KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
|
|
- Krisztián Ferenc Kozma
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Közlekedési alapismeretek (közlekedés-üzemvitel) középszint írásbeli vizsga1411
2 Fontos tudnivalók A feladatokat figyelmesen olvassa el! A válaszokat a feladatban előírt módon adja meg! A teszt jellegű feladatoknál javítani tilos, a javított válaszok nem értékelhetők! A számítást igénylő feladatoknál minden esetben először írja fel a megfelelő összefüggést, majd helyettesítse be a számértékeket, végezze el a szükséges számítási műveleteket! A számításokat két tizedesjegy pontossággal kell elvégeznie. A végeredménynél a mérőszám mellett tüntesse fel a mértékegységet is! Ha a feladatrészeknél nincs külön utasítás a mértékegységek vonatkozásában, akkor a végeredményeket N-ban, m-ben, s-ban, illetve ezek származtatott mértékegységeivel kifejezve adja meg! Ceruza csak a rajzolást, szerkesztést igénylő feladatokhoz használható. írásbeli vizsga / május 18.
3 Teszt jellegű kérdéssorok (Alapfogalmak ismerete, definiálása és alkalmazása) Húzza alá a helyes válaszokat, vagy karikázza be azok betűjelét! 1. feladat 2 pont a) A betéti társaság vagyona a tagok törzsbetétjéből áll, melyet törzstőkének nevezünk. b) A korlátolt felelősségű társaság vagyona a tagok törzsbetétjéből áll, melyet törzstőkének nevezünk. c) A részvénytársaság vagyona a tagok törzsbetétjéből áll, melyet törzstőkének nevezünk. 2. feladat 2 pont a) A közlekedési szükséglet a közlekedés-gazdaságtanban konkrétumot jelent, például amikor egy adott személy hajóval szeretne utazni a kiinduló állomásról a célállomásra. b) A közlekedési igény a közlekedés-gazdaságtanban konkrétumot jelent, például amikor egy adott személy hajóval szeretne utazni a kiinduló állomásról a célállomásra. c) A közlekedési kereslet a közlekedés-gazdaságtanban konkrétumot jelent, például amikor egy adott személy hajóval szeretne utazni a kiinduló állomásról a célállomásra. 3. feladat 2 pont a) A CMR nemzetközi fuvarlevelet közúti fuvarozásnál alkalmazzák. b) A CMR nemzetközi fuvarlevelet légi fuvarozásnál alkalmazzák. c) A CMR nemzetközi fuvarlevelet vízi fuvarozásnál alkalmazzák. 4. feladat 2 pont a) A közlekedési hálózat legfontosabb pontjai az elsődleges forgalmi pontok, a másodlagos forgalmi pontok, valamint az izokron pontok. b) A közlekedési hálózat legfontosabb pontjai az elsődleges forgalmi pontok, a másodlagos forgalmi pontok, a primer forgalmi pontok, valamint az üzemi pontok. c) A közlekedési hálózat legfontosabb pontjai az elsődleges forgalmi pontok, a másodlagos forgalmi pontok, a fokok és kapuk, valamint az üzemi pontok. 5. feladat 2 pont A gázturbinás sugárhajtómű a) alkalmazásánál a motor főtengelye hajtja a vonóerőt kifejtő légcsavart. b) beszerzési költsége kisebb, mint a dugattyús motoré. c) jellemzően nagyobb sebességű repülőgépeken található. írásbeli vizsga / május 18.
4 6. feladat 2 pont a) A vasúti árufuvarozásban az áru tömegét hogy fuvardíj-számítási tömeget kapjunk, úgy határozhatjuk meg, hogy a következő egész 100 kg-ra kerekítjük. b) A vasúti árufuvarozásban az áru tömegét hogy fuvardíj-számítási tömeget kapjunk, úgy határozhatjuk meg, hogy a következő egész 1000 kg-ra kerekítjük. c) A vasúti árufuvarozásban az áru tömegét hogy fuvardíj-számítási tömeget kapjunk, úgy határozhatjuk meg, hogy a következő egész 50 kg-ra kerekítjük. 7. feladat 2 pont a) A közúti menetrendszerű közforgalmú autóbusz-közlekedésben az élőállat szállítása díjtalan. b) A közúti menetrendszerű közforgalmú autóbusz-közlekedésben az útipoggyász szállítása díjtalan. c) A közúti menetrendszerű közforgalmú autóbusz-közlekedésben a kézipoggyász szállítása díjtalan. 8. feladat 1 pont a) A személyszállítást végző közlekedési vállalat az elővételben váltott és az utazás megkezdése előtt visszaadott menetjegy díját köteles visszatéríteni. b) A személyszállítást végző közlekedési vállalat az elővételben váltott menetjegy díját, a jegyvásárláskor a jegyre vonatkozó szabályok szerint, köteles visszatéríteni. Teszt jellegű kérdéssorok (Törvények, szabályok és összefüggések ismerete és alkalmazása) Húzza alá a helyes válaszokat, vagy karikázza be azok betűjelét! 9. feladat 2 pont a) A 3-as számú elsőrendű főút érinti Miskolcot. b) A 3-as számú elsőrendű főút érinti Szolnokot. c) A 3-as számú elsőrendű főút érinti Röszkét. 10. feladat 2 pont a) A 80-as, 85-ös és 86-os vasúti menetrendi mezők Dunaújvárosnál találkoznak. b) A 80-as, 85-ös és 86-os vasúti menetrendi mezők Vámosgyörknél találkoznak. c) A 80-as, 85-ös és 86-os vasúti menetrendi mezők Békéscsabánál találkoznak. írásbeli vizsga / május 18.
5 11. feladat 2 pont a) Az átlapolt autóbusz-vonaltípus a körirányú és a hurokban végződő vonal előnyeit egyesíti. b) Az átlapolt autóbusz-vonaltípus az átmérős és a sugaras vonal előnyeit egyesíti. c) Az átlapolt autóbusz vonaltípus a körirányú és az átmérős vonal előnyeit egyesíti. 12. feladat 2 pont a) Vonalhajózásnál a tengerhajók nem menetrend szerint, meghatározott útvonalon közlekednek, hanem arra, amerre megfelelő küldeményt és fuvardíjat találnak. b) Speciális hajózásnál a tengerhajók nem menetrend szerint, meghatározott útvonalon közlekednek, hanem arra, amerre megfelelő küldeményt és fuvardíjat találnak. c) Szabadhajózásnál a tengerhajók nem menetrend szerint, meghatározott útvonalon közlekednek, hanem arra, amerre megfelelő küldeményt és fuvardíjat találnak. 13. feladat 2 pont a) A légi forgalom repülőtéri irányítása km-es távolságon belül látja el a feladatát. b) A légi forgalom közelkörzeti irányítása km-es távolságon belül látja el a feladatát. c) A légi forgalom távolkörzeti irányítása km-es távolságon belül látja el a feladatát. 14. feladat 2 pont a) Belföldi vasúti fuvarozás esetén a fuvarozási határidő 1 nap kezelési idő, továbbá minden megkezdett 200 km-es fuvarozási távolság után 1 nap. b) Belföldi közúti fuvarozás esetén a fuvarozási határidő 1 nap kezelési idő, továbbá minden megkezdett 200 km-es fuvarozási távolság után 1 nap. c) Belföldi vasúti fuvarozás esetén a fuvarozási határidő 1 nap kezelési idő, továbbá minden megkezdett 400 km-es fuvarozási távolság után 1 nap. 15. feladat 3 pont a) Fuvarozási akadály esetköre például, ha a címzett megtagadja a küldemény átvételét. b) Fuvarozási akadály esetköre például, ha a címzett a megjelölt helyen nem található. c) Fuvarozási akadály esetköre például a műszaki akadály. d) Fuvarozási akadály esetköre például, ha a címzett a meghatározott helyre továbbított küldeményért nem megy el. írásbeli vizsga / május 18.
6 Feladatok (Pontos számolás, feladatmegoldás) 1. feladat 7 pont A pálya és a jármű kapcsolatában egy közúti jármű esetén a következő adatokat ismerjük: a gépkocsi tömege 1330 kg; a gördülési ellenállási tényező 0,018. a) Számítsa ki, mekkora a gördülési ellenállás értéke ennél az autónál! b) Határozza meg a jármű sebességét km/h-ban, ha a gördülési ellenállás legyőzéséhez szükséges teljesítmény 4697 W! írásbeli vizsga / május 18.
7 2. feladat 7 pont Egy jármű teherbírása 20 tonna, mely 85%-ban használható ki. A tehergépkocsi fordulóideje 2,1 óra. Az összes elfuvarozandó árumennyiség 112 tonna. A feladat elvégzésére egy jármű áll rendelkezésre, a napi foglalkoztatási idő 9,5 óra. a) Naponta hány fordulóval tudja ezt a feladatot megoldani? b) Hány nap alatt végezhető el a fuvarfeladat? írásbeli vizsga / május 18.
8 3. feladat 12 pont Az alábbi táblázatban egy árufuvarozással foglalkozó vállalkozás járműállományát és egyhavi futásadatait látja: Járművek Gépjárműállomány (G i ) (db) Tehergépjármű teherbírás (r i ) (t/jármű) Havi átlagos összes futás (S öi ) (km/jármű) Havi átlagos rakott futás (S ri ) (km/jármű) DAF IVECO MAN Az egész járműparkra vonatkozó dinamikus kapacitáskihasználási tényező (k d ) 51,5%. a) Határozza meg az egész járműparkra vonatkozó futáskihasználási tényezőt (f)! b) Határozza meg az egész járműparkra vonatkozó raktömegtonna kilométer kapacitást (R)! c) Határozza meg az egész járműparkra vonatkozó árutonna kilométer valós teljesítményt (A)! d) Határozza meg a terhelési tényezőt (teherbírás-kihasználási tényezőt, γ)! írásbeli vizsga / május 18.
9 4. feladat 9 pont Egy Credo BN18 típusú, csuklós autóbusz egy napi munkája során 332 kilométert fut összesen, amelyből 317 kilométer a hasznos, a járatban töltött. A többi futása szolgálati járat, garázsmenet. A közlekedtető Volán vállalat kapacitásszámításnál a busz befogadóképességét 130 fő/jármű értékűnek veszi. a) Állapítsa meg, mekkora a futáskihasználási tényező értéke! b) Határozza meg, mekkora az autóbusz napi férőhely kilométer kapacitása! c) Számítsa ki a valós utaskilométer teljesítményt, ha a dinamikus kapacitáskihasználási tényező (zsúfoltsági mutató) 29%! A kiszámított értékeket egy-egy mondattal magyarázza is meg! írásbeli vizsga / május 18.
10 5. feladat 12 pont Ábrázolja és jellemezze a vasúti járművek káros mozgásai közül a bólintó mozgást! írásbeli vizsga / május 18.
11 6. feladat 14 pont Mutassa be a Dunát mint nemzetközi vízi utat a következő szempontok szerint: a) Szakaszai földrajzi szempontból (megnevezése, kezdő- és végpontja) b) Érintett országok c) Három fontosabb magyar kikötő írásbeli vizsga / május 18.
12 7. feladat 9 pont Ismertesse a közlekedési szükségletek három fajtáját megjelenési formájuk alapján! írásbeli vizsga / május 18.
13 írásbeli vizsga / május 18.
14 írásbeli vizsga / május 18.
15 írásbeli vizsga / május 18.
16 témakör Teszt jellegű kérdéssor Feladatok a feladat sorszáma maximális pontszám elért pontszám Alapfogalmak Törvények, szabályok és összefüggések Feladatsor Az írásbeli vizsgarész pontszáma a témakör maximális pontszáma a témakör elért pontszáma javító tanár Dátum:... Feladatsor pontszáma egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... írásbeli vizsga / május 18.
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIM Elektronikai alapismeretek
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 1. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 1. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 006. május 18. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 006. május 18. 1:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 0 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 011. május 13. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 0 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
Tájékoztató. Értékelés Összesen: 65 pont
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 2. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 2. 1:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 201. május 20. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 201. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
A vizsga részei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Faipari
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek megoldásához!
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 8. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 8. 4:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
Gépészeti alapismeretek középszint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 016. május 18. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos
KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Könnyűipari alapismeretek
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Tájékoztató. Használható segédeszköz: nem programozható számológép, vonalzó. Értékelési skála:
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 841 04 Szállítmányozási ügyintéző Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 10. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Matematika emelt szint írásbeli
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 20. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 20. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Matematika
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens szakképesítés
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 6. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 6. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
NÉMET NEMZETISÉGI NÉPISMERET
Német nemzetiségi népismeret középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 201. NÉMET NEMZETISÉGI NÉPISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA PROJEKT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
Mi alapján minősül egy járat töröltnek?
Mi alapján minősül egy járat töröltnek? Ha törölnek egy járatot, az azt jelenti, hogy az érintett járat nem közlekedik, holott érkezett a társasághoz helyfoglalás. Olykor nehéz elhatárolni a járattörlést
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. rész 1. FELADAT a) 1. Szlovénia
KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN)
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc EMBERI
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
Azonosító jel: MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2011. május 3. 8:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 3. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 3. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati Matematika
Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás
Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/53 Beszerzés tárgya: Szállítási szerződés figyelmeztető jelzést adó készülékek szállítására Hirdetmény típusa:
MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 3.
MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA I. rész Fontos tudnivalók A megoldások sorrendje tetszőleges. A feladatok megoldásához szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet és bármelyik
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés. 2397-06 Fogászati beavatkozások, kezelések modul. 1. vizsgafeladat. 2013. május 30.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Áramlástechnikai gépek soros és párhuzamos üzeme, grafikus és numerikus megoldási módszerek (13. fejezet)
Áramlástechnikai gépek soros és párhuzamos üzeme, grafikus és numerikus megoldási módszerek (3. fejezet). Egy H I = 70 m - 50000 s /m 5 Q jelleggörbéjű szivattyú a H c = 0 m + 0000 s /m 5 Q jelleggörbéjű
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 201. május 21. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 201. május 21. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Ének-zene
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
Elektronikai alapismeretek középszint 080 ÉETTSÉGI VIZSG 009. május. ELEKTONIKI LPISMEETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍÁSBELI ÉETTSÉGI VIZSG JVÍTÁSI-ÉTÉKELÉSI ÚTMTTÓ OKTTÁSI ÉS KLTÁLIS MINISZTÉIM Egyszerű, rövid feladatok
xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 9. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 9. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Matematika
KATONAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 26. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
1. Nyomásmérővel mérjük egy gőzvezeték nyomását. A hőmérő méréstartománya 0,00 250,00 kpa,
1. Nyomásmérővel mérjük egy gőzvezeték nyomását. A hőmérő méréstartománya 0,0 250,0 kpa, pontossága 3% 2 osztás. Mekkora a relatív hibája a 50,0 kpa, illetve a 210,0 kpa értékek mérésének? rel. hiba_tt
ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2007. május 15. 14:00 I. ZENEFELISMERÉS. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. ZENEFELISMERÉS Az írásbeli vizsga időtartama: 0 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Műtéti szakasszisztens szakképesítés. 2464-06 Műtét előkészítése modul. 1. vizsgafeladat. 2013. február 07.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A döntő feladatai. valós számok!
OKTV 006/007. A döntő feladatai. Legyenek az x ( a + d ) x + ad bc 0 egyenlet gyökei az x és x valós számok! Bizonyítsa be, hogy ekkor az y ( a + d + abc + bcd ) y + ( ad bc) 0 egyenlet gyökei az y x és
FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Fizika középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 016. május 17. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A dolgozatokat az útmutató utasításai szerint,
I. rész. Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati. Név:...osztály:... Matematika kisérettségi. 2012. május 15. Fontos tudnivalók
Matematika kisérettségi 2012. május 15. I. rész Fontos tudnivalók 1. A feladatok megoldására 30 percet fordíthat, az id elteltével a munkát be kell fejeznie. 2. A megoldások sorrendje tetsz leges. 3. A
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
Mezőgazdasági alapismeretek középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél
MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 8.
MATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 8. I. rész Fontos tudnivalók A feladatok megoldásához szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet és bármelyik négyjegyű függvénytáblázatot
Az 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás. Üzemeltetésének. jogcíme. időtartama, műszalonként
Az 57/03. (II.7. Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás A jegyző által kiadott nyilvántartási szám 6/03. 0338/009 3/03. 0344/009 /03 0346/009 8/03 0348/009 3/03. 035/009 A bejegyzés
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-vel megkötött Közszolgáltatási Szerződés módosítására
Azonosító jel: Matematika emelt szint
I. 1. Hatjegyű pozitív egész számokat képezünk úgy, hogy a képzett számban szereplő számjegy annyiszor fordul elő, amekkora a számjegy. Hány ilyen hatjegyű szám képezhető? 11 pont írásbeli vizsga 1012
1. Írja fel prímszámok szorzataként a 420-at! 2. Bontsa fel a 36 000-et két részre úgy, hogy a részek aránya 5 : 4 legyen!
1. Írja fel prímszámok szorzataként a 40-at! 40 =. Bontsa fel a 36 000-et két részre úgy, hogy a részek aránya 5 : 4 legyen! A részek: 3. Egy sejttenyészetben naponta kétszereződik meg a sejtek száma.
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat. 2016. április 13.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Szerb nyelv középszint 0511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 26. SZERB NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÁLTALÁNOS
A/2. számú melléklet
A/2. számú melléklet Járműkategóriák és járműtípusok fogalommeghatározásai I. Rész: Járműkategóriák A járműveket a következő kategóriákba soroljuk: 1. M kategória: Személyszállító gépkocsik. M 1 kategória:
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
[MECHANIKA- HAJLÍTÁS]
2010. Eötvös Loránd Szakközép és Szakiskola Molnár István [MECHANIKA- HAJLÍTÁS] 1 A hajlításra való méretezést sok helyen lehet használni, sok mechanikai probléma modelljét vissza lehet vezetni a hajlítás
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
Közlekedési alapismeretek (közlekedés-üzemvitel) középszint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév
MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
Minta 1. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR
1. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR A feladatok megoldására 240 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A II. részben kitűzött
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 35 582 03 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú
MATEMATIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Matematika középszint 0811 É RETTSÉGI VIZSGA 008. október 1. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Fontos tudnivalók Formai előírások:
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
ARE- III.2.H. PÓTLAP [.]
ARE- III.2.H. PÓTLAP [.] V A GYONLELTÁR ÜGYSZÁM: KÖVETELÉSEK - AZ ADÓSSÁGRENDEZÉSEBE BEVONHATÓ VAGYONT NÖVELŐ KÖVETELÉSEK ADATAI (A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
Tájékoztató a hirdetmény módosításáról - Adásvételi keretmegállapodás bitumenemulzió beszerzése tárgyában
Tájékoztató a hirdetmény módosításáról - Adásvételi keretmegállapodás bitumenemulzió beszerzése tárgyában Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/112 Beszerzés tárgya: Adásvételi keretmegállapodás bitumenemulzió
MATEMATIKA HETI 3 ÓRA
EURÓPAI ÉRETTSÉGI 010 MATEMATIKA HETI 3 ÓRA IDŐPONT : 010. június 4. A VIZSGA IDŐTARTAMA : 3 óra (180 perc) MEGENGEDETT SEGÉDESZKÖZÖK : Európai képletgyűjtemény Nem programozható, nem grafikus kalkulátor
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 4. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 4. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Matematika középszint
54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló Gépi forgácsoló
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Szerb nyelv emelt szint 0511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. november 4. SZERB NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ 1. Jó megoldásként
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Szakképesítés száma, megnevezése: 32 525 01 Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó Gyakorlati vizsgatevékenység
Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 02 Elektromos gép és készülékszerelő