Az Erdőápolási és véghasználati utasítás" megjelenésének küszöbén

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Erdőápolási és véghasználati utasítás" megjelenésének küszöbén"

Átírás

1 Az Erdőápolási és véghasználati utasítás" megjelenésének küszöbén SOPP LÁSZLÓ az ERTI tudományos munkatársa Népgazdaságunk minden ágazata, a nehézipartól a mezőgazdaságig, az elmúlt tíz év alatt, általunk eddig elképzelhetetlennek tartott erőteljes és gyorsütemű fejlődésen ment keresztül. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy népgazdaságunknak nincs egy olyan ágazata, de még kevésbé mindennapi életünknek egy-egy olyan mozzanata, amelyben a fát akár, mint készterméket, akár mint nyersanyagot nélkülözni tudnánk, akkor az erdőgazdaság fejlődésének jelenlegi ütemével nem lehetünk megelégedve. Fejlődésünk ütemének nem kielégítő volta tette szükségessé a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának számú határozatának megjelenését, amely az erdőgazdasági termelés fejlesztéséhez, a fejlesztés ütemének meggyorsításához szükséges intézkedéseket tartalmazza. Ezzel kapcsolatban, a legnagyobb örömmel kell üdvözölnünk Főigazgatóságunk elhatározását, hogy az MT. határozatban lerögzített fejlesztési tervünk mielőbbi megvalósítása érdekében, a legjobb elméleti és gyakorlati szakembereink bevonásával utasítás-tervezeteit dolgoztatott ki az erdőápolási és véghasználati munkák korszerű és a termelékenységet fokozó eljárásainak alkalmazására, illetve végrehajtására. Nem kívánok jelenleg a kiadás előtt álló,,utasítás"-sai részleteiben foglalkozni, annak szükségességét, jelentőségét és úttörő munkáját méltatni, mivel ezek részint mindnyájunk által ismertek, részint pedig a legmesszebbmenőkig elismertek. Ezek ismétlése és méltatása helyett az állományápolás munkáját olyan vonatkozásban kívánom megvilágítani, melylyel az,,utasítás"-tervezet vagy nem kellő mértékben foglalkozott, vagy egyes kutatási eredmények ismeretének hiányában, még ezekkel az eredményekkel nem is foglalkozhatott. 1. A korszerű állományápolási munkákkal kapcsolatban le kell rögzítenünk azt, hogy a külföldről átvett ápolási módszerek, hazai viszonylatban való alkalmazásának mértéke és módja még nincs kellő mértékben részletes faállományszerkezeti és egyéb vizsgálatok útján alátámasztva. Ezek megállapítása céljából szükségét látom annak, hogy az MT. határozatban, valamint az,,utasítás"-tervezetben tárgyalt ellenőrző parcellákat, erdőgazdaságonként legalább egy, több-parcellás (3 4) kísérleti területté fejlesszük. A kísérleti területek beállítása az oktatás és a helyszíni bemutatókon, de nemkülönben a külföldi módszerek hazai viszonylatban történő kísérletezésén kívül lehetővé tenné annak a megállapítását is, hogy az egyes erdőtípusokban mikor és milyen mérvű belenyúlás, milyen törzshálózati méret, törzsszám stb. eredményezné a legkedvezőbb helyzetet. Ilyen körülmények között gyorsabban jutnánk el annak megismeréséhez, hogy az egyes erdőtípusokban melyik eljárással érhetnénk el az állományápolás tulajdonképpeni célját, amely meghatározott termesztési idő alatt, a mainál értékesebb de ugyanakkor mennyiségileg több faanyagot biztosít a talaj termőerejének fokozása mellett. 2. Szükségesnek tartom továbbá, az aratóvágásig fenntartandó törzseknek, legkésőbb a törzskiválasztó gyérítés idején történő kijelölését és azoknak maradandó jellel váló megjelölését. Ez az idő a lassannövő fafajok

2 esetében év (sarjállományoknál év), gyorsannövő fafajoknál 5, maximum 10 évig tarthat, sőt az utóbbiaknál erre, esetleg már magánál a telepítésnél is gondolhotunk. A telepítést magát azonban sűrű hálózatban kell végeznünk. Az aratóvágásig fenntartandó törzseknek kellő időben való megjelölésének elmulasztása a későbiek folyamán helyrehozhatatlan hibák eredője lehet, ami megmutatkozik először is a tervezett vastagsági méret csökkenésében, másodszor pedig a hálózati méret aránytalansága folytán a kiválasztott javatörzsek elliptikus keresztszelvényében, de nem különben abban, hogy az elkésve kialakítandó megközelítőleg helyes hálózati méretek biztosítása érdekében biológiailag erősebb törzsek eltávolítását is végre kell hajtanunk. 3. Mint ahogy elsősorban is az állományápolásoknál a termőhelyi osztály meghatározására legbiztosabb alapnak a biológiai felsőmagasságot tartjuk, ugyanúgy, a belenyúlás mértékére, annak sürgősségére legjobb támpontot a fa élő koronájának és az egész fa magasságának az aránya nyújt. Igazolja ezt az állításunkat, hogy az élő korona hossza okozati összefüggésben van a záródással, valamint az eddig alkalmazott ápolási eljárásokkal. Minél zártabb állásban van az állományunk, minél kevésbé végeztünk abban felső gyérítést, annál feljebb tolódik a korona és fordítva. Ez alól kivételt csak a túl sűrű állás következtében lecsúszott korona, az ún. elgatyásodás okoz, amit azonban gyakorlott szem azonnal meglát. Ápolásaink folyamán tehát arra kell törekednünk, hogy a záródást mindig olyan fokon tartsuk, hogy fiatal korban az élő korona a törzs egész hosszának mintegy felét borítsa, középkortól állandóan rövidüljön, de a törzs egész hosszának harmada alá soha ne csökkenjen. Ennek kialakítása azonban csak fokozatosan mehet végbe. 4. Az állományápolások során igen komoly és nehéz feladat a belenyúlás mértékének, illetve a kitermelhető fatömeg mennyiségének elbírálása. Ennek megállapítása végett különböző korú és fajú állományokban, Koltay György és Dr. Magyar János által megadott főbb irányelvek alapján közel 40 korszerű állományápolási kísérletet állítottam be. Az így beállított kísérleti területeken részletes faállományszerkezeti vizsgálatokat hajtottam végre. Az állományápolások során kitermelt fatömeg mennyiségét, minden esetben viszonyba állítottam a gyérítést megelőző fatömeg mennyiségével. Ez a viszonyszám olyan állományoknál, ahol eddig, még ápolási munka nem folyt, az összes fatermés százalékban jelentkezett. Ezek vizsgálatai során arra a megállapításra jutottam, hogy a gyakorlat részére legcélravezetőbb az egyes állományápolások alkalmával kitermelhető fatömeg mennyiségét az összes fatermés százalékában megadni^ ezért vizsgálataimba olyan állományokat is bevontam, amelyeknél az előző állományápolások alkalmával kitermelt előhasználati fatömeg menynyisége azaz az összes fatermés megállapítható volt. A kor függvényében jelentkező törvényszerűséget most már azokra az állományokra is kiterjesztettem, amelyek összes fatermése csak a fatermési táblák alapján volt megállapítható. Az eredményül kapott szórásme-

