Mikulástól karácsonyig

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mikulástól karácsonyig"

Átírás

1 Egészségügyi ellátások Tiszaújváros képviselő-testülete novemberi ülésén tárgyalta és fogadta el a városi rendelőintézet 2012-ben és 2013-ban végzett tevékenységéről szóló beszámolót. Ennek főbb elemeit ismertetjük sorozatunkban, ezúttal az egyes ellátások jellemzőit bemutatva. /3. oldal Mikulástól karácsonyig Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, annyian várták a Mikulás érkezését december 6-án este a Városháztéren. Másnap pedig meggyújtották a második gyertyát Tiszaújváros hatalmas adventi koszorúján. /6. oldal Szeretetcsomagok Tiszaújváros általános iskoláiban már hagyomány a cipős doboz akció. Ilyenkor a gyerekek és szüleik egy cipős doboznyi ajándékot állítanak össze, hogy azt jótékony céllal felajánlják a rászorulóknak. /6. oldal Tiszaújváros hetilapja december 11. XXXII. évfolyam, 50. szám Fiatalok a templomban Adventi hangverseny Tizenkilencedik alkalommal szervezte meg a Tiszaújvárosi Mecénás Közalapítvány az adventi hangversenyt. A római katolikus templomban a tiszaújvárosi általános iskolák egyesített kórusa és az Eötvös középiskola kórusa lépett fel a Vándor Sándor Zeneiskola közreműködésével. A repertoárt többségében az ünnepkörhöz köthető kórusművek adták. A hangversenyt a Tisza Televízió december 23-án este hat órától tűzi műsorára. Ellenőrzések az ünnep előtt Célkeresztben a fényfüzérek A vásárlók biztonságának garantálása és a szabályokat megszegők kiszűrése. Ez a két célja annak az ellenőrzéssorozatnak, melyet december elején indított a fogyasztóvédelem. A hatóság ellenőrei kiemelten figyelik az árfeltüntetést, az akciók érvényesítését, a vásárlói tájékoztatást és a termékbiztonságot. Karácsony közeledtével előtérbe kerültek a szezonális termékek, azonban az általános kereskedelmi feltételeknek is eleget kell tenniük a kereskedőknek. Ilyen irányú ellenőrzéseket is végez a hatóság, a fő cél az, hogy csak biztonságos termékek kerülhessenek a fogyasztók kosarába- - nyilatkozta lapunknak Horváthné Vizsgálják a játékokat is. Szendrei Szilvia a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője. - Hetekkel ezelőtt kezdte az ellenőrzéseket országszerte a hatóság, mi a tapasztalat Borsod megyében? - Eddig körülbelül száz karácsonyi és általános ellenőrzésünk volt megyeszerte. Az ellenőrzött vállalkozások közül csak minden második kereskedő felelt meg a hatósági elvárásoknak. A kifogások legtöbbször az ár feltüntetéséből adódtak, illetve volt olyan kereskedő is, aki nem megfelelően intézte a fogyasztó panaszát. Ugyanis ilyen irányú ellenőrzéseket is végzünk. - Vannak konkrét termékek, melyekre különös figyelmet fordítanak az ellenőrök? - Igen, az idén is górcső alatt vannakk a díszvilágítási termékek, ezeket termékbiztonság szempontjából ellenőrzi a hatóság, de vizsgáljuk a játékokat és az ünnepi asztalra kerülő élelmiszereket is. - A fényfüzérek minden karácsonykor célkeresztbe kerülnek. Ennek hatására elmozdult-e pozitív irányba a kereskedői magatartás, már ami a termékek forgalmazását illeti? - Igen, jelentős változások figyelhetők meg, bár épp a napokban kerültek ellenőreink szeme elé olyan fényfüzérek, melyek veszélyesnek bizonyultak. Jelenleg ezeket a termékeket a laboratóriumban vizsgálják. Most az eredményekre várunk, ám ennek megérkezéséig ideiglenesen betiltotta a hatóság a forgalmazást. - Az előfordult már, hogy a már korábban betiltott termékeket találtak a polcokon? - Igen, nemrégiben itt a megyében találtak az ellenőrök a piacról már kitiltott terméket, nevezetesen egy fényfüzért. Van egy uniós riasztás, az úgynevezett RAPEX riasztás, ami a tagállamok közötti információáramlásra irányul és a veszélyes termékeket tarja nyilván. A veszélyes termékek európai riasztási rendszere biztosítja a tagállamok és az Európai Bizottság közötti gyors információcserét azzal kapcsolatban, hogy ha bárhol Európában veszélyes terméket vonnak ki a forgalomból vagy hívnak vissza a fogyasztóktól, akkor az Unió egész területén meg lehessen hozni a megfelelő intézkedéseket. Jelenleg harmincegy ország vesz részt a rendszerben. Ezeket a termékeket célzottan keresik a fogyasztóvédelem emberei. - Sérült termék esetén, vagy méretcsere miatt mit tehet a vásárló? - Amennyiben az ajándék nem tetszik vagy nem jó a méret, úgy a kereskedő saját üzletpolitikája alapján dönti el, hogyan orvosolja a problémát, kicseréli-e a terméket vagy sem. Abban az esetben viszont, ha hibás a termék, nem utasíthatja el a kereskedő a fogyasztót, köteles biztosítani az igénynek megfelelő eljárást, ami lehet csere vagy javítás. Amennyiben sem javítani, sem cserélni nem tudják, akkor a vásárló visszakérheti a pénzt. - Szabálysértés esetén milyen szankciókkal kell számolniuk a kereskedőknek? - Mivel folytatjuk a megelőző jellegű ellenőrzéseinket, így az első jogsértés esetén csak figyelmeztetjük a kereskedőt, visszaesőknél viszont már a bírságot is kilátásba helyezi a törvény, ha emberi életet veszélyeztető, valamint testi sértést okozó hiányosságra bukkan a hatóság, akkor nem lehet eltekinteni a bírságtól. Ilyen esetben üzletbezárásra is van lehetőség, ám ezzel még nem élt a hatóság. Hivatali munkarend Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy december 12-én (pénteken) az ÉMÁSZ karbantartási munkálatai miatt a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal zárva tart december 13-a (szombat) munkanap. A Polgármesteri Hivatal ezen a napon pénteki munkarend szerint lesz nyitva, az ügyfélfogadás 8 órától 12 óráig tart. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Levélféle idegenbe Kedves Barátom! Ugye szólíthatlak még barátomnak? Annak ellenére is, hogy szinte napra pontosan három éve, a szeretet ünnepe előtt nagyon összezördültünk. Akkor mondtad el nekem, hogy januártól külföldön vállalsz munkát. Nem hittem a fülemnek! Nem a külhoni munka ténye lepett meg - sok haver volt már akkor is kint -, hanem, hogy Te is erre szántad el magad. Két kisgyerekkel, szép feleséggel és a gyakran betegeskedő nagyszülőkkel a családban. És devizahitellel. Felelőtlen vagy vágtam a szemed közé többször is. Vége a válságnak, javulni fog a helyzet itthon is, a külföldi meló kutya vacsorája, sokakat átvernek soroltam érveimet. Mindhiába. Te is indulatos voltál. Nem kalandvágyból megyek, hanem éppen a családomért mondtad szinte ordítva. Haraggal váltunk el. Hogy mi van Veled, azóta sem tudom. Nekem most ajánlottak egy frankó melót Debrecenben. Csapágyat kell csiszolni. Mi ez egy rendszerkezelőnek?! A pénz is jó. Ezer forint óránként, a harmada zsebbe. És van munka dögivel. Hétfőtől vasárnapig. A család nem engedi. Tegnap szólt a Jóska, mehetnék vele Németbe. A pénz óránként 10-12, de euróban. Havonta legalább egyszer haza lehet jönni, sőt el is várja a német. Január 5-én kezdünk. Felkereslek. Megkövetlek. - efel - Konzultációs fórum Sikeres év, jó kilátások A helyi gazdaság jól teljesített és az önkormányzat adóstratégiájának eredményei is kezdenek beérni, ezért Tiszaújváros olyan jó évet zár, amilyenre még nem nagyon volt példa - mondotta Bráz György polgármester a Tiszaújvárosi Konzultációs Fórum legutóbbi ülésén. Van elegendő pénz a működtetésre, a támogatásokra a márciusi adóbefizetésekig - tette hozzá a polgármester. A jövőre nézve Bráz György így fogalmazott: Ha békén hagynak bennünket, nem zavar bele munkánkba a kormányzat törvényalkotási őrültségeivel, akkor a ös év is sikeres lesz. Az önkormányzat előtt álló legsürgősebb feladatokról szólva a polgármester a szociális ellátások állami csorbítása miatti helyi intézkedéseket emelte ki.

