának megállapítására irányul ó eljárásában hozott döntése ellen nem nyújthat be fellebbezést az az ügyfél, aki nem tet t módosító javaslatot, illetve a 11/B. szerinti egyeztetés során az eljárásban neki felróhat ó okból nem vett részt. A döntés ellen a vadászterületen vadászatra jogosult az e bekezdésben foglalt szabályozásra tekintet nélkül fellebbezést nyújthat be." Indokolás : Lásd a T/6955/4. számú módosító javaslat indokolását.

4 az Előterjesztő képviselője nem ért egye t 4. Sallai R. Benedek képvisel ő a törvényjavaslat 13. -ának a következő 13. A Vtv. 19. (2) bekezdése a következő 1) és m) ponttal egészül ki : (A vadászterület határának megállapításánál figyelemmel kell lenni :) 1) a vadászterület határának egyértelmű azonosíthatóságára, tartósságára és nyomo n követhet őségére, 1 : digitális kataszteri térképen ; m) a természetmegőrzés sajátos szempontjaira (ökoton-funkciók). Indokolás : Lásd a T/6955/10. számú módosító javaslat indokolását. az Előterjesztő képvisel ője nem ért egyet 5. Sallai R. Benedek képvisel ő a törvényjavaslat 15. -ának a következő 15. A Vtv. 21. (4) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (4) A vadászterület különleges rendeltetésének közérdekb ől történő megállapítását a természetvédelemért felel ős miniszter, az oktatásért felel ős miniszter, a természetvédelm i hatóság, illetve a nemzeti park igazgatóság, valamint a vadászati hatóság a (2) bekezdés c) pontja esetén a természetvédelmi szakkérdések vizsgálatával a vadászatra jogosulttal való el őzetes egyeztetés után kezdeményezheti. A határozat meghozatalára a (2) és (3 ) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni. Indokolás : Lásd a T/6955/14. számú módosító javaslat indokolását. az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 6. Sallai R. Benedek képvisel ő a törvényjavaslat 16. -ának a következő 16. A Vtv. 27. (1) bekezdése [e) pontja] helyébe a következő rendelkezés lép : 27. (1) [(]Amennyiben a vadászterületnek min ősül ő föld tulajdonosa, illet őleg a vadászatra jogosult a 10., 12. és 13. -okban el őírt önálló vagy társult vadászati jog gyakorlás i vagy hasznosítási kötelezettségének a vadászati hatóság felszólítását követően sem tes z eleget, vagy a okban a vad- és élőhelyének védelmére el őírt kötelezettségeit

5 megszegi, és ezáltal az adott vadászterület vadlétszámának, nem vadászható állatfaj egyedének és más él ő szervezetnek beleértve a természetvédelmi oltalom alatt álló él ő szervezeteket is a fennmaradását közvetlenül vagy súlyosan sérti, illetve veszélyezteti, a vadászati hatóság a vad- és él őhelyének védelme, valamint a vadkárok megel őzése érdekében [az érintett tulajdonos] a föld tulajdonosa, illetve a vadászatra jogosul t költségére határozatában[) ] [ ]a) megállapítja a vadászterület határát, b) a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével elrendeli, hogy a vadászterületnek minősül ő földterület tulajdonosa, illetve - társult vadászati jog esetén - tulajdonosainak közösség e a vadászati jog haszonbérbe adásáról a vadászati hatóság által nyilvánosan meghirdetett pályáza t alapján kiválasztott haszonbérl ővel a vadászati hatóság által megállapított határid őig kössön szerz ődést, amely határidő elmulasztása esetén a haszonbérleti szerződést a vadászati hatóság a z érintett tulajdonos, illetve - társult vadászati jog esetén - a tulajdonosok közössége törvénye s képvisel őjeként köti meg, c) megállapítja a vadászterület vadgazdálkodási üzemtervét, d) megállapítja a vadászterület éves vadgazdálkodási tervét, e) kijelöli a vadászterületen a vadgazdálkodási és vadászati tevékenység ellátásár a alkalmas jogi személyt, illetve a vadállomány védelme érdekében kijelölheti a közö s képviselő személyét, f) hatósági vadászatot rendel el, g) korlátozza, felfüggeszti, vagy megtiltja a vadászatra jogosult vadgazdálkodási é s vadászati tevékenységének részét vagy egészé t Jaz a)-g) pontokban foglaltak a továbbiakban együtt : a vadászati jog kényszerhasznosítása]." Indokolás : Lásd a T/6955/20. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatj a az El őterjesztő képvisel ője nem ért egyet 7. L. Simon László képvisel ő a törvényjavaslat 17. -ának a következő módosítását 17. A Vtv. a 27. -t követően a következő I/A. Fejezettel egészül ki : Vadaskert 27/C. (1) A vadaskert a vadászterület gímszarvas, dámszarvas, őz, muflon, valamint vaddisznó vadászati célú tartására, illetve tenyésztésére kerítéssel bekerített része. Vadaskertbe [csak] szabad vadászterületről [befogott, illetve másik vadaskertb ől származ ó vad helyezhet ő ki. Vaddisznó vadaskertbe a vadászati hatóság külön engedélye alapjá n vadasparkból vagy vadfarmról is kihelyezhet ő, ha a vaddisznó egyedek fenotípusos é s genotípusos megjelenése a faj jellemz őit hordozzák. A vadaskertbe történ ő kihelyezést

