NAGYKÁLLÓ VÁROSÖNKORMÁNYZAT. 13/2004. (VII.05.) Önk.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NAGYKÁLLÓ VÁROSÖNKORMÁNYZAT. 13/2004. (VII.05.) Önk."

Átírás

1 NAGYKÁLLÓ VÁROSÖNKORMÁNYZAT 13/2004. (VII.05.) Önk. r e n d e l e t e (a 32/2007.(VIII.31.) Önk. rendelettel egységes szerkezetben) a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátások megállapításának és folyósításának szabályairól Nagykálló Város Önkormányzatának Képviselõî-testülete a többször módosított évi LXV. tv (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Gyermekek védelmérõql és gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. tv (5) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget téve, valamint a törvény ainak és a végrehajtására kiadott 149/1997. (IX.10.) Korm. számú rendelet ainak helyi alkalmazására az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet célja 1. E rendelet célja, hogy az ebben meghatározott ellátásokkal segítséget nyújtson az önkormányzat a gyermekes családok részére, megelõzve ezzel az anyagi veszélyeztetettséget. A rendelet hatálya 2. A rendelet hatálya kiterjed a Nagykálló Önkormányzat közigazgatási területén lakóhellyel rendelkezõ0magyar állampolgárságú, valamint ha a nemzetközi szerzõ=dés másként nem rendelkezik a letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkezõb, továbbá a magyar hatóságok által menekültként elismert gyermekre, fiatal felnõgttre és szüleire. A munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68/EGK tanácsi rendeletben meghatározott jogosulti körbe tartozó személyre, amennyiben az ellátás igénylésének idõqpontjában érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

2 2 Támogatási formák 3. 1 Az anyagi veszélyeztetettség megelõ¾zésére, a gyermekek védelmére pénzbeni és természetbeni támogatás állapítható meg, rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, tartósan beteg gyermekek rendszeres gyermekvédelmi támogatása, rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, valamint önkormányzati beiskolázási támogatás. Eljárási rendelkezések 4. (1) A támogatások megállapítása iránt kérelmet kell elõ terjeszteni a polgármesteri hivatalnál. A kérelemhez csatolni kell a 149/1997. (IX.10.) Korm. számú rendelet 3. számú 2 mellékletében szereplõ nyilatkozatot a megfelelõ igazolásokkal együtt. (2) A jövedelemre vonatkozó szabályokat a többszörösen módosított évi III. törvény 4. (1) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint kell alkalmazni. A vagyonra vonatkozó szabályokat a többszörösen módosított évi XXXI. törvény 19. (6) (8) bekezdésében foglaltak alapján kell alkalmazni. (3) A gyermekvédelmi ellátást igénylõâkérelmezõâköteles benyújtani a saját maga és családja jövedelmi viszonyairól szóló nyilatkozatot, illetve azok igazolásait. (4) A jövedelem számításánál felhasználható bizonyítékok: a.) 3 a havonta rendszeresen mérhetõìjövedelem esetén a kérelem benyújtását megelõìzõìhárom havi nettó jövedelem igazolás (nyugdíj jogosultság esetén a nyugdíjas igazolvány másolatának benyújtsa) b.) rendszeres nem mérhetõõjövedelem esetén a megelõõzõõévi nettó jövedelem c.) 4 hatósági bizonyítvány élettársi kapcsolat fennállásáról (5) E rendelet alkalmazásában: a gyermek, fiatalkorú, fiatal felnõàtt, gyermek hozzátartozói, gyermek tartására köteles személy az évi XXXI. tv. 5.. a-f) pontja szerint értelmezendõå. (6) A törvény és e rendelet feltételeinek hiányában vagy rendelkezéseinek megsértésével nyújtott támogatást meg kell szüntetni. (7) A jogosulatlanul és rosszhiszemûìen igénybe vett ellátás megtéríttetésére, az évi XXXI. tv ában foglaltakat kell alkalmazni.

3 3 (8) 5 Az önkormányzatnak ellátások megállapítása esetén a kérelem elbírálása és felülvizsgálata során a kérelmezõ¹ körülményeinek vizsgálata, és a jövedelem-nyilatkozatban szereplõ: adatok valódisága környezettanulmány készítésével vizsgálható A környezettanulmányt a Polgármesteri Hivatal készíti el. (9) 6 Ha a helyi önkormányzat hivatalos tudomása vagy a környezettanulmány lefolytatása alapján a kérelmezõã életkörülményeire tekintettel a jövedelemnyilatkozatban foglaltakat vitatja, felhívhatja a kérelmezõdt az általa lakott lakás, illetve saját és a családja tulajdonában álló vagyon fenntartási költségeit igazoló dokumentumok benyújtására. Abban az esetben, ha a fenntartási költségek meghaladják a jövedelemnyilatkozatban szereplõg jövedelem 50 %-át, a valós jövedelem az igazolt fenntartási költségek figyelembevételével vélelmezhetõè. (10) 7 Amennyiben a (9) bek. alapján lefolytatott eljárás nem vezet eredményre kérelmezõì kötelezhetõì vagyonnyilatkozat benyújtására. (11) 8 Amennyiben az Önkormányzat vitatja a vagyoni helyzet vizsgálata során benyújtott nyilatkozat tartalmát, akkor a vagyon tényleges forgalmi értékének megállapítása érdekében: a.) b.) megkeresi az ingatlan fekvése szerinti illetékhivatalt; egyéb vagyontárgyak vonatkozásában a vám- és pénzügyõ rség vagy független szakértõ bevonásával állapítja meg a forgalmi értéket. (12) 9 A Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Csoportja jogosult hivatalos tájékoztatást kérni az Önkormányzat intézményeivel szembeni tartozások tekintetében a Polgármesteri Hivatal szervezeti egységeitõàl és a Gazdasági Ellátó Irodától, a TESZOVAL Kft-vel szembeni. (lakbér, vízdíj, víz-és csatornadíj) tartozások tekintetében a TESZOVÁL Kft-tõÅl. (13) 19 A rendszeres pénzellátásokat havonta utólag minden hónap 5. napjáig, a nem rendszeres pénzellátásokat a határozat jogerõìre emelkedésétõìl számított 30 napon belül kell folyósítani átutalással a kérelmezõìnek a kérelem nyomtatványán megjelölt lakossági folyószámlájára. Külön kérelem esetén, kivételesen a nem rendszeres gyermekvédelmi ellátás a Polgármesteri Hivatal házipénztárából is kifizethetõõa házipénztár nyitvatartási rendjéhez igazodó idõ ben. Különös méltánylást érdemlõ esetben a nem rendszeres pénzellátás folyósításának, illetve kifizetésének határidejére vonatkozóan e bekezdésben szabályozottaktól el lehet térni. Rendszeresgyermekvédelmi támogatás (1) A rendszeres gyermekvédelmi támogatás megállapítására, megszüntetésére és folyósítására a többszörösen módosított évi XXXI. törvény és a többszörösen módosított 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet ában foglaltakat kell alkalmazni. Tartósan beteg gyermekek rendszeresgyermekvédelmi támogatása

4 (1) A tartósan beteg gyermekek rendszeres gyermekvédelmi támogatása állapítható meg azon gyermekek részére, akik orvosi igazolás alapján emelt összegû¼családi pótlékban részesülnek, s rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre nem jogosultak a család jövedelmi viszonyai miatt. (2) A tartósan beteg gyermekek rendszeres gyermekvédelmi támogatás abban az esetben állapítható meg, ha a gyermek családjában az egy fõãre esõãjövedelem nem haladja meg a mindenkori minimálbér összegét. (3) A tartósan beteg gyermekek rendszeres gyermekvédelmi támogatásának havi összege gyermekenként az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 22 százaléka, melyet utólag minden hó 5-ig kell folyósítani. (4) Méltányosságból maximum 1 év idõitartamra azon gyermek után, ahol a családban legalább kettõi másik gyermek a fenti támogatásra jogosult. (5) A tartósan beteg gyermekek rendszeres gyermekvédelmi támogatási ügyekben átruházott hatáskör alapján a Szociális és Egészségügyi Bizottság dönt. Sajátosnevelési igényû gyermekek támogatása 12 6/A. (1) A Nagykállói Általános Iskola sajátos nevelési igényû tagozatán tanuló gyermekek részére a tárgyév szeptember 15-ig 2.500,-Ft/fõ összegû tanszertámogatás jár. (2) A tanszertámogatás a Nagykállói Általános Iskola igénylése alapján a gyermekek tanulói jogviszonyának igazolása mellett kerül biztosításra az iskola részére. (3) Az iskola a szükséges tanszereket a támogatás összegéig a tanulók részére természetben biztosítja és a szükséges elõêirányzatot a fenntartó az iskola elõêirányzatában biztosítja. (4) A Nagykállói Általános Iskola sajátos nevelési igényûïtanulók részére az iskolai napköziben történõï étkeztetést ingyenesen biztosítja Nagykálló Város Önkormányzata. (5) A sajátos nevelési igényûµgyermekek támogatásának megállapításáról, megszüntetésérõµl a polgármester dönt. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (1) rendkívüli gyermekvédelmi támogatás állapítható meg, ha a gyermeket gondozó családban az egy fõìre jutó havi jövedelem nettó összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130 %-át nem haladja meg és a család idõ szakosan létfenntartási gondokkal küzd, vagy létfenntartását veszélyeztetõ rendkívüli élethelyzetbe kerül, különösen: a.) ha a gyermek beteg és a szülõõezen okból, egy hónapot meghaladó idõõtartamú, táppénzes állományba kerül;

5 5 b.) ha a gyermek betegsége miatt a családnak havi gyógyszerköltsége az egy fõ¹re esõ¹jövedelem 20 %-át meghaladja; c.) egyik vagy mindkét szülõ¼elhalálozása, vagy munkanélkülivé válása esetén; d.) alkalmanként jelentkezõ=többletkiadások különösen a szociális válsághelyzetben lévõ=várandós anya gyermekének megtartása, a gyermek fogadásának elõ¾készítéséhez kapcsolódó kiadások, az átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartásának elõasegítése, a gyermeknevelésbe vételének megszûãnését követõãgyámhivatali visszahelyezés, betegség vagy iskoláztatás miatt. (2) A rendkívüli támogatás iránti kérelmek elbírálása során elsõåsorban az a.) és d.) pontokban meghatározott életkörülményeket kell figyelembe venni. (3) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás természetbeni ellátás formájában is nyújtható: a.) b.) ha a kérelem a gyermek tanszer-, tankönyvellátásának támogatására, illetve térítési díj támogatására irányul; a kérelmezõpösszes körülményeire tekintettel feltételezhetõp, hogy a gondozó a pénzbeli ellátást nem a gyermekre fordítja; (4) Az egy naptári évben négy alkalommal vehetõ igénybe rendkívüli gyermekvédelmi támogatás. Összegének alsó határa 3.000,-Ft, de éves szinten nem haladhatja meg a családnak nyújtott támogatás összege a ,-Ft-ot. (5) Kivételes méltánylást érdemlõ esetben (a családban bekövetkezett haláleset, baleset, a család lakásában bekövetkezett elemi kár, a gyermek súlyos betegsége) rendkívüli gyermekvédelmi támogatás állapítható meg, ha a gyermeket gondozó személy családjában az egy fõàre jutó havi jövedelem nettó összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át nem haladja meg. Kivételes méltányosságból nyújtott rendkívüli gyermekvédelmi támogatás évente egy alkalommal nyújtható, az így megállapított segély felsõçhatára ,-Ft. (6) Kivételes méltányosságból megállapított rendkívüli gyermekvédelmi támogatás esetén a polgármester az ügy sürgõïsségére tekintettel eltekinthet a jövedelem vizsgálatától. (7) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapításáról, mértékérõ l egyedi elbírálás alapján a polgármester dönt. 7/A. 14 Hatályon kívül helyezte a 47/2006.(XI.29.) Önk. rendelet. Hatályba lépése december 1. Önkormányzati beiskolázási támogatás 8. (1) 15 A Nagykállóban állandó lakóhellyel rendelkezõ, nappali tagozatos általános és középiskolás tanulót, valamint felsõáfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató személyt, -amennyiben nem részesül rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben önkormányzati beiskolázást támogatás illeti meg.

