A vörösfenyő fatömeg- és törzsalak-vizsgálatainak eredményei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A vörösfenyő fatömeg- és törzsalak-vizsgálatainak eredményei"

Átírás

1 hogy ebből kettőt minél nagyobb távolságról láthasson a sorhúzó, mivel legalább két rúd szükséges ahhoz, hogy a kitűzött egyenest követni tudja. A kitűzés után a sorhúzó beáll a sorhúzó rúdjai közé úgy, hogy ennek közepén legyen, tehát a középkerék egybevágjon a dolgozó lábnyomával, illetve a kitűzött egyenessel. Ezután az egyenest a kitűzött rudakon figyelve, megindul a sorolóval. Ha elérte az első rudat, megáll, a sorolót leteszi és a menetirányra merőlegesen eldönti a kitűzőrudat és a három sor távolságot ezáltal leméri, majd itt leszúrja ismét. Tovább halad az egyenesen és a többi rudakat is a fent leírt módon átrakja. Mielőtt a negyedik, illetve az utolsó rudat áttenné, kinéz magának a terepen egy pontot, amelynek irányában kell tovább haladnia. A sorból kiérve indul tovább vissza az előbb átrakott, illetve kitűzött rudak által meghatározott egyenesen, és most is a fent közölt módon átrakja a rudakat. Több sor után helyes az egyenest benézéssel ellenőrizni, annak érdekében, hogy a sorok ne görbüljenek el. Ha több sorhúzó is áll rendelkezésre, akkor a fent leírt módon a keresztirányú sorolás is megkezdhető egyidőben. Figyelni kell arra, hogy á" keresztsor merőleges legyen az előbbire. Ennek kitűzése több ismert módszerrel végezhető el. Ha csak egy sorhúzó - van a kerület birtokában, a hosszanti sorok meghúzása után ugyanaz a dolgozó jelöli a keresztsort is. A csemetét a merőlegesen találkozó keréknyomok metszésénél kell elültetni. A banki erdészetben az ilyen keresztirányú sorolást hektáronként 40 forintért végezzük el, tehát egy ember napi teljesítménye 100Xl00-as sortávolság esetén 1 ha. A vörösfenyő fatömeg- és törzsalak-vizsgálatainak eredményei SOPP LÁSZLÓ Felszabadulásunk előtt csak az akácra készült hazai fatömegtábla. Elkészítése az akkori kormányzat, de nemkülönben az erdőbirtokosok anyagi és erkölcsi támogatásának hiányában közel egy évtizedig tartott. A fakitermelés tervszerűségének fokozása hazai fatömegtáblák hiányában mind nehezebb feladat elé állította erdőgazdaságainkat. A hazai fatömegtáblák szükségességét felettes hatóságunk is felismerte és azok elkészítését megfelelő hitelkeret biztosításával 1954-ben elrendelte. Jelenleg már közel 1 millió forint felhasználásával a felszabadulás előtt készült akác fatömegtábla val együtt 15 hazai fatömegtáblával rendelkezünk. Ezek a következők: 1. Az akác sorfa fatömeg- és növekedési táblái. (Fekete Z ) 2. Akác-fatömegtáblák és szerfabecslési táblázatok (Fekete Z ) Hazai nyaraink (fehér-, szürke- és feketenyár) fatömege (Sopp L. Erd. Kut sz.). 5. Feketedió-fatömeg- és törzsalak vizsgálatainak eredményei (Sopp L. Az Erdő" sz.). 6. Cser-fatömegtáblák (Sopp L Zárójelentés) A nemesnyárak fatömege (korai, kései és óriásnyár) (Sopp L. Erd. Kut sz.). 10. Gyertván-fatömegtábla szerkesztési vizsgálatok (Birck O. Erd. Kut sz.). 11. Tölgy-fatömegtáblák (Sopp L Zárój.). 12. A rezgőnyár-fatömeg- és törzsalak vizsgálatainak eredményei (Sopp L. Az Erdő" sz.).

2 13. Vörösfenyő-fatömegtáblák (Sopp L Zárój.). 14. Vöröstölgy-fatömegtáblák (Birck O. Zárój ). 15. Bükk-fatömegtáblák (Sopp L. Zárój ). (1962/63-ban az erdei- és a feketefenyőre készül hazai-fatömegtábla). Ezek alapján a második ötéves terv végére az összes főbb állományalkotó fafajunkra hazai fatömegtáblával rendelkezünk. Napjainkig a vörösfenyő-állományok becslésére külföldi fatömegtáblát használtunk. Az itt közölt adatok ezt a hiányosságot igyekeznek pótolni. Vizsgálataink során 592 db törzset mértem meg szakaszosan és 63 db törzs esetében végeztem részleges törzselemzést. Ez a munka megközelítőleg 250 m 3 fatömeg kitermelésével, szakasz bemérésével, közel 700 korongról évgyűrű leolvasásával és az így megállapított adatok kigyűjtésével járt együtt. Az 5 cm-nél vékonyabb gally-mennyiség megállapítására a számbavett törzsek 18,5%-át, kéregszázalékok meghatározására pedig 17,5%-át vizsgáltam meg. A felvett törzsek nagy része a közepes vastagsági és magassági osztályokból került ki. 35 cm-nél vastagabb, ill. 38 m-nél magasabb törzsön mérés csak kis százalékban történt. Ennek oka, hogy a felvételi helyeken (Diósjenő, Sopron) ilyen méretű törzsek csak szórványosan fordultak elő, így azok kitermelése különböző akadályokba ütközött. Vizsgálataim alapján megállapítást nyert, hogy a Schif fel-féle fa tömegtábla számsorai a magasság és az átmérő változása szerint hol több, hol pedig kevesebb fatömeget tartalmaznak, mint amekkorát a hazai vörösfenyők felvételekor mértem (1. ábra). > V 1 20 m. törzsfa m 1,5 0,5 S S / / 10 b/ 20tr ö sszesíó f / / /A ns n crn g 1. ábra. A hazai vörösfenyő-törzs- és összes-fatömeg adatainak összehasonlítása a Schif f e l-f éle fatömeg-tábla hasonló adataival, nemkülönben a hazai megfigyelések álapján készült tölgy-fatömegtábla összesfatömeg adataival. Abszcissza: g = körlap (m 2 ). Ordináta: V = törzsfa-, illetve összesfa fatömege (ra s )

