A demográfiai vizsgálódás tárgyát képező humán populációkat különbözőképpen definiálhatjuk. Meghatározhatjuk úgy,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A demográfiai vizsgálódás tárgyát képező humán populációkat különbözőképpen definiálhatjuk. Meghatározhatjuk úgy,"

Átírás

1 H A L A N D Ó S Á G I BECSLÉSEK ÉS NÉPESSÉGSTRUKTÚ RA* B. LUK Á CS ÁGNES A demográfiai vizsgálódás tárgyát képező humán populációkat különbözőképpen definiálhatjuk. Meghatározhatjuk úgy, 1. mint egy adott állam keretében élő népességet (démosz), vagy 2. mint az állam fogalmától független, a leszármazás közössége által egyesített népet, illetve népcsoportot (ethnosz), de felfoghatjuk úgy is, 3. mint valamilyen adott szempontból összetartozó egyedek összességét, társulását, csoportját (1). Dolgozatomban a népesség-fogalmat az első értelemben használom, és a polgári Magyarország évek közötti népességösszetételét kísérelem meg fölvázolni korcsoportok és település-típusok szerint. A vizsgált korszak hazai népességtörténete eléggé feltáratlan, amit számos más tényező mellett azzal indokolhatunk, hogy a népesedési adatok szórványosak és megbízhatóságuk mértéke erősen vitatott. A rendelkezésre álló információk talán mégis alkalmasak arra, hogy segítségükkel összehasonlító becsléseket végezzünk, illetve azok első kiindulópontként szolgáljanak megfelelő népesség modellek kiválasztásához. Területi beosztás és település-szerkezet Korszakunkban az általunk vizsgált polgári Magyarország területe 46 vármegyére, szabad kerületekre és szabad királyi városokra tagozódik. Elvonatkoztattunk az ország egyes tájegységei között fennálló természet- és gazdaságföldrajzi, etnikai különbségektől, az eltérő történelmi fejlődéstől és Ludovicus Nagy repertorium-jellegű kézikönyve1 nyomán a népesség településszerkezet szerinti összetételét vizsgáltuk. (2) A népesség település-típus és lélekszám-nagyság szerint kombinált feldolgozását abban a feltevésben végeztük el, hogyha a városi-falusi népességet * A Magyar Biológiai Társaság által, az M TA Demográfiai Bizottsága és a KSH Népességtudományi Kutató Intézete közreműködésével, Budapesten rendezett IX. Biológiai Vándorgyűlésen megvitatott előadás. 1 A forrásul felhasznált kézikönyv adatainak egyéb ismert egykorú népességszámokkal való egybevetéséből levonható következtetéseket május 18-án, az Alba Regia Napok Történész Tudományos Ülésszakán ismertettem. (Megjelenés alatt.)

2 1 2 В. LUKÁCS Л G X Е S 1. M a g yaro rszá g 1827 k ö rü li népességének szerkezete település-típusok szerint ( A z összlakosság százalékában) С т р у к т у р а населения В е н гр и и около 1827 г. по т ипам поселений (в процент ах всего населения) The S tru ctu re o f H u n g a ry 's P o p u la tio n by the T y p e o f Settlem ents a rou n d 1827 ( I n percentage of the total population) F o rm s: L á s d (2 ) a la tt. Г ор и зон т а л ьн а я гр а ф а : (1) Тип поселения; (2) Число населения на данном поселении; (3) 2000 и больше; (4) 1999 и меньше; (5) Вместе. В ерт икальная гр а ф а : (1) Свободный королевский и горный город; (2) Архиепископский и епископский город; (3) Сельский городок; (4) Село; (5) Крупное поместье, пуста, хутор; (6) Живущие в горах, полях и т. д.; (7) Всего. И ст очник: смотри (2) H e a d in g : 1. Type of settlement; 2. Number of the population of the settlement; and more; and less; 5. Together L a tera l text: 1. Royal boroughs and mining towns; 2. Archiépiscopal and episcopal towns; 3. Country-towns; 4. Villages; 5. Domains, puszta, farms; 6. Inhabitants of the hills, fields, etc.; 7. Total Sou rces: See under (2) nem is sikerül ily módon egyértelműen elhatárolni, következtetni tudunk az agrárnépesség arányára. Az érseki és püspöki városokat egészükben, továbbá a 2000 lélekszámnál népesebb mezővárosok lakosságának mintegy 5 10 százalékát a szabad királyi és bányavárosok lakosságával összevontuk, s így a nem-mezőgazdasági lakosság aránya körülbelül 7 10 százalékra vehető, vagy megfordítva, a népességet több mint 90 százalékban agrárnépességnek minősíthetjük. Figyelemre méltó, hogy a szokásos 2000-es lélekszám, mint kategóriahatár mennyire nem bizonyult diszkriminatívnek, vagyis mennyire nincs éles határvonal különösen a mezővárosi falusi népesség vonatkozásában. Jóllehet a mezővárosok átlagosan nagyobb lélekszámúak mint a falvak, helyesebbnek látszik a két kategóriát mint zárt mezőgazdasági településeket inkább egybevontan számba venni. Táblázatunkból kitűnik, hogy az ország népességének túlnyomó többsége 88,71 százaléka e korszakban mezővárosokban és falvakban élt.

3 HALANDÓSÁGI BECSLÉSEK 13 Külön ki kell emelnünk annak a két további település-kategóriának a népességét, amelyet Ludovicus Nagy egyrészt mint praediumokon (uradalmakban, benépesített pusztákon) élőket, másrészt mint hegyekben, mezőkön, majorokban, juhászaiban, kalyibákban stb. tartózkodókat mutat ki. Mai fogalommal külterületi népességnek nevezhetjük a lakosságnak ezt a két csoportját, amely mint ilyen, tulajdonképpen bármelyik zárt település-típushoz kapcsolódhat. Noha e népességcsoport nagyságrendje országos átlagban 4,5 százalék körül mozog, nyilvánvaló, hogy a külterületi népesség számbavétele, különösen pedig halotti anyakönyvezése egészen hiányos lehetett. Ez jelentős hibaforrást képez főleg olyan helységeknél, ahol az arány az átlagot meghaladta. 1. A polgári M agya ro rszá g területi beosztása (a főbb útvo n a la k feltüntetésével) az 1830 körüli években Территориальное разделение бурж уазной В енгрии (с отметкой главных м агист ралей ) около 1830 г. The T erritoria l D istribution of C iv il H ungary around 1830 (M a in roads indicated) A korabeli életviszonyok megítélésekor nehéz elkerülni az anakronisztikus szemléletet. A halandóság szemszögéből nézve nem lehetett okvetlen előnyös nagyobb, zárt, esetleg zsúfolt településen élni, különösen járványok idején. Másrészt viszont a városok nem-mezőgazdasági népességének jobb kereseti lehetőségei, magasabb anyagi és műveltségi szintje a kiegyensúlyozottabb létfeltételek révén esetleg kedvezőbb halandósági viszonyokat eredményezett, mint az agrárnépesség halandósági színvonala, amely a mindenkori terméseredmény függvényeként rövid távon igen erősen ingadozott.

4 14 B.LUKÁCS ÁGNES Halandósági becsléseink szempontjából végül lényeges megjegyezni, hogy forrásunk szerint az ország lakosságának 5,98 százaléka lakott szabad királyi és bányavárosokban, és további 2,80 százaléka élt olyan privilegizált kerületekben, amelyekben a helységek mezővárosok és falvak egy része halottkémlelésre és rendszeres egészségügyi adatszolgáltatásra kötelezett hatósági orvossal, vagy seborvossal rendelkezett. Részleges halálozási adataink ugyanis e kétféle népességcsoportra vonatkoznak, és noha azok semmilyen vonatkozásban sem reprezentatívak, mégis első megközelítésként vizsgálataink kiindulópontját képezik. Az egészségügyi adatszolgáltatásra kötelezett szabad királyi és bányavárosokat és privilegizált kerületeket, az érseki és püspöki városokat, a legnépesebb szabadalmas mezővárosokat és falvakat, valamint az egyes vármegyéket térképen ábrázoltuk. Térképünkön Franz Raffelsperger nyomán feltüntettük az ország elmaradottságát híven tükröző úthálózatot is. A szabad királyi városok térbeli eloszlása nem egyenletes, többségük arra a területre esik, amely mindvégig Habsburg fennhatóság alatt állott. A szabad királyi városokkal gyakorlatilag azonos jogállású bányavárosok Nagybánya kivételével Hont, Bars és Zólyom megyékben helyezkednek el. Külön kategóriába sorolható a 8 érseki és püspöki város, amelyek az ország legrégibb és sok szempontból legfejlettebb településeit képezik és csupán jogilag térnek el a szabad királyi városoktól. A mezővárosok közül csak a három legjelentősebbet (Miskolc, Kecskemét, Hód-Mező-Vásárhely) emelte ki Ludovicus Nagy, a falvak közül pedig a nél is több lakost számláló Csabát és Sámsont, ezért mi is csupán ezeket ábrázoltuk. Végül a Jász-Kun kerületet, a Hajdú városok kerületét és a Szepesi városokat tüntettük fel, amelyek közül az első kettő az Alföld csaknem egész kiterjedésében szétszórtan terül el. A népesség korstruktúrája A történeti demográfiai kutatások hatékonyságát jelentősen fokozták, a hiányos és pontatlan népességi adatok interpretációját merőben új megvilágításba helyezték azok a legújabb demográfiai kutatási eredmények, amelyek elsősorban Bourgeois-Pichat, Coale és Demeny, illetve Fleury és Henry nevéhez fűződnek: nevezetesen a quasi-stabil technika kidolgozása, valamint a főleg történeti termékenységi vizsgálatoknál használt családrekonstrukciós módszer (3). Egy zárt quasi-stabil népesség amelyet változatlan szintű termékenység és egyenletesen változó halandóság jellemez továbbélési rendjét és adott időszakban megfigyelt növekedési ütemét tekintve megközelítőleg hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint az ugyanezen paraméterek által jellemzett elméleti stabil népesség. Coale szerint, ha az alábbiakban felsorolt nem azonos forrásokból származó négyféle információ közül bármely kettő ismert, a népesség jellemzőit ezek segítségével meghatározhatjuk: Kormegoszlási adatok, mint két korcsoport egymáshoz való aránya, vagy egy korcsoport részaránya az egész népességben. 2. Halandósági adatok, mint a születéskor, vagy bármely életkorban vár-