2 Sokféle 2. oldal december 11. FER tűzoltósiker Pauska a legjobb lépcsőfutó Emlékek papíron Szeptemberben a Kaffka Margit Nyugdíjas Klub és a Hamvas Béla Városi Könyvtár pályázatot hirdetett az I. világháború 100. évfordulója alkalmából Gondolatok a háborúról címmel, melyre kilenc pályamű érkezett. Derecskei Zoltán, Éles Mihály, Fekete Béla, Gyovai Józsefné (két írással), K. Tóth Imre, Kobza Józsefné, Sullerné Grensperger Erzsébet,Tislerics Endre pályamunkáit egy háromtagú zsűri értékelte. Az eredményt a Kaffka Margit Nyugdíjas Klub december 3-i összejövetelén ünnepélyes keretek közt hirdették ki. A felhívásra jelentkező pályázókat emléklappal és könyvvel jutalmazták. - A két-három oldalas elbeszélések és versek többnyire saját, átélt háborús eseményeket idéznek fel, családi és egyéni tragédiákat. Az első három helyezett írásait a Krónika hasábjain szeretnénk eljuttatni a városlakóknak, de a Hamvas Béla Városi Könyvtárban kölcsönözhető formában is elérhetőek, illetve a könyvtár honlapján olvasható lesz valamennyi pályamű - nyilatkozta Várkonyi Ilona, a Kaffka Margit Nyugdíjas Klub vezetője. - Ezúton is szeretnénk megköszönni azoknak, akik felhívásunkat olvasva tollat ragadtak, és azoknak, akik a pályamunkákat értékelték. berta Fék Ezzel a rejtvénnyel folytatódik decemberi sorozatunk. A megfejtéseket a hónap végén várjuk ben a kronika@tiszatv.hu Pauska Krisztián (középen) Bodó László és Benőcs Zoltán társaságában. Tizenötödik alkalommal rendezték meg az országos lépcsőfutó bajnokságot november végén. A Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületében tartott viadalon - hagyományosan - szép tiszaújvárosi sikerek születtek. A verseny egyik fontos célja, hogy modellezze azt a speciális fizikai és pszichikai igénybevételt, amely a beavatkozások közben vár a tűzoltókra. Ennek megfelelően a verseny szabályai is szigorúak. A versenybe szálló tűzoltók teljes felszerelésben - bevetési védőruhában, védőcsizmában, védősisakban és speciális tűzoltó védőkesztyűben, hátukon acélpalackos légzőkészülékkel - futottak fel a Nagyvárad téri épület 23. emeletére. A szabályok szerint a tűzoltóknak egyénileg vagy párban kellett feljutniuk a megadott szintre, miközben a párok legfeljebb egy lépcsőfordulónyit távolodhattak el egymástól. Az ország minden pontjáról nevezett hivatásos, önkéntes és létesítményi tűzoltók közül többen már évek óta visszatérő versenyzők, de számos új vállalkozó szellemű ember is rajthoz állt. Akadt olyan versenyző, akit megviselt a feladat teljesítése, de a többség a kora délutáni órákban már azt latolgatta, vajon ki milyen eredménnyel végzett. A éves korosztályban a FER Tűzoltóság színeiben indult tiszaújvárosi Pauska Krisztián Gondolatok a háborúról végzett az élen. Ő egyben az egyéni abszolút kategória győztese is lett. A évesek versenyét Fehér László (FER Tűzoltóság) nyerte. (Forrás: BM OKF) Heten a nyolc pályázó közül, aki versben vagy prózában papírra vetette gondolatait, élményeit a háborúról. Gyógyszertári ügyelet A gyógyszertári ügyelet feladata a SÜRGŐS szükség miatt jelentkező betegek ellátása. Tiszaújvárosban a gyógyszertári ügyeleti/készenléti szolgálatot december 14-ig (vasárnapig) a Tisza Gyógyszertár (Örösi út 1/A., tel.: 49/ ), majd december 15-től (hétfőtől) a Remény Gyógyszertár (Szent István út 9-11., tel.: 49/ ) látja el. A telefonos készenléti szolgálat a legtovább nyitva tartó gyógyszertár zárása után kezdődik és tart másnap reggel 8 óráig. Rendelkezésre állás 30 percen belül. - Ünnepnapokon az ügyeletes gyógyszertár 8-20 óra között zárt ajtók mellett szolgálja ki a betegeket. Gyógyszertárak nyitva tartása: Hétköznap Szombat Vasárnap Arany Sas Gyógyszertár Borostyán Gyógyszertár Remény Gyógyszertár Tisza Gyógyszertár Orvosi ügyelet Az orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától másnap reggel 8 óráig, illetve pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig, valamint az ünnepek alatt: 06-46/ Lisztérzékenyek figyelmébe A lisztérzékenyek tiszaújvárosi csoportja szeretettel meghívja önt a következő termékbemutatóval egybekötött találkozójára, melyet december 15-én 17 órai kezdettel tartunk. Érdeklődni a (49) es telefonszámon lehet a délutáni órákban. A csoport nevében: Szentirmai Ágnes Római katolikus Egyházi hírek Advent idején a hétköznapi szentmisék reggel 6 órakor kezdődnek a téli kápolnában. A mise előtt fél 6-tól gyónási lehetőség. A szombati szentmise a szokásos időben, 17:30-kor, a vasárnapi szentmise változatlanul délelőtt 11: 00 órakor lesz templomunkban. Görög katolikus Csütörtökön 8:00 Szt. Liturgia, 17:00 vecsernye. Szombaton 8:00 Szt. Liturgia, 16:00 vecsernye, utána utrenye. Vasárnap 8:30 Szt. Liturgia Nagycsécsen, 9:30 Sajószögeden, 11:00 Tiszaújvárosban. Hétfőn és kedden 17:00 vecsernye. A templom a mennyekbe vezető út. Időben az istentisztelet és a templom belső tagolódása hozza létre azt a belső mozgást, amely a magasságok felé emel. (Pavel Florenszkij) Református Csütörtökön 17:00 órától Tiszaújvárosban lesz bibliaóra. Pénteken 18:00 órától Tiszaszederkényben istentisztelet. Vasárnap 10:00 órakor Tiszaszederkényben, 11:00 órától Tiszaújvárosban lesz istentisztelet. 11:00 órától a városban az istentisztelet ideje alatt az imaházban gyermek istentiszteletet tartunk. címre, vagy postai úton a 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. címre. Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KORMOS JÓZSEF iskolaigazgató, tanár november 29-én 81 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól december 13-án 11 órakor veszünk végső búcsút a tiszatarjáni köztemető ravatalozójából a református egyház szertartása szerint. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KATÓ LAJOS életének 71. évében hirtelen elhunyt. Végső nyugalomra helyezéséről később intézkedünk. Barátja és a gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk KÁPOSZTA ZOLTÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Tiszaújvárosi Krónika l Főszerkesztő: Radácsi Zsuzsa l Olvasószerkesztő: Ferenczi László l Tördelőszerkesztő: Fodor Petronella l Szerkesztőség: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. l Telefon: 49/ , l Fax: 49/ l kronika@tiszatv.hu l Kiadó: Tiszaújváros Önkormányzata l Hirdetésfelvétel: Tiszaújvárosi Krónika szerkesztősége l Terjesztés: Russmedia Kft. Helyi elosztó: 70/ l Felelős kiadó: dr. Juhos Szabolcs mb. jegyző l Nyomdai munkák: Russmedia Kft. Debrecen l Felelős vezető: Dubóczki Tibor l ISSN

3 2014. december 11. Aktuális Szociálpolitikai kerekasztal Árnyalt demográfiai helyzet Rendelőintézeti beszámoló 1. Egészségügyi ellátások Tiszaújváros képviselő-testülete novemberi ülésén tárgyalta és fogadta el a városi rendelőintézet 2012-ben és 2013-ban végzett tevékenységéről szóló beszámolót. Ennek főbb elemeit ismertetjük sorozatunkban, ezúttal az egyes ellátások jellemzőit bemutatva. 3. oldal Alapellátás A szociális ellátórendszert az igényekhez kell alakítani. A város demográfiai adatait értékelte legutóbbi ülésén a Tiszaújvárosi Szociálpolitikai Kerekasztal, melynek munkájában a szociális intézmények és szervezetek, valamint a roma nemzetiségi önkormányzat vesz részt. Európában, a világ fejlett részén általánosan jellemző, hogy a lakosság elöregedik. Ez részben a kevesebb gyermekszületéssel, részben pedig a várható élettartam kitolódásával magyarázható. Tiszaújvárosban a 2004 és 2012 közötti demográfiai adatok alapján készült összegző jelentés szerint ez a tendencia az országos átlagnál kedvezőbb. A képet színesíti az el-, illetve bevándorlás is. - Én úgy tervezem, hogy Magyarországon maradok dolgozni mondta a most hetedikes Vitányi Klaudia, akit iskolából hazafelé tartva kérdeztünk meg felnőtt kori terveiről. - Édesapám külföldre jár dolgozni, és látom ennek az árnyoldalát. Kortársai közül azonban többen is úgy gondolják, néhány év külföldi munka nem árthat meg. - Kíváncsi vagyok, hogy milyen kint élni - mondta Miskolczi Dávid -, aztán majd meglátjuk, de szerintem hazaköltöznék utána. A városban sok kisgyermekes család él, többen közülük nem tősgyökeres Tiszaújvárosiak, a munka miatt költöztek a városba. - Hét éve jöttünk ide a párommal - mondta Fenyő Izabella. - Nagyon szeretek itt élni, ha menni kell, akkor azt a munka miatt kell tennünk, de akkor csak külföld jöhet szóba. Nagyjából ezt a képet mutatják a statisztikai adatok is, melyekről dr. Fülöp György alpolgármester beszélt a kerekasztal ülésén. Mint elhangzott, 2012-ben állandó lakosa volt városunknak, azaz ennyien voltak bejelentkezve, életvitelszerűen pedig en tartózkodtak a városban. Ez a nyolc évvel korábbi adatokhoz viszonyítva 3%- os csökkenést mutat, miközben ugyanezen időszakban a megye mutatója 6%-ot meghaladó volt. - Kisebb az elvándorlás, mint az ország egyéb területein, a 15 év alatti lakosságnak a 65 év feletti lakosságához viszonyított aránya pedig magasabb, mint az átlag - mondta az alpolgármester. - A város demográfiai jellemzésének összegzése azért fontos, mert készítjük gazdasági ciklusprogramunkat és ennek ismeretében lehet a városi intézményhálózatot és a szociális ellátórendszert az itt élő közösség igényei szerint alakítani. A kép tehát sokkal árnyaltabb, mint ahogy azt néhányan hangoztatták, hangoztatják. Bár a lakosság átlagéletkora növekszik, van utánpótlás, vannak fiatalok is, akik Tiszaújvárosban találják meg boldogulásukat. borza Vizsgálatot kezdeményeztek Tisza-parti aggodalom Esztétikailag sem üdítő a látvány. Bráz György polgármester vizsgálat lefolytatását kezdeményezte a Tisza-part városrészben elhelyezett műanyag hulladék ügyében. Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségnek címzett levelében a polgármester azt írja, hogy a városrészben, az ÖKO-Park Kft. tulajdonában lévő ingatlanon nagy menynyiségű műanyag hulladékot tárolnak, melynek közelsége miatt az ott élők aggódnak, s félnek a rágcsálók megtelepedésétől. A tiszaújvárosi székhelyű ÖKO-Park rendelkezik nem veszélyes hulladékok gyűjtésére és szállítására vonatkozó engedéllyel, melyet a környezetvédelmi hatóság adott ki. Az engedély két pontban is kizárja a cég Vegyészek útja 13. sz. alatti telephelyén történő hulladéktárolást, erre igénybe vehető helyszínt azonban nem jelöl meg. A polgármester ezért arra kérte a hatóságot, hogy vizsgálja meg, az engedély ad-e lehetőséget a begyűjtött hulladék Tisza-parti ingatlanon való előzetes tárolására. Az engedély ugyanis nem csak a helyszínt, hanem a tárolás módját, és annak időtartamát sem tartalmazza. f.l. Tiszaújvárosban az egészségügyi alapellátási feladatok végzésében négy házi gyermekorvos, nyolc területi ellátási kötelezettséggel rendelkező felnőtt háziorvos és két területi ellátási kötelezettség nélkül praktizáló háziorvos vesz részt. A házi gyermekorvosok a környékbeli vegyes praxisok esetében (Tiszapalkonya, Nagycsécs, Sajószöged, Hejőpapi, Nemesbikk) a gyermekek gondozásában is részt vesznek október 1-től az ellátást diszpécserszolgálattal működtetett központi orvosi ügyelet végzi. Ez az ellátás háromoldalú szerződésen alapul, melyben a rendelőintézet szerződött partnere a mentőszolgálat és a fekvőbeteg gyógyintézet. A váltás szakmailag nagy előrelépést jelentett, mivel a lakosság hívásait a mentőszolgálat diszpécserei fogadják, és első kézből tudnak dönteni, hogy a beteg milyen szintű ellátást igényel. Amennyiben úgy vélik, hogy a beteg állapota indokolja, akkor azonnal mentőt küldenek, szükség esetén rohamkocsit, így a beteg ellátása gyorsabb, biztonságosabb, hatékonyabb. Egyre több megbetegedés A háziorvosok beszámolójából egyértelműen kiderül, hogy a gondozást igénylő krónikus megbetegedések közül az országos szinten is Az alapellátásban tíz felnőtt háziorvos vesz részt. Légúti megbetegedés miatt mindkét évben több mint háromezer beteget láttak el. Ellátott betegek diagnózis mutatói (alkalom/év): Szív- és érrendszeri megbetegedések Stroke Asztma Légúti megbetegedések Szájüregi daganatok Daganatos megbetegedések vezető megbetegedések állnak az élen városunkban. Nagyon jelentős a szív- érrendszeri, valamint az endokrinológiai - ezen belül a diabétesz - megbetegedések emelkedésének a száma. Évről évre emelkedő tendenciát mutat a daganatos betegségek kialakulása is. Van olyan praxis, ahol a bejelentkezettek 38,32%-a magas vérnyomás betegségben, 15,4%-a szív-érrendszeri betegségben és 11%-a cukorbetegségben szenved. Éves szinten elmondható, hogy átlagban a következő arányú emelkedések észlelhetők: daganatos megbetegedések 10%, táplálkozással összefüggő megbetegedések 6-10%, szív-, érrendszeri megbetegedések 4-5%. A százalékos emelkedésből következik, hogy egyre több a gondozásra szorulók száma. Több háziorvos azt is jelezte, hogy egyre fiatalabb korosztályokat érint a krónikus megbetegedések kialakulása és a gondozási igény. Nő a praxisokban a gondozási tevékenység, és egyes praxisokban a beteg lakásán végzett ellátás. A házi gyermekorvosi praxisok esetében az ellátások jelentős számát az akut megbetegedések - felső légúti megbetegedések, időszakos fertőzések és allergiával összefüggő panaszok - adják. A krónikus megbetegedések között első helyet foglal el az asztma és légúti allergia. A látás és mozgásszervi megbetegedések (elsősorban gerincferdülés) változó mértékben vannak jelen a praxisokban, de ezer főre vetítve átlag 40 fővel lehet számolni. A mindennapos testnevelés bevezetése ellenére továbbra is jellemző a gyerekek körében a mozgásszegény életmód, mely megelőző kóroki tényezője sok későbbi krónikus megbetegedés kialakulásának (elhízás, cukorbetegség, anyagcsere zavar, magas vérnyomás). A házi és iskolaorvosi tevékenységeket a jogszabályi elvárásoknak megfelelően végzik (szűrések, felvilágosító előadások, védőoltások, stb.). A Humán Papilloma Vírus (HPV) elleni védőoltás adása a 13 éves korosztály részére rendszeres. A szülők 98%-a él ennek lehetőségével. Fogászati és szakellátás Tiszaújváros lakosságának fogászati alapellátását hét területi ellátási kötelezettséggel rendelkező fogorvos látja el, akik a területükhöz tartozó lakosok számára a jogszabályban meghatározott - fogmegtartó kezelések céljára végzett - beavatkozásokat térítésmentesen kötelesek nyújtani. Területi ellátási kötelezettség nélkül tevékenykedik még a városban 3 fogorvos, akik nem rendelkeznek OEP finanszírozási szerződéssel, így szolgáltatásaikat fizetős tevékenységként végzik. A fogorvosok munkáját segíti a szakrendelés keretein belül működtetett fogászati röntgen ellátás. A szakellátásokról összességében elmondható, hogy kiegyensúlyozott betegellátás történt, nem észlelhetők hullámzások. Csupán a gyógytorna kezeléseknél mutatkozik 20%-os emelkedés. A nappali kúraszerű ellátás keretein belül végzett infúziós kezeléseknél látható még kisebb emelkedés a neurológiai, és kissé nagyobb számban a reumatológia és fizioterápia szakmakódon. A belgyógyászati infúziós kezelések számában hanyatlás látható, melynek hátterében két tényező áll. Részben az, hogy szakmailag kevesebb az a betegszám, mely részére adható társadalombiztosítás keretein belül infúziós kezelés. Másrészt 2012-ben és 2013-ban az egynapos sebészet kapacitáskihasználtságának növeléséhez szükséges volt műtétes napokon a kezelőhely fektetőinek bevonása és azokon a napokon szünetelt az infúziós kezelés. Az egynapos sebészet esetszám növelése érdekében törekedtek a műtét típusok szélesítésére. Újításként bevezetett műtét típusok voltak a visszérműtétek és az urológiai műtétek. A rendelőintézet építészeti adottságai nem teszik lehetővé a bent alvást, így csak olyan elváltozások kezelését végzik, melyeket követően hat órával, vagy maximum az intézet zárásakor a betegek biztonságosan otthonukba bocsáthatók. E szoros kritérium beszűkíti azoknak a betegeknek a számát, akiken a visszérműtétek helyben végezhetőek. Az urológiai műtéti beavatkozások 2013 márciusában kezdődtek, míg az első visszérműtétet 2013 júniusában végezték. Nagy áttörésre számítanak az elsősorban felső végtagokon végzett ortopédiai jellegű műtétek területén. A fiziko- és balneoterápiás részleg betegforgalma a mezőcsáti és főleg a polgári rendelőintézetek átadását követő estszám csökkenés után beállt egy kiegyensúlyozott teljesítményre. A részlegen működő nappali, kúraszerű infúziós kezelések száma növekedést mutat. Idén a kezelő ágyak számának növelésével újabb emelkedés várható. F.L. Egynapos sebészeti műtétek összetétele és milyensége