3 Az 1. ábrán bemutatott fatömegadatok közötti eltérések nem meglepőek. Dr. Keresztesi Béla szerkesztésében megjelenő A magyar nyárfatermesztés" című összefoglaló tanulmányiban részletesen foglalkozom a fa mellmagassági átmérőjén és a magassági méretein kívül az egyes fák fatömegére hatással levő egyéb tényezőkkel. Ez esetben az eltérés okát elsősorban a korona- (törzshálózati-) méretek és az ezek függvényeként adódó vékonyfa-százalékok közötti különbségben látom. Schiffel A. Form und Inhalt der Larche (Bécs, 1905) című tanulmányában többek között ezeket írja: Ha az adott magasság és a megállapított mellmagassági átmérő mellett a famagasság százalékaiban becsült koronahossz a tábla adataitól több mint 5 / 0 -kal eltér, akkor a táblában kimutatott törzsíatömeget oly módon kell helyesbíteni, hogy a koronahosszban jelentkező minden 5 / 0 -nyi eltérésért a fatömeget l / 0 -kal csökkentjük vagy növeljük aszerint, am.int a talált koronahossz nagyobb vagy kisebb a táblában foglalt adatoknál." A hazai vörösfenyő korona-, illetve ágtiszta törzsrészének, a Schiffel által közölt hasonló adatokkal való összehasonlítás céljából az összes megfigyelést egy állományként kezelve megszerkesztettem először a magassági-, majd ennek adatai alapján a korona-, illetve az ágtiszta törzsrész görbéjét (2. ábra) m 50 & 2. ábra. A vörösfenyő ágtiszta törzsrészének és koronahosszának viszonya a mellmagassági átmérő függvényében. Abszcissza: d\,3 = mellmagassági átmérő (cm). Ordináta: a) h = átlagos magassági görbe adatai (m), b) h a hazai vörösfenyő ágrnentes törzsrészének hosszúsága (m), c) h = Schiffel által közölt ágtiszta törzsrész, illetve koronahosszúság adatai (m) A 2. ábra híven szemlélteti, hogy a hazai viszonyok között nőtt vörösfenyő törzsek átlagosan az egész famagasság 13 15%-ával kisebb koronával rendelkeznek, mint a Schiffel által vizsgált törzseké. Ezek alapján a Schif fel-féle fatömegtáblák használatakor a törzsfatömegét átlagosan 3%-kal növelni kell, hogy a tényleges fatömeg adatokat nyerjük. Vegyük továbbá vizsgálat alá, ugyancsak a mellmagassági átmérő függvényében a két fatömegtábla törzsfára vonatkoztatott nagyságát, összehasonlítási alapul a 20 m magas törzseket vettem. gallyszázalékainak

4 Átmérő a hazai és Schiffel cm 15 21) által közölt adatok alapján Látjuk a fenti számadatokból, hogy a Schiffel által közölt gallyszázalékok töob, mint kétszer nagyobbak a hazai viszonyaink között mértekhez képest. Ezek alapján feltehető, hogy Schiffel sokkal tágabb hálózatban nevelt állományokból gyűjtötte adatait, mint amilyen körülmények között jelenleg mi neveljük állományainkat. A két fatömegtábla számsorai között mutatkozó eltérések okát tehát elsősorban a koronaméretek közötti különbségekben kereshetjük. A Schiffel-féle táblázatban mutatkozó fatömegtöbblet, úgy vélem, a közölt adatok alapján külön magyarázatra nem szorul. A hiány okát pedig ami általában a vastagabb törzseknél jelentkezik többek között abban látom, hogy a korona nagymérvű lecsúszása folytán a törzs vékony marad, és ez fatömegcsökkenést eredményez. Köztudomású ugyanis az, hogy nagy korona csak szabadabb állásban jöhet létre. Szabad állásban viszont a törzs jobban ki van téve a természet erőinek, amiért is erősebb gyökérzetet fejleszt. Ennek következtében a gyökfő és bizonyos mértékig még a mellmagassági átmérő is megvastagodik anélkül, hogy a törzs többi részén arányosan változna. Ez az alakszám csökkenésén keresztül kisebb fatömeget is eredményez. A felsorolt okokban látom egyik magyarázatát annak is, hogy fényigényes fáink alakszáma (szabadabb állásuk folytán, megfelelő gyérítés hiányában öngyérül) áltálában mindig kisebb, mint az árnytűrőké. Továbbá ugyanazon fafajon belül pedig, a sorfa törzs- és összesfatömege (az egész alacsony törzsek kivételével) mindig kevesebb, mint a zárt állományban levő egyedeké. De csökken még a visszamaradó törzsek alakszáma az erős gyérítés végrehajtása után is, a korona felnyesé<íével pedig a törzset hengeresebbé tehetjük. Fenti okok folytán az egyes fafajokat nem jellemez határozott fajhoz kötött törzsalak. Az évi favágatási tervek összeállításakor a nettó fatömeget is meg kell állapítanunk. A nettó fatömeg megállapítása a kéregvastagság, illetve a kéregszázalékok ismerete nélkül lehetetlen. Mivel a vörösfenyő kéregvastagságáról eddig még hazai adatok nem állnak rendelkezésünkre, szükségesnek tartom, hogy az ezen a téren végzett vizsgálati eredményeimet is nyilvánosságra hozzam. Ezt nagymértékben elősegítette a fa-.tömegtáblák készítésekor szükséges megfigyelések számának törzselemzés útján való gyarapítása is. A vizsgálati eredmények részletekbe menő taglalásától a helyszűke miatt eltekintek. A gyakorlat részére javasolom, hogy 20 cm mellmagassági átmérőig átlagosan 18 20, 20 cm-en felül pedig 20 22%-ot vonjanak le a kéregben mért törzsfa köbtartalmából a kéregnélküli fatömeg megállapítása végett. A vörösfényő kéregben mért mellmagassági átmérőjére vonatkoztatott kéregben és kéreg nélküli törzsfa adatainak, a famagasság bármely százalékában való pontosabb megállapítása végett, azok alkotóvonalát közlöm (3. ábra).

5 3. ábra. A vörösfenyő törzsfájának kéregben mért mellmagassági átmérőjére vonatkoztatott alkotóvonala kéregben és kéreg nélkül. Abszcissza: ~T~~ x = a famagasság x" százalékában kéregben és ÖL ) kéreg nélkül mért átmérő százalékos viszonya a kéregben mért mell- 100 h x magassági átmérőhöz (%). Ordináta: -r = távolság a vagaslaptól,,h" százalékában ( / 0 ) A 3. ábrán bemutatott alaksorokkal kapcsolatban megjegyzem azt, hogy a csekély számú megfigyelés ellenére az átlagalaksorok és az egyes magassági osztályonként levezetett alaksorok között az eltérés oly minimális (kéreg nélküli törzsfánál: az adatok 45%-ában 0 1,0%, 38,4%-ában 1,1 2,0%, 16,6 százalékában 2.1% felett, a kéregben mért törzsfánál: az adatok 75%-ában 0 1,0%, 21,0%-ában 1,1 2%, és csak 4 százalékában mutatkozik 2,1%-nál nagyobb eltérés), hogy a közölt átlag-alaksorokat állományok felvételénél minden további nélkül alkalmazhatjuk. * Az évenként kitermelésre kerülő faanyag mennyiségét választékonkénti részletezéssel kell favágatási terveinkben kimutatni. Az üzem munkájának meggyorsítását, de ugyanakkor pontosabbá tételét is kívánják szolgálni a 4. rajzábrán közölt grafikonok. A grafikon használatával részleteiben nem kívánok foglalkozni, mivel azt Az Erdő évi 7. számában a rezgőnyárral kapcsolatban már ismertettem.