5 HALANDÓSÁGI BECSLÉSEK 15 ható átlagos élettartam, vagy a továbbélők aránya két életkor között, vagy bármely korspecifikus illetve a nyers halálozási arányszám. 3. A népesség vagy bármelyik nagyobb korcsoport növekedési üteme. 4. Termékenységi adatok, mint a nyers születési arányszám, vagy az általános termékenységi arányszám, vagy az átlagos szülési életkor és a teljes termékenység (4). Ahhoz, hogy a stabil technikát egy adott quasi-stabilnak tekintett népesség jellemzőinek becslésére alkalmazhassuk, bizonyos előfeltevésekből kell kiindulnunk s elkerülhetetlenül kisebb-nagyobb torzításokkal kell számolnunk (5). így az általunk vizsgált XIX. század eleji Magyarország népességéről a konkrét feudális-rendi viszonyoktól elvonatkoztatva azt vesszük fel, hogy gazdaságilag elmaradott preindusztriális társadalom, amelynél változatlan szintű magas termékenységet tételezhetünk fel, halandósági színvonalára és növekedési ütemére pedig az alábbi szórványos adatainkból következtethetünk: 1. az elhaltak kormegoszlása, 2. a nyers halálozási arányszám, 3. továbbélési rend, illetve születéskor várható átlagos élettartam, 4. a népesség növekedési üteme között.2 Az elhaltak kormegoszlására három, illetve részben négy forrásból következtethetünk. (A negyedik forrásunk csak a csoportközök átalakítása után válnék összehasonlíthatóvá az 1. és 70. korévek közötti intervallumban.) F o rrá s : L á s d (6 ) és (7 ) a la tt. Összeállításunk két szembetűnő jelenségre hívja fel a figyelmet: egyrészt az alföldi mezővárosi és falusi településekből álló Jász-Kun kerület és másfél-két évtizeddel későbbi Fáy-féle országos adatnak a városokénál jóval magasabb csecsemő-halott arányára, és ezzel összefüggésben a éveseknél megfigyelhető ellenkező irányban eltolódott részarányokra. A relatív különbségek ugyanis akkor is fennállnak, ha a csecsemőhalottak hiányos anyakönyvezésével számolunk. Másik észrevételünk arra az egyezésre vonatkozik, amelyet az 1 10 éves elhaltak feltűnően magas részarányánál egyöntetűen tapasztalunk. Nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy ez a korcsoport az anyakönyvezett csecsemőhalottaknak egy jelentős részét is maga- 2 2E hosszú időszak átlagos növekedési üteme elfedi a rövid távon jelentkező zavaró hatású ingadozásokat. Mindaddig azonban, amíg egy közbeeső időpontban részletes és elfogadhatóan megbízható népességszámokkal, valamint természetes népmozgalmi mutatókkal nem rendelkezünk, ezzel a közelítő becsléssel dolgozhatunk csupán.

6 16 ban foglalja. A halottak kormegoszlását megfelelő korrekciók végrehajtása nélkül tehát nem tarthatjuk a legalkalmasabb paraméternek a modell-népesség kiválasztásához, bizonyos információt mégis nyújt számunkra azzal, hogy a halandóságban mutatkozó relatív különbségekre irányítja a figyelmet. A következő számbajöhető halandósági mutató a nyers halálozási arányszám ugyanazokat a relatív különbségeket tükrözi, mint amelyeket az elhaltak kormegoszlása alapján kimutattunk, hiányosságai is hasonló természetűek. Becslésünk szerint az arány országosan a 35 40%o-hez állhatott közel, a mintegy 7 10%-ot kitevő nem-mezőgazdasági népességnél esetleg ennél alacsonyabb érték is feltételezhető. A továbbélési rendre és a születéskor várható átlagos élettartamra vonatkozólag két halandósági tábla nyújt tájékoztatást, azonban mindkettővel szemben számos fenntartásunk van. F áy András noha igen nagyszámú, de hiányos adattömegre támaszkodva férfi-nő bontás nélküli táblát számított az elhaltak korcsoportjainak korévekre való felbontása után. Az elhaltak kormegoszlásán alapuló Halley módszerű tábla akkor is tartalmaz bizonyos torzítást, ha koréves adatokon alapszik. Fáy táblájában a Süssmilch Baumanneljárással végrehajtott interpoláció további hibaforrást képez, amelynek irányát és mértékét igen nehéz lenne megbecsülni (4). A másik halandósági tábla, amelyből a továbbélési rendre és születéskor várható átlagos élettartamra vonatkozóan kiindulópontot kaphatunk, az általunk három szabad királyi I I. H alandósági táblák továbbélési rendjének egybevetése F érfi С равнение п ор я дк ов д о ж и т и я т а бл и ц см ерт ност и. М у ж ч и н ы Com parison of L ife Table Survivorship Fun ction. M ales

7 város több éves névszerinti halálozási listájából számított koréves és férfiakra-nőkre vonatkozó Halley-módszerű tábla. Fáy táblájával szemben az a különbség, hogy interpolációra nem volt szükség, tehát ezt a hibaforrást nem tartalmazza, azonkívül a férfiak és nők közötti lényeges halandósági különbségeket is tükrözi. Az alapadatok viszonylag jók, azonban a bázis, amelyre támaszkodik, túlságosan szűk és valójában csak a közepes nagyságú fejlett városokat képviselné. Azonban, miután a Halley-módszerű tábla általában olyan irányban torzít, hogy a valóságosnál kedvezőtlenebb halandósági viszonyokat mutat, az ezzel a módszerrel általunk számított továbbélési rendet és születéskor várható átlagos élettartamot a fejlett városokénál ugyancsak kedvezőtlenebb országos halandósági viszonyok becslésére szélesebb körű adatok hiányában első közelítésként elfogadhatónak véljük. E meggondolások eredményeképpen tehát a számított továbbélési rendekhez megkerestük a grafikusan legjobban illeszkedő regionális modell halandósági táblát, amelyet sok próbálkozás után végül az East. modell-család 4. szintjénél véltünk megtalálni (7). 17 I I I. H alandósági táblák továbbélési rendjének egybevetése N ő С равнение п орядков д о ж и т и я т а бл и ц см ерт ност и. Ж енщ ины Com parison of L ife Table Survivorship F un ction. Females A 2. és 3. ábrán bemutatott görbék közül a fenti modell és az általunk számított halandósági tábla továbbélési rendjének egyes kiemelt korévekhez tartozó értékeit, valamint a születéskor várható átlagos élettartamokat táblázatba foglaltuk : 2 Demográfia 1

8 18 b. l u k Acs A g n e s Továbbélési rend (lx) S zü letésk o r v á r h a tó átla go s é le tta r ta m ( e g ) 0 24,82 28,30 24,915 27,500 F orrás: Lásd (8 ) és (9 ) alatt. I V. S ta b il népesség korm egoszlásának illeszkedése M agyarország évi népességének korm egoszlásához П р и п а совк а возраст ной ст р у к т у р ы ст абильного населения к возраст ной ст р у к т у р е населения В е н гр и и в 1870 г. F it t in g o f Stable P o p u la tio n s ' A g e D is trib u tio n to the A ctual One of the 1870 H ungarian P opulation Census

9 HALANDÓSÁGI BECSLÉSEK 19 V. S ta b il népesség korm egoszlásának illeszkedése M a g y a ro rszá g évi népességének korm egoszlásához П р и п а совк а возр аст ной ст р у к т у р ы ст абильного населения к возраст ной ст рукт уре населения В енгрии в 1870 г. F it t in g o f Stable P o p u la tio n s ' A g e D is trib u tio n to the A ctua l One of the 1870 H ungarian Pop u la tion Census A kiválasztott halandósági tábla-modellnél a születéskor várható átlagos élettartam-értékek is igen jól megegyeznek. Tulajdonképpen a modell halandósági tábla kiválasztásához ez a paraméter a legdöntőbb. A modell halandósági táblához tartozó stabil kormegoszlás-sorozatból a megfelelőt kiválasztani egy további paraméter, mégpedig vagy a növekedési ütem, vagy a bruttó reprodukciós együttható ismeretében lehetséges. A népességnövekedési ütemre megközelítő becsléssel rendelkezünk az évek közötti népességfejlődés törvényhatóságonkénti vizsgálata alapján. A tényleges növekedési ütem e hosszú korszak átlagában 6 ezrelék körül alakult, ezért az 5 és a 10 ezrelékes növekedési ütemnek megfelelő kormegoszlások valószínűleg közrefogják a vizsgált korszakunkban fennállott tényleges kormegoszlást. Miután kiinduló előfeltevésünk a népesség quasi-stabilitása volt, feltételezhetjük, hogy a halandóság színvonalának lassú és hosszú távon egyenletes csökkenése révén a nyers születési és halálozási arányszámok különbsége szintén egyenletesen növekszik. Feltevésünket alátámasztani látszik, hogy amikor az 1820-as évek becsült halandósági paraméterei és növekedési üteme alapján kiválasztott modell kormegoszlásokat az évi tény 2*

10 L UKACS A ONES leges kormegoszláshoz illesztettük, azok közül a 4. szint 10%o-es növekedési ütemmel számított megoszlása simult legjobban (10). összehasonlítás céljából további három modell kormegoszlás grafikus illeszkedését is bemutatjuk3 V I. S ta b il népesség korm egoszlásának illeszkedése M agyarország évi népességének kormegoszlásához П р и п а совка возраст ной ст р у к т у р ы ст абильного населения к возраст ной ст р у к т у р е населения В е н гр и и в 1870 г. F it t in g o f Stable P o p u la tio n s ' A g e D is trib u tio n to the A ctual One of the 1870 H ungarian P opulation Census 3Jóllehet a grafikus ábrázolást semmiképpen sem tarthatjuk a modell kiválasztás precíz módjának, ezzel is érzékeltetni kívántuk kiinduló adataink approximatív jellegét. Az előadás elhangzása óta kutatásainkat folyamatosan tovább fejlesztettük és a levéltári egészségügyi forrásokból származó szórványos halálozási adatok helyett anyakönyvi adatokra kívánunk támaszkodni. A népességi adatok megbízhatóságát, illetve hiányosságát is vizsgáljuk több egykorú forrás részletekbe menő egybevetése útján. A mintegy 8O éves időszak helyett 40 évre csökkentjük a növekedési ütem számításánál figyelembe vett időszakot. Kutatásainktól olyan eredményeket várunk, amelyek elégségesen pontos kiinduló adatokat jelentenek a megfelelő stabil modellek numerikus módszerrel történő kiválasztásához.

