24/2015. számú Igazgatósági szabályzat a fogyasztóvédelemi megfelelőség biztosításáról. K1. számú melléklet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "24/2015. számú Igazgatósági szabályzat a fogyasztóvédelemi megfelelőség biztosításáról. K1. számú melléklet"

Átírás

1 24/2015. számú közvetlen hatályú Igazgatósági Szabályzat a Takarékbank Zrt-vel összevont alapú felügyelet alá tartozó Társaság és a Takarékbank Zrt. részére. 24/2015. számú Igazgatósági szabályzat a fogyasztóvédelemi megfelelőség biztosításáról K1. számú melléklet Az ügyfél-tájékoztatás fogyasztóvédelmi szempontjai Hatályos: december 12.

2 I. Ügyfelek tájékoztatásának általános elvei Az ügyfélkezelés során az ügyintézők a következő szabályoknak megfelelően kötelesek eljárni. A Társaság munkatársainak az ügyfelek tájékoztatása során az olyan ügyfél magatartását kell alapul venniük, aki ésszerűen tájékozottan, az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel jár el. Az ügyfeleknek eljuttatott írásos, és szóbeli információknak tisztességesnek, közérthetőnek és egyértelműnek kell lennie, hogy a tájékoztatás (ideértve a marketing közleményeket) sem megjelenési formájában, sem tartalmában nem lehet félrevezető, félreérthető vagy nehezen érthető. A tájékoztatás akkor tekinthető félrevezetőnek, ha akár megjelenési formájában, akár tartalmi elemeiben félreérthető, vagy valamely a szolgáltatás lényegét érintő információ tekintetében hiányos és ezáltal az ügyfelek, illetve címzettek megtévesztésére alkalmas, függetlenül attól, hogy a tájékoztatást nyújtó személy félrevezetőnek ítéli vagy szánja-e a tájékoztatást. A Társaság minden esetben köteles együttműködni az ügyféllel. Az ügyfelekkel folytatott kommunikáció során kerülni kell a nehezen érthető vagy félreérthető tájékoztatást. Törekednie kell arra, hogy az ügyfél személyes igényeire és lehetőségeire szabottan és közérthetően kerüljenek megfogalmazásra a felelős ügyleti döntés meghozatalához szükséges információk. A személyes ügyfélkapcsolatok során törekedni kell arra, hogy az ügyfelek ismeretei feltérképezésre kerüljenek annak érdekében, hogy valóban az igényeiknek megfelelő szolgáltatást vehessék igénybe. Befektetési szolgáltatás nyújtása során az ügyfelek kockázatvállalási képességét a Bszt. által előírt, az előzetes tájékozódást szolgáló alkalmassági és megfelelési teszt kitöltetésével és annak kiértékelésével kell megállapítani. 1.) Szóbeli és írásbeli tájékoztatásra vonatkozó speciális szabályok 2

3 A jogszabályokra vonatkozó tájékoztatáskor az ügyfél szempontjából releváns egyes jogszabályhelyekre történő pontos hivatkozás és adott esetre vonatkozó alkalmazását indokolni szükséges. Mind a szóbeli, mind pedig az írásos tájékoztatás során be kell mutatni a termék, illetve a szolgáltatás előnyeit és kockázatait is úgy, hogy az ügyfél mérlegelhesse a számára ajánlott pénzügyi és befektetési termékben rejlő előnyök és kockázatok hatásait, következményeit. A személyes ügyfélkapcsolat esetén az írásos tájékoztatásnak ki kell egészülnie az azzal összhangban lévő szóbeli magyarázattal is. Az ügyfelek számára lehetővé kell tenni a Társaság eltérő feltételű termékei közötti összehasonlítást, amennyiben az adott termékből a Társaság több típust is kínál. Az összehasonlításnak táblázatos, vagy egyéb, könnyen áttekinthető és érthető formában kell bemutatnia az egyes termékek legfontosabb ismérveit. Az ügyfeleket írásban dokumentált módon segíteni kell a felelős döntéshozatalban a rendelkezésre álló eszközökkel, megadva valamennyi szükséges az előnyökre és hátrányokra is kitérő információt. Akciós feltételű termékek esetén egyértelműen, be kell mutatni az akció időtartamát, közérthetően megfogalmazva az akciós feltételű termék előnyeit a standard, nem akciós termékekkel szemben, pontosan meg kell jelölni, hogy ez az előny milyen időtávra szól, valamint azt, hogy milyen időtávra vonatkozó tényleges megtakarítást, illetve kedvezményt jelent, valamint tájékoztatást kell adni a megtakarítás, kedvezmény igénybevételi feltételeiről. Az ügyfél figyelmét fel kell hívni az akciós időtartamot követő szerződési feltételekre, az akciós időszakhoz képest hátrányosabb kötelezettségekre és kondíciókra is. Az akció igénybevételének lezárultát követően az akcióra vonatkozó kommunikációt be kell fejezni. A marketingközlemények marketingjellegének felismerhetőnek kell lennie. Ha az írásos és szóbeli tájékoztatás (pl. a várható hozam vonatkozásában) számszerű előrejelzéseket tartalmaz, az ügyfelek tudomására kell hozni egyértelműen és figyelemfelhívásra alkalmas módon azt, hogy ezek az előrejelzések csak tájékoztató jellegűek. Az ügyfelek tájékoztatása az ügyfélforgalom számára szolgáló helyiségek nyitvatartási rendjéről a bejáratnál elhelyezett, jól láthatóan elhelyezett felirat útján történik. Az ügyfél-tájékoztatás, valamint a pénzügyi és befektetési szolgáltatások és termékek értékesítése során használt fogalmakat következetesen, és közérthetően kell használni a szerződéses dokumentumokban, hirdetményekben, továbbá az ügyféltájékoztatókban. 3