3 zőn keresztül kiegyenlítő görbét szerkesztettem, amit az alábbiakban közölt grafikon ábrázol. A grafikon segítségével tájékoztató adatot nyerünk az összes fatermés százalékában, egyrészt egy meghatározott korban (az üzemek által jelenleg), másrészt egy meghatározott korig (üzemtervi előírásoknál) kitermelhető előhasználati fatömeg mennyiségére. 1. ábra. Tájékoztató adatok százalékban, az állományápolások folyamán kitermelhető fatömeg mennyiségére nézve, a kor függvényében az összes fatermelésre vonatkoztatva. (Bükkre a rendelkezésemre álló adatok csekély volta miatt, egyelőre valójában csak tájékoztató adatot nyújtok.) Abszcissza: életkor (év). Ordináta: az összes fatermés százaléka (%). A közölt grafikon használatának módja röviden a következő: I. A fatermési tábla megfelelő termőhelyi osztályában szereplő összes fa termést megszorozzuk a grafikonról kor függvényében leolvasott százalékkal ; II. a kapott szorzatot levonjuk a táblából kiolvasott összes fatermésből, majd a maradványt viszonyba állítjuk a ténylegesen meglévő fatömeggel. Az így kapott eredmény a kitermelendő fatömeg mennyiségére nyújt tájékoztató adatot. Ha a ténylegesen meglévő fatömeg kisebb, mint a számítások alapján kapott fatömeg, akkor a szóbanforgó állomány már nem gyéríthető legalább is egyelőre nem és egyéb szempontból kell azt részletes vizsgálat alá venni. Fentiek alapján a grafikon használatához részletes külső állományfelvétel szükséges, a fa fajának, eredetének, korának, átlagos-, illetve bioló-

4 giai felsőmagasságának és a hektáronkénti fatömegének megállapítására. Az adatok birtokában a kitermelhető fatömeg mennyiségét a következő számítás alapján állapíthatjuk meg: Példámat Biatorbágy község határában fekvő 3b erdőrészből veszem. Az állomány fafaja: akác, kora: 16 év, biológiai felsőmagassága: 12,8 m, átlagmagassága: 11,7 m, fatömege: 105 m 3. a) A felvett adatok birtokában megállapítottam, hogy az állomány melyik termőhelyi osztályába tartozik. Fekete Zoltán: Akác fatermési táblái alapján a III. tho.-ba. b) Kiolvasom a fatermési táblából a 16 éves korra kimutatott összes fatermést: 116 m 3. c) Leolvasom a fent közölt grafikon gyorsannövő fafajok görbéjéről hogy 16 éves korban kb. hány %-os a belenyúlás mértéke: 36%. d) Az így leolvasott %-kal megszorzom a táblából kiolvasott összes fatermést (116 X 0,36) és az eredményül kapott szorzat (41 m 3 ) adja meg a jelen korig kitermelhető előhasználati fatömeg összes mennyiségét. e) Az összes fatermésből levonom a gyérítésre előírt összes fatömeget ( =) és kapom azt a mennyiséget (75 m 3 ), amellyel jelenleg az állománynak rendelkezni kellene. f) A felvett fatömeg (105 m 3 ) és az e) pontban eredményként kapott fatömeg (75 m 3 ) közötti differencia mutat tájékoztató irányt munkánk további menetéhez és a kitermelhető fatömeg mennyiségéhez. Felvettünk 105 m 3 -t, ebből levonjuk az eredményként kapott 75 m 3 -t, megkapjuk a gyérítendő fatömeg mennyiségét, jelen esetben 30 m 3 -t. A grafikonon bemutatott százalékok, valamint a kitermelésre kiszámított fatömeg mennyisége természetesen, csak tájékoztató jellegű. Ez jobb termelőhelyeken 3 5%-kal növelhető, gyengébbek esetében pedig ugyanilyen mértékben csökkenthető. Mérsékelni kell a belenyúlás mértékét abban az esetben is, ha az állomány eddig még nem állt korszerű állományápolás alatt. Erre mutat példát a fentiekben közölt biatorbágyi terület is, ahol a száradék eltávolításával, eddig még csak védelmi munkát végeztek. Az f) pont alapján 30 m 3 volt a gyérítendő fatömeg mennyisége^ ugyanakkor a hirtelen erős belenyúlás elkerülése végett mindössze 25 m 3 -t jelöltem, illetve termeltettem ki. (A jelenlegi élőfakészlet 24%-át.) Az üzemterv ezzel szemben mindössze 2,5 m 3 -t, a jelenlegi fakészlet 2,4%-át irányozta elő termelésre. ^ Előfordulhat azonban az is, hogy a grafikon által mutatott százalék, illetve kiszámított mennyiségen felül kell előhasználati faanyagot kitermelnünk. Erre példának a Budakeszi község határában fekvő 62b. erdőrészt mutatom be. Az állomány eredte: sarj, kora: 37 év, elegye: 49%-ban kocsánytalantölgy, 51%-ban cser, biológiai felsőmagassága: 13,75 m, átlagmagassága: 11,4 m, fatömege: 165 m 3. Az állomány a biológiai felsőmagasság, valamint az átlagmagasság figyelembevételével (Fekete Zoltán: Tölgy fatermési táblák) a II. és a III. tho között áll. összes fatermés tehát: 220 m 3. A belenyúlás mértéke: 42 43%, így jelenleg kitermelhető fatömeg mennyisége: m 3. Számításaimmal ellentétben 47 m 3 -t jelöltem ki; ez az erős belenyúlás az alászorult tölgy megsegítése érdekében történt, amely átlagosan 2 m-rel