11 VII. S ta b il népesség korm egoszlásának illeszkedése M agyarország évi népességének kormegoszlásához П р ипасовка возраст ной ст р икт у р ы ст а бильного населения к возраст ной ст р у к т у р е населения В е н гр и и в 1870 г. F it t in g o f Stable P o p u la tio n s ' A g e D is trib u tio n to the A ctua l One of the 1870 H ungarian P opulation Census IRODALOM 1. Közgazdasági Lexikon. Szerk. : Halász Sándor dr., M andclló Gyula dr. Budapest, I. kötet Bevezetés a demográfiába. Szerk.: Szabady E gon dr. Budapest, N a g y, Ludovicus: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti Regni Hungariae partiumque eidem adnexarum. Tom. I. Budáé, B ourgcois -Pichat, Jean: Utilisation de la notion de population stable pour mesurer la mortalité et la fécondité des populations des pays sous-développés. B u lle tin de l'in s tit u t In te rn a tio n a l de S ta tistiq u e, Stockholm, 1958, 36, p. Coale, A n sley, J. : Estimates of Various Demographic Measures through the Quasi-Stable Ago Distribution. In: Emerging Techniques in Population Research. M ilb a n k M e m o r ia l F u n d, p. Coale, Ansley, J. and P a u l Dem eny: Regional Model Life Tables and Stable Populations. Princeton, F le u r y, M ic h e l et L o u is H e n ry : Des registres paroissiaux à l histoire de la population. Paris, p. H e n ry, L o u is : Une richesse démographique en friche; les registres paroissiaux. P o p u la tio n, No Coale, A. J. : I. m p. ' 5. Methods of E stim ating Basic D em ographic Pleasures from Incom plete Data. UN New York, 1967V p., 6. B. Lukács Ágnes: A halandósági viszonyok néhány vonása Magyarországon a 19. sz. első felében- D e m o g rá fia, p. 7. F á y András: Adatok Magyarország bővebb ismertetésére. Pesten, B. Lukács Ágnes: Adalék az 1820-as évek halandósági viszonyaihoz Magyarországon. Történeti S ta tisztik a i É vkön y v, Budapest, Coale, A. J. and P a u l D em en y : I. m p. 10. A magyar Korona országaiban az év elején végrehajtott népszámlálás eredményei a hasznos állatok kimutatásával együtt. Szerk.: A z Országos Magyar Kir. Statisztikai H ivatal Pest, 1871.

12 22 ОЦЕНКИ СМЕРТНОСТИ И СТРУКТУРА НАСЕЛЕНИЯ Резюме Настоящий очерк содержит частные результаты исследований, начавшихся несколько лет назад с целью познания демографического положении в первой трети девятнадцатого века. Поселения Венгрии группировались по юридическим категориям и типам поселений и обсуждалось распределение их населения по количеству жителей (на основе подробной обработки одного источника). Большое количество (4,5%) населения, живущего вне закрытых поселений, в пустах, хуторах, крупных поместьях, кроме того, в горах, виноградниках, овцеводствах и т. д. показывает трудности пересчёта населения и регистрации демографических явлений. По приблизительной нашей оценке 7 10% населения работало вне сельского хозяйства, то есть прединдустриальный характер общества не является спорным. В тех поселениях (свободные королевские города, горные города и поселения привилегированных районов), о которых мы имеем частичные данные о смертности, жили только 8,8% населения, поэтому наши данные о смертности нельзя считать выборочными, они составляют только базу нашей приблизительной оценки. На основе этой оценки мы могли выбрать наилучший вариант из моделей, региональных таблиц смертности выработанных Коль и Демини, именно тот, который лучше всего припасовывается графически к уровню смертности в соответствующем семействе моделей (рисунки 2 и 3). С помощью использования темпа прироста населения, мы достигли возрастной структуры модельного населения, графическое сравнение которой является обоснованной с настоящей структурой населения на сорок лет позже, это сравнение имеет место при предположении квази-стабильности. По вышеуказанной оценке нами полагается, что (в первой трети девятнадцатого века) возрастная структура модельного населения, растущего в среднем на 10 % и согласно уровню смертности номер 4 семейства моделей «восток» региональных таблиц смертности, удовлетворительно характеризует возрастную структуру населения Венгрии (рисунки 4, 5, 6, 7). Наконец, без переоценивания значения случайных и неточных исторических данных смертности, нужно подчеркнуть, что в их отсутствии невозможно было бы использование новейшего историко-демографического метода стабильная техника при восстановлении демографических отношений в начале девятнадцатого века в Венгрии предполагаемых квазистабильным. Подробное обсуждение какого бы ни было населения, в т. ч. и населения ранних исторических эпох, невозможно без знания возрастной структуры. На основании возрастной структуры не только демографическая картина данной эпохи является охарактеризуемой, но она представляет собой базу обсуждений и в гуманной биологии. M O R T A L I T Y E S T I M A T I O N S A N D P O P U L A T I O N S T R U C T U R E S u m m a ry T h e paper presents p artial results o f in vestigation s havin g been p erform ed continuou sly since s evera l y ea rs w ith th e a im to tra c e H u n g a r y s d e m o g ra p h ic statu s in th e fir s t t h ir d o f th e 19th cen tu ry. T h e s tu d y w a s d e b a te d a t th e N in th C ongress o f th e H u n g a ria n B io lo g ic a l S o c ie ty h eld in B u d a p est on th e 6h 8 th M a y, 1970 in coopera tio n w ith th e D e m o g ra p h ic C o m m itte e o f th e H u n g a ria n A c a d e m y o f Sciences an d th e D e m o g ra p h ic R esearch In stitu te o f the C entra ] S tatistical O ffice. T h e s e ttle m e n ts o f H u n g a r y h a v e been cla ssified b y le g a l statu s an d b y t y p e o f th e s e ttle m e n t r e s p e c tiv e ly, w h ile th eir p o p u la tio n d is trib u tio n has been in v e s tig a te d b y size group o f th e inhabitants (on th e basis o f th e d etailed elaboration o f a con tem porary rep erto r y ). T h e s ig n ific a n t r a le (4.5 % ) o f th e p o p u la tio n liv in g ou tsid e o f th e settle m e n ts on th e p u szta, on fa rm s, in m a n o ria l cen ters as w e ll as in th e lulls, v in e y a rd s, sheep -fa rm s, etc. m anifests the difficu lties o f the popu lation enum eration and o f th e registration o f the v i-

13 HALANDÓSÁGI BECSLÉSEK 23 t a l even ts. A s to ou r a p p r o x im a te e s tim a tio n a b o u t 7 10 p e rc e n t o f th e p o p u la tio n h a d n o n -a g ricu ltu ra l occu p a tio n so th e p re in d u stria l c h a ra c te r o f th e s o c ie ty can h a r d ly he c h a llen ged. O n ly 8,8 p e rc e n t o f th e t o t a l p o p u la tio n liv e d on th o s e s e ttle m e n ts (r o y a l fre e b orou g h s, m in in g to w n s as w e ll as in s e ttle m e n ts o f p r iv ile g e d d is tric ts ) o f w h ic h p a r tia l d a ta on m o r t a lit y a re a v a ila b le in s a n ita ry r e p o rts a t th e S ta te A r c h iv e s. F o r th is v e r y reaso n ou r in fo rm a tio n s on m o r ta lity ca n n o t b e reg a rd ed as rep r e s e n ta tiv e an d t h e y can s e rv e o n ly as t h e basis o f a p p r o x im a te e s tim a tio n s b y th e h elp o f w h ich th e m o r t a lit y le v e l cou ld b e chosen o u t o f th e re g io n a l m o d e l life ta b les p rep a red b y Coale a n d D em eny, fr o m a m o n g t h e s u ita b le m o d e l fa m ily t h a t on e w h ic h cou ld be g r a p h ic a lly b e s t f it t e d (F ig s 2 a n d 3). U s in g a fu rlh er c h a ra c te ris tic ta k e n fr o m a d iffe r e n t s o u r c e -m a te r ia l i. e. th e ra te o f g ro w th th e m o d e l a g e stru ctu re o f th e p o p u la tio n cou ld b e d e te rm in e d, w h a t w a s con sid e red to b e rea so n a b le to co m p a re g r a p h ic a lly a t th e fir s t a p p r o x im a tio n su p p osin g q u a s i-s ta b ility w ith an a ctu a l a ge d is trib u tio n o f fo u r t y y ea rs la te r. A s to th is series o f e s tim a tio n s th e H u n g a ria n a ge stru ctu re o f th e fir s t th ir d o f th e 19th c e n tu r y is con sid e red to b e c h a ra c te rize d s a tis fa c to r ily b y th e a g e stru ctu re o f a p o p u la tio n in creasin g b y a 1 0 % - a n n u a l a v e r a g e r a te c o rre s p o n d in g to th e m o r t a lit y le v e l o f th e E a s t fa m ily N o. 4. o f th e reg io n a l m o d e l life ta b le s (F ig s 4, 5, 6, 7). F in a lly, w ith o u t o v e r e s tim a tin g th e im p o rta n c e o f ou r h is to ric a l m o r t a lit y d a ta b e in g sp a rse and in a ccu ra te, w e h a v e to p o in t o u t t h a t w ith o u t th e m i t w o u ld n o t h a v e b een possib le e ith e r to t r y to a p p ly on e o f th e n e w e s t m eth o d s o f h is to ric o -d e m o g ra p h ic a l a n a ly s is th e te ch n iq u es o f s t a b ilit y fo r recon s tru c tin g H u n g a r y s p o p u la tio n con d itio n s o f th e e a r ly 19th c e n tu r y p resu p p osed i t to h a v e been q u a si-sta b le, t h e in te n s iv e s tu d y o f a p o p u la tio n so t h a t o f e a rlie r h is to ric a l p o p u la tio n s c a n n o t b e im a g in e d w ith o u t th e k n o w le d g e o f its a g e stru ctu re. O n th e o th e r h a n d, n o t o n ly th e d e m o g ra p h ic p ic tu re o f a period can be draw n w ith th e help o f th e age structure, bu t it can be used also as a benchm ark in hum an b iological studies.