6 100d ; 4. ábra. A vörösfenyő kéregben mért törzsfájának alaksorai a magasság. 100 d x függvényében. Abszcissza: h = famagasság (m). Ordináta: a) ^ = a famagasság x" százalékában mért átmérő viszonya a mellmagassági átmérőhöz ( /e), b) h = törzsfa meghatározott távolságai a vágáslaptól (m) Használatának lényegét röviden a következőkben foglalom össze: a) ha az álló törzs egy meghatározott magasságában keresem az átmérőt, akkor az ábra jobboldaláról indulunk ki és a ferdefutású vonalat addig követjük, míg a törzs teljes magasságára (melynek adata az abszcisszán van feltüntetve) állított merőlegest nem metszi. A metszéspontot az ábra bal oldalára vetítjük, ahol a keresett átmérőt a mellmagassági átmérő százalékában kapjuk, b) Ha viszont egy meghatározott átmérőit keresünk, hogy az a törzsön mily magasságban található fel, úgy az ábra baloldaláról indulunk ki és az előbbiekben leírt menetet visszafelé hajtjuk végre. Továbbiakban a vörösfenyő jelenleg országos viszonylatban kialakult törzshálózati méreteivel, hektáronkénti törzsszámával kívánok foglalkozni (5. Az 5. rajzábrán közölt adatokat vegyük kissé részletesebb vizsgálat alá. ábra). Törzshálózat. A vörösfenyő törzshálózati méreteit hasonlítsuk össze az eddig túlsűrűnek tartott korainyár hasonló adataival. d,.3 Vörösfenyő törzshálózati méretei Korainyár ni é t e r (5 3,2 4,0 4,7 2,4 3,5 4,3 5,0 5,6

7 50 on 5. ábra. A vörösfenyő jelenleg országos viszonylatban kialakult törzshálózati mérete (a), ezekből levezetett hektáronkénti törzsszám (b), valamint a megfigyelések alapján megszerkesztett magassági görbéje (c), a mellmagassági átmérő függvényében. Abszcissza: di, 3 = mellmagassági átmérő (cm). Ordináta: a) th = törzshálózat (m), b) N = hektáronkénti törzsszám (db), c) h = famagasság (m) Ügy vélem, ezen adatokhoz külön magyarázat nem kell, mivel a közölt adatok önmagukban is igazolják azt, hogy a vörösfenyő állományaink kezelése jelenleg nem kielégítő (korszerűtlen). Az előzőleg elemzett megállapításokat még jobban alátámasztják a hektáronkénti törzsszám adatai. Nézzük meg ezeket az adatokat a Greiner-féle fatermési tábla megfelelő állományminőségi (fatermési-) osztályainak adataival összehasonlítva az életkor függvényében: Hazai adatok alapján (Sréiner adatai alapján kor ha-kénti törzsszám d 3, kor ha-kénti törzsszám cm év db cm év db , A közölt adatokat ugyan a törzshálózati méretek alapján vezetjük le, de hogy azok számsorai nemi teljesen irreálisak, azt részint a jelenleg még használatban levő Greiner-féle fatermési tábla megfelelő adatai, de nemkülönben a Diósjenőn beállított kísérleti állományok adatai is igazolják. Ezért a legsürgősebben napirendre kell tűzni az új, korszerűbb hazai fatermési táblák elkészítésének ügyét is hasonlóan a fatömegtáblákéhoz és a jelenleg már korszerűtlen külföldi táblázatokat mielőbb ki kell vonni a gyakorlati használatból. A vörösfenyő hazai fatömegtáblái, mind a törzs, mind az összesfára elké-

8 szültek. Tanulmányomban az összesfára vonatkozó számsorokat a 6. ábrán közlöm. 15 2,0 2, ,5 4, cm d,,» 6. ábra. A vörösfenyő összesfatömege a mellmagassági átmérő és a magasság függvényében. Abszcissza: d l l S = mellmagassági átmérő (cm). Ordináta: h = famagasság (m) Az 5 cm-nél vastagabb fatömegnek az összes fatömegből való megállapítására külön grafikont szerkesztettem (lásd: 7. ábra). A grafikon használatát röviden a következőkben vázolom: a már felvett állomány magassági gör Sm h ábra. A vörösfenyő összes- és vastagfa-tömegének százalékos viszonya a magasság függvényében. Abszcissza: h = famagasság (m). Ordináta: százalék ( / 0 )

9 bejéről leolvassuk a keresett vastagsági osztály (esetleg az egész állomány) átlagmagasságát. A megfelelő magasság százalékos adatával melyet a grafikonról olvasunk le osztjuk az összesfatömeget, eredményül a keresett vastagfatömeg mennyiségét kapjuk. összesfa százalék -= vastagfa. Pl. az átlagtörzs 25 m magas, az egész állományra kiszámított összes fatömeg pedig 598 m 3, akkor a vastag fatömeg: 598 : 1,05 = kereken 570 m 3. A törzsfában, összesfában, vékonyfában és ezek függvényeként magában a törzsalakban is vizsgálataim alapján mutatkozó eltérések indokolttá tették a vörösfenyőre az eddig használt külföldi fatömegtáblák helyett hazai fatömegtáblának az elkészítését. A gépesített rakodásról K O L L Á N Y I A N T A L Az erdőgazdasági munkák gépesítése érdekében az állami erdőgazdálkodás felszabadulásunk óta igen sokat tett és tesz. A gépesítési feladatok között is, egyik legnehezebb kérdés, a sok időt és munkát igénylő rakodás gépesítése. Az anyagmozgatási költségek között a faanyag fel- és lerakodási költsége igen tekintélyes összeget képvisel. A rakodás gépesítésére több kezdeti kísérlet történt, azonban ez a mai napig sem megoldott kérdés. Az úttörő kezdeményezések között alkalmazásra kerültek a különféle megoldású 1 vagy 2 dobos csörlők, amelyeket részben vasúti kocsik, részben pedig gépkocsik felterhelésére használtak. A csörlőket villanymotorral vagy benzin, diesel motorokkal hajtatták meg. A csörlőket azonban csak ipari faanyagok, főleg nagyobb súlyú rönkök felterhelésére lehetett használni. Kísérletezés történt továbbá a portáldaru alkalmazásával is. Ez kevés helyen felelt meg és csak vasúti kocsik terhelésénél, ahol naponta többszáz m 3 faanyag került berakásra. Hasonló eredménnyel járt a Janvarec-daru alkalmazása is. E daru használata azonban csak ott gazdaságos, ahol nagy mennyiségű faanyagot kell megmozgatni. Azonkívül a daru mozgatása is nehézkes, s a portáldaruhoz hasonlóan elég nagy létszámú kiszolgáló személyzetet is igényel. Jelentős előrelépést jelentett a Radó Gábor-féle uszályrakodó transzportőr beállítása. Ugyancsak jelentős újítás volt a gépkocsik iparifa fel terhelésére használt Hajek-féle csörlő. Több erdőgazdaság és az Erdőgazdasági Szállító Vállalat is kísérletezett a Panther-daru alkalmazásával. E darunak is az a legnagyobb hátránya, hogy súlyánál és nagy emelő kapacitásánál fogva az erdő területén csak kivételes esetben lehet gazdaságosan alkalmazni. Jelenleg a felnémeti fűrésztelep használ egy ilyen darut a vasúti- és gépkocsik leterhelésére. A gépkocsikra vasrakoncát szereltettek fel és az egész rakományt, drótkötelek alkalmazásával, egyszerre emelik le. Ott igen jó eredménnyel jár ez a módszer. A Dunaártéri Erdőgazdaság is kedvező termelékenységgel alkalmazza a nagyobb átrakási fatömeggel rendelkező vasúti rakodókon. Számtalan kezdeményezést lehetne még említeni, amelyek előbbre vitték, de teljesen meg nem oldották az erdei rakodás kérdését. Az eddigi tapasztalatokból az szűrődött le, hogy az erdőgazdaságban a faanyag járműre és azokról történő rakodásának gépi megoldására olyan emelő-rakodó gépszerkezetet alkalmas, amely az erdőterületbe, a gépkocsihoz hasonlóan, be tud menni, kevés kezelő személyzetet igényel és egyformán alkalmas ipari- és tűzifaanyag fel-, illetve leterhelésére. E követelmények kielégítésére hozta be az OEF Műszaki Fejlesztési Osztálya a svéd HIAB-darukat. A daru hidraulikus működésű, a gépkocsi alvázkeretére szerelik és a gépkocsi motorja működteti. Kezelője a gépkocsi vezetője, kiszolgáló személyzete a kezelőn kívül 2 fő begyakorolt szakmunkás, A HIAB-daru rakodási technológiájának kidolgozásával az OEF az Erdőgazdasági Szállító, Gépjavító és Anyagellátó Vállalatot bízta meg, s a vállalat az ERTI-vel együttműködve azt