6 megel őzően a vaddisznó egyedeket az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott módon egyedi azonosításra alkalmas füljelz ővel kell ellátni.] vagy zárttéri vadtartásból származó vadak tele.íthetők amenn iben a tele.ítendő e~ ede k fenotípusos megjelenése az adott vadfajokra jellemző jegyeket hordozza. Nagyvad vadaskertbe történő kihelyezését a vadászati hatóság az éves vadgazdálkodási tervbe n engedélyezi. Indokolás : Lásd a T/6955/3/1. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatj a az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 8. Sallai R. Benedek képvisel ő a törvényjavaslat 20. -ának a következő 20. A Vtv. a 37. -t követ ően a következ ő alcímekkel egészül ki : Tiltott vadászati eszközö k 37/A. (1) E törvény alkalmazásában tiltott vadászati eszköznek min ő sül : 1. a mérgezett hegyű és robbanó fejű nyílvessz ő ; 2. a számszeríj ; 3. a lőfegyverre szerelt hangtompító eszköz ; 4. a hurok, horog, madárlép, verem ; 5. a működése vagy felhasználása körülményei folytán nem szelektív háló ; 6. elöltöltő fegyver használata nem egyéni [nagyvad] vadászatra ; 7. az önműködő (automata) és öntöltő (félautomata) golyós lőfegyver ; 8. vak, illetve megcsonkított élő csali állat ; 9. az áramütést el őidéző elektromos eszközök ; 10. az eml ősfajok ejtőhálóval történ ő befogásának kivételével a robbanószerek ; 11. elektronikus képnagyítóból vagy képátalakítóból álló, éjszakai lövésre alkalma s célzóeszközök; 12. mérgezett vagy altató csalétkek. Indokolás : Lásd a T/6955/12. számú módosító javaslat indokolását.

7 A módosító javaslatot(tal) : a bizottság támogatj a az Előterjeszt ő képvisel ője egyetért 9. Sallai R. Benedek képvisel ő a törvényjavaslat 23. -ának a következ ő 23. A Vtv. 43. (1) bekezdése a következ ő f) ponttal egészül ki : (A körzeti vadgazdálkodási terv az adott térségre vonatkozóan tartalmazza : ) f) a Nemzeti Környezetvédelmi Programmal, a Nemzeti Biodiverzitás Stratégiával é s a Nemzeti Természetvédelmi Alaptervvel összhangban álló hosszú távú természetvédelm i célokat. Indokolás : Lásd a T/6955/18. számú módosító javaslat indokolását. Megjegyzés : A módosító indítvány az azt benyújtó képviselővel történő egyeztetésnek megfelel ően jogtechnikai szempontból pontosításra került. az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 10. Sallai R. Benedek képvisel ő a törvényjavaslat 24. -ának a következő 24. A Vtv. 44. (2) és (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (2) A tájegységi vadgazdálkodási terv hatálybalépését ől számított három hónapo n belül a tájegységi fővadász elkészíti a vadászatra jogosult részére a vadgazdálkodás i üzemtervre vonatkozó javaslatát. A vadászatra jogosult a tájegységi vadgazdálkodási terv hatálybalépésétől számított hat hónapon belül jóváhagyásra benyújtja a vadászati hatósá g részére a vadászterületre vonatkozó vadgazdálkodási üzemtervet. (3) A vadgazdálkodási üzemterv elkészítése során figyelemmel kell lenni : a) a vadászterületen él ő vadfajok genetikai értékének meg őrzésére, [és] b) a vadállomány egyeds űrűségének megnövekedéséből eredő károk megel őzésére, c) a környezetével egyensúlyban él ő egyedsűrűségű vadállomány tartamos hasznosítására[.] é s d) a vadászterület egyéb természeti és környezeti értékei védelmére. Indokolás : Lásd a T/6955/17. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatj a az Előterjesztő képvisel ője nem ért egyet

8 11. Sallai R. Benedek képvisel ő a törvényjavaslat 25. -ának a következő 25. A Vtv a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki : (2a) Az üzemtervet és az üzemterv szerinti szakszerű vadgazdálkodást a vadászati hatóság a) a tájegységi fővadász, a természetvédelmi hatóság, illetve a természetvédelm i kezelésért felel ős központi költségvetési szerv szakvéleményének figyelembevételével, b) a tájegységi vadgazdálkodási terv módosításakor, illetv e c) ha az él őhely állapotában, a vadászterületen vagy a vadállományban bekövetkezet t változás ezt indokolja kérelemre vagy hivatalból, de legalább hétévenként felülvizsgálja, és szükség eseté n dönt az vadgazdálkodási üzemterv módosításáról. Indokolás : Lásd a T/6955/16. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 12. Dr. Legény Zsolt, G őgös Zoltán és Harangozó Gábor István képvisel ő a törvényjavaslat 28. -ának a következő 28. A Vtv. Hivatásos vadász alkalmazása alcímének címe, és a helyébe a következő rendelkezések lépnek : 50., (3) A vadászatra jogosult vadászterületenként egy, illetve minden megkezdet t [négyezer] háromezer hektár után legalább egy hivatásos vadászt köteles alkalmazni. Indokolás : Lásd a T/6955/8. számú módosító javaslat indokolását. Megjegyzés : A T/6955/8. sz. és T/6955/21/1. sz. módosító indítványok egymással szöveg szerint azonosak, de a tartalmi összefüggésekre tekintettel külön pontban szerepelnek. az Előterjesztő képviselője nem ért egyet