Természetes népmozgalom

Természetes népmozgalom Természetes népmozgalom Termékenység és halandóság Termékenység fertilitás Nem minden nő ad gyermeknek életet De egy nő élete során több gyermeknek is adhat életet Halandóság mortalitás Mindenki meghal

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI DEMOGRÁFIAI TÁJÉKOZTATÓ FÜZETEK 14.

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI DEMOGRÁFIAI TÁJÉKOZTATÓ FÜZETEK 14. A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI DEMOGRÁFIAI TÁJÉKOZTATÓ FÜZETEK 14. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr.

Részletesebben

A Z 1959/60-A S ÉVEKBEN

A Z 1959/60-A S ÉVEKBEN M A G Y A R O R S Z Á G FALUSI ÉS V Á R O SI N É P E S S É G ÉNEK H A L A N D Ó S Á G I V IS Z O N Y A I A Z 1959/60-A S ÉVEKBEN PA LLÓ S EM IL A városi és falusi emberek életkörülményeinek különbsége

Részletesebben

мáма бáбушка пáпa дéдушка дóчка тётя A hivatalosabb мать (anya) és дочь (leánygyermek) szavak többes száma: мáтери, дóчери.

мáма бáбушка пáпa дéдушка дóчка тётя A hivatalosabb мать (anya) és дочь (leánygyermek) szavak többes száma: мáтери, дóчери. УРÓК ВТОРÓЙ 2. 1. а. Keressen meg a betűnégyzetben 11 szót a TK 2/ЛГ/1. (20. old) szavai közül! A sza vak balról jobbra és föntről lefelé állnak, keresztezhetik egymást, illetve sarkaikkal érintkezhetnek.

Részletesebben

A GAZDASÁGI AKTIVITÁS SZINTJE ÉS SZERKEZETE INDIÁBAN VÁNDORLÁSI STÁTUS SZERINT*

A GAZDASÁGI AKTIVITÁS SZINTJE ÉS SZERKEZETE INDIÁBAN VÁNDORLÁSI STÁTUS SZERINT* A GAZDASÁGI AKTIVITÁS SZINTJE ÉS SZERKEZETE INDIÁBAN VÁNDORLÁSI STÁTUS SZERINT* PRAVIN V ISARIA A munkaerővel kapcsolatos vizsgálatok tanulsága szerint pozitív összefüggés van a vándorlási státus és a

Részletesebben

KÖZÖS UTASÍTÁSA. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú. Budapest, 1965. évi március hó 1-én BELÜGYMINISZTÉRIUM

KÖZÖS UTASÍTÁSA. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú. Budapest, 1965. évi március hó 1-én BELÜGYMINISZTÉRIUM BELÜGYMINISZTÉRIUM SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! 10-26/4/1965. Hatályon kívül helyezve: 17/73. min. par. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú KÖZÖS UTASÍTÁSA Budapest, 1965. évi március

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI DEMOGRÁFIAI TÁJÉKOZTATÓ FÜZETEK 9.

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI DEMOGRÁFIAI TÁJÉKOZTATÓ FÜZETEK 9. A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI DEMOGRÁFIAI TÁJÉKOZTATÓ FÜZETEK 9. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr.

Részletesebben

Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise

Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise Heart ra te correc ti on of t he QT interva l d ur i ng e xercise Gáb or Andrássy, Attila S zab o, 1 Andrea Duna i, Es zter Sim on, Ádá m T a hy B u d a p e s t i S z e nt Ferenc Kó r há z, K a r d io

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján

Részletesebben

DR. THEISS EDE A HAG Y ОM ÁNYO S R E P R O D U K C IÓ S M É R ŐS Z Á M ОK

DR. THEISS EDE A HAG Y ОM ÁNYO S R E P R O D U K C IÓ S M É R ŐS Z Á M ОK R E P R O D U K C IÓ M É R É S ÉS H Á Z A S S Á G I M O ZG A L O M DR. THEISS EDE A HAG Y ОM ÁNYO S R E P R O D U K C IÓ S M É R ŐS Z Á M ОK F O G Y A T É K O S S Á G А I A reprodukciómérés, a nemzedékváltás

Részletesebben

A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R

A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R K Ö Z L EM É N Y E K A N É PSZ Á M LÁ LÁ SI AD A TO K M EG BÍZH A TÓ SÁ G Á N A K ELLENŐRZÉSE II.1 RÓ ZSA G ÁBO R L akásism érvek A lakás tu la jd on jellege Ennél az ism érvnél nincs összehasonlítási

Részletesebben

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA

SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10 2 4 9 2 / 1 9 74. BELSŐ HASZNÁLATRA! 19 Sorszám: SZABÁLYSÉRTÉSI IRATOK ÜGYKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1975 ÁBTL - 4.2-10 - 2492/1974 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA 10-2492/

Részletesebben

A M Ű V I VETÉLÉSEK D E M O G R Á F IA I JELENTŐSÉGE DR. MILTÉNYI KÁROLY 1.A Z ABORTUSZОК JELE N ТŐ SÉ G E A SZÜ L ETÉSK ORL Á TOZÁ SB AN

A M Ű V I VETÉLÉSEK D E M O G R Á F IA I JELENTŐSÉGE DR. MILTÉNYI KÁROLY 1.A Z ABORTUSZОК JELE N ТŐ SÉ G E A SZÜ L ETÉSK ORL Á TOZÁ SB AN A M Ű V I VETÉLÉSEK D E M O G R Á F IA I JELENTŐSÉGE DR. MILTÉNYI KÁROLY Születésszámunk 1955 óta bekövetkezett visszaesése időrendben egybe esik a terhességmegszakításokra vonatkozó rendelkezések alapvető

Részletesebben

P ÁRAD IFFÚ ZIÓ ÉP Ü LETFIZIKA

P ÁRAD IFFÚ ZIÓ ÉP Ü LETFIZIKA P ÁRAD IFFÚ ZIÓ ÉP Ü LETFIZIKA A DIFFÚZIÓ JELENSÉGE LEVEGŐBEN Cs in á lju n k e g y k ís é rle t e t P A = P AL +P= P BL + P = P B Leveg ő(p AL ) Leveg ő(p BL ) A B Fe k e t e g á z Fe h é r g á z A DIFFÚZIÓ

Részletesebben

В А Л Е Н Т Е Й, Д. И. : П р обл ет ы н а р одон а сел ен и я. (A n ép esed és k érd ései) В ы сш а я Ш кола. М о с к в а, 1961. 159 р.

В А Л Е Н Т Е Й, Д. И. : П р обл ет ы н а р одон а сел ен и я. (A n ép esed és k érd ései) В ы сш а я Ш кола. М о с к в а, 1961. 159 р. IR O D A LO M В А Л Е Н Т Е Й, Д. И. : П р обл ет ы н а р одон а сел ен и я. (A n ép esed és k érd ései) В ы сш а я Ш кола. М о с к в а, 1961. 159 р. A k ö n y v n ép szerű fo rm á b a n á tfo g ó a n

Részletesebben

A termékenység és a párkapcsolatok nyitott kérdései

A termékenység és a párkapcsolatok nyitott kérdései A termékenység és a párkapcsolatok nyitott kérdései Kamarás Ferenc Kohorsz 18 Magyar Születési Kohorszvizsgálat Nyitókonferencia KSH 2017. november 13. A termékenység nyitott kérdései Hogyan és mikor biztosítható

Részletesebben

A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László

A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Amint a legutóbbi, 2001-es ukrajnai népszámlálás is megerősítette,

Részletesebben

DEMOGRÁFIA 3. ÉVF. 2. S Z Á M BUDAPEST

DEMOGRÁFIA 3. ÉVF. 2. S Z Á M BUDAPEST DEMOGRÁFIA N É P E S S É G T U D O M Á N Y I F O L Y Ó I R A T 3. ÉVF. 2. S Z Á M BUDAPEST 19 6 0 A SZE R K E SZ TŐ B IZ O T T S Á G TAGJAI: ACSÁDI GYÖRGY, BARS Y GYULA, ERD EI FERENC, HAH N GÉZA, HUSZÁR

Részletesebben

A berendezkedés programja

A berendezkedés programja DÉLVIDÉK VISSZATÉRT A berendezkedés programja 1 9 4 1 k o r a t a v a s z á n H it le r t e r v e a S z o v j e t u n ió le r o h a - n á s á r a, a z is m e r t F a li B a r b a r o s s a e lő k é s z

Részletesebben

2.1. DEMOGRÁFIAI CSERE

2.1. DEMOGRÁFIAI CSERE 2. A SZOKÁSOS GYANÚSÍTOTTAK DEMOGRÁFIAI CSERE ÉS KÜLFÖLDI MUNKAVÁLLALÁS 2.1. DEMOGRÁFIAI CSERE Hermann Zoltán & Varga Júlia Demográfiai cserélődésen a népesség összetételének változását értük, amelyet

Részletesebben

2012. január 1-én adóhátralékkal rendelkező adózók listálya:

2012. január 1-én adóhátralékkal rendelkező adózók listálya: 1 ÖNKORMÁNYZATI HIRADÓ MELLÉKLET 2012. január 1-én adóhátralékkal rendelkező adózók listálya: Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzatának Adóhatósága az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény

Részletesebben

HALANDÓSÁGI TÁBLÁK ÉS NÉPESSÉGI JELLEMZŐK BECSLÉSE AZ 1820-AS ÉVEKRE

HALANDÓSÁGI TÁBLÁK ÉS NÉPESSÉGI JELLEMZŐK BECSLÉSE AZ 1820-AS ÉVEKRE HALANDÓSÁGI TÁBLÁK ÉS NÉPESSÉGI JELLEMZŐK BECSLÉSE AZ 1820-AS ÉVEKRE HABLICSEK LÁSZLÓ A magyarországi demográfiai átmenet vizsgálatát végző OTKA kutatás keretében a korai magyar halandóság elemzése egy

Részletesebben

Termékenységi átmenet Magyarországon a 19-20. században

Termékenységi átmenet Magyarországon a 19-20. században Termékenységi átmenet Magyarországon a 19-2. században Őri Péter KSH NKI 214. január 2. Forrás: Bardet-Dupaquier, 1998. 146. A házas termékenység (I g ) indexe Európában 19-ban Termékenységi átmenet sajátosságai

Részletesebben

Kedvezményezett térségek a hazai területfejlesztési politikában

Kedvezményezett térségek a hazai területfejlesztési politikában Kedvezményezett térségek a hazai területfejlesztési politikában NAGY András vezetı tervezı VÁTI Nonprofit Kft Területi Elemzési, Értékelési és Monitoring Iroda Kedvezményezett térségek lehatárolása Hatályba

Részletesebben

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Omnibusz 2003/08. A kutatás dokumentációja. Teljes kötet

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Omnibusz 2003/08. A kutatás dokumentációja. Teljes kötet A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI Omnibusz 2003/08 A kutatás dokumentációja Teljes kötet 2003 Tartalom BEVEZETÉS... 4 A MINTA... 6 AZ ADATFELVÉTEL FŐBB ADATAI... 8 TÁBLÁK A SÚLYVÁLTOZÓ KÉSZÍTÉSÉHEZ...

Részletesebben

A GDP hasonlóképpen nem tükrözi a háztartások közötti munka- és termékcseréket.

A GDP hasonlóképpen nem tükrözi a háztartások közötti munka- és termékcseréket. FŐBB MUTATÓK A regionális GDP adatok minősége alapvetően 3 tényezőtől függ: az alkalmazott számítási módszertől a felhasznált adatok minőségétől a vizsgált területi egység nagyságától. A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK

Részletesebben

Nonprofit Monitor (2010) www.nonprofitmonitor.hu 4. szám, 29-34. oldal ISSN 2062-0861

Nonprofit Monitor (2010) www.nonprofitmonitor.hu 4. szám, 29-34. oldal ISSN 2062-0861 29 Nonprofit Monitor (2010) www.nonprofitmonitor.hu 4. szám, 29-34. oldal ISSN 2062-0861 Domokos Tamás: Székesfehérvár népessége 2025-ben A demográfiai előrejelzésekkel kapcsolatosan a hétköznapi nyelvben

Részletesebben

IRODALOM. re n g e te g é b e azzal, h o g y b e m u ta tja, h o g y a n le h e t a s ta tis z tik a i a d a to k

IRODALOM. re n g e te g é b e azzal, h o g y b e m u ta tja, h o g y a n le h e t a s ta tis z tik a i a d a to k IRODALOM Internationale Abortsituation, Abortbekämpfung, Antikonzeption. (Nem zetközi abortusz-helyzet, abortusz elleni küzdelem, fogam zásgátlás.) Összeállíto tta : prof. dr. med. habil K. H. Mehlan.

Részletesebben

EG YES ARAB O R SZÁ G OK TERM ÉK E N Y SÉ G I ÉS H A L A N D Ó S Á G I S Z ÍN V O N A L Á N A K BECSLÉSE

EG YES ARAB O R SZÁ G OK TERM ÉK E N Y SÉ G I ÉS H A L A N D Ó S Á G I S Z ÍN V O N A L Á N A K BECSLÉSE EG YES ARAB O R SZÁ G OK TERM ÉK E N Y SÉ G I ÉS H A L A N D Ó S Á G I S Z ÍN V O N A L Á N A K BECSLÉSE DR. V U K O V IC H G Y Ö R G Y A z arab országok többsége a többi fejlődő országhoz hasonlóan fokozatosan

Részletesebben

ú ó ľ ľ ľĺ ŕ ö ő Ľ ő ó ó ő ő ď ę óď ő ľ ó ő ő ó ü ľ ő ź ľ ő ö ő ť ő đ ó Ä ő ó ö đ ľ Ĺ ő ö ź ő ű đ ó ő ö ő ń ú ó ö ę ő ľę ő ź ó ő ľ ö ö ý ő ľ ő Đ ú ö ú

ú ó ľ ľ ľĺ ŕ ö ő Ľ ő ó ó ő ő ď ę óď ő ľ ó ő ő ó ü ľ ő ź ľ ő ö ő ť ő đ ó Ä ő ó ö đ ľ Ĺ ő ö ź ő ű đ ó ő ö ő ń ú ó ö ę ő ľę ő ź ó ő ľ ö ö ý ő ľ ő Đ ú ö ú ő ľ ó Ĺ ő ń ő É ľ Ĺ Ę ü ľ ő ő ó ő ő ő ő ľ ü ľ ö ü ü ľ Ú ľĺ ź ź đ ő ő ľ ö ú ľ ŕ ľü ź ö ö ő ú ő ľ ö ę Ĺ ź ó ü ú Ĺ ú ö ľ ď ö Ĺ ć ü ö ö ó ź ú ľü ö ö ó ľ ő ľ ő ö ó ű ö ľ ť ö ź ú ö ö ú ľ ó ľ ü ö ľ ő ő ę ľ ó

Részletesebben

A M Ű V I VETÉLÉSEK H A T Á S A IN A K KÉRDÉSÉHEZ Ö S S Z E F Ü G G É S K É R D É S E

A M Ű V I VETÉLÉSEK H A T Á S A IN A K KÉRDÉSÉHEZ Ö S S Z E F Ü G G É S K É R D É S E A M Ű V I VETÉLÉSEK H A T Á S A IN A K KÉRDÉSÉHEZ DR. M IL T É N Y I K Á R O L Y A Demográfia előző számában Barsy-Sárkány tollából figyelemreméltó cikk jelent meg A művi vetélések hatása a születési mozgalomra

Részletesebben

Demográfiai előrebecslések, a népesség jövője. Hablicsek László KSH NKI

Demográfiai előrebecslések, a népesség jövője. Hablicsek László KSH NKI Demográfiai előrebecslések, a népesség jövője Hablicsek László KSH NKI Reklám Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézet 1963-ban alapították A népességkutatás bázisintézménye A kutatási

Részletesebben

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA 4. Az átlagos szülési kor egyenletesen emelkedett a kerületekben az utóbbi 15 évben, mérsékelt különbség növekedés mellett. Hipotézisünk úgy szól, hogy a kerületi átlagos szülési kor párhuzamosan alakul

Részletesebben

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28. SAJTÓTÁJÉKOZTAT KOZTATÓ 2013. március m 28. 1. NépessN pesség g száma és s jellemzői 2. HáztartH ztartások, családok 3. A lakásállom llomány jellemzői 1. A népessn pesség g száma és s jellemzői 1.1. ábra.

Részletesebben

A Győri Járműipari Körzet tudásalapú folyamatai

A Győri Járműipari Körzet tudásalapú folyamatai SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Magyar Regionális Tudományi Társaság XV. Vándorgyűlése Mosonmagyaróvár 2017. október 20. A Győri Járműipari Körzet tudásalapú folyamatai Dr. Hajdu-Smahó

Részletesebben

í ő ö í ö ő Ĺ ź í í Ĺ ź ű ź Ĺ ö ü ú ö ő ö í ü ö ü í ú ő ź đ Ü Ĺ ź ź í ö ő ü ő ő ü ü ź í ü í ü ö ü ö Ĺ ź ő Í Ĺ ö ü ź í ö í ö í í ú ö ü í ő ü ő ę ú í í

í ő ö í ö ő Ĺ ź í í Ĺ ź ű ź Ĺ ö ü ú ö ő ö í ü ö ü í ú ő ź đ Ü Ĺ ź ź í ö ő ü ő ő ü ü ź í ü í ü ö ü ö Ĺ ź ő Í Ĺ ö ü ź í ö í ö í í ú ö ü í ő ü ő ę ú í í ő ü ő ü ď ü Ą ő ő đź Ü ü ü ö ü í ő ő ź ő í ü ę ö ü ü ú ő ő ü í ü ź ő ź ő ö ö ü Ü Ą ń ź ę ő ö ü É ü ő ő ö ü ö ü ö ü ö ü ö ü í í ő í ü ő ö ü ú Ĺ ő ď ü ź ď ú ü ö ö ö ü í ö í ü ö í ő ö í ö ő Ĺ ź í í Ĺ ź ű

Részletesebben

KUBA NÉPESEDÉSI HELYZETE SZABÓ KÁLMÁN

KUBA NÉPESEDÉSI HELYZETE SZABÓ KÁLMÁN KUBA NÉPESEDÉSI HELYZETE SZABÓ KÁLMÁN Változatos történelm e során Kuba népessége szinte m indig nagyarányú nemzetközi vándorlás hatása alatt állt. Őslakosai indiánok, akiket az 1511-ben m egindult spanyol

Részletesebben

3. ÉVF SZÁM BU D A PEST

3. ÉVF SZÁM BU D A PEST D EM O G R Á FIA N É P E S S É G T U D O M Á N Y I F O L Y Ó I R A T 3. ÉVF. 3 4. SZÁM BU D A PEST 19 6 0 A SZERK ESZTŐ B IZO TTSÁ G TAGJAI: ACSADI GYÖRGY, BARSY GYULA, E R D E I FERENC, HAHN GÉZA, HUSZÁR

Részletesebben

A térbeli szegregálódás megjelenése Északkelet-Magyarországon különös tekintettel a cigányságra

A térbeli szegregálódás megjelenése Északkelet-Magyarországon különös tekintettel a cigányságra A térbeli szegregálódás megjelenése Északkelet-Magyarországon különös tekintettel a cigányságra Pásztor István Zoltán, PhD egyetemi adjunktus DE TTK Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék Pénzes

Részletesebben

Vukovich György: Népesedési helyzet

Vukovich György: Népesedési helyzet (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich György (1994): Népesedési helyzet in: Társadalmi riport 1996, Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György

Részletesebben

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei Monostori Judit 1. Bevezetés Az emberi életpálya egyik legfontosabb fordulópontja a nyugdíjba vonulás. A társadalom szinte minden tagja érintett

Részletesebben

AZ ENTERÁLIS O K O KB Ó L EREDŐ. c s e c s e m ő h a l a n d ó s á g a l a k u l á s a M A GY A R O R S Z Á G ON AZ UTÓBBI ÉVEKBEN*