4 Önkormányzat/Közlemények 4. oldal december 11. Tiszaújváros önkormányzatának képviselő-testülete december 18-án (csütörtök) 9 órától ülést tart a Városháza III. emeleti tanácskozó termében. Napirendi javaslat Zárt ülés: 1. Javaslat a Tiszaújvárosi Mecénás Közalapítvány személyi kérdéseire és alapító ok-iratának módosítására. 2. Javaslat a TiszaSzolg 2004 Kft.-vel kapcsolatos döntés meghozatalára 3. Javaslat a Vörösmarty út melletti 20 kv-os légvezeték földkábelre váltása tervezési és kivitelezési költségeinek jóváhagyására Nyilvános ülés: 1. Javaslat az önkormányzat évi pénzügyi tervéről szóló 3/2014. (II.28.) önkormányzati rendelet módosítására 2. Javaslat Tiszaújváros Város Önkormányzata évi átmeneti gazdálkodásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására 3. Javaslat a közterületi térfigyelő rendszerről Pályázati felhívás Tiszaújváros Város Önkormányzatának Polgármestere pályázatot hirdet a Tiszaújváros Város Önkormányzata jegyzői munkakörének betöltésére, határozatlan időre szóló kinevezéssel, 3 hónap próbaidő kikötésével. Ellátandó feladatok: A évi CLXXXIX. tv ban meghatározottak szerint. Pályázati feltételek: - állam- és jogtudományi doktori képesítés, vagy igazgatásszervezői képesítés, vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés, - jogi vagy közigazgatási szakvizsga, vagy a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium által a teljes körűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés, - legalább 5 év közigazgatási vezetői gyakorlat, - felhasználói szintű számítógépes ismeretek, Közlemény Szabad a vásár Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a tiszaújvárosi Tisza úti piac és vásár decemberben a karácsonyi ünnepekre való tekintettel a megszokottól eltérően üzemel. A piac nyitvatartási ideje: december 12-én óráig december 19-én óráig Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltető Ülésezik az önkormányzat Munkarendváltozás a NAV ügyfélszolgálatain Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóság központi ügyfélszolgálatának (Miskolc, Kazinczy u. 19.), valamint vidéki kirendeltségeinek nyitva tartása az alábbiak szerint módosul: december 12. (péntek): szerdai nyitva tartás december 13. (szombat): pénteki nyitva tartás december 24. (szerda): zárva Jegyzői munkakör Dr. Körtvélyesi Zsuzsanna sajtóreferens, főosztályvezető szóló önkormányzati rendelet megalkotására 4. Javaslat a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás ellátásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására 5. Javaslat a közterületek használatának rendjéről szóló 17/2013. (VII.05.) önkormányzati rendelet módosítására 6. Javaslat a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátásokról, valamint a természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 36/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosítására 7. Javaslat a temetőkről és a temetkezésről szóló 39/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosítására 8. Javaslat az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos döntésekre 9. Javaslat Tiszaújváros helyi autóbusz-közlekedésének járatbővítésére 10. Javaslat az önkormányzati fenntartású intézmények szervezeti és működési szabályzatainak módosítására 11. Javaslat a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának Tisztelt Ügyfeleink! - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet, illetve nem áll foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt, - cselekvőképesség, - vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség. A munkakör betöltésénél előnyt jelent: - jó szervező- és kommunikációs készség. A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény, a Tiszaújváros Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Közszolgálati Szabályzata, a 9/2014. (III.28.) helyi rendelet rendelkezései az irányadók. A pályázathoz csatolni kell: - kísérőlevelet, - szakmai önéletrajzot, - 90 napnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítványt a évi CXCIX. tv. 42. (1) és (3) bekezdései alapján, - oklevelek, bizonyítványok másolatait, - a jegyzői feladatok ellátására vonatkozó elképzeléseket. A pályázat benyújtásának határideje: január 15. A pályázat elbírálásának határideje: január 31. Az állás február 01-től tölthető be. A pályázati eljárás és a pályázat elbírálásának módja: A évi CLXXXIX. tv. 82. (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Érdeklődni és a pályázatokat benyújtani Tiszaújváros polgármesterénél lehet. Cím: 3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. Telefon: ; Fax: Álláspályázat Bőrgyógyászt keresnek Tiszaújváros Városi Rendelőintézet pályázatot hirdet, bőrgyógyász szakorvosi feladatok közalkalmazotti, vagy vállalkozói szerződéses jogviszony keretében történő ellátására, heti 28 órában. Pályázati feltételek: - szakorvosi végzettség, - érvényes orvosi nyilvántartás, - MOK tagság, - orvosi alkalmasság. Pályázat tartalma: - szakmai önéletrajz, - végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata, módosítására 12. Javaslat Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére 13. Javaslat a Derkovits Kulturális Központ évi szakmai munkatervének jóváhagyására 14. Javaslat Tiszaújváros Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyására 15. Javaslat közterület névtáblák cseréjére, egységesítésére 16. Javaslat az önkormányzat évi összesített közbeszerzési tervének módosításá-ra 17. Javaslat a Fenntartható Fejlődés Helyi Programjának, Tiszaújváros Települési Környezetvédelmi Programjának, valamint a Környezetközpontú Irányítási Rendszer bevezetésének jóváhagyására 18. Beszámoló a évi hulladékkezelési közszolgáltatási feladatok ellátásáról Kérdések Az év végi munkaszüneti napok körüli eltérő munkarend miatt a Tiszaújvárosi Járási Hivatal Okmányirodai Osztálya az alábbi napokon a szokásostól eltérő időpontokban fogadja az ügyfeleket: December 11-én (csütörtökön) 8,00-12,00 és 13,00-16,00 óráig December 12-én (pénteken) az ügyfélfogadás áramszünet miatt SZÜNETEL December 13-án (szombaton) 8,00 12,00 óráig December 31-én (szerdán) 8,00 12,00 óráig A többi napon a szokásos rendben zajlik az ügyfélfogadás: Hétfő: 13,00 16,00 Kedd: 08,00 12,00 Szerda: 08,00 12,00 és 13,00 18,00 Csütörtök: 13,00 16,00 Péntek: 08,00 12,00 óráig - hatósági erkölcsi bizonyítvány, - a vállalkozás tevékenységi körének igazolása, orvosi felelősségbiztosítási kötvény másolata. Egyéb információk: - Benyújtási határidő: december A pályázat elbírálásának határideje: december Az állás betölthető az elbírálást követően azonnal. - Információ kérése és a pályázat benyújtása Nagyné Kántor Judit főigazgatónak címezve, 3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út Étkezési térítési díjak szedése és ebédjegy-osztás december Árverési hirdetmény Önkormányzati lakás és helyiség értékesítése Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének döntése alapján a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal értékesítésre meghirdeti az önkormányzat tulajdonában lévő alábbi lakást és egyéb helyiséget: Alapterület / szo- Ssz. Megnevezés/Cím baszám 1 2 Helyrajzi szám Az ingatlanok értékesítése árverésen történik a kihirdetett alapvételárról induló szabad licitálással. Az árverésen való részvétel feltételei: - az értékesítés feltételeinek megismerése és elfogadása, - határidőben beadott jelentkezési lap és nyilatkozat, - legalább egy alkalommal az ingatlan megtekintése, - az árverésen való személyes részvétel vagy a pályázó törvényes meghatalmazottjának jelenléte, - a megadott összegű kaució befizetése és a befizetés igazolása. Jelentkezési lapok beszerezhetőek: Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Pénzügyi, Fejlesztési és Városüzemeltetési Osztályán, ügyintéző: Bazsó Gábor munkatárs (206. iroda). Jelentkezési lapok benyújtási határideje: december 15-én 12,00 óráig Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Pénzügyi, Fejlesztési és Városüzemeltetési Osztályán, ügyintéző: Bazsó Gábor munkatárs (206. iroda). Árverés ideje, helye: december 16-án óra a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatalban (találkozás: 206. számú iroda). Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Közterületi SOS hívószám A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet. A 49/ as Közterületi SOS hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez, üzenetrögzítő rögzíti. Zöld szám A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 06-80/ es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket. Alapvételár Kaució összege Lakás, Tiszaújváros, 38 nm 1142/2/A/ Ft Ft Lorántffy utca 2. / 1 + 1/2 2/19. Egyéb helyiség, Tiszaújváros, József A. út 37. alagsor 49 nm (volt 664/39/A/ Ft Ft fiókkönyvtár) Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Dr. Fülöp György alpolgármester, a 2. sz. választókerület képviselője december 15-én (hétfőn) órától óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti önkormányzati tárgyaló. Az ügyfelek fogadása érkezési sorrendben történik. Polgármesteri Hivatal Véradás A Magyar Vöröskereszt Tiszaújvárosi Területi Szervezete idei utolsó véradóakcióját a TVK Nyrt Főnix- Med orvosi rendelőjében rendezi december 12-én 7.30-tól ig. december Helye Ideje Kinek a részére 15. hétfő Széchenyi Iskola és Gyerek és alkalmazott befizetés Tisza-parti Szabadidőház Szociális étkezők 16. kedd Bóbita Óvoda és Pótbefizetés és alkalmazott étkezés megrendelése Tündérkert Óvoda és Pótbefizetés és alkalmazott étkezés megrendelése Tiszaszederkényi Idősek Klubja Szociális étkezők Gondozóház Szociális étkezők Hunyadi Iskola Alkalmazott étkezés megrendelése 17. szerda Központi étterem Szociális étkezők Központi étterem Alkalmazott étkezés megrendelése (hivatal, könyvtár, rendelő) 18. csütörtök Központi étterem Szociális étkezők Szivárvány Óvoda és Pótbefizetés és alkalmazott étkezés megrendelése Gimnázium Minden étkező 19. péntek Gimnázium Minden étkező 29. hétfő Tiszavirág Idősek Klubja Pótbefizetés Az étkezési térítési díjak befizetésekor - kivéve az Ezüsthíd Gondozóház ellátottjai részére - OTP, K&H, MKB Szép Kártyát is elfogadunk! Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy PAP ZSOLT a 6. sz. választókerület képviselője december 17-én (szerdán) órától óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői szoba. Polgármesteri Hivatal