HÁRS FATÖMEG- ÉS FATERMÉSI VIZSGÁLATOK

HÁRS FATÖMEG- ÉS FATERMÉSI VIZSGÁLATOK 634.0.613 Tilia HÁRS FATÖMEG- ÉS FATERMÉSI VIZSGÁLATOK DR. SOPP LÁSZLÓ Vizsgálat az EFE Erdőtelepítési és Fásítási Tanszék (Dr. Tompa Károly) Erdészeti növénynemesítés" c. téma keretén belül indult be.

Részletesebben

Vékony fák összesfatömege

Vékony fák összesfatömege Vékony fák összesfatömege DE. S 0 P P LÁSZLÓ A jelenleg használatban levő hazai és külföldi, ún. nagy fatömegtáblákon" kívül, mind elméleti (különösen a hosszúlejáratú erdőnevelési és fatermési kísérletek),

Részletesebben

A gépesített rakodásról

A gépesített rakodásról bejéről leolvassuk a keresett vastagsági osztály (esetleg az egész állomány) átlagmagasságát. A megfelelő magasság százalékos adatával melyet a grafikonról olvasunk le osztjuk az összesfatömeget, eredményül

Részletesebben

COflEP>KAHHE. (EcaK3ajiaHCKHH Jiecxo3, KepKaKyTam. <I>OTO: >Kepoiw PeHe.)

COflEP>KAHHE. (EcaK3ajiaHCKHH Jiecxo3, KepKaKyTam. <I>OTO: >Kepoiw PeHe.) 62-BEN AI T A R T A L O M Sopp László: A cser (Quercus cerris L.) magassági szórásmezeje, fatömeg és törzsalakjának vizsgálata..... 241 Po.pp László: Önoseső károsítása a délsomogyi erdőkben, 249 Andor

Részletesebben

Eljárás az állományok ágfabecslésére

Eljárás az állományok ágfabecslésére zott megállapítás árt az állomány minőségi és mennyiségi fejlődésében. Tehát igyekezzünk a rudaskoron belül a V"-fákat minél előbb kijelölni legjobb tudásunk szerint, mert így minden bizonnyal nagyobb

Részletesebben

A VÍZI SZÁLLÍTÁS ÉS RAKODÁSGÉPESÍTÉS

A VÍZI SZÁLLÍTÁS ÉS RAKODÁSGÉPESÍTÉS 634.0.37 A VÍZI SZÁLLÍTÁS ÉS RAKODÁSGÉPESÍTÉS Nagy András FEJLESZTÉSE GEMENCEN A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság annak jogelődje a Dunaártéri Erdőgazdaság területi elhelyezkedésénél fogva a Duna és

Részletesebben

Az Erdőápolási és véghasználati utasítás" megjelenésének küszöbén

Az Erdőápolási és véghasználati utasítás megjelenésének küszöbén Az Erdőápolási és véghasználati utasítás" megjelenésének küszöbén SOPP LÁSZLÓ az ERTI tudományos munkatársa Népgazdaságunk minden ágazata, a nehézipartól a mezőgazdaságig, az elmúlt tíz év alatt, általunk

Részletesebben

AKÁCFAJTÁK FATERMÉSÉNEK VIZSGÁLATA

AKÁCFAJTÁK FATERMÉSÉNEK VIZSGÁLATA 630*653 AKÁCFAJTÁK FATERMÉSÉNEK VIZSGÁLATA LESSÉNYI BÉLA DR. RÉDEI KÁROLY Az országban egyre több helyen létesült, ill. létesülnek akácfajtákból termesztési kísérletek. Ezek kiértékelése során, valamint

Részletesebben

Uj eljárás az iparifa becslésére

Uj eljárás az iparifa becslésére Uj eljárás az iparifa becslésére KOLLWENTZ ÖDÖN DR. Az eddig ismert fatömegbecslési eljárások főként az ú. n.»összesfa«, tékát a tűzi- és iparifa együttes fatömegének a megállapítására vonatkoznak. Az

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK.

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. fokkal (sűrűséggel stb.) beérhetjük. Ezeket az adatokat grafikusan ábrázolva a vezérgörbékhez simulva megvonhatjuk a 7 cm-nél vastagabb fatömegre vonatkozó és a magassági görbéket. Ha a két szélső görbe

Részletesebben

A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása

A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása Nyomaték (x 0 Nm) O k t a t á si Hivatal A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása./ A mágnes-gyűrűket a feladatban meghatározott sorrendbe és helyre rögzítve az alábbi táblázatban feltüntetett

Részletesebben

Akáctermesztési modellek

Akáctermesztési modellek számára. Díszfaként a szélsőségesen száraz és a felszínig nedves termőhelyek kivételével mindenütt ültethető. Salix álba cv. 'Sárvár V fűz. Az ERTI sárvári kísérleti állomása szelektálta.. Koronája keskeny,

Részletesebben

A változatosság, min t a természet egyik legfontosab b jelensége : GONDOLATOK A FATERMÉS I TÁBLÁK É S FÜGGVÉNYE K ALKALMAZÁSÁHOZ

A változatosság, min t a természet egyik legfontosab b jelensége : GONDOLATOK A FATERMÉS I TÁBLÁK É S FÜGGVÉNYE K ALKALMAZÁSÁHOZ A változatosság, min t a természet egyik legfontosab b jelensége : GONDOLATOK A FATERMÉS I TÁBLÁK É S FÜGGVÉNYE K ALKALMAZÁSÁHOZ DR. SOMOGYI 630*52 ZOLTÁN Az erdőgazdálkodás mindennapi segédeszközei a

Részletesebben

A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése

A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarországon csak néhány hektár Cedrus

Részletesebben

Rugalmas állandók mérése

Rugalmas állandók mérése KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 2. MÉRÉS Rugalmas állandók mérése Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. november 16. Szerda délelőtti csoport 1. A mérés rövid leírása Mérésem

Részletesebben

Rugalmas állandók mérése

Rugalmas állandók mérése Rugalmas állandók mérése (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 23. (hétfő délelőtti csoport) 1. Young-modulus mérése behajlásból 1.1. A mérés menete A mérés elméleti háttere megtalálható a jegyzetben

Részletesebben

Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei

Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 1 Feltételek Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei NY. SZ.: 1-12318/01 erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 2 2 erdotuz feltetel.qxd

Részletesebben

Rugalmas állandók mérése (2-es számú mérés) mérési jegyzõkönyv

Rugalmas állandók mérése (2-es számú mérés) mérési jegyzõkönyv (-es számú mérés) mérési jegyzõkönyv Készítette:,... Beadás ideje:.. 9. /9 A mérés leírása: A mérés során különbözõ alakú és anyagú rudak Young-moduluszát, valamint egy torziós szál torziómoduluszát akarjuk

Részletesebben

FATÉRFOGAT BECSLÉS E TUSKÓ K ALAPJÁN

FATÉRFOGAT BECSLÉS E TUSKÓ K ALAPJÁN 630*53 FATÉRFOGAT BECSLÉS E TUSKÓ K ALAPJÁN DR. KOLLWENTZ ÖDÖN A gyakorlatban fel-fel merül az a kívánság, hogy az erdőből kitermelt fa térfogatát utólag állapítsuk meg. Ez az igény legtöbbször az erdei

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Erdésztechnikus szakma i képzéséhez OKJ szám: 54 623 02 Évfolyam: 1/13. évfolyam Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely neve, címe: Gyakorlati

Részletesebben

Vonatablakon át. A szabadvezeték alakjának leírása. 1. ábra

Vonatablakon át. A szabadvezeték alakjának leírása. 1. ábra 1 Vonatablakon át Sokat utazom vonaton, és gyakran elnézem a vonatablakon át a légvezeték(ek) táncát. Már régóta gondolom, hogy le kellene írni ezt a látszólagos mozgást. Most erről lesz szó. Ehhez tekintsük

Részletesebben

Fázisátalakulások vizsgálata

Fázisátalakulások vizsgálata KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 6. MÉRÉS Fázisátalakulások vizsgálata Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. szeptember 28. Szerda délelőtti csoport 1. A mérés célja A mérés

Részletesebben

Biomatematika 13. Varianciaanaĺızis (ANOVA)

Biomatematika 13. Varianciaanaĺızis (ANOVA) Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Biomatematikai és Számítástechnikai Tanszék Biomatematika 13. Varianciaanaĺızis (ANOVA) Fodor János Copyright c Fodor.Janos@aotk.szie.hu Last Revision Date:

Részletesebben

Mératcsoportos szerfabecslés és választék tervezés

Mératcsoportos szerfabecslés és választék tervezés Mératcsoportos szerfabecslés és választék tervezés DÉRFÖLDI ANTAL Az általánosan ismert fatömegbecslési eljárások elsősorban a bruttó összes fatömeg meghatározására alkalmasak. A mellmagassági vastagsági

Részletesebben

Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során

Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során Eredmények Részletes jelentésünkben a 2005-ös év adatait dolgoztuk fel. Természetesen a korábbi évek adatait is feldolgoztuk, de a terjedelmi korlátok miatt csak egy évet részletezünk. A tárgyévben az

Részletesebben

A munkabiztonság fokozása a faanyagmozgatásban

A munkabiztonság fokozása a faanyagmozgatásban A munkabiztonság fokozása a faanyagmozgatásban WÁ GNER TIBOR A Nyugatbükki Állami Erdőgazdaság Baleseti Nyilvántartásából" merített statisztikai adatok szerint a balesetek 15 20%-a a fakitermelésben, 30

Részletesebben

* Ermittelung des Bestandszuwachses mittelst Massenafeln bzw. in Verbindung mit dem Massenkurvenverfahren.

* Ermittelung des Bestandszuwachses mittelst Massenafeln bzw. in Verbindung mit dem Massenkurvenverfahren. A fatömegtábla és aíatömeggörbe a növedék számítás szolgálatában írta: Fekete Zoltán. Az Erdészeti Kísérletek 1931. évi (XXXIII.) évfolyamában német nyelven írt közlemény* keretében foglalkoztam ezzel

Részletesebben

ÜLTETVÉNYSZERŰ NYÁRFATERMESZTÉS A HAJDÚNÁNÁSI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN

ÜLTETVÉNYSZERŰ NYÁRFATERMESZTÉS A HAJDÚNÁNÁSI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN 634.0.627.9 Mészáros István ÜLTETVÉNYSZERŰ NYÁRFATERMESZTÉS A HAJDÚNÁNÁSI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN A Hajdúnánási Állami Gazdaságnak Hajdúböszörmény határában fekvő területét korábban ősgyep borította, amely

Részletesebben

2. Rugalmas állandók mérése jegyzőkönyv javított. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma:

2. Rugalmas állandók mérése jegyzőkönyv javított. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma: 2. Rugalmas állandók mérése jegyzőkönyv javított Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: 2008. 09. 17. Leadás dátuma: 2008. 10. 08. 1 1. Mérések ismertetése Az első részben egy téglalap keresztmetszetű

Részletesebben

A KŐRISÁLLOMÁNYOK ERDŐNEVELÉSI MODELLJE

A KŐRISÁLLOMÁNYOK ERDŐNEVELÉSI MODELLJE Ö4.0.4/4 Fraxinus A KŐRISÁLLOMÁNYOK ERDŐNEVELÉSI MODELLJE KOVÁCS FERENC Magyarország erdőterületének,6%-át kőrisek foglalják el. A kőris a hegyvidéki bükkösök legfontosabb elegyfája. A kőris a síkvidéken,

Részletesebben

2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma:

2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma: 2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: 2008. 09. 24. Leadás dátuma: 2008. 10. 01. 1 1. Mérések ismertetése Az 1. ábrán látható összeállításban

Részletesebben

Példa: Normálfeszültség eloszlása síkgörbe rúd esetén

Példa: Normálfeszültség eloszlása síkgörbe rúd esetén Példa: Normálfeszültség eloszlása síkgörbe rúd esetén Készítette: Kossa Attila (kossa@mm.bme.hu) BME, Műszaki Mechanikai Tanszék 2011. március 20. Az 1. ábrán vázolt síkgörbe rúd méretei és terhelése ismert.

Részletesebben

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai

Részletesebben

Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2016/2017-es tanév első (iskolai) forduló Haladók II. kategória

Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2016/2017-es tanév első (iskolai) forduló Haladók II. kategória Bolyai János Matematikai Társulat Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 016/017-es tanév első iskolai) forduló Haladók II. kategória Megoldások és javítási útmutató 1. A k valós paraméter értékétől függően

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés 2018/19

Idegen nyelvi mérés 2018/19 Idegen nyelvi mérés 2018/19 A feladatlap Évfolyam Feladatszám Itemszám Összes megszerezhető pont 6. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés: 3 5+5+5 5+5+5 15 15 8. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés:

Részletesebben

Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében

Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében Bidló András, Heil Bálint, Kovács Gábor, Patocskai Zoltán Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék Földhasználati

Részletesebben

A fák növekedésének egy modelljéről

A fák növekedésének egy modelljéről 1 A fák növekedésének egy modelljéről Az interneten nézelődve találtunk rá az [ 1 ] munkára, ahol a fák növekedésének azt a modelljét ismertették, melyet először [ 2 ] - ben írtak le. Úgy tűnik, ez az

Részletesebben

Fűrészüzemek műszaki anyagnormáinak meghatározása

Fűrészüzemek műszaki anyagnormáinak meghatározása Fűrészüzemek műszaki anyagnormáinak meghatározása LONKAIJÁNOS A szocialista gazdálkodás a termelőeszközök felhasználása terén a legmesszebbmenő takarékosságot követeli meg. A szocialista ipar és mezőgazdaság

Részletesebben

Egyenletek, egyenlőtlenségek grafikus megoldása TK. II. kötet 25. old. 3. feladat

Egyenletek, egyenlőtlenségek grafikus megoldása TK. II. kötet 25. old. 3. feladat Egyenletek, egyenlőtlenségek grafikus megoldása TK. II. kötet. old.. feladat a. lépés: Az egyenlet bal oldalának ábrázolása függvényként.. lépés: Az egyenlet bal oldalának ábrázolása függvényként.. lépés:

Részletesebben

A fűrészmozgás kinetikai vizsgálata

A fűrészmozgás kinetikai vizsgálata A fűrészmozgás kinetikai vizsgálata Az alábbi dolgozat az 1988 - ban Sopronban, a kandidátusi fokozat elnyerése céljából írt értekezésem alapján készült, melynek címe: Balesetvédelmi és környezetkímélő

Részletesebben

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás 1. oldal ASTER motorok Felszerelési és használati utasítás A leírás fontossági és bonyolultsági sorrendben tartalmazza a készülékre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket. A gyakorlati lépések képpel

Részletesebben

Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha

Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha Szigetköz erdőgazd gazdálkodásának jövőjeje A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha Miért fontos az erdők jövője? A vízfelületek nélküli terület

Részletesebben

Fatömegbecslési jegyzőkönyvek

Fatömegbecslési jegyzőkönyvek Fatömegbecslési jegyzőkönyvek ERDŐGAZDÁLKODÁS/FAHASZNÁLAT/FATÖMEGBECSLÉSI JEGYZŐKÖNYVEK A fatömegbecslési jegyzőkönyvek erdőrészlethez kapcsolódnak. Egy erdőrészlethez több jegyzőkönyv készíthető. Egy

Részletesebben

Mérések állítható hajlásszögű lejtőn

Mérések állítható hajlásszögű lejtőn A mérés célkitűzései: A lejtőn lévő testek egyensúlyának vizsgálata, erők komponensekre bontása. Eszközszükséglet: állítható hajlásszögű lejtő különböző fahasábok kiskocsi erőmérő 20 g-os súlyok 1. ábra

Részletesebben

kompetenciakompetenciakompetenci akompetenciakompetenciakompeten ciakompetenciakompetenciakompete nciakompetenciakompetenciakompet

kompetenciakompetenciakompetenci akompetenciakompetenciakompeten ciakompetenciakompetenciakompete nciakompetenciakompetenciakompet kompetenciakompetenciakompetenci akompetenciakompetenciakompeten ciakompetenciakompetenciakompete nciakompetenciakompetenciakompet A 2017. évi kompetenciamérés eredményei enciakompetenciakompetenciakomp

Részletesebben

HELYI FATÖMEGTÁBLÁK KIDOLGOZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI

HELYI FATÖMEGTÁBLÁK KIDOLGOZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI 634. o. 524. 315 HELYI FATÖMEGTÁBLÁK KIOLGOZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI HORVÁTH LAJOS Az állományok fatömegének fatömegtáblával történő meghatározása gyors és aránylag olcsó módszer. Hátránya viszont, hogy a fatömegtáblák

Részletesebben

RÖNKTÉRI ANYAGMOZGATÁS AZ ENERGIAFELHASZNÁLÁS TÜKRÉBEN

RÖNKTÉRI ANYAGMOZGATÁS AZ ENERGIAFELHASZNÁLÁS TÜKRÉBEN RÖNKTÉRI ANYAGMOZGATÁS AZ ENERGIAFELHASZNÁLÁS TÜKRÉBEN HARASZTI SÁNDOR Az elmúlt években olyan termelő gépsorok létesültek jelentősebb fűrészüzemeinkben, amelyek magas technikai szintet képviselnek az

Részletesebben

A 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál.

A 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál. Iskolánkban, a 2009-2010-es tanévben 5 osztály vett részt a központi mérésben, összesen.. tanuló. Két telephelyen folyt a mérés: 1. telephely- székhelyiskola - 4. a 2. telephely- Pais Tagiskola- 4. b,

Részletesebben

NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS. Mérési feladatok

NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS. Mérési feladatok Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék Készítette:... kurzus Elfogadva: Dátum:...év...hó...nap NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS Mérési feladatok 1. Csővezetékben áramló levegő nyomásveszteségének mérése U-csöves

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: rajzeszközök, számológép

Tájékoztató. Használható segédeszköz: rajzeszközök, számológép A 12/2013. (III. 28.) NGM rendelet és 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosítószáma és megnevezése

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév 25. I. 26. I. 27. I. 28. I. 29. I. 21. I. 211. I. 2. I. 213. I. 214. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól 214. I. negyedév Budapest, 214. május 19.

Részletesebben

április Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére

április Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére 218 április v1.64 Tartalom Tartalom... 2 Bevezetés... 2 Összesített adatok bemutatása... 4 Energiafogyasztások vizsgálata... 4 Energiafogyasztásokhoz

Részletesebben

Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása

Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása Zárójelentés Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása A kutatás időtartama: 22 25. A jelen pályázat keretében végzendő kutatás célja: A természetközeli erdőnevelési eljárások

Részletesebben

EGYENÁRAMÚ TÁPEGYSÉGEK

EGYENÁRAMÚ TÁPEGYSÉGEK dátum:... a mérést végezte:... EGYENÁRAMÚ TÁPEGYSÉGEK m é r é s i j e g y z k ö n y v 1/A. Mérje meg az adott hálózati szabályozható (toroid) transzformátor szekunder tekercsének minimálisan és maximálisan

Részletesebben

Vízszintes kitűzések. 1-3. gyakorlat: Vízszintes kitűzések

Vízszintes kitűzések. 1-3. gyakorlat: Vízszintes kitűzések Vízszintes kitűzések A vízszintes kitűzések végrehajtása során általában nem találkozunk bonyolult számítási feladatokkal. A kitűzési munka nehézségeit elsősorban a kedvezőtlen munkakörülmények okozzák,

Részletesebben

SZLOVÁKIAI KÖZPONTI FÉLKÉSZÍTŐ TELEPEK ÉRTÉKELÉSE

SZLOVÁKIAI KÖZPONTI FÉLKÉSZÍTŐ TELEPEK ÉRTÉKELÉSE CUNDA MIHÁLY SZLOVÁKIAI KÖZPONTI FÉLKÉSZÍTŐ TELEPEK ÉRTÉKELÉSE Az uralkodó fafajok Csehszlovákiában az erdei- és a lucfenyő, bár a Szlovák SZK területén a tölgynek és a bükknek is jelentős a szerepe, a

Részletesebben

Modern Fizika Labor. 2. Elemi töltés meghatározása

Modern Fizika Labor. 2. Elemi töltés meghatározása Modern Fizika Labor Fizika BSC A mérés dátuma: 2011.09.27. A mérés száma és címe: 2. Elemi töltés meghatározása Értékelés: A beadás dátuma: 2011.10.11. A mérést végezte: Kalas György Benjámin Németh Gergely

Részletesebben

AZ AKÁCTERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK BIOLÓGIAI ALAPJAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZÁZAZ TERMŐHELYEKRE

AZ AKÁCTERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK BIOLÓGIAI ALAPJAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZÁZAZ TERMŐHELYEKRE AZ AKÁCTERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK BIOLÓGIAI ALAPJAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZÁZAZ TERMŐHELYEKRE A fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) hazánk legjelentősebb gyorsan növő állományalkotó fafaja, amely erdeink

Részletesebben

számológép, körző, vonalzók (léptékvonalzó, derékszögű

számológép, körző, vonalzók (léptékvonalzó, derékszögű A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 543 02 Asztalos Tájékoztató

Részletesebben

Ó Ó ó ö ó

Ó Ó ó ö ó É ó ö É Á ó ó ü ó Ü ó ö ú ű ö ö ö ü ó Ó Ó ó ö ó Ó Ó ö ö ö ü Ó Ó ö ö ü ö ó ó ü ü Ó Ó Ó Ó ó ö ó ö ó ö ó ö ü ö ö ü ö ó ü ö ü ö ö ö ü ü ö ü É ü ö ü ü ö ó ü ü ü ü Ó Ó ü ö ö ü ö ó ö ö ü ó ü ó ö ü ö ü ö ü ö ó

Részletesebben

KOMPOSZTKÉSZÍTÉSI ELJÁRÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

KOMPOSZTKÉSZÍTÉSI ELJÁRÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA KOMPOSZTKÉSZÍTÉSI ELJÁRÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA A kutatási téma keretében a komposztfóliák töltését két különböző, csigás (Apiesse TCR 300 K (1. ábra) és Europe (2. ábra) olasz konstrukciók) és dugattyús

Részletesebben

Tolólemezes gépek az erdőgazdasági gyakorlatban

Tolólemezes gépek az erdőgazdasági gyakorlatban át kell alakítanunk az előttünk álló területek fafajszükséglete szerint oly módon hogjr ne kelljen más erdőgazdasági tájról beszereznünk azokat a csemetéket, amelyek még ha esetleg nehezebben is nálunk

Részletesebben

ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó

ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó É ó ú ó ú ó Á ó ó ú ó ó ó ú ó ó ó ó ú ó ó ó ó ó ó ú ó ó ú ó ó ó ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó Ö ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó Ü ó ű ú ú ó ó ó ó ó ó ó É ó É ó É ó ó ó ó ó ó É ó ú ó ó É ó ó ó ó É ó

Részletesebben

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Gazdasági ismeretek emelt szint 1111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A javítás

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév 5. I. 5. III. 6. I. 6. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 14. I. 14. III. 15. I. 15. III. 16. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és

Részletesebben

Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!

Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! 1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése

Részletesebben

ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É

ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É Ü ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É É ű Ö Ö Á É ű Ö Ö Á Ü Á ű ű Ó Ó Á Á É Ü É ű Ó Á Ó Á ű Ö ű ű É Ü Ö ű É Ö ű ű Ó ű ű Ú ű ű ű ű ű É ű É Ú Ö Á É ű ű Ó ű ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű ű ű É ű ű Ü Ü ű ű Ő Á Á Á ű ű ű Ó Ó Ó ű

Részletesebben

ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű

ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű ű ű Ó É É ű Ó ű Ü ű ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű É ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Ö Ü Ö É ű ű Ü Ü ű É Á Ú É É ű ű ű Ö É ű É Ó É Á Á É ű ű Á ű ű ű Á É ű Ö Á ű ű ű Á ű Á É Ö Ó Ö ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Á ű ű ű Á ű ű ű

Részletesebben

Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú

Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú Ö ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú ű ű Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ö Ó Ú ű ű ű ű Ü Ó Ú ű É É Ó É É Ó É É É É Ó ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű ű Á ű Ú Á Á Ö É Á Á Ö É Ü ű ű Ü

Részletesebben

Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö

Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö ű É É Á Á Á É Ó É É Á ö ő ő ö ő ő ő Ó ő ö ő ö ő ú ő ü ö ő ü ö Á É ű Á É É É Ö ö Á É É ő ő ö Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö É É Á Ö ő ú ő ű Ö ü Ő É Ó É É Á Ó É Á É Ü É Á Ó É ő ő ö ö ő ö ö ö

Részletesebben

ű Ú ű ű É Ú ű ű

ű Ú ű ű É Ú ű ű ű ű ű ű Ú Á É Ú ű Ú ű ű É Ú ű ű ű Á ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű Á Á ű ű ű É ű ű ű Ú É ű ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Ö Ü ű É ű ű Ö É Ü Ú ű Ó ű É Ó Ó Ó ű É Ü Ü ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű Á Á ű Ú ű Ú ű ű Ó ű ű Ü Ü

Részletesebben

Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö

Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ó ú ú ú ú ű ű ű ú Á Ö ű Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ú ű ú É Á Ó Ó É Ó Ó ú ű ű ű ú Ö Ó Ö ú ú Ö ú Ü ú Ü É Ö Á Á Á Á ú Ó Ö ú ú ú Ü Ö ú ú ú ú ú ú Ö ú Ö Ó ű

Részletesebben

Ó é é Ó Ó ő ű Ó Ö ü Ó é Ó ő Ó Á Ö é Ö Ó Ó é Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó ű Ö Ó Ó Ó é Ó Ó ö Ö Ó Ö Ö Ó Ó Ó é ö Ö é é Ü Ó Ö Ó é Ó é ö Ó Ú Ó ő Ö Ó é é Ö ú Ó Ö ö ű ő

Ó é é Ó Ó ő ű Ó Ö ü Ó é Ó ő Ó Á Ö é Ö Ó Ó é Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó ű Ö Ó Ó Ó é Ó Ó ö Ö Ó Ö Ö Ó Ó Ó é ö Ö é é Ü Ó Ö Ó é Ó é ö Ó Ú Ó ő Ö Ó é é Ö ú Ó Ö ö ű ő É Ó Ű Á Ó É Ó Á É Ó Á ő ű Ó ú Ö ú é Ö Ó Ö ú Ó Ö ú Ó Ó Ó Ó ű é ű ű Ó Ó ú ű ű é é Ö ö Ö Ö Ó ű Ó Ö ü ű Ö Ó ő Ó ő Ó ú Ó ő Ó é Ó ű Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó Ö Ó Ó ö ő ü é ü Ö é é é Á é Ó Ó ú ú ű é Ö é é é Ó é é Ó Ó