5 a cser alatt van. Ilyen nagyarányú belenyúlásnak egyszeri végrehajtását azonban csak kivételes esetben szabad megengedni. A fentiekben közölt grafikus eljárás, nemcsak a kitermelhető fatömeg mennyiségének a megállapítására nyújt tájékoztató adatot, hanem az esetleges túltermelésre is figyelmeztet olyan állományokban, amelyek a múlt rablógazdálkodása folytán a szó szoros értelmében kimerültek, vagy amelyeket a helytelen fafaj megválasztás következtében a száradele anyag eltávolításával már a megengedettnél nagyobb mértékben megbontottak. Az ilyen állományok további sorsának irányítása, már nem a szigorúan vett állományápolás hanem előzetes vizsgálat elvégzése után az állományátalakítás fogalomkörébe tartozik. Erre példát a Budakeszi község határában fekvő 26b erdőrészlet szolgáltat. Az itt felvett állomány már nem rendelkezik a számításaim szerinti minimális fatömeggel. Az állomány eredete: sarj, kora: 68 év, elegye: 12%-ban kocsánytalantölgy, 88%-ban pedig cser, átlagmagassága 20,4 m, melynek alapján I. és II. tho. között foglal helyet. Felvételeim alapján, itt ha-ként 243 m 3 összes fatömeget találtam, akkor, amikor fokozottmértékű belenyúlás esetében is az állománynak legalább 290 m 3 -rel kellene rendelkeznie. A hiány tehát oca. 50 m 3 ha. Ez azt igazolja, hogy az állomány további használatát tekintve már nem a gyérítés fogalomkörébe tartozik mint ahogy azt, az üzemterv közel 20 m 3 -es hektáronkénti előhasználati fatömeg kitermelésével előirányozta hanem kora, eredete és állapotára való tekintettel véghasználatra kellett volna besorolni. Ügy vélem, helyes lenne ilyen helyeken állománycserét előírni, a cser visszaszorítása és a kocsánytalantölgy, valamint az erdeifenyő térhódítása érdekében. Nyárasok esetében, ahol az elmúlt évben készült fatermésa tábla nem tartalmazza az összes fatermést - de ugyanez vonatkozik egyéb hasonló fatermési táblákra is eljárásunk az alábbi szerint módosul: aj Olyan állományok esetében, ahol ápolási munka még nem folyt, a ténylegesen talált fatömeget vesszük összes fatermésnek. b) Olyan állományoknál pedig, amelyekben állományápolás már folyt és a kitermelt mennyiség a,,c-lapok" alapján megállapítható, az összes fatermést a jelenlegi készlet, valamint a C-lapokon" talált előhasználati fatömeg összege adja. c) Előfordulhat azonban az az eset is és azt hiszem ez a gyakoribb, hogy az előző állományápolások során kitermelt mennyiséget még hozzávetőlegesen sem tudjuk megállapítani. Ebben az esetben a ténylegesen talált fatömeg az eddig szokásban volt (helyi szokást értve alatta) 5 10%-os gyérítési fatömeggel növeljük és az így növelt fatömeget veszszük összes fatermésnek. Az utóbbira példát a Pusztavacson felvett 15 éves korai-, és óriásnyár állomány mutat. Az állomány eredete: mag (dugvány), biológiai felsőmagassága: 19,4 m, a talált fatömeg pedig 217 m 3. Ha a ténylegesen meglévő fatömeget 5 10%-kal növeljük, kb m 3 -t kapunk, mint összes fatermést. Ezt a mennyiséget a grafikon alapján előírt 35%- kal megszorozva m 3 lesz a gyérítéssel kitermelhető összes fatömeg mennyisége. Ezt az összes fatermésből levonjuk, az eredmény m 3 -nél m 3 -rel kevesebb. Ez a differencia az előhasználati fatömeg mennyiségének tájékoztató adata év őszén végrehajtott jelöléseim alapján 65 m 3 előhasználati fatömeg került ki.

6 De folytathatnám még a pusztavacsi, valamint a budakeszi erdészetek területén és az ország különböző részein felvett több mint 30 kísérleti állomány adatainak a felsorolását, vagy Koltay Györgynek az évtől beállított kísérleteinek adatait, amelyek közül csak példának említem meg a Tolnaszigeten 16 éves nyárasban végrehajtott jelölési munkáját, amelynek folyamán a grafikon által kiszámított 708,7 m 3 -es gyérítési fatömeggel szemben az erdőgazdaság 109 m 3 -t termelt ki. Mivel adataim csak tájékoztató jellegűek, azért kérem az erdőrendezőségek és az üzemek dolgozóit, hogy a javasolt új eljárással kapcsolatban észlelt hiányosságokat velem közölni szíveskedjenek, hogy helyszíni ellenőrzés után, azokat figyelembe véve, közös munkával, minél előbb megtalálhassuk állományaink ápolása szempontjából követendő leghelyesebb utat. Végezetül a grafikon használatával kapcsolatban összehasonlítást kívánok végezni Fekete Zoltán (magyar) akác-, Bencsik M. (csehszlovák) nemesnyár-, és Tjurin A. V. (szovjet) rezgőnyár fatermési tábláival. ' ' s 2. ábra. Fekete Zoltán^ Akác fatermési tábláiban maaeredetű I. tho.-ba tartozó állomány összes fatermésére a kor függvényében kimutatott és a grafikon alavián javasolt előhasználati fatömeg mennyisége. Abszcissza: életkor (év). Ordináta: ha-kénti fatömeg Cm 3 ). t 1.' ' > s -.. ' ', '. V A grafikon világosan mutatja az előhasználati fatömegek közötti eltérést' úgyhogy azzal részleteiben nem is kívánok foglalkozni. A véghasználati fatömeggel kapcsolatban azonban szükségesnek tartom annak lerögzítését, hogy azok mennyisége általunk még ismeretlen. Az eddig begyűjtött külföldi, de nemkülönben hazai vizsgálatok eredményei is P.óth Gyula, Koltay György kísérletei határozottan bizonyítják, hogy a fokozottabb belenyúlás, a korszerű állományápolás nemcsak minőségileg, de a tömegnövekedés kulminációjának a meghosszabbítása által mennyiségileg is nagyobb összes fatermést eredményez. A mennyiségi növekedés 15 35%-os> míg a minőségi 30 60%-os emelkedést is mutathat.

7 .'' :' ' -. ' s' s' 3. ábra. Ecncsik M.: Nemesnyár fatermési tábláiba^, mageredetű I. tho.-ba tartozó állomány összes fatermésére az életkor függvényében kimutatott és a grafikon alavián javasolt előhasználati fatömeg mennyissége. Abszcissza: életkor (év). Ordináta: ha-kénti fatömeg (m n )..-' < ' < * w Ezek az eredmények a leghatározottabban megdöntötték azt a régi hipotézist, hogy a termőhely fatömegprodukáló összteljesítménye független a gyérítés rendszerétől és annak mértékétől. &> * i y y' y' el y' Kor ér 4. ábra. Tjurin A. V.: Rezgőnyár fatermési tábláiban mageredetű I. tho.-ba tartozó állomány összes fatermésére a Ifcor függvényében 'kimutatott és a grafikon alapján javasolt előhasználati fatömeg mennyisége. Abszcissza: életkor (év). Ordináta: ha-kénti fatömeg (m).

Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében

Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében Bidló András, Heil Bálint, Kovács Gábor, Patocskai Zoltán Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék Földhasználati

Részletesebben

HÁRS FATÖMEG- ÉS FATERMÉSI VIZSGÁLATOK

HÁRS FATÖMEG- ÉS FATERMÉSI VIZSGÁLATOK 634.0.613 Tilia HÁRS FATÖMEG- ÉS FATERMÉSI VIZSGÁLATOK DR. SOPP LÁSZLÓ Vizsgálat az EFE Erdőtelepítési és Fásítási Tanszék (Dr. Tompa Károly) Erdészeti növénynemesítés" c. téma keretén belül indult be.

Részletesebben

Vékony fák összesfatömege

Vékony fák összesfatömege Vékony fák összesfatömege DE. S 0 P P LÁSZLÓ A jelenleg használatban levő hazai és külföldi, ún. nagy fatömegtáblákon" kívül, mind elméleti (különösen a hosszúlejáratú erdőnevelési és fatermési kísérletek),

Részletesebben

Eljárás az állományok ágfabecslésére

Eljárás az állományok ágfabecslésére zott megállapítás árt az állomány minőségi és mennyiségi fejlődésében. Tehát igyekezzünk a rudaskoron belül a V"-fákat minél előbb kijelölni legjobb tudásunk szerint, mert így minden bizonnyal nagyobb

Részletesebben

A változatosság, min t a természet egyik legfontosab b jelensége : GONDOLATOK A FATERMÉS I TÁBLÁK É S FÜGGVÉNYE K ALKALMAZÁSÁHOZ

A változatosság, min t a természet egyik legfontosab b jelensége : GONDOLATOK A FATERMÉS I TÁBLÁK É S FÜGGVÉNYE K ALKALMAZÁSÁHOZ A változatosság, min t a természet egyik legfontosab b jelensége : GONDOLATOK A FATERMÉS I TÁBLÁK É S FÜGGVÉNYE K ALKALMAZÁSÁHOZ DR. SOMOGYI 630*52 ZOLTÁN Az erdőgazdálkodás mindennapi segédeszközei a

Részletesebben

A KŐRISÁLLOMÁNYOK ERDŐNEVELÉSI MODELLJE

A KŐRISÁLLOMÁNYOK ERDŐNEVELÉSI MODELLJE Ö4.0.4/4 Fraxinus A KŐRISÁLLOMÁNYOK ERDŐNEVELÉSI MODELLJE KOVÁCS FERENC Magyarország erdőterületének,6%-át kőrisek foglalják el. A kőris a hegyvidéki bükkösök legfontosabb elegyfája. A kőris a síkvidéken,

Részletesebben

5f!J. számú előterjesztés

5f!J. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 5f!J. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Pilisi Parkerdő Zrt. tevékenységéről

Részletesebben

2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:

2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: 2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: Fahasználat módja Községhatár Tag Részlet Teljes terület (ha) TRV Budapest X. 4 F 5,14 TI Budapest X. 4 E 4,92 TI Budapest X. 4 K 1,65

Részletesebben

Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei

Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 1 Feltételek Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei NY. SZ.: 1-12318/01 erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 2 2 erdotuz feltetel.qxd

Részletesebben

ÜLTETVÉNYSZERŰ NYÁRFATERMESZTÉS A HAJDÚNÁNÁSI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN

ÜLTETVÉNYSZERŰ NYÁRFATERMESZTÉS A HAJDÚNÁNÁSI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN 634.0.627.9 Mészáros István ÜLTETVÉNYSZERŰ NYÁRFATERMESZTÉS A HAJDÚNÁNÁSI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN A Hajdúnánási Állami Gazdaságnak Hajdúböszörmény határában fekvő területét korábban ősgyep borította, amely

Részletesebben

A vörösfenyő fatömeg- és törzsalak-vizsgálatainak eredményei

A vörösfenyő fatömeg- és törzsalak-vizsgálatainak eredményei hogy ebből kettőt minél nagyobb távolságról láthasson a sorhúzó, mivel legalább két rúd szükséges ahhoz, hogy a kitűzött egyenest követni tudja. A kitűzés után a sorhúzó beáll a sorhúzó rúdjai közé úgy,

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK.

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. fokkal (sűrűséggel stb.) beérhetjük. Ezeket az adatokat grafikusan ábrázolva a vezérgörbékhez simulva megvonhatjuk a 7 cm-nél vastagabb fatömegre vonatkozó és a magassági görbéket. Ha a két szélső görbe

Részletesebben

1 KTT 140 7 68 2 EF 100 50 287 Erdősítés elegyfafajai: 3 GY 140 15 25 4 GY 100 15 11 2. vált. mód: Erdősítés célállománya:

1 KTT 140 7 68 2 EF 100 50 287 Erdősítés elegyfafajai: 3 GY 140 15 25 4 GY 100 15 11 2. vált. mód: Erdősítés célállománya: Helység: 8024 Felsőcsatár Tag: 24 Részlet: F Ügyszám: XVIII-G-001/11439/2010 Oldal: Gazdálkodó: 3202589 Grundmann József Részlet területe: 4,75 ha Erdészeti táj: Pinka-fennsík Elsődleges rendeltetés: Talajvédelmi

Részletesebben

A HOMOKI ERDEIFENYVESEK TÖRZSSZÁMA ÉS FATERMÉSE

A HOMOKI ERDEIFENYVESEK TÖRZSSZÁMA ÉS FATERMÉSE 634.0.241. Pinus A HOMOKI ERDEIFENYVESEK TÖRZSSZÁMA ÉS FATERMÉSE DR. SÓLYMOS REZSŐ A nagyalföldi erdőssztyepp klímájú futóhomok és gyengén humuszos homok talajokon létrehozott erdeifenyö fiatalosok fatermése

Részletesebben

Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel

Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Nemesnyár ipari faültetvény Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Mi jellemzi az ültetvényt? Kimagasló jövedelmezőség, alacsony kockázat, növekvő piaci kereslet Rendelkezésre áll: egyszeri beruházási

Részletesebben

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...

Részletesebben

A KOCSÁNYTALAN TÖLGYRE ÉS A CSERRE VONATKOZÓ ÖKONÓMIAI VIZSGÁLATOK

A KOCSÁNYTALAN TÖLGYRE ÉS A CSERRE VONATKOZÓ ÖKONÓMIAI VIZSGÁLATOK 634. 0. 653 Quercus A KOCSÁNYTALAN TÖLGYRE ÉS A CSERRE VONATKOZÓ ÖKONÓMIAI VIZSGÁLATOK DR. MÁRKUS LÁSZLÓ Hazánk erdeinek kb. egyharmad része tölgy és cser. A két fafajnak ökonómiai teljesítménye igen jelentős

Részletesebben

A TERMELÉKENYSÉG EMELKEDÉSE MINT A TERMELÉS NÖVEKEDÉSÉNEK

A TERMELÉKENYSÉG EMELKEDÉSE MINT A TERMELÉS NÖVEKEDÉSÉNEK HOZZÁSZÓLÁS * A TERMELÉKENYSÉG EMELKEDÉSE MINT A TERMELÉS NÖVEKEDÉSÉNEK A termelés fokozásának két legfontosabb eszköze: 1. a termelékenység emelése, 2. a munkaerő létszámának növelése L TÉNYEZŐJE A szocialista

Részletesebben

Néhány adat a pusztavacsi erdészet nemesnyár telepítéseiről

Néhány adat a pusztavacsi erdészet nemesnyár telepítéseiről Néhány adat a pusztavacsi erdészet nemesnyár telepítéseiről IlfüTA FERENC erdészetvezető A pusztavacsi erdészet a Duna Tisza közén, a Duna Tisza közi vízválasztón fekszik. Területe 4900 ha. Jelenlegi állománya:

Részletesebben

Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha

Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha Szigetköz erdőgazd gazdálkodásának jövőjeje A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha Miért fontos az erdők jövője? A vízfelületek nélküli terület

Részletesebben

A fák növekedésének egy modelljéről

A fák növekedésének egy modelljéről 1 A fák növekedésének egy modelljéről Az interneten nézelődve találtunk rá az [ 1 ] munkára, ahol a fák növekedésének azt a modelljét ismertették, melyet először [ 2 ] - ben írtak le. Úgy tűnik, ez az

Részletesebben

A V-fás állománynevelés forradalmi változás fatermesztésünkben

A V-fás állománynevelés forradalmi változás fatermesztésünkben örülnék a legjobban, ha minden, másra alkalmatlan területet erdővel telepítenének be, ós szakszerűen megoldanák a mezővédő erdősávrendszerek telepítését is. Hiszen elébb is azt mondtam, hogy erdész vagyok.