9 13. Sallai R. Benedek képvisel ő a törvényjavaslat 28. -ának a következő 28. A Vtv. Hivatásos vadász alkalmazása alcímének címe, és a helyébe a következő rendelkezések lépnek : 50. ' (3) A vadászatra jogosult vadászterületenként egy, illetve minden megkezdet t [négyezer] háromezer hektár után legalább egy hivatásos vadászt köteles alkalmazni. )f Indokolás : Lásd a T/6955/21/1. számú módosító javaslat indokolását. T/6955/21/1-2. sz. Megjegyzés: A következő pontokban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 13., 15. Megjegyzés : A T/6955/8. sz. és T/6955/21/1. sz. módosító indítványok egymással szöveg szerint azonosak, de a tartalmi összefüggésekre tekintettel külön pontban szerepelnek. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatj a az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 15. Sallai R. Benedek képviselő a törvényjavaslat 28. -ának a következő módosítását 28. A Vtv. Hivatásos vadász alkalmazása alcímének címe, és a helyébe a következő rendelkezések lépnek : 50. (5) [A (4) bekezdésben meghatározottaktól eltér ően a hivatásos vadás z tevékenységét elláthatja természetvédelmi őr vagy erdészeti szakszemélyzet tagja, ha tevékenységük m űködési területe 80 %-ban megegyezik. ] Indokolás : Lásd a T/6955/21/2. számú módosító javaslat indokolását. T/6955/21/1-2. sz. Megjegyzés: A következő pontokban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 13., 15. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet

10 16. Sallai R. Benedek képvisel ő a törvényjavaslat 39. -ának a következő módosítását 39. (1) A Vtv. 74. (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (1) A vadászati hatóság a ragadozók kivételével csak annak a vadnak a trófeabírálatá t végezheti el, amely egyedi azonosítójelének számát a vadászatra jogosult által vezetett teríték - nyilvántartásba bevezették. ([1]2) A Vtv. 74. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (2) A vadászati hatóság a bírálat elvégzésér ől igazolást állít ki a vadászatra jogosult részére. A vadászatra jogosult csak az igazolás birtokában szerzi meg a trófea ideértve a z elhullott vad trófeáját is feletti rendelkezési jogot. " ([2]3) A Vtv. 74. (4) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (4) A trófea csak a (2) bekezdés szerinti hatósági igazolás birtokában hozható forgalomba, valamint vihet ő ki az ország területéről. ([3]4) A Vtv. 74. (6) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (6) A vadászati hatóság a trófeabírálat során a rendkívüli érték ű trófea nemzeti értékké nyilvánítását kezdeményezheti az Országos Trófeabíráló Testületnél. A nemzet i értékké nyilvánított trófeát megsemmisíteni, feldolgozni, átalakítani tilos, azt az országból csak az Országos Trófeabíráló Testület engedélyével lehet kivinni. Indokolás: Lásd a T/6955/22. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 17. Magyar Zoltán képviselő a törvényjavaslat 40. -ának a következ ő módosítását 40. A Vtv. Trófeabírálat alcíme a következ ő 74/A. és 74/B. -sal egészül ki : 74/B. ' (3) Az Országos Trófeabíráló Testület tagjai : a) a miniszter által vezetett minisztérium 1 képvisel ője ; b) a másodfokú vadászati hatóság 1 képvisel ője ; c) az Országos Magyar Vadászkamara [1] 2 képvisel ője[; d) a miniszter által kijelölt további 1 személy].

11 Indokolás : Lásd a T/6955/6. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az Előterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 18. Dr. Legény Zsolt, G őgös Zoltán és Harangozó Gábor István képvisel ő a törvényjavaslat 41. -ának a következő 41. A Vtv a helyébe a következő rendelkezés lép : 75. (1) A vadászatra jogosult az e törvényben foglaltak alapján köteles a vad álta l okozott kárt (a továbbiakban : vadkár) a károsultnak megtéríteni. (2) Vadkárnak minősül a a) gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mez őgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá b) az őz, a mezei nyúl és a fácán által a sző lőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erd ősítésben, valamint a csemetekertbe n okozott kár [tíz] öt százalékot (a továbbiakban : természetes önfenntartási érték) meghaladó része. Indokolás : Lásd a T/6955/7. számú módosító javaslat indokolását. az El őterjesztő képviselője nem ért egyet 20. Magyar Zoltán képvisel ő a törvényjavaslat 49. (4) bekezdésének a következő módosítását javasolja: (4) A Vtv (1) bekezdés c) pontja a következ ő 33-[37] 38. alpontokkal egészül ki : (Felhatalmazást kap a miniszter, hogy) (rendeletben szabályozza) 33. a földhasználót érintő fokozott közreműködéssel járó eseteket, és az ilyenko r követend ő eljárást, 34. az egyes növénykultúrákban keletkezett vadkárra vonatkozó bejelentés i időszakokat és határidőket, 35. a tájegységi fővadász működésével és szakmai irányításával kapcsolato s feladatokat, 36. a trófeabírálat részletes szabályait,