AZ ENTERÁLIS O K O KB Ó L EREDŐ. c s e c s e m ő h a l a n d ó s á g a l a k u l á s a M A GY A R O R S Z Á G ON AZ UTÓBBI ÉVEKBEN* 274 KÖZLEMÉNYEK AZ ENTERÁLIS O K O KB Ó L EREDŐ c s e c s e m ő h a l a n d ó s á g a l a k u l á s a M A GY A R O R S Z Á G ON AZ UTÓBBI ÉVEKBEN* A csecsemőhalálozás az utolsó tíz évben világszerte roham

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban) 199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete

Részletesebben

ADATOK CIGÁNY SZÜLÉSEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSÁHOZ, BARANYA MEGYEI TAPASZTALATOK ALAPJÁN ( )

ADATOK CIGÁNY SZÜLÉSEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSÁHOZ, BARANYA MEGYEI TAPASZTALATOK ALAPJÁN ( ) 520 KÖZLEMÉNYEK ADATOK CIGÁNY SZÜLÉSEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSÁHOZ, BARANYA MEGYEI TAPASZTALATOK ALAPJÁN (1963 1980) D R. H ORVÁTH M IHÁLY Cigány csecsemők és általában a cigány lakosság számának alakulása számos

Részletesebben

A MAGYARKANIZSAI KOMUNALAC KOMMUNÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZVÁLLALAT ÉVI ÜZLETVITELI TERVÉNEK 2. SZÁMÚ MÓDOSíTÁSA

A MAGYARKANIZSAI KOMUNALAC KOMMUNÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZVÁLLALAT ÉVI ÜZLETVITELI TERVÉNEK 2. SZÁMÚ MÓDOSíTÁSA A MAGYARKANIZSAI KOMUNALAC KOMMUNÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZVÁLLALAT 2018. ÉVI ÜZLETVITELI TERVÉNEK 2. SZÁMÚ MÓDOSíTÁSA ALAPÍTÓ: MAGYARKANIZSA KÖZSÉG ILLETÉKES TERÜLETI KINCSTÁRI IGAZGATÓSÁG: SZABADKA ILLETÉKES

Részletesebben

ú ľ ľ ä ú ľł Łř äľľ ź ź ó ľ ú Ö ö ó ó ó ź ę ő ö ő ö ó ö ę ó ó óö ö óö ö ő ő ő ő ć ö ó ő ő ó ö Á ľ ö ó ő ő ü ö ű ö ő ö ó ľ ú Ö ü ű ö ö ö ń ź ü ľ ö ľő ő ü ę ö ő ó ö ö ö ę ľü ľ ö ü ö ö ó ü ľ ö ö ú ö ő ő ź

Részletesebben

Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat

Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Statisztika I. Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat Boros Daniella OIPGB9 Kereskedelem és marketing I. évfolyam BA,

Részletesebben

atályonkívülhelyezve:14/1970.m

atályonkívülhelyezve:14/1970.m SZOLGÁLATI HASZNÁLATRA! B E L Ü G Y M IN ISZ T É R IU M 10-24/8/ 1965. H atályonkívülhelyezve:14/1970.m in.ut. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK 008. számú UTASÍTÁSA Budapest, 1965.

Részletesebben

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai

Részletesebben

ÉRTELMI FOGYATÉKOS GYERMEKEK ÉS CSALÁDI KÖRNYEZETÜK SZOCIODEMOGRÁFIAI VIZSGÁLATA BUDAPESTEN RÁTAY CSABA

ÉRTELMI FOGYATÉKOS GYERMEKEK ÉS CSALÁDI KÖRNYEZETÜK SZOCIODEMOGRÁFIAI VIZSGÁLATA BUDAPESTEN RÁTAY CSABA ÉRTELMI FOGYATÉKOS GYERMEKEK ÉS CSALÁDI KÖRNYEZETÜK SZOCIODEMOGRÁFIAI VIZSGÁLATA BUDAPESTEN RÁTAY CSABA Az utóbbi évtizedekben világszerte növekvő érdeklődés kíséri az értelm i fogyatékosokkal foglalkozó

Részletesebben

EGY ITS KERETSZERKEZET KEZELÉSE. Workshop rész

EGY ITS KERETSZERKEZET KEZELÉSE. Workshop rész EGY ITS KERETSZERKEZET KEZELÉSE Workshop rész 0. PONT LETÖLTÉS HITS HUNGARIAN ITS FRAMEWORK ARCHITECTURE Történelem 1996-2002: EITSFA European ITS Framework Architecture 2000-2008: Elkészül a HITS Magyar

Részletesebben

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024 CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET 3300 EGER, KERTÉSZ ÚT 3. TELEFON / FAX: 06-36/784-825 E-mail: csaladsegito.intezet@upcmail.hu Web: csskeger.hu EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

Részletesebben

A MIDAS_HU modell elemei és eredményei

A MIDAS_HU modell elemei és eredményei A MIDAS_HU modell elemei és eredményei Tóth Krisztián Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság A MIDAS_HU mikroszimulációs nyugdíjmodell eredményei további tervek Workshop ONYF, 2015. május 28. MIDAS_HU

Részletesebben

1. Bevezető. 2. Zenta Község népessége 2002-ben

1. Bevezető. 2. Zenta Község népessége 2002-ben 1. Bevezető Zenta népességének demográfiai folyamatai nem érthetőek meg Vajdaság demográfiai folyamatai nélkül. Egy községben vagy településen végbemenő demográfiai folyamatokat meghatározó tényezőket

Részletesebben

Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak

Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Gödri Irén Globális migrációs folyamatok és Magyarország Budapest, 2015. november 16 17. Bevezető gondolatok (1) A magyarországi bevándorlás

Részletesebben

ő öí ő ę ť ó ľ ľ ľ ú ľ ŕ ľ ő ú ľ ő ü ľ ő ľó ľ ľ ľ ö ő ľ ó ľ ľ ó ő ü ő ö ö ö ő ľ ľő öľ őľ ľ ü ő ľ ő ü ö ü Ĺ ű ö ő ü ö ü ó ľ ö ü ö ö Ĺ ó Ą ö ö ä ź ö ő ľ ó ü ü ľ ö ö ü Ĺ ö ę ö Ĺ ľ ó ó ö ľ ú ö ö ü ö ľ ú ó

Részletesebben

Statisztikai mutatók leírása

Statisztikai mutatók leírása Munkaerő-piaci monitoring EURES-T Pannonia Statisztikai mutatók leírása 1. Népesség Forrás: Központ Statisztikai Hivatal Lakónépesség az adott területen lakóhellyel rendelkező és másutt tartózkodási hellyel

Részletesebben

ť Ą ĺ Á Ű Á É ĺ ó ó í Á É Á Á É ó ĺ Á É í ö Á É í ó Á í É ű ó Á ĺ Ű É É ő Ö Á É ö ö ű ö ö ű ő ö ü ó Á ó Ű Á ö ö É Á ö í ü ő ó í ó ó ó ó ó ö ö ó í ö í ó í Ü ű ö ó ö ö ü ű ö ö í ó ő ö ő Ü ö ö í ő ó í ö ö

Részletesebben

Intelligens Ágensek Evolúciója (Evolution of Intelligent Agents) Készítette: Kovács Dániel László Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem V il l

Intelligens Ágensek Evolúciója (Evolution of Intelligent Agents) Készítette: Kovács Dániel László Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem V il l DIPLOMATERV K o v á c s D á n i e l L á s z l ó 2 0 0 3. Intelligens Ágensek Evolúciója (Evolution of Intelligent Agents) Készítette: Kovács Dániel László Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Részletesebben

Díjkalkulációs elvek a nemi hovatartozás alapján

Díjkalkulációs elvek a nemi hovatartozás alapján Díjkalkulációs elvek a nemi hovatartozás alapján Tisztelt Ügyfelünk! A 2007. december 1-én hatályba lépett 2007. évi CXXXVII. Törvény (a pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények jogharmonizációs

Részletesebben

ĺ ľ ľ ő ĺ ú ľ ĺ ő ü ĺ ü ĺľ ĺ ĺľ ó ä ő Á ĺ ó ů Ü ź ó ő ó ź ő ő ő öľ Á ő ő ö ę ęľ ő ó ö ľ ö ľ ö źĺ ź ĺ ő ź ĺ ő Ĺ ĺ ź ľ ó ĺ ö ó ő ő ó ľ ő ľ ő ľ ö ľę ó ú

ĺ ľ ľ ő ĺ ú ľ ĺ ő ü ĺ ü ĺľ ĺ ĺľ ó ä ő Á ĺ ó ů Ü ź ó ő ó ź ő ő ő öľ Á ő ő ö ę ęľ ő ó ö ľ ö ľ ö źĺ ź ĺ ő ź ĺ ő Ĺ ĺ ź ľ ó ĺ ö ó ő ő ó ľ ő ľ ő ľ ö ľę ó ú ĺ ľ ľ ő ĺ ú ľ ĺ ő ü ĺ ü ĺľ ĺ ĺľ ó ä ő Á ĺ ó ů Ü ź ó ő ó ź ő ő ő öľ Á ő ő ö ę ęľ ő ó ö ľ ö ľ ö źĺ ź ĺ ő ź ĺ ő Ĺ ĺ ź ľ ó ĺ ö ó ő ő ó ľ ő ľ ő ľ ö ľę ó ú ľ ľ ř ł óĺ őľ ő ě ö ĺ ú ľ ľ ő ĺ ĺ ľ ľő ő ő ĺ ľ ó ľó

Részletesebben

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 7 I. AZ ELŐRESZÁMÍTÁS FELTÉTELRENDSZERE ÉS VÉGREHAJTÁSA... 10 1. A népesség családi állapot szerinti összetételének

Részletesebben

TERM ÉKEN YSÉG ÉS R E PR O D U K C IÓ N IG É R IA RENDEL Á L L A M Á B A N S. I. IDELE

TERM ÉKEN YSÉG ÉS R E PR O D U K C IÓ N IG É R IA RENDEL Á L L A M Á B A N S. I. IDELE TERM ÉKEN YSÉG ÉS R E PR O D U K C IÓ N IG É R IA RENDEL Á L L A M Á B A N S. I. IDELE B ev ezetés A term ékenység, a halandóság és a vándorlás az élet három alapvető ténye régóta áll a dem ográfiai elem

