épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr!"

Átírás

1 Országgy űlés Hivatal a Irományszám : -v I sc '- 1 5 Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Érkezett 2015 JÚN 1 7. Kijelölt bizottság épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l -az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szól ó Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II.24.) OGY határozat 32. (1) bekezdése alapján, kijelölt bizottságként a június 17- ei ülésén lefolytatta az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáró l szóló törvényjavaslat részletes vitáját. A bizottság a törvényjavaslatot megvizsgálva megállapította, hogy megfelel a HHSZ 44. (1 ) bekezdésében foglalt követelményeknek. A bizottság a részletes vita során a HHSZ 45. (1) bekezdése alapján megtárgyalta a jelentés mellékletében szerepl ő módosító javaslatokat, megvizsgálva egyben azt is, hogy azok megfelelnek-e a HHSZ 42. -ában foglalt követelményeknek. A bizottság a HHSZ 45. (5) bekezdése alapján a támogatott képvisel ői módosító javaslatot és az általa megfogalmazott módosítási szándékot magában foglaló, részletes vitá t lezáró bizottsági módosító javaslatot nyújt be. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját június 17-én lezárta. Budapest, június 17..K vács Józsi zottság alelnöke

2 2 Az Országgyűlé s Népjóléti bizottsága Melléklet ÁLLÁSFOGLALÁ S egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló T/5052. számú törvényjavaslathoz benyújtott, a bizottság által megtárgyalt képviselői módosító javaslatokró l A Kormány képvisel ője tárcaálláspontot ismertetett. A dokumentumban használt rövidítések : Szt. : a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény Gyvt. : a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 1. Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó képvisel ő a törvényjavaslat 1. -ának a következő módosítását javasolja : 1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 4. (la) bekezdés 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép : [Az (1) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltér ően e törvény alkalmazásában nem minősül jövedelemnek ] 1. a rendkívüli települési támogatás, a lakásfenntartási támogatás, az adósságcsökkentési támogatás, [valamint a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadáso k viseléséhez, a gyógyszerkiadások viseléséhez és a lakhatási kiadásokhoz kapcsolód ó hátralékot felhalmozó személyek részére nyújtott] a települési támogatás, Indokolás : Lásd a T/5052/4. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatja az Előterjesztő képviselője nem ért egye t 2. Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó képvisel ő a törvényjavaslat 2. -ának az elhagyását javasolja :

3 [(1) Az Szt. 20. (5) bekezdés a) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : (Nem kell vezetni ) a) a (2) és (4) bekezdés szerinti adattartalmú nyilvántartást falugondnoki é s tanyagondnoki szolgáltatás, népkonyha, szenvedélybetegek alacsonyküszöb ű ellátása, utcai szociális munka esetén, (2) Az Szt. 20. (6) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép: (6) Csak a (2) bekezdés a) pontja és a (4) bekezdés a) pontja szerinti adatoka t kell nyilvántartásba venn i a) nappali meleged ő és éjjeli menedékhely esetében, valamin t b) családsegítés esetében, ha a külön jogszabályban meghatározott szakma i tevékenység az els ő interjú kapcsán tett intézkedéssel lezárható. ] Indokolás : Lásd a T/5052/6/1. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatja az Előterjeszt ő képviselője nem ért egye t 3. Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó képvisel ő a törvényjavaslat 3. -ának a következő módosítását javasolja : 3. [(1)] Azt Szt. 20/C. (1) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki : (A szociális hatóság a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások, szolgáltatások finanszírozásának ellen őrzése céljából nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza) e) házi segítségnyújtás esetén a megállapított gondozási szükségletre és az ellátott számára nyújtott szolgáltatás tartalmára vonatkozó adatokat. [(2) Az Szt. 20/C. (2) és (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezések lépnek : (2) Nem kell az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásba venni az adatoka t falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás, népkonyha, szenvedélybetege k alacsonyküszöbű ellátása és utcai szociális munka esetén. (3) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti adatok közül csak a 20. (2) bekezdés a) pontja és a 20. (4) bekezdés a) pontja szerinti adatokat kell nyilvántartásba venn i a) nappali meleged ő és éjjeli menedékhely esetében, valamint b) családsegítés esetében, ha a külön jogszabályban meghatározott szakma i tevékenység az els ő interjú kapcsán tett intézkedéssel lezárható. ] Indokolás : Lásd a T/5052/6/2. számú módosító javaslat indokolását.

4 -4 - A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatja az El őterjeszt ő képvisél ője nem ért egyet 4. Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó képviselő a törvényjavaslat 7. -ának az elhagyását javasolja : 7. [Az Szt. 63. (2) (7) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezések lépnek : (2) A házi segítségnyújtás keretében szociális segítést vagy személyi gondozás t kell nyújtani. (3) Szociális segítés keretében biztosítani kel l a) a lakókörnyezeti higiénia megtartásában való közrem űködést, b) a háztartási tevékenységben való közreműködést, c) a veszélyhelyzetek kialakulásának megel őzésében és a kialakult veszélyhelyzet elhárításában történ ő segítségnyújtást, d) szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történ ő beköltözés segítését. (4) Személyi gondozás keretében biztosítani kel l a) az ellátást igénybe vevővel a segítő kapcsolat kialakítását és fenntartását, b) a gondozási és ápolási feladatok elvégzését, c) a (3) bekezdés szerinti feladatokat. (5) Házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozás i szükségletet. A szolgáltatás iránti kérelem alapján az intézményvezető, ennek hiányába n a jegyz ő által felkért szakértő végzi el az igénylő gondozási szükségletének vizsgálatát. A gondozási szükséglet vizsgálata keretében meg kell állapítani azt, hogy az ellátást igényl ő esetében szociális segítés vagy személyi gondozás indokolt, valamint a napi gondozás i szükséglet mértékét. A megállapított gondozási szükségletet a működést engedélyező szerv felülvizsgálhatja és módosíthatja. (6) A házi segítségnyújtást a megállapított napi gondozási szükségletnek megfelel ő id őtartamban, de legfeljebb napi 4 órában kell nyújtani. Ha a gondozási szükséglet a napi 4 órát meghaladja, a szolgáltatást igénylőt az intézményvezető, ennek hiányában a jegyző által felkért szakért ő tájékoztatja a bentlakásos intézményi ellátá s igénybevételének lehetőségér ől, ebben az esetben a szolgáltatást igénylő az intézményi elhelyezés id őpontjáig napi 4 órában történ ő házi segítségnyújtásra jogosult. (7) Amennyiben a házi segítségnyújtás sorá n a) szociális segítés biztosítása esetén személyi gondozási feladatok ellátása válik szükségessé, a gondozási szükséglet vizsgálatát ismételten el kell végezni,

5 -5 - b) szakápolási feladatok ellátása válik szükségessé, a házi segítségnyújtást végz ő személy kezdeményezi az otthonápolási szolgálat keretében történő ellátást." ] Indokolás: Lásd a T/5052/3. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatja az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 5. Szabó Timea képviselő a törvényjavaslat ának az elhagyását javasolja : 14. [Az Szt. 115/A. -a a következ ő (3) bekezdéssel egészül ki : (3) A házi segítségnyújtás egy órára es ő intézményi térítési díja nem lehe t kevesebb, mint az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 1%-a. 15. Az Szt (4) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (4) Házi segítségnyújtás a) térítésmentesen csak a 114. (3) bekezdése esetében nyújtható, b) személyi térítési díja esetében a 115. (3) bekezdése szerinti csökkentés csa k akkor alkalmazható, ha az ellátott jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdí j mindenkori legkisebb összegének 200%-át, egyedülélő esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250%-át. ] Indokolás: Lásd a T/5052/2. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatja az El őterjesztő képvisel ője nem ért egyet 6. Kucsák László képviselő a törvényjavaslat ának az elhagyását javasolja : 14. [Az Szt. 115/A. -a a következ ő (3) bekezdéssel egészül ki : (3) A házi segítségnyújtás egy órára es ő intézményi térítési díja nem lehe t kevesebb, mint az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 1%-a. 15. Az Szt (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (4) Házi segítségnyújtá s a) térítésmentesen csak a 114. (3) bekezdése esetében nyújtható, b) személyi térítési díja esetében a 115. (3) bekezdése szerinti csökkentés csak akkor alkalmazható, ha az ellátott jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj

6 6 mindenkori legkisebb összegének 200%-át, egyedülél ő esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250%-át."] Indokolás : Lásd a T/5052/7/1. számú módosító javaslat indokolását. Megjegyzés : A T/5052/2. sz. és T/5052/7/1. sz. módosító indítványok egymással szöveg szerint azonosak, de a tartalmi összefüggésekre tekintettel külön pontban szerepelnek. T/5052/7/1-2. sz. Megjegyzés : A következő pontokban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 6. és 11. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatj a az Előterjesztő képviselője egyetért 7. Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó képviselő a törvényjavaslat 14. -ának az elhagyását javasolja : 14. [Az Szt. 115/A. -a a következő (3) bekezdéssel egészül ki : (3) A házi segítségnyújtás egy órára es ő intézményi térítési díja nem lehe t kevesebb, mint az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 1%-a. ] Indokolás : Lásd a T/5052/5/1. számú módosító javaslat indokolását. T/5052/5/1-2. sz. Megjegyzés : A következő pontokban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 7. és 8. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatja az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 8. Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó képviselő a törvényjavaslat 15. -ának az elhagyását javasolja : 15. [Az Szt (4) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (4) Házi segítségnyújtás a) térítésmentesen csak a 114. (3) bekezdése esetében nyújtható, b) személyi térítési díja esetében a 115. (3) bekezdése szerinti csökkentés csak akkor alkalmazható, ha az ellátott jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdí j mindenkori legkisebb összegének 200%-át, egyedülél ő esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250%-át. ] Indokolás : Lásd a T/5052/5/2. számú módosító javaslat indokolását. T/5052/5/1-2. sz.

7 7 Megjegyzés : A következő pontokban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 7. és 8. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatj a az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 9. Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó képvisel ő a törvényjavaslat 28. -ának a következő módosítását javasolja: 28. [A Gyvt a a következ ő (3a) bekezdéssel egészül ki : (3a) Gyermekjóléti szolgáltatás esetében csak a (2) bekezdés a) pont aa) és ac) alpontja szerinti adatokat kell nyilvántartásba venni, ha a gyermekjóléti szolgáltatá s nyújtása az els ő találkozást követ ően tett intézkedéssel lezárható. ] Indokolás : Lásd a T/5052/6/3. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatja az Előterjesztő képviselője nem ért egye t 10. Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó képviselő a törvényjavaslat 33. (1) bekezdés a) pontjának.az elhagyását javasolja : 33. (1) Hatályát veszti a Gyvt. a) [139. (3) bekezdés c) pontja, b)] 100/A. (1) bekezdésében az ellen őrzési jogkörében jogsértésenként legfeljebb 200 eze r forint összegű szövegrész, [c)]b) 162. (1) bekezdés y) pontja. Indokolás : Lásd a T/5052/6/4. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság nem támogatj a az El őterjeszt ő képvisel ője nem ért egyet 11. Kucsák László képviselő a törvényjavaslat 39. -ának a következ ő módosítását javasolja: 39. (1) Ez a törvény a (2) bekezdésben [meghatározott kivételekkel] foglalt kivétellel augusztus 1-jén lép hatályba. (2)A2., a3.,a6.,a7.,a12., [a 14., a 15.,] a17.,a19. (2) bekezdése, a 28., a 30. (2) bekezdése és a 33. (2) bekezdése január 1-jén lép hatályba.

