KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK"

Átírás

1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Közlekedési alapismeretek emelt szint írásbeli vizsga 1021

2 Fontos tudnivalók A feladatokat figyelmesen olvassa el! A válaszokat a feladatban előírt módon adja meg! A számítást igénylő feladatoknál minden esetben először írja fel a megfelelő összefüggést, majd helyettesítse be a számértékeket, végezze el a szükséges számítási műveleteket! A számításokat két tizedes pontossággal kell elvégeznie. A végeredménynél a mérőszám mellett tüntesse fel a mértékegységet is! Ha a feladatrészeknél nincs külön utasítás a mértékegységek vonatkozásában, akkor a végeredményeket N-ban, m-ben, s-ban, illetve ezek származtatott mértékegységeivel kifejezve adja meg! Ceruza csak a rajzolást, szerkesztést igénylő feladatokhoz használható. Az írásbeli feladatok megoldásánál használható eszközök, amelyeket a vizsgázók hoznak magukkal: nem programozható számológép, körző, vonalzók. írásbeli vizsga / május 13.

3 Számítási feladatok 1. feladat 20 pont Egy 1400 kg tömegű járműbe 44 kw teljesítményű motort építettek be. A gépkocsi haladási irányára merőleges keresztmetszete 2 m 2, a légellenállási tényező 0,4, a gördülési ellenállás tényezője 0,02, a kerekek gördülési sugara 0,33 m. A hajtómű hatásfoka 0,9, a hátsóhíd áttétele 4,15. A fenti teljesítménynél a motor 66,7 s -1 fordulatszámmal jár. A levegő sűrűsége 1,29 kg/m 3. a) Elvileg mekkora sebességet érhet el a gépkocsi? - a gépkocsi sebessége: b) Elegendő-e a motor teljesítménye ehhez? A teljesítményszükséglet meghatározása - a légellenállás teljesítményszükséglete: - a gördülési ellenállás teljesítményszükséglete: - a hajtómű ellenállásának legyőzéséhez szükséges teljesítmény: - az összes teljesítményszükséglet: c) Ha elegendő, mekkora gyorsulásra képes még a gépjármű, ha a forgó tömegek (kerék) tehetetlenségéből adódó ellenállást elhanyagoljuk? - a gyorsulás meghatározása: írásbeli vizsga / május 13.

4 2. feladat 20 pont Egy 4300 kg tömegű járműnek 5000 kg szállításához elegendő rakfelülete van. Első sebességi fokozatának áttétele 1:8,39. A gépkocsi haránthajtóművének áttétele 1:5,14. A gépkocsi motorja 38,3 1/s fordulatszámmal jár, 69,8 kw teljesítményt ad le. A hajtómű hatásfoka 0,82. a) Mekkora a fenti fordulatszámnál keletkező vonóerő, ha a hajtókerék gördülési sugara 0,463 m? - a keréken leadott teljesítmény a hatásfok figyelembevételével: - az összes áttétel: - a kerék fordulatszáma: - a keréken megjelenő nyomaték: - a keletkező vonóerő: b) A fenti vonóerő kifejthető-e a kerekek kipörgése nélkül, ha a tapadási tényező 0,3, és az összes terhelés kétharmad része a hajtott hátsó tengelyt terheli? - a hátsó tengely tömege: - a hátsó tengelyre jutó tapadóerő: írásbeli vizsga / május 13.

5 3. feladat 20 pont Egy 1100 kg össztömegű személygépkocsi 90 km/h-s sebességgel halad egy túlemelés nélküli 100 m-es sugarú kanyarban. A tapadási tényező értéke 0,75, g = 9,81 m/s 2. Forrás: Dr. Finichiu Liviu: A lada szerelése és javítása Origo Press Kiadó a) Mekkora centrifugális erő hat a gépkocsira? - a centrifugális erő nagysága: b) Mekkora a ténylegesen ható F s súrlódó erő? - a ténylegesen ható súrlódó erő: c) Mekkora a súrlódó erő maximális értéke? - a súrlódó erő maximális értéke: d) Határozza meg, mekkora biztonsággal halad a gépkocsi a kicsúszással szemben! (b = F c / F smax ) - a biztonsági tényező: írásbeli vizsga / május 13.