5 2014. december 11. Hirdetés/Rendezvények 5. oldal Nyáresti korzó, Hajdúk a szigeten Hagyományos és új rendezvények Tiszaújváros képviselő-testülete novemberi ülésén fogadta el a város évi rendezvénytervét. A tervezett programok között a nemzeti, társadalmi ünnepek mellett a hagyományos nagyrendezvények, illetve civil kezdeményezések is szerepelnek. A helyi igények alapján új, könnyed szórakozást nyújtó rendezvény lesz jövőre a Nyáresti korzó elnevezésű program július két szombatján. A Tisza-sziget idegenforgalmi vonzerejének növelése érdekében - a Tiszaújvárosi Halászléfőző Fesztivál mellett - szeptemberben szintén új programként szervezik a Hajdúk a szigeten rendezvényt. A évi rendezvények támogatási keretösszegéről és felosztásáról, a következő évi költségvetés ismeretében a februári ülésén dönt a testület. A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ által szervezett városi szintű programokat - így az új rendezvényként tervezett 40 éves az idősellátás Tiszaújvárosban elnevezésű programot is - az intézményi költségvetésből támogatja az önkormányzat. A XVII. Triatlon Nagyhét és XIX. ITU Triatlon Világkupa önkormányzati támogatásáról pedig a későbbiekben születik döntés, a szponzori és egyéb támogatások ismeretében. Ízelítő a rendezvénynaptárból: Városi szavalóverseny - április 10. Show Tánc Fesztivál - április 18. Biztonság napja - április 25. Tiszaújvárosi Tavaszi Fesztivál - május Gyermek és Családi Nap - május 31. Nyárs-party - június 6. Buliszombat - június 13. Tisza-parti juniális - június 20. Legyen Szederkény vendége - június 27. Tiszaújvárosi Halászléfőző Fesztivál - július 4. Nyáresti korzó - július 18 és 25. Triatlon Nagyhét augusztus 1-9. Tiszaújvárosi Városnapok Szent István nap - augusztus 18. és 20. Hajdúk a szigeten - szeptember 17. vagy 19. Színház Határok Nélkül - október 17., november 6,. 7. és 21. Mikulástól karácsonyig - november 29-december 20. Karácsonyi készülődés az Invitellel Az utcákon és a bevásárlóközpontokban megjelentek az ünnepi dekorációk, a rádiók pedig karácsonyi dalokat játszanak. Egyértelműen közeleg az év vége. Hogy az ünnepek igazán felejthetetlenek legyenek, nem árt, ha elkezdünk időben készülődni. Az Invitel tévé-, internet- és telefonszolgáltatása hasznos segítségünkre lehet az ajándékok beszerzésétől az üdvözletek eljuttatásán át a tökéletes bejgli elkészítéséig. bőven találunk olyan műsorokat, amelyekből ihletet meríthetünk otthonunk berendezéséhez. A digitális televíziózás előnyeit kihasználva az sem jelenthet problémát, ha ezeket az adásokat munkaidőben sugározzák, hiszen a megfelelő beltéri felvevőegység segítségével előre beprogramozhatjuk a rögzítésüket, és a nekünk ideális időben visszanézhetjük őket. Az ünnepi hangulat az otthonunkban kezdődik A karácsonyi hangulat megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy lakásunkat is díszbe öltöztessük. A különböző, életmód témákkal foglalkozó csatornákon az ünnepi időszak előtt Személyes ügyintézés Invitel Pont: Tiszaújváros, Szent István út 1/A., tel.: Hagyományos és modern kéz a kézben Az internet kiváló eszköz lehet a karácsonyi ajándékok beszerzéséhez. Ha kézzel készített aprósággal kedveskednénk szeretteinknek, rengeteg csináld magad oldalt is találhatunk a világhálón. A rokonok, barátok ünnepi üdvözlésében pedig a meghitt beszélgetésekhez tökéletes telefon mellett az online felületek is egyre nagyobb teret nyernek. Hétfőnként meghosszabbított nyitva tartással, 8.00-tól ig várjuk, de előzetes online időpontfoglalás esetén 18 és 20 óra között is felkeresheti üzletünket. További információ: 1288-as Infóvonal és Karácsonyi köszöntő az Intivellel Az Invitel új lakossági ügyfeleinek is szeretne kedveskedni az ünnepek alkalmából, ezért a televízió-, internet- és telefonszolgáltatás közül kettőt vagy mindhármat egyben tartalmazó Invilág csomagokra kétéves szerződéssel most előfizetőknek egyszeri bruttó forintot elenged a havi díjból.

6 Ünnep/I úság 6. oldal december 11. Mikulástól karácsonyig Télapó és advent a téren Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, annyian várták a Mikulás érkezését december 6-án este a Városháztéren. Másnap pedig meggyújtották a második gyertyát Tiszaújváros hatalmas adventi koszorúján. A gyerekeket szombaton először Kovácsovics Fruzsina, a Csillag születik egyik felfedezettjének műsora várta, melyben vidám Télapóváró dalokkal szórakoztatta a kicsiket. A háromnegyedórás előadás után aztán végre-valahára megérkezett a nagyszakállú. Mindenkihez volt egy-két kedves szava, s az aprónép hosszú, kígyózó sorban várta, hogy sorra kerüljön, s átvehesse a Mikulás ajándékát. Eötvös-advent Közösen gyújtották meg a második adventi gyertyát a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai, készülve a karácsonyra. A program évek óta hagyomány már az intézményben. Ilyenkor közös énekléssel, versekkel hangolódnak rá az ünnepekre, de az advent történetét is felidézik műsoraikon. Szalagavató a Brassaiban Kovácsovics Fruzsina hangolta rá a gyerekeket a Mikulásra. Szép volt lányok! Krampuszok segítettek a Mikulásnak a csomagosztásban. Tiszaújváros a szerencsésebb települések közé tartozik, nálunk azért jobbára otthon is várta némi télapós meglepetés a gyerekeket, de bizony itt is akadtak, akiknek ez volt az egyetlen találkozásuk a nagyszakállúval. Mint minden évben, most is jól sikerült este volt december hatodika. A térről senki sem távozott üres kézzel, sokan már ott, helyben megbontották a piros csomagocskákat, s élvezettel majszolták a Mikulástól kapott csokoládét. A karácsonyi felkészülést megelőző időszakból letelt az első hét. Advent második vasárnapján a Városháztéren felállított színpadon először dr. Varga István, református lelkész, dr. Mata István, római katolikus plébános és Cipős doboz akciók Iskolai szeretetcsomagok Tiszaújváros általános iskoláiban már hagyomány a cipős doboz akció. Ilyenkor a gyerekek és szüleik egy cipős doboznyi ajándékot állítanak össze, hogy azt jótékony céllal felajánlják a rászorulóknak. A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolában Nyilas Misi karácsonya névvel a Magyar Református Szeretetszolgálat számára gyűjtik a javarészt játékból és édességből álló csomagokat. - Gyűjtőpont vagyunk - mondta Gerőcsné Berkes Judit igazgatóhelyettes -, nem csak az iskolánkból hanem a környékről is hozzánk hozhatják december 18-ig a felajánlásokat, akik magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai rászorulóknak szeretnének szép karácsonyt szerezni. Határon belülre, magyarországi partneriskolájának gyűjt ajándékokat a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus általános Iskola. - A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola számára gyűjtünk - mondta az iskola igazgatója, Gál Benjáminné. - Nagyon hátrányos helyzetű gyerekek művészeti képzését végzik, és mert kapcsolat van iskoláink között, őket akarjuk segíteni idén. Az iskola tanulói lelkesen álltak a kezdeményezés mellé, a cipős dobozokon túl ajándékcsomagok és még egy játékkonyha is a felajánlások közé került. Csillogó mazsorettek (Fotó: Orbánné Pók Lívia) Jeviczki Ferenc, görög katolikus parókus osztotta meg Jézus születésével kapcsolatos gondolatait, majd Tiszaújváros négy művészeti csoportja szórakoztatta a megjelenteket. A KEK Sing Girls Együttes gitárral, szintetizátorral kísért vidám karácsonyi dalokkal alapozta meg a jó hangulatot, a Tiszavirág Idősek Klubja az adventet idéző versekkel színezte az énekkar műsorát. Ezután inkább az ünnep vallási megközelítésű aspektusa vette át a szerepet: az Énekszó Baráti Kör a komolyzenéből kölcsönzött darabokkal hozta adventi hangulatba a közönséget, végül az estet a Görög Katolikus Énekkar műsora zárta. T.M. A katolikus iskola a berettyóújfalui partneriskola diákjainak gyűjt ajándékokat. - Azért hoztam meglepetéscsomagot, hogy a gyerekeknek örömet szerezek - mondta Kocsis Anna, az iskola tanulója. - Karácsony szentestén remélem mindenkinek olyan jó lesz, mint nekünk. A városban és közvetlen környezetében élő szegényebb sorsú gyermekeket segíti a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola cipős doboz akciója. - A Mennyi szeretet fér egy cipős dobozba? akciót már a negyedik éve hirdettük meg az iskolánkban - mondta Kristályné Medgyesy Andrea igazgatóhelyettes. - Játék, édesség és ruhanemű is szokott a csomagokba kerülni. Mi a humánszolgáltató központ, gyermekjóléti és családsegítő szolgálata számára gyűjtünk felajánlásokat, ők juttatják el a nehezebb sorsú gyerekeknek. Öröm adni és öröm kapni is ezt mindenhol megerősítették, de azt is hozzátették, az lenne a legjobb, ha ilyen akciókra nem lenne szükség. borza A Derkovits Kulturális Központ gyermek és ifjúsági majorette csoportja nem régen tért haza újabb szakmai megmérettetésről. Az ifjúsági lányok korcsoportot váltva léptek a zsűri elé, az eddig II. korcsoportban versenyzők most először mutatták meg tudásukat a felnőttek mezőnyében. Az V. Balmazújvárosi Országos Mazsorett Fesztiválon a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség 4 fős zsűrije előtt a tiszaújvárosi lányok kiváló teljesítményt nyújtva szerepeltek és ezzel kivívták nem csak a zsűri, hanem a közönség tetszését is. A Tiszaújvárosi Gyermek Majorette Csoport ezüst, míg a Tiszaújvárosi Ifjúsági Majorette Csoport show kategóriában arany, pom-pon kategóriában kiemelt arany oklevéllel térhetett haza. A szakmai értékelésen a zsűri elismerően szólt a magas szintű szakmai munkáról. A lányokat felkészítői: Bognár Imre művészeti vezető és Medvés Beáta művészeti asszisztens okleveles mazsorett oktatók, munkájukat Kiss Nóra felnőtt mazsorett segítette. Megtartották szalagtűző ünnepségüket a Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Szakképző Iskola tanulói. A középiskola végzős diákjai pénteken rendezték szalagavatójukat. Ez az első olyan esemény utolsó tanévükben, amely már a májusi búcsúra készíti fel lelkiekben is a diákokat. A tanév végén 5 osztály vizsgázik és ballag el a Brassaiból, rájuk, közel 100 diákra tűzték ki most a felnőtté válást is jelképező szalagot. kronika@tiszatv.hu Iskolai versenyeredmények Angolul szavaltak A Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Széchenyi István Iskolájában rendezték november 18-án az intézményi angol szavalóversenyt, melyen az alábbi eredmények születtek: 5-6. évfolyamon: 1. Farkas Dominika 6/9. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár Árkosi Adrienn); 2. Hegedűs Nóra 6/9. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár Árkosi Adrienn); 3. Kovács - Hagyó Dorina 5/7. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár Trohákné Lénárt Ilona) évfolyamon: 1. Kelemen Aliz 7/7. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár Makó Éva); 2. Fekete Gréta 8/9. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár Ruzsányi Éva); 3. Csillik Boglárka 8/9. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár Ruzsányi Éva). November 27-én Miskolcon rendezték a megyei angol szavalóversenyt. A Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói az alábbi eredményeket érték el: 4. Fekete Gréta 8/9. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár Ruzsányi Éva); 7. holtversenyben Kelemen Aliz 7/7. és Csillik Boglárka 8/9. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanáraik Makó Éva és Ruzsányi Éva). Mese(monda)- és prózamondás A Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Anyanyelv-irodalom, történelem és művészeti nevelés munkaközössége az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából rendezte meg a hagyományos Mese(monda)- és prózamondó versenyt az intézmény Széchenyi István Iskolájában november 27-én. Az 5-6. osztályos tanulók a monarchia népeinek meséit adták elő, a 7-8. osztályosok az I. világháborúban részt vevő haditudósító írók novelláival szerepeltek. A versenyen a következő eredmények születtek: 5-6. évfolyam: I. Bóna Kinga 6/7. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár: Réthi Zoltánné). II. Gyivák Bálint Zsombor 5/7. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár: Réthi Zoltánné). III. Nemes Noémi 6.a (Szent István Katolikus Általános Iskola, felkészítő tanár: Szilágyi Gyuláné) évfolyam: I. Lidák Eszter 8/8. (Széchenyi István Iskola. felkészítő tanár: Pipoly István). II. Nótár Rebeka 8.a (Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola, felkészítő tanár: Szilágyi Gyuláné). III. helyezett: Kónya Lili Enikő 7/7. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár: Réthi Zoltánné). Szép magyar beszéd A Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny intézményi fordulóját idén december 3-án tartották a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Széchenyi István Iskolájában. A résztvevők két kategóriában (5-6. osztály, 7-8. osztály) mérhették össze tudásukat. A versenyen a következő eredmények születtek: 5-6. évfolyam: I. Baumgartner Leona 6/2. (Hunyadi Mátyás Iskola, felkészítő tanár: Szabóné Gubányi Éva). II. Gyivák Bálint Zsombor 5/7. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár: Réthi Zoltánné). III. Szabó Orsolya 6/7. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár: Réthi Zoltánné) évfolyam: I. Csillik Boglárka 8/9. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár: Makrai Marianna). II. Kelemen Aliz 7/7. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár: Réthi Zoltánné). III. Kovács-Hagyó Dániel 8/7. (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár: Réthi Zoltánné). A megyei fordulóban Baumgartner Leona 6/2. és Csillik Boglárka 8/9. osztályos tanulók képviselik az intézményt. Hok Csaba igazgató

7 2014. december 11. Kultúra A Derkovits Kulturális Központ programja A kulturális központ félemeletén Horváth Róbert képzőművész alkotásai láthatóak.látogatható: január 30-ig. Hamvas Béla Városi Könyvtár December 11. (csütörtök) óra: Úton a tudatosságban a Pozitív Gondolkodásúak Klubjának összejövetele. Helyszín: a könyvtár előadóterme. December 12. (péntek) óra: Természetjárók Nyáridéző sorozata. Új-Zéland Déli-szigetek. Előadó: Simon Péter. Helyszín: a könyvtár előadóterme. A belépés díjtalan! November 7 december 31. Ahány ház, annyi szokás Karácsony a nagyvilágban. Kamarakiállítás. Helyszín: a könyvtár földszintje. Városi Kiállítóterem Kopcsik Lajos Oscar-díjas, Guinnes rekorder, mestercukrász Édes álmok című marcipán kiállítása. Látogatható december 19-ig, hétköznap óra között. A Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Vándor Sándor Zeneiskolája értesíti a szülőket és a zenekedvelő közönséget, hogy december 15-én, hétfőn órától Sztefanyuk Miroszlav gitáros növendékeinek, december 15-én, hétfőn órától Bakos Tibor furulya és harsonás növendékeinek, december 16-án, kedden órától Petróné Nyíri Zsuzsanna hegedűs növendékeinek, december 17-én, szerdán órától Dudás Zsuzsanna és Rogl Béláné zongorista növendékeinek, december 18-án, csütörtökön órától Bakos Irina zongorista növendékeinek, december 19-én, pénteken órától Dudás László klarinétos, szaxofonos és furulyás növendékeinek félévi tanszaki hangversenyt rendez a zeneiskola hangversenytermében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! SzakmaCsata Nagyik, Gimis tanárok, Tifitesek, Gimnasztrádások, Természetjárók. Ez az öt szakmacsoport, baráti társaság veti össze bátorságát, erejét, idejét és sütnivalóját a Tisza Tv idei szilveszteri vetélkedőjében. A vidám, szórakoztató vetélkedő felvétele jövő héten kedden, december 16-án 17 órakor lesz a Derkovits Kulturális Központ tükörtermében. Aki vidámságra, kikapcsolódásra vágyik vagy szurkolni akar a csapatoknak, azt szeretettel várja a Tisza Tv a műsor felvételére. A nézőtérre csak korlátozott számban tudjuk fogadni a közönséget. Tiszaszederkénynek 1969 telén villamosa is volt. Ne úgy képzeljék el, hogy a mai Szent István úton robogott a jármű. A 3.sz. óvoda udvarán álldogált játékként a gyerekeknek. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva szinte minden gyermek rajong azokért a járművekért, melyek sínen járnak. Legyen az vonat, metró vagy villamos. Nem akármilyen öröm lehetett ezért a szederkényi ovisoknak, amikor meglátták a sárga járművet. A TVK karbantartó gyáregységében dolgozó Komarov szocialista brigád egy játékvillamossal ajándékozta meg a kicsinyeket. Valóban ott áll az óvoda udvarán a dalban is oly sokat megénekelt 6-os villamos mása. Rajta sok-sok gyerek, akiket az óvó nénik oktatnak a fel- és leszállás szabályaira írta a Borsodi Vegyész. Mit nem adtam volna én ovis koromban egy ilyen csodáért! Be kellett érnem egy furnérból eszkábált gőzmozdony másával. Abban mindössze egy pad volt és a képzeletem teremtette meg a megannyi fogantyút és húzókát, mellyel irányíthattam képzeletbeli pályáján járművemet. Nem úgy az említett villamoson, mert ott bizony volt mihez nyúlni. A villamos mindennel el van látva: csengővel, fékező berendezéssel. Mindez persze csak játék, de arra nagyon is alkalmas. A brigád az óvoda ötlete alapján készítette el - szabadidejében - az ajándékot. Volt egy másik terv is, erről a Villamos ajándékba 45 éve történt Pink Grúziába utazik? Különleges könyvbemutató Széchenyi hitélete Széchenyi hitéletéről tartott előadást a római katolikus templomban Bartusz-Dobosi László, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának igazgatója. A rendezvény annak a programsorozatnak volt a része, melyet a Széchenyi iskola rendez fennállásának 35. évfordulója alkalmából. karbantartó gyáregység párttitkára Szabó Mihály nyilatkozott a Borsodi Vegyész újságírójának. Azt hiszem, nem árulok el titkot, amikor elmondom, egy üzlet kicsinyített másának - természetesen pulttal és polcokkal felszerelve - elkészítésén törik a fejüket a Komarov brigád tagjai. A jövő héten ismét szemlézgetünk. borza Az írónő és férfi főhőse virtuálisan volt jelen a bemutatón. Néhány civil kívülálló, de főként a hosszú időn keresztül a városi művelődési házban dolgozó írónő baráti köre gyűlt öszsze Pataki Katalin több szempontból is rendhagyó Pink című könyvének bemutatójára Derkovits Kulturális Központ tükörtermében. Több szempontból is rendhagyó volt a kisregény bemutatója, mert a modern technikát segítségül hívva, írót és olvasót az Atlanti óceán választotta el egymástól, de hála az internetnek, ez senkit nem zavart. Rendhagyó volt abból a szempontból is, hogy Pataki Katalin három és feledik könyvbemutatóján vehettünk részt, hisz az első két könyv, s a legújabb: Pink történetének első részével már megismerkedhetett az olvasó. Rendhagyó volt amiatt is, mert egy kicsit emlékeztetett a letűnt korok irodalmi estjeire, melyeken beszélgetés, könyv, vers, zene, nemhogy megfért egymás mellett, hanem kiegészítette, kerekké formálta az estet. Pataki Katalin egyéni stílusával, s a férfi főhős karakterének alapját adó grúz Temúr virtuális bemutatásával kedveskedett a jelenlévőknek. Viszonzásul - többször megszakítva a beszélgetést, s mintegy újabb lendületet adva annak - Cseh Katalin, Sztefanyuk Gabriella, Orliczki Frigyes és Nagy Zsolt Dávid muzsikált Katinak és barátainak. Pink története Magyarországon kezdődött, s egyelőre Amerikában fejeződött be. Az eredmény: egy kisregény. Kerek, egész. Se több, se kevesebb, mint, ami ahhoz kell, hogy letehetetlenné váljék. Mint ahogy Szoboszlai Gabriella, az est háziasszonya megfogalmazta: aki szerelmi regényt keres, az azt talál benne, aki krimit, az sem jár pórul, ha társadalmi rajzot, abból is kapunk egy jó adag ízelítőt. Pataki Katalin még néhány évet Amerikában marad, de gondolatati már Grúzia körül járnak. - Mint ahogy a tyúk is ide-oda járkál, mielőtt megtojja a tojást, bennem is sokáig érlelődtek Vasárnap már a téren lépett fel az Énekszó. 7. oldal a gondolatok, aztán szinte pár nap alatt papírra vetettem Pink történetét - mondta a Cathlyn Brook néven író Katalin. - Most még maradok az USA-ban néhány évet, aztán azt hiszem, Grúziába utazom. Még várnak rám új benyomások, élmények. Ki tudja? Lehet, hogy Pink életének új fejezete Grúziában kezdődik? (A kötet megvásárolható a Derkovits Kulturális Központban.) T. M. Népek tánca, népek zenéje Énekszó arany színben December 6-án, Szegeden kórusunk arany színben láttatta a kórusmuzsikát hazánk eme távoli, déli csücskében. A zsűri műsorunkat így értékelte, és ebben a tekintetben is jól zártuk ezt a több helyszínű bemutatkozást. Magyarország térképére háromszöget rajzolva - Borsodnádasd, Nagyatád, Szeged csúcspontokkal - kísérletileg is sikerült megállapítanunk, hogy a jó zene bizony jó zene a földrajzi viszonyoktól és az időjárási körülményektől függetlenül is. A rendezvény jellegével jól harmonizált választott műsorunk, egyik kedvencünk, a Pisztráng paródiacsokor, amely egyetlen műre alapozva négy nép zenei stílusából ad ízelítőt. Nagyon jó hangulatban, derűsen és nyugodtan léptünk színpadra. A fellépés jól sikerült, a közönség is együtt lélegzett és mosolygott velünk. Ez a hármas fellépési alkalom különösen jót tett több új kórustagunk beilleszkedésének. Remekül megállták a helyüket, a továbbiakra kellő magabiztosságot szerezhettek. Köszönjük Tiszaújváros önkormányzatának, a Tiszaújváros Jövőjéért Alapítványnak és a Derkovits Kulturális Központnak a folyamatos, gondtalan munkát és ezt a szép eredményt is lehetővé tevő támogatását. Legközelebb január 18-án a Magyar Kultúra Napja rendezvényei sorában tartjuk 40 éves jubileumi újévi koncertünket. Általa fogjuk városunknak, támogatóinknak, a koncertjeinket látogató barátainknak, krónikásainknak (Tisza TV, Krónika) újra - s remélhetőleg még azután is sokszor - köszönetünket kifejezni. Ha addig nem találkoznánk, ez úton kívánunk Kellemes Ünnepeket, Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet. Vörös Béla Énekszó Baráti Kör A Tisza TV műsora December 11., csütörtök 9.00: Héthatár, a Tisza Tv hírműsora: Cipős doboz akciók - Modellező találka - Karácsonyi készülődés - Szalagavató - Mikulás - Sport 9.15: Mikulástól karácsonyig - Adventi hangverseny (A műsor a szerdai adás ismétlése.) December 15., hétfő 18.00: Sporthétfő: a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK - Vásárhelyi Kosársuli kosárlabda mérkőzés közvetítése felvételről December 17., szerda 18.00: Héthatár: Szederkényi gyertyagyújtás - Szalagavató - Hamvas mozaikok - Sport 18.15: Hétről-Hétre: Mikulástól karácsonyig - Advent idején December 18., csütörtök 9.00: A képviselő-testületi ülés közvetítése Utána: A szerdai adás ismétlése Utána: A képviselő-testületi ülés ismétlése

8 8. oldal Hirdetés december 11.

9 2014. december 11. Sport Szabadidősport Bezárt a Nyitott kapu A győztes Buli Team így örült a sikernek. Július végén rajtolt a Sportcentrum első ízben kiírt Nyitott kapuk szabadidősport rendezvénysorozata. A cél a lakosság figyelmének felhívása a sport fontosságára, meglévő sportbaráti kapcsolatok ápolása, új ismeretségek kialakítása, térítésmentes sportolási, versenyzési lehetőség biztosítása, a Sportcentrum ismertségének erősítése maradéktalanul teljesült. A hatfordulós bajnokság az asztalitenisz versennyel indult, azt követte a kosárra dobás, a tollaslabda, majd a teremlabdarúgás, a floorball. Végül a röplabda bajnokság zárta a sort december 6-án. A csapatok teljesítményét fordulónként is és összesítve is értékelték és díjazták. A legszorgalmasabb és legeredményesebb csapat végül a Buli Team gárdája Veréb Gábor (csk.), Veréb Nóra, Dékány Eszter, Fodor Petronella, Lukácsné Szabó Anikó összeállításban végzett az élen. Valamennyien egy-egy 10 alkalmas uszodabérlettel lettek gazdagabbak. A második és harmadik helyezett csapatok a Termálfürdő FC Tiszaújváros és a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix hazai bajnoki mérkőzéseire szóló bérleteket vehettek át. A sorozat jövőre folytatódik. A szervezők szeretnék megduplázni a sportágak számát, így valószínű 12 alkalommal vetélkedhetnek majd a résztvevő együttesek. Tömegsport Mikulásfutás A bemelegítő körben még igen jó erőben, frissen mozgott a Mikulás csapat. Mindössze négy hónapja alakult meg az egyik népszerű közösségi oldalon a Tiszaújvárosi futók csoportja. A tagok a különböző szabadidősport rendezvényeken résztvevő tiszaújvárosi futókból verbuválódtak. Az ötletgazda Zádeczki Zsóka december 6-án az Ifjúsági Parkba Mikulásfutásra invitálta a mozogni vágyókat. Feltételként mindenkinek legalább mikulássapkát kellett viselnie. A közel félszáz Mikulás jelölt előbb a parkban egy körrel melegített, majd kezdetét vette a várost körbeölelő futás. A közel egy órás kocogás után a célba érkezőket itallal és étellel várták. A Tiszaújvárosi futók jól sikerült bemutatkozó rendezvénye után már szerveződik az első tiszaújvárosi Karácsonyi futás is. Karate Jó forma, nagy küzdelem Oláh Sándor edző, Kujbus Annabella, MészárosTamás, Bóna Réka, Hegedűs Judit, Barta Péter edző. Elől: Kanyó Máté, Besenyei Sára, Besenyei Martin. Budaörs adott otthont a nyílt Shito-ryu világkupa nemzetközi karate versenynek, ahol részt vett a tiszaújvárosi Justitia Fuji-yama SE különítménye is. A több mint 700 induló között a csapatból hárman dobogóra is állhattak. Formagyakorlatban Besenyei Martin második, Besenyei Sára harmadik helyet szerzett. A küzdelemben Kujbus Annabella ezüstérmes lett. A Sportcentrum eseményei December 12. péntek Kosárlabda Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK - Vásárhelyi Kosársuli U21 bajnoki mérkőzés Játékcsarnok Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK - Vásárhelyi Kosársuli NB I/B-s bajnoki mérkőzés Játékcsarnok December 13. szombat Kézilabda Tiszaújváros - MEAFC Megyei bajnoki mérkőzés Játékcsarnok Kajak-kenu A Laza Plazában tartotta év végi rendezvényét a Tiszaújvárosi Vízi Sport Egyesület. Tiszaújváros egyik legrégebbi klubja 52. versenyévadját zárta. Az eseményen az egyesület vezetőin, edzőin, szponzorain, versenyzőin és a szülőkön kívül ott volt Bráz György, Tiszaújváros polgármestere és Storcz Botond a Magyar Kajak-Kenu válogatott vezetőedzője is. Jancsár László, az egyesület elnöke és vezetőedzője értékelte a 2014-es évet. Kiemelte, a klub a hagyományoknak megfelelően ebben az esztendőben is remekül teljesített, a felnőttek és az utánpótlás korosztály egyaránt. A moszkvai világbajnokságon a para-kenus Váczi Anita az előkelő ötödik helyet szerezte meg a K1 A kategóriában, míg Molnár Péter K2 200 méteren Bán Kristóffal a 9. helyen érkezett a célba. Anita a szegedi világkupán is bravúrosan evezett, ott ezüstéremmel zárta a nagyszabású nemzetközi seregszemlét. Molnár Péter a brandenburgi EB-n is vízre szállt párjával és ott a 8. helyet érték el. A felnőtteken kívül az utánpótlás is az elvárásoknak megfelelően szerepelt, jóformán valamennyi országos bajnokságon részt vettek és számos dobogós helyezéssel gazdagították a saját és egyesületük éremgyűjteményét. Bráz György polgármester gratulált a 2014-ben Labdarúgás Magyarországot az amatőr labdarúgó Európa bajnoki küzdelemsorozatban a legjobb megyei válogatott csapat képviseli. Első körben négy csoportban kezdődtek a megmérettetések. Tiszaújvárosban a borsodiakon kívül Nógrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár- Bereg és Heves csapata küzdött a továbbjutást érő első hely megszerzéséért. A kétnapos küzdelemsorozatban végül óriási csatában, a gólkülönbségnek köszönhetően a házigazda borsodiak jutottak tovább. A folytatásban a többi csoportgyőztessel, a Pest, Győr- Moson - Sopron, Fejér alkotta trióval kell megküzdeniük, hogy a nemzetközi porondra jussanak. Eredmények: Borsod - Hajdú 0-0, Nógrád - Heves 0-1, Szabolcs - Borsod 2-2, Hajdú - Nógrád 0-0, Heves - Szabolcs 0-3, Borsod - Nógrád 4-0, Hajdú - Heves 3-0, Szabolcs - Nógrád 1-1, Borsod - Heves 4-1, Hajdú - Szabolcs 0-3. Asztalitenisz Győzelem és két remi Befejeződött az NB III-as asztalitenisz bajnokság őszi szezonja. A TSC első számú gárdája idegenben döntetlennel zárta az évet, ez a harmadik helyet jelenti számára. A megyei bajnokságban még javában folynak a küzdelmek. Két fordulóval az őszi szezon vége előtt újabb győzelmének köszönhetően továbbra is a tabella élén áll a TSC II. számú gárdája. Az Eötvös DSE is remizett, így 11. a rangsorban. Várdai Asztalitenisz SE - Tiszaújvárosi SC I. 9-9 A győzelmeket szerezték: Gulyás 3, Temesvári 3, Vécsei 2 és a Gulyás- Temesvári páros. Tiszaújvárosi SC II. - Sátoraljaújhelyi TK I A győzelmeket szerezték: Kavicsánszki 4, Mag 4, Fóti 4, Molnár 2 és a Kavicsánszki-Mag páros. Onga SE - Eötvös DSE 9-9 A győzelmeket szerezték: Zoltán 4, Kanyó 3, Léka 2. Sikeres évet zárt a TVSE A gólkülönbség döntött Rajt a teremben A szezon első teremtornáján lépett pályára Füzesabonyban a Termálfürdő FC Tiszaújváros U9-es utánpótlás csapata. Az apróságok nem vallottak szégyent, bronzéremmel fejezték be a küzdelemsorozatot. A tiszaújvárosiak csoportmérkőzései: Termálfürdő FC Tiszaújváros Borsod Volán A 3 0. Gólszerzők: Hajdú Dávid, Kapitány Gergő, Bodnár Tamás. Gyöngyös B Termálfürdő FC Tiszaújváros 1 3. Gólszerzők: Bodnár Tamás (2), Victor Mátyás. Termálfürdő FC Tiszaújváros - Pluto Eger B 0-0. Termálfürdő FC Tiszaújváros Gyöngyös C 1 0. Gólszerző: Bodnár Tamás Döntő: Pluto Eger A Termálfürdő FC Tiszaújváros 3-0. Gyöngyös D Termálfürdő FC Tiszaújváros 4-0. A torna legjobb kapusa a tiszaújvárosi Tóth Attila lett. A torna végeredménye 1. Borsod-Abaúj-Zemplén Szabolcs- Szatmár-Bereg Hajdú-Bihar Heves Nógrád Az elmúlt hétvégén rendezte meg a TVK-Mali triatlon Klub szokásos téli felkészülési versenyét a Tiszaújvárosi Sportcentrumban. Szombaton hat klub 120 versenyzője állt rajthoz, és mérte össze erejét úszás és futás sportágban, majd a két szám eredményének összesítésével alakultak ki a végső sorrendek. A verseny célja nem elsősorban az eredményesség volt, inkább az alapozó időszakban programot és felmérési lehetőséget biztosítani a résztvevő egyesületeknek. Érdekesség, hogy a felmérési lehetőséget a triatlon egyesületeken kívül a TVSE kajakosai is kihasználták, és bár idegen számokban versenyeztek, igazán tisztességesen helytálltak. A verseny végeztével a szervezők egy tál gulyásra vendégül látták az összes indulót és kísérőt. A versenyhez kapcsolódva szintén most tartotta a TVK-Mali Triatlon Klub a ös szezon első edzőképzését. Húsz triatlonedző vett részt a kétnapos képzésen, ahol a mozgástanulás, mozgáselemzés, játék szerepe a felkészülésben, és egy sikeres Ifjúsági olimpiai felkészülés elemzése volt a téma. Dobogós hazai (TVK-Mali) eredmények: Újonc A: 1. Lehmann Sára, 2. Bán Lilla, 3. Vágási Dorottya /Csapat 1. (Lehmann, Bán, Vágási) 2. Kiss Marcell/Csapat 1. (Kiss, Hajdu, Fekete) Újonc B: 9. oldal Az évzárón mindenki ott volt, aki számított. elért eredményekhez és biztosította a TVSE-t, hogy a jövőben is élvezik a tiszaújvárosi önkormányzat támogatását. Mindenkit arra kért, hogy a tőle telhető módon segítse az egyesület munkáját. A háromszoros olimpiai aranyérmes Storcz Botond elmondta, örömmel tett eleget a meghívásnak. Kiemelte, Tiszaújváros most is fontos bázisa a kajak-kenu sportnak, remek munka, s talán az egyik legszélesebb körű utánpótlás nevelés folyik az egyesületben, amely példaértékű a sportágban. A versenyévad befejezésével nem állt le a munka, az edzések tovább folynak, a versenyzők és edzőik november óta készülnek a jövő évi megmérettetésekre. Borsod-Heves 4-1. A csapat tagjai voltak: Zanócz Áron, Kapitány Gergő, Hajdú Dávid, Tóth Attila, Bodnár Viktor, Bodnár Tamás, Victor Mátyás, Timkó Balázs, Tállai Zétény. Császár Zoltán, edző: A szezon első teremtornáján nem játszottunk idény eleji formában. Bátor, ügyes, fegyelmezett játékot produkálva nyertük meg a csoportunkat, és így jutottunk be a hármas döntőbe. Az utolsó csoportmérkőzésünket és a döntőt, egy sérülés miatt már megfogyatkozva játszottuk le. A fiúk maximálisan odatették magukat a mérkőzéseken, és úgy gondolom, hogy amit lehetett azt kihozták a tornából. Triatlon Ezúttal nem az eredmény számított Sok múlik a rajton. 2. Putnóczki Réka/Csapat 2. (Putnóczki, Bodolai, Sánta) 1. Vágási Zoltán/Csapat 2. (Vágási, Szabolcsi, Sánta) Gyermek: 1. Kovács Anna, 3. Tóth Anna/Csapat 1. (Kovács, Tóth, Tóth Papp) 3. Berencsi Ádám Serdülő: 1. Putnóczki Dorka, 2. Mátyus Lili, 3. Molnár Sára 2. Orosz Gergő Sprint táv (összevont kategória: ifi, junior, felnőtt) 1. Szabolcsi Fruzsina, 2. Zelovics Dóra, 3. Szegedi Sára 2. Lehmann Bence, 3. Tóth Róbert

10 Rendezvények 10. oldal Jótékonysági vásár! Szervezetünk ebben az évben immár harmadik alkalommal rendez jótékonysági vásárt az Arany Holló étterem teraszán, december 12 én tól a helyi rászoruló gyermekek megsegítésére. Arra kérjük a Tisztelt Lakosságot, a helyi cégeket, hogy támogassák rendezvé- nyünket! December 11-ig várjuk felajánlásaikat! Kérjük, segítsék ren- dezvényünket mézeskaláccsal, kézzel készített karácsonyi díszekkel, apróbb ajándéktárgyakkal, dísztárgyakkal, édességekkel. Felajánlásaikat a Magyar Vöröskereszt Tiszaújvárosi Területi Szervezetének irodájában a Kazinczy út 3. alatt várjuk, hétfőtől csütörtökig ig, pénteken ig. Adni jó! Beköszöntött a tél, közelegnek a karácsonyi ünnepek. Kérjük, amenynyiben lehetőségük engedi, segítsék nehéz sorban élő embertársaikat! Kazinczy út 3. alatt található irodánkban várjuk felajánlásaikat, hétfőtől csütörtökig ig, pénteken ig. Köszönjük, ha segítik karitatív munkánkat: plédekkel, takarókkal, hálózsákokkal, meleg, praktikus téli ruházattal, tartós élelmiszerekkel, tisztító és tisztálkodó szerekkel, játékokkal, mesekönyvekkel. Önzetlen, szívből jövő felajánlásaikat előre is köszönjük! Magyar Vöröskereszt Tiszaújvárosi Területi Szervezete december 11.

Első olvasatban jó költségvetés

Első olvasatban jó költségvetés Készülnek a kártyák /7. oldal Első olvasatban jó költségvetés /3. oldal Farsang farka /8. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 18. XXXIV. évfolyam, 7. szám Egyre több megbetegedés Hozzánk is betört

Részletesebben

A kultúra napján. A rendszerben lévő szénhidrogéneket fáklyázással semmisítették meg.

A kultúra napján. A rendszerben lévő szénhidrogéneket fáklyázással semmisítették meg. Új helyen a központ /3. oldal A kultúra napján /3., 8., 9. oldal Veszélyes hulladék /3. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. január 28. XXXIV. évfolyam, 4. szám Az újraindításkor gyulladt ki Kemencetűz az

Részletesebben

Húsvéti hajrá a háztartásokban

Húsvéti hajrá a háztartásokban Három tálentum /9. oldal Katolikus középiskola? /3. oldal Régi forma, új edző /11. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. március 24. XXXIV. évfolyam, 12. szám Bevásárlás, tojásírás, kirándulás Húsvéti hajrá

Részletesebben

Rendkívüli testületi. Kikeleti hóvirág. Véradás a könyvtárban. Húszcentis légpárna. Kocsonyabál vetélkedővel. Ösztöndíjas tanulók

Rendkívüli testületi. Kikeleti hóvirág. Véradás a könyvtárban. Húszcentis légpárna. Kocsonyabál vetélkedővel. Ösztöndíjas tanulók Ösztöndíjas tanulók /8. oldal Húszcentis légpárna /9. oldal Kocsonyabál vetélkedővel /7. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 11. XXXIV. évfolyam, 6. szám Mecénás támogatás Tanulmányi ösztöndíj a

Részletesebben

Növekvő költségvetés, csökkenő adó /3. oldal

Növekvő költségvetés, csökkenő adó /3. oldal Téli közlekedés /8. oldal Növekvő költségvetés, csökkenő adó /3. oldal Megkezdődött az alapozás /11. oldal Kinek öröm, kinek bosszúság Megmutatta havas arcát a tél Tiszaújváros hetilapja 2016. január 7.

Részletesebben

Elöntött árterek, lezárt utak

Elöntött árterek, lezárt utak Jubiláló Hunyadi /11. oldal Mindenki érdeke /3. oldal Kemény meccs /15. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 25. XXXIV. évfolyam, 8. szám Apad a Sajó, árad a Tisza Elöntött árterek, lezárt utak Fogadóóra

Részletesebben

Támogatások, beszámoltatások. A Napsugár Bölcsőde energetikai korszerűsítésére már benyújtották a pályáza-

Támogatások, beszámoltatások. A Napsugár Bölcsőde energetikai korszerűsítésére már benyújtották a pályáza- Búcsú 20 év után /9. oldal Támogatások, beszámoltatások /3. oldal Egészséges szórakozás /7. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. június 2. XXXIV. évfolyam, 22. szám Már nem kell aggódni Angyali találat:

Részletesebben

Mikulástól karácsonyig

Mikulástól karácsonyig Sikeres év Tiszaújváros pénzügyi helyzete stabil, már most látszik, hogy sikeres, jó évet fogunk zárni. Év végi értékelő interjú Bráz György polgármesterrel. /3. oldal Mikulástól karácsonyig Ismét benépesült

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK. 4 1.1. A 4 1.2. A 4 2.1. 4 3. 5 3.1. 6 3.2. 6 3.3. 7 3.4. 7 3.5. 8 3.6. A 8 4. 9 II. AZ INTÉZMÉNY FELADATAI. 10 1.

ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK. 4 1.1. A 4 1.2. A 4 2.1. 4 3. 5 3.1. 6 3.2. 6 3.3. 7 3.4. 7 3.5. 8 3.6. A 8 4. 9 II. AZ INTÉZMÉNY FELADATAI. 10 1. 2 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK... 4 1.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja... 4 1.2. A Szervezeti és Működési Szabályzat hatálya... 4 2.1. Az intézmény alaptevékenységének

Részletesebben

Rendeletek, támogatások

Rendeletek, támogatások Csodákra emlékezve /7. oldal Rendeletek, támogatások /3. oldal Tiszaújváros szolgálatáért /2. oldal Tiszaújváros hetilapja 2015. szeptember 3. XXXIII. évfolyam, 36. szám Utak, járdák, játszóterek, vezetékek

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. január 9. 2015/1. szám (2. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,

Részletesebben

Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér

Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér Zöld világítás /3. oldal Új esztendő, új okmány /3. oldal Dorkát díjazták /8. oldal A hétvégén ismét havazhat Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér Az utak, járdák csúszásmentesítését nehezítette a mínusz

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Ikt.szám: 31060/2013. Javaslat házi gyermekorvosi, felnőtt háziorvosi és fogorvosi körzet ellátására vonatkozó pályázatok kiírására, valamint a 4. számú

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2013. május 29-i rendes ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2013. május 29-i rendes ülésére 1935-1/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2013. május 29-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2011-2012. évi munkájáról és a Hivatal pályázatokkal

Részletesebben

Költségvetés, közbiztonság

Költségvetés, közbiztonság Szederkényi Ki mit tud? /9. oldal Költségvetés, közbiztonság /3. oldal Eger vert serege /11. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. március 3. XXXIV. évfolyam, 9. szám Kettő - öt - száz Háborgó horgászok Rendkívüli

Részletesebben

Felsőoktatási ösztöndíjak. Alapítványi támogatások. Kaland Ünnep Temetőrend Akadémia. Háromról kettőre. Kertvárosi kitérő. Zárva lesz a hivatal is

Felsőoktatási ösztöndíjak. Alapítványi támogatások. Kaland Ünnep Temetőrend Akadémia. Háromról kettőre. Kertvárosi kitérő. Zárva lesz a hivatal is Felsőoktatási ösztöndíjak 4. oldal Alapítványi támogatások 8.oldal Kaland Ünnep Temetőrend Akadémia 8. OLDAL 3. OLDAL 3. OLDAL 7. OLDAL Hosszú hétvége Zárva lesz a hivatal is November 1-je, kedd, mindenszentek

Részletesebben

Békés Város Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére

Békés Város Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2015. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,

Részletesebben

Szakmai program. Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata

Szakmai program. Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata 6 0 7 0 Izsák, Szabadság tér 1. Tel. : 76 / 568 079 Jóváhagyva Izsák Város Képviselő-testületének /2016.(01.26.)számú határozatával. A tartalma I.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére. Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére. Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata 12. NAPIREND Ügyiratszám: 4/1497/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Szociális szolgáltatástervezési

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület 2016. április 21- i ülésére

BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület 2016. április 21- i ülésére BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület 2016. április 21- i ülésére Beszámoló az egészségügy 2015. évi munkájáról Az egészségügy 2015. évi beszámolója elkészítésre került, mely a mellékletben megtalálható. A Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. május 26-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselőtestületi

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. május 26-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselőtestületi Ikt.szám:.../2011. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. május 26-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselőtestületi ülésén. TARTALOMBÓL

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

6. OLDAL. Zárva a hivatal

6. OLDAL. Zárva a hivatal Nyári étkeztetés Jubileum Szünidős gondok 3. oldal Korszerűsítés 8. OLDAL 3. OLDAL Fogadóóra Tisza-part városrészben Juniális 3.oldal 6. OLDAL Fesztivál Még 37 nap 8. OLDAL Értesítjük a Tisztelt Lakosságot,

Részletesebben

2013. ÁPRILIS 25. TISZAÚJVÁROS HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM. Tavasz van! Felmérnek, javítanak

2013. ÁPRILIS 25. TISZAÚJVÁROS HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM. Tavasz van! Felmérnek, javítanak Közszolgáltatói fórum 3. oldal Szúnyogok Táncosok Mecénás ösztöndíj 4. oldal Látogatók Gólvágók 3. OLDAL 5. OLDAL 5. OLDAL 9. OLDAL Városi majális 10.oldal Biztonság napja 10.oldal Április 26-27 Forgalomkorlátozások,

Részletesebben

Igazoltan távollévő: Koncz Ferenc polgármester, dr. Gál András képviselő

Igazoltan távollévő: Koncz Ferenc polgármester, dr. Gál András képviselő Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 80.226-12/2013/IHO Jegyzőkönyv Szerencs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-én, a Szerencsi Polgármesteri Hivatal II. emeleti

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának 2015. évi felülvizsgálata

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának 2015. évi felülvizsgálata Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának 2015. évi felülvizsgálata DEBRECEN 2015 Tartalomjegyzék I. Bevezetés 5 II. Helyzetkép 8 1. Debrecen város helyzetét bemutató

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

TÁPIÓSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÁPRILIS 21-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉN KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYVE

TÁPIÓSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÁPRILIS 21-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉN KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYVE Tápiószőlős Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2769 Tápiószőlős, Kossuth Lajos út 65. Tel./fax.: 53/385-001, 53/585-510 TÁPIÓSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÁPRILIS 21-I

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. november 25-én, 17 órakor kezdődő, az Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott nyilvános üléséről. A Képviselő-testületi

Részletesebben

A gyerekek gyereke lett

A gyerekek gyereke lett A gyerekek gyereke lett A napokban ünnepelte kilencvenedik születésnapját Iván Józsefné, Ilonka néni, akit e jeles alkalomból családtagjain kívül Bráz György polgármester és dr. Molnár Tamás jegyző is

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke Város -testülete 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011.