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter../... (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter../... (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter./.... (..) VM rendelete a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti támogatásokról szóló miniszteri rendeletek módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint

Részletesebben

Számítógépes döntéstámogatás OPTIMALIZÁLÁSI FELADATOK A SOLVER HASZNÁLATA

Számítógépes döntéstámogatás OPTIMALIZÁLÁSI FELADATOK A SOLVER HASZNÁLATA SZDT-03 p. 1/24 Számítógépes döntéstámogatás OPTIMALIZÁLÁSI FELADATOK A SOLVER HASZNÁLATA Werner Ágnes Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék e-mail: werner.agnes@virt.uni-pannon.hu Előadás

Részletesebben

Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje

Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje Jogosult Erdészeti Szakszemélyzet Általános Továbbképzése 2014.Október 21. Fahasználati műszaki átvételek

Részletesebben

Új hazai fafermési táblák

Új hazai fafermési táblák Az 1968. évi üzemi méretű kísértelek alapján megállapíthatjuk, hogy az Ef iskolázás gyomtalanítására az Arezin és Merkazin használata a célszerűbb, mivel ezeknél nem kell tartani a 2,4 D esetleges káros

Részletesebben

Homogén anyageloszlású testek sűrűségét m tömegük és V térfogatuk hányadosa adja. ρ = m V.

Homogén anyageloszlású testek sűrűségét m tömegük és V térfogatuk hányadosa adja. ρ = m V. mérés Faminták sűrűségének meghatározása meg: Homogén anyageloszlású testek sűrűségét m tömegük és V térfogatuk hányadosa adja ρ = m V Az inhomogén szerkezetű faanyagok esetén ez az összefüggés az átlagsűrűséget

Részletesebben

c.) Mely valós számokra teljesül a következő egyenlőtlenség? 3

c.) Mely valós számokra teljesül a következő egyenlőtlenség? 3 1. Az alái feladatok egyszerűek, akár fejen is kiszámíthatóak, de a piszkozatpapíron is gondolkodhat. A megoldásokat azonan erre a papírra írja! a.) Írja fel egy olyan egész együtthatós másodfokú egyenlet

Részletesebben

A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése

A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarországon csak néhány hektár Cedrus

Részletesebben

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) 5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 30 - i ülésére

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 30 - i ülésére ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. január 30 - i ülésére Tárgy: A Farkas erdő pihenő- és emlékparkká történő kialakításához szükséges döntések meghozatala Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Akáctermesztési modellek

Akáctermesztési modellek számára. Díszfaként a szélsőségesen száraz és a felszínig nedves termőhelyek kivételével mindenütt ültethető. Salix álba cv. 'Sárvár V fűz. Az ERTI sárvári kísérleti állomása szelektálta.. Koronája keskeny,

Részletesebben

Erdőgazdaságaink nyár és fehériűz törzsanyatelepeinek állapota

Erdőgazdaságaink nyár és fehériűz törzsanyatelepeinek állapota tikai szempontoknak elsődlegesen kell érvényesülnie, mind gyakoribbak lesznek, - foglalkoznunk kell ezzel és meg kell oldanunk, a természet szépségeit felhasználva, a természetes tájba beleilleszkedve,

Részletesebben

Az erdőterület nagysága, az erdőtelepítések eredményeként tovább növekedett.

Az erdőterület nagysága, az erdőtelepítések eredményeként tovább növekedett. Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 21. -ának (9) bekezdése alapján 1 Az erdővagyon

Részletesebben

A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság évi erdőgazdálkodási értékelése

A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság évi erdőgazdálkodási értékelése A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2012. évi erdőgazdálkodási értékelése 1. Általános információk A NYÍRERDŐ Zrt. (a továbbiakban: Társaság) Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-

Részletesebben

A folyamatos erdőborítás mint a természetvédelmi kezelés eszköze és/vagy célja

A folyamatos erdőborítás mint a természetvédelmi kezelés eszköze és/vagy célja A folyamatos erdőborítás mint a természetvédelmi kezelés eszköze és/vagy célja Ugron Ákos Gábor főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály A természetvédelem elvárása

Részletesebben

ERDÉSZET. 3. 2. Erdőtelepítés

ERDÉSZET. 3. 2. Erdőtelepítés 1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás

Részletesebben

A KORSZERŰ FENYŐTERMESZTÉS IRÁNYELVEINEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A SZEGEDI ERDŐRENDEZŐSÉG MUNKÁJÁBAN

A KORSZERŰ FENYŐTERMESZTÉS IRÁNYELVEINEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A SZEGEDI ERDŐRENDEZŐSÉG MUNKÁJÁBAN 634,0.61:174.7 Bartuez Emil A KORSZERŰ FENYŐTERMESZTÉS IRÁNYELVEINEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A SZEGEDI ERDŐRENDEZŐSÉG MUNKÁJÁBAN Az 1970. évi mérlegadat szerint a Szegedi Állami Erdőrendezőség faállomány - hyal

Részletesebben

5. E rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba és a hatálybalépését követõ napon hatályát veszti.

5. E rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba és a hatálybalépését követõ napon hatályát veszti. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 33. szám 5685 A vidékfejlesztési miniszter 24/2011. (III. 28.) VM rendelete egyes nemzeti hatáskörben nyújtott állami támogatásokról szóló miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

Ákácz fatermési táblák. r.

Ákácz fatermési táblák. r. Ákácz fatermési táblák. r..4 Coburg herczegi ákáczerdók számára. Összeállította a herczegi erdőrendezőség. Coburg herczeg puszta-vacsi, puszta-szt.-lőrinczi, mendebülei és hevesi uradalmaiban az 1886-ik

Részletesebben

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati

Részletesebben

Számítógépes döntéstámogatás OPTIMALIZÁLÁSI FELADATOK A SOLVER HASZNÁLATA

Számítógépes döntéstámogatás OPTIMALIZÁLÁSI FELADATOK A SOLVER HASZNÁLATA SZDT-04 p. 1/30 Számítógépes döntéstámogatás OPTIMALIZÁLÁSI FELADATOK A SOLVER HASZNÁLATA Werner Ágnes Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék e-mail: werner.agnes@virt.uni-pannon.hu Előadás

Részletesebben

Északsomogyi akácosok

Északsomogyi akácosok ilyen terület helyére, se annak közvetlen szomszédságába ne kerüljön. Célszerű az olyan vidékeken, ahol a nyárfa-termelés a csemetekerti terület V3 _ ánál többet foglal el, mezőgazdasági területeket is

Részletesebben

Uj eljárás az iparifa becslésére

Uj eljárás az iparifa becslésére Uj eljárás az iparifa becslésére KOLLWENTZ ÖDÖN DR. Az eddig ismert fatömegbecslési eljárások főként az ú. n.»összesfa«, tékát a tűzi- és iparifa együttes fatömegének a megállapítására vonatkoznak. Az

Részletesebben

A mérés célkitűzései: A matematikai inga lengésidejének kísérleti vizsgálata, a nehézségi gyorsulás meghatározása.