6 e) Mekkora legnagyobb sebességgel haladhat az alábbi ábrán látható személygépkocsi egy 50 m sugarú ívvel záródó emelkedő tetején, hogy még éppen ne váljon el a pályától? (R = 50 m) Forrás: Dr. Finichiu Liviu: A lada szerelése és javítása Origo Press Kiadó - a gépkocsisebesség meghatározása az íves emelkedőn: 4. feladat 15 pont A számításoknál írja be a mértékegységeket is! a) Mekkora az effektív fajlagos tüzelőanyag-fogyasztása g/kwh-ban annak a motornak, amelynek effektív hatásfoka 0,3, a benzin fűtőértéke kj/kg? 1 (A fajlagos tüzelőanyag-fogyasztás számításához használja a b e = Hü ηe összefüggést!) - a fajlagos fogyasztás: b) Mekkora a motor óránkénti fogyasztása, ha annak effektív teljesítménye 25 kw? - a motor óránkénti fogyasztása: írásbeli vizsga / május 13.

7 c) Hány liter tüzelőanyagot fogyaszt a motor óránként, ha a benzin sűrűsége ρ b = 0,76 kg/dm 3? - a motor óránkénti fogyasztása l/h-ban: d) Mekkora a motor fogyasztása liter/100 km-ben, ha a gépkocsi haladási sebessége 130 km/h? (n mot = állandó) - a 100 km-re eső fogyasztás: Rövid választ igénylő szöveges feladatok 5. feladat 5 pont Írja be a táblázatba az adott települések között áthaladó vasútvonalak menetrendi mezőjének számát! A települések neve, amelyek között halad a vasútvonal Püspökladány Biharkeresztes Kiskőrös Kelebia Füzesabony Eger Nyíradony Mátészalka Mezőtúr Békéscsaba Ajka Veszprém Zalaszentiván Nagykanizsa Rétszilas Dombóvár Barcs Szigetvár Győr Tata A menetrendi mező száma írásbeli vizsga / május 13.

8 6. feladat 5 pont Írja be a táblázatba az adott települések között áthaladó másodrendű közúti főútvonal számát! A települések neve, amelyek között halad az útvonal Szeged Baja Vác Kemence Gyöngyös Eger Jászberény Szolnok Szentes Hódmezővásárhely Balatonfűzfő Litér Szekszárd Tamási Mór Győr Szekszárd Mohács Kunhegyes Kenderes A másodrendű főútvonal száma 7. feladat 5 pont Írja be a táblázatba az adott települések között áthaladó, illetve körgyűrű vagy elkerülő út esetén a településeket érintő európai közúti főútvonal számát! A települések neve, amelyek között halad az útvonal Utrecht Hannover Az európai közúti főútvonal száma Párizs Nürnberg Bilbao Lyon Birmingham Párizs Amszterdam Köln Prága Salzburg Rajka Rijeka Rotterdam Strasbourg Calais Brüsszel Basel Linz írásbeli vizsga / május 13.

9 8. feladat 5 pont a, Melyik az a város, ahol a 80-as, a 81-es és a 82-es számú belföldi vasúti menetrendi mezőkben lévő vasútvonalak találkoznak? b, Melyik az a város, ahol a 130-as és a 147-es számú belföldi vasúti menetrendi mezők találkoznak? c, Melyik az a város, ahol a 82-es a 86-os, és a 120-as számú belföldi vasúti menetrendi mezők találkoznak? d, Melyik az a város, ahol a 8-as és a 16-os számú belföldi vasúti menetrendi mezők találkoznak? e, Melyik az a város, ahol a 40-es, a 60-as és a 61-es számú belföldi vasúti menetrendi mezők találkoznak? 9. feladat 5 pont a, Melyik az a város, ahol a 35-ös, a 36-os és a M3-as főutak találkoznak? b, Melyik az a város, ahol a 4-es, a 33-as, a 35-ös, a 47-es, a 48-as és az M35-ös főutak találkoznak? írásbeli vizsga / május 13.

10 c, Melyik az a város, ahol a, 4-es és a 46-os főutak találkoznak? d, Melyik az a város, ahol a 8-as a 62-es, a 63-as, a 81-es, a 7-es és az M7-es főutak találkoznak? e, Melyik az a város, ahol a 13-as, és a 81-es főutak találkoznak? írásbeli vizsga / május 13.

11 írásbeli vizsga / május 13.

12 témakör Számítási feladatok Rövid választ igénylő szöveges feladatok a feladat sorszáma maximális pontszám elért pontszám a témakör maximális pontszáma Az írásbeli vizsgarész pontszáma 100 a témakör elért pontszáma javító tanár Dátum:... Számítási feladatok Rövid választ igénylő szöveges feladatok pontszáma egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... írásbeli vizsga / május 13.

