Pillich Lajos ÉVES JELENTÉS 2006 RICHTER GEDEON

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pillich Lajos 1913-2006 ÉVES JELENTÉS 2006 RICHTER GEDEON"

Átírás

1

2

3

4 Pillich Lajos ÉVES JELENTÉS 2006 RICHTER GEDEON 2

5 PILLICH LAJOS In memoriam Pillich Lajos november 22-én, életének 94-ik évében eltávozott közülünk Pillich Lajos a Társaság örökös tiszteletbeli elnöke, aki 71 évig állt a Richter szolgálatában. Maga az Alapító, Richter Gedeon vette szárnyai alá, s igen hamar vezetô pozícióba került. A történelem viharos idôszakaiban is mindvégig kitartott, s személyes meggyôzôdésével, hitével vezette át a céget a nehéz periódusokon. Számos díjjal, köztük néhány igen magas állami kitüntetéssel ismerték el szaktudását, elkötelezettségét. Nyugdíjba vonulását követôen is aktív résztvevôje maradt a vállalat életének, 1990-tôl mint a Társaság Igazgatóságának elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke. Fáradhatatlanul dolgozott a cég 2001-es centenáriumi munkacsoportjában, csakúgy, mint a hazai és határon túli fiatal tehetségek felkutatását és továbbtanulását segítô alapítvány kuratóriumi elnökeként. Távozása pótolhatatlan veszteséget jelent mindazoknak, akik ismerhették és szerencséjük volt vele dolgozni. Humora, intelligenciája, embersége az egyik legnagyobb közös kincsünkké lett. Emlékét megôrizzük szívünkben. ÉVES JELENTÉS 2006 RICHTER GEDEON 3

6 TARTALOMJEGYZÉK 5 Nem konszolidált fôbb pénzügyi adatok Richter Gedeon NyRt. 6 Részvényárfolyam kiemelt adatok 7 Az elnök üzenete a részvényeseknek 8 A vezetôség beszámolója 10 A Társaság testületei 10 Vállalatirányítás 15 Információ a részvénytulajdonosoknak 16 Éves közgyûlés 16 Befektetôi kapcsolattartás 16 Osztalékfizetés 17 AVezérigazgató beszámolója 18 Üzleti áttekintés 20 Piacok 21 Nôgyógyászat versenyelôny 34 Termékek 37 Kutatás-fejlesztés 41 Termelés 42 Társadalmi felelôsségvállalás 43 Emberi erôforrás 44 Pénzügyi áttekintés 46 A Társasággal kapcsolatos egyéb információk 52 Elsôbbségi részvények 52 Tulajdonosi szerkezet 52 Saját részvények 54 ATársaság testületeinek részvénytulajdona 54 Egyéb információk 55 Peres ügyek 56 Nem konszolidált pénzügyi beszámolók 57 A nem konszolidált pénzügyi adatok összefoglalója A Magyar Számviteli Törvény szerint elkészített pénzügyi beszámolók 66 KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ 69 Konszolidált fôbb pénzügyi adatok Richter Csoport 71 Konszolidált áttekintés 72 Richter Regionális középméretû gyógyszeripari vállalat 72 Konszolidált vállalatok 73 Rövid üzleti áttekintés 74 Pénzügyi összefoglaló 75 Konszolidált pénzügyi beszámolók 77 Független könyvvizsgálói jelentés 78 Konszolidált kiegészítô melléklet 84 A konszolidált pénzügyi adatok összefoglalója ELÉRHETÔSÉGEK ÉVES JELENTÉS 2006 RICHTER GEDEON

7 N E M K O N S Z O L I D Á L T J E L E N T É S

8 NEM KONSZOLIDÁLT FÔBB PÉNZÜGYI ADATOK RICHTER GEDEON NYRT Növekedés Növekedés MFt MFt % MUS$ MUS$ % Összes árbevétel ,4 814,7 705,7 15,4 Üzleti tevékenység eredménye ,3 224,6 187,1 20,0 Adózott eredmény ,7 236,1 218,4 8, Növekedés Növekedés Ft Ft % US$ US$ % Egy részvényre jutó eredmény (EPS) ,7 12,67 11,72 8,1 Egy törzsrészvényre jutó osztalék ,0 3,29 3,00 9, MFt Árbevétel MUS$ Árbevétel Ft Egy részvényre jutó eredmény US$ Egy részvényre jutó eredmény Ft Egy törszrészvényre jutó osztalék US$ Egy törszrészvényre jutó osztalék 4, ,00 2,00 1, Megjegyzések: Az egy részvényre jutó eredmény a teljes részvényszám alapján került kiszámításra. A évi egy törzsrészvényre jutó osztalék összege az Igazgatóság javaslata alapján 690 Ft. 6

9 RÉSZVÉNYÁRFOLYAM KIEMELT ADATOK A Richter részvények árfolyamváltozása a Budapesti Értéktôzsdén a BUX és a CETOP20 indexekkel összehasonlítva 140 % 130 % 120 % 110 % 100 % 90 % 80 % Richter BUX CETOP20 A Richter részvények árfolyamváltozása a londoni SEAQ-on a FTSE Global Pharmaceuticals és a FTSEurofirst 300 Pharmaceuticals indexekkel összehasonlítva 140 % 130 % 120 % 110 % 100 % 90 % 80 % Richter a londoni SEAQ-on FTSE Global Pharmaceuticals FTSEurofirst 300 Pharmaceuticals Megjegyzések: A BUX index összetétele december 31-én: Borsodchem, Egis, Émász, FHB, Fotex, Magyar Telekom, MOL, OTP, Richter, Synergon, TVK. A CETOP20 (Central European blue chip) index összetétele december 31-én: Bank BPH, Bank Pekao SA, Bank PKO BP, CETV, CEZ, Egis, Erste Bank, KGHM, Komercni Banka, Krka, Magyar Telekom, MOL, OTP, PGNiG, PKN ORLEN, Richter, Telefónica O2 C.R., Telekom Polska, Unipetrol, Zentiva. A FTSE Global Pharmaceuticals index (FTGPH) összetétele december 31-én: Abbott Laboratories, Allergan, Altana, Amerisource Bergen, Amgen Corp, Astellas Pharmaceutical, AstraZeneca, Biogen Idec, Bristol Myers Squibb, Celgene Corp, Chugai Seiyaku, Daiichi Sankyo, Eisai, Forest Laboratories, Genentech, Genzyme General, Gilead Sciences, GlaxoSmithKline, Johnson & Johnson, Lilly (Eli) & Co, Medimmune, Merck & Co, Novartis (REGD), Novo-Nordisk B, Pfizer, Roche Hldgs (Genus), Sanofi-Aventis, Schering-Plough, Takeda Pharmaceutical, Wyeth. A FTSEurofirst 300 Pharmaceuticals index (E3PHRM) összetétele december 31-én: Altana, AstraZeneca, Celesio, Elan Corporation, GlaxoSmithKline, H. Lundbeck, Merck KgaA, Novartis (REGD), Novo-Nordisk B, Roche Hldg (Genus), Sanofi-Aventis, Serono I, Shire, UCB Cap. Forrás: Reuters, BÉT, Bloomberg, Londoni Értéktôzsde A Társaság tôzsdei értéke 2006-ban növekedett, év végére elérte a 810 Mrd Ft-ot a Budapesti Értéktôzsde, és a MUS$-os értéket a londoni értéktôzsde (SEAQ) december 29-i árfolyamán számítva Mrd Ft A Társaság tôzsdei értéke MUS$ A Társaság tôzsdei értéke Megjegyzés: Valamennyi adat év végi részvényárfolyamok alapján számítva; a forint értékek a Richter-részvények által a Budapesti Értéktôzsdén, a dollár számok a londoni SEAQ-on elért árfolyam és a teljes részvényszám alapján kalkulálva. 7