A mérés célkitűzései: A matematikai inga lengésidejének kísérleti vizsgálata, a nehézségi gyorsulás meghatározása. A mérés célkitűzései: A matematikai inga lengésidejének kísérleti vizsgálata, a nehézségi gyorsulás meghatározása. Eszközszükséglet: Bunsen állvány lombik fogóval 50 g-os vasból készült súlyok fonál mérőszalag,

Részletesebben

Az erdı és az éghajlat közötti kölcsönhatás számszerősítése tekintettel az éghajlatváltozás érvényesülésére

Az erdı és az éghajlat közötti kölcsönhatás számszerősítése tekintettel az éghajlatváltozás érvényesülésére Az erdı és az éghajlat közötti kölcsönhatás számszerősítése tekintettel az éghajlatváltozás érvényesülésére Führer Ernı 1, Horváth László 2, Jagodics Anikó 1, Juhász István 1, Machon Attila 2, Marosi György

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 21-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 21-én tartandó ülésére Balatonföldvár Város Önkormányzata 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1. Tel.: 84/540-330 Fax: 84/540-332 e-mail: pgmh@balatonfoldvar.hu ELŐTERJESZTÉS Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Vízszintes kitűzések. 1-3. gyakorlat: Vízszintes kitűzések

Vízszintes kitűzések. 1-3. gyakorlat: Vízszintes kitűzések Vízszintes kitűzések A vízszintes kitűzések végrehajtása során általában nem találkozunk bonyolult számítási feladatokkal. A kitűzési munka nehézségeit elsősorban a kedvezőtlen munkakörülmények okozzák,

Részletesebben

Erdőnevelési, faterméstani bemutató és előadássorozat az Erdészeti Tudományos Intézetben

Erdőnevelési, faterméstani bemutató és előadássorozat az Erdészeti Tudományos Intézetben Erdőnevelési, faterméstani bemutató és előadássorozat az Erdészeti Tudományos Intézetben Súlyos szellemi adósságot törleszt az Erdészeti Tudományos Intézet akkor, amikor szerte az országban százszámra

Részletesebben

Ellenállásmérés Ohm törvénye alapján

Ellenállásmérés Ohm törvénye alapján Ellenállásmérés Ohm törvénye alapján A mérés elmélete Egy fémes vezetőn átfolyó áram I erőssége egyenesen arányos a vezető végpontjai közt mérhető U feszültséggel: ahol a G arányossági tényező az elektromos

Részletesebben

AKÁCFAJTÁK FATERMÉSÉNEK VIZSGÁLATA

AKÁCFAJTÁK FATERMÉSÉNEK VIZSGÁLATA 630*653 AKÁCFAJTÁK FATERMÉSÉNEK VIZSGÁLATA LESSÉNYI BÉLA DR. RÉDEI KÁROLY Az országban egyre több helyen létesült, ill. létesülnek akácfajtákból termesztési kísérletek. Ezek kiértékelése során, valamint

Részletesebben

HIDRAULIKUS TUSKÓFÚRÓ GÉP ÜZEMELTETÉSI TAPASZTALATAI

HIDRAULIKUS TUSKÓFÚRÓ GÉP ÜZEMELTETÉSI TAPASZTALATAI Futómű típusa ERTI TH 16/25, tandem 40 kn terhelhetőségű, Saját tömeg Hasznos tömeg Max. össztömeg 8 000 kg 19 890 kg 11 890 kg Műszaki leírás A DRP 80 H pótkocsi felépítését tekintve speciális traktorvontatású,

Részletesebben

Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól a 2009. évi XXXVII. törvény 43. (5) bekezdése alapján

Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól a 2009. évi XXXVII. törvény 43. (5) bekezdése alapján Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól a 2009. évi XXXVII. törvény 43. (5) bekezdése alapján Tovább gyarapodott a magyar erdővagyon az elmúlt évben. Az erdők területe 4 535

Részletesebben

A 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál.

A 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál. Iskolánkban, a 2009-2010-es tanévben 5 osztály vett részt a központi mérésben, összesen.. tanuló. Két telephelyen folyt a mérés: 1. telephely- székhelyiskola - 4. a 2. telephely- Pais Tagiskola- 4. b,

Részletesebben

4,5 1,5 cm. Ezek alapján 8 és 1,5 cm lesz.

4,5 1,5 cm. Ezek alapján 8 és 1,5 cm lesz. 1. Tekintse az oldalsó ábrát! a. Mekkora lesz a 4. sor téglalap mérete? b. Számítsa ki az ábrán látható három téglalap területösszegét! c. Mekkora lesz a 018. sorban a téglalap oldalai? d. Hány téglalapot

Részletesebben

y ij = µ + α i + e ij

y ij = µ + α i + e ij Elmélet STATISZTIKA 3. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek A magyarázat a függő változó teljes heterogenitásának két részre bontását jelenti. A teljes heterogenitás egyik része az, amelynek okai

Részletesebben

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA ( )

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.9.5. C(2012) 6050 final A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2012.9.5.) a nitrogén-dioxid koncentrációjára vonatkozó határérték betartására kitűzött határidőnek az 1. és a 2. levegőminőségi

Részletesebben

Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása

Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása Zárójelentés Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása A kutatás időtartama: 22 25. A jelen pályázat keretében végzendő kutatás célja: A természetközeli erdőnevelési eljárások

Részletesebben

1 Energetikai számítások bemutatása, anyag- és energiamérlegek

1 Energetikai számítások bemutatása, anyag- és energiamérlegek 1 Energetikai számítások bemutatása, anyag- és energiamérlegek Előzőleg a következőkkel foglalkozunk: Fizikai paraméterek o a bemutatott rendszer és modell alapján számítást készítünk az éves energiatermelésre

Részletesebben

Az akác jelentőségének kérdéséhez*

Az akác jelentőségének kérdéséhez* meg és a légtér jobb kihasználása folytán a természetes felújítás sokkal nagyobb mértékben biztosítja, mint a tarvágásos módszer. Végül még meg kéli említenem, bár a fent említett elnyökkel szemben kisebb

Részletesebben

for a living planet "zöld energia"?

for a living planet zöld energia? for a living planet Mennyire zöld z a "zöld energia"? A biomassza-hasznosítás természetvédelmi kockázatai Gulyás Levente természetvédelmi igazgató WWF Magyarország Tartalom 1. EFI tanulmány háttere 2.

Részletesebben

FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Fizika középszint 051 ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. május 14. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A dolgozatokat az útmutató utasításai

Részletesebben

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást

Részletesebben

Matematika kisérettségi I. rész 45 perc NÉV:...

Matematika kisérettségi I. rész 45 perc NÉV:... Matematika kisérettségi I. rész 45 perc NÉV:... 1. Az A halmaz elemei a háromnál nagyobb egyjegyű számok, a B halmaz elemei pedig a húsznál kisebb pozitív páratlan számok. Sorolja fel az halmaz elemeit!