4 2.) Felügyelet által elvárt tájékoztatási szabályok A fogyasztók figyelmét minden esetben írásban, és szóban fel kell hívni a Felügyelet fogyasztóvédelmi honlapjára és az ott szereplő tájékoztatókra, termékleírásokra és összehasonlítást segítő alkalmazásokra (pl. hitelkalkulátor), valamint a Társaság honlapján biztosítani kell az átlinkelési lehetőséget a Felügyelet honlapjára, a oldalra. Biztosítani kell, hogy a Felügyelet által kiadott fogyasztóvédelmi tájékoztató kiadványok a fogyasztók számára megismerhetőek legyenek, ennek érdekében a Felügyelet által rendelkezésre bocsátott kiadványokat az ügyféltérben jól láthatóan kell elhelyezni, valamint az eljáró ügyintézőknek erre fel kell hívni a fogyasztók figyelmét. 3.) Fokozottan védendő ügyfélkör tájékoztatásával kapcsolatos szabályok Fokozott figyelmet kell fordítani: o az érdekeit csak korlátozottan képviselni képes ügyfél (így mindenekelőtt, de nem kizárólagosan a magánszemély ügyfél) jogos érdekeire, különösen nagy figyelmet kell fordítani a kiskorúakra, az idősekre, a fogyatékkal élőkre, a súlyosan betegekre és mindazokra, akik esetlegesen nem képesek megérteni a Társaság által szolgáltatott információkat; o a tömegesen értékesített termékekre (pl. bankkártya); o az összetettségénél, bonyolultságánál, újdonságánál, egyéb sajátosságánál fogva különleges pénzügyi és befektetési termékekre, valamint o az ügyfélhez valamely nem hagyományos terjesztési csatorna (pl. internet) útján eljuttatott pénzügyi és befektetési termékek terjesztésének a körülményeire. A szerződéskötést megelőzően, valamint a szerződéses kapcsolat fennállásának egésze alatt is fokozottan érvényesíteni kell a közérthetőséget, átláthatóságot, a kiszámíthatóságot, valamint a szükséges minőségi információk folyamatos hozzáférhetőségét, illetve megérthetőségét. II. Az ügyfelek pénzügyi szolgáltatás igénybevételére irányuló szerződéskötés előtti és azt követő tájékoztatása A vonatkozó jogszabályok részletesen szabályozzák, hogy a pénzügyi intézményeknek milyen tájékoztatási kötelezettségük van az ügyfelek irányába, az egyes szerződések megkötését megelőzően, illetve azt követően. Jelen fejezetben foglalt, szerződéskötéssel kapcsolatos tájékoztatásra vonatkozó szabályok nem helyettesítik a vonatkozó jogszabályban meghatározott, szerződés előtti írásos és szóbeli tájékoztatást, csupán iránymutatásul szolgálnak az ügyfelek teljes körű tájékoztatásának való megfelelés érdekében. 4

5 1.) Az ügyfelek szerződéskötés előtti tájékoztatása A szerződések megkötése előtt az ügyfél konkrétan felvázolt igényei alapján, teljes körűen tájékoztatni kell az ügyfelet a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről (írásos tájékoztató formájában), így különösen: o a termék tömör, közérthető leírása (kondíciók, kamatozás, összeg, futamidő); o a termékkel kapcsolatos esetleges kockázatok megítélését lehetővé tevő információkról; o a szerződéssel összefüggésben az ügyfelet terhelő díjakat, költségeket tételesen felsorolva, továbbá azon díjelemek (költségelemek) felsorolását, amelyek mértéke a futamidő alatt változhat, a változásra okot adó körülmény megjelölésével; o a feleket megillető jogokról és kötelezettségekről; o a terméket kínáló pénzügyi intézmény megnevezését; o a termékhez való hozzájutás, az igénylés feltételeit. Külön fel kell hívni az ügyfél figyelmét az adott termék esetében a szokásosnak tekinthetőnél nagyobb kockázatra. Könnyen hozzáférhetővé kell tenni az általános szerződési feltételeket és a jogszabály által nyilvánosságra hozni rendelt adatokat, mint például az egységesített betéti kamat mutatót (EBKM), az egységesített értékpapír hozam mutatót (EHM) és a teljes hiteldíj mutató (THM) számítását, melyeket az ügyfelek számára nyitva álló ügyfélszolgálati helyiségekben elérhetővé kell tenni. Ezen előírásnak kötelezettség formájában a kapcsolódó szabályzatokban is meg kell jelennie és az egyes szakterületek munkatársainak az abban foglaltak szerint kell eljárniuk. Az ügyféllel kötött szerződésnek tartalmaznia kell a Társaság által teljesítendő rendszeres és rendkívüli tájékoztatás szabályait (a tájékoztatás módját és idejét stb.). Az ügyfél figyelmét fel kell hívni a szerződés aláírás előtti alapos áttanulmányozására. Az ügyintézők kötelesek elegendő időt és nyugodt környezetet biztosítani az ügyfélnek a szerződés-tervezet és a kapcsolódó dokumentumok, nyomtatványok, nyilatkozatok áttanulmányozására, valamint lehetőséget kell adni az aláírás előtti kérdések közérthető megválaszolására. Az ügyfelet tájékoztatni kell arról, hogy szerződéses kötelezettségeinek nem teljesítése milyen negatív következményekkel járhat. Törekedni kell arra, hogy az ügyfél által meghatározott szempont szerinti legkedvezőbb vagy legkevésbé kockázatos terméket, illetve szolgáltatást ajánlja fel az ügyintéző. Amennyiben az ügyfél nem jelezte a fenti prioritást, úgy a hasonló kondíciókkal rendelkező termékek közül lehetőség szerint a legolcsóbb és/vagy legkevésbé kockázatos terméket, illetve szolgáltatást kell felajánlani, jelezve, hogy a termékkínálatban esetlegesen milyen költségesebb, de több szolgáltatást, előnyösebb feltételeket biztosító termékek érhetők el. 5