6 6 (2) Az önkormányzati beiskolázási támogatás megállapítása igénylõ¹lap kitöltése és iskolalátogatási bizonyítvány alapján történik. (3) A támogatás mértéke 16 - általános iskolai tanuló esetén 3.000,-Ft/fõ¾ - szakmunkás, szakiskolai és középiskolai tanuló esetén 4.500,-Ft/fõA - felsõãfokú intézmény nappali hallgatója esetén 6.000,-Ft/fõÃ (4) Az önkormányzati beiskolázási támogatás megállapításáról a polgármester dönt. (5) Ezen támogatási forma esetén a Rendelet 4. -ában foglaltakat nem kell alkalmazni. (6) 17 Az önkormányzati beiskolázási támogatás iránti igénylés határideje 2007.augusztus 01. napja és november 30. napja között. A benyújtási határidõnelmulasztása jogvesztõn. (7) 18 Beiskolázási támogatásban részesülõpk az általános szabályok szerint tárgyév augusztus 01 és november 30 napja között rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban nem részesülhetnek. Záró rendelkezések 9. (1) E rendelet július 1. napjától kell alkalmazni. (2) A rendelet kihirdetésérõ l a jegyzõ gondoskodik. (3) E rendelet hatálybalépésével egyidejû¹leg a többször módosított 5/2001. (IV.10.) Kt. számú rendelet hatályát veszti. A jegyzõånevében és megbízásából: Juhász Zoltán polgármester Hudákné Dr. Kirilla Szilvia aljegyzõì (1-2-) Módosította a 3/2006. (I.19.) Önk. rendelet. Hatálybalépésének ideje 2006.február 1 (3) Módosította a 47/2006.(XI.29.) Önk. rendelet. Hatálybalépése december 1. (4) Kiegészítette a 47/2006.(XI.29.) Önk. rendelet. Hatálybalépése december 1. ( ) Kiegészítette a 47/2006.(XI.29.) Önk. rendelet. Hatálybalépése december 1. (10) Módosította a 3/2006. (I.19.) Önk. rendelet. Hatálybalépésének ideje 2006.február 1 (11) Módosította a 25/2006.(VI.29.) Önk. rendelet. Hatálybalépésének ideje 2006.július 1., de rendelkezéseit a folyamatban lévõñügyekben is alkalmazni kell. (12 ) Kiegészítette a 34/2005. (VIII.25.) Önk. rendelet. A kihirdetése napján lép hatályba. (13) Módosította a 13/2005.(II.16.) Kt. sz. rendelet. Hatálybalépésének ideje március 16. (14) Kiegészítette : 50/2005.(XI.30.) Önk. rendelet Hatályos december 1. (15) Módosította a 29/2007.(VII.26.) Önk. rendelet. Hatályos július 26. (16) Módosította 26/2005.(VI.29.) Önk. rendelet. Hatálybalépésének ideje július 1 napja. (17) Módosította a 29/2007.(VII.26.) Önk. rendelet. Hatálybalépésének ideje 2007.július 26. (18) Kiegészítette a 29/2007.(VII.26.) Önk. rendelet. Hatálybalépésének ideje 2007.július Módosította a 32/2007. (VIII.31.) Önk. rendelet. Hatálybalépésének ideje szeptember 01.

NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 13/2004. (VII.05.) Önk. r e n d e l e t e

NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 13/2004. (VII.05.) Önk. r e n d e l e t e NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 13/2004. (VII.05.) Önk. r e n d e l e t e (a 45/2008.(VII.16.) Önk., 7/2009. (II.13.) Önk., 29/2009. (VII.13.) Önk., 9/2010. (III.31.) Önk, 24/2010. (VIII.13.) Önk., 5/2011.

Részletesebben

A gyermekek védelmének helyi rendszere

A gyermekek védelmének helyi rendszere 1 Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IX.12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete "a gyermekek

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége

Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége Bakonyszentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VIII.26.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Bakonyszentkirály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról

Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról 1. Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04. Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról

Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990évi LXV.tv.16..(1)

Részletesebben

Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról

Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község

Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és

Részletesebben

Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról.

Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról. Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 0/003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról. Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

A rendelet hatálya 1..

A rendelet hatálya 1.. Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2006.(III.21.) Ktr. rendelete A gyermekek védelmét szolgáló pénzbeli és természetbeni ellátásokról. 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is.

bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is. Szilvásvárad községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2008.(VI.25.) RENDELETE a gyermekvédelem helyi végrehajtási szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva a módosítására hozott 22/2008. (VIII.

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről

Részletesebben

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE A gyermekvédelem önkormányzati rendszeréről, az önkormányzat által biztosított pénzbeli ellátásokról valamint a gyermekvédelmi

Részletesebben

A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL

A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL IZSÓFALVA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 12/2006. (IX. 8.) RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL (egységes szerkezetben Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 12/2006. (IX. 8.) sz. rendeletének módosításaival)

Részletesebben

Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról.

Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról. Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról. Ipolytölgyes község Önkormányzatának Képviselő-Testület a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..

A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1.. Magyarpolány Község Önkormányzata Képviselı-testületének a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 7/2004. (II.12.) rendelete (egységes szerkezetben) Magyarpolány Község Önkormányzatának Képviselıtestülete

Részletesebben

Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Egységes szerkezetben a 4/2006 (II.16) és a 8/2006(V.19), 2/2009.(I.23.), a 10/2009.(III.20.)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 10/2008.(IX.16.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi ellátásokról

Részletesebben

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete A RENDSZERES ÉS RENDKÍVÜLI GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ 6/1998./IV.27./ÖR. MÓDOSÍTÁSÁRÓL (Egységes szerkezetben a 6/2003./VI.25./Ö.r.,

Részletesebben

10/2005. (X. 8.) sz. Csibrák Községi Önkormányzat rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

10/2005. (X. 8.) sz. Csibrák Községi Önkormányzat rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról 10/2005. (X. 8.) sz. Csibrák Községi Önkormányzat rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csibrák Község Önkormányzatának Képviselőtestülete "A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról"

Részletesebben

HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló. 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE. I.

HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló. 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE. I. HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE Hajdúbagos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Pusztavacs Községi Önkormányzat 16/2004.(VIII.26.) számú rendelete

Pusztavacs Községi Önkormányzat 16/2004.(VIII.26.) számú rendelete Pusztavacs Községi Önkormányzat 16/2004.(VIII.26.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Pusztavacs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 4/1998.(II.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 4/1998.(II.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/1998.(II.1.) számú r e n d e l e t e a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényből adódó feladatok végrehajtásáról (egységes

Részletesebben

Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a

Részletesebben

Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól

Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 3/2008. (III. 28.) és a 9/2011. (VIII. 11.),

Részletesebben

Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2004. (IV. 28.)sz. rendelete. a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról

Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2004. (IV. 28.)sz. rendelete. a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (IV. 28.)sz. rendelete a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról (A módosítással egységes szerkezetbe foglalva.) Nyékládháza Város

Részletesebben

Települési támogatások

Települési támogatások Becske Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Becske Község Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1. 12/2005. (V. 30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1. 12/2005. (V. 30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1 12/2005. (V. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól - módosításokkal egységes szerkezetben - Tápiószele Város Önkormányzat

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2004. (02.20.) számú rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól szóló 27/2003.

Részletesebben

Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja

Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Döbrököz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló

Részletesebben

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról BÁTAAPÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról A gyermekvédelmi

Részletesebben

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.

Részletesebben

Nyáregyháza Község Önkormányzatának

Nyáregyháza Község Önkormányzatának Nyáregyháza Község Önkormányzatának 9/2006. (VI.21.) sz. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Nyáregyháza község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 18/2009. (XI. 26.) _R E N D E L E T E_ A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

Részletesebben

Gyöngyössolymos Községi Önkormányzat. 2/2014.(I.23) számú önkormányzati rendelete

Gyöngyössolymos Községi Önkormányzat. 2/2014.(I.23) számú önkormányzati rendelete Gyöngyössolymos Községi Önkormányzat 2/2014.(I.23) számú önkormányzati rendelete a 8/2012.(V.21.) sz. továbbá a 5/2013.(X.3.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított a szociális ellátásokról szóló 2/2012.

Részletesebben

Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe

Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe Zákány Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

(Egységes szerkezetben, a legutóbbi módosítások dőlt betűvel jelölve)

(Egységes szerkezetben, a legutóbbi módosítások dőlt betűvel jelölve) Kerecseny község Önkormányzata Képviselőtestületének az 1/2015. (II.25.), 6/2014. (IX.17.), a 16/2013. (XII.31.), és a 15/2013. (X.3.) önkormányzati rendeletekkel módosított 10/2009.(XI.30.) sz. rendelete

Részletesebben

Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2004. (IV. 28.)sz. rendelete. a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról

Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2004. (IV. 28.)sz. rendelete. a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (IV. 28.)sz. rendelete a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról (A módosítással egységes szerkezetbe foglalva.) Nyékládháza Város

Részletesebben

Módosította: a) 45/2007. (XII. 22.) /2008. I. 1-2009. X. 31./

Módosította: a) 45/2007. (XII. 22.) /2008. I. 1-2009. X. 31./ Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 3/2006. (I. 30.) rendelete a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi ellátásokról Módosította: a) 45/2007. (XII. 22.) /2008.