Részletesebben

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Szereplők, érdekcsoportok A problémákat csak

Részletesebben

Folyamatos erdőborítást biztosító erdőkezelés az Aggteleki Nemzeti Park erdeiben. Szmorad Ferenc (ANPI, 2009)

Folyamatos erdőborítást biztosító erdőkezelés az Aggteleki Nemzeti Park erdeiben. Szmorad Ferenc (ANPI, 2009) Folyamatos erdőborítást biztosító erdőkezelés az Aggteleki Nemzeti Park erdeiben Szmorad Ferenc (ANPI, 2009) Az Aggteleki Nemzeti Park rövid bemutatása Szempontok és lehetőségek az erdők kezelésében Az

Részletesebben

COflEP>KAHHE. (EcaK3ajiaHCKHH Jiecxo3, KepKaKyTam. <I>OTO: >Kepoiw PeHe.)

COflEP>KAHHE. (EcaK3ajiaHCKHH Jiecxo3, KepKaKyTam. <I>OTO: >Kepoiw PeHe.) 62-BEN AI T A R T A L O M Sopp László: A cser (Quercus cerris L.) magassági szórásmezeje, fatömeg és törzsalakjának vizsgálata..... 241 Po.pp László: Önoseső károsítása a délsomogyi erdőkben, 249 Andor

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. III. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 2018. III. negyedévének

Részletesebben

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita

ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita Eltérő tartástechnológiák hatása a tejelő tehénállományok élettartamára 1 (6) ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter-

Részletesebben

Szennyvíziszap komposzt energiafűzre (Salix viminalis L.) gyakorolt hatásának vizsgálata

Szennyvíziszap komposzt energiafűzre (Salix viminalis L.) gyakorolt hatásának vizsgálata Szennyvíziszap komposzt energiafűzre (Salix viminalis L.) gyakorolt hatásának vizsgálata Bányácski Sándor mezőgazdasági mérnök szak IV. évfolyam Témavezető: Prof.dr. habil. Simon László Bevezetés A biomassza

Részletesebben

A TARTAMO S ERDŐGAZDÁLKODÁS ALAPJA I É S EREDMÉNYE I A ZALAI ERDŐKBEN

A TARTAMO S ERDŐGAZDÁLKODÁS ALAPJA I É S EREDMÉNYE I A ZALAI ERDŐKBEN A TARTAMO S ERDŐGAZDÁLKODÁS ALAPJA I É S EREDMÉNYE I A ZALAI ERDŐKBEN DR, ANDOR JÓZSEF Az erdőgazdálkodás fejlődése alapvető és igen fontos szerepet tölt be hazánk gazdasági életében. Ütemét, faellátásunk

Részletesebben

Sorozatok határértéke SOROZAT FOGALMA, MEGADÁSA, ÁBRÁZOLÁSA; KORLÁTOS ÉS MONOTON SOROZATOK

Sorozatok határértéke SOROZAT FOGALMA, MEGADÁSA, ÁBRÁZOLÁSA; KORLÁTOS ÉS MONOTON SOROZATOK Sorozatok határértéke SOROZAT FOGALMA, MEGADÁSA, ÁBRÁZOLÁSA; KORLÁTOS ÉS MONOTON SOROZATOK Sorozat fogalma Definíció: Számsorozaton olyan függvényt értünk, amelynek értelmezési tartománya a pozitív egész

Részletesebben

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatgyűjtések és Adatátvételek. adatszolgáltatóinak meghatározása. Országos Meteorológiai Szolgálat

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatgyűjtések és Adatátvételek. adatszolgáltatóinak meghatározása. Országos Meteorológiai Szolgálat Tipus: = adatgyűjtés AÁ, adatátvétel 1066 1254 1255 1256 1257 1259 Levegőtisztaság-védelmi adatok Beszámoló az erdősítésekről és a fakitermelésről Erdővédelmi kárbejelentő lap Jelentés az erdészeti szaporítóanyagokról

Részletesebben

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása 1-19. 1. A főiskolára felvettek számának alakulása 1-16. A felvételre jelentkezők számának alakulását minden évben

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP4-15.1.1-17 Erdő-környezetvédelmi kifizetések pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Szentháromság

Részletesebben

Gyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt

Gyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt Újabb módszerek az erdészeti termőhely minősítésben Rásó János Csiha Imre Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás Gyenge adottságú és szárazodó

Részletesebben

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv A HM ipari részvénytársaságok 21. I-III, es gazdálkodásának elemzése 1./ HM Armcom Kommunikációtechnikai Zrt. Megnevezés 29. év bázis 21. évi 21. III. Adatok ezer Ft-ban Bázis Terv index index () () Nettó

Részletesebben

Fatömegbecslési jegyzőkönyvek

Fatömegbecslési jegyzőkönyvek Fatömegbecslési jegyzőkönyvek ERDŐGAZDÁLKODÁS/FAHASZNÁLAT/FATÖMEGBECSLÉSI JEGYZŐKÖNYVEK A fatömegbecslési jegyzőkönyvek erdőrészlethez kapcsolódnak. Egy erdőrészlethez több jegyzőkönyv készíthető. Egy

Részletesebben

Numerikus módszerek 1.

Numerikus módszerek 1. Numerikus módszerek 1. 3. előadás: Mátrixok LU-felbontása Lócsi Levente ELTE IK 2013. szeptember 23. Tartalomjegyzék 1 Alsó háromszögmátrixok és Gauss-elimináció 2 Háromszögmátrixokról 3 LU-felbontás Gauss-eliminációval

Részletesebben

* Ermittelung des Bestandszuwachses mittelst Massenafeln bzw. in Verbindung mit dem Massenkurvenverfahren.

* Ermittelung des Bestandszuwachses mittelst Massenafeln bzw. in Verbindung mit dem Massenkurvenverfahren. A fatömegtábla és aíatömeggörbe a növedék számítás szolgálatában írta: Fekete Zoltán. Az Erdészeti Kísérletek 1931. évi (XXXIII.) évfolyamában német nyelven írt közlemény* keretében foglalkoztam ezzel

Részletesebben

Számtan, mértan, origami és a szabványos papírméretek

Számtan, mértan, origami és a szabványos papírméretek Számtan, mértan, origami és a szabványos papírméretek A papír gyártása, forgalmazása és feldolgozása során szabványos alakokat használunk. Ezeket a méreteket a szakirodalmak tartalmazzák. Az alábbiakban

Részletesebben

A faterméstani kutatások kérdése erdőrendezési szempontból

A faterméstani kutatások kérdése erdőrendezési szempontból munkaerő gazdaságos felhasználását, elsősorban a fahasználat területén. így pl. -egyetlen erdészetünknek sincs annyi feladata, hogy egész éven át gazdaságosan ki tudjon használni egy Unimogot. Hátrányos

Részletesebben

A VITOSA" NEMZETI PARK ERDŐÁLLOMÁNYAINAK REKONSTRUKCIÓJA, ÁPOLÁSA ÉS VÉDELME

A VITOSA NEMZETI PARK ERDŐÁLLOMÁNYAINAK REKONSTRUKCIÓJA, ÁPOLÁSA ÉS VÉDELME Dlmlter Filizov A VITOSA" NEMZETI PARK ERDŐÁLLOMÁNYAINAK REKONSTRUKCIÓJA, ÁPOLÁSA ÉS VÉDELME Szófia, a közel egymillió lakosú bolgár főváros fölött magasodó 2200 m magas Vitosa-hegység a város szerves

Részletesebben

Klorózis megszüntetése karácsonyfatelepen

Klorózis megszüntetése karácsonyfatelepen mennyiséget tíz erdőgazdaság gyűjtötte be; valószínű, hogy Marjai Zoltánnak Az Erdő 1960. 2. számában közölt tanulmányában évi 1500 kg-ra becsült országos magszükséglet előállításához szükséges 234 q toboz

Részletesebben

A Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Pályázati felhívása

A Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Pályázati felhívása A Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Pályázati felhívása Az erdık közjóléti célú védelmét és bıvítését szolgáló feladatok ellátásának csekély összegő (de minimis) támogatásáról szóló 112/2008.