8 - 8 Indokolás: Lásd a T/5052/7/2. számú módosító javaslat indokolását. T/5052/7/1-2. sz. Megjegyzés : A következő pontokban ismertetett módosító indítványok tartalmilag összefüggnek : 6. és 11. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatja az Előterjeszt ő képviselője egyetért Budapest, június 17.

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* Tisztelt Elnök Úr!

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ;, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O>* Tisztelt Elnök Úr! b n vidlca{d Az Országgy űlés Népjóléti bizottsága irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. C Kijelöli bizottság ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* a gyermekek védelméről

Részletesebben

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e Az Országgy űlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Országgyűlés Hivatal a lrományszáfh : 5 \)U Q Érkezett: 2015 JÓN Kijelölt bizottsál A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett -

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - 2016 ÁPR 2 0. Kijelölt bizottság fit +»í,t"~iú.k`~ r~, A Napjóléti bizottság jelentésé egyes egészségügyet

Részletesebben

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24.

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24. CRvZ -ívgy i L ti 1.. L Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : 2016. november 24. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgyűlés

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények

Részletesebben

! v.it klivatala. ~5w. 5 a,s: H 1AAI4./ Érkezett : 2O11& DEC 0 g. részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr!

! v.it klivatala. ~5w. 5 a,s: H 1AAI4./ Érkezett : 2O11& DEC 0 g. részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr! Y ~5w! v.it klivatala 5 a,s: H 1AAI4./ /t 0 Érkezett : 2O11& DEC 0 g. Az Országgy űlés Nemzeti összetartozás bizottsága Kijelölt bizottsáj' A Nemzeti összetartozás bizottsága jelentése A magyar zászló

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Az Országgyűlé s Fenntartható fejl ődés bizottsága 2016 ÁPR 19. Kapcsolódó bizottság enntarthato fejl des biz ttsaga jelentes a villamos energiáról szóló

Részletesebben

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta.

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta. Iromány száma : T/13159/ g Benyújtás dátuma : 2016: december 7. ORSZÁGG úll, Az Országgyű lés Törvényalkotási bizottsága Érkezett. Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás Gergely,

Részletesebben

T/9318/45. Az Országgyűlés. civil- és vallásügyi bizottságának. ajánlás a

T/9318/45. Az Országgyűlés. civil- és vallásügyi bizottságának. ajánlás a T/9318/45. ORSZÁGGYÜLÉS HIVATAL A Érkezett : 2009 JuN 29. Az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil-

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése Az Országgy űlés Fenntartható fejlődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése az épített környezet alakításáról és védelmér ől szóló 1997. évi LxXVIII. törvénynek

Részletesebben

Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: :01. Parlex azonosító: 1KF52J470003

Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: :01. Parlex azonosító: 1KF52J470003 Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: 2016-11-24 15:01 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1KF52J470003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Gulyás

Részletesebben

9F~ a Wivatal a. " :d3v~z T % A Gazdasági bizottság jelentés e. a jövedéki adóról szóló törvényjavaslat (T/ szám ) részletes vitájáról

9F~ a Wivatal a.  :d3v~z T % A Gazdasági bizottság jelentés e. a jövedéki adóról szóló törvényjavaslat (T/ szám ) részletes vitájáról 9F~ a Wivatal a Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága " :d3v~z T % 2016 Mb12 Q Kijelölt bizottság A Gazdasági bizottság jelentés e a jövedéki adóról szóló törvényjavaslat (T/10539. szám ) részletes vitájáról

Részletesebben

T/1745/39. Az Országgyűlé s. az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáró l szóló T/1745. számú törvényjavasla t

T/1745/39. Az Országgyűlé s. az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáró l szóló T/1745. számú törvényjavasla t T/1745/39. ORSZÁGGYÚLÉS HIVATALA Érkezett : 2010 DEC 0 9. Az Országgyűlé s Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának Gazdasági és informatikai bizottságának kiegészít ő Foglalkoztatási

Részletesebben

A Költségvetési bizottság jelentése

A Költségvetési bizottság jelentése Érkezett : J. Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Kapcsolódó bizottság A Költségvetési bizottság jelentése az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról

Részletesebben

részlete s vitájához

részlete s vitájához ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/1794/5. Érkezett : 2010 NOV 2 9. Az Országgy űlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának aj ánlás a az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (II. 17.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (II. 17.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (II. 17.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E

Részletesebben

0t Budapest, május 18. D#. Selmeczi Gabriell a a bizottság elnöke

0t Budapest, május 18. D#. Selmeczi Gabriell a a bizottság elnöke Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága OrszággYu1és Hivatal a lrományszám. i 0.y44 Al Cl ' Érkezett: 2016 M Á 1 19. Kapcsolódó bizottság A Népjóléti bizottság jelentése a Magyarország 2017. évi központi

Részletesebben

T/10047/31. szám. Az Országgyűlés. Ifjúsági, szociális, családügy i és lakhatási bizottságának

T/10047/31. szám. Az Országgyűlés. Ifjúsági, szociális, családügy i és lakhatási bizottságának T/10047/31. szám ORSZÁGGYŰ LÉS HIVATALA Érkezett : 2013 MARC 11. Az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügy i és lakhatási bizottságának kiegészít ő ajánlás a a szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése urbzaggy ű lés Hivatala iroma nyszarn- 6t3.413/ w Érkezett : 2015 DEC 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a közbeszerzésekr ől szóló 2015. évi

Részletesebben

Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2.

Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2. Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: 2016. december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága r\- SI, GG Y 1JL k ;:, Érkezctr 201E DEC v 2. Címzett: Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

Az Országgyűlés. Önkormányzati és területfejlesztés i. bizottságának. ajánlás a. részlete s. vitájáho z

Az Országgyűlés. Önkormányzati és területfejlesztés i. bizottságának. ajánlás a. részlete s. vitájáho z ORSZÁGGYULES HIVATALA T/10749/15. Érkezett : 2013 StEPT 1 6. Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi

Részletesebben

,ui anyszam : Érkezett 2015 NOV 2 6.

,ui anyszam : Érkezett 2015 NOV 2 6. I. :.,ui anyszam : ÍI ~l.t 0' 4 dl~ Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Érkezett 2015 NOV 2 6. Kijelölt bizottság egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolód ó törvények

Részletesebben

Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4.

Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. mccf (á) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Ét ::tz : 20 1.4 EC 0 4. A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007.

Részletesebben

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2006.(XII.29.) r e n d e l e t e

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2006.(XII.29.) r e n d e l e t e CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2006.(XII.29.) r e n d e l e t e a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások térítési díjainak, továbbá az emelt szintű elhelyezési

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/12720/11. Benyújtás dátuma: 2016-11-24 15:01 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 7I2H7HC40003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Gulyás

Részletesebben

Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat (T/2141. szám) részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr!

Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat (T/2141. szám) részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyű lé s Gazdasági bizottsága ` 1 21i4AjG k Érkezett: 2e o 9. Kapcsolódó bizottsáj' A Gazdasági bizottság jelentése Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat

Részletesebben

6. NAPIREND Ügyiratszám: 4/1495/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére

6. NAPIREND Ügyiratszám: 4/1495/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére 6. NAPIREND Ügyiratszám: 4/1495/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A szociális ellátásokról

Részletesebben

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához ORSZÁGGYÜLI3S 1 11VATAL A T/10332/5. szám Érkezett : 1013 MARC 13. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetés i bizottságának Gazdasági és informatikai bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés

Részletesebben

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA T/3486/11. szám Érkezett : 2011 S2EPT 1 2. Az Országgyűlés Kulturális és sajt ó bizottságának ajánlás a a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról

Részletesebben

E L Ő T E RJ E S Z T É S

E L Ő T E RJ E S Z T É S E L Ő T E RJ E S Z T É S Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 1. napján tartandó ülésére a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 4/2009.(II.25.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 31-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 31-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. március 31-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjainak rendeletbe foglalása Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám:1-2/2015. Sorszám: ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február 12. napján tartandó ülésére Tárgy: Segítő

Részletesebben

Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.

Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület február 18-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület február 18-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. február 18-án tartandó ülésére Javaslat a szociális igazgatásról és ellátásról szóló 30/2015.(VII.31.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete a i Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint

Részletesebben

T/10979/17. Az Országgy űlé s. a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/10979. sz. törvényjavaslat.

T/10979/17. Az Országgy űlé s. a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/10979. sz. törvényjavaslat. ORSZÁGGVÜLÉS I1IVATAL.t- T/10979/17. Érkezett : 2009 NOV 4 8. Az Országgy űlé s Oktatási és tudományos bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságának kiegészít ő ajánlás a a közoktatásról

Részletesebben

Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok

Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. Eljárási rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. Eljárási rendelkezések Neszmély Község Önkormányzata megalkotja 9./2012(II.15.) önkormányzati rendeletét az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat Országgy űlés Hivatal a Irományszám : l L1 $ 2. 111-1- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2015 JúN 2 2. Egységes javaslat Kövér László ár, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

kiegészít ő ajánlás a

kiegészít ő ajánlás a T/10221/25. szám ORSZÁGGY ÜLÉS HIVATALA Érkezett : 2009 OKT 14. Az Országgyűlé s Ifjúsági, szociális és családügyi Emberi jogi, kisebbségi, bizottságának civil- és vallásügyi bizottságána k Oktatási és

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2007. (II. 28.) rendelete

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2007. (II. 28.) rendelete Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2007. (II. 28.) rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló

Részletesebben

Iromán, : TI (-108 i 8. á k 2015 AP1 Z 1

Iromán, : TI (-108 i 8. á k 2015 AP1 Z 1 Országgyűlés Hivatala Iromán, : TI (-108 i 8 ~AH11n M 111 ~~ riní uu _ á k 2015 AP1 Z 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 37/2007. (VI. 29.) rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 37/2007. (VI. 29.) rendelete 1 Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2007. (VI. 29.) rendelete 1 a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló

Részletesebben

A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati

Részletesebben

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714.

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714. Iromány száma : T/12714/ /{ Benyújtás dátuma : 2016. november 17. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Érkezett : 2016 tiov 1 7. Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

2014. évi...törvény. egyes törvényeknek a dolgozó szülők védelme érdekében szükséges módosításáró l

2014. évi...törvény. egyes törvényeknek a dolgozó szülők védelme érdekében szükséges módosításáró l Érkezett : 2014 JAN 2 2. 2014. évi....törvény egyes törvényeknek a dolgozó szülők védelme érdekében szükséges módosításáró l A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény

Részletesebben

Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete

Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások rendjéről szóló, 7/2012. (V. 3.) rendelet módosításáról Mátraszele Község Önkormányzat

Részletesebben

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. (1) A rendelet 45.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. (1) A rendelet 45.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Doboz Nagyközség Önkormányzatának 8/2008 (III.1. ) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 19/2007 (XII.14.) rendelettel módosított 11/2007. (IX.21.) rendelet módosításáról 1..

Részletesebben

T/10901/18. szám EGYSÉGES JAVASLAT

T/10901/18. szám EGYSÉGES JAVASLAT MAGYARORSZÁG KORMÁNYA OItSZÁGGYŰ,ÉS IVf TÁy AEllenk g Érkezett : 2013 MÁJ 2 3. T/10901/18. szám EGYSÉGES JAVASLAT az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokró l szóló T/10901.

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése ..r,,~.h y}'-egyes Hivatala Az Országgyűlé s Törvényalkotási bizottsága IrományszArn: 1-4 3~ 2 Érkezett: 2015 NOV 16. A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése az Európai Unió Tanácsa által a nemzetközi

Részletesebben

Országgy űlés Hivaíate. irományszám : j h 4,50 t. A Költségvetési bizottság jelentése

Országgy űlés Hivaíate. irományszám : j h 4,50 t. A Költségvetési bizottság jelentése Országgy űlés Hivaíate irományszám : j h 4,50 t 5 Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága i`rfcett; 2015 J U N 0 3, Kijelölt bizottság A Költségvetési bizottság jelentése a Magyarország 2016. évi központi

Részletesebben

A Kormány. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e

A Kormány. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e 1 A Kormány /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról és országos nyilvántartásáról szóló 226/2006. (XI. 20.) Korm.

Részletesebben

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Hidegség Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat ORBZÁGGYÜLÉS HIVATAL A T/1247/18. Érkezett : 2010 OKT 1 8. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ajánlás a Emberi jogi, kisebbségi, civil- é s vallásügyi bizottságának a

Részletesebben

2016. évi... törvény Érkezett 2016 MÁRC A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény módosítása

2016. évi... törvény Érkezett 2016 MÁRC A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény módosítása Országgy űlés Hivatal a lrományszám :T) 9 6-4- 2016. évi.... törvény Érkezett 2016 MÁRC 16. az egyes törvényeknek a nehéz körülmények között él ő nők helyzetének javítását célz ó módosításáró l 1. A szociális

Részletesebben

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (..) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (..) önkormányzati rendelete Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete egyes szociális és gyermekjóléti szolgáltatások térítési díjával összefüggő önkormányzati

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 0 6. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata

Részletesebben

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 32/2009. (VI.1.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló többször módosított 13/2000. (III. 17.)

Részletesebben

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat.

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat. T/6960/69. szám ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett : 2012 JÚN 06. Az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának Foglalkoztatási és munkaügy i bizottságának második kiegészít ő ajánlás a az egyes egészségügyi

Részletesebben

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2. Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó

Részletesebben

I. FEJEZET. A rendelet hatálya

I. FEJEZET. A rendelet hatálya 1 JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 3/2008. (II.28.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és az igénybevétel feltételeirıl, valamint a fizetendı

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04. Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ

EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ :T / sű; 1 Ország gyitic Nivala k, Irományszám Érkezett 2015 JÚN 2, 9. Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

I. Fejezet. Eljárási szabályok, a törvény hatálya

I. Fejezet. Eljárási szabályok, a törvény hatálya Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és egyes személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Bag Nagyközség

Részletesebben

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

A Kormány. /2006. (.) Korm. r e n d e l e t e

A Kormány. /2006. (.) Korm. r e n d e l e t e Melléklet a 2077-1/2006. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2006. (.) Korm. r e n d e l e t e TERVEZET a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.)

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól

TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól TÁJÉKOZTATÁS az együttes finanszírozás szabályairól Tisztelt Felhasználók! 2015. január 1-től több jogszabály tételesen rendelkezik arról, hogy az egyes szociális, és gyermekjóléti szolgáltatások, valamint

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezés. 1. A rendelet célja

I. fejezet Általános rendelkezés. 1. A rendelet célja Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IX.3.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, fizetendő

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek személyes gondoskodást nyújtó ellátásról szóló 24/2004. (IV. ) ÖKT rendelet módosításáról

Részletesebben

(A 39/2015. (Xl.24.) módosító rendelettel, valamint a 16/2016. (lll.22.) módosító rendelettel egységes szerkezetben.)

(A 39/2015. (Xl.24.) módosító rendelettel, valamint a 16/2016. (lll.22.) módosító rendelettel egységes szerkezetben.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (lll.31) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított

Részletesebben

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december 12. napján tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december 12. napján tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 2014. január 1.

Részletesebben

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/10238/14. Érkezett : 2013 ÁPR 0 O. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának ajánlás a az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolato s nemzetközi közigazgatási

Részletesebben

T/7417/23. Az Országgyűlés

T/7417/23. Az Országgyűlés T/7417/23 ORSZÁGGYÜLÉS I IVATALA Érkezett : 2012 JÓN 1 1 Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának kiegészít ő Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságának ajánlás a a nemzeti vagyonról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. november 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. november 29-i rendes ülésére 5. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 29-i rendes ülésére Tárgy: A szociális szolgáltatásokról szóló 22/2003. (VIII.

Részletesebben

(1) Ez a rendelet 2011. november 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet rendelkezéseit a hatályba lépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(1) Ez a rendelet 2011. november 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet rendelkezéseit a hatályba lépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének../2011. (..) önkormányzati rendelet-tervezete a Pápa városban biztosítható személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a

Részletesebben

Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól

Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 3/2008. (III. 28.) és a 9/2011. (VIII. 11.),

Részletesebben

ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014. (..) önkormányzati rendelete a Balaton-felvidéki Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Térítési díj 1993. évi III. törvény 114. 115.

Térítési díj 1993. évi III. törvény 114. 115. Térítési díj 1993. évi III. törvény 114. (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni. (2) A térítési díjat az e törvényben meghatározottak

Részletesebben

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról A tervezet a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő azon miniszteri

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 30-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: március 30.

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 30-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: március 30. ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. március 30-i ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 30. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Gállné Mezősi Szilvia jegyző

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint

Részletesebben

második kiegészít ő ajánlás a

második kiegészít ő ajánlás a T/10680/19. szám 1 v, IIC..,.sx...x.,.. ~~ c. x,.x 111...:.é.: :.aüix : :ié~éésémtééxééé 3.e.. : eéülygu&ii!m Wi Aéééé 2Z, ORSZAGGYÜLES HIVATALA Érkezett : 3, 3it Az Országgyűlé s Mez őgazdasági bizottságának

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: 20161 ÁPR. 2 5 t Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

Országgy űlés Hivatal a Irományszám : Érkezett : 2016 MÁ J 19. A Gazdasági bizottság jelentése

Országgy űlés Hivatal a Irományszám : Érkezett : 2016 MÁ J 19. A Gazdasági bizottság jelentése Országgy űlés Hivatal a Irományszám : Érkezett : 2016 MÁ J 19. 11g jiir Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Kapcsolódó bizottsám A Gazdasági bizottság jelentése a Magyarország 2017. évi központi költségvetésér

Részletesebben

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 28-i ülésére a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet-tervezet elfogadása Előterjesztő: Veszner

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Alapszolgáltatások I. Étkeztetés Házi Segítségnyújtás Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás Családsegítés Az alapszolgáltatások megszervezésével a települési önkormányzat

Részletesebben

a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/ sz. törvényjavaslat

a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/ sz. törvényjavaslat T/10979/14. ORSLÁGGYliLÉS HIVATAL A Érkezett : 2009 NOV 12. Az Országgy űlés Oktatási és tudományos bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságának aj ánlás a a közoktatásról szóló 1993.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 16., hétfõ. Tartalomjegyzék. 229/2010. (VIII. 16.) Korm.

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 16., hétfõ. Tartalomjegyzék. 229/2010. (VIII. 16.) Korm. MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. augusztus 16., hétfõ 133. szám Tartalomjegyzék 229/2010. (VIII. 16.) Korm. rendelet 69/2010. (VIII. 16.) ME határozat 70/2010. (VIII. 16.) ME határozat

Részletesebben

1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési

1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2016. (lll.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított

Részletesebben

A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak

A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. június 29. Hatályos 2015. július 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A Rendelet 15. (2) bekezdése az alábbiakra módosul: 15. (2) Rendszeres települési gyógyszertámogatás a kérelmezőnek akkor lehet megállapítani,

A Rendelet 15. (2) bekezdése az alábbiakra módosul: 15. (2) Rendszeres települési gyógyszertámogatás a kérelmezőnek akkor lehet megállapítani, Zalaszentmihály Község Önkormányzati képviselő-testületének 6/2015 (V.08.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló 2/2015(II.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Polgári Szociális Központ szociális alapszolgáltatásainak 2015. évi önköltség megállapítására és térítési díjainak

Részletesebben