KÍSÉRLETEK A FIZIKATÁBORBAN EXPERIMENTS IN PHYSICS CAMP

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÍSÉRLETEK A FIZIKATÁBORBAN EXPERIMENTS IN PHYSICS CAMP"

Átírás

1 KÍSÉRLETEK A FIZIKATÁBORBAN EXPERIMENTS IN PHYSICS CAMP Izsa Éva 1,Baranyai Klára 2, 1 Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest 2 Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest, az ELTE Fizika Tanítása doktori program hallgatója ÖSSZEFOGLALÁS A Berzsenyi Dániel Gimnázium fizika tehetséggondozó tábort szervezett Ipolydamásdon a tanév végén. A táborra a gyerekek a tanév folyamán 2-3 fős csoportokban kísérletekkel készültek. Az önképzőköri csoportok munkáját a tanáraikkal való konzultáció segítette. A táborban a csoportok bemutatták egymásnak a kísérleteket, a hozzájuk kapcsolódó méréseket. A cikkben a táborban bemutatott nyolc téma közül négyet ismertetünk. BEVEZETÉS A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban működő fizikatagozatra járó gyerekek szívesen foglalkoznak fizikával a tanórán kívül is. Ezért szerveztünk számukra önképzőkört, illetve önképzőköri tábort. A program egy pályázat kapcsán a tanév utolsó hónapjaiban indult. Az önképzőkörre jelentkező gyerekek két-három fős csoportokban dolgoztak különböző témákon. A tanév végén tábort szerveztünk a programban részt vevő gyerekeknek. Itt megmutatták egymásnak, hogy mivel foglalkoztak, ismertették, hogy mit tanultak az elmúlt időszakban, bemutatták a kísérleteiket, méréseiket, egymást tanították. A témák kiválasztása általában a tanárok ajánlásával történt. Törekedtünk arra, hogy olyan témákat találjunk, amelyek számunkra is újak, izgalmasak, tanulságosak. Lehetőleg a fizikaórán tanultakhoz kapcsolódó, de azon túlmutató problémákat, kísérleteket kerestünk. A tábori programot közös kirándulás, csillagászati megfigyelések is színesítették. A programban 28 tanuló vett részt, a munkát négy tanár segítette. A TÉMAVÁLASZTÁS A csoportok egy része cikkeket kapott a Quantum [1] című, az Amerikai Egyesült Államokban megjelent, angol nyelvű folyóiratból. A folyóirat részben az orosz Kvant fordítása. A Quantumban szereplő cikkek tartalma általában megérthető a középiskolás fizikatudás alapján, de a teljes megértés elmélyülést, erőfeszítést igényel. A folyóirat állandó rovata az In the Lab könnyen elvégezhető kísérleteket és méréseket mutat be. Innen választottuk ki az első két témát: a vízen lebegő rézlemez és a felülről fűtött folyadékok vizsgálatát. A másik két témán olyan gyerekek dolgoztak, akik nagyon lelkes eszközépítők. Az ő témáikat a 2011-ben Sárospatakon megrendezett Fizikatanári Ankét ihlette. Itt láthattuk az egyszerű eszközökből megépíthető ködkamrát, az olcsó alkatrészekből, egyszerűen megépíthető stroboszkópot. 404

2 VÍZEN LEBEGŐ RÉZLEMEZ [2] 1. ábra Víz felszínén lebegő rézlemez 1 mm vastag rézlemezből vágjunk ki körülbelül 10 cm átmérőjű korongot, a korong közepére kalapáljunk egy kis mélyedést! Helyezzük a rézkorongot a mosogató medencéjébe a víz felszínére, miközben a csapból függőlegesen vízsugár folyik rá, amely középen, a bemélyedésnél éri el a korongot (1. ábra). A rézlemez nem süllyed el, fennmarad a felszínen, pedig biztosan nagyobb a sűrűsége, mint a vízé, ráadásul a becsapódó vízsugár nem elhanyagolható nagyságú erővel lefelé nyomja a korongot. Erre nem lehet a felületi feszültség a magyarázat, az itt ellensúlyozandó erők ehhez túlzottan nagyok. A magyarázatot a Bernoulli-törvény szolgáltatja: a csapból érkező és a lemezre csapódó vízsugár szétterül, és sugárirányban nagy sebességgel, vékony réteget képezve folyik tovább. A nagy sebességű áramlás következtében lecsökken a nyomás, jóval alacsonyabb lesz, mint a rézlemez alatt. Így a nyomáskülönbségből származó erő elegendően nagy lesz ahhoz, hogy a korongot a víz tetején megtartsa. Ha elzárjuk a csapot, a korong azonnal lesüllyed. FELÜLRŐL FŰTÖTT FOLYADÉKOK [3] A tavakat, tengereket többnyire a Nap sugárzása melegíti felülről. A felső réteg felmelegszik, a sűrűsége lecsökken, és mivel a nagyobb sűrűségű réteg alul helyezkedik el, a sűrűségkülönbség nem indít konvekciót a folyadékban. Érdekes megfigyelni, hogy hogyan alakulnak a hőmérsékleti viszonyok a felülről fűtött folyadékokban. Ilyen felülről fűtött folyadék egy nagy uborkásüveg víz, amelyet közvetlenül a felszín alatt egy merülőforralóval melegítünk (2. ábra). 2. ábra Merülőforralóval felülről melegített víz a festék becseppentése előtt (bal oldalon) és után (jobb oldalon) 405

3 Amikor a víz a merülőforraló körül elkezd forrni, cseppentsünk egy kis ételfestéket a vízbe! Meglepve tapasztalhatjuk, hogy a festéket az áramlások eloszlatják, de csak a folyadék felső régiójában, melyet éles határvonal választ el az alsó, festetlen, az áramlásokban részt nem vevő víztömegtől. A hőmérsékletet megmérve a határfelület két oldalán C különbséget is tapasztalhatunk. Ahogy a víztömeg melegszik, az áramlás egyre nagyobb víztömeget mozgat meg, a határvonal lefelé húzódik. A határvonal sebessége az idő múlásával csökken, végül nullává válik, amikor a veszteségek fedezéséhez szükséges teljesítmény a felvett hőteljesítménnyel megegyezik. 600 W teljesítményű merülőforralót használva a teljes uborkásüveget át tudtuk melegíteni, a határvonal egyenletesen süllyedt (3. ábra). A határvonal helyzetét az üveg mellé állított vonalzóról könnyen leolvashatjuk. A határvonal süllyedése nagy fűtőteljesítmény mellett A határvonal süllyedése alacsony fűtőteljesítmény mellett A meleg réteg vastagsága (cm) Idő (perc) A meleg réteg vastagsága (cm) Idő (perc) 3. ábra. A meleg tartomány vastagságának növekedése az idő függvényében bal oldalon nagy, jobb oldalon kis teljesítményű merülőforralóval. Alacsonyabb teljesítményű forralóval jól látszik a sebesség csökkenése az idő előrehaladtával. STROBOSZKÓP A mintául szolgáló stroboszkópot a sárospataki Fizikatanári Ankéton mutatta be ifj. Zátonyi Sándor tanár úr. A gyerekek megkapták a kapcsolási rajzot és a leírást. Az ő feladatuk volt az alkatrészek összegyűjtése, megvásárlása és a lámpák megépítése. Két változatnak futottak neki. Az első lámpa állandó 50 Hz-es frekvenciával működik hálózati feszültségről. A másik egy számítógép párhuzamos portján keresztül kapja az 5 V-os feszültségjeleket, amelyek frekvenciája és kitöltési tényezője a gépen futó, Zátonyi kolléga által fejlesztett, honlapjáról letölthető programmal vezérelhető. Egyik lámpa sem a kapott minta szolgai másolása lett. A gyerekek kreativitását jelzi, hogy bátran hozzá mertek nyúlni a kapcsolási rajzokhoz, és a nekik nem tetsző vagy nehezen megoldható részeket saját megoldásokkal váltották ki. A belső részeket a tartódoboz falához csavarozott bakokra rögzítették. Ugyanígy oldották meg a LED-lámpa foglalatát is, miközben magát a lámpatestet is a dobozba süllyesztették. Ezekkel a lépésekkel nagyban növelték a lámpák stabilitását, strapabírását. Változtattak az áramellátáson is. Találtak az interneten egy olyan transzformátort, ami a lámpához tökéletes feszültségre alakította a hálózati feszültséget, és súlyával, méretével a doboz stabilitását is növelte. A másik lámpához pedig egyikőjük egy otthoni telefontöltőt hozott, ezt a lámpához építették, így feleslegessé vált a drága elemek használata. Tehát ez a lámpa is közvetlenül a hálózatról üzemeltethetővé vált. A projektben a legnagyobb problémát 406

4 a számítógép jelentette. Nehezen és sokára találtunk olyan régi és még működő számítógépet, aminek volt párhuzamos portja. Így maga a számítógépről való vezérlés készült el utoljára, és az a feladat, hogy a már tökéletesen működő lámpákhoz kísérletsorozatokat tervezzenek és mutassanak be a diákok, az új tanév feladatává vált. 4. ábra. Az 50 Hz-es stroboszkóp belseje. 5. ábra. Az 50 Hz-es stroboszkóp kívülről KÖDKAMRA Az ötletgazda Sebestyén Zoltán tanár úr volt, az eredeti ködkamrát szintén a Fizikatanári Ankéton mutatta be. Mivel a modern fizika, a sugárzások mindig is érdekelték, érdeklik a középiskolásokat, ezért választottuk ezt a feladatot a következő csapatnak. Kiindulásul ők is megkapták a ködkamra interneten megtalálható leírását. Nehezebb feladatuk volt több okból is. Nekik az elméleti háttérből is fel kellett készülniük, utána kellett járni a sugárzásoknak, a ködkamra működési elvének. Bonyolította a dolgot, hogy az eredeti változatban a kamrát adó salátás tányér már évek óta fellelhetetlen volt. A gyerekeknek meg kellett találni azokat az eszközöket, amiknek a belső geometriája megfelelő lett az adott elven működő kamrához. A próbálkozás több délutánba és számtalan ötletbe, edény- és dobozhegyekbe került. Hol a kamra hűtése nem volt megfelelő, hol a falak voltak vastagok vagy átlátszatlanok. A kudarcok miatt a tanulók utána néztek más, pl. a Peltier-hűtéssel működő ködkamrának is, míg végül megtalálták azt az összeállítást, ami teljes sikerre vezetett. Fagylalttortás kerek hungarocell dobozba tették a szárazjeget, erre egy olyan IKEA-ban kapható félgömb alakú üvegtálat borítottak, amit előtte lefedtek egy spray-el feketére festett alufóliával. Az eredeti leírás alapján a szükséges egyéb alkatrészeket tál lezárása előtt elhelyezték a fólián. Azt a délutánt, amikor a sokadik megépített kamra végül működni kezdett, és ontotta a láthatóvá tett sugárzásnyomokat, nem fogjuk elfelejteni! A kamra kimutatja a természetes háttérsugárzást is, de hogy igazán látványossá tegyük, a táborozáskor kaptunk egy igazi sugárforrást. A projektnek a ködkamrán kívül lett még egy szerencsés hozadéka. Mivel a kamra nélkülözhetetlen eszköze a szárazjég, gyerekeink felkutatták az iskolánkhoz legközelebb eső hivatalos szárazjég-forgalmazót, ahol azóta már törzsvásárlók lettünk. Így valamilyen formában az iskola minden tanulója részesült az eredményekből. Kevés olyan osztályunk akad az iskolában, ahol fizika órán ne használtunk volna el tanulói vagy tanári kísérletekre néhány kilogrammnyi szárazjeget. 407

5 6. ábra. A ködkamra 7. ábra. A látható sugárzás A projektek a tanév végével nem zárultak le, reményeink szerint a csoportokban a munka tovább folyik a következő tanévben is. IRODALOMJEGYZÉK Luzin A.: An unsinkable disk, Quantum, 42. o Július/Augusztus 3. Pentegov V.: Heating water from the top, Quantum, 41. o., November/December confid=

FIZIKASHOW, MINT A FIZIKA NÉPSZERŰSÍTÉSÉNEK ESZKÖZE THE PHYSICS SHOW AS MEANS OF PUBLICITY OF PHYSICS

FIZIKASHOW, MINT A FIZIKA NÉPSZERŰSÍTÉSÉNEK ESZKÖZE THE PHYSICS SHOW AS MEANS OF PUBLICITY OF PHYSICS FIZIKASHOW, MINT A FIZIKA NÉPSZERŰSÍTÉSÉNEK ESZKÖZE THE PHYSICS SHOW AS MEANS OF PUBLICITY OF PHYSICS Jaloveczki József Szent László ÁMK, Baja az ELTE Fizika Tanítása doktori program hallgatója ÖSSZEFOGLALÁS

Részletesebben

FÉNYT KIBOCSÁTÓ DIÓDÁK ALKALMAZÁSA A KÖZÉPISKOLAI FIZIKAOKTATÁSBAN

FÉNYT KIBOCSÁTÓ DIÓDÁK ALKALMAZÁSA A KÖZÉPISKOLAI FIZIKAOKTATÁSBAN Kísérlet a Lenz-ágyúval. A verseny elôkészületei során többször jártam a Csodák Palotájában és azt tapasztaltam, hogy sokan egy óriási játszótérnek tekintik a kiállítást. Nyílván ez célja is a szervezôknek,

Részletesebben

Nem-hagyományos értelemben vett modern fizika a középiskolában

Nem-hagyományos értelemben vett modern fizika a középiskolában Nem-hagyományos értelemben vett modern fizika a középiskolában Doktori értekezés Baranyai Klára Témavezető: Dr. Néda Zoltán egyetemi tanár Dr. Tél Tamás egyetemi tanár Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉPES MÉRÉSEK AZ AUDACITY PROGRAMMAL EXPERIMENTS USING THE AUDACITY PROGRAM

SZÁMÍTÓGÉPES MÉRÉSEK AZ AUDACITY PROGRAMMAL EXPERIMENTS USING THE AUDACITY PROGRAM SZÁMÍTÓGÉPES MÉRÉSEK AZ AUDACITY PROGRAMMAL EXPERIMENTS USING THE AUDACITY PROGRAM Tóthné Juhász Tünde Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest az ELTE Fizika Tanítása doktori program hallgatója ÖSSZEFOGLALÁS

Részletesebben

KÍSÉRLETEK A NINTENDO WII-VEL EXPERIMENTS WITH NINTENDO WII REMOTE CONTROLLER

KÍSÉRLETEK A NINTENDO WII-VEL EXPERIMENTS WITH NINTENDO WII REMOTE CONTROLLER KÍSÉRLETEK A NINTENDO WII-VEL EXPERIMENTS WITH NINTENDO WII REMOTE CONTROLLER Medvegy Tibor Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola az ELTE Fizika Tanítása doktori program hallgatója ÖSSZEFOGLALÁS

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 2. Felső tagozat PROGRAMTERV

EGÉSZSÉGNAP 2. Felső tagozat PROGRAMTERV EGÉSZSÉGNAP 2. Felső tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 3. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz

Részletesebben

Táncoló vízcseppek. Tartalomjegyzék. Bevezető

Táncoló vízcseppek. Tartalomjegyzék. Bevezető TUDEK 2013 Szerző: Veres Kincső Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely Fizika kategória Felkészítő tanár: Szász Ágota Táncoló vízcseppek Tartalomjegyzék Bevezető... 1 1. Leidenfrost jelenség... 2

Részletesebben

2009/2010. tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló. FIZIKA II. kategória. Héron kútja

2009/2010. tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló. FIZIKA II. kategória. Héron kútja Oktatási Hivatal A versenyző kódszáma: Munkaidő: 20 perc Elérhető pontszám: 0 pont 2009/2010. tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló FIZIKA II. kategória Héron kútja Héron kútja egy

Részletesebben

Dr. Szepesi László Erdészeti Gépész Országos Emlékverseny Gyakorlati versenyszabályzata

Dr. Szepesi László Erdészeti Gépész Országos Emlékverseny Gyakorlati versenyszabályzata A piliscsabai FM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium szakmai munkaközössége, a fakitermelés motorfűrészes technológiájából versenyt hirdet erdészeti iskolák

Részletesebben

SZUBJEKTÍV BENYOMÁSOK AZ 55. ORSZÁGOS FIZIKATANÁRI ANKÉT ÉS ESZKÖZBEMUTATÓRÓL avagy mit is csináltunk április végén Gyôrben

SZUBJEKTÍV BENYOMÁSOK AZ 55. ORSZÁGOS FIZIKATANÁRI ANKÉT ÉS ESZKÖZBEMUTATÓRÓL avagy mit is csináltunk április végén Gyôrben SZUBJEKTÍV BENYOMÁSOK AZ 55. ORSZÁGOS FIZIKATANÁRI ANKÉT ÉS ESZKÖZBEMUTATÓRÓL avagy mit is csináltunk április végén Gyôrben Tepliczky István Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola, Miskolc Az 55.-nek

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 12. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz

Részletesebben

A Föld felületének 71%-át víz borítja, ennek kb. 2,5%-a édesvíz, a többi sós víz, melyek a tengerekben, illetve óceánokban helyezkednek el.

A Föld felületének 71%-át víz borítja, ennek kb. 2,5%-a édesvíz, a többi sós víz, melyek a tengerekben, illetve óceánokban helyezkednek el. Vízburok A Föld felületének 71%-át víz borítja, ennek kb. 2,5%-a édesvíz, a többi sós víz, melyek a tengerekben, illetve óceánokban helyezkednek el. Az édesvízkészlet gleccserek és állandó hótakaró formájában

Részletesebben

Az ellipszis, a henger AF 22 TORZS/ HATODIK/Tor62al98.doc

Az ellipszis, a henger AF 22 TORZS/ HATODIK/Tor62al98.doc Az ellipszis, a henger AF 22 TORZS/ HATODIK/Tor62al98.doc..\..\Tartalomjegyzék.doc - Az ellipszis Cél: Látvány utáni tanulmány. Szakkörön, rajziskolában heteken át szerkezeti rajzokat készítenénk, átlag

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6. c (21 fő 8 lány, 13 fiú) Résztvevők száma:

Részletesebben

Hősugárzás Hővédő fóliák

Hősugárzás Hővédő fóliák Hősugárzás Hővédő fóliák Szikra Csaba Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék Építészmérnöki Kar Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem A sugárzás alaptörvényei A az érkező energia E=A+T+R

Részletesebben

KÍSÉRLETEK MELEGÍTŐ TASAKKAL

KÍSÉRLETEK MELEGÍTŐ TASAKKAL KÍSÉRLETEK MELEGÍTŐ TASAKKAL Böcskei Ákos Lovassy László Gimnázium, Veszprém az ELTE Természettudományi Kar PhD hallgatója lindelof@freemail.hu KÍSÉRLETEK MELEGÍTŐ TASAKKAL Kiváló lehetőséget kínálnak

Részletesebben

Tartalom ELEKTROSZTATIKA AZ ELEKTROMOS ÁRAM, VEZETÉSI JELENSÉGEK A MÁGNESES MEZÕ

Tartalom ELEKTROSZTATIKA AZ ELEKTROMOS ÁRAM, VEZETÉSI JELENSÉGEK A MÁGNESES MEZÕ Tartalom ELEKTROSZTATIKA 1. Elektrosztatikai alapismeretek... 10 1.1. Emlékeztetõ... 10 2. Coulomb törvénye. A töltésmegmaradás törvénye... 14 3. Az elektromos mezõ jellemzése... 18 3.1. Az elektromos

Részletesebben

A CIKLONOK SZEMLÉLETES TANÍTÁSA KÖZÉPISKOLÁBAN THE SUGGESTIVE TEACHING OF THE CYCLONES IN A SECONDARY SCHOOL

A CIKLONOK SZEMLÉLETES TANÍTÁSA KÖZÉPISKOLÁBAN THE SUGGESTIVE TEACHING OF THE CYCLONES IN A SECONDARY SCHOOL A CIKLONOK SZEMLÉLETES TANÍTÁSA KÖZÉPISKOLÁBAN THE SUGGESTIVE TEACHING OF THE CYCLONES IN A SECONDARY SCHOOL Szeidemann Ákos 1, Beck Róbert 1 Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata az ELTE Fizika Tanítása

Részletesebben

Csapatnév:.. Iskola:. FIZIKA Oldjátok meg a következő feladatokat! Írjátok le a számolás menetét is!

Csapatnév:.. Iskola:. FIZIKA Oldjátok meg a következő feladatokat! Írjátok le a számolás menetét is! FIZIKA Oldjátok meg a következő feladatokat! Írjátok le a számolás menetét is! 1., A tengeralattjáró a víz felszíne alatt úszik 30 m-rel. Mekkora a tömege annak a vízoszlopnak, amely a 80 dm 2 területű

Részletesebben

L Ph 1. Az Egyenlítő fölötti közelítőleg homogén földi mágneses térben a proton (a mágneses indukció

L Ph 1. Az Egyenlítő fölötti közelítőleg homogén földi mágneses térben a proton (a mágneses indukció A 2008-as bajor fizika érettségi feladatok (Leistungskurs) Munkaidő: 240 perc (A vizsgázónak két, a szakbizottság által kiválasztott feladatsort kell kidolgoznia) L Ph 1 1. Kozmikus részecskék mozgása

Részletesebben

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Angyal Zsuzsanna 1. Bevezetés Magyarország régi nehézipari vidékeit még ma is sok helyen csúfítják erőművekből vagy ipari üzemekből származó

Részletesebben

Köszönjük, hogy a speciális, lángmentes rostéllyal ellátott faszéntüzelésű kerti grillező mellett döntött.

Köszönjük, hogy a speciális, lángmentes rostéllyal ellátott faszéntüzelésű kerti grillező mellett döntött. Tisztelt vásárlónk! Köszönjük, hogy a speciális, lángmentes rostéllyal ellátott faszéntüzelésű kerti grillező mellett döntött. Mielőtt első alkalommal használatba venné új grillezőjét, ismerkedjen meg

Részletesebben

Energiaszegénység Magyarországon

Energiaszegénység Magyarországon Mûhely Fülöp Orsolya, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ munkatársa, közgazdász E-mail: fulop@energiaklub.hu Energiaszegénység Magyarországon Lehoczki-Krsjak Adrienn, a KSH munkatársa,

Részletesebben

Cím: "PSG" Tűzgátló zsákok beépítési utasítása

Cím: PSG Tűzgátló zsákok beépítési utasítása 1.0. Az általános munkavédelmi utasításban foglaltakon túli sajátos veszélyek Nincsen az általános munkavédelmi utasításon kívül speciális követelmény. 2.0. Környezetvédelmi előírások Minden tevékenységet

Részletesebben

Elektromágneses terek

Elektromágneses terek Gyakorlati útmutató a 2013/35/EU irányelv végrehajtásával kapcsolatos bevált gyakorlatokhoz Elektromágneses terek 2. kötet: Esettanulmányok Szociális Európa A jelen kiadványhoz az Európai Unió foglalkoztatás

Részletesebben

FOLYADÉKCSEPPES LEVELEK NAPÉGÉSE Egy biooptikai diákkísérlet

FOLYADÉKCSEPPES LEVELEK NAPÉGÉSE Egy biooptikai diákkísérlet A FIZIKA TANÍTÁSA FOLYADÉKCSEPPES LEVELEK NAPÉGÉSE Egy biooptikai diákkísérlet Stonawski Tamás, Murguly Alexandra, Pátzay Richárd, Cérna László Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium,

Részletesebben

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK 3. osztály Az első oldalon 1-gyel kezdve egyesével beszámozták egy könyv összes oldalát. Hány oldalas ez a könyv, ha ehhez 55 számjegyet használtak fel? Az első 9 oldalhoz 9 számjegyet használtak, a további

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53.

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/1-2008-0011 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Tartalomjegyzék 1 Az érintett tevékenység

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések Norma vagy nem norma szerinti villámvédelem Változat: 2016/V2

Gyakran ismételt kérdések Norma vagy nem norma szerinti villámvédelem Változat: 2016/V2 Magyarországon az elmúlt időszakban számos jogszabályi és szabványi változás történt a villámés túlfeszültség-védelem területén. Meglévő építmények átalakításánál gyakran merül fel kérdésként, hogy norma

Részletesebben

mérés.info A Mérés-értékelési Osztály hírei 2010. december CÍM 1088 Budapest, Vas utca 8-10. HONLAP www.fppti.hu

mérés.info A Mérés-értékelési Osztály hírei 2010. december CÍM 1088 Budapest, Vas utca 8-10. HONLAP www.fppti.hu mérés.info A Mérés-értékelési Osztály hírei 2010. december CÍM 1088 Budapest, Vas utca 8-10. HONLAP www.fppti.hu 16. szám 2010. december 2 F E L H Í V Á S A Mérés-értékelési Osztály munkatársai fontosnak

Részletesebben

Sajtóinformáció. RBHU/MK 2004rbgr-ww_h. A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben

Sajtóinformáció. RBHU/MK 2004rbgr-ww_h. A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben Sajtóinformáció RBHU/MK 2004rbgr-ww_h A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben Már a 2003-as év is kielégítő eredményeket hozott Az elektronikus stabilitási program

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara. Csordásné Marton Melinda. Fizikai példatár 4. FIZ4 modul. Elektromosságtan

Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara. Csordásné Marton Melinda. Fizikai példatár 4. FIZ4 modul. Elektromosságtan Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara Csordásné Marton Melinda Fizikai példatár 4 FIZ4 modul Elektromosságtan SZÉKESFEHÉRVÁR 2010 Jelen szellemi terméket a szerzői jogról szóló 1999 évi LXXVI

Részletesebben

Elektrotechnika Feladattár

Elektrotechnika Feladattár Impresszum Szerző: Rauscher István Szakmai lektor: Érdi Péter Módszertani szerkesztő: Gáspár Katalin Technikai szerkesztő: Bánszki András Készült a TÁMOP-2.2.3-07/1-2F-2008-0004 azonosítószámú projekt

Részletesebben

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Zárótanulmány a VP/2013/013/0057 azonosítószámú New dimension in social protection towards community based

Részletesebben

Vállalati és lakossági lekérdezés. Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára

Vállalati és lakossági lekérdezés. Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára Vállalati és lakossági lekérdezés Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára Dátum: 2010 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve

Részletesebben

VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET STUVA. Tárolórendszer. TERVEZŐ Ebba Strandmark

VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET STUVA. Tárolórendszer. TERVEZŐ Ebba Strandmark VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET STUVA Tárolórendszer TERVEZŐ Ebba Strandmark KEZELÉSI ÚTMUTATÓ A vázat nedves textíliával tisztítsd, majd száraz textíliával töröld át. BIZTONSÁG A gyerekek ritkán csinálják azt, amit

Részletesebben

LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL

LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL A 2004. év őszén teljes körű felmérést végeztünk a szenvedélybetegek nappali ellátást nyújtó intézményeinek körében. A kutatást

Részletesebben

Egyéni számlás felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek

Egyéni számlás felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek Közgazdasági Szemle, XLIX. évf., 2002. június (528 550. o.) RÉTI JÁNOS Egyéni számlás felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek Az 1998-as nyugdíjreform nem hozott alapvetõ változásokat a társadalombiztosítási

Részletesebben

Fából készített vízerőmű-csövek.

Fából készített vízerőmű-csövek. 179- nünk, mert számunkra még- az is, ami előttük esetleg csak rosszul záródott, csenevész állomány, nagy eredmény lehet, amelyet állandóan küzködve kellett a természettől kierőszakolnunk. * Anmerkungen

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

5 Egyéb alkalmazások. 5.1 Akkumulátorok töltése és kivizsgálása. 5.1.1 Akkumulátor típusok

5 Egyéb alkalmazások. 5.1 Akkumulátorok töltése és kivizsgálása. 5.1.1 Akkumulátor típusok 5 Egyéb alkalmazások A teljesítményelektronikai berendezések két fõ csoportját a tápegységek és a motorhajtások alkotják. Ezekkel azonban nem merülnek ki az alkalmazási lehetõségek. A továbbiakban a fennmaradt

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 27-4/2012/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

A Golden Star brigg építése

A Golden Star brigg építése A Golden Star brigg építése Hozzáadta: Gateway 2007. május 03. csütörtök 18:30 Utolsó frissités 2007. szeptember 05. szerda 22:24 Az interneten való böngészés közben akadtam rá különféle hajózással és

Részletesebben

FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK 2005-2009

FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK 2005-2009 FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK 2005-2009 A FINA nemzetközi vízilabda szabályok az MVLSZ döntése szerint a mindenkori hazai kiegészítésekkel érvényesek a magyarországi vízilabda eseményeken. A szövetség azonban

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 8.11.2005 COM(2005) 550 végleges Javaslat A TANÁCS RENDELETE az Oroszországból és a Kínai Népköztársaságból származó szemcsés politetraflour-etilén (PTFE) behozatalára

Részletesebben

Multigym Plus kézikönyv

Multigym Plus kézikönyv Multigym Plus kézikönyv Összeszerelési instrukciók: Távolítsa el a doboz tartalmát és győződjön meg arról, hogy minden elem kifogástalan állapotban a rendelkezésre áll! Az összeszereléshez két személy

Részletesebben

O 1.1 A fény egyenes irányú terjedése

O 1.1 A fény egyenes irányú terjedése O 1.1 A fény egyenes irányú terjedése 1 blende 1 és 2 rés 2 összekötő vezeték Előkészület: A kísérleti lámpát teljes egészében egy ív papírlapra helyezzük. A négyzetes fénynyílást széttartó fényként használjuk

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 008 618 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 008 618 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000008618T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 008 618 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 792205 (22) A bejelentés

Részletesebben

Koporsók, koporsó fémbetétek beszerzése

Koporsók, koporsó fémbetétek beszerzése Koporsók, koporsó fémbetétek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/117 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel

Részletesebben

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA KISKUNMAJSÁN

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA KISKUNMAJSÁN ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA KISKUNMAJSÁN VÁLLALATI ÉS LAKOSSÁGI FELMÉRÉS A KISKUNMAJSAI TELEPHELLYEL RENDELKEZŐ TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK, ILLETVE AZ ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN ÜGYET INTÉZŐ

Részletesebben

KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához

KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához A 296/2006.(XI.28.) Kt. sz. melléklete KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához A szociális területen alkalmazott két f jogszabály

Részletesebben

A HÁLÓZATI GYÓGYSZERTÁRAK SZÖVETSÉGÉNEK RÉSZLETES JAVASLATA A GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETI RENDSZER KIALAKÍTÁSÁRA

A HÁLÓZATI GYÓGYSZERTÁRAK SZÖVETSÉGÉNEK RÉSZLETES JAVASLATA A GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETI RENDSZER KIALAKÍTÁSÁRA A HÁLÓZATI GYÓGYSZERTÁRAK SZÖVETSÉGÉNEK RÉSZLETES JAVASLATA A GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETI RENDSZER KIALAKÍTÁSÁRA 2015. december 1. Vezetői összefoglaló A gyógyszertári ügyelet működésének szabályozása során

Részletesebben

12. Vig Zoltán: Vizsgálatok a felsıoktatásban tanulók internethasználatával

12. Vig Zoltán: Vizsgálatok a felsıoktatásban tanulók internethasználatával 12. Vig Zoltán: Vizsgálatok a felsıoktatásban tanulók internethasználatával kapcsolatban A BME Mőszaki Pedagógia Tanszékén 2002-ben kezdıdött meg a hallgatók internet- és az ezzel kapcsolatos IKT-használatának

Részletesebben

Az Országos Közoktatási Intézet keretében szervezett obszervációs vizsgálatok

Az Országos Közoktatási Intézet keretében szervezett obszervációs vizsgálatok Iskolakultúra 005/10 Radnóti Katalin Általános Fizika Tanszék, TTK, ELTE Hogyan lehet eredményesen tanulni a fizika tantárgyat? Szinte közhelyszámba megy, hogy a fizika az egyik legkeésbé kedelt a tantárgyak

Részletesebben

BARANYA MEGYEI TANULÓK TUDÁSSTRUKTÚRÁI. Takács Viola

BARANYA MEGYEI TANULÓK TUDÁSSTRUKTÚRÁI. Takács Viola BARANYA MEGYEI TANULÓK TUDÁSSTRUKTÚRÁI Takács Viola Iskolakultúra könyvek 20. Sorozatszerkesztõ: Géczi János Szerkesztõ: Sz. Molnár Szilvia BARANYA MEGYEI TANULÓK TUDÁSSTRUKTÚRÁI TAKÁCS VIOLA iskolakultúra

Részletesebben

Szakköri segédlet. FIZIKA 7-8. évfolyam 2015. Összeállította: Bolykiné Katona Erzsébet

Szakköri segédlet. FIZIKA 7-8. évfolyam 2015. Összeállította: Bolykiné Katona Erzsébet Szakköri segédlet FIZIKA 7-8. évfolyam 2015. Összeállította: Bolykiné Katona Erzsébet 1 Tartalomjegyzék 1. Szakköri tematika. 2 2. Szakköri tanári segédlet... 8 2.1. Hosszúság, terület, idő, térfogat,

Részletesebben

A pentominók matematikája Síkbeli és térbeli alakzatok 4. feladatcsomag

A pentominók matematikája Síkbeli és térbeli alakzatok 4. feladatcsomag A pentominók matematikája Síkbeli és térbeli alakzatok 4. feladatcsomag Életkor: Fogalmak, eljárások: 10 18 év pentominók adott tulajdonságú alakzatok építése szimmetrikus alakzatok egybevágó alakzatok

Részletesebben

2008. július havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés

2008. július havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés 8. július havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés 1. Hidrometeorológiai helyzet értékelése: Változékony, az átlagosnál kissé hűvösebb, és az átlagosnál jóval csapadékosabb hónap volt

Részletesebben

Nyelvészkedés és néhány szó egy különleges tündérfeltételről. Nyelvészkedés

Nyelvészkedés és néhány szó egy különleges tündérfeltételről. Nyelvészkedés 1 Nyelvészkedés és néhány szó egy különleges tündérfeltételről Nyelvészkedés A sakkjáték kialakulása és elterjedése során a sakkjátszma és a feladványok ( sakkrejtvények ) egymással párhuzamosan fejlődtek,

Részletesebben

OTKA 48978 beszámoló

OTKA 48978 beszámoló OTKA 48978 beszámoló A pályázat Kutatás munkaterve című 2. sz. mellékletben leírt célok sorrendjében adom meg a feladat teljesítését. 1. Munkaszakasz, 2005 év A nanokristályok szintézise területén a kitűzött

Részletesebben

Számtani- és mértani sorozatos feladatok (középszint)

Számtani- és mértani sorozatos feladatok (középszint) Számtani- és mértani sorozatos feladatok (középszint) (KSZÉV Minta (2) 2004.05/II/16) a) Egy számtani sorozat első tagja 9, különbsége pedig 4. Adja meg e számtani sorozat első 5 tagjának az összegét!

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre

PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre Köszönjük az érdeklődését, hogy jelentkezni kíván a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre, amelyet 2014. okt. 11 én, szombaton

Részletesebben

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében*

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* MÛHELY Nagy Beáta KIREKESZTÉS VAGY BEFOGADÁS? A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* Az információs technológiák folyamatos és egyre felgyorsuló

Részletesebben

MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA, UTÓMŰVELETEK

MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA, UTÓMŰVELETEK MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA, UTÓMŰVELETEK Műanyagok lézeres hegesztése kváziszimultán eljárással A műanyagok összeépítéséhez egyre népszerűbb lézeres hegesztésnek egy új módszere a kváziszimultán hegesztés,

Részletesebben

DERMESZTÔ HAJTÓSUGÁR ÉS 120 N TOLÓERÔ Sugárhajtómû a rakétaindító sínen

DERMESZTÔ HAJTÓSUGÁR ÉS 120 N TOLÓERÔ Sugárhajtómû a rakétaindító sínen ményben [4] írott feltételeket. Fontos kiemelni, hogy az új elméleti modellek egyrészt nem mondanak ellent az eddigi mérési eredményeknek, másrészt felvetik a modell további kísérletekkel történô ellenôrzését.