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Fizika középszint ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. november 5. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM A dolgozatokat az útmutató utasításai szerint, jól követhetően

Részletesebben

Az előadás felépítése

Az előadás felépítése Beszámoló előadás Az erdészeti és a mezőgazdasági földértékelés összehasonlítása, az egységesítés lehetséges módjai Patocskai Zoltán II. Phd. hallgató (NYME-EMK RGYEVTDI E2 program) Az előadás felépítése

Részletesebben

Gondolatok az erdőgazdasági önköltségcsökkentéshez*

Gondolatok az erdőgazdasági önköltségcsökkentéshez* zelésbe, részben pedig illegális termelés folytán erősen csökkent az akáctörzsek száma, a teknőnél pedig számottevő mértékben hiányoznak is. Ezek és a hasonló termőhelyek állományai kiválnak a környező

Részletesebben

Erdőgazdálkodás. Nemzetközi és hazai kitekintés

Erdőgazdálkodás. Nemzetközi és hazai kitekintés Erdőgazdálkodás Nemzetközi és hazai kitekintés Az erdő: a világ egyik legösszetettebb életközössége, amely magában foglalja - a talajban élő mikroorganizmusokat, - a földfelszínen élő mohákat, gombákat,

Részletesebben

A MEZŐGAZDASÁGI CELLULÓZNYÁR-TERMESZTÉS TAPASZTALATAI ÉS FEJLESZTÉSÉNEK IRÁNYAI. AZ ÁLLAMI GAZDASÁGOKBAN Erdős László

A MEZŐGAZDASÁGI CELLULÓZNYÁR-TERMESZTÉS TAPASZTALATAI ÉS FEJLESZTÉSÉNEK IRÁNYAI. AZ ÁLLAMI GAZDASÁGOKBAN Erdős László A MEZŐGAZDASÁGI CELLULÓZNYÁR-TERMESZTÉS TAPASZTALATAI ÉS FEJLESZTÉSÉNEK IRÁNYAI 634.0.627.9 AZ ÁLLAMI GAZDASÁGOKBAN Erdős László Hazánk nyárfatermesztéséhez nagymértékben járult hozzá az 1/1966. FM PM

Részletesebben

Az optimális törzsszámtartás szerepe az erdőnevelés racionalizálásában

Az optimális törzsszámtartás szerepe az erdőnevelés racionalizálásában npoiiehtob nphöbijieíí, nc-jiymaembix nph npohb0flctbc ochobhoro MaTepnajia H nph ero nepepaöotke. JUJIH pa- BBTHJI H Ke Morjra 6bl

Részletesebben

A gyapjaspille károsításának gazdasági kihatása

A gyapjaspille károsításának gazdasági kihatása A gyapjaspille károsításának gazdasági kihatása D Tí. KOL W K N T Z ÖDÖN A károsult állományok több állomaayszerkexeti és adatai 1. táblázat Községhatár 66-ban gyapjaspille és belvíz együttes hatására

Részletesebben

Közfoglalkoztatás támogatás megállapítását segítő segédtábla használati útmutatója

Közfoglalkoztatás támogatás megállapítását segítő segédtábla használati útmutatója Közfoglalkoztatás támogatás megállapítását segítő segédtábla használati útmutatója 1.) Általános tudnivalók: A segédtábla két méretben készül, 10, és 50 sort lehet kitölteni. A tábla megnevezéséből amit

Részletesebben

2012/7. Állományváltozás az első félévben Állománynövekedés Állománycsökkenés Állományváltozás

2012/7. Állományváltozás az első félévben Állománynövekedés Állománycsökkenés Állományváltozás 2012/7 A KSH adatai szerint a szarvasmarha-állomány júniusban 733 ezer egyed, 41 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. A tehénállomány 8 ezerrel haladja meg a tavaly júniusit, 335 ezer darab. E pozitív

Részletesebben

Soros felépítésű folytonos PID szabályozó

Soros felépítésű folytonos PID szabályozó Soros felépítésű folytonos PID szabályozó Főbb funkciók: A program egy PID szabályozót és egy ez által szabályozott folyamatot szimulál, a kimeneti és a beavatkozó jel grafikonon való ábrázolásával. A

Részletesebben

VÉGHASZNÁLAT MATEMATIKAI OPTIMALIZÁLÁSA

VÉGHASZNÁLAT MATEMATIKAI OPTIMALIZÁLÁSA lített hiányosságok miatt nem átlagteljesítmény. Teüiát a szakmai elvek mellett alapvető feladat a kiszolgáló technika naprakészsége a gyakorlatban. Szándékosan hagytam ki a felsorolásból a vadgazdálkodást

Részletesebben

Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet Közgazdaságtan alapjai Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti 10. Előadás Makrogazdasági kínálat és egyensúly Az előadás célja A makrogazdasági kínálat levezetése a következő feladatunk. Ezt a munkapiaci összefüggések

Részletesebben

5-3 melléklet: Vízenergia termelés előrejelzése

5-3 melléklet: Vízenergia termelés előrejelzése Vízgyűjtőgazdálkodási Terv 2015 53 melléklet: Vízenergia termelés előrejelzése Vízgyűjtőgazdálkodási Terv 2015 TARTALOM 1 VÍZENERGIA HASZNOSÍTÁSÁNAK ELŐREJELZÉSE... 3 2 GEOTERMIKUS ENERGIA HASZNOSÍTÁSÁNAK

Részletesebben

Statikus fatermési modellek kialakulása és fejlődése *

Statikus fatermési modellek kialakulása és fejlődése * 5 14 Statikus fatermési modellek kialakulása és fejlődése * (Emergence and Evolution of the Static Forest Crop Models) Peszlen Roland József Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság Kivonat A faterméstan,

Részletesebben

A gyertyán helye erdőművelésünkben

A gyertyán helye erdőművelésünkben A gyertyán helye erdőművelésünkben IÍJ. BIÍKY A L B E R T 50 évvel ezelőtt az Erdészeti Lapok" hasábjain először vetődött fel a gyertyán nagymérvű terjeszkedésének kérdése. Néhány év alatt 12 dolgozat

Részletesebben