Részletesebben

ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö

ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö ü ö ő ö ő ó ö ő ü ü ö ő ó ó ü ő ö ő ö ő ö ü ö ő ö ő ó ö ü ü ö ő ő ő ö ő ö ü ö ő ó ő ö ü ö ő ő ű ő ö ö ő ű ő ü ö Ő ó ö ö ő ü ó ü ú ű ú ő ó ó ó ő ö ő ő ö ó ö ö ő ő ö ö ó ú ő ő ö ó ö ó ö ü ó ő ő ö ó ő ő ó

Részletesebben

Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö

Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö É Ó ö É Á ű Ü Ü ö Ú ö ö ö ö ö ö ö ú ö ö ö ö ö ú ú ú ú ú ú ü ú ú ö ö ű ö ü ú ö Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö Á Ó ú ö Á ö Á ö ú ú ö ö ö ö ü ü Ü ú

Részletesebben

Szállító eszközök a rönktéren. Fűrészipari technológia I. előadás

Szállító eszközök a rönktéren. Fűrészipari technológia I. előadás Szállító eszközök a rönktéren Dr.Gerencsér Kinga 1 A szállító eszköz kiválasztása Fafaj, tömeg, alak és méret Évente feldolgozott mennyiség Műszakteljesítmény Nagy szállító- és emelő berendezésre kell

Részletesebben

ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü

ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü ü É ű ű É É ű ü ű ü ü ü Á ü ü ü ü ü ű É ü ű É ű ü ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü Á ü ü ü ü ü Ú ü ü ű É ü ü ű ü ü ű ü ü ü ü É ü ü ü ü ü ü ü ü É ű ü Á ü ü ü ü ü Á Ö É ü ü ű Ú ü ü ü ű

Részletesebben

Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű

Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Á Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú Á ű Ó ű Ú É É Ú Ú ű É ű ű ű ű É ű Ő ű Ő ű ű ű ű ű É ű É Á ű ű Ü Á Ó ű ű ű Ú ű ű É ű ű Ú

Részletesebben

A fényvisszaverő kontúrjelölés magyarországi bevezetéséről a július 10. után először forgalomba helyezett (új) járművek esetében

A fényvisszaverő kontúrjelölés magyarországi bevezetéséről a július 10. után először forgalomba helyezett (új) járművek esetében A fényvisszaverő kontúrjelölés magyarországi bevezetéséről a 2011. július 10. után először forgalomba helyezett (új) járművek esetében (Tájékoztató jogszabálykivonat) Az A. Függelék A/20. számú melléklete

Részletesebben

É Á Á Ö Á

É Á Á Ö Á É Á Á Ö Á Á É Á Ü ű Á É Ü ű Ú ű ű É É ű ű Á ű ű ű ű ű É ű ű ű Á É É É ű Á É É Á É Á É Ü Ü ű Á Á Á ű Á Á Á Á Á Á Á Á Ü ű Á ű Ü É É Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á Á É É ű É ű Ő ű É Ő Á É É ű ű Ú Á

Részletesebben

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu

Részletesebben

ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á

ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á ú ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á Á ú á ú á Á ö á ö ö ö ú á á ö ö ö ö á ű Ü ú ö Ü ű ö ú ű á á á ú á ú ú á ö ö ú ö ú ú ö ö ú ö ö ö á ö ö ö á á ö ú ö á á Ú á ö ö ö Ü ú Á á ű ö Ü ö ú Á á ö á ö

Részletesebben

ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN

ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN LEJTŐS TERÜLETEK ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN az utóbbi 27 év alatt fontos intézkedéseket tettek az erdőgazdálkodás javítására

Részletesebben

A V-fás állománynevelés forradalmi változás fatermesztésünkben

A V-fás állománynevelés forradalmi változás fatermesztésünkben örülnék a legjobban, ha minden, másra alkalmatlan területet erdővel telepítenének be, ós szakszerűen megoldanák a mezővédő erdősávrendszerek telepítését is. Hiszen elébb is azt mondtam, hogy erdész vagyok.

Részletesebben

Modern Fizika Labor Fizika BSC

Modern Fizika Labor Fizika BSC Modern Fizika Labor Fizika BSC A mérés dátuma: 2009. április 20. A mérés száma és címe: 20. Folyadékáramlások 2D-ban Értékelés: A beadás dátuma: 2009. április 28. A mérést végezte: Márton Krisztina Zsigmond

Részletesebben

é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü é é é ü é é ó é ü ó ö é

é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü é é é ü é é ó é ü ó ö é Ó Ö é ü ó ö é é ü é é ó ö é ü ü é é ó é é é é é é ö é é é é é é é ó ö ü é é é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü

Részletesebben

ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú

ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú ő ű ű ő ö ö Á ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú ő ö Á Ó ő ő ü ú ő ő ő ő Á ő ú ű ő ő ő ü ú ő ő ő ő ő ő ő ő ö ü ú ő ő ő ő ű ű ő ő ö ű ü ő ő ő ö ö

Részletesebben

1. számú ábra. Kísérleti kályha járattal

1. számú ábra. Kísérleti kályha járattal Kísérleti kályha tesztelése A tesztsorozat célja egy járatos, egy kitöltött harang és egy üres harang hőtároló összehasonlítása. A lehető legkisebb méretű, élére állított téglából épített héjba hagyományos,

Részletesebben

ü ú ú ü ú ú ú ú

ü ú ú ü ú ú ú ú ú ú ú ü Ü ú ú ű ú ú ü ú ü ü ú ú ü ú ú ú ú ü ú Ö ü ü ü ú ü ú Ó ü ü ű ü Á Ü ü ű ü ű ü ű ű ü Ó ű ú ú ű ú ü ü ú ű ű ú ű ü ú ű ű ü ü ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ű ü ű Ó ü ü ü ú Á Ü ú ü ű ü Á Ü Ö Ú Á Á

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről III. negyedév

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről III. negyedév ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2010. III. negyedév A feldolgozás mintája: Azon egészségügyi intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését 2010.

Részletesebben

Szállítási rendszerek. Áruszállítás

Szállítási rendszerek. Áruszállítás Szállítási rendszerek Áruszállítás Áruszállítási rendszerek jellemzése 1)Az áruszállítási rendszerek feladatai 1)Általános megfogalmazásban: anyagok, áruk, termékek helyváltoztatása az értékteremtő lánc

Részletesebben

Magyarország 1,2360 1,4622 1,6713 1,8384 2,0186 2,2043

Magyarország 1,2360 1,4622 1,6713 1,8384 2,0186 2,2043 370 Statisztika, valószínûség-számítás 1480. a) Nagy országok: Finnország, Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Svédország, Lengyelország, Görögország, Kis országok: Ciprus, Málta,

Részletesebben

A. versenyszám: Összetett szakmai írásbeli feladatsor

A. versenyszám: Összetett szakmai írásbeli feladatsor A. versenyszám: Összetett szakmai írásbeli feladatsor A feladat megoldásához felhasznált kevesebb idő pontegyezőség esetén a helyezési sorrendet dönti el. A versenybírók "Rajt!" vezényszavára indul a feladatlapok

Részletesebben