EMLÉKEZTETŐ 8. Mikrokörzeti Fórum, december 10., 17:00

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EMLÉKEZTETŐ 8. Mikrokörzeti Fórum, 2015. december 10., 17:00"

Átírás

1 EMLÉKEZTETŐ 8. Mikrokörzeti Fórum, december 10., 17:00 A nyolcadik Mikrokörzeti Fórumra én 17:00 órakor került sor a Pécsudvardi Művelődési Ház épületében. Zsdrál Artúr köszöntötte a résztvevőket, majd a következőket mondta el: Pályázati rendszerek kapcsán sorsunkat is meghatározhatja ra vonatkozóan azon pályázati lehetőségek, tervek összeállítása, amely később, mint lehetőség megjelenhet a pályázati kiírásokban. Mi határozhatjuk meg a számunkra jó programokat. Ezt követően bemutatta a Tervező Csoport részéről jelenlévő Dr. Schleich Máriát, valamint a munkaszervezet részéről jelenlévő tagot, Vanyúr Arnoldot. Ezt követően Dr. Schleich Mária ismertette a fórum felépítését. Első pontban az elmúlt időszak tapasztalatairól beszélt. Megkért mindenkit, töltsék ki a jelenléti ívet pontosan, mivel ki lesz küldve a megadott e- mail címekre egy projektgyűjtő adatlap, melyet kitöltve várunk vissza szintén ben. Ezeket az ötleteket, javaslatokat a Tervezői Csoport fogja beleilleszteni a vidékfejlesztési stratégiába. A as időszakot bemutatva elmondta, hogy 2007-ben kezdtük a tervezést, 38 településen, 7 mikrokörzetben, minden mikrokörzetben 3-3 fórum került megrendezésre. A fórumokat követően lett benyújtva a HVS, megalakultak a HACS-ok. Eleinte lelkesek voltak a szereplők, fórumokon aktív volt a részvétel. Később csökkent az aktivitás, mindenki azt várta, hogy könnyen pénzhez lehet jutni, de mikor látták, hogy ez nehezebb folyamat. Azonban ahogy haladtunk az időben, egyre több sikeres pályázat született ban indultunk az első pályázatokkal. 4 tengely volt, mi a vidékfejlesztési forrásokat a 3. és 4. tengely tartalmazta. A 3-as tengelyben: mikrovállalkozások fejlesztése, turisztikai tevékenységek ösztönzése, vidéki örökség megőrzése, falufejlesztés. A 4-es tengely volt a LEADER, itt célterületek, intézkedések lettek kiírva azokkal az elképzelésekkel, melyek a korábbi mikrokörzeti fórumokon megfogalmazódtak. Ezt követően átvette a szót Vanyúr Arnold, a Mecsekvidék HACS munkaszervezetének a tagja, aki a pályázatok alakulásáról beszélt ban indultunk az első pályázatokkal. 4 tengely volt, mi a 3. és 4. tengellyel foglakoztunk. 3-as tengelyben: mikrovállalkozások fejlesztése, turisztikai tevékenységek ösztönzése, vidéki örökség megőrzése, falufejlesztés. A 4-es tengely volt a LEADER, itt célterületek lettek kiírva. Első körben aktívak voltak a pályázók, források nagy része le lett kötve, melyet volt, aki felhasznált, volt, aki nem. Mi is tapasztalatlanok voltunk, pályázóknak is új és bonyolult volt a papír alapú rendszer, sok dokumentumot kértek be. Mi a pécsi MVH-hoz tartoztunk. Véleménye szerint nem volt túl rugalmas az ügyintézés. Jogszabályi keretek meg voltak szabva.

2 Sokszor lehetett hiánypótoltatni. Volt olyan eset, hogy 1-2 év eltelt, mire támogatási döntés született. Sok építéses pályázat volt. Idővel felmentek az árak és az önerő megemelkedett a pályázotthoz képest. Mi főleg a pályázatok rögzítésében segítettünk. Később akkreditációs szerződést kötöttünk, ekkor már mi is ügyintézhettünk. Átkerültünk a kaposvári MVH-hoz, ahol sokkal rugalmasabbak és tapasztaltabbak voltak az ügyintézők ben a LEADER pályázatok is kiírásra kerültek, 35 sikeres pályázat született. Gyorsabb, hatékonyabb volt az ügyintézés. Ezt követően volt 2011-ben és 2013-ban is volt LEADER kiírva, a tartalékokból kapott a HACS plusz forrást, több pénzt ki lehetett pályáztatni. Újra ki lettek írva a 3-as tengely keretein belül a falumegújítás és fejlesztés, turisztikai tevékenységek ösztönzése, mikrovállalkozások fejlesztése, vidéki örökség megőrzése pályázatok is. A pécsudvardi mikrokörzetben minden településen megvalósult legalább 1 sikeres projekt. Részünkről próbáltunk minél több segítséget nyújtani, helyszínekre kijártunk, igyekeztünk terepen is dolgozni, helyben segíteni a pályázóknak. Ezután rátért a as időszak bemutatására. A jelenlegi jogszabályok alapján 433 millió forint az, amit ki ehet pályáztatni. Nem lesznek 50 milliós nagy pályázatok, sok kicsi projektre lesz lehetőség, minél többen vigyenek el kevesebb összegeket. Fontos feladatunk, hogy ami nem fér bele ebbe a programba, azokhoz a projekteket is igyekszünk pályázati forrást találni. Segíteni fogunk más forrásokat keresni a pályázni kívánóknak. AGENDA 2020: ERFA, ESZA, EMVA EU jogszabály alapján közös stratégiai keretrendszer van meghatározva. Ez a KSK rendelet, vagy CFS (angol rövidítés) rendelet. 32. cikk szól a közösségvezérelt helyi fejlesztésekről, ezek a CLLD fejlesztések. Ez EMVA források keretében a LEADER. Az EMVA feltételrendszere leírta, hogy a LEADER-t tovább kell vinni és a VP-n belül 5%-ot kell elkölteni Magyarországon. 38 településsel fog az Akciócsoport továbbra is működni. Összesen 28 ezer főt takar ez a térség. Akkreditációs kérelmet nyújtottunk be, megkezdhetjük a tervezést. Ránk jutó forrás 510 millió Ft, fejlesztésre ~433 millió Ft jut. Maradék 77 millió Ft működési és animációs költségekre van. PTK alapú lesz a rendszer, Támogatói Okiratot vagy Támogatói Határozatot fogunk kapni. Az Irányító Hatóság a Miniszterelnökség lesz, ezen belül a Vidékfejlesztési Államtitkárság, kifizető továbbra is az MVH. 19. intézkedés alatt van a LEADER. Nem Budapestről mondják meg, milyen fejlesztéseket kell csinálni, hanem helyben határozzunk meg. Aktívnak kell lenni. Beszélgetni, ötletelni kell, hogy mindenki elképzelése megvalósulhasson.

3 Előző ciklusba jogcímrendeletek voltak, most felhívások lesznek egységesen a palyazat.gov.hu-n. Előzőleg postán lehetett pályázni, vagy ügyfélkapun. Most ún. fair rendszeren keresztül lesznek benyújthatók a pályázatok. Ezt követően elmondta, hogy a következő feladat az lenne, hogy SWOT analízist készítsünk. El kell mondani és le kell írni, hogy a térségben milyen erősség/gyengeségeket, lehetőség/veszélyt látnak. Felmérjük, helyben hogyan látják a fejlesztési potenciált, ez alapján összeállítunk fejlesztési lehetőségeket. Erősségek Falusiak emberségessége Természeti, tájképi értékek Jó földrajzi helyzet, megfelelő közlekedési lehetőségek Jól és eredményesen működő önkormányzat Mezőgazdasághoz kapcsolódó, működő vállalkozások Meglévő intézményhálózat Szép környezet, tiszta levegő Értékes régészeti leletek, műemlékek Erős identitástudat Meglévő infrastruktúra Jól működő helyi közösség A nemzetiségi kultúra meglévő értékei Jó közbiztonság Van a helyiekben lelkesedés és tenni akarás Meglévő közösségi terek Pécs város közelsége Adottságok a falusi öko-turizmus fejlesztéséhez Kulturális örökség Elő hagyományok Közösségi és kulturális rendezvények száma Meglévő lakótelkek és lakótelkek kialakításának lehetősége Meglévő, értékes humánerőforrás Helyi termékek megléte Gyengeségek Kihasználatlan közösségi terek Városközelség Szálláshelyek hiánya a településen A helyi vállalkozások nem teremtenek helyben munkalehetőséget, nem éreznek felelősséget a településük iránt, nem vesznek részt a helyi fejlesztő munkában, a település közösségi életében Rendezvényeken való résztvevők megosztottsága Közművesítetlen lakótelkek Kihasználatlan erőforrások Nincsenek helyben munkahelyek A közeli települések sem biztosítanak kellő számú munkahelyet Részleges intézményhálózat Alacsonyan képzett munkaerő újratermelődése

4 Lehetőségek Horgászturizmus kiépítése Mária út program Beköltözők száma és részvétele a helyi közösségi életben Vándortábor, erdei iskola Szőkédi tórendszer mellett kerékpárút megépítése, kerékpáros turizmus kiépítése Úthálózat fejlesztésével összekötő út megépítése Siklós, Pogány, Villány felé Fiatalok helyben tartása Műemlék jellegű épületek megóvása, felújítása Helyi közösségek kiemelten a fiatalok és a betelepülők életének fejlesztése Veszélyek Gyökérnélküli fiatalság Internet függőség A népesség további fogyása elnéptelenedés A közlekedés elzártságának tartóssága A képzett fiatalok elhagyják a települést Projektötletek Áta: - Helytörténeti gyűjtemény visszaszerzése, fejlesztése - Bosnyák ház megvásárlása és benne tájház létrehozása - Erdei iskolával való kapcsolatépítés, közös programok szervezése - Mária út programjának és infrastruktúrájának továbbfejlesztése - ÁFÉSZ bolt és kocsma megvásárlása, önkormányzati üzemeltetése - Üresen maradt házak karbantartása házfelújító program elindítása - Útfelújítás - Orvosi rendelő akadálymentessé tétele - Polgármesteri Hivatal felújítása - Ravatalozó felújítása és előtető építése, illemhely építése - Kultúrház külső szigetelése, homlokzat felújítása - Energiahatékonysági fejlesztések a meglévő intézményekben - Csapadékvíz elvezetése - Kerékpárút Áta-Szőkéd-Pogány között a zarándokút mentén - Halastó felújítása, a tó tisztítása - Park rendezés szabadtéri színpad építése - Szennyvízrendszer megépítése - Mélyszegénység kezelése munkahely teremtéssel és szociális szolgáltatásokkal Szőkéd: - Tájházi gyűjtemény bemutatásának fejlesztése tudatosabb marketing munkával, kiadvány készítéssel - Helyi értékleltár készítése a település meglévő építészeti és természeti értékeiről

5 - Tíz évre szóló értékmegőrző program összeállítása, amely az épített örökség megőrzését szolgálja. A szakmai segítség igényléséhez kapcsolatfelvétel a PTE Műszaki karán az építész intézetekkel. - Szent Mihály napi búcsú felelevenítése, a régi évszakváltó hagyományok bemutatásával, térségi szintű nagyrendezvény és programsorozat keretében - A még élő helyi nemzetiségi (horvát, roma) hagyományok lejegyzése, összegyűjtése kiadvány formájában való megjelenítése. - Helyben kis kertészet létrehozása a település virágosításához szükséges növények előállítására - Őshonos szilvafák telepítése Szilvárium ház létrehozása, amelyben szilvából készült lekvár, pálinka és lepény kapható - Péntek Judit pajtájából pajtaszínház létrehozása, a helyi báb és amatőr színjátszás újraélesztése, működtetése - Közösségvezetők képzése, közösségfejlesztési program és folyamat elindítása - Fiatalok felkészítése (a még tanuló, pályakezdő) tréningekkel, oktatással, a falu, a térség közösségi életében való részvételére. - Helyi faluszépítő és fejlesztő program elindítása - Játszótér és közösségi park felújítása, fejlesztése - Délutáni tanulószoba, foglalkoztató, horvát nyelv tanulása és hagyományok megismerése szervezett keretek között, együttműködve a Horvát Nemzetiségi Önkormányzattal és a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal. - Szervezett szabadidős program biztosítása az iskolás gyermekek és az ifjúság számára a Művelődési Házban. - Nyári szünet idejére gyermekfelügyelet és szabadidős programok biztosítása nyári táborokkal, együttműködés az átai erdei iskolával közös programok szervezésében. - Vándortábor kialakítása a Művelődési Házban - Ismertté tenni, bekapcsolódni az alábbi tematikus turisztikai programokba: Zöld út program, Mária út program, Gasztronómiai program, Örökség-program - A Szent Mihály napi búcsú ünnepkörének és hagyományának térségi szintű rendezvénnyé fejlesztése - Helytörténeti gyűjtemény és a tájház épületében ismeretátadó programok szervezése csipkekészítés, nemzetiségi viselet készítésének bemutatása - Falusi vendéglátók képzése, speciális szakismerettel rendelkező helyi humánerőforrás fejlesztése - Marketing és kommunikációs tevékenység fejlesztése - Nyári gyermek és ifjúsági táborok, vándortáborok szervezése - A nyitott kemencében hagyományos és tájjellegű ételek készítésének bemutatása, tanítása horvát nemzetiségi ételek helyi gasztronómiai gyűjteményének összeállítása, kiadvány formájában történő megjelentetése - Helyi termékek értékesítési rendszerébe való bekapcsolódás - Üressé, gazdátlanná vált házak karbantartására forrásalap létrehozása, a házak felújítása, turisztikai célú hasznosítása, vándortábor kialakítása - A műveletlen kiskertek számbavétele, használatbavételi lehetőségük kidolgozása - Helyi termékfelesleg gyűjtésének megszervezése áruk cseréje helyi rendszerének kidolgozása, megszervezése - Helyi foglalkoztatási lehetőségek bővítése a helyi vállalkozókkal való együttműködésben - Téli esték programsorozat elindítása a helyi termelők számára, a kiskerti növénytermesztés, a helyi termékek előállításával kapcsolatos termelés technológiai ismeretek elsajátításához

6 Lothárd: - Önfenntartóvá válást elősegítő képzés, tanulási folyamat elindítása - Homoktövis ültetvény létrehozása egészségmegőrző célú hasznosítása - Levendula ültetvény létrehozása helyi értékesítés, feldolgozás megvalósítása - házfelújító program kezdeményezése, - települést bemutató programsorozat indítása az értékek és hagyományok leírását tartalmazó kiadvány eljuttatása az érdeklődőkhöz, potenciális beköltözőkhöz - turisztikai programhoz kapcsolódó település bemutató programok szervezése - a településsel kapcsolatos információk megjelenésének rendszeresítése a térségi médiában, kábeltelevízióban - Átkötő út megépítése a pécs-harkányi úthoz, Kisherenddel, Átával közösen, - Alternatív szennyvízkezelés megtervezése, megvalósítása, - Az autópálya közelsége, mint lehetőség kihasználása, telephely létesítés, vállalkozások letelepítése - Szennyvízrendszer kialakítása - Volt tanácsi lakások visszaszerzése, fiatalok letelepítése - Helyi önsegítő csoport létrehozása az idősek és egyedülállók támogatására, főzés, mosás, vasalás, takarítás - Hagyományőrzés, szabadidős és kulturális programok szervezése - Energia-megtakarító eljárások elterjesztése, különösen a háztartások körében - Házfelújító program - Útjavítás Szemely: - IKSZT programban való részvétel - Szennyvízrendszer kiépítése - Kerékpárút megépítése Pécsudvard: - IKSZT programban való részvétel - Szennyvízrendszer megépítése - Útjavítás - Közös Önkormányzati Hivatal épületének felújítása - Óvoda- tagóvoda létrehozása Kelt: Pécs, december 10.

EMLÉKEZTETŐ 7. Mikrokörzeti Fórum, 2015. december 8., 17:00

EMLÉKEZTETŐ 7. Mikrokörzeti Fórum, 2015. december 8., 17:00 EMLÉKEZTETŐ 7. Mikrokörzeti Fórum, 2015. december 8., 17:00 A hetedik Mikrokörzeti Fórumra 2015.12.08-án 17:00 órakor került sor az Orfűi IKSZT épületében. Füziné Kajdy Zita köszöntötte a résztvevőket,

Részletesebben

Tervezési törekvések a vidékfejlesztésben

Tervezési törekvések a vidékfejlesztésben XVIII. Országos Urbanisztikai Konferencia Vidékről A város és vidékének tervezése a rurális térségek szemszögéből Hajdúböszörmény, 2012. október 11. Tervezési törekvések a vidékfejlesztésben Dr. Mezőszentgyörgyi

Részletesebben

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader. Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.hu HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 TERVEZET 2016.

Részletesebben

Itt a helyünk értéket teremtő, egészséges és éltető térséget gyermekeinknek!

Itt a helyünk értéket teremtő, egészséges és éltető térséget gyermekeinknek! Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport Itt a helyünk értéket teremtő, egészséges és éltető térséget gyermekeinknek! HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 Közgyűlés által jóváhagyott végleges

Részletesebben

LEADER HACS HÍRLEVÉL 2013. november

LEADER HACS HÍRLEVÉL 2013. november LEADER HACS HÍRLEVÉL 2013. november Tisztelt Olvasó! Ön az Egy jobb életért Közhasznú Egyesület LEADER Hírlevelét olvassa. A LEADER HACS Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy tájékoztatásban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Tervezői csoport üléssel egybekötött ELNÖKSÉGI ülésről, 2016. március 21., 17:00 órakor

JEGYZŐKÖNYV Tervezői csoport üléssel egybekötött ELNÖKSÉGI ülésről, 2016. március 21., 17:00 órakor JEGYZŐKÖNYV Tervezői csoport üléssel egybekötött ELNÖKSÉGI ülésről, 2016. március 21., 17:00 órakor A rendkívüli elnökségi ülésre 2016.03.21-én 17:00 órakor került sor a Mecsekvidék Egyesület tárgyalótermében

Részletesebben

A 2014-20-as pénzügyi ciklus tervezési feladatai

A 2014-20-as pénzügyi ciklus tervezési feladatai A 2014-20-as pénzügyi ciklus tervezési feladatai Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató, OSZB társelnök Szaktanácsadás 2013 EMVA FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSA Összes forrás: 1300-1400 Mrd Ft I. tengely: A mezőgazdasági

Részletesebben

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 19 /2016. (V. 27.) számú határozattal egyhangúlag

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia

Helyi Fejlesztési Stratégia 2016. Helyi Fejlesztési Stratégia Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület 1. mérföldkő Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló.2 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Ipoly-menti Palócok HACS HFS 2016.

Ipoly-menti Palócok HACS HFS 2016. Vezetői összefoglaló 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020 céljaihoz Helyi Fejlesztési Stratégiánk hozzájárul az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésre

Részletesebben

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január - IV. évf. 1. szám Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január 12-én tartotta évnyitó ülését a Vértes-Gerecse Közösség Elnöksége. A napirendi pontok között az alábbi témák szerepeltek: 1. Fejlesztési

Részletesebben

2014 2020 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA DRAFT VERZIÓ. Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület Tervezési Munkacsoport 2015. November 20.

2014 2020 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA DRAFT VERZIÓ. Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület Tervezési Munkacsoport 2015. November 20. 214 22 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA DRAFT VERZIÓ Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület Tervezési Munkacsoport 215. November 2. HFS megalkotásának és elfogadásának módszertana LEADER alapelvek érvényesülésének

Részletesebben

Balaton-felvidéki Akciócsoport LEADER vidékfejlesztési közösség. Éltető Balaton-felvidék Helyi Fejlesztési Stratégia

Balaton-felvidéki Akciócsoport LEADER vidékfejlesztési közösség. Éltető Balaton-felvidék Helyi Fejlesztési Stratégia Balaton-felvidéki Akciócsoport LEADER vidékfejlesztési közösség Éltető Balaton-felvidék Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Készítette: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 1 Verzió lezárása: 2016. április

Részletesebben

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 TERVEZET A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 11/2016. (I. 28.) számú határozattal egyhangúlag

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. A Tervezést Koordináló Csoport beszámolója a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia készítése állapotáról napirendi pont:

Jegyzőkönyv. 1. A Tervezést Koordináló Csoport beszámolója a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia készítése állapotáról napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: Az Észak-Kaposi Partnerek Helyi Vidékfejlesztési Közösség 2008. április 28.-án 17 órai kezdettel tartott ülésén. Ülés helye: Faluház, Várda Akác u. 1. Jelen vannak: A jelenléti ív

Részletesebben

111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések

111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések TÁJÉKOZTATÓ RÉSZANYAG AZ ÚMVP MB RÉSZÉRE AZ ÚMVP EGYES INTÉZKEDÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ IDŐSZAKA: 2011. DECEMBER 1-31. ÚMVP I. tengely 111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó

Részletesebben

Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület. 2015-HFS tervezés

Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület. 2015-HFS tervezés Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület 2015-HFS tervezés Helyi Fejlesztési Stratégia Tervezett LEADER forrásösszeg: 245.000.000 Ft Jelentős csökkenés a korábbi ciklushoz képest A LEADER csak kiegészítő

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KINCSESBÁNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK TELJES FELÜLVIZSGÁLATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ MEGBÍZÓ: Kincsesbánya Község Önkormányzata 8044 Kincsesbánya, Kincsesi út 39. FELELŐS TERVEZŐ: Fehér Vártervező

Részletesebben

Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten

Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten TÁMOP-7.2.1-11/K Technikai segítségnyújtás 1085 Budapest,

Részletesebben

1. Vezetői összefoglaló Terjedelme: legfeljebb 2 oldal. 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 1.2 Főbb célkitűzések

1. Vezetői összefoglaló Terjedelme: legfeljebb 2 oldal. 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 1.2 Főbb célkitűzések 1. Vezetői összefoglaló A Vezetői összefoglaló a HVS felülvizsgálati folyamatának és tartalmának rövid összegzése. Felidézi a HVS hez megfogalmazott Jövőképet, majd röviden indokolja a felülvizsgálat szükségességét,

Részletesebben

A vidékfejlesztési támogatások rendszere 2014 után

A vidékfejlesztési támogatások rendszere 2014 után A vidékfejlesztési támogatások rendszere 2014 után Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály 2014. május 16. Mezőgazdaság versenyképessége A vidékfejlesztési politika céljai Hosszú távú

Részletesebben

Hírlevél 2013. május

Hírlevél 2013. május Hírlevél 2013. május LEADER 2013-pályázatokkal kapcsolatos tudnivalók 2.o LEADER pályázatok benyújtásának várható menete 4.o 35/2013. (V.22.) VM rendelet rövid ismertetése 6.o Információs fórum idöpontok

Részletesebben

Szakmai beszámoló 2011

Szakmai beszámoló 2011 Szakmai beszámoló 2011 1 A Zala Termálvölgye Egyesület a LEADER program helyi megvalósítására 2008-ban létrehozott vidékfejlesztési civil szervezet. A LEADER helyi akciócsoport cím birtokosaként legfontosabb

Részletesebben

2013.09.03. 5. ÚMVP IV. tengely / CLLD TEMATIKA HACS. ÚMVP IV. tengely = Helyi közösségek fejlesztése 1. CLLD ANALÓGIÁK A MEGKÖZELÍTÉSBEN

2013.09.03. 5. ÚMVP IV. tengely / CLLD TEMATIKA HACS. ÚMVP IV. tengely = Helyi közösségek fejlesztése 1. CLLD ANALÓGIÁK A MEGKÖZELÍTÉSBEN LIPCSEI ÁGNES REGIORIS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ELNÖK MUNDUS VIRIDIS KFT. ÜGYVEZETŐ, VEZETŐ TERVEZŐ Táj- és kertépítész mérnök, minőségirányítási szakmérnök, urbanista Az alulról építkező stratégia alapú tervezés

Részletesebben

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készítette: Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület Tervezői Csoportja Verzió: HFS_draft_061 Dátum: 2016. március 31. TARTALOM Vezetői összefoglaló... 4 A Helyi Fejlesztési Stratégia

Részletesebben

DARÁNYI IGNÁC TERV ZEMPLÉNI TÁJAK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET ÚMVP IV. TENGELY (LEADER)

DARÁNYI IGNÁC TERV ZEMPLÉNI TÁJAK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET ÚMVP IV. TENGELY (LEADER) DARÁNYI IGNÁC TERV ZEMPLÉNI TÁJAK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET ÚMVP IV. TENGELY (LEADER) 35/2013. (V. 22.) VM rendelet Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013-as felülvizsgálata: szükséges módosítások elvégzése

Részletesebben

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2011. évi felülvizsgálata

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2011. évi felülvizsgálata DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2011. évi felülvizsgálata Készítette: Dr. Nacsa János Márta Attila Jávorka János Szegner László

Részletesebben

Hajdúk jövője Partnerségben a vidékért

Hajdúk jövője Partnerségben a vidékért 1 Hajdúk jövője Partnerségben a vidékért Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2011. 2011. május 23. Készítette: HA-VER Hajdúsági Versenyképesség LEADER Helyi Akciócsoport 2 Tartalomjegyzék Bevezető 1 Vezetői

Részletesebben

A programhoz a Stratégiai Környezeti Vizsgálat az ÖKO Zrt koordinálásában készült.

A programhoz a Stratégiai Környezeti Vizsgálat az ÖKO Zrt koordinálásában készült. A programhoz a Stratégiai Környezeti Vizsgálat az ÖKO Zrt koordinálásában készült. Versenyképes Közép-Magyarországért OP Ex-ante értékelési jelentés Vezetői összefoglaló 2015. január 5.-i (EU Bizottságnak

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. szeptember 15., hétfő Tartalomjegyzék 33/2014. (IX. 15.) MNB rendelet A Somogyvár-Kupavár rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról 13440 8/2014.

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv

LEADER Intézkedési Terv LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Tisza-Tarna-Rima Mente LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése: A település

Részletesebben

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése. 2013. október 22-én (kedd) 14.00 órai kezdettel rendkívüli ülést tart.

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése. 2013. október 22-én (kedd) 14.00 órai kezdettel rendkívüli ülést tart. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. október 22-én (kedd) 14.00 órai kezdettel rendkívüli ülést tart. Az ülés helye: Veszprém, Megyeház tér 1. (Megyeháza földszint 1, Képviselői Iroda) Javasolt

Részletesebben

Együtt a Hajdúságért. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013. Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport

Együtt a Hajdúságért. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013. Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport Együtt a Hajdúságért Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013 Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport Hajdúböszörmény 2013 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2.1. Vezetői összefoglaló...

Részletesebben

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 ŐRSÉG HATÁROK NÉLKÜL EGYESÜLET 1 Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020 céljaihoz 4 2. A

Részletesebben

ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013.

ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013. ABAÚJ LEADER HACS ABAÚJ LEADER EGYESÜLET 3860. ENCS, PETÖFI ÚT 62.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011.

Közhasznúsági jelentés 2011. Adószám: 18722042-2-12 Bejegyző szerv: Pest megyei Bíróság Regisztrációs szám: 4.Pk. 60256/2008/4 DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület 2653 Bánk, Petőfi Sándor út

Részletesebben

HVS. 1.4 A HVS felülvizsgálat során alkalmazott nyilvánossági intézkedések, résztvevők

HVS. 1.4 A HVS felülvizsgálat során alkalmazott nyilvánossági intézkedések, résztvevők HVS 1.Vezetői összefoglaló 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 2013-ra a térség civil szervezetei, vállalkozói, állami szervei közötti együttműködés és integráció olyan szintjét érjük el, amely

Részletesebben

1.4-es intézkedésére: Turizmusfejlesztés

1.4-es intézkedésére: Turizmusfejlesztés A Csík LEADER HELYI AKCIÓCSOPORT (HACs) PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Csík LEADER térség fejlesztési stratégiájának 1.4-es intézkedésére: Turizmusfejlesztés Kérjük az érdeklődőket, hogy a sikeres pályázat összeállítása

Részletesebben

Sághegy Leader Egyesület

Sághegy Leader Egyesület Sághegy Leader Egyesület A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia végrehajtása ZÁRÓJELENTÉS Szakmai beszámoló a HVS megvalósításáról 2007-2013 1. Összefoglaló Néhány bekezdésben kerüljön összefoglalásra a zárójelentés

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

BESZÁMOLÓ a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról BESZÁMOLÓ a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Nagyné Csépe Éva Erzsébet Pályázó címe: 3065 Pásztó, Alkotmány út 134. Ügyfél-azonosító: 1009693281 Támogatási

Részletesebben

Tájékoztató aktuális pályázati lehetőségekről. 2015. december 9. Zalaszentgrót

Tájékoztató aktuális pályázati lehetőségekről. 2015. december 9. Zalaszentgrót Tájékoztató aktuális pályázati lehetőségekről 2015. december 9. Zalaszentgrót 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program Összeállítás a támogatásokról honlapunkon: www.zalatermalvolgye.hu (link) 897 oldalas

Részletesebben

Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület

Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap: A vidéki területekbe beruházó Európa ő 2013. Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület Székhely: 5520 Szeghalom,

Részletesebben

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület 2014-2020 Hagyomány és fejlődés, hogy az unokáink is megláthassák Tartalomjegyzék 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia

Részletesebben

Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita

Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita Miniszterelnökség Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Győr- Moson-Sopron megyei területi felelős A 2007-2015 közötti Új Magyarország

Részletesebben

LEADER. LiasionEntreActionspourle Developmentde l'economie Rurale Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében

LEADER. LiasionEntreActionspourle Developmentde l'economie Rurale Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében LEADER LiasionEntreActionspourle Developmentde l'economie Rurale Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében Dr. Dankó László tanszékvezető egyetemi docens Zempléni Tájak HK TKCS vezető

Részletesebben

Hírlevél 2014. augusztus

Hírlevél 2014. augusztus Hírlevél 2014. augusztus Augusztus 1-én kifizetési kérelem benyújtási idöszak nyílt 2.o Kifizetési kérelmekhez tartozó MVH közlemények 3.o Meghívó Információs fórumra 4.o Fontos feladat a vidéki munkahelyek

Részletesebben

2014-2020. Helyi Fejlesztési Stratégiája. Az Alpokalja-Fertő táj. Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel

2014-2020. Helyi Fejlesztési Stratégiája. Az Alpokalja-Fertő táj. Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel Az Alpokalja-Fertő táj Helyi Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel Széchenyi nyomdokain térségünk fejlődéséért Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési

Részletesebben

Hírlevél 2013. június

Hírlevél 2013. június Hírlevél 2013. június LEADER 2013-pályázatok aktualitások 2.o Nyertes támogatási kérelmek Falumegújítás és fejlesztés 3.körében 5.o Mikrovállalkozások- kifizetési kérelmek benyújtásának határideje 6.o

Részletesebben

A 2014-2020-as időszak tervezési folyamata

A 2014-2020-as időszak tervezési folyamata A 2014-2020-as időszak tervezési folyamata Hódi Ágota osztályvezető Monitoring és Tervezési Osztály 2013. február 6. Európai jogszabályi környezet Európa 2020 stratégia Közös Stratégiai Keretrendszer (CSF)

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Gazdasági Program 2014-2020 2015. április 2 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...3 II. A GAZDASÁGI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ALAPJÁT KÉPEZŐ TERVEZÉSI FOLYAMAT...5 II.1.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24.

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése részére tájékoztatás a 2012. május hó 24-i ülés 4. napirendi pontjához az 54/2011.

Részletesebben

MÁGOCS HOSSZÚTÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

MÁGOCS HOSSZÚTÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA MÁGOCS HOSSZÚTÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA jóváhagyta: /2008.(..) önkormányzati határozat MÁGOCS 2008. április Készült: A ROC*Mágocs Kft megbízásából TARTALOM 1. CÉLOK ÉS PRIORITÁSOK 3 1.1 JOGSZABÁLYI

Részletesebben

6.1. HVS intézkedés megnevezése: együttműködésben. 6.2. Kapcsolódó HVS célkitűzés 4. célkitűzés Örökség megőrzése

6.1. HVS intézkedés megnevezése: együttműködésben. 6.2. Kapcsolódó HVS célkitűzés 4. célkitűzés Örökség megőrzése 6.1. HVS intézkedés megnevezése: 4.3.Bakonyi rendezvénysorozatok együttműködésben rendezvények, támogatása 6.2. Kapcsolódó HVS célkitűzés 4. célkitűzés Örökség megőrzése 6.3. HVS intézkedés leírása: Támogatás

Részletesebben

2014-2020. Helyi Fejlesztési Stratégiája. Az Alpokalja-Fertő táj. Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel

2014-2020. Helyi Fejlesztési Stratégiája. Az Alpokalja-Fertő táj. Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel Az Alpokalja-Fertő táj Helyi Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel Széchenyi nyomdokain térségünk fejlődéséért Tartalom Vezetői összefoglaló 3 1. A Helyi Fejlesztési

Részletesebben

Szakmai beszámoló 2014

Szakmai beszámoló 2014 Szakmai beszámoló 2014 1 A Zala Termálvölgye a LEADER program helyi megvalósítására 2008-ban létrehozott vidékfejlesztési civil szervezet. A LEADER helyi akciócsoport cím birtokosaként legfontosabb fela

Részletesebben

1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: Maximum támogatási összeg:

1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: Maximum támogatási összeg: LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Vidékünk a Jövőnk Szövetség LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése: Rendezvények

Részletesebben

HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény

HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény Támogatás vehető igénybe: Egészségügyi felvilágosító kampányok, életvezetési tanácsadó programok egészségtudatos táplálkozást népszerűsítő kampányok lebonyolítására, melyek többoldalú együttműködés révén

Részletesebben

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek!

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek! 2010. január - II. évf. 1. szám Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek! Az Akciócsoport új feladatai A Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete és a tatai iroda 2009.

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe

Részletesebben

LEADER PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK A CSERHÁTALJÁN

LEADER PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK A CSERHÁTALJÁN 3. évfolyam 1. szám LEADER PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK A CSERHÁTALJÁN TÁJÉKOZTATÓ HIRDETMÉNY A HVS FELÜLVIZSGÁLATRÓL KÉSZÜL AZ INTEGRÁLT KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLTATÓ TÉR HÁZA KOZÁRDON LEADER PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK AZ

Részletesebben

Gyakran Ismétlődő Kérdések

Gyakran Ismétlődő Kérdések Gyakran Ismétlődő Kérdések Tartalom GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK...1 A TURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGEK ÖSZTÖNZÉSÉVEL (137/2008. (X. 18.) FVM RENDELET) KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK...4 PÁLYÁZHAT OLYAN, AKI EDDIG NEM VÉGZETT

Részletesebben

A LEADER pályázat 3. támogatási köre 2013.

A LEADER pályázat 3. támogatási köre 2013. A LEADER pályázat 3. támogatási köre 2013. Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület 2013. május 30., Ács Helyi Vidékfejlesztési Stratégia Felülvizsgált Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS)

Részletesebben

4. építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározott fogalom;

4. építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározott fogalom; 35/2013. (V. 22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről

Részletesebben

35/2013. (V. 22.) VM rendelet

35/2013. (V. 22.) VM rendelet 35/2013. (V. 22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről

Részletesebben

Hírlevél 2014. március

Hírlevél 2014. március Hírlevél 2014. március Turisztikai tevékenységek ösztönzése pályázati aktualitások 2.o Projektgyüjtés a 2014-2020-as EU programidöszakhoz kapcsolódóan 3.o Hazánkban kiemelten hangsúlyos lehet a LEADER

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2014-2030 Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ RÉSZLETES FEJLESZTÉSI TERVE

BALATON RÉGIÓ RÉSZLETES FEJLESZTÉSI TERVE Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ RÉSZLETES FEJLESZTÉSI TERVE 2007-2013 készült a Balaton Régió Fejlesztési Stratégiája és a Balaton Régió Komplex Térségi Programja alapján 2006. június 21. (módosítva:

Részletesebben

független havilap Önkormányzati hírek:

független havilap Önkormányzati hírek: 2013.március 31. K Á R Á S Z I független havilap XVI. évfolyam 3. szám Önkormányzati hírek: A testület március hónapban nem ülésezett Március 1-től a kárászi hivatal reggel fél 8-tól délután 4 óráig várja

Részletesebben

Bihar Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020. 2016. május

Bihar Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020. 2016. május 1 Bihar Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 2016. május Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. 2015. évi pénzügyi terve

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. 2015. évi pénzügyi terve A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. 2015. évi pénzügyi terve A Balatoni Integrációs Kft. célja, hogy a régió fejlesztésében 2000 óta végzett sikeres tevékenységét, szakmai tapasztalatát felhasználva

Részletesebben

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Zala Termálvölgye Egyesület 2014-2020. 2015. december

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Zala Termálvölgye Egyesület 2014-2020. 2015. december LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Zala Termálvölgye Egyesület 2014-2020 2015. december 1 Tartalom Vezetői összefoglaló... 4 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési

Részletesebben

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI, FOGLALKOZTATÁSI, TENGERÜGYI ÉS HALÁSZATI, VALAMINT REGIONÁLIS POLITIKA FŐIGAZGATÓSÁGAINAK

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI, FOGLALKOZTATÁSI, TENGERÜGYI ÉS HALÁSZATI, VALAMINT REGIONÁLIS POLITIKA FŐIGAZGATÓSÁGAINAK AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI, FOGLALKOZTATÁSI, TENGERÜGYI ÉS HALÁSZATI, VALAMINT REGIONÁLIS POLITIKA FŐIGAZGATÓSÁGAINAK KÖZÖS ÚTMUTATÓJA A KÖZÖSSÉGVEZÉRELT HELYI FEJLESZTÉSEKRŐL

Részletesebben

Összegzés. 1. A 2. stratégiatervező workshop céljai: 2. Felhasznált dokumentumok: 3. A workshopon alkalmazott módszertan

Összegzés. 1. A 2. stratégiatervező workshop céljai: 2. Felhasznált dokumentumok: 3. A workshopon alkalmazott módszertan Somló Marcalmente Bakonyalja LEADER Térség Helyi Fejlesztési Stratégiája Stratégiatervező workshop 2. Bakonyszücs, 2015. december 29. Összegzés 1. A 2. stratégiatervező workshop céljai: Az SMB LEADER térség

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások

Részletesebben

elismert helyi akciócsoportként jogosult a 2014 2020-as EMVA LEADER Program előkészítő programjában való részvételre.

elismert helyi akciócsoportként jogosult a 2014 2020-as EMVA LEADER Program előkészítő programjában való részvételre. - Partnerségek és a helyi kompetenciák e, a hátrányos helyzetű rétegek esélyegyenlőségének elősegítése A Miniszterelnökség Agár-vidékért felelős államtitkárságának 2015. szeptember 25- én kelt, IHF/1186/63/2015.

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG

BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG PRIORITÁSOK ÉS PROGRAMOK Készítette: ProKat Mérnöki Iroda Kft. 2010. augusztus 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...5 II. HELYZETELEMZÉS KÖVETKEZTETÉSEI...6 1. A helyzetelemzés legfontosabb

Részletesebben

A Mecsek Völgység Hegyhát Egyesület havi online hírlapja

A Mecsek Völgység Hegyhát Egyesület havi online hírlapja A Mecsek Völgység Hegyhát Egyesület havi online hírlapja 2012. október Egyesületünk hírei: Falumegújítás és fejlesztés, 2012 Megjelent a Magyar Közlöny 129. számában, Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

Kitöltési Útmutató a 2016. évi EMVA monitoring adatszolgáltatás elektronikus kitöltéséhez 2016. január 21. verziószám: 01

Kitöltési Útmutató a 2016. évi EMVA monitoring adatszolgáltatás elektronikus kitöltéséhez 2016. január 21. verziószám: 01 1. sz. melléklet: Kitöltési Útmutató a 2016. évi EMVA monitoring adatszolgáltatás elektronikus kitöltéséhez Kitöltési Útmutató a 2016. évi EMVA monitoring adatszolgáltatás elektronikus kitöltéséhez 2016.

Részletesebben

Turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szakma specifikus szabályzat

Turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szakma specifikus szabályzat Turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szakma specifikus szabályzat A térségi Éltető Balaton-felvidék védjegy turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szakma specifikus szabályzata Lezárva: 2014. 04. 28.

Részletesebben

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Javaslat a 2016. évi fejlesztési forrás felhasználására A Balaton Fejlesztési Tanács hatékony

Részletesebben

A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 70. szám 5451 A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 1. A Kormány a) megállapítja a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Budapest, 2011. április 21.

Budapest, 2011. április 21. TERVEZET VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011. április 21-én. ELŐTERJESZTÉS az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból

Részletesebben

ISZEF előadás munkacsoportok. 2013. október

ISZEF előadás munkacsoportok. 2013. október ISZEF előadás munkacsoportok 2013. október A stratégia célrendszere 2 A 2007-2013-as tapasztalatok beépítése Fenntartói szemlélet (pénzügyi fenntarthatóság, jogszabályi környezet) Adminisztráció egyszerűsítése

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTÖL Békéscsaba, Szent István tér 7. NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTÖL Békéscsaba, Szent István tér 7. NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTÖL Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: IV.378/2015. Előadó: Vass Csaba Mell.: gazdasági program Hiv. sz.:- Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa. Vállalkozási alapú fejlesztések támogatása

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa. Vállalkozási alapú fejlesztések támogatása Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa Vállalkozási alapú fejlesztések támogatása LEADER VÁLLALKOZÁSI ALAPÚ FEJLESZTÉS A támogatás célja a vidéki térségekben

Részletesebben

8.3.4 Minőségi agrártermékek előállítása, feldolgozás feltételeinek javítása operatív program... 34 8.3.5 Rossz minőségű termőföldek

8.3.4 Minőségi agrártermékek előállítása, feldolgozás feltételeinek javítása operatív program... 34 8.3.5 Rossz minőségű termőföldek Tartalom Tartalom... 1 1. Bevezetés... 4 1.1 A koncepció előnyei... 4 1.2 Miért van szüksége Fényeslitkének településfejlesztési koncepcióra, és programozásra?... 4 1.3 Kihívások... 4 2. Munkamódszerek....

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MEGYE MEZŐGAZDASÁGÁNAK HELYZETÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A MEGYE MEZŐGAZDASÁGÁNAK HELYZETÉRŐL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ A MEGYE MEZŐGAZDASÁGÁNAK HELYZETÉRŐL 1476 Bp. 100. Pf. 407. Tel.: 374-3603; 374-3604 www.mvh.gov.hu 2 AZ AGRÁR- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KIFIZETŐ ÜGYNÖKSÉG

Részletesebben

Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcím

Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcím 138/2008. (XI. 17.) MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatásokkal kapcsolatos leggyakrabban feltett kérdésekre adott

Részletesebben

- 1 - EMLÉKEZTETŐ 2016.02.17.

- 1 - EMLÉKEZTETŐ 2016.02.17. - 1 - Szigetköz Mosoni-sík LEADER Egyesület Munkaszervezete 9181 Kimle, Fő u. 114., Vízpart u. 6., Pf. 6. +3696/228-667, +3620/801 32 32, Fax: +3696/228-667 e-mail leadervera@kimle.hu leaderanita@kimle.hu

Részletesebben

5.3.3. III. intézkedéscsoport: A vidéki élet minősége és a vidéki gazdaság diverzifikálása

5.3.3. III. intézkedéscsoport: A vidéki élet minősége és a vidéki gazdaság diverzifikálása 5.3.3. III. intézkedéscsoport: A vidéki élet minősége és a vidéki gazdaság diverzifikálása 5.3.3.1. A vidéki gazdaság diverzifikálására irányuló intézkedések 5.3.3.1.1. A nem mezőgazdasági tevékenységgé

Részletesebben

CSERHÁTALJA VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET

CSERHÁTALJA VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET CSERHÁTALJA VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 1 CSERHÁTALJI TÉNYEK, ESÉLYEK, TEENDŐK 2014-2020-BAN HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2016. május Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása

Részletesebben

Kıkorszaktól a Jövıbe - Bükk Térségi Utazás Térben és Idıben

Kıkorszaktól a Jövıbe - Bükk Térségi Utazás Térben és Idıben Bükk - Térségi LEADER Egyesület Kıkorszaktól a Jövıbe - Bükk Térségi Utazás Térben és Idıben HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 Tervezet 2016. március 2. 2 Tartalom Vezetıi összefoglaló... 3 1. A Helyi

Részletesebben

ÖRVÉNYES. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Jóváhagyásra előkészített anyag

ÖRVÉNYES. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Jóváhagyásra előkészített anyag ÖRVÉNYES Jóváhagyásra előkészített anyag Megbízó Örvényes község Önkormányzata Huszár Zoltán polgármester 8242 Örvényes, Fenyves utca 1. Tel.: 87/449-034 Tervező Völgyzugoly Műhely Kft. 2083, Solymár,

Részletesebben

AKTUÁLIS VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK ZEMPLÉNI TÁJAK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET

AKTUÁLIS VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK ZEMPLÉNI TÁJAK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET AKTUÁLIS VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK ZEMPLÉNI TÁJAK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 2009.10.23. TÁMOGATÁSTÍPUSOK FŐ JELLEMZŐI Támogatási jogcím I. Mikrovállalkozások támogatása II. Turisztikai tevékenységek

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online. Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkány Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 1 INNOVATÍV DÉL-ZALA VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 Elfogadva: 2016. május 30-án Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE 9. IKTATÓSZÁM: 33-10/2015. MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: Beszámoló a megye települési önkormányzatai integrált településfejlesztési stratégiái

Részletesebben

ENYING város Integrált Településfejlesztési Stratégiája és Településfejlesztési koncepciója

ENYING város Integrált Településfejlesztési Stratégiája és Településfejlesztési koncepciója ENYING város Integrált Településfejlesztési Stratégiája és Településfejlesztési koncepciója TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

BUDAÖRS KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM II. KÖTET

BUDAÖRS KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM II. KÖTET BUDAÖRS KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM II. KÖTET KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM Terra Studio Kft. Területi Kutató Tervező Tanácsadó Iroda 2006. szeptember 29. BUDAÖRS KISTÉRSÉG

Részletesebben

BÖRZSÖNY-DUNA-IPOLY VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020

BÖRZSÖNY-DUNA-IPOLY VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 BÖRZSÖNY-DUNA-IPOLY VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 A Helyi Fejlesztési Stratégia az alábbi településekre vonatkozik: Bernecebaráti, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Kemence,

Részletesebben