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 8. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 8. 4:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

SZÁMÍTÁSI FELADATOK I.

SZÁMÍTÁSI FELADATOK I. SZÁMÍTÁSI FELADATOK I. A feladatokat figyelmesen olvassa el! A válaszokat a feladatban előírt módon adja meg! A számítást igénylő feladatoknál minden esetben először írja fel a megfelelő összefüggést (képletet),

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI

Részletesebben

Gépjárművek vonóereje

Gépjárművek vonóereje Gépjárművek vonóereje A gépjármű vonóerejének meghatározásához ismerni kell: a meghajtó motor jelleggörbéit, valamint a gépjármű erőátviteli szerkezetének jellemző adatait. 1 Gépjárművek vonóereje Az N

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

Ellenőrző kérdések Vegyipari Géptan tárgyból a vizsgárakészüléshez

Ellenőrző kérdések Vegyipari Géptan tárgyból a vizsgárakészüléshez 2015. tavaszi/őszi félév A vizsgára hozni kell: 5 db A4-es lap, íróeszköz (ceruza!), radír, zsebszámológép, igazolvány. A vizsgán általában 5 kérdést kapnak, aminek a kidolgozására 90 perc áll rendelkezésükre.

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA m ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 17. FIZIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Fizika emelt szint írásbeli vizsga

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Közlekedési alapismeretek emelt

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Közlekedési alapismeretek emelt szint 061 ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. május 5. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 17. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fizika

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Közlekedési alapismeretek emelt szint 0801 ÉRETTSÉGI IZSGA 009. május. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI IZSGA JAÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Fontos

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 19. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fizika

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 17. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fizika

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép, rajzeszközök

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép, rajzeszközök 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 02 Autószerelő Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha a vizsgafeladat

Részletesebben

FYZIKÁLNA OLYMPIÁDA 53. ročník, 2011/2012 školské kolo kategória D zadanie úloh, maďarská verzia

FYZIKÁLNA OLYMPIÁDA 53. ročník, 2011/2012 školské kolo kategória D zadanie úloh, maďarská verzia FYZIKÁLNA OLYMPIÁDA 53. ročník, 2011/2012 školské kolo kategória D zadanie úloh, maďarská verzia 1. Biztonság az úton Egy úton, ahol kétirányú a közlekedés, az előzés néha kockázatos manőver. Különlegesen

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép, rajzeszközök

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép, rajzeszközök 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 02 Autószerelő Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha a vizsgafeladat

Részletesebben

ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK

ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

Diákhitel Központ Zrt.

Diákhitel Központ Zrt. Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Országos statisztikai adatok a Diákhitelben részesülő ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM: 1.1. Országos statisztikai

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 15. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 15. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Hatvani István fizikaverseny 2015-16. 3. forduló. 1. kategória

Hatvani István fizikaverseny 2015-16. 3. forduló. 1. kategória 1. kategória 1.3.1. Február 6-a a Magyar Rádiótechnikai Fegyvernem Napja. Arra emlékezünk ezen a napon, hogy 1947. február 6-án Bay Zoltán és kutatócsoportja radarral megmérte a Föld Hold távolságot. 0,06

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Faipari

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK Faipari alapismeretek emelt szint 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM 1. Feladat Dohányzó asztal a) M 1:10

Részletesebben

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista

GOP Részletes Pályázati Útmutató VIII. számú melléklet, GOP településlista VIII./D Településlista a konvergencia régiók komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségeire vonatkozóan a mikrovállalkozásnak minősülő pályázók esetében Jelen településlistában szerepelnek

Részletesebben

Általános mérnöki ismeretek

Általános mérnöki ismeretek Általános mérnöki ismeretek 3. gyakorlat A mechanikai munka, a teljesítmény, az energiakonverzió és a hőtan fogalmával kapcsolatos számítási példák gyakorlása 1. példa Egy (felsőgépházas) felvonó járószékének

Részletesebben

MEGOLDÁS a) Bernoulli-egyenlet instacioner alakja: p 1 +rgz 1 =p 0 +rgz 2 +ra ki L ahol: L=12m! z 1 =5m; z 2 =2m Megoldva: a ki =27,5 m/s 2

