EMLÉKEZTETŐ 7. Mikrokörzeti Fórum, december 8., 17:00

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EMLÉKEZTETŐ 7. Mikrokörzeti Fórum, 2015. december 8., 17:00"

Átírás

1 EMLÉKEZTETŐ 7. Mikrokörzeti Fórum, december 8., 17:00 A hetedik Mikrokörzeti Fórumra án 17:00 órakor került sor az Orfűi IKSZT épületében. Füziné Kajdy Zita köszöntötte a résztvevőket, majd a következőket mondta el: Pályázati rendszerek kapcsán sorsunkat is meghatározhatja ra vonatkozóan azon pályázati lehetőségek, tervek összeállítása, amely később, mint lehetőség megjelenhet a pályázati kiírásokban. Mi határozhatjuk meg a számunkra jó programokat. Ezt követően bemutatta a Tervező Csoport részéről jelenlévő Fór Teodórát, valamint a munkaszervezet jelenlévő tagját, Vanyúr Arnoldot. Ezt követően Füziné Kajdy Zita ismertette a fórum felépítését. Első pontban az elmúlt időszak tapasztalatairól beszélt. Elmondta, hogy ezután a résztvevők segítségével készítünk egy SWOT analízist, mely arról szól, milyen problémákat, lehetőségeket, erősségeket és gyengeségeket látnak településeikkel kapcsolatban. Megkért mindenkit, töltsék ki a jelenléti ívet pontosan, mivel ki lesz küldve a megadott e- mail címekre egy projektgyűjtő adatlap, melyet kitöltve várunk vissza szintén ben. Ezeket az ötleteket, javaslatokat a Tervezői Csoport fogja beleilleszteni a vidékfejlesztési stratégiába. A as időszakot bemutatva elmondta, hogy 2008 elején indult el a mikrokörzeti fórum sorozat, a Pécsi Kistérség 7 mikrokörzetre lett osztva, minden mikrokörzetben 3-3 fórum volt megtartva. Akkor is be lett mutatva a program és készült egy hasonló SWOT elemzés, mint amely jelen fórum témája is lesz. A fórumokat követően került benyújtásra a HVS, aztán megalakultak a HACS-ok. Eleinte lelkesek voltak a szereplők, fórumokon aktív volt a részvétel. Később csökkent az aktivitás, mindenki azt várta, hogy könnyen pénzhez lehet jutni, de mikor látták, hogy ez nehezebb folyamat, csökkent az aktivitás. Azonban ahogy haladtunk előre az időben, egyre több sikeres pályázat született. Ezt követően Vanyúr Arnold átvette a szót, és a as időszak pályázatairól beszélt ban indultunk az első pályázatokkal. 4 tengely volt, a vidékfejlesztési forrásokat a 3. és 4. tengely tartalmazta. 3-as tengelyben: mikrovállalkozások fejlesztése, turisztikai tevékenységek ösztönzése, vidéki örökség megőrzése, falufejlesztés. A 4-es tengely volt a LEADER, itt célterületek, aztán intézkedések lettek kiírva. Első körben aktívak voltak a pályázók, források nagy része le lett kötve, melyet volt, aki felhasznált, volt, aki nem. Mi is tapasztalatlanok voltunk, pályázóknak is új és bonyolult volt a papír alapú rendszer, sok dokumentumot kértek be. Mi a pécsi MVH-hoz tartoztunk. Véleménye szerint nem volt túl rugalmas az ügyintézés. Jogszabályi keretek meg voltak szabva.

2 Sokszor lehetett hiánypótoltatni. Volt olyan eset, hogy 1-2 év eltelt, mire támogatási döntés született. Sok építéses pályázat volt. Idővel felmentek az árak és az önerő megemelkedett a pályázotthoz képest. Mi főleg a pályázatok rögzítésében segítettünk. Később akkreditációs szerződést kötöttünk, ekkor már mi is ügyintézhettünk. Átkerültünk a kaposvári MVH-hoz, ahol sokkal rugalmasabbak és tapasztaltabbak voltak az ügyintézők ben a LEADER pályázatok is kiírásra kerültek, 35 sikeres pályázat született. Gyorsabb, hatékonyabb volt az ügyintézés. Ezt követően volt 2011-ben és 2013-ban is LEADER kiírva, volt plusz forrás, több pénzt ki lehetett pályáztatni. Újra ki lett írva a 3-as tengely keretein belül a falumegújítás és fejlesztés, turisztikai tevékenységek ösztönzése, mikrovállalkozások fejlesztése, vidéki örökség megőrzése pályázatok. A térség települései közül Orfű volt a legaktívabb település, de több projekt megvalósult Abaligeten, Husztóton és Kovácsszénáján is. Részünkről próbáltunk minél több segítséget nyújtani, helyszínekre kijártunk, igyekeztünk terepen is dolgozni, helyben segíteni a pályázóknak. Ezután rátért a as időszak bemutatására. A jelenlegi jogszabályok alapján 433 millió forint az, amit ki ehet pályáztatni. Nem lesznek 50 milliós nagy pályázatok, sok kicsi projektre lesz lehetőség, minél többen vigyenek el kevesebb összegeket. Fontos feladatunk, hogy ami nem fér bele ebbe a programba, azokhoz a projekteket is igyekszünk pályázati forrást találni. Segíteni fogunk más forrásokat keresni a pályázni kívánóknak. AGENDA 2020: ERFA, ESZA, EMVA EU jogszabály alapján közös stratégiai keretrendszer van meghatározva. Ez a KSK rendelet, vagy CFS (angol rövidítés) rendelet. 32. cikk szól a közösségvezérelt helyi fejlesztésekről, ezek a CLLD fejlesztések. Ez EMVA források keretében a LEADER. Az EMVA feltételrendszere leírta, hogy a LEADER-t tovább kell vinni és a VP-n belül 5%-ot kell elkölteni Magyarországon. 38 településsel fog az Akciócsoport továbbra is működni. Összesen 28 ezer főt takar ez a térség. Akkreditációs kérelmet nyújtottunk be, megkezdhetjük a tervezést. Ránk jutó forrás 510 millió Ft, fejlesztésre ~433 millió Ft jut. Maradék 77 millió Ft működési és animációs költségekre van. PTK alapú lesz a rendszer, Támogatói Okiratot vagy Támogatói Határozatot fogunk kapni. Az Irányító Hatóság a Miniszterelnökség lesz, ezen belül a Vidékfejlesztési Államtitkárság, a kifizető ügynökség továbbra is az MVH lesz. 19. intézkedés alatt van a LEADER. Nem Budapestről mondják meg, milyen fejlesztéseket kell csinálni, hanem helyben határozzunk meg. Aktívnak kell lenni. Beszélgetni, ötletelni kell, hogy mindenki elképzelése megvalósulhasson.

3 Előző ciklusba jogcímrendeletek voltak, most felhívások lesznek egységesen a palyazat.gov.hu-n. Előzőleg postán lehetett pályázni, vagy ügyfélkapun. Most ún. fair rendszeren keresztül lesznek benyújthatók a pályázatok. Vanyúr Arnold prezentációját követően átadta a szót Fór Teodórának, a Tervező Csoport tagjának, aki elmondta, hogy a következő feladat az lenne, hogy SWOT analízist készítsünk. El kell mondani és le kell írni, hogy a térségben milyen erősség/gyengeségeket, lehetőség/veszélyt látnak. Felmérjük, helyben hogyan látják a fejlesztési potenciált, ez alapján összeállítunk fejlesztési lehetőségeket. Bencze Szabina, az orfűi TDM képviselője megemlítette, hogy szerinte jó kiindulási alap lenne az elemzéshez a Helyi Közösségi Akadémia (HKA) keretében elkészített orfűi SWOT analízis. A fórum résztvevői elfogadták a javaslatot, és bemutatásra került az analízis. Ezt követően elkezdődött a SWOT elkészítése. Erősségek Élhető lakóhely Vonzó régió egymáshoz közel fekvő települések kerékpárút, tanösvény, egymásra épülő rendezvények Megközelíthetőség - tömegközlekedéssel Infrastruktúra Pécs-Orfű kerékpárút Természeti környezet, tavak, BARLANGOK (overallos- extrém túra és nyakkendős - sétálós), tanösvények Marketingtevékenység Nagy, bejáratott rendezvények Vitorlásverseny Készülő beruházások Orfűhöz kötődők aktív szerepvállalása, együttműködése Jó kapcsolat a szomszédokkal Jól működő lakossági tájékoztatás Erős civilek Vállalkozó vállalkozók Proaktív, segítő önkormányzat 4 éve aktív TDM Szervezet Mecsek-Kincse Szociális Szövetkezet Ide járó sportolók (futók, kerékpárosok, evezősök) - Orfű Kihelyezett testnevelés óra Lovas bázis Vízi sportok erős szakmai bázisa Kézművesek lehetőség: Helyi termékek attrakcióvá fejlesztése

4 Gyengeségek Szférák összekovácsolódása egymás segítése, együttműködés Szezonalitás Strukturált együttműködési rendszer Országos ismertség fokozása reklám! Mecsek kincse szociális szövetkezet fejlesztése vagy egy olyan szervezet kialakítása, amely koordinálja a helyi termelőket, szállásadókat és programszervez faluanimátor Időjárástól független gyerekprogramok szervezése és kialakítása Lakosság inaktivitása Internet Lehetőségek BELFÖLDI TURIZMUS ERŐSÖDÉSE célzott marketing kategóriák szerint (pl. korcsoport, érdeklődési kör, stb.) kiadványok, utazás kiállítások, online marketing megközelíthetőség minőségi szálláshelyek kiépített infrastruktúra meleg vizes fürdő megközelíthetősége intézményi szolgáltatások tematizált programcsomagok (desztináció területe) akciók, kuponfüzet finomítása szállásadóknak ( 4=5 akció) turistáknak - kedvezmények esti programok természeti adottságok kedves emberek PÉCS-KOMLÓ KÖZELSÉGE közlekedés fejlesztés/létrehozás Pécs-Orfű éjszakai járat Komló irányából közlekedésfejlesztés információáramlás erősítése TERMÉSZETI KÖRNYEZET természeti értékek megőrzése - szereplejen a helyi rendeletben turista útvonalak fejlesztése kilátó-pontok létesítése lovasturizmus - természetes környezetben horgászat - természetes környezetben erdei iskola TÁJGAZDÁLKODÁS

5 fűszernövények tájkép formálása legeltető állattartás - állatsimogató háztáji termékek ÖKOTURIZMUS fejlesztése Veszélyek Falusi turizmus szabályozása Időjárás- hideg Adók Közutak állapota Tömegközlekedés Áradás Intézményi ellátottság? még fejlesztendő Természeti katasztrófák Időjárás Rossz vízminőség Túlzott fakitermelés Járvány Gazdasági válság Árak növekedése (megélhetés) Migráció Pályázati források elapadása, szoros határidők, magas önerő pályázatoknál Jogszabályi változások, caffeteria adóztatása Vandalizmus/Bűncselekmények Infrastruktúra elavulása (orvos, étterem, óvoda) Külföldi turizmus felélénkülése a belföldivel szemben Távolságok falun belül Negatív média Javaslatok VANDALIZMUS Polgárőrség bővítése helyiek bevonása szervezettség Térfigyelő kamerarendszer Táblák megerősítése Rendőrség jelenlétének erősítése Rendre, tisztaságra felhívó táblák + megköszönő táblák ROSSZ VÍZMINŐSÉG Szakértők bevonása, problémák feltérképezése + stratégia kialakítása

6 szennyvíz hálózat fejlesztése + kapacitás bővítése üzemtervek betartása, betartatása akut problémák azonnali kezelése IDŐJÁRÁS időjárás független attrakciók, programok csapadékvíz elvezetés rendezése kommunikáció lakosság turisták nyaralók korszerűsítése (energetikai - hővédelem, szigetelés) JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁS jogszabályi tervek figyelése, véleményezése Projektötletek Mobil lelátó építése 2017-re Strandröplabda pálya kialakítása barlangok tanösvények fejlesztése hálózatok kiépítése (egymásra épülő rendezvények, együttműködések) régészet! környezetünk és településeink megismerése fűtéskorszerűsítés szállásokon program- és rendezvénytámogatás helyi termék támogatás kerékpárút Magyarhertelendig természeti és kulturális örökségünk részeinek felújítása és látogathatóvá tétele - örökségvédelem szálláshelyfejlesztés barlangkutatás támogatása helyi értékeket bemutató kiadvány civil szervezetek eszközparkjának fejlesztése turisztikai és sporteszközök beszerzése képzések új sportok megjelenésének támogatása egy olyan szervezet kialakítása, amely koordinálja a helyi termelőket, szállásadókat és programszervez faluanimátor időjárástól független gyerekprogramok szervezése és kialakítása jégpálya telepítése sportpálya létesítése egységes a stégrendszer kialakítása Teljes közmű vízelvezetés megoldása Megújuló energia elterjedése (de legalább a közintézményekben) Tisztaság és rendezettség mini Svájc (esetleg fogadj örökbe egy utcát, teret, stb.)

7 Természeti környezet fokozott védelme a lakott területeken, az épületek között is Meleg vizes fürdő 4 csillagos szálloda wellness szolgáltatások Kerékpárút folytatása: Kovácsszénájára és Magyarhertelendre Kerékpárkölcsönzés: O-BI Kötélpálya a természetben (pl. erdők, tavak felett) Függőhíd két csúcs között (szakadék felett) izgalmasabb túrázási lehetőség Nyitott járművel helyi emberrel vezetett túrák: egyedi rendeléssel és járatszerűen is a környék rejtett kincseihez Szolgáltatások mennyiségének minőségi növelése: pl. üzletek, cukrászda-kávézó Helyi termékek állandó piacának kialakítása Helyi épített örökség védelme (felújítások) Tekeresre sváb múzeum létrehozása A múlt megörökítése egy helyi monográfiában Retro Sziget kialakítása: kertmozi, zenés-táncos alkalmak, színpad Miután nem volt több ötlet, javaslat, véget ért a fórum. Kelt: Pécs, december 8.

EMLÉKEZTETŐ 8. Mikrokörzeti Fórum, 2015. december 10., 17:00

EMLÉKEZTETŐ 8. Mikrokörzeti Fórum, 2015. december 10., 17:00 EMLÉKEZTETŐ 8. Mikrokörzeti Fórum, 2015. december 10., 17:00 A nyolcadik Mikrokörzeti Fórumra 2015.12.10-én 17:00 órakor került sor a Pécsudvardi Művelődési Ház épületében. Zsdrál Artúr köszöntötte a résztvevőket,

Részletesebben

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készítette: Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület Tervezői Csoportja Verzió: HFS_draft_061 Dátum: 2016. március 31. TARTALOM Vezetői összefoglaló... 4 A Helyi Fejlesztési Stratégia

Részletesebben

Tervezési törekvések a vidékfejlesztésben

Tervezési törekvések a vidékfejlesztésben XVIII. Országos Urbanisztikai Konferencia Vidékről A város és vidékének tervezése a rurális térségek szemszögéből Hajdúböszörmény, 2012. október 11. Tervezési törekvések a vidékfejlesztésben Dr. Mezőszentgyörgyi

Részletesebben

Itt a helyünk értéket teremtő, egészséges és éltető térséget gyermekeinknek!

Itt a helyünk értéket teremtő, egészséges és éltető térséget gyermekeinknek! Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport Itt a helyünk értéket teremtő, egészséges és éltető térséget gyermekeinknek! HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 Közgyűlés által jóváhagyott végleges

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia

Helyi Fejlesztési Stratégia 2016. Helyi Fejlesztési Stratégia Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület 1. mérföldkő Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló.2 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési

Részletesebben

LEADER HACS HÍRLEVÉL 2013. november

LEADER HACS HÍRLEVÉL 2013. november LEADER HACS HÍRLEVÉL 2013. november Tisztelt Olvasó! Ön az Egy jobb életért Közhasznú Egyesület LEADER Hírlevelét olvassa. A LEADER HACS Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy tájékoztatásban

Részletesebben

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader. Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.hu HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 TERVEZET 2016.

Részletesebben

Az aktív- és ökoturizmus fejlesztési lehetőségei az Orfűi TDM területén

Az aktív- és ökoturizmus fejlesztési lehetőségei az Orfűi TDM területén Az aktív- és ökoturizmus fejlesztési lehetőségei az Orfűi TDM területén Előadó: Kurilla Annamária marketing menedzser Orfűi Turisztikai Egyesület Pécs, 2013. 03. 09. Orfűről - röviden Pécstől 16 km-re

Részletesebben

A 2014-20-as pénzügyi ciklus tervezési feladatai

A 2014-20-as pénzügyi ciklus tervezési feladatai A 2014-20-as pénzügyi ciklus tervezési feladatai Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató, OSZB társelnök Szaktanácsadás 2013 EMVA FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSA Összes forrás: 1300-1400 Mrd Ft I. tengely: A mezőgazdasági

Részletesebben

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2011. évi felülvizsgálata

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2011. évi felülvizsgálata DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2011. évi felülvizsgálata Készítette: Dr. Nacsa János Márta Attila Jávorka János Szegner László

Részletesebben

Szakmai beszámoló 2011

Szakmai beszámoló 2011 Szakmai beszámoló 2011 1 A Zala Termálvölgye Egyesület a LEADER program helyi megvalósítására 2008-ban létrehozott vidékfejlesztési civil szervezet. A LEADER helyi akciócsoport cím birtokosaként legfontosabb

Részletesebben

Balaton-felvidéki Akciócsoport LEADER vidékfejlesztési közösség. Éltető Balaton-felvidék Helyi Fejlesztési Stratégia

Balaton-felvidéki Akciócsoport LEADER vidékfejlesztési közösség. Éltető Balaton-felvidék Helyi Fejlesztési Stratégia Balaton-felvidéki Akciócsoport LEADER vidékfejlesztési közösség Éltető Balaton-felvidék Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Készítette: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 1 Verzió lezárása: 2016. április

Részletesebben

Ipoly-menti Palócok HACS HFS 2016.

Ipoly-menti Palócok HACS HFS 2016. Vezetői összefoglaló 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020 céljaihoz Helyi Fejlesztési Stratégiánk hozzájárul az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésre

Részletesebben

DARÁNYI IGNÁC TERV ZEMPLÉNI TÁJAK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET ÚMVP IV. TENGELY (LEADER)

DARÁNYI IGNÁC TERV ZEMPLÉNI TÁJAK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET ÚMVP IV. TENGELY (LEADER) DARÁNYI IGNÁC TERV ZEMPLÉNI TÁJAK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET ÚMVP IV. TENGELY (LEADER) 35/2013. (V. 22.) VM rendelet Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013-as felülvizsgálata: szükséges módosítások elvégzése

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Tervezői csoport üléssel egybekötött ELNÖKSÉGI ülésről, 2016. március 21., 17:00 órakor

JEGYZŐKÖNYV Tervezői csoport üléssel egybekötött ELNÖKSÉGI ülésről, 2016. március 21., 17:00 órakor JEGYZŐKÖNYV Tervezői csoport üléssel egybekötött ELNÖKSÉGI ülésről, 2016. március 21., 17:00 órakor A rendkívüli elnökségi ülésre 2016.03.21-én 17:00 órakor került sor a Mecsekvidék Egyesület tárgyalótermében

Részletesebben

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 19 /2016. (V. 27.) számú határozattal egyhangúlag

Részletesebben

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január - IV. évf. 1. szám Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január 12-én tartotta évnyitó ülését a Vértes-Gerecse Közösség Elnöksége. A napirendi pontok között az alábbi témák szerepeltek: 1. Fejlesztési

Részletesebben

ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013.

ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013. ABAÚJ LEADER HACS ABAÚJ LEADER EGYESÜLET 3860. ENCS, PETÖFI ÚT 62.

Részletesebben

HVS. 1.4 A HVS felülvizsgálat során alkalmazott nyilvánossági intézkedések, résztvevők

HVS. 1.4 A HVS felülvizsgálat során alkalmazott nyilvánossági intézkedések, résztvevők HVS 1.Vezetői összefoglaló 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 2013-ra a térség civil szervezetei, vállalkozói, állami szervei közötti együttműködés és integráció olyan szintjét érjük el, amely

Részletesebben

Összegzés. 1. A 2. stratégiatervező workshop céljai: 2. Felhasznált dokumentumok: 3. A workshopon alkalmazott módszertan

Összegzés. 1. A 2. stratégiatervező workshop céljai: 2. Felhasznált dokumentumok: 3. A workshopon alkalmazott módszertan Somló Marcalmente Bakonyalja LEADER Térség Helyi Fejlesztési Stratégiája Stratégiatervező workshop 2. Bakonyszücs, 2015. december 29. Összegzés 1. A 2. stratégiatervező workshop céljai: Az SMB LEADER térség

Részletesebben

DR. GÁL LAJOS. 1. A világ és Magyarország szőlőtermesztésének és borászatának trendjei, aktuális kérdései.

DR. GÁL LAJOS. 1. A világ és Magyarország szőlőtermesztésének és borászatának trendjei, aktuális kérdései. DR. GÁL LAJOS terrior kutatás borok összetétele borvidékek bor és gasztronómia 1. A világ és Magyarország szőlőtermesztésének és borászatának trendjei, aktuális kérdései. 2. Borfogyasztói szokások vizsgálata.

Részletesebben

1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: Maximum támogatási összeg:

1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: Maximum támogatási összeg: LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Vidékünk a Jövőnk Szövetség LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése: Rendezvények

Részletesebben

2014 2020 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA DRAFT VERZIÓ. Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület Tervezési Munkacsoport 2015. November 20.

2014 2020 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA DRAFT VERZIÓ. Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület Tervezési Munkacsoport 2015. November 20. 214 22 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA DRAFT VERZIÓ Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület Tervezési Munkacsoport 215. November 2. HFS megalkotásának és elfogadásának módszertana LEADER alapelvek érvényesülésének

Részletesebben

A Mecsek Völgység Hegyhát Egyesület havi online hírlapja

A Mecsek Völgység Hegyhát Egyesület havi online hírlapja A Mecsek Völgység Hegyhát Egyesület havi online hírlapja 2012. október Egyesületünk hírei: Falumegújítás és fejlesztés, 2012 Megjelent a Magyar Közlöny 129. számában, Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten

Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a 2014-2020-as időszak ágazati elemzése megyei szinten TÁMOP-7.2.1-11/K Technikai segítségnyújtás 1085 Budapest,

Részletesebben

A vidékfejlesztési támogatások rendszere 2014 után

A vidékfejlesztési támogatások rendszere 2014 után A vidékfejlesztési támogatások rendszere 2014 után Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály 2014. május 16. Mezőgazdaság versenyképessége A vidékfejlesztési politika céljai Hosszú távú

Részletesebben

Szakmai beszámoló 2014

Szakmai beszámoló 2014 Szakmai beszámoló 2014 1 A Zala Termálvölgye a LEADER program helyi megvalósítására 2008-ban létrehozott vidékfejlesztési civil szervezet. A LEADER helyi akciócsoport cím birtokosaként legfontosabb fela

Részletesebben

LEADER. LiasionEntreActionspourle Developmentde l'economie Rurale Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében

LEADER. LiasionEntreActionspourle Developmentde l'economie Rurale Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében LEADER LiasionEntreActionspourle Developmentde l'economie Rurale Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében Dr. Dankó László tanszékvezető egyetemi docens Zempléni Tájak HK TKCS vezető

Részletesebben

Vidéki térségfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020

Vidéki térségfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 Nemzeti Agrárgazdasági Kamara bemutatja: Vidéki térségfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 Székely Erika Közös Agrárpolitika közös kihívások közös célok közös eszköz: Közös Agrárpolitika

Részletesebben

1. Vezetői összefoglaló Terjedelme: legfeljebb 2 oldal. 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 1.2 Főbb célkitűzések

1. Vezetői összefoglaló Terjedelme: legfeljebb 2 oldal. 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 1.2 Főbb célkitűzések 1. Vezetői összefoglaló A Vezetői összefoglaló a HVS felülvizsgálati folyamatának és tartalmának rövid összegzése. Felidézi a HVS hez megfogalmazott Jövőképet, majd röviden indokolja a felülvizsgálat szükségességét,

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KINCSESBÁNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK TELJES FELÜLVIZSGÁLATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ MEGBÍZÓ: Kincsesbánya Község Önkormányzata 8044 Kincsesbánya, Kincsesi út 39. FELELŐS TERVEZŐ: Fehér Vártervező

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Bihar Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020. 2016. május

Bihar Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020. 2016. május 1 Bihar Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 2016. május Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési

Részletesebben

2014-2020. Helyi Fejlesztési Stratégiája. Az Alpokalja-Fertő táj. Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel

2014-2020. Helyi Fejlesztési Stratégiája. Az Alpokalja-Fertő táj. Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel Az Alpokalja-Fertő táj Helyi Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel Széchenyi nyomdokain térségünk fejlődéséért Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési

Részletesebben

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Bevezetés A modern társadalomban növekszik a szabadidő aránya, az idegenforgalom az egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági ágazat (a

Részletesebben

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület 2014-2020 Hagyomány és fejlődés, hogy az unokáink is megláthassák Tartalomjegyzék 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben Németh Tamás munkaszervezet vezető, regionális delegált Pannónia Kincse Leader Egyesület Nagycenk,

Részletesebben

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 TERVEZET A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 11/2016. (I. 28.) számú határozattal egyhangúlag

Részletesebben

A 2014-2020-as időszak tervezési folyamata

A 2014-2020-as időszak tervezési folyamata A 2014-2020-as időszak tervezési folyamata Hódi Ágota osztályvezető Monitoring és Tervezési Osztály 2013. február 6. Európai jogszabályi környezet Európa 2020 stratégia Közös Stratégiai Keretrendszer (CSF)

Részletesebben

Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület

Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap: A vidéki területekbe beruházó Európa ő 2013. Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület Székhely: 5520 Szeghalom,

Részletesebben

2013.09.03. 5. ÚMVP IV. tengely / CLLD TEMATIKA HACS. ÚMVP IV. tengely = Helyi közösségek fejlesztése 1. CLLD ANALÓGIÁK A MEGKÖZELÍTÉSBEN

2013.09.03. 5. ÚMVP IV. tengely / CLLD TEMATIKA HACS. ÚMVP IV. tengely = Helyi közösségek fejlesztése 1. CLLD ANALÓGIÁK A MEGKÖZELÍTÉSBEN LIPCSEI ÁGNES REGIORIS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ELNÖK MUNDUS VIRIDIS KFT. ÜGYVEZETŐ, VEZETŐ TERVEZŐ Táj- és kertépítész mérnök, minőségirányítási szakmérnök, urbanista Az alulról építkező stratégia alapú tervezés

Részletesebben

Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita

Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita Miniszterelnökség Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Győr- Moson-Sopron megyei területi felelős A 2007-2015 közötti Új Magyarország

Részletesebben

Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület

Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület Ács, Ácsteszér, Aka, Almásfüzitő, Ászár, Bábolna, Bakonybánk, Bakonysárkány, Bakonyszombathely, Bana, Bársonyos, Császár, Csatka, Csém, Csép, Ete, Kerékteleki, Kisbér, Kisigmánd, Mocsa, Nagyigmánd, Réde,

Részletesebben

A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 70. szám 5451 A Kormány 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 1. A Kormány a) megállapítja a Vidékfejlesztési

Részletesebben

6.1. HVS intézkedés megnevezése: együttműködésben. 6.2. Kapcsolódó HVS célkitűzés 4. célkitűzés Örökség megőrzése

6.1. HVS intézkedés megnevezése: együttműködésben. 6.2. Kapcsolódó HVS célkitűzés 4. célkitűzés Örökség megőrzése 6.1. HVS intézkedés megnevezése: 4.3.Bakonyi rendezvénysorozatok együttműködésben rendezvények, támogatása 6.2. Kapcsolódó HVS célkitűzés 4. célkitűzés Örökség megőrzése 6.3. HVS intézkedés leírása: Támogatás

Részletesebben

A Tourinform irodák szerepe a Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetekben. Dr. Lőrincz Katalin Tourinform Veszprém

A Tourinform irodák szerepe a Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetekben. Dr. Lőrincz Katalin Tourinform Veszprém A Tourinform irodák szerepe a Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetekben Dr. Lőrincz Katalin Tourinform Veszprém Tourinform irodák ma 7 érv a Tourinform irodák mellett 25 éves Tourinform-hálózat

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24.

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése részére tájékoztatás a 2012. május hó 24-i ülés 4. napirendi pontjához az 54/2011.

Részletesebben

A programhoz a Stratégiai Környezeti Vizsgálat az ÖKO Zrt koordinálásában készült.

A programhoz a Stratégiai Környezeti Vizsgálat az ÖKO Zrt koordinálásában készült. A programhoz a Stratégiai Környezeti Vizsgálat az ÖKO Zrt koordinálásában készült. Versenyképes Közép-Magyarországért OP Ex-ante értékelési jelentés Vezetői összefoglaló 2015. január 5.-i (EU Bizottságnak

Részletesebben

ENYING város Integrált Településfejlesztési Stratégiája és Településfejlesztési koncepciója

ENYING város Integrált Településfejlesztési Stratégiája és Településfejlesztési koncepciója ENYING város Integrált Településfejlesztési Stratégiája és Településfejlesztési koncepciója TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

Együtt a Hajdúságért. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013. Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport

Együtt a Hajdúságért. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013. Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport Együtt a Hajdúságért Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013 Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport Hajdúböszörmény 2013 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2.1. Vezetői összefoglaló...

Részletesebben

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Zala Termálvölgye Egyesület 2014-2020. 2015. december

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Zala Termálvölgye Egyesület 2014-2020. 2015. december LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Zala Termálvölgye Egyesület 2014-2020 2015. december 1 Tartalom Vezetői összefoglaló... 4 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési

Részletesebben

6. melléklet. 6.1. LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a INNOVATÍV DÉL-ZALA LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében

6. melléklet. 6.1. LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a INNOVATÍV DÉL-ZALA LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 6. melléklet 6.1. LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a INNOVATÍV DÉL-ZALA LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése:

Részletesebben

2014-2020. Helyi Fejlesztési Stratégiája. Az Alpokalja-Fertő táj. Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel

2014-2020. Helyi Fejlesztési Stratégiája. Az Alpokalja-Fertő táj. Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel Az Alpokalja-Fertő táj Helyi Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel Széchenyi nyomdokain térségünk fejlődéséért Tartalom Vezetői összefoglaló 3 1. A Helyi Fejlesztési

Részletesebben

HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény

HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény Támogatás vehető igénybe: Egészségügyi felvilágosító kampányok, életvezetési tanácsadó programok egészségtudatos táplálkozást népszerűsítő kampányok lebonyolítására, melyek többoldalú együttműködés révén

Részletesebben

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI, FOGLALKOZTATÁSI, TENGERÜGYI ÉS HALÁSZATI, VALAMINT REGIONÁLIS POLITIKA FŐIGAZGATÓSÁGAINAK

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI, FOGLALKOZTATÁSI, TENGERÜGYI ÉS HALÁSZATI, VALAMINT REGIONÁLIS POLITIKA FŐIGAZGATÓSÁGAINAK AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI, FOGLALKOZTATÁSI, TENGERÜGYI ÉS HALÁSZATI, VALAMINT REGIONÁLIS POLITIKA FŐIGAZGATÓSÁGAINAK KÖZÖS ÚTMUTATÓJA A KÖZÖSSÉGVEZÉRELT HELYI FEJLESZTÉSEKRŐL

Részletesebben

Hajdúk jövője Partnerségben a vidékért

Hajdúk jövője Partnerségben a vidékért 1 Hajdúk jövője Partnerségben a vidékért Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2011. 2011. május 23. Készítette: HA-VER Hajdúsági Versenyképesség LEADER Helyi Akciócsoport 2 Tartalomjegyzék Bevezető 1 Vezetői

Részletesebben

CSERHÁTALJA VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET

CSERHÁTALJA VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET CSERHÁTALJA VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 1 CSERHÁTALJI TÉNYEK, ESÉLYEK, TEENDŐK 2014-2020-BAN HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2016. május Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása

Részletesebben

1.4-es intézkedésére: Turizmusfejlesztés

1.4-es intézkedésére: Turizmusfejlesztés A Csík LEADER HELYI AKCIÓCSOPORT (HACs) PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Csík LEADER térség fejlesztési stratégiájának 1.4-es intézkedésére: Turizmusfejlesztés Kérjük az érdeklődőket, hogy a sikeres pályázat összeállítása

Részletesebben

Hírlevél 2013. május

Hírlevél 2013. május Hírlevél 2013. május LEADER 2013-pályázatokkal kapcsolatos tudnivalók 2.o LEADER pályázatok benyújtásának várható menete 4.o 35/2013. (V.22.) VM rendelet rövid ismertetése 6.o Információs fórum idöpontok

Részletesebben

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020

HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 ŐRSÉG HATÁROK NÉLKÜL EGYESÜLET 1 Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020 céljaihoz 4 2. A

Részletesebben

Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány. Tiszanánai kikötő fejlesztési projekt

Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány. Tiszanánai kikötő fejlesztési projekt Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány Tiszanánai kikötő fejlesztési projekt Tiszanána 2016. február 29. 1 Tartalom 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. A fejlesztési program kiindulási és alapadatai... 6 3.

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ RÉSZLETES FEJLESZTÉSI TERVE

BALATON RÉGIÓ RÉSZLETES FEJLESZTÉSI TERVE Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ RÉSZLETES FEJLESZTÉSI TERVE 2007-2013 készült a Balaton Régió Fejlesztési Stratégiája és a Balaton Régió Komplex Térségi Programja alapján 2006. június 21. (módosítva:

Részletesebben

Készítette: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztály

Készítette: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztály ELJÁRÁSREND A HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA FELÜLVIZSGÁLATÁNAK ELVÉGZÉSE ÉRDEKÉBEN Készítette: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár-Vidékfejlesztési Főosztály Jóváhagyta: Dr. Forgács

Részletesebben

111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések

111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai képzések TÁJÉKOZTATÓ RÉSZANYAG AZ ÚMVP MB RÉSZÉRE AZ ÚMVP EGYES INTÉZKEDÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ IDŐSZAKA: 2011. DECEMBER 1-31. ÚMVP I. tengely 111. Mezőgazdasághoz és erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó

Részletesebben

Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcím

Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcím 138/2008. (XI. 17.) MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatásokkal kapcsolatos leggyakrabban feltett kérdésekre adott

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 12. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. február 2., kedd. Tartalomjegyzék. 12/2010. (II. 2.) Korm.

MAGYAR KÖZLÖNY. 12. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. február 2., kedd. Tartalomjegyzék. 12/2010. (II. 2.) Korm. MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. február 2., kedd 12. szám Tartalomjegyzék 12/2010. (II. 2.) Korm. rendelet 6/2010. (II. 2.) FVM rendelet 7/2010. (II. 2.) FVM rendelet 1018/2010.

Részletesebben

- 1 - EMLÉKEZTETŐ 2016.02.17.

- 1 - EMLÉKEZTETŐ 2016.02.17. - 1 - Szigetköz Mosoni-sík LEADER Egyesület Munkaszervezete 9181 Kimle, Fő u. 114., Vízpart u. 6., Pf. 6. +3696/228-667, +3620/801 32 32, Fax: +3696/228-667 e-mail leadervera@kimle.hu leaderanita@kimle.hu

Részletesebben

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek!

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek! 2010. január - II. évf. 1. szám Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek! Az Akciócsoport új feladatai A Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete és a tatai iroda 2009.

Részletesebben

Hírlevél 2014. március

Hírlevél 2014. március Hírlevél 2014. március Turisztikai tevékenységek ösztönzése pályázati aktualitások 2.o Projektgyüjtés a 2014-2020-as EU programidöszakhoz kapcsolódóan 3.o Hazánkban kiemelten hangsúlyos lehet a LEADER

Részletesebben

ÖSSZETEKERÜNK! KERÉKPÁROS TURIZMUSFEJLESZTÉS Mit tehet az önkormányzat, a civil szervezet és a szolgáltató a helyi kerékpáros turizmusfejlesztéséért?

ÖSSZETEKERÜNK! KERÉKPÁROS TURIZMUSFEJLESZTÉS Mit tehet az önkormányzat, a civil szervezet és a szolgáltató a helyi kerékpáros turizmusfejlesztéséért? ÖSSZETEKERÜNK! KERÉKPÁROS TURIZMUSFEJLESZTÉS Mit tehet az önkormányzat, a civil szervezet és a szolgáltató a helyi kerékpáros turizmusfejlesztéséért? Bevezető Magyarország, természeti adottságainak köszönhetően,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. A Tervezést Koordináló Csoport beszámolója a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia készítése állapotáról napirendi pont:

Jegyzőkönyv. 1. A Tervezést Koordináló Csoport beszámolója a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia készítése állapotáról napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: Az Észak-Kaposi Partnerek Helyi Vidékfejlesztési Közösség 2008. április 28.-án 17 órai kezdettel tartott ülésén. Ülés helye: Faluház, Várda Akác u. 1. Jelen vannak: A jelenléti ív

Részletesebben

1. Vezetői Összefoglaló

1. Vezetői Összefoglaló TANULMÁNY A záhonyi térség különleges gazdasági övezete komplex gazdaságfejlesztési programjának összehangolása a térség A Felső-Szabolcsi VKE Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának összehangolása a Záhony

Részletesebben

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér. 40. E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér. 40. E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader. JEGYZŐKÖNYV A Szatmár Leader Közhasznú Egyesület Elnökségének és Tervezői Munkacsoportjának együttes üléséről 2016. január 28. 10 00 TÁRGYSOROZAT: I. A beérkezett projektjavaslatok illeszkedésvizsgálata

Részletesebben

Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben

Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben TDM 7. Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben Stratégiai működés megalapozása Dr. Piskóti István Intézetigazgató, ME Marketing Intézet A tervezés terepe Milyen turisztikai termékfejlesztés célszerű

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program, új kihívások, lehetőségek

Vidékfejlesztési Program, új kihívások, lehetőségek Vidékfejlesztési Program, új kihívások, lehetőségek SZOMSZÉDOLÁS VIDÉKFEJLESZTÉS A VELENCEI-TÓNÁL ÖTLETADÓ JÓ GYAKORLATOK című mikrokonferencia és szakmai bemutató 2015. október 20. Vidékfejlesztési támogatási

Részletesebben

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés FELHÍVÁS Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés A felhívás kódszáma: TOP-1.2.1-15 Magyarország Kormányának

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

BESZÁMOLÓ a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról BESZÁMOLÓ a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Nagyné Csépe Éva Erzsébet Pályázó címe: 3065 Pásztó, Alkotmány út 134. Ügyfél-azonosító: 1009693281 Támogatási

Részletesebben

7. ábra Idő szerinti optimalizálás esetén a leggyorsabb út hossza percben autópálya csomópontig (perc)... 17 8. ábra A komfort nélküli, félkomfortos

7. ábra Idő szerinti optimalizálás esetén a leggyorsabb út hossza percben autópálya csomópontig (perc)... 17 8. ábra A komfort nélküli, félkomfortos Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020 céljaihoz... 4 2. A stratégia elkészítésének módja, az érintettek bevonásának folyamata...

Részletesebben

Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019

Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 I. Bükkszentkereszt helyzetelemzése Bükkszentkereszt elhelyezkedése Bevezető Bükkszentkereszt Magyarország Észak-Keleti régiójában,

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Gazdasági Program 2014-2020 2015. április 2 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...3 II. A GAZDASÁGI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ALAPJÁT KÉPEZŐ TERVEZÉSI FOLYAMAT...5 II.1.

Részletesebben

2. Zúzógép beszerzése. Kedvezményezett ügyfél neve: Bánusz Gyöngye Kft. Település: Mánfa. A pályázat keretében zúzógépet vásároltunk.

2. Zúzógép beszerzése. Kedvezményezett ügyfél neve: Bánusz Gyöngye Kft. Település: Mánfa. A pályázat keretében zúzógépet vásároltunk. LEADER 5. kör 1 2. Zúzógép beszerzése Kedvezményezett ügyfél neve: Bánusz Gyöngye Kft. Település: Mánfa A pályázat keretében zúzógépet vásároltunk. 2 3. Műhely költözése városból faluba Telephelyfejlesztés

Részletesebben

Sághegy Leader Egyesület

Sághegy Leader Egyesület Sághegy Leader Egyesület A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia végrehajtása ZÁRÓJELENTÉS Szakmai beszámoló a HVS megvalósításáról 2007-2013 1. Összefoglaló Néhány bekezdésben kerüljön összefoglalásra a zárójelentés

Részletesebben

BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata

BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata TERVEZET Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata Lombár Gábor polgármester 8646 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Generál Tervező: Altervező: ARKER Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. 7400 Kaposvár,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Révfülöp Nagyközség Képviselő-testülete 2009. január 5-én 15.30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Miklós Tamás polgármester, Eitner József, Gángó

Részletesebben

ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK FENNTARTHATÓ

ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK FENNTARTHATÓ BÖRZSÖNY DUNA IPOLY VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 0 0 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK FENNTARTHATÓ GAZDASÁG, TÁRSADALOM ÉS KÖRNYEZET HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013. ÁPRILIS 0 Jóváhagyta a Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési

Részletesebben

LEADER PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK A CSERHÁTALJÁN

LEADER PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK A CSERHÁTALJÁN 3. évfolyam 1. szám LEADER PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK A CSERHÁTALJÁN TÁJÉKOZTATÓ HIRDETMÉNY A HVS FELÜLVIZSGÁLATRÓL KÉSZÜL AZ INTEGRÁLT KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLTATÓ TÉR HÁZA KOZÁRDON LEADER PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK AZ

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Felső-Tisza Völgye LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Felső-Tisza Völgye LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Felső-Tisza Völgye LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1.1. HVS intézkedés megnevezése: Helyi vállalkozások

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE 5. IKTATÓSZÁM: 2-5/2012. MELLÉKLET: TÁRGY: Tájékoztató a 2011. évi mezıgazdasági és vidékfejlesztési támogatások alakulásáról ELİTERJESZTİ:

Részletesebben

Rövid áttekintés a 2016. évben várható fontosabb pályázatokról. Somlóvásárhely, 2016.01.27.

Rövid áttekintés a 2016. évben várható fontosabb pályázatokról. Somlóvásárhely, 2016.01.27. Rövid áttekintés a 2016. évben várható fontosabb pályázatokról Somlóvásárhely, 2016.01.27. GINOP 1.2.2-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása futó pályázat Termék

Részletesebben

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM. 2014. november 7.

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM. 2014. november 7. GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM 2014. november 7. Tartalomjegyzék VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 9 1. A TERVEZÉSI FOLYAMAT... 10 1.1 A tervezési intézményi háttere... 10 1.2 A tervezési folyamat

Részletesebben

Kıkorszaktól a Jövıbe - Bükk Térségi Utazás Térben és Idıben

Kıkorszaktól a Jövıbe - Bükk Térségi Utazás Térben és Idıben Bükk - Térségi LEADER Egyesület Kıkorszaktól a Jövıbe - Bükk Térségi Utazás Térben és Idıben HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 Tervezet 2016. március 2. 2 Tartalom Vezetıi összefoglaló... 3 1. A Helyi

Részletesebben

BÖRZSÖNY-DUNA-IPOLY VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020

BÖRZSÖNY-DUNA-IPOLY VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 BÖRZSÖNY-DUNA-IPOLY VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 A Helyi Fejlesztési Stratégia az alábbi településekre vonatkozik: Bernecebaráti, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Kemence,

Részletesebben

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése UMVP intézkedés:

Részletesebben

Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján

Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján Bevezetés Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján Dr. Finta István A vidéki területek fejlesztésének sajátosságai (a területfejlesztéstől részben

Részletesebben

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár Az egészségturizmus a nemzetközi

Részletesebben

Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019)

Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019) Melléklet a 22/2015. (III. 26.) KT határozathoz Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény a következő

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én

Részletesebben

Felsőlajos Község Önkormányzatának Gazdasági Programja 2015-2020. 2015. április 21.

Felsőlajos Község Önkormányzatának Gazdasági Programja 2015-2020. 2015. április 21. Felsőlajos Község Önkormányzatának Gazdasági Programja 2015-2020. 2015. április 21. A Gazdasági Program készítés céljainak rövid bemutatása A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével ünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település önkormányzatai,

Részletesebben