Részletesebben

Fénytörés vizsgálata. 1. feladat

Fénytörés vizsgálata. 1. feladat A kísérlet célkitűzései: A fény terjedési tulajdonságainak vizsgálata, törésének kísérleti megfigyelése. Plánparallel lemez és prizma törőtulajdonságainak vizsgálata. Eszközszükséglet: főzőpohár 2 db,

Részletesebben

Csepeli György *, Prazsák Gergõ ** INTERNET ÉS TÁRSADALMI EGYENLÕTLENSÉG MAGYARORSZÁGON E-VILÁGI TRENDEK 7

Csepeli György *, Prazsák Gergõ ** INTERNET ÉS TÁRSADALMI EGYENLÕTLENSÉG MAGYARORSZÁGON E-VILÁGI TRENDEK 7 Csepeli György *, Prazsák Gergõ ** INTERNET ÉS TÁRSADALMI EGYENLÕTLENSÉG MAGYARORSZÁGON A szakirodalom Al Gore nyomán a szakadék (gap) metaforájával írja le azt a társadalmi megosztottságot, mely nem jöhetett

Részletesebben

E9 laboratóriumi mérés Fizikai Tanszék

E9 laboratóriumi mérés Fizikai Tanszék E9 laboratóriumi mérés Fizikai Tanszék Ellenállás-mérés Wheatstone-híd kacsolásban. A mérés célja, elve Fontos feladat az elektronikában az egyes áramköri elemek ellenállásának meghatározása. Ennek egyik

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 005 770 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 005 770 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU00000770T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 00 770 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 727304 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Fémöntészeti berendezések energetikai értékelésének tapasztalatai

Fémöntészeti berendezések energetikai értékelésének tapasztalatai RACIONÁLIS ENERGIAFELHASZNÁLÁS, ENERGIATAKARÉKOSSÁG 3.1 4.1 4.6 Fémöntészeti berendezések energetikai értékelésének tapasztalatai Tárgyszavak: hőveszteségek csökkentése; termikus hatásfok; rekuperátor;

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 007 803 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 007 803 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000007803T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 803 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 706613 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Esztergom reneszánsz kori bámulatos vízgépe. 2. fejezet. II. fejezet. A vízgép működési elve

Esztergom reneszánsz kori bámulatos vízgépe. 2. fejezet. II. fejezet. A vízgép működési elve II. fejezet A vízgép működési elve Már Kolumbán György szabadalmi leírását olvasva feltűnő volt számunkra az igen erős hanghatásra utaló jelzők használata. A mennydörgő zakatolás és a víz zúgása, ( ) zubogása

Részletesebben

REFORMOK AZ OKTATÁSBAN 2002 2006

REFORMOK AZ OKTATÁSBAN 2002 2006 REFORMOK AZ OKTATÁSBAN 2002 2006 234 9 TARTALOM Szemünk fénye-program Sokan azért tekintenek különösen nagy tisztelettel Klebelsberg Kúnó valamikori vallás- és közoktatásügyi miniszterre, mert az ô minisztersége

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 008 361 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 008 361 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000008361T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 008 361 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 021637 (22) A bejelentés

Részletesebben

A 2013. ÉVI EÖTVÖS-VERSENY ÜNNEPÉLYES EREDMÉNYHIRDETÉSE

A 2013. ÉVI EÖTVÖS-VERSENY ÜNNEPÉLYES EREDMÉNYHIRDETÉSE százalék 70 60 50 40 30 20 10 63 48 0 2010 2011 2012 2013 év 9. ábra. A kísérleti feladatok megoldásának eredményessége az egyes években. táblázatba foglalni, és az adatok alapján a számításokat elvégezni,

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 28. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 28. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás - Bútorok beszerzése - TIOP-2.2.4-09/1-2010-0016 projektben

Ajánlattételi felhívás - Bútorok beszerzése - TIOP-2.2.4-09/1-2010-0016 projektben Ajánlattételi felhívás - Bútorok beszerzése - TIOP-2.2.4-09/1-2010-0016 projektben Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/91 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

SZKA_103_01. A modul szerzôje: Szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM

SZKA_103_01. A modul szerzôje: Szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM é n é s a v i l á g Épül a házunk A modul szerzôje: Szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM SZKA_103_01 Szociális, életviteli és környezeti KOMPETENCIÁK TANÁRI MODULVÁZLAT

Részletesebben

(2. felülvizsgált változat, amely tartalmazza az 1995. október 16-án hatályba lépett módosításokat) 59. Melléklet: 60.

(2. felülvizsgált változat, amely tartalmazza az 1995. október 16-án hatályba lépett módosításokat) 59. Melléklet: 60. E/ECE/324 E/ECE/TRANS/505 }Rev.1/Add.59 1984. július 18. ENSZ-EGB 60. számú Elõírás EGYEZMÉNY A KÖZÚTI JÁRMÛVEKRE, A KÖZÚTI JÁRMÛVEKBE SZERELHETÕ ALKATRÉSZEKRE, ILLETVE A KÖZÚTI JÁRMÛVEKNÉL HASZNÁLATOS

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 95/28/EGK IRÁNYELVE. (1995. október 24.)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 95/28/EGK IRÁNYELVE. (1995. október 24.) 07/2. kötet 289 31995L0028 1995.11.23. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA L 281/1 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 95/28/EGK IRÁNYELVE (1995. október 24.) egyes gépjármű-kategóriák belső kialakításában

Részletesebben

Pétfürdőn az Állomás utca út és járda építési valamint a Berhidai úton kapubehajtók és buszöböl kialakitási munkái

Pétfürdőn az Állomás utca út és járda építési valamint a Berhidai úton kapubehajtók és buszöböl kialakitási munkái Pétfürdőn az Állomás utca út és járda építési valamint a Berhidai úton kapubehajtók és buszöböl kialakitási munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/59 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés

Részletesebben

Tisztelt Konferencia szervezık, Tisztelt Olvasók!

Tisztelt Konferencia szervezık, Tisztelt Olvasók! Válaszok Szenthe István "Csacskaságok csöppnyi csokra a "Karsztfejlıdés IX." mezejérıl" c. poszteréhez, amelyet bemutatott a X. Karsztfejlıdés konferencián, 2007 március 24-én. Tisztelt Konferencia szervezık,

Részletesebben

9826 Jelentés a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről 1. sz. füzet Összefoglaló és javaslatok. 1.

9826 Jelentés a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről 1. sz. füzet Összefoglaló és javaslatok. 1. 9826 Jelentés a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről 1. sz. füzet Összefoglaló és javaslatok TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 2. Összefoglaló megállapítások 3. Javaslatok

Részletesebben

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 7 I. AZ ELŐRESZÁMÍTÁS FELTÉTELRENDSZERE ÉS VÉGREHAJTÁSA... 10 1. A népesség családi állapot szerinti összetételének

Részletesebben

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 A Budapestre érkező külföldi turisták kulturális szokásait vizsgáló kutatás

Részletesebben

Henny Penny Expressz profitközpont. EPC-2-es modell EPC-3-as modell EPC-4-es modell KEZELŐI KÉZIKÖNYV

Henny Penny Expressz profitközpont. EPC-2-es modell EPC-3-as modell EPC-4-es modell KEZELŐI KÉZIKÖNYV Henny Penny Expressz profitközpont EPC-2-es modell EPC-3-as modell EPC-4-es modell KEZELŐI KÉZIKÖNYV A GARANCIÁT AZ INTERNETEN, A WWW.HENNYPENNY.COM HONLAPON REGISZTRÁLJA. 1. RÉSZ - BEVEZETÉS 1-1. FŰTÖTT

Részletesebben

Védőruházati, védőlábbeli és védőeszköz termékek gyártása és szállítása 2015_Ajánlati felhívás

Védőruházati, védőlábbeli és védőeszköz termékek gyártása és szállítása 2015_Ajánlati felhívás Védőruházati, védőlábbeli és védőeszköz termékek gyártása és szállítása 2015_Ajánlati felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/56 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2009. július 13. (OR. en) 2006/0161 (COD) LEX 969 PE-CONS 3682/2/08 REV 2 CODIF 129 ENT 225 CODEC 1155 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE A

Részletesebben

Felhasználók hatása a Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési tevékenységére

Felhasználók hatása a Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési tevékenységére TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. Munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó integrált hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szolnoki Főiskolán Munkaerő-piaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 005 509 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 005 509 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU0000009T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 00 09 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 774961 (22) A bejelentés napja: 2004.

Részletesebben

Hiánypótlás. Hiánypótlás HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. készített ZÁRÓ DOKUMENTÁCIÓHOZ 2011. FEBRUÁR 9. 1/11

Hiánypótlás. Hiánypótlás HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. készített ZÁRÓ DOKUMENTÁCIÓHOZ 2011. FEBRUÁR 9. 1/11 Hiánypótlás Hiánypótlás a HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL készített ZÁRÓ DOKUMENTÁCIÓHOZ 2011. FEBRUÁR 9. 1/11 Tartalom 1) Átalakított szervezeten belüli eljárások száma": A Projektzáró dokumentumban

Részletesebben

A Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Herendi Általános Iskola és AMI keretében

A Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Herendi Általános Iskola és AMI keretében A Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Herendi Általános Iskola és AMI keretében A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. ÚMFT

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ FÉMLEMEZ VÁGÓ HSM 1 500, 2 000

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ FÉMLEMEZ VÁGÓ HSM 1 500, 2 000 GARANCIA KARTYA 1. Trading gépeire és szerszámaira a Polgári Törvénykönyv előírásainak megfelelő, a vásárlás dátumától számított 6/24 hónap időtartamú jótállás jár (a jótállási igény bejelentésekor a garanciakártyához

Részletesebben

Zajvédelem az átviteli hálózati állomásokban. A söntfojtók által keltett zaj csökkentésének lehetősége már üzemelő állomásokban és új állomásokban

Zajvédelem az átviteli hálózati állomásokban. A söntfojtók által keltett zaj csökkentésének lehetősége már üzemelő állomásokban és új állomásokban Zajvédelem az átviteli hálózati állomásokban. A söntfojtók által keltett zaj csökkentésének lehetősége már üzemelő állomásokban és új állomásokban LVIII. MEE Vándorgyűlés Konferencia és Kiállítás Szeged

Részletesebben

Új lehetőségek az akác faanyag hidrotermikus kezelésénél

Új lehetőségek az akác faanyag hidrotermikus kezelésénél Bevezetés Új lehetőségek az akác faanyag hidrotermikus kezelésénél Varga Dénes 1 Takáts Péter 2 Tolvaj László 1 1 Nyugat-Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar, Fizika Intézet 2 Nyugat-Magyarországi

Részletesebben

Modern Fizika Laboratórium Fizika BSc 22. Kvantumradír

Modern Fizika Laboratórium Fizika BSc 22. Kvantumradír Modern Fizika Laboratórium Fizika BSc 22. Kvantumradír Mérést végezték: Márkus Bence Gábor Kálmán Dávid Kedd délelőtti csoport Mérés ideje: 05/15/2012 Beadás ideje: 05/26/2012 Érdemjegy: 1 1. A mérés rövid

Részletesebben

ÖVEGES JÓZSEF ORSZÁGOS FIZIKAVERSENY II. fordulójának feladatai 2005. április 5.

ÖVEGES JÓZSEF ORSZÁGOS FIZIKAVERSENY II. fordulójának feladatai 2005. április 5. ÖVEGES JÓZSEF ORSZÁGOS FIZIKAVERSENY II. fordulójának feladatai 2005. április 5. Kedves Versenyzők! Az I. forduló teljesítése után itt az újabb próbatétel. A II. fordulóban a következő feladatok várnak

Részletesebben

Hegymászás. Feladatleírás Regular Category / High School. WRO Magyarország Nemzeti Forduló 2015

Hegymászás. Feladatleírás Regular Category / High School. WRO Magyarország Nemzeti Forduló 2015 Hegymászás Feladatleírás Regular Category / High School WRO Magyarország Nemzeti Forduló 2015 Ez a dokumentum a World Robot Olympiad magyarországi Nemzeti Fordulóján érvényes. A Nemzetközi Döntő szabályzata

Részletesebben

Porkohászati sajtolószerszám gépészeti tervezése

Porkohászati sajtolószerszám gépészeti tervezése BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GYÁRTÁSTUDOMÁNY ÉS -TECHNOLÓGIA TANSZÉK Porkohászati sajtolószerszám gépészeti tervezése Készítették: Czampa Miklós Zatykó Sándor Carbosint Kft. - 0 - Tartalomjegyzék

Részletesebben