12 37. a védett természeti területet, a honvédelemért felel ős miniszter által vezetet t minisztérium vagyonkezelésében lév ő területet, továbbá az erd őről, az erdő védelméről és az erd őgazdálkodásról szóló törvény hatálya alá tartozó területeket kivéve a vadászterületen a vad mozgását befolyásoló tartós telepítés ű kerítés létesítésének feltételeit,. 38. a kormorángyérítés hatékony elvégzése céljából a halgazdálkodási vízterületek jogosultja és a vadászati jog gyakorlója közötti együttm űködés feltételeit. " Indokolás : Lásd a T/6955/5. számú módosító javaslat indokolását. az Előterjesztő képvisel ője nem ért egye t 21. Sallai R. Benedek képviselő a törvényjavaslat 51. -ának a következ ő módosítását 51. A Vtv. a t követ ően a következ ő alcímmel egészül ki : [107. A Módtv. hatálybalépését követően megállapított vadászterüle t tekintetében a vadászati jog haszonbérl ője lehet a 16. (1) bekezdésben meghatározottakon túl az a gazdasági társaság is, amely a Módtv. hatálybalépésekor a Módtv. hatálybalépése el őtt megállapított vadászterület tekintetében a vadászterüle t használatára jogosult (1) A Módtv. hatálybalépése el őtt létrejött, a vadászati jog haszonbérletér e vonatkozó szerz ődés id őbeli hatályának lejárta el őtt, a Módtv. hatálybalépését követően kialakított vadászterület tulajdonosi közössége a vadászatterület kialakítását követ ő els ő tulajdonosi gyűlésén dönthet a 16. (4) bekezdésében meghatározott el őhaszonbérleti jog gyakorlásának kizárásáról.] Indokolás : Lásd a T/6955/11. számú módosító javaslat indokolását. az Előterjeszt ő képviselője nem ért egyet 23. L. Simon László képviselő a törvényjavaslat pontjának a következ ő 52. A Vtv (1) bekezdés c) pontjában az a mez őgazdasági, szövegrész helyébe az a természetvédelmi kezelésért felel ős központi költségvetési szerv, a mez őgazdasági, szöveg, valamint a szövetkezet szövegrész helyébe a mez őgazdasági, erdészeti, vadgazdálkodás i oktatást folytató középiskolák és fels őoktatási intézmények, szövetkezet szöveg, lép.

13 Indokolás : Lásd a T/6955/3/2. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az El őterjesztő képvisel ője nem ért egyet 24. Sallai R. Benedek képviselő a törvényjavaslat 53. (2) bekezdés 12. pontjának az elhagyását (2) Hatályát veszti a Vtv. 12. [45. (1) bekezdés b) és e) pontja,] Indokolás : Lásd a T/6955/15. számú módosító javaslat indokolását. az El őterjesztő képvisel ője nem ért egyet Budapest, november 10.

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e Az Országgy űlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Országgyűlés Hivatal a lrományszáfh : 5 \)U Q Érkezett: 2015 JÓN Kijelölt bizottsál A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények

Részletesebben

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr!

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatal a Irományszám : -v I sc '- 1 5 Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Érkezett 2015 JÚN 1 7. Kijelölt bizottság épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban : egységes javaslattervezet).

Tisztelt Elnök Úr! egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban : egységes javaslattervezet). Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága m,rnánvszám : Ti G 95 512 3 Érkezett: 2015 NOV 1 6. Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése Az Országgy űlés Fenntartható fejlődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése az épített környezet alakításáról és védelmér ől szóló 1997. évi LxXVIII. törvénynek

Részletesebben

2015. évi CLXXXIII. törvény a vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról*

2015. évi CLXXXIII. törvény a vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról* 22862 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 182. szám 2015. évi CLXXXIII. törvény a vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról* 1. A vad védelméről,

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

A vad tulajdonjoga vadkárért való felelősség

A vad tulajdonjoga vadkárért való felelősség A vad tulajdonjoga vadkárért való felelősség Konferencia 2014. Május 14. Dr. Pecsenye Csaba Vadak tulajdonjogának megszerzése Főszabály A vadak az állam tulajdonában vannak Kivétel Vadászterületen elejtett,

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Az Országgyűlé s Fenntartható fejl ődés bizottsága 2016 ÁPR 19. Kapcsolódó bizottság enntarthato fejl des biz ttsaga jelentes a villamos energiáról szóló

Részletesebben

Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005

Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005 Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 19:32 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

A Költségvetési bizottság jelentése

A Költségvetési bizottság jelentése Érkezett : J. Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Kapcsolódó bizottság A Költségvetési bizottság jelentése az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról

Részletesebben

! v.it klivatala. ~5w. 5 a,s: H 1AAI4./ Érkezett : 2O11& DEC 0 g. részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr!

! v.it klivatala. ~5w. 5 a,s: H 1AAI4./ Érkezett : 2O11& DEC 0 g. részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr! Y ~5w! v.it klivatala 5 a,s: H 1AAI4./ /t 0 Érkezett : 2O11& DEC 0 g. Az Országgy űlés Nemzeti összetartozás bizottsága Kijelölt bizottsáj' A Nemzeti összetartozás bizottsága jelentése A magyar zászló

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése urbzaggy ű lés Hivatala iroma nyszarn- 6t3.413/ w Érkezett : 2015 DEC 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a közbeszerzésekr ől szóló 2015. évi

Részletesebben

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett -

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - 2016 ÁPR 2 0. Kijelölt bizottság fit +»í,t"~iú.k`~ r~, A Napjóléti bizottság jelentésé egyes egészségügyet

Részletesebben

A trófeabírálat jogszabályi háttere

A trófeabírálat jogszabályi háttere Trófeabírálat, SMKBV2235VN A trófeabírálat jogszabályi háttere Bleier Norbert 2010 Törvényi szabályozás 1996/LV. törvény (a vad védelméről a vadgazdálkodásról és a vadászatról) 73-as és 74-es önálló fejezetben

Részletesebben

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta.

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta. Iromány száma : T/13159/ g Benyújtás dátuma : 2016: december 7. ORSZÁGG úll, Az Országgyű lés Törvényalkotási bizottsága Érkezett. Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás Gergely,

Részletesebben

T/7417/23. Az Országgyűlés

T/7417/23. Az Országgyűlés T/7417/23 ORSZÁGGYÜLÉS I IVATALA Érkezett : 2012 JÓN 1 1 Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának kiegészít ő Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságának ajánlás a a nemzeti vagyonról

Részletesebben

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA T/3486/11. szám Érkezett : 2011 S2EPT 1 2. Az Országgyűlés Kulturális és sajt ó bizottságának ajánlás a a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról

Részletesebben

második kiegészít ő ajánlás a

második kiegészít ő ajánlás a T/10680/19. szám 1 v, IIC..,.sx...x.,.. ~~ c. x,.x 111...:.é.: :.aüix : :ié~éésémtééxééé 3.e.. : eéülygu&ii!m Wi Aéééé 2Z, ORSZAGGYÜLES HIVATALA Érkezett : 3, 3it Az Országgyűlé s Mez őgazdasági bizottságának

Részletesebben

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához ORSZÁGGYÜLI3S 1 11VATAL A T/10332/5. szám Érkezett : 1013 MARC 13. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetés i bizottságának Gazdasági és informatikai bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés

Részletesebben

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. V. Fejezet

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. V. Fejezet 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1 V. Fejezet FELELŐSSÉG A VADKÁRÉRT, A VADÁSZHATÓ ÁLLAT ÁLTAL OKOZOTT KÁRÉRT, A VADÁSZATI KÁRÉRT, VALAMINT A VAD ELPUSZTÍTÁSÁVAL

Részletesebben

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714.

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714. Iromány száma : T/12714/ /{ Benyújtás dátuma : 2016. november 17. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Érkezett : 2016 tiov 1 7. Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

Az Országgyűlés. egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáró l szóló T/ számú törvényjavaslat.

Az Országgyűlés. egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáró l szóló T/ számú törvényjavaslat. T/12491/11. ORSZÁGGY(iLLS HIVATAL A Érkezett : 2013 OKT 10. Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának Fogyasztóvédelm i bizottságána k kiegészít ő ajánlás a egyes törvényeknek a rezsicsökkentés

Részletesebben

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat. I. Rész

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat. I. Rész Iromány száma: T/3637/4. Benyújtás dátuma: 2018-12-04 13:36 Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Parlex azonosító: NUG09TK40001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Font Sándor,

Részletesebben

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* Tisztelt Elnök Úr!

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ;, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O>* Tisztelt Elnök Úr! b n vidlca{d Az Országgy űlés Népjóléti bizottsága irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. C Kijelöli bizottság ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* a gyermekek védelméről

Részletesebben

Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4.

Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. mccf (á) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007.

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. Az egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés jelen

Részletesebben

T/6955. számú. törvényjavaslat. a vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról

T/6955. számú. törvényjavaslat. a vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/6955. számú törvényjavaslat a vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 0 6. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

16. A Vtv. 27. (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Amennyiben a vadászterületnek minősülő föld tulajdonosa, illetőleg a

16. A Vtv. 27. (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Amennyiben a vadászterületnek minősülő föld tulajdonosa, illetőleg a A vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi CLXXXIII. törvény 2017. március 1-én hatályba lépő rendelkezései 2. A Vtv. 5. -a helyébe

Részletesebben

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : 2016. december 1. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

Iromány száma: T/3371/6. Benyújtás dátuma: :06. Parlex azonosító: ETGFLTA10001

Iromány száma: T/3371/6. Benyújtás dátuma: :06. Parlex azonosító: ETGFLTA10001 Iromány száma: T/3371/6. Benyújtás dátuma: 2018-11-20 12:06 Az Országgyűlés Kulturális bizottsága Parlex azonosító: ETGFLTA10001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Pósán László,

Részletesebben

Az Országgyűlés. Önkormányzati és területfejlesztés i. bizottságának. ajánlás a. részlete s. vitájáho z

Az Országgyűlés. Önkormányzati és területfejlesztés i. bizottságának. ajánlás a. részlete s. vitájáho z ORSZÁGGYULES HIVATALA T/10749/15. Érkezett : 2013 StEPT 1 6. Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi

Részletesebben

9F~ a Wivatal a. " :d3v~z T % A Gazdasági bizottság jelentés e. a jövedéki adóról szóló törvényjavaslat (T/ szám ) részletes vitájáról

9F~ a Wivatal a.  :d3v~z T % A Gazdasági bizottság jelentés e. a jövedéki adóról szóló törvényjavaslat (T/ szám ) részletes vitájáról 9F~ a Wivatal a Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága " :d3v~z T % 2016 Mb12 Q Kijelölt bizottság A Gazdasági bizottság jelentés e a jövedéki adóról szóló törvényjavaslat (T/10539. szám ) részletes vitájáról

Részletesebben

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24.

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24. CRvZ -ívgy i L ti 1.. L Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : 2016. november 24. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgyűlés

Részletesebben

T/9318/45. Az Országgyűlés. civil- és vallásügyi bizottságának. ajánlás a

T/9318/45. Az Országgyűlés. civil- és vallásügyi bizottságának. ajánlás a T/9318/45. ORSZÁGGYÜLÉS HIVATAL A Érkezett : 2009 JuN 29. Az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil-

Részletesebben

VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV

VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV VADGAZDÁLKODÁSI ÜZEMTERV Vadgazdálkodási egység: Telephelye: Kelt:,.. A tervet készítette Vadgazdálkodási egység vezetõje A FÔ FEJEZETEK MUTATÓJA Ennek a lapnak a helyére kerül

Részletesebben

T/10979/17. Az Országgy űlé s. a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/10979. sz. törvényjavaslat.

T/10979/17. Az Országgy űlé s. a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/10979. sz. törvényjavaslat. ORSZÁGGVÜLÉS I1IVATAL.t- T/10979/17. Érkezett : 2009 NOV 4 8. Az Országgy űlé s Oktatási és tudományos bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságának kiegészít ő ajánlás a a közoktatásról

Részletesebben

T/1745/39. Az Országgyűlé s. az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáró l szóló T/1745. számú törvényjavasla t

T/1745/39. Az Országgyűlé s. az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáró l szóló T/1745. számú törvényjavasla t T/1745/39. ORSZÁGGYÚLÉS HIVATALA Érkezett : 2010 DEC 0 9. Az Országgyűlé s Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának Gazdasági és informatikai bizottságának kiegészít ő Foglalkoztatási

Részletesebben

EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ

EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ :T / sű; 1 Ország gyitic Nivala k, Irományszám Érkezett 2015 JÚN 2, 9. Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról

Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról VrsZa99YU'es nlvawi a Irományszám : I A A $ Érkezett ' 2016 AUG 2 9. 2016. évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény módosításáról 1. Az Országos Magyar Vadászkamaráról

Részletesebben

Magyar joganyagok évi LV. törvény - a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, v 2. oldal c)1 a vadászterületen szabadon élő, valamint az e törvén

Magyar joganyagok évi LV. törvény - a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, v 2. oldal c)1 a vadászterületen szabadon élő, valamint az e törvén Magyar joganyagok - 1996. évi LV. törvény - a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, v 1. oldal 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1 Az Országgyűlés felismerve

Részletesebben

1. A vadgazdálkodási egység alapadatai

1. A vadgazdálkodási egység alapadatai 1. A vadgazdálkodási egység alapadatai 1.1. A vadgazdálkodási egység alapadatai 1.1.1. Név: 1.1.2. Telephely: 1.1.3. Azonosító (kódszám): - - - - 1.1.4. A vadászati jog hasznosítási formája: 1.1.5. A vadgazdálkodási

Részletesebben

A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint vadászatról szóló 1996.évi LV. törvénynek a évi CLXXXIII. törvénnyel módosított -

A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint vadászatról szóló 1996.évi LV. törvénynek a évi CLXXXIII. törvénnyel módosított - A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint vadászatról szóló 1996.évi LV. törvénynek a 2015. évi CLXXXIII. törvénnyel módosított - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt - szövege. 1996. évi

Részletesebben

Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2.

Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2. Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: 2016. december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága r\- SI, GG Y 1JL k ;:, Érkezctr 201E DEC v 2. Címzett: Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

Tisztelt Elnök asszony!

Tisztelt Elnök asszony! országgyűlési képviselő Dr. Szili Katalin asszonynak az Országgyűlés elnökéne k Helyben 20@9, FEBR 2 4. Tisztelt Elnök asszony! Módosító javaslat A Házszabály 102. -ának (1) bekezdése alapján az egyes

Részletesebben

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k,

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k, Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: 2016. november Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága ORSLFk(J J r ul,..: : k, Érkezett : 2016 EJOV 18. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke

Részletesebben

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/10238/14. Érkezett : 2013 ÁPR 0 O. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának ajánlás a az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolato s nemzetközi közigazgatási

Részletesebben

Iromány száma: T/3637/9. Benyújtás dátuma: :07. Parlex azonosító: 97B2MY660004

Iromány száma: T/3637/9. Benyújtás dátuma: :07. Parlex azonosító: 97B2MY660004 Iromány száma: T/3637/9. Benyújtás dátuma: 2018-12-07 11:07 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 97B2MY660004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat

Részletesebben

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A Vtv. 2016. július 1-jétől 2016. december 31-áig hatályos szövege, kiemelve a 2016. január 1- jétől 2016. június 30-áig hatályos törvényszöveghez képest életbe lépő változások 1996. évi LV. törvény a

Részletesebben

Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: :55. Parlex azonosító: GLCHBUWS0001

Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: :55. Parlex azonosító: GLCHBUWS0001 Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: 2018-11-21 09:55 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: GLCHBUWS0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1 Az Országgyűlés felismerve azt, hogy valamennyi vadon élő állatfaj a Föld megújuló természeti erőforrásainak, valamint

Részletesebben

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a T/6768/18. szám ORSZÁCG Y 1J lyé 7 _ 1 Tr l. Érkezett: 2008 DEC 1 5. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k ajánlás a a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a

Részletesebben

részlete s vitájához

részlete s vitájához ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/1794/5. Érkezett : 2010 NOV 2 9. Az Országgy űlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának aj ánlás a az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról

Részletesebben

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A Vtv. 2017. március 1-jétől hatályos szövege 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1 Az Országgyűlés felismerve azt, hogy valamennyi vadon élő állatfaj a

Részletesebben

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A Vtv. 2016. július 1-jétől 2016. december 31-áig hatályos szövege, kiemelve a 2016. január 1- jétől 2016. június 30-áig hatályos törvényszöveghez képest életbe lépő változások 1996. évi LV. törvény a

Részletesebben

T/6217/13. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

T/6217/13. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a T/6217/13. szám Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Honvédelmi és rendészeti bizottságának ajánlás a egyes büntetőjogi

Részletesebben

Irományszám' ' Co 2.5 I /1 g. Érkezett 2018 JÚL O b.

Irományszám' ' Co 2.5 I /1 g. Érkezett 2018 JÚL O b. Országgy ű lés Hivatal a Irományszám' ' Co 2.5 I /1 g Az Országgy űlés Vállalkozásfejlesztési bizottság a Érkezett 2018 JÚL O b. Címzett : Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó : Z. Kárpát Dániel,

Részletesebben

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr!