10 AZ ELNÖK ÜZENETE A RÉSZVÉNYESEKNEK William de Gelsey Elnök 8

11 AZ ELNÖK ÜZENETE A RÉSZVÉNYESEKNEK Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy beszámoljak Önöknek azokról a kiváló eredményekrôl, amelyeket 2006-ban értünk el. Tettük mindezt annak ellenére, hogy számos országban egyre nehezedô mûködési feltételekkel kellett szembenéznünk. Sajnálatos módon, Magyarországon a politikai és gazdasági környezet jelentôs eróziójának lehettünk szemtanúi, ahol 2007-ben sem várhatjuk, hogy a gyógyszerpiacot jellemzô bizonytalanság megszûnjön. Mindez kiemelt figyelmet és elkötelezettséget kíván a Társaság vezetôségétôl. Talán emlékeznek rá, hogy 2005-ben sikeresen vettünk részt az orosz kormány által indított gyógyszertámogatási programban, ami nagyarányú forgalomnövekedést eredményezett vége felé a hatóságok nagymértékben csökkentették a program finanszírozására szánt összeget, ennek megfelelôen termékeink iránti kereslet is visszaesett, és várhatóan ez a trend fog folytatódni 2007-ben is. Örömömre szolgál azonban, hogy a Társaság kiemelkedô teljesítményt ért el a bôvülô, nem támogatott orosz gyógyszerpiacon. ARichter Csoport kiváló pénzügyi eredménye arra ösztönözte a Társaság Igazgatóságát, hogy a korábbiaknál magasabb osztalék (690 Ft) kifizetésére tegyen javaslatot a részvényeseknek. Ez a negyedik év egymás után, amikor az egy törzsrészvényre jutó osztalék kétszámjegyû növekedést mutat. Szomorú kötelességemnek teszek eleget, amikor az Igazgatóság tagjaival és a Társaság valamennyi alkalmazottjával együtt megemlékezem arról, hogy örökös tiszteletbeli elnökünk, Pillich Lajos 2006 novemberében eltávozott közülünk. Mindannyian rendkívüli hálával tartozunk neki mindazért a támogatásért, amit a Társaságnak, valamint nekünk, munkatársainak nyújtott személyében pótolhatatlan veszteség ért bennünket. Köszönetemet fejezem ki az Igazgatóság tagjainak, Bogsch Erik vezérigazgatónak és a vezetôségnek, valamint a Richter valamennyi alkalmazottjának azért a munkáért, amivel hozzájárultak a Társaság sikereihez. Bizakodással tekintek a jövôbe, mivel tudom, hogy kollégáink kezdeményezôkészsége és teljesítménye segíteni fog abban, hogy maximálisan megfeleljünk részvényeseink elvárásainak. William de Gelsey Elnök 9

12 A VEZETÔSÉG BESZÁMOLÓJA ATÁRSASÁG TESTÜLETEI IGAZGATÓSÁG William de Gelsey (1921) ACAIB Corporate Finance Limited Bécs, London és Budapest, a UniCredit Markets & Investment Banking divízió leányvállalata igazgatóságának tanácsadója, több mint 50 éves nemzetközi befektetési banki gyakorlattal. Széles körû tapasztalattal rendelkezik a magyar bankszférában is. A Trinity College-ban, a cambridge-i egyetemen végzett óta tagja az Igazgatóságnak, 1999 óta az Igazgatóság elnöke. Bogsch Erik (1947) 1992 óta a Richter vezérigazgatója. Vegyészmérnök, okleveles mérnök-közgazdász és 1977 között a kutatás-fejlesztés területén töltött be különbözô pozíciókat a Társaságnál és 1983 között a Medimpex irodavezetôje Mexikóban és 1992 között a Medimpex UK ügyvezetô igazgatója. A MAGYOSZ elnökségi tagja, 2006 márciusától elnöke. Dr. Bíró György (1945) Jogtanácsos, a gazdasági jog szakértôje tôl a Magyar Iparszövetségnél dolgozik, jelenleg a Jogi-Nemzetközi Titkársági Igazgatóság vezetôje óta az Igazgatóság tagja. Bojár Gábor (1949) AGraphisoft SE társalapítója és elnöke. Fizikus, diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte. Korábban az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet munkatársa volt óta tagja az Igazgatóságnak. Dr. Koltay Jenô (1944) Közgazdász doktor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet igazgatója. Több neves külföldi egyetem vendégprofesszora. Számos külföldi tudományos intézet vendégkutatója óta az Igazgatóság tagja. Dr. Kovács László (1944) 1990-tôl 2005-ig a Társaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, jelenleg a Társaság stratégiai tanácsadója. Közgazdász, közgazdász doktor és 1990 között a Medimpexnél dolgozott, eközben 1975-tôl 1978-ig Brazíliában a são-pauloi magyar nagykövetség kereskedelmi titkári pozícióját töltötte be óta az Igazgatóság tagja. 10

13 A VEZETÔSÉG BESZÁMOLÓJA Christopher William Long (1938) Hivatásos diplomata, nagy tapasztalattal rendelkezik a diplomáciai feladatok széles körében: menedzsment, személyzeti munka, politikai és gazdasági elemzések és 1998 között Nagy-Britannia nagykövete Magyarországon óta tagja az Igazgatóságnak. Dr. Mészáros Tamás (1946) A közgazdaságtudományok kandidátusa, a Magyar Tudományos Akadémia doktorképviselôje tôl a Budapesti Corvinus Egyetem rektora és 2006 között az Állami Privatizációs és Vagyonkezelô Zrt. Igazgatóságának elnöke óta tagja az Igazgatóságnak. Dr. Perjés Gábor (1941) Orvos, urológus, vesespecialista és 1970 között az Orvostovábbképzô Intézet munkatársa tôl az 1994-es választásokig országgyûlési képviselô. Jelenleg orvosi praxisát folytatja, orvos igazgatója a Budapest XI. kerületének egészségügyi szolgálatát ellátó Gyógyír XI. Kht.-nak óta tagja az Igazgatóságnak. Somkuti István (1958) Közgazdász decemberétôl az Állami Privatizációs és Vagyonkezelô Zrt. munkatársa, jelenleg portfoliókezelô vezérigazgató-helyettes óta az Igazgatóság tagja. 11

14 ÜGYVEZETÔSÉG Bogsch Erik (1947) 1992 óta a Társaság vezérigazgatója. Vegyészmérnök, okleveles mérnök-közgazdász és 1977 között a kutatás-fejlesztés területén töltött be különbözô pozíciókat a Társaságnál és 1983 között a Medimpex irodavezetôje Mexikóban és 1992 között a Medimpex UK ügyvezetô igazgatója. A MAGYOSZ elnökségi tagja, 2006 márciusától elnöke. Dr. Gulácsi Gábor (1958) 2000 februárja óta a Richter gazdasági vezérigazgató-helyettese. Közgazdász, közgazdász doktor. Korábban a Gazdasági Minisztérium államtitkára volt. Kovács Lajos (1960) 2005 óta a Richter mûszaki igazgatója. Vegyészmérnök, gyógyszerkutató szakmérnök óta dolgozik a Társaságnál különbözô pozíciókban és 1989 között ösztöndíjas kutató Nagy- Britanniában, a Liverpooli Egyetemen. Kováts Sándor (1960) Vegyészmérnök, finomkémiai szakmérnök, 2006-tól a Richter kereskedelmi igazgatója óta dolgozik a Társaságnál különbözô pozíciókban és 2002 között a Gedeon Richter USA Inc. mûszaki igazgatója. 12

15 A VEZETÔSÉG BESZÁMOLÓJA Radó András (1954) 1995-tôl termelési és logisztikai igazgató, 2000-tôl vezérigazgató-helyettes. Vegyészmérnök, mérnökközgazdász óta dolgozik a Társaságnál különbözô pozíciókban. Dr. Szombathelyi Zsolt (1957) 2000-tôl a Társaság kutatási igazgatója. Orvos, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett tôl dolgozik a Társaságnál különbözô pozíciókban, 1993 és 1998 között a Medimpex Japan Co. Ltd. képviseleti igazgatója Tokióban. Dr. Thaler György (1959) 1993-tól a Richter fejlesztési igazgatója. Vegyészmérnök, mûszaki egyetemi doktor óta dolgozik a Társaságnál, ez idô alatt különbözô vezetô pozíciókat töltött be. 13

16 A VEZETÔSÉG BESZÁMOLÓJA FELÜGYELÔ BIZOTTSÁG Dr. Chikán Attila (1944) Egyetemi tanár a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Tanszékén, és a Versenyképesség Kutató Központ igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora között a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem rektora között gazdasági miniszter ben választották a Felügyelô Bizottság elnökévé. Erôs József (1933) Könyvszakértô, adótanácsadó, árszakértô és 1999 között a Pénzügyminisztérium Számviteli módszertani osztályának helyettes vezetôje. Jelenleg számviteli területen tanácsadóként tevékenykedik óta tagja a Felügyelô Bizottságnak. Fodor Jenô (1958) Munkavállalói képviselô. Vegyipari-gépész szakon szerzett fôiskolai diplomát óta dolgozik a Richternél, jelenleg a Dorogi Fióktelep beruházási osztályvezetôje óta tagja a Felügyelô Bizottságnak. Jánokiné Dr. Balogh Mária (1951) Közgazdász, közgazdász doktor és 1995 között a Magyar Hitel Bank ügyvezetô igazgatója. Az OTP Bank Rt. ügyvezetô igazgató helyettese 1995 szeptembere óta óta tagja a Felügyelô Bizottságnak. Sedlák Vencelné (1953) Munkavállalói képviselô. Vegyészmérnöki, minôségügyi mérnöki diplomákkal rendelkezik. A Társaságnál 1971 óta dolgozik, 2000 januárjától a Minôségbiztosítási fôosztály Validálási osztályának vezetôje tôl a Felügyelô Bizottság tagja. Dr. Simon Kis Gábor (1940) Magángyógyszerész, közgazdász doktor és 1988 között az Egészségügyi Minisztérium fôosztályvezetô helyettese, majd 1995-ig az Országos Kórház és Orvostechnikai Intézet fôigazgatója óta a Felügyelô Bizottság tagja. Sugár S. András (1956) Villamos- és gazdasági mérnök tôl az Alaska Tanácsadó Kft. ügyvezetô igazgatója tôl tagja a Társaság Felügyelô Bizottságának. 14

17 A VEZETÔSÉG BESZÁMOLÓJA Tóth Gábor (1955) Munkavállalói képviselô. Vegyészmérnök, mérnök-közgazdász. A Richternél 1980 óta dolgozik, jelenleg a Részvényiroda vezetôje és a Budapesti Értéktôzsdén a Társaság képviselôje óta tagja a Felügyelô Bizottságnak. A Társaság vezetésében 2006 során bekövetkezett változások A Társaság április 26-án tartott éves rendes közgyûlése Dr. Mészáros Tamást Igazgatósági taggá választotta április 30-ig januárjában Kovács László nyugállományba vonult kereskedelmi igazgatói posztjáról januárjában Kováts Sándor kereskedelmi igazgatói megbízást kapott, és ezzel az Ügyvezetôség tagja lett. A 2006-os éves rendes közgyûlésen Fodor Jenôt megválasztották, illetve az alábbiakat 3 éves idôtartamra újraválasztották a Társaság Felügyelô Bizottságába: Dr. Chikán Attila Jánokiné Dr. Balogh Mária Dr. Simon Kis Gábor Erôs József Sugár S. András Tóth Gábor Sedlák Vencelné. AFelügyelô Bizottság április 26. napján a Társaság rendes közgyûlését követô ülésen Dr. Chikán Attilát újraválasztotta három évre a bizottság elnökévé. VEZETÔSÉG, TESTÜLETEK A Társaság tevékenysége során elkülönül egymástól a év óta két albizottsággal (Vállalatirányítási- és Javadalmazási Albizottság) mûködô Igazgatóság, amely a Társaság legfôbb ügyvezetô szerve, az Ügyvezetôség, amely a Társaság operatív döntéshozataláért felel, valamint a Társaság ellenôrzését ellátó Felügyelô Bizottság hatásköre. VÁLLALATIRÁNYÍTÁS A Társaság az etikus üzleti magatartás követelményeinek megfelelôen, a jogszabályi és hatósági elôírásokat megtartva, a Budapesti Értéktôzsde Felelôs Vállalatirányítási Ajánlásait követve mûködik. 15

18 A VEZETÔSÉG BESZÁMOLÓJA INFORMÁCIÓ A RÉSZVÉNYTULAJDONOSOKNAK ÉVES KÖZGYÛLÉS ATársaság legfôbb döntéshozó szerve a közgyûlés, amely a részvényesek összességébôl áll. ARichter Gedeon Nyrt. éves közgyûlését április 25-én órakor, határozatképtelenség esetén órakor tartja a 1143, Budapest, Stefánia út 34. szám alatt. BEFEKTETÔI KAPCSOLATTARTÁS A Társaság negyedévente teszi közzé a nem auditált adatokat tartalmazó tôzsdei gyorsjelentését részvényesei számára. Emellett az éves közgyûlés idôpontjára auditált adatokat tartalmazó Éves Jelentést hoz nyilvánosságra. A Társaság éves közgyûlését Budapesten tartja, amelyrôl legkevesebb négy héttel a kitûzött idôpont elôtt részvényeseit közleményben tájékoztatja. A közgyûlésen a Társaság vezérigazgatója üzleti beszámolót tart, és valamennyi igazgató jelen van, hogy a felmerülô kérdéseket megválaszolja. A Társaság vezetôsége, elsôsorban a vezérigazgató és a befektetési kapcsolatokért felelôs munkatársak rendszeresen tájékoztatják intézményi befektetôiket a Társaság terveirôl és célkitûzéseirôl szakmai konferenciák, üzleti találkozók, konferenciahívások és roadshow-k keretében. A Richter Befektetôi kapcsolattartó osztályának (Nemzetközi Pénzügyi Csoport) képviselôi 13 nemzetközi konferencián és 2 roadshow-n vettek részt az év során. A Richter vezetôsége budapesti székhelyén 53 üzleti találkozó keretében mintegy 118 alapkezelônek és tôzsdei elemzônek számolt be üzleti tevékenységérôl. Az év folyamán a negyedéves gyorsjelentések megjelentetése után konferenciahívásokra került sor. Konferenciák 2006-ban Citigroup IR University London, január 16. Merrill Lynch Global Pharmaceutical, Biotechnology & Medical Device Conference New York, február 7-9. Citigroup Global Healthcare Conference Washington, február 27 - március 1. Erste Investor Conference Stockholm, június 20. Budapesti Értéktôzsde Hazai Intézményi Befektetôi Találkozó Budapest, augusztus 31. Merrill Lynch Global Pharmaceutical, Biotechnology & Medical Devices Conference London, szeptember CA IB Annual Emerging Europe Conference Isztambul, október 5-6. KBC Securities Central European Stock Market Conference Brüsszel, október Citigroup European Small and Mid Cap Conference London, október 16. Morgan Stanley EMEA Equity Conference London, október ING Central European Investment Forum Prága, november

19 A VEZETÔSÉG BESZÁMOLÓJA A Társaság angol és magyar nyelvû honlapja (www.richter.hu) a befektetôk és elemzôk számára elkülönített, a Richter üzleti tevékenységérôl részletesebb információkat közlô oldalakat is tartalmaz. Mindemellett, a befektetôi kapcsolatokért felelôs részleg az egész év folyamán a vállalat budapesti székhelyén ( cím: Telefon: ) a befektetôk rendelkezésére áll. A vállalat tevékenységét 2006-ban rendszeresen figyelemmel kísérô elemzôk Vállalat Elemzô Vállalat Elemzô ABN Amro Kevin Sharpe JPMorgan Alex Comer, Gülsen Ayaz Cashline Sarkadi Szabó Kornél KBC Securities Tordai Péter, Jánosi Barbara Citigroup Robert Bonte-Friedheim Merrill Lynch Andreas Schmidt Concorde Vágó Attila Nomura Frances Cloud CSFB Andrew Sinclair Raiffeisen Herczenik Ákos Deutsche Bank Várkonyi Gergely UBS Warburg Andrzej Kasperek Erste Vladimíra Urbánková Unicredit Dani Katalin ING Kerekes Róbert Wood Bram Buring OSZTALÉKFIZETÉS A Társaság által követett osztalékfizetési gyakorlatnak megfelelôen az Igazgatóság a magyar számviteli törvény szerint 2006-ban elért adózott eredmény 25 százalékának kifizetésére vonatkozó osztalék javaslatot terjeszt az éves rendes közgyûlés elé elfogadásra. A részvényesek a Társaság április 26-án megtartott évi rendes közgyûlésén a évben képzôdött eredmény terhére összesen MFt (52,9 MUS$) osztalék kifizetését határozták el. A törzsrészvényekre jutó osztalék részvényenként 600 Ft, amely a névérték 60 százalékának felel meg, összesen MFt (52,9 MUS$). Az elsôbbségi részvényekre jutó osztalék részvényenként 120 Ft, összesen 1 MFt volt. Az osztalékfizetés rendjével kapcsolatos információkat a Társaság külön hirdetményben május 19-én tette közzé. Az osztalékfizetés kezdô napja június 15-e volt. 17

20 A VEZÉRIGAZGATÓ BESZÁMOLÓJA Bogsch Erik Vezérigazgató 18

21 A VEZÉRIGAZGATÓ BESZÁMOLÓJA A 2006-os évet a Társaság összességében jó eredménnyel zárta, ami igazolta egyensúlyra törekvô üzletpolitikánk sikerét, hiszen az exportpiacainkon elért növekedés ellensúlyozni tudta a hazai piacot jellemzô nehézségeket és az árbevétel csökkenését. Akárcsak 2005-ben, a Richter továbbra is sikeresen vett részt Oroszországban a szociálisan hátrányos helyzetû emberek számára indított gyógyszertámogatási programban vége felé egyértelmûvé vált, hogy a programban jelentôs módosításokat hajtottak végre, aminek következtében igen valószínûtlennek látszik, hogy 2007-ben tartható legyen az elôzô évben elért értékesítési szint. Ezzel szemben a nem támogatott gyógyszerek piaca Oroszországban továbbra is növekszik, és a 2006-os év kiváló eredményeit követôen jövôre is a piac egyik vezetô szereplôje kívánunk maradni. Az árbevétel növekedésérôl számolhatunk be az Európai Unióban, mind a régi 15 tagállam, mind pedig az új, közép- és kelet-európai tagállamok esetében. Mindkét térségben fenntartjuk azt a stratégiai célkitûzésünket, amely a nôgyógyászati üzletág bôvítését célozza. Az USA-ban szintén kitûnô forgalom-bôvülést értünk el, elsôsorban a növekvô szteroid- és generikus hatóanyag szállításoknak köszönhetôen. Magyarországon a kedvezôtlen makrogazdasági feltételek és az egészségügy szabályozásának jelentôs változásai nehéz piaci feltételeket teremtettek, amelyek valamennyi gyártót komoly kihívás elé állították. Mivel a közeljövôben kedvezôtlen feltételekkel számolunk, továbbra is ehhez kell igazítanunk szemléletünket és tevékenységünket. Az év folyamán, egyedülálló szteroid-kémiai ismereteinkre, illetve orvostudományi és marketing tapasztalatainkra építve sikeresen folytattuk nôgyógyászati üzletágunk bôvítését. Az elkövetkezendô években továbbra is az egy fôre jutó orális fogamzásgátló fogyasztás további növekedésére számítunk Közép és Kelet-Európa, illetve a FÁK országaiban. Kutatási tevékenységünkben továbbra is a központi idegrendszer betegségeire koncentrálunk. A Forest Laboratories-el folytatott együttmûködés keretében az RGH-188 molekula klinikai fázis II vizsgálatai megkezdôdtek az Egyesült Államokban, 2006 negyedik negyedévében. Örömmel számolok be arról, hogy az év folyamán lényegében befejezôdtek a technológia kísérleti nagylaboratórium és a kémiai kutató központ építési munkálatai. Mindkét épület világszínvonalú és megfelel a legszigorúbb minôségi és technológiai követelményeknek. Büszke vagyok a Richter valamennyi alkalmazottjának munkájára, akik nélkül nem érhettük volna el kitûzött céljainkat. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy ezúton mondjak nekik köszönetet áldozatvállalásukért és elkötelezettségükért ebben a nehéz idôszakban. Hiszek abban, hogy a hazai piacon tapasztalt nehézségek ellenére a Richter mindent megtesz azért, hogy növekedési pályán maradjon. Szilárd üzletmenetünk, termékeink, szakembereink és képességeink segítenek az emberek egészségének javításában, miközben mindez részvényeseink, ügyfeleink, alkalmazottaink és környezetünk javára válik. Bogsch Erik Vezérigazgató 19

22 Ü Z L E T I Á T T E K I N T É S 20

23 ÜZLETI ÁTTEKINTÉS PIACOK ARichter a legnagyobb magyar gyógyszergyártó. Hazai piacán kívül a világ csaknem száz országába szállít hatóanyagokat és késztermékeket. A Társaság széles körben ismert márkanévvel és jól kiépített értékesítési hálózattal rendelkezik Magyarországon, Közép- és Kelet-Európa, valamint a FÁK országaiban. Az USA-ban az EU régi tagállamaiban a Richter stratégiai együttmûködési szerzôdések és hosszú távú szállítási megállapodások keretében szállít termékeket partnerei számára. A Társaság összességében jó eredményekkel zárta a évet. Miközben valamennyi export piacunkon kiemelkedô teljesítményt értünk el, Magyarországon egyre nehezebben kezelhetô piaci feltételekkel kellett szembenéznünk. Az év során MFt (814,7 MUS$) árbevételt realizáltunk, ami figyelemre méltó, 21,4 százalékos (dollárban számítva 15,4 százalékos) növekedést jelent 2005-höz képest. Az árbevétel alakulása az egyes régiókban Változás Változás MFt MFt % MUS$ MUS$ % Magyarország ,3 172,3 204,3-15,7 Export ,7 642,4 501,4 28,1 FÁK ,2 297,9 215,8 38,0 EU* ,9 176,1 145,9 20,7 USA ,2 88,4 69,9 26,5 Egyéb országok ,5 80,0 69,8 14,6 Összesen ,4 814,7 705,7 15,4 * Megjegyzés: A május 1 után kibôvült EU összes tagállama, kivéve Magyarország. Az árbevétel alakulása az egyes régiókban a korábbi felosztás szerint Változás Változás MFt MFt % MUS$ MUS$ % Magyarország ,3 172,3 204,3-15,7 Export ,7 642,4 501,4 28,1 FÁK ,2 297,9 215,8 38,0 EU, USA és egyéb piacok ,2 199,1 163,4 21,8 Közép-Kelet-Európa ,1 145,4 122,2 19,0 Összesen ,4 814,7 705,7 15,4 21

24 ÜZLETI ÁTTEKINTÉS 22

25 ÜZLETI ÁTTEKINTÉS Az árbevétel megoszlása régiónként 2006 EU 21 % 2005 EU 21 % USA 11 % USA 10 % FÁK 37 % FÁK 30 % Egyéb országok 10 % Egyéb országok 10 % Magyarország 21 % Magyarország 29 % Az árbevétel megoszlása a korábbi régiók szerint 2006 EU, USA és egyéb piacok 24 % 2005 EU, USA és egyéb piacok 23 % FÁK 37 % FÁK 30 % Közép-Kelet- Európa 18 % Közép-Kelet- Európa 18 % Magyarország 21 % Magyarország 29 % Az árbevétel devizaösszetétele 2006-ban Magyarország EU USA Az árbevétel körülbelül fele dollárban jelentkezik. Egyéb országok FÁK * Megjegyzés: A forint árfolyama az euróhoz van kötve. 23

26 ÜZLETI ÁTTEKINTÉS MAGYARORSZÁG A Társaság 2006-ban MFt (172,3 MUS$) árbevételt realizált, ami 11,3 százalékkal (dollárban mérve 15,7 százalékkal) kevesebb, mint 2005-ben. Ez az eredmény részben annak tudható be, hogy április elsejétôl megszûnt a Wyeth termékeire vonatkozó disztribúciós szerzôdésünk, amely mintegy 2,8 Mrd Ft-os, azaz 6,9 százalékos forgalomcsökkenést jelentett. Emellett a gyógyszerpiaci környezetben bekövetkezett változások is negatívan hatottak az értékesítésre. A Társaság július 1-jétôl kénytelen volt több készítményének árát csökkenteni. Ezt a lépést az OEP azon intézkedései tették szükségessé, melyek jogszabályi kötelezettségbôl adódtak (fixesítés) második félévében az árcsökkentések miatt keletkezett árbevétel kiesésünk összege több mint 1 Mrd Ft lett. A Társaság egyes nem támogatott készítményeinek árát kismértékben emelte november elsejétôl. AMagyar Állam és a gyógyszergyártók június 24-én megállapodást írtak alá a 2004., és évre vonatkozóan a gyógyszertámogatási keret túllépésének finanszírozása céljából történô gyártói befizetésrôl. A évi befizetéseket követô OEP-számítások alapján a Richter 2006-ban 631 MFt-os elôleget teljesített. Az egészségügyi rendszerrel kapcsolatosan számos új intézkedés lépett hatályba január 1-jétôl, illetve január 15-tôl. Akormány 2006 végén bejelentette az új gyógyszergazdaságossági törvényt, amelynek értelmében a gyógyszergyártóknak a támogatásban részesülô termékeik esetében a termelôi árra esô támogatás gyógyszertári forgalmi adatok alapján számított éves összegének 12 százalékát be kell fizetniük, továbbá a gyógyszertámogatási keret esetleges túllépését az OEP és a gyártók közösen fogják finanszírozni. Emellett a törvény jóváhagyott egy évi 5 MFt összegû, orvos-látogatónként fizetendô regisztrációs díjat. Az Egészségügyi Minisztérium közzétette a gyógyszer támogatási rendszert szabályozó rendelet módosítását, amely szerint a normatív támogatások mértéke 90 százalékról 85 százalékra, 70 százalékról 55 százalékra és 50 százalékról 25 százalékra csökkent. Emellett új szabályozást vezettek be a generikus termékek forgalomba hozatalával kapcsolatosan: az elsôként piacra lépô generikus készítmény termelôi árának legalább 30 százalékkal olcsóbbnak kell lennie, mint az originális terméké, a második generikus termék ára további 10 százalékkal, a harmadiké újabb 10 százalékkal alacsonyabb kell hogy legyen, az ezt követô generikus termékek árát pedig ez alatt a szint alatt kell meghatározni. Ezen kívül a hatóanyag fix támogatási csoportok esetében változtak a referencia ár kialakítására, és a referencia készítmény kiválasztására vonatkozó elôírások, a referencia készítménnyé válás feltételeként meghatározott DOT (kezelési nap alapján számított forgalom) korlát 3 százalékról 1 százalékra csökkent, átlagáras csoport esetében 2 százalékról 0,5 százalékra. Bevezetésre került továbbá a korábbi évi egyszeri fixesítés helyett a folyamatos fixesítés, valamint a kiemelt támogatási kategóriába sorolt (100 százalékban támogatott) termékek után 300 Ft-os minimális térítési díjfizetési kötelezettség. Összességében az egészségügyben bevezetett új szabályozások várhatóan hátrányosan fogják befolyásolni a gyógyszergyártók évi árbevételét. Mindezek, valamint a jelenlegi makrogazdasági feltételek, és a kormány nemrégiben hozott intézkedései következtében a Társaságnak elôreláthatóan kedvezôtlenebb gazdasági környezettel kell számolnia a közeljövôben. A nehéz piaci körülmények ellenére számos nemrégiben bevezetett termékünk jó eredményt ért el a vizsgált év folyamán: mindenekelôtt a koleszterinszint csökkentô ATORVOX, a rosszindulatú prosztata daganat kezelésére szolgáló CALUMID, a HUNPERDAL márkanevû antipszichotikum és a csontritkulás ellen használatos SEDRON. Egyéb nemrégiben forgalomba 24

2005. I-IV. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált

2005. I-IV. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált 2005. I-IV. negyedévi gyorsjelentés a Budapesti Értéktőzsdére Konszolidált Gyorsjelentésünk első részében a Richter csoport konszolidált adatait ismertetjük, míg a második részben mutatjuk be önállóan

Részletesebben

2005. I. félévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált

2005. I. félévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált 2005. I. félévi gyorsjelentés a Budapesti Értéktőzsdére Konszolidált Gyorsjelentésünk első részében a Richter csoport konszolidált adatait ismertetjük, míg a második részben mutatjuk be önállóan a Richter

Részletesebben

2006. I. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált beszámoló

2006. I. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált beszámoló 2006. I. negyedévi gyorsjelentés a Budapesti Értéktőzsdére Konszolidált beszámoló Gyorsjelentésünk első részében a Richter Csoport konszolidált adatait ismertetjük, míg a második részben mutatjuk be önállóan

Részletesebben

É V E S J E L E N T É S 2 0 0 5

É V E S J E L E N T É S 2 0 0 5 ÉVES JELENTÉS 2005 TARTALOMJEGYZÉK 3 Nem konszolidált fôbb pénzügyi adatok 5 Az elnök üzenete a részvényeseknek 7 Vállalatirányítás 8 A Társaság testületei 8 Információ a részvénytulajdonosoknak 14 Éves

Részletesebben

Richter Csoport. 2013. 1-9. hó. 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31.

Richter Csoport. 2013. 1-9. hó. 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31. Richter Csoport 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31. Összefoglaló 2013. I-III. III. negyedév Konszolidált árbevétel: +5,2% ( ), +7,1% (Ft) + jó ütemű növekedés Kínában, az EU15 piacokon és

Részletesebben

2008. I. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált beszámoló

2008. I. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált beszámoló 2008. I. negyedévi gyorsjelentés a Budapesti Értéktőzsdére Konszolidált beszámoló 1. A beszámoló szerkezeti változásai Jelen beszámolási időszakkal kezdődően több ponton megváltoztattuk a negyedéves tőzsdei

Részletesebben

2002. I-III. negyedévi gyorsjelentés

2002. I-III. negyedévi gyorsjelentés 2002. I-III. negyedévi gyorsjelentés 1. Összefoglalás A Társaság teljesítményét 2001-ben kedvezően befolyásoló folyamatok 2002 első kilenc hónapjában is tovább folytatódtak. Az értékesítés árbevétele 72.070

Részletesebben

2006. I. félévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált beszámoló

2006. I. félévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált beszámoló 2006. I. félévi gyorsjelentés a Budapesti Értéktőzsdére Konszolidált beszámoló Gyorsjelentésünk első részében a Richter Csoport konszolidált adatait ismertetjük, míg a második részben mutatjuk be önállóan

Részletesebben

Richter Csoport. 2014. 1-9. hó. 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6.

Richter Csoport. 2014. 1-9. hó. 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6. Richter Csoport 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6. Összefoglaló 2014. I-III. III. negyedév Konszolidált árbevétel: -2,8% ( ), +1,2% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban, Ukrajnában

Részletesebben

Fõbb pénzügyi adatok 4. Az elnök üzenete a részvényeseknek 6. Tiszteletbeli elnök 7. Az Igazgatóság 7. Az Ügyvezetõség 8. A Felügyelõ Bizottság 9

Fõbb pénzügyi adatok 4. Az elnök üzenete a részvényeseknek 6. Tiszteletbeli elnök 7. Az Igazgatóság 7. Az Ügyvezetõség 8. A Felügyelõ Bizottság 9 ÉVES JELENTÉS 2002 TARTALOM Fõbb pénzügyi adatok 4 Az elnök üzenete a részvényeseknek 6 Tiszteletbeli elnök 7 Az Igazgatóság 7 Az Ügyvezetõség 8 A Felügyelõ Bizottság 9 Az Ügyvezetõség beszámolója 11 Vállalatirányítás

Részletesebben

[ Unconsolidated Report Üzleti áttekintés Piacok ]

[ Unconsolidated Report Üzleti áttekintés Piacok ] É v e s 4 j e l e n t é s 2 0 0 7 [ Unconsolidated Report Üzleti áttekintés Piacok ] É v e s j e l e n t é s 2 0 0 7 TA R TA L O M J E G Y Z É K NEM KONSZOLIDÁLT JELENTÉS Nem konszolidált főbb pénzügyi

Részletesebben

É V E S J E L E N T É S 2 0 0 4

É V E S J E L E N T É S 2 0 0 4 ÉVES JELENTÉS 2004 TARTALOM Fôbb pénzügyi adatok 5 Az elnök üzenete a részvényeseknek 6 Vállalatirányítás 8 A Társaság testületei 9 Tiszteletbeli Elnök 9 Igazgatóság 9 Ügyvezetôség 10 Felügyelô Bizottság

Részletesebben

Richter Csoport. 2014. 1-12. hó. 2014. I-IV. negyedévi jelentés 2015. február 9.

Richter Csoport. 2014. 1-12. hó. 2014. I-IV. negyedévi jelentés 2015. február 9. Richter Csoport 2014. I-IV. negyedévi jelentés 2015. február 9. Összefoglaló 2014. I-IV. IV. negyedév Konszolidált árbevétel: -3,4% ( ), +0,5% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban, Ukrajnában

Részletesebben

Richter Csoport. 2015. 1-3. hó. 2015. I. negyedévi jelentés 2015. május 6.

Richter Csoport. 2015. 1-3. hó. 2015. I. negyedévi jelentés 2015. május 6. Richter Csoport 2015. I. negyedévi jelentés 2015. május 6. Összefoglaló 2015. I. negyedév Konszolidált árbevétel: -0,8% ( ), -0,7% (Ft) + forgalomnövekedés RUB-ben Oroszországban nagy visszaesés Ukrajnában

Részletesebben

2010/2011. teljes üzleti év

2010/2011. teljes üzleti év . teljes üzleti EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport -től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét Oroszországi szabályozás változott

Részletesebben

2009. I.- IV. negyedévi. Jelentés. a Budapesti Értéktőzsdére

2009. I.- IV. negyedévi. Jelentés. a Budapesti Értéktőzsdére 2009. I.- IV. negyedévi Jelentés a Budapesti Értéktőzsdére 1. Richter Csoport A Richter Csoport tevékenységét 2009. január 1-jétől kezdve a megváltozott nemzetközi számviteli előírások (IFRS 8) szerint

Részletesebben

Fõbb pénzügyi adatok Az elnök üzenete a részvényeseknek Vállalatirányítás A Társaság testületei Tiszteletbeli Elnök Igazgatóság Ügyvezetõség

Fõbb pénzügyi adatok Az elnök üzenete a részvényeseknek Vállalatirányítás A Társaság testületei Tiszteletbeli Elnök Igazgatóság Ügyvezetõség 2 0 0 3 É V E S J E L E N T É S É V E S J E L E N T É S 2 0 0 3 T A R T A L O M Fõbb pénzügyi adatok Az elnök üzenete a részvényeseknek Vállalatirányítás A Társaság testületei Tiszteletbeli Elnök Igazgatóság

Részletesebben

2006. I-III. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált beszámoló

2006. I-III. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált beszámoló 2006. I-III. negyedévi gyorsjelentés a Budapesti Értéktőzsdére Konszolidált beszámoló Gyorsjelentésünk első részében a Richter Csoport konszolidált adatait ismertetjük, míg a második részben mutatjuk be

Részletesebben

Éves jelentés I Richter Gedeon 2015. Richter Gedeon ÉVES JELENTÉS 2015

Éves jelentés I Richter Gedeon 2015. Richter Gedeon ÉVES JELENTÉS 2015 Éves jelentés I Richter Gedeon Richter Gedeon ÉVES JELENTÉS 1 Éves jelentés I Richter Gedeon Tartalomjegyzék I. A Társasággal kapcsolatos információk 5 1. Alap-információk 7 2. Főbb pénzügyi adatok 8 3.

Részletesebben

É V E S J E L E N T É S

É V E S J E L E N T É S É V E S J E L E N T É S ÉVES JELENTÉS 2002 Tartalom TARTALOM Fõbb pénzügyi adatok 4 Az elnök üzenete a részvényeseknek 6 Tiszteletbeli elnök 8 Az Igazgatóság 8 Az Ügyvezetõség 9 A Felügyelõ Bizottság 10

Részletesebben

2007. I. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált beszámoló

2007. I. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált beszámoló 2007. I. negyedévi gyorsjelentés a Budapesti Értéktőzsdére Konszolidált beszámoló Gyorsjelentésünk első részében a Richter Csoport konszolidált adatait ismertetjük, míg a második részben mutatjuk be önállóan

Részletesebben

2009/2010. üzleti év 1. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

2009/2010. üzleti év 1. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2009/2010. üzleti év EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Az EGIS munkájához 9 leányvállalat kapcsolódik. 2009/2010 Q1 adatok Árbevétel Létszám (fő) EGIS Polska Dystrybucja (e PLN) 58

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló 2016 első negyedéve során a teljes árbevétel forintban 1,9%-kal, euróban 0,8%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A vizsgált időszakban

Részletesebben

2008/2009. üzleti év. EGIS Gyógyszergyár Nyrt.

2008/2009. üzleti év. EGIS Gyógyszergyár Nyrt. 2008/2009. üzleti év EGIS Gyógyszergyár Nyrt. A konszolidált árbevétel 6-kal, az adózás előtti nyereség 16-kal nőtt. millió Ft 2008. okt.- 2009. szept. 2007. okt.- 2008. szept. Árbevétel 115 311 109 192

Részletesebben

2009/2010. üzleti év 3. negyedév Konszolidált adatok

2009/2010. üzleti év 3. negyedév Konszolidált adatok . üzleti év Konszolidált adatok EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Két elszámolási változás a bázishoz képest Kikerült a Medimpex UK UK Változott a számviteli politika Az Az EGIS EGIS

Részletesebben

Veszélyben a magyar gyógyszeripari kutatás-fejlesztés Richter 110 év

Veszélyben a magyar gyógyszeripari kutatás-fejlesztés Richter 110 év Veszélyben a magyar gyógyszeripari kutatás-fejlesztés Richter 110 év Bogsch Erik 2011. december 14. Richter Gedeon Nyrt. Innováció-orientált, vertikálisan integrált, magyarországi központú multinacionális

Részletesebben

2009/2010. üzleti év 4. negyedév Konszolidált adatok

2009/2010. üzleti év 4. negyedév Konszolidált adatok . üzleti Konszolidált adatok EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Két elszámolási változás a bázishoz képest Kikerült a Medimpex UK UK Változott a számviteli politika Az Az EGIS EGIS

Részletesebben

2009/2010. üzleti év 2. negyedév Konszolidált adatok

2009/2010. üzleti év 2. negyedév Konszolidált adatok . üzleti év Konszolidált adatok EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Két elszámolási változás a bázishoz képest Kikerült a Medimpex UK UK Változott a számviteli politika Az Az EGIS EGIS

Részletesebben

Beke Zsuzsa PR és Kormányzati kapcsolatok vezető Richter Gedeon Nyrt.

Beke Zsuzsa PR és Kormányzati kapcsolatok vezető Richter Gedeon Nyrt. Erős vállalati márkára épülő gyógyszerbrand-kommunikáció Beke Zsuzsa PR és Kormányzati kapcsolatok vezető Richter Gedeon Nyrt. RICHTER GEDEON NYRT. Innováció-orientált, multinacionális specializált gyógyszercég

Részletesebben

2004. I. félévi gyorsjelentés

2004. I. félévi gyorsjelentés 2004. I. félévi gyorsjelentés 1. Összefoglalás A Társaság teljesítménye a különböző piacokon jelentősen eltérő volt 2004 első félévében. Az év első hat hónapjában elért árbevétel 60.357 (289,3 M$) volt,

Részletesebben

2009. I. negyedévi. Időközi Vezetőségi Beszámoló. a Budapesti Értéktőzsdére

2009. I. negyedévi. Időközi Vezetőségi Beszámoló. a Budapesti Értéktőzsdére 2009. I. negyedévi Időközi Vezetőségi Beszámoló a Budapesti Értéktőzsdére 1. Richter Csoport A Richter Csoport tevékenységét 2009. január 1-jétől kezdve a megváltozott nemzetközi számviteli előírások (IFRS

Részletesebben

2003. I-IV. negyedévi gyorsjelentés

2003. I-IV. negyedévi gyorsjelentés 2003. I-IV. negyedévi gyorsjelentés 1. Összefoglalás Örömmel számolunk be róla, hogy a kimagaslóan sikeres 2002-es év után a Társaság 2003-ban is kiváló teljesítményt ért el. Az árbevétel 116.659 (520,8

Részletesebben

2008. I. félévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált beszámoló

2008. I. félévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált beszámoló 2008. I. félévi gyorsjelentés a Budapesti Értéktőzsdére Konszolidált beszámoló 1. Richter-csoport A Csoport fő tevékenységét, azaz gyógyszeripari termékek kutatás-fejlesztését, előállítását és értékesítését

Részletesebben

A jelentés konszolidált adatokat tartalmaz. Az ettől való eltérést jelezzük.

A jelentés konszolidált adatokat tartalmaz. Az ettől való eltérést jelezzük. A jelentés konszolidált adatokat tartalmaz. Az ettől való eltérést jelezzük. RICHTER GEDEON 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Telefon: + 36 1 431 4000 Fax: + 36 1 260 6650 posta@richter.hu www.richter.hu

Részletesebben

A jelentés konszolidált adatokat tartalmaz. Az ettől való eltérést jelezzük.

A jelentés konszolidált adatokat tartalmaz. Az ettől való eltérést jelezzük. É v e s J e l e n t é s 2 0 0 9 A jelentés konszolidált adatokat tartalmaz. Az ettől való eltérést jelezzük. Tartalomjegyzék Richter Csoport Alap-információk... 4 Főbb konszolidált pénzügyi adatok... 5

Részletesebben

Arts et Techniques du Progrès megvásárolja az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. fennmaradó részvényeit

Arts et Techniques du Progrès megvásárolja az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. fennmaradó részvényeit Arts et Techniques du Progrès megvásárolja az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. fennmaradó részvényeit Befektetői Prezentáció 2013. szeptember 24. Kedd Fontos Figyelmeztetés Az Ajánlat, beleértve a mellékleteit

Részletesebben

2003. I-III. negyedévi gyorsjelentés

2003. I-III. negyedévi gyorsjelentés 2003. I-III. negyedévi gyorsjelentés 1. Összefoglalás A Társaság teljesítménye 2003 I-III. negyedévében hasonlóan kedvezően alakult, mint 2002-ben. Az árbevétel 85.874 (379,8 M$) volt, amely 18,7 %-os

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló 2012 első negyedévében a teljes árbevétel euróban mérve 6,4 %-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A bázisidőszakinál gyengébb forint árfolyam

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló A 2015. év során a teljes árbevétel forintban 3,3%-kal, euróban 2,9%-kal emelkedett az előző évhez képest. A vizsgált időszakban a Ft/ átlagárfolyam minimálisan,

Részletesebben

2002. I-IV. negyedévi gyorsjelentés

2002. I-IV. negyedévi gyorsjelentés 2002. I-IV. negyedévi gyorsjelentés 1. Összefoglalás Örömmel számolunk be arról, hogy 2002-ben az értékesítés árbevétele rekord szintet, 99.048 -ot (388,1 M$) ért el, amely 11,6 %-os (dollárban mérve 25,4

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló 2015 első háromnegyed évében a teljes árbevétel forintban és euróban mérve egyaránt 4,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A vizsgált

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2006. október 1. 2006. december 31. első negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 2007. I. negyedévében az állampapírpiacon kismértékben megnőtt a forgalomban lévő államkötvények piaci értékes állománya. A megfigyelt időszakban

Részletesebben

MAGYARORSZÁGON. Sanofi- aventis a világon 2005: 27,3 milliárd árbevétel

MAGYARORSZÁGON. Sanofi- aventis a világon 2005: 27,3 milliárd árbevétel MAGYARORSZÁGON Sanofi- aventis a világon 2005: 27,3 milliárd árbevétel A világ 3. legnagyobb gyógyszergyártója Els Európában Els Magyarországon 97000 alkalmazott a világszerte A világon dolgozók 2,5%-a

Részletesebben

2009. I. félévi jelentés. a Budapesti Értéktőzsdére

2009. I. félévi jelentés. a Budapesti Értéktőzsdére 2009. I. félévi jelentés a Budapesti Értéktőzsdére 1. Richter Csoport A Richter Csoport tevékenységét 2009. január 1-jétől kezdve a megváltozott nemzetközi számviteli előírások (IFRS 8) szerint három működési

Részletesebben

2011. I. félévi jelentés. a Budapesti Értéktőzsdére

2011. I. félévi jelentés. a Budapesti Értéktőzsdére 2011. I. félévi jelentés a Budapesti Értéktőzsdére 1. Richter Csoport A Richter Csoport tevékenységét három működési szegmensre bontva mutatjuk be a konszolidált beszámolóban. A Gyógyszergyártási szegmensbe

Részletesebben

Budapesti Értéktőzsde

Budapesti Értéktőzsde Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Pénztárak, mint a tőzsdei társaságok tulajdonosai Horváth Zsolt a BÉT vezérigazgatója Gondolkozzunk hosszú távon! A pénztárak természetükből adódóan hosszú távú befektetésekben

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap Féléves jelentés 2010.

Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap Féléves jelentés 2010. Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap Féléves jelentés 2010. I. A Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap (RUVA) bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Raiffeisen

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2003. október 1. 2004. március 31. az üzleti év első féléve (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Rt. üzleti éve október 1-től

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/2015. 04. 28. Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/2015. 04. 28. Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2015. április 28-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére. 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló

ELŐTERJESZTÉS. a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére. 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló ELŐTERJESZTÉS a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére Az ülés időpontja: Az ülés helye: 24. április 26. délelőtt 8,3 óra 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló 1. napirendi

Részletesebben

2011. I-III. negyedévi jelentés. a Budapesti Értéktőzsdére

2011. I-III. negyedévi jelentés. a Budapesti Értéktőzsdére 2011. I-III. negyedévi jelentés a Budapesti Értéktőzsdére 1. Richter Csoport A Richter Csoport tevékenységét három működési szegmensre bontva mutatjuk be a konszolidált beszámolóban. A Gyógyszergyártási

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Éves jelentés Richter Gedeon 2012 3

Tartalomjegyzék. Éves jelentés Richter Gedeon 2012 3 Richter Gedeon éves jelentés 2012 Tartalomjegyzék I. A Társasággal kapcsolatos információk 4 1. Alap-információk 5 2. Főbb pénzügyi adatok 6 3. Az Elnök üzenete a részvényesekhez 9 4. Információ a részvénytulajdonosoknak

Részletesebben

F E N N T A R T H A T Ó S Á G I J E L E N T É S

F E N N T A R T H A T Ó S Á G I J E L E N T É S F E N N T A R T H A T Ó S Á G I J E L E N T É S 2 0 0 5 2 0 0 7 Cégnév: Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyilvánosan Működő Rt. Tulajdonosok: ÁPV ZRt. 25% belföldi tulajdonosok 12% külföldi tulajdonosok

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. 2015/2016. évi. 200.000.000.000 Forint. Keretösszegű Kötvényprogramja. Összevont Alaptájékoztatójának. 3. számú kiegészítése

Az OTP Bank Nyrt. 2015/2016. évi. 200.000.000.000 Forint. Keretösszegű Kötvényprogramja. Összevont Alaptájékoztatójának. 3. számú kiegészítése Az OTP Bank Nyrt. 0/06. évi 00.000.000.000 Forint Keretösszegű Kötvényprogramja Összevont Alaptájékoztatójának. számú kiegészítése Jelen dokumentum alapjául szolgáló összevont alaptájékoztató két alaptájékoztatót

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2009. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2009.