Részletesebben

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Hidegség Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

A rendelet célja, hatálya, ellátási formák

A rendelet célja, hatálya, ellátási formák Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (VII.06.) ÖKT. számú rendelete Daruszentmiklós Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Sajószöged Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2006.(IV.27.) számú rendelete a gyermekek támogatásáról, a gyermekjóléti alapellátásokról

Sajószöged Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2006.(IV.27.) számú rendelete a gyermekek támogatásáról, a gyermekjóléti alapellátásokról Sajószöged Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2006.(IV.27.) számú rendelete a gyermekek támogatásáról, a gyermekjóléti alapellátásokról Sajószöged Önkormányzat Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2011.(V.27.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2011.(V.27.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/201(V.27.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Karakószörcsök község Önkormányzati Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének

Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2004. /VI. 25./ RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről Sármellék Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1.. Vásárosdombó Község Képviselő-testületének 2/2008.(I.11.) számú r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 1./2006(II.8.) számú rendelet módosításáról Vásárosdombó Község Önkormányzatának

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről.

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. (Egységes szerkezetben a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 4/2006.

Részletesebben

A HERÉDI ÖNKORMÁNYZAT 8/2008. (IV.1.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról

A HERÉDI ÖNKORMÁNYZAT 8/2008. (IV.1.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról A HERÉDI ÖNKORMÁNYZAT 8/2008. (IV.1.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Heréd Község Önkormányzata A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, többször módosított 1997. évi XXXI. törvény

Részletesebben

Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének 25/2004. (VII.01.) Önk. számú rendelete

Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének 25/2004. (VII.01.) Önk. számú rendelete Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének 25/2004. (VII.01.) Önk. számú rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló 25/2003. (V.19.) Önk. számú rendeletének

Részletesebben

Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004. (VI. 15.) rendelete. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004. (VI. 15.) rendelete. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004. (VI. 15.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Szigliget község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) a gyermekek

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben

Részletesebben

Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(V.1.)számú r e n d e l e t e a gyermekvédelmi ellátásokról

Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(V.1.)számú r e n d e l e t e a gyermekvédelmi ellátásokról Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(V.1.)számú r e n d e l e t e a gyermekvédelmi ellátásokról Előszállás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelmérôl

Részletesebben

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2. Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó

Részletesebben

I. fejezet. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya 1..

I. fejezet. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya 1.. 1 LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 3/1998.(II.26.) számú önkormányzati rendelete a gyermekek támogatásáról. Lakitelek Önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.. (1) bek., a gyermekek védelméről

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2006.(II.10.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról

Részletesebben

I. fejezet. A rendelet hatálya 1..

I. fejezet. A rendelet hatálya 1.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 25/1997/XII.10./sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI.tv. egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról. Cserkeszőlő

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Módosítva: Hatályba léptetve: 42/2004. (XII.15.) 2004. XII.15. 1/2005.

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2007.(XII.21.) Kt. számú rendelete

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2007.(XII.21.) Kt. számú rendelete Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2007.(XII.21.) Kt. számú rendelete Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 23/2005.(X.28.)

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

A Rendelet 4. (2) bekezdésben szereplő rendkívüli támogatás szövegrész helyébe a támogatások szövegrész kerül.

A Rendelet 4. (2) bekezdésben szereplő rendkívüli támogatás szövegrész helyébe a támogatások szövegrész kerül. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni ellátásokról és támogatásokról szóló 8/2015. (II.24.) önkormányzati

Részletesebben

Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól

Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Felsőpakony Község Önkormányzata A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben a módosító 16/2013. (XII.20.) és az 5/2015. IV.7.)

Részletesebben

Bekecs Községi Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

Bekecs Községi Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE. A gyermekvédelem helyi rendszeréről Bekecs Községi Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE A gyermekvédelem helyi rendszeréről Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16..