MEGOLDÁS a) Bernoulli-egyenlet instacioner alakja: p 1 +rgz 1 =p 0 +rgz 2 +ra ki L ahol: L=12m! z 1 =5m; z 2 =2m Megoldva: a ki =27,5 m/s 2 2. FELADAT (6p) / A mellékelt ábrán látható módon egy zárt, p t nyomású tartályra csatlakozó ÆD=50mm átmérőjű csővezeték 10m hosszú vízszintes szakasz után az utolsó 2 méteren függőlegesbe fordult. A cső

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az értékelésnél a megadott

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Közekedéi aapimeretek emet zint 101 ÉRETTSÉGI VIZSGA 011. máju 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Fonto tudnivaók

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Közlekedési alapismeretek emelt szit 080 ÉRETTSÉGI VIZSGA 011. október 17. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Fotos

Részletesebben

VEGYIPARI ALAPISMERETEK

VEGYIPARI ALAPISMERETEK ÉRESÉGI VIZSG 010. május 14. VEGYIPRI LPISMEREEK KÖZÉPSZINŰ ÍRÁSBELI VIZSG 010. május 14. 8:00 z írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma isztázati Piszkozati OKÁSI ÉS KULURÁLIS MINISZÉRIUM

Részletesebben

85 kva 68 kw 94 kva 75 kw 800 x 2100 x 1350 mm. Folyamatos. Stand by. Fordulatszám 1500 Hengerek száma 4 Kompresszió 17.5:1.

85 kva 68 kw 94 kva 75 kw 800 x 2100 x 1350 mm. Folyamatos. Stand by. Fordulatszám 1500 Hengerek száma 4 Kompresszió 17.5:1. EV-94 85 kva 68 kw 94 kva 75 kw 800 x 2100 x 1350 mm 1150 kg TD 520 GE 75 kw 83 kw Kompresszió 17.5:1 Mechanikus 275 liter 100 %-nál 20.8 liter 50 %-nál 10.4 liter 13 liter 19.7 liter EV-109 100 kva 80

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 17. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Fizika

Részletesebben

ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK

ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 014. május 0. ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 014. május 0. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez

1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez Tartalomjegyzék 1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez... 2 I. Az úttal kapcsolatos fogalmak... 2 II. A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak... 3 III. A közúti forgalommal

Részletesebben

A motor mozgásának alapelemei A belsőégésű motor felépítése 1. Levegő-üzemanyagkeverék 2. Nyomás 3. Égés 4. Alternáló mozgás 5. Forgó mozgás 6. Munkarend (két- vagy négyütemű) 1. Szelepfedél 2. Szelepfedél

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

A felmérési egység kódja:

A felmérési egység kódja: A felmérési egység lajstromszáma: 0108 ÚMFT Programiroda A felmérési egység adatai A felmérési egység kódja: A kódrészletek jelentése: Aterköz//50/Rea//Ált Agrár közös szakképesítés-csoportban, a célzott,

Részletesebben

Feladatok GEFIT021B. 3 km

Feladatok GEFIT021B. 3 km Feladatok GEFT021B 1. Egy autóbusz sebessége 30 km/h. z iskolához legközelebb eső két megálló távolsága az iskola kapujától a menetirány sorrendjében 200 m, illetve 140 m. Két fiú beszélget a buszon. ndrás

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) Közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika) emelt szint 111 ÉETTSÉGI VIZSGA 014. május 0. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMEETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) EMELT SZINTŰ ÍÁSBELI ÉETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

SZÁMÍTÁSI FELADATOK II.

SZÁMÍTÁSI FELADATOK II. SZÁMÍTÁSI FELADATOK II. A feladatokat figyelmesen olvassa el! A válaszokat a feladatban előírt módon adja meg! A számítást igénylő feladatoknál minden esetben először írja fel a megfelelő összefüggést

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Közlekedési alapismeretek középszint 101 ÉRETTSÉGI IZSGA 011. május 1. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI IZSGA JAÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Fontos tudnivalók

Részletesebben

Versenyző kódja: 43 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet 54 521 01 0000 00 00-2013 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

Versenyző kódja: 43 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet 54 521 01 0000 00 00-2013 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 54 521 01 0000 00 00-2013 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 54 521 01 0000 00 00 SZVK rendelet száma: 15/2008. (VIII. 13.) SZMM

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Gépészeti alapismeretek

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Közlekedési alapismeretek középszint 091 ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. május 1. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