6 Közérthetően megfogalmazva tájékoztatni kell az ügyfelet a szerződés minden olyan lényeges feltételéről, amely jogszabály alapján válik a szerződés részévé. Lehetővé kell tenni a termékre vonatkozó nyilvános információk megismerését. A különböző nyilatkozatokon az ügyfél számára lehetőséget kell biztosítani annak megjelölésére, hogy mely kérdés tekintetében teszi meg a nyilatkozatát, illetve mihez nem adja hozzájárulását. A nyilatkozat egy aláírt példányát az ügyfélnek mindig át kell adni. 2.) Az ügyfelek szerződéskötést követő tájékoztatása Az ügyfélkapcsolatokért felelős, illetve az ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban álló munkatársak az ügyfelet a szerződés megkötését követően tájékoztatni kötelesek, hogy: A szerződéssel kapcsolatos kérdéseivel hová fordulhat; Pénzügyi szolgáltatások esetén tájékoztatni kell az ügyfelet, hogy folyamatos szerződések esetében a Társaság köteles az ügyfél részére - legalább évente egy alkalommal, valamint - hitelszerződések esetén a szerződés lejártakor egyértelmű, közérthető és teljes körű írásbeli kimutatást (kivonatot) küldeni. Tájékoztatni kell továbbá az ügyfelet arról, hogy - saját költségére - a kérést megelőző öt évben végrehajtott egyedi ügyleteiről kimutatást kérhet. Az ilyen kimutatást a Társaság legkésőbb kilencven napon belül küldi meg az ügyfélnek. Az ügyfelek szerződéskötést követő tájékoztatására vonatkozó szabályok a TakarékBank Befektetési szolgáltatási tevékenységekre és kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzatában kerültek rögzítésre a befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységre vonatkozóan. III. A fogyatékkal élő ügyfelek tájékoztatása során követendő magatartásokra vonatkozó különös szabályok A fogyatékkal élő ügyfelek tájékoztatása során elvárás, hogy az ügyintéző legyen kiemelt figyelemmel az ügyfél fogyatékosságának jellegére (látássérült, hallássérült, mozgássérült stb.) és mértékére. A fogyatékkal élő ügyfelekkel történő kommunikációt a fogyatékos ügyfelekkel való kommunikációban jártas, tapasztalt ügyintézőnek kell végeznie. Törekedni kell arra, hogy a szolgáltatásokat a fogyatékkal élő ügyfelek is igénybe tudják venni. Különösen tekintettel kell lenni a következőkre: lehetőség szerint a fogyatékkal élő ügyfél számára olyan állandó személyes kapcsolattartót kell biztosítani, aki az ügyfél speciális helyzetét ismeri; 6

7 a fogyatékkal élő ügyfelek részére fel kell ajánlani az előzetes időpont egyeztetés lehetőségét; az ügyintézőnek kötelessége felhívni az ügyfél figyelmét azokra az eljárásokra, amelyek során nem szükséges az ügyfél személyes jelenléte, és azon szolgáltatásokra, amelyek használatában a fogyatékkal élő ügyfeleket fogyatékosságuk jellege nem akadályozza. A fogyatékkal élő ügyfél személyes, a Társaság ügyfelek számára nyitva álló helyiségében történő megjelenése esetén biztosítani kell számára a személyes segítségnyújtást, illetve azon ügyfelek esetén, akik segítő, vagy vakvezető kutyával érkeznek, lehetővé kell tenni a vakvezető kutya ügyfelek számára nyitva álló helyiségbe történő belépését; fogyatékkal élő ügyfelek esetén a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges ügyintézés során elegendő időt kell biztosítani az ügyfélnek a szükséges meghatalmazások beszerzéséhez, ügyleti tanú, jelnyelvi tolmács jelenlétének biztosításához; hallássérült ügyfelek esetén minden esetben írásban is kell tájékoztatást nyújtani; hallássérült ügyfelek esetén biztosítani kell, hogy az ügyintézés során az ügyfél kérésére az általa felkért jelnyelvi tolmács is jelen lehessen; biztosítani kell, hogy a szerződéskötési mód minél egyszerűbb legyen: ne kelljen az ügyfélnek feleslegesen nagy távolságot megtennie az ügyfelek számára nyitva álló helyiség és a közjegyző irodája között; a szerződés közokiratba foglalása lehetőség szerint az ügyfelek számára nyitva álló helyiségben történjen; látássérült ügyfelek esetében amennyiben nem közjegyző előtti szerződéskötés történik az ügyintéző olvassa fel az ügyfél részére a szerződést. A szerződés záradékában vagy külön nyilatkozatban rögzíteni kell, hogy a szerződés felolvasása megtörtént. A szerződést, nyilatkozatot az ügyfél nevében aláírhatja állandó vagy eseti meghatalmazottja, állandó vagy eseti névírója. A névbélyegzőt használó ügyfél esetén a szerződést, nyilatkozatot 2 tanú jelenlétében kell aláírnia, a tanúk az ügyfél jóváhagyása esetén a Társaság alkalmazottai is lehetnek; a nem szerződésszerű teljesítéssel kapcsolatos tájékoztatás és ügyintézés során az ügyintéző legyen tekintettel az ügyfél sérülékeny helyzetére és törekedjen arra, hogy az ügyfél fogyatékosságához igazodóan történjen az ügyintézés (pl. hallássérült ügyfelek esetén SMS illetve felszólító levél kerüljön kiküldésre, míg látássérült ügyfelek esetén a telefonos megkeresés ajánlott). 7

Van Hool típusú CNG autóbuszok alkatrészeinek beszerzése

Van Hool típusú CNG autóbuszok alkatrészeinek beszerzése Van Hool típusú CNG autóbuszok alkatrészeinek beszerzése (Eljárás száma: T-24/15) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

ZÁLOG ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT ÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ZÁLOG ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT ÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Multifaktoring Pénzügyi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest ZÁLOG ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT ÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Érvényes: 2012.04.01-től Utolsó frissítés: 2015.03.02.

Részletesebben

Van Hool típusú CNG autóbuszok alkatrészeinek beszerzése (Eljárás száma: T-133/14.)

Van Hool típusú CNG autóbuszok alkatrészeinek beszerzése (Eljárás száma: T-133/14.) Van Hool típusú CNG autóbuszok alkatrészeinek beszerzése (Eljárás száma: T-133/14.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ 2014. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a felcsúti új Faluház megépítése tárgyú, a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásra TARTALOMJEGYZÉK ÚTMUTATÓ

Részletesebben

Ajánlatkérési Dokumentáció. a Gyári új Hidraulika és pneumatika alkatrészek szállítása tárgyú

Ajánlatkérési Dokumentáció. a Gyári új Hidraulika és pneumatika alkatrészek szállítása tárgyú Ajánlatkérési Dokumentáció a Gyári új Hidraulika és pneumatika alkatrészek szállítása tárgyú Kbt. II. rész szerinti, uniós, nyílt közbeszerzési eljáráshoz K1605 Budapest, 2016. Oldal 1 / 62 Tartalomjegyzék:

Részletesebben

S-14/2016. SZÁMÚ SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETI

S-14/2016. SZÁMÚ SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETI Borotai Takarékszövetkezet 6445 Borota, Dózsa György u. 22. Telefon: +36 77 400 068 E-mail: kozpont@borotaitksz.hu www.borotaitksz.hu Cégjegyzékszám: 03-02-000162, Kecskeméti Törvényszék Cégbírósága Adószám:

Részletesebben

IV.4. A fogyasztók részére történő kölcsönnyújtás szabályai

IV.4. A fogyasztók részére történő kölcsönnyújtás szabályai Kivonat a Hartai Takarékszövetkezet a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2014. évi LXXVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Vegyszeres gyom -kártevő és rágcsáló irtás - 2014. NYÍLT ELJÁRÁS Tartalom: I. Tájékoztató II. Iratminták III. Műszaki előírás IV. Szerződés tervezet 2014. 1 I. TÁJÉKOZTATÓ 2

Részletesebben

Motorikus dízelgázolaj beszerzése

Motorikus dízelgázolaj beszerzése Motorikus dízelgázolaj beszerzése (Eljárás száma: T-148/15) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. 1 A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKV Zrt.,

Részletesebben

Mercedes Benz Citaro fékalkatrészek beszerzése

Mercedes Benz Citaro fékalkatrészek beszerzése Mercedes Benz Citaro fékalkatrészek beszerzése (Eljárás száma: T-351/14.) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. 1 / 35 oldal A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ajánlati dokumentáció 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési

Részletesebben

Tisztelt Közép/Nagyvállalati Ügyfelünk!

Tisztelt Közép/Nagyvállalati Ügyfelünk! Tisztelt Közép/Nagyvállalati Ügyfelünk! Alaptarifa módosítás 1. Ezúton értesítjük Közép- és Nagyvállalati tarifacsomaggal rendelkező Előfizetőket, hogy kezdeményezzük az Üzleti Általános Szerződési Feltételek

Részletesebben

29 darab defibrillátor beszerzése

29 darab defibrillátor beszerzése 29 darab defibrillátor beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárás AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ (Eljárás száma: 15/TB-294/12) 2012. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő

Részletesebben

Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezet. Szendrő Hősök tere 2. 3752 ÜZLETSZABÁLYZAT

Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezet. Szendrő Hősök tere 2. 3752 ÜZLETSZABÁLYZAT Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezet Szendrő Hősök tere 2. 3752 ÜZLETSZABÁLYZAT Tartalomjegyzék 1 Általános rendelkezések... 4 1.1 Értelmező rendelkezések... 5 2 Az üzletszabályzat hatálya, nyilvánossága

Részletesebben

106/ÁF. ÁTHIDALÓ- ÉS LAKÁSKÖLCSÖN SZERZŐDÉS Általános Feltételek

106/ÁF. ÁTHIDALÓ- ÉS LAKÁSKÖLCSÖN SZERZŐDÉS Általános Feltételek 106/ÁF ÁTHIDALÓ- ÉS LAKÁSKÖLCSÖN SZERZŐDÉS Általános Feltételek 1. A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1052 Bp. Váci utca 19-21, cégjegyzéket vezető

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2014. 08. 01.

Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2014. 08. 01. A DUNA TAKARÉK BANK Zrt. Igazgatósága 19/2014/IG. számú határozatával jóváhagyott szabályzat A DUNA TAKARÉK BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Lezárva: 2014. 07. 31. Hatályos: 2014. 08. 01. Illés Zoltán

Részletesebben

MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA

MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. Kalcium-klorid oldat és granulátum beszerzése 2011-2012. tárgyban kiírt nyílt közbeszerzési eljáráshoz Módosításokkal egységes szerkezetben A módosítások vastag betűvel és aláhúzással,

Részletesebben

Mérei Ferenc Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet. Javítási, karbantartási és festési szolgáltatások. Ajánlati dokumentáció

Mérei Ferenc Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet. Javítási, karbantartási és festési szolgáltatások. Ajánlati dokumentáció AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Mérei Ferenc Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Javítási, karbantartási és festési szolgáltatások TÁRGYÁBAN INDÍTOTT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ NYILVÁNTARTÁSI

Részletesebben

forint lakáshitellel történ el finanszírozásához

forint lakáshitellel történ el finanszírozásához Hitelszerz dés száma: PÁTRIA Takarékszövetkezet fiókja Tel.:.. H I T E L SZ E R Z D É S Lakás-el takarékossági szerz dés megtakarítási összegének takarékszövetkezeti forint lakáscélú hitellel történ el

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése TARTALOMJEGYZÉK I. ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK 1. A dokumentációban előforduló kifejezések 2. A közbeszerzési eljárás lebonyolításának

Részletesebben

3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt.

3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás x Építési

Részletesebben

A KOCKÁZATVÁLLALÁSSAL KAPCSOLATOS LAKOSSÁGI ÜGYLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

A KOCKÁZATVÁLLALÁSSAL KAPCSOLATOS LAKOSSÁGI ÜGYLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI A KOCKÁZATVÁLLALÁSSAL KAPCSOLATOS LAKOSSÁGI ÜGYLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Szabályzat száma: JOG-001/2014. Jóváhagyó határozat száma: 7/2015 (2015.03.20.) számú Igazgatósági Határozat Hatályos:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 3. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Tolólapos kompaktor beszerzése adásvételi szerződés

Részletesebben

LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLAHITEL-SZERZŐDÉS (fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés)

LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLAHITEL-SZERZŐDÉS (fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés) Szerződésszám:.. LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLAHITEL-SZERZŐDÉS (fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés) amely létrejött egyrészről a Kinizsi Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezése:

Részletesebben

2015. évi törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól

2015. évi törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 2015. évi törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól Az Országgyűlés

Részletesebben

GÉPJÁRMŰ- PÉNZÜGYI LÍZING

GÉPJÁRMŰ- PÉNZÜGYI LÍZING CIB LAKÁSLÍZING ZRT. 1138 BUDAPEST, VÁCI ÚT 140. TELEFON : 485-9800 TELEFAX : 489-6700 GÉPJÁRMŰ- PÉNZÜGYI LÍZING ÜZLETSZABÁLYZAT Hatályos: 2008. augusztus 13.-tól 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Jelen Üzletszabályzat

Részletesebben

Az önkormányzati intézmények részére integrált szélessávú távközlési szolgáltatás biztosítása

Az önkormányzati intézmények részére integrált szélessávú távközlési szolgáltatás biztosítása AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Az önkormányzati intézmények részére integrált szélessávú távközlési szolgáltatás biztosítása 2010. november 1 TARTALOMJEGYZÉK I. ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVİKNEK 1. A dokumentációban

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ Keretmegállapodás a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok felújítási, karbantartási és bontási munkálatainak elvégzésére

Részletesebben

Részvételi felhívás- On-line bankkártyás fizetéshez (VPOS) szükséges banki szolgáltatások megrendelése 2014.

Részvételi felhívás- On-line bankkártyás fizetéshez (VPOS) szükséges banki szolgáltatások megrendelése 2014. Részvételi felhívás- On-line bankkártyás fizetéshez (VPOS) szükséges banki szolgáltatások megrendelése 2014. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/48 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Általános tájékoztatás a jelzáloghitelekről

Általános tájékoztatás a jelzáloghitelekről Általános tájékoztatás a jelzáloghitelekről 1. Hitelező neve (cégneve) és címe (székhelye): 1.1. Polgári Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 4090 Polgár, Hősök útja 8.) 2. A jelzáloghitellel

Részletesebben

tevékenységgé váló tevékenység után benyújtott bevallás

tevékenységgé váló tevékenység után benyújtott bevallás 28714 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 210. szám 3. melléklet a 48/2015. (XII. 30.) NGM rendelethez 18. melléklet a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez 18. melléklet a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez

Részletesebben

Számlaszám: 10402142-49575648-49521007 IBAN kód: HU25 1040 2142 4957 5648 4952 1007

Számlaszám: 10402142-49575648-49521007 IBAN kód: HU25 1040 2142 4957 5648 4952 1007 62874/2015/START számú P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S MÁV-START Zrt. munkavállalóinak közúti szállítása Budapest és Szolnok Járműjavítási telephely között tárgyú ajánlatkéréshez (továbbiakban pályázathoz)

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A B3 TAKARÉK SZÖVETKEZET PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA HATÁLYOS: 2016. március 21. napjától 1 ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1. ALAPADATOK, ALAPFOGALMAK, ÉRTELMEZŐ

Részletesebben

Általános Üzleti Feltételei

Általános Üzleti Feltételei A Deutsche Bank AG Magyarországi Fióktelepe Általános Üzleti Feltételei Elfogadta: Módosítva: Deutsche Bank ZRt. vezet sége 1996. augusztus 26-án (ÁBF 30/1996. sz. határozata alapján) 2002. szeptember

Részletesebben

2003. évi XCII. törvény

2003. évi XCII. törvény 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről[1] I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Alapelvek 1. (1) E törvény célja az adózás rendjének, az eljárás törvényessége és eredményessége érdekében az adózók és

Részletesebben

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.)

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) Pályázati Felhívás " Klíma berendezések javítása " tárgyú nyílt pályázathoz 1.Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

I. AJÁNLATI FELHÍVÁS

I. AJÁNLATI FELHÍVÁS I. AJÁNLATI FELHÍVÁS II. ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK, ÚTMUTATÓ 1.1 Értelmező rendelkezések 1. Ajánlati felhívás vagy Felhívás: Az Európai Unió Hivatalos Lapjában (TED adatbank) e tárgyban jelen közbeszerzési

Részletesebben

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2008. február 20.

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2008. február 20. AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL Budapest, 2008. február 20. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az üzletszabályzat hatálya... 3 2. Hitelműveletek... 3 3. A hitelműveletek általános feltételei...

Részletesebben

2011. évi CXCIX. törvény. a közszolgálati tisztviselőkről

2011. évi CXCIX. törvény. a közszolgálati tisztviselőkről 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről Az erős, de az indokoltnál nem nagyobb, a változásokhoz gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni képes - a nemzeti érdekeket előtérbe helyező - állam

Részletesebben

Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet /Szövetkezeti Hitelintézet/ ÜZLETSZABÁLYZAT

Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet /Szövetkezeti Hitelintézet/ ÜZLETSZABÁLYZAT Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet /Szövetkezeti Hitelintézet/ ÜZLETSZABÁLYZAT S-01/2015. számú Igazgatósági Szabályzat Hatályos: 2016. március 21. napjától Tartalom I. Bevezető rendelkezések... 6 II.

Részletesebben

1997. évi CLV. törvény. a fogyasztóvédelemről

1997. évi CLV. törvény. a fogyasztóvédelemről 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről Az Országgyűlés annak érdekében, hogy olyan szabályozás jöjjön létre, amely biztosítja a fogyasztói érdekek - különösen a biztonságos áruhoz és szolgáltatáshoz,

Részletesebben

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2010. június 28.

AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL. Budapest, 2010. június 28. AZ MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A HITELMŰVELETEK VÉGZÉSÉRŐL Budapest, 2010. június 28. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az üzletszabályzat hatálya... 3 2. Hitelműveletek...3 3. A hitelműveletek általános feltételei...

Részletesebben

Hatályba lép: 2014. március 15.-én

Hatályba lép: 2014. március 15.-én - 1-4028 Debrecen, Simonyi út 20. Cégjegyzékszám: 09-02-000354 Adószám: 11154433-2-09 Á L T A L Á N O S Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T Elfogadta: a Hitelszövetkezet Igazgatósága a 12/2014 (IV.29.) számú

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA Kiskunfélegyháza központtal megvalósuló központi háziorvosi ügyeleti szolgáltatás megrendelése egyszerű közbeszerzési eljárásban 2011.