Részletesebben

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata

Részletesebben

Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8./2006.(III.28.) számú rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8./2006.(III.28.) számú rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8./2006.(III.28.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2015. április 1. Egységesítve: 2015. március 1. az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2008 (XII.23.) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról. I. Fejezet Általános rendelkezések

Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2008 (XII.23.) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról. I. Fejezet Általános rendelkezések Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2008 (XII.23.) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról I. Fejezet Általános rendelkezések 1.. E rendelet célja, hogy a többszörösen módosított

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (egységes szerkezetben a 45/2015. (XII. 18.) a 30/2017. (XII.

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete. szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete. szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

A RENDELET CÉLJA 1.. A RENDELET HATÁLYA 2..

A RENDELET CÉLJA 1.. A RENDELET HATÁLYA 2.. Tarnaméra Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2004. (IV. 01.) rendelete a gyermekek pénzbeli és természetbeni, valamint személyes gondoskodást nyújtó ellátásáról. Tarnaméra Községi Önkormányzat

Részletesebben

1.. A Rendelet 14. -a az alábbiak szerint módosul: Pénzbeli támogatás 14..

1.. A Rendelet 14. -a az alábbiak szerint módosul: Pénzbeli támogatás 14.. Tura Város Önkormányzata Képviselő- testületének./2013. (.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 10/2011. (III.31.) rendelet módosításáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő- testülete

Részletesebben

3/2006. (II. 16.) rendelete

3/2006. (II. 16.) rendelete 1 Nagykörű Község Önkormányzatának 4/2007. (II. 15.) és 21/2007. (XI. 29.) rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2006. (II. 16.) rendelete a pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi

Részletesebben

(4) Az Sztv.-ben meghatározott feltételek szerint a rendelet hatálya a község területén tartózkodó hajléktalanokra is kiterjed.

(4) Az Sztv.-ben meghatározott feltételek szerint a rendelet hatálya a község területén tartózkodó hajléktalanokra is kiterjed. Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2008. (III. 28.) rendelete Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2006. (II. 23.) rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

SAJTOSKÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 20 / 2005/ XII.28. / SZÁMÚ RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL /EGYSÉGES SZERKEZET/

SAJTOSKÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 20 / 2005/ XII.28. / SZÁMÚ RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL /EGYSÉGES SZERKEZET/ SAJTOSKÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 20 / 2005/ XII.28. / SZÁMÚ RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL /EGYSÉGES SZERKEZET/ Sajtoskál község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya 2..

A rendelet célja. A rendelet hatálya 2.. Szentpéterfölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (IV. 11.) számú rendelete az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról 1 Szentpéterfölde Község Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.26) önkormányzati rendelete

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.26) önkormányzati rendelete C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.26) önkormányzati rendelete az önkormányzat által nyújtható települési támogatásokról Záradék: Kihirdetés ideje: 2015. február

Részletesebben

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET 1 Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról 1 1 Egységes szerkezetbe foglalva: 27/2011.(XII.22.)

Részletesebben

JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE

JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE A gyermekvédelemről és a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásának helyi szabályairól. ( egységes szerkezetben) Jászszentandrás

Részletesebben

A rendeletet hatályon kívül helyezte a 20/2008. (VI.20.) Ökr. 45. (4) bekezdése június 20-ai hatállyal.

A rendeletet hatályon kívül helyezte a 20/2008. (VI.20.) Ökr. 45. (4) bekezdése június 20-ai hatállyal. Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról szóló 7/2007. (III.23.), 7/2006. (III.14.), 34/2004. (IV.21.), 6/2004. (II.16.) Ökt. rendeletével módosított

Részletesebben

2/A. Helyi gázár- és távhőtámogatás

2/A. Helyi gázár- és távhőtámogatás Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselőtestületének 37/2011. (XII.12.) rendelete a pénzbeli és természetbeni támogatásokról szóló 25/2011. (IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben)

Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (IV.27.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (IV.27.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (IV.27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 23/2004. (IV. 20.) ÖKT rendelet módosításáról

Részletesebben

7/2007. (IV.02.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól

7/2007. (IV.02.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Majosháza Község Önkormányzatának

Részletesebben

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Majosháza Község Önkormányzatának

Részletesebben

Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(...) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról

Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(...) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(....) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete A szociális igazgatásról, az egyes szociális ellátásokról és a helyi lakáscélú támogatásokról szóló 19/2005.

Részletesebben

Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének

Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének /2013( ) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások, valamint a szociális szolgáltatások helyi szabályairól szóló

Részletesebben