Részletesebben

népesedn pesedése A kép forrása: http://www,dsw-online.de/diashow.html (Bevölkerung)

népesedn pesedése A kép forrása: http://www,dsw-online.de/diashow.html (Bevölkerung) NÉPESSÉG- ÉS TELEPÜLÉSF SFÖLDRAJZ 2. A Föld F népesedn pesedése A kép forrása: http://www,dsw-online.de/diashow.html (Bevölkerung) Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek tek be a földet! f ldet! Teremtés

Részletesebben

Ú Ö ö ľ ľ ć ľ ľ ú ľ Ö ľ Ĺ ľ ö ľ ľ ö ľ ę ľ ö ľ Í ö ľ ć ľ ú ľ ä Ź Ú Í ć Ö ľ ľ ľ ú Ď ľ ľ ö ć ö ľ ú Ĺ ö Ú ö ź ľ ú Í öľ ú Ú ő ľ ť ľ ť ť ě ú ť ľ ő ľ ŕ ľ ľ Ĺ Ú ö ö ö ö ő ľ ľ ö ľ ű ö ö ľ ő ľ Ö ľ Ĺ Í ľ Í ö ľ ľ

Részletesebben

A DEMOGRÁFIAI MUTATÓK ALAKULÁSA A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁRMENTI RÉGIÓBAN

A DEMOGRÁFIAI MUTATÓK ALAKULÁSA A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁRMENTI RÉGIÓBAN A DEMOGRÁFIAI MUTATÓK ALAKULÁSA A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁRMENTI RÉGIÓBAN A VIZSGÁLT TERÜLET ÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓK A vizsgált terület lehatárolása Az állandó népesség számának alakulása A határ menti régió

Részletesebben

Egy többrétegű probléma - a magyar vidék demográfiai kihívásai különböző forgatókönyvek tükrében

Egy többrétegű probléma - a magyar vidék demográfiai kihívásai különböző forgatókönyvek tükrében Egy többrétegű probléma - a magyar vidék demográfiai kihívásai különböző forgatókönyvek tükrében Lennert József Farkas Jenő Zsolt MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete Az MRTT XVI. Vándorgyűlése Kecskemét

Részletesebben

ľ ó Ü ó ĺĺ ľ ľ í í í ó ó ó ó í Ü ö ĺ ó ó í í í ó ü ü Ü ö ü ü í í ö ó óó ĺ í ű ö Ü ö ö ű ó Ĺ ö Á Á ű í ű ó ü ú ű Ü ö ű ó ú ó ó ĺ ó í ö í ó ó ö ű ö í í ö ó ó ó Ú ĺ ó ó ó Ö ó ď í ö ű ó ę ó ű ö í í ó í Ü í

Részletesebben

Ü ę í í Í ý í ö ý í ö ü í í ö ę ź ó ü í í í í í ę í Ü ź í í ť í ę ó ó đ ú đ đ Ü í ź í ü í ü ú ú ó ö ü ó í í Ü í ú ó ú ö ü ź ú ó í ź Ü ü Ü đ í ü ó ü ú

Ü ę í í Í ý í ö ý í ö ü í í ö ę ź ó ü í í í í í ę í Ü ź í í ť í ę ó ó đ ú đ đ Ü í ź í ü í ü ú ú ó ö ü ó í í Ü í ú ó ú ö ü ź ú ó í ź Ü ü Ü đ í ü ó ü ú ü í ü ü Ü Ą ú ü ü í ń í ü ü ü ú ó ź ö ü ź ę ü Ü ö ü ź í ö ö ź Ĺ ü ö Ĺ ó ü ü í Á í Ĺ ą ü ó ö ü ó ü ü ö í ó ú ö ö đźů Ü Ĺ Ą ó í í ď đ ö ü ö í ó ó ó Ü ę í í Í ý í ö ý í ö ü í í ö ę ź ó ü í í í í í ę í Ü ź

Részletesebben

D r.u J J A n d r i s ő r n a g y, f ő i s k o l a i a d ju n k t u s A G O N D O L A T T O L A M E G V A L Ó S U L A S IG, A V A G Y. I I I.

D r.u J J A n d r i s ő r n a g y, f ő i s k o l a i a d ju n k t u s A G O N D O L A T T O L A M E G V A L Ó S U L A S IG, A V A G Y. I I I. D r.u J J A n d r i s ő r n a g y, f ő i s k o l a i a d ju n k u s A G O N D O L A T T O L A M E G V A L Ó S U L A S IG, A V A G Y A S E M L E G E S S É G > d A L A K U L Á S Á N A K F O L Y A M A T A

Részletesebben

Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre

Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre Statisztika I. 8. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Minták alapján történő értékelések A statisztika foglalkozik. a tömegjelenségek vizsgálatával Bizonyos esetekben lehetetlen illetve célszerűtlen a teljes

Részletesebben

PARANCSA. Budapest, 1 9 6 2. évi novem ber hó 29-én

PARANCSA. Budapest, 1 9 6 2. évi novem ber hó 29-én BELÜGYMIN IS ZT É R IU M SZIGORÚAN T I T K O S! 10 2 3 /2 2 /1 9 6 2. Sorszám : 10 A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁ G B E L Ü G Y M I N I S Z T E R H E L Y E T T E S É N E K ltin e ü g k rb y s -m é zh 0022. számú

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15. STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek

Részletesebben

CSERNELY KÖZSÉG DEMOGRÁFIAI HELYZETE

CSERNELY KÖZSÉG DEMOGRÁFIAI HELYZETE Gazdaságtudományi Közlemények, 6. kötet, 1. szám (2012), pp. 157 166. CSERNELY KÖZSÉG DEMOGRÁFIAI HELYZETE VARGA BEATRIX Összefoglaló: Terveink szerint Csernely községet alapul véve kerül kidolgozásra

Részletesebben

ú í ő ú ő ü ü ö ĺ í ő ö í ő ĺ ćął ĺĺ ö ĺ Í ő ú ö ö í ő ĺ ö ő ö í í í Í ő ŕ ö í Á ő í ö ú ő ö ł ú ő ö ő ö ł ĺ ö í ö í ő í í ö ö í É í í ö ń ő ő ő ö í ĺĺ Í ĺ Ô í í Á í ő Í ę ę ĺ Ą ś Á Í í í í ő ń ę ę í í

Részletesebben

ő ő Á Á ó ü ő ó Í ő ö í ö ö óú óú ő ú í ő ú ó ó ó ü ö ö ü ö í ő ö ő ó ü ö ö ü ő í ő ő ó í ó ó ő ő ő ő ü Í ó É ü Ö í ö ő Í Í ő Í ő

ő ő Á Á ó ü ő ó Í ő ö í ö ö óú óú ő ú í ő ú ó ó ó ü ö ö ü ö í ő ö ő ó ü ö ö ü ő í ő ő ó í ó ó ő ő ő ő ü Í ó É ü Ö í ö ő Í Í ő Í ő ő Ú ó ó Á ó ő ó ü ő í Á ű Á ü ő í í í ó ó ő ő ő ó í ő ő í ö ü í ú ú ü ö í ó ő ő ő ó í ú ú ó ó ö ő Í ú í ó ő ö ö ő ö ö ö ő ö í ö ö ő ó ő ö ö ü ú ú ó Ó ő ő ő í ú ú ó ő ő ő Á Á ó ü ő ó Í ő ö í ö ö óú óú ő

Részletesebben

ń ó ľ ó ę ľ Ĺ ü ľ ó ľ ľ ľ Í ü ľ ľ ó ľ ľ ü đö ź É É ó ł Á É ľ ľ É Íľ ľ Ü ľ łą É Ü É É ł ą ľ É Ł Á Á ł ťą łł ą ą ľ ü ź ź ü ę ę Í ź ü ü ú ó ľ ľ ľ ó ó ľ ó ľ ó ü ó ö ź ű ö öľ ü ü ľ ű ö ľ ó ű ź ű ü ę ö ó ľó

Részletesebben

í ö ü ö í ó ü ó ó ö í ó ó ó ó ó ó í ü ó ó ö ü ó ó ü ó ó É í ó ö í í ó ó í ö ó ö í ö ö ó í í ó ö í ó ú í ó í ó ü ö ó í ö í ű í ű ó ö í ú í ó ú ö ü í ó

í ö ü ö í ó ü ó ó ö í ó ó ó ó ó ó í ü ó ó ö ü ó ó ü ó ó É í ó ö í í ó ó í ö ó ö í ö ö ó í í ó ö í ó ú í ó í ó ü ö ó í ö í ű í ű ó ö í ú í ó ú ö ü í ó ö Ö ü ü ö Ö ü ó ö ü ö í ó ö ö ö ü í ü ö í í ö í ü ü ö í í ö ü ö í ú ó ö ü ó ü ű ö ü ö í ó ó ó ö ö í ó ö ó ü ó ü í ö ü ö í ó ü ó ó ö í ó ó ó ó ó ó í ü ó ó ö ü ó ó ü ó ó É í ó ö í í ó ó í ö ó ö í ö ö ó í

Részletesebben

5. HALANDÓSÁGI KÜLÖNBSÉGEK

5. HALANDÓSÁGI KÜLÖNBSÉGEK 5. HALANDÓSÁGI KÜLÖNBSÉGEK Kovács Katalin Ôri Péter FÔBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A magyarországi halandóság történeti távlatban is kedvezôtlen volt nyugat- vagy észak-európai összehasonlításban, de ez a hátrány

Részletesebben

A BELSŐ V Á N D O R L Á S R A

A BELSŐ V Á N D O R L Á S R A A B E R U H Á Z Á S O K H A T Á S A A BELSŐ V Á N D O R L Á S R A DR. D A N Y I D EZSŐ A vándorlás egyik legfontosabb társadalmi funkciója a kiegyenlítésre való törekvés. Ugyanis a vándorlás több más tényező

Részletesebben

ú ľ ľ ú ľ ő ú ő ľ ü ľ ö ľ Í ľ öľ Á ő ő ö ľ ľ ú ü ö ö ú ö ü ľ ű ö ő ľ ö í ő č ő ľ ö í ľ ľ Ĺ í ö ř Ĺ ö ö ő ö ľ ö ä ľ í í ö ő ő í ä ü ľ ľ ľ ü ő ü ö ö í ä

ú ľ ľ ú ľ ő ú ő ľ ü ľ ö ľ Í ľ öľ Á ő ő ö ľ ľ ú ü ö ö ú ö ü ľ ű ö ő ľ ö í ő č ő ľ ö í ľ ľ Ĺ í ö ř Ĺ ö ö ő ö ľ ö ä ľ í í ö ő ő í ä ü ľ ľ ľ ü ő ü ö ö í ä ú ľ ľ ú ľ ő ú ő ľ ü ľ ö ľ Í ľ öľ Á ő ő ö ľ ľ ú ü ö ö ú ö ü ľ ű ö ő ľ ö í ő č ő ľ ö í ľ ľ Ĺ í ö ř Ĺ ö ö ő ö ľ ö ä ľ í í ö ő ő í ä ü ľ ľ ľ ü ő ü ö ö í ä ő ľ ľ ú ű ö ö ľ ö öľ ö ü öľ í ľ ö ö öľ í ą ö ľ ö ľ

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGT U D O M Á N Y I KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 44.

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGT U D O M Á N Y I KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 44. A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGT U D O M Á N Y I KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 44. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr. Miltényi Károly ISSN 0236-736-X

Részletesebben

Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék

Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék 6 5 4 3 2 1 A Föld népességszám-változása az utóbbi kétezer évben (adatforrás:

Részletesebben

Kistérségi gazdasági aktivitási adatok

Kistérségi gazdasági aktivitási adatok Kistérségi gazdasági aktivitási adatok 1. A KMSR rendszerben alkalmazott statisztikai módszerek Előadó: Dr. Banai Miklós 2. A KMSR rendszer által szolgáltatott adatok, jelentések Előadó: Kovács Attila

Részletesebben

ő ľ ü ő ü ő ľ ő Ü Ü ľ ü ľ ľ ú ü ľ ľ ő ő ű í ő í ü íľ Í ü Ś Ę ľ ü ľ í í ö ő ľ í ü ő ő ő ľ ő ű ź í ű ü ű í ý ü ő í ő ľ ő í ľ ő í ľ ü ő ú ľ ü ő ü ę í ľ ľ ő ľ ú öľ ő ľ ő ő ö í í ö ú ź ö ö ú ű ő ö ö ő ľ ľ ö

Részletesebben

ú É ú Ú ű Ú ű Ú ú Ú ú Ó ú ű ú Ü ú ú ű ű Á ű Ú Á ű ű ű ú Ú ú ú ű Ú Ő Ú

ú É ú Ú ű Ú ű Ú ú Ú ú Ó ú ű ú Ü ú ú ű ű Á ű Ú Á ű ű ű ú Ú ú ú ű Ú Ő Ú ú ű ú ú ű Ú ú ú ú ú É ű ű ú ű Á ű É ú ú ú ú É ú ú É ú ú ú É ú ú ú ú É ú Ú ű Ú ű Ú ú Ú ú Ó ú ű ú Ü ú ú ű ű Á ű Ú Á ű ű ű ú Ú ú ú ű Ú Ő Ú Üú ű Á ű É É ű ú É Á ú Ú ú É ú ú ú ú É ú ú É É ú ú ű ű ű Ú ű É ű

Részletesebben

Statisztikai alapfogalmak

Statisztikai alapfogalmak i alapfogalmak statisztikai sokaság: a megfigyelés tárgyát képező egyedek összessége 2 csoportja van: álló sokaság: mindig vmiféle állapotot, állományt fejez ki, adatai egy adott időpontban értelmezhetők

Részletesebben

Volt egyszer egy cenzus, ami a népességet és a jószágokat egyaránt számba vette

Volt egyszer egy cenzus, ami a népességet és a jószágokat egyaránt számba vette Volt egyszer egy cenzus, ami a népességet és a jószágokat egyaránt számba vette Statisztikai Világnap ünnepi konferenciája Esztergom 2010. Október 14-15. Dr. Laczka Éva Miért választottam ezt a témát?

Részletesebben

Veszélyek és esélyek (túl)népesedési vagy néptelenedési problémák a világon és Magyarországon

Veszélyek és esélyek (túl)népesedési vagy néptelenedési problémák a világon és Magyarországon Veszélyek és esélyek (túl)népesedési vagy néptelenedési problémák a világon és Magyarországon Sebestény István Istvan.sebesteny@ksh.hu A demográfia szó a görög démosz (= nép, népesség) és a grafeia (=

Részletesebben

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE DUALITÁSOK A REGIONÁLIS TUDOMÁNYBAN Laki Ildikó PhD, főiskolai docens (SZTE JGYPK): A magyarországi fogyatékossággal élő emberek területi megoszlása

Részletesebben

í ö ö í ő ď ż ö í Í ő ť ö ü ľ í ő Ĺ í í ÍĹ Í É ő Ę ő ľ Ü íľ ő Ę ľ í ő ő Í ő ľü í ú í ő ľő ő Ĺ Ĺ ő ő ľ ü ő ü ö ő ő ľ ü ć ő ľü ľ í ő ő ü ő ö ľ É Í ö ö ő

í ö ö í ő ď ż ö í Í ő ť ö ü ľ í ő Ĺ í í ÍĹ Í É ő Ę ő ľ Ü íľ ő Ę ľ í ő ő Í ő ľü í ú í ő ľő ő Ĺ Ĺ ő ő ľ ü ő ü ö ő ő ľ ü ć ő ľü ľ í ő ő ü ő ö ľ É Í ö ö ő ő ľ ľ ľ ľ Ĺ ľ ü ľ ő ľ ő ę ś ľ ü ľő í ł öľ ő ö ö ö É öľ ć ľ ő ő í ź ľ ő ő ő ö ľ ő ü Ü ő ľ ľ ą Ü ő ö í Ü ő ľ ľ ľ Ü ő ľ ő ő ľ Ĺ ą ő í ľ ľ ő ť ľ ü ő Ü ö ú ü ő Ó ľ ő ľ ö ľ í Á ľ ě ü ľ ľ ľ ě í ő Í Íľ Ö ő ľ í

Részletesebben

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 4 IV. MINTA, ALAPsTATIsZTIKÁK 1. MATEMATIKAI statisztika A matematikai statisztika alapfeladatát nagy általánosságban a következőképpen

Részletesebben

TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK A DÉL-ALFÖLDÖN

TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK A DÉL-ALFÖLDÖN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Szegedi Igazgatósága TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK A DÉL-ALFÖLDÖN Szeged, 2005. november 7. Központi Statisztikai Hivatal Szegedi Igazgatósága, 2005 ISBN 963 215 872 5 Igazgató:

Részletesebben

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013)

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) Projektszám: TÁMOP-4.2.5.A-11/1-2012-0001 A Magyar Tudományos Művek

Részletesebben

Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM013) 3. Népesedésünk és következményei. 1. A népesedési problémák és következményeik

Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM013) 3. Népesedésünk és következményei. 1. A népesedési problémák és következményeik . A népesedési problémák és következményeik Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM0). Népesedésünk és következményei 08/0-es tanév I. félév Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, AHJK, Környezetmérnöki

Részletesebben

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar

Részletesebben

á ö á Ö á á ő ü á á ö á ó ő ő ö á ö á á á ö á ö á ő í á ű ő ü á ö á ő á á á á ó ó Ó ö ö á ő á ő ö á á ö á ő á ő ö á á á á á á ű ő ö á áá ü ő á Ó á í ü

á ö á Ö á á ő ü á á ö á ó ő ő ö á ö á á á ö á ö á ő í á ű ő ü á ö á ő á á á á ó ó Ó ö ö á ő á ő ö á á ö á ő á ő ö á á á á á á ű ő ö á áá ü ő á Ó á í ü á á á ő ő ö ö á á á ő á ű á á á í É á ő á á á á á á ü á á á á ó ó ó ö á á á ö á ő á ő ö á á á ű á á ö ő ő á á á á ö á ő á ő ö á á á ő ü á á á ű ő ö ö á á á ő á á ü á á á á ö ő á Ö á á ő á Ö á ő ó á ő á

Részletesebben

ÓBECSE KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

ÓBECSE KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA ÓBECSE KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA ГОДИШТЕ XLV ÉVFOLYAM 03.06.2009. 2009.06.03. БРОЈ 8. SZÁM 17. На основу члана 35. став 2. Статута општине Бечеј (''Службени лист општине Бечеј'', број 13/2008), члана 25а.

Részletesebben

Csupán átmeneti romlás, vagy trendváltozás?

Csupán átmeneti romlás, vagy trendváltozás? Csupán átmeneti romlás, vagy trendváltozás? Prof. Dr. habil Holló Péter Az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzora Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára Új módszerek,

Részletesebben

ľ ü í í ö ő ő ö Ü Ü í ü ü ő ľ ő ľ Ĺ ľ ę ú ö ľü ö ü ö Ĺ í í í ö ý Á ú í ú í ö ü í í í í ä ľ ú ő ö ö ő ü í ű ö ö ö í ő ľ ő ľ ő ü ű ö ö ľ ú í í í ö í ő ö

ľ ü í í ö ő ő ö Ü Ü í ü ü ő ľ ő ľ Ĺ ľ ę ú ö ľü ö ü ö Ĺ í í í ö ý Á ú í ú í ö ü í í í í ä ľ ú ő ö ö ő ü í ű ö ö ö í ő ľ ő ľ ő ü ű ö ö ľ ú í í í ö í ő ö ő ľ ľü Í ľ ľ ľ ęô ő ü Ü Ü ľ ľ ľ ľ ö ľü ľ íľ ő ľ ő Ĺ ő í ü ő ö í ü ö ľ ń ú ő ő ü ö ü ę Á Ĺ Ú ő ü í ü Ĺ ő ę ő ľ ö ü Ĺ ű ö ä ö ö ü ü ľ Á ę ľ ő Ĺ ű ö ü ö í ö ęľ ę í ü ť ę ť ö ľü ľ ő í ä ő í đě Ü Ü ý ö ü ö

Részletesebben