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr! uiés Hivatala Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t benyújtás a Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1

1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1 Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 1996. évi LV. törvény 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1 A 2010.03.12. és 2010.12.31. között hatályos szöveg Az Országgyűlés

Részletesebben

AJÁNLÁS. A vadászterület becsült mérete: 7516 ha

AJÁNLÁS. A vadászterület becsült mérete: 7516 ha Bo rso d-abaúj-zemplén Megyei Ko r m á n yh ivatal Ügyiratszám: BOH/01/2956-1/2016. Ügyintéző: Berta Béla Telefon: 46/503-428 Tárgy: Ajánlás 658801 kódszámú vadászterület határára Hív. szám: - Melléklet(ek):

Részletesebben

Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: 67H8YO9X0001

Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: 67H8YO9X0001 Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: 2019-03-27 10:08 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: 67H8YO9X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

A ZÁRTTÉRI VADTARTÁS LEHETŐSÉGEI, FELTÉTELEI

A ZÁRTTÉRI VADTARTÁS LEHETŐSÉGEI, FELTÉTELEI A ZÁRTTÉRI VADTARTÁS LEHETŐSÉGEI, FELTÉTELEI Zsigmond Richárd földművelésügyi igazgató 2014. március 25. Zárttéri nagyvadtartás 1996. évi LV. törvény (Vtv.) és végrehajtási rendelete szabályozza Vadaskertek

Részletesebben

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére y, db, 1 n ala a Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága irományszám- T I L, gs'5 I Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes

Részletesebben

T /7417/3. ::']fllll: '-'-!a!yxs_sym WUF! n ta Az Országgyűlés. ajánlás a

T /7417/3. ::']fllll: '-'-!a!yxs_sym WUF! n ta Az Országgyűlés. ajánlás a ORSZÁGGYŰ LÉS HIVATAL T T /7417/3 Érkezett: 2012 JuN 05. ::']fllll: '-'-!a!yxs_sym WUF! n ta Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának ajánlás

Részletesebben

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat Országgy űlés Hivatal a Irományszám : l L1 $ 2. 111-1- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2015 JúN 2 2. Egységes javaslat Kövér László ár, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A Vtv. 2016. január 1-jétől 2016. június 30-áig hatályos szövege, kiemelve a 2015. december 31-ég hatályos törvényszöveghez képest életbe lépő változások 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról,

Részletesebben

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: 20161 ÁPR. 2 5 t Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/ sz. törvényjavaslat

a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/ sz. törvényjavaslat T/10979/14. ORSLÁGGYliLÉS HIVATAL A Érkezett : 2009 NOV 12. Az Országgy űlés Oktatási és tudományos bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságának aj ánlás a a közoktatásról szóló 1993.

Részletesebben

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága 5b 8 Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY

Részletesebben

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 18:46 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WMEHJTNY0003

Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WMEHJTNY0003 Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: 2018-11-22 14:32 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: WMEHJTNY0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat (T/2141. szám) részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr!

Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat (T/2141. szám) részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyű lé s Gazdasági bizottsága ` 1 21i4AjG k Érkezett: 2e o 9. Kapcsolódó bizottsáj' A Gazdasági bizottság jelentése Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat

Részletesebben

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat ORBZÁGGYÜLÉS HIVATAL A T/1247/18. Érkezett : 2010 OKT 1 8. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ajánlás a Emberi jogi, kisebbségi, civil- é s vallásügyi bizottságának a

Részletesebben

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ttomá űy8 c(sp : Érkezett : T) 2015 NOV 2 7 ó 4o 6 [ 2 Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: 2018-07-05 12:23 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai István,

Részletesebben

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l lren ányszárnj ' 8 "3 Érkezet : 2011 ro ' 0 3.: ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képvisel ői önálló indítvány 2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáró l 1. A villamos

Részletesebben

ajánlás a kiegészít ő vitájához URSZÁGGYUL-- T/8099/28. szám Érkezett : 2012 SLtri 2 6. Az Országgyűlés Gazdasági és informatika i bizottságának

ajánlás a kiegészít ő vitájához URSZÁGGYUL-- T/8099/28. szám Érkezett : 2012 SLtri 2 6. Az Országgyűlés Gazdasági és informatika i bizottságának T/8099/28. szám URSZÁGGYUL-- Érkezett : 2012 SLtri 2 6. Az Országgyűlés Számvev őszéki és költségvetési bizottságának Gazdasági és informatika i bizottságának Fogyasztóvédelm i bizottságának kiegészít

Részletesebben

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._.,

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._., Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: 2016. november ;,o Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGk-J._., 1~rkez et' 2016 fíov 3 o. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

kiegészít ő ajánlás a

kiegészít ő ajánlás a T/10221/25. szám ORSZÁGGY ÜLÉS HIVATALA Érkezett : 2009 OKT 14. Az Országgyűlé s Ifjúsági, szociális és családügyi Emberi jogi, kisebbségi, bizottságának civil- és vallásügyi bizottságána k Oktatási és

Részletesebben

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr!

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Országg y űlés ' om Hivatala :nysz $m : Érkezett T ^ cc 6 ' : 1416 ÁPR 1 Q Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról

1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról OptiJus Opten Kft. I. 1996. évi LV. törvény 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról A 2013.1.1. és 2013.6.30. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. Fejezet

Részletesebben

T/8374/55. szám. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1"' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés

T/8374/55. szám. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés ORSZÁGGYÜLÉS HIVATAL A T/8374/55. szám Érkezett 2009 MARC 1 8. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1"' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés Oktatási és tudományos bizottságának Gazdasági és informatikai

Részletesebben

2016. évi... törvény

2016. évi... törvény Országgy űlés Hivatala irományszám : -~ ^ OSA & Érkezett : 2016 MAJ 0 3. 1 2016. évi... törvény a mez őgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyé b intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

ajánlás a kiegészít ő az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló T/4247. számú törvényjavaslat

ajánlás a kiegészít ő az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló T/4247. számú törvényjavaslat T/4247/52. szám ORSZÁGGY ÜLÉS HIVATALA Érkezett: 2011 OKT 1 3. Y S Ő p i i 9 Az Országgyűlé s Fenntartható fejlődés bizottságának Mez őgazdaság i bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságána

Részletesebben

Vadászati törvény. Vadászható fajok Vadászidények. Vadászati eszközök és módok. Vadászati tilalmak Vadgazdálkodási tervezés

Vadászati törvény. Vadászható fajok Vadászidények. Vadászati eszközök és módok. Vadászati tilalmak Vadgazdálkodási tervezés Integrált vad- és élőhely-gazdálkodás I. Apróvadgazdálkodás Az apróvadgazdálkodás jogi környezete Vadászati törvény Kapcsolódó hazai jogszabályok Európai Unió jogi környezete Nemzetközi egyezmények Az

Részletesebben

Az Országgyűlés. Számvevőszéki és költségvetés i bizottságána k. ajánlás a

Az Országgyűlés. Számvevőszéki és költségvetés i bizottságána k. ajánlás a ORSZÁGGY ULLS HlvAfALA T/9401/7. Érkezett : 2012 DEC 1 1. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetés i bizottságána k ajánlás a egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával

Részletesebben

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: 2018-06-28 12:02 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1

a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1 A Vtv. 2017. március 1-jétől hatályos szövege, kiemelve a 2017. február 28-áig hatályos törvényszöveghez képest életbe lépő változások 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint

Részletesebben

Földművelésügyi Osztály Iktatószám: HE-02/FMO/2559-9/2018 Ügyintéző: Vermes István Telefonszám:

Földművelésügyi Osztály Iktatószám: HE-02/FMO/2559-9/2018 Ügyintéző: Vermes István Telefonszám: HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL EGRI JÁRÁSI HIVATALA Ügyintéző Agrárügyi és szervezeti Környezetvédelmi egység: Főosztály Földművelésügyi Osztály Iktatószám: HE-02/FMO/2559-9/2018 Ügyintéző: Vermes István

Részletesebben

Iromány száma: T/6361/11. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: KSI0C

Iromány száma: T/6361/11. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: KSI0C Iromány száma: T/6361/11. Benyújtás dátuma: 2019-06-25 12:09 Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Parlex azonosító: KSI0C3490001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Varju László,

Részletesebben

az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló évi XXXVII. törvény módosításáról szóló T/ számú törvényjavaslat

az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló évi XXXVII. törvény módosításáról szóló T/ számú törvényjavaslat ORSZÁGGY Ű LÉS I ratala T/10680/13. szám Érkezett : 2013 MÁJ 0 6. Az Országgy űlés Mez őgazdasági bizottságának Sport- é s turizmusbizottságána k Fenntartható fejl ődés bizottságának ajánlás a az erdőről,

Részletesebben

módosító javaslato t

módosító javaslato t ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ (hszaggyiilés Htvarat a románysz^ gin : ( S-a() Érkezett : 2015 JuN 1 1. Módosító javaslat Kövér László úrna k az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Iromány száma: T/3630/7. Benyújtás dátuma: :50. Parlex azonosító: 1AH8Y1B20001

Iromány száma: T/3630/7. Benyújtás dátuma: :50. Parlex azonosító: 1AH8Y1B20001 Iromány száma: T/3630/7. Benyújtás dátuma: 2018-12-04 12:50 Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Parlex azonosító: 1AH8Y1B20001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Font Sándor,

Részletesebben

1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról. I. Fejezet BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK A törvény tárgya

1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról. I. Fejezet BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK A törvény tárgya 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról Az Országgyűlés felismerve azt, hogy valamennyi vadon él ő állatfaj a Föld megújuló természeti erő forrásainak, valamint

Részletesebben

2015. évi... törvény. egyes törvényeknek a jövedéki biztosíték mértékévei összefügg ő módosításáró l

2015. évi... törvény. egyes törvényeknek a jövedéki biztosíték mértékévei összefügg ő módosításáró l 4, k :~B RS ~!Ai~.e Q Cs mányvz{ -~' {.~O`~V ^ / 2015. évi... törvény Képvisel ői önálló indítvány egyes törvényeknek a jövedéki biztosíték mértékévei összefügg ő módosításáró l (1) A jövedéki adóról és

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról Országgyűlés Hivatal a Irományszám : Érkezett: 2016 ÁPR 21. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási

Részletesebben

a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról

a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 2016. január 1-jén hatályos 2016. július 1-jén hatályos 2017. január 1. 2017. március 1. 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról Az Országgyűlés felismerve azt,

Részletesebben

bizottsági módosító javaslato t

bizottsági módosító javaslato t Országgy űlés Hivatal a Zrornánysa á,n. (ft-9 L Az Országgy űlé s Gazdasági és informatikai bizottsága Érkezett : 2012 OK]. 0. Bizottsági módosító javaslat Kövér Lászl ó az Országgyűlés elnöke részére

Részletesebben

2012. évi... törvény

2012. évi... törvény lroin4nyszám, Ofszággyűl és Hivatal a filcezett : 2011,x 1 14. ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISEL Ő Képviselői önálló indítvány 2012. évi... törvény az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény, valamint a köztulajdonban

Részletesebben