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja DMJV Önkormányzat 2004. évi 6. számú Közlönye file://g:\kozl\6szkoz~1\6szkzl~1\6szkzl~1.htm 1. oldal, összesen: 47 DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 1) Polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű határozatokról. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: polgármester

TÁRGYSOROZAT. 1) Polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű határozatokról. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: polgármester Bököny Község Képviselő-testülete 2013. március 12-i rendes üléséről Ikt. szám: 1-3/2013. határozatai: 27-35/2013. TÁRGYSOROZAT 1) Polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű határozatokról. /szóbeli

Részletesebben

2015. december 16. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2015. december 16. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

2015 évi beszámoló. Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága. Szociális Szolgáltató Központ

2015 évi beszámoló. Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága. Szociális Szolgáltató Központ 2015 évi beszámoló Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága Szociális Szolgáltató Központ 2015 évi szakmai beszámoló Szociális étkeztetés I. A szociális étkeztetés bemutatása Budapest

Részletesebben

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. JANUÁR Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Újra eltelt egy év, és mint ahogyan a világ számtalan pontján, itt Magyarcsanádon is számot

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31-én tartandó ülésének 2. számú Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról tárgyú napirendi pontjához Előadó:

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Évfordulós újdonságok

Évfordulós újdonságok Tiszaújváros szolgálatáért /3. oldal Évfordulós újdonságok /3. oldal Báli szezon /8. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 4. XXXIV. évfolyam, 5. szám Év sportolója 2015 Díjeső a tiszaújvárosiaknak

Részletesebben

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testületének./2015. (II ) számú rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testületének./2015. (II ) számú rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testületének./2015. (II ) számú rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő- testülete a szociális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Hivatali munkarend. Zenével és tánccal. Önálló lesz a Széchenyi iskola /3. oldal. Zárva lesznek a rendelők. Edző már van. Kitűnők és ösztöndíjasok

Hivatali munkarend. Zenével és tánccal. Önálló lesz a Széchenyi iskola /3. oldal. Zárva lesznek a rendelők. Edző már van. Kitűnők és ösztöndíjasok Kitűnők és ösztöndíjasok /9. és 11. oldal Önálló lesz a Széchenyi iskola /3. oldal Edző már van /15. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. június 30. XXXIV. évfolyam, 26. szám Omega-koncerttel indul a nagyhét

Részletesebben

KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből

KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből 80/2013.(X.30.) számú képviselő-testületi határozat / Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2014.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

Nem a kiválásra, igen az átvételre

Nem a kiválásra, igen az átvételre Az öntörvényű kispataki /8. oldal Nem a kiválásra, igen az átvételre /3. oldal Vertük a Somost, na most...! /11. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. május 12. XXXIV. évfolyam, 19. szám Egységben él a város

Részletesebben

...~~c... Já~~~~nyhért alpolgármester. Jegyzői Kabinet vezetője ~ ... :~~.~~...~:... Faragóné Széles Andrea

...~~c... Já~~~~nyhért alpolgármester. Jegyzői Kabinet vezetője ~ ... :~~.~~...~:... Faragóné Széles Andrea NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza. Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-510 Fax: (42) 524-501 E-maiI: alpolgarmester@nyiregyhaza.hu Ügyiratszám: 75086/2011.05 Ügyintéző:

Részletesebben

Fogházbüntetés a két bandatagnak

Fogházbüntetés a két bandatagnak Virágosítás előtt Javában zajlanak a tavaszi virágosítást megelőző előkészítő munkálatok. /3. oldal Bőven lesz jelölt Választókerületünkben eddig két jelöltet vettek nyilvántartásba, további nyolc ajánlóívét

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-én 08.00 órakor megrendezett nyílt testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-én 08.00 órakor megrendezett nyílt testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Jelen vannak: Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-én 08.00 órakor megrendezett nyílt testületi üléséről. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 28-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 28-i rendes ülésére 5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 28-i rendes ülésére Tárgy: Az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó feladat-ellátási

Részletesebben

Beszámoló a Képviselő-testület 2016. május 26- i ülésére

Beszámoló a Képviselő-testület 2016. május 26- i ülésére Beszámoló a Képviselő-testület 2016. május 26- i ülésére Beszámoló a 2015. évi gyermekvédelmi feladatok ellátásáról A gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló 2015. évi beszámoló elkészítésre került,

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. február 20. 2015/4. szám (8. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 7 képviselő.

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 7 képviselő. 1338 1339 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület rendkívüli nyílt ülésén. Helye: Községháza

Részletesebben

elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre.

elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre. XXVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM, 2016. MÁRCIUS MEGHÍVÓ Szeretettel meghívok minden helyi lakost a TAVASZI HADJÁRAT elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály, dr. Bárdos Balázs, Bereczki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

FEGYVERNEK NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 5231. Fegyvernek, Felszabadulás út 171.

FEGYVERNEK NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 5231. Fegyvernek, Felszabadulás út 171. FEGYVERNEK NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 5231. Fegyvernek, Felszabadulás út 171. M E G H Í V Ó Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. június 26-án csütörtök 15 órakor ülést tart, melyre tisztelettel

Részletesebben

Szent Kristóf Szakrendelő Közhasznú Nonprofit Kft. Betegfogadás és betegellátás rendje

Szent Kristóf Szakrendelő Közhasznú Nonprofit Kft. Betegfogadás és betegellátás rendje Szent Kristóf Szakrendelő Közhasznú Nonprofit Kft. Betegfogadás és betegellátás rendje Dokumentum címe: Betegfogadás és betegellátás rendje Oldalszám: 1/27. Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta Név Dr. Záray

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS MEGERŐSÍTÉSÉNEK KONCEPCIÓJA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS MEGERŐSÍTÉSÉNEK KONCEPCIÓJA 2. melléklet az előterjesztéshez AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS MEGERŐSÍTÉSÉNEK KONCEPCIÓJA EGÉSZSÉGÜGYÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG 2015. április Tartalom BEVEZETÉS...4 A stratégiai dokumentum célja és előzménye...4

Részletesebben

Tavaszi közmeghallgatások

Tavaszi közmeghallgatások A drogmentes életért /7. oldal Tavaszi közmeghallgatások /3. oldal Felújítások a könyvtárban /9. oldal Lesz még egyszer Fesztiválnyitány sztárvendéggel Tiszaújváros hetilapja 2016. május 19. XXXIV. évfolyam,

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: 120/2013.(IX.26.) sz. önkormányzati határozat: Az Orvosi Rendelő Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Ikt. sz.: 2022/2011. Javaslat a Baglyaskő Idősek Átmeneti Otthona, valamint az Ezüstfenyő Idősek Otthona Idősek Klubja éves

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

2013. ÁPRILIS 18. TISZAÚJVÁROS HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM. műsort ad. A rendezvény csak az 1.100 forintos étkezési jegy ellenében látogatható,

2013. ÁPRILIS 18. TISZAÚJVÁROS HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM. műsort ad. A rendezvény csak az 1.100 forintos étkezési jegy ellenében látogatható, Egészségi állapotunk 5. oldal Avattak Daloltak Változatlan ÉMÁSZ 3. oldal Szavaltak Kikaptak 2. OLDAL 10. OLDAL 7. OLDAL 9. OLDAL Szavak A gyerekkorból a mérlegelés nélkül kimondott szavakat irigylem legjobban.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

19/2012. sz. jegyzőkönyv

19/2012. sz. jegyzőkönyv 19/2012. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2012. december 13-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KATHOLISCHE GRUNDSCHULE SZEKSZÁRD

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KATHOLISCHE GRUNDSCHULE SZEKSZÁRD SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZENT JÓZSEF KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA KATHOLISCHE GRUNDSCHULE ÉS SZENT RITA KATOLIKUS ÓVODA SZEKSZÁRD Tartalom I. Általános rész... 4 II. Bevezető rendelkezések... 5

Részletesebben

- 1 - Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010.

- 1 - Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010. - 1 -.. napirendi pont Tárgyalja: Egészségügyi és Oktatási Bizottság Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010. Tisztelt Képviselő-testület! Kapuvár Város Önkormányzatának

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1997. december 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1997. december 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1997. december 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Közalapítvány létrehozásának kezdeményezése - Pap János polgármester javaslatként

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 16-án, 16 órakor kezdődő rendes ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 16-án, 16 órakor kezdődő rendes ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 16-án, 16 órakor kezdődő rendes ülésén. A képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme (Öreg

Részletesebben

1. oldal, összesen: 50. 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet

1. oldal, összesen: 50. 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 1. oldal, összesen: 50 A jogszabály mai napon hatályos állapota 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól

Részletesebben

A település fontosabb adatai

A település fontosabb adatai 1. számú melléklet A település fontosabb adatai A településsel határos más települések: Szerep, Püspökladány, Biharnagybajom, Báránd, Füzesgyarmat A település jellege: mezőgazdasági A településen a főbb

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Szám:600/7/2015. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. május 30-án a Művelődési ház Könyvtártermében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv

Részletesebben

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2012. augusztus 27.-én a községi önkormányzat tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: - Szuha község polgármestere: Tóth Zoltán István - 4 fő települési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2008. szeptember 9-én tartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Fodor Jánosné bizottsági tag Dr. Ferenczi Attila bizottság elnöke Mezei

Részletesebben

FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY. 2013. évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY. 2013. évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Adószám: 18057966-1-42 FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY 2013. évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 Félúton Alapítvány 2013. évi Közhasznúsági jelentése, szakmai és pénzügyi beszámolója Félúton Alapítvány a 2013. évi közhasznú

Részletesebben

Gázszivárgás a benzinkútnál

Gázszivárgás a benzinkútnál Strandnapok a kánikulában A rekkenő hőségben a pünkösdi hétvégén zsúfolásig teltek a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő medencéi. A hét elején az önkormányzat jóvoltából az óvodások és az általános iskolások

Részletesebben

A pécsi kistérség egészségügyi és szociális közfeladainak közös ellátása.

A pécsi kistérség egészségügyi és szociális közfeladainak közös ellátása. Dr. Sohár Endre főosztályvezető, Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Főosztály Dr. Endrei Dóra egészségpolitikai csoportvezető, Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti

Részletesebben

Javaslat az Egészségügyi és Szociális Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata és mellékletei jóváhagyására

Javaslat az Egészségügyi és Szociális Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata és mellékletei jóváhagyására 1238 Budapest, Táncsics M. u. 104. Telefon: 06-1- 286-0120, Fax: 06-1-286 0282 Honlap: www.eszi23.hu E-mail: eszi23@eszi23.hu Szociális és Egészségügyi Bizottsági előterjesztés Javaslat az Egészségügyi

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya 2. Értelmező rendelkezések 3.

I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya 2. Értelmező rendelkezések 3. Albertirsa Város Önkormányzata képviselő-testületének a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 7/2015.(II.27.) önkormányzati

Részletesebben

NAGYLÓK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS HANTOS KÖZSÉGI ÖKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2014. július 29-i

NAGYLÓK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS HANTOS KÖZSÉGI ÖKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2014. július 29-i NAGYLÓK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS HANTOS KÖZSÉGI ÖKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. július 29-i EGYÜTTES NYÍLT Ü L É S É N E K JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: Nagylók: 41/2014. (VII.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2014

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2014 SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2014 KÉSZÍTETTE: MÁRFÖLDI ERZSÉBET INTÉZMÉNYVEZETŐ TARTALOMJEGYZÉK I./ Jogszabályi háttér 3. II./ Ellátotti létszám adatok 4. III./ Alapellátás 7. 1./ Étkeztetés 2./ Házi segítségnyújtás

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 127/2014. (IX. 15.) számú h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 127/2014. (IX. 15.) számú h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

2012. április 26-án (csütörtök) 16 órakor

2012. április 26-án (csütörtök) 16 órakor Albertirsa Város Polgármesterétől 2730 Albertirsa, Irsay K. u. 2. M E G H Í V Ó Albertirsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 26-án (csütörtök) 16 órakor tartja ülését, melyre ezúton

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 98 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. november 25.-én Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének soros, nyílt ülésén 15.00 órakor, a Jászboldogháza Községháza, Rákóczi u. 27. alatti földszinti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 22-én 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Harsányi

Részletesebben

Újra iskolapadban. település hulladékszállítása. A törvény értelmében

Újra iskolapadban. település hulladékszállítása. A törvény értelmében Stabil költségvetés December 19-én tartotta tavalyi utolsó ülését Tiszaújváros képviselő-testülete. A grémium elfogadta az önkormányzat középtávú fejlesztési tervét, módosította a 2013. évi pénzügyi tervet.

Részletesebben

Idén is lesz társasházi pályázat

Idén is lesz társasházi pályázat V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-17/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 10. napján

Részletesebben

2015. március 18-án (szerda) napjára de. 9.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2015. március 18-án (szerda) napjára de. 9.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/79-36/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. július 22-én

Részletesebben