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló 2013 első negyedévében a teljes árbevétel euróban és forintban mérve is 4,7 %-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A bázisidőszakhoz képest az

Részletesebben

Richter Gedeon éves jelentés 2014

Richter Gedeon éves jelentés 2014 Richter Gedeon éves jelentés Tartalomjegyzék I. A Társasággal kapcsolatos információk 4 1. Alap-információk 5 2. Főbb pénzügyi adatok 6 3. Az Elnök üzenete a részvényesekhez 9 4. Információ a részvénytulajdonosoknak

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Budapest, 2006. november 21. 2006. szeptember végére a forintban denominált állampapírok piaci értékes állománya átlépte a 10 ezer milliárd

Részletesebben

A CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

A CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (székhely: 1033 Budapest, Flórián tér 1.; cégjegyzékszám: Cg.01-10-045857; továbbiakban Társaság ) a tőkepiacról

Részletesebben

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el

Részletesebben

SAJTÓREGGELI 2008. július 23.

SAJTÓREGGELI 2008. július 23. SAJTÓREGGELI 2008. július 23. EURÓPAI DISZTRIBÚCIÓS RIPORT 2008 Európai Disztribúciós Riport 2008 Három közép-kelet európai ország a Top Five -ban 2 Kereslet - Európa Növekedés Nagyobb bérleménynagyság

Részletesebben

Tartalomjegyzék. II. A Vezérigazgató beszámolója 22

Tartalomjegyzék. II. A Vezérigazgató beszámolója 22 Richter Gedeon éves jelentés Tartalomjegyzék I. A Társasággal kapcsolatos információk 4 1. Alap-információk 5 2. Főbb pénzügyi adatok 6 3. Az Elnök üzenete a részvényesekhez 9 4. Információ a részvénytulajdonosoknak

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

Az FHB Nyrt. 200.000.000.000,- Ft keretösszegű. 2009. évi Kibocsátási Programjához. készített Összevont Alaptájékoztatójának. 3. sz.

Az FHB Nyrt. 200.000.000.000,- Ft keretösszegű. 2009. évi Kibocsátási Programjához. készített Összevont Alaptájékoztatójának. 3. sz. Az FHB Nyrt. 200.000.000.000,- Ft keretösszegű 2009. évi Kibocsátási Programjához készített Összevont Alaptájékoztatójának 3. sz. Kiegészítése 2009. május 6. 3. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTÉS az FHB Nyrt. 200.000.000.000,-

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló 2014 első negyedévében a teljes árbevétel forintban mérve 3,1 %-kal nőtt (euróban kifejezve 1,0 %-kal csökkent) az előző év azonos időszakához képest. A

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02.

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) közzétette a negyedévente megjelelő, "Gold Investment Digest" névre hallgató legfrissebb elemzését.

Részletesebben

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX

Részletesebben

ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR

ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR értesítés eljárás megindításáról ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR 1139 Budapest, XIII. Váci út 73/A. Tel.: 06/1-350-2001 Iktatószám: E024/512-1/2014. Hiv. sz.: - Tárgy: Értesítés eljárás hivatalbóli

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök

2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök 2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök Az európai tejpiac helyzete és kilátásai 2013 január-április Készült a CLAL megrendelésére Főbb jellemzők:

Részletesebben

Forráskivonás a gyógyszeriparból

Forráskivonás a gyógyszeriparból Forráskivonás a gyógyszeriparból Napi Gazdaság konferencia 2010. szeptember 29. Bogsch Erik elnök MAGYOSZ Tartalomjegyzék Hazai gyógyszergyártók nemzetgazdasági szerepe Kormányzati célok Finanszírozás

Részletesebben

Az OTP Bank Rt. Igazgatósága

Az OTP Bank Rt. Igazgatósága Az Igazgatósága C sányi Sándor elnök-vezérigazgató péder Zoltán S alelnök, vezérigazgató-helyettes aumstark Mihály Belnök-vezérigazgató Villányi Borászat Rt. Bíró Tibor tanszékvezetô Budapesti Gazdasági

Részletesebben

www.bet.hu www.kozzetetelek.hu www.appeninnholding.com

www.bet.hu www.kozzetetelek.hu www.appeninnholding.com Az Appeninn Nyrt. a Tpt. 53. által előírt kötelezettségének megfelelően az alábbiakban közzé teszi a 2013. üzleti évéről szóló Összefoglaló jelentését. KÖZZÉTETT INFORMÁCIÓK 2013. április 12-től a jelentés

Részletesebben

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt.

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. I. Összefoglaló Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2008. I-III. negyedév A Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. fő tevékenysége az internetes könyv kiskereskedelem,

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2007. január 1-jétől 2008. április 25-ig a Synergon Informatika Nyrt. által nyilvánosságra hozott közleményekről

Összefoglaló jelentés a 2007. január 1-jétől 2008. április 25-ig a Synergon Informatika Nyrt. által nyilvánosságra hozott közleményekről Összefoglaló jelentés a 2007. január 1-jétől 2008. április 25-ig a Synergon Informatika Nyrt. által nyilvánosságra hozott ekről A Synergon Informatika Nyrt. Összefoglaló jelentésében feltüntetett ek teljes

Részletesebben

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. 2003. I. félévi gyorsjelentése

A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. 2003. I. félévi gyorsjelentése A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. 2003. I. félévi gyorsjelentése PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Konszolidált Igen Nem X X Számviteli elvek Magyar X IFRS Egyéb Egyéb:

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló 2013-ban a teljes árbevétel forintban mérve, 7,6 %-kal (euróban 4,8 %-kal) nőtt az előző évhez képest. A bázisidőszakhoz képest a forint euróhoz viszonyított

Részletesebben

A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése

A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése HUNGAGENT NYRT 2013 Pomáz, Rózsa u. 17. Tel.: 26-525-680, Fax: 26-326-330 hungagent@mail.datanet.hu www.hungagent.hu A HUNGAGENT KERESKEDELMI NYRT Tpt. tv. szerinti 2006. I. féléves gyorsjelentése KONSZOLIDÁLT

Részletesebben

A Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a Társaság ) az alábbi nyilatkozatot teszi és az alábbi információkat adja:

A Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a Társaság ) az alábbi nyilatkozatot teszi és az alábbi információkat adja: Nyilatkozat a vállalatirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság által közzétett Felelős Vállalatirányítási Ajánlások (2003.12.08.) alapján A Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2015. június 24. 8:30-tól 2015. I. negyedév 2015 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Túry Gábor MTA Világgazdasági kutatóintézet Válságról válságra A gazdasági világválság területi következményei

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP 2008. FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ

REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP 2008. FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP 2008. FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ I. REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP Féléves tájékoztató 2008. I. félévéről Alapkezelő: Reálszisztéma Befektetési AlapkezelőZrt.

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés. Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E Ft) 1998. dec. 31.( E Ft)

PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés. Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E Ft) 1998. dec. 31.( E Ft) PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E 1998. dec. 31.( E A. Befektetett eszközök 777.056 606.959-22 % I. Immateriális javak 1.596 887-44 % II. Tárgyi eszközök 9.455 9.967

Részletesebben

Best practice a HR-ben

Best practice a HR-ben Legjobb gyakorlat akiknek már sikerült Megoldások a logisztika és az ellátási láncok területén 2006. november 15-17. Balatonalmádi dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit emberierőforrás igazgató Best practice

Részletesebben