FERTILOC + Összeszerelés Kezelés - Alkatrész

FERTILOC + Összeszerelés Kezelés - Alkatrész FERTILOC + Összeszerelés Kezelés - Alkatrész Ref. 38010201 Updated 15.02.10 Importőr: SZ-AGRO 2007. Kft. H-9172 Győrzámoly, Bartók Béla u. 45. Mobil: +36307687851 Email: szagro2007@gmail.com www.szagro.hu

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Jelölje meg (aláhúzással vagy keretezéssel) Gyakorlatvezetőjét! Hőközlés. Munkaidő: 90 perc. Értékelés: Feladat elérhető elért

Jelölje meg (aláhúzással vagy keretezéssel) Gyakorlatvezetőjét! Hőközlés. Munkaidő: 90 perc. Értékelés: Feladat elérhető elért MŰSZAKI HŐTAN II. 1. ZÁRTHELYI Adja meg az Ön képzési kódját! N Név: Azonosító: Terem Helyszám: - Jelölje meg (aláhúzással vagy keretezéssel) Gyakorlatvezetőjét! Györke Gábor Kovács Viktória Barbara Schön

Részletesebben

Versenyző kódja: 32 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 54 582 01-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny.

Versenyző kódja: 32 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 54 582 01-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. 54 582 01-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 54 582 01 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Elérhető

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei:

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei: Budapest, III. Heltai Jenő tér 7. Budapest, XXI. Mansfeld Péter utca 1. Budapest, IX. Ráday utca 42-44. Dr. Nyitrai Károly egyéni

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 20. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

Projektmunka. Aerodinamika Az alaktényező meghatározása. Ábrám Emese. Ferences Gimnázium. 2014. május

Projektmunka. Aerodinamika Az alaktényező meghatározása. Ábrám Emese. Ferences Gimnázium. 2014. május Pojektmunka Aeodinamika Az alaktényező meghatáozása Ábám Emese 04. május Pojektmunka Aeodinamika Az alaktényezők meghatáozása Ebben a dolgozatban az általam végzett kíséletet szeetném kiétékelni és bemutatni.

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Közlekedéstudományi Konferencia Győr 2015. Veszprémi László Területi Igazgató MÁV Zrt., PÜF Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest

Közlekedéstudományi Konferencia Győr 2015. Veszprémi László Területi Igazgató MÁV Zrt., PÜF Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest P+R parkolók és különböző építmények közös üzemeltetésének tapasztalatai a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest területén Veszprémi László Területi

Részletesebben

Azonosító jel: MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 8:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 8:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc É RETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1

Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 Abádszalók Jászkun Volán Zrt. autóbusz-állomás, Deák F. u. 20. (59) 355-780 Ajka Somló Volán Zrt. autóbusz-állomás (88) 312-222 információs szolgálat (88) 311-183

Részletesebben

Vasútvonalak, pályaszakaszok legfontosabb jellemzıi

Vasútvonalak, pályaszakaszok legfontosabb jellemzıi Vasútvonalak, pályaszakaszok legfontosabb jellemzıi 3.3... sz. melléklet Fısorszám tengelyes be sorolt Villamosított (/) Vonali rádió (van (Mhz)/) Vonatbefolyásolás (/) Rola közlekedés lehetısége (/) 68/00.

Részletesebben

Fizika 2. Feladatsor

Fizika 2. Feladatsor Fizika 2. Felaatsor 1. Egy Q1 és egy Q2 =4Q1 töltésű részecske egymástól 1m-re van rögzítve. Hol vannak azok a pontok amelyekben a két töltéstől származó ereő térerősség nulla? ( Q 1 töltéstől 1/3 méterre

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK Környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek középszint 1021 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

ÉRTESÍTÕ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Utasítások. 25. szám 124. évfolyam 2009. augusztus 28. TARTALOM

ÉRTESÍTÕ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Utasítások. 25. szám 124. évfolyam 2009. augusztus 28. TARTALOM 25. szám 124. évfolyam 2009. augusztus 28. ÉRTESÍTÕ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TARTALOM Utasítások 55/2009. (VIII. 28. MÁV Ért. 25.) VIG számú vezérigazgatói utasítás a MÁV

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Faipari alapismeretek

Részletesebben

Épületgépészeti csőhálózat- és. 31 582 09 0010 31 03 Központifűtés- és csőhálózat-szerelő Épületgépészeti csőhálózat- és

Épületgépészeti csőhálózat- és. 31 582 09 0010 31 03 Központifűtés- és csőhálózat-szerelő Épületgépészeti csőhálózat- és A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben