Békési Ágnes Vándorélet, földrajzi és munkahelyi mobilitás A túlélés legújabb fortélyai

Átírás

1 7fejezet.qxd :07 Page 1 Békési Ágnes Vándorélet, földrajzi és munkahelyi mobilitás A túlélés legújabb fortélyai 1. Bevezetés Az alábbi tanulmány a magyarországi muzsikus cigány családok 1 szocializációs stratégiáit és kapcsolati hálózatát feldolgozó Ph.D.-disszertációm utolsó fejezete. A dolgozatban szerepel a muzsikus cigányság története, különös tekintettel néhány híres dinasztiára, valamint a zenész családok évszázadok óta õrzött tradíciói. Ezt követõen pedig a gyereknevelési szokásokat, illetve a nemi szerepeket elemzem részletesebben. A disszertáció annak a 34 interjúnak a feldolgozása, amelyet ben készítettem Nógrád és Heves megyében, valamint Budapesten, a VII VIII. kerületben. Úgynevezett családmonográfia-módszerrel dolgoztam (a Somlai Péter kutatócsoportjában alkalmazott módszerrõl lásd bõvebben: Somlai 2002). Az interjúkat családok körében készítettem, ahol egy idõben több családtag is jelen volt, így az egymás közti kommunikációt is alkalmam nyílt megfigyelni. Magnó nélkül, utólag lejegyezve rögzítettem az interjúkat. Az interjúalanyok kiválasztásánál kezdetben az úgynevezett hólabdamódszert alkalmaztam. Miután egyik interjúalanyom közvetítésével beke- 1 A következõ cigány alcsoportok élnek Magyarországon: a magyarországi cigány népesség 70 százaléka magyar cigány, úgynevezett romungro. Õk a század környékén érkeztek Magyarországra, ma már nem beszélik a cigány nyelvet, de sok cigány kifejezést, szót vegyítenek a beszédükbe. A leginkább asszimilálódott réteg. 20 százalék körül van az oláh cigányok aránya. Õk a 18. század során érkeztek Magyarországra, magukat tekintik autentikus cigányoknak. Számos cigány nyelvjárást beszélnek. A legelterjedtebb a lovári nyelv, amelyet a kereskedõ cigányok használnak, de ezenkívül tucatnyi nyelvjárás létezik, az egykori vagy jelenlegi foglalkozási megoszlás szerint, mely egyben az identitás alapját is képezi. Körülbelül 10 százalék a beás cigányok aránya, akik a 19. század végén Romániából érkeztek Magyarországra. A román nyelv egy archaikus változatát beszélik. Az oláh cigányokkal tehát nem használnak közös nyelvet ig rabszolgák voltak Romániában, rézbányászattal, aranymosással, famegmunkálással foglalkoztak. A rabszolgaság megszûnése után tömegesen menekültek Magyarországra, elsõsorban Baranyába. Többségük ma is ott él. A három fenti cigány csoport között ritka az érintkezés, nem házasodnak egymással. Ezért olyan nagy jelentõségû, ha alakul egy-két olyan zenekar, ahol közösen zenélnek. Általában a táncegyütteseket, zenekarokat saját csoportbeliekbõl toborozzák. 151

2 7fejezet.qxd :07 Page 2 rültem egy VIII. kerületi zenészközösségbe, magam kértem föl további családokat. Az itt közölt fejezetben a hagyományos kávéházi cigányzene átalakulásának jelenlegi formáit elemzem. 2. Vándorélet, földrajzi és munkahelyi mobilitás A cigányzenész társadalommal kapcsolatban kialakult az a közhiedelem, hogy tagjai a cigány népesség arisztokratáiként a leginkább voltak képesek beilleszkedni a többségi társadalomba, s ennek egyik legfontosabb megnyilvánulása: a letelepedett életmód. Ez azonban csak a felszínes szemlélõ számára tûnhet hagyományos értelemben vett letelepedett életmódnak. Az kétségtelen, hogy a zenész családok lakáskörülményei jóval magasabb színvonalúak a cigány népesség átlagánál. Budapesten polgári ízléssel berendezett, tágas, kényelmes lakásokban laknak, vidéken pedig az alsó középosztály lakáskultúráját követik. Igaz ugyan, hogy a lakás berendezése, barátságossága, komfortja fontos, de a lakásváltoztatás, sõt a lakóhelyváltoztatás sokkal gyakoribb, mint a népesség egészénél. Amíg Magyarországon a többségi kultúrában a költözés, a lakás- vagy lakóhelyváltoztatás megfontolás tárgya és komoly elõkészületekkel jár, addig a zenész közösségekben az élet egy kevésbé fontos része. A vidéki családok az 1960-as évektõl folyamatosan költöznek Budapestre egyrészt a munkakínálatot, másrészt a rokonokat követve. Budapesten a zenész családok tradicionális lakóhelye a VII VIII IX. kerület. Innen még akkor sem szívesen költöznek el, ha megengedhetnék maguknak a zöldövezeti lakást. Ebben a belvárosi környezetben ugyanis egymás között vannak. A kiterjedt családok kisebb egységei ugyanabban az utcában vagy akár ugyanabban a háztömbben vesznek lakást, így biztosítva a folyamatos, közvetlen kapcsolattartást egymással. E kerületekben a zenész családoknak magas a presztízsük, nemcsak a cigány, hanem a gádzsó (nem cigány) szomszédok szemében is. És a megbecsültség, a jó hírnév nagyon fontos a családok számára. Itt van a legtöbb cigányzenés vendéglõ, így a munkahely a lakástól gyalog is megközelíthetõ. Ugyanakkor magukhoz a lakásokhoz nemigen ragaszkodnak. Ahogyan bõvül a család vagy vidéki nagyszülõk költöznek föl, nagyon könnyen és gyorsan cserélik el lakásukat egy megfelelõ méretûre. Ez azért sem nehéz, mert a tág ismeretségi körben hirdetés nélkül is könnyen találnak alkalmas cserepartnert. 152

3 7fejezet.qxd :07 Page 3 A legtöbb család, amelynél interjúztam, vidékrõl, az ország legtávolabbi részeirõl költözött fel Pestre az as években, s azóta már a sokadik otthonukban lakik. Az említett kerületek minden zugát ismerik, így könnyen és gond nélkül változtatnak lakást. A fõ szempont mint említettem az, hogy a közeli hozzátartozók elérhetõ távolságban lakjanak, hogy a felnõtt gyerekekkel, nagyszülõkkel naponta lehessen találkozni. Ehhez képest sokadik rendû, hogy a lakás milyen jellegû és hogy a kerület melyik utcájában van. A választásban a ház állapota nemigen befolyásolja a családokat. Aggály nélkül költöznek be rossz állapotban lévõ bérházakba, csak arra ügyelnek, hogy a lakás rendezett és barátságos legyen. A lakások a hetvenes-nyolcvanas évek lakberendezési stílusjegyeit viselik magukon. A konyhákban faragott, többnyire román konyhabútorok vannak, amelyek húsz évvel ezelõtt a legdrágábbnak számítottak. A szobákat szalonként rendezik be, színes bársony ülõgarnitúrákkal, bársony drapériákkal és sok tükörrel. Tipikus még a nappaliban kialakított bársarok, bárszekrénnyel, magas bárszékekkel. A berendezés bármennyire otthonos, mégis úgy tûnik, egy költözködést nem lehet nehéz lebonyolítani. Nem jellemzõ ugyanis a klasszikus polgári otthonok belakottsága, hiányoznak az apró dísztárgyak, a falakon nincsenek fényképek, képek, csupán egy-egy látványos, színes, többnyire nagyméretû kép teszi hangulatossá a szobát. A lakások a bemutatótermek légkörét idézik. Látszik, hogy az ott lakók azt szeretnék, hogy környezetük ízléses, a kor követelményeinek megfelelõ legyen. De annak, hogy itt egy család évtizedekre berendezkedett, semmi nyoma. Minden bármikor összecsomagolható és továbbvihetõ. Egy meglehetõsen jó módban élõ zenész lakásában, aki hangszerkereskedéssel is foglalkozik, 18. századi gyönyörû bútorokat, értékes hangszereket, reneszánsz kori dísztárgyakat láttam. Mindezt tarka összevisszaságban, láthatóan nem végleges helyen, hanem ötletszerûen elhelyezve. A lakás berendezése gyönyörû, jó ott tölteni az idõt, a helynek sajátos hangulata van. Mintha egy mûterem és egy nagypolgári szalon keresztezése lenne. A csodálaton kívül a legerõsebb benyomásom mégis az ideiglenesség érzése volt. Kiderült, hogy nemrégen költöztek ide, mert elõtte külföldön, azután ebben a kerületben, de egy másik lakásban éltek. Az sem kizárt, hogy ha a gyerekek nagyobbak lesznek, továbbköltöznek. A Nógrád megyei Rezes faluban a kiterjedt család öt-hat családmagja él egymás melletti házakban, amelyek mellé most két újat építenek. Lehet, hogy kiadják vagy eladják, mindenesetre a pénzüket ebbe fektetik, mivel a férfiak ma már a zenélés mellett régiségkereskedésbõl, üzletelésbõl is 153

4 7fejezet.qxd :07 Page 4 élnek. Úgy mondják, ha szépre sikerül, lehet, hogy õk költöznek be, a mostani házakat meg eladják. Ebben a közegben nem a ház, a lakás, az építmény jelenti az otthont, hanem a családtagok, a rokonok közelsége. A berendezésnek lehet presztízsértéke, de a lakásnak nem. Mivel az nem az állandóság, a megállapodottság jelképe, ugyanis ebben a kultúrában ez utóbbiak nem jelentenek értéket. Az észak-nógrádi kisvárosban élõ interjúalanyaim pedig most tervezik, hogy a fõvárosba költöznek, mivel fiuk Pesten tanul majd zenét, lányuk már régóta itt él prímás férjével. Nekik maguknak jó munkahelyük van, mindketten negyven év körüliek. Lakásuk szépen berendezett, mégis úgy beszélnek a költözésrõl, mint ami elkerülhetetlen, hiszen gyerekeik közelében akarnak élni. Ugyanakkor még elképzelésük sincsen arról, hogy Pesten milyen munkahelyet találnak. Az majd adódik menet közben, mondják, majd segítenek a rokonok. Fel sem merül, hogy nehézséget okoz számukra a kisvárosi létet egy teljesen más életstílusra fölcserélni, hiszen így is havonta alszanak Pesten a rokonoknál. Az utazás soha nem okoz gondot, mindig van kinél éjszakázni. Az otthon számukra ott van, ahol a szeretett személyek vannak, nem kötõdik lokalitáshoz. A hatvanas években, a Rajkó zenekar szervezése idején, különösen sok zenész család költözött Pestre. Mivel a gyerekeket nem szívesen adták kollégiumba, magától értetõdõnek tartották, hogy ha a gyereket felvették az iskolába, akkor az egész család felköltözött, beleértve a nagyszülõket is. Hogyan kerültetek föl Pestre? Úgy, hogy a bátyáimat fölvették a Rajkóba. És akkor a család úgy gondolta, hogy ha a fiúk följönnek, akkor mi mért maradjunk ott. Apám akkor a Hortobágyon muzsikált egy híres zenekarral. Külföldieknek játszottak meg akkori tekintélyes politikusoknak. Az akkori kereskedelmi miniszter is odajárt. Apám panaszkodott neki, hogy föl akar költözni a család Pestre, de a házunk árából nem tudunk lakást venni. Erre a miniszter megkérdezte, hogy mondd meg, hol akartok lakni. Úgyhogy apám kiválasztott itt a közelben egy szép nagy bérlakást, és egy hónapon belül felköltöztünk ( ) [nevet] Akkor ilyen becsülete volt a cigányzenének. Úgyhogy a testvéreimnek nem kellett kollégiumba költözni. Apám ott maradt a Hortobágyon, mert az nagyon jól keresõ munka volt neki. Az egész nagy családot el tudta tartani belõle. Anyám soha 154

5 7fejezet.qxd :07 Page 5 nem dolgozott. A férjemék ugyanígy jöttek föl. A férjem elvégezte a zeneiskolát D-ben és mikor fölvették õt a Rajkóba, az egész család felköltözött vele. Amikor mi itt Pesten találkoztunk, már ismertük egymást látásból. Amikor a férjem elvégezte a Rajkót, fölvették a Zeneakadémiára. Amikor ott végzett, komolyzenével akart foglalkozni, de az apja erõltette a cigányzenét. Egy ideig abban a zenekarban muzsikált, ahol apósom volt a prímás. (Interjú egy munkanélküli zenész családjával) A költözködések mindig is hozzátartoztak a zenész családok életéhez, mert alkalmazkodni kellett a férfiak szerzõdéseihez, külföldi turnéihoz. Nem volt ritka a 20. század elsõ felében, hogy a muzsikusok egy-két éves szerzõdéseik idejére magukkal vitték az egész családot. Abban az idõben pedig, amikor a vidéki éttermek cigányzenekarokkal mûködtek, természetes volt, hogy egy-egy új szerzõdés maga után vonta az egész család költözését akár az ország egyik felébõl a másikba is. A munkahely-változtatás ugyanilyen gyakorisággal zajlott. Budapesten a hetvenes-nyolcvanas években a három-négy hónapos szerzõdések voltak általánosak, a leghosszabb pedig egy-két évre szólt. Állandó zenekara csak néhány híres étteremnek volt. A zenészek tehát megszokták a mozgást, azt, hogy állandóan új, elõnyösebb lehetõségek után kell kutatniuk. Éppen ezért elterjedt szokás volt, hogy egy zenész felváltva egyszerre több zenekarban is játszott. Egyik interjúalanyom a hatvanas években egy ideig tizenhét zenekarnak volt a tagja. Tehát nemcsak a család nem kötõdött szorosan egy lakóhelyhez, de a munkahely sem jelentett állandóságot. Az állandóságot, a megbízhatóságot, a biztonság érzetét kizárólag a szûkebb és tágabb család, a rokonok és barátok jelentették, illetve jelentik még ma is. Ez a nagyfokú mobilitás egyfajta vándoréletet eredményez, amelyben nagy szerepet kapnak a kipróbált kapcsolatok, a szoros családi kötelékek. Ennek hiányában a nagy variabilitásra épülõ életforma szétesne, mûködésképtelen lenne. Ebben a változásra, változtatásra mindig kész, a lehetõségekhez állandóan jól idomuló kultúrában a tradícióknak nagy súlya van, hiszen azok adnak megbízható alapot a gyors változásokhoz. S talán ebbõl fakad az a jelenség, hogy azoknak a zenészeknek sikerült leginkább legyõzni a rendszerváltást követõ nehézségeket, akik mindig is tartották magukat a hagyományokhoz, nem adták fel az utazó, több lábon élõ életmódot, s nem kötõdtek soha egy lakó- vagy munkahelyhez. Jelenleg munkanélküli 155

6 7fejezet.qxd :07 Page 6 interjúalanyaim kivétel nélkül arról számoltak be, hogy mivel évtizedekig híres éttermekben voltak prímások állandó szerzõdéssel, minden külföldi szerzõdést elutasítottak a biztos hely megtartása érdekében. Nem vállaltak semmilyen más megbízást, hûségesek voltak munkahelyükhöz. A rendszerváltás után azonban nekik sem külföldön, sem itthon nem volt semmilyen kapcsolati tõkéjük, amelynek révén új munkához tudtak volna jutni, miután régi helyükrõl elbocsátották õket. Szakítottak a zenészélet hagyományaival, s most nincsen kapaszkodójuk a túléléshez. Megfigyelhetõ, hogy a hagyományos mobil életformát õrzõ zenészek milyen meglepõ formákat találnak az érvényesülésre: egy Nógrád megyébõl származó zenész, aki jelenleg Pesten él családjával, egy olyan zenekarban játszik, ahol a vezetõ oláh cigány, a többiek pedig romungrók, illetve van egy gádzsó kannás 2 is. Autentikus cigány zenét játszanak. Apámtól gitározni tanultam. Õ brácsos volt, prímás. Szerette volna, ha én is hegedülni tanulok, de nekem nem tetszett. Õ a gitárhoz is értett, én meg bele voltam bolondulva a gitárba, úgyhogy arra kezdett tanítani. Nyolcan voltunk testvérek, négy fiú, négy lány. ( ) A többieket nem érdekelte a zene, bár a fiúk szerettek gitározni, de nem komolyan. Én viszont reggeltõl estig. Most a zenekarban kannázok. Mi magyar cigányok vagyunk, de [itt] oláh cigány zenét játszunk. Most ez lett a népszerû. Hívnak lagzikba, rendezvényekre. Itt a Tütü- Tangóban rendszeresen fellépünk. Most kezdünk felfutni. Már nem minden meghívást fogadunk el. ( ) Öten vagyunk. ( ) Napközben mindenki dolgozik, legtöbben a vízmûveknél. Én is ott vagyok. Sokszor van éjszakai mûszak, ilyenkor beugrik valaki, ha koncert van. A [gádzsó] fiú bõrdíszmûves. Magyar, de nagyon rendes, jó fej. P. az egyetlen oláh cigány a zenekarban, õ énekli a dalokat cigányul. Mi is megtanuljuk a szöveget. Miért nem gitáron játszik? Mert két gitáros is van, õk fiatalabbak, jobban játszanak. Mind a kettõ a nevelt fiam. Az egyik bátyám gyerekei. Elvál- 2 Kannás zenének azt a fõleg vokális elemekre épülõ oláh cigány zenét nevezik egymás közt a zenészek, amelyben ritmushangszerként a bádogkanna és a gitár szerepel a szájbõgõzés mellett. 156

7 7fejezet.qxd :07 Page 7 tak, szegények is voltak, örültek, hogy elvállaltuk a gyerekeiket. Itt laktak nálunk. Nekünk akkor nem volt még gyerekünk. Nehezen lettek, tíz évre rá sikerült. Ritkaság, hogy magyar cigányok és oláh cigányok együtt zenélnek. Ez hogy jött össze? Az M. utcában volt egy klub, annak a vezetõje, egy gádzsó ember szervezett koncerteket. Mindenféle zenekart hívott, az Sz. Pisti ott ismerkedett meg a többiekkel. Õ most fõiskolára jár, a Bárczira. Most vizsgázott lovári nyelvbõl. Neki könnyû, neki ez az anyanyelve. ( ) Én nem onnan ismerem, hanem a nevelt fiaim révén. Évek óta összejárunk, elmentem sokszor a koncertjeikre. Van itt lent egy pincénk, nyaranta ott szoktak gyakorolni a fiúkkal. Egy éve szólt a P., hogy próbáljam ki a kannázást. Kedvet kaptam, neki is tetszett, amit csinálok. Azóta játszom velük. A két nevelt fiam, én, a P. meg a magyar gyerek. (Interjú az Sz. Gipsy Band egyik zenészével, 47 éves férfi) László egy hagyományõrzõ Nógrád megyei nagyközségbõl, P-bõl került föl Pestre, s azon kevesek közül való, akik úttörõi az oláh cigány zenészekkel való együttmûködésnek. Ugyanakkor hagyományõrzõ is, hiszen családi zenekarban játszik, a többiek is közeli barátai. Nagyon jellemzõ a cigány kultúrára a tradíció õrzésének és a nagyon meglepõ, kreatív újításoknak ez az érdekes, eredeti keveredése. A zenekart széles pártoló közönség veszi körül. Azon a koncerten, ahol én is jelen voltam, rajtam kívül mindenki régi ismerõsük volt. Felesége is megjelent jó néhány rokon társaságában. Látszott, hogy rendszeres résztvevõi az összejöveteleknek, mindenki ism erte õket. Amikor bemutatkoztam, rögtön kezdeményezte a tegezõdést, érzékeltetve, hogy ez nem egy hivatalos rendezvény, hanem baráti, esti szórakozás. A zenekar többnyire örömzenét játszik. Ez azt jelenti, hogy gyakran improvizálnak, saját kedvükre játszanak. Egyébként fergeteges, hagyományos cigány népzenét adnak elõ. A pesti nagykörút tõszomszédságában, a nehéz körülmények ellenére újraéledt az a közösségi zenélés, ami László gyerekkorában, falun volt szokás: A fõtéren jöttek össze kora délutánonként. Beszélgetni, gyakorolni. Mi, gyerekek, ott ácsorogtunk és bámultuk, hallgattuk õket. Tanultunk is, mert mutattak fogásokat, kézbe ad- 157

8 7fejezet.qxd :07 Page 8 ták a hangszert, hogy na, ezt próbáld ki. Aztán lassacskán bevettek a zenekarba is. Nagy élet volt. Vendéglõzárás után meg bent a vendéglõben folytatódott. Apámról az a hír járta a faluban, hogy nagyon jó zenész, de nem gyakorol eleget. Ezért megszólták. Velem se foglalkozott elég alaposan. Szerettem csavarogni [mosolyog]. Akkor ez nem zavart, de most már bánom. Lehettem volna jobb zenész is, volt hozzá tehetségem (Interjú az Sz. Gipsy Band egyik zenészével, 47 éves férfi) Egy Heves megyei kisvárosban találkoztam egy másik zenekarral, amelyik szintén cigány folklórzenét játszik, miközben tagjai valamennyien magyar cigányok. A zenekar vezetõjével otthonában beszélgettem, a városka cigánytelepén, ahol kizárólag romungrók laknak, immár kétszáz éve. Híres, összetartó telep. Az önkormányzat többszöri kezdeményezése ellenére sem engedtek ide betelepülni nem romungro cigányokat. Mégis, az itt lakó zenészek most az oláh cigányok zenéjét játsszák nagy sikerrel szerte a városban és környékén. Több CD-jük jelent már meg. Eleinte dzsesszt játszottunk. Aztán nosztalgiazenét. De váltani kellett, mert mindig más a divat. Most a hagyományos cigányzene megy. Nem az éttermi zene meg a magyar nóta, hanem a régi, igazi, cigányos ritmusok. Amit az oláh cigányok szoktak játszani. Csak mi azt is sokkal jobban tudjuk! [Büszkén, csibészes rátartisággal néz rám.] Maguk magyar cigányok? Igen. Itt az egész telep. S. [a vele lévõ barátja] famíliája meg csupa híres zenész. Már a dédapja is az volt. Itt errefelé Hevesben fõleg magyar cigányok laknak. Zenekari pályájuk alakulásáról így beszél: Húszéves koromig semmi hangszer nem volt a kezemben. Aztán elkezdtem és rögtön ment. Hallás után! Tíz éve egyszer hallottam az Ando Dromot egy koncerten. Hazajöttem és csináltam egy kazettát a fiúkkal. Csupa Ando Drom-számmal. Pont olyan hangszereléssel. A Zs. J. [a zenekar vezetõje] be akart perelni! [nevet] Olyan jól sikerült. Aztán meggondolta 158

9 7fejezet.qxd :07 Page 9 magát.»nagyon tudsz, Józsi! Ügyes vagy! De máskor azért ilyet ne csinálj!«kilencvenegy körül kezdtük. Amikor a Kalyi Jag nevû zenekar divatos lett, akkor gondoltam, hogy ilyet én is tudok csinálni a haverokkal. Szóltam néhányuknak, elkezdtünk próbálni. Napi négy-öt órát. Aztán volt itt a városban Kimit-tud. Elõször másodikok lettünk, az utána való évtõl mindig elsõk. Akkortól fogva kezdtek ismerni bennünket. A Kalyi Jag, a Kanizsa Csillagai [õk beások]. Ezeket én mind személyesen ismerem. Na, akkor abbahagytam a festõmunkát és teljes gõzzel elkezdtem zenélni. Képzelje, elõtte semmi, és rögtön, ahogy megpróbáltam a gitárt, ment. Talán apámtól maradt rám. Elektromos gitárral meg tamburán játszom. A tamburát egy beás hangszerkészítõtõl vettem Szolnokon. Ott sokan vannak beások. [N-ben] van egy magánpanzió, annak a tulajdonosa külföldieknek adja ki a szobáit. Azok igénylik a cigány zenét. A belgák meg a hollandok közül többen a mi zenekarunk miatt járnak vissza. Eleinte próbálgattam, hogy mi tetszik nekik. Dzsesszt, aztán nosztalgiazenét. Meg régi cigányzenét. Amikor észrevettem, hogy felcsillan a szemük, jobban odafigyelnek, akkor azt a zenét kezdtük nyomni. Sanyi nagyon jól játszik szintetizátoron. Volt kitõl tanulnia neki, sok zongorista van a családjában. ( ) Gondolkoztunk, hogy fölmegyünk Pestre. De hát lakást szerezni. ( ) Meg itt a család. ( ) Itt vannak a cigányok [körbemutat és csöndesen nevet]. Aztán meg itt híresek lettünk. Most már minden héten hívnak valahova. Itt maradunk. Csak a zenélésbõl meg lehet élni? Hát ( ) azért mást is kell csinálni ( ) [rejtélyesen mosolyog] Üzlet? Olyasmi. ( ) De a zenélésbõl is szép pénz jön össze, csak nem rendszeresen. Nem csak attól függ, hogy én mennyit érek, hanem hogy milyen módú a család, ahová megyünk. Általában ötvenezret szoktam kérni egy lakodalomért. Ezt elõre kifizetik. Hogy aztán a vendégek még mennyit adnak, az attól függ, hogy mennyire gazdagok. Van, ahol minden vendég, aki nótát kér, egy tízezrest fûz a mikrofonra, van, ahol csak ezret. Mit szólt a rokonság, amikor kannás zenekarban játszott? 159

10 7fejezet.qxd :07 Page 10 Nem szóltak azok semmit. ( ) Örültek, hogy jól keresek. Számít ez a pénz. Olyan zenét játszok, amilyet a vendég igényel. Nem számít, hogy kannás vagy nem kannás. Most ez megy. Ha majd építkezünk, nem lesz gond, mert a feleségemnek ( ) a testvére is kõmûves. Itt fognak osztani telkeket. Följebb, a dombon. Itt akarunk maradni. ( ) Itt vannak a cigányok! (Interjú egy zenekarvezetõvel, 33 éves, Heves megye, Egresvár) A fenti példákból kitûnik, hogy az elmúlt húsz év mély válsága ellenére a zenésztársadalomban a próbálkozások köre kimeríthetetlen, a legelképzelhetetlenebb módokon próbálnak kitörni a háttérbe szorítottságból. Budapesten is, vidéken is új zenekarok alakulnak, s ha a hazai közönség már nem keresi az éttermi cigányzenét, akkor nosztalgiazenét, dzsesszt játszanak, vagy akár az õsi riválisok, az oláh cigányok zenéjét is megtanulják. Mindeközben ha a külföldi vendég klasszikus cigányzenét kér, azt is produkálni tudják. A zenei tehetség a családokban búvópatakként öröklõdik tovább. A gitáros apa példája akkor sem megy feledésbe, ha fiait nem tanította. A zene köré szervezõdõ gyerekkori családi légkör akár húszévesen is elõhozhatja a tehetséget, a kreativitást. Néhány évtizede még elképzelhetetlen volt, hogy romungrók kannás zenét játsszanak, mert olyan erõs volt a mûfajok közötti határ. Ma sem gyakori ez a forma, hiszen a híres, autentikus cigány népzenét játszó zenekarok tagjai hosszú évtizedekig kizárólag oláh cigány származásúak voltak. Úgy látszik azonban, ezek az áthághatatlannak látszó határok mégis átjárhatóak. Ebben a cigány népességen belüli konfliktusok feloldásának egyik örvendetes és látványos lehetõsége rejlik. A budapesti Sz. Gipsy Band egyik koncertjét például a vezetõ így nyitotta meg: Szeretettel üdvözlöm Baranyából érkezett beás cigány testvéreinket! Bejelentését nagy taps fogadta. Kétségtelen, az ilyen esték, hogy a romungro oláh cigány zenekar koncertjére éppen beások érkeznek, nagyon ritkák még Budapesten is. Számos igen nívós zenei rendezvényen vettem részt, ahol különbözõ cigány közösségek zenekarai léptek fel, de ezeken a koncerteken a magyar cigányok nem jelentek meg. Inkább az oláh cigány közönség számára volt vonzó (például az Erkel színházban a Gipsy Fire 2000 tavaszán). Mindenesetre azt, hogy két zenekar esetében a mûfaji és szubkultúrák közötti határok leomlottak, precedensértékû jelnek tekinthetjük. Fõként pedig azt, hogy mindkét zenekar feltûnõen sikeres, számos 160

11 7fejezet.qxd :07 Page 11 CD-t jelentetett meg, s a budapesti koncertközönség illetve a Heves megyei közvélemény széles körben ismeri és elfogadja õket. Mindeközben fontos mozzanat, hogy az egresvári, Heves megyei zenekar tagjai egy cigánytelepen laknak, és nem is kívánnak elköltözni onnan. Ott akarnak építkezni. Itt akarunk maradni. ( ) Itt vannak a cigányok! mondja a vezetõ. A telepen ugyan sok a rossz állapotban lévõ ház, de a környezet rendezett, barátságos, az utcán az emberek kedvesen fogadtak. Láthatóan jól ismerik egymást, átjárnak egymáshoz, a rokoni és a szomszédi kapcsolatok elevenen élnek. Számomra ez a jelenség a megismétlõdés erejével hat. Az új stílust játszó zenészek ugyanúgy ragaszkodnak a cigány közösséghez, mint annak idején az éttermi zenét játszó elõdeik. Tudják, hogy a feltöltõdés, a megújulás lehetõsége csak az övéik között biztosított. Ezért a budapesti zenekar is a körúthoz közeli mellékutcában keresett magának törzshelyet, törzsközönséget. Közösségi háttér nélkül ugyanis ez a mûfaj nem mûködik. Az éttermi cigányzene közösségi hátterének megszûnésével párhuzamosan zajlott a mûfaj hanyatlása. Errõl beszél egy egresvári hegedûs, aki ötvenkét évesen elõnyugdíjba kényszerült, mivel a hotelben, ahol dolgozik, ezután csak idényjelleggel lesz cigányzene: Régebben ( ) mi nem voltunk szegények, saját házunk volt, de akkor a cigányság egy-két telepen élt. Együtt. ( ) Itt, a városban. És a gyerekek eltanulták egymástól a dolgokat. ( ) A nagyobbak tudnak hegedülni?! ( ) Akkor én is akarok. Utánozom õket. Hasonlítani akarok rájuk. Ellesem, hogyan csinálják. Utcán, árokparton, mindenütt. Amióta szétszóródott a nép, nem nagyon találkozunk egymással. A gyerekek nem járnak össze, a gádzsók elõtt, a parasztok elõtt meg szégyenlik, hogy cigány zenész az apjuk. Szégyenlik a hangszert is [szomorú]. A fiam brácsázni tanult, apám tanítgatta, el is végezte a zeneiskolát. Játszott velem pár évig a hotelben. Csak közben beiratkozott a Vendéglátóipari Középiskolába. Pincér képesítést szerzett. Úgy döntött, hogy inkább pincér lesz. Hogy úgy jobban keres. Meg tudja ( ) a barátok. Elõttük szégyenli a brácsát. Hogy vinni kell a hegedût ( ) szégyenli a haverok elõtt (Interjú egy nyugdíjas zenésszel, 52 éves férfi, Egresvár, Heves megye) 161

12 7fejezet.qxd :07 Page 12 A budapesti viszonyok között ez a jelenség nem figyelhetõ meg, mert a muzsikus közösség évszázadok óta ugyanabban a három, egymás mellett lévõ kerületben él, a szakma válsága nem járt együtt a közösségi élet megszûnésével. Vidéken viszont a cigánytelepek felszámolása során a hatóság nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a lakótelepekre elkülönítve kiköltöztetett családok életkörülményei megnehezednek, ha megszûnik a rokonokkal való gyakori kapcsolattartás lehetõsége. A komfortosabb otthon a családokat nem kárpótolja az elvesztett rokoni-szomszédi háttérért. Számos szociológiai kutatás kimutatta, hogy a lokális közösségi hálózat megszûnésével nem csak a cigány családok kerültek új, nehezen megoldható problémák elé. M. Young és P. Willmott: Család és Rokonság Kelet-Londonban címû könyve érzékletesen mutatja be, hogy az új lakótelepekre szétszórt munkáscsaládok milyen súlyos mértékben hiányolták az addigi támogató rokoni-szomszédi hátteret az addiginál sokkal komfortosabb körülmények között:»mi olyan sorról költöztünk ide, ahol mindenkit ismertünk. Ott születtünk és nevelkedtünk közöttük, olyanok voltunk, mint egy nagy család. Ismertük minden örömüket és bánatukat. Itt mindenki teljesen idegen a többieknek, és így mindenki tart is a másiktól.«a ( ) rokonságot így tehát nem pótolhatták a ( ) szomszédok. Az új lakókat nem rokonok, hanem idegenek veszik körül. A családon kívül az életük már nem a többi ember, hanem a házuk körül forog. A költözés egyik legfõbb következménye ez az alapvetõ változás: a váltás az emberközpontúságról a házközpontúságra. Ez némiképp magyarázza a státusért való versengést, amely a rokonoktól való elszigeteltség eredménye, egyszersmind a szomszédoktól való elidegenedés okozója, illetve annak gyökere, hogy az egymás mellett élésbe sokszor anynyi keserûség vegyül (Young Willmott 1999: ). Nem véletlen tehát, hogy Budapesten a zenész családok jóval könnyebben találnak új megoldásokat a nehezedõ mindennapi életben, hiszen több alkalom adódik a vélemény- és információcserére, az újítások hamarabb bekerülnek a köztudatba, erjesztõ példaként hatnak. (Az egykori cigánytelepek megszüntetésének szükségszerûségét természetesen nem vonom kétségbe, hiszen egészségtelen, minden komfort nélküli lakóhelyek voltak. Azt azonban problematikusnak tartom, hogy a komfortos lakások kiutalásakor nem volt senki tekintettel a családok azon igényeire, hogy a közeli rokonok elérhetõ távolságban telepedhessenek le. Ez a gyakorlat a közösségi hálózat megszûnését vonta maga után, egyszersmind lehetetlenné téve a csoporton belüli önsegítõ mechanizmusok hagyományos mûködését.) 162

13 7fejezet.qxd :07 Page 13 Heves és Nógrád megyében az új stratégiákkal szemben jóval nagyobb az ellenérzés vagy a tartózkodás. Sokak szemében csak az tudja megõrizni személyiségének integritását, aki semmilyen tekintetben nem szakít az évszázados hagyományokkal: a cigányok közül is, amelyik tanul, az már nem is cigány. Ez az Sz is. Rendes cigány az ilyen? Olyan zenéje van, hogy az már nem is rendes zene ( ) Kitanulja a vérét. Mi így mondjuk, hogy KITANULJA A VÉRÉT. Már nem cigány. (Interjú egy kisebbségi önkormányzati vezetõ feleségével, 36 éves, Balogvár, Nógrád megye) Itt muzsikált sokszor az öreg S is. Hogy az milyen jól gitározott!!! Sokkal jobb gitáros volt, mint a fia. Mindig tömve volt a vendéglõ, amikor õ játszott. A fia is járt ide gitározni, de hát õ már elhagyta a cigányzenét, komolyzenét csinált belõle, meg dzsesszt. Arra nem lehet táncolni! Az igazi cigányzenére táncolni lehet. Nem véletlen, hogy a József fõherceg meg a többi arisztokraták versengtek egymással, hogy kinek van jobb cigányzenekara! Kedveztek a zenészeiknek, kiemelték õket. ( ) Most az egyik fõ vád, hogy mi kiszolgáltuk az arisztokratákat, késõbb meg a kommunista rendszert. Na és ha kiszolgáltuk!!! Egy jó zenész tizenöt-húsz évig tanul, meg amíg él, addig tanulja a zenét. Mesterektõl ( ) utána meg õ tanítja a gyerekeket. ( ) A kannások meg mit csinálnak??? Kiállnak, aztán verik a kannát! Azt nem kell tanulni. Mégis azt mondják most sokan, hogy az az igazi cigány zene!!! Pedig Magyarországról mit tudnak külföldön?!! A magyar cigányok zenéjét ismerik. Ott megbecsülik õket. Itthon meg nem kellenek (Interjú egy kisebbségi önkormányzati vezetõvel, 40 éves férfi, Balogvár, Nógrád megye.) A támogató hátteret vesztett elszigeteltségben fölerõsödnek az ellentétek, kihangsúlyozódnak a különbségek, megnõnek az indulatok. Ilyenkor az emberek kevéssé hajlamosak új megoldásokat, új utakat keresni, inkább bûnbakokat, bûnösöket keresnek helyette. Balogvári interjúalanyaim a magyar cigányok kultúráját az éttermi, kávéházi cigány zenével azonosítják, s 163

14 7fejezet.qxd :07 Page 14 úgy gondolják, aki ezt a hagyományt továbbfejleszti, az szakít a tradícióval, már nem is cigány. A többi cigány szubkultúra tradíciójának értékeit is kisebbítik. Balogváron is akkor szóródott szét az összetartó cigány közösség, amikor a város vezetése a hetvenes években elválasztotta egymástól a kiterjedt családok tagjait és egymástól távoli lakótelepi lakásokba költöztette õket. Megszûnt a folyamatos kommunikáció lehetõsége, csökkentek a találkozási alkalmak, nõtt a szorongás és nõttek az egymással szembeni elõítéletek. A fentebb idézett házaspár az utóbbi két évtized nehézségeinek hatására végleg le akarta beszélni serdülõ fiukat a zenész pályáról. Csak akkor gondolták meg magukat, amikor a fiú kijelentette, hogy cigányzenész lesz. Úgy érezték, ebben a törekvésében nem akadályozhatják meg. A családi hagyományok folytatóját látják benne, és hozzájárultak, hogy a fõvárosba költözzön zenét tanulni. A hagyományoktól való eltéréssel szemben azonban intoleránsnak mutatkoznak, éppen azért, mert nincsenek közvetlen kontaktusban az új irányokban próbálkozó emberekkel. Egy gádzsók által lakott tömbházban élnek, s a cigány közösségnek a városban sehol sincsen összejöveteli lehetõsége. A feleség nosztalgiával emlékszik arra az idõre, amikor az egész nagycsalád egymás közelében, egy utcában lakott: Nagyapám is, nagyanyám is jó zenészek voltak. Nagyapám évekig prímás volt itt a Nemzeti Szállóban. Nagyanyám meg cimbalmos. Egy zenekarban játszottak. Az egész város tisztelte-szerette õket. Nagyanyámat is hívták rendszeresen lakodalmakba cimbalmozni. Õ még talán jobb zenész volt, mint nagyapám. ( ) A családban tanította valaki, nálunk az egész nagy családban mindenki zenélt. ( ) Emlékszem, amikor kislány voltam, annyi hangszer volt a családban, hogy minden sarokban volt egy. Én sokszor a cimbalom alatt aludtam el délután. Este, amikor kerestek, tudták, hogy ha sehol se vagyok, akkor a cimbalom alatt alszom. Az jó kuckó volt. A sok unokatestvér együtt nõtt föl. Egymáshoz közel voltak az udvarok. Amikor a fiúk délután gyakoroltak a hegedûn vagy a bõgõn vagy a cimbalmon, akkor nagyanyám sokszor engem ugrasztott.» szaladj át, mondd meg a Dezsõnek, hogy ezt és ezt a hangot rosszul fogja. Így-és így kell csinálni.«annyira én is értettem hozzá, egész nap ezt hallottam, hogy át tudtam adni az üzenetet. Aztán meg nagyapám szólt, hogy»kislányom, szaladj már át, szólj a Lalinak, hogy ezt így nem 164

15 7fejezet.qxd :07 Page 15 lehet, ezt a részt sokkal lassabban kell.«ilyen fülük volt, hogy a szomszéd udvarból meghallották, ha valami hamis volt vagy nem jól volt. Így ellenõrizték a napi gyakorlást. De szót is fogadtak nekik, nem volt visszabeszélés, mert nagy tekintélyek voltak. (Interjú egy kisebbségi önkormányzati vezetõ feleségével, 36 éves, Balogvár, Heves megye) Egy ilyen összetartó, egymást kontrolláló és támogató közegben nyilvánvalóan jóval könnyebb válságos helyzetekbõl kivezetõ utakat találni. A folyamatosan megszûnõ falusi, vidéki cigány közösségekbõl talán ezért is költöztek, költöznek föl tömegesen a családok a három szomszédos budapesti kerületbe. Bár a közösségi élet ma jóval kevésbé intenzív itt is, mint a legutóbbi virágkor, a hatvanas-hetvenes évek idején, de még mindig vannak találkozási lehetõségek, összejövetelek, koncertek, ahol kapcsolatokat lehet építeni, új stratégiákat lehet megismerni. Természetesen ez sem jelent feloldást és megoldást a jelen égetõ kérdéseinek mindegyikére, a középkorúak munkanélküliségére, a gyerekek taníttatásának gondjaira. Az egzisztenciális és identitásbeli problémák tömegével kell szembenézni annak, aki már nem tud vagy nem akar változtatni a zenész életformán, és cigányságát is vállalni akarja. Egyik középkorú interjúalanyom így fogalmazta meg vívódásait: Sokat gondolkodom mostanában, hogy ki is vagyok én. Cigány? Magyar? ( ) Már azt sem tudom, hogy mi vagyok!!!! ( ) Mért nem lehet bemutatni, hogy élnek itt ( ) cigányok, akik küzdenek a tisztes megélhetésért? Iskoláztatják a gyerekeiket, erejükön felül, mint mi is. ( ) Sok ilyen van (Interjú egy klarinétos családjával) 3. Összegzés Dolgozatomban azt is szerettem volna érzékeltetni, hogy miként élnek a muzsikus közösségen belül a családok, hogyan küzdenek a tisztes megélhetésért, és erejükön felül hogyan igyekeznek taníttatni gyerekeiket. Meg kívántam jeleníteni azt az energiát, tehetséget, kreativitást, ahogyan az álta- 165

16 7fejezet.qxd :07 Page 16 lam megismert közösség megpróbál a jelen súlyos problémáin úrrá lenni oly módon, hogy tiszteletben tartja és megõrzi hagyományait, s ezen hagyományok egyik legértékesebb elemét, a változásra, változtatásra való hajlamot és képességet. Meggyõzõdésem szerint ez a tárgyalt kultúra egyik legfigyelemreméltóbb, példa értékû jellegzetessége, olyan tudás, amelynek megismerése a többségi kultúrához tartozók számára sem haszon nélkül való. A zene kultúrákat köt össze hangzott el az egyik interjúban. A kultúra, amelyik ennyire sokféle, ennyire sokszínû zenét teremtett és teremt ma is, az elsõsorban integráló, összekötõ és nem kirekesztõ, nem elkülönítõ kultúra. Ez a kultúra jelenleg nem megszûnõben van, hanem átalakulóban. Érdemes arra, hogy értékei megõrzõdjenek, hogy az apák és nagyapák tovább tudják majd adni a fiaknak és az unokáknak a történeteket a múló idõrõl a múló idõben. Irodalom KOVALCSIK KATALIN 1998: A cigány zenekultúra tegnap és ma. In uõ (szerk.): Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája körébõl. Budapest: BTF IFA MKM. SÁROSI BÁLINT 1971: Cigányzene. Budapest: Gondolat. SOMLAI PÉTER 2002: Húsz év. Budapest: Új Mandátum. YOUNG, M. WILLMOTT, P. 1999: Család és Rokonság Kelet-Londonban. Budapest: Új Mandátum. 166