Részletesebben

A CIB Faktor Zrt. Üzletszabályzata és Általános Szerződési Feltételei. (PSZÁF engedély szám: 2076/1998/F, 287/2000, I-2264/2004)

A CIB Faktor Zrt. Üzletszabályzata és Általános Szerződési Feltételei. (PSZÁF engedély szám: 2076/1998/F, 287/2000, I-2264/2004) A CIB Faktor Zrt. Üzletszabályzata és Általános Szerződési Feltételei (PSZÁF engedély szám: 2076/1998/F, 287/2000, I-) Hatályos: 2015. november 27. napjától 2/46 I. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI

Részletesebben

Hitelkisokos Igazodjon el a hitelek világában!

Hitelkisokos Igazodjon el a hitelek világában! Hitelkisokos Igazodjon el a hitelek világában! A Kisokos tartalma I. Mielőtt belefogna, érdemes átgondolni II. Milyen típusú hitelek léteznek a Raiffeisen Banknál? III. Mit érdemes figyelembe venni a hitel

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az IZINTA Kft. vásárlói részére

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az IZINTA Kft. vásárlói részére ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az IZINTA Kft. vásárlói részére Üdvözöljük a IZINTA Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29/33; Cg.: 01-09-261813; adószám:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkér neve, címe: rségi Nemzeti Park Igazgatóság címe: 9941 riszentpéter, Siskaszer 26/A. telefonszám: +36/30/280-6877 faxszám: +36/94/428-791 kapcsolattartó: Dr. Németh

Részletesebben

Általános szerződési feltételek Törzsrész. Hatálya: 2014. május 1. 1/92

Általános szerződési feltételek Törzsrész. Hatálya: 2014. május 1. 1/92 Törzsrész A Magyar Telekom Nyrt. egyéni előfizetők részére nyújtott, vezetékes telefonszolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételei (rövid neve: Egyéni vezetékes telefon ÁSZF) Hatálya: 2014.

Részletesebben

Takarék Személyi Kölcsönszerződés Fogyasztó Ügyfél számára

Takarék Személyi Kölcsönszerződés Fogyasztó Ügyfél számára Hiteliktatószám: Takarék Személyi Kölcsönszerződés Fogyasztó Ügyfél számára A szerződő felek, egyrészről: Örkényi Takarékszövetkezet székhelye: 2377 Örkény, Kossuth L. u. 34/a cégjegyzék száma: Cg. 13-02-050428

Részletesebben

ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul:

ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul: A Colonial Computer Bt. Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban ÁSZF ) 2015. szeptember 1. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi: ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint

Részletesebben

Üzletszabályzat. STATUS Capital ZRt.

Üzletszabályzat. STATUS Capital ZRt. STATUS Capital Befektetési Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Üzletszabályzat Kiadta: Hatálybalépés: Budapest, 2010. április 22. STATUS Capital ZRt. 2010. május xxxx.-tıl 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

Nyertes ajánlattevő: Tiszanagyfalu, Tímár, Szabolcs, Rakamaz

Nyertes ajánlattevő: Tiszanagyfalu, Tímár, Szabolcs, Rakamaz Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2009 / 47 Ajánlatkérő: Rakamaz Város Önkormányzata Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: Tiszanagyfalu, Tímár, Szabolcs, Rakamaz Beszerzés tárgya: Szolgáltatás

Részletesebben

SZEMÉLYES TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI POLITIKA

SZEMÉLYES TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI POLITIKA Geo Professional Portfolio Zrt. (1036 Budapest, Lajos u. 48-66. B ép. 2. em) SZEMÉLYES TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI POLITIKA Verziószám Hatály Elfogadó határozat Módosítás

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2016.2.9. L 32/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2016/161 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015. október 2.) a 2001/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az emberi

Részletesebben

Ászári Közös Önkormányzati Hivatal KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Ászári Közös Önkormányzati Hivatal KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Ászári Közös Önkormányzati Hivatal KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT 2015 I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szabályzat célja A szabályzat célja, hogy a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvényben

Részletesebben

ERSTE LAKÁSLÍZING ZRT.

ERSTE LAKÁSLÍZING ZRT. Az Erste Lakáslízing Zártkörűen Működő Részvénytársaság ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI (ÁSZF) GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓK ÉS EGYÉB JOGI SZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT INGATLAN PÉNZÜGYI LÍZING

Részletesebben

Magyarország-Lajosmizse: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 2016/S 074-128312. Ajánlati/részvételi felhívás.

Magyarország-Lajosmizse: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 2016/S 074-128312. Ajánlati/részvételi felhívás. 1 / 16 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:128312-2016:text:hu:html Magyarország-Lajosmizse: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 2016/S 074-128312

Részletesebben

A Formatervezésiminta-oltalom

A Formatervezésiminta-oltalom A Formatervezésiminta-oltalom 1 Mi a formatervezés? A külső megjelenés kialakítása, vagy megváltoztatása anélkül, hogy a belső (műszaki) tartalom érintve lenne. Ami nélkül a termék tökéletesen működik,

Részletesebben

1. A beszámolókészítés alapjai

1. A beszámolókészítés alapjai 1. A beszámolókészítés alapjai Képzési cél: E fejezetben a hallgató egyrészt az előző évben tanultakat átismételve részletesebben megismerheti a beszámolási kötelezettség és a könyvvitel kapcsolatát, a

Részletesebben

A Magyar Telekom Nyrt. helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételei (rövid neve: TV ÁSZF)

A Magyar Telekom Nyrt. helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételei (rövid neve: TV ÁSZF) Törzsrész A Magyar Telekom Nyrt. helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételei (rövid neve: TV ÁSZF) Hatálya: 2014. május 7. Utolsó módosítás: 2014.05.05. Hatálya:

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. a Nemzeti Civil Alapprogram 2009. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához

ÚTMUTATÓ. a Nemzeti Civil Alapprogram 2009. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához ÚTMUTATÓ a Nemzeti Civil Alapprogram 2009. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához Kiadás dátuma: 2010. február 23. Utolsó módosítás dátuma: 2010. április 12. Készítette: ESZA Társadalmi Szolgáltató

Részletesebben

TÜKE BUSZ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA

TÜKE BUSZ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA TÜKE BUSZ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA 4. SZ. MÓDOSÍTÁS Hatályos: 2014. július 22. napjától Az Üzletszabályzatot jóváhagyta: a Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Tiszántúli Első Hitelszövetkezet KM5. számú melléklet Adatkezelési tájékoztató Hatályos: 2016. május 01. Adatkezelési tájékoztató Bevezetés A Tiszántúli Első Hitelszövetkezet (a továbbiakban: [Hitelszövetkezet)

Részletesebben

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ LAKÁSCÉLÚ HITELEK ÁLLAMI TÁMOGATÁSÚ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ LAKÁSCÉLÚ HITELEK ÁLLAMI TÁMOGATÁSÚ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ A PILLÉR Takarékszövetkezet ebben a tájékoztató anyagban segítséget kíván nyújtani Önnek ahhoz, hogy a hitelfelvétele során kellő körültekintéssel, felelős odafigyeléssel hozza meg azon

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet:

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Az EGT/ Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében a magyar környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek támogatása, a Második Nemzeti Környezetvédelmi Program

Részletesebben

Kölcsönszerződés fogyasztóknak nyújtott forint alapú lakáscélú kölcsönhöz

Kölcsönszerződés fogyasztóknak nyújtott forint alapú lakáscélú kölcsönhöz Hitelszámla szám:...-... A hitel ikt. száma:... A hitel száma:... Készítette:... Ellenőrizte:... Engedélyezte:... Utalványozta:... Kölcsönszerződés fogyasztóknak nyújtott forint alapú lakáscélú kölcsönhöz

Részletesebben

LAKOSSÁGI PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ

LAKOSSÁGI PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK LAKOSSÁGI PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet (székhelye: 4900 Fehérgyarmat, Móricz Zs. u.19., cégjegyzékszáma:

Részletesebben

Novotron Informatikai Zrt.

Novotron Informatikai Zrt. Novotron Informatikai Zrt. a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség tagja Általános Szerződési Feltételek üzleti internet elérési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2015. június 1. 1. Általános

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft. AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Adásvételi szerződés keretében használt autóbusz beszerzése tárgyú közbeszerzési eljáráshoz 1 I. ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK, ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐK

Részletesebben

262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól I. FEJEZET

262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól I. FEJEZET 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól A Kormány a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 32. (1) bekezdésének

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT Hatályos 2016. március 21-től TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések...1 Betétgyűjtés...25 Bankhitel és bankkölcsön ügyletek...32 Pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása...67 Bankkártya

Részletesebben

Kiegészítő tájékoztatás a 2015/S 167-304450 számú közbeszerzési eljáráshoz.

Kiegészítő tájékoztatás a 2015/S 167-304450 számú közbeszerzési eljáráshoz. Kiegészítő tájékoztatás a 2015/S 167-304450 számú közbeszerzési eljáráshoz. Kérdés 1. Elegendő T. Ajánlatkérő számára az egyéni vállalkozói igazolványom másolatának csatolása az egyéni vállalkozói jogi

Részletesebben

A konstrukciót a Mohácsi Takarék Bank Zrt. (címe: 7700 Mohács Dózsa György utca 31) (továbbiakban: Hitelintézet) nyújtja Lehetséges hitelcélok:

A konstrukciót a Mohácsi Takarék Bank Zrt. (címe: 7700 Mohács Dózsa György utca 31) (továbbiakban: Hitelintézet) nyújtja Lehetséges hitelcélok: Lehetséges hitelcélok: A kölcsöntermékeket hitelcél megjelölése nélkül lehet igényelni. Az igényelhető hitel devizaneme: Forint Igénylési feltételek: Adós minőségében igénylő ügyfél esetén a)devizabelföldi,

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF)

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Az üzemeltető adatai Cégnév: Tectron Kft. Székhely: 9022 Győr Rákóczi u.24 Hungary. Levelezési cím: 9025 Győr Bálint Mihály u.59 Hungary Adószám: 11139234-2-08 Közösségi

Részletesebben

Készítés/utolsó módosítás időpontja: 2011.11.30. 2. oldal, összesen: 83

Készítés/utolsó módosítás időpontja: 2011.11.30. 2. oldal, összesen: 83 Általános Szerződési Feltételek Nyilvános televízióműsor-elosztás elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatás igénybevételére Szélmalom Kábeltévé Zrt. a tagja Hatályba lépés napja:

Részletesebben

262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól

262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól 1. oldal 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól A Kormány a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 32. (1) bekezdésének

Részletesebben

1/a. sz. melléklet. A jelzáloghitel felhasználása: A kölcsön lehet lakáscélú (új vagy használt lakás vásárlására folyósított) vagy szabadfelhasználású

1/a. sz. melléklet. A jelzáloghitel felhasználása: A kölcsön lehet lakáscélú (új vagy használt lakás vásárlására folyósított) vagy szabadfelhasználású A jelzáloghitel felhasználása: A kölcsön lehet lakáscélú (új vagy használt lakás vásárlására folyósított) vagy szabadfelhasználású A fedezetként felajánlott ingatlan területi elhelyezkedése: a Takarékbank

Részletesebben

A CIB Bank Zrt. BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZATA. Hatályos: 2014. március 15-től

A CIB Bank Zrt. BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZATA. Hatályos: 2014. március 15-től A CIB Bank Zrt. BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZATA FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE Hatályos: 2014. március 15-től Tartalomjegyzék 1. Bankszámlavezetés...3

Részletesebben

25/2013. számú Hirdetmény ingatlanfedezettel nyújtott hitelekről (2013.05.02.)

25/2013. számú Hirdetmény ingatlanfedezettel nyújtott hitelekről (2013.05.02.) 25/2013. számú Hirdetmény ingatlanfedezettel nyújtott hitelekről (2013.05.02.) I. Piaci hitelek ingatlanfedezettel, egyenletes törlesztéssel (2012.07.16-tól nyújtott kölcsönök) Kamatfelárak: Standard kamatfelár:

Részletesebben

"Neonatológiai ügyelet ellátása" szolgáltatás megrendelés

Neonatológiai ügyelet ellátása szolgáltatás megrendelés "Neonatológiai ügyelet ellátása" szolgáltatás megrendelés Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/30 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/124

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/124 Eljárást megindító felhívás; tárgya: Szállítási szerződés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata helyi központosított közbeszerzéshez tartozó intézmények élelmiszer nyersanyagigényének ellátása Közbeszerzési

Részletesebben

Általános szerződési feltételek Üzletszabályzat

Általános szerződési feltételek Üzletszabályzat Általános szerződési feltételek Üzletszabályzat Jelen dokumentum elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik. Amennyiben a webáruház működésével kapcsolatban

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Szakoly Község Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Oktatási, képzési szolgáltatások beszerzése tárgyú Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásra AJÁNLATTÉTELI

Részletesebben

Általános tájékoztatás a jelzáloghitelekről

Általános tájékoztatás a jelzáloghitelekről Általános tájékoztatás a jelzáloghitelekről 1. Hitelező neve: PILLÉR Takarékszövetkezet Székhelye: 6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 1. honlapja: www.pillertksz.hu 2. A jelzáloghitellel kapcsolatos adatok

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/80

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/80 TÁMOP 3.1.3-11/2-2012-0060 azonosító számú Földes Ferenc Gimnázium Természettudományos labor elnevezésű projekt keretében laboreszközök és vegyszerek beszerzése tárgyú eljárást megindító hirdetmény Közbeszerzési

Részletesebben

25515/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Elektronikai alkatrészek, érzékelők és mérőváltók beszerzése... tárgyú beszerzéshez

25515/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Elektronikai alkatrészek, érzékelők és mérőváltók beszerzése... tárgyú beszerzéshez 25515/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Elektronikai alkatrészek, érzékelők és mérőváltók beszerzése... tárgyú beszerzéshez Budapest, 2015. - 1 - Tartalomjegyzék P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S... 3-2

Részletesebben

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.I. emelet 137. szoba

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.I. emelet 137. szoba Pályázati Felhívás Fedélzeti WLAN szolgáltatás 1. Ajánlatkérő neve, címe: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. Kapcsolattartási cím: MÁV-START Vasúti Személyszállító

Részletesebben

1.oldal. Kft. ÁLTALÁNOS SZERZ DÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

1.oldal. Kft. ÁLTALÁNOS SZERZ DÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE 1.oldal Kft. ÁLTALÁNOS SZERZ DÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Létrehozva: 2011.05.02 Hatályba lépés: 2012.05.01. Utolsó módosítás:2012.03.21 Utolsó Módosítás:2014.09.01

Részletesebben

HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S 1-001580. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S 1-001580. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:1580-2012:text:hu:html HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S 1-001580 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben*

Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben* B é k é s c s a b a i L a k á s s z ö v e t k e z e t 5600 Békéscsaba, Hunyadi tér 6. sz. Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben* 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35.

HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35. HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35. DOKUMENTÁCIÓ 1K MÉRETŰ LCD MONITOROK BESZERZÉSE tárgyú, nyílt, uniós értékhatárt meghaladó, közbeszerzési eljáráshoz 2015. JÚNIUS 19. 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Földgáz energia beszerzése 2014

Földgáz energia beszerzése 2014 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (8600 Siófok, Fő tér 1.) DOKUMENTÁCIÓ Földgáz energia beszerzése 2014 TÁRGYÚ KBT. MÁSODIK RÉSZE SZERINTI NYÍLT [KBT. 83. (1) BEKEZDÉS SZERINTI] KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ 2014.

Részletesebben

HU-Budapest: Orvosbiológiai berendezések 2008/S 181-240500 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Budapest: Orvosbiológiai berendezések 2008/S 181-240500 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:240500-2008:text:hu:html HU-Budapest: Orvosbiológiai berendezések 2008/S 181-240500 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés

Részletesebben

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

2003. évi XCII. törvény

2003. évi XCII. törvény 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről [1] I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Alapelvek 1. (1) E törvény célja az adózás rendjének, az eljárás törvényessége és eredményessége érdekében az adózók és

Részletesebben

Örkényi Takarékszövetkezet. Általános Szerződési Feltételei. Lakossági folyószámlahitel-szerződésekhez

Örkényi Takarékszövetkezet. Általános Szerződési Feltételei. Lakossági folyószámlahitel-szerződésekhez Általános Szerződési Feltételei Lakossági folyószámlahitel-szerződésekhez Hatályos 2015. 11.10. napjától I. Bevezető rendelkezések 1. A lakossági folyószámlahitelek általános szerződési feltételeinek hatálya

Részletesebben

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. Általános Szabályok 4 1. Alapfogalmak, értelmező rendelkezések 4 2. Üzletszabályzat hatálya, a Hitelintézet és az

Részletesebben

Doboz Nagyközség Önkormányzatának 5/2009. /III.20./ rendelete az önkormányzat vagyonáról

Doboz Nagyközség Önkormányzatának 5/2009. /III.20./ rendelete az önkormányzat vagyonáról Doboz Nagyközség Önkormányzatának 5/2009. /III.20./ rendelete az önkormányzat vagyonáról Doboz Nagyközség Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. Tv. 79. -ának (2) bekezdés b) pontja, valamint a 80. (1)

Részletesebben

Iparművészeti Múzeum 1091 Budapest, Üllői út 33-37. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM 2016/S 091-162660. Budapest, 2016. május

Iparművészeti Múzeum 1091 Budapest, Üllői út 33-37. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM 2016/S 091-162660. Budapest, 2016. május Iparművészeti Múzeum 1091 Budapest, Üllői út 33-37. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM Szállítási szerződés Transzparencia program keretében szerver állomás kialakításához szükséges eszközök beszerzésére tárgyában

Részletesebben

Hatályos: 2015. július 03-tól 1.sz.melléklet ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Hatályos: 2015. július 03-tól 1.sz.melléklet ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1.sz.melléklet ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT LAKOSSÁGI FIZETÉSI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ Az Bakonyvidéke Takarékszövetkezet (székhelye: 2870 Kisbér, Kossuth

Részletesebben