irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére"

Átírás

1 y, db, 1 n ala a Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága irományszám- T I L, gs'5 I Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban: HHSZ) 46. (10) bekezdése alapján az el őterjeszt ő megküldte az Egyes állami vagyont érintő törvények módosításáról szóló, T/4853. számú törvényjavaslat és az összegz ő módosító javaslat egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban: egységes javaslattervezet). Az egységes javaslattervezetet megvizsgálva megállapítottam, hogy az megfelel ően tartalmazza a törvényjavaslat és az összegző módosító javaslat egybeszerkesztett szövegét, ezért a HHSZ 46. '(11) bekezdés a) pontja alapján azt egységes javaslatként benyújtom. Budapest, június 22. Tisztelettel : alfa György alelnök

2 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága EGYSÉGES JAVASLAT Egyes állami vagyont érintő törvények módosításáról szól ó T/4853. számú törvényjavaslat ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ El őterjeszt ő : nemzeti fejlesztési miniszter Budapest, június 22.

3 201 S. évi... törvény egyes állami vagyont érintő törvények módosításáról 1. Az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény módosítása 1. (1) Az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 3. (2 ) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : (A tulajdonosi jogokat) a) az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a Magya r Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság, az ENKSZ Els ő Nemzeti Közműszolgáltat ó Zártkörűen Működ ő Részvénytársaság és a KAF Központi Adatgy űjtő és Feldolgozó Zártkörűen M űköd ő Részvénytársaság felett ha miniszteri rendelet eltér ően nem rendelkezik a kormányzati tevékenység összehangolásáért felel ős miniszter, (gyakorolja.) (2) A Vtv. 3. (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (3) Az állami vagyon meghatározott köre felett tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket a (2a) bekezdés alapján az állam nevében gyakorló szervezet e tevékenységét e törvény é s végrehajtási rendelete, valamint a (2a) bekezdés szerinti miniszteri rendelet szabályai szerin t végezheti azzal, hogy a tulajdonosi joggyakorlással érintett állami vagyon tulajdonjogát a tulajdonosi joggyakorló nem ruházhatja át, arra vételi jogot, el ővásárlási jogot szerz ődéssel nem alapíthat,- biztosítékul azt nem adhatja és más módon meg nem terhelheti, a gazdaság i társaságot végelszámolással nem szüntetheti meg. (3) A Vtv. 3. (5) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (5) Az a törvényben kijelölt tulajdonosi joggyakorló, amely nem egyedileg meghatározot t vagyoni kör tekintetében gyakorol tulajdonosi jogokat, a rábízott vagyon körében a miniszte r jóváhagyásával köthet olyan megállapodást, amelynek eredményeként valamely vagyonelem könyv szerinti értéken, ingyenesen más tulajdonosi joggyakorló tulajdonosi joggyakorlása al á kerül. Az erre vonatkozó kezdeményezést az ügyletben részt vev ő tulajdonosi joggyakorló k együttesen nyújtják be a miniszterhez, a vagyonelem átadására irányuló megállapodá s egyidejű megküldésével. 2. A Vtv. 17. (1) bekezdés g) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : (Az MNV Zrt..)

4 2 g) elektronikus árverési rendszert m űködtet, vezeti az árverezők elektronikus nyilvántartását és elektronikus árverési hirdetmény közzététele útján elektronikus árverés i eljárást bonyolít le, 3. A Vtv. 19. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (3) A Kormány az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek m űködéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodás folyamatairól évente, a' tárgyévet követ ő év december 31. napjáig beszámol az Országgyűlésnek. 4. A Vtv. 25/A. -a a következ ő (4) bekezdéssel egészül ki : (4) Az (1) bekezdés szerinti igazolási kötelezettség nem vonatkozik azon jogi személyekre, amelyekre a jogi személlyel szemben alkalmazható büntet őjogi intézkedésekr ől szóló évi CIV. törvény hatálya nem terjed ki. 5. A Vtv. 34. (2) bekezdés b) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : (A vagyon közvetlenül az alábbi módon értékesíthető.) b) nyilvános árverésen, ideértve az elektronikus árverést is [a továbbiakban az a) és b) pont együtt: versenyeztetés], 6. A Vtv a a következő (8) és (9) bekezdéssel egészül ki : (8) Az MNV Zrt. által m űködtetett elektronikus árverési rendszerbe árverez őként történő belépésre az árverezők elektronikus nyilvántartásába bejegyzett felhasználó jogosul t regisztrált és aktivált felhasználói nevének, valamint jelszavának megadásával. (9) Az árverez ők elektronikus nyilvántartásába bármely természetes személy vagy olyan jog i személy kérheti a felvételét, aki megfelel a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontja szerinti feltételeknek, ha az elektronikus árverési rendsze r árverezőként történ ő használatának feltételeit rögzít ő felhasználási szabályzatban foglaltakat elfogadta. A Vtv. a következ ő 69/C. -sal egészül ki : 7. 69/C. (1) Az MNV Zrt. rábízott vagyonába tartozó, az MNV Zrt. működéséhez szüksége s számviteli törvény szerinti immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek december 31 1 nyilvántartási értéken e törvény erejénél fogva január 1-jén ingyenesen az MNV Zrt.

5 3 tulajdonába kerülnek. Az MNV Zrt. gondoskodik a vagyonmozgás nyilvántartásokon történ ő átvezetésér ő l. (2) Az (1) bekezdés szerinti vagyonelemek tulajdonba adását a miniszter és az MNV Zrt. átadás-átvételi jegyz őkönyv felvételével hajtja végre. Az átadás-átvételi jegyzőkönyv tartalmazza az MNV Zrt. m űködéséhez szükséges, számviteli törvény szerinti immateriáli s javak, tárgyi eszközök, készletek pontos meghatározását. Az átadás során az államot a miniszter képviseli." 8. A Vtv. 71. (1) bekezdése a következ ő g) ponttal egészül ki : (Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg) g) a 34. (2) bekezdés b) pontja szerinti elektronikus árverés szabályait, ezen belül a z elektronikus árverési rendszer működtetésének, az árverez ők elektronikus nyilvántartás a vezetésének, az elektronikus árverés lebonyolításának részletes szabályait, az árverezők elektronikus nyilvántartásában szerepl ő, az érintett hozzájárulása alapján kezelt személyes adatok körét, az elektronikus árverési rendszer szakmai és informatikai követelményeit, a z informatikai rendszer működtetése ellenőrzésének felelősét, a működtetés biztonságosságával, átláthatóságával és ellenőrizhetőségével összefügg ő követelményeket, az informatikai rendszer jogszabályi és m űködésbiztonsági tanúsításának szabályait, az elektronikus árverés i rendszerhez felhasználóként (vevőként) történő csatlakozás feltételeit, a rendszer használóir a vonatkozó szabályzatok kötelez ő tartalmát, 9. Hatályát veszti a Vtv. 1. (6) bekezdésében az, ennek intézménye szövegrész. 2. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb m űködésér ől szóló évi CXXII. törvény módosítása 10. (1) A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb m űködéséről szóló évi CXXII. törvény (a továbbiakban : Takarékos törvény) 4. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (1) A köztulajdonban álló gazdasági társaságnál felügyel őbizottság létrehozása kötelező. (2) A Takarékos törvény 4. -a a következő (la) (lc) bekezdéssel egészül ki : (1a) Az (1) bekezdéstől eltér ően nem kötelező felügyel őbizottság -létrehozása azon gazdasági társaságoknál, ahol a befolyásszerzés időpontjában a társaságnál felügyel őbizottság nem működött és a) amelyekben a befolyással rendelkez ő öröklés útján szerzett társasági részesedést és a tulajdonosi joggyakorló a befolyásszerzést ől számított 6 hónapon belül döntött a társaság jogutód nélküli megszüntetéséről,

6 4 b) amelyek a befolyásszerzés id őpontjában végelszámolási, felszámolási vag y kényszertörlési eljárás alatt álltak. (lb) Ha a tulajdonosi joggyakorló az (la) bekezdés a) pontjától eltér ően a befolyásszerzéstől számított 6 hónapon belül nem döntött a társaság jogutód nélküli megszüntetésér ől, a köztulajdonban álló gazdasági társaságnál kötelez ő felügyelőbizottságot választani. (lc) A könyvvizsgáló személyére az ügyvezetés a felügyel őbizottság egyetértésével tes z javaslatot a társaság legfőbb szervének." 3. A Magyar Köztársaság évi költségvetésének végrehajtásáról szóló évi CXXIX. törvény módosítása Hatályát veszti a Magyar Köztársaság évi költségvetésének végrehajtásáról szóló évi CXXIX. törvény 30. (7) bekezdése Záró rendelkezések Ez a törvény a kihirdetését követ ő 8. napon lép hatályba.

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat Országgy űlés Hivatal a Irományszám : l L1 $ 2. 111-1- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2015 JúN 2 2. Egységes javaslat Kövér László ár, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Iromán, : TI (-108 i 8. á k 2015 AP1 Z 1

Iromán, : TI (-108 i 8. á k 2015 AP1 Z 1 Országgyűlés Hivatala Iromán, : TI (-108 i 8 ~AH11n M 111 ~~ riní uu _ á k 2015 AP1 Z 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 0 6. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

(^ O. Érkezett: 2015 NOV 3 0. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

(^ O. Érkezett: 2015 NOV 3 0. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére irumanyszóm- 71 Sti $ C. (^ O Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 NOV 3 0. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: 20161 ÁPR. 2 5 t Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ

EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ :T / sű; 1 Ország gyitic Nivala k, Irományszám Érkezett 2015 JÚN 2, 9. Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2.

Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2. Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: 2016. december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága r\- SI, GG Y 1JL k ;:, Érkezctr 201E DEC v 2. Címzett: Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

Irományszám : Érkezte 2015 JúN 2 6. Tisztelt Elnök Úr!

Irományszám : Érkezte 2015 JúN 2 6. Tisztelt Elnök Úr! ürszdggyiíles Mívatale Irományszám : Tl5Wt ~ 'C" Érkezte 2015 JúN 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegz ő módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

M"1 fcezett : 2 ú i 5 _ION 0 8.

M1 fcezett : 2 ú i 5 _ION 0 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága t rrzzággyű,és Hive :a lrományszam ;,2.5 M"1 fcezett : 2 ú i 5 _ION 0 8. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

Irományszá m : Érkezett 2016 MáRC 29. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

Irományszá m : Érkezett 2016 MáRC 29. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére (10 oaru_l.+j i.e...r S.Wt r y,j l u~ Irományszá m : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett 2016 MáRC 29. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ttomá űy8 c(sp : Érkezett : T) 2015 NOV 2 7 ó 4o 6 [ 2 Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala. Irományszám : I. Érkezett 2015 ún 0 8. Tisztelt Elnök Úr!

Országgy űlés Hivatala. Irományszám : I. Érkezett 2015 ún 0 8. Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatala Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Irományszám : I %ívi ~~~ 9 Érkezett 2015 ún 0 8. Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k,

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k, Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: 2016. november Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága ORSLFk(J J r ul,..: : k, Érkezett : 2016 EJOV 18. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke

Részletesebben

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._.,

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._., Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: 2016. november ;,o Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGk-J._., 1~rkez et' 2016 fíov 3 o. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága 5b 8 Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY

Részletesebben

2012. évi... törvény

2012. évi... törvény lroin4nyszám, Ofszággyűl és Hivatal a filcezett : 2011,x 1 14. ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISEL Ő Képviselői önálló indítvány 2012. évi... törvény az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény, valamint a köztulajdonban

Részletesebben

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714.

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714. Iromány száma : T/12714/ /{ Benyújtás dátuma : 2016. november 17. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Érkezett : 2016 tiov 1 7. Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése urbzaggy ű lés Hivatala iroma nyszarn- 6t3.413/ w Érkezett : 2015 DEC 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a közbeszerzésekr ől szóló 2015. évi

Részletesebben

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr!

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatal a Irományszám : -v I sc '- 1 5 Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Érkezett 2015 JÚN 1 7. Kijelölt bizottság épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes

Részletesebben

irományszám : Ing $ $I `9- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

irományszám : Ing $ $I `9- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére .+i J ultis t u `r uli..0 irományszám : Ing $ $I `9- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : ' 2015 J 1 5. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Tisztelt Elnök Úr!

,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Tisztelt Elnök Úr! r -,- ű F~.~ iva la MAGYARORSZÁG KORMÁNYA,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Zárószavazás el őtti módosító javasla t Kövér László ú r az Országgy űlés Elnöke részér e Budapest Tisztelt Elnök Úr! A

Részletesebben

T/ számú törvényjavasla t. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról

T/ számú törvényjavasla t. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ -rlae 3 Érkezett : 2014 ( i 3 a T/ számú törvényjavasla t a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról Előterjesztő: Lázár János Budapest,

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban : egységes j avaslattervezet).

Tisztelt Elnök Úr! egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban : egységes j avaslattervezet). Urszaggyulés Hivatal a lrornfinyszám' 9 / '10 t(9 s' 4 Étkezett: 2015 MÁJ 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról Országgyűlés Hivatal a Irományszám : Érkezett: 2016 ÁPR 21. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Az Országgyűlé s Fenntartható fejl ődés bizottsága 2016 ÁPR 19. Kapcsolódó bizottság enntarthato fejl des biz ttsaga jelentes a villamos energiáról szóló

Részletesebben

T(2.08`4- /1 4. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

T(2.08`4- /1 4. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! T(2.08`4- /1 4 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II.

Részletesebben

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám :  TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t 0 gyűlés Hivatala Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e Az Országgy űlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Országgyűlés Hivatal a lrományszáfh : 5 \)U Q Érkezett: 2015 JÓN Kijelölt bizottsál A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala. i`i'\)r~..`~~ ~r s iái:n : Érkezett. 201,2 júl 1 S ^ 1. Egyes állami ingatlanok tulajdonjogának ingyenes átruházása

Országgyűlés Hivatala. i`i'\)r~..`~~ ~r s iái:n : Érkezett. 201,2 júl 1 S ^ 1. Egyes állami ingatlanok tulajdonjogának ingyenes átruházása i`i'\)r~..`~~ ~r s iái:n : Érkezett Országgyűlés Hivatala fl1o24 [&- 201,2 júl 1 S ^ 2012. évi... törvény az állami vagyonnal összefüggő egyes rendelkezésekről 1. Egyes állami ingatlanok tulajdonjogának

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t Országgy űlés Hivatal a ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Irományszám A Q 51 d I Érkezett 2016 MÁJ 12. Módosító iavasla t Kövér László úr, az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények

Részletesebben

Magyar Állam tulajdonában álló ingatlanok értékesítése a gyakorlatban, az Elektronikus Aukciós Rendszer működése és tapasztalatai

Magyar Állam tulajdonában álló ingatlanok értékesítése a gyakorlatban, az Elektronikus Aukciós Rendszer működése és tapasztalatai Magyar Állam tulajdonában álló ingatlanok értékesítése a gyakorlatban, az Elektronikus Aukciós Rendszer működése és tapasztalatai 2017. május Az állami vagyon értékesítésének jogszabályi háttere 2 A nemzeti

Részletesebben

Budapest, november JTisztelettel : f

Budapest, november JTisztelettel : f Iromány száma : T/12367/ Benyújtás dátuma: 2016. november Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSGflGrG 'YLLULL a c Érkezett : 2016 tiov 2 1. Címzett : Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy

Részletesebben

T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT

T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT ORSZÁGGY Ű LÉS HIVATAL A MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett : 2013 MÁJ 2 a enjegyezte. Pintér Sándor belügyminiszter T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT az egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történ

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala

Országgyűlés Hivatala Országgyűlés Hivatala Irományszám : T/ÁO53S/G Érkezett: 2016 MÁJ 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító iavaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése Az Országgy űlés Fenntartható fejlődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése az épített környezet alakításáról és védelmér ől szóló 1997. évi LxXVIII. törvénynek

Részletesebben

2016. évi... törvény az Erzsébet-programot érint ő egyes törvények módosításáról *

2016. évi... törvény az Erzsébet-programot érint ő egyes törvények módosításáról * Országgy űlés Hivatal a Irományszám : 1(3 5 p Érkezett : 2016 bpr 0 2016. évi... törvény az Erzsébet-programot érint ő egyes törvények módosításáról * 1. Az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvény

Részletesebben

részben önállóan, részben más hazai és nemzetközi szervezetekkel közösen részt vegyen )

részben önállóan, részben más hazai és nemzetközi szervezetekkel közösen részt vegyen ) Országgyűlés Hivatala Irományszám : AQ1-2..,t Érkezett : 2016 máj 1 7. 2016. évi... törvény a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. Hírvény módosításáról (1) A Magyar Fejlesztési

Részletesebben

1# +atala 2010OKT évi... törvény. a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l

1# +atala 2010OKT évi... törvény. a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l 1# +atala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Érkoett : 2010OKT22 Képvisel ői önálló indítvány 2010. évi... törvény a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l 1. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra

Részletesebben

T/4824. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló évi XX. törvény módosításáról

T/4824. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló évi XX. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4824. számú törvényjavaslat a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról Előadó: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapest,

Részletesebben

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : 2016. december 1. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l

Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l LA, :,-.dggyú'i,,s Hivatal a?rarttányrs if :1 \( o- N- Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l Az Országgyűlés a közpénzekkel való átlátható

Részletesebben

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/10238/14. Érkezett : 2013 ÁPR 0 O. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának ajánlás a az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolato s nemzetközi közigazgatási

Részletesebben

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat.

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat. T/6960/69. szám ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett : 2012 JÚN 06. Az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának Foglalkoztatási és munkaügy i bizottságának második kiegészít ő ajánlás a az egyes egészségügyi

Részletesebben

Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4.

Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. mccf (á) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007.

Részletesebben

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l lren ányszárnj ' 8 "3 Érkezet : 2011 ro ' 0 3.: ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képvisel ői önálló indítvány 2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáró l 1. A villamos

Részletesebben

A Költségvetési bizottság jelentése

A Költségvetési bizottság jelentése Érkezett : J. Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Kapcsolódó bizottság A Költségvetési bizottság jelentése az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról

Részletesebben

módosító javaslato t

módosító javaslato t tjrszágyísils hivatala,ci.át*lyszái?t : / (L Érk4aett : 2012 JÚN O 4, Országgyűlési Képvisel ő Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Helyben T/7417/ Módosító javaslat Tisztelt Elnök Úr! A Házszabály

Részletesebben

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* Tisztelt Elnök Úr!

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ;, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O>* Tisztelt Elnök Úr! b n vidlca{d Az Országgy űlés Népjóléti bizottsága irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. C Kijelöli bizottság ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* a gyermekek védelméről

Részletesebben

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a T/6768/18. szám ORSZÁCG Y 1J lyé 7 _ 1 Tr l. Érkezett: 2008 DEC 1 5. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k ajánlás a a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a

Részletesebben

EGYSÉGES JA VASLA T. Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló T/5070. sz. törvényjavaslat.

EGYSÉGES JA VASLA T. Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló T/5070. sz. törvényjavaslat. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Ellenjegyezte :, n 34 5, '''""C 'O/ Érívezett: 2011 DEC 1 5. EGYSÉGES JA VASLA T Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről szóló T/5070. sz. törvényjavaslat

Részletesebben

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr!

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr! uiés Hivatala Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t benyújtás a Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

Érkezett: 2015 DEC 0 8.

Érkezett: 2015 DEC 0 8. Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága i.3ciy:vi t 0' I O 1 a \P Érkezett: 2015 DEC 0 8. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t benyújtás a Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

Részletesebben

T/7417/23. Az Országgyűlés

T/7417/23. Az Országgyűlés T/7417/23 ORSZÁGGYÜLÉS I IVATALA Érkezett : 2012 JÓN 1 1 Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának kiegészít ő Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságának ajánlás a a nemzeti vagyonról

Részletesebben

2013. évi CXIV. törvény

2013. évi CXIV. törvény 2013. évi CXIV. törvény a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésr l, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefügg módosításáról 1 1. (1) A vízgazdálkodásról szóló 1995.

Részletesebben

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr!

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Országg y űlés ' om Hivatala :nysz $m : Érkezett T ^ cc 6 ' : 1416 ÁPR 1 Q Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

T/8374/55. szám. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1"' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés

T/8374/55. szám. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés ORSZÁGGYÜLÉS HIVATAL A T/8374/55. szám Érkezett 2009 MARC 1 8. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1"' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés Oktatási és tudományos bizottságának Gazdasági és informatikai

Részletesebben

I. Rész 25. (3) A különadó alapjának 9. szerint meghatározott összegé t

I. Rész 25. (3) A különadó alapjának 9. szerint meghatározott összegé t Iromány száma : T/13159J Benyújtás dátuma : 2016. december 7. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgyűlés elnöke Lrkezett : 2016 ö. 0 ' Benyújtó : Dr. Gulyás Gergely,

Részletesebben

1. A bizottság a törvényjavaslat 1. -ának a következő módosítását javasolja:

1. A bizottság a törvényjavaslat 1. -ának a következő módosítását javasolja: Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2379) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára, a megyei könyvtárak és a megyei

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! javaslat egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban : egysége s javaslattervezet).

Tisztelt Elnök Úr! javaslat egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban : egysége s javaslattervezet). Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Országgyű lés Hivatal a f Irományszám : Érkezett: 2016 MARC 25. Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes

Részletesebben

T/6588/33. szám. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrend i bizottságának. ajánlás a

T/6588/33. szám. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrend i bizottságának. ajánlás a T/6588/33. szám ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett : 2012 ÁPR 2 3. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrend i bizottságának ajánlás a a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek

Részletesebben

t-.kg t g)' n.4tt ;a tl n va.at W lrotnáay Érkezett: Tisztelt Elnök Úr!

t-.kg t g)' n.4tt ;a tl n va.at W lrotnáay Érkezett: Tisztelt Elnök Úr! t-.kg t g)' n.4tt ;a tl n va.at W lrotnáay 4-^ Érkezett: 2015 JuN 2 9:.' Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ Módosító javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények

Részletesebben

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta.

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta. Iromány száma : T/13159/ g Benyújtás dátuma : 2016: december 7. ORSZÁGG úll, Az Országgyű lés Törvényalkotási bizottsága Érkezett. Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás Gergely,

Részletesebben

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett -

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - 2016 ÁPR 2 0. Kijelölt bizottság fit +»í,t"~iú.k`~ r~, A Napjóléti bizottság jelentésé egyes egészségügyet

Részletesebben

09-3. Édzzzétt : Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

09-3. Édzzzétt : Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Édzzzétt : r 09-3 Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Gazdasági bizottság a HHSZ.

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t. Muzeális intézmények szakmai besorolás a. Múzeumo k

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t. Muzeális intézmények szakmai besorolás a. Múzeumo k Országgyűlési képvisel ő I i OITta inys7.:t 1.:?] ', k Érkezett : 2012 CT 1 O. Módosító javaslat Kövér László úrnak, az Országgy űlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről

Részletesebben

:mányazám : Országgy űlési képvisel ő. Érkezett : 2017 MARC 02. Kereszténydemokrata Néppárt Országgyűlési Képvisel őcsoport

:mányazám : Országgy űlési képvisel ő. Érkezett : 2017 MARC 02. Kereszténydemokrata Néppárt Országgyűlési Képvisel őcsoport t, zóggy űiés Hivatala Országgy űlési képvisel ő :mányazám : T/a 4 ~.g8 Érkezett : 2017 MARC 02. Kereszténydemokrata Néppárt Országgyűlési Képvisel őcsoport Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részére

Részletesebben

2. (i) A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény (a továbbiakban : Tao. tv.) 4. -a a következő I. ponttal egészül ki:

2. (i) A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény (a továbbiakban : Tao. tv.) 4. -a a következő I. ponttal egészül ki: 'A G 8 I..Ri 1 {, {, Az Országgy űlés Költségvetési bizottsága Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Költségvetési bizottság

Részletesebben

Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat. Kövér László, az Országgyűlés elnöke részére

Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat. Kövér László, az Országgyűlés elnöke részére Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Kövér László, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Fenntartható fejlődés bizottsága

Részletesebben

részlete s vitájához

részlete s vitájához ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/1794/5. Érkezett : 2010 NOV 2 9. Az Országgy űlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának aj ánlás a az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról

Részletesebben

16%'81Áo évi...törvény Érkezett: 2015 DEC O Ó.

16%'81Áo évi...törvény Érkezett: 2015 DEC O Ó. Országgyűlés Hivatala Irományszám : 16%'81Áo 2015. évi....törvény Érkezett: 2015 DEC O Ó. egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetésér ől * I. Az illetékekróz

Részletesebben

1 C, Érkezett: 2015 JuL p 3. Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

1 C, Érkezett: 2015 JuL p 3. Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! 1 C, Érkezett: 2015 JuL p 3. Törvényalkotási bizottsága Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.)

Részletesebben

A tulajdonosi joggyakorlás és a vagyonkezelés egyes jogértelmezési kérdései. dr. Perbiró Gábor, Jogtanácsos, MNV Zrt.

A tulajdonosi joggyakorlás és a vagyonkezelés egyes jogértelmezési kérdései. dr. Perbiró Gábor, Jogtanácsos, MNV Zrt. A tulajdonosi joggyakorlás és a vagyonkezelés egyes jogértelmezési kérdései dr. Perbiró Gábor, Jogtanácsos, MNV Zrt. I. A tulajdonosi joggyakorlás Az állam közvetlenül nem vesz részt a polgári jogi jogviszonyokban,

Részletesebben

(,1E69 (3. Az Országgyűlés a módosító Jegyzőkönyvet e törvénnyel kihirdeti. A módosító Jegyz őkönyv hiteles magyar nyelv ű tartalmazza.

(,1E69 (3. Az Országgyűlés a módosító Jegyzőkönyvet e törvénnyel kihirdeti. A módosító Jegyz őkönyv hiteles magyar nyelv ű tartalmazza. (,1E69 (3 t ;í-er. ; 2010 V 2 4. 2010. évi... törvény az Európai Unióról szóló Szerz ődéshez, az Európai Unió Működéséről szóló Szerz ődéshez és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó Szerződéshez

Részletesebben

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezett : 2014. N 3 O. Egységes iavasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezett : 2014. N 3 O. Egységes iavasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága «uilrar;yszin? : T(~ G L ) Érkezett : 2014. N 3 O. Egységes iavasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! ru. ~.a... a aycuwl a r amányszám : 71 GG s 1 5 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett 2015 NOV 1 6. ` Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

Ll.~.,Je~r. Tisztelt Elnök Úr!

Ll.~.,Je~r. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Ll.~.,Je~r 12 es C) 4 4 L~ ~k E2vséges javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló

Részletesebben

Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat (T/2141. szám) részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr!

Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat (T/2141. szám) részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyű lé s Gazdasági bizottsága ` 1 21i4AjG k Érkezett: 2e o 9. Kapcsolódó bizottsáj' A Gazdasági bizottság jelentése Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat

Részletesebben

ÉrketQ t: 2013SNT D3. 2013. évi... törvény

ÉrketQ t: 2013SNT D3. 2013. évi... törvény Országgyűlési képvisel ő ÉrketQ t: 2013SNT D3. Képviselői önálló indítvány 2013. évi... törvény a közszolgálati tisztvisel őkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény é s a munka törvénykönyvér ől szóló 2012.

Részletesebben

1 akezc r N évi... törvény

1 akezc r N évi... törvény és Hivatala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség 1 akezc r. 2012 N 0 8. Képvisel ői önálló indítvány 2012. évi... törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi

Részletesebben

n rc nlanyszém: Érkezett: 2015 NOV 2 6. Tisztelt Elnök Úr!

n rc nlanyszém: Érkezett: 2015 NOV 2 6. Tisztelt Elnök Úr! ,,agy-,rar jyui4s Hivatala n rc nlanyszém: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 NOV 2 6. Összegző módosító iavasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

T/1762. számú törvényjavaslat

T/1762. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA ORSZÁGA 1 L L Érkezett : 2014 OKT 2 7. T/1762. számú törvényjavaslat az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió tagállamai, valamint

Részletesebben

T/9636. számú törvényjavaslat. az Erzsébet-programot érintő egyes törvények módosításáról

T/9636. számú törvényjavaslat. az Erzsébet-programot érintő egyes törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9636. számú törvényjavaslat az Erzsébet-programot érintő egyes törvények módosításáról Előadó: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere Budapest, 2016. március 1 2016. évi törvény

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése , Ii ianyszám : 16 A ' L G Az Országgyűlés Érkezett : 2015 OKT 0 1. Törvényalkotási bizottsága A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! törvény módosításáról szóló, T/9802. számú

Tisztelt Elnök Úr! törvény módosításáról szóló, T/9802. számú Az Országgyűlé s Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám : T %80

Részletesebben

VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS HASZNOSÍTÁSI SZABÁLYZAT

VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS HASZNOSÍTÁSI SZABÁLYZAT VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS HASZNOSÍTÁSI SZABÁLYZAT 2015. 1 Preambulum A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) Szenátusa a Főiskola vagyonkezelésében lévő állami vagyonnal, valamint a saját bevételekből

Részletesebben

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA T/3486/11. szám Érkezett : 2011 S2EPT 1 2. Az Országgyűlés Kulturális és sajt ó bizottságának ajánlás a a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról

Részletesebben

Érkezett : 7014.JUN 2 0. Tisztelt Elnök Úr!

Érkezett : 7014.JUN 2 0. Tisztelt Elnök Úr! ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben xszkgayűlés Hiиatzta i г iэmcnytizг*m, з ~ л Érkezett : 7014.JUN 2 0. Tisztelt Elnök Úr! Módosító iavaslat Az egyes házszabályi

Részletesebben

2011. évi CI. törvény egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról*

2011. évi CI. törvény egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról* 25110 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 85. szám Melléklet a 2011. évi C. törvényhez Az Országgyûlés által elismert magyarországi egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek 1 Magyar Katolikus

Részletesebben

T/11105/31. szám. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a. záró vitájához

T/11105/31. szám. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a. záró vitájához ORSZAGGYÜLÉS HIVATA L I', T/11105/31. szám Érkezett : 2013 JuN 0 3. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának ajánlás a az egyes büntetőtárgyú törvények módosításáról szóló

Részletesebben

2015. évi... törvén y

2015. évi... törvén y 2 2015. évi... törvén y az offshore vállalkozásoknak a közpénzek felhasználásából történ ő kizárásáról, valamint az államigazgatás offshore-mentesítéséről 1. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok

Részletesebben

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24.

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24. CRvZ -ívgy i L ti 1.. L Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : 2016. november 24. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgyűlés

Részletesebben

2012. évi... törvény. az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló évi LXV. törvény módosításáró l

2012. évi... törvény. az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló évi LXV. törvény módosításáró l 2012. évi... törvény É k& az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény módosításáró l 1. Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésér

Részletesebben

a pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáró l szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáró l

a pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáró l szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáró l É ke.i.vtt: 2013 0 Y` i 2,J. 2013. évi... törvény a pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáró l szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáró l 1. A pénzforgalmi szolgáltatás

Részletesebben

2015. évi... törvény. egyes törvényeknek a jövedéki biztosíték mértékévei összefügg ő módosításáró l

2015. évi... törvény. egyes törvényeknek a jövedéki biztosíték mértékévei összefügg ő módosításáró l 4, k :~B RS ~!Ai~.e Q Cs mányvz{ -~' {.~O`~V ^ / 2015. évi... törvény Képvisel ői önálló indítvány egyes törvényeknek a jövedéki biztosíték mértékévei összefügg ő módosításáró l (1) A jövedéki adóról és

Részletesebben

2011. évi... törvén y. Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételér ől

2011. évi... törvén y. Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételér ől uccs Iii nn ÚJ VÁLTOZAT A T/5066. SZÁMÚ IROMÁNYNAK >OtllanyszáM :Ic' p~c Erk.zett: 2011 NOV 28. 2011. évi... törvén y Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételér ől Az Országgyűlés Esztergom

Részletesebben

Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról

Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról VrsZa99YU'es nlvawi a Irományszám : I A A $ Érkezett ' 2016 AUG 2 9. 2016. évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény módosításáról 1. Az Országos Magyar Vadászkamaráról

Részletesebben

3ÁÁSJAI- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

3ÁÁSJAI- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! 3ÁÁSJAI- